Kenta Koizumo

**Kenta Koizumo** Szer. Júl. 22 2015, 11:22

Tanulás (közös élmény Gonza Sasanoval)

Tanult technika: Iaigiri (kenjutsu)

Szint: B

Chsz.: 220

Koizumo zakatoló fejjel ébredt fel, és szempillái összeragadtak, de látása kitisztult, és teljesen felébredt, amint ismerős hang ütötte meg a fülét. Aoba volt az, a kihallgatója, aki nemrég (vagy talán még régebben?) kihallgatta őt. Amolyan üdvözlőparti volt ez, vagy mi, ami Koizumo Konohába való érkezése végett került megrendezésre, és szerves részét képezte a fiú többször is ismételt elkábítása, valamint emlékeinek átkutatása. De a fiú nem bánta ezt, amint Aoba elhagyta a kórházi betegszobát néhány utolsó szóval magára hagyva a fiút, az sebesen pakolni kezdett. Összeszedegette a szerteszét hagyott cuccait különböző szekrényekből, fiókokból, majd az ablakon keresztül kivetette magát Konoha vendégszerető, ámde kissé hanyag kórházából. Lefelé menet csaknem frontálisan ütközött egy szürke ruhákat viselő orvosi ninjával, de egy gyors kitérés megmentette mindkettejüket.

~ Hová kéne most mennem? ~ tanakodott a fiú. Ötlete sem volt, mihez kezdjen magával. Eszébe jutott a nem is olyan rég az erdőben megismert ronin, Gonza, akit mintha látott is volna a falu utcáin, amikor a vendégszeretet egyedi jeleit viselő chuuninok a Hokage-sama rezidenciájához kísérték őt. Ebből sejthette, hogy Gonza a faluban van.

~ Akkor megkeresem őt! ~ döntött az aznapi programjáról Kenta. Csakhogy nem volt olyan könnyű dolga, ahogy azt elképzelte. Nem is gondolta, milyen hatalmas lehet egy ninja falu, így Konoha kiterjedése igencsak meglepte. Az utcákon rengeteg volt az ember, ennyi civil és ninja között hogyan találjon meg egyetlen samurait? Végül is ráért keresgélni, csak éppen nem volt kedvére. A faluban rengeteg volt az árus, akik különböző változó minőségű árut akartak a jóhiszemű közemberekre bízni. Az egyik standnál vén mester tukmálta a járókelőkre a hangzatos "fegyver" néven szólított másolatait.

~ De ócskák..Még csak nem is élethűek.. ~ ciccegett magában a fiú. Azonban bármennyire is látszott a portékán, hogy minőségben messze alulmúlja az általunk ismert legrosszabb termékeket is, mégis egy csomó leendő vevő csörgette az aprópénzt, lóbálta a bankjegyet a pult előtt.

A fiú figyelmét azonban más ragadta meg. Bár nem volt kifejezetten az a perverz fajta, sőt, idejét sem tudja már, mikor látott utoljára olyan nőt, aki tetszett neki, a szembe jövő dekoratív hölgyemény kellemes látványt nyújtott. Egy darabig figyelemmel is kísérte a hölgyet, akit gazdagon megáldott a természet, de az egyszer csak befordult egy sarkon, és eltűnt az ifjú shinobi látóteréből. Helyette oszlop termett hirtelen előtte, amit csak egy kígyómozgásra hajazó manőverrel tudott kikerülni, miközben az általa keresett személyt pillantotta meg a padon. Gyorsan ott is termett Gonza előtt, és üdvözölte őt. A samurai viszonozta a gesztust, és beszélgetni kezdtek. Kiderült, hogy a fiúhoz hasonlóan a ronin is a Rejtett Levélben telepedett le, és egy vállalkozást készül beindítani.

- Igen, rendszeresen gyakorlok a kardommal, mióta találkoztunk. - felelt a ronin kérdésére Koizumo. - Napi több órát is szánok a vívói képességeim fejlesztésére. És milyen jellegű vállalkozást indítanál? - érdeklődött.

A samurai felelt (szakéfőzdét szeretne építeni), majd azt mondta, épp edzeni indul.

- Gyere velem, ha van kedved. A második kiképzőtér elég nagy és nyugalmas hely. Ezen a helyen is tanultam anno technikákat. - ajánlotta fel Koizumonak a remek lehetőséget egy kicsit mozgalmasabb edzésre, mint amilyeneket a fiú egymagában végezni szokott. El is indultak a fent említett hely irányába.

Alig egy fertály órán belül meg is érkeztek, és rögtön neki is láttak a bemelegítésnek. Gimnasztikáztak és nyújtottak egyet, majd elkezdtek edzeni. A fiú igyekezett minden feladaton nehezíteni valamicskét, hogy a lehető legjobbat tudja nyújtani. Sajnos akárhogy próbálkozott, régebben előfordult, hogy több órás edzéssel sem volt képes kihozni magából a maximumot, most viszont nagyjából sikerült az utolsó izomcsoportot is bemelegítenie. Eközben a samurai-jal is csevegett:

- Mostanában egyre inkább kezdenek érdekelni a különböző fegyverek. Amíg kovácsgyakornok voltam, sokféle éles harci eszközt próbáltam ki. Katanákat, tantokat, egyszer egy yarit is. Egyre inkább kezd megtetszeni a samuraiok harci stílusa. - mondta. Gonza válasza erre egy halvány mosoly volt. Közben Koizumo előhúzta a ninjatoját, és nagyot vágott vele a levegőbe, mestere elé tárva hosszú hetek gyakorlásának eredményét, legjobb vágását. Valóban szép hangja volt, és jól is nézett ki, úgy tűnik, a roninnak is elnyerte a tetszését, aki a fiúhoz szólt:

- Kenta! Figyelj rám, tartok egy kis demonstrációt. Egy kenjutsu technikát fogok neked bemutatni. - közölte, majd az egyik a kiképzőterepeken álldogáló szalmabábu felé fordult, katanáját vágásra készen maga elé tartotta. Koizumot nagyon érdekelte a technika, igyekezett minden apró részletet megjegyezni - Gonza alapállását, a távolságot közte és a célpont között, és hasonlóakat. - Iaigiri! - hangzott el a technika neve, és a kardok mestere elképesztő gyorsasággal pozíviót váltott, a báb mögött pár méterrel földet érve. Ez eddig csak olyan volt, mint egy egyszerű Shunshin, de pár tizedmásodpercen belül a báb feje csúszni kezdett lefelé. A gravitáció hatása kezdett egyre inkább elhatalmasodni a gömb felett, végül halk, tompa puffanással eggyé vált az anyafölddel. Gonza ezután magyarázni kezdte az alapvető információkat a jutsuról.

- Ennek a kenjutsu technikának a neve az Iaigiri. Meglepetésszerű támadásokhoz ideális választás. Ha ügyes vagy akkor akár le is fejezheted az ellenségedet. Ez a technika egy villámgyors rohamozással indul, majd ezt követi egy hirtelen vágás. Hogy mi kell ahhoz, hogy sikeresen lehessen ezt a technikát kivitelezni? Először nagyon gyors mozgás a rohamozáshoz, majd megfelelő reakcióidő a vágás időben történő elkezdéséhez, ezen kívül pontos és precíz vágótechnika. Látszólag könnyű, de valójában nehéz technika ez. Ennél a technikánál természetesen kell majd chakrát is használnod, ez fogja megadni a gyorsaságot. Először a lábadba, majd a tested többi részébe kell áramoltatnod a chakrádat. Mindezt persze úgy, hogy össze kell hangolnod a lábadat a tested többi részével, ez kell a rohamozáshoz, utána pedig végül a karoddal is össze kell hangolni, ez kell majd a vágáshoz. És végül.... rá kell érezned a tempóra is. - fejtette ki. Ezt követően odalépett egy termetesebb sziklához, ami csak úgy állt a gyakorlótéren, felemelte azt, és Koizumo kezébe adta. Bemelegítésnek szánt négyszáz guggolást rótt ki a fiúra, ami erősíti a térdét, rugalmasabbá teszi, ami elengedhetetlen a jó rohamozáshoz. A fiú átvette a követ, és feje felé emelte. Amikor még csak állt, nem érezte teljes valójában a szikla súlyát, de amikor elkezdett guggolgatni, a nagyjából húsz kilós nehezék teljes tömege az ő térdére összpontosult. Az első ötvenes csokorban még nem is volt olyan megterhelő, de amikor a fiú rájött, hogy még van háromszázötven, azaz hétszer ennyi, inkább jól bevált módszeréhez folyamodott - elkezdett a számolás mellett másra koncentrálni. Persze igyekezett nem elfelejteni, hol tartott, ellenkező esetben újra kellett volna kezdenie, de gondolatait amennyire csak lehet, elterelte a vállait nyomó kődarabról. Igaz, máskor többször is csinált nagy számú ismétlést egy-egy bemelegítő gyakorlatból, de nem a Fujiyamával a feje tetején.

A feje tengerszinttől való távolságának folyamatos változtatása közben az imént látott kenjutsuról elmélkedett. Elsősorban azon tanakodott, hol, milyen harcoknál tudna egy ilyen technikát alkalmazni - feltéve, ha meg is tanulja. Komplett harcok pörögtek le a fejében, az összes technika ellen lefuttatta a szimulációt, amit valaha látott. Arra jutott, hogy az Iaigiri minden esetben sorsdöntő lehet egy harc kimenetelét nézve. Időközben már háromszáznál járt, és úgy döntött, begyorsít egy kicsit. Megnövelte a guggolások tempóját, és csak háromszázötvennél állt meg egy másodpercre pihenni, de szinte azonnal folytatta. Közben belegondolt abba is, hogy talán ninjatoja nem elég hosszú a technika eredményes használatához - szüksége lesz egy katanára. Tervezett már régóta venni egyet, de korábban meg is tanult pengéket kovácsolni, kár lenne venni, ha csinálni is tud magának. Az övtáskájában volt egy szürke tekercs, sárkány alakú medállal, benne pedig egy girbe-gurba kardkezdemény, amit régebben ő maga kovácsolt, alső "műveként", abból talán még ki lehetne hozni valamit, csak a szerszámok kellenének hozzá. A faluban biztos van egy jó fegyverkovács, aki kis eséllyel talán a fiú két szép szeméért megengedi az ifjú ninjának, hogy beugorjon egy kicsit bűvészkedni. Igaz, egyelőre fedél sincs a feje felett, kéne keresni valakit, akinél meghúzódhat, de most a technika a legfontosabb, amit tanulni készül. Készen lett a négyszáz guggolással, és feje fölött oldalra dobta a sziklát, ami mélyen belefúrta magát a talajba.

- Kész vagyok... - hörögte fáradtan. A samurai engedélyezett negyed óra pihenőt, amit Koizumo combjai lenyújtásával, és térde melegen tartásával ütött el. Ninjatoját a hüvelyébe dugta, és lerakta a fűbe. Nem félt, hogy ellopják, rajtuk kívül a Kiképzőterepeken nem volt senki.

A következő feladat a rohamozás gyakorlása volt. A ronin kimért egy nagyjából hat méter hosszú szakaszt az egyik szalmabábtól, majd a feladat ismertetése közben rögtönzöttnek tűnő mozdulattal kijelölt egy startvonalat - egy lábbal húzott poros vonalat a földbe. A feladat maga halálosan egyszerű volt - csak futkározni kellett a fiúnak, kezében a bokkennel, amit a ronin épp az imént nyomott a kezébe. Tulajdonképpen Koizumonak tényleg csak oda kellett rohannia a bábuhoz, kezében a bokkennel, odaérve rácsapni egyet a nyakára, majd visszafutni, és kezdeni újra előlröl. Mindezt a lehető leggyorsabban, ahogy csak a fiútól telik.

