Inugoya Yukinohana

**Inugoya Yukinohana** Kedd Ápr. 28 2015, 04:47

Ninpo: Hari Jizou – Ninja művészet: Tüskés Védelmező
Chakraszint: 250
Besorolás: B

Yukino átszellemült nyugodalommal ücsörgött szülei házanak teraszán. Vastag poncsó védte a késő tavaszi hűvöstől, egyik kezével gőzölgő teáscsészét tartott, míg másikkal a mellette hempergő nőstényfarkast simogatta, aki éppen egy jókora combcsontnak szentelte minden figyelmét. Mindig is szeretett itt üldögélni minden különösebb ok nélkül, mélyeket szippantani a kristálytiszta, fagyos levegőből, élvezni az erdőszéli ház körüli neszek andalító kakofóniáját. Tudta, hogy már nem sokáig teheti. Pár napja volt hátra, mielőtt elhagyja hőn szeretett szülőföldjét, hogy járatlan utakon kóborolva szerezzen tapasztalatot magának, információkat és hasznos szövetségeseket pedig falujának. Szerette volna kiélvezni még egyszer utoljára ezt a röpke idillt, mielőtt hosszú időre búcsút vesz mindentől, amit ismer és szeret... Kivéve persze Accaliától. Egy tapodtat sem tenne sehova leghűségesebb társa nélkül.
A nappaliba nyíló viseltes tolóajtó görgői panaszos hangon sírtak fel menetükben. Édesapja közel tíz évig ígérgette, hogy egyszer végre megolajozza őket. Mára azonban a jellegzetes nyikorgás ugyanannyira a családi otthon részévé vált, mint a kutyaszőrös kanapé, vagy a vonalak a lépcső alatti falon, melyek Hana és Accalia cseperedését jelezték minden félévben. Az idősebb Inugoya jól ismert szaga érkezett hozzá a szellők szárnyán.
~ Tehát hazatért a küldetésből... ~
Hyouten szótlanul sétált egy szem lányához, s lehajolt mellé. Mikor bozontos ábrázata már csak egy leheletnyire volt gyermeke arcától, szúrós puszit adott a leány orcájára, aki ugyanolyan panaszos hangnemmel tiltakozott, ahogy már tizenkilenc éve tette ilyenkor:
- Apa, ez szúúr!
A férfi helyet foglalt a szomszédos párnán, majd némi tétova habozás után megszólalt:
- El sem hiszem... A Hosszú Télnek már majd' húsz éve vége... Elég idő, hogy belőlem, a klán ifjú elöljárójából kivénhedt róka, a csöpp lányomból pedig igazi chunnin legyen. Olyan gyorsan történt... Na de nem azért vagyok itt, hogy egy vénember nosztalgiáival untassalak! Egy kis ajándékkal készültem az előléptetésed alkalmából. Remélem jó hasznát veszed majd a tengeren túl.
Bár szavai mást sejtettek, a kunoichi alig bírta kíváncsiságát leplezni. Izgatottságát Accalia is megérezhette, mert egyszer csak felült és hevesen csóválni kezdte a farkát.
- Apa, tudod hogy nem vagyok oda a meglepetésekért...
- Márpedig ezt szeretni fogod, azt garantálom!
Replikázott ellentmondást nem tűrő hangon a férfi. Egyszer csak megragadta a lány csuklóját, és saját bozontos üstökéhez emelte. Ahogy Yukino beletúrt a dús hajzatba, különös dologra lett figyelmes. A hajszálak mintha vastagodni kezdtek volna ujjai között, és határozottan keményebbnek is érezte őket. Cinikus hangon kérdezte:
- És az rajtam miért is segít, hogy elkezdtél kísérleti hajnövesztőszereket szedni?
- Hátrébb az agarakkal pimasz kölyök... Azt hiszed, attól hogy előléptettek, már visszaszájalhatsz? Figyelj csak!
A növekedés valószínűtlenül gyors volt, és csak nem akart abbamaradni. Rövidesen Hyouten egész felsőtestét beborította a fejbőréből burjánzó bunda. Az ordas kétségbeesett nyüszítésbe kezdett: azt hitte, valami fura állat beborította Hyoutent. Morogva marcangolni és tépni kezdte a szőrpáncélt, de mindhiába. A hajtömeg mögül tompa hangú magyarázat érkezett:
- Amit most látsz drága gyermekem... Egy kevesek által ismert, ám annál hatásosabb technika. A neve Tüskés Védelmező. Egy öreg remetétől tanultam annak idején, amikor jómagam is a tengerentúlon jártam a nagyvilágot. Szeretném, ha te is elsajátítanád, mielőtt kihajózol az országból. Sokkal nyugodtabban aludnék, ha tudnám, hogy egy ilyen megbízható védekezőképesség is van a tarsolyodban. Végre valami chunninhoz méltó is lesz a repertoárodban.
