Re: Lakónegyed

Shikaku Szer. Nov. 10 2010, 16:35

[Daizo]

A meglepetés ereje nem tartott tovább a felismerésednél, és talán a legmegfelelőbb módszert választottad a visszatámadásra, lévén, hogy egy házban vagytok, így bármilyen nagy területű jutsu feltűnést okozna. Amíg az idős mester Mosa erejével és a bot tartó állkapoccsal hadakozott, te pár újabb lendítés után fogást találtál a chakrafegyver vibrálva, közvetlenül a bőrödön is érzékelhető kiterjedésén (és áldhattad a mázlidat, hogy nem egy kardot forgató mesterhez találtál betörni) amiből a fiú pár másodperc hadakozás után úgy próbált meg menekülni, hogy befejezte a technikát.
Itt láttad meg a kinyíló pillanatot, és kirepült a kardod a hüvelyből, hogy lesújthass a fiúra, amikor is végül valamiben újra elakadt a fegyvered. Az öreg botja a fiú karjai alatt fúródott be a mellkasa elé, majd az öreg torkából feltörő üvöltéssel együtt a chakrabot mérete robbanásszerűen megnőtt, olyan mértékben, ahogyan hasonlót még csak nem is láttál odáig. Végül, amikor a bot méretei talán egy templomi oszlop méreteivel vetekedhettek, a fiú elhátrált, és egy pillantást vetve az öregre, kimenekült a házból, út közben felkapva a sokkot kapott asszonyságot. Ekkor láttad meg Mosát a padlón aléltan feküdni, szája körül vértócsával és fogainak darabjaival.

**Kazedando Soroshima** Csüt. Nov. 11 2010, 21:26

//Aikan//

*Soroshima tudta, hogy valamit akar majd a lány, azért, hogy használja azt a bizonyos valamit az ő érdekében, de roppantul nem gondolt bele, hogy pont ez lesz az…. de természetesen nem is érdekelte, sem a kérés, sem a parancs. Féloldalasan ránézett a lányra, roppantul unott képet vágott, egyszerűen nem tudta, hogy a fiatalabbakat miért mozgatja, az, hogy a tapasztaltabb, esetleg más jellemmel bíró ninják hajlongjanak, vagy térdre essenek előttük.*
- Haa… ez egy egész jó vicc volt… az első amit elsütöttél ma.
* mondta, majd felkapta a lányt újra a grabancánál, majd újra a vállára téve nekiiramodott a futásnak.*
~ Nem vagyok biztos benne, hogy jó felé megyek-e, de egyenlőre nem is érdekel, találnom kell valakit, aki meg tudja mondani, hogy merre van a hely amit keresek, és ha ez megvan, akkor már a feladat keresgélős részét letudtam.~
*gondolkodott, miközben szelte a levegőt, meg persze a házak tetejét, nagyon is jól tudta, hogy a lány képességével simán megtalálhatnák azt a bizonyos valamit.
Viszont, a lány nem is tudta, hogy mennyire eltalálta, hogy Soroshimának túl nagy a büszkesége, ahhoz, hogy mások előtt hajlongjon, vagy másoknak ”Nyaljon” ha ezt lehet így mondani… nem az a típus aki egykönnyen térdre esik, pláne nem akkor, ha ép és egészséges.*
- Nem gond, kölyök. Meg tudom találni úgy is a fegyvert, hogy nem használod a különlegességedet, ha nem akarod, akkor nem kell, ennyi.
* bökte ki, hideg és barátságtalan hangján, természetesen ezt senkinek nem kell magára vennie, folyamatosan így beszél, mindenkivel így váltja a szavait… és így adja tudtára mind az ellenségeinek, mind a barátainak az akaratát… természetesen ez csak félig igaz, mivel barátai nem nagyon vannak.
Ez természetesen azt jelentette, hogy nem nincs szüksége a lány képességére, de közben dolgozott az agya ezeken… Amúgy sem foglalkozott sokat már a lánnyal, hisz kissé furcsának, kissé idegesítőnek, és kissé túlságosan álomvilágban élőnek tartotta. Hisz ez itt a kőkemény valóság… ki akarna épp vele Kazedando Soroshimával, a világ talán legmagányosabb emberével jópofizni, amikor valószínűleg ő is tudta, hogy nem nagyon hozhat ki bármilyen érzést belőle…. Ez valami olyasmi, mint amikor valaki a kőből próbál vizet fakasztani, ami gyakorlatilag lehetetlen, de próbálkozni lehet.
Tehát tovább folytatta a rohanást a háztetőkön, közben gondoltban kikövetkeztette, hogy a Chakraérzékelők, már valószínűleg észrevették, hogy ki ő, de valamiért még nem hívták a fejére az egész falut… ez vagy azért van, mert valaki lefoglalja őket, és így nincs alkalmuk elmondani másnak…
Vaaagy, az is lehet, hogy a közeljövőben ők akarnak megütközni vele, amit elég valószínűtlennek tartott… Hisz a Chakraérzékelők itt valószínűleg vagy Chuunin, vagy Jounin szintűek…. de egy S szintű , tehát egy Kage szintű chakraérzékelő, valószínűleg nem azzal foglalkozna, hogy csapdát állítson a számára, hanem rögtön szembejönne vele, és megpróbálná a saját erejéből megállítani…*
- Tehát mi a valódi neved? Olyanod csak van… olyan nincs, hogy Nevenincs, meg olyan sincs, hogy Nakacska, vagy mi…. Én tisztességgel elmondtam az igazi nevemet, ha velem akarsz tartani, akkor el kell mondanod a tied… vagy itt doblak le….
* nem fordult hátra, és nem is érdeklődött a válasz iránt, ha a lány válaszolni akar, akkor megteszi, ha nem akkor Soroshima valószínűleg a közeljövőben ott hagyja valahol, mert egy olyan társ, aki még a nevét sem képes elárulni, nem túl hasznos egy olyan küldetésben, amiben valószínűleg ő mint a hős, faltörőkost fog játszani, amiből az következik, hogy veszélyes helyzetben ki tudja, hogy Aikan hogy reagálna….*

**Hyuuga Shakaku** Pént. Nov. 12 2010, 15:41

<Soroshima>

Nakának két énje volt. A kezdetektől fogva – hogy miért? Csak. És. Mert. Nem volt különösebb oka, elég volt annyit megjegyezni, hogy a személyisége alapján sem volt éppen százas. Az egyik énje őrült volt, a másik őrültebb. A kettő között még az is eltért, hogy az első hajlott a kislányos butaságokra és a fantáziálásra, míg a másik a káoszt részesítette előnyben. Mert ez az énje gyilkos volt.
És a második éledezni kezdett.
– Meg fogsz haaaalniii – mondta ezt perverz élvezettel a hangjában. Eddig kislányosan beszélt, de ez most valahogy más volt. Mint akiben felpattan hirtelen a szikra. Nála be is lobbant. Ezt a három szót a férfi fülébe suttogta sejtelmes hangon, persze ehhez egy kicsit feljebb kellett tornáznia magát ebből a kellemetlen pozitúrából.
Ördögien vigyorogva figyelte a férfi arcvonalait, majd pedig egy pillanatra eltekintett a távolba, pont ellentétesen azzal, amerre Soroshima haladt. Mivel Nakus ismételten zsákként lett kezelve, így könnyedén láthatta, hogyan ritkult meg köd. Amikor jött, szemet szúrt neki a köd sűrűsége és nehézsége. Szinte lélegezni is nehéz volt benne – mindezekből leszűrte a következtetést, hogy nem fog egyhamar eltűnni és szétoszlani magától. Ez eltelt rövidke idő alatt pedig biztos nem érte volna el ezt a szintet – hacsak nem segítettek rá.
Jelen pillanatban jól jött, hogy ködöt alkalmazott valaki, méghozzá jó sűrűt. Főleg azért, mert chakrahasználattal próbálták eltávolítani, így oda központosult a figyelem – falu vezetősége is valószínűleg tett, vagy tenni készül lépéseket, elvégre a köd jelenléte a védelem szempontjából hátrányos.
Naka nevetni kezdett – ördögi kacaj volt ez egy őrült, a Vörös démon szájából.
– Óóó, ugyan! Lehet, hogy a szemedben csak egy kölyök vagyok, de szó mi szó, a jelen pillanatban én vagyok a legjobb elérhető információforrás. Nem csak keresésben. Sikerült kapcsolatba lépnem néhány shinobival, valamint információt gyűjteni azokról is, akikkel nem csacsogtam egy sort. És a küldött delegációk bizony tartalmaznak pár olyan kobakot, akiktől talán érdemes lenne tartanod. A tudás hatalom. Ha igaz a mondás, akkor bizony nálam van a legerősebb kártya ebben az átkozott partiban.
Nakucit szórakoztatta a gondolat, hogy a legostobábbnak és legnaivabbnak tűnő ember is képes szálakat rángatni a sötétben. Naka őrült volt, és talán épp ezért sikerült olyan dolgokon keresztülbucskáznia, amelyeket néha mások napokig ásnak. Az információ is ilyen volt. Csupán annyit tett, hogy nyitott fülekkel és szemekkel járt, és persze véletlenül mindig a megfelelő helyen pihengetett.
Naka felszínes volt és rendkívül bonyolult. Voltak persze olyan dolgai, amelyek könnyen kikövetkeztethetőeknek számítottak, de mind a tudata, mind a személyiségei és a tettei egy nagy-nagy labirintus részei voltak. És talán épp ezért tudta mások jellemét kielemezni – tehát nem csak azért, mert sok embert tanulmányozott már és tesztelt.
– De tudod mit? Látni akarom az egészet. Azt, ahogy az emberek egymás húsába vágnak, ahogy a skarlátvörös vér végigcsordogál a macskakövek réseiben, ahogy az egész falu porrá ég, a saját kapzsisága miatt. Éppen ezért segítek neked! Utána majd ráérsz hálálkodni.
Az utolsó mondatnál ismét visszaváltott eredeti, kislányos hangjára. Ismét fordul a kocka, ismét személyiségcsere. Az egyetlen olyan dolog, ami a legtöbb embernél nem így volt az az, hogy Naka mindkét énje mindig ugyanazt a célt tűzte ki maga elé. Nem vitatkoztak, hanem egyek voltak. Ez volt az oka az erősségüknek is.
Elővett egy nyalókát és kibontotta.
– Te is kérsz? – kérdezte a férfitól, valószínűleg mindhiába.
Nem baj, ő élvezte a savanyú íz hatást, melyet ez a darab nyújtott neki. Azért szerette ezt, mert a hirtelen jött savanyú íz mindig felélénkítette az érzékeit. Ezen kívül nagyon finom is volt, valamint ha valakire megorrolt, akkor egyszerűen a hajába nyomta, beleragasztotta azt.
Az egyik kezével a nyalókát forgatta a szájában – néha foggal is kocogtatta, amely azért elég irritáló hang tud lenni néha –, a másik kezének mutatóujjával pedig a férfi hosszú hajának egyik lelógó tincsét csavargatta. Remélte, hogy ezzel is idegesítheti.
– Na jóóó. Mivel nem akarom, hogy az első kanyarban kidőlj, ezért elejtek pár információt. Akkor is, ha nem érdekel – öltötte ki az apró és rózsaszín nyelvét a férfira. – Na szóóóval. Mindegyik nemzet képviselteti magát és tényleg van pár olyan figura, akitől érdemes tartanod. Ott van a Narancsfejű. Tényleg olyan, mintha egy nagy narancs lenne a nyakán! Őt már láttam valahol, de hogy hol, azt nem tudom. Annyi viszont biztos, hogy erős. Van ott egy lány, aki romantikus szálakon keresztül kapcsolatban van Naranccsal. Nekem „Megami” néven mutatkozott be, de a srác Hana-nak szólította. Amikor a lány szemébe néztem, láttam valamit. Egy apróságot, és talán épp ezért tűnt fel. Egy picit mintha a szemében lévő fény megosztott lett volna. Ó, és akarja a fegyvert, hogy lenyomja Kirit. Meg hisz az „istenekben”, mármint abban, hogy valaki azzá válhat, ha elég erős. Blöööh. Nah, ott aztán tényleg azt hittem, hogy nyissz.
Naka kislányosan nevetett, mert még mindig élénken tombolt benne az a párperc a teaházban.
– A lány bármit megtenne a fegyverért, pontosabban azért, hogy elpusztítsa Kirit. Ez tetszik! A többieknek persze neeeem… Ha jól sejtem, a hazafias fiúk és lányok most szépen felállnak és hősöket játszanak. Érdemes tartani tőlük, mert egy rakat eltökélt genin felér egy jouninnal. Wáh… óóó, és még valami. Szerintem a követek se éppen kötögető nénik és bácsik. Igen, igen. Azt hiszem, kezdetnek ennyi lesz. A többit majd kéééésőőőőbb.
Nakus tovább cuppogott a nyalókáján. Egész eddig nem mutatkozott be, de ennek több oka is volt. Egyrészt mindenki csak egyszerűen Nakának hívta, nem többnek, másrészt nem szerette kiadni a nevét idegenek – merthogy igenis így nevelték a szülei >.< –, valamint nem akart a neve miatt problémákba futni.
– Nyaúúúú, most már tényleg elég! Tegyél le, de komolyan. Szörnyű dolog így bánni egy magamfajta hercegnővel! Grah, lefogadom, hogy azért csinálod ezt, mert nem mutatkoztam be. Hyuuga Aikan! Tessék, megkaptad, most boldog vagy, fehérhajú szörnyeteg?!