~ Szóval rohangáljak mint egy idióta. Végül is nagyjából ezt jelenti ninjának lenni ~ mosolygott magában Koizumo, miközben Gonza a feladatot magyarázta. Hat méter nem is olyan hosszú, ha figyelembe vesszük, hogy egy átlagos, egészséges, tizenöt éves civil hatvan métert nyolc másodperc alat fut le. Igaz ebben benne van az elindulás és a gyorsulás is, de elvileg egy ninja ennek az egy tizede alatt képes megtenni a tizedakkora távot, vagyis a hat méter maximális sebességen való, chakrahasználat nélküli megtétele 0,8-1 másodperc lesz. Ennyi idő már alapból kevés egy reakcióhoz, hát még ha chakrát is használ a rohamhoz. Egyelőre azonban meg kell csinálnia a feladatot, ahogy azt a samurai kiadta neki. A bokkennel a kezében felállt a "startvonalhoz", és elindult a báb felé, de szinte kocogva. Nem futott neki a lehető leggyorsabban, egyelőre csak felmérte a távot, és sokkal inkább a csapásra helyezte a hangsúlyt. Ilyen sebességnél csak természetes, hogy rltalálta a bábu nyakát, de ez még bőven nem egy igazi roham volt. A következő két távot is csak kisebb sebességgel tette meg, és azt ezt követő öt távon is épp csak kicsit kocogott, de a hatodik rohamot már teljes sebességgel próbálta megtenni. Elrugaszkodott, és sprintelt a bokkennel a báb felé. A nagy sebesség mellett végrehajtott csapás pontossága meg sem közelítette az iménti megfontoltabb, lassabb vágásokat. Sőt..alig súrolta a szalmatest mellkasát. Magában visszanézve a félresikerült mozdulatot, Koizumo felszisszent. Az eredmény nem tetszett neki túlságosan. Azonban nem állhatott meg, az utasításokat követve egyből visszarohant a starthoz, és újból nekifutott. Rengeteg próbálkozás kellett, hogy úgy-ahogy sikerüljön neki a mozdulat, de húsz-huszonöt perc futkározást követően egyre nagyobb hagsúlyt fektetett a találatra (addig a sebesség volt a fő szempont), és negyven perc múlva a két részt kombinálva kezdett kibontakozni a majdnem tökéletes roham képe. Egy óra alatt a sebessége és pontossága rengeteget fejlődött. Egy újabb húsz perces szünetet követően készen is állt a következő gyakorlatra. Ismerős feladat következett, Gonza egy lapot kötött fel egy madzaggal az egyik fa ágára, amit a fiúnak ketté kellett vágnia. Elsőre ez is egyszerűnek tűnt, korábban már csinált ilyet Koizumo is, még amikor az erdőben a roninnal találkozott, de ahogy az üresnek tűnő lap megfordult, két vonal tűnt fel rajta. A feladat így már egy csöppet bonyolultabbnak tűnt, elvégre a két vonal közti vékony területen pontosan elvágni a papírt nem különösebben egyszerű. A fiú meg sem várta, hogy Gonza ismertesse a feladatot, ninjatojáért indult, elővette azt, és leellenőrizte az élét. Persze figyelemmel adózott a mestere minden szavának, megjegyzett minden tanácsot, apró kiegészítést, amikre majd támaszkodhat, majd felállt a startvonalhoz, és felkészült. Miközben ő gyakorolt, Gonza újabb lapokat vonalkázott be, amiket majd Kenta elhasználhat. A fiú három próbarohamot követően kezdte csak el az éles gyakorlást. Tudni akarta, mennyire viszi el a menetszele a lapot, milyen magasat kell vágnia, és hova kell érkeznie. Az első éles roham csapnivalóan sikerült, egy apróság miatt: a próbarohamoknál nem vette figyelembe a kard keltette szelet, ami jóval arrébb legyintette a kettévágandó papírt. A kard hegye apró hasadékot szelt a lapba, de nem vágta ketté. Koizumo nem volt a pazarlás híve, fent hagyta a még használhatónak ítélt gyakorlóeszközt, és újra nekifutott, valamivel beljebb érkezve. Azonban ezzel csak annyi változott, hogy az előző vágás nyomán, még messze nem pontosan vágta ketté a papírt. Felerősített egy újabb bevonalkázott füzetlapot, amit Gonza gyártott neki, és nekifutott még egyszer. Azonban ez is csak egy kicsit ment feljebb, még bőven messsze volt a vonalaktól. A harmadik rohamot egyenesebb háttal végezte, és induláskor szinte vízszintesen tartotta maga mellett a kardot. Ahogy egyre többször próbálkozott, egyre közelebb ért a célhoz, és ez még több erőt adott neki. Azonban már csaknem húsz perce próbálkozott, és még nem ért el semmilyen eredményt. A következő tíz vágáshoz valamicskét elrugaszkodott a vágás előtt, ezzel magasítva a hasítást, és a tizenegyedikre el is érte a célját. A következő huszonöt próbálkozással úgymond beleprogramozta a testébe a mozdulatot, és csakhamar büszkén állhatott Gonza elé karjaiban sikeres huszonhat próbálkozásának eredményeivel. Végre eljutott az utolsó részhez, amikor ötvözi az eddig elsajátított ismereteket a chakrahasználattal. Kissé lihegve támaszkodott a térdén, és hallgatta Gonza beszédét. Vele szemben néhány szalmabábu állt, amikre már igazi fegyverrel kell támadni, így minél kevesebbszer szabad csak hibáznia, mert ha sokat ront, kevesebb lehetősége lesz újrapróbálni. Ha nem megy tizenöt próbálkozásból, nem sikerül elsajátítania a technikát. A korlátozott lehetőségek száma miatt eleve jobban tud teljesíteni, csak úgy, mint akkor, amikor először találkozott a samurai-jal, és az volt a feladata, hogy két füzet lapjait felhasználva az előző gyakorlathoz hasonlóan vágja le a papírokat. Akkor megszabott magának egy limitet: egy füzetnél többet nem használ, és talán pont önmaga korlátozása miatt sikerült akkor jól teljesítenie. De akkor még lett volna még egyszer annyi próbálkozása, itt azonban nem ő határozza meg a próbálkozásainak a maximumát. Csak azokból az eszközökből dolgozhat, amit talál. Rövid időre leült meditálni az első próbálkozás előtt. A madár kézjelet formázva kissé chakraáramlása felé fordult, és a lábába irányította a chakrát, a fókuszpontja a térde volt. Előkapta a ninjatot, és az előző gyakorlathoz hasonló tartásban - mellmagasságban, vízszintesen jobbra mutatva - maga mellé emelte. Érezte a chakrája fokozott áramlását, mintha épp vízen járna, és világosan látta a célpontot, ami közvetlenül előtte állt. Visszaemlékezett az időkre, hogyan tanította neki édesapja még nagyon kicsi korában a Shunshint.

~ Fókuszáld a chakrádat, majd amikor készen állsz az indulásra, robbanásszerűen engedd szabadjára a testedben! ~ gondolta végig az akkori utasításokat, itt azonban némi változás volt. A chakrát nem kellett rögtön kiengednie, előbb át kellett vezetnie a karjaiba is, a vágás előtt. Felállt az odaképzelt startvonalhoz, és kiengedte a chakráját. Nem számított ekkora sebességre, már bőven a bábu mögött volt, amikor kardját sujtásra emelte. A ninjato hegye végigszántott az ember alakú bábu vállán, némi szalmát kiszakítva a testből, mintha a gyakorlóeszköz az elrontott kísérletet látva kezdett volna el vérezni. De szerencsére a bábu még használható állapotban maradt, újabb próbálkozás erejéig. Koizumo tudta, hol hibázott: lassú volt a reakcióideje, és későn vezette a chakrát a karjaiba. Visszasétált a starthoz, és újra nekifutott. Ezúttal megpróbált a bábu elé érkezni, és onnan a következő lépés közben vágni. A nekifutás most is sikeres volt, de a chakra a karjába újból későn érkezett, így szinte csak azt az erőt tudta használni a vágáshoz, amit a lendületéből nyert. Az emberalakot erősre tervezték, hitelesen alakított egy izmosabb testű embert, így nem volt olyan könnyű levágni a fejét. Koizumonak nem is sikerült, pusztán egy nagyon mély vágást ejtett a testen, amitől a legtöbb emberéhez hasonlóan szalmával tömött fej hátrabicsaklott, majd magától leszakadt a helyéről, messzire gurulva. Sebaj, még maradt tizennégy lehetősége. Tovább is sétált a következő bábuhoz, kardját maga mellé emelte, és újra nekirugaszkodott. A mozdulattal nem volt semmi gondja, a problémát még mindig a chakra gyors irányítása jelentette. Megint csak az előzőhöz hasonlóan sikerült "leválasztania" a fejet, de egyre jobban érezte a testében áramló chakrát. Tudta, mit kell tennie, csak megvalósítani nem tudta. Mielőtt egy harmadik bábot is tönkre vágott volna, elszórakozott egy csöppet a chakrájával: képességeihez mérten a lehető leggyorsabban a lába és a karja között ingáztatta azt. Amikor elég felkészültnek érezte magát, új célpontot vett célkeresztbe, és neki is futott. Ezúttal sikerült neki a chakrairányítás, és sikeresen leválasztotta a fejet edzőpartneréről. Mondhatnánk, hogy elsajátította a jutsut, de a fiú még nem volt elégedett az eredménnyel. Gonza a gyakorlat előtt csőlátásról beszélt neki, egy kis bónusz, ami sokkal inkább az áldozatra fókuszál, és figyelmen kívül hagyja a perifériákat. Még háromszor elismételte az iménti mozdulatsort, hogy elérje a célját. Büszkén mondhatta, már magáénak tudhatja a jutsut.

// Ez egy közös élmény Gonza Sasanoval. Párja megtalálható: http://narutohun.niceboard.org/t2270-gonza-sasano#45058 //

Jiraiya Szer. Júl. 29 2015, 20:09

Adtam neked valamire engedélyt, de nem emlékszem, hogy mire. Ha nem erre, akkor most megadom, mivel a Szinted felett áll a technika nehézsége, de jól összehoztátok, megérdemled!
+2 Chakra a technika mellé.

**Kenta Koizumo** Szer. Szept. 30 2015, 23:52

tanulás célja:
Ninpo: Hari Jizou // Ninja Művészet: Tüskés Védelmező
A kézjeleket követően a ninja haja megnő, és beborítja az egész testét, majd megkeményedik és tüskés burokként fogja körbe azt, megvédve a fizikai támadásoktól.
Chakraszint: 250
Besorolás: B

- Iaigiri! .... Iaigiri! .... Iaigiri!
A vörös maszkos ninja, Koizumo épp edzett. Mióta Konohába érkezett, a szokásosnál is többet gyakorolt, hogy hasznára legyen a Hokagének, és mióta megtudta, hogy speciális képzésben lesz része, még többet edzett. Fejlesztette taijutsus képességeit, a lábsúlyokat a karjára rakva küzdött Emi ellen, és hasonlók. Gyakran elmászott a Hokagék arcképei mellett is, és általában az első fején pihent, annak pont olyan ideálisan gömbölyűre volt faragva a feje búbja, hogy kényelmesebb legyen a többinél. Az egyik ilyen pihenő alatt, amikor a csekély számú technikából álló jutsurepertoártját elemezgette, arra döbbent rá, hogy nem igazán van védekező technikája.
~ Ezt sürgősen pótolni kell ~ gondolta magában a fiú, majd átpattant a a kőfej mellé, és felmászott a falut árnyékoló sziklafalra. Fentről a hat Hokage feje kicsit másképp nézett ki, ahogy a falu is. Odafentről csodálatos kilátás nyílt egész Konohára, még a falakon túli fák lombja is látszott onnan, ahonnan a fiú nézelődött. Az út, melynek szürkés szalagja a vándor annyi lépésének nyomát hordta magán, elvezetve őt egy új otthonig. Látszódott a kapu, amelyen keresztül belépett, és látszott a ház, és annak udvara, a hely, ahol Koizumo él. Még a Kiképzőterepek is ott voltak, ahol Koizumo megtanulta a jutsukat, amiket tud. Ahogy a fiú végig tekintett az első shinobi falun, rájött, mennyi emlék, élmény köti őt máris ide, pedig még csak most érkezett. Semmiért sem cserélte volna el ezt az életet a korábbi vándorló életmódjára.
~ Ideje mennem, erősebbé kell válnom. ~ vett elő egy kunait, hogy lecsússzon vele a puha sziklafalon. Leugrott a peremről, háttal a falunak, és a kést belevágta a sziklába, éppen csak annyira, hogy az engedje őt tovább csúszni. Gyorsabban leért így, mintha egyszerűen csak mászott volna. A kunai mély nyomot hagyott a kőben a Shodaime feje mellett. Koizumo puhán landolt, és Emi lakása felé vette az irányt. A ház földszintjén lévő kis étkezde épp nyitva volt, a lány anyja vezette az üzletet, ami úgy tűnik, nem ment valami jól ebben a kora délutáni órában.
- Jó reggelt! - köszönt Koizumo, majd gyorsan végigfutotta a falra kifüggesztett árlistát. - Emi itthon van? - kérdezte.
- Igen, fent van az apjával. Valamit nagyon tárgyalnak. Menj csak fel nyugodtan, ismered a járást.
~ Azt azért nem mondanám, de valahogy csak odatalálok.. ~ gondolta a shinobi, miközben az üzlet hátsó ajtajából nyíló, szűk kis lépcsőházban baktatott. A már-már klausztrofóbiát okozóan összetöpörödött lépcsőházzal ellentétben a lakás tágas volt, tele csupa drága holmival, nyíltan utalva a család egykori gazdagságára. A Shinozuka-klán konohai tagjai ugyanis egykoron közismert fegyverkereskedők voltak, egészen a csődig ők uralták szinte az egész ninja világ fegyverpiacát. Korábban Emi mintha említette volna, hogy apjával újra fel akarják éleszteni a család akkori dicsőségét, amit Koizumo helyesnek tartott - így legalább remek kapcsolata lesz a fegyverpiacon is.
Az egyik szobából élénk beszélgetés hangjai szűrődtek ki - pénzügyi viták mondatainak foszlányai, meghökkentő számadatok -, amiknek alapján a lány is odabent tartózkodott. Emi nem volt olyan pénzsóvár, mint a család többi tagja, sőt, nagy szerencsejátékos volt, ami felváltva hozott számára sikert és bukást (de azért elsősorban sikert). A fogadásokon nyert pénze percekig sem maradt meg nála, máris tette fel valami másra. Persze ez nem azt jelentette, hogy függő lenne - a dohányosok is ezt mondják -, csak rendszeresen gyakorolta eme kockázatos elfoglaltságot. Most azonban vérbeli kereskedő apjának segített feléleszteni a kereskedelmet.
- Egyáltalán nem tetszik nekem, hogy egy ramenes pultból kell megélnünk, ki is szemeltem egy jó üzlethelyiséget a falu balsejében, aztán később az étkezdét is átalakítjuk raktárnak, vagy műhelynek vagy valami. Találkoztam a héten egy vasiparossal Takumi no Satoban, és szívesen együttműködik, tehát van beszállítónk, lényegesen alacsonyabb áron tud árut szolgáltatni. Gondolj bele, 100 ryo egy kunaiért, amikor a piaci ára minimum 200. Ha a vételárra csak negyven százalékos forgalmi adót teszünk, még úgy is 60 ryo-val olcsóbb, mint más boltokban, nekünk pedig van 40 ryo hasznunk. - mesélte élénken egy férfihang, bizonyára Emi apja volt az.
- Igen, jó ez a kapcsolat, de ugye nem csak kunait tudsz ennyiért hozni? Valamivel nagyobb fegyverekre is szükség lesz, és ha egy zanbato-n is ugyanekkora mértékben tudjuk megszedni magunkat, az maga a mennyország. - válaszolt derülten Emi. Koizumo odalépett az ajtóhoz, és párat koppintott rajta.
- Szabad! - kiáltotta ki a férfi, mire Kenta lassan benyitott, az ajtónyíláson bedugta fejét, és udvariasan köszönt.
- Jó reggelt! Emit keresem.
- Szia! - mosolygott rá a lány - Hogy vagy?
- Remekül. Beszélhetnénk? - mosolygott vissza a maszk mögül Koizumo - Ugye nem baj, ha elrabolom a hölgyet? - szavai ezúttal a bent álló férfihez szóltak.
- Nyugodtan vidd, később is megbeszélhetem vele, amit akartam. - a férfi hirtelen titkolózó lett. Láthatóan leplezni akarta korábbi beszélgetésük témáját, és magában mintha épp azt találgatta volna, mennyit hallhatott a fiú a kiszűrődő hangokból.
- Köszönöm, viszlát! - tűzött el a fiú, magával húzva Emit.
- Hová megyünk? - kérdezte meglepődve a lány.
- A Kiképzőterepre. - felelt kurtán Koizumo.
Pár perc múlva már valóban a Kiképzőterepek füvén álldogáltak. Ilyen korán még szinte senkinek sem volt kedve edzeni, aki mégis olyan eszelős lett volna, például Rock Lee, az pedig feltehetőleg a fronton harcolt, vagy más edzésmódot talált.
- Szóval mi volt olyan fontos, ami miatt elrángattál egy fontos üzleti megbeszélésről? - kérdezte a kunoichi.
- Rájöttem, hogy nincs semmilyen védekező technikám, és úgy döntöttem, hogy te most tanítani fogsz nekem egyet. - vigyorgott Koizumo, miközben nyakára húzta maszkját, hogy a helyzeten való derültsége nyilvánvaló legyen.
- Persze, szívesen... - mondta Emi arcán széles vigyorral, erősen gúnyos éllel a hangjában. - És mindezt pont ebéd előtt, korgó gyomorral, egy eszméletlenül fontos megbeszélés helyett... - vigyorgott tovább.
- A szarkazmust még gyakorolnod kell - gúnyolódott a fiú, mire Emi durcásan hátat fordított.
- Kérj meg szépen! - hisztizett a kunoichi.
~ Ez most komoly? Pitizzek neki egy nyamvadt jutsuért? Azt már nem! ~ háborodott fel a fiú, majd így szólt:
- Légyszii, taníts valami jó technikát!
- Hát, ha már ilyen szépen kéred.. - fordult meg mosolyogva Emi. - Akkor mutatok egy jutsut - mondta, miközben a vörös haja hirtelen nőni kezdett, és körbefonta az egész testét. - Üss meg! - szólította fel a fiút.
~ Nem hiszem el, kajak megkértem... Ez de gáz.. ~ a fiú csak akkor vette észre a változást Emin, amikor annak haja már a derekáig ért. ~ Persze, szívesen! ~ örült meg a feladatnak, majd összegyűjtötte minden erejét, és bevitt egy ütést. A hajszálak érthetetlen módon megkeményedtek, és fel is sértették a fiú öklét.
- Ezt hogy csináltad? - lepődött meg Koizumo.
- Chakrával felgyorsítottam a hajszálak növekedését, és megkeményítettem az anyagukat. Egyszerű, csak rá kell érezni. - magyarázott Emi. - Koncentráld a fejbőrödbe a chakrát, a hajtövekhez. Reprodukálnod kell azoknak a hormonoknak a hatását, amik növekedésre késztetik. Ezután meg kell keményítened a szálak külső rétegét képző szaruborítást azzal, hogy sűrűbbé teszed az atomszerkezetüket, így egy meglehetősen erős páncél jön létre, amit a..
- Na jó, várj, ez nekem japán. Mi van? Egyszerűbben, ha lehet..
- Vezess chakrát a hajadba, és növeszd meg! - vágta rá Emi - aztán ha ügyes vagy, akár meg is keményítheted. Mondjuk neki is láthatsz, esetleg..most?
A fiú neki is látott - megformálta a madár kézjelet, és a fejébe vezette a chakrát, amivel csak annyit ért el, hogy kissé elszédült.
~ Akkor fussunk neki még egyszer! ~ gondolta, és újra megformálta a kézjelet. A chakrát igyekezett minél egyenletesebben eloszlatni, miközben erősen a kívánt hatásra gondolt. Hajtövei vibrálni kezdtek, de azon kívül nem történt semmi. Sajnos a következő pár próbálkozás során is csak hasonló eredményre jutott. Ám a huszonharmadik próbával valamit előrébb is haladt, a hajszálak teljesen megrezegtek, és bátortalanul meg is nyúltak, de végül visszahúzódtak. Ebből lejött a metódus, és hogy állandóan kell koncentrálni a chakrát, nem elég egy impulzus. Az újabb próbák során Koizumo egyre jobban haladt, és sikerült elérnie, hogy hátközépig lenőjön a haja. Azonban egy sima hajnövesztés csak arra jó, hogy copfba kötve hordhassa hajkoronáját, ami azért valljuk be, a harctéren nem túl előnyös. Nem csak hogy nem tudta megkeményíteni a haját, még csak a kellő hosszt sem érte el.
- Adj bele sokkal több chakrát! - szólt neki Emi, majd újra belemélyedt valami bonyolultnak tűnő számítási feladatba. A lapján meglehetősen sokszor szerepelt a ryo írásjele, tehát valószínűleg pénzügyi dolog lehetett.
Kenta így is tett, sokkal, de sokkal több chakrát koncentrált a hajába, és már majdnem sikerült elérnie a kellő hosszt. Néhány hajszál már a port súrolta, de ez még mindig nem volt elég. Pár újabb próbát követően viszont végre elért arra a szintre, amikor már a teljes testét szürkés hajtömeg fedte. Már csak a megkeményítés volt hátra. Ez viszont már jóval nehezebbnek tűnt, mint a növesztés, bár Emi elmondásával ellentétben az sem volt túl könnyű.
- Képzeld el, hogy a hajad egy nagy, könnyű, de áthatolhatatlan páncéllá változik, amit bármikor felvehetsz, ha kedved tartja. Mintha acélból lenne minden egyes hajszálad. Képzeld el a hatást, és valósítsd meg. Aztán én mellbe váglak, és meglátjuk, hogy sikerült.
~ Persze, remek ötlet... Verd szét a mellkasomat, hátha valamelyik bordám kiszúrja a tüdőmet.. ~ morgott gondolatban Koizumo, majd elkezdett koncentrálni, amilyen erősen csak tudott. Még el sem készült teljesen, amikor váratlan ütés érte a bordáit. Csukott szemmel koncentrált, így nem látta a felé mozduló öklöt. Mintha nem is hajtotta volna végre a jutsut, megtántorodott az ütéstől, és eléggé fájt a mellkasa. Később biztos be fog lilulni.
- Ez nem ér, szólnod kellett volna - panaszkodott a lánynak.
- Szóltam, csak nagyon koncentráltál, nem akartalak kizökkenteni - nyújtotta ki a nyelvét Emi. - Próbáljuk meg még egyszer!
Koizumo fejéről újra nőni kezdett a haj, és mintha vastagabbak is lettek volna a szálak. A lány újabb ütést vitt be, és bár nem volt tisztán érezhető, de azért volt különbség.
- Már nem kell sok. - állapította meg a lány, szavait mintha bátorításnak szánta volna.
- Nem hát..
Koizumo megint megpróbálta végrehajtani a jutsut, de ezúttal is csak alig tompított.
~ Ez még nem elég.. Ennél sokkal több kell. ~ buzdította magát.
Újabb próbálkozás, ezúttal érezhetőbb különbséggel, de még mindig sikertelenül.
~ Gyerünk, Koizumo!!
Sikertelen jutsu.
~ Már nem kell sok!!
Újabb balsiker.
~ Szárnyald túl az isteneket! Légy erősebb náluk!

