Akihiro Jaken

Katon: Ryuuen Houka no jutsu

Tulajdonképpen A Katon: Karyuudan továbbfejlesztett technikája. Egyszerre több sárkány formájú tűzcsóvát képes kifújni a használó, melyek pusztító gyorsasággal csapódnak az ellenfélbe.
Magyar név: A Sárkánytűz Éneke
Típus: Támadó
Besorolás: S rangú
Chakraszint: 800
Használó: Uchiha Madara


//Nem működik a Word, nem működik a laptop... Csak én működök... Mondjuk én is csak hibásan // 

 - KENJIIII – hasította át hangos kiáltásom az egész lakást. Az elmúlt néhány nap rendkívül eseménytelenül telt. Egy korábbi edzés során sikerült rendesen kikészítenem magamat testileg, ezért kényszerpihenőre lettem küldve, amit nem viseltem túlságosan jól. Egész nap az ágyban fekvés és evés... nem arról van szó, szeretek enni – hát még aludni – de az évek során kialakítottam az edzés és a henyélés tökéletes egyensúlyát, ami most felborulni látszott. Ez pedig kifejezetten rosszat tett az ambíciózus énemnek, amely a sok ágyban töltött időtől csak még jobban bepörgött. Százszámra tódultak az elmémbe az őrültebbnél őrültebb gondolatok és tervek. De vajon melyek azok amelyeket meg tudnék valósítani? És mikor? Készen állok ezekre? Megvan bennem a potenciál, hogy a legnagyobb shinobik nyomdokaiba léphessek? Pláne úgy, hogy évekkel a szokott után kezdődött a shinobi képzésem.Erre először mindig átokként tekintettem, de aztán megtanultam a maga előnyeit. Például, hogy a lemaradásom miatt sokkal több energiát és időt fektettem az edzésbe. Nehezen lehet nálam eltökéltebb embert találni Konohában. Legalábbis szeretem ezzel nyugtatgatni magamat.

 - Mit akarsz már megint? – nyitott be türelmetlenül a szobámba, ahol engem tarkómon összefont ujjaimmal talált meg.
 - Meddig leszek még rákényszerítve a pihenésre? – kérdeztem. 
 - Holnapig... 
 - Ezt mondtad tegnap is! 
 - Igen, mert ha nagyobbat mondok nem tudsz nyugton maradni a seggeden!
 - Hallatlan! Hát ilyennek ismersz te engem?
 - Pontosan! Úgyhogy most fogd be, és hagyd hogy a dolgomat csináljam! – rázott le együttérző nagybátyám, majd kiindult az ajtón.
 - Várj! Kérdeznék még valamit.
 - Éspedig?
 - Mi a legerősebb Katon technika amit ismersz? Kihívást keresek akkorra, amikor már eddzhetek szabadon.
 - A legerősebb? Hmm... Van egy technika, amit eddig csak szóbeszédekben hallottam. Azt mondják, ez a legendás Uchiha Madara egyik pusztító technikája a sok közül. Nehéz lenne megmondani, melyik a legerősebb, de nem ismerek olyat aki elsajátította volna a Ryuuen Houka no Jutsut, ezért hozom most azt fel neked.
 - Remek, akkor azt fogom megtanulni!
 - Megtanulni? Ugyan kérlek... Megszem a kalapom ha az sikerül. Sokszor megleptél már, és valóban erős vagy, de nem hiszem, hogy vagy már ezen a szinten. Inkább keress másik technikát, ne szenvedj azzal amit nem tudsz elérni.
 - Készítheted a kalapodat öregem, mert amint kikelhetek végre ebből az ágyból eheted is!

