Kenta Koizumo
2 posters
1 / 1 oldal
Kenta Koizumo
Kenta Koizumo Hétf. Aug. 31 2015, 23:14
Történések:
- megérkezés Konohába
- falusi geninné válás
- kóválygás
A fiú fáradtan vánszorgott a poros úton úti célja felé. A megcélzott falut védő vastag fából épült falak a lombkoronák csúcsai felett emelkedtek hűvös árnyékukkal borítva az éhségtől és szomjúságtól csak nehezen ténfergő Koizumot.
- Csak még egy kicsit - suttogta az ifjú ninja. Cserepes ajkai közül szinte zörögve hullottak ki a fáradt szavak. A homokban a lábnyomok hosszan elnyúltak, mintha nem is egy-egy cipőtalp lenyomatai lennének, hanem valami groteszk hernyó nyomai, melyek csak helyenként szakadtak meg, amikor Kenta minden erejét összeszedve megemelte ólomsúlyú lábfejeit. Tűzött a nap, a forróságtól vibrált a levegő. Koizumoról nagy cseppekben csorgott alá az izzadtság, hűsítően simogatva a fiú arcát, hátát, mellkasát, majd apró tócsa formájában összegyűltek a porban. A nedvességre szomjazó föld hamar magába szívta a kis foltokat, minden jel nélkül bekebelezve a fiú ottlétének bizonyságát. Lanyha szellő söpört végig az úton, elsimítva a lábnyomokat, melyeket a fáradt ninja maga mögött hagyott.
- Már nem kell sok - Koizumo bevánszorgott egy kanyarba, és szembesült az orra előtt tárva-nyitva álló hatalmas kapuval. Már nem kellett sok. Pihent embernek alig húsz lépésbe került volna átlépni a falu deszkákkal tarkított küszöbét, de a fiúnak még a cél látványa sem adott elegendő energiát, hogy normális tempóban tudjon haladni. Szervezetét teljesen kikezdte a nélkülözés, és a természeti viszontagságok. Lassan, eposzba illő szépséggel térdre borult, mintha az anyatermészet pusztító ereje előtt tisztelegne, majd lassan dőlni kezdett előre. Az utolsó pillanatban sikerült nagy nehézségek árán megállítania magát, és négykézláb kúszott a kapu felé. Lassan haladt. Minden egyes lépés egy örökkévalóságnak tűnt. A fiú nagy nehezen elhúzta magát a kapuig, majd elszállt minden ereje. Eszméletét vesztve elalélt a hővös kövön.
Amikor felébredt, két chuunin állt felette keresztbe tett karral. Talán mondtak is valamit, de az biztos, hogy valahonnan emberi hang szűrődött át az éberség és álom közti vékony határt jelző vastag hangfüggönyön, egyenesen a fiú fülébe. Talán az egyik chuunin beszélt hozzá? Biztos így van.
- Ki vagy kölyök? Honnan jöttél, és miért? - kérdezte egyikük. Koizumo nagy nehezen kicsikarta magából a választ.
- Kenta Koizumo vagyok, vándor shinobi. - felelt a fiú - Kérem, vigyenek a Hokagéhez! - suttogta.
- Mi dolgod vele?
A fiú nagy nehezen feltápászkodott. Ekkor tudatosult benne végleg: megérkezett. Már csak egy pár lépés választja el a végcéljától. Ha nem sikerül...Ha nem válhat konohai geninné, valószínűleg öngyilkos lesz, vagy örök vándor. Egyelőre csak meg kell győznie a két chuunint. Őszintének kell lennie. A boldogság erőt adott neki, és fittyet hányva az iménti elcsigázott fáradtságára, a több napos éhségre és szomjúságra, az előbbinél jóval hangosabban és határozottabban válaszolt.
- Konohát szeretném ninjaként szolgálni. A Tűz országának északnyugati részéről származom, nem kaptam akadémiai kiképzést, de remélem, megfelelek az alapkövetelményeknek. Szeretnék találkozni a Hokagével, hogy elfogadja a szolgálataimat.
- Megbízhatónak tűnsz...gyere velünk, elvezetünk a Hokage palotájához. - szólt hozzá az iménti beszélő, ám mintha egy kicsit kételkedett volna, igaz ennek a legapróbb jelét sem mutatta. Kenta csupán érezte, hogy nem sikerülhetett száz százalékig meggyőznie a kapu őreit.
