Inugoya Yukinohana

**Inugoya Yukinohana** Vas. Május 03 2015, 19:31

Bővítmény célja: elmesélni, hogy került Yukinohana a Madarak Országába

Szülei búcsúkiáltásai mind halkabbá váltak, s szépen lassan belevesztek a tenger habjainak morajlásába. Yukino még egy óra múlva is jégtörő fedélzetének korlátjának támaszkodva állt, mélyeket sóhajtozva. Világtalan tekintete vakon meredt a horizontra, oda, ahol fagyos otthona partjait sejtette. Ahogy a hullámzás kezdett erősödni, egyre inkább émelyegni kezdett. Finom érzékei miatt igencsak megviselte a vad tajtékok hátán lovagló hajón tartózkodás, így félig botjára, félig pedig behemót farkasára támaszkodva imbolygott el kabinjáig, ahol az út hátralevő részét tervezte tölteni. Bár gyermekként megannyi dajkamesét hallott a tengerjárók kalandos életéről, volt már annyira felnőtt, hogy pontosan tudja: három nap kínkeserves dögunalom vár rá.
Hevesen kalimpáló szívek és döbbent álmélkodás hangja kísérte őket a lakrészükhöz vezető útjukon, de már rég megtanult tudomást sem venni az olyan emberekről, akik egyből összecsinálják magukat Accalia láttán – akik egyébként furamód olyan szagot árasztottak, mint a rémült erdei állatok... Igazából már napokkal ezelőtt kifuthatott volna vagy tucatnyi hajóval... De ez volt az egyetlen, ahol a kapitány – noha ő is csak temérdek kérlelés után – vállalta a kockázatot, hogy némi felárral, de a fedélzetre enged egy ilyen vadállatot, mindenféle ketrec nélkül. A póráztól sajnos még mindig nem tudott eltekinteni. Még a kikötőben ráadta a vastag bőrhámot a hevesen tiltakozó állatra. Már az is kész szerencse, hogy ilyen engedékeny kapitányt talált. Semmi szín alatt nem hagyta volna, hogy társa egyedül kuksoljon három napig a nyirkos, sötét raktérben szűkölve. Inkább utazott volna ő is ott, ha kell...
A szűkös kis kabinba érkezve esetlenül becsapta maga mögött az ajtót, majd az ágyig tántorgott, s egyszerűen beájult a párnák közé. A farkas felugrott mellé, hozzábújt, s bár maga sem érezte sokkal jobban magát, vészjósló szoborként őrizte a lány álmát. Már jócskán benne járhattak az estében, amikor Accalia nyalogatására ébredt. A kunoichi álmatagon dünnyögve, védekezőn húzta magára a paplant, habár a lelke mélyén jól tudta: ezt a csatát nem nyerheti meg. A fenevad egy kölyökkutya pajkosságával rángatta takaróját, majd mellső két lábával ugrálni kezdett rajta, pont úgy, mint amikor a jég fogságába esett halakhoz szokott léket ütni a tóparton. Yukino vonyításnak is beillő ásítással tornászta magát ülő helyzetbe. Játékosan megborzolta a farkas feje búbját:
- Mit akarsz te ördögfajzat?
Az állat gyomrának korgása minden szónál ékesebb válasz volt. S persze a sajátja sem váratott sokat a válasszal. A reggelijét még a korlátnál a tengernek "ajándékozta", s azóta sem evett semmit. De legalább már nem érezte olyan rémesen magát, mint annakelőtte. Megmosta arcát, majd a kantin felé vette az irányt. Bár a hajószakács illendőségből nem kérte fel, hogy máshol költse el estebédjét, hangja kifejezetten megkönnyebbültnek tűnt, amikor a lány közölte, hogy a szobájában szeretne étkezni, kettesben Accaliával. Bizonyára nagy riadalmat és feszengést keltettek volna a vacsorázók körében. A következő pár napban is csak akkor mutatkoztak, amikor ételért mentek, vagy amikor a tathoz vitte a farkast, hogy az könnyíthessen magán. Ami érezhetően igen nehézre esett szegény párának, hisz még az udvarban sem volt hajlandó vizelni, minden alkalommal ki kellett engedni az erdőbe, amikor a természet szólította. Mindkettejük számára kínszenvedés volt a négy fal közé zárva töltött, mozgásszegény napok sora. Yukinohana legjobb igyekezete szerint próbálta levezetni négylábú társa fölös energiáit, több-kevesebb sikerrel. Leginkább "tépőset" játszott vele, vagy birkóztak. Bár az Accalia javára szóló, nagyjából félmázsás súlykülönbség nem igazán hagyott érvenyesülési lehetőséget a ninjának, meg kell hagyni: derekesan próbálkozott.
A Narvál – így hívták a hajót – a tervezett időpontban vetett horgonyt, a Villám Országának egy déli kikötővárosában. A kunoichivel és szőrös barátjával is madarat lehetett volna fogatni örömükben, hogy ismét szikla van a talpuk alatt. Egészen lenyűgöző érzés volt egy idegen tartományban sétálni. A levegő oly forrónak tetszett két örök télben töltött évtized után, mintha csak egy szaunába sétált volna be. Yukino első dolga egy tekercsárushoz vezetett. Vastag kabatját és párducprém köpenyét levetve és lepecsételve mindjárt jobban érezte magát. Ruházata így már csak egy terepmintás nadrágra, csizmára, és egy fekete, ujjatlan pólóra korlátozódott. Ha bekötött szeme, és rémisztő vakvezetője nem szerzett volna neki elég kelletlen figyelmet, az hogy trikóban mászkált a csípős, tavaszi szélben már biztosan. Ráadásul arca izzadságtól gyöngyözött mindaddig, míg meg nem szokta kissé az itteni klímát. Érzékeit mindeddig ismeretlen ingerek ostromolták: új szagok, ismeretlen ketyerék hangja és szokatlan akcentusok. Mintha még a levegőnek is más íze lett volna. Egyszóval igazi karnevál a vak hajadon számára.
A karaván, amivel útjukat folytatták volna, csak másnap hajnalban indult, valami technikai malőr miatt, így hát útbaigazítást kért a legközelebbi kiképzőterep felé. Rengeteg felgyülemlett energia feszítette belülről mindkettejüket, bőven volt mit leadni. A különböző játékokkal egybefűzött ninjagyakorlatok üdítő hatással voltak rájuk a kabinba töltött három nap után. Észre sem vették, mennyire elszaladt velük az idő. Majdnem fél napon keresztül folyamatosan csak mozogtak, edzettek. Kissé kelletlenül vették az irányt a karavánpihenő felé. Irány a Tűz Országa. Szerette volna felkeresni a messze földön híres Inuzukákat, hátha jó szívvel fogadnák a messze földről érkezett rokont. Miután leszámolta az utazás árát a megfelelő személynek, aki egy ponyvával borított szekérhez kísérte őket. Amikor a férfi távozott, az egész éjszakás gyakorlattól fáradt izmokkal nyújtózott el a kipárnázott szekérbelsőben.
- Mire felébredünk, már Hi no Kuniban leszünk Accalia! Te is olyan izgatott vagy mint én?