Koizumo óvatosan tekergette a fáslit Emi kezére. Az utolsó próbálkozás végül sikeres volt, aminek a lány ökle igencsak kárát szenvedte.
- Köszönöm, hogy segítettél. - hálálkodott Koizumo, miközben gyengéden betűrte a fásli végét a kötés alá, és rögzítette.
- Szívesen máskor is - mosolygott Emi, és láthatóan nem bánta, hogy a fiú a kezét simogatta.
- Kend be a sebeidet majd valamivel. Ajánlhatom a sósavat. - vetette oda Kenta a kunoichinek.
- Nagyon vicces, Koizumo...

Jiraiya Hétf. Okt. 26 2015, 14:20

Nos, először is, mivel a chakrád meg van de a szinted nincs, utólagosan megkapod az Engedélyt a Tanulásra. Másodszor, ilyenkor sokkal többet szoktunk kérni, de mivel meg van a chakrád, így elfogadható szinten van az élmény, de nem nyűgözött le. Szóval elfogadom, de plusz chakrát, most nem kapsz. Smile

Felírhatod a technikát az adatlapodra és a jelenlegi kalandodon is használhatod.

**Kenta Koizumo** Szer. Ápr. 27 2016, 23:09

Élmény célja: Kumo-Ryuu: Mikazukigiri kenjutsu megtanulása

Technika::

- Már lassan két hónapja használom a kardjaimat rendszeresen a csatában. Azt hiszem, pont ma lesz két hónapja, hogy véletlenül összefutottam Gonza Sasanoval a samurai-jal, aki megtanított a kardforgatás művészetére. Onnantól fogva még hetekig vándoroltam, mire Konohába érkeztem, ez idő alatt is folyamatosan fejlesztve képességeimet. Hála intenzív, szélsőséges környezetben végzett edzéseimnek a reflexeim és fizikai erőm nagy mértékben megnőtt. Lassan egy ereje teljében levő felnőtt shinobi szintjére érek - már ami a testi adottságaimat illeti -, legalábbis remélem, hogy legalább hasonló szinten mozgok, de képességeim még mindig messze esnek attól a szinttől, amit el kívánok érni. Amikor Konohába értem, még aznap újra találkoztam Gonzával, aki megtanította nekem az első kenjutsumat, az Iaigirit. Azóta már titokban tanultam egyet, a Kumo-Ryuu: Uragiri nevű technikát, amit még senkinek sem mutattam meg. Most egy újabb jutsu begyakorlására készülök, amivel meglephetem a csapatomat. Én szeretnék lenni a legerősebb, nem csak a 14-es csapatban, hanem egész Konohában is. Sőt mi több, erősebb szeretnék lenni a Kagéknél, és Amaimonnál. Az ő erejét még nem tudtam behatárolni, mert ezidáig egyszer sem láttam komolyan harcolni, de még mielőtt elindulunk a frontra, szeretnék minél jobban felkészülni. Szükségem van egy új kardra, ami nagyobb, mint egy katana, de kisebb, mint egy zanbato. És egy új technikára, amivel meglephetek mindenkit.

Koizumo csöndben baktatott a könyvtár felé. Valahogy sosem vonzották az ilyen helyek, sokkal inkább kedvelte a Kiképzőterepeket, vagy a saját kis műhelyét. Most viszont a tekercsek és könyvek közé kellett beásnia magát, hogy találjon egy megfelelő erejű, gyorsan és könnyen elsajátítható kenjutsut, amivel még erősebb lehet. Hátán most is ott lógott két ninjatoja, illetve derekán a tantoja, amit a Fegyverkészítők Falujából lopott el. Az éjfekete tanto. Már akkor elhatározta, hogy csak és kizárólag kivégzések alkalmával fogja elővenni, meg persze néha ha tisztítani, vagy ápolni kell. Ezidáig nem kellett senki életének véget vetnie, de attól még magával hordta a tőrt. Hiszen háborús helyzetek dúlnak a ninja világban. Újabb nagy háború érkezett el, melynek egyelőre senki sem látja a végét. Bár ki tudja, a Víz szövetsége mintha némi erőfölényben lett volna. Sikerült elfoglalniuk az egész Rejtett Homokot, fogságba ejtve a Kazekagét, és most a Villám országának partvidékét fenyegetik hatalmas hajóik. Nemsokára eljöhet az idő, amikor a fiatal genineket is a csata első sorába állítják élő pajzsként, hogy a rangosabb shinobik mozgó mentsváraként funkcionálhassanak. De Koizumo erre magasról tett. Őt csak a harc légköre vonzotta ebben az egészben, az ordító csatazaj, és a különféle ninjutsuk látványos tűzijátéka - meg persze a győzelem. Ebben a pillanatban képes lett volna egymaga egy szál kunaival rátörni Kirigakurére, még ha ez számára semmiképp se lett volna sikeres vállalkozás. A témához visszakanyarodva a fiúra még átrágandó irományok tömkelege várt a könyvtárban, így szedte is a lábát. Korán volt még, és csak reménykedett benne, hogy a hatalmas mennyiségű tudás háza nyitva van már. Szerencséjére a könyvtáros épp akkor nyitott, amikor ő befordult a sarkon és megpillantotta az impozánsnak nem mondható épületet.
- Jó reggelt! - üdvözölte udvariasan az idősödő hölgyet, majd rugalmas léptekkel felsétált a lépcsőn, és bement a könyvillatot és ó papír aromáit árasztó helyiségbe. Azt már tudta, hogy merre találja a keresett témának megfelelő szakirodalmat, de abban már korántsem volt biztos, talál-e valami használhatót, és egyáltalán még aznap. Felhalmozott maga elé pár könyvet és tekercset, és a hajnali falu csendjébe, valamint régi idők bonyolultan fogalmazó íróinak kacifántos soraiba temetkezve szívta magába a tömény lexikális tudást. Azt már tudjuk, hogy kizárt, hogy egy történet főhőse ne járjon sikerrel, ezzel együtt jár, hogy Koizumo találni fog valamit, de az már kevésbé nyilvánvaló, hogy hősünk csak kőkemény munka és három óra lapok feletti görnyedés árán jutott valamire. Hiszen a hősöknek minden olyan könnyen megy, igaz? A tapasztalat ezt mutatja. Hullathatnak akármennyi hamis könny- és izzadtságcseppet, nem jelent számukra megterhelést. Ez teszi őket a főhőssé a többi mellékszereplő és jelentéktelen alak helyett.
~ Nézzük csak, mit találtam ~ fújta ki a levegőt a fiú, amikor végre valami értelmesre bukkant. ~ Kumo-Ryuu: Mikazukigiri (Felhő Stílus: Sarlós Holdvágó). A használó egy gyors és erőteljes, mondhatni tökéletes csapást hajt végre maga előtt egy félkörben, mellyel akár egy sziklát is kettévághat. Ezen kívül a technika ideális dobófegyverek kivédésére, és hasonlókra. Azt hiszem, ez jó lesz, nem tűnik bonyolultnak. Pár óra alatt kész leszek vele, ha nem tartogat valami meglepetést.
A fiú felkarolta hát a szükséges írásokat, és nekivágott a délutánnak.
~ Elszállt az idő, mindjárt dél van, ideje lenne ebédelni ~ gondolta, és elsőként az Ichiraku ramenstandot célozta meg. Az öreg konyhaművészetében most sem csalódott. A friss levesek illatát jó messziről megérezte, amiből arra következtetett, Ichirakunak vendégei vannak. Nem is gondolta rosszul, egy ifjú ninja növendék, és ellenkező nemű, feltehetően igen közeli barátja már javában lapátolták magukba Konoha egyik jellegzetességét. A fiú előtt már jócskán sorakoztak a tálak, de az ifjú hölgy alig haladt valamit. Koizumo gyorsan rendelt és befalta, épp csak minimálisan kiélvezve az amúgy tökéletes ramenek nyújtotta ízélményt, fizetett, és gyorsan a Kiképzőterepek felé startolt. Kevés helyet érezhetett otthonának hosszú éveken keresztül, hiszen végleg maga mögött hagyta szülőfaluját, és vándorolni kezdett. Volt ugyan célja véges végig, de valahogy elhúzódott az egész. Akkoriban még jóval fejletlenebb volt a tájékozódási képessége, így a vélt irányba elindulva elég messze találta magát, valahol a térképek szélén. Sokáig tévelygett, mire célba ért, és ma már Konoha levegőjét szívja ő is. Végre talált egy helyet, ahol otthonra lelhetett, és kimondhatatlanul hálás volt érte mind a sorsának, mind a Hokagének, aki letelepedését engedélyezte. Hite által okozott elvakultságában olyan jelentős hibáin siklott át ennek a társadalomnak, amit mások könnyedén kiszúrnak, és amik könnyedén képesek lennének lerombolni bárki hitét. Koizumo azonban egyelőre minden erejével a falut igyekezett szolgálni, visszafizetve ezzel vélt tartozását.

