Inugoya Yukinohana VS Erisa

**Kenshiro Erisa** Hétf. Jún. 08 2015, 22:16

Kellemes. Ez a szó jut az eszembe, ahogy a finom illatú virágok között fetrengek, és napozgatok. Egy olyan hely, ami védelmet nyújt számomra, ahol egyedül lehetek. Távol a falu zajaitól, a külvilág problémáitól. Egy háborítatlan területen, amely gyakorlatilag egy nagy kiterjedésű mező, mely körül fák sorakoznak, egyfajta falat képezve a mezőn vígan éldegélő virágoknak, és a virágok között megbúvó kicsiny állatoknak. Eltűnődök kicsit a csendben, vajon a többiek mit csinálhatnak most. Bizonyára eddzenek, legalábbis így váltunk el délelőtt. Nekem is ehhez kellene tartanom magam, elvégre ezért is jöttem erre a helyre, hogy gyakoroljam a hana technikáimat. De egyszerűen túl csábító lehuppanni a virágágyba és élvezni ahogy a nap melege átjárja az arcodat. Persze vannak dolgok amik itt sem hagynak nyugodni. Ez a dolog ezúttal a hasam korgása lesz. Szép lassan felülök, előveszem a hátizsákból a gondosan összekészített ebédemet, ami egy pár nagyobb méretű rizsgolyóból áll, és még mellé tettem két almát. Már az első falatot meg is ízleltem az egyik szép piros gyümölcsből, mikor az egyik fa mögött mozgolódást látok. A fa erősen beárnyékolja arra fele a terepet, így nem igazán tudom kivenni, hogy ki az és mit akarhat. Ettől függetlenül nem tekinthetek rá barátként, fő az elővigyázatosság. Előveszek egy kunait a jobb kezembe, majd lehasalok a földre, hogy a virágok eltakarjanak, majd várom hogy közelebb jöjjön és jobban szemügyre vehessem.

**Inugoya Yukinohana** Hétf. Jún. 08 2015, 23:48

- ...ssza meg a kutya!
Kiált fájdalmasan a Farkaslány, ahogy nagy sebbel-lobbal rohanva beveri a vállát egy eső öreg bükk törzsébe. Egyik kezével óvatosan masszírozni kezdi a fájós testrészt, míg másikkal a mellette aggódón ficánkoló farkast próbálja meg csitítani. Ahogy sebeit nyalogatja, mélyet szippant az üdítő tavaszi levegőből és fura dologra lesz figyelmes. Érzékeny orrának valóságos illatorgia a közel virágmező. Az érzékeit ostromoló pollenek közé azonban egy másfajta aroma is keveredik... Kétségtelenül emberszag. Leguggol az állat mellé, szeretetteljesen vakargatva a vakvezetőbestia feje búbját és halkan szól négylábú társához:
- Nem te! Tudod hogy nem úgy értettem... Accalia, te is érzed, ami én..?
A fenevad válasz helyett nemes egyszerűséggel belenyal gazdája arcába, aki vadul prüszkölni kezd. Fehérre mázolt botjára támaszkodva feláll, és az ismeretlen szag irányába ered. Ilyen erős, részegítő illatköltemények közelében meglehetősen nehezére esik pontosan tájékozódni, de szemernyi kétsége sincs afelől, hogy valahol egy idegen ólálkodik a közelben. Manapság meglehetősen veszélyes dolog a vadont járni, hisz a vadállatoknál sokkal komiszabb szerzetesek is várhatnak rá. Például ellenséges ninják is. Jó tíz lépésnyire megáll a szag forrásától és a dérszín farkasnak is megálljt parancsol. Rekedtes hangja tisztán cseng, ahogy a mezőbe kiált:
- Akárki is vagy, tudom hogy itt bujkálsz! Mutasd magad!
Ismét szipogni kezd, majd vidám arckifejezéssel fordul vakvezetőjéhez:
- Hmm... Mintha rizst éreznék. Te nem vagy éhes Accalia?
Az állat gyomra hangosan korogni kezd. A lányt ez igennek veszi, noha jól tudja, hogy társának valami sokkal húsosabb menüre fáj a foga.