A két chuunin közre fogta a fiút, és elindultak végig Konoha főutcáján, Danzou irodája felé. Ahogy Koizumo körülnézett, rengeteg embert látott. Mind mentek valahová, vagy beszélgettek, és hatalmas zajt csaptak. Kenta számára idegen, szokatlan volt ennyi ember jelenléte, és a színkavalkád. Az utakon nem látni ilyet. Az egyik alakban a fiú mintha a szamurájt vélte volna felfedezni, akivel korábban találkozott.
~ Tehát ő már ideért. Végre én is itt vagyok.
Az út alatt a palotához Koizumo felszínesen bár, de betekintést nyert a falu életének apró momentumaiba. A lakók életébe, rengeteg nevetésbe, és még sok másba. Egyre inkább tudta, hogy ide akar tartozni. A chuuninokkal nem nagyon beszélgetett, azok hagyták őt csodálkozni az őt körülvevő pezsgésben, a soha el nem múló, életteli légkörben.
Az út olyan rövidnek tűnt a rengeteg új inger hatására - pedig Koizumo nem élt ingerszegény környezetben, sokkal élvhajhászóbb volt annál. Vándorlása alatt egy unalmas napja sem volt. A Hokage palotája egy monumentálisnak ható, ANBU ügynökök által védett terület volt, melynek látványa lenyűgözte az ifjú shinobit. Az egyik chuunin odalépett a kapuőrökhöz, és elmondta, mit szeretne a mögötte álló fiú.
- Bebocsátást kér a Hokage-samához. - mondta.
- A mi feladatunk a Hokage személyének a biztonsága, illetve ennek biztosítása. Nem engedhetünk be akárkit hozzá csak úgy. - a maszk mögül egy komoly, elkötelezett ember hangja szólt. A következő pillanatban az ügynök Koizumo előtt termett, és két ujját annak homlokához érintette. A fiú valamilyen genjutsu alapú technika hatására elvesztette eszméletét.
A következő pillanatban..illetve, nem tudni, mennyi idő után, de a fiú egy sötét helyiségben találta magát. Egy fém széken ült, keze háta mögött dróttal megkötözve, felette acél gerendák tartották a tetőt.
~ Könnyedén eloldozhatnám magam a Nawanuke no Jutsuval, de akkor elveszíteném a felém irányuló összes bizalmat, úgy pedig sokkal nehezebb letelepedni. Jobb ötletnek tűnik megvárni a vallatót. ~ gondolta, miközben felmérte a terepet. Vele szemben fém asztal volt, túloldalán egy az övénél valószínűleg sokkal kényelmesebb faszékkel, ami valószínűleg a vallatónak volt fenntartva. A vallató személye kezdte foglalkoztatni a fiút. Eszébe jutottak a legendás Murino Ibikiről, a kegyetlen vallatómesterről szóló hírek, amiket útja során hallott olyan pletykák, történetek mellett, amik többek között a legendás sannin tetteiről, vagy a nemzetek Kagéiról szóltak. Koizumo kissé megijedt.
~ Remélem nem őt fogom ki... ~ ám miután belegondolt, hogy a fent említett személy valószínűleg a frontokon teljesít szolgálatot, megnyugodott. Szentül hitte, hogy a hadifoglyok kihallgatása fontosabb holmi Koizumo-k vallatásánál. Jól is gondolta. Az ajtó hamar kinyílt, némi fültépő nyikorgás kíséretében, és belépett rajta egy chuunin egyenruhát viselő, napszemüveges férfi, egy ANBU kíséretében.
- Üdv, a nevem Yamashiro Aoba, és szeretnék feltenni neked néhány kérdést. - mondta komolyan, határozottan.
- Nyugodtan, igyekszem mindre válaszolni. - felelt a fiú, miközben figyelemmel kísérte a háta mögé lépő ügynököt, aki készen állt rá, hogy bármikor kivégezze a megkötözött fiút. - Miért vagyok megkötözve? - kérdezte Aobától, mielőtt az bármit is mondhatott volna.
- Csak óvintézkedés. Na akkor: Miért jöttél pont ide és miért szeretnél Ninja lenni pont itt? Tisztában vagy, hogy jelenleg Háború dúl és nem biztonságos ilyenkor csak így besétálni bárhova is?
