Re: Külvárosi lakónegyed

**Uchiha Obito** Hétf. Jan. 02 2017, 19:55

// Djuka Benji - A Tűz akarata//

Elhatározottságod és kíváncsiságod a mai nap sem sikerült otthon hagynod. A kaland szaga olyannyira beleitta magát a testedbe és oly hevességgel járja át a lelked újra meg újra, hogy igaz függőjévé váltál. Végre nem az otthon ülés lesz a mérvadó, s talán az újdonság szele végre a múlt rémálmait is magukkal karolják, s megszabadítanak tőle, remélhetőleg örökre. A titkok hallata csak hab volt a tortán, és kihívóan tekintettél a távozó egyenruhások után, kiket hamar magába olvasztott az utcákon gomolygó tömeg. Útra kelésed és a várva várt tettek mezeje való belépődet viszont egy szokatlan ellenfél zavarta meg, s rosszakaró útonállóként hívott ki párbajra. A méh éles fájdalmat okozó fullánkját végül sikerült szitkozódva kiműteni az arcodból, s az utcán levő emberek nevetgélése, mások meglepett meghőkölése pár másodpercre megállították az életet, de hamar állt vissza minden a rendes kerékvágásba. Talán egy Ninjuu méhecske volt az ellenfeled, és a sors próbálja eléd pakolni folyamatosan a kihívásokat, de téged: Djuka Benjit egészen más fából faragtak, így fittyet hányva a problémákra, s gondokra újra Kantho és Hanzen után indultál.
A két férfit a falu kapujainál érted utol. Mind a ketten az irataikat felmutatva diskuráltak a falun áthaladó forgalmat felügyelő shinobikkal, kik kis bódéjukból hajoltak meg a férfiaknak. Dolguk végeztével kiléptek a falun kívülre, ahová talán egy kósza Genint háborús időkben nem igazán engednének ki, de a kíváncsiságod túl nagyúr így még is megpróbálod a látszólagos lehetetlen a nap folyamán már nem először.

Ahogy sikeresen a hátad mögött hagyod a falvad oltalmazó falait, az erdő sűrűjében próbálod meg követni a két férfit, kik gyanútlanul sétálnak tovább a kijelölt útvonalon. Mozgásukon semmi különöset nem vélsz felfedezni, teljesen átlagosnak tűnnek még mindig, csak az egyenruha és a furcsa kesztyűk vetnének fel még több kérdést, de ez Titok számodra, ahogy a Kantho nevű hatalmas férfi is mondta. Ügyeskedve minden tudásod bevetve lopakodsz közelebb, s halló közelbe érve próbálod kihallgatni miről is beszélgetnek.
Szerencsédre az alábbiakat sikerül meghallanod:
- Nagyon megrémített az a vakarék! – Nyavalygott továbbra is Hanzen, ahogy megigazítgatta magán egyenruháját és óvatosan beletúrt a hajába.
- Magának való egy kölyök, de az biztos, hogy van benne kurázsi! – Hajította át zsákját egyik válláról a másikra Kantho, majd újra belekezdett. – Több ilyen gyermekkel kellene találkoznunk. Tökéletes Lovagok lennének belőlük, de a háborúk tudod Hanzen, túl sokukat még idő előtt elviszik.
- Igaz, de nem toborozhatunk falvakból, ezt te se felejtsd el, mester. – Mind ketten egyszerre bólintottak, s így nyugtázták a témát, majd még egy fél órányi séta után meg is érkeztek a falutól nem messze elterülő kikötővárosba.
Az már teljesen bebizonyosodott, hogy nem helyiek a férfiak, de az biztos, hogy a legelső hajóval elhagyják a Hold országát.

// Akárhogy is, Benji életére és jövőjére alapos kihatással lesz a döntése. Ha elhagyod a szigeteket, valószínűleg Elveszett ninjának fognak tekinteni és vérdíjat tűznek a fejedre. Ha viszont nem követed az egyenruhásokat, ki tudja? Talán sosem látod őket újra.
Ha a falu elhagyása mellett döntesz, kérlek részletesen térj ki arról, miként próbálsz megszökni Getsugakuréból.//