**Kazedando Soroshima** Vas. Nov. 14 2010, 19:41

//Aikan//

*Soroshima nagyon is jól ismerte annak a veszélyeit, hogy be akar törni, és ki akarja hozni azt, amire jelenleg az egész Shinobi Világ hajt… Nem tudta, hogy sikerül-e, avagy sem, de egyenlőre nem is érdekelte, nem állt szándékában a Yakuzának adni, ha megszerzi azt, sokkal inkább akarta magának… de ezt sem önös célokból, inkább azon célból, hogy biztos helyet tudja az olyanoktól, akik elpusztítanának helyből egy országot, ha a kezükbe kerül… ő pedig épp csak hogy hazafiasságból is, nem akarja, hogy egy lehetséges célpont váljon Kusagakuréból is, abból az országból, ahol egyedül nem tartják száműzöttnek és nem vadásznak rá a nagy zsozsó reményében.
Rohantak tehát végig a házak tetején, nem foglalkozva semmivel, a lány tovább piszkálta, majd kissé megváltozott hanggal elkezdett áradozni arról, hogy ő mennyire látni akarja a vérengzést…*
- Nem áll szándékomban megölni mindenkit, egyszerűen csak megszerzem a fegyvert és eltűnök…
* talán lelohasztónak találta ezeket a mondatokat Aikan másik személyisége, de őt ez megint csak nem érdekelte… És láss csodát, 2 perc múltán rögtön visszaváltott azzá a kislánnyá, amilyenként bemutatkozott.
Tovább csacsogott egyfolytában, rótta a köreit, közben olyan megjegyzéseket hintett el, amelyek megragadták Soroshima figyelmét,
de természetesen még mindig úgy tett, mintha mindez el sem jutna az agyáig, vagy legalábbis nem akarna rá reagálni…
Egészen addig folytatta ezt a ”Nem érdekel” politikát, ameddig a követekről nem esett szó.*
- Nem érdekelnek a jelenlévők, az elsődleges célom, hogy betörjek és megszerezzem a fegyvert… A többi probléma miatt addig nem muszáj aggódnom, míg nem kerülök szembe velük.
*fejezte be, közben már a falu egyik legmagasabb épületén voltak…
Itt megállt és széttekintett, nézett jobbra és balra, még egyenlőre nem döntötte el, hogy merre folytassa a fegyver keresését, de Aikan-chan segítéségét nem akarta igénybe venni, mert akkor tényleg úgy tűnne, mintha szüksége lenne rá… igazság vagyon abban, hogy a segítsége nélkül sokkal tovább tart megszerezni amit akar, de viszont, ha nem támaszkodik rá, akkor még mindig kitehetni valamelyik ház tetején, ha nagyon idegesítőnek találja, és a hajába való nyalóka ragasztgatás pedig egyszer kihúzhatja nála a gyufát.
De talán még a nyalóka sem kell hozzá, ugyanis a lány megint elkezdett nyafogni…*
~ Hogy bír ennyiszer változtatni azon hogy mit akar? Kit érdekel….~
*ezzel lezárta magában a témát, és rögtön letette a lányt, hisz még mindig a nagy épület tetején álltak…
Továbbra is a falu fényeit szemlélte, hisz folyamatosan kereste, hogy hol lehet valami, ami valami jelzés lehet arra, hogy a közelben van a fegyvert őrző építmény, vagy akár, hogy nincs közel, és ezzel ki lehetne terjeszteni a keresést.*
- Eldönthetnéd végre, hogy mit akarsz, és befejezhetnéd a nyafogást, eddig még azon a pár információn kívül semmi segítséget nem nyújtottál nekem, csak egyfolytában nyafogsz… a továbbra is velem akarsz maradni, akkor ezt itt és most befejezed… Ha meg nem, akkor ne gyere utánam.
* végül a tető szegélyéhez lépett majd letekintett, rögtön le is ugrott, majd csúszva pár métert az épület faláról elrugaszkodva, az egyik alacsonyabb épület tetején kötött ki, majd onnan a következőn és a következőn… tudta, hogy nem tudja magáról levakarni a kölyköt, és hogy valószínűleg épp akkor is követi, így folytatta az ugrándozást és hátraszólt.*
- Ha már úgysem tűnsz el, akkor keresd meg a bunkert és vezess oda…. előbb végeznék és előbb elválnának útjaink.
* nem volt biztos benne, hogy mögötte van a lány, de valószínűleg az ilyen fajta embereknek kell egy olyan fajta ember, aki meghallgatja a hülyeségeit, így kizárásos alapon valószínűleg megint őt veszi üldözőbe.*

**Hyuuga Shakaku** Hétf. Nov. 15 2010, 19:31

<Soroshima>

Hát végre aza szent pillanat is eljött, hogy Naka olyasvalakivel találkozott, aki tökéletesen tisztában volt a lehetőségekkel – és nem ringatta magát naiv tévhitekbe és képzetekbe –, ennek ellenére is tett rájuk magasról. Úgy tűnik, hogy a férfi büszkeségével szemben ez volt ott, mint ellensúly. Ezt pedig Naka kivételesnek tartotta, valamint becsülésre méltónak. Nyah, most örülhet Soroshima: ez is okot adott Nakusnak, hogy ne tekergesse rá a férfi tincseit a nyálas nyalókájára. Bleh.
– Helyes-helyes. Én nem is szeretem a vérengzést. Igazándiból nem is értem, hogy mi olyan nagy poén benne. Most komolyan! Félbevágod valakinek a kobakját, aztán máris hú-de-nagymenő valaki. Szerintem tök gáz, hogy ilyen primitív szintre süllyedtünk. Mindenki élhetne békében a Sárkány Királyságban, ahol… na jó. Befogtam – csípte el még gyorsan, mert nem akarta, hogy a férfi hopp, véletlenül megcsúszik a keze és ő meg potty, landol. Az fájt volna. Meg amúgy is kellőképpen összekavarodott már benne minden mindennel, és már kezdett hozzászokni a szerveinek föl-le liftezésével.
Aztán csak, pamm, mégiscsak lekerült a naaagy, magas férfi válláról. És huhúúúú, sikeresen szilárd talajt fogott. Csakhogy a férfi meg huss. És már ment is tovább.
~ Gáh! Faképnél hagyott! Hogy meri ezt a gaztettet elkövetni énfelségem ellen?! ~
Nakus bizony olyan képet vágott, mint akit pofon csaptak volna, három évig nevetett volna, valamint mintha beleszáguldott volna egy faoszlopba – amiről kiderült, hogy valójában acélból volt. És ez így szépen egyben. Mert mind a három Naka-fej egybegyúrása játszódott vissza.
Toppantott egyet, és durciba vágta magát. Csakhogy egyedül maradt. Egyedül… egyedül…egyedüüüüül.
És félt. Félt a naaagy magas semmiben, az épület tetején, ahol nem volt kit kikészíteni, félt mindentől. Haza akart menni Kibuhoz, hogy vigasztalja meg.
De neeem! Nem szabad! Neki most itt kell maradnia és bizonyítania. Úgy ám. Úgyhogy fogta a saját grabancát – és a macijának a grabancát XD –, majd pedig mindkettőt lepakolta az egyik tetőről a másikra, mindezt persze úgy, hogy a lehető legkisebb feltűnést keltsen. Nem akarta, hogy kiszúrják az első pillanatban. Soroshima után eredt.
Aztán a következő pillanatban pedig már hanyagolta a rejtőzködést, mert már nem nagyon számított. Sokkal inkább arra koncentrált, amit fontosnak tartott:
– Byakugan.
És akkor világváltás.
Valójában nem az következett be, hanem nézetváltás. A térbeliség hirtelen a négyzetére ugrott, és a világ átfordult színesből fekete-fehérre, valamint annak árnyalataira. Viszont még nem fókuszált. Először is ráhangolta tudatát, majd pedig a szemeit a chakrahasználókra a falu határa felé, majd pedig áttért a falu belső részeire. Igyekezett annyira magasból/távolról tekinteni a falura, amennyire csak tudott.
Volt egy olyan sejtése, hogy a fegyvert valahol középtájban kell majd keresnie. Megfigyelte ugyanis, hogy a falu meglehetősen centrális építésű, körkörös. Külső sáv, belső sáv, legbelső sáv, valamint a sávok mélységileg is eltértek: a rész, ahol most ők is voltak, magasabban volt, mint a legbelső negyed, magyarán sima szemmel is rá lehetett látni.
Mindenesetre összpontosított a nagy chakraigényű tárgyakra a területen, ahogyan egyre közelített. Ez a falu azonban „fegyverkészítő” volt. Nem is lepődött meg, amikor egy rakatnyi chakrahasználó fegyvert mért be, viszont tudta, hogy melyik lehet az és melyik nem. Fogalma se volt róla, hogy az adott tárgy hogy nézett ki, milyen formát öltött, de azzal tisztában volt, hogy a szóban forgó fegyver az lesz az, amelyiket a legtöbben őrzik, amelyet a legjobban eldugtak stratégiai szempontból a legjobb helyen, elzárva és körülbástyázva akár csapdákkal is.
Ha sikeresen megtalálja a fegyvert, amit keres, akkor igyekszik azt is kikuksizni, hogy pontosan hol van, hányan őrzik, és hogy hány lehetséges úton lehet oda eljutni. A csapdák és az apróbb részletek ráérnek akkora is, amikor már ott lesznek.
S ha ez sikerült, akkor még a követeket is igyekszik bemérni, hogy nagyjából mennyi távolságra vannak a fegyvertől, netalán tán ott vannak ugyanabban az épületben. Habár ennek kis lehetőségét látta.