**Kenshiro Erisa** Kedd Jún. 09 2015, 12:18

Újabb mozgolódás a fa árnyékában, amelyet ezúttal egy kis motyogás is követ. Szemeimmel végigkísérem az ismeretlent, ahogy lassan belép a mező birodalmába, majd veszélyesen közelít felém. Ekkor veszem csak észre hogy nincs egyedül, valami kutyaféle is van vele. Vicces, hogy eddig nem vettem észre ezt a fenevadat, ami szerintem még nagyobb is nálam. Nagyot nyelek és mögéjük tekintek, megbizonyosodva ezzel hogy nincsenek társaik, majd megpróbálom felmérni az előttem sétáló személyt. Megdöbbent a szemének a látványa. Illetve a szemét nem látom, hisz egy kendővel eltakarja, ebből így nem is olyan nehéz rájönni hogy szegény lány szeme sem 100%-os. Ez egyértelmű előnyt nyújtana nekem egy harc során. Feltűnik még a ruházatának a színe. Főként világos árnyalatú színek, mint amiket havas terepeken szoktak hordani. A Tűt Országában ez korántsem megszokott viselet. Szinte biztos vagyok benne hogy nem idevalósi. Vajon most mit tegyek? Még nem vett észre, talán egy meglepetésszerű támadással... De ha mégsem ellenség? Ha kérdés nélkül támadok, és kiderül hogy szövetséges, rettenetes következményeket kell majd elviselnem nekem, és talán még az Országnak is.
Egyre csak izzad a tenyerem, melyben a kunait szorongatom, mikor egyszer csak megáll és tudtomra adja, hogy bizony nem rejtély előtte a tartózkodásom közel pontos helye.
Hogy vett észre? Talán a Chakrámat érzékelte? Nem akkor biztosabban tudná hogy hol vagyok. A szagomat esetleg? Az biztos hogy a hátam mögül fúj a szél, de ennyi virág között... Bámulatos. Tapasztalt lehet, és képzett. Vajon mit kellene tennem? Valószínű hogy az állatkájának a szeme ép és egészséges, szóval ha felállnék és elkezdenék futni elképzelhető hogy elkapna... Túl messze van a legközelebbi fa hogy fel tudjak rá ugorni a kutya elől, ráadásul ott már a szagomat is pontosabban tudná érezni. Tehát ezt itt kell lerendezni. És biztosra kell mennem, nem kockáztathatok egy meglepetéstámadással. Még nem állok fel, de a legmagabiztosabb hangomat elővéve visszakiáltok.
- Ki vagy? Van engedélyed a Tűz Országának területén tartózkodni? - Kérdezem, majd rákészülök hogy ha esetleg támadást indítana a hangom irányába időben ki tudjak térni.

**Inugoya Yukinohana** Szer. Jún. 10 2015, 22:57

Meglepetten kapja kócos üstökét a virágmezőből érkező hang irányába. Vegyes érzések kerítik hatalmába a női orgánum hallatán: egyrészt megkönnyebbül, mert a hangszín alapján az idegen talán kamaszlány lehet, semmiképpen sem több tizenhatnál. Másrészt aggodalom és szorongást vesz erőt rajta a vádló, bizalmatlan szavakon rágódva.
~ Engedély? Olyan is kell, hogy az országba lépjek..? ~
Rövid habozás után félszeg zavarodottságában idétlenül kuncogni kezd, mintha csak az időt akarná húzni. Hosszú, fekete körmökben végződő ujjai szórakozottan játszadoznak varkocsba font, hószín tincseivel. Reszelős hangja meglehetősen bizonytalan, ahogy válaszol a rejtőző ismeretlen számonkérésére:
- Ó, hogy az engedély? Ööö, persze hogy van! Csak hát elég kínos helyzet állt elő... A kutyám... Aú! A farkasom véletlenül megette a papírokat, amik bizonyítják!
Helyesbít gyorsan, ahogy a nyomában lihegő ordas finoman belekap kézfejébe, amiért közönséges ebnek csúfolta a gazdája. Yukinohana egyre szaporábban és mélyebben veszi a levegőt, próbálja kikövetkeztetni, hol lehet pontosan a lány. Annyira azért nincs nehéz dolga, az emberi test izgalmi állapotban sokkal jellegzetesebb szagokat bocsát ki. A bakfis angja majdnem a talajszintről érkezett, szóval minden bizonnyal elhasalt a növényzetben. Már csak egy kérdés maradt. Gyáván megbúvó préda, vagy lesben álló vadász lenne az ismeretlen nőszemély?
Bőrkesztyűs ujjainak szorítása halk csikorgással fonódik szorosabbra fehér botján. Testének izmai megfeszülnek, mint a pattanásig húzott íj húrja, készen arra, hogy kilőjön a megfelelő pillanatban. A hófalusi hajadon azonban állatias természete ellenére sosem türelmetlenségéről volt híres, nem tesz elhamarkodott lépéseket. Lassú, kimért mozdulatokkal lépked az emberszag forrása felé.
- Biztosan ki tudunk egyezni valamiben egy jó ebéd mellet! Apropó, van kajád?
Óvatosan meg kell válogatnia a szavait, hiszen világtalan szemeivel kétszer is meg kell gondolnia, kivel bocsátkozik harcba. A tél zord istenei talán így akarták higgadtságra és türelemre tanítani... S bár a szeme világával fizetett a megfontoltságért, egy percig sem bánja, hogy így alakult. A természet így, vagy úgy, de mindenkit kárpótol a veszteségeiért...