**Djuka Benji** Pént. Aug. 25 2017, 02:55

Úgy látszik nem volt hülyeség folytatni a követést az ifjú fiúnak, hisz hirtelen kiszakadt a zajjal, élettel és szeretettel teli falujából. Ugyanis a két ideges férfi a hatalmas, sok színben pompázó, káprázatos erdőbe vezette. A fiú ahogy belépett az erdőbe egy hatalmasat szippantott a nagyszerű, finom levegőből.
~ Imádom ezt az erdőt! Gyerekkoromban sokat játszottam itt, hiába egyedül, én azért jól éreztem magam! Nem kell nekem senki ahhoz, hogy el legyek, elég szórakoztató személyiség vagyok! ~ nosztalgiázott makacsul Benji.
Bár a szíve legmélyén talán ő is tudta, hogy nagyon is jó lett volna neki pár barát, mert ezt az emlékét csak az idő szépítette meg. Valójában mindig csak egy fán üldögélt és gondolataiba zárkózott. Néha köveket hajigált, és fáról-fára ugrált, hát ha talál valakit, aki pont olyan lenne mint ő......magányos...... De akárhányszor elindult mindig hahotázó, életvidám gyerekekkel találkozott, akik együtt játszottak, elején még bepróbálkozott, de sajnos megvolt a híre a faluban, és mindig ignorálásra került. Akárhogy is... A fiú folytatta útját a színes, kellemes illatú virágokkal és a hatalmas, tekintélyt parancsoló fákkal teli erdőben. Akármerre pillantott el, életet látott. Amint jobbra elnézett a fákon mókusok rohangáltak, illetve némelyik jóízűen hatalmas diót majszolt. A fák alatti nagyra nőtt zöld bokroknál egy sün családot láthatott a kalandorunk, akik éppen csak üldögélnek és élvezkednek a tájon. Amint az út másik oldalára tekintett, szorgos apró hangyák sorát láthatta haladni, kiknek a poggyászuk csak apró morzsák voltak. A távolban egy gyönyörű, kecses őzt látott örömteljesen és szabadon ugrálni, biztos éppen haza tartott.
~ Tényleg elképesztő, hogy mit rejt magában ez az erdő... Ez már szinte varázslatos.... Bár remélem ezek nem olyan rossz arcok, mint az az S osztályú ninjuu aki megcsípte az arcom! Mondjuk az se fájt annyira, csak meglepett, de Djuka a nevem, és ami még fontosabb, hogy Benji! Engem senki nem tud legyőzni! ~ feltüzelve és buján gondolta ezt az ifjú Djuka reménység.
Körülbelül 20 perc séta után a fiú megpillantott egy ég kék színű patakot. Halkan csobogtak, csacsogtak a hullámok benne, szinte úgy lehetett hallani, mint ha suttogna. Néhol lehetett látni benne, ahogy vissza tükrözi a tűző, hatalmas napot. A Getsugakure-i genin gyors léptekkel vette az irányt a vízpart felé amelyen szintén jelen volt a természet. Brekegő fű zöld békák ugráltak ott kőről-kőre. Apró gyíkok rohangáltak fel-alá, mint ha sietnének valahova. Kicsit messzebb egy hatalmasra nőt, gesztenye barna vaddisznó ölte ártatlanul szomját a patak segítségével. Amint Benji a vízhez ért, lassan, óvatosan hajolt le, majd kissé előre dőlt, két kezét kinyújtotta és tányért alkotott belőlük, amit a víz alá nyomott. Érezte a víz selymes, kellemesen hűvös simítását tenyerében, amit óvatosan kihúzott és szájába töltötte. Ezt a fiú megismételte még 2x, hisz nagyon szomjas volt ebbe a nagy melegben, majd ismét leengedte a vízbe a kezét és arcára indította, hogy kissé lehűtse magát. Ezek után felállt, majd a víz közepe felé tekintett. Látta ahogy ezüstösen csillogó halak ugrálnak fel játszadozva egymással néhol. Volt pár részen ennek a pataknak néhány utasa is, pár leszakadt fa személyében. A fiú beengedte a bekívánkozó levegőt a vízparton is ami lassan járta át az egész testét, majd ezek után, megnyugodva kiengedte. Jobbra elnézett és látta, hogy nőtt egy kicsit a távolság közte és a két férfi között, de nem zavarta, hisz még mindig követhető távolságban vannak. Felfrissülve és lehiggadva tudta útját folytatni. Amint a fiú lebirkózta a lemaradást, és hallótávolságba került a két titokzatos személytől, a következők érték füleit:
- Nagyon megrémített az a vakarék
~ Vakarék?... Miről beszél ez a hatalmasra nőtt sírós kislány, majd mindjárt megmutatom neki ki a vakarék! ~ kapta fel a vizet Benji.
- Magának való kölyök, de az biztos, hogy van benne kurázsi! Több ilyen gyermekkel kellene találkoznunk. Tökéletes Lovagok lennének belőlük, de a háborúk tudod Hanzen, túl sokukat még idő előtt elviszik.
~ Erről van szó! Már is szimpatikus vagy nekem! De miféle Lovagról beszélsz? ~ kapta fel fejét a Djuka klán tagja.
- Igaz, de nem toborozhatunk falvakból, ezt te se felejtsd el, mester.
~ Miért nem?? Meg egyáltalán miez az egész? Ez a hisztis lebeszélős ember, nekem nagyon szúrja a képem, jobban mint az az átkozott méh...
Nem sokkal ez után maguk mögött hagyták az erdőt is, és elérkeztek a Kikötővárosba, ahol ismét zengett az utca, nevető gyerekek játszottak, beszélgető felnőttek, kiabáló kofások, hajókkal ügyködő férfiak voltak jelen... A két férfi a legelső hajóhoz igyekezett, amivel szinte 100%, hogy elhagyják Getsugakure-t. Most Benjin állt a döntés, megér-e annyit két titokzatos férfi, hogy itt hagyja az otthonát, ami bár rengeteg fájdalmat okozott neki, az álma még is csak az, hogy az itteni emberek elismerjék, és, hogy védelmezhesse őket a falu vezetőjeként majd...
~ Orimin kívül nincs itt senki, aki miatt érdemes lenne maradni... Az emberek elítélnek engem jogtalanul... Hamis vádakkal mocskolják be a szeretett édesanyám és édesapám nevét... ~ mérgesen és csalódottan jelentette ki Benji magában ~ De...... Minden házban vannak problémák.... Ezek ellenére is itt tart sok nagyszerű és csodás dolog, és büszke vagyok arra, hogy Getsugakure-i Shinobi vagyok és a Djuka klán tagja! Nekem itthon kell maradnom és elkell érnem a céljaim. ~ győzte meg saját magát végül.
Mind ezek után a fiú megfordult és megemelte a kezét, így köszönt el a rejtélyes vendégektől és szinte úgy érezte, mint ha vissza köszöntek volna..
~ De azért kíváncsi lennék hova mennek és mi ez az egé....~ szakadt meg a fiú gondolata, hisz hirtelen megfordult vele a világ és elhullott a porba.
Az esés következtében az ülepe csattanás hangjánál csak egy fület sértő rekedtes macska fájdalmas felnyávogása volt, akin átesett Benji a nagy gondolkodás közepette.
- Áúúúúúúú te átkozott korcs, nem figyelsz a lábad elé?! HESS INNEN! - kiáltott rá az ártatlanul sétáló macskára.
A fiú ezek után hirtelen felpattant, hisz a körülötte lévő tömeg egy pillanatra cirkusz show elemként tekintetek rá, és élvezetesen bámulták a szerencsétlenségét. Két kezével határozottan leporolta magát, majd elindult az utcán. Egyszer csak ínycsiklandozó illatok kapták el az orrát amik magához csalogatták. Az éhes kalandornak nem is kellett több, egyből elindult az illat útján, és egy kifőzdéhez ért. Itt felerősödtek a friss fűszerek, a jól átsült sertéshús, a megfőtt zöldségek és a hirtelen kisült tészta illata. Körbe nézett Benji, a hely is gyönyörű volt, rendezett szép asztalok, tiszta és kényelmesnek tűnő padok. Azonnal benyúlt a zsebébe és elővette a kis pénztárcáját, amiben a legutóbbi küldetésének hála, bőven volt költeni való. Ennek láttán nagyon megörült a fiú és egyből közelebb lépett.
- Szépnapot! Egy nagy adag Ramen-t kérnék, mindennel!!! - szinte kiáltotta lelkesen.
- Szépnapot! Rendben, máris adom, csak egy kis türelmet és 100 Ryo-t kérnék!
- Már is adom öreg! - válaszolta és már is kivette a megfelelő összeget, majd az asztalra tette.
- Köszönöm szépen!
Amint eltelt pár perc, már meg is kapta a Djuka a levesét a hozzátartozó evő pálcikákkal. Szinte bűn volt megenni, hihetetlen gazdag volt a leves. Szépen volt elrendezve a hús, megfelelően sok tészta volt, a gombócok a zöldségek összhangja, egyszerűen csodálatos volt. Egyből helyet is foglalt vele, áldást mondott, majd hatalmas evésbe kezdett. Ínyét csiklandozta ez a kiegyenlített sok finom íz. Minden falatját élvezte, hisz ez olyan volt, mint egy ízlelőbimbó masszás. Amint befejezte a lakomát, hátra dőlt és kezét a jól lakott, hatalmasra puffadt pocakjára tette. Elkezdte nézni a körülötte lévő emberek kölcsönös örömét az isteni ételben. Hátra döntötte a fejét, elmosolyodott ezen és lehunyta a szemét egy kicsit...