Másnap Kenji ismét csak azt tudta mondani, hogy majd holnap már tényleg elkezdhetem az edzést, de én már teljesen jól éreztem magamat, és őszintén szólva már a rököm tele volt az ücsörgéssel, így azt tettem amit minden normális ember tesz ilyenkor. Kimásztam az ablakon ahelyett, hogy szóltam volna, hogy már teljesen jól vagyok, és elszöktem, hogy gyakoroljak. Tök normális.Percek múlva már az edzőterepen is voltam. Besétáltam az edzőterep közepére, nyújtózkodtam egyet-kettőt, majd bambán álltam és csak néztem ki a fejemből. Sajnos megfeledkeztem egy igen fontos tényezőről. A technikáról nem tudtam az égvilágon semmit, kizárólag a nevét, így hát sarkon fordultam, és Miyagi Sensei könyvtárába indultam. Egyébként is rég láttam az öreget, így csak az üdvözlés és kis beszélgetés után tudtam nekiülni a technika részletesebb felkutatásának. Nagyjából másfél óra keresgélés és olvasgatás után már egészen sok részletet megtudtam a technikáról a különböző feljegyzésekből, így hát most már valóban készen álltam.
Visszatértem az edzőterepre, és hozzákezdtem a próbálkozásokhoz. A cél tehát Uchiha Madara Ryuuen Houka no Jutsuja volt, amely során több hatalmas sárkányformájú, gyorsan szálló, hihetetlenül forró és pusztító tűzcsóvával támadhatott ellenfeleire. Most komolyan, mégis mennyire lehet nehéz?
A helyzet az, hogy nagyon. Főképp amióta feloldottam a második elememet, s arra fektettem a nagy hangsúlyt, Katon technikáimat elhanyagolva. Az első próbálkozásom lényegében egy egyszerú Housenka no Jutsu volt négy-öt erősebb tűzcsóvával. A második, harmadik és negyedik szintén. ~ Nem jó ez így... Valahogy fel kell turbóznom a technikát, hogy elég ütős legyen, mert ez egyelőre semmi. Ha már egyszer elhatároztam, hogy megtanulom akkor nincs visszaút. Az alapoknak elméletben meg kell lenniük hozzá. Össze kell raknom a jelenlegi tudásomból. Bizonyítanom kell... És fogok is! De mit tehetnék? lehet, hogy nem a Housenkából kellene kiindulnom? De hiszen az a technikám, amivel több lángcsóvát tudok kilőni. Hmmm... Gondolj, gondolj, gondolj... ~ törtem a fejemet ~ Mi lenne, ha megpróbálnám a Housenkát valahogy összekombinálni a Karyuudannal? Úgy már egészen biztosan lenne benne elég kraft! Igen, jó lesz! Lássunk is hozzá ~ csaptam jobb öklömmel bal tenyerembe eltökélten.

Nehéz feladat állt előttem, elvégre nem kifejezetten egyszerű egymás után több továbbfejlesztett Karyuudant ellőni meglehetősen gyorsan, kontrollálva őket.Először csak lehunytam szemeimet, és vettem jópár mély lélegzetet – a jól bevált Katon gyakorló technika. Testemben elkezdtem előhívni, átmozgatni a Katon chakrát. A meleg, bizsergető érzés először az csak ujjbegyeimnél jelent meg, majd onnan átterjedt végig a karomon és lábamon, majd a mellkasomban összpontosult. Vettem egy utoldsó nagy lélegzetet, majd a chakrával vegyített levegőt összesűrítettem, végül pedig a kifújáskor begyújtottam. A sárkány formájú tűzcsóva fenségesen tört előre, felperzselve a talajt maga előtt, de a társai nem követték. Egy fújással kieresztettem az egészet. Ennek a méretével meg voltam elégedve, és eléggé nagy forróságot is árasztott magából, de jó lett volna még vagy három-négyet mellé tenni, mert ez így egy szimpla Karyuudan volt. Annak viszont egészen pofás. ~ Jólvan, tehát az egy levegővétellel bevitt levegőmennyiséget fel kell osztanom annyi részre, ahány tűzcsóvát szeretnék célpontjaim felé indítani – pont mint a Housenkánál. Ergo több chakra kell. Sokkal-sokkal több. Minden csóvába akkora chakramennyiséget kell fektetnem, mint ebbe az iménti egybe. Hmmm... Hát meg kell mondjam, nem egy chakra spórolós technika. De néha kell ilyeneket is durrogtatni, nem igaz? És eszméletlen jó érzés lesz Kenji orra alá dörgölni. Tény, hogy nem vagyok egy Uchiha Madara... De még lehetek! Gyerünk tovább! ~
 Újabb próbálkozás. Szem lehunyása, néhány mély levegővétel, majd a legnagyobbnál már a chakra tüdőbe juttatása. Elképzeltem magam előtt, ahogy a tüdőmet felosztottam öt parcellára, s mindegyikbe annyi chakrát juttattam, amennyit csak tudtam. Végül jött a kifújás, a levegő az első parcellából megindult, végigfutott a kólégcsövemen, majd pedig a számat elhagyta. Majd BUMMM! Olyan mértékben volt koncentrált a chakra a levegőben amit begyújtottam a szám előtt, hogy egy tűzcsóva helyett kontrollálatlanul berobbant. Én pedig csak repültem hátra, majd füstölögve földet értem. Nagy nehezen feltültem, letöröltem jobb karommal a kormos arcomat, majd ahogy elemeltem a kezemet ott táncolt az alkaromon egy lángcsóva. - Oh a büdös életbe! – csapkodtam meg másik kezemmel gyorsan lángoló karomat, majd sóajtottam egy nagyot – Úgy látszik túlzásba sem szabad vinni a chakramennyiséget... Remek tanulság a saját bőrömön – jegyeztem meg magamnak, majd feltápászkodtam, hogy újra próbálkozhassak. Elvégre, hogy vehetné el egy ilyen baki Akihiro Jaken kedvét, ha már a fejébe vett valamit? Költői kérdés, nyilván sehogy!