**Kenshiro Erisa** Vas. Jún. 14 2015, 12:01

Az a kevéske bizalmam, amit eddig éreztem az ismeretlen iránt, hamar kezd elillanni. Érzem magamban a feszültséget, a félelmet, érzem, hogy ennek nem az lesz a vége ahogy azt szeretném. A nő váratlan kuncogása csak egyre inkább idegessé tesz. Nem tudom mire készül, nem vagyok tisztában a képességeivel, nem tudok róla semmit, azon kívül hogy remek a szaglása. Végül közli velem az engedélye "hollétét", ami sajnos kicsit sem nyugtat meg, az, hogy eközben pedig elkezdett felém sétálni egyre kellemetlenebb helyzetbe sodor.
Az már biztos hogy nincs engedélye. Az is biztos hogy azzal hogy megszólaltam tökéletes pontossággal mutattam meg neki, hogy merre is rejtőzök. Vagy lehet hogy nem a legtökéletesebb pontossággal. Ha ellenség, akkor eddig azért nem támadott mert nem tudja milliméter pontossággal a pozíciómat, vagyis ez a játék arra megy ki hogy még egyszer megszólaljak. Ha viszont barát, akkor lehet tényleg békésen próbálja megoldani a helyzetet. Kezd remegni a jobb kezem az izgalomtól. Döntést kell hoznom mielőtt túl közel ér, és a puszta szagomból meg fogja tudni határozni hogy hol vagyok. Még néhány méter...
Jó, nem habozhatok tovább. Nincs engedélye, támadnom kell mielőtt ő támad. A kezemben lévő kunaira felcsavarok gyorsan egy robbanócetlit, majd egyből eldobom a farkasa felé, egyenesen a fejére célozva. Kettőjük közül ő az aki lát, az én szempontomból ő tűnik a legveszélyesebbnek. A robbanócetli robbanása közben megpróbálok a Shunshin no Jutsu technikával mögéjük kerülni, majd újra lelapulni a fűben. Így már biztosra tudhatom hogy a szagom nem fogja elérni az orrukat, hisz eddig a szél a hátam mögül fújt, de most már nem fogja a szellő feléjük vinni az illatomat. Továbbá a robbanócetli elsődlegesen nem azt szolgálta, hogy a kutyust eltegyem láb alól, hanem hogy az ez által keltett füst miatt a kutya ne vegye észre ahogy helyzetet változtatok. Most hogy újra biztonságban tudhatom magam, átgondolom a helyzetet. Most körülbelül 13-14 méterre lehetek tőle. A fák a másik oldalt 8 méterre lehetnek tőlem. Ha befutok az erdőbe nem lesznek virágok amikkel támadhatok így elvesztem a helyzeti előnyömet. Bár még így is sejtheti hogy átkerültem a másik oldalára ha már nem érzi tovább a szagom az ő oldaláról. Ezzel is csak időt nyertem. Most viszont megvárom amíg ő lép. Én már tudom mi lesz a következő lépésem, ugyanakkor érzem hogy a Shunshin no Jutsu még mindig rengeteg chakrámba kerül, úgyhogy egy kicsit pihennem kell, nem akarom egyszerre lecsapolni az egész chakra-készletemet.

**Inugoya Yukinohana** Kedd Jún. 16 2015, 04:01

Úgy látszik valamiféle határőrhöz vetette a jószerencs, mert ajánlatára egy penge suhanó hangjának formájában érkezik a válasz. Farkasa közvetlenül mellette áll, így nehéz lenne eldönteni melyiküket célozza az ellenfél.
- Accalia!
Szól figyelmeztetőn a hófalusi lány, bár nem igazán van szükség szavakra kettejük között. Mindketten elugranak, az ellentétes irányba, alig valamivel elkerülve a robbanás hatósugarát. Érzékeny füle kellemetlenül cseng a detonáció dobhártyaszaggató hangjától. S bár társa sem az a dundi kölyök már, aki bepisilt félelmében az aratásünnepi tűzijáték robaja hallatán, a lány tisztán érzi a kedvencéből áradó feszültséget. Meg kell hagyni, az idegen gyorsan elemezte a helyzetet és egy egyszerű vezércsellel ideiglenesen hatástalanította Yukinonak azt a két érzékszervét, melyekre leginkább támaszkodik harc közben. Persze az is lehet, hogy a konohai közel sem ilyen körmönfont, és csupán az volt a szándéka, hogy lerobbantsa szegény Accalia fejét... De jaj azoknak, akik a ordasában akarnak kárt tenni! Hana szelíd természet, de ha társát fenyegetik, valóságos nőstényördöggé tud válni.
A robbanástól keletkezett légáramlat és a kavargó pollenillat teljesen összezavarta érzékeit, hallani is csak tompán hallotta az idegen chakrával gyorsított lépteit. Bár próbál nyugodtan látszani, nagyon is mardossa a kétségbeesés: fogalma sincs, hol rejtőzhet a lány. Ujjával bedugult fülét túrva morgolódik az orra alatt:
- Még hogy amelyik ugat, az nem harap... Accalia!
A valamivel arrébb földet ért farkas sárgás szemei mohón isszák gazdája látványát. Az albínó leány feltartja mutatóujját a levegőbe és körző mozdulatokat tesz vele. Az állat egy pillanatot sem haboz teljesíteni gazdája néma parancsát: egy kecses szökkenéssel a levegőben terem, majd saját tengelye körül forogva chakrával átitatott vizelettel jelöli meg a területet //Dinamikus Jelölés//. Bőven jut belőle mindenhova a yukigakurei körül elterülő területen, magát Yukinohanát is eltalálja. A lány sosem volt finnyás alkat, nem igazán érdekli ilyen apróság. A farkashúgy erős, de legalább ismerős bukéja elnyomja majd a virágok émelyítő illatát, és ha az ellenfélre is jutott belőle, akkor már könnyedén észlelheti, ha megmoccan.
Fehérre lakozott botját két marokra fogva kezd el gázolni a virágtengerben. Ha az előbbi technika nem talált, chakrát vezet az orrába, hogy könnyebben észlelhesse az idegent, és négylábú kísérőjét is ugyanerre utasítja. Amennyiben így sem képes észlelni a lány jelenlétét, akkor a blöff erejéhez folyamodik és tetteti, hogy ismeri a helyzetét:

- Accalia! Háromra megtámadjuk azzal a technikával rendben? Egy-két-há'!
Csak remélni tudja, hogy Fortuna rámosolyog és sikerül kiugrasztania a megtévesztéssel ellenfelét rejtekéből. Amennyiben végre sikerül megállapítania, merre lehet a lány, Shunsin no Jutsuval egyszerű rohamra indul és a botjával próbál támadásokat indítani ellenfele ellen. Nem akarja felelőtlenül felélni a chakráját, így egyelőre csak ilyen technikákra szorítkozik. Ha minden kísérlete kudarcba fullad, hogy a konohai nyomára bukkanjon, defenzívre veszi a figurát és lehetséges fenyegetések után fülel és szimatol.