Ismétlések. Minden egyes mondat elhangzott már korábban, többször is...És minden kérdésre éppen ugyanennyiszer válaszolt a fiú. De türelmesnek kell lennie. Küzdenie kell a célért, és nem elveszítenie a nyugalmát. Így hát teljesen őszintén válaszolt:
- Egy kis bányászfaluban születtem, közel a Tűz országának, és a Folyó országának határához. Édesanyám még kiskoromban meghalt, és....nem hagyott rám semmit. - a szemén lévő pecsétről egyelőre hallgatott. - Apám emiatt depressziós lett. Korábban kiváló ninja volt, sokat foglalkozott velem, de a szomorú esemény után egyre inkább elhanyagolt. - idegennek érezte a saját hangját, és szürreálisnak, amit mondott. Korábban még sosem gondolkodott el ezen, de így, hogy összefoglalta, az élete rettenetesnek tűnt. Többnyire - Végül ő is meghalt, és magamra hagyott. A falu fiatal koromra hivatkozva lefoglalta a teljes örökségem, csak némi pénzt hagyott nekem. Nem éreztem magam otthon, vándorolni kezdtem. Sok országban megfordultam, sokat tanultam, tapasztaltam. Egy hegy tetején, valahol északon táboroztam, hidegben és hóviharban, tengerszint felett több ezer méter magasan. Ott jöttem rá, mit is akarok. A Tűz országában születtem, tehát az a hazám. A hazámat pedig ilyen háborús időkben leginkább ninjaként szolgálhatom. Elhatároztam, hogy eljövök Konohába, és szolgálatba állok helyi geninként, hogy a Hokage parancsait teljesítve hírnevet szerezzek hazámnak, falumnak és magamnak. Röviden ennyi lenne a történetem.
- Értem, hihetőnek tűnik. Azonban biztonsági okok miatt ezt meg kell tennem, bocsánat.. - mondta Aoba, miközben az asztal felett átnyúlva tenyerét a fiú homlokának ütötte, hasonló technikát alkalmazva, mint ami az imént az időt úgymond áthidalva a vallatószobába repítette a fiút. Az utazás azonban ezúttal sokkal barátságosabb helyre vezetett.
Fehérség, vakító fehérség. Egy kórházi szoba steril tisztasága vette körül a fiút, és csönd. De ez a csönd más volt, mint a vallatószobában uralkodó, rettegéssel teli, tombolva várakozó csend, ez nyugodt volt, és tiszta. Kipihentséggel, és biztonsággal áldó, hangtalan állapot, melyet végül egy férfi tört meg, aki az ágy mellett ült egy széken. Ahogy a beszélő felé fordította tekintetét a fiú, szeme megakadt egy pohár vízen, "Idd meg" felirattal.
- Csak belenéztem a fejedbe, amíg eszméletlen voltál. A nővérek elláttak, és néhány gyógyszert is kaptál, a holmid az éjjeliszekrényben van.
~ És genin lettem? Konohai ninja? Mondd már ki! ~ türelmetlenkedett magában a fiú.
- A Hokage-sama beleegyezett, hogy konohai shinobi legyél. Holnap délre légy a Kiképzőterepeknél, megismerkedsz az új csapatoddal. Viszont tudd, hogy egy ideig figyelni fognak, amíg teljesen meg nem bíznak benned. - monda Aoba, majd elhagyta a szobát.
~ Hát sikerült! Konohai genin lettem.
A kórház egyik emeletét egy páciens örömkiáltása töltötte be. A fiú gyorsan összepakolt, és elindult kifelé, az ablakon. Övé volt a falu. Másnap délig azt csinált, amit akart. Bele is vetette magát a falu életébe, szó szerint: az ablakon kimászva a tetőről ugrott le a kórház bejáratához, csaknem eltrafálva egy szürke ruhás ninját, aki a kórházba igyekezett.
- Bocsánat - vetette oda, majd a tetőkön ugrálva továbbállt. Még így, kora reggel is nyüzsgött a falu: utcai árusok kínálták portékájukat, amik változatos jellegűek voltak - a ruháktól, ajándéktárgyaktól kezdve egészen a fegyverekig mindent kínáltak. Az egyik fegyveres stand mellett Koizumo is megállt, mert meglátott egy gyönyörűen kidolgozott katanát. Kezébe vette, megforgatta, és csalódottan visszatette a helyére.