//Shika-samaaa *.* Nakus most mit lát?//

**Daizo Tensei** Hétf. Nov. 15 2010, 20:44

//Bocsi, nem vettem észre hogy írtál//

Könnyedén megvalósítom a tervemet, viszont amikor levágnám a fiút, akkor valami megakadályoz. Az öreg volt az. A Bo-jával megállított, majd neki csapott a falnak. Ezután a srác eliszkol, az öregasszonnyal. Amikor meglátom milyen állapotban van Mosa, teljesen elborul az agyam.
- Ezt nem kellett volna! - szólalok meg
Ezután megpróbálom megragadni a Bo-t bármilyen fájdalmat is okozzon. A kardot szorongató kezemmel pedig megpróbálom leszúrni a férfit. Ha nem sikerülne a tervem, akkor megpróbálnám a kezét levágni, a lényeg hogy elejtse a botot, később pedig le tudjam szúrni.
Ha ez megvan, akkor Mosa-hoz ugrok és megnézem hogy van. Ezek után csak a kutya állapotától függ, hogyan folytatom a keresést a fegyver után.

//Ha Mosa meghalt, akkor kicsit durvábban fogom folytatni a keresést Razz

//

Shikaku Kedd Nov. 16 2010, 23:45

[Aikan]

Amint aktiválod a szemeidet, amit csak a megfigyeléseidből várhattál igazolódott: a város medenceként mélyedő védett zónája csak úgy ontotta magából az elszürkült és tónustalan világ egyetlen színét, a kéken pulzáló chakrát, ami aprótól hatalmasig miriádnyi szálon futott kibogozhatatlanul kusza hálószerű rendszerben, teljesen körülrajzolva épületeket úgy, hogy a chakra jelenlététől már azok falán sem láttál át.
Amire csak számítani lehetett, vagy akár nem is lehetett egy ilyen helyen, a legmagasabb szintű érzékelő technikák elől is rejtőznek a titkok, és talán csak akkor vehetsz észre valamit, ha a közelbe jutsz, vagy ha az épületeken belül leszel.
Azonban egy különös pont megragadja a figyelmedet: a szemed sarkából észleled, hogy az egyik falu széli házban, ahol ti is éppen jártatok, egy különösen fényes, és hatalmas massza rendeződik formába az érzés nem erős, de olyan kifinomultan letisztult és sima, amiről egyből a Juken formázásai jutnak eszedbe. A látvány magával ragadó lehet, amint a tiszta chakramassza mozgásba lendül, lelki szemeid előtt le is tudod követni a szurkálódó, idegesítő bo stílusokat, amelyekről a szerzetesek híresek - az egyetlen dolog, ami szemet szúrhat, hogy a bot formázó chakramassza a ház méreteihez képest olyan, mintha valaki egy oszlop méretű eszközzel harcolna. A látvány azonban pár másodpercre rá meg is szakadt, és a chakraforma el is tűnt...

//A chakrafegyverek és emberek (élők) közti különbség abban nyilvánul meg, hogy míg a test életfunkciói kiadnak egy alapvető, passzív chakrajelet, még teljesen visszaszorított vagy kimerült állapotban is, addig egy élettelen anyag csak akkor válik számodra átláthatóvá, ha chakra járja át, tehát akár közvetlenül alattad is lehet akár pont az a fegyver is a földön, ha egy cseppnyi chakra sincs átvezetve rajta és tárolva benne, semmi különlegeset nem észlelsz.//

[Gaizo]

Az öreg bizony tűri a támadásaidat, és egészen addig, amíg nem próbálkozol teljesen komolyan, és az épségedet sutba nem dobod, nem is történik meg a kellő változás. A kardod a földön cseng, amikor végül megragadod az észzveszejtően vibráló érzést keltő chakramasszát, majd egyre és egyre nagyobb erő és chakrakifejtéssel képes is vagy megtörni a felszínét. A formázás belsejében a kezeid milliónyi tűszúrásként érzékelik a fájdalmat, az agyad pedig rögtön megtriplázza a fejedben a képet, mintha csak az ultragyorsan rezonáló chakra felkavarta volna minden sejtedet. Az érzéssel kell küszködnöd, de az els sokk után hamar eléred magát a fegyvert is, amihez hozzáérve mintha azonnal megszakadt volna annak áramlása: az atmoszféra könnyeddé vált, a chakrába zárt energia, mintha friss, telített levegőt préselt volna a légtérbe, te is azonnal képes voltál pattanni, és a kardodat felkapva az öreget átdöfni.
Az idős mester lehanyatlott, előbb térdre, majd oldalra bucskázva, te pedig leborultál, hogy megnézhesd Mosát. A véres fogtörmelékből ő maga is segített kiemelni a fejét. Kábult és felhős tekintettel nyöszörögve nézett rád, de biztos életben volt. A szája felrepedt, és a nagyobb fogaiból letöredeztek darabok, más baja azonban nem úgy tűnt, hogy lehet. A kezedet, és az arcodat is nyalogatni kezdi, ahogy közelítesz hozzá, majd hirtelen morgós nyöszörgésbe vált.
Fejedet felkapva látod, ahogy az öreg keze kibukik a mellénye alól, és kigurul belőle egy tekercs, majd amint a papír legördül a tekercsről, egy különösen nagy Tobidogu szimbólumot pillanthatsz meg rajta, mielőtt a felrobbanó idézőfüst ellepi a teljes szobát egyetlen hatalmas pukkanással, és papirok hangját hallod a levegőben.

**Daizo Tensei** Szer. Nov. 17 2010, 10:11

Szomorúan nézem a kutyámat, hogy milyen állapotban van. Nem akartam vele ezt csinálni. Azt hittem minden máshogy fog alakulni. Nem hittem volna, hogy ilyenre képesek ezek az emberek. Amikor meghallottam a morgását, tudtam hogy a veszélyt jelzi.
Azonnal felvettem az ölembe és kiugrottam vele a nyitott ajtón. Amikor visszanézek meglátom a fegyver idézés jelét. Azonban nem foglalkozok vele túlságosan. Helyette inkább a túloldali sikátorba viszem a Mosa-t és leteszem a földre.
- Ne haragudj, nem így terveztem! - szólalok meg. - Jobb lesz, ha most egyedül folytatom a keresést. Átviszlek máshová, de majd érted megyek ha végeztem.
Ezután letépek egy darabot a ruhámból és megtörölöm a száját. Pár pillanatig bámulom, majd letakarom a ruhám felső részével.
- Maradj csendben, nehogy észre vegyenek. Sötétben nem fognak meglátni, de ha hangoskodsz, akkor észre vehetnek. Ne aggódj, minden rendben lesz. Teljesen magamra terelem a figyelmüket. Ezentúl úgy folytatom a feladatot, amihez valóban értek.
A sikátorból felugrok az épület tetejére, majd elindulok és megkeresem a műhely negyedet. Itt biztos hogy nem találom meg a fegyvert, de még információt sem fogok róla szerezni. Ekkor azonban visszanézek a házra, ahol Mosa megsérült. Összehúzom a szemöldökömet, majd nagyon gyorsan megalkotok néhány kézpecsétet.
- Suiton: Mizuame Nabara!
A ragadós masszát az utcára fújom, majd amikor elkészültem ezzel, létrehozok egy vízklónt. A másolatom az épülethez szalad, majd amikor a bejárathoz ér, egy hatalmasat robban.
Ezután leugrok az utcára és kivont karddal sétálok tovább. Az eredeti alakomban megyek, nem törődök tovább az álcázással. Helyette úgy folytatom az utamat, ahogy el kellett volna kezdenem. Minek rejtőzködjek, ha a pusztításhoz jobban értek? Ez a hely most megtudja mire vagyok képes...

