Lakónegyed

Shikaku Szomb. Szept. 18 2010, 01:02

A falu elzárt belső területének külső sávja, ahol a falu népe lakik. Az elszórt épületekkel és tágas kertekkel megszórt sáv körbeveszi és rátekint a műhelyek negyedére.

**Kanmiru** Vas. Szept. 19 2010, 02:36

Kanmirunak, amint a faluba értek, egyetlen dolog volt a szeme előtt. Látni akarta Gekanut, akit jó ideje nem láthatott. Szerencséjére most nem kellett éveket várnia egy újabb találkozásra, de a türelmet próbáló út, ami mindannyiszor fordulatot vett, kimerítette a gondolatait. Kezdett rájönni, hogy a világ ami körbeveszi valami olyan méretű, folyamatosan változó tömeg, amit átkutatni a legapróbb jelek után talán soha sem hoz majd el sikert. Örült, hogy Shinrai útja ide vezetett, mert így legalább láthatta azt, akihez bármikor mehet. Tudta, hogy merre kell mennie, és tudta, hogy most is talál valamit, amivel a lány majd újra elengedi az útjára. Mesélni akart, elmondani ezt a hektikus utat, és írni akart, de jelenleg nem tudta még, hogyan írja le, amit le kell írnia.
A lábai vitték, a gondolatai pedig már előtte jártak...

Zetsu Pént. Szept. 24 2010, 17:51

Egy fegyverkészítő faluban járva az ember valószínűleg rögtön megunja, hogy mindenhol csak fegyvereket lát/fegyverekkel kapcsolatos dolgokat hall. Leszidják a tanoncot, mert lassan dolgozik, vagy mert éppen lustálkodik; a különböző sistergéseket és fém-ütközik-fémmel hangokat nehéz megszokni, túl dolgos a falu. Bár ez tényleg be kell hogy valljuk, jelenleg ezek a dolgok téged egyáltalában de nem érdekelnek. Gondolataidban elveszve bóklászol az utcákon, tudod merre mész, legalábbis biztos vagy abban, hogy ezen az útvonalon eljutsz valahova. Néhány ember felhúzott szemöldökkel csodálja szerzetesi ruháidat, és néhányan elkezdenek néha sugdolózni. Valószínűleg megkérdezik egymást, hogy mit keresek itt egy szerzetes, elvégre ez egy olyan falu ami ömleszti magából a különböző gyilkolási eszközöket. Folyamatosan haladtál az emberek között, és tudtad, hogy egy bizonyos házat kell keresned. Egy jó pár perccel egy tradicionális házhoz értél. Egy kicsit talán elgondolkodhattál, vagy felkészülhettél a várva várt találkozásra. Bekopogtál az ajtón, majd türelmesen vártál. Hallottad, hogy valaki egy lépcsőn jön lefelé az ajtóhoz. Már szinte lélegzetvisszafojtva vártál, hogy meglásd!!!....Ezt az elég lehangoló külsejű öregasszonyt. Végignézett gyorsan rajtad, majd megkérdezte.
- Mit akar?
Épp ledöbbenésed pillanatában azonban meghallasz mögüled egy sokkalta ismerősebb hangot. Megfordulsz, és a másodperc töredéke alatt felismered a lányt. Vagy mondjuk hogy már nő?

Éppen egy...mondjuk úgy édességet fogyasztott.
- Kanmiru?...Kanmiru! - eldobta a nyalókát, majd oda ment hozzád és átölelt. Érezted ahogy kellemesen hozzád simul, és átölel. Már éppen kezdenéd beleélni magad, amikor megszólal az öreg néni.
- Remek, mán' egy szerzetessel is meg kell osztanunk ezt a házat! Mán' csak egy valamiféle ninja hiányzik! Nem értem én a mai népet...- azzal el is tűnt az ajtóból, hátul összekulcsolt kezekkel. A lány egy pillanatra utána néz, majd a szemeidbe néz.
- Hiányoztál Kanmiru! Gyere, menjünk be!

**Kanmiru** Hétf. Szept. 27 2010, 01:54

Az ölelést öleléssel fogadom, és érzem, otthon vagyok végre. Egy olyan helyen újra, ami otthonom volt két évig, és még mindig ugyan az a kellemes érzés, ha itt lehetek. Belépek Gekanuval az ajtón, és jól körülnézek. Habár megváltozott, ez az a ház, igen ez az. A lépcső, amin Gekanu néha megbotlott rohantában, a kopott, széles konyha, ami néha minden másnak volt használva csak konyhának nem. A fegyverkovácsok élete egy kellemesen közeli élet volt. Látni Gennot, ahogyan éjjelente gyakran egy újabb ötleten dolgozik, megnyugtató látvány volt...
-Genno-sama merre jár? Dolgozik, gondolom, mint mindig. - Nem vitt rá a lélek, hogy újra csak a gondjaimat öntsem erre a lányra, és arra sem akartam gondolni, hogy milyen lenne, ha újra arra a pontra jutnék, ahol a legutóbbi látogatásomon voltam. Akkor egy egész éjjelen át volt mellettem Gekanu. Ha nem is lenne elég, hogy egy szó nélkül jöttem, mint egy ázott eb, és úgy mentem el, hogy nem is köszöntem Gennonak, s ha kiderülne, hogy a lányával töltöttem az éjszakát annak idején, amikor még ilyen érett sem volt, lehet hogy nem is lehetnék többet itt.
Visszagondoltam arra az éjjelre, de máig sem emlékszem, hogyan jutottam el Gekanuig akkor, vagy hogy találkoztam-e valakivel akkor este. Talán Genno is tudta, hogy itt vagyok? Talán már nem is látna szívesen a házban? Talán a házinéni is ezért van itt? Gekanu mondanivalóját tőlem szokatlanul, de őelőtte őszintén, egy kétségbeesett tekintettel várom.

Zetsu Kedd Szept. 28 2010, 22:38

Beléptél az ismerős házba, úgy tűnik az öregasszonyon kívül nem sok új dolog talált helyet a házban. Néhány új dísz, vagy a régi rozoga bútorok esetleg lecserélt változata, esetleg egy kicsit modernebb/mai. A lány töltött egy pohárba egy kis vizet, és elindult vele feléd, majd oda nyújtotta.
- Biztos megszomjaztál az utadon! Bár nem tudom honnan jössz most...Nos igen, apu még most is dolgozik, azért néha rá férne a pihenés. Kérsz enni?
A választ meg sem várva elkezdett a házban gyűjtögetni össze-vissza, mindent amiből ételt lehet készíteni. Hal...rizs...más tengeri herkentyűk...valami szósz...wasabi. Úgy látszik sushi-t akar készíteni. Talán megkímélheted őt ettől a folyamattól, ugyanis nem a leggyorsabb //vagy lehet hogy az, nem vagyok jártas sushi-ban//, mehetnétek akár ramen-ezni is. De igaz, hogy nem csak egy étkezésért jöttél ide. Közben megjelent az öregasszony.
- Menj beszélgötni a vendéggel lyányom! Majd én csinálok valami laktatót is! Kezdesz csontosodni!
Ami egyáltalán nem volt igaz, legalábbis amit a kimono-ból látsz, pont jó testsúlyra enged következtetni, csak ismét az a nagyis gondoskodás, ha már valakire oda figyelnek, akkor már túl fontoskodónak tűnhetnek, de csak jót akarnak. Genno még sehol, valószínűleg nagyon elmélyült a munkában.

**Kanmiru** Pént. Okt. 01 2010, 23:42

Hagyom hogy elvezessenek. Már megszoktam itt ezt a bánást, habár annak idején még sokkal inkább volt gyerekes vonogatás, mint ahogy most mentünk a vendégszoba felé. A szoba egykor nem vendégszoba volt, hanem az én lakóhelyem, ahonnan a lehető legvéletlenebb időkben léptem ki, hogy edzeni vagy a műhelyekhez mehessek. Ahogy ez eszembe jut, a fejembe ötlik, hogy eddig csak három fegyveremet ismerem igazán, de a gondolat gyorsan úgy dönt, vár még, legalább holnapig. Megvártam míg leülünk, hátha Gekanu kezd valami mesébe, hogy meghallgathassam mi is volt a faluban az évek alatt, majd aztán én is mondhassam a legnagyobb híremet. Bizonyára várja is, hogy én mi mindenre jutottam, miután jóformán kiszöktetett a városból annak idején.
-Találkoztam egy fiúval. Idősebb nálad, de csak éppen-hogy, és felfedeztem benne valamit. Még évekkel ezelőtt volt, és azóta biztos vagyok benne, hogy a klánom tagja. Nagyon könnyen érzi mindazt amit én is, és okos. Van is helye a világban, tehát csak kísérem, amíg akarja. Remélem még látni fogom, ahogy túlszárnyal, mert benne több akarást látok, és neki nincs olyan hegy az orra előtt, mint nekem. - Elgondolkodom, és habár látom, hogy én is valamikor a hegyem tetejére érek, Shinrai -nem- Takuma már csak arra vár, hogy kinyissa a szárnyát.