**Senju Tobirama** Pént. Szept. 08 2017, 21:56

/Djuka Benji/

"Utazótársaid" szinte ügyet sem vetve utad másítására, tovább mentek előre, Te azonban úgy döntöttél, megérett a kajaidő. Ki is választottad a legmegfelelőbbnek ítélt helyet, aminek egy kifőzde bizonyult. Belépve széles választék tárult eléd az étlap formájában, amiből egyértelműen böktél rá a hangulatodhoz illőre, mindössze 100Ryo-ért. //Vond le adatlapról az összeget kérlek.// Végezve kellemes elégedettség töltött el. Nem is csoda, hisz tán most hoztad meg életed első komoly döntését, az első érett döntést, melyet talán a nálad jóval idősebbek se lettek volna képesek. Rövid pihengetés után azonban egy újabb vendég látogatott be. Arca, s egyik karja fáslizva volt, ám mellénye és fejpántja elárulta, Getsugakure shinobija volt. Magas, borostás, rövid hajú férfi volt, aki úgy a 20as évei körül járhatott. Jó kedvvel ült le a melletted lévő székre, majd mosolyogva adta le a rendelést. Rád pillantva talán még az eddiginél is nagyobb vigyor kerekedett ki.
-Getsugakure?! Háh! Micsoda véletlen! Mi járatban erre kolléga? Mondd csak, legalább olyan jó a koszt, ahogy az orrom súgja? Minden esetre Roku vagyok, Getsugakure chunninja, örvendek a találkozásnak! És kérlek ne ijedj meg, nem komolyak a sérülések, csak a háború megtépázza az embert, tudod? Hát de ilyen a shinobik élete, nem?- Kacagott fel enyhén nagyképű, ám egyáltalán nem ellenszenves hatást keltő szövegével a férfi. -Talán visszatérhetnénk együtt, ha nincs épp küldetésed... Talán még akadhat számodra valami hasznos is belőle, ismerek pár trükköt, ha ninjutsuról van szó!- Bökte még feléd, mielőtt nekikezdett volna az étkezésnek.

Amennyiben elfogadtad az ajánlatot, megindultatok vissza, a faluba, ám a sérülések végett, nem haladtatok olyan gyorsan, ahogy ide tartottál. Közben pedig pár kérdést eresztett meg feléd útitársad.
-És... változott utóbb valamit Getsu? Vannak új, erős geninek? Sajnos elég sokat voltam távol a hazától, talán két generáció is kinevelkedett már azóta...-

//Amennyiben vele mész, az Erdősségekbe kérném a következő posztot! //

**Takeyanagi Tomoko** Csüt. Dec. 28 2017, 15:36

Ha már utcai, szabályok nélküli harcról van szó, nekem sem mondták, hogy nem robbanthatom fel az ellenfelem tinta lényeit. Ezzel próbálkozom, méghozzá sikerrel. Egy kicsit elszámítottam magam, így én is tetőtől talpig tintás lettem. Úgy nézek ki, mint egy életre kelt festmény, pedig nem rég valóban volt körülöttem néhány ilyen lény. Tisztélkodni viszont nincs idő, meg kell találni a lányt, hiszen akár ő lehet az egyetlen, akitől ezen a szigeten további tinta technikákat tanulhatok, nem mellesleg a vállalkozásomban is nagy segítség lehet, hiszen ha bővülni szeretnék kell valaki, aki segít ebben, na meg aztán elég szemrevaló kis teremtés volt. Fáj mindenem és sikeresen el is vesztettem egy fogamat, nem mellékesen, bár a legkisebb gondom is nagyobb annál, az átokpecsét is épp most akar eluralkodni rajtam. Nem adhatom fel, ha kell ájultan megyek haza. A tigris pecséttel indítom meg a chakrámat, majd a kötülöttem lévő tintából 4 tinta klónt hozok létre, körülbelül 30% chakrát áldozva beléjük és kettőt tőlem jobbra, míg kettőt arra küldök, amerre a lány távozott, én magam meg felmászok a ház tetőkre és felülnézetből próbálom kiszúrni a lányt. Mind a két csoport klónból az egyiknek azt a parancsot adtam, hogy ha látják a lányt és elég közel érnek hozzá, akkor használja a tinta férgek technikát, amivel lefogja, míg a másik a tinta szállító technikával üzenjen, hogy meg van.

Hidan Szer. Jan. 24 2018, 09:22

A harcot ugyan megnyerte Tomoko, de a lányt a tintaszörnyekkel való harc során végleg szem elől veszítette. Az ifjú shinobi rendkívül adekvátan kezeli az első ízbeni elutasítás tényét. Már amennyiben az, hogy hátha sikerül megdugni alapon klónokat küldünk valaki után, aki már egy szimpla megszólításra gyilkossági kísérlettel és meneküléssel válaszolt, szituációhoz illő magatartásnak nevezhető. Ja meg persze tinta technikákat tanulni, az se másodlagos.

A Takeanagi ifjonc az egyik közeli háztetőről próbál jobb rálátást szerezni a környékre, míg másolatai a titokzatos hajadon nyomába erednek. Egy sasvijjogástól kísért körpanorámavillantás után kirajzolódik a képernyő sarkában villogó minimapon a kerület térképe - de az áhított nő helyett csak irreális helyeken elszórt, indokolatlanul gyűjthető tollakat és szájdkveszteket talál.

Már épp kezdené feladni a reményt, amikor az egyik Sumi Bunshin lihegve siet vissza hozzá:

- A műhely! Valaki betört!

Mivel az ilyen sorscsapások még a legelszántabb szoknyapecért is eltérítenék a muffvadászatttól, Tomoko is csapot-papot hagyva siet vissza csöppnyi galériájához. Amikor megérkezik, a saját szemével is láthatja, hogy amit a klón mondott, valóban igaz: valaki felnyitotta a műhely ajtaját, s most tárva nyitva áll az éjszaka közepén.

Ahogy belép, a félhomályban pislogva is minden gyanúsan normálisnak tűnik egy betöréshez képest. A festőállványokon csücsülő képek, portrék látszólag mind a helyükön… Akkor mégis mi történhetett itt?

- Hmm… Az én ízlésemnek kicsit túlságosan konvencionalista, sablonszerű, de meg kell hagyni, hogy van érzéked az ecsethez.

Tomoko legnagyobb döbbenetére egy női hangot hall az egyik háttal álló vászon mögül. Ahogy lepillant az állvány rácsai mögött, ugyanazokat a rövidnadrágos virgácsokat veszi észre, amik már a sikátorban is felvillanyozták az agya fajfenntartásért felelős szegmenseit.

- Jó vonalvezetés, a kontúrok kissé túl markánsak, viszont az árnyékolásra nem lehet panasz. De mégis… Mintha hiányozna egy szikra. Művészi elragadtatottság, ha úgy tetszik. Szerinted megvan benned az, ami a virtuózt elválasztja a középszerű bérfestőtől, Tomoko?