Szinte rekordidő alatt érkezett meg a mezőre, ami ifjú ninják tucatjainak segített már edzésében. A felállított szalmabábokon végigtekintve eszébe jutott első edzése itt, amit Gonzával töltött. Másnap pedig ugyanitt találkozott csapatával, és vágtak bele valamivel később első közös tanulásukba. Az első lépéseit itt tette meg az erős ninjává válás útján, többek között itt oldotta fel elemét, és tanulta meg első kenjutsuját. Most már a harmadik kard technikájára készül, amihez szerencsére minden kellék adott. Nála vannak az írásos anyagok, a fegyverek, a terep pedig adja magát, jobbat álmodni sem lehetne. De hogy is kéne nekikezdeni? Ez minden technikánál, feltehetőleg minden autodidakta módon tanuló ninja számára fogas kérdés. Koizumo először is elemezni kezdte a megtanulandó technikát.
- Tehát egy félkör alakú vágást kell végrehajtanom. A kardomba chakrát kell, hogy áramoltassak, amit aztán ki kell löknöm a vágás alatt. A könyv szerint ez a technika alkalmas dobófegyverek kivédésére is, tehát a létrehozott chakrahullámnak kell hogy legyen szélessége, mert egy teljesen lapos penge nagyon kicsi eséllyel tudja eltalálni a kunait. Mi legyen az első lépés? - töprengett csendesen a ninja, miközben felkészítette ninjatoit a tanulásra. Kis idő múltán úgy döntött, hogy a vágó mozdulat precíz begyakorlásával kezd. Mivel egy félkört kellett leírnia a kardjával előre, célszerűnek találta egy szalmabáb kettévágásával kezdeni. Bár ezek a bábok szalmából vannak, ami első hallásra gyenge, simán elvágható anyagnak tűnnik, a gyakorlati síkon ez korántsem így van. Egy jó tömör, gondosan elkészített test olykor erősebb is lehet, mint az ember. Így átvágni egy ilyen gyakorlóeszközt nagy fizikai erőt, és gondos mozdulatot igényel.
- Remek, ha ezt meg tudom majd csinálni, egy sima vágással is komoly sérülést tudok majd okozni. - gondolta át az eshetőségeket az ifjú shinobi, és neki is látott.
- Elvégzek ezer vágást, hogy biztos, hogy tökéletes legyen a mozdulat. - határozta el, és elővette a Tojita mellett fekvő másik ninjatoját. Mivel a Tojitát gyakrabban használta éles helyzetben, a másik pengét nem sajnálta edzésen tönkretenni, ez meg is látszott kissé a pengén.
Ezer vágást elvégezni hatalmas feladat, és rengeteg idő. Koizumo minden vágás előtt alaposan megvizsgálta a széthasítandó tárgyat, majd gondosan lecsapott. Minden egyes vágás körülbelül öt másodpercet vett igénybe, ezzel, és a két tíz perces pihenővel az edzés eme része egy és háromnegyed órát vett igénybe, de a végére Koizumo vágótechnikájának hatékonysága a vártakhoz híven drasztikusan megemelkedett. Még pár vágás a tanultak elmélyítésére, és kész is a fázis.
~ Kényelmesebb lenne egy rendes katanával. ~ futott át a fiú agyán a gondolat, de elvetette. ~ Ezzel majd később foglalkozom, addig is megtanulom ezt a kenjutsut.
Elhatározását tett követte, az újabb nagyobb lélegzetű pihenő alatt azon gondolkodott, miképp tudná a vágást chakrahasználattal kombinálni. Arra próbált minél pontosabban visszaemlékezni, hogyan is tanulta meg az Iaigirit.
~ Akkor nem a kardot, hanem a karomat erősítettem a chakrámmal, de mivel itt egy chakrahullámot kell létrehoznom, ez most nem játszik. Az Uragirinél sem löktem ki chakrát, ott a pördülésen volt a hangsúly, és ahogy olvastam, a Felhő-stílus kenjutsui közül egy sem használ ilyen jellegű chakrahullámot. Talán félreértettem a leírást? Nem volt mellékelt ábra, és a szöveg is elég szűkszavú, így nem sokat tudok meg. Nézzük át megint. Tehát félkörben vágok magam előtt. Lehet, hogy nem függőlegesen, hanem vízszintesen? A valamivel hatékonyabb a dobófegyverek ellen, és sziklát is jobban lehet vele vágni, szóval ez lehet az első hibám. Azt pedig a leírás véletlenül sem tartalmazza, milyen távon hatásos ez a jutsu, szóval könnyen elképzelhető, hogy ez is egy közelharci technika. Ez esetben elvethetem az eddigi edzésem, tök fölösleges volt.. Hát ez baromi jó. ~ lombozódott le önnön okfejtése hatására a ninja, de azért alig megtört lelkesedéssel vetette bele magát az új kezdetbe.
Szalmabábot vízszintesen kettévágni nem olyan nagy kihívás, és voltaképpen elég pazarló tevékenység, így Koizumo inkább a taijutsu-edzéshez használatos vastag fa oszlopokhoz ment azzal az elhatározással, hogy addig vág egyet felváltva jobbról és balról, amíg az ki nem dől. Nos, megvolt rá az esély, hogy ezzel még estig sem végez, ezért a Tojitához fordult. Bal kézzel jobbról, jobb kézzel balról vágta az oszlopot, ugyancsak gondolkodási időt hagyva minden mozdulat előtt, de ez csaknem három órájába került. A rönk lényegesen ellenállóbbnak bizonyult, mint a bábuk. Viszont innen már szinte semmi feladata nem volt, ami hátra volt, azt már kétszer megtanulta az előző kenjutsujainál, itt pedig csak alkalmaznia kellett. Így utólag rádöbbenve nem is kellett volna majdnem öt órát a vágás kidolgozásába ölnie, elég lett volna a chakra áramoltatását gyakorolnia. Ezen bosszankodva mérgében még gyorsabban haladt, és alig húsz perc alatt eljutott a megfelelő szintre. Chakráját szétáramoltatta karjában, sokkal erősebbé téve a mozdulatot, így egy végzetesen precíz, erőteljes vágást reprezentálva. Nem volt más hátra, mint leellenőrizni a tereptárgyakon, működik-e rendesen a technika. Kezdésnek egy az imént már felaprított gyakorló rönk mását választotta, rákészült, chakráját karjába koncentrálta, és elsőre átvágta a fát. A rövid ninjato -nem érte át ugyan teljesen a célpontot, de nem hagyott hozzá eleget, hogy az megtartsa magát, és a rönk nagy robajjal elvált egykori lábától. Kicsit arrébb volt pár szikla is - az egyikkel Koizumo már végzett guggolásokat -, azokon is letesztelte új jutsuját, tükörsima vágási felületet hagyva maga után a kőzetben.
- Akkr ezt úgy vélem, teljes sikerként könyvelhetjük el. - örvendezett. Időközben a nap is kezdett lemenni, így Koizumo eltette kardjait, gyorsan nekilátott egy levezető ezres fekvőtámasz-szériának, majd hazaindult.

Kora reggel frissen, kipihenten ébredt fel, csicsergő madarakra kelve, és egyből ninjatojáért nyúlt, hogy gyakoroljon egy kicsit, ahogy azt reggelente szokta.
~ Tényleg kéne egy katana, minden kardforgatónak kéne. ~ jutott eszébe megint a tegnapi gondolat. Ki is ment műhelyébe, hátha van alapanyag, de még ha talált is volna valamit, sem fűlött aznap a foga a kovácsoláshoz. ~ Egye fene, ugorjunk be egy kovácshoz, és nézzünk valami pofás kis pengét! ~ döntött, majd nyújtott egy keveset, megkereste pénztárcáját, és nekivágott a falunak. Szinte Konoha másik végén járt már, mire egy szimpatikus fegyverkovácsra akadt, akinél találni remélt egy valamire való katanát.
- Jó reggelt! - köszönt a műhelybe lépve, és egyből a kardok felé vette az irányt.
- Irasshaimase! - üdvözölte a belépő fiút a kovács, aki úgy tűnik, nem szakadt meg a munkától. - Tudok segíteni?
- Egy jó katanát keresek, lehetőleg olcsón, még nem nagyon kaptam fizetést.
- Nézzük csak, azt hiszem, erről le is mondhatunk.. - sétált el az arannyal berakott polctól a kovács egy közeli, jóval egyszerűbb bútorhoz. - 9-12.000 Ryoig van sima katanám, ez itt például 9500. - mutatott egy vöröses markolatú, vékony pengéjű darabra. - A hüvely természetesen tartozék, és ajándékba jár mellé egy polírozó rongy.
- Mutatós.. - próbálgatta a kardot a fiú, miközben végignézett a polcon. - Mi van azzal ott? - mutatott egy zöld markolatú, arany sárkányt ábrázoló tsubájú katanára, ami mellett külsőre megegyező wakizashi lógott.
- Az ott 15.000, csak wakizashival együtt. Mindkettőhöz jár hüvely, és egy állvány is ajándékba, összességében jó ár, de fizetés nélkül..
- Semmi baj, megveszem. - jelentette ki Koizumo, és előkotorta a bankjegyeket.
- Pompás! - örvendezett a kovács, és a kasszához lépett. - Köszönöm! - ragadta meg a pénzt, és gyorsan el is tüntette. - Vásároljon máskor is nálam! - búcsúzott el az üzletből kilépő fiútól.
~ Egész jó ez az ár, és a minőség se rossz. Jó a fogása, optimális a súlya, a súlypont nagyjából megfelelő helyen van, és az állvány se rossz, igaz használni nem fogom. ~ összegzett a műhely előtt Koizumo, és elővette sárkányos tekercsét, majd belepecsételte az árut, az állványt leszámítva, amit a vállára kapott. Ezt követően komótosan elindult hazafelé.
~ Délután majd edzek egy kicsit a katanával, még hozzá kell szoknom. ~ gondolta útközben.

- A fenébe, csak háromszáz Ryom maradt!

// Tehát a 15.800 Ryo tőkéből lejött 500 a szipi-szupi ramenre, és 15.000 a fegyverekre => maradt 300. Totál leégtem Sad

//

Jiraiya Kedd Május 10 2016, 12:00

Most el kellene kezdenem alkudni, de úgy döntöttem, hogy mégsem. Razz

Majd legközelebb, megkaphatod ezen a jó áron a fegyvereket. A Tanulást elfogadom, viszont legközelebb ne könyvtárból tanulj. Sima könyvtárakban maximum D, esetleg C szintű technikák lelhetőek fel elszórtan. Főleg nem a már "ódivatú" Kenjutsu technikákról fogsz találni leírást ^^
Jutalmad ezek mellé +4 Chakra.

**Kenta Koizumo** Hétf. Jún. 20 2016, 10:53

Katon: Kaen Senpuu

A technikával egy forgó tűztömeget hozhatunk létre, amely a tűz forgásával nagy mennyiségű levegőt is felkavar és így meg is mozgatja azt, ezzel pedig egy nagy erejű, forgó, támadó tűz technikát hoz létre. A technika akár több tíz méterre is magával ragadhatja az áldozatot.
Magyar Név: Tűz Elem: Ragyogó Forgószél
Típus: Támadó
Besorolás: B
Chakraszint: 350

Koizumo - mint minden reggel a szokásos egy órás meditációja után - testedzést végzett. Az egyszerű fekvőtámaszok már nem erőltették meg, csinálhatott belőlük akármennyit, de egy idő után meg is unta őket. Korábban próbálta úgy, hogy súlyokat vett magára, majd Emit kérte meg, hogy üljön a hátára terhelés gyanánt, de egy idő után ez is könnyűnek bizonyult. Így eljutott oda, hogy úgy kellett fekvőznie, hogy nem tette le a lábát. Tenyereit nagyjából a bordái aljával egy vonalban tette a földre, kissé előredőlt, a fejéhez helyezve súlypontját, és így tolta ki magát. A rengeteg kardió miatt szinte meg sem érzett ebből a gyakorlatból százat, ha megállás nélkül csinálta. Kétszer százötvenet csinált ebből a gyakorlatból, amit már megérzett szervezete - izmai a terheléshez szoktak, így a kenjutsukat is könnyebben hajtotta végre. Amint ezzel végzett, kifutott a Kiképzőterepekre, a Shunshin lehető legtöbb alkalmazásával. Rengeteget fejlődött a Fürge Test terén, mióta Konohába költözött. Az alapok, amiket a Vándor vert a fejébe, már páratlanul mentek neki. Igaz, nem szokványosan szerezte meg a tudását, hiszen a Vándor egy pecsét útján adta át neki a technikái működését, ő maga el sem magyarázta nagy részüket. Így voltaképpen már a tanulás közben tudott mindent, amire szüksége volt. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy tökélyre vigye azokat a technikákat, amiket kortársai az Akadémián tanultak meg.

A háztetőkön utazás a ninják egyik olyan kiváltsága, ami miatt Koizumonak kifejezetten tetszett ez az életmód. Elvégre nem sok civilt látni háztetőkön ugrálni, igaz, a kéményseprők és ácsok szintén megfordulnak ezen a szinten, de többségük nem "ugrál" önfeledten cserépről cserépre. A másik, amit még kedvelt az ifjú genin, az a fáról fára röpködés volt, amit viszont emberi körökben a shinobikon kívül elvileg senki nem végzett. Ezen a rendhagyó útvonalon a Shunshin segítségével percek alatt eljutott a közeli Kiképzőterepekre. Igazából gyorsabban is ment volna, de kerülő úton ment. Amikor vándorolt, Konohába is így keveredett - jó nagy kerülőúton. De pont ez a vargabetű tette anno lehetővé számára, hogy még több technikát, tapasztalatot, és tudást szerezzen. A Kiképzőterepeken már volt valaki - egy ismerőse. Emi püfölte buzgón a bábukat, a tőle megszokott szorgalommal. Mindkét karján és lábai is hatalmas súlyok voltak, amik azonban látszólag egyáltalán nem gátolták a mozgását. Koizumo elképedve nézte a lány mozgását.

