Yuhi Sakura

Név: Yuhi Sakura
Ország: Konoha
Rang: Genin 
Szint: D - Genin
Chakraszint: - 
Kor: 13
Nem: Nő
Magasság: 164 cm
Felszerelések: 4 db kunai, dobótűk (fejleszteni akarom méreggel később),
Kinézet: Hosszú, hullámos lila hajam van. Lila haspólót arany szegéllyel, lila fekete kesztyűt, egy térdig érő (tapadós) fekete nadrágot, lila csizmát, egy nyakláncot egy türkiz kővel és egy ugyanilyen gyűrűt viselek. Vékony vagyok, mozgásom fürge, lépteim könnyedek. 
Jellem: Általában jól átgondolom a dolgokat mielőtt cselekszem. Néha indulatos leszek az idétlenségtől. Ha a barátaimról van szó akkor akármit megteszek, hogy segítsek. Néha túl komoly vagyok, de tudok nagyon vicces is lenni. Kezdetben kissé félénk voltam, de mostanra már meg akarom mutatni mit tudok. 
Technikák: tűket irányító bábtechnika, Vízen Járás Technikája- folyamatosan áramoltatva a chakrát fenn tudok maradni a víz felszínén. Ismeretségi körömön belül van egy alap ninjutsu a helycser jutsu. Most már legtöbbször a "bábos" tű irányító jutsut és a helycsere jutsut használom. 
Előtörténet: Konohában születtem, egy jómódú család lányaként. Egy tavaszi délután születtem, egészséges csecsemőként. Aznap a tavasz köszöntő ünnepe volt a városunkban és mindenki színes ruhákban járt kelt a faluban. Boldogok voltak és arcukon mosoly virított. Az emberek az utcán virágfüzéreket, gyöngyös nyakláncokat árultak. Ezt a boldogság ünnepének is szólították sokan. Anyám a karjába vett és kisétált velem az utcára. Vett egy cseresznyevirág-füzér és a nyakamba akasztotta. Közben ezt suttogta: "Szeretlek édes kis Sakurám. Hozz rengeteg napfényt az életünkbe." Anyám szerint nem volt véletlen hogy ezen a napon születtem. A történet vidáman és átlagosan kezdődik, de nem teljesen biztos, hogy úgy is folytatódik. 
Kiskoromban sosem játszott velem senki. Nem tudom miért. Átlagos lány, átlagos jövővel... Volt azonban valami furcsa rajtam. Egy éves koromban fedezték fel, hogy a hajam lila.Két éves voltam amikor a baba-kék szemem is lila lett. Ez nem általános. először Apa azt hitte, hogy beteg lettem, de Anya meggyőzte, hogy ez mélyebb egy átlagos betegségnél. A szüleim megijedtek, de végül Apám meggyőzte az Anyámat, hogy tartsuk titokban. 

- Hiro drágám, ez... nem jó. Mit tegyünk? Mit? - Akina egy kedves és erős nő volt, de akadtak gyenge pillanatai. Lerogyott a székre amiről az előbb állt fel. 
- Kedvesem nem lesz semmi baj. Majd arra fogjuk, hogy kiskorában miközben meggyógyítottad a haja így reagált. 
- Na és a szeme? - Akina dühösen csapott az asztalra. - Persze most is az én technikámat hozod fel. Szerinted haszontalan? 
- Nyugodj meg. Elintézzük. Nagyon feszültnek tűnsz, pihenj le a hálóban én majd foglalkozom Sakurával. 