**Kazedando Soroshima** Szer. Nov. 17 2010, 20:22

//Aikan//

*Úgy tűnt hogy a lány tényleg követte, így közönyösen nyugtázta, hogy bejött az elmélete, miszerint, ha Aikan valakire rá akaszkodik, akkor nehezen lehet levakarni… De egyenlőre nem is akarta, mivel most úgy tűnt, egy időre felhagyott a sokat dumáló énjével, és koncentrál arra amit csinálnia kell, vagyis amivel hasznossá teheti magát… Egy pillanatra hátranézett, majd kiszúrta az ereket, melyek azt jelezték, hogy a Byakugan épp aktív.
Újra csak nyugtázta, hogy bejött amit mondott, de nem is kételkedett, nem nehéz az ilyen embereket kezelni, csak akkor, ha elkezdenek beszélni, mert akkor megőrítik az embert.
Amúgy neki sosem volt Kekkei Genkai képessége, de nem irigyelte azokat akiknek volt… Hisz ő így is fel tudta venni a harcot mindenki ellen, minek neki valami olyan ami lekorlátozza az erejét, vagyis inkább berakja egy kiismerhető kategóriába, hisz akiknek azonos a KG-juk, azoknak hasonlók a képességeik is, ami kiismerhetővé teszi őket… Nem mindenben hasonlítanak… De nagy részben megegyezik az erejük.
Azok a Ninják, akik nem tartoztak semmilyen KG-val rendelkező klánba, akkor az ellenség nem ismeri valószínűleg a szokásaikat, valami ilyesmi volt a Kazedando klán is, zárkózott és névtelen, mindig rejtegették a képességeiket, de furcsa mód mindenki Fuuton elemű Chakrával született, így a saját maguk által fejlesztett Jutsukat feljegyezték, hogy a következő generáció képes legyen megtanulni, de jól elrejtették a tekercseiket a rejtekhelyeiken… Ez még azelőtt volt, hogy a klánnak már csak egyetlen örököse maradt, Soroshima, aki ezeket a tekercseket, a Jutsuk megtanulása után elpusztította, hogy kívülállók ne tanulhassák a Kazedando tudást…
Igaz hogy a Byakugan sok előnnyel jár, de megvannak a hátrányai is… ez természetesen minden képességnél fenn áll, de ezekkel a KG-knél különösen figyelni kell.
Visszakanyarodva a gondolatmenetéből Soroshima újra hátranézett és újra a lányra nézett, aki láthatóan kereste a fegyvert, majd a tekintete a falu külső gyűrűje felé fordult.
Nem tartott sokáig kiszúrni, hogy valahonnan onnan indultak el 10 perccel korábban, de nem valószínű, hogy azon a helyen van a fegyver, hisz az egész falu a Legendás fegyver védelmére épült… Ekkor Aikan tudta, amit Soroshima még nem, hogy a fegyver nem bocsát ki chakrát, amíg nem aktiválják, és valószínűleg, ez azt jelenti, hogy a Byakugan sem tudja olyan könnyen megtalálni… Ő még mindig a lánytól várta az irányt, de valószínűleg ő is tehetetlen lesz, amíg nem történik valami, amitől megváltozik a helyzet… esetleg valaki használatba veszi a fegyvert… de ez nagyon nem valószínű, nincs az a behatoló, aki ellen azt is be kellene vetni… Amúgy sincs kettőjüknél erősebb behatoló a falakon belül… legalábbis Soroshima ezt gondolta, és ezt mondta neki a Chakraérzékelő madara, de ki tudja, még ő is tévedhet… A speckó radarok biztosan kiszúrják a közeledtét, és ha ez így van, akkor lehetséges hogy a valaki szembeszáll velük…
De ha kikapnak egy ellenfelet, az csak azt bizonyítaná, hogy nem rossz felé kapizsgálnak… Arra van a legnagyobb esély, hogy akkor támadják meg őket, ha közel érnek…
Közepes tempóban haladtak, semmi sietség, hisz nem sok behatoló volt rajtuk kívül, amúgy meg, a tárgyalások folynak, ami azt jelenti, hogy nem fogják egyszerűen valaki kezébe adni a fegyvert… Csak akkor, ha valamelyikük tényleg olyan közel kerül, hogy megszerezheti azt… Akkor valamelyik követet küldenék ellenük, hogy a fegyverrel állítsa meg őket… Legalábbis Soroshima ezt tartotta az egyik alternatívával… De akkor ki tudja mi történne, hisz a város közepén harcol egy valószínűleg szintén S szintű követtel, akinél mellesleg egy hatalmas erejű fegyver van, kb egy lenne a falu pusztulásával, amit Soro nem akart… Nem akarta lerombolni a falut, nem akarta megölni az ártatlanokat…
Sőt szívesen megkímélné őket ettől, de mégis meg akarta szerezni a fegyvert, hogy ne kerülhessen valaki olyan kezébe, aki egy háborúban felhasználhassa, meg egy olyan kezébe se, mint a Yakuza, aki vagy pénzt kérnének azért hogy nem használják fél a Ninja Faluk ellen, vagy azért, hogy melyik ország kapja, ami ugyan ahhoz vezet, mintha valamelyik falu itt helyben megkapja… tudta, hogy az egyetlen út arra, hogy ne történjen valami katasztrofális, ha valaki olyan birtokolja a fegyvert, aki képes kordában tartani az erejét, és nincsenek vele pusztító, vagy háborús céljai….
Még nem tudta, hogyha képes lesz megszerezni, akkor elpusztítja, vagy megtartja, de ennyire még nem is akart előreszaladni, hisz annyi sok tehetséges ninja van jelenleg a faluban, hogy még akkor is, ha legerősebbek közé tartoznak is, ő és Aikan, akkor is meg tudják szerezni… *
- Merre?
*kérdezte röviden harmadszor is hátrafordulva…*
- Ha nem is fogok hajlongani, megvédeni megfoglak, úgyhogy attól ne tarts, hogy komolyabb veszélyben leszel, feltéve hogy képes vagy megtalálni a célpontunkat…
*ezzel lezárta a beszélgetést, legalábbis a saját részéről, visszafordult abba az irányba, amerre épp tartottak, és várta, hogy Aikan reagáljon valamit a hallottakra.*

**Hyuuga Shakaku** Pént. Nov. 19 2010, 19:23

//Soroshima és Shikaku//

Naka valóban rendelkezett Kekkei Genkai képességgel, de valójában a legtöbbször nem erre alapozott. Az ilyen esetekben persze jól jött, na meg persze a harcban is, mivel így képes volt mások előtt járni gondolatban. Igaz viszont, hogy a Byakugan miatt a közelharcban volt, ám más okokból kifolyólag viszont inkább távolsági volt – így aztán azt hiszem, hogy kiegyezhetünk egy középtávos harcmodorban.
A Byakugannak azonban tény és való, voltak hátrányai – de ami Nakának hátrány, az a szenzoroknak is az lesz, ezt nagyon jól tudta. Úgyhogy most örült is, meg nem is.
– Cöh… Gondoltam, hogy ez így tökre gázos-mázos lesz, de akkor iiiis, múúúh! Rengeteg forrás van, amelyek chakrát bocsájtanak ki, magyarán most ez tökre olyan, mintha ezernyi kis apró gyertyalángból próbálnám kiszűrni azt az egyet, amire nekünk szükségünk van. Úgy tűnik, hogy a fegyver addig nem lesz érzékelhető chakra szempontjából, amíg nem érintkezik azzal.
Az egyik pillanatban még ugrott, a másikban meg már landolt, de nem indult tovább. Ott állt és bambult ki a naaagy okos fejéből. Na jó, csupán messziről tűnhetett ez annak, de valójában másban sántikált. Sikeresen választott egy olyan háztetőt landolási pontnak, ami kellőképpen magasan volt, mégis leárnyékolta őt egy másik ház fala. Innen tekintett széjjel, ám immáron új stratégiát bevetve.
Eddig arra összpontosított, hogy kiszúrja azokat a tárgyakat, amelyekbe chakrát vezetnek – és valóban csak ezeket a tárgyakat látta. És ez nem tetszett neki. Úgymond „átállította” magát, méghozzá többször is egymás után.
Az első alkalommal embereket keresett, akik alapjelként bocsájtják ki magukból a különböző erősségű pulzálást. A falut evakuálták, vagy legalábbis a civileket és a lakosság nagy részét biztonságos helyre vezették, így szinte az egész terület üres volt – értem itt a lakóházakat, stb.. –, úgyhogy próbált ráfókuszálni ezekre a jelekre. Igyekezett megkeresni azt a helyet, ahová a legtöbb gyülekezett, ahol a legerősebb volt a kék fény, majd pedig megjegyezte ezeket és rangsorolta őket.
Másodjára ismét chakrára „állította” szemeit, viszont ekkor már a masszív tömegekre volt kíváncsi, amelyek úgymond falat képeztek. Ezeket próbálta ostromolni és áttörni őket, kiskaput keresni rajtuk és azon keresztül bejutni, vagy legalábbis körüljárni, feltérképezni, elemezni és megjegyezni őket. Idegesítette ezeknek a jelenléte, mert eddig még nem fordult elő olyan, hogy egy chakra-falon ne látott volna át. És épp ez ösztönözte arra is, hogy kutasson valamilyen pecsét után, melyeknek a jelkibocsájtásuk különös volt: vékony pókhálószerű, eltérő a többitől, mégis csak olyannak fellelhető, aki annyi kincskeresésen ment keresztül, mint amennyit Nakus nagyapja is a lányka fejéhez vágott.
A következő váltáskor ismét letért a chakra jelenlétének kereséséről – áttért az épületek és tárgyak behatárolására. Itt a keresési szisztéma kicsit más volt: arra koncentrált, hogy ne koncentráljon. Pontosabban szólva: ne a chakrára. Így pontos és éles tárgyakat, falakat, épületeket érzékelt. Látta, ahogy egy nyalakodó macska ült a tizenkét utcával arrébb lévő sikátor harminchatodik kukájának félrecsúszott fedelén, hogy az egyik legbelsőbb házban még gőzölöd egy csésze tea, s hogy egy sérült állat hever tőlük nem is olyan messze.
Nem ezek érdekelték, hanem sokkal inkább a fegyver. Igyekezett összevetni minden eddig adatot – a képek vizuális úton szinte a tudatába égtek –, ezek által meghatározva a leggyanúsabb helyeket.
~ Amit nem látok, ami rejtve van, annak valószínűsége van. ~
Gondolta magában – de nem figyelmeztetésnek szánta, csupán egy jegyzetnek, nehogy elfelejtse.
Állt egyhelyben és keresett. Most már komolyan vette a dolgát, elvégre is: végre egy kihívás akadt az útjába.
A szeme villámgyorsan mozgott. Ahogy koncentrált, egyre jobban jelentek meg azok a bizonyos erek a szemei körül. S bár nem mozdult árnyékos helyéről, a tudata a képességén keresztül átsuhant a falakon, utcákat szelt át, forgott, gyorsított, lassított, közelített és távolított, falva az információt és keresve a kulcsot. A nyomot. Mi több: magát a valóságot, a fegyvert.
Mindezt azonban nem csak a földfelszín felett végezte, hanem ugyanezeket a folyamatokat elvégezte a földalatti rétegekkel is. Számára ugyanis a legjobb stratégiai lépés a föld alá való rejtés lett volna. Egy bejárat, egy kijárat, meg persze talán egy vagy kettő menekülő útvonal. Könnyen védhető és fenntartható. Épp ezért is vizsgálta meg ezt is épp olyan alaposan, mint bármi mást.
~ Blöhhh… mégis minek csinálnak egy ilyen fegyvert, ha úgyis csak elrejtik?! Egyáltalán mindek dugják el ennyire?! Átkozottul mindegy, úgyis valakinek el akarják adni, valamelyik nemzetnek. Most már nagyon durci vagyooook. Muh! ~
Hát igen, ez valóban így volt, azonban gyorsan elcsitította az érzelmeit és gondolatait, hogy a keresésre koncentrálhasson minden idegszálával. Mert látni csak az képes, aki nyitott elmével jár.
Még a chakráját sem szorította vissza, nem rejtette el azt. Minden koncentrációját arra irányította, hogy lásson.
Bár ez egy kicsit hasonlított arra a feladatra, amit oly sokszor, oly sokáig és oly véresen játszott: Keress vagy Meghalsz.