**Kenshiro Erisa** Szer. Jún. 17 2015, 11:00

Pattanásig feszülnek az idegeim, ahogy várom az ellenfelem lépését. Úgy fest működött a tervem, és tovább játszhatom a bújócskát egy darabig. Legalábbis egészen addig amíg nem készülök használni valamelyik Hana technikámat. De még nem. Ha most használnám rengeteg chakrától meg kellene válnom, és ha mégsem jön be rettenetesen le leszek gyengülve egy pár percig.
Az ellenfelem valamit mormog magában, miközben a fülét túrja, majd odaszól az állatának és mutat neki egy jelet. A bestia szinte abban a momentumban felugrik, majd gyakorlatilag... Lehugyozza a virágokkal teli rétet... Beleértve engem is.
Egy újabb rettenetesen kellemetlen helyzet állt elő. Csupa kutyahúgy lett a hajam, a ruhám, és gyakorlatilag mindenem. Igazából tényleg csak egy kicsi választ el attól hogy elsikítsam magam. Ez undorító. A szaga... Mindjárt hánynom kell...
Becsukom a szemem, és próbálom nyugtatni magam. Már érzem ahogy kavarodik a gyomrom. Ha most tényleg elhányom magam, akkor azt hiszem meg is halok.
Sajnos időközben észre sem vettem ahogy a lány elém kerül. Ekkorra persze már rájöttem hogy nem kellett volna mocorognom, leesett hogy ettől a pisitől szinte lát engem. Felpattanok amilyen gyorsan csak tudok, és megpróbálok egy kunaihoz nyúlni, de már késő, az első támadása el is kapott. A botjával gyomorszájon ütött, amitől kénytelen voltam a hasamhoz nyúlni és meggörnyedni a fájdalomtól. Ami meg kell hagyni hatalmas volt. Még sosem éreztem ehhez hasonló fájdalmat. Látszik hogy ez élesben megy. Ha itt valaki hibázik az csúnyán ráfizet. És én hibáztam.
Gyakorlatilag lebénultam, másodpercekig nem tudtam volna mit csinálni, persze a lánynak nem kellettek másodpercek. Az első támadást hamar követte a másik. Ez a fejembe talált, amitől először is megszédültem, és elestem 2 méterrel arrébb. Hassal voltam a földnek, fejem oldalra fordítva, bal kezemmel pedig fogtam a fájó pontot. Próbáltam felkelni, és rákészülni a következő támadására, de a szememmel még nem láttam, és az ütéstől besípolt a fülem. Csak ekkor kezdtem el érezni a kétségbeesést. Lehet hogy most meghalok? Hol van, merről támad? Teljesen elveszítettem néhány másodpercre a tájékozódási képességemet. Egyre gyorsabban vettem a levegőt, izzadt a testem, szememből könnycseppek csordultak ki. Semmi esélyem. Egy vak fog engem megölni. Pedig szinte semmit sem csinált. Két ütésből a padlón vagyok. Nem vagyok elég erős ehhez.
Megpróbálok a hátamra fordulni, hogy szemeimmel lássam ki áll velem szemben. Fogalmam sincs mennyi időm lehet még hátra, mikor fogja elvégezni az utolsó csapást, vagy mikor ereszti rám a farkasát. Védtelen vagyok. Egy utolsó próbálkozással még a jobb kezembe veszek egy kunait, és próbálok hátrább kúszni az ellenségem elől. Hátha... Nyerek egy kis időt? Csak ezért felesleges. Nem, még mindig tudok mit csinálni.
Félig előhúzott Kunaiomat visszateszem, majd gyors kézjeleket formálok a földön feküdve. Kisvártatva a körülöttem lévő virágok néhány darabja megmozdul, majd leválik zöld szárától. Szám szerint körülbelül tízet sikerült a levegőbe repítenem, amit egyenesen a lány felé irányítok mint shurikeneket. Ha esetleg eltalálom, vagy ha nem is, az utolsó csepp chakrámat is felhasználom az utolsó technikámra. Kyoukasui // Tükörvirág Víz. Virágszirmok kezdenek el körözni a lány körül, amit remélhetőleg nem fog észrevenni a vaksága miatt, majd ezeket a szirmokat felrobbantom a chakrám segítségével. Ha esetleg mind ez sikerülne is, a farkassal így sem tudnám hogyan bánjak el, főleg így, kimerülten.