**Takeyanagi Tomoko** Kedd Jan. 30 2018, 20:16

Jelen állapotban nem tudom, hogy a szaporodás utáni vágy, a fájdalmak vagy a tanulás iránti igényem a legégetőbb. Ilyen fontos kérdések mellett a pecsétem lüktetése a legkisebb problémám. Végre legyőztem a tintaszörnyeket, de a lányt sikerült elveszítenem szem elől. A közeli tetőről próbálom kiszúrni a hölgyet, aki csak azért, mert megszólítottam, máris tintalények csoportját szabadította rám, hogy akár meg is öljön. Sajnos hiába nézek körbe, nem találok semmit, ami akár azt jelezné, hogy merre lehet az ifjú hölgy. Ekkor egy sumi bunshin jelenik meg lihegve közölve, hogy betörtek a műhelybe. Ugyan nincs semmi értékes, ami ne lehetne könnyen pótolható, mégis megfogalmazódik bennem, hogy vajon ki akarhat betörni a műhelyembe? Ezzel a gondolattal indultam meg a műhelybe a tengerpartra. Egyből feltűnik, hogy valóban nyitva van az ajtó, de aztán első meglepetésem elmúlásával észreveszem, hogy túlságosan rendbe van minden. Ki akarhat képet lopni? Pénz nincs benn, ugyanis nem kerestem sokat és azt is magamhoz veszem. A fájdalomtól és egyéb problémákból egy női hangot hallok, majd az egyik kép mögött észreveszem az ismerős lábakat. A nő folytatja a beszédet és megdicséri a festészeti tudásomat. Egy kicsit bánt, de nem festő vagyok, csak egy ninja, aki ha már van érzéke a tinta technikákhoz, akkor ki is használja.
- Én elsősorban ninja vagyok és csak másodsorban alkotó, így nem volt időm tökéletesíteni a tudásomat. Pont azért kerestelek meg, mert tetszettek a képeid és a segítséged akartam kérni.
Árulom el a célomat, miközben próbálom a fájdalmaimat elrejteni.

**Kenshiro Yori** Kedd Feb. 27 2018, 20:45

Djuka Munfurawa - Árnyak tengerén

Hűvös esőcseppek doboltak Getsugakure no Sato szűk sikátorának macskakövein. Éjfél körül járhatott az idő, és a nyálkás sötétséget csak a vibráló lámpások halovány fénye törte meg. Volt, mely még fehéren izzott, a legtöbb azonban már csak pislákolva haldokolt. A cseppfolyós sötétség mélyén azonban lassan megmozdult valami a lámpások gyönge fényudvarán túl.
Egy középkorú férfi fütyörészve sétált a derengő fényben. Nem volt túl magas, ám tagbaszakadt teste roppant erőről árulkodott. Vállig érő tincsei erősen őszültek, viszont vékonyvágású szemei fiatalosan csillogtak. Hirtelen megmerevedett, és a hűvös sötétséget kezdte fürkészni. Fejét felemelte és beleszippantott a nyirkos levegőbe. Olybá tűnt, mintha az illatokat ízlelgetné. Egy feszült pillanatig mozdulatlanul figyelt, majd vállat vont és folytatta útját…
Hónapok teltek már el, mióta véget ért a háború és a tárgyalások is végleg lecsengtek. A Chuuninná válásodat különösen nem követte rivaldafény, sem holmi különösebb mulatság, hisz egyből lecsaptak az új tehetségre. Képességeidet a falu mindennapi életében kellett felhasználnod, s valahogy a tolvajok és az általános rendfenntartás mégis kellő elégedettséggel töltött el. Az olykor rajongó lakosok és mindazon boldog emberek, kiknek a szolgálatában állsz, újabb és újabb löketet adtak a folytatáshoz.
Az éjszakák alkalmával sikerült átélned a háború utóhatásait. Fivéred és az álnok kígyó újra és újra elvitorláztak hozzád az álmok trükkös tengerén. A Ryuuval való találkozások mindig meghitten indultak. A fiatal, vidám és talán a gyermeki naivitás és az a hatalmas szív…! Azonban a régi emlékek felidézése és a kalandok kibeszélése sajnos mindig ugyanazzal a képpel végződnek. A hatalmas Fehér Kígyó óvakodva közelíti meg a színhelyet, ahol vígan társalogtok. Az égen fehér hollók suhannak el, s azzal a lendülettel merül el testvéred a Kígyó pofájában, örökre. A ziháló ébredések, és a karodról visszahúzódó jelképek mindig aggodalommal töltötték el a lelked, s félve hajtottad újra álomra a fejed. Mi van, ha egyszer egy álom okozza a pecsét elszabadulását? Mi van, ha túlságosan magával ragad a tombolás és a vérszomj, majd emberek halmai fognak tornyosulni előtted, amint magadhoz térsz? A kérdések, az emlékek és a lehetőségek viszont feloszlani tűntek a reggelek beköszöntével.
Minden nap egy új lehetőséggel koronázott, hogy újra megvédhesd és szolgálhasd falvad és annak népét, addig a bizonyos napig. Feletteseid hívására sietve válaszoltál, s azon nyomban elláttak minden egyes információval, amire szükséged lehet a következő akciód során.
- Köszönöm Munfurawa, hogy ilyen hamar idefáradt. A megbízás nem tűr halasztást és a maga képességeit megítélve ettől testhezállóbb feladatot nem igazán tudnánk másra bízni. A célpontunk Banroku Tenpei, más néven az „Ács”. Tengerész barátunk több évig szolgált a hajózási hírszerzésnél, majd dezertáció miatt körözést adtak ki a fejére. Tudomásunk szerint a napokban visszatért a faluba, de az azonnali likvidáció talán további nehézségeket alapozna meg, amelyet nem engedhetünk meg magunknak. Hírnevéből adódóan gyaníthatjuk, hogy tudomást szerzett egy nagyobb színvonalú eseményről, melyről jelen pillanatban nincs felhatalmazásom, hogy további értesüléseket osszak meg önnel. A feladat: Likvidálni vagy ártalmatlanítani az Ácsot, s fényt deríteni arra, hogy mit is tud a falunkról és terveinkről. Figyelje meg a férfit és cselekedjen a belátása szerint. Nem olyan vén, amilyennek látszik.
A feladat kristály tiszta volt, s a kivitelezés is már csak rajtad múlik. Nagyjából egy hétig tartott a nyomozásod és végül elérkezett az éjszaka, amitől alkalmasabbat talán nem lehetne kívánni arra, hogy beteljesítsd küldetésed.
…Ame eggyé vált az árnyakkal, ahogy észrevétlenül követte a férfit. Lélegzetét lelassította és összpontosított. Minden apró mozdulatot előre megtervezett, ám tudta, hogy bármi közbejöhet, és akkor rögtönöznie kell. Az „Ács” már a kulcsaival matatott, amikor hűvös szellő borzolta a tarkóját. Megperdült és újra a sötétséget fürkészte, de semmi gyanúsat nem látott. Megkönnyebbülten felsóhajtott, és újra a kulcsaihoz fordult. A lehetőség adott, s itt az idő a cselekvésre!

// Kedves Munfu, ezennel megkezdődik a legújabb kalandod. A rengeteg késés és kihagyásért és minden egyéb kellemetlenségért szeretnék így mindenki nevében elnézést kérni. A valószínű kárpótlást, ha jól sejtem valamelyik staff tag majd jóváírja, amennyiben jár ilyesmi. De több szó mind száz, jó játékot kívánok! //

**Djuka Munfurawa** Szer. Ápr. 11 2018, 00:04

Djuka Munfurawa - Árnyak tengerén

Víz... víz. csurranó, dobbanó cseppek a sötétben. Az enyém mind.. Mosolygok. Igen. Itthon vagyok. Itt vagyok. Oltalmazok mindenkit.

