Yuhi Sakura

Időbeli elhelyezés: Egy hete
Helyszín: A Tűz országa (Konoha és annak erdőségei) 


Az ég borús, felhők százai nyomják mérhetetlen súlyukkal. Néhol szürke fény szűrődik át az ólomszürke paplanon. Lépések... Sakura kilép a házból és a fejére húzza jó meleg sapkáját. Arcát csípi a hideg téli szél, kapucnija alá rejtett lila haja is elszabadul a vad orkán tombolása közben. magához szorítja kis jegyzetfüzetét, mivel az mindennél fontosabb számára. Nem mer belenézni, mivel tudja, hogy az adatok melyeket benne lát majd, megrémítik. Lassan elindul Konoha kanyargós utcáin. Lépései nyomán hangosan nyöszörög a hó. Talán miatta van? Talán ő hozza a halált? Ezekkel a legkevésbé sem megnyugtató gondolatokkal sétált tovább a macskaköves mellékutcában. Szemében égetően gyűlik fel a könny, de tudja, hogy nem sírhat. Semmi mást nem akart csak békés és boldog életet a családjával. Az égre emeli ibolya pillantását és megkönnyebbülten állapítja meg, hogy hamarosan egy hópehely fog az arcára hullani. Egy percre megáll, vagyis inkább lelassítja lépteit mert ŐT nem akarja megváratni. amikor meglátja az első pihekönnyű pelyhecskét az égen szállingózni, lassan kifújja a levegőt. Még van egy kis ideje... Ezzel nyugtatja magát, miközben a lelke lelakatolt részén a kislány azt súgja: Ne maradj többet, menj hozzá és sírj! Az utolsó szó hallatán Sakura összeszorítja a fogait és magában egy újabb lánccal zárja be azt a kislányt. Shinobi vagyok. Időérzéke mindig is borzasztó volt, de még ő is meg tudta állapítani, hogy már elkésett. Miközben a hóesés egyre erősödik a lány is annyival gyorsabban kezd el futni. Embereket lök fel, de nem foglalkozik sem velük sem a gondjaikkal. Dühös hangjaikat messzinek érzi, önmagát pedig pihekönnyű tollpihének, de a pihe közepében, a szívében mégis mintha szekérnyi súly lenne. Valószínűleg el is veszne ebben a világban, ha nem tartaná itt Ő. Mikorra eléri úti célját, már szakad a hó, a kabátja átázott, haján megülnek a hópihék és messziről még rózsaszínnek is lehetne nevezni. Milyen jó is lett volna... - álmodozik. Belép az épületbe és lassan a hall másik felében elhelyezett információs pultnál álló hosszú fekete hajú nőhöz sétál. A nő kedvesen mosolyog, de Sakura tudja, ez nem igazi. A nő megmutatja a térképen az Ő szobáját. 
- A második emeleti folyosó jobb oldalából nyílik a négyes szoba. Ott találod. Az Apád? - kérdezi érdeklődve, Sakura mégis úgy érzi a nő most mártotta bele a szívébe kérdése éles pengéjét. Majdnem rákiált, hogy miért kérdez ilyeneket és mégis mit képzel, de visszafogja magát. Ez túl sok lenne szegény nőnek egyszerre. Nővéri ügyelet és még egy ordibáló kölyök is... Igen. Ahol áll az egy kórház előtere és várakozója. Kórház. a lány egy hónapja mindig megborzong a szó hallatán, pedig amikor még élt az Anyja Sakura rengetegszer volt itt vele. Végül csak bólint, mire a nő azonnal megérti, érzékeny pontra tapintott. Rögtön lesüti a szemét, így a lány végre szabadulhat ebből a kínos helyzetből. Felszalad a második emeletre, de mintha, csak a teste tenné. A lelkét még mindig leláncolva tartja az az ólomsúly. Talán a gyász... hiszen még meg sem történt! Gondolja magában és erősen szidja a gondoltait az ilyen butaságok miatt. Lassan felér az  emeletre és a folyosón is végigsétál. Benyitna a szobába, de a keze nem engedelmeskedik. Hirtelen ismerős düh árad szét a tagjaiban és pofon csapja magát. Ébredj! Még ne! Benyit a szobába és halkan becsukja maga mögött az ajtót. Lélegzetét is visszafojtja. Nem akarja zavarni Őt. Annyira fél! Ekkor észbe kap - Miért gondol ilyenekre? A kislány eltördeli a láncokat és ki akar szabadulni béklyóiból Sakura mégsem enged. Vissza! - sziszegi neki. A kislány szemei megvillannak és még hozzáteszi - Egyszer úgyis sírni fogsz nővérem... - szeme nem csillog gonoszul, Sakura mégis fél tőle. Ő a gyengesége... Ekkor egy halk hang hasít bele a szoba sötétjébe. Túlvilági, gyenge és magányos. Sakura felemeli a fejét és akkor a tekintetük találkozik. A férfi lesoványodott, haja máris vesztett a színéből, szemei alatt a fáradság örök és mélységes karikái sötétlenek. Élet ez így? Bizonyosan nem, de nem így lesz vége. Az ólom ami a lelkét nyomja most  egy kicsit veszt régi súlyából, de még mindig aggódó és néha aggasztóan rideg arckifejezést ölt Sakura arcára. A férfi ekkor megköszörüli a torkát, de nem nagy sikerrel. Csak krákog, a lány pedig egyre jobban aggódik érte, mégsem megy oda hozzá. Nem tudja magát rávenni. A férfi visszahanyatlik az ágyra, látszólag megnyugodva és a hajadon szemébe néz. 