~ Ez is csak egy ócska hamisítvány... Teljesen hasznavehetetlen. ~ gondolta, majd értetlenül nézte azt a civilt, aki rögtön a kardért kapott, és előhúzott egy köteg pénzt.
- Ezt megveszem! - kiáltotta az eladónak. Nagyjából tízezer ryu lehetett nála, amit az árus felé nyújtott.
~ Egy igazi kard nem ér ennyit, nem hogy ez a gyenge hamisítvány.. ~ a fiú nem tudta megérteni a többi oda tömörülő falusit, akik szintén nagy összegeket kínálgattak egy-egy hibásan kialakított shurikenért, kunaiért, és egyéb fegyverekért. Talán azt várták ezektől a játékoktól, hogy ha megtámadják őket, ezekkel majd megvédhetik magukat? Az első találatnál, csapásnál a pulton levő eszközök nagy része darabokba törne, a drágábbak talán két ütést is bírnak. Koizumo fejét csóválva tovább sétált, azon gondolkodva, mihez kéne most kezdenie. Délelőtt körülnézett (pontosabban többször egymás után eltévedt) a faluban, megnézte, egyes helyszíneket merre talál. Ebédelt egy ramenesnél, majd tovább sétált.
~ Megkeresem Gonza-sant, valószínűleg erre lehet most valahol.. ~ határozta el, majd kutatni kezdett. Egy falunyi izgő-mozgó ember között megtalálni egy szamurájt azonban nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Viszont az egyik sarkon befordulva egy gyönyörű nő dús kebleinek a képe tárult elé, teljes valójukban.
~ Nem rossz ~ Koizumo addig stírölte a tovább sétáló hölgyeményt, amíg kis híján neki nem ment egy lámpaoszlopnak. ~ Így jól megnézve Konoha maga a mennyország.
// A folytatásban: tanulás Gonzával, találkozás Emivel (NJK) //
- megérkezés Konohába
- falusi geninné válás
- kóválygás
A fiú fáradtan vánszorgott a poros úton úti célja felé. A megcélzott falut védő vastag fából épült falak a lombkoronák csúcsai felett emelkedtek hűvös árnyékukkal borítva az éhségtől és szomjúságtól csak nehezen ténfergő Koizumot.
- Csak még egy kicsit - suttogta az ifjú ninja. Cserepes ajkai közül szinte zörögve hullottak ki a fáradt szavak. A homokban a lábnyomok hosszan elnyúltak, mintha nem is egy-egy cipőtalp lenyomatai lennének, hanem valami groteszk hernyó nyomai, melyek csak helyenként szakadtak meg, amikor Kenta minden erejét összeszedve megemelte ólomsúlyú lábfejeit. Tűzött a nap, a forróságtól vibrált a levegő. Koizumoról nagy cseppekben csorgott alá az izzadtság, hűsítően simogatva a fiú arcát, hátát, mellkasát, majd apró tócsa formájában összegyűltek a porban. A nedvességre szomjazó föld hamar magába szívta a kis foltokat, minden jel nélkül bekebelezve a fiú ottlétének bizonyságát. Lanyha szellő söpört végig az úton, elsimítva a lábnyomokat, melyeket a fáradt ninja maga mögött hagyott.
- Már nem kell sok - Koizumo bevánszorgott egy kanyarba, és szembesült az orra előtt tárva-nyitva álló hatalmas kapuval. Már nem kellett sok. Pihent embernek alig húsz lépésbe került volna átlépni a falu deszkákkal tarkított küszöbét, de a fiúnak még a cél látványa sem adott elegendő energiát, hogy normális tempóban tudjon haladni. Szervezetét teljesen kikezdte a nélkülözés, és a természeti viszontagságok. Lassan, eposzba illő szépséggel térdre borult, mintha az anyatermészet pusztító ereje előtt tisztelegne, majd lassan dőlni kezdett előre. Az utolsó pillanatban sikerült nagy nehézségek árán megállítania magát, és négykézláb kúszott a kapu felé. Lassan haladt. Minden egyes lépés egy örökkévalóságnak tűnt. A fiú nagy nehezen elhúzta magát a kapuig, majd elszállt minden ereje. Eszméletét vesztve elalélt a hővös kövön.