Mert ez is egy játék volt. A tét? Az életed.

Shikaku Szer. Nov. 24 2010, 03:54

[Daizo]

Amint kiszáguldottál a helyről, és az utca túloldalán levő sikátorba értél, a ház, ahol voltál eltűnt. Helyette a pillanat töredékére csupán narancsosan izzó gömböt láttál, majd minden további következmény egy további villanás alatt játszódott le. A légáramlat és a hang olyant robbant a fejedben is, hogy azonnal tudtad, hallásod tompa lesz egy darabig, illetve a semmivé foszlott ház izzó darabjai úgy villantak el mellettetek, mint tüzes shurikenek, egyikük pedig mélyen beleszántott az arcodba, és mire elkaptad azt, már tovább is száguldott. Mosa már mozdulni sem tudott, csak remegve bújt alád a robbanás hatása elől, téged pedig a légnyomás hatása és az ideg is ráz egyszerre - amint viszont újra teljesen úrrá leszel magadon megnyugtatod Mosát, és kardodat elővéve sétálsz ki csendesen a romos, égő roncsokkal megszórt útra, hogy elkezdhesd a módszeres keresést avagy pusztítást...

[Soroshima, Aikan]

A várost behálózó chakraszálak vadul mozgásba kezdenek, azaz a bennük áramló chakramennyiség kezd furcsa pulzáló táncba Aikan szemei előtt, azonban az eredményt Soroshima is azonnal megérzi: a felgyülemlő chakra egy ponton tör a felszínre és nyers, erőteljes érzete alapján csak olyan természetű lehet, ami bármelyik pillanatban...
Szemeitek előtt pedig, az érzés irányából, azonnal meg is indul a hatás. Habár száz méteren is túl vagytok már a háztól, ahol az ismerős chakrát észleltétek, a pillanat alatt formálódó izzó gömb túl nagynak tűnik.
Nem is kell várnotok, a hatások még ilyen messze is bőven elérnek: a robbanás hangjával erőteljes széllökés ér el titeket, és némely nehezebb fém szakadék veszélyesen közel írja le a pályáját hozzátok. Az eddig soha nem látott természetű és gyorsaságú elemtelen robbanás utóhatásaként percekig szálingóznak az égből kisebb nagyobb, veszélyes és veszélytelenebb hulladékok, kopogással és roncsolással megszórva minden tetőt és utat.
Aikan szemei előtt pedig unos-untalan a chakrahlózat emléke mereng fel, amint az általa olyannyira vizsgálni kívánt szerkezetben a robbanás előtt egyszerre csak látni lehetett a rendszert és az irányítást. Tudtad, hogy ez a részlet elvezet majd a falu titkához, hiszen láthattad, amint az egész rendszer egyként reagált valamiféle jelre, amiről már csak azt nem tudod, mi lehet...

**Daizo Tensei** Pént. Nov. 26 2010, 10:50

//Miért vagyok Gaizo?? scratch

//

Amint elhagyom az épületet egy hatalmas villanás kíséretében felrobban az épület. Egy egy lángló darab arcon talál, amitől majdnem felkiáltok fájdalmamban. Azonban az első dolgom az, hogy Mosa-t biztonságba helyezzem.
Amint lecsillapodik minden, sikerült talpra állnom. Miután Mosa-t megnyugtattam, kilépek az utcára és elindulok a fegyver keresésére. Ha bárkivel össze futok, nem habozok, azonnal megtámadom. Az esélyek már egyáltalán nem érdekelnek, ha kell elpusztítom a fél települést csak találjam meg a fegyvert.

// Ez gyenge lett, bocsi. Szeretnék a következő negyedre kerülni, amelyikbe innen eljuthatok.//

**Kazedando Soroshima** Vas. Nov. 28 2010, 16:17

//Aikan//

*Soroshima nyugodt ütemben haladt, fejében gondolatokkal arról , hogy mit fog tenni, ha harcba bonyolódik azok ellen akiket Aikan említett… Tudta, hogy kiről van szó, hiszen ismerte Hana-t, még ami előtt akkora erőre tett szert, amekkora most van, azelőtt együtt szolgáltak egy szervezetben… nem ismerték egymást tüzetesen, de azért volt olyan dolog, amelyet együtt csináltak végig… Soroshima tudta, hogy a nő mindig előre tervez, és legtöbbször az ellenségei előtt jár rengeteg lépéssel, de vajon sejtheti e azt, hogy hősünk is épp a városban tartózkodik…ezen gondolkodott, jártak a kerekek, de nem tudta kiszűrni, hogy hova ez a nagy pusztítási vágy, amit Aikan mondott… 4 perces merengés után úgy döntött, hogy ez annyira nem is érdekli, mint amennyi időt a tanakodásra rászánt.
Folytatták az útjukat, Aikan nem szólt semmit… Pedig Soroshima már azt hitte, hogy sosem fogja elhallgattatni, de végül valahogy még is sikerült, amelyet örömmel nyugtázott.*
~ Na vajon ez meg micsoda? ~
*kérdezte magában, amikor a robbanás hangjai megérkeztek feléje, majd rögtön fényeffekt, meg egy csomó az égből potyogó dolog társult vele…*
~ Bosszantó…~
*ezzel felugrott az egyik zuhanó darabra, majd végigfutott a felszínén… tett egy fordulatot a levegőben, majd az egyik katanát előhúzva kettészelte az egyik olyan darabot, amely a Hyuuga lány felé zuhant. Nincs mese, megígért valamit, és azt meg is tartja, nem hagyja, hogy bántódása essen, még akkor sem, ha az idegeire ment még egy fél órával korábban, Soroshima sosem vagdalkozott olyan ígéretekkel, amelyek alól később megpróbált volna kibújni, ez nem az ő stílusa volt, inkább megtartotta őket…
Így hát belelendült a törmeléktömegbe, és leaprított minden egyes darabot, amely veszély forrás lehetett, tett pár szaltót a levegőben, majd újra a ház tetejére érkezett, amelynek tetejéről korábban elindult…. Nagyon is jól tudta ,hogy most már nem nagyon fogja megtalálni a fegyvert, ha nincs olyan drasztikus segítsége mint a Byakugan. Ez a robbanás romhalmazzá tette a falu egy részét, ami azt jelenti, hogy még nehezebb megtalálni a keresett fegyvert.
Így is sok fegyver van a faluban, de egyet megtalálni, amit amíg nem aktiválnak semmi nem különböztet meg a többitől, eléggé nehéz feladat, de Soroshima mindent elkövet, amit megtehet persze csak annyi, hogy harcba száll a többi hatalomra vágyó ellen… a keresés már a lány dolga, hisz felvállalta ezt a feladatot, és ha még ő sem képes rá, akkor a többiek sem fogják megtalálni…*