Zetsu Kedd Okt. 05 2010, 19:05

A lány most valamiért nagy boldogsággal engedte át a munkát az öreg néninek, de kilehet következtetni, hogy miért. Mosolyogva foglalt helyet veled szemben egy asztalnál, mindketten ültetek. Ahogy láttad még kicsit el is pirult, talán azért mert erősen érez még valamit irántad, vagy talán csak a találkozás hevétől. Elkezdte a rövid mondandóját, ami igazából semmi túlságosan említésre méltó tényt tartalmazna magában. A falu nagyon jól áll anyagilag, ámbár a kovácsoknak/kohászoknak és egyéb fegyverkészítésre alkalmas embereknek dupla sebességgel kell dolgozni, a háború elején sok fegyverrendelés jött, és közben még több jön majd. Amikor a háború szóba jött, a lány kicsit elszontyolodott, mivel nem tetszett neki a gondolat, hogy vér fog folyni az egész világon. Mikor a mondandójával végzett, figyelmesen, érdeklődve, megbabonázva hallgatta a te szavaidat. Két kezével támasztotta az állát az asztalon.
- Ugyan máár, Kanmiru-san! Ha mindent beleadnál, biztos vagyok benne, hogy te is túljutsz azon a hegyen! Azonban, örülnék ha majd bemutatnál ennek a klántársadnak. Kíváncsi vagyok, hogyan néz ki a családod. Ha pedig van esze, akkor azt akarja, hogy jó sokáig kísérd a helyes úton!
Hirtelen lépések zaja vert fel titeket a beszélgetésből. Egy ásítás, majd folytatódott a lomha lépkedés. Beért a borostás illető a szobába. Megvakarta a tarkóját, majd rád nézett. Az unott arckifejezésből egyre fokozatosabban izgatott arckifejezés lett. Nem más ez, mint Genno! Csak egy aprónyit elhanyagolt állapotban, biztos sokat dolgozott, és nem tartott sok szünetet.
- KANMIRUU!!!!KEBLEMREEE!!!
Oda ment hozzád tárt karokkal, és jól megölelt. De elég erősen. Sőt...szinte már túl erősen. Gekanu közben oda szaladt és megpróbálta leráncigálni rólad.
- Apuu! Ne csináld ezt, még a végén megfojtod!
Mikor végre sikeresen leszakította rólad az öreget, mindhárman leültetek egy asztalnál, és Genno most ölbe tett kézzel vizsgált téged. Közben mosolygott is, úgyhogy eddig úgy néz ki, hogy semmit sem tud arról a bizonyos esetről. Néha néha ráütött a válladra.
- Kanmiru, hogy voltál képes köszönés nélkül lelépni?! Ez nem szép azzal szemben, aki elszállásolt! Nehogy még egyszer ilyen sok időre legyél távol tőlünk, mert még megtalálok haragudni! Mesélj, merre jártál, valami részletes beszédet kérnék, egy hosszú munka után jól esne valami izgalmas történet is!
Úgy tűnik nagy izgalmakat vár a szerzetes életétől, talán tudsz ilyen történettel szolgálni, talán nem, rajtad múlik mit mondasz neki.

**Kanmiru** Vas. Okt. 10 2010, 21:55

Hagytam, hadd vigyen magával Gekanu, és az a gondolat, hogy ő talán kinőtt már abból, hogy 'nii' legyek neki, és talán sokkal több mindenre vár már, hiszen fel is nőtt, míg nem láttam, és már akkor is volt olyan erős, amikor még gyereknek hívtam. Lehunytam a szememet, és amint ő a szomorúbb, lágyabb hangneméhez ért, a hang mintha ismerőssé vált volna...

"A legerősebbeknek is kell egy kezdőlökés... Csak ígérd meg nekem, hogy a következő csókodat annak adod, akihez haza akarsz majd térni, és azt sosem hagyod el többé!"

Megborzongtam, amikor újra emlékeztem anyámra, aki akkor lökött meg az úton, és kinyitva a szememet vettem észre, hogy az a nő, aki előttem ül, úgyszintén megtette már ezt egyszer, és valami hasonló melegséget érzek belőle, amitől minden zsigerem mocorogni kezd. Szerettem volna mesélni még, de meg is jött Genno, én pedig a földhöz fagytam kissé, minden korábbi gondolatomról lerázódva, majd amikor az öreg kellemesen fogadott, meg tudtam nyugodni a köszönése folytán, majd amikor leültünk ismét, eszembe jutott, hogy habár jónak gondoltam, ha Genno nem tud róla, hogy jártam itt, sőt Gekanuval voltam míg ő nem tudott róla, most ez megfordult bennem ismét. Körülbelül ahogyan minden egyes alkalommal ezelőtt, amikor valamilyen veszéllyel találkoztam, most is én magam mentem elé és válaszoltam igazat és helyeset. Helyeset, aszerint amit tanultam, és ahogyan járni akarom az utamat.
-Mesélek, ha megmaradhatok még a házban ezek után is, de tudnod kell valamit Genno-sama. Nem jártam olyan régen itt, ami régen mi találkoztunk. Nem volt egy éve, hogy mintha csak árnyéka lettem volna önmagamnak, pár évnyi céltalanság után idetaláltam és Gekanu szobájában töltöttem el azt az egyetlen éjszakát. A lányod segített nekem újra talpra állni, hogy a célomat követhessem, viszont mivel szégyenletes dolog ilyesmit tenni, bocsánatot kérek, a lelkem mélyéről. - A mondandómat lehajtott törzzsel mondtam végig, kezeimmel is a talajon, és nem is néztem fel, amíg Genno nem szólt egy újabb szót, de nem is csuktam le a szememet, hogy nehogy elfogjon az érzés, ami Gennoból áradhat felém. Ezúttal is meg akartam tartani a szavait azoknak, akiket szeretek, hogy ők mondják meg nekem, hogyan éreznek, és hogy ha kell, hát a szavukat tartsam tiszteletben érzéseik ellen...

Zetsu Csüt. Okt. 21 2010, 22:16

A kovács felhúzta bal szemöldökét amikor elkezdted mondani a bocsánat kérés témáját. Ahogy hallgatta a beszédet, egyre változott az arckifejezése kíváncsiról érzelemmentesre. Kínos csönd következett be a házban, az öregasszony abba hagyta az étel előkészítését, Gekanu frusztráltan várta az apja válaszát, és ti ketten csak mint két szobor álltatok egymás előtt. A nagy csend közben hallottad, ahogy a férfi mozgatja a karjait. Bár nem láttad, csak számon kérő tekintettel, karba tett kézzel figyelt téged. Aztán még egy kis idő után lehunyta egy pillanatra a szemeit, majd kinyitotta, és...
- Kanmiru-sama...én elfogadtalak a házamban, próbáltam mindent a rendelkezésedre bocsátani amíg itt tartózkodtál, és gondoltam máskor is szükséged lesz szolgálataimra, de a lányommal való éjszaka...nos hogy nagyon, NAGYON finoman fejezzem ki magam, nem szerepelt a szolgálatokban. Akár mennyire segíthetett neked, ezt nem tűrhetem el! - elindult az ajtó felé, majd kinyitotta- Kérlek távozz innen! A városból nem küldelek el - nyílván meglenne hozzá a kapcsolata -, de a házam közelébe ne gyere!
Ha ki mentél az ajtón, halkan azt mondta utánad, hogy - Talán egyszer megbocsátok magának...
Nos elvesztetted a kovács bizalmát, de ez várható volt. Még esetleg valamikor vissza nyerheted ezt a bizalmat, de az nem mostanában lesz, most nagyon fel lehet dúlva, akármennyire nem mutatja ki. Jó lenne kitalálni mit teszel most...

**Daizo Tensei** Csüt. Nov. 04 2010, 08:59

/Shikaku/

Az ideiglenes társam alaposan felmér, majd felveszi az alakomat. A szavaira elmosolyodok. Talán jól is jön ez a kis segítség. Illetve még egy ötlet is az eszembe jutott.
- Rendben, megnézem merre találhatok egy rendes túszt! - mondom, majd megalkotok egy kézpecsétet.
A Henge segítségével egy teljesen más alakot veszek fel. A ruhám olyan lesz, mint a kint látott őröké(ha páncélt viselnek, akkor az is lesz rajtam). Az arcomat is megváltoztatom valamennyire, nehogy gyanús legyen hogy az imént slisszoltam ki.
- Nos, akkor hajrá, lássunk neki a dolgoknak! - mondom.
Amikor a hasonmásom elhagyja az épületet, Mosa-hoz hajolok. Megsimogatom a fejét, majd közel hajolok hozzá.
- Maradj a közelemben. Tegyél úgy, mintha egy gazdátlan kutya lennél és követnél!
Ezután mi is kilépünk, így hallom a csata zajokat. Szerencsére a kezd egyre jobban elterjedni, így én könnyedén elhagyom a területet és megkeresem azt a negyedet ahol a civilek élnek.

Shikaku Csüt. Nov. 04 2010, 18:36

A ködöd takarásában vagytok, és a hangok alapján tájékozódtok, de a dolgotok így is egyre csak könnyül: ahogy a csata egyre felhevül, a zajok és a vsszhangok kirajzolják a térérzékelésed előtt az átjárót, ahol betörtél a faluba. A kapu felőli eszeveszett rombolás zaja a másik irányban egy tágas térbe veszik, míg az épület ahonnan kijöttél csak az egyik az átjárót körbevevő hatalmas falak közül. A veletek szemben levő fal magasabb, mint az épület, és érezni, hogy nem építmény, hanem eleven föld lapul meg a kirakott kövek alatt. Abból, amit kívülről láttál egyértelmű, hogy ez lehet a magasabb városrész fala, így az utad felfelé vezet. [Mosát vinned kell ugyebár, ha nem hagyod itt.]