A lány ámulva tapogatta az édesapja testét borító kőkemény hajat. Azt eddig is tudta, hogy a chakra csuda dolgokra képes, de ehhez foghatót még nem igazán tapasztalt.
- Hú... Apa, köszönöm. Nem is tudom mit mondjak. Gondolod hogy képes leszek elsajátítani, mielőtt elmegyek?
- Még hamarabb is akár. Emlékszel, milyen sokat foglalkoztunk a chakra testen belüli irányításával? Na ez majdnem ugyanolyan. Próbáld meg az energiáid először a hajhagymákba irányítani, majd onnan a hajszálakba. Ügyelj, hogy eleinte mindig több jusson a hajtövekbe, különben olyan tömege lesz a hajszálaidnak, hogy letörnek a saját súlyuk alatt. Amikor az öreg Sennin tanította nekem ezt a jutsut, ezt persze elfelejtette mondani. Kicsit szenilis volt. Ez persze sovány vigasz, ha van egy kopasz folt a fejeden...
Yukino megpróbálta követni a hallottakat. Eleinte úgy erőlködött, hogy sikerüljön némi chakrát préselni egy ilyen szokatlan helyre, hogy az arca egészen belilult, a szeme pedig majd kiugrott az erőlködéstől. Végül, nagyjából egy fertályóra kitartó próbálkozás után sikerült elérnie, amit akart. Csak épp nem úgy, ahogy tervezte. Hajkoronája összes szála égnek állt, mintha csak áram rázta volna meg. Csodálkozva tapogatta új frizuráját, de nem tudott rájönni, mit csinált rosszul. Hyouten nem bírta abbahagyni a nevetést, és mintha Accalia is olyan furcsa hangokat adott volna ki, ami egyáltalán nem voltak jellemzők fajtájára. A lány meg mert volna esküdni, hogy a farkas is kiröhögte őt... Mély férfihang ránotta vissza a valóságba:
- Kezdetnek nem rossz Prücsök! Te legalább még nem kezdtél el kopaszni, mint jómagam annak idején. Most pedig próbáld meg ugyanezt, csak éppen úgy, hogy megpróbálod fenntartani a chakraáramlást. Ha csak egyszeri impulzust küldesz, a hagymák továbbadják az energiát a hajszálaknak, de semmi több. Semmi sem ingerli arra őket, hogy serkentsék a növekedés ütemét. Ha megpróbálod ezt beleépíteni a gyakorlatba, már ugyanolyan gyorsan fognak nőni, mint az én loboncom az imént. Fontos, hogy hirtelen, aránylag nagy mennyiségű chakrát préselj át kis keresztmetszeten, mert a harcban senki sem fog addig várni, amíg kinő a hajad!
- Mintha az olyan egyszerű lenne! De egy valamit nem értek... Ha szimplán az elmondottakat követem, mitől lesz olyan erős a hajam, hogy megvédjen a fizikai támadásoktól és ninjutsuktól?
Hyouten elismerően füttyentett.
- Örülök, hogy figyelsz. Ezt később akartam elmagyarázni, hogy ne egyszerre kelljen figyelned mindenre. De mindenki másképp érti meg, így lehet, hogy jobb ha egyszerre próbálod megcsinálni az összes részfolyamatot. Amikor a hagymákból a hajszálakba áramlik a chakra, egy ideig a hajbélben tárolódnak, majd az apró repedéseken és a hajvégen keresztül távoznak. Ahhoz, hogy egy tisztességes védelmet létre tudj hozni, először meg kell ismerkedned a szőrzeted szerkezetével. A haj csaknem egészét keratin alkotja. Ez az anyag tetőcserépszerűen képezi a haj külső hámrétegét. Az ezek közti résen távozik a többletenergia. A feladatod, hogy a hajnövesztésen túl faggyútermelésre is ösztökéld a hagymáid. Ez a zsíros elegy eltömötí az apró repedéseket. Amikor tobzódni kezd a chakra, a hajszálakat képező keratint reflexszerű sejtosztódásra ingerli, növelve ezzel a vastagságot és a hosszt. A keménységét pedig a folyamatosan benne áramló chakra adja.
Hana zavarodott arckifejezése láttán abbahagyta egy pillanatra, hogy hagyja ülepedni a tömény információáradatot. Óvatosan megkérdezte:
- Tudtál követni?
A lány szégyenlősen válaszolt.
- Nem igazán...
- Hol maradtál le?
- Valahol ott, hogy "mindenki másképp érti meg"...