Munfurawának nem hiányzott a rivaldafény, mely elmaradt kinevezése után. Igazán észre sem vette, hogy nem kísérte ünneplés, oly büszkeséggel töltötte el a bizalom. Lépésről lépésre egyre inkább a Hold részévé vált. Ó, merre volt már az az óvatos gyermek, aki oly hirtelen termett a kikötőben egykor?
Vezetője előtt állva a sikertelenségtől félt, miközben arcán szokott, nyugodt maszkja feszült. Ezt még Kiriben fejlesztette tökélyre, hol valódi arcát a shinobi oktatás kegyetlensége miatt rejtette el.. ahogy akkor.. képességei jó részét is. Vajon mivé vált volna, ha legalább egy oktatója felfedezi, hogy a megszokott szigorú és kegyetlen oktatás inkább ártalmára van gyermeki lelkének, mintsem kiteljesedését segítené? Vajon mivé vált volna, ha a sors nem vezeti közös útra Yoruval, aki mellett végre megkezdődött a kiteljesedése? És mivé vált volna, ha apja nem hozza a Holdba.. vagy ha akkor... a barlang mélyén, amikor nem volt más, csak Shiro és ő, frissen megpecsételve, igent mond a Konohába való távozásra?
És mi történt volna, ha a vezető előtt zajlott események másként alakulnak?
A tárgyalások kudarcba fúltak. Egy küldetés... egy bukás. Az első, noha talán nem is lehetett volna másként. Mégis... Ugyan hogyan is számíthatott volna arra, hogy képességeit még ilyen körülmények között is értékelik? Munfurava jól emlékezett a pillanatra, mikor vezetője mellékesnek szánt megjegyzése mélyen elevenébe vágott.
"talán igazuk volt a tanácsnokoknak, egy chunint kellett volna küldenünk egy genin helyett..."
Akkor és ott egy pillanatra eldobta reményeit. Még most is emlékszik arra a keserűségre, mely csaknem előbuggyant maszkja mögül. Lám, a kislány még mindig ott volt benne. Az a puha, ártatlan gyermek, aki olyannyira vágyott arra, hogy a Holdat nevezhesse otthonának, és annak lakosait családjának, aki annyira bizonyítani akart nekik... Bár e mondat vezetője szájából tréfának kegyetlen volt, végül elvezette a nem várt kinevezéséhez. A Bizalom melegsége, ahogy a papírért nyúlt, megremegő kezével, elmosta a keserűséget, mintha soha nem is létezett volna. Az a darab papír jóval több volt puszta matériánál.
Az a darab papír az élete volt. Az otthona. A megbecsülés. Mindaz, ami előre hajtotta még a sötét órákban is.
Az a darab papír gyermekkora elhagyása volt. Ahogy elvette, vállára vette a felelősséget is vele, amit eddig csupán szívének jósága által vállalt. Egy genin ezernyi dolgot megtehet felelősség nélkül. Egy genin még gyermek. Szabad. Valaki, aki parancsokat teljesít ugyan, de mindenki tudja hogy képességei és tudása is kiforratlanok, így feladatai is ehhez igazodnak.
A kinevezéséről papír átvételével azonban megszűnt genin lenni.
A lány bíbor tekintete gyorsan futotta át a sorokat. Aztán hallva vezetője szavait, sietősen meghajolt.
-Köszönöm a bizalmat! Hatalmas megtiszteltetés ez nekem. Megteszek mindent, hogy megszolgáljam! Megteszek mindent a falvam oltalmazásáért!- a pillanat feszültsége mit sem oszlott. Nyugalma is meg-megrezdült. A nem várt kegy sokféle kérdést vetett fel. Ennyire hisznek benne a tanácstagok? Vagy ezzel is a faluhoz igyekeznek kötni most, hogy Kabutotól 'azt' megkapta?
Számít-e egyáltalán az, hogy van-e a falunak bármiféle hátsó szándéka vele? Erre vágyott. Arra, hogy a falu bizalmát és megbecsülését élvezze, s ez a falu legyen az otthona. Sietve hadart köszönő szavaiban nemcsak a meghatott öröm, de a valódi elszántság is megfogalmazódott, mely ahogy távozott, minden lépéssel nőttön nött. Igenis meg fogja mutatni, hogy a kinevezése nem korai és nem hiábavaló. Ha kell kemény lesz. Ha kell konok lesz. Amit csak a falu kíván.
Igazán?
Shiro jutott eszébe, aki mintha emberségét is félre dobta volna, amikor Kabuto ellen mentek. Ő vajon képes lenne ezt megtenni? Képes lenne a falujáért ártatlanokat ölni? Kellemetlen hideg bizsergés cikázott át rajta, s keze önkéntelenül is a nyakára tévedt oda, ahol a jel szunnyadt. Az ő faluja nem olyan... De ahogy ebben az új létben, új chuuninként teszi meg lépteit, vajon mennyi eddigi illúzió omlik majd porba? A nagyobb felelősség nagyobb tudást is jelent.. Mélyebben fog a falu mindennapjaiba belel látni, mint eddig bármikor, és csak remélheti, hogy még mindig tetszeni fog neki amit lát...
E gondolat végére jutva a lány egy pillanatra elszégyelte magát. Az ő faluja igenis más. Ebben hinni kell. Nem! HISZ benne.
A két chuunin mellényt már mosolyogva vette át. A magabiztosság lángja újra erősen lobogott szívében. Meg fogja mutatni. Meg fogja szolgálni. Meg fogja mindannyiukat óvni.

Bár a lány elhatározása erős volt, és új szerepköréhez fokozatosan elmerülve a város mindennapjaiban szokott, éjjeleiben mégis visszhangot vetettek a soha el nem múló fájdalom emlékei. Egy-egy kellemesen zsibbadt est után az éj álnok kelepcével várta, hol a viszontlátás múlhatatlan örömét minden egyes éjjelen kígyóméreg marta. S mintha vele lassan lassan emésztette volna egyre jobban a pecsét mérge, ismét felidézve az ezzel kapcsolatos félelmeit. Felriadva, a sötétségbe tekintve ilyenkor a lány gyakran temette kezébe arcát, s némán ült ágya szélén. Nem sírt. Nem zokogott.
Fohászkodott.
Fohászkodott, hogy Ryuu végtelen álma békés legyen, hogy a kígyó ott már ne érje el, és fohászkodott, hogy minél később jöjjön el a nap, mikor szörnyeteggé válva azok életére tör, kiknek szolgálatára esküdött és akiket oly mélyen megszeretett. Ahogy a jelek lassan visszahúzódtak, gyakran eszébe ötlött, mennyivel egyszerűbb lenne, ha a méreg végezne vele, mielőtt szörnyeteggé válik, hiszen az életben maradására, bár meglepően sok idő telt el, továbbra sem volt garancia. Persze nem vágyott a halálra, így a következő gondolatra már a Shiroval folytatott beszélgetésének emléke ötlött fel, mikor Konoha tudását és szakértelmét ajánlotta a pecséttel kapcsolatos gondok megoldására. Ez az elutasított ajánlat, ha elfogadta volna, sok félelmét tette volna semmivé. De a döntése a hűség volt. És később, amikor Shiro vált a vérszomj célpontjává, kezdte úgy érezni, hogy ez egyetlen döntés, amit hozhatott.
S ilyenkor, kínzó gondolatai és a rémálmoktól való viszolygás közepette Yoru, a puha, meleg párduc újra biztos ponttá vált, ahogy busa fejével követelt figyelmet magának. De még a finom bundát cirógatva is, szinte életre kelve táncoltak a lány szívének árnyai, s a macska elégedett szuszogása vezette csak vissza az álmok bóbiskoló világába, hogy aztán hirtelen eszméljen a kelő nap ragyogására.
Egy új nap. Egy új mosoly. Új feladatok és új kihívások, melyek a nap végére kellemes zsibbadtságba futnak... csak hogy az éj árnyai ismét megszaggassák szívét.
Voltak éjjelek, mikor a zavaros gondolatok nem hagyták pihenni. Ilyenkor egyre sürgetőbben rezte, hogy fel kell készülnie az álnok Kígyó ellen. Ágya ilyenkor hideggé vált és elhagyatottá, míg léptei a part felé vezették, hogy a Hold és csillagok fényénél, vagy gyér lámpafénnyel, de az eddigi legösszetettebb technikájának végső simításait próbálgassa és fejlessze. Haganekaiten, a Pengeörvény ezeken az éjjeleken alakult, hogy végül végső formáját nyerje el, mígcsaknem a mozgatott víztömeg kibomlott, akár a virág szirmai. Munfurawa szívében pedig ez idő alatt csitulni látszott a félelem a leselkedő, sötét jövőtől.