A felfelé való vak mászás harminc méteren át tart, amit minden nehézségeddel együtt is könnyedén tehetsz meg - a csata zaja valószínűleg már a kapun kívül jár, és feléd csak néha néha zajlik fel pár rohanó lépés zaja felülről, tehát tudod is, mikor éred el a mellvédet, amit még mindig könnyedén megül a ködöd. A fal egy darabig üres is, ami neked bőven elég a tovább induláshoz, azonban itt már vigyáznod kell. Érzed, hogy a ködöd pár méteren túl már nem fog védeni, így ha lejutsz a fal belső oldalán, már látható leszel...

A városrész itt zöldbe vált: házak nagy díszkertekkel, amik apró tavacskáknak, és pár bokornak-fának adnak otthont a gondozott gyepen kívül. A házak nagyobbacskák de többnyire egyszintesek, hagyománytisztelő módon épültek. Látszik a gazdagság, és alig van megkülönböztetés ház és ház között.

**Kazedando Soroshima** Pént. Nov. 05 2010, 23:37

// Kis kihagyás után, engedéllyel folytatom a játékot //

*Soroshima továbbra sem értette a kövek működését, de a vágy folyamatosan tombolt benne ezen kövek erejének megismerésére. Sajnos ebben a pillanatban nem adódott lehetősége, arra hogy elmehessen a Démonok Országába és kérdőre vonja az ott lévőket ezen kövek jellegéről, erejéről, és felhasználhatóságáról, de biztos volt benne, hogy sort kerít majd erre a dologra is. Az öreg további szavai nem hatottak rá annyira, mint amikor arról beszélt, amiről kérdezte, de azért félfüllel koncentrált, kihúzta magát, és nem szólt egy árva szót sem, sem addig míg Daizoval beszélt, sem utána. Daizo pedig ezután lassan indulni készült, normális esetben indulnia kellett volna neki is, de rájött, hogy a kíváncsisága továbbra sem hagyja, és visszaindult a kövekhez, otthagyva a társait és még ennyit mondott.*
- Én később megyek… van egy kis dolgom.
* ezzel le is zárta a témát némán távozott a kettős társaságából, tudta hogy egyikük sem tudna ellenkezni az ő döntésével szemben, ezért nem is gondolta, hogy szót emelnének ellene. Lassú kimért léptei közben tovább gondolkozott, de ez már nem a kövekről szólt, hanem a támadásról.*
~ A többi csapatról egy rohadt szót sem hallottunk… így is meg tudnám szerezni azt a kardot, vagy mit akarnak ellopatni… kérdés hogy a Yakuzának akarom-e adni az egész után… pár óra alvás és elindulok, úgysem tudnának csak simán bejutni nélkülem… vagyis nélkülem olyan gyorsan… ~
*Felgyorsított és felfutott a sziklafalon, egy saját rejteket keresve magának… Nem telt bele 10 percbe talált magának egy kényelmes fát, amelyen úgymond jól el tudott helyezkedni, így nem okozott gondot újra álomba merülni. Hosszú álmokat látott, rúnákról, távoli tájakról amit már bejárt, és belekeveredett az is, hogy épp egy fegyvert kerestek. De egy zagyvalék volt az egész így pár óra múltán újra öntudatára ébredt.*
- Az ott köd…
* jegyezte meg saját magának, mikor elnézett a falu felé… még nem mondtam el, hogy a sziklafal tetején álló fa volt épp az aktuális alvóhelye, így belátta a falut úgy nagyjából… Kiszúrta tehát, hogy a Daizo nevű srác már nagyban bontja a rendet a védőfalakon belül. Ez kissé meglepte, de nem mutatta ki… Nem gondolta volna, hogy a fiú ennyi idő alatt képes lesz bejutni a falakon belülre, de rájött, hogy talán egy kissé alábecsülte az aktuális társát.*
~ Ebből én sem maradhatok ki… rendben, segítek nekik, és ha segítettem véglegesen kiderítem mi van ezekkel a kövekkel.~
*Ezek után megharapta a jobb hüvelykujja végét, abból pedig egy kis vér szivárgott ki, ezek után rögtön a mellette a lévő fára csapott teljes tenyerével. Füst lepte be a fát egy pillanatra, majd egy hatalmas méretű Sas jelent meg, bár épp csak akkora volt, hogy egy Soroshima méretű személyt gond nélkül képes volt szállítani. Látszott rajta, hogy nem nagyon kedveli az ötletet, hogy most repülnie kelljen, elkezdett nézelődni, nézett a falu felé, majd Soroshimára, majd megint a falura. Megunva ezt mély hangján megszólalt.*
- Ugye nem megint valami őrült küldetésbe vágunk bele? Ha megint egy ilyenbe viszel bele engem, akkor már nagyon sokkal fogsz számomra tartozni.
*ekkor egy pillanatra a fejét a szárnya alá hajtotta, majd rögtön újra előhúzta. A ninja pedig végig csak pásztázta az eget, meg sem szólalt, eltelt úgy megint csak 2 perc, hogy némán álltak, majd hősünk mégiscsak megszólalt.*
- De, ez épp egy ilyen feladat lesz… főleg mert úgy kell a faluba repülnünk, hogy nem veszik észre, hogy leszállunk.
* fejezte be, majd egy pillanatra a Sas felborzolta a tollát.*
- És mivel én ismerem legjobban, hogy, hogy bújj el egy felhő mögött és hirtelen hogy tűnj elő, egyből rám esett a választásod mi? Ebben az esetben lesz egy két dolog amivel ezt meg kell hálálnod, fiú, hisz már vagy 15 éve segítelek egyfolytában.
* a lény megint csak nem kapott választ a kérdéseire, illetve a kéréseire, Soroshima szó nélkül a hátára pattant, majd a Sas megértette a parancsot… már le is ugrottak a szikláról, majd egy ideig zuhanórepülésben szálltak lefelé, hirtelen felemelkedtek a felhők fölé szállva. Úgy 5 percnyire voltak a célponttól, hogy könnyebben el lehetett érni azt mint gyalog. Soroshima nyugodtan szemlélte végig az alattuk elterülő tájat… Meglátta a lakónegyedeket, ahova épp Daizo készült belépni, majd rögtön parancsot is adott.*
- Figyelj, most annak a felhőnek a megkerülésével, ha zuhanóban le tudnál tenni abba a kertbe ott, akkor nem fognak minket észrevenni.
*Halálos nyugalom, halálosan rideg hanggal párosulva adta a parancsait, amelyet a Sas megértett és nem is vitatkozott, mert tudta hogy úgysem győzheti meg ezt az embert. Tett tehát két fordulatot a levegőben, egy hatalmas felhőt megkerülve zuhanórepülésbe kezdett, olyan gyorsan ahogy csak tudott, összezárta a szárnyait, zuhantak. Úgy látszott, hogy simán becsapódnak a kert pázsitos aljzatába, azonban ezt elkerülték, mikor az utolsó 10 méternél kinyíltak a szárnyak, majd a szédítő sebesség mintha nem is lett volna, szépen lassan és puhán landoltak. Remélhetőleg senki nem vette észre a kis produkciót, ha meg mégis, akkor sincs baj, mivel gyorsan megpróbált felszívódni, ennek érdekében így szólt.*
- Majd később beszélünk… most tűnj el.
* ezzel a Sas köddé vált, Soroshima pedig rögtön Henge no Jutsut alkalmazva egy egyszerű Kereskedő álcájába bújva indult tovább, közben azon fáradozott, hogy a Chakra kibocsátását a lehető legkevesebb szintre csökkentse, kérdés hogy ez mennyire sikerül. Tehát a kertből kilépve elindult az utcán, pont Daizoval szembe ment, valószínűleg találkoznak vagy nem.*

**Daizo Tensei** Szomb. Nov. 06 2010, 16:45

Az utcák teljesen ki vannak halva. Egyetlen lélekkel sem találkozok, azonban hamarosan egy különleges jelenségre leszek figyelmes. Mintha valami lezuhant volna a közelben, viszont becsapódás nem volt. Egy különös érzés fog el, ezért úgy döntök, nagyon gyorsan szerzek egy túszt és ellopom azt a fegyvert.
Mosa az ellenkező irányba fordul és jelzi hogy egy ismerős szagot érez. Bólintok neki egyet, majd elindulok az egyik házhoz. Bekopog az ajtón, majd ha valaki kinyitja a következőket mondom:
- Elnézést a késői zavarásért! Ezt a kutyát találtam itt az utcán, szeretném kideríteni hogy kié. - a válasz után témát váltok. - Remélem nem tartózkodik egyedül, mert ha jól hallom, oda lent harc folyik. Valakik megtámadtak minket. Azt javasolom, hogy legyen nagyon óvatos.
Ha a kérdésemre olyan választ kapok, ami alapján kiderül, hogy az illető egyedül van, akkor megragadom és behúzom a házba. Természetesen a száját befogom, nehogy itt is megjelenjenek az őrök.

**Hyuuga Shakaku** Szomb. Nov. 06 2010, 19:10

Nakus mindvégig tornádó és tűzvész volt egyszerre. Egész életében. És épp ez adott neki erőt. Olyat, ami csakis az övé. Mindörökké.