Gyakorlatba átültetni még annál is nehezebb volt a hallottakat, mint felfogni. Yukino tudta, hogy egy ilyen technika igencsak javára válna a repertoárjának, hisz nagyobb eséllyel kap be támadásokat, mint más shinobik. Így kitartóan gyakorolt, hogy amikor majd esetleg harcba keveredik idegen nemzetek gyermekeivel, ne kelljen szégyenkeznie. Mindig is aggódott, hogy sokan azt fogják gondoni, hogy csak szánalomból kapta falujától a fejpántot. Szeretett volna minden ilyesféle gyanú felett állni, így olykor sokkal nagyobb beleéléssel tanult mint mások.
A kezdeti "hajmeresztés" után nem sokkal már képes volt megnövelni hajzuhatagának hosszát, akár többszörösére is. Egy samponreklámban valószínűleg lenyűgöző alakítás lett volna, ahogy dús, elképesztően hosszú lobonca lobog a tavaszi hóesésben, de egy vérre menő harcban legfeljebb hátránya lehetett volna ilyesmi képességből, hisz a szokatlanul sűrű és hosszú hajzat csak akadályozná a mozgásban. Még a hajszálak keresztmetszetének növelésében is elért némi sikert, de aznap már képtelen volt rájönni, hogyan tehetné acélkeménységűvé hófehér tincseit. Edzését akkor hagyta félbe, amikor édesanyja kérette mind a három "szőrmókot" az étkezőasztalhoz. A búcsúvacsora meghitt és jó hangulatú volt, a kifáradt lány pedig csak úgy tömte magába a finomabbnál finomabb falatokat.
Másnap reggel szokatlanul sokáig ágyban maradt, mondván, hogy még utoljára kiélvezi saját, jól bevált, az ő testéhez idomult matracát. Zuhanyzás alatt kilószámra szedte ki a tegnapi gyakorlásból visszamaradt halott tincseket és csomókat a hajából. Kiadós reggeli után első útja ismét az udvarba vezetett, ahol nem vesztegette az időt, újból nekiáll a Tüskés Védelmező gyakorlásának. Az utolsó részfolyamattal igencsak meggyűlt a baja. Egyszerre megkeményíteni és a teste köré irányítani a hosszú fonatokat embert próbáló feladat volt. Ha túl keményre sikerült, s elvesztette hajlékonyságát, képtelen volt mozgatni haját. Ha pedig sikeresen maga köré csavarta fakó tincseit, nem lettek elég kemények, egy gyenge támadást sem védtek volna ki. Arról nem is beszélve, hogy milyen fura érzés valami olyasmit mozgatni, amit korábban sosem. Szinte teljesen belefájdul az ember feje, hogy a haját mozgassa, hiszen még ezért felelős idegpályákról sem beszélhetünk.
Az igazi kihívást a megfelelő arányok megtalálása jelentette. Bár reggel állt neki a gyakorlásnak, a Nap már jócskán túl járt zenitjén, amikor e téren is sikerrel járt. Talán azért is tartott ennyi ideig, mert gondolatai ezer felé jártak. "Mi lesz velem, míg elutazok? Mi lesz a családommal?" Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok zsongtak amúgy is terhelt elméjében. Bár izgatott vol a közelgő utazás miatt, ugyanakkor aggódott is. Hisz nem csak hogy a Hó Országát nem hagyta el soha, de ha tehette, még itt sem járt emberek közé. Amikor sikerrel vette az összes akadályt, és végre alkalmazta a Hari Jizout, megpróbáltatásainak még korántsem volt vége...
- A puding próbája az evés...
Mondta gonoszkodó hanggal a vak lány apja. Ezután következett az a rész, amikor Hyouten és Accalia eleinte gyengébb, veszélytelen, később pedig egyre inkább nagyobb kárt okozó támadásokkal bombázták Yukinot, hogy biztonságos körülmények között teszteljék, mennyire gyorsan képes magára ölteni ezt a harci formát egy igazi támadás esetén, valamint, hogy mennyit bír ki. A kezdeti kunai vágásokat és farkasharapásokat könnyedén tompította annyira a sűrű bozont, hogy még csak meg se érezze őket. Később pedig robbanójegyzetek és apja állathasználó jutsui ellen kellett helyt állnia. Nem mondhatni, hogy a férfi kímélte, csak legerősebb támadásait nem vetette be. Persze mindvégig óvatos volt, így pár felszínes sérülésnél komolyabb baja nem esett.
Amikor pár nap múlva a család a helyi kikötőhöz tartott, hogy elkísérje Hanát a jégtörő hajóhoz, ami a tenger túlpartjára szállítja, búcsúzkodás közben félrevonta az idősebb Inugoya a gyermekét és megindult hangon azt mondta neki:
- Isten áldjon Hana! Pár napja még aggódtam, hogyan fogod megállni a helyed, ha útonállókkal, vagy ellenséges ninjákkal kerülsz szembe. De látva, milyen kitartással és elszántsággal sajátítottad el a technikát, ami mutattam, néha szinte már jobban aggódok értük!
Tréfálkozott nevetve a szakállas férfi.
- Vigyázz magadra Prücsök!
Suttogta, mielőtt a lány fellépett volna a hajóra vezető pallóra...

