Yuhi Sakura vs Kenshiro Hanae

Helyszín: A Tűz Országának határvidékén fekvő falu amit felégettek és porig romboltak az ellenséges ninják. 
Egy árnyék csupán a többi közül. Itt nincs neve, rangja, élete. A kísérteties táj szinte félelmetesen öleli körbe a jelenést, miközben az rendíthetetlenül halad tovább a kopár síkságon. Körülötte a pusztulás és a halált látja csak. Fekete köpenyének mély csuklyáját most még jobban a szemébe húzza. Ki tudja kik rejtőznek errefelé... Az összes felszerelésen nála van, felkészült az esetleges vészhelyzetekre. Léptei egyenesek és kecsességük elárulja, egy hölgy rejtőzik a köpenye mögé. Csizmája orrát bámulja amit már belep a szürke hamu. Emberek hamvai. Ez a gondolat arra készteti a lányt, hogy lehajoljon és vegyen egy marokkal belőle. Amint a kezébe veszi ezt a maréknyi hamut, rögtön borzalmas érzés fogja el. Apró lyukat képez összeszorított öklén és végtelen odaadással néz ahogyan a hamu kiszóródik a kezéből. Ibolyaszín szemei most egy pillanatra elvesztik ártatlanságukat és félelmetesen festenek, de a lány leküzdi egyre növekvő haragját és újra a megszokott komolyságot erőlteti rá az arcra. A benne élő félelmet megtestesítő kislány most megváltozik. Hidegvérű gyilkos lesz belőle. Sakura már nem sokáig tudja féken tartani a kislányt. Egyre nagyobb felette a hatalma. Összeszorítja az öklét és tovább indul. Haragszik az orvosra, aki nem tudta megmenteni az apját és a világa vezetőire is akik ezt a pusztítást okozták. Apja halála után két napig nem tett mást csak vár arra, hogy végre megkapja a három napos kimenőjét Konohából. Háborús időben ez elég nehéz... de vannak ismerősei vagyis kijavítva voltak ismerősei az apjának. Már nem maradt a lelkében más csak harag, elkeseredettség és gyász. Talán egy kis szeretet egy bizonyos személy számára, de már őt is elvesztette. Tényleg el vagyok átkozva? A halál jár a nyomomban? Ezek a gondolatok kínozzák a hajadont aki ezután ismét továbbindul. Léptei mély nyomokat hagynak a hamuban. Látni akarta ezt az egészet. A szenvedése ehhez képest semmi. Ő egy embert gyászol, de itt egy egész falu halt meg. Ekkor feltámad a szél. A csuklya alól előbukkan a lány élénk színű lila haja. Száját keményre szárítja a hideg szél. Beleszagol a levegőbe ami már új szagokat hordoz magában. Halál és vér szaga. Sakurának most nem fordul fel a gyomra a vér erőteljes szagától, sőt... az még jobban táplálja haragját. Már vért kíván. Azét aki ezt tette. Ekkor lát meg egy alakot a távolban, de egyre közelebb ér. Egy ember. Szeme azonnal valami fedezéket keres. Ösztönei átveszik felette az irányítást, izmai megfeszülnek, érzékei kiélesednek. Ellenség vagy szövetséges? Lehet, hogy szökött vagy elveszett ninja? Mert azt már tudja, hogy az illető shinobi, mivel apró kezében egy kunait szorongat. Magabiztosan lépdel, szinte észrevehetetlen lenne, ha néha nem villanna elő szőke haja. Ahogy közelebb ér Sakura látja, hogy 10-11 éves lehet. Tehát csak két-három évvel fiatalabb nála. Sakura úgy dönt, mögé kerül és utána majd ahogy hozza a sors... Véghezviszi a tervét és előránt három senbont, észhelyzet esetére. Ekkor alig hallhatóan megkérdi. 
- Ki vagy és mit keresel itt? - nem rideg hangnemben kérdi, és a kislány biztosan hallja is. A nála egy fejjel alacsonyabb lány még rejtély számára, de hamarosan nem lesz az... Ha viszont ellenséges és meg akar ölni, harcba kell szállnom vele. 
//Barátságos küzdelem, vagy vérre menő harc?//

Lábaim türelmetlenül lépkedtek egyre jobban előre, és kicsit félve néztem körül a romokon. Halál és pusztulás mindenütt. A házakat felgyújtották, az itt lakókat megölték. Szinte nyoma sem volt túlélőknek, de én töretlenül mentem tovább. Mirubi-sama küldött ide, hogy vizsgáljam át a falut, melyet állítása szerint a háború martalékává vált. Eléggé féltem, és tudatomban minduntalan pánik suhant át, ahogy rá-rápillantottam a véres holtestekre. Rettegtem, hogy esetleg bujkálhat itt még valami rossz, valami, ami elpusztította ezt a helyet. Nagyot nyeltem, leküzdve azt a gombócot, mely a torkomban kezdett el növekedni. Végül azonban az izmaim valamicskét engednek a feszültségükből, mivel olybá tűnt, hogy nincs itt senki. Azonban nem is tévedhettem volna nagyobbat. Egy hang szólít meg a semmiből, amely szinte rám hozta a szívrohamot, és hatalmasat sikkantva a hang felé fordulok, miközben a kunait védekezően magam elé emelem. Tágra nyílt, rémült szemeimmel kutatok a hang irányába. Közben észreveszek egy lányt tűkkel a kezében, így ösztönösen hátrébb lépek párat, és szememet le nem veszem róla. Kérdésére már majdnem feleltem, de ekkor eszembe jutottak a figyelmeztetések. Nem szabad elárulnom nekem az igazi nevem. Így hát rögtönöznöm kellett.
- Tsukishima Mia vagyok… - mondom félősen az egyik Kriris barátnőm nevét – és… és… azért vagyok itt.. mert ide küldtek, átvizsgálni… a romokat..
Látni lehetett rajtam, hogy enyhén remegek, és hogy félek, de biztos voltam benne. Ha a lány rám támad, muszáj lesz visszatámadnom.
 

// egyrészt légyszi had döntsem el én mit csinálok ^^ másrészt ha jól értelmeztem nem bújtál el harmadrészt mehet vérre menő, ha úgy alakulna a helyzet, tekintve hogy egy ilyen helyzetbe nem nagyon lehet barátságos esetleg hogy megpróbálsz „letartóztatni” //