- Nem nehezek azok a súlyok? - köszöntötte a lányt, és könnyedén odashunshinolt mellé. Emi változatlanul folytatta az edzését, miközben lihegve oda-odavetett pár mondatot a fiúnak.

~ Szerinted...miért...ömlik rólam a víz? ... Barom... Különben is... el sem bírnád...ezeket.

- Azt mondod? Nem tudhatjuk, amíg nem próbáljuk ki.

Emi izzadt mosolyt erőltetett magára, és abbahagyta a rúgásokat. Baljós pillantást vetett a fiúra, és egy laza mozdulattal lekapcsolta a karján levő súlyokat. A nehezékek lába elé hullottak a porba, felkavarva a talajt borító száraz rétegeket, kisebb krátert vágva maguk után. Koizumo egy pillanat erejéig bánta iménti megjegyzését, de végül kihívásként tekintett a feladatra.
- Gyerünk szájhős, először elég egyet megemelned.. - gúnyolódott a lány. Koizumo lehajolt, nekiveselkedett az egyik súlynak - már ahogy azt ő elképzelte -, de nem ment. Hanyag mosollyal az arcán kezdte, de a nehezékek és a gravitáció összefogva egészen más véleménnyel voltak. A fiú háta meggörbült, mindkét keze a súlyokba kapaszkodott, de azokat mintha a földhöz szögezték volna. Kisvártatva Koizumo keze lecsúszott a tapadós borításról, ő maga pedig megtántorodva hátrazuhant, kevésbé elegáns módját választva a leülésnek.
- Azt hiszem, most kaptam sérvet... - fújtatott magzatpózban kínlódva. Emi csöndben figyelte az eseményeket, kifejezéstelen arccal. Odalépett a fiúhoz, letekintett rá, szemébe nézett, és hideg őszinteséggel, lenézően rótta meg.
- Egy szar vagy. - átlagembert ez szíven ütne, de Koizumo ismerte Emit, pontosan tudta, mire is gondol valójában. Kicsit még fájlalva derekát felállt, és újra nekifutott a feladatnak. Megragadta mindkét súlyt, és egész testének minden izmát felhasználva nagy lendülettel nekirugaszkodott. Azonban korántsem az történt, amit várt. Szállt, szinte repült, már-már szárnyalt előre, maga után húzva a nehezékeket, mint csapdába ragadt, megbéklyózott, ronda madár. Mégis mi történt?
- Bocsi, kicsit csaltam. - vetette oda Emi gyöngyöző kacajának egy szünete alatt, de csakhamar folytatta sikeres tréfája fölötti örömének indiszkrét kinyilvánítását. - Ez egy saját technikám volt, a chakrámmal hozzátapasztottam a súlyokat a földhöz. Valójában egyenként mindössze öt kilót nyomnak. - hatékony tréfa, és gonosz mindenekfölött. A chakra rengeteg felhasználási módjának egyike volt ez, cseppet sem Koizumo javára. A nevetség tárgyává vált fiú megszégyenültnek és beletörődőnek látszó mosollyal felállt, leporolta nadrágját, majd kézjelsorozatba kezdett, nemtetszését kifejezendő egy erőteljes Goukakyuut lőve a tréfamester irányába.

[...]

Koizumo edzett. Mindkét alkarján és lábán ott függeszkedett egy-egy öt kilós súly, Emi nagyobbakat idézett meg magának. Mindketten egymás mellett állva végezték ugyanazt a mozdulatsort hosszú órák óta. A Nap a horizontot karcolta, amikor Emi a korábban is látott könnyed pöccintéssel lekapcsolta a kilókat kezeiről, és Koizumo is követte példáját.
- Mára ennyi elég, nem?
- Ja, befejezhetjük.
- Minden reggel ezzel melegíts be, vagy ha lehet, hordd magadon állandóan, és egy harc közepén lekapcsolva őket előnyre tehetsz szert. - nyújtott át Emi egy tekercset benne négy darab négy kilós súllyal. - De csak kölcsönbe adom, kérem ám vissza!

[...]

Másnap reggel a fiú érthető izomlázzal kelt. Voltaképpen az ébresztette, hogy amint félálomban egyik oldaláról a másikra gurult volna, sajgó izmai és felgyülemlő tejsava cseppet sem megértő és lágy módon ordították képébe, hogy a mozgás jelen helyzetben nem tanácsos. A fiú kivonszolta tiltakozó testét az ágyból, felöltözött, és a kórházba vánszorgott. A szanitécek orvosi chakrája ismét hatott, és Koizumo megújult erővel vethette magát az edzésbe. Emi tanácsára a súlyokkal kezdett - igaz, az utasítás a reggeli bemelegítésre szólt, nem a déli ébredés utáni kettőig tartó kórházi huzavonát követő tengésre.
~ Azt hiszem, eleget erősítettem a taijutsumat mostanában, ideje lenne a ninjutsura is ráfeküdni. A Tűz elemem el van maradva, pedig hasznos. Mi lett volna, ha holmi kőfejűeknek való föld elemet kapok, vagy haszontalan vizet? A tűz tökéletes. ~ merengett. Ismét a könyvtárba ment, ahol a könyvek és tekercsek garmadája milliónyi hasznos jutsut rejtett magában. Persze csak a kellően hosszú keresési folyamat fejében.
~ Kaen Senpuu.. Ebben van fantázia. Azt hiszem, képes leszek rá, bár meg fog gyűlni vele a bajom. Voltaképpen egy Goukakyuut kell létrehoznom, ami forog is. Ez jó lesz. Igazából a forgatáson kívül csak több chakrát kell beleadnom, és nem kell a formázásra annyira figyelnem, mert a forgás miatt a centrifugális erő úgyis kifelé sodorja a lángokat. Kezdjünk neki! ~ kalkulált, majd kedvenc helyére, a Kiképzőterepekre indult. Négy óra körül lehetett már, így nem volt kint senki rajta kívül. A shinobik ilyenkor vagy a csapattal edzenek valahol máshol, vagy küldetésen vannak. Koizumo leült a fűbe, és meditálni kezdett. Reggel véletlenül kihagyta, hiszen aludt, de ilyenkor este kétszeresen is pótolta. Hatkor elérte a kellő uralmát chakrája fölött, és megtalálta lelki békéjét, így elérkezettnek találta az időt a tanulás megkezdésére.
~ Lassan többet seggelek, mint egy szerzetes. ~ futott át a fején. Ismét kézjeleket mutogatott, és egy szokásosnál nagyobb tűzgolyót lőtt ki. ~ Eddig jó, de hogy kéne forgatnom? Á, legyen ez a második lépés, kezdetnek érjem el a megfelelő méretet.
A próbálkozások lassan szippantották ki belőle a chakrát, egyre nagyobb és nagyobb tűzgolyóvá alakítva azt. Koizumo elfáradt, a kimerülés határán volt, és ahogy körülnézett a késő esti Kiképzőterepeken, lemondott a reményről.
~ Senkit nem tudok lehúzni egy energiatablettával, mi? Kénytelen vagyok holnap folytatni... ~ törődött bele, és hazaindult.

[...]

Időben kelt a súlyzós bemelegítéshez és a szokásos egy óra meditáláshoz. Ki sem ment a Kiképzőterepekig, a birtok mögé sétált, ahol volt egy kisebb tisztás. Igaz, félt csöppet egy esetleges erdőtűztől, de ez egy Katon jutsu velejárója. Már csak annyi volt hátra a tanulásból, hogy megoldja a forgást. Szokásához híven nem a gyakorlatban, hanem fejben kezdte a kísérletezést. A nyelvét nem használhatta, az lelassította volna az egész lángtömeget. A kifújt levegőbe kellett ugyebár kevernie az elemi chakrát, így az is megfordult a fejében, hogy talán csak egy ponton kéne begyújtania a tűzgolyót, és a felszálló hő megperdíti, de ez sem tűnt kielégítőnek.
~ Öcsém, mit összeszerencsétlenkedem itt... A chakra az chakra, akárhogy is nézzük. Mugo-sensei remekül megtanította a vizualizáció lényegességét. Ha elég erősen koncentrálok, sikerül. Csak a forgó hatást kell modelleznem.
Újból meditálásba kezdett. Mi az, ami forog? Koizumo egy előretörő shurikenre gondolt, ami megállíthatatlanul küzdi előre magát pergő ágaival a célpontig. A fiú kifújta a lángtömeget, de hiába. Annyit ért el mindössze - bár lehet, hogy csak képzelete játszott vele -, hogy a lángtömeg kissé tojás alakú lett.
~ Miért nem jó? ~ kereste, hol hibázott ~ Talán mert a shuriken vízszintesen forog, nekem pedig egy függőlegesen forgó gömb kell, mi forog függőlegesen? A shuriken, ha leejtem a Hokage palotájának tetejéről? Emi, miközben cigánykerekezik? Hmm.. És szoknya van rajta.. És lecsúszik, és nincs alatta... Na jó, vissza a témához... Szóval.. Ventilátor? Igen, az jó lesz.. Elvégre Tűz Elem: Ragyogó Forgószél. A ventilátor is szelet kelt, és ez a légáramlat fogja megmozgatni a tüzet. Vágjunk bele! ~ talált egy használhatónak tűnő megoldást végül. Nem volt sok dolga, pusztán egy új jutsut kellett megtanulnia. Meditatív állapotba esett, erősen gondolva a ventilátorra, ami elengedhetetlen kelléke rengeteg Füst országbeli csehónak, felkavarva a sűrű dohányfüstöt, amit a pöfékelők a mértékletesség fogalmát nem ismerve eregetnek. Elképzelte, ahogy a szél belekap az egyik füstös öngyújtójának magasra törő lángjába. Elképzelte a táncra kelő fényt, amelyet a bolondul ugrándozó kis láng eregetett egyre nagyobbra és nagyobbra növekedve az éltető oxigéntől. Már nem kellett sok. Elsőre akarta véghezvinni, amire vállalkozott. Ha nem is nagyokat, de reményeket fűzött hozzá, hogy menni fog. Amikor Gonza tanította a kardvívásra, sikerült az egyik feladatát a várthoz képest feleannyi idő alatt teljesítenie. Mugo-sensei tehetségesnek tartotta őt. Ő pedig erősebb akart lenni. Ki akarta aknázni az állítólagos tehetségét és képességeit, hogy a ninja világ táplálékláncának csúcsa körül helyezkedhessen el. És majdnem sikerült is pillanatnyi célja. Félig mindenképpen. A kifújt lángtömeg alig láthatóan, de megmozdult. Kisebb lángcsóvákat sodort ki a szél a nagy tömegből, és kevésbé kötött formában terjengett. Koizumo is érezte, már nem kell sok.
Életének legnagyobb csalódása következett. Az új próbálkozás semmi változást nem hozott, mi több: a fiú visszaesést produkált. Talán az előbb is csak képzelődött? Nem haladt volna semmit? Pánik fogta el. Annyi bizalmat vetett önnön képességeibe, hogy az amúgy apró balsiker értéke megtízszereződött. Tényleg hitt benne, hogy elsőre menni fog neki, és nem tudta, mi lehet a hiba. Aznapra elege is lett, és hazaindult. Útközben még elgondolkodott, hol hibázhatott. Milyen kézjeleket használt? Talán nem fókuszálta velük kellőképp a tűz chakráját? Nagy tömegű tüzet kell létrehoznia, így kell bele ökör pecsét, ugyanakkor ezt irányíthatóvá kell tennie - és ezt hagyhatta ki -, így fontos a ló. No meg persze a tigris és a sárkány értelemszerűen, a tűz technikák tipikus kézjelei. Tehát nem sikerült irányíthatóvá tennie a lángot. Így akármilyen erősen képzeli is el a hatást, a biciklit sem lehet pusztán akarattal irányítani, kell hozzá a kormány is. Amatőr hiba, hiszen a legtöbb tekercsbe nincs leírva, milyen kézjeleket kell az adott technikához alkalmazni, így szerencsétlen shinobinak önállóan kell kitalálnia, mit is kéne ott használni. Koizumo épp a kapu elé ért, amikor ráeszmélt a korrekció egy módjára. Feldühödött oroszlánként nyargalt vissza a tisztásra, és teljes erőből ellőtt egy Goukakyuut. Csak a nagy lángtömeg látványa kellett neki, semmi több. Ez volt az, ami rádöbbentette, hogyan tudna segíteni önmagán. Túl nagyban kezdte. Egyszerre próbálta megmozgatni az egészet, holott korábban rengetegszer tanult már jutsut, és minden egyes alkalommal a legelejéről kellett kezdenie. Egy tanulás kis lépésekből épül fel. Kezdetben a tűz mennyiségét mérsékelte. Hosszas koncentrálás után kilőtt egy a Housenka gömbjeitől valamivel nagyobb golyót. Ezzel akarta elkezdeni a forgás formázását. Ez még nem volt annyira nagy feladat, hiszen gondoljunk csak bele, egy almát könnyebb megpörgetni, mint egy csökönyös öszvért. Persze a puszta koncentrációval való chakratömeg-mozgatás nem kifejezetten könnyű feladat. Vannak technikák, ahol a hatás elérésére fizikailag is rá lehet segíteni, de itt tényleg csak az akarat számított. Abból pedig Koizumonál volt bőven. Az iménti túldramatizált bukást, majd a felcsillanó remény megjelenését követően most ismét teljes lendülettel vetette bele magát a tanulásba. Mert szüksége volt az erőre. Az apja kedvéért, a Vándor kedvéért, és mindenki kedvéért. És az első apró lépést sikerrel végrehajtotta, az apró gömböcske forogva oszlott szét pár méterrel odébb.
~ Remek, már nincs sok hátra. Mindössze meg kell tízszereznem a méretét, ha nem még inkább.. Előttem az egész este, mi több - az éjszaka. ~ gondolta, sikerén felbuzdulva. Ezúttal az előbbihez képest kétszer annyi tüzet fújt ki, és még ezzel sem volt gond. ~ Ilyen ütemben órákon belül megleszek. Gyerünk, Koizumo! ~ spannolta fel magát. Nyögvenyelősen bár, de a négyszer annyi lánggal is ment. A gondok akkor kezdődtek, amikor ezt akarta még megkétszerezni. Ezzel már nem boldogult olyan könnyedén. Hosszú-hosszú percek teltek el, míg az óramutató fél órányit kopott tengelyén, és Kenta sikeresen vette az akadályt. Innentől már csak fokozatosan kellett növelni a méretet, amíg el nem éri a neki kellő tömeget. Pergett a homok az órában, és rövidült az éj. Koizumo energiája pedig véges volt.
~ Csak ismételni tudom önmagam. Nincs itt senki, akit lehúzhatnék egy energiatablettával? ~ hajtotta álomra fejét a megperzselt gyepen.