Shimura Danzou Szomb. Május 02 2015, 15:13

Szia!

Mivel nem vagy B szintű, ezért engedély kell ahhoz, hogy B szintű technikát tanulj. Én ezt most utólag megadom neked, mert igazán élvezetes volt a kis írományod. ^^ Tanulás elfogadva, írd fel a technikát az adatlapodra!

Danzou!

**Inugoya Yukinohana** Pént. Jún. 26 2015, 23:29

Bocs a hosszért, de erről a technikáról bármit is írni, embert próbáló feladat volt nekem Very Happy

Engedélyem a tanulásra Rikutól/Jiraiyatól van. Időbeli elhelyezés: Yukinohana kamaszévei.

Oroszlán kombó // Shishi Rendan

A levegőben történő ütések és rúgások sorozata után, egy pörgéssel a földhöz taszítja ellenfelét és a végén egy kalapács rúgással a földbe döngöli, ilyet láthattunk Sasuke-tól és Rock Lee-től.

Chakraszint: 240

Besorolás: B

Hyouten magában morlogódva tört magának utat az Inugoya birtok térdig érő havában. Az udvar végében Hana és Accalia ügyködtek valamin nagy serényen. Ahogy a sebhelyes, félszemű férfi közelebb ért lányához és farkasához, jól látta, hogy egy kövér hóember formázásán ügyködik a vak kunoichi gyermeteg kuncogással. Nem tudta megállni mosolygás nélkül... Gyermeke olyanannyira szeretett felnőttként hivatkozni magára, mióta véghezvitte első önálló küldetését, de még mindig olyan izgatott volt, amikor leesett a késő augusztusi hó, mint egy kölyökkutya. És ugyanúgy lelkesedett a csipogós játékokért is, ami azért több aggodalomra adott okot... Bár Yukinohana megállt egy pillanatra, amikor megérezte édesapja ismerős, biztonságérzetet nyújtó szagát, hátra sem fordulva dolgozott tovább a hóember fején.
- Remélem tökéletesen elsajátítottad már a technikát, amit mutattam neked a múlt héten Hana, ha ilyen infantilis dolgokkal töltöd az idődet. Ja és még valami... Ha esetleg megtalálnád a szemkötőmet, csak szólj, rendben Prücsök?
Yukino végre megfordult. Ahogy lánya félreállt, az idősebb shinobi teljes valójában csodálhatta meg az egyértelműen őt ábrázoló hóembert, a saját szemkötőjével az arcán. Az orra fehérrépa, a szakálla és haja pedig egy ugyanolyan árnyalatú zúzmó volt. A kamasz arcán huncut farkasvigyor játszott, ahogy világtalan szemei rámeredtek.
- Ó, hogy ezt keresed?
Bár tudta, hogy a lány nem fogja észrevenni, az idős ninja próbált szigorú képet vágni. Nem ment neki. Kisvártatva öblös hangú nevetésben tört ki.
- Azért ennyire nem híztam el.
- Az orrod se répából van...
- Ha már ilyen ügyesen építesz hóembert, megmutathatnád rajta a Shishi Rendant, amit már vasárnap tudnod kellett volna!
Az albínó szűz szégyenlősen az ajkába harapva, bűnbánóan leszegett fejjel álldogálva próbált gyorsan valami kifogást találni:
- Az olyan lenne, mintha a saját apámat ütném meg... Képtelen vagyok rá! Van fogalmad róla, milyen sokáig tartott ilyen kövérre építeni?
- Képtelen mi? És lábamon levő harapásnyomok kitől vannak akkor?
- Azokat te okoztad magadnak. Tudod hogy utálok orvoshoz járni, de csak azértis erőltetned kellett...
Felelte még mindig kaján vigyorral festett arcán Hana.
- Egy óra múlva a gyakorlóbábuknál. Hóemberépítéssel sose leszel chunnin.