Amikor felébredt, két chuunin állt felette keresztbe tett karral. Talán mondtak is valamit, de az biztos, hogy valahonnan emberi hang szűrődött át az éberség és álom közti vékony határt jelző vastag hangfüggönyön, egyenesen a fiú fülébe. Talán az egyik chuunin beszélt hozzá? Biztos így van.
- Ki vagy kölyök? Honnan jöttél, és miért? - kérdezte egyikük. Koizumo nagy nehezen kicsikarta magából a választ.
- Kenta Koizumo vagyok, vándor shinobi. - felelt a fiú - Kérem, vigyenek a Hokagéhez! - suttogta.
- Mi dolgod vele?
A fiú nagy nehezen feltápászkodott. Ekkor tudatosult benne végleg: megérkezett. Már csak egy pár lépés választja el a végcéljától. Ha nem sikerül...Ha nem válhat konohai geninné, valószínűleg öngyilkos lesz, vagy örök vándor. Egyelőre csak meg kell győznie a két chuunint. Őszintének kell lennie. A boldogság erőt adott neki, és fittyet hányva az iménti elcsigázott fáradtságára, a több napos éhségre és szomjúságra, az előbbinél jóval hangosabban és határozottabban válaszolt.
- Konohát szeretném ninjaként szolgálni. A Tűz országának északnyugati részéről származom, nem kaptam akadémiai kiképzést, de remélem, megfelelek az alapkövetelményeknek. Szeretnék találkozni a Hokagével, hogy elfogadja a szolgálataimat.
- Megbízhatónak tűnsz...gyere velünk, elvezetünk a Hokage palotájához. - szólt hozzá az iménti beszélő, ám mintha egy kicsit kételkedett volna, igaz ennek a legapróbb jelét sem mutatta. Kenta csupán érezte, hogy nem sikerülhetett száz százalékig meggyőznie a kapu őreit.
A két chuunin közre fogta a fiút, és elindultak végig Konoha főutcáján, Danzou irodája felé. Ahogy Koizumo körülnézett, rengeteg embert látott. Mind mentek valahová, vagy beszélgettek, és hatalmas zajt csaptak. Kenta számára idegen, szokatlan volt ennyi ember jelenléte, és a színkavalkád. Az utakon nem látni ilyet. Az egyik alakban a fiú mintha a szamurájt vélte volna felfedezni, akivel korábban találkozott.
~ Tehát ő már ideért. Végre én is itt vagyok.
Az út alatt a palotához Koizumo felszínesen bár, de betekintést nyert a falu életének apró momentumaiba. A lakók életébe, rengeteg nevetésbe, és még sok másba. Egyre inkább tudta, hogy ide akar tartozni. A chuuninokkal nem nagyon beszélgetett, azok hagyták őt csodálkozni az őt körülvevő pezsgésben, a soha el nem múló, életteli légkörben.
Az út olyan rövidnek tűnt a rengeteg új inger hatására - pedig Koizumo nem élt ingerszegény környezetben, sokkal élvhajhászóbb volt annál. Vándorlása alatt egy unalmas napja sem volt. A Hokage palotája egy monumentálisnak ható, ANBU ügynökök által védett terület volt, melynek látványa lenyűgözte az ifjú shinobit. Az egyik chuunin odalépett a kapuőrökhöz, és elmondta, mit szeretne a mögötte álló fiú.
- Bebocsátást kér a Hokage-samához. - mondta.
- A mi feladatunk a Hokage személyének a biztonsága, illetve ennek biztosítása. Nem engedhetünk be akárkit hozzá csak úgy. - a maszk mögül egy komoly, elkötelezett ember hangja szólt. A következő pillanatban az ügynök Koizumo előtt termett, és két ujját annak homlokához érintette. A fiú valamilyen genjutsu alapú technika hatására elvesztette eszméletét.
A következő pillanatban..illetve, nem tudni, mennyi idő után, de a fiú egy sötét helyiségben találta magát. Egy fém széken ült, keze háta mögött dróttal megkötözve, felette acél gerendák tartották a tetőt.