A nap további része a megfelelő mennyiség kikísérletezésével ment. Elvégre ha ez, a megfelelő koncentráció megvan már nincs nagyon hátra semmi sem. Csak a tűzcsóvák kontrollálása,  és a menő sárkányfejek formázása. Elvégre ha már lúd, legyen kövér. Meg kell adni a módját.Viszonylag gyorsan elszállt az idő, hamar rámsötétedett, és meg kell valljam, egészen kimerített már az egy napi edzés is. És az éjszakázás helyett haza vágytam. Most mondd meg... Én! Valóban elpuhított a kényszerpihenő. Így hát meg kellett makacsoljam magamat, hogy ott maradjak egész este, de az egész éjszaka tartó próbálkozások helyett szinte egyből bealudtam.Másnap reggel – úgy nagyjából tizenegy körül... – keltem fel arra, hogy a tűző napsütés süti a fám árnyékából kilógó jobb karomat. Magamat szégyellve álltam fel a méretes nyáltócsámból amit alvás közben produkáltam, hogy így képes voltam elalduni. Tudtam, hogy össze kell szedjem magamat. Lehunytam a szememet, vettem egy nagy, hosszas és mély levegőt, majd miután azt kifújtam szemeim kinyíltak, s azok új – vagy éppen régi – elszántságomat tükrözték.
Ismét hozzáfogtam a gyakorláshoz. Az első egynéhány próbálkozás után sikerült elérnem az előző napi legjobb próbálkozásomat, amikor is már sikerült egymás után kettő megfelelő tűzcsóvát kilőnöm, és csak a harmadik volt olyan pöttömke, hogy egy tábortüzet nem tudtam volna meggyújtani vele. Ezt az eredményt most még sikerült megismételnem kétszer, így ezt a szintet bestabilizáltam.A következő próbálkozáskor a harmadik adaghoz plusz chakrát adtam, ami így most nem volt kicsi. Ellenben úgyanúgy berobbant, mint a legutóbb – igaz, most nem volt akkora a robbanás, hogy hátra repítsen.Az ezt követő  próbálkozásnál még ugyan nem, de a negyediknél már sikerült pontosan belőnöm a harmadik adag chakramennyiségét, így már elértem a bűvös hármas számot. Mint kiderült, a különböző lángcsóváknak különböző chakramennyiséget kellett biztosítanom. Az első még erőteljesebben tudott elindulni, a másodiknak ugyanazon szinthez már valamennyivel több kellett, a harmadikhoz pedig mégtöbb, mostanra pedig sikerült kitalálnom a részenkénti növekedés mennyiségét.A hosszas, egymást követő számos próbálkozás után már sikerült elérnem, hogy öt kifejezetten erős lángcsóvát kilőnöm egymás után ugyanarra a célra. Azonban eltelt egy újabb nap, én pedig ismét csak rendkívül kimerült voltam a folyamatos chakrahasználattól, de ezen az estén azért már elégedetten tértem aludni.