Yukinohana a csípős hidegtől kipirult orcákkal, edzéshez használatos könnyű ruházatában jelent meg. Más nemzetek gyermekeihez képest amúgy is szívós, hideghez szokott Yukigakure népe, de a vak kunoichi még köztük a párját ritkította. Egyszerűen lételeme volt a fagy, sosem öltözködött rétegesen, mégsem fázott meg soha. Míg mások borgőzös fogadások alkalmával csináltak csak hóangyalt alsóneműben, számára ez csak délutáni napozásnak minősült. Oldalán elmaradhatatlan társa, az ezüstszín ordas léptetett egy szarvas combcsontjával a szájában. Bár legtöbb technikájához elengedhetetlen volt a farkas segítsége is, ezúttal csak a saját képességeit készült fejleszteni, így Accalia pihenőt kapott aznapra. Hyouten sem váratott sokat magára. Vastag, medvebőr kabátjában is didergett kissé, amikor pedig egy szem lányára nézett, egyenes kirázta a hideg. Komótosan leporolta a havat a bábukról, majd felállította őket.
- Hozzákezdhetsz.
- Nem érzem őket... Accalia?
A farkas kelletlenül hagyta a hóban cupákját, hogy komótosan megjelölje az összes gyakorlófigurát gazdája számára. Yukinohana egymásba fűzte ujjait a feje felett, úgy nyújtózkodott egy sort, majd még egy sor lazítógyakorlatot csinált hogy húzza az időt. Ha rajta múlik, még hosszú percekig csinálta volna, de apja sürgető köhintése nem hagyott neki más választást. Itt volt az ideje, hogy bemutassa mindazt, amit múlthéten gyakorolt.
Behajlította lábait és enyhén előredőlt. Chakráját a comb- és vádliizmokba vezetve fokozta saját erejét és gyorsaságát. Feszült pózában egészen úgy érezte magát mint az idegre helyezett nyílvessző. Aztán kilőtt. Shunshinnal egy szempillantás előtt a magatehetetlen vászonbabaelőtt termett, oldalasan elécsúszva, hogy jobb lábának egy erős rúgásával a levegőbe küldhesse az "ellenfelet". Azonban próbálkozása csúfos kudarcot vallott, lába lecsúszott a zsákvászonnal borított mellkasról, a báb pedig tompa puffanással elfeküdt hóangyalt csinálni. Bár igen kínosan érezte magát, azért megpróbálta egy kicsit elbagatellizálni a dolgot:
- Végül is kifeküdt nem?
- Ha találsz bárkit, akit ennyivel elintézel, akkor a technikát megtanultnak veszem. Addig is próbálkozz újból!