Talán az első nagy feladat volt a sürgető hívás oka, melyre szokás szerint tettre készen, a lehető leggyorsabban válaszolt. Arcán halovány mosoly sejlett fel, ahogy kiderült, egy tengerészről van szó. Hallotta -e vajon már a nevét? Fiatal szívének vajh élő legenda-e a férfi? Emlékei között kutatott, noha a kapott instrukciók alapján, még ha talál is valamit, ami iránt lelkesedhet, a valóság a legszebb legendákat is eloszlatja. Hírszerzés, dezertőr. Hogyan hagyhat el bárki egy olyan országot, mint a Hold?
És ha elhagyta... segítette-e a Burakkuma-t? Vagy a Kígyót, aki annak az emberkereskedő szervezetnek az álcája alatt lopózott a közelükbe? És ugya... miért tért most vissza?
Munfurava még a fel-felreppenő kérdések között is komolyan hallgatta a feladatát. Valami nagyobb titkot kezdett sejteni a háttérben. Talán a Falu, miközben ő az Ács figyelmét leköti, egy nagyobb kelepcét zár köré? Vagy ez csupán egy neki szánt teszt? Nem. EZ egy feladat. Egy feladat, amit rá bíztak, így ilyen kérdésekre nincs szükség. Annál inkább a körültekintő nyomozási munkára. Hát ebbe vetette bele magát.

Csillanó függönybe vonták a nehézhasú felhők a várost. A levegő víz illatától nehéz. A párduc az utcákon kóborol. Tesz róla, hogy a közelbe ne tévedjen olyan, akinek nem kell látnia, azt, ami itt következik. Munfurawa pedig figyel és vár. Szívében izgalom ugrál, tekintete mégis éles. Prédája a hírszerzésnél volt. Nem becsülheti alá. Biztosan számít rá, hogy ráküldenek valakit, és érzékei is élesebbek, mint az övéi. Az Ács mégis... mintha nem vette volna még észre. A kulcsival matatott. Soha jobb, kiszolgáltatottabb pillanatot. És soha gonoszabb csapdát.. Mikor máskor ugraszthatnád ki az üldöződ a bokorból, mikor olyan óvatlannak mutatod magad?
De Munfu kezében mégis volt valami, amivel az öreg nem számíthatott... az a csorgó, csöppenő, hömpölygő víz, mely mindkettejüket körülvette, és az a stílus, amin oly régóta dolgozott, hogy egyediségével meglephesse ellenfeleit.
Így hát, még csak megfigyelte, de már elkezdte kiterjeszteni chakráját finoman, a zuhogó eső függönyében megbújó ritkás párára, hogy szép lassan körbe ölelje a férfit. Csak akkor rezzent össze, mikor az Ács egy pillanatra hátra nézett. Csendesen várt ezután, ha a párára már finoman, enyhe lágysággal kiterjedt a chakrája, fülelve, hogy vajon hallja-e a zár kattanását, vagy látja-e hogy a féri lenyomja a kilincset, mert az ajtó megnyitása a jel.
A cél egyszerű. Egy gyors támadás, amivel talán be is lökheti az ajtón, hogy az utca kellemesen csendes legyen újfent, nehogy feleslegesen zavarják a lakosságot.
Ha kattan a zár és szabad a préda, a Youkai// Jelenés nevű saját technikájához nyúl. Hat, ködből keményített, több irányból támadó ököllel talán már simán beveri a fickót az ajtón is, ha kell még egy kis támogatás, vagy ezzel megvan, egy sima shunshint használ, de úgy tervezi a férfi mögé érkezni, hogy az esetleges hátratámadást megelőzve, saját ütését alacsonyról, guggolásból indíthassa,és egyensúlyából kibillentve a földre vigye. Onnantól, hogy már odabenn vannak, az öklök még mérnek pár ütést a férfire, hogy kellemes álomba cirógassák...
Ha viszont bármi megzavarná a tervet, és az öklök nem működnének, hagyja őket ismét semmivé válni és valamivel sűrűbbé teszi a párát, hogy egy kiegészítő technikát alkalmazva, Meimu // Káprázat, nagyjából egy-másfél méter távolságban jelenítse meg a saját képét, és válaszoljon a felmerülő kihívásra. Teljes párát nem csinál, hiszen nem akarja megkockáztatni, hogy a férfi meglépjen.
Gyorsan kell végezni. Lehetőleg csendesen. De persze közbe jöhet bármi, így igyekszik készen állni.

// A kinevezéses postban kapott instrukciók szerint az ellátóból vételeznék még: 4 füstbomba (600 ryo ), 5 robbanó jegyzet ( 1000 ryo), egy kis tekercs (100ryo)és 5 kunai (1000 ryo) ( összesen:2700 ryo ) Természetesen az is megfelelő ha ezek kaland után lesznek csak felhasználhatóak, mert elsősorban amúgyis csak egy kis alapkészlet feltöltés.
A technikát pedig a kérdések topicban érkezett válasz szerint, mivel már korábban mesélő lényegében jóváhagyta a létrehozását, a felíráshoz meg kell jeleníteni a játéktéren Smile