~ Könnyedén eloldozhatnám magam a Nawanuke no Jutsuval, de akkor elveszíteném a felém irányuló összes bizalmat, úgy pedig sokkal nehezebb letelepedni. Jobb ötletnek tűnik megvárni a vallatót. ~ gondolta, miközben felmérte a terepet. Vele szemben fém asztal volt, túloldalán egy az övénél valószínűleg sokkal kényelmesebb faszékkel, ami valószínűleg a vallatónak volt fenntartva. A vallató személye kezdte foglalkoztatni a fiút. Eszébe jutottak a legendás Murino Ibikiről, a kegyetlen vallatómesterről szóló hírek, amiket útja során hallott olyan pletykák, történetek mellett, amik többek között a legendás sannin tetteiről, vagy a nemzetek Kagéiról szóltak. Koizumo kissé megijedt.
~ Remélem nem őt fogom ki... ~ ám miután belegondolt, hogy a fent említett személy valószínűleg a frontokon teljesít szolgálatot, megnyugodott. Szentül hitte, hogy a hadifoglyok kihallgatása fontosabb holmi Koizumo-k vallatásánál. Jól is gondolta. Az ajtó hamar kinyílt, némi fültépő nyikorgás kíséretében, és belépett rajta egy chuunin egyenruhát viselő, napszemüveges férfi, egy ANBU kíséretében.
- Üdv, a nevem Yamashiro Aoba, és szeretnék feltenni neked néhány kérdést. - mondta komolyan, határozottan.
- Nyugodtan, igyekszem mindre válaszolni. - felelt a fiú, miközben figyelemmel kísérte a háta mögé lépő ügynököt, aki készen állt rá, hogy bármikor kivégezze a megkötözött fiút. - Miért vagyok megkötözve? - kérdezte Aobától, mielőtt az bármit is mondhatott volna.
- Csak óvintézkedés. Na akkor: Miért jöttél pont ide és miért szeretnél Ninja lenni pont itt? Tisztában vagy, hogy jelenleg Háború dúl és nem biztonságos ilyenkor csak így besétálni bárhova is?
Ismétlések. Minden egyes mondat elhangzott már korábban, többször is...És minden kérdésre éppen ugyanennyiszer válaszolt a fiú. De türelmesnek kell lennie. Küzdenie kell a célért, és nem elveszítenie a nyugalmát. Így hát teljesen őszintén válaszolt:
- Egy kis bányászfaluban születtem, közel a Tűz országának, és a Folyó országának határához. Édesanyám még kiskoromban meghalt, és....nem hagyott rám semmit. - a szemén lévő pecsétről egyelőre hallgatott. - Apám emiatt depressziós lett. Korábban kiváló ninja volt, sokat foglalkozott velem, de a szomorú esemény után egyre inkább elhanyagolt. - idegennek érezte a saját hangját, és szürreálisnak, amit mondott. Korábban még sosem gondolkodott el ezen, de így, hogy összefoglalta, az élete rettenetesnek tűnt. Többnyire - Végül ő is meghalt, és magamra hagyott. A falu fiatal koromra hivatkozva lefoglalta a teljes örökségem, csak némi pénzt hagyott nekem. Nem éreztem magam otthon, vándorolni kezdtem. Sok országban megfordultam, sokat tanultam, tapasztaltam. Egy hegy tetején, valahol északon táboroztam, hidegben és hóviharban, tengerszint felett több ezer méter magasan. Ott jöttem rá, mit is akarok. A Tűz országában születtem, tehát az a hazám. A hazámat pedig ilyen háborús időkben leginkább ninjaként szolgálhatom. Elhatároztam, hogy eljövök Konohába, és szolgálatba állok helyi geninként, hogy a Hokage parancsait teljesítve hírnevet szerezzek hazámnak, falumnak és magamnak. Röviden ennyi lenne a történetem.
- Értem, hihetőnek tűnik. Azonban biztonsági okok miatt ezt meg kell tennem, bocsánat.. - mondta Aoba, miközben az asztal felett átnyúlva tenyerét a fiú homlokának ütötte, hasonló technikát alkalmazva, mint ami az imént az időt úgymond áthidalva a vallatószobába repítette a fiút. Az utazás azonban ezúttal sokkal barátságosabb helyre vezetett.
Fehérség, vakító fehérség. Egy kórházi szoba steril tisztasága vette körül a fiút, és csönd. De ez a csönd más volt, mint a vallatószobában uralkodó, rettegéssel teli, tombolva várakozó csend, ez nyugodt volt, és tiszta. Kipihentséggel, és biztonsággal áldó, hangtalan állapot, melyet végül egy férfi tört meg, aki az ágy mellett ült egy széken. Ahogy a beszélő felé fordította tekintetét a fiú, szeme megakadt egy pohár vízen, "Idd meg" felirattal.