Bár Yukinohana mindig is inkább nyers testi erejére hagyatkozott a bonyolultabb chakraformázási műveletek helyett, ez cseppet sem könnyítette meg a dolgát. A Négy Láb technikához szükséges vadságot, bestialitást szinte már az anyatejjel szívta magába, de ez teljesen más tészta volt. A lány mindig is szeretett inkább az ösztöneire hagyatkozni, egy ilyen művelet azonban olyan fegyelmet és tervezettséget kívánt mg a használótól, mely sosem volt igazán a kunoichi sajátja. Míg zsigeri késztetései az előnyére váltak az állathasználó ninjutsuk használatánál, addig a Shishi Rendan esetében pont hogy hátráltatták. Rendkívül hajlamos volt például a túlkapásra: például a kelleténél nagyobb lendülettel indult rohamra, ami mások esetében talán nem lenne akkora gond, de a látás képessége nélkül pontosan betájolni a támadandó testrészeket közel lehetetlen volt akkora sebességgel, amilyennel ő akarta kivitelezni. Ha a túlságosan sok erőt vitt be a nyitótámadásba, volt hogy darabokra verte a gyakorlóbábot vagy olyan magasra rúgta, hogy utána már képtelen volt utánaugrani, ahogy azt tennie kellett volna. Ha túlságosan gyorsan érték egymást a kudarcok, hajlamos volt teljesen megfeledkezni az eredeti feladatról és valódi ellenséget látni szerencsétlen, szalmával tömött áldozataiban. Ilyenkor kezét-lábát a a madárijesztők zsáktörzsére kulcsolva próbálta elharapni a rohadékok torkát, Hyouten és Accalia ketten kellettek ahhoz, hogy leszegessék végtagjait a bábokról. Egyszóval minden úgy haladt, ahogy máskor...
Első lépésben meg kell tanulnia, hogy vigye véghez tökéletesen a támadás nyitányát. Talán ez volt a legkönnyebb művelet az egészben. Pár próbálkozás után már könnyedén el tudta végezni a becsúszást, majd az azt követi függőleges rúgást. Utolérni már valamivel nehezebb művelet volt, pláne a vizuális tájékozódás teljes hiányában. Itt persze nagyban megnehezítette a dolgát, hogy élettelen és semleges illatú tárgyakról volt szó, a rájuk fagyott húgy pedig gyorsan elveszítette markáns szagát. Egy idő után persze megszokta, hogy ha bizonyos erővel, meghatározott irányba röpíti őket, akkor nagyjából a röppályának is meg kell egyeznie, így amikor már ez is rutinná vált, akkor akár már legendás szimata nélkül is képes lett volna utolérni a bábokat.
A legnehezebb része itt következett: a levegőben egymást érő rúgások és ütések finoman összehangolt mozdulata. Olyasvalakinek elsajátítani ezt, aki a vak hadonászáshoz és karmokkal való eszetlen tépázáshoz volt szokva, igazi kínszenvedésnek bizonyult. Itt egyfajta forgó mozgást kellett volna létrehoznia, pont olyat, mint Accalia szokott a Dinamikus Megjelöléskor. Apja azt mondta, hogy azért szeretné, ha pont ezt a technikát sajátítaná el, mert az, hogy játszi könnyedséggel tudjon a levegőben a saját tengelye körül pörögni, elengedhetetlen ahhoz, hogy később ügyesen tudja majd alkalmazni a Tsuugát. A Shishi Rendanhoz szükséges forgás gyerekjáték volt az idősebb shinobi szerint. Ez a gondolat alaposan megrémisztette az albínó lányt, hiszen ha már egy ilyen taijutsu technikát sem képes kivitelezni, hogyan fogja elsajátítani a klánja védjegyének számító állathasználó jutsukat? Ezért megemberelte – megfarkasolta – magát a Farkaslány, s újult erővel és elszánással vetette bele magát a gyakorlás folyamatába.
Persze nem maga a fordulás volt a dolog neheze, bár az sem olyan könnyű a levegőben, mint az ránézésre tűnhet. Végtagjait egy szélmalom lapátkarjaihoz hasonlóan használva kellett volna ezzel egyidőben a föld felé csépelni a madárijesztőket. Bár dohos, vizelettől fojtogató szagukat még mindig érezte, ez édeskevés volt ahhoz, hogy pontosan el tudja képzelni a tehetetlen testek helyzetét, ez pedig fontos lett volna a precíz kivitelezéshez. Eleinte csak a levegőt kaszálta. Nem egyszer annyira koncentrált, hogy elfelejtett a talpára érkezni. Ilyenkor tompa puffanással a hóba esett. Az első pár alkalommal ez még nem volt olyan fájdalmas, de amikor léptei és esései keményre döngölték a hótakarót, már elkezdett jobban odafigyelni arra, hogy érkezik. Amikor már képes volt úgy összehangolni saját röptét a zuhanó bábokéval, akkor jött az a rész, amit a legtovább tartott tökélyre fejleszteni. A támadássorozat, amitől ez a manőver valóban halálos technikává válik. Az hogy minden ütése és rúgása találjon, miközben saját forgását használja fel a nagyobb lendület vételéhez, még egy élettelen tárgyon is kihívásnak bizonyult, és még nagyobbnak ígérkezett, ha arra gondolt, hogy ezt egyszer lehet majd sokkal kevésbé segítőkész és egyáltalán nem ilyen magatehetetlen ellenfeleken kell alkalmaznia. Ezzel aznap már képtelen volt végezni, így a következő nap reggelén folytatták a tanulást.
Accalia még mindig a szarvasbika combcsontján rágódott, Yukinohana pedig a leckeként feladott elméleten, noha nem is sok volt ilyenből. Ez a technika tisztán erőből és jól koordinált mozdulatokból állt, semmi olyan nem volt, ami meghaladta volna az értelmi képességeit. Csak kissé tüzetesebben átfutotta ujjaival az apja által hagyott dombornyomásos jegyzeteket, amik a mozdulatsor pontos leírását tartalmazták. Bár Hyouten is végig figyelemmel kísérte a történéseket, a férfi szótlan volt és cseppet sem segítőkész. Ő mindent úgy tanított, mintha úszni vízbe dobná Hanát. Őt is így nevelték és szentül hitte, hogy csak az marad meg igazán, amire az ember maga jön rá. Bár alapvetően a Farkaslány – fiatalabb kunoichiként utálta ezt a gúnyosnak szánt megszólítást, de később valahogy megkedvelte, és becenevének választotta – is osztotta az idősebb Inugoya nézeteit a tanulásról, azért némi bíztatás, építő kritika, vagy atyai tanács azért jólesett volna neki. A férfi azonban szótlan volt mint a sír, csak szívének izgatott dobbanása jelezte időnként, ha valamit figyelemreméltó teljesítménynek talált...