**Inugoya Yukinohana** Pént. Jún. 19 2015, 04:28

Meg kell hagyni, hogy a farkashúgy nem épp kölnivíz, de olybá tűnik a megjelölés megtette a maga hatását. Így már nem esik nehezére ellenfele nyomára akadnia és közelharcba bonyolódnia. Botjának suhintásaival rendületlenül tör előre, maga is meglepődik, milyen kevés ellenállásba ütközik. A kunoichit hajtó vadállati indulat a minden ütését követő fájdalmas nyögésekkel csillapodik. Kissé szégyelli is magát miatta, de egyszerűen túlságosan vajszívű ahhoz, hogy hidegvérrel halálra verjen egy kamaszlányt. Pedig a ninják életében nincs helye a könyörületnek, különösen ott nem, ahonnan ő érkezett. Az Örök Tél birodalmában a gyönge elhullik, hogy az erősebb életben maradhasson. S most mégis szánalmat érez egy ellenfél iránt. Úgy látszik a nyárbanszületett puhányok közöt ő is ellágyult...
Bőrön csattanó ébenfa és egy fűben elterülő test tompa hangja. Tartása ellazul kissé. Megteheti, győzött. Csak egy pillanatra engedi le a védelmét, de súlyos árat fizet érte... Már épp valami diadalittas monológon töri a fejét, amikor virágillatú tárgyak levegőt hasító nesze figyelmezteti a közelgő támadásra. Megpörgeti maga előtt a botját, hogy félreüsse a felé suhanó lövedékeket, de vaksága és felkészületlensége nagyban hátráltatja. Három acélkemény szirmú virág még így is eltalálja: jobb vállából, bal combjából és csípőjéből vékony patakokban szivárog a vér. Torkából eszelős vonyítás szakad fel a húsába harapó kíntól. Accalia a vérszagtól és gazdája fájdalmas sikolyától megvadulva ádáz vágtába kezd, hogy a földön csücsülő lányra vesse magát. A hófalusi kunoichin azonban baljós előérzet lesz úrrá, s pár röpke pillanaton belül kiderül, hogy gyanúja nem is alaptalan. Olyan érzése van, mintha egy illattornádó kellős közepén találta volna magát. A körös-körül cikázó szirmok egyre szorosabb gúzsba fogják Yukinohanát, s az előbbi támadásból ítélve most sem számíthat arra, hogy a levélfalusi kesztyűs kézzel fog bánni vele...
- Vissza!
Kiált rá ellentmondást nem tűrő hangán farkasára. Csak ennyire van ideje, mielőtt eldobná ébenfa támaszát és ujjpecsétek formázásába kezdene. Még épp idejében hozza létre a Tüskés Védelmezőt. Csontfehér lobonca a belevezetett chakra hatására egy pillanat alatt nő le egészen a lábáig, hogy védelmező gubóként a testére boruljon. Ahogy a robbanások kőkemény hajzuhatagon átszűrődő tompa hangját hallgatja, rádöbben, mennyire hajszálon múlt az élete az imént, csak mert könnyelműen vette ellenfelét. Szarupáncéljában van egy kis ideje, hogy a selyemövéből tépett darabkákkal nyomókötést tegyen sebeire, bár így hogy folyamatosan fenntartja védelmét, amíg sebeit nyalogatja, sokkal több energiát emészt fel a technika. Ráadásul az ordas is veszélyben lehet odakint, amíg ő bent kuksol. Amikor a hevenyészett kötésekkel kész van, feloldja a jutsut, és ismét a Shunshint használja helyváltoztatásra. Ezúttal azonban támadás helyett a nőstényfarkas mellett terem, s négykézláb ereszkedik, mire a fenevad felugrik a hátára. Pár kézjel után az állat felveszi az ő alakját, így már kettő Yukinoval kell szembenéznie az idegennek. Hana és a képére formált Accalia az ellenkező irányba indulnak, hogy két oldalról fogják közre a kamaszlányt. Nem támadnak, csak vészjóslón kerülgetik, várva a megfelelő pillanatra. Ha egyiküket támadás éri, a másik azonnal kihasználja az alkalmat, hogy hátba támadja az idegent. Csak reménykedni tud, hogy az ismeretlen nem veszi észre, mennyire kimerítette az iménti jelenet. Alaposan felélte a tartalékait, de talán még egy-két támadáshoz van benne elég szufla.