Nevenincs kisasszony jelenleg a fűszálakat és a bogáncsokat vakargatta ki a hajából, mint egy bolhás kutya. Világéletében adott a szépségre, mert ha már van, akkor használja ki rendesen, még akkor is, hogyha időt kell rászánnia. Nem baj, ideje akadt mindig, maximum mások felszecskázása helyett a tükör előtt illegett, billegett – és legtöbbször valóban így volt.
Miután ismét dögösnek találta magát, a sikátorban kezdett el mocorogni. Itt állt meg, mások szeme előtt takarásban. Gyorsan feltűzte laza kontyba a haját és behelyezte a szemszínezésre használt kontaktlencséit, majd pedig megpaskolva ruháját elindult.
A kavarodás még itt is érzékelhető volt, úgyhogy mindvégig az árnyékban haladt, eggyé vált azzal. A hosszú évek alatt megtanulta, hogyan váljon észrevehetetlenné és surranjon ki mások tudatából azáltal, hogy egyáltalán nem is ragadt meg bennük.
A sikátorok sötétségében barátra lelt, miközben igyekezett belőni magának, hogy merre is halad és hogyan. Néha a szintkülönbséges épületek adottságait is kihasználta: a magasabb árnyékában surrant, melyet az alacsonyabbra vetett. Mindezt azonban csak addig, amíg élettel megtöltött részhez nem ért, ahol sok ember nyüzsgött az utcákon, távol az előtte történt behatolás káoszától.
~ Háááát, valóban úgy tűnik, hogy nem csak mi vagyunk. A sejtésem sajna igaznak minősült. A feneeee! Ennyi erővel simán szerencsejátékozhatnék. A végén még nyernék egy rakat pénzikét, amiből aztán vennék egy naaaaagy kacsalábon forgó palotát, tele inasokkal és szolgálókkal. És akkor hivatalosan is hime-sama lehetnék. Yaaaayyy! ~
Valóban olybá tűnt, hogy elveszett ninják is megtették már a következő lépésüket, és elég komolyan gondolták a dolgot. Az is egyértelmű volt, hogy mi a céljuk. Erőszakosan behatolni? Neki ugyan jól jött, de akkor is...
~ A kis buták ezzel csak magukra vonták a figyelmet, valamint megfenyegették a tojáson ülő csirke asszonyságot. Most aztán egy rakat kakas fogja vigyázni az arany tojatot. Baaaaaakaaaaa. ~
– Heh… – elmosolyodott. Szórakoztatta a tény, hogy máris erőfitogtatásnak lehetett tanúja. És már azt is tudta, hogy a támadók egyike jártas egy bizonyos téren. Nem lehetett tűz elem, mert annak messziről megérezte volna a szagát – az élő hús égett bűze –, valamint nem látott locsolás-nyomokat. Se nem víz, mert nem maradtak tócsák. A szél nem így pusztít. Az mindent visz, vagy semmit. Vág, vagy kaszál, sebészeti precízséggel. A föld stílus jöhetett tehát szóba, valamint a taijutsu. Valamint – befelé jövet – ködöt tapasztalt. A napnak ennek a szakában. Természetelleneset.
De nem érdekelte. Nem szólt semmit, nem tett semmit – minek is? Fölösleges volt, elvégre is: ő csak megfigyelő volt. Jött mozizni és röhögni a harcolókon. Ez az egész… csak egy játék volt. Egy játék, amiben az számít, hogy ki hányast dob a kockával. Egy játék, melynek minden percében az ember élete volt a tét.

És Naka imádta a játékokat…

Pár perccel később beül egy teázóba, ahol elfogyasztott egy csésze zöldet, majd pedig ment tovább. Nézelődött, vett magának nyalókát, megállt a kirakatok előtt. Normális lánynak tűnt, annyi különbséggel, hogy maci szorongatott a kezében. Valóban az volt – normális. Csak kicsit máshogy.
Élvezte a sok ember jelenlétét, de persze igyekezett nem megragadni mások tudatában, hanem elsurranni, mint egy árnyék. A chakráját visszaszorítva vegyült el a tömegben.

Shikaku Hétf. Nov. 08 2010, 05:29

Amint a csata zajai a fogadónegyedből felerősödtek, a város népe azonnal felfigyelt. Az emberek kezdtek előjönni a házaikból, és a város középpontjában levő műhelyekből özönleni kezdtek a mesterek és segédek, mindegyikük különböző, de első pillantásra megmondhatóan kiváló fegyverekkel. A város méhkasként való felbolydulása hamar rendezett meneküléssé vált: akik nem a problémával néztek vagy mentek szembe, tudták merre kell menniük, így mindenki, aki nem ezt a példát követné kitűnik a tömegből.

[Gaizo]
Még időben jutottál be a kiszemelt házba, azaz a menekülésre kész idősebb asszony akkor nyitott ajtót, amikor kopogtatni akartál. A foglyul ejtés könnyeden ment, és azonnal visszahúzódtál a nővel a házba, azonban a számításodba hiba is csusszant. Szemben veled egy idősebb és egy fiatalabb mesterember állt, mindkettejük masszív, tökéletes botokkal.
-Megállj rabló kutya! Engedd el az asszonyt, és megverekszünk az igazunkért! - Az öreg beszélt, és habár ordított, egy cseppet sem mozdult feszes alapállásából.

[Soroshima]
Az őr, egy őt követő kutyával beköszön az előtted levő házba, majd amint ajtót nyitnak, betolakodik, és a népség mögött bezáródik az ajtó. Közben te folyamatosan a saját chakrád elnyomásával küszködsz, de rá kell jönnöd, hogy idáig szinte nem is tanultál és nem is tapasztaltál a chakratudománynak azon ágából, ami a testben áramló chakrával foglalkozik; szinte minden amit kitanultál és mesterire fejlesztettél a minél specializáltabb és több chakrafelszabadításon alapult. Rá kellett jönnöd, hogy a kiemelkedő képességeid és tökélyi technikáid jelenleg hátráltatnak az elvegyülésben, és nem is mellesleg találtál valamit, amit bőven lehetne még fejlesztened.
Az egyre erősödő csatazaj mellett a rendezett vonulás hangjai kezdődnek meg, és elkezded meglátni a rendszert a városlakók viselkedésén. Pár percig nem tűnik fel senkinek, hogy téblábolsz, addig van választásod, hogy kiket követsz, vagy éppen mit cselekszel. Ha hagyod letelni ezt az időt, pár figyelmeztető hívás, majd utasítás múlva több őr vesz körbe: feltűnik nekik az itt egyáltalán nem szokott öltözéked...

[Aikan]
Játszi könnyedséggel megy a feladat, nem is hiába, a hatalmas káosz, ami kialakulóban van csak és egyre neked segít, de te magad is mesterien rejted el magad, hiszen nem csak surranni, de energiáidat irányítani is tökéletesen megtanultál. A város békésebbik részén átlopózva észre is veszel valakit, aki valószínűleg ugyanúgy kihasználta a káoszt, ahogy te - vagyis az elveszettek annyira nem elveszettek. A fickó, akit megpillantasz érezhetően nyers és erős chakrát bocsát ki magából, ami néha meginog, vibrál. Érezhetően nem képes, vagy nem is törődik chakrája elrejtésével, valamire készülhet.
Te viszont jelenleg még csak mozizol, mész tovább, és szeretnél teázni, de az evakuálás megszakítja a tervedet, így amikor az üresen hagyott teahát bejáratánál állsz, valaki megfogja a kezedet. Egy asszony rángat magával - láthatóan félreértelmezte a kis termetedet és a mackót, és elkezd húzni-vonni az evakuálás irányába téged is.

//Innentől szó és tett egy, figyelni kérem minden tettre és leírásra. Inkább fejtsetek ki részletesebben, hogy ne nekem adjátok át a döntést a kimenetelről, bármi történjék is, és továbbá: nem vagyok az "S-szintű-vagyok-tehát ez-nekem-gyerekjáték" híve, amivel nem törődtök, azt elbizakodottságotokban elhanyagolhatónak vélem, és ha sok nyitott oldalt hagytok, akkor előbb utóbb bekandikálhat oda egy fegyver a csúnyábbik végével.//

**Daizo Tensei** Hétf. Nov. 08 2010, 09:57

Ez az én szerencsém. Sikerült egy öregasszonyt kifognom, aki nincs egyedül. Rezzenéstelen arccal nézek a férfiakra. Az idősebb szavaira elmosolyodok.
- Ugyan, ebből önök nem jöhetnek ki nyertesen! - válaszolok. - Én csak az új fegyverért jöttem, mást nem akarok. Senkinek sem akarom elvenni az életét. - ezután a kardomért nyúlok. - Ami pedig a harcot illeti, ha nem vették volna észre van egy túszom. Ugyan miért engedném el?
Ekkor más ötlet jut az eszembe. A nénike füléhez hajolok és suttogni kezdek:
- Ha sikítani mersz, a kutyám átharapja a torkodat!
Ezután a nőt oldalra lököm, Mosa-nak pedig jelzem, hogy figyeljen oda rá. Végül vidáman a kihívómra nézek.
- Ha bárki is kiabálni, vagy sikoltozni mer, akkor a kutyusom átharapja a torkát! Nos, akkor nézzük csak azt az "igazat"! Hol van a fegyver, amiért most a tárgyalások mennek?
A kérdésem után nagyon gyorsan megalkotom a szükséges kézpecséteket és egy ragadós masszát fújok rájuk(Suiton: Mizuame Nabara). Ettől a szoba jelentős része megtelik a ragaccsal, ők pedig nagyjából nyakig lesznek ellepve. Így meggátolom, hogy esetleg rám támadjanak. Végül kardot rántok. Fő az óvatosság.
- Hihettek nekem, nem vagyok az a vérengző típus! Nem akarok senkit sem bántani, csak ha nagyon muszáj. Tehát ki vele, hol az a titkos fegyver?! - közben a lábfejembe koncentráltam a chakra-mat és a közelükbe sétáltam.
Rövid ideig a fiatalabb személyt bámulom. Van egy olyan érzésem, hogy ő beszélni fog. Viszont valamivel biztosítanom kell róla, hogy nem akarom megölni.
- Ha hasznos információval tudtok ellátni, akkor nem kell megölnöm titeket. Viszont ha megpróbáltok félre vezetni, akkor biztosíthatlak titeket abban, a cafataitokat nem fogják majd felismerni. Egy ilyen robbanás után, nem! Nos, akkor halljuk a fegyver helyét.