//

**Kenshiro Yori** Vas. Május 13 2018, 14:00

//Djuka Munfurawa - Árnyak tengerén//

A célpont veszélyes, és ha elhibázod... Megrázod a fejed és elhessegeted a zavaró gondolatot. Hibának nem adsz és nem is adhatsz helyet. A jogok és a kinevezésedet követő elvárások rendkívül megnőttek, s bár nem mutattad semmi jelét annak, hogy e tényekkel tisztában vagy, de mindig is ott lappangtak a fejedben. A felelősség hatalmas, s a mellé járó megbízás még nagyobb lehet, mint azt valaha is képzelted. Az ezt megelőző napok, hitetlenkedő fantomjaid legyűrésével és a kiosztott feladat legmegfelelőbb kivitelezésével telt. Rejteget talán valamit előled a falu? Miért is rejtegetne? Talán valami aljasságra készülne, s az „Ács” feje lesz a pont az i-re, így végül a lavinát elindító kiáltás a tiéd lesz? Badarság. A Hold kunoichije vagy, a Hold shinobija, a lakosok védelmezője, a Djukák Munfurawája. Hiba lehetőség? Nulla.
A néma pára óvatosan gomolyog a férfi lábai között, amikor a férfi hirtelen az irányodba fordul. A pára megrezzen a pillantását követő meglepettségednek köszönhetően, de az Ács sóhajtását már csak a zárban kotyogó kulcs és a kilincsre nehezedő súly követi. Itt az idő. A megelevenedő ködöklök iszonyatos sebességgel indulnak meg a férfi felé. Áttetsző, kanyargó testükkel cikázva rohamozzák meg a férfit, elgázolva maguk előtt minden védtelen esőcseppet, ma könyörtelen bevetésen vesznek részt. Az első ököl célt téveszt, s a férfi feje mellett csapódik be a már amúgy is nyíló ajtón. Még van mit javítani a kivitelezésen, de a szétfoszló ököl méretes lenyomatot hagy a szilánkos ajtóban. Az Ács azonnal reagál, s amint irányodba fordulna, egy újabb ködárny csap le áldozatára. A férfi izmos nyaka megremeg a becsapódás súlya alatt, s a felszakadó ínyéből kifröccsenő vér az ajtóra csapódik. A technikád által teremtett karok, akár éhes hiénák cincálják a férfit, ki állva a sarat kapaszkodik az ajtó oldalfájába.” „Nem olyan vén, amilyennek látszik.” visszhangzik fejedben felettesed szavai. Lábaidban megfeszülnek a chakrával átitatott izmok, s egy távoli villám fényét kísérve robbansz ki rejtekedből. Ujjaid ökölbe szorítod, s a fentről érkező Youkaial együtt mozogva méred a férfira ütésed. Az ajtó pereme mélyen vágja meg az Ács tenyerét, s hangos puffanással borul be az ajtón. Guggoló támaszod egy könnyed bukfencnek ad lehetőséget mellyel begurulsz a lakásba, majd sarkaddal meglököd az ajtót mely zárja halkan kattan a helyére mögötted.
Az Ács még nyöszörög egy keveset, majd a fejére mért újabb ütés, s a padlón koppanó feje végül némaságra bírja. A lakás csendbe borul. Az ereszen és az utcán kopogó esőcseppek és a füledben pumpáló adrenalin hangja az, amit hallasz. Kezeid magad elé tartod, melyek remegve próbálnak megnyugodni, s jobbod bütykeiből hajszálvékony vérpatak indul útjára. Az első bevetés hosszabb idő után. Lehet még ennyi idő is elég volt arra, hogy egy kicsit elszokj a hivatásodtól. Vagy inkább a benned rejtőző méregtől való félelem az, mely nem engedi a tökéletes koncentrációt? Meglepődve tapasztalod, hogy a pecsétnek nyoma sincs, s a belőle áradó jelek is a helyükön maradtak. De nincs idő most ezen töprengeni, a feladatod még nem ért véget.
A lakás dohos levegőjét csak a félig szétvert ajtó alól beáradó, kinti levegő varázsolja frissebbé. A bútorzat régies, elhanyagolt, poros. Különös, hogy már igen jó ideje visszatért az Ács a faluba, de nem sikerült kitakarítania, bár jól tudod, hogy nem a weekend házába jött pihengetni. Yoru figyelmeztető mordulása a ház vékony fala mellett kristály tisztán kivehető. A ház biztosítva, körülbelül öt, tíz perced lehet, amíg itt tartózkodhatsz. Azonnal munkába kezdesz, s óvatosan vizsgálsz át minden pontot az Ács rejtekében. A falakon sorakozó fényképek és rajzok mindegyike különféle hajókat ábrázolnak. Talán a múltja remekműi lehettek, de a képeket záró szimbólum teljesen másról árulkodik. A különös alakzatot nem igazán tudod mihez hasonlítani, még sosem láttál ehhez hasonló formákat, de még is valamilyen jelzésféle lehet, egy jelkép talán. Mellette a falon egy gyertyatartó ékeskedik. Az aljától számítva két centiméterre körkörös ív karcolódott a falba, s tudod, hogy ezt mit jelenthet. Mögötted egy fa lépcső kígyózik fel az emeletre, ahonnan némi neszt hallasz, mintha lenne fenn valaki. Az, hogy melyik lehetőséget választod, az rajtad múlik.