- Csak belenéztem a fejedbe, amíg eszméletlen voltál. A nővérek elláttak, és néhány gyógyszert is kaptál, a holmid az éjjeliszekrényben van.
~ És genin lettem? Konohai ninja? Mondd már ki! ~ türelmetlenkedett magában a fiú.
- A Hokage-sama beleegyezett, hogy konohai shinobi legyél. Holnap délre légy a Kiképzőterepeknél, megismerkedsz az új csapatoddal. Viszont tudd, hogy egy ideig figyelni fognak, amíg teljesen meg nem bíznak benned. - monda Aoba, majd elhagyta a szobát.
~ Hát sikerült! Konohai genin lettem.
A kórház egyik emeletét egy páciens örömkiáltása töltötte be. A fiú gyorsan összepakolt, és elindult kifelé, az ablakon. Övé volt a falu. Másnap délig azt csinált, amit akart. Bele is vetette magát a falu életébe, szó szerint: az ablakon kimászva a tetőről ugrott le a kórház bejáratához, csaknem eltrafálva egy szürke ruhás ninját, aki a kórházba igyekezett.
- Bocsánat - vetette oda, majd a tetőkön ugrálva továbbállt. Még így, kora reggel is nyüzsgött a falu: utcai árusok kínálták portékájukat, amik változatos jellegűek voltak - a ruháktól, ajándéktárgyaktól kezdve egészen a fegyverekig mindent kínáltak. Az egyik fegyveres stand mellett Koizumo is megállt, mert meglátott egy gyönyörűen kidolgozott katanát. Kezébe vette, megforgatta, és csalódottan visszatette a helyére.
~ Ez is csak egy ócska hamisítvány... Teljesen hasznavehetetlen. ~ gondolta, majd értetlenül nézte azt a civilt, aki rögtön a kardért kapott, és előhúzott egy köteg pénzt.
- Ezt megveszem! - kiáltotta az eladónak. Nagyjából tízezer ryu lehetett nála, amit az árus felé nyújtott.
~ Egy igazi kard nem ér ennyit, nem hogy ez a gyenge hamisítvány.. ~ a fiú nem tudta megérteni a többi oda tömörülő falusit, akik szintén nagy összegeket kínálgattak egy-egy hibásan kialakított shurikenért, kunaiért, és egyéb fegyverekért. Talán azt várták ezektől a játékoktól, hogy ha megtámadják őket, ezekkel majd megvédhetik magukat? Az első találatnál, csapásnál a pulton levő eszközök nagy része darabokba törne, a drágábbak talán két ütést is bírnak. Koizumo fejét csóválva tovább sétált, azon gondolkodva, mihez kéne most kezdenie. Délelőtt körülnézett (pontosabban többször egymás után eltévedt) a faluban, megnézte, egyes helyszíneket merre talál. Ebédelt egy ramenesnél, majd tovább sétált.
~ Megkeresem Gonza-sant, valószínűleg erre lehet most valahol.. ~ határozta el, majd kutatni kezdett. Egy falunyi izgő-mozgó ember között megtalálni egy szamurájt azonban nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Viszont az egyik sarkon befordulva egy gyönyörű nő dús kebleinek a képe tárult elé, teljes valójukban.
~ Nem rossz ~ Koizumo addig stírölte a tovább sétáló hölgyeményt, amíg kis híján neki nem ment egy lámpaoszlopnak. ~ Így jól megnézve Konoha maga a mennyország.
// A folytatásban: tanulás Gonzával, találkozás Emivel (NJK) //
Kenta Koizumo- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 630
Elosztható Taijutsu Pontok : 40
Állóképesség : 180
Erő : 200
Gyorsaság : 300
Ügyesség/Reflex : 300
Pusztakezes Harc : 150
Tartózkodási hely : Szerdán
Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 611
Re: Kenta Koizumo
Namikaze Minato Hétf. Szept. 07 2015, 19:54
Szépen kidolgozott, ügyes szóvirágokkal tarkított összefoglalás volt. Jár érte a +5 Chakra ^^
Namikaze Minato- Moderátor
Adatlap
Szint: S
Rang: Yondaime Hokage
Chakraszint: Amennyi egy Hokakénak jár
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.