**Kenshiro Erisa** Hétf. Jún. 22 2015, 11:36

Talán az utolsó esélyem. Minden ezen múlik. Szememmel már becéloztam a nőt. Érzem magamban ahogy a chakrám hirtelen megfogyatkozik, majd elindulnak azok a bizonyos virágok, melyet ellen...ségem meg is érez, és nagyját hárítja, de három betalál. Testem belefeszül ahogy látom magam előtt ahogy a szép, sima fehér bőr alól kiszabadul a vörös festék. Végigfut a hátamon a hideg, mikor meghallom a virágok hússal való érintkezését, ahogy belevájják magukat, ahogy átvágják az életadó vért biztosító ereket.
Helyes amit teszek? Vetődött fel bennem a kérdés, de időt nem szántam rá hogy átgondoljam. Ez az utolsó lehetőségem, tartom magam a tervemhez. Megmaradt chakrámat koncentrálva egy újabb, remélhetőleg utolsó támadást indítok. Sikeresen fel is szállnak a szirmok, majd lassan elkezdenek körözni a célpont körül. Úgy tűnik ezt már nem tudta időben lereagálni, ha a szirmok amik fel is szálltak, itt a fő gond inkább azokból a virágszirmokból eredett volna, amik a húsába vájták magukat. Itt a lehetőségem. Ha most robbantok, a teste cafatokká válik. Akkor miért, Miért habozok? Mire várok? Ő az ellensége, el kell... pusztítanom. MIÉRT nem vagyok képes megadni a chakrámnak az utolsó parancsot?!
Olyan hideg ez a világ. Mindannyian elveszítjük az uralmat az érzelmeink felett. Nem akarom elhinni hogy mindannyian gyilkosoknak születtünk. Mégis milyen világban élünk? Milyen hideg világban. A fájdalmat gyűlölet követi. Gyűlölet, mely mindannyiunkban ott van, mint valami alvó betegség. Miért nem tudnánk, egyszerűen elfelejteni ezt az életet mint valami rossz álmot?
Nem tudom megtenni. Nem tudnom megölni. Nem ártott nekem semmit, lehet nem is rossz szándékkal járt errefelé. Nem lenne igazságos.
Bár a szirmok nagy részének a felrobbanását nem igazán tudom megakadályozni, nincs rá elég idő, de képes vagyok rá hogy csak a körülötte lévők kis részét robbantsam, hátha nem esik bántódása. Viszont azután? Azután meg fog ölni, nem maradt se chakrám, se ötletem a menekülésre. Viszont, még így is boldogabb vagyok, hogy nem nekem kellett Őt megölnöm.
A sok sziromból mindössze pár robban, majd ahogy a füst eltűnik megnyugtató látvány tárul elém. A nő túlélte kutya baja se lett szerencsére. A chakra hiánytól kezdek szédülni, persze az eszméletemet meg tudom tartani, annyira nem vészes a helyzet, de szerintem tényleg itt a vége. Fura érzés, igazából félek is, meg nem is. Félek a fájdalomtól, de tudom hogy én döntöttem e felől. Az én döntésem volt. Ez sokkal megnyugtatóbb. És bár nem halok meg semmi nagyobb dologért, mégis hasznosnak érzem a halálom.
Az ellenfelem egy újabb, talán utolsó támadásra készül, bár még csak kerülgeti a forró kását. Feltápászkodok a fekvő helyzetből, és letérdelek a földre. Hajamat vadul húzogatja az idegen, és az állata keltett szél, ahogy nagy sebességgel meglehetősen közelről suhannak el mellettem. Igazából, még mondani akarok valamit az ellenfelemnek, mint utolsó szó, de semmi fennkölt dolog nem jut az eszembe. Így egy utolsó mosollyal néhány egyszerű szó hagyja el a számat.
- Hoztam rizsgombócokat, ha éhesek vagytok, megehetitek. - mondtam miközben arcomon a mosoly vadul reszketett, az egyre nagyobb félelemtől. Végül a könnyeim is eleredtek, és már tényleg csak vártam. Talán... Megkegyelmez?... Talán mind a kettőnk élve távozhat erről a rétről.
- Bocsáss meg kérlek azokért a virágszirmokért.. - gondolok itt azokra, amik még mindig a testét tarkítják, és amik miatt neki is hatalmas fájdalmat kellett átélnie. Persze titokban reménykedek benne, hogy feltűnik neki, hogy azoknak a virágfejeknek a szirmait is felrobbanthattam volna, és talán, mivel én is megkegyelmeztem... De ezzel is csak egy utolsó, lehetetlen reményben kapaszkodok. Nem tudom milyen erős lelkileg a nő, de most már tudom magamról, hogy nem vagyok elég ahhoz, hogy kioltsak egy életet.

**Inugoya Yukinohana** Kedd Jún. 23 2015, 21:05

Yukinohana és társa ádázan ropják a vadak táncát fekete hajú lány körül. Halvány ajkai vicsorra húzódnak, ereiben elszabadult ménesként vágtat az adrenalin, s a harc hevében bizsergéssé szelídül a húsába mohón harapó fájdalom. Rég nem érezte már magát ennyire elemében, fölös energiái szabadon csaponganak, ahogy sasszészerű mozdulatokkal egyre szorosabbra fogják a farkas és idomára által alkotott hurkot a levélfalusi körül. Mivel hiába várakoznak arra, hogy az ellenfél tegye meg az első lépést, így nekik kell átvenniük a kezdeményezést... A kunoichi begörbített ujjú tenyerét mutatja a túloldalon köröző ikermásának, aki gyorsan megérti a parancsot, s követve gazdája példáját chakrája segítségével hosszú, gyilkos karmokat növeszt ujjai végén. A két Yukino mozgása innentől fogva egyre inkább felgyorsulni látszik, sebességük jócskán meghaladja korábbi limitjüket. Ezzel a fürgeséggel nagyobb lendületet vehetnek a végső támadáshoz... Ha ez sem sikerül, akkor már minden ütőkártyájukat elhasználták és nagyon kétségessé válik a harc kimenetele. Mindent vagy semmit.
- Most!
A vezényszót követően tökéletes szinkronban, egymás tükörképeiként vetik magukat a középen álló, félszegen reszkető prédára. Mancsaikat a végső csapásra készen emelik, a távolság vészesen csökken köztük, és a genin között. Bár Hanát meglehetősen rossz érzés kerülgeti, amiért így tesz, hisz a kis bakfis mintha nem is ellenkezne. A falkaharcokban sem szokás a legyőzött kölykök torkát átharapni... Az idősebb egyed egyszerűen kinyilvánítja felsőbbrendűségét, leszorítja a csöppséget, s minden megy tovább a maga rendjében. Persze bármennyire is hasonszőrűnek érzi magát a négylábúakhoz, nagyon is jól tudja, hogy más felelősségek terhelnek egy shinobit meg egy vadállatot... A könyörület fél vereség, ráadásul a lány ezúttal nem mint gyerek, hanem mint kunoichi van jelen. Azonban amikor már csak egy pillanat választja el attól, hogy karmai lesújtsanak a konohaira, egy jámbor hang akasztja meg gyilkos indulatát.
- Állj!
Parancsol rá a hátulról támadó Accaliára. Kővé dermedve, még mindig támadóállásban merednek a tétova gyermekre. A történtek ellenére mégsem képes kezet emelni olyasvalakire, akinek ilyen szívszorító hangja van... Bár még közel sem biztos abban, hogy nem csak valami fonák vezércselről van szó, mégis inkább a kegyelem mellett dönt. Festett arcán gyanakvó kifejezés fut át, amibe némi döbbenet is vegyül. Értetlenül forgatja hószín üstökét alig egy hüvelyknyire a lány könnyes arcától, ahogy a kölyökkutyák szokták, amikor valami számukra szokatlan látnak. A sós cseppek illata egészen megbabonázza a yukigakurei Farkaslányt. Turcsi orrát szemérmetlenül közel dugja ellenfele arcához és szimatolni kezd. Könny, semmi kétség... Közben az emberalakú ordas is kíváncsian közel furakszik a lányhoz, s még mindig Yukinohana alakjában nyálas farkaspuszival törli le a gyermekarcon patakzó könnyeket. Beletörődő mosollyal válasz a vak kunoichi:
- Remélem sok gombócot hoztál, mert fenemód fájnak azok a vágások...