//Ezentúl átnevezem magam Gaizo-ra. Ez már nem az első alkalom hogy ezt a megnevezést kapom Very Happy

Nehéz megjegyezni a betűidet, papa.//

**Hyuuga Shakaku** Hétf. Nov. 08 2010, 15:43

//Heheeee, végre eksöööön XD.//

<Shikaku és Soroshima>

A férfiből kiáramló érzés ismét mosolygásra késztette. Örült neki, hogy ez a kis kalamajka végre izgalmakat is tartogat a számára – többféle értelemben, persze. Amint érintkezett a robosztus férfi különleges aurájával – merthogy számára az volt –, a karján lévő pehelyszerű szálak megremegtek, mintha elektromosság érte volna őket, vagy hirtelen érzékelt hideg.
A teázás közben ezen az apróságon merengett, de sajnos nem volt rá sok ideje. Megindult a káosz, mindent előretolva és félresöpörve az útjából, ahogyan az a nagy könyvben meg volt írva. Nem igazán akart, de ő is elindult, azonban egy nő – vagy inkább néni? Hmmm, Naka sosem volt jó a korbehatárolásban, mindegy is – elkezdte őt húzni, valószínűleg el a fegyvertől, meg a balhé közeléből. Az meg nem jó ám, mivel szeretett a központban illegni-billegni.
Nagyokat pillogott a drága, mikor hirtelen az utcán találta magát. Gyereknek nézték. Megint. Na jóóó, oké, valóban nem egy modell, de azért van ott neki fent, meg lent is, meg hát nem éppen szűzies arca volt. Na jó, igen – főleg most, hogy elő kellett adnia a cuki, ártatlan kis porontyot, aki csak kis ebihalficamos illető. Pazar.
– Néni, néni! Mégis mi folyik itt? Az előbb még Oniisamával nézelődtünk, de most meg hirtelen mindenki fut és menekül. Féééleeeek! Az anyut, meg az aput akaroooom!
Nyafogott Nakuska. Na igen, nyafogni amúgy is tudott – általában ezzel kergette ki a világból Ashut –, még a macit is magához ölelte a kis pára.
Aztán meglátott valamit.
Inkább valakit: a naaaagy, magas férfit, széles vállal és… bamba tekintettel. A még számára ismeretlen Soroshima volt az, miközben ott állt és – őőőő –, állt és kész. Naka pedig észrevétlenül ugyan, de a szokásosnál is nagyobbat pislantott. Ez nála kábé annyit jelentett, hogy: blöööh-nyeheheheheeeeee.
– Oniisama! Oniisamaaaa! Ooooy, Yuu oniiamaaaa! – kezdett el hirtelen ugrálni és csápolni nagy hevesen a kis drága, mint mikor kiárusításra ment.
A maci a kezében meglendült, miközben ő ott egyhelyben pattogott. Bár a férfit nem ismerte, semmilyen nézetből sem, annyit viszont érzett, hogy veszélyes. Az ilyet nem nehéz megérezni, mivel vannak olyanok, akik semleges aurát építenek fel maguk körül – ami a chakrájukon alapul –, mások pedig a két véglet között. Ez az alak viszont szúrt. És gyanús volt abból is, hogy hogyan állt ott. Mint aki nem illett volna bele a környezetbe. Boci birkák között. És nem volt éppen… hétköznapi kinézetű alak. Körülbelül olyan volt így, mintha rózsaszín szoknyába rohangált volna fel és alá – férfi létére.
Az asszonyhoz fordult, miközben orcáját pirospozsgásra festette az öröm – ó igen, imádott színészkedni, most például abba a helyzetbe képzelte magát, hogy övé az összes plüssmaci a világon –, majd pedig gyengéden megszorította a nő kezét az ő apró, picike kacsójával.
– Nagyon szépen köszönöm, megtaláltam a bátyámat! Remélem, hogy még találkozunk, de ha mindenki egyfelé megy, akkor biztosan!
Azzal pipiskedve egy cuppanós puszit nyomott a nő arcára, majd pedig – ha az elengedi –, a maciját lóbálva kapkodta pici lábait az idegen felé, aki most a „bátyja” volt. A csöppnyi jobbjával kinyúlt – mivel a baljában fogta Mackó urat – és megragadta Soroshima jobbját. Enyhén megszorította azt, majd pedig vidáman és jó hangosan ráköszönt:
– Yuu oniisama, úúúúgy örülök, hogy itt vagy! Egy pillanatig nagyon megijedtem, de most, hogy itt vagy, egyáltalán nem félek semmitől. Menjünk együtt, jó?
Azok a szemek, amikkel a férfira nézett fel – merthogy igencsak felfelé kellett néznie –, hirtelen kihívással csillogtak, ezt azonban kívülálló könnyedén összetéveszthette a testvéri szeretet megnyilvánulásával.
A férfi pedig valószínűleg elsőre rájön majd a kis trükkre, de hogy közreműködik-e, vagy sem, nos… ki tudja? Mindenesetre mind a ketten hátrányban voltak. Az ismeretlen férfi azért, mert kirítt a többiek közül, Naka pedig azért, mert gyereknek nézhették.
És Naka egyértelműen játszani akart.

Shikaku Hétf. Nov. 08 2010, 20:00

[Daizo]

A betolulás után fennálló patthelyzetet egyáltalán nem vetted a kellő elővigyázatossággal, és az eszedbe villanó ötlet sokkal inkább hátráltatott, mint amennyit segített volna, mivel abban a pillanatban, ahogy ellökted magadtól az asszonyt, mind a két férfi egy harcias lépést tett feléd, és meglökték boikat feléd. Elérni koránt sem érhettek volna el, de mégis hátratántorodtál, és csak a feltartott karod segítségével állítottad meg a láthatatlanul vibráló chakramasszát, ami a fegyverből előtört és másként eltörte volna az állkapcsodat, míg a hasad tájékán a másik botból származó chakra fájdalmasan fúródott a bordáid alá. Mosa minden további nélkül ugrott át melletted, és bömbölő ugatással vetette magát az öregre, aki a botját a hatalmas állkapocs útjába tartotta, és vetekedett a kutyával.

Reakcióidőd mindössze pár szűk másodperc, amíg a fiatal fegyvermester újralendíti a boját és számolnod kell a hely szűkével, a még így is csak körülbelül felismert fegyverhosszal, és a szúró fájdalommal az oldaladban.