A másnap délelőttjét azzal töltöttem, hogy megformáztam a tűzcsóvákat. Nem kellett túl sokat foglalkoznom ezzel, ugyanis csak a Karyuudannál kitalált sárkányformát kellett átültetnem ebbe, ami viszonylag könnyedén ment is. A délután viszont már a célzásnak szenteltem. A kiképzőterep egyik nagy beton falához léptem, felmentem rá, és a legkülönfélébb helyeken célokat rajzoltam fel rá krétával – fent is, lent is, oldalt... szóval mindenhol.Amikor álló helyből gyakoroltam az viszonylag könynen ment. A három próbálkozásból, ami tizenöt csóvát jelent mindössze három darab tévesztett célt, így kifejezetten jó volt az átlagom. Egy nagyobb pihenőt követően azonban rátértem a nehezebb feladatra, amikor már mozgó célra lövök. Ehhez az edzőterep egyik erre kialakított részét használtam, miután a teljesen összekormozott betonfal nem felelt meg erre a célra. Ezzel mér jobban meggyűlt a bajom. Mire sikerült egymás után két tökéletes menetet produkálnom már bőven késő délután volt, de tudtam jól, hogy még nem végeztem. Visszafordultam a betonfalhoz, most pedig én voltam az aki mozgott. Futás közben megalkottam a kézjeleket, vetem egy nagy levegőt, majd útjára bocsátottam az öt egymást követő, hatalmas, lángoló sárkányfejet, amelyek pusztító erővel csapódtak a célokba. Mostanra már rendesen belejöttem a célzásba, így mindössze egy olyan cél volt, amelynek csak a felét találtam el. Ezt még néhányszor megismételtem, s mire végeztem már le is ment a Nap.

 ~ Rendben, ezzel is megvolnánk. Akkor már csak egy dolog maradt... ~ pillantottam vissza a mozgó célpontos részhez, majd gyors léptekkel odasiettem. Már nagyon rámfért volna a pihenés, de még nem végeztem. Egyszerűen nem bírtam abbahagyni az utolsó feladat előtt. Mozgás közben a mozgó célpontokat! Egy pillanatra lehunytam a szememet, csak hallgattam a szerkezet kattogását, majd a mély levegő, s futásnak eredtem fürge léptekkel oldalra... És kifújás. A sötétségben feltűnő hatalmas, lángoló sárkányfej minden bizonnyal impozáns látvány lehetett egy civilnek - de talán még egy shinobinak is -, s azt az egyet még négy másik is követte, amelyek szétrepülve a földbe csapódtak, s mindegyik tökéletesen célba talált, hatalmas pusztítást végezve. Nos, a mozgó célpontos szerkezetből nem maradt túl sok...
Büszkén, de izzadtan, kormosan, itt-ott megégve, s leginkább fáradtan ültem le, elnézve a szerkezet romjait, amivel másnap valakinek bőven lesz dolga. Egyszercsak egy tenyér helyeződött a vállamra, s hátam mögül ismerős hang szólalt meg: - Mindig meg tudsz lepni– ismertem meg nagybátyám hangját – Büszke vagyok rád. Most pedig menjünk haza. Azt hiszem van mit kipihenned – mondta, én pedig ellenkezés nélkül hazaindultam vele.