**Hyuuga Shakaku** Vas. Nov. 28 2010, 17:09

<Soroshima és Shikaku>

Naka valóban keresett, figyelt, mintha az élete függött volna rajta – mert ő mindig így csinálta. Csupán az vigasztalta, hogy ha ő nem látja, akkor a szenzorok sem érzékelik az erőforrást, még Hana sem.
Ez az unalmas, fekete-fehér világ vajon tényleg olyan unalmas volt? A válasz egyszerű: nem. Így ugyanis olyanokat tudott, amit egyébként nem: „átsuhanni” a falakon, mint holmi szellem, akit arra kárhoztattak, hogy tehetetlen cselekvő legyen az Élet nevű játékban.
Viszont – még ha valóban ilyen is volt –, ő nem bolyongott céltalanul: a tudata villámsebességgel kutatott, talált rá információhalmazokra és jegyezte meg őket milliméternyi pontossággal, játszi könnyedséggel – ez persze hosszú, véres évek tapasztalatára lett alapozva, amikor a legnagyobb fegyver az emlékezés képessége volt, nem több, viszont nem is kevesebb.
A robbanást látta jönni, érezte is a bőrén, ahogy az összes szál feláll a kisüléstől, mert nem csak löket, szél-, és törmelékhullámok érték el őket, hanem chakrakisülés is érintkezett velük. A robbanás különleges volt, és cseppet sem elhanyagolható. Hálát adott szerencséjének, amiért még a robbanás előtt a megfelelő irányba fordult, így aztán rögtön látta, hogy a hullámzó chakratömeg merre és hogyan halad. Felismerte a „folyásirányát”, a zavarokat az áramlásban. És akkor az energia feltört, mint holmi vulkán, mely a benne felgyülemlett lávától robban fel. A kitörés pusztítást végzett, s bár Soroshima – ígéretéhez híven – Nakát is igyekezett megvédeni, a lány arra is figyelt, hogy ne érintkezzen fizikai sérülést okozó tárgyakkal vagy maradványokkal. Ha netán mégis veszélyes közelségbe kerülne ilyesfajta részletekkel, akkor mindent megtesz annak érdekében kikerülje: macskaügyességgel manőverezik távolabb – elvégre is, kiskorában akrobaták között nevelték, mikor még az Asuka klán tagja volt, ami persze azelőtt volt, hogy megtudta Hyuuga mivoltát –, vagy pedig elhajol, legrosszabb esetben Testhelyettesítő jutsut alkalmaz, vagy kunai késsel hárít. Esetleg bebújik egy erősfalú konténerbe XD.
Viszont a hálózatot semmiféleképpen nem téveszti szem elől, elvégre is végre nyomra bukkant. Az egész hálózat egyként reagált egy bizonyos jelre, a robbanás, valamint a belső kavarodás során pedig látta a hálózatot, a rendszert, sőt, még az irányítást is.
És éppen erre indult el. Gyorsan, határozottan, mégis óvatosan, nehogy kiszúrja bárki is. Az irányítási pontot nem elveszítve haladt a célpontja felé, miközben igyekezett a lehető legtöbb dologra figyelni maga körül.
~ Most láttam először Soroshimát annak, ami. Nem akartam, de pont beleesett a látókörömbe. Hatalmas chakra, erős és éles, mint a penge, amit a kezében forgat. Ugyanakkor nyers, de ez nem hátrány. Maximum annyiból, hogy a szenzorok gyorsabban kiszúrják. Hana főleg, elvégre engem is rögtön érzékelt. Ha viszont folyton fenntartja, akkor chakrát veszít, annak függvényében, hogy mekkora rádiuszban dolgozik. Magyarán talán máris itt van a közelben… Hmm… Ekkora és ilyen precíz hálózatban viszont neki sem lesz könnyű boldogulnia, bármennyire is erőlködik! Hehee, ki tudja, a végén még örülni is fogok annak, hogy ilyen gondosan állítottak fel védelmet, mert ebben a chakratömegben és rendszerben talán még mi magunk is elrejtőzhetünk. De ami a lényeg: irány a célpont! ~

Shikaku Csüt. Dec. 02 2010, 07:14

[Soroshima, Aikan]

Aikan szemei után menve folyamatosan haladhattok, és mivel a város védelmi reakciói is első osztályúak, már gyakorlatilag senkivel sem találkozhattok. A levegőből hulló törmelékek pár percnyi hullás után eltűnnek az égről, így szokatlanul mély csönd telepszik a belső városra, amit semmi sem tör meg. Az állatok természetesen már régen elhagyták a környéket, és az elhalt evakuációs hangok arra engednek következtetni, hogy bizony még az őrök is az evakuáltak között vannak, őket védik, míg a városra valószínűleg a védekező mechanizmus figyel.
Te pedig, hogy követhesd a hálózat jeleit, amik a robbanás előtti állapotuktól eltérően egyre csendesebben ültek meg, egyre közelebb kell, hogy menj annak a hozzátok közel eső egyik szálához, amiben, mintha csak egy aktív chakrafegyver lenne, folyamatosan chakra áramlik. Abban biztos lehetsz, hogy valamilyen szilárd anyagból készült, és olyan, mint egy vezetékhálózat, amit ha közelebbről megvizsgálsz, érzed is, hogy nem elemi chakrát tartalmaz.
Éppen az egyik utca kövezetén térdelsz, és a pár könyökkel alattad levő vezetéket vizsgálod, amikor annak lassú energiaváltozása megáll, a korábbi érzéseiddel együtt összevéve könnyedén rájöhetsz, hogy valószínűleg kiegyenlítődött a chakra a rendszer egészében, de amint ez megtörtént, újra furcsaságokat éreztél. A byakuganod előtt kék izzásban villantak fel addig rejtőző pecsétek körülöttetek, majd az egész falut behálózó rendszer ismét izzó mozgolódásba kezdett: a chakralátásodat pár pillanat alatt elvakította a gyűlő chakratömeg, ami ezúttal pont alattatok központosult.

//Valamiféle kommunikációt lássak, mert bizony akármennyire profik is vagytok, ha elmaradtok egymástól jelzésekben semmi sem garantált - azaz ha nem látok természetesen annak hátránya is lehet.//

**Hyuuga Shakaku** Pént. Jan. 07 2011, 22:54

A világ változóban volt – és ő ezt nagyon is jól tudta. Nem csak a szél hordozta magával a baljós érzetet, hanem minden más is: tudva, tudatlan az ember is, főleg ebben a feszült helyzetben, ami lassan már több mint öt éve tartott – és még nem lehetett a végét látni.
Erősebbnél erősebb és rendkívüli tehetségű, és képességű emberek emelkedtek a tömeg felé nagyon rövid idő alatt, de ezek közül sokan elbuktak, vagy pedig elvesztették fényüket, ragyogásukat. A háborús helyzet előidézte és elősegítette mind a felemelkedést, mind a bukást. Megedzette őket – élő fegyverré téve őket. A sors iróniája, hogy éppen most is egy fegyveren civakodtak az emberek, miközben talán saját magukban sokkal nagyobb potenciált találhatnának. De nem keresték, mert általában az ember nem veszi észre azt, ami pont ott van az orra előtt.

Hát igen, ezt nevezik szívásnak. De Naka már döntött, s talált is még egy olyan plusz okot, hogy miért ne törődjön a fegyverrel. Túl nagy felhajtás volt körülötte, túl sok figyelmet keltett már így is. Még mielőtt elkóricált volna, halotta, hogy Ashu valami olyanról hablatyolt volna, hogy ne hívják fel magukra fölöslegesen a figyelmet, mert az rossz lehet a jövőben. Bár nem tudta, mit tervez a hóemberke, inkább igyekezett a klán malmára hajtani a vizet azzal, hogy nyugton marad a popsiján. Ha ugyanis ellopná ezt a bigyuszt – aminek valószínűleg azért örülnének odahaza –, nem biztos, hogy jó taktikai lépés volna felhívni így magára és a klánjára a figyelmet. Hát jah.

- Chikushou~! Chikushou, chikushou, chikushou! Nani koreee?! (Francba~! Francba, francba, francba! Mi ez?!)
Nakus bizony meglehetősen hirtelen ugrott nagyot és pattant ki a néma gondolatok világából. Ez most talán így jól hangzik, de valójában a „gondolat” szó meglehetősen összetett és bonyolult dolog – az ilyenek pedig általánosságban véve nem jellemezték a vöröst.
Mindegy, most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy végre hozta önmagát – ismét -, úgyhogy pörgött a kiscsaj, csakhogy most meg is volt rá az oka – és ó, igen, ez átkozottul nagy egy ok volt.
- Oi, Ezüstszemű szörnyeteg, húzzunk innen, de azonnal, wíííh, mindjárt felrobban alattunk a fél utca, nyuff, aztán meg megmurdálunk, nyau, onnan meg már nincs út sehova, muh! – Nyafogott a kislányszerű organizmus – nem, nem orgazmus, fene, mégis mit olvasol, kedves ríder XD –, és már szedte is aprócska lábacskáit, mintha az élete függött volna rajta. Várjunk csak! Tényleg az élete függött rajta.
A nagy hapekkal nem törődött – na jó, persze, igen, tényleg olyan ember volt, aki fenntartás nélkül áttaposott embereken, ha kiárusítás volt, meg minden –, de tudta jól, hogy Soro-sama sem éppen szűzies bárány, akit félteni kellene még a lágy szellőcskétől is. (Nos, hát igen, bár sehogyan sem lehetett Nakának nyilatkoznia a férfi szűziességéről, de hát… nyah XD) Valószínűleg nem azért volt itt Soroshima, hogy egy kis tűzijáték a másvilágra küldje, szóval. Nem. Parázott. Minek is tette volna? Még csak az kéne, hogy feleslegesen ráncolja azt a szép homlokát – amivel persze öregítené az arcát. Hmpf! Azt már nem.
Hogy bekövetkezik-e a robbanás, vagy sem – ami azt illeti, a koncentráltságból inkább az elsőre tette a tétet –, azt még nem tudni, de jobb előre fizetni, mint utána levadászni a behajtókat. Vagy az inkább jobb félni, mint megijedni? Hát, neki egyáltalán nem volt semmi különbség a kettő között.
Mikor már sikeresen kiért a rádiuszból – s remélhetőleg Soro is odatoppant mellé –, csücsörítve felidézi azt, amit látott. És kivételesen örült annak, hogy nem adta fel – bár annak talán jobban örült, hogy nem kezdett el rombolni a kudarc miatt. Mert igen, volt egy ilyen szokása és nem, általában nem állt meg addig, míg egy teljes apokalipszist nem szabadított a világra.
- Graauuuu~! Szóóóval. Egy: hát, ez tök gáz. Szívem szerint most agyonzabálnám magam, erre itt vagyok, egy ilyen kietlen helyen, ahol a hímegyedek nem látják gyönyörűséges fenségemet. Most én erre mégis mit mondjak?! Most őszintén. Graaaaah! Uhf, oké… - mély levegő be, forró ki -… Minden baba. Szóval. Kettő. Itt van ez a hálózat, valamilyen aknásdi cucc. Helyenként és időnként bumm és bamm. Az első is átkozottul közel volt hozzánk, ez meg éppen bekukucskált a szoknyám alá! Micsoda perverz! Mintha direkt piszkálna minket, ami mondjuk érthető is, mivel csak mi vagyunk itt, lehet, hogy csak ez a cucc védi a falut. Viszont pusztítja is, cöh!
Mindezt szinte egy lélegzetvétel ideje alatt ontotta a világra. Hátha megfullad valaki benne – de sajnos ezt még ő is hiú ábrándnak tartotta.
- Oké, nah. Itt van ez a hálózatrendszer, ami persze átkozottul megnehezíti a dolgomat, de nesze neki, láttam pecséteket, amelyek szerintem mindennek az alapját alkotják. Az ilyen rendszert fenn lehet tartani úgy, ha pecséteket helyeznek el, vagy ha emberek pumpálják bele a chakuszt. Az az elméletem, hogy ha ezt a rendszert megszakítjuk, például azzal, hogy elpusztítjuk az egyik izébizét. Viszont még az én Látásommal is gázos és nehéz volt megtalálni őket, magyarán a szenzorok is szívnak, de nagyon. Tehát. Ha megszakítjuk, akkor bizony már nekik is könnyebb dolguk lesz. Viszont nekünk is. Áááám, aminek nagyon örül az én incuripincuri kisszívem az az, hogy bizony egyre gyűlik a nép a partira. Talán egy ideig lefoglalják egymást.
És már ugrott is a következő tetőre, onnan a következőre, melyet átszelt pár gyors és határozott futólépéssel. Nem sietett, nem is erőlködött, mert azt egy szépséges hölgy ugyebár nem teszi. Ismét: minek is tette volna? Ahogyan tervezni sem tervezett. Soha. Egyrészt azért, mert talán nem volt elég okos hozzá, másrészt pedig azért, mert tudta, hogy az élet olyan változékony, olyan gyors, hogy nem is lett volna értelme. Túl gyorsan és túl kiszámíthatatlanul változik, megállíthatatlanul. Végtelenül.
Mert bizony egy adott helyzetben végtelen számú lehetőség merül fel, ugyanannyi kimenetellel, jövővel. Viszont mindegyik ilyen helyzetben csak egy döntés létezik. Egyetlen egy. És mégis mi az a hatalmas végtelenhez képest? Az égvilágon semmi.
Arra meg, hogy „a legvalószínűbb kimenetel” nem érdemes tétet tenni, mert ahány ember, annyi hepp, annyi fortély és annyi butaság. Hát, jah. Példa? Hát. Naka.
- Nyauh, egyébként. Ha mégiscsak a behatolók, avagy körülöttünk, döntenek felrobbanni az utcák, akkor inkább ne adjunk nekik eldönteni, hogy akkor tulajdonképpen melyik is robbanjon fel. Tőlem bummoljon mind, az még viccesebb is lenne! – Nevetett a vörös azzal a tipikus, őrült kacajával, majd pedig a még eres szemeivel egy pontba nézett, a legközelebbi pecsét irányába.
Aztán eszébe jutott valami, ami azóta kísértette, amit Hana mondott neki. Ez az istenes cucc.
- Oi, Ezüstszemű szörnyeteg, szerinted ember emelkedhet isteni szintre? Hana ezt a célt hajszolja - elhúzta csöppnyi száját, miközben a fejével a férfi felé fordult, de a cél már rég az emlékezetébe égve -, dou omoimasu ka? (Mit gondolsz?)
Ez az egész olyan zavaros volt, már a kezdetektől fogva. Valahogy viszont sejtette, mire gondolhatott Hana, amikor kiejtette azokat a szavakat a száján. Nem tudta biztosan, hogyan is tudhatta volna? Inkább meggyőzte magát arról, hogy fogalma sincs róla, viszont ezen vágy mögött sok rejtőzhetett Hana részén: múlt, jelen és jövő – avagy a szokásos trió. Aztán még ott volt a másik idegesítő gyülekezet: érzések-gondolatok-tettek.
~ Yoku wakarimasen… setsumei shinikui desu! (Nem igazán értem… nehéz elmagyarázni!) ~