**Kazedando Soroshima** Hétf. Nov. 08 2010, 20:12

// Shikaku és Aikan//

*Nyugodt körülmények között sétált az utcán, de valahogy nem volt képes elvegyülni, talán a kereskedő álarca nem volt a legjobb álca arra az időre, amíg itt folynak a tárgyalások arról a bizonyos fegyverről, amit mindenki úgy meg akart szerezni, többek közt hősünk is. Nyugodtan sétált, próbálta leszorítani a chakráját a lehető legalacsonyabb szintre, de nem sokat ért el vele, az a brutális energia nem nagyon akarta hagyni magát, és mintha csak érző lény lenne egyből visszavágva Soroshimának újra visszatért a normális szintre… Ebből hősünk arra következtetett, hogy megvan a következő dolog, amiből a jövőben fejlődni fog. Hisz egész eddig sosem rejtegette magát, ahova csak be akart törni, egyből a főkapun ment, nem hagyva, hogy bárki is az útjába álljon, de ez a helyzet most más… nagyon is más, hiszen jelenleg a Ninja Falvak legjobb Ninjái próbálják a kezükbe, illetve az országuk kezébe kaparintani a legendás fegyvert.*
~ Mitől ilyen nehéz a chakrát elrejteni?? ~ *kérdezte magától unottan, közben pedig lassan elkezdett az utcán tébolyult állapot úrrá lenni, hisz mindenfelé emberek rohantak, vagyis többnyire egy irányba… Nem nagyon értette, hogy mi ez a hatalmas zaj, meg hogy hirtelen mért indult meg az evakuálás ha eddig nem…
De nem is érdekelte egészen addig a pillanatig amíg meg nem pillantott pár őrt, akik valószínűleg kiszúrták a nagy chakráját, ettől a pillanattól elindult a tömeggel, hogy nehezebben lehessen kiszúrni, a lehető legnagyobb tolongás közepébe vetette magát, majd megállt egy teaház közelében, úgy látszott, hogy lerázta az őröket, feltéve hogy egyáltalán üldözték őt. Ott várt egy darabig, talán pont arra, hogy valami arra utalót találjon, hogy merre lehet a célpontja, de semmi nem történt, ami erre a dologra utalt.
Újabb meglepő dolog történt, amikor egy lány sétált oda hozzá és nagyon úgy nézett ki, hogy összetéveszti valakivel.*
~ Nahát, ez nagyon hiányzott a nyakamba… egy kolonc.~
*jegyezte meg magában, de egyik pillanatról a másikra ez megváltozott, hisz ilyen közelségből, nehezen tudta nem észrevenni a lány érdekes chakráját, akármennyire is próbálta elrejteni, ami neki azért jobban ment mint Soroshimának, ő azért ezt kiszúrta, de nem adott hangot a dolognak. Némán hallgatta a nő és a lány között folyó párbeszédet, nem is nagyon volt kedve belefolyni, de a kíváncsisága megvolt azzal szemben, hogy miért akart egy másik valószínűleg a fegyverre hajtó Ninja pont vele ”Ismerkedni”. Pár pillanatig csak némán állt, csak a fél arcát fordítva a kettős felé, talán úgy látszhatott, hogy ott rögtön tesz valami olyat amit nem kéne. Egy pillanattal később azonban szembefordult velük és így szólt.*
- Megmondtam, Yuri-chan, ne kószálj egyedül, és akkor nem veszel el… Ez a mániád.
* bökte ki, belemenve a játékba, természetesen nem akarta sokáig játszani ezt a szerepet, sokszor irritálta az ilyesmi, de kíváncsi volt, hogy kicsoda a lány, ezért gyors búcsúzás után az öregasszonytól, elindultak az utcán, majd felkapta a lányt a derekánál fogva, majd becipelte az egyik olyan sikátorba, ahol senki nem volt, és valószínűleg az őrök sem figyelték őket.
Azt egyből kiszúrta, hogy nem kislánnyal van dolga, és valószínűleg az öregasszony benézte az egészet, vagy a látása rossz, vagy csak egyszerűen elmeháborodott volt, de ez már nem számít.
Letette a lányt, majd rövid hideg pillantás után így szólt.*
- Na bökd ki, ki a fene vagy? Ne gondold, hogy nem szúrom ki ezt… Kíváncsivá tettél, de nem várom a választ örökké.
* közben nekidőlt a sikátor falának, hisz a sikátor gyakorlatilag egy szűk járatból, meg két hatalmas falból állt, így nem volt nehéz számára találni egy falat…
Végigmérte tehát, hogy mi van a chakrájával, igen érdekes volt, és a szeme, valahonnan ismerős volt… gondolkodott és gondolkodott egy darabig, aztán végre rájött… Byakugan, bár nem volt biztos benne, de 97%-ra tette az esélyét, és ha ez így van, akkor valószínűleg egy Hyuugával van dolga. Mindenesetre ennyire nem ment előre a találgatásban, inkább megvárta az előző kérdésre a lány reakcióját.*

//Nakamanó, tessék folytatni. - Shikaku//

**Hyuuga Shakaku** Hétf. Nov. 08 2010, 20:44

<Soroshima>

Nos igen, igen. Bizony a hapek szépen felkapta őt – Kibu valószínűleg nem örülne áááám – és odébb rakta. Mint egy kupacot. Igazándiból egy sötét sikátorban kötött ki, de nem ez volt a végállomása. Közel sem.
– Nem vagyok fene, blah! Éééén… egy tavi tündér vagyok! – mutatott saját magára nagy vidáman a lányka, aki valóban nem volt kislány, de azért érett nőnek sem tűnt, sajnos – Tavi tündér egy hegyi patakból. Úúúúgy ááám! … Őőőő… Várjunk csak – hirtelen az alsó ajkára helyezte mutatóujját. Egyértelműen gubancba gabalyodott az a frappáns gondolatmenet. – Annak van értelme, ha tavi tündér vagyok, aki egy patakból származik? – kérdezte nagy gondolkozva saját magát, a férfit, meg magát az egész világot úgy általánosban, ergo a kérdés a levegőben lógott. – Hüüümm… Mindegy! Ne zavarjon össze, Bácsi!
Igaz, az idegen nem tett semmit, amivel eme szörnyű bűnt elkövette volna, ráadásul be is szólt most a falat támasztó emberkének, de hát ez van. Naka. Igazándiból sosem értette, hogy miért nem került elő a korbács és az egyéb büntetőeszközök – graaah XD –, amikor valakit elkezdett felhúzni.
– Ne… ne is szúrj, az fájna! Jujj, miért is állok én a bácsival szóba? – töprengett Naka. Egyébként neki mindenki bácsi, vagy néni volt, ha idősebb volt nála. – Ki tudja. Lehet, hogy maga egy csúnya perverz, aki az olyan gyönyörű és cuppantanivaló lánykákra utazik, mint amilyen ééééén is vagyok. Hah, Hentai-san! Nem vagyok én olyan könnyű préda ám!
Nakus toppantott egyet. A férfi magasabb volt nála – na jó, mindenki magasabb volt nála >.< –, erősebb és okosabb is. Valószínűleg tapasztaltabb is: minden téren. Köhm.
Egy pillanat erejéig törte a buksiját, habár ezt szokásához híven meglehetősen látványosan csinálta. És idő is kellett hozzá. Először elnézett a sikátor vége felé, abba az irányba, ahonnan jöttek. Még mindig látszódtak az elmosódott foltok, amik rohangászó vakegerek lehettek – avagy emberek –, de a zaj is élesen kihallható volt.
– Hümmm… Hát, hívj csak Nevenincs kisasszonynak! Vagy Nakának, mindegy. Vénuszi vagyok, tavi tündérek neveltek és szeretem a mézet. Ő meg itt – mutatta fel hirtelen a nagy maciját, amit eddig is szorongatott baljával –, Mackó uraság. Ő valójában egy tündérlovag, aki feláldozta magát értem, és mivel elfogyott minden varázsereje a legutóbbi csatában, amiket sárkányemberek ellen vívtunk, nos, azóta kénytelen varázs-kímélő alakban jelen lenni. Tőle tanultam meg a virágok nyelvén, hát nem romantikus?
És csak bla-bla-bla, mint ahogy mindig. Ha ellenféllel volt dolga, először halálra untatta, aztán megölte, de most nem így állt a helyzet. Őt is érdekelte a vele szemben álló férfi. S bár kontaktlencséket használt, amik kicsit elvették a különös szempár még inkább különös színét, ha az ember jobban megnézte, észrevehette, hogy az eredményezett árnyalat valóban visszavezethető a levendulára, még ha nagyon kicsit is.
– Egyébként meg, Yuu oniisama, talán nem ártana tovább indulni. Nem érdemes ilyen helyzetben egyhelyben toporogni.
Azzal ismét megragadja a férfi kezét – ha lerázza, akkor elveszi, ha nem, akkor meg megfogja és húzza a sikátor egyre sötétedő zugai felé –, majd pedig pár lépés után hirtelen megtorpan (nála a pár lépés egyenlő kb. három lépéssel Soroshima mértékeivel XD), majd pedig hátrafordul.
– Őőő… fáj a tappancsom. Nincs kedved a hátadon vinni esetleg?
És felveszi a pirulós, „Jajj-de-gáz-vagyok-istenem-a-terhére-leszek”, zavar mosolyát, miközben a mutató ujjait érintgeti össze a hegyeknél fogva.

//Bocsi, azért a sok módosítás, mert q. helyett editeltem >.< Gomenne -.-" Ezt visszacsináltam, olyan mint a változtatás előtt volt.//