Katon: Haijingakure no jutsu



A használó nem kevés chakrat gyűjt össze, majd ezt egyszerre kiterjesztve a testén kívül, égő hamufelhővel takar be egy adott területet. A használó a füst közepén áll, ám akik a füstben állnak, komolyabb égési sérüléseket szerezhetnek, a robbanás pillanatában állók pedig egyszerűen szétégnek. A technikát lehet egyszerre alkalmazni gyors támadásként, illetve a szorult helyzetekben is el lehet menekülni a sűrű, átláthatatlan füst miatt.
Magyar név: Tűz Elem: Hamuban Rejtőző Technika
Típus: Támadó/Kiegészítő
Besorolás: A
Chakra: 650
Használó: Uchiha Madara

 

Új nap, új jutsu, ahogy tartja a mondás! Amit én találtam ki… De ez már egy részletkérdés, amely felett természetesen elsiklunk.
Tudásszomjam a Konohában eltöltött éveim alatt és ninjává válásom útján nem akart enyhülni, sokkal inkább egyre nagyobbra duzzadt. A szorgos tanulás és edzés, amelyet évekkel ezelőtt kezdtem el, hogy behozzam a többi shinobival szembeni sok éves lemaradásomat rám ragadt, s hamar a részemmé vált ez az igyekezet. Sajna voltak ennek hátulütői – khmm… khmm… social life -, de nagyrészt előnyömre vált, mert még nem hagytam ott egy küldetésen sem a fogamat. Pedig… volt már dolgom pár őrült, de erős ellenféllel.
Lényeg a lényeg: új nap, új jutsu. Alig pár nappal korábban jelezte számomra nagybátyám, hogy egy idősebb konohai shinobi úgy gondolta, sosem árt edukálni a fiatalságot, így magánakcióba kezdett, s a lelkes jelentkezőket vár egy általa szervezett képzésre. Nem kellett sokat győzködni, hogy kapva kapjak az alkalmon. Nincs sokszor lehetőségem egy mesterrel, vagy akár csapatban való edzésre. S ki tudja, talán meg is ismerkedem néhány rendes emberrel, akik nem olyan szűkszavúak, mint Zauki.
Így hát korán fel is keltem, s megindultam a képzés helyszínéül kijelölt kiképzőtérre, hogy odaérjek a megadott időpontra. Hűvös szelek járták Konoha utcáit, gyorsan hajtva az égen a sötét fellegeket. Nem volt éppen a legbarátságosabb idő, de kifejezetten frissítő volt az elmúlt pár nap meleg időjárása után.
Pár perc alatt meg is érkeztem a kiképzőtérre, ahova belépve a képzésen résztvevőket találtam. Azaz a mestert. Csak és kizárólag. Senki mást…
 - Szép napot! – köszöntem kissé megilletődve a privátnak ígérkező képzésemtől.
 - Áhh! Meg is érkezett az első bátor jelentkező! – üdvözölt szívélyes mosollyal a férfi. Pusztán őszülő haja, s egy-egy apróbb, csak éles szemmel kiszúrható ránc jelezte idősebb korát, egyébként rendkívül jól tartotta magát.
 - Üdvözöllek a képzésemen. A nevem Sanatomo Taiga. Én is a faluból vagyok! – mutatott fejpántjára kihúzva magát. S mintha büszke mosolya közben kivillanó fogai megcsillantak volna a borús idő ellenére is.
 - Én Akihiro Jaken vagyok, örülök a találkozásnak – ráztunk kezet – Szóóóval… Mi a program? Ha jól tudom Katon technikák vannak a terítéken.
 - Jól tudod fiam, jól tudod – veregette meg a vállamat Taiga. Kicsit erősebben, mint az kellemes lett volna.
 - Akkor ne fogjunk hozzá máris?
 - Máris? És mi lesz a későkkel? – vonta fel a szemöldökét Taiga.
 - Őszintén szólva nem hiszem, hogy fognak még ér… - szakított félbe egy a távolból felénk rohanó, kiabáló alak.
 - Sajh…  Sajhhh… Huhh… Sajnálom, hogy késtem – mondta a beérkező, nálam talán két-három évvel fiatalabb fiú a térdén támaszkodva, kilihegve magából a rohanást – Sajnos feltartottak… De most már itt vagyok, tanulásra készen! – húzta ki magát, arcára kiülő eltökéltséggel.
 - Remek! Akkor kezdjük is! Mit szólnátok a Karyuudanhoz?
 - Whoooow! Meg tudja tanítani nekünk azt a technikát?! Hihetetlen! – csillant fel a fiú szeme, s csodálattal tekintett Taigára.
 - Nos, igazság szerint én azon már túl vagyok. Nincs esetleg valami komolyabb technika a tarsolyában, amelyet megtanulhatnék?
 - Lenne itt valami… - vakarta meg állát elgondolkodó, összeszűkülő szemekkel – Lehet, hogy ezt még nem sajátítottad el. Gyertek a kiképzőtér közepére, ott megmutatom mindkettőtök technikáját! – intett az öreg, majd megindult, velünk a nyomában.