**Djuka Munfurawa** Szer. Szept. 05 2018, 23:10

// Djuka Munfurawa - Árnyak tengerén//

Az ifjak önbizalma ki más mellett állhatna, mint a frissen kinevezett chuunin mellett? És ugyan kiben lehetne annyi kétely, mint a frissen kinevezett chuuninban? A várakozás feszültségtől terhes pillanatai alatt megannyi mardosó jajszó suhant át a lány szívén és elméjén, félelmek és büszkeség furcsa elegyét alkotva. Milyen könnyű is lenne elveszni köztük, most, mikor valóban jelentős feladattal bízták meg.
E pillanatban azonban, mikor cselekedni kellett, s mikor mozgásba lendült a gépezet, már nem volt ideje a kételyeknek. Saját maga által kiötlött és hosszú órák során csiszolt technikája hideg pontossággal és hatékonysággal csapott le.
Ha volt is óvatosság e pillanatok alatt, az a férfi képességeire figyelmeztette, melyek ellen meglepően hatékonynak bizonyult a technikája. De se örömnek, se gyanakvásnak nem adhatott időt, hiszen nagyobb volt a zaj, amit keltett, mint amit ildomosnak vélt, még úgy is, hogy pontosan várta ki a megfelelő pillanatot.
Már benn is volt. Ellenfele előtte hevert. Zár kattan. A férfi végre nyugovóra tér.
Tökéletes.
Szíve hevesen vert a mellkasában. Ajkai között nehézkesen fut ki a levegő. Győzelem? Ennyi lenne? Ennyi legyőzni egy Legendát? Nem.. ennyi legyőzni, egy gonosztevőt?
A rang hozta az erőt magával? Talán a tovasuhanó évek hoztak magabiztosságot? Vagy végre rátalált a saját útjára, s vele a saját hangjára?
Rezgő mámor zubog ereiben. Mennyire hiányzott már hogy végre az életének ura legyen, hogy végre ne mások dallama szerint táncoljon, s olyan feladatot kapjon, mely elég jelentős új rangjához. Szomjazta már a kihívást.. nem lehet más az oka annak, hogy a számtalan apró zajból körülöttük, oly erősen hallja saját szívének szapora dobogását. De e hangtól mégis egy pillanatra megretten. Ijedten vizsgálja önmagát, hogy ez az erőteljes nyitány nem szólította-e elő az átkot.. Habár nem érzi azt az éhséget mely annakidején a tanácsteremben, Hyuuga Shiroval szemben állva uralta elméjét, a félelem mégis ott lappang.. de most.. alaptalan. Nincs jel, mely az átok ébredését kísérné.. egy mosoly. Hát végre önfeledten érezheti a győzelem mámorát?
Nem. A terepet kell felmérni mielőbb. Csapdára most nem számít. Az Ácsot sikerült meglepni, ez már elég előny, hogy ne emiatt kelljen aggódnia. Csak a szimbólum.. az nyugtalanítja.. Eddigi tapasztalatai szerint soha, de soha nem jelentenek jót az ilyen ákombákomok, mert vagy bűnszervezetet vagy rosszabbat jelöltek. Ráadásul ezek a formák ismeretlenek. Talán a Vezetőség számára ezek a nyomok is jelentőséggel bírnak? Nem teketóriázik. Az ács tenyerében rezgő vért használja tintának, s jobb híján az egyik shurikentartóját pattintja fel, hogy annak belső, talán kevésbé dörzsölődő felére rajzolja fel a jelet, kényelmes pozícióba emelve combját, térdével támaszkodva meg a falnál.
Neszek odafentről. Tekintete a lépcső irányába villan. Most nincs idő töprengeni, sem tovább rajzolgatni. Nincs idő örülni, vagy elbizakodottá válni. Nincsenek egyedül. Gyorsan és csendben kell eltakarítani.
Vagy talán… azt a másikat is le kellene győznie, hogy biztosra menjen?
Munfurawa, a Párában Rejtező Förgeteg, még igazán át sem gondolta ezt a lehetőséget. A teste már mozdult. A döntést öntudatlanul meghozta, pedig bíbor tekintete épp csak felmérte a környezetét.
Kéz kinyújt. Chakrája engedelmesen dorombol, ahogy karjaiba erő szökik általa. Megragadja az Ácsot. Milyen kár, hogy a vért eltakarítani már nincs mód, s az ajtó is annyira megrogyott… egy más alkalommal majd jobban időzít, hogy még kevesebb nyomot hagyjon.. de most a sötétség talán elegendő lesz, hogy egy felszínes szemlélő számára elrejtse a barbár betörést. Talán.. olyan fogalom, amire shinobi nem épít… de az odafenn.. épp úgy lehet ártatlan, mint gonosztevő cinkos. Ó, badar gondolat!
Elnézve az áporodott levegőben lebegő port, e helyen bizonyára nem laknak, s Yoru mordulása is csak újabb ellenfélre figyelmeztetheti. Néha.. bár a macska szemeivel is láthatna.. de így.. ért a hangjából és ért a mozdulataiból. Bízik s hisz a képességeiben, hiszen Yoru teszi a dolgát. Mint mindig, bármennyit is változzanak betöltött szerepeik csatáikban.
Odafenn van tehát valaki, akit nem kezelhet másként, mint ellenfélként. A meglepetés azonban még mellette áll, s megragadja az ács gúnyáját, hogy odébb mozdítsa a testet. Egy út áll előtte, mellyel kezdeti előnyt még talán tarthatja, s akár újabb információhoz is juthat, míg az öreg békésen szunyókál.
Az a látványosan előkészített, látványosan észrevehetően hagyott titkos rejtekhely. Mert sem odafenn, sem odakinn a koppanó esőben, bármely alkalmatlankodó megfigyelő előtt, az Ácsot ki nem faggathatja.
Akár egy bélelt kabátot, magára húzza a ködöt, sűríti, hogy alakját elrejtse, ha esetleg odabenn nem kívánt vendéglátó várakozna, majd a gyertyatartóhoz lép, hogy kinyissa az ajtót, s ha üres, hát bocsánat vénember, de szegény Ács ismét a rövidebbet fogja húzni, mert bár igyekszik nem nagy zajt csapni, de bepottyantja. Majd behúzza maguk mögött az ajtót résnyire, s ha odafentről még mindig nincs több mozgás, szán némi időt arra, hogy öreg pajtása kényelmesen megkötözve érezhesse magát, lehetőleg valami szokatlan pozícióban, mondjuk egy kupa sör mellett, miközben a köd eloszlását ismét finomítja, s úgy helyezkedik, hogyha esetleg támadás érné őket a bejárat felől, legyen ideje cselekedni, és ha az ellenőrzés dacára az Ács mégis magához térne, ne fedezze fel rögtön.

Sai Kedd Feb. 12 2019, 00:05

[Djuka Munfurawa]

//bocsánat a késlekedésért az ígérthez képest, de azzal az infóval kaptalak meg, hogy alig kezdődött még el valami a kalandodon, azonban elolvasva azt a két-két posztváltást, azért sok minden történt már, így újra kellett terveznem fejben + a picurik is fúrták anya elképzeléseit ˇˇ’ Na de csapjunk bele a folytatásba, igyekszem valami jót kihozni az adott kezdésből ^^ //

A nesz hatására úgy döntöttél, eltakarítod a férfit a látótérből, biztos, ami biztos. Hiszen fogalmad sem volt róla, mi várhat a lépcső tetején rád - vagy épp nem fog várni, és lejön záros határidőn belül. A férfit a megörökölt titkos rejtekhelyre szándékozod bevinni. A gyertyatartót megragadva próbálgatod, merrefelé fordul, s annyira nem meglepő, jól gondolkodtál, mert a falra szerelt tárgy mozdul, egészen pontosan balra dől meg, s az annyira nem jól rejtett titkos ajtó résnyire feltárul. Segítesz neki jobban kinyílni, s becipeled a kiütött férfit. Maga a titkos ajtó egy pici szobácskát rejt, ahol egy kisebb polcnyi könyv van, talán feljegyzések, nem megállapítható első pillantásra, hisz mind szigorúan semleges borítású, méreteik meg kifejezetten változatosak. Egy biztos, valahol meg is ragadják a tekintetet, hiszen mégis csak egy rejtett helyen várakoznak, mégis annyira jellegtelenek, hogy azonnal el pillant róluk az ember. Egy nagyon pici asztalka is található még a szobácskában, egy alig 40x30 cm-es kis csoda. Rajta papírlapok hevernek egybe fogva, amiket minden bizonnyal kutyafuttában téphettek ki valahonnan.
Más hirtelenjében a sötétben nem tolul az ember arcába, kérdés, mennyire kívánsz szétnézni úgy, hogy közben a fenti neszezés nem szűnik, de nem is közeledik, s meg is kívánod kötözni az Ácsot. Ráadásképp váratlanul vékony hangon halk ének is csendül. Egyszerű gyermekrigmus, mégis elég morbidul nem a jelenethez illő az egész, igaz, egyelőre nem is a jelenet szerves része, ahogy a hang gazdája sem. Hiszen az ének odafentről hallatszik. Vajon ugyanahhoz tartozik, aki a neszezést is keltette, vagy legalább még plusz egy fiatalkorú személy is tartózkodik az emeleten?

Ajánlott tartalom