Naka éppen ezért maradt mindig a „világok határán”, ami azt jelenti, hogy sosem állt sehová. Nem zargatta az erőegyensúlyt a világban – nem mintha erre valaha is képes lett volna egy olyan elenyésző személy, mint amilyennek magát is tartatta legbelül –, hanem pont a vonalon állt. Sehová, semmikor, sehogyan. Az Unazaki klán esete természetesen más volt, mert ott érzés döntött ész felett. Viszont szeretett kívülállónak lenni – és itt nem a negatív értelmét tessék ám venni –, mivel így képes volt látni a világot egy olyan szemszögből, mint amilyenből egy falusi nem biztos, hogy képes volt. Viszont ahány ember, annyi szög, úgyhogy ismét csak nem számított semmit a jelenléte. És neki ez így pont jó volt: ő csak figyelt. Figyelt, tanult, tapasztalt. Mindezt azért, mert látni akarta a világot változni – és azt is, hogy vajon merre tart az a bizonyos „fejlődés”.

Emberből Isten? Lehetetlennek tűnő kísérlet – és valószínűleg az is, bár nem érdemes az első gondolattal elutasítani. Viszonyt Isten? Nagybetűvel, vagy kicsivel? Mert bizony számít – na jó, talán nem is annyira, mert a kettő egyenlő, nem? De nem is ez a lényeg.
Az emberek – az egyszerű kereskedőtől a Kagékig –, mind hisznek isten létezésében, így vagy úgy, de mindnyájan. Ezek az emberek nem hagynák, hogy egy tökéletlen halandó – ó, mert igen, minden ember az! – olyasvalamivé váljon, mint a Tökéletes. Mint isten, aki teremtett és óv, a legerősebb energia, bármilyen szempontból nézzük. Mert bár mindenki mást lát benne, van, aki nem is látja, de azért emberből isten? Aki hisz istenben – legyen nagybetűvel, vagy kisbetűvel írva a neve –, az nem fogja hagyni, aki pedig nem, az pedig úgyse veszi majd komolyan, mert ha eddig nem hitt ilyesmiben, akkor most miért kezdené el?
A végén csak egy ember marad, aki volt annyira hiú, hogy azt higgye: istenné válhat.

Nakuskáék pedig remélhetőleg minél hamarabb elérik céljukat.

Shikaku Szer. Jan. 19 2011, 18:01

Ahogy a sejtéseid, minden érzékszerved és megérzésed illetve adrenalinod ordibálta, a menekülés volt a jó választás, habár nem ment olyan könnyen, ahogy azt eltervezted. Az előző robbanás hatásai, ami miatt még száz méternyire az energia kitörésétől is meg kellett küzdenetek az utóhatásokkal jó lecke lehetett volna, hogy a szétszórtságodat hagyd hátra, de amilyen vagy nem vetkőzhetted le, így csak utólag bánhattad, hogy akár egy tizedmásodperccel is tovább maradtál a ketyegő bombán, hogy szólj Soroshimának a robbanásról.
Élesen, szinte a magad alá kaptad a robbanást te is, és a menekülésedből nem-túl-önkéntes repülés lett az égető áramlattal, ami a robbanásból származott. A pár pillanatig magatehetetlen zuhanást egy tető cserépborítása bírta, és pár gerenda amit áttörtél, hogy landolj végül egy üres padláshelyiségben. A szemeid aktívak voltak, és nem láttál a közelben se vezetéket, se pecsétet, azonban amint újra normálisan szedted a levegőt a byakuganod segített meglátni egy újabb robbanást. Ezúttal a város telehálózott közepén sült ki egy hatalmas impulzus, és a háló ismét kiegyenlítette magát, és a gondolataid is lassan visszarázódtak a helyükre.
Ahogy megkérdezted volna Soroshimát, eszedbe jutott, hogy őt nem a magad oldalára sodorhatta a robbanás, és szemeid sem túlzottan találták a nyomát. Mondhatni eltűnt, így újra magadra maradtál...