Az öreg először a Karyuudant mutatta meg a másik fiúnak, aki kitörő lelkesedéssel fogadta a technikát, majd még egy két bemutató és magyarázat után félrevonult, hogy elkezdje a gyakorlást. Ezt követően Taiga felém fordult.
 - Nos, akkor jöhet is a te technikád, amely a Haijingakure no Jutsu. Egy olyan jutsuról van szó, amely harctéren igen praktikus lehet kreatív felhasználási módjai miatt és komoly erőt képvisel – mondta, majd forró és sűrű hamut kezdett kiereszteni a száján, amely hamar körbeölelt minket – Azt javaslom, hogy gyorsan ugorj ki – figyelmeztetett Taiga távolodó hangja. Szükségem volt egy pillanatra, hogy feleszméljek, aztán elrugaszkodtam és elhagytam a kavargó hamut. Abban a pillanatban, hogy már semmim nem ért bele a sötétszürke füstbe az belobbant, majd egy robbanással megrázta a földet.
 - Menőőő! – csillant fel a szemem – Csináljuk meg még egyszer, csak most hadd ellenőrizzem le, hogy pontosan mennyire van pusztító hatása – kértem meg Taigát, aki ismét elkezdte kiereszteni a hamut a száján. Vele párhuzamosan én kézjelekbe fogtam, majd egy Iwa Bunshint küldtem a most csak magunk elé fújt hamuba. Taiga berobbantotta a forró hamut, s amikor elült a füst a klónom helyén csak egy csonka földdarab állt. Odaléptem, s ahogy hozzáértem az égetően forró kődarabokhoz az még kisebb darabokra esett.
 - Nem rossz, nem rossz – bólogattam elismerően.
 - Nem is szabad rossznak lennie –felelt Taiga – Egy A szintű Katon technikától azért elvárható, hogy legyen benne erő. Szóval, készen állsz?
 - Ohh kérem… Én annak születtem.
 - Akkor hajrá! Egy ideig hagylak egyedül dolgozni, aztán ha kell segítség csak szólj – mondta, majd átment másik tanoncához, aki látszólag belebonyolódott a kézjelekbe.
~ Jólvan, akkor kezdődjék a tanulás. Az első dolgom, hogy valahogy kiötöljem a hamu létrehozását. Hmm… Ilyen típusú Katon technikával még nem volt dolgom. A lényeg, hogy bizonyos szinten úgymond anyagiasítsam a Katon chakrámat, ezzel előteremtve a hamut. Igen, azt hiszem ez lesz az, amivel ma a legtöbbet foglalkozom ~ gondoltam át a technika első szakaszát, majd munkához is fogtam. Körülbelül tíz percnyi kézjel ismételgetést spórolt meg nekem az, hogy a technika nem igényelt egyet sem, így egyből a hamu létrehozásának begyakorlásával kezdhettem. Az első dolgom az volt, hogy kitapasztaljam, hogy mégis hogyan kell ilyen formában létrehozni a Katon chakrámat. Ezzel pedig órákat töltöttem el. Rengeteg órát. Nehéz volt rájönnöm a dolog nyitjára, és frusztrált, hogy semennyit sem haladtam. Az utóbbi időkben annyi Katon technikát tanultam meg, hogy beleszoktam és elkényelmesedtem, mert szinte mind ugyanazon alapult. Most viszont egy új irányt vett a dolog, és már elszoktam ettől.
Délutánra már eleredt az eső, így csurom vizesen és sárosan, de leginkább bosszankodva álltam a kiképzőtéren. A másik fiú sem jutott sokkal előrébb, így ő is kezdte már kedvét veszíteni.
 - Jól van fiúk, mára ennyi elég lesz – lépett oda hozzánk Taiga – Rendesen próbálkoztatok ma, sok energiát befektetve. Gyertek vissza holnap reggel újult erővel, s onnan folytatjuk, ahol abbahagytátok – mondta, majd mind elindultunk a magunk irányába hazafelé - a háromból ketten csalódottan.