- Kicsim, nézd nem is vagyok olyan rosszul - mondja és megpróbálja kitoldani egy kacajjal, de ez is köhögőrohamba csap át. Ekkor Sakura, mint aki csak most érkezett, odamegy hozzá és ráteszi a mellkasára az egyik gyógyszerszerűséget ami oda van készítve. Apja most elmosolyodik és visszafekszik. Sakura ott áll az ágy mellett és azokra az estékre gondol amikor ez fordítva volt... Apja ekkor veszi észre a nyakában a kis követ. 
- Még mindig hordod. 
Sakura megbotránkozva néz rá. 
- Azt hitted csak úgy leveszem ami abból az időkből maradt? 
Erre már nem jön válasz, csak elismerő tekintetek. Ennyi maradt az Apjából és lassan ennyi sem marad majd...
- Tedd a kezedre...- javasolja és amint látja, hogy a lány nem érti újra megszólal- ott könnyebben tud... segíteni.
Erre mindketten cinkosan elmosolyodnak és Sakura megöleli az Apját. Nem enged a gyengeségnek, de egy könnycsepp megéri. Ekkor az apja megszólal. 
- Most egy kicsit elfáradtam... hagy pihenjek egy kicsit, de holnap is gyere el...
A lány elmosolyodik és megígéri, holnap is eljön egy rövid találkozóra. Amint lassan becsukja maga után az ajtót, hirtelen felkavarodik benne minden és némán futni kezd. Minnél messzebb innen annál jobb. Kifut a havazásba, mely már hóviharrá nőtte ki magát. Az erdőbe megy, mint mindig. Végigszalad Konohán, és ki a kapun is... Meg sem várja, hogy az őrök felocsúdjanak elszalad messzire s visszakiáltja a nevét. Az egyik szerencsére meghallja és szól a társának, hogy nyugodtan kiengedhetek. Már ismerik... 
Látja az elmosódó tájat maga mellett, legfőképp fehérséget és a szürke eget. Semmi sem érdekli, csak a célja. Az erdő szíve. Közben a hó egyre mélyebb, a hóesés egyre vadabb és zavarosabb. Hamarosan eltűnnek majd a nyomai, így biztosa tudhatja, hogy egyedül lesz. Mikor negyed órányi folyamatos futás után végre odaér a földre rogy. Szemei szokatlanul, de megtelnek könnyekkel és ő halkan  sírni kezd. Ekkor tűnik fel neki a változás. 
Minden a helyén, de valaki van itt és Sakura tudja. Minden izma megfeszül és harc állásba merevedik amikor az egyik fa mögül előlép egy fekete ruhát viselő, vékony, macskaszerű férfi. Arcát Sakura képtelen kivenni, amennyit lát az két világító zöld szem. A férfi felnevet és hirtelen eltűnik, majd egy perces békés csend következik. Végül Sakura maga mögött érzi a férfit. 
- Nocsak, nocsak- mondja és hátulról egyik kezével megragadja Sakura torkát. Egy másodperc erejéig a lány teljesen lebénul és nem tud mit tenni, majd hirtelen tudata újra bekapcsol, az adrenalin szétárad a tagjaiban és... mindkét könyökét hátranyomja, egyenesen a támadója gyomrába, mire hangos üvöltés a válasz. Sakura elégedetten nyugtázza, hogy az ütés célba ért. Ekkor a szorítás is enyhül a torkán és ő ezt az alkalmat kihasználva, egy bukfenccel arrébb gurul a földön, így a támadója számára elérhetetlen lesz. Agyának fogaskerekei közben lázasan csikorogva dolgodnak. Csak egy kunai van nála. Elég lesz? Nézi ahogyan a férfi felé indul, arca még mindig kínokkal teli. Sakura lázasan matat a táskájában, de semmi, csak egy kunai és a jutsui. Elé lesz ez is... Méghozzá a Heki Bushin no Jutsu. Gyorsan kézjeleket formál és háta mögött elrejti az igaz kunait, míg a másolatot elhajítja. A férfi félreugrik és újból felnevet. 