De Yukinonak még ezek az apró neszek is jelzésértékűek voltak, már ha épp tudott figyelni rájuk. A szaporább szívverés, csikorgatott fogak vagy kényelmetlen helyezkedés: ezek mind-mind egyfajta visszacsatolásként működtek számára, még ha nem is koncetrált mindig rájuk tudatosan. Többek közt ez segített kiküszöbölni apróbb hibáit és egyre folyamatosabb és összehangoltabb mozdulatsorokat létrehoznia. Bár még mindig sokat vétett, találatai egyre gyakrabban voltak sikeresek. Bár itt is igaz volt, ami a legelején: ha túl nagy hévvel vitte be az egyik ütést, akkor túl messze került a bábu ahhoz, hogy a többit is bevigye. Ahogy a legtöbb technikánál, itt is a kitartó próbálkozás hozta meg végül gyümölcsét... Nem volt hirtelen áttörés, vagy megvilágosodás. Nem volt katarzis. Egyszerűen csak szépen, lassan és minden kudarcot lebíró türelemmel, fokról fokra tökéletesítette a technikát. A második nap végén már képes volt nagyjából kivitelezni az Oroszlán Kombót, még ha nem is olyan hatásosan. A harmadikra ugyan még mindig kicsit csálén sikerültek a támadásai, de már egészen emlékeztetett az apja által kivitelezett taijutsura. A negyedik estére már nehézség nélkül ment minden, az ötödikre pedig álmából felkeltve is képes lett volna alkalmazni a támadást. Bár élő ellenfél ellen egyszer sem alkalmazta, ezt nem is tervezte. Pusztán annak a kedvéért, hogy megbizonyosodhasson magában, nem akarta senki vérét sem ontani. Elég volt neki a bizonyosság, hogy édesapja rábólintott. Hyouten pedig a lehető legszigorúbb mester volt, akit ismert. Ha ő azt mondta, hogy készen áll valódi ellenfél ellen is használni, akkor semmi oka sincs kételkedni benne.

Jiraiya Pént. Júl. 03 2015, 15:49

Szép szép... Very Happy

Elfogadva és +5 Ch.

Ajánlott tartalom

Inugoya Yukinohana

Inugoya Yukinohana

Re: Inugoya Yukinohana

Re: Inugoya Yukinohana

Re: Inugoya Yukinohana

Re: Inugoya Yukinohana