 ~ Új nap, új jutsu. Csak tegnap nem voltam még csak közel sem hozzá. De majd ma! ~ robbantam ki az ágyból, majd reggeli rutinomat követően kisiettem a kiképzőtérre, s tovább folytattam szerencsétlenkedésemet. Ismét csak órák – vagy legalábbis annak tűnő idő – teltek el, s nem jutottam semmire. Egyszerűen nem éreztem rá a hamu létrehozására. S ekkor sietett segítségemre Taiga:
 - Figyelj ide Jaken. Látom a hamu létrehozásával küszködsz, úgyhogy adnék egy tippet. Gondolj csak bele, hogy hogyan jön létre hamu a minden napokban?
 - Amikor elégetünk valamit.
 - Pontosan! És amit te el tudsz most égetni…
 - …az a chakrám! – csaptam bele a markomba. Hogy nem jöttem erre rá magamtól?
A konklúzió tehát az volt, hogy a sima és az elemi chakrámat keverve tudtam megalkotni a hamut. Elméletben tehát már megvolt a lényeg, csak gyakorlatba kellett még átültetnem a dolgot.
Elkezdődött hát az arányokkal való kísérletezgetés. Szemeimet lehunyva, egy Kos kézjelet megalkotva keringettem chakrámat, majd próbáltam megfelelően vegyíteni az elemeket a tüdőmben, végül pedig jöhetett a kivitelezés.
Ismét hosszú órákon keresztül próbálkoztam, míg végül sikerült áttörést elérnem. Egy nagyjából görögdinnye méretű hamufelhőt sikerült csinálnom. ~ Ennyit sikerült összehoznom több, mint egy nap után? És ennyi chakrával?! Sokkal több chakrát kell befektetnem, s azt sokkal hatékonyabban kell felhasználnom, ha effektíven akarom használni a technikát… ~ húztam össze szemöldökömet, majd további próbákba fogtam.