Sakurának neveztek el. Ez cseresznyevirágot jelent, mert Anya imádta ezt a fajtát és a virágzáskor mindig volt az asztalon egy csokornyi. Ez hozott boldogságot a mindennapjaik közé tavasszal és úgy gondolták és is ilyen leszek majd. Kedves, szép, boldog és átlagos. Nem így lett... Nem volt egy barátom sem. Talán ezért... de a külcsín nem olyan fontos. Lehet, hogy mégis. A legrosszabb az volt, hogy a szüleim is folyton aggódva pillantottak rám. Az ilyen hajszín nem volt normális, de már nem érdekelt. 
Hét évesen úgy döntöttem én is shinobi akarok lenni. Nem csak egy dologban akarok kitűnni a tömegből. Ha ki kell tűnnöm akkor  mint shinobi tegyem azt. Az Anyám szanitéc ninja volt az apám pedig bábmester. Jó génjeim voltak hozzá, hogy elkezdjem. Mindig is azt mondogatták: "Te is követed majd a családi hagyományt". Ez annyit tett, hogy a családban eddig mindenki kiváló és nagy hírű shinobi lett. 
Egy nap a szüleim megmutatták a szobát ahova addig sosem mehettem be. "Még nem készültél fel." - mondogatták mindig. Amikor beléptem nem mertem hinni a szememnek. Az egész helység fehérre volt festve, csak az utolsó falat díszítették mintákkal. Egy családfát ábrázolt. Hatalmas volt. Minden rokonomat megtaláltam rajta. Nagymama, a szüleim, a nénikém, az unokatestvéreim... mind sokra vitték. A képük alatt volt a nevük, az alatt pedig a tetteik és különlegességeik. 
- Anya én miért nem vagyok rajta? 
- Ne aggódj. Ha felnősz, te is ott leszel. 
Ez jól esett. Akár egy dicséret. Olyat pedig eddig még nem kaptam. Csak furcsálló tekinteteket és megvetést. 
Annyira boldog voltam! Ilyet most éreztem először hét éve. Úgy tűnt végre valahára a szüleim elégedettek velem. Hamarosan azonban minden megváltozott...
Egy hideg téli estén egy számomra idegen férfi tűnt fel a kertünkben. Idegesnek tűnt és kapkodta a levegőt. A mellénye és a fejpántja alapján kikövetkeztettem, hogy az illető chuunin. Azt mondta, hogy szüksége van most azonnal a házban tartózkodó összes shinobira. Anya Apára nézett, aki bólintott és engem beküldtek a házba míg ők beszélnek. Mint kiderült egy fontos küldetést kellett elvégezniük, messze innen a határon... A búcsú nehéz volt. Benne volt, hogy lehet, hogy nem jönnek vissza.
- Anya nagyon szeretlek. Ne hagyjatok egyedül kérlek! - odaléptem elé és megöleltem. Sokáig így maradtunk, aztán a férfi megköszörülte a torkát, így jelezve, hogy indulniuk kellene. 
- Én is szeretlek. 
- Apa téged is szeretlek. Gyere haza, hogy játszhassunk ninjásat. 
- Én is szeretlek kicsim és megígérem, hogy játszunk még.- Apának adtam egy puszit. 
Amikor kiléptek az utcára én az ablakból integettem nekik. Anya és Apa megígérték, hogy vigyáznak, majd magukra, de az út csúszós volt, a ráfagyott (vagy megidézett) jégtől, az ellenség pedig fürge. Anyám életét vesztette miközben Apám sebeit ápolta egy ellenséges ember hátulról egy mérgezett kardot szúrt a mellkasába. Apa és társai is alig tudtak elmenekülni. Anya testét ott kellett hagyni. Én az Apámmal maradtam. Ő mélységes gyász hálójába került és én egyedül csináltam mindent. Apa csak ült otthon és mondogatta magában: "Miért?" Ekkor voltam nyolc éves. Sokszor sírtam át éjszakákat, mivel Anya nélkül semmi sem ugyanolyan., Apa pedig nem szólt hozzám. Egyedül voltam. Kilenc évesen iratoztam be az Akadémiára. Végre Valaki akartam lenni. Fel akartam kerülni arra a falra. Az Anyám és az Apám nyomdokaiba lépni. Kitűnően teljesítettem és gyorsan tanultam. Ninja akartam lenni. Megtanultam a chakra helyes áramoltatását a testemben. A hajam és a szemem egy idő után már senkit sem zavart, bár először sokan kinevettek és ez fájt. Nagyon fájt.
- Nézzétek! Biztos festi a haját. 
- Nem festem. Szálljatok le rólam. Vagy csak irigykedtek? 
- Rád? Viccelsz? 
- Lehettek is. - mindig valahogy visszavágtam. 
 Sokszor edzés után már nem haza, hanem az erdőbe mentem ahol gyakoroltam. Folyamatosan a határt feszegettem. 
Egy hatalmas fa mellett edzettem minden nap. Az volt a kis búvóhelyem. Néha a chakra áramoltatást gyakorolva felmásztam rá és a tetején időztem egy darabig. Imádtam az erdő nyugodtságát. Itt egyedül lehettem. Csak én és a csendes természet, mely úgy ölelt körbe mint egykor a szüleim. Imádtam ahogy feltámad a szél és végigsimít az arcomon. Itt önmagam lehettem. 
Egy nap amikor tíz éves koromban kipróbáltam a célba-dobást kiderült, hogy meglepően jól megy. Az egyik fa törzsérnek közepe volt a cél és én ebben a gyakorlás fajtában folyamatosan csak a határaimat feszegettem. Aznap későn értem haza, de egy új lehetőséggel. Az Apám először el sem hitte hogy nekem is menne e. Én megkérdeztem, hogy: Mi menne? Erre ő: 
- Lehetetlen... Sikerülhet átvenned az egyik alap bábtechnikámat. Kevert a véred... Ez nem túl gyakori. Ha ügyes leszel azt a technikámat használhatod a szél elemmel keverve. 
Apa megtanította, hogy hogyan irányítsam a tűket chakra-fonalakkal. Sokáig tartott megtanulni és ő a lelkemre kötötte, hogy csak végső esetben használhatom őket. Az Akadémián tizenegy éves koromban végeztem. Jotoko Aki és Lilchi Chionnal kerültem egy csapatba. Nem nagyon érdekelt kik lesznek a csapattársaim. Persze először arra számítottam, hogy egy barátom, de aztán mégis két majdnem vadidegen fiú mellé kerültem. A négyes csapatba. A tanárunk egy jounin volt. Szigorú edzéseket tartott nekünk. Az elsőt sosem feledem. 
"-Aki lépj előre! - kérte. 
- Igenis. - Aki rendes fiú csak néha túl humoros. 
- Genin akarsz lenni? 
- Igen! 
- Mondd el a chakra rendszer fogalmát!
- Ő...izé... hát az... 
- Elég!- Aki durcás arcot vágott. Én felsóhajtottam. Régen voltam már ilyen helyzetben.  