Tévedni persze emberi dolog. Kiadós alvást követően furcsa érzéssel kelt. Ha időérzéke nem csalt, már jócskán az éjszaka közepénél jártak, a hintónak pedig már alkonyatkor meg kellett volna érkeznie a végállomáshoz. Rövid érdeklődés után megtudta az egyik bakóstól, hogy a Konoha felé tartó kordék egy útelágazásnál leváltak a karavánról, ők pedig már messze maguk mögött hagyták a helyet. Amikor mérgesen megkérdezte, ugyan mi a frászért nem volt képes senki felkelteni, az egyik kereskedő hebegő hangon próbált valami bocsánatfélét eldadogni. Meg valami olyasmit, hogy senki sem mert a közelükbe menni. Valószínűleg a farkas miatt. Bár valahol értette a férfi aggodalmát, mégis toporzékolva távozott tőle, összeszedte holmiját, majd a következő fogadónál leszálltak a szekérről, bár még ötlete sem volt, hogy hol lehet egészen pontosan. Így vette kezdetét Yukinohana és Accalia kalandja a Madarak Országában.

Jiraiya Kedd Május 12 2015, 14:37

Hhúúúú!! Nagyon jól írsz és jó lenne a történet, viszont arra kérlek, hogy a vonatos dolgot javítsd ki kérlek. Olvastam a kezdő posztod a Madarak Országába és ott is említettél egy vonatot, ám azt hittem, hogy csak "viccel" a kari, mivel egyedül a Hó Országában vannak vonatok. Tehát az ország fejlett annyira, hogy legyen vonata, de a többi nemzet még csak hírből sem hallott róla. Esetleg Namigakure. Ezért ezeket kérlek javítsd és utána elfogadom!

**Inugoya Yukinohana** Kedd Május 12 2015, 14:55

Javítva! Szekerek remélem vannak Very Happy

Jiraiya Kedd Május 12 2015, 14:59

Vannak! Szép volt, mint írtam jól írsz, viszont a mennyiség kevés, így +9 Chakra a jutalmad!

Jiraiya Kedd Május 12 2015, 15:02

Ja igen, elfelejtettem, hogy -1000 Ryo-t viszont vonj le az Adatlapról a tekercs és az útiköltség miatt.

Ajánlott tartalom

Inugoya Yukinohana

Inugoya Yukinohana

Re: Inugoya Yukinohana

Re: Inugoya Yukinohana

Re: Inugoya Yukinohana

Re: Inugoya Yukinohana

Re: Inugoya Yukinohana