A nap végére sikerült valamelyest megnövelnem a hamufelhő méretét, de még közel sem voltam a célom eléréséhez. Időközben Taiga már elment, mert dolga volt, de mire én teljesen kimerültem a másik fiú még mindig gyakorolt.
 - Hogy haladsz? – léptem oda hozzá.
 - Megszenvedek vele, annyi biztos – huppant a földre, majd terült ki fáradtan.
 - Nem könnyű technika, az tény – mondtam, majd én is a földre feküdtem mellé - A lényeg, hogy addig gyűjtsd és sűrítsd a mellkasodban a levegővel vegyített Katon chakrát, hogy már úgy érzed, szinte szétveti a tüdődet. Aztán elereszted és bamm… Ott száll a tűz! – próbáltam tippet adni.
 - Köszönöm a tanácsot – felelte – Amúgy Ogata vagyok.
 - Jaken – ráztunk kezet a földön elterülve.
Egy kicsit pihentünk mindketten, majd Ogata felkelt, hogy folytassa a gyakorlást. Én pedig figyeltem egy darabig, tippeket adva neki, ezzel is kihasználva a lehetőséget, hogy egy kicsit tovább pihenjek.
Majd én is folytattam. Éppen kezdett besötétedni, amikor ismét hozzáfogtam, így kezdődött az éjszakázás.
Kis koncentrációt követően felhalmoztam a chakrámat, vegyítettem a „hozzávalókat”, majd kieresztettem a hamut.
 ~ Többet kell. Újabb próba. Többet kell! Újabb próba. TÖBBET KELL! ~ feszegettem határaimat a folyamatos próbálkozásokkal. Szám széle már régen megégett, rendszeresen töröltem a homlokomon gyöngyöző izzadtságot. De csináltam tovább. Már éjfél is elmúlhatott, Ogata már régen kidőlt, amikor egy utolsó próbába fogtam. Minden megmaradt erőmet összegyűjtöttem, majd egy nagy levegőt követűen kifújtam. A temérdek hamu kiáramlott a számon, s elöntötte a környéket. Nem volt olyan forró, mint amilyen Taigáé, de elég sűrű volt ahhoz, hogy ne lássam a holdfényt. Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet, majd Ogata példáját követve én is elterültem a földön, s elkezdtem húzni a lóbőrt. Másnap reggel Taiga ébresztett mindkettőnket, s hamar bele is fogtunk a munkába. Megpróbáltam ott felvenni a fonalat, ahol előző nap abbahagytam, s néhány próbálkozás után sikerült is. A fekete hamu elöntött mindent, ezzel jó lehetőségeket adva éles helyzetekben, hogy ha kell elrejtőzzek ellenfeleim szemei elől.
Még egy lépés volt hátra, ez pedig a hamu berobbantása volt. Az első alkalommal a hamut magam elé fújtam, majd szimplán Katon chakrával megpróbáltam begyújtani. A láng fellobbant, s szétterjedt a hamufelhőben, de nem sikerült rendesen robbanást előidéznem. Jó pár próbálkozásom után sem változott a helyzet, így hát ismét a hamufelhő összetételével kellett játszanom. Igyekeztem még jobban összesűríteni a hamut, s több Katon chakrát pumpálni bele, hogy így érjem el a kívánt hatásfokot. A nap folyamán végéig rengeteg alkalommal próbáltam elérni a robbanást – kisebb nagyobb pihenőket, valamint Taigával és Ogatával való beszélgetéseket beiktatva – s ugyan sikerült javulást elérnem, még mindig nem éreztem elég erősnek.
Így hát rá kellett vennem magamat egy negyedik napi gyakorlásra is. Tudtam, hogy ha aznap már nem végeznék, akkor nagyot csalódnék magamban, így össze kellett szednem magamat. Eléggé ki voltam már merülve a korábbi napoktól, de lássuk be, néztem már szembe önsanyargatóbb edzéssel.
Először a technika néhányszori alkalmazásával, majd pedig meditálással indítottam a reggelt, s úgy belefeledkeztem, hogy a Nap már magasan az égen járt, mire végeztem. Az eredményt azonban elértem vele, mert sokkal kipihentebb és frissebb voltam. Újult erővel fogtam hát hozzá a technika további gyakorlásának, s meg sem álltam, míg lement a Nap. Hosszasan próbálkoztam tovább és tovább sűríteni a hamut, egyre több chakrát felhasználva… de végül sikerült.


Elégedetten nyúltam el a földön, miután az általam létrehozott hamufelhő berobbanása megrázta a környéket. ~ Hát ez is sikerült… ~ hunytam le elégedetten a szememet. Majd egy pillanattal később oldalról is ujjongást hallottam. Felemeltem fejemet, s az örömében az elszenesedett gyakorlóbábú előtt táncoló Otaga felé néztem.
 - Csak nem sikerült neked is? – mentem oda hozzá.
 - De bizony! – büszkélkedett, majd pacsiztunk egyet mindkettőnk sikerét megpecsételve.
 - Mindketten remekül teljesítettetek – lépett oda hozzánk Taiga, mindkettőnk vállát büszkén megveregetve.
 - Köszönjük a lehetőséget, Taiga Sensei!
 - Köszönjük a lehetőséget, Taiga Sensei! – hangzott fel egyszerre mindkettőnk szájából Otagával.
 - Most pedig menjünk haza pihenni. Mindannyiunkra ráfér – mondta Taiga, majd mind kiindultunk a kiképzőtérről.