**Kenshiro Erisa** Szomb. Jún. 27 2015, 17:11

Milyen kegyetlen a sors. Én csak a kedvenc pihenőhelyemre akartam menni, oda amihez a szép emlékeim legjava kötődik. Mégis, milyen tréfa ez? Mért történik ez velem? Hiába a sok kérdés, részemről mind megválaszolatlan marad. Nem azért, mert nem akarnék időt szánni a válaszaik kigondolásában, egyszerűen nem tudok honnan időt szakítani rám. Hisz úgy fest, az idő, melyből gazdálkodok lassan elhalványul, elvész a feketeségben. Csak most esik le nekem, milyen rövid ideig éltem, csak most érem fel ésszel milyen ajándék lehetett volna az élet. De hát ebben a világban nincs olyan dolog amit ne lehetne elvenni egy embertől, és ez alól ez a csodás ajándék sem kivétel. Rettenetesen bánt, hogy milyen kevés embert ismertem, és még ennél is jobban aggaszt, hogy az ismerőseim között egy családtagom sem szerepelt. Nem mintha lett volna alkalmam megismeri őket, de mégis...
Próbálok elveszni a gondolataimban, próbálok elvonatkoztatni a világtól. Legalábbis sok mindent próbálok ami segít elfelejtetni velem hogy nemsoká véget vet egy ismeretlen nő ennek az egésznek. Így, a halálom pillanatához közeledve érzem ahogy kiélesednek az ösztöneim, érzem magam körül ahogy a virágok merre dülöngélnek a szél hatására, érzem hogy az ismeretlen éppen csak hogy elindult felém. Izmaim megfeszülnek, fogsoromat összeszorítom, karommal takarásba hozom az oldalamat, még így is próbálom megóvni a kényesebb területeket, mint például a bordáim. Azonban hiába várom. Nem történik semmi. "Állj". Elsőre fel sem tűnt a parancs, melyet a nő a kis állatának mondott. Mikorra végre kinyitom a szemem, már ott jár a kapcsolatunk a drága ellenfelemmel hogy lenyalja rólam a könnyeket. Nem is tudom hova vélni ezt a helyzetet. Persze az egyből feltűnik hogy élek, vagyis hogy még nem haltam meg, ugyanakkor abban is biztos vagyok hogy léteznek olyan emberek, akik szeretik megcsonkítani az áldozatukat, mielőtt megölik, megkínozni, ne adj isten olyan dolgokat művelni velük... Nos igen... De az ettől való félelmem a nő következő szavaira eltűnik.
- Igen, Igen... M-máris hozom a gombócokat.. - nyögöm ki megkönnyebbülve, majd felállok és elindulok a kis táskám irányába, de a helyzetre való tekintettel magam sem lepődök meg hogy ez kicsit botladozva sikerül, az előbbi keserűség, majd az azután következő megkönnyebbülés... Nem is tudom hogy sírjak-e vagy örüljek. Talán mind a kettőt egyszerre..
Gyorsan felkapom a már említett táskát, majd már ott is termek a nőnél, és letérdelve előtte odanyújtom neki.
- Sajnálom... Sajnálom... - mondom könnyező szemekkel. - Tényleg sajnálom... Bocsásson meg... - Teljességgel meggondolatlanság volt rátámadni. Nem kellett volna... Egyszerűen hülye vagyok. Miért kellett egyből erőszakhoz folyamodnom?.. Csak később veszem észre hogy az előbbi farkashúgyból a nyitott táskában lévő rizsgolyókra is jutott egy kevéske. Remélem, nagyon remélem hogy... Hogy nem fog ezért.. haragudni.