//Soroshima ha visszatér, már más helyzetbe kerül.//

**Hyuuga Shakaku** Csüt. Jan. 20 2011, 18:53

Shikaku

Hát jah. Ez. Szívás. De. Nagyon.
Na jó, annyira azért szerencsére nem volt gázos a helyzet. Robbant ő már fel egyszer-kétszer – na jó, nem ő, csak valaki, valami a közelében. Áldotta szerencséjét, hogy nem tépte aprócska, édibédi, vértől csöpögő húscafatkákra a robbanás. Ennek ellenére szééép nagyot repült, gyönyörűen gyönyörű íves ívben. Hát igen, nagyjából ő is olyasfajta röppályát írt le most, mint azok a hímegyedek, akik valaha is zaklatni merték Vöröskét. Talán most jött el annak az ideje, hogy megsajnálja a hímek társadalmát, elvégre is: ebben a szemtelenül szenteletlen pillanatban jutott neki ugyanaz a sors. Hááát… na jó, ennek ellenére sem érzett semmit a férfiak iránt. Majd talán egyszer. Az előreláthatatlan, soha el nem érkező jövőben. Akkor majd talán egyszer.
Ami azt illeti, ő mindig is repülni szeretett volna (a mai napig is csapkodott a karjaival, hátha felkapná valami Passzátszélszerűség, de mindhiába), és most meg? Most repült. De nem éppen úgy, ahogy szerette volna. Ez sokkal inkább egy őrült hullámvasúthoz hasonlított, amelyen az ember nem csak szórakozásból sikít. Mindezek ellenére is, Naka legfontosabb teendője nem volt más, mint hogy ne hagyja az alsóneműjét kilátszani. Na nem mintha bárki is lett volna ott, de hát férjes asszony… öhm… hölgy… öhm… kisasszony volt ő.
Aztán pedig…
BammPuffYankReccsNyekk
Hát. Ez sem sikerült éppenséggel egy… hmm… hogy is mondják az ilyet? Akadálymentes landolás? Szóval az. Hát, erre nem kapott volna öt csillagot a drága, de jelenleg örült annak (lájkolta), hogy még életben volt. Elméletileg – bár ki tudja, lehet, hogy egy olyan mennyországba került, ahol nyuszikák keltik majd, ingyen kapja a fagyit és a cukorkákat, meg persze a pasikat.. köhm…
Szóval, Naka landolt valahol. Hogy hol? Hát… nem éppen egy ötcsillagos szállóban, se pedig egy plázában – de még csak nem is egy olyan ágyban, ahol már feküdt egy Adonisz fílingű férfi. Na nem baj. Most az egyszer hajlandó volt megbocsátani a sorsnak egy ilyesfajta aprő malőrért, bár most igazán benne bujkált a vadmacskaaa~h.
- Plöööhf – nem igazán számítható ez értelmes kommunikációs kezdeményezésnek, igaz? Viszont kivételesen nem kell előkotorni a Naka-szótárat, mert ez csak arra volt jó, hogy egy rakat port, koszt és nyúlszőrt (az honnan is jött? O.o) eregessen a levegőbe.
Próbált megmozdulni. Sikerült, de nem nagyon esett jól neki: fájt a formás popsija, az a szép kobakja, valamint az egyik praclija. Bár végig nyitva volt a szeme, most valahogy forgott vele a világ. Ez tök jó lett volna, meg minden, csakháááát. Nem a helyiség, hanem a belső világa perdült ide oda, mint egy őrült táncos pár flacsek után.
Felemelte az egyik kezét és fektében a szemei elé tartotta. Nééézte, forgattaaa, bámultaaa. Csak egy aprócska probléma volt: elég furán nézett ki. Pedig nem volt vele semmi baj, csakhááát…
- Jééé, ééén azt hiszem, hooogy berúúúgtaaaa~m…! – trillázta egy bárgyú mosoly kíséretében az amúgy sem éppen normális nőszemély.
Naka amúgy sem volt éppen százas, de amikor már kicsit befolyásolt állapotba került. Hát. Akkor. Világvége. Eleinte csak a kezét nézegeti a drága, mondván, hogy milyen fura, aztán elkezd a szokásosnál többet is vigyorogni, pörögni és csapkodni – ilyenkor kezd el veszélyes lenni. Aztán meg elkezd vetkőzni, sztriptízelni és persze asztalokon táncolni. És sajna nagy örömmel roppantgat összefelé koponyákat is, szóval nem érdemes vele partizni – amúgy is gyenge az alkohollal szemben a drága.
Kicsit tisztult a feje, s rájött, hogy nem a túlvilágon heverészik meglehetősen intim pózban, hanem valami koszos izén. Sikerült befogadnia azt a tudatot is, hogy lepottyant, fáj pár testrésze, és hogy kosz van körülötte. Valamint azt is, hogy egy padlásszerűségben landolt égi túrája után.
Megtámaszkodva a padlón igyekezte feltolni magát, ami sikerült is. Igyekszik megvizsgálni magát, kívülről belülről – köhm XD –, esetleges sérülést keresve. A karcolásokat sosem szerette, de jelenleg a törésektől és a veszélyesebb sérülésektől félt – elvégre is: minden ellenére, ő is kunoichi volt, hozzászokott már a sérülésekhez rég –, s ha esetleg talál ilyet, akkor az Inyu Shometsu // Titkos Gyógyulás Sérülés Pusztítás orvosi ninjutsuval igyekszik felgyorsítani a sejtképződést, így meggyógyítva a sérülést rendkívül rövid idő alatt.
Ha viszont sikeresen megúszta, akkor csak hálát adhat az isteneknek és a szerencséjének.
Ha már minden rendbe lett rakva, akkor még üldögél ott egy darabig a kis nyuszika.
~ Auhf… Chikushou, itai…! Hát, ezt most jól megkaptam. Bumm és bamm és jaaaaaj és aztán meg puff. Fránya gravitáció! Néha igazán hagyhatna békénfelé! Uwaaah… Na de… őőőő… hol a mókusba’ vagyok?! ~
A világ szerencsére megtalálta magát – vagy inkább Nakus találta meg magát?
A szemei még mindig eresek voltak, figyeltek és tanultak. Információt gyűjtöttek, ahogy azt kellett, de most már egy kicsit felhúzta magát. Ami azt illeti. A falon volt.
Óvatosan felrángatta magát állásba, aztán pedig szépen rendbe rakta a ruháját, haját, leporolta magát, ismét szalonképessé téve magát – s mivel az ilyenekben meglehetősen jártas volt, szinte pár másodperc leforgása alatt végzett. Már indult is, hogy a padláson keletkezett lyukon keresztül kiugorva a biztonságot jelentő utcán landoljon.
De nem maradt egyhelyben. Futott egy darabig a macskaköveken, aztán hopp, célba vette az egyik tetőt, hogy szétnézzen, keresve azt a pontot, ahonnan elrepült, betájolva magát az épületek színei, magassága és jelentősebb különbségei segítségével. A Nap járását és az árnyékokat is figyelembe vette. Mindezek segítségével igyekezett ismét ráállni a helyes ösvényre, rátalálni a pecsét nyomára. A fekete-fehér világ képe a robbanás előttről elméletileg a tudatába égett – meglepődött ugyanis, hogy bumméspaff.
A rendszer újra helyreállt, s ő minden erejével azon volt, hogy ismét kipécézze magának azt a pecsétet, amit a malőrje előtt is, most már viszont mozgásba lendülve. Ha sikeresen rábukkan újra az áhított pecsétre, akkor begyorsít, majd pedig elérve egy bizonyos sebességet, kézjelet formál, hogy alkalmazza a Shunshin no Jutsut, ugyanis már nagyon elege volt a robbanásokból, és nem szeretett volna adni újabb lehetőséget a rendszernek.
Ha nem találja a pecsétet? Hát, Nakus, akkor gáz van, drágám. A Vöröske ugyanis kezdett kijönni a sodrából – de csak irigység miatt: Hanaék már rég kaszaboltak, élvezkedtek, míg neki keresés maradt. Szerette volna letudni minél hamarabb a szimatkutyaságot, meg a pecsétet – isten ments: pecséteket –, hogy végre az Őrzőkkel nyomulhasson. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem figyelt – a kis bakija miatt már egyáltalán nem vette félvállról a védelmi mechanizmust.
Az is megfordult már a fejében, hogy hippi-hoppi, allalarihóó, meglóg innen. És ez volt a tökéletes helyzet rá: Soro se itt, se ott. Hana messze, messze. Volt egy rakat terve és még fennálló feladata, valamint nem érezte, hogy profitálhatna ebből a Fegyver-bizniszből. Neki a cucc nem kellett, ellenfelet pedig bárhol találhat az ember. Infót gyűjtött emberekről, megmutatta magát a porondon, meghajolt a közönségnek, meg minden. Magyarán kiskegye nem volt holmi szellemszerű árnyék az éjszakában.
Ha mégis eljut a fegyverig, akkor vagy megsemmisíti, vagy pedig otthagyja érintetlenül.
Ami Soroshimát illeti? Hát igen, Nakus talán jobban járt volna, ha nem figyelmezteti a naaagy szörnyeteget, de mégis megtette. Ennek ellenére sem volt látóközelben, de nem aggódott különösképpen a férfi miatt. Ha túlélte, akkor úgyis megtalálja majd Vöröskét, elvégre is: a férfi sem volt éppen ma született bárány. Ha meg nem élte túl? Hát az szívás. De ez van. Passz, kész, ennyi, függöny, vége. Az ember holtáig tanul, tartja a mondás. Ha ez igaz, és Soro tényleg kinyuffant, hát akkor a legutolsó lecke talán az lehetett… hát. Sok dolog. Éppen ezért is reméli Nakus, hogy a démonka nem nyúlt ki.
Akkor szóval. Ha minden igaz, akkor Nakus vissza nyomozókutyába. Már csak remélni meri, hogy nem robban fel alatta a fél utca. A másik dolog, amiért mantrát mondogat magában: hogy találja meg sikeresen és érjen oda végre ahhoz az átkozott pecséthez - XD igen, tudom, tudom, Naka türelmetlen, mindig is az volt. Tüzeske. Olyannyira, hogy bárki is kerül az útjába, kész a lehető leggyorsabb halálosztási módszerével a pokolra küldeni az illetőt.

Shikaku Hétf. Jan. 31 2011, 20:20

Amint összeszedted magad, újra útra keltél, és a tetők fölött átsuhanva már nem aktiváltad semmilyen módon a chakrarendszert, vagy csupán a város központjában bekövetkező másik robbanás mentett meg egy újabb aktiválástól. A műhelyek között bekövetkezett hatalmas robbanás még távol volt tőled, de amint egy kicsivel is közelebb érték, és a robbanás energiái eltűntek, a szemeid már látták, ahogy a számtalan ide sűrűsödött vezeték között egy test is mozog, ami habár nem erős, elég feltűnő volt ahhoz, hogy észrevedd. Az alak az egyik műhelyből sietett ki, egy vezetékektől mentes falterületen és gyorsabb tempóra kapcsolt, valószínűleg shushinnal közledett, és nyomában a rendszer újra kezdett aktiválódni, azonban mivel sehol sem maradt egyetlen pillanatnál tovább, csupán egy-egy pillanatig villantak fel a nyomában az útját érzékelő kicsiny pecsétek. Mindeközben közelebb kerültél a középpontnak látszó csomóponthoz is: az valószínűleg a földszint alatt volt a központ alatt, ahol az általad látott figura is mozgott.

**Hyuuga Shakaku** Kedd Feb. 08 2011, 19:10

Kore wa honno hajimari ni sugi nai
Ez még csak a kezdet

Nos, úgy tűnik, hogy Nakát a plüssmacik IstenMacija a kegyébe fogadta – ergo: szerencsés volt. Hálelúja!
Mer’hogy igen, volt nála egy maci. Nem rég lopta – neeem, vette azt Very Happy

–, és máris megviselt állapotban leledzett a puhaság. Ugyanis sikeresen bekerült a landolás alkalmával alá, és most szegényke egy picit leszakadt drogosként nézett ki. Nakuci persze indulás előtt-előtt azért igyekezett rendbe rakni a macit, viszonylag sikerrel.
Na de nem is számít ez már. Főleg most, hogy meglátott valami igencsak érdekeset – nem számított rá, de úgy tűnik, Kami sama kellemes meglepetéssel ajándékozta meg. Ez a bizonyos valami pedig tééényleg roppant érdekfeszítő volt. Ott mozgott előtte, szerencsére láthatóan, viszont gyorsabban, mint amire bármely élőlény képes – márpedig chakra áramlott benne, szóval nem lehetett élettelen valami.
~Shunshin no Jutsu…? Ii desu, no ha hajimemashou… (Jól van, kezdhetjük…)~
És már bele is lendült: először csak gyorsabban futott, majd pedig még annál is gyorsabban, végül pedig Shunshinra „kapcsolt”, hogy felvegye a tempót, valamint behozza a tátongó különbséget önmaga és az idegen között. Őrülten startolt rá a figurára, pont úgy, ahogyan azt szokta csinálni, mikor a plázában kiárusítás van, s ő az első akar lenni a pénztárnál.
Leszámítva, hogy ez most élesben ment, valamint tétje is volt – igaz: nem neki. Az épületek elmosódtak, ő pedig száguldott a célpontja felé, de hogy a célpont prédává, esetleg ellenféllé lesz-e, az még bizony kérdéses – de a sors minden szálon rajtatartja a kezét, úgyhogy még nem volt aggodalomra oka.
A szemeivel követte az alak mozgását, s igyekezett beérni, viszont még nem lehetett tudni, hogy csak csevely lesz a találkozásból, vagy pedig harc. Hát igen. Kockázni a sorssal tényleg érdekes üzlet. Nem rossz, de nem is feltétlenül jó. Inkább… kalandos…?

//Utoléred az illetőt a Műhelynegyedben//

Ajánlott tartalom