**Kazedando Soroshima** Hétf. Nov. 08 2010, 21:22

//Shikaku és Aikan//

*Csak három perce találkoztak, de nagyon úgy tűnt, hogy a lánynak minden vágya, hogy az őrületbe kergesse őt… Irritálták azok, akik túl sokat akartak beszélni egyszerre, és azon akiknek a száját nem lehetett sehogy sem befogni, na meg azok, akik teljes sületlenségeket beszéltek… Naka majdnem minden kategóriába beleillett, Hősünk azonban a legtöbbjét a mondandójának elengedte a füle mellett… Nem volt rá ideje, hogy ezeket a marhaságokat hallgassa.*
- Pedofil, meg tündérlovag, meg Sárkányemberek… honnan szeded ezt a sok hülyeséget? Tudom, hogy nem vagy annyira óvodás mint mutatod magad… és ha lehet akkor néha tarthatsz szünetet… igazából ez nem kérés.
* eközben már azon törte a fejét, hogy mi legyen a betörési terve a fegyver elrablására, de mivel csak egy módszert ismert, maradt az, hogy betör a főkapun, aztán majd kiderül mi lesz. Nem volt épp beszélgetős hangulatban, de az előbbi mondatai sem voltak hatással a másikra, az tovább ontotta a szavakat, mint valami mániákus, akinek az a hobbija, hogy halálra próbál dumálni téged.*
- Ha a segítségemre akarsz lenni, akkor segítened kell nekem ellopni valamit ebből a porfészekből… pontosan egy fegyvert… ha meg nem akarsz, akkor itt maradsz és kész….
* elindult tehát a sikátor belseje felé, de a lány nem hagyta nyugodni, tovább zaklatta a dolgaival, ami rettentően irritálta továbbra is … Bár nem tudta magát felhúzni, mivel nem is érdekelte, hogy miről van szó, úgyis kitudta találni, hogy Naka semmi értelmeset nem mondott az utóbbi 10 percben, és ez valószínűleg nem nagyon fog megváltozni.
Ezek után még a karját is elkezdte ráncigálni, ő nem rántotta el, de rettentően kiakadt arckifejezést vágott az ég felé, csak hogy azt a lány ne láthassa.*
- Rendben, akkor engem hívj Soroshimának… de ne becézgess… nem jó ötlet.
* nem volt fáradt egész eddig, de ez mutatja, hogy ha egy olyan típusú ember mint ő összekerül, egy olyan fárasztó emberrel, mint Aikan-chan, valószínűleg az első fogja előbb megunni a banánt… Természetesen ilyen esetekben a bőbeszédűek talán jó hallgatóságnak vélik a másikat, de az nem vélekedik így az elsőről….
Pár lépés után meg is állt, nem ment tovább, egyszerűen megfordult, majd közölte hogy fáradt… Ezek után Soroshima már felesleges tekintette az álcát, majd feloldotta, így a sárga szempár rámeredt Aikan-chanra, mérlegelve, hogy milyen lehetőségei vannak ebben az esetben, majd arra jutott, hogy előbbre jut, ha valahogy lefoglalja a lányt.*
- Tőlem…. de akkor fogd be, mert ledoblak valahonnan, nem akarok semmi pedofilozást, meg tavi tündérezést hallgatni a közeljövőben.
* ezzel felemelte a lányt a grabancánál, majd a vállára rakta mint valami zsákot, lefogta a lábánál, hogy ne essen le, majd nekiiramodott, de pár lépés után ő is megállt. Tett egy-pár kézpecsétet, majd az ujját megharapva a földre csapott, majd megjelent egy kisebb méretű Sas… gyors iramban a szabad vállára ült, majd Soroshima újra elindult futva, majd felfutott az utca végén lévő falon, természetesen egy gyors chakrakontrollal a lábban, majd mikor felért a tetőre így szólt az állathoz.*
- Kövesd Daizo chakráját, a múlt alkalommal már volt alkalmad érzékelni… Tudni akarom hol van… talán már megtalálta amit keresünk.
* ezzel lezárta a mondanivalóját, majd a Sas bólintott, nemsokára lehunyta a szemeit, és nem telt el 2 perc már ki is nyitotta.*
- Nyugati irányban van, körübelül 900 méterre…
* nem is kellett több megindult abba az irányba… 3 perc alatt megérkezett a ház ajtaja elé. Majd kinyitotta azt, ha nem volt nyitva akkor berúgta…*
- Itt minden oké?
*kérdezte miközben belépett az egyik vállán egy madárral, a másikon meg egy csajjal.
Azonban nem volt ott, nem volt senki abban a házban, így kisétált majd megkérdezte a madarat.*
- Mi történt? Rosszul mérted fel a chakrát?
- Talán van egy hasonló chakralenyomat a közelben...
* felelte az, majd Soroshima felé fordult és bólintott... ezek után a Sas köddé vált, Soroshima pedig azon gondolkozott, hogy most mit tegyen.

**Hyuuga Shakaku** Hétf. Nov. 08 2010, 21:59

<Soroshima>

~ Nyeheheeeee. Nyertem. ~
Nos igen. Ennyi volt, Soro egyértelműen kipurcant tőle – nem is csoda, az emberek általában a harmadik perc után vérző orral dőlnek el, teljesen kábulta és kiütve, de no lám, Soro bizony több ideig bírta. Dicséretre méltó, nem is kicsit. Ötöst kap.
– Nem hülyeséééég! Tényleg léteznek, csak te olyan beszűkült vagy, hogy nem látod őket. Most is egy minisárkány terpeszkedik a válladon. Várj, ellhessegetem. Su! Su! – és valóban úgy tett, mintha hessegetne valamit. A levegőt.
De valóban befogta. Bírta is kábé másfél percig. Összecsücsörítette a szájacskáját és dühösen nézett a magas, sárga szemű alakra. Most durci volt. Aztán persze megenyhült, mint mindig, ráadásul gyorsan. Amúgy se bírta volna sokáig csöndben, az neki nem megy.
– Hai, Soro-samaaaa! – És igen, megint kezdi. Máris rátért a becézgetésre, habár a férfi az előbbi pillanatban kötötte ki, hogy mellőzze. Nah, nesze neki, ezt bizony megkapta. Nakára nincs ellenszer, ha egyszer elkezdi, nem lehet levakarni. – Jóóó, ha nagyon szeretnéd, akkor nem mesélem a történetemet a csúnya rókával, aki elvitte a nyulamat. Meg énekelni se fogok balladákat a tündérek Királynőjéről, meg…. na jó. Befogtam. Tényleg – azzal a mutatóujját az ajkaira helyezte, mint mikor a titoktartás gesztusa történik.
– De ha gondolod, megtanítalak madárúúúúúl – és ezzel a végszóval került fel Soroshima vállára a kis energiabomba, és nem nagyon örült neki. Nem ám XD. – Hééé, wáh, múúúh, mégis mit csinálsz? Én egy gyönyörű hölgy vagyok, nem holmi szakadt krumpliszsák!
De ó igen, végre valaki így kezelte. Bár ő nem nagyon örült neki, valahogy mégis elmosolyodott. Vajon dühében? Áh, ki tudja, csak a Királynő balladáiból lehetne kideríteni, de valószínűleg egy darabig nem fog dalolni. Soroshima társaságában biztos nem. Na jó, igen. Csak akkor, ha nagyon ki akarja idegelni.
A férfi mozgásba lendült. Hopp, fel a falra, shúúú, végig a falon, majd potty, fent a falon. Igen, ez azt jelenti, hogy fel és érkezés. Aztán meg megidézett egy madárszerű lényt. Naka majdnem rávágta, hogy „Jééé, verééééb!”, vagy hogy „Húúúús!”, de végül mellőzte. Éppen azt a tényt próbálta elviselni, hogy Soroshima így cipeli. Annak ellenére, hogy ő hime volt. Baka Hime.
– Hátöööhm. Ha rám hallgatsz… tudom, tudom, úgyse fogsz, de akkor is. Szerintem ne használj fölöslegesen chakrát. Egyrészt azért, mert kiszúrják, másrészt pedig azért, mert pazarlás. Bármennyire is erős valaki, mindig takarékoskodnia kell, főleg akkor, ha olyasvalamire készül, mint te. Másrészt pedig… könnyen olvasni benned. A viselkedésedből főleg, meg az ilyen izékből. Erős a chakrád, én is érzem. És épp ez a baj, hogy én is érzem, mert akkor azt jelenti, hogy a speckó szenzorosok is fogják. Csak szóóóólok – azzal vállat vont, majd pedig folytatta a nem létező bajsza alatt a tündérhistóriákat, meg a többit. Néha elhintett egy-két olyan megjegyzést is, hogy „Buta Soroshima”, vagy hogy „Ne keménykedj, belül biztos lágy vagy, mint a tojás. Júúúj, akkor neked tojás szíved van?”, meg persze „Plöh, nem ízlik a hajad, igazán összeköthetnéd, mert én itt eszem és nem ízlik…”, persze ezek mellett néha bökdöste is, és csipdeste is, hátha leteszi.
És ismét haladtak. Gyorsan és céltudatosan. Naka valószínűleg bolyongott volna egy darabig, míg nem kiköt egy teljesen más földrészen, na de sebaj. Soroshima szerencsére nem ilyen volt. Ő csak egy idegen házába sétált be.
– Hééé, wáh – próbálta püffölni a férfi robosztus hátát, de az szinte márvány volt. Aztán hirtelen megtorpant és körülnézett. Felmérte a helyzetet és gyorsan felvette a hullámhosszt. – Én itt áldozat vagyok. Valaki szedjen le innen, mert tériszonyom van!
~ És hééé, épp most löttyent össze bennem a tea a tejjel. A végén még lerókázom Soro hátát. Váááárj, az tök király lenne! ~