**Inugoya Yukinohana** Szer. Júl. 01 2015, 20:47

Ahogy a lányka esetlenül a táskájához indul, Yukinohana egy egykezes kézjellel feloldja az őt és Accaliát övező technikát, bár még mindig nem mondhatni, hogy teljesen megnyugodott volna. Lehet hogy a kis vakarcs éppenséggel ördögien jó színész és csak arra vár, mikor márthatja beléjük a kést. De mégis inkább úgy dönt, hogy felhagy a harccal, hisz már ő is jócskán a határait feszegeti. Fáradtan lerogy az összepisált virágmezőben, s meglepő hajlékonysággal próbálja nyalogatni a sebeit, miután fogaival letépte a rájuk szorított hevenyészett kötést. Legnagyobb meglepetésére a lány még mindig csak megszeppenten hebeg-habog, s csak nem akarja abbahagyni.
- Ugyan, felejtsd már el. Tényleg nincs engedélyem... Én Yukinohana vagyok, ő pedig Accalia. Téged hogy hívnak?
Nőhöz képest mély hangja akár morgásnak is beillik, pedig valóban barátságosnak szánja. Nagyokat sóhajtozva fújja ki az iménti harc fáradalmait, míg a potyaebédre vár. Gyomra hangosan felkordul, de ahogy közelebb hajol az idegen lány táskájához, szomorúan konstatálja, hogy annak az ebédnek bizony már lőttek. Nem mintha nem evett volna már mocskosabb ételt is, de miért fanyalodna ilyesmire, amikor egy köpésnyire van a világ legnagyobb svédasztala - az erdő. Elég lenne két-három kövér mókus elejtenie, a mind a hármuknak elég lenne vacsorára. Elvégre a kölyök is megkínálta volna az ebédjéből, még ha előtte egymásnak is kellett ugraniuk... Finoman megsimogatja farkasa fejét és halkan megkéri:
- Buta robokuty, a táskát azért megkímélhetted volna... Accalia, a botom kérlek...
Az ordas készségesen engedelmeskedik a parancsnak, mintha csak épp valami apportjátékot űznének. Kezébe kapja a fehér fadarabot, majd elharap egy fájdalmast nyögést, ahogy a botra támaszkodva megpróbál feltápászkodni. Szó nélkül, enyhén bicegve a sűrű rengeteg felé veszi az útját, majd a válla fölött hátraszólva hívja a konohai genint is:
- Megyek, szerzek valamit vacsorára! Ha gondolod velünk tarthatsz, de a te döntésed!
Volt ellensége válaszától függetlenül tovább menetel, s eltűnik a fák mögött.

//Köszönöm a játékot, nagyon jól szórakoztam!//

**Kenshiro Erisa** Csüt. Júl. 02 2015, 13:01

Látszólag az ismeretlen nőnek sem nagyon tetszett a drága étel kutyahúgyba való áztatása, amely végül is egy természetes reakció. Viszont hatalmas megkönnyebbülésemre semmi életveszélyes dologra nem készült, sőt! Kellemes, és barátságos hangnemben elfogadta a bocsánatkérésemet. Végre kiereszthettem a már egy ideje visszatartott lélegzetemet a tüdőm szorító fogságából. A szívem sem a torkomban dobogott, és a pulzusom is normális értéket vett fel.
- E..Erisa. - Nyögöm ki nagy nehezen. Mondanom sem kell, meglepett hogy egyáltalán kíváncsi a nevemre. Bár a hangja félelmetesen mély egy nőhöz képest, és való igaz, hiányolom a szemkontaktust, amit ilyen, vagy ehhez hasonló helyzeteknél keresni szoktam, de ha a mondandója tartalmából, és nem a körítéséből indulok ki, feltehetőleg ő sem akar tovább harcolni. Sőt mi több, elég hamar elfelejtette ezt a kis csetepatét.
Viszont kimondott egy olyan mondatot, amire tényleg egyáltalán nem számítottam. Megszeppenve nézek értetlenül a nőre, még másodpercekkel azután is, hogy mondatának utolsó szótagja elhagyta a száját, és válaszomra vár. A csapdát teljesen kizártam magamban, minek ejtene csapdába, ha az előbb akár meg is ölhetett volna. Meg egyébként is teljesen védtelen vagyok, nem kell ahhoz csapdába csalnia hogy legyőzzön..
Viszont még így is, olyan értelmetlen ez a hirtelen váltás Yukinohana részéről. Bár olybá tűnik ez is egy olyan dolog, amit talán soha, vagy esetleg majd később fogok megérteni.
Megteszem az első lépést a nő felé, melyet hamar követ a másik, majd a harmadik, míg végül szinte futva rohanok utána.
- Várj meg! - kiáltom miközben egy őszinte és kedves mosoly kerekedik ki az arcomon.

// Én is nagyon köszönöm a játékot, élvezetes volt Smile

//

Namikaze Minato Hétf. Aug. 17 2015, 23:22

Rövid, egyszerű, de annál feszültebb olvasmány volt. Mind a ketten +4 chakrával gazdagodtatok ^^

Ajánlott tartalom

Inugoya Yukinohana VS Erisa

Inugoya Yukinohana VS Erisa

Re: Inugoya Yukinohana VS Erisa

Re: Inugoya Yukinohana VS Erisa

Re: Inugoya Yukinohana VS Erisa

Re: Inugoya Yukinohana VS Erisa

Re: Inugoya Yukinohana VS Erisa

Re: Inugoya Yukinohana VS Erisa

Re: Inugoya Yukinohana VS Erisa

Re: Inugoya Yukinohana VS Erisa

Re: Inugoya Yukinohana VS Erisa

Re: Inugoya Yukinohana VS Erisa

Re: Inugoya Yukinohana VS Erisa

Re: Inugoya Yukinohana VS Erisa

Re: Inugoya Yukinohana VS Erisa

Re: Inugoya Yukinohana VS Erisa