- Sakura te jössz! 
Én pedig (néhány hibával) elmondtam az egész szöveget. Aki edzés után odajött és ezt mondta: 
- Csak azt akartam, hogy te is tudj érvényesülni...
- Köszönöm, de egyedül is meg tudtam volna oldani. - feleltem én. "
Ilyen csapatot... 
Nem sokkal az Akadémia elhagyása után Geninné váltam. Ekkor voltam 12 éves. Ez egy évvel ezelőtt történt. Nagyon izgatott voltam a vizsga előtt. Sikerülnie kell. Sokat edzettem, hogy ma itt állhassak. Az elméleti feladatot gyorsan megoldottam csak az egyik chakrával kapcsolatos kérdésről nem tudtam írni. A gyakorlati részt vagyis a csengők megszerzését is sikerült valahogy megcsinálnunk. Minden csak az odafigyelésen múlott és a koncentráción. Lilchi Chion került végül az oszlophoz. Torkaszakadtából ordítani kezdett. Az első C szintű küldetésünk az volt, hogy védjünk meg egy egyetemi tanárt. A dolgok simán mentek. Konohából a Fű országába utazott. Jó volt egy kicsit kimozdulni Avarrejtekből, látni, hogy milyen a kinti világ lenyűgözött. Erdők, dombok, tisztán csillogó tavak. Az úton csak egyszer támadtak meg minket és mostanra biztosan tudom, hogy ha nem tanultam volna meg a tűkkel való harcot és azok chakrafonállal való alkalmazását akkor már halott lennék. Chion nagyon súlyos sebet kapott. A sensei azt mondta, hogy hamarosan elvérzik és nincs idő kórházba vinni. Nem! Kell lennie más megoldásnak is... Ő a csapattársam! Már a képességeim határán jártam, de TUDTAM, hogy nem hagyhatom cserben. Jelentkeztem a feladatra, hogy Chiont amilyen gyorsan csak tudom a legközelebbi kórházba szállítom. Elindultam az erdőn át. Chion nem volt nagyon nehéz, de azért néhányszor majdnem leejtettem. Sikerült eljuttatnom a kórházba ahol a szanitéc ninják azonnal megkezdték a műtétet. Egy órával később egy fáradt és megtört tekintetű nő jött ki elém a várószobába. 
- Nem kell aggódnod. A barátod épp időben ideért. Még pihen. Addig is szeretném megnézni a te sérüléseidet is. 
- Nem nagy dolog...- kezdtem, de ő szigorúan és ellentmondást nem tűrően nézett rám, úgyhogy belementem. 
Nem tartott sokáig. A nő begyógyította a kisebb sebeket a karomon és a lábamon, végül az oldalamon lévő vágást is kezelésbe vette. Egy ideig még pihennem kellett, de hamarosan Chionnal együtt sétálhattam ki a kórházból. A sensei és Aki már várt ránk egy két elismerő tekintettel. Örültem, hogy hasznos és értékes része voltam a négyes csapatnak.
 Utána még részt vettünk D és C szintű küldetéseken. Chion már máshogy nézett rám. Minden küldetésen meg akart védeni és olyan elszántságot mutatott amit eddig még  soha. Ha ránéztem, elkapta a tekintetét. Nem értettem, de most már kezdem sejteni...Egyszer, egy B szintű küldetést kellett teljesítenünk. A határra kellett utaznunk és ott egy kis falu földesurát kellett megvédenünk egy titokzatos, álarcos támadótól. Jól teljesítettünk és a nyomozás valamint a védelem fenntartása is jól ment, amikor Aki eltűnt. Chion és én nem tudtuk hova tűnt végül a földesúrt a szobájában találtuk egy idegennel aki Akit is fogva tartotta. Sikerült  elterelnünk az álarcos figyelmét, így Aki is kiszabadult, mi pedig együtt legyőztük az álarcost. Eddig azt hittem, hogy az volt életem legizgalmasabb eseménye, de tévedtem...
Egy küldetés alkalmával egy ismeretlen ellenfél jelent meg. Nem volt rajta fejpánt, mégis a tartása elárulta, hogy egykoron ő is ninja volt. A küldetés D szintű lett volna és ilyen fordulatra soha sem számítottam volna. Épp egyedül voltam az erdőben mert a sok munka után jólesett egy kis séta. Az ellenfelem ( mert ilyenkorra már kezdtem sejteni, hogy nem békésen tekint rám) felvette a támadó alapállást és rögtön egy kunai  repült felém. Kikerültem de ekkor egy hálót dobott rám. Nem voltam ilyen ellenfélre felkészülve. Próbáltam kiszabadulni, de erre ő odaugrott hozzám és ezt mondta
- Azért béreltek fel, hogy megöljem a senseieteket. Egy ideje figyellek és most csak azért hagylak életben mert tetszik az elszántságod. 
Azzal el is tűnt én pedig valamilyen jutsutól elájultam. Aki talált rám és sikerült kiszabadítania. Az idegent nem láttuk többé. Megfogadtam, hogy nem hozok szégyent a Yuhi névre és két év kemény edzés után szeretném majd megpróbálni a chuunin vizsgát. Azóta a "bábos" tű irányító képességeim is sokat fejlődtek. Fél éve az Apám azt mondta mindent tudok amit ő is erről a fajta technikáról. Ez boldogsággal és büszkeséggel töltött el. 
"- Te vagy a legjobb a szakmában. Anyád is büszke lenne rád. Elképesztő milyen könnyen és gyorsan tanulsz!" 
- Köszönöm Apa. 
- Biztos, hogy ezt az utat választod? 
- Igen. - ő aggódva nézett vissza rám. Tudom mire gondolt.
- Ha folytatod és chuunin leszel, meghalhatsz. 
- Tudom, de ez az életcélom. - Apám dicsérete újra felizzította a lángot a szívemben. 
Aznap újra az erdőben voltam. Keményen edzettem és egyszer csak észrevettem, hogy figyelnek. Aki volt az, kezében rögtön kiszúrtam egy papírtekercset. Odalépett hozzám és nekem nyújtotta. 
- Tessék. Chion küldi. - azzal elfutott. 
Átfutottam. Chion ezt írta: "Sakura ezzel szeretnék neked köszönetet mondani. Megmentettél. Nem is... egy új esélyt kaptam tőled az életre. Örökre az adósod leszek. Majd találkozunk: Chion. 
Értem mire céloz. Kedves és okos fiú. Majd meglátjuk... - gondoltam és tovább edzettem. Most is mint mindig a közepébe találtam. 
Lehetek még erős shinobi. Csak többet kell edzenem és a chakrám határáig kell mennem. Ez az egész csak rajtam múlik. Semmi sem lehetetlen. Mihamarabb chuunin szeretnék lenni. Most a képességeim fejlesztésén dolgozom.