[...]

Hajnalban ébred fel, és meditálni kezdett. Érezte, hogy minden porcikáját átjárja az életerő. A szokásos egy órát eltöltötte, és nekiveselkedett. Közel volt a sikerhez, mindössze pár sor választotta el tőle. Késznek érezte magát rá, de nem vágott meggondolatlanul a közepébe. Közepes, majdhogynem középszerű jutsut használt, egy kicsinyített Kaen Senpuut. De ez még nem volt maga a technika. Attól még valamivel messzebb volt. Párszor bemelegítésképp ezzel kísérletezett, mire neki mert kezdeni. Összegyűjtötte chakráját, elmutogatta a kézjeleket, és erősen koncentrált. Még mielőtt a tűz elhagyta volna a száját, érezte, hogy sikerülni fog.
És valóban.
A chakra emberfeletti hatalma az ő kezében volt.
Győzni akart, s ím, diadalmaskodott.
Három hasonló sikerű próbálkozást követően a negyedikkel ért célba, elérte azt az alakot, ami a tekercsben volt leírva. A tűzgolyó megnyúlt, és pörgött tengelye körül, felkavarva a levegőt, érezhető szelet keltve a kis tisztáson.
- Katon: Kaen Senpuu!
Koizumo a siker tudatában ment aznap aludni.

Jiraiya Hétf. Jún. 20 2016, 21:54

A Shunshin pillanatnyi gyorsaságot ad, amit egymás után többször is lehet használni de megterheli a testet. Amikor azt látod, hogy egy ninja "csak úgy eltűnik" akkor azt a technikát használta.
Még nem fogadom el, írj többet a technika tanulásának részéről. Nagyjából még annyit amennyit az utolsó részbe írtál. Utána elfogadom. (Nem lenne kevés, de a technikáról kevés szól)

Jiraiya Kedd Jún. 21 2016, 12:23

Külön köszönet, hogy kiemelted a bővítést. Elfogadva! +5 Chakra és +2 Taijutsupont.

**Kenta Koizumo** Kedd Aug. 30 2016, 11:34

Tanulás: Issen

A szamuráj chakrával borítja be a kardját/kardjait, majd amint suhint vele, az adott irányba megindul az éles chakra penge, ami voltaképpen szinte mindent átvág. (Természetesen a Vastag acél vagy vasfalban csak kisebb kárt tesz, de a színtiszta chakra penge a legveszélyesebb penge)

Magyar név: Villanás

Szint: B

Típus: Támadó

Chakraszint: 400

Az élmény a legutóbb betett küldetésembe ékelődik be, annak az elejét most ide másolom bevezetésképen:

Koizumo épp egy korlátnak támaszkodott a parton, amikor a szamuráj lépett mellé.

- Kis terepszemle? – kérdezte barátságosan.

- Olyasmi. – reagált a fiú, majd ninjatoival kezdett babrálni.

- Tapasztalt kardforgató vagy? – kérdezte a férfi.

- Tanítottak ezt-azt… Egy szamurájnak köszönhetem jelenlegi tudásom.

- Valóban? Mint azt már észrevehetted, magam is a Vas országbeli samuraiok egyre csökkenő táborát gyarapítom. Mostanság egyre többen hagyják el az országot és kiképzőiket, roninná válva, mondván, hogy azzal több pénzt keresnek.

- Igazán? Ez kellemetlen. Engem még senki nem avatott be igazán a Vas országának rejtelmeibe.

- Érdekel?

- Természetesen. Az információ ebben a világban létfontosságú, minden cseppje kulcs lehet a túléléshez. Ezt már a saját bőrömön is tapasztaltam.

- Akkor vehetjük úgy, hogy életmentő vagyok. – a ronin szája egyik szegletében halvány mosoly tűnt föl. – Mi érdekel leginkább?

- Nos, természetesen minden, amit egy kívülállónak elmondhatsz. – felelt a fiú, miközben szépen lassan sétáltak kifelé a kikötőből, a város széle felé. A szamuráj pedig hosszú beszédbe kezdett hazájáról és önmagáról a kölcsönös bemutatkozást követően.

- Imayama Hikagawa vagyok, Bukott Samurai. Hogy ez egész pontosan mit jelent, abba majd később megyek bele. Egy Vas országába született fiúgyermeknek mondhatni előre megírt élete van, amiből csak akkor lehet kitörni, ha az illető felhagy hazája szolgálatával, és emigrál. Ha ez nem történik meg, akkor születésétől fogva a Bushidou követésére neveltetik. Onnantól kezdve, hogy vissza tudja mondani a szavakat, csak ezt szajkózzák neki: egyenes jellem, igazságosság, bátorság, kitartás, őszinteség, önuralom, hűség, és becsület. A jó gyerek első szava is ezek közül valamelyik, valamint amint teheti, ugyanebben a sorrendben visszamondja a Bushidou fő alapelveit. A gyerek amint eléggé megerősödik, hogy elbírjon egy kardot, megkapja a katanáját, ami aztán lelke megtestesülését jelenti számára. Persze már ez előtt gyakorol elszigetelten egy mestertől, aki igyekszik minden tudását átadni neki. A Vas országbeli samuraiok kenjutsuhasználók, magának a kenjutsunak, mint jutsuágazatnak a keletkezése is ebben az országban történt meg, még a modern értelemben vett ninjutsu előtt. Sajnos ez a jutsuágazat már haldoklik. A nagy csatákban senki nem használ kenjutsut majdnem a ninja falvak megszületése óta. A Vas országbeli valódi, samurai által kifejlesztett kenjutsukat idegeneknek nem tanítják meg, a kenjutsukat jóformán a magamfajta roninok, és a kétes hitelességű tekercsek tartják fenn, amik szétszóródtak a világban.

- Én igyekszem magamat a kenjutsuk terén is képezni, amikor van rá lehetőségem. – kotyogott közbe Koizumo.

- Látszik is rajtad. Ahogy tartod a katanád, és ez a tűz a szemedben… A tűz elemet tudod magadénak, és vegyes eredetű kenjutsukat, főleg a Villámok országából.

- Igen, van arra egy ismerősöm, aki tanítgatott egy darabig.

- Mit szólnál hozzá, ha én is tanítanék neked egy igazi samurai kenjutsut, amit ha ismered a Hient, még a tűz elemeddel is kombinálhatsz.

- Hálás lennék. – felelt Koizumo. Időközben kiértek a koszos kisvárosból, egy kisebb erdőfolthoz. Hikagawa megállapodott az egyik magas fánál, aminek alig voltak ágai, és utasította a fiút, másszon fel. Igen ám, csakhogy a fának alig voltak ágai, és azok is vékonyak voltak, nem bírták volna el Koizumot, ő pedig nem tudott felsétálni a törzsön, mert az egy idő után annyira elvékonyodott, hogy nem volt hely a lábainak. Az ifjú shinobi tétován a férfira nézett, majd elszántan nekiveselkedett a fatörzsnek, szorosan átkarolta, mint egy villanyoszlopot, és akár csak egy kötélen mászna fölfelé, indult meg kényelmes tempóban. Tenyerébe koncentrálta a chakráját, és combjaival szorosan összefogta a leendő árbocot. Rövid időn belül újra a földön volt, a fa addig hajlott súlya alatt. Nehéz helyzet volt, ha most elengedi a fát, akkor az esetleg pofán csaphatja. De valahogy le kell jutnia, nem? Így hát elengedte. Az meg pofán csapta. Fájt. Nagyjából ennyit jelentett a fiúnak a fával való afférja. Általában hamar elfeledkezett fájdalmáról, egyébként is sokszor sérült meg életmódja miatt, így megtanulta elviselni az érzést, mígnem teljesen hozzászokott. Egyes bérgyilkosok szándékosan gyötrik magukat, hogy a küldetés során a lehető legeredményesebbek lehessenek, és van, hogy odáig elmennek, hogy eltörik a végtagjaikat, és úgy edzenek. Koizumo ennyire nem volt megszállott, de ha kellett, elviselte a kínokat egy technikáért cserébe. Letörölte a vért arcáról, és várt tanára következő utasítására.

- Még egyszer! – mondta neki a szamuráj. Koizumo voltaképpen pont ezt, de minimum valami hasonlót várt. A tudásért minden világban meg kell küzdeni, ez már csak természetes volt. Nekiveselkedett hát a fatörzsnek, megkapaszkodott rajta, és mászni kezdett. Elismétlődött az előző jelenet, ezúttal kevesebb vérrel, több lendülettel, rövidebb idő alatt. Hikagawa elégedetten bólintott.

- Ez volt a bemelegítés. Kezdhetünk igazán edzeni?

- Már alig várom… - lihegte Koizumo.

- Remek. A technikát, amire késznek talállak, Issennek hívják. Ősi samurai kardtechnika. Kinézetre egyszerű, csupán létrehozol a kardpengéden egy chakrapengét, amit egy suhintással kilöksz az ellenfél irányába. A tiszta chakrapenge mindenen átvágja magát. Ez a kenjutsu hatalmas erőt képvisel, és mivel nagyjából vízszintesen lövöd ki a pengét, kitérni is nehéz előle. Sokat kell gyakorolnod, hogy minden helyzetben megfelelően tudd használni, de ha kitanulod, lesz egy olyan technikád, amivel minden problémából kibújhatsz. Mivel ez egy chakrapenge, más chakrapengét is visszaverhetsz vele. Valahogy így néz ki – magyarázott, majd két kézre fogta katanáját, és suhintott vele egyet. Koizumo alig tudta felfogni, olyan gyorsan futott végig a chakra a samurai kardján, majd megjelent a kék chakrapenge, és megállíthatatlanul vágta át a fákat maga előtt. Viszonylag nagy sugárban tudott eredményesen pusztítani a technika, és most, hogy Koizumo látta a technikát, még jobban akarta. A samurai pedig folytatta a magyarázatot. – Ahhoz, hogy használni tudd ezt a jutsut, tudnod kell a kardodba irányítani a chakrádat, és elvégezni a samurai Ceremóniát. Képes vagy erre?

- Igen.

- Akkor hadd lássam! – utasította Hikagawa Koizumot. Ő pedig elővette egyik katanáját, fél térdre ereszkedett, a kardot hegyével lefelé tartotta, és magában imádkozott, miközben chakráját koncentrálta. A kard gyenge kékes fényben kezdett derengeni, majd az ima végén elhalványult. A Gitou végeztével felállt, és megforgatta kezében a kardot.

- Remek. Jó mestered volt. Most pedig fel kell venned ezt az alapállást, amit később majd elhagyhatsz, és csak suhints előre! – mutatott egy alapállást, és hagyta tanítványát kibontakozni. Koizumo utánozta Hikagawa mozgását, és suhintott.

- Meg kell tanulnod kezelni a chakrát a pengében, és harc közben is benne tartani, hogy a felhalmozott energiákat meglepetésszerűen engedhesd ki. Még ezer ilyen csapást kell bemutatnod úgy, hogy a chakra megmaradjon a kardban. Ez sokkal könnyebb lenne egy chakraérzékeny pengével, ha alkalmad nyílik rá, szerezz be egyet! Addig is azonban kitartóan kell edzened. – magyarázott. Koizumo nekilendült, és alig fél óra alatt elvégzett ezer vágást vízszintesen előre jobb, majd újabb fél óra alatt bal kézzel is. A chakra szivárgása jelentéktelen volt, Hikagawa utasítására azonban megismételte ezt az egészet, ezúttal lassabban és gondosabban. A gyakorlás eredménye pedig, hogy meg sem érezte a kardban lévő chakra mennyiségének változását.

- Kiváló. Készen állsz az érdemi próbálkozásokra. A tsubától a hegy felé próbáld végigfuttatni az energiát, és ahogy eléred a vágás tervezett sugarának szélét, fokozatosan engedd ki a chakrát! Nekem egy nap kellett, hogy sikerüljön.