**Kazedando Soroshima** Kedd Nov. 09 2010, 19:19

//Aikan//

*Ott ált néma csendben, pár pillanatig semmi nem törte meg a gondolkodását, de a zaj a háta mögül még mindig folyamatosan jött, tehát a lány próbált leszállni, ütötte a hátát, szidta őt, de egyfolytában, meg közben mosolygott, de ezt Soroshima, nem láthatta. Folyamatosan járt az agya erről arról, de nem tudta eldönteni mit tegyen, végül úgy döntött gyorsan eltűnik, amíg ez az evakuálásos kavalkád tart, mert ha mindenki elmenekült, akkor könnyebb lesz a közlekedés a számukra, ámbár sokkal könnyebben ki tudják őket szúrni. Így jutottak vissza a sikátorokba, illetve nem pont az előzőbe, ez egy másik sikátor volt.*
- Ha megkeresnek, had jöjjenek csak, úgyis arra készültem, hogy nem fognak egykönnyen beengedni, mellesleg nem vagyok képes a chakrám elrejtésére, így ha akarnék sem tudnék elbújni a radarok elől.
* ezzel lezárta ezt a témát és visszafordult a sikátor fala felé , majd nekitámaszkodott és a grabancánál fogva újra levette a lányt, majd a földre tette… nem nagyon szólt, újra a néma csend szállt kettőjükre, de Soroshima, hogy megelőzze az újbóli szóáradatot így szólt.*
- Nem, nem érdekelnek a tündérhercegeid…. ha segíteni akarsz, akkor keresd meg nekem a fegyvert, amit ez a falu úgy őriz… ha nem tévedek, akkor azok ott Byakugan szemek… régen találkoztam ilyenekkel… és ha igazam van, akkor képes lennél megtalálni nekem azt amit keresek…
* gondolta végig, közben a lányra nézett… továbbra sem mutatott semmilyen érzelmet, de az biztos, hogy ha meg tudja találni számára a célját, akkor ezzel nagy hasznára lehet… bár ezzel a kiszámíthatatlan természettel ki tudja, hogy hogyan fogja fogadni ezt a dolgot Aikan-chan. Gondolta Soroshima, de lehet, hogy megteszi neki, lehet hogy nem.
Ezzel a mondattal hátat is fordított a lánynak, mert nem akarta magát tovább húzni azokkal a hülyeségekkel, amik néha képesek elhagyni a fejét.*
~ Tavi Tündérek, Tündérlovagok, Plüssmackók, Sárkányemberek… honnan jöhet ez a sok marhaság… még pár ilyen történet meg sztori és tényleg nem fogom megállni hogy ledobjam valahonnan.~
*közben kiült az arcára az unott arckifejezés, hisz szívesebben ment volna a fegyvert védőkkel harcolni, mint valaki olyannal beszélgetni, aki kissé el van szállva a realitás talajáról.
Gondolatai közt, ott volt, hogy mit kezdhetne, azzal ha a lány rávenné magát, hogy használja azokat a szemeket,.. hát igen, Soroshima egy számító ember, egy igen számító világban, de természetesen senki nem biztosította arról, hogy Aikan hajlandó lesz arra, hogy az ő érdekében használja a szemeit… Mindenesetre Soro egy jelét sem adta, hogy érdekelné a dolog, vagy bármi a lánnyal kapcsolatban… igazából a jelleme irritálta őt, viszont közben eljátszadozott a gondolattal, hogy mire lenne jó számára egy olyan valaki ebben a küldetésben, aki képes kiszúrni minden ellenséget előre, képes látni, hogy hol van az a dolog amire vadászik, és képes megmondani, hogy legalább merre induljon el hogy végezhesse a dolgát.*
- Nos…. megkeresed nekem azt a fegyvert, vagy nem?
*kérdezte, közben pedig már kezdett arra számolni, hogy az megint elsüt valami tavi tündéres poént, mert egyszerűen nem bírt létezni nélkülük.*
~ Nem tudom… a képességei szempontjából jó társ… azonban jellemileg pont az a fajta ember, aki az őrületbe tudja dumálni az embert, és ezek nem a kedvenceim…~
*lassan kimért léptekkel elindult a sikátor vége felé, ez nem olyan volt mint az előző, hogy zsákutcába torkollik, hanem mind a két oldalon ki lehetett menni.*

**Hyuuga Shakaku** Kedd Nov. 09 2010, 19:53

<Soroshima>

Hát azt gondolta, hogy Soroshima inkább az a fajta ember, aki kiáll a sereg elé, felhívva magára a figyelmet, azt gondolva, hogy „Nesze nektek, itt vagyok”, aztán felszecskáz mindenkit, kedve és ízlés szerint. Úgy tűnik, nem is tévedett.
Pillogott ő nagyokat, figyelt és csöndben maradt. Valahogy sejtette, honnan fúj a szél, elvégre ő is dörzsölt kisasszonyka volt – másképpen nem tudott volna ritka plüssöket szerezni –, de azért kicsit elszontyolodott, amikor ismét szóba került ez a bizonyos „fegyver”.
~ Geh, megint egy fegyverre hajtó emberke. Én most tényleg csak ilyenekkel vagyok körülvéve?! Most őszintén. Mi-chan mondta, hogy lopjam el és aztán adjam át neki, de nekem ebből semmi hasznom nincs. A pénz nem érdekel, az van Kibunak, a fegyver sem érdekel, mert itt van nekem egy rakat nyalóka helyette, meg rágógumi, amit beleragasztok az ellenfeleim hajába. Engem mindenki csak kihasznáááál… Brühühühhűűűű… ~
A szájacskája lefelé biggyesztődött. A nagy szemek alul pirosak lettek és nedvesen csillogtak. Sírás határon volt, de szerencsére – igen, Soroshima nagy szerencséjére – nem hisztizni készült.
– Mühmümü… – adta ki a szomorú arcos hangot magából. Mindig így kezdődött a dolog.
~ Gááh, engem már nem érdekel. Haza akarok menni Kibuhoz. Meg Ashut kikészíteni. Itt mindenki olyan rossz és gonoooosz… mümümüüüh… ~
Szipogott egy sort, miközben nézte Sorot a nagy-nagy szemeivel. Még az alsó ajka is remegni kezdett, úgyhogy rendkívül kislányosnak tűnt abban a szent pillanatban.
Az viszont megfordult a fejében, hogy Mi-channal semmiféle megállapodást vagy szerződést nem kötött. Amiből pedig ő nem profitál, az neki nem jó, mert egyoldalú. És különben is. Miért éppen ő lopja el? Amúgy sem szeretett harcolni – most sem azért jött. Csupán szeret mindenhol ott lenni, nehogy az emberek elfelejtsék. Meg röhögni is jó a többi harcolón. Ahogy gyilkolják egymást.
Sóhajtott egyet és döntött. Ragaszkodik az eredeti, legeslegelső felálláshoz: a fegyver lekaksizásához. Már pörgött is az agya, csillant is a szeme. Ravaszul. Mikor ismét felnézett a férfi szemébe, már talpon volt – eddig a földön ülögetett –, és kihívóan meredt a férfira. Ó. És még valami: vigyorgott. Ördögien.
– Térdelj – mutatott a lábai elé Nakus. Felhúzott nózival fordította el kicsit a fejét. – Ha annyira akarod azt a fegyvert és azt, hogy segítsek, akkor térdre. És csak előre szólok, hogy nem mocskolom be a kezem. Nem foglak kihúzni a csávából, nem mentelek meg. Na jóóó, talán én is egy picit harcolgatok, de éppen növesztem a körmöm, szóval nem akarom, hogy letörjön. Ha segítek, akkor megvédesz. Cserébe odavezetlek, súgok neked ezt-azt, utána meg mehetsz az utadra, nem kísérlek el végig. Én meg megyek haza ugráltatni a szolgálókat.
Nakuci eldöntötte, méghozzá határozottan. Valamit valamiért, és tudta nagyon jól, hogy a segítségéért cserébe ugyanolyan értékűt kért viszont. Valahogy volt egy olyan megérzése, hogy Soroshima túl büszke. Eredetileg is büszkének tűnt, de most jobban. És ráadásul a vörös tündér most azt kérte ettől a büszke embertől, hogy dobja félre a büszkeségét és térdeljen, boruljon a lábai elé. Ez looool lesz XD.
Nem tudta biztosan, hogy Soroshima beadja-e a derekát, de azt igen, hogy nélküle a férfinak nehezebb dolga lenne – sokkal –, mint vele szárnysegédként. A játék pedig már elkezdődött. A büszkeség és az őrület párviadala.
~ Elég egyszer ránézni a konstrukcióra: egészen labirintusszerű és sávos. Némileg mintha centrális lenne. Az elrendezése pedig tök kiráááály. Nyeheheeee, ez vicces lesz! ~

**Daizo Tensei** Kedd Nov. 09 2010, 21:10

Sajnos túlságosan alábecsültem az ellenfeleimet. Miért is képzeltem azt, hogy egy ilyen neves fegyverkészítő település emberei közönséges Bo-val fognak harcolni?
~ Tehát chakra fegyverekről van szó. ~
Mivel a hely kicsi és időm sincs túl sok, ezért kénytelen leszek nagyon hamar végezni velük. Még jó hogy értek a Taijutu-hoz.
A tervem egyszerű: megpróbálom a fiatal mester fegyverét megragadni, majd megpróbálom az idősebbnek lökni. Ha sikerül a tervem, akkor megpróbálom előrántani a kardomat és levágni valamelyik ellenfelemet.
Ha nem sikerülne az idős mesterhez lökni a fiatalabbikat, akkor megpróbálnám úgy rángatni a Bo-t, hogy ne tudjanak rám támadni, hátráltassam őket. Miközben ezt csinálom, megpróbálok úgy helyezkedni, hogy egy rúgással leteríthessem a fiatalt. Ha ezzel megvagyok, akkor kardot rántok és úgy próbálok végezni az ellenfeleimmel.

//Ez gyenge lett, bocsi, kicsit fáradt vagyok. Nem tudom hogy a héten hogy fogok ráérni, bejött néhány szintzáró amit meg kell írni.//

Ajánlott tartalom

Lakónegyed

Lakónegyed

Re: Lakónegyed

Re: Lakónegyed

Re: Lakónegyed

Re: Lakónegyed

Re: Lakónegyed

Re: Lakónegyed

Re: Lakónegyed

Re: Lakónegyed

Re: Lakónegyed

Re: Lakónegyed

Re: Lakónegyed

Re: Lakónegyed

Re: Lakónegyed

Re: Lakónegyed

Re: Lakónegyed

Re: Lakónegyed

Re: Lakónegyed

Re: Lakónegyed

Re: Lakónegyed

Re: Lakónegyed

Re: Lakónegyed

Re: Lakónegyed

Re: Lakónegyed

Re: Lakónegyed

Re: Lakónegyed