Namikaze Minato írta:Szia! Üdvözöllek az oldalon

Mikor elszőr olvastam a történeted valahogy rövidebbnek tűnt de már akkor is volt benne hiba nem is egy. Viszont nem mind súlyos, de egy igazán, ami miatt elolvasás nélkül el kell hogy utasítsam. Ez pedig az orvosi/medikus specializálódás. Itt az oldalon Szanitéc ninjának lenni, engedélyköteles dolog, mivel az egy nagyon nehéz ágazat, ami hatalmas chakrakontrollt és precizitást igényel, akár csak a Genjutsu. Ha jól láttam te nem kérvényezted az orvosi ismereteket, karakterednél, amit én szívesen beteszem neked megbeszélésre, hátha megkapod, de nem szoktuk megszavazni új játékosoknak. Plusz ennyi technikával amit te leírtál még egy olyan játékos sem rendelkezik akinek már két éves a karaktere. Nem kell technikát írnod, majd kiutalok neked egyet amint megváltoztattad az Előtörténetet. 
Ez viszont ne szegje kedved, elvégre másfajta ninja is lehet erős, vagy nyújthat élvezetes játékot. Ezért arra szeretnélek kérni, hogy ezt javísd ki, vedd ki az orvosi dolgokat, és utána írj rám, hogy ellenőrizhessem.
Ha bármi kérdésed, kérésed lenne, nyugodtan keress fel engem, vagy bármely stafftagot. Mind szívesen állunk rendelkezésedre. 

Várom üzeneted! ^^

Köszi. Azért tűnhetett rövidebbnek mert már azóta bővítettem.