~ Akkor én nyolc óra alatt kész leszek. ~ határozta el Koizumo, majd bólintott, megmarkolta katanáját, és nekilátott. Rendíthetetlenül és megfontoltan próbálkozott, miközben gyakran megnézte zsebóráját, hogy tudja, hogy áll az idővel.
Kezdésként egy órát meditált, ahogy azt szokta. Elképzelte, mit akar elérni, igyekezett valami párhuzamot találni a hatás, és valami hétköznapi dolog között. Nem volt víz elemű, most mégis a hullámokra gondolt. Nem értett egyet azzal a módszerrel, amit a samurai mondott neki, szerette a tudomány felől megközelíteni a dolgokat, és a mechanikai hullámok jutottak az eszébe. Ráadásul ez a technika az ő szemszögéből kissé egy szél elemű jutsuhoz hasonlított, ugyanis a levegőben terjedő chakrahullámot kellett létrehoznia, azaz a levegőre kellett chakrával ötvözött mechanikai hatást gyakorolnia. Hagyta az elméleti boncolgatást, és átadta magát az alfa állapotnak. Érezte, ahogy áthullámzik testén a chakrája, és alig tudja megfékezni. Többet akart meditálni, hogy jobban felkészüljön, de türelmetlen volt. Minél előbb akarta magának ezt a technikát... Csak úgy, mint minden technikát. Fogta is a két térdére támasztott katanáját, felállt, és nekiállt a fizikai felkészülésnek. Kezenként kétszáz egykezes fekvőtámaszt végzett, bemelegítette a törzsét, és a csuklóját. Ez után vágott ötszázat a levegőbe. Lassan belecsúszott a harmadik órába, ideje volt nagyobbat is lépnie. Felvett egy alapállást, chakráját a pengéjébe koncentrálta, elképzelte a hatást, és vágott egyet. Egyelőre nem sikerült chakrahullámot kibocsátania, de nem is fűzött sok reményt az első próbálkozáshoz. Megpróbált fokozatosan egyre több chakrát hozzáadni, hogy elérjen valami eredményt, de nem sikerült, akármennyit is felhasznált. Két órát is elpocsékolt erre, és már csak három órája maradt.
~ Így nem fogom kibírni, be kell vennem egy tablettát. ~ bosszankodott, mert ezzel felhasználta az utolsó darabot, ami akkor nála volt, de kénytelen volt bevenni. Utána egyből energikusabbnak érezte magát. Megújult erővel vetette bele magát a gyakorlásba, hogy ezúttal valami eredményt is elérjen. Lassabban kezdett neki, megfontoltan. Teljesen darabjaira szedte a technikát. Először chakrát koncentrált a kardjába, majd visszahúzta. A hangsúly a feltöltésen volt, a lehető legtöbb chakrán, amit a kardba tudott préselni az erőteljes technika érdekében. Ezután fokozatosan kellett kiengednie, hogy széles pengét tudjon létrehozni, mindezt suhintás közben. Hála a koncentrációjának sikerült kibocsátani a megfelelő mennyiségű chakrát nagyjából fél óra alatt, de az még nem volt penge. Elérkezett a legnehezebb feladathoz, meg kellett oldania, hogy a chakrája vágjon. Már nem volt elég a hullám, az csak a segítséghez volt jó. Ennek a technikának a pusztítás volt a lényege, el kellett vágnia mindent, ami az útjába kerül. Erősen koncentrált, még erősebben, mint addig, és az óráját sem nézte meg, nehogy kibillentse valami. Hosszan próbálkozott, de nem sikerült. Sőt, olyan rossz eredményeket ért el, hogy önmagát is megdöbbentette. Szinte semmi nem jött ki a kardjából, mintha először próbálná a technikát.
~ Fene.. Mit rontottam el? ~ kérdezte magától, de ötlete sem volt, mindent úgy csinált, ahogy korábban. ~ Mindegy, másodszorra már menni fog. ~ emberelte meg magát, és újra nekirugaszkodott.
Fél óra múlva elégedetten rogyott le a fűbe. Előtte az erdő jócskán megritkult a sok eleresztett próbálkozástól. Ránézett a zsebórájára.
- Hét és fél... - mosolyodott el.
- Nem is rossz. - lépett oda Hikagawa. - Csak még valami. Ugyebár ezzel vissza tudsz verni más chakrapengéket. Ha elég erős a technikád, meg kell, hogy tudd állítani az enyémet. Kibírsz még egy próbát? - mosolygott.
- Persze, essünk neki. - tápászkodott fel Koizumo. Felálltak egymással szemben, és egymásnak szegezték kardjaikat.
- Akkor háromra? - kérdezte a samurai.
- Háromra.
Egy... Kettő... Három!
Koizumo végrehajtotta a technikát, és a chakrapengéje elindult a férfi felé, de nem érkezett válasz. Egyetlen chakratömeg szelte megállíthatatlanul a teret az alak irányába, aki csak ott állt. Leengedte kardját, és mosolyogva várta a halált. A penge a mellét találta el, hibátlanul kettészelve az egész testét.
- Köszönöm! - kiáltotta elhaló hangon. A penge eloszlott, és a férfi darabjai szétszóródtak a tisztáson. Koizumo értetlenül markolta kardját.
~ Mégis mi ez? Mi történik?
Odarohant a testhez, de már esélye sem volt, hogy egy szót is kinyerjen belőle. Tekintete az elhullott katanára tévedt. Mestermunka volt, gyönyörű lángmintával a penge acéljában.
~ A francba, most még gyilkosságért is kereshetnek... Le kell lépnem. Köszönöm, öreg.... ~ ezzel felkapta a kardot, lecsatolta a testről a hüvelyét, és az egészet a táskája oldalára fűzte. Úgy érezte, nem fogja tudni, és nem is szükséges megértenie, miért történt az, ami történt, de tovább akarta vinni, amiért a samurai életében küzdhetett.
- Hika. Ez lesz a neved. - tekintett a pengére, majd elindult egy kis kerülőúton, vissza a küldetésre.

Jiraiya Vas. Szept. 04 2016, 18:26

Még Félszer ennyit kérek a technika elsajátításáról. Vagyis a próbálkozásról és a probléma megoldásról, a nehézségek leküzdéséről.

**Kenta Koizumo** Pént. Júl. 07 2017, 21:36

Szeretnék megkérni egy mesélőt, hogy ellenőrizze le az előző tanulásom javított verzióját, amelyben eszközöltem a korábban kért változtatásokat. Köszönöm! ^^

Hyuuga Hinata Vas. Júl. 09 2017, 16:03

Szép napot!

A technika rövid tanulását elfogadom, mert már rendelkezel kenjutsu ismeretekkel, de legközelebb ne csak eltelt órákban, hanem próbálkozások nehézségeiben is szemléltesd Koizumo erőfeszítéseit. Te gyilkos! Crying or Very sad

Jutalmad a gondatlanságból elkövetett emberölés mellett +6 chakra és +1 TJP az előzetes edzés miatt. A technikát pedig felírhatod az adatlapodra!

Hinata

**Kenta Koizumo** Hétf. Júl. 31 2017, 18:31

Fuuin Teppeki // Vas Fal Pecsét
Ennek a pecsétnek a segítségével acél keménységűvé, és nagyon nehezen áttörhetővé tehetünk felületeket. A pecsétet csak az arra jogosul személyek távolíthatják el; a megpecsételt kapu csak így nyitható, a felület pedig csak így sérthető fel vagy rombolható le.
A pecsétet egyetlen módon lehet megtörni: nagyobb mennyiségű chakrát kell belepumpálni a felület elleni támadásba, amennyit a pecsét elhelyezője a pecsétbe zárt.
Chakrapont: 300
Besorolás: B

Koizumo békésen pihengetett egy fa alatt. Szürke trikója most épp az arcát védte a pont a szemébe tűző naptól, és eltakarta mindkét szemét. Ő maga az árnyékban feküdt, táskáját használta párnának, de bár egészen nyugodtnak tűnt, keze ügyében ott voltak ninjatoi. Egy átlag ember azt is hihette, hogy aludt, de szemei is nyitva voltak a trikó alatt.

- Lassan tovább kellene indulnunk, nem gondolod? - kérdezte útitársa, egy kopaszra borotvált fejű, vele nagyjából egy idős fiú, akit Shizu-nek hívtak.

Hősünk pillanatnyi helyzetüktől jó két napi járóföldre, egy békés faluban találkozott a szerzetes kinézetű fiúval, és mivel egy irányba mentek, megbeszélték, hogy együtt utaznak. Shizu különleges gonddal válogatott faanyagért volt a Tűz országának határvidékén.

- Egy új szoborhoz lesz a szentélyembe. - magyarázta találkozásuk alkalmával a szerzetes. - Ilyen fát máshol nem találsz. Fogékony a természeti energiákra. A belőle készített szobor jó szerencsét és boldogságot hoz a házra, amelynek közepébe állítják. Ez a talizmán is ilyenből van. - mutatott egy egyszerű ovális fadarabot, amelynek közepébe a Tűz kanjija volt vésve. Koizumot azonban nem érdekelte különösebben a szerencse lehetősége. Felajánlotta a szerzetesnek a segítségét, cserébe csupán annyit kért, Shizu mutassa meg neki az utat Konohába.

- Igazad van. - kelt fel kelletlenül a shinobi, vállára vetette trikóját, és a fás talicskára dobta ninjatoit. Most ő volt a soros, aki a kis kocsit húzta, Shizu pedig pihenhetett. Utóbbi elmondása szerint estére már a Tűz templomában lehetnek, ha tartják a korábbi tempót. Ott vendégül látják Koizumot az éjszakára, reggel pedig arccal Konoha felé fordítják, és útjára eresztik.

Miközben mentek, viharfelhők kezdtek összegyűlni a hátuk mögött. Ezt ők egyelőre még nem vehették észre, de örültek a hűvös szélnek, ami kellemesen hatott a nyár derekán. Még nem volt esőszag, amikor este a templomhoz értek. Együttes erővel felcipelték a szállítmányt, majd megvacsoráztak, és lefeküdtek aludni.

Koizumo mennydörgésre ébredt. Megnézte a zsebóráját, az hajnali két órát mutatott.

~ Reggelre elvonul.. ~ gondolta, és visszaaludt. Csakhogy tévedett. Amikor felkelt, a hevesen záporozó esőcseppek a tolóajtó résén rengeteg sarat vertek be a szobájába, és az udvarban bokáig állt a víz.

~ Akkor ezek szerint kénytelen leszek így menni... ~ sóhajtott, és elkezdett összepakolni. Miközben pakolt, Shizu és az apja, egy ötvenes éveit taposó, szintén kopasz, fehér köpenyt viselő szerzetes lépett be szobájába.

- Látom, menni készülsz. - konstatálta az öreg.

- Nem engedhetjük el ilyen viharban, atyám.

- Igazad van, Shizu. Sajnálom, Koizumo, még egy ideig maradnod kell.

- Köszönöm, uram, de rám már várnak... - hazudta a fiú. - Minél előbb Konohába kell érnem, és most már tényleg indulnom kell. - felelt a ninja. Shizu apja, Shitteru azonban tovább erősködött. Néhány percig még szavakkal próbálta meggyőzni az ifjút, majd beadta a derekát.

- Ám legyen. Hamarosan indulhatsz, de előbb kérlek, várj meg itt. - Koizumo cselt gyanított, de végig gondolta, miért is folyamodna ilyen eszközökhöz egy szerzetes, és türelmesen várt. Shitteru kisvártatva megjelent kezében egy egyszerű porcelán teáskannával. Egy robbanó jegyzethez hasonló cetlit ragasztott a kannára, és a fiú kezébe nyomta. - Ha el tudod törni, elmehetsz. - állt meg vele szemben.

~ Hát jó... ~ gondolta az ifjú, és jó erősen földhöz vágta a kannát. Az azonban nagyot koppant, kissé behorpasztotta a deszkapadlót, és arrébb gurult. ~ Érdekes.... ~ gondolta a fiú, majd fölvette az edényt, és megpróbálta letörni a csőrét, de ismét nem járt sikerrel. Mintha vasból lett volna a kanna. Elővett egy kunait, és teljes erejéből megszúrta vele a porcelánt ott, ahol a legvékonyabb volt, de csak annyit ért vele, hogy kicsorbult a pengéje. ~ Alighanem emiatt a cédula miatt van. Mintha egy pecsét lenne rajta, ha jól sejtem, az gátolja meg, hogy kárt tegyek a hordozóban. ~ ötletelt, majd megpróbálta először kézzel, aztán a csorba kunai-jal lekaparni a papírdarabot. Azonban ezzel sem ért meg semmit, egyszerűen nem tudott kárt tenni benne. ~ Biztosan van rá mód, hogy a chakrám segítségével eltávolítsam, de nem ismerek ilyen technikát. Úgy tűnik, ezzel nem sikerülhet előrébb jutnom... Ez a pap jól átvert, most meg a markába röhög.. ~ sandított a férfi felé.

- Feladom, kérlek, áruld el, mi a megoldás. - nyújtotta vissza az edényt Shitteru-nek. A férfi mosolyogva elvette, és félretette azt.

- Egy Fuuin Teppeki nevű jutsut használtam. Ez egy különleges pecsét technika, amely elsősorban épületek védelmére lett kitalálva. Létrehozóján kívül csak az tudja feltörni, aki az elkészítéshez felhasznált chakra többszörösével támadja azt. Ilyen fiatalon neked például esélyed sem lett volna ellene, de nézd meg, nekem milyen egyszerű. - mondta, majd megérintette az írást, és a földhöz vágta a kannát, ami ripityára tört. Koizumo azonnal meglátta a potenciált ebben a technikában. Ebben a technikában is. Ő olyan típus volt, aki minden új jutsuban, amit mutattak neki, végtelen számú lehetőséget, alternatív felhasználási módot látott. Így volt ez a Vas Fal Pecséttel is. A fiú fejben már el is készítette az őt mindentől megvédő köpenyt, amit csak magára borít, és máris sebezhetetlenné válik, valamint a katanát, amelynek markolatába egy ilyen pecsétet tesz, és mindent átvág vele. Persze ennek még ki kellett dolgozni a módját, és mindenek előtt meg kellett szereznie a jutsut is.

- Kérlek, tanítsd meg nekem ezt a technikát! - rohamozta meg Shitteru-t. Rengeteg kérdése volt a jutsuval kapcsolatban, de egyelőre csak meg akarta győzni az öreget.

- Sajnálom, fiam, de én most nem érek rá. De Shizu tud neked segíteni. Ha ő vállalja, akkor ennek semmi akadálya. Én most magatokra hagylak titeket, mert már vagy húsz perce nem imádkoztam, igyekezzetek nem lezúzni a templomot! - mosolygott Shitteru, és kilépett a kerengőre, majd eltűnt. Amint távozott, Koizumo a fiúnak esett.

- Légyszi légyszi légyszi!!! - kérlelte. A sok magányos vándorlás miatt szociális készségei igencsak alacsony szinten rekedtek, de ez általában bevált, szerencsére most is.

- Ebben a viharban csak így lehetek a templom hasznára, úgyhogy legyen... Hozom az eszközöket. - adta be a derekát Shizu, és ő is elindult arra, amerre az apja. Kisvártatva egy kalligráfia készlettel, néhány ecsettel, és rengeteg papírral és tekerccsel tért vissza.

- Ahhoz, hogy pecsét jutsukat alkalmazz, előbb az ecsettel kell jól bánnod. Kezdésnek kalligráfiát fogsz tanulni. Készíts tintát ezekből! - vetett le a fiú elé egy shikát (korom, fenyőgyanta, és csontvelő alapú szilárd tinta, amit vízben kell feloldani dörzsölés útján), egy tintakészítő edényt, és fél liter vizet. - Az egész palackban sűrű, fekete tinta legyen, ez az első lépés. - utasította Koizumot. Aki készített már ilyen tintát, az tudja, milyen embert próbáló feladat is. Ahhoz, hogy néhány milliliter megfelelő minőségű festéket hozzon létre az ember, akár tizenöt percig is dörzsölheti az edény alját a shikával. És az edénybe legfeljebb tizenkét-húsz milliliter víz fér. Egy átlag embernek egy fél napja is elment volna erre. Csakhogy Koizumonak nem volt ideje az ilyesmikre. Fogta a már korábban elővett kunait, és szépen, lassan elkezdte lekapargatni a shika oldalát, hogy minél finomabb port kapjon. A szemcséket az edénybe gyűjtötte, majd amikor már a lehető legkisebbre faragta a kis, fekete téglát, a kunai markolatával elkezdte a kapott port még finomabbra zúzni. Amikor már elégedett volt a végeredménnyel, a palackba öntötte azt, majd elkezdte összerázni.

