Isha Dansei

Mit is mondhatnék, a helyről ahol születem? Tán csak annyit, hogy a Fű országának keleti végében helyezkedett el egy kis kunyhó melyet otthonnak neveztem. Ebben laktunk apámmal és anyámmal. Ők a helyi gyógynövényekből éltek ezeket szedték majd bementek a faluba és eladták őket. A ház mellett egy sűrű erdős rész volt mely a közeli tisztást takarta, ahol a füvek nőttek. Elszigetelve éltünk a város lakóiról, mivel apámék nem akartak emberek közelében lenni többé. A IV. Ninja háborúban, mint medikus ninják nagyon sok halált, vért sebesülést, amputációt, és ki tudja még miket kellett látniuk. Ez mindkettőjüket nagyon megviselte. Amúgy a családunk hosszú nemzedékek óta büszkélkedik kiemelkedő orvosokkal. Nem egy közülük, talált fel új gyógyszereket és írt ma is használatos anatómiai könyveket. Szóval ide születtem, mint szüleim egyetlen gyermeke.

---

Már kis koromban érdekelni kezdett az orvoslás tudománya. Esténként anyám könyveit nézegettem, és folyamatosan kérdésekkel bombáztam őket egy ideg, izom, avagy szerv felépítéséről, tudnivalóiról. Mikor 7 éves lettem már anyám sem bírta a kielégíthetetlen kíváncsiságomat az emberi test rejtelmeiről ezét inkább elkezdett tanítani engem. A tanulásom óriási mennyiségű anatómiai, biológiai és pszihikai tanagyagot foglalt magába. Mindezek mellett el kellett sajátítanom a chacra irányítást és kontrollálást, mivel, mint mondták ez az összes orvosi ninjutsu alapja. Szóval ezt is meg kellet tanulnom.  Minden héten elmentünk anyámmal a közeli tisztásra, hogy gyógyfüveket, tealeveleket és egyéb hasznos virágot szedjünk. Ilyenkor mindig számon kérte rajtam a növények latin nevét és a felhasználásuk módját. Volt, hogy a 2 szinte teljesen azonos növény közül nekem kelett kiválasztanom azt, hogy melyik a mérgező. Akárhogy döntöttem mindig én kaptam belőle aznap este. Így le tudtuk ellenőrizni, hogy a feltevésem igaz volt-e vagy sem. Ha melléfogtam, akkor néhány napig eléggé nyomtam az ágyat. Apám sem volt ez idő alatt rest. Ő a háború idején a műtőasztal mellett dolgozott mindig. Szóval az erdei állatokat, amelyek súlyosan megsérültek, vele együtt kelett megműtenem. Azt hiszem a 3.-dik szarvasnál már nem hánytam. Természetesen félreértés ne essék, nem vetettük meg a húst, mint ételt, de mi nem vadásztunk, hanem a faluból szereztük be a húsárut. Nagyritkán én is bemehettem a faluba körülnézni. Nagyon furcsa volt. Meg büdös. Mindenütt házak, beszélgető emberek, szagok, zajok, látvány, ízek. Néha elég volt egy nap is belőle. Nem igazán jött be nekem a „városi élet”.
Mikor már képes volta egymagam kivenni egy madár szárnyába állt fadarabot, fogat, kósza shurrikent, apám megajándékozott egy régi családi ereklyével, ekkor voltam 11 éves. Egy kés volt melynek neve: „Kachi Sentei”. Ez egy kisé eltért a normális pengéktől, mivel hófehér volt, és sima fényű. Akár porcelánnak is lehetett volna nézni, de nem az volt. Mint megtudtam van neki egy érdekes tulajdonsága, méghozzá az, hogy nem hagy külsérelmi nyomot. Csak és kizárólag bőr alatt vág, felette nem. Tökéletes eszköz kényes műtéti beavatkozásoknál, vagy ha el kell tenni valakit észrevétlenül láb alól. Megköszöntem és felcsatoltam az övemre.
Ezek után már minden beavatkozásomat ezzel a késsel kellett végeznem. Nagyon nehéz volt. Apám a ninjutsui segítségével mindig megmondta, hogy pontosan hova vágjak, hogy ne okozzak kárt a páciens testében. Hihetetlenül nehéz volt. Még most is félek használni. Hiszen nem látom, hogy hova vágok, és ha eltalálok egy eret vele, akkor az illető a belső vérzés következtében akár meg is halhat.

---

Egy nap teljesen váratlanul egy nagyobb csapat bérenc Ninja támadta meg a házunkat. A mai napig nem tudom az okát, hogy ki és hogy miért támadott meg minket, de porig égették a házunkat. Én ekkor a közeli tisztáson éppen füveket szedtem. Anyám sikolyára riadtan futottam vissza. Csak az égő házat láttam. Kiáltottam hívtam őket, de semmi. Ekkor vettem észre, hogy a tűz túloldalán egy ember áll. Nem volt kitűnő jelenség, nem volt semmi különös ismertető jegye. Csak a keze melyet a szája elé emelve csöndre intett. A kéz hófehér volt és csillogott a tűz fényében. Majd gyorsan elsietett.
Utána rohantam, kerestem addig, amíg ki nem fáradtam, és el nem ájultam. Másnap egy kórházban ébredtem Konohában. Az ágyam melletti szekrényen ott figyelt a ruhám és a késem. Miután alaposan kifaggattak a kilétemről és a hovatartozásomról, levelet küldtek a falumnak, hogy nézzenek utána a házunknak. A válsz 3 nap múlva megérkezett. „A házból csak néhány erősebb gerenda maradt állva, a hamu nagy részét a szél elvitte. 2 holtest feküdt a ház végében, az egyikük egy nő a másik egy férfi. Nyom nem található. Indok a támadásra nincs, folyik a nyomozás.”
Egy hét után kiengedtek a kórházból, de nem menetem el konohából. Helyette kérvényt nyújtottam be a Hokage-nak, hogy maradhassak, hiszen a Fű országában már nincs senkim, így visszamenni sincs semmi értelme. Ezen kívül hallottam hírét, hogy itt milyen jó Ninja képzés folyik.
 
A kérelmemet elfogadták és az akadémiára is felvettek. Mivel nem szerettem volna nevelőszülőkhöz kerülni, ezért inkább egy lakást kértem. Nem volt gond számomra az önellátás. Innentől kezdve elkezdtem tanulni, hogy genin lehessek. 
A genin vizsga nem volt annyira nehéz. A matek feladatoknál kissé megrémültem, hiszen nem vagyok benne valami jó. De minden aggodalmam hiábavaló volt, mivel végül sikerült letennem. A gyakorlati része nem volt nehéz. Létrehoztam 3 tökéletes klónt. Többre nem voltam képes, mert, nagyon izgultam, és ezért kissé leblokkoltam. De átengedtek. Megkaptam az oklevelet és a fejpántot. Örültem nekik. Szerettem volna, ha a szüleim is látják. Elhatározásra jutottam miközben a fejpántot néztem. Ez két részből állt: Először is olyan jó orvosi ninja akartam lenni, mint apa és anya . A másik pedig: Meg akarom keresni azokat, akik megölték őket.