- Egyszerű geninként nem tudsz legyőzni és most már fegyvered sincs. - kézpecsétet formál és Sakura érzi, hogy kicsúszik a lába alól a talaj. Hirtelen az árnyak megnyúlnak és az erdő átalakul. A férfi meg nyolcszorozódik a szeme előtt. Klónok? Ekkor kap észbe! Genjutsu! Magához szorítja a kunait és felkészül arra, hogy az összes férfivel végezzen. Mindegyik másolat közelebb lépett, mögötte pedig egy forró lávával teli nyílás keletkezik a földön. Sakura tehát nem mehet hátra egy lépésnyi sem. A férfiak egyszerre mosolyodnak el. A lány ekkor úgy dönt előre felé kezd el futni. Kunaiát mindegyik férfi testébe belemélyeszti és amikor eléri az utolsót, rájön ez az igazi és nincs egyedül a genjutsuban. A férfi a legtöbb támadást ügyesen kivédi, de a lánynak sikerül a kunait a vállába mélyesztenie. Vér fröccsen finom fehér bőrére, de nincs ideje arra, hogy ezzel foglalkozzon. Aztán a férfi ordításával együtt megszűnik a genjutsu. A lány újra a kis tisztáson van, tőle pedig három méterre ott fekszik a támadója. nyöszörög, Sakura pedig szinte élvezettel figyeli legyőzött ellenfelét. Mi van velem? Miért vagyok egy hónapja annyira más? Azzal nyugtatja magát, hogy a férfi csak megsérült és ez sem halálos seb. Egy másik lénye viszont azt súgja neki, hogy a férfi megérdemelte és hogy Sakurának most azonnal végeznie kell vele. Ekkor a férfi valamiféle állathangot hallat és még négy ilyen alak jelenik meg a fák mögül. 
- Idióták! - üvölt rájuk a vezérük - Valaki segítsen, mások meg kapják el azt a kis hülyét. 
Sakura elfintorodik. Ilyen szavakat használ egy védtelen gyermekkel szemben! Három férfi közeledik feléje, arcukat elrejti a csukja, de a lány tudja, ha alá is nézne akkor sem látna mást sötétségen kívül. Rettegés fogja el... Ekkor egy ütés éri a fejét. Mindig a feje! Egy hónapja egy fickó fejbe dobta egy kaviccsal, tegnap egy döglött madár zuhant a fejére. Ennyire szerencsétlen hát! Érzi, hogy erős kezek ragadják meg és elviszik, de utána... elvesztette az eszméletét. 
Egy szekéren ébred, keze összekötve hever a mellkasán. Eszébe jut amit az Akadémián mondott egy társa Aki: Egy ninja semmit sem ér a kezei nélkül. Persze leszidták érte, de most már a lány is megérti... elveszett. Lassan felül és megkérdi. 
- Hova visztek?
- Eladunk egy férfinek aki... nos veletek nőkkel kereskedik. 
hirtelen borzalmas képek tárulnak a szeme elé. Hallott már ilyen eseteket. Nem! Ő nem leszek egy azok közül akiket könnyen el tudnak fogni. Megvárta amíg megálltak mosakodni. Csak annyi volt, hogy megmosta az arcát, de közben hirtelen fordulatot vett a terve. Kérte, hogy hagyj igyon egy korty vizet, agy akármit és amikor odanyújtották neki a félig üres üveget ő véletlenül elejtette. Miközben válogatott szitkok közepette összeszedte a darabokat egyet a zsebébe rejtett. Egész nap utaznak és Sakurának a kötél véresre dörzsöli a csuklóját. Nem panaszkodik, mégis nagyon fáj neki. Hamarosan a nap lenyugodik a végtelennek tűnő horizont mögött és rájuk borul a sötétség. Lefeküdnek és szerencsére senki sem akarta őt őrizni, így egyedül van. Előhúzza az üvegszilánkot és imádkozik (már ha van kihez), hogy szakadjon el a kötél. Húsz percnyi végtelen reszelgetés után az anyag enged és a csuklója szabaddá válik. Ekkor eszébe jut! Mi van, ha hamar felébrednek és utána erednek? Az egyik ember medikus volt és az ő altatóját használták egy ideig a lányon is, úgyhogy Sakura összeönti a kékes színű folyadékkal teli ampullát egy kis vérrel (amit sikerült találnia) és várja a hatást. A folyadék zöld lesz, mint ahogyan az út során sokszor látta amikor a férfi előkészítette Sakura adagját. Kiönti az öt alvó férfi arca elé és azok azonnal még mélyebb álomba merülnek, így a lány elkezd futni az úton. Egyszerű volt visszatalálni és amikor a nap ép felkelt, Sakura megérkezett Konohába. Az őrök, véres arca és csuklója láttán rögtön kérdezősködni kezdenek egészen amíg a lány a fáradságtól össze nem esik. Szemei előtt pontok táncolna, látása homályos. Rögtön beviszik a kórházba ahol ellátják, és utána hazaküldik pihenni. Két órán belül a Hokage hívatja. A lány még lassan tud csak mozogni, de megerőlteti magát és elsétál a Hokage székhelyére. Ott mindenről beszámol és megmondja a banditák pontos helyét is. Tudja, hogy még mindig alszanak. Végül újra hazamegy, lefekszik az ágyára és gondolkozni kezd. Miért tetszett neki amikor a férfit legyőzte? Ilyen ő? Nem! Ő rendes és okos kislány... Vagy mégsem? Ezen gondolatok egész nap gyötörték azért, hogy még álmaiban is folytathassák.