- Nem éppen hagyományos módja a tintakészítésnek... - jegyezte meg Shizu. Koizumo azonban örült, hogy nagyjából másfél óra alatt használható tintát kapott. - Sokkal inkább egy találékony, vagy éppenséggel lusta módszer, amit a folyton könnyebb utat keresők használnak. Egyébként kölyökkoromban én is így csináltam, csak nekem büntetésből két héten át kenyéren és vízen élve kellett meditálnom a latrina lefolyója alatt. Viszont te ninja vagy, így azt hiszem, ez belefér. - nosztalgiázott cseppet. - Rendben. A következő feladathoz egy ecset fog kelleni. - mondta, és egy kis tekercset vett fel, amiből megidézett egy ecsetet... Csakhogy ez a pemzli nem volt éppen egy golyóstoll, egy normál vastagságú rokonának volt méretarányosan két méter hosszúságúra nagyított mása. A maga ölelhető fél méteres átmérőjével akár fegyvernek is minősülhetett volna. A következő dolog, amit Shizu elővett, egy szintén elég nagy méretű tekercs volt, amire robbanó jegyzet nagyságú téglalapok voltak festve. - A következő két kanjit kell leírnod minden téglalapba. - mutatott egy lapot a szerzetes, amin a vas és a fal kanjija volt látható. - Ügyelj a vonássorrendre, a precizitás kulcsfontosságú egy pecsét létrehozásánál. Minden egyes elrontott kanjiért tíz másikat kell írnod egy még nagyobb ecsettel. - adta ki a feladatot.
~ És én még azt hittem, a nehezén már túl vagyok... ~ sóhajtott Koizumo, de nem jutott eszébe semmilyen mód, amivel kikerülhetné ezt a feladatot. Gyorsan megszámolta a téglalapokat, pontosan 144 volt. ~ Mattaku... ~ sóhajtott újra. ~ Ez is lesz vagy két óra, és a tanulás még el se kezdődött igazán... ~ kezdett bele. Kiöntötte a tintát egy oda készített tálcára, megragadta a hatalmas ecsetet, és belemártotta a mélyfekete folyadékba. Maga az ecset egyébként nem volt túl nehéz, bambuszból készült szára volt, így még éppen kezelhető súlya volt, de csak a leghosszabb szálak legvégével festhetett, mert a téglalapok nagyon kicsik voltak, és két írásjelnek is bele kellett férnie egybe. Óvatosan elkezdte megfesteni az első kanjit. A vonássorend szerencsére nem volt eget rengetően bonyolult, de a méretet kissé elszámolta, a második leírandó hieroglifa alig fért bele a rubrikába. A téglalapból nem futott ki ugyan, de igencsak csúnyácska lett az írása. Ráadásul ezzel a kettővel is majdnem egy percet szöszmötölt. Leeresztette az ecsetet, hogy pihenjen egy kicsit, de Shizu azonnal rámordult.
- Addig nincs pihenő, amíg nem végeztél. Ez a büntetésed azért, mert az előbb elcsaltad a feladatod. - mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Koizumo arra kényszerült tehát, hogy egy huzamban leírja mind a 288 kanjit. Bele is vágott a megpróbáltatásba, hogy minél előbb túl legyen rajta. Csupán akkor tudott egy kicsit lazítani fáradt izmain, amikor a tintába mártotta az ecsetet, de erre nem volt szükség túl gyakran, és Shizu ilyenkor is hamar szólt, hogy ne lazsáljon. A kicsit több, mint két órás firkálás alatt egyszer Shitteru is benézett egy pár percre, hogy lássa, hogy állnak a fiúk, de nem maradt sokáig.
Amikor Koizumo végre letehette az ecset, majdnem annyira elfáradt, mint egy egész napos taijutsu edzésen. Álmában sem gondolta volna, hogy egy egyszerű pecsét jutsu megtanulása ennyi fáradtsággal járhat. Shizu azonban máris mondta a következő feladatot.
- Most pedig megtanulod a pecsét mintáját. Minden egyes részletnek pont ugyanolyannak kell lennie, mint ahogy mutatom, ellenkező esetben a pecsét hatása nem jön létre. Nézd meg alaposan ezt a rajzot, mert ilyen mintát kell neked is alkotnod. - mutatott egy cédulát, rajta az említett ábrával.

Balról az első mintáról van szó:

Koizumo szemügyre vette a rajzot, és a neki adott eszközökkel elkezdte Shizu utasítására pontosan lemásolni. ~ Chh, ez egyszerű. ~ fejezte be a művet, Shizu azonban elégedetlenül csóválta a fejét.
- Az oldalsó minták nem csupán koncepció nélküli krikszkrakszok, hanem ősi, rituális festések, amik mérnöki precizitással lettek kidolgozva, és minden egyes elemük önálló jelentéssel bír. Nem várom, hogy tanuld meg egy ősi nyelv írását, de ha tökéletes pecsétet akarsz, ahhoz tökéletesen kell másolnod. Kezdd újra, és szánd rá az idődet. A templom szerzetesei hetekig tanulják a mintát, mire elégedettek lesznek vele, te legalább szánd rá a délutánodat... - így történt, hogy Koizumo egy teljes napot töltött tintakészítéssel, és firkálással. Shizu rendre visszadobta alkotásait, amikbe egyenként akár öt-tíz percet is beleölt, és minden alkalommal elfogadhatónak vélte. Próbálkozott különböző vastagságú ecsetekkel, még egész vékony fejűekkel is, hogy minden egyes csepp tintát a helyére tereljen, de minden alkalommal hibázott valahol, Shizu pedig ezt folyton szóvá tette. Még késő este, néhány gyertya lángjánál is megállás nélkül írt, pedig késő délután az eső is elállt, a felhők elvonultak, és ő is indulhatott volna. De a jutsu megtanulása annyira lekötötte a figyelmét, hogy észre sem vette auz időjárás változását, és amúgy sem ment volna el, amíg legalább egy működőképes pecsétet nem hozott létre. Este tíz körül járhatott, amikor Shitteru az ágyba utasította az ifjakat.
- Jó munkához idő, és friss elme kell, Koizumo, most aludj, holnap reggel már biztosan sikerrel jársz. - biztatta a shinobit. Ő azonban keserű szájízzel tért nyugovóra, egy elfogadható mintát sem tudott megcsinálni, bár Shizu és Shitteru szerint is már közel járt.
Másnap reggel korán ébredt, és azonnal nekiállt a tintakészítésnek. Ezúttal azonban a szokványos úton, dörzsöléssel oldotta fel a vízben a shikát centiliterről centiliterre. Shizu pár perccel utána kelt - epdig ő szerzetes -, és örömmel fogadta Koizumo reggeli tornáját. A shinobi immár kellő alázattal állt a feladathoz, és arra is rájött, milyen meditatív tevékenység a tintakészítés.
- Szabadítsd fel a chakrád, és koncentráld a shikába! - utasította a szerzetes Koizumot, aki így is tett. - Ma hagyd, hogy a chakrád vezessen. Lazíts el a tested, és járjon át a templom energiája, és meglátod, milyen hamar sikerülni fog a minta. - az ifjú ninja ennek szellemében készítette el a napi tintaadagját, nem sajnálva a temérdek időt, amit erre fecsérelt. Majdnem délig reszelte az edény alját, és a tegnapinál is tökéletesebb, sötétebb folyadékot kapott. Ráadásul Shizu elmondása szerint ez a tinta már telítve volt az ő chakrájával is. A tökéletes esszencia egy pecsét elkészítéséhez. - Ilyen tintát persze nem tudsz mindenből készíteni. Különleges alapanyagok kellenek hozzá, amihez az átlag ember nem férhet hozzá. Ilyen chakraérzékeny tintát kapsz a ninjaellátó üzletekben, bár az nem ér el olyan erőteljes hatást, mint a saját chakráddal átitatott verzió. Most viszont csak a mintára koncentrálj! - biztatta hősünket a szerzetes. Koizumo egy kisebb fejű ecsetért nyúlt, meg némi papírért, és nekilátott a minta felrajzolásának. Nem annyira a részletekre figyelt, mint inkább az érzésre, ami átjárta őt közben. Követte a saját chakrájának útját, és két perc alatt be is fejezte a mintát. Szinte teljesen ugyanolyan volt, mint amit Shizu mutatott neki. - Nem tökéletes, de szódával elmegy. Még tíz ilyen, és megtanítom neked magát a jutsut. - adott ki egy újabb feladatot a pap, Koizumo pedig örömmel a szívében folytatta a pingálást. Amíg a feladatára fókuszált, Shizu egy kis időre kiment a szobából, és fa pálcikákkal, valamint újabb cédulákkal tért vissza.
- Ezek itt tekercsekből kivágott papírlapok, a legalkalmasabbak a pecsét hordozójának. Most jól kell figyelned, mert csak hét próbálkozásod lesz. Miközben ezekre megcsinálod a mintát, minél több chakrát kell az ecseten keresztül a mintába vezetned. Az a chakramennyiség, amit így a pecsét tárolni fog adja majd a technika ellenállóságát. Ha elég chakrát tudsz beletenni a pecsétbe, és azt ráragasztod ezekre a pálcikákra, az amúgy könnyen törő fa vesszők még csak elhajlani se fognak, nem gyulladnak meg, és a húsodat is át tudják majd ütni. - magyarázott, majd megadta az engedélyt a feladat elkezdésére. Koizumo ellazította magát, és először a kezébe fókuszálta a chakráját, majd az ecseten keresztül a tintába vetítette azt. Természetesen ez a feladat nem gyerekjáték, neki sem sikerült elsőre. A pecsét, amit az imént megadott instrukciók alapján készített az egyik pálcikára tekerve alig ért el valamilyen hatást. Kissé nehezebb volt ugyan eltörni a botot, de gond nélkül sikerült. Alighanem több chakrát kellett belefektetnie a további próbálkozásokba. Azonban másodszorra, sőt, harmadszorra sem sikerült, bár a harmadik esetben már érezhetően nehezebb volt megsérteni a pálcát. Viszont már csak négy pálca maradt, majdnem a felét elhasználta a készletnek. Ugyan pálcát még akármennyit szerezhetett volna az erdőből, sokat segített neki egy tanulásnál, ha keretek közé szoríthatta magát, mert az remekül motiválta. Az, hogy már csak négy próbálkozása volt arra ösztönözte, hogy újabb kihívás elé nézzen.
~ Háromból megvan. ~ döntötte el, és félretette egy időre az ecsetet. Meditálni kezdett, fókuszálta a chakráját a jobb kezébe, és a hatásra koncentrált, amit el akart érni. A pecsétnek minél több chakrát kellett tartalmaznia, hogy hatást fejtsen ki. Több, mint egy órát töltött meditatív állapotban, Shizu sem zavarta meg. Amikor késznek érezte magát, ismét papírért és ecsetért nyúlt, és felrajzolta a mintát. A cédulát a pálcára ragasztotta, és megpróbálta eltörni azt. A bot azonban alig hajlott. Elővett egy kunait, azzal azonban némi erőt kifejtve sikerült átvágnia a botot. ~ Még több chakra kell. ~ gondolta, és eszerint is járt el. A következő alkalommal azonban még mindig nem volt elég, bár már nem tudta fizikailag megsérteni, a bot könnyen lángra kapott, és elégett egy Goukakyuu no Jutsuban. Koizumo elhatározta, hogy a következő próbálkozás már sikeres lesz, de életében először nem működött a terve. A hetedik pecsét azonban minden szempontból megfelelő volt mind Shizu, mind az ifjú shinobi szerint. Nagyjából chakrájának az egyharmadát préselhette ebbe a pecsétbe.
- Remek, megtanultad a technikát. - örült Shizu. - Most mutatok még valamit, mit tanulhatnál, ha szerzetes lehetnél. - mondta, majd egy különleges pózt vett fel. Egy szemvillanás alatt arany színű chakra vette körül a testét. Koizumo mérhetetlen mennyiségű energiát érzett a szerzetes felől, szinte letaglózta az erő. ~Tényleg ekkora hatalma lenne? ~ csodálkozott.
- Persze ezt csak a szerzetesek tanulhatják meg több év meditáció és fókuszált edzés után, de ki tudja... Ha most felcsapnál papnak, ilyen erős lehetnél. - mosolygott Chizu. A shinobi nem értette, ideiglenes tanítója miért mondta ezeket, de biztosan tudta, a szerzetesek életmódja nem neki való. Ő kalandokat keresett, ehhez pedig nem rostokolhatott egy templomban. Másnap reggel megköszönte a gondviselést, és elment a templomból. Magával vitt egy cédulát rajta a Vas Fal Pecséttel, és tervbe vette, hogy amint alkalma nyílik rá, vesz tintát és egyebeket. Nagy hasznára lesz még ez a jutsu.

Uchiha Itachi Hétf. Júl. 31 2017, 19:22

Na ezt már szeretem. Ez egy nagyon szép kerek történet volt. Megfelelő volt a kis történet a tanulás körül és a próbálkozások is szépen részletesen le voltak írva. Nem nagyon találok kivetni valót a tanulásodban, csupán csak egy dologra szeretnélek megkérni. A jövőben kérlek írd fel azt is, hogy időrendben hova illesztenéd be a tanulást/kalandot/élményt. Mindezt csupán azért, hogy az értékelő staff el tudja helyezni időrendben, hogy mikor történik ez a tanulás.
A tanulásodat ELFOGADOM. A jutsut felírhatod és a szép kerek kis történetért ötletes karakter használatért még jóváírok neked +8 chakrát.

Ügyes volt csak így tovább! Smile

Ajánlott tartalom

Kenta Koizumo

Kenta Koizumo

Re: Kenta Koizumo

Re: Kenta Koizumo

Re: Kenta Koizumo

Re: Kenta Koizumo

Re: Kenta Koizumo

Re: Kenta Koizumo

Re: Kenta Koizumo

Re: Kenta Koizumo

Re: Kenta Koizumo

Re: Kenta Koizumo

Re: Kenta Koizumo

Re: Kenta Koizumo

Re: Kenta Koizumo

Re: Kenta Koizumo

Re: Kenta Koizumo