Kenshiro Hanae vs Nakahara Saki

2 posters

Go down

Kenshiro Hanae vs Nakahara Saki Empty Kenshiro Hanae vs Nakahara Saki

Témanyitás  Nakahara Saki Vas. Jan. 03 2016, 16:54

//Gondoltam jobb lesz olyan helyen összefutni, ami reális. Kicsit olvasgattam és tudom, hogy a Füst országában vagy jelenleg, illetve az én karim sokkal jobban mobilizálható ilyen helyzetben.//

Helyszín: Füst országa

Elérkezett az idő, hogy Yukigakure ninjái kidugják az orrukat fagyos otthonukból és messzebbre merészkedjenek, egészen a nagy kontinensre, ahol jelenleg nagyban háború dúlt. Saki is azok közé tartozott, akik C szintű megbízást kaptak és ennek keretében kellett ellátogatniuk egy másik országba. A genin még nem volt túl tapasztalt, főleg harcok terén, amit a falu vezetői, illetve a kiképzők, akik alá be volt osztva, tehát ennek megfelelően választották ki a küldetésre. A hármas csapat, plusz a sensei felosztás megmaradt, a feladatul pedig azt kapták, hogy kézbesítsenek egy tekercset, amin egy megállapodási szerződés szerepelt. Mivel korábbi csapata külön utakon járt, ezért őt beosztották oda, ahonnan pont hiányzott egy ember. Takashi-sensei, Mamoru és Rintaro alkották az ideiglenes csapatát, ahová bekerült. Útjuk egyenesen a Füst országába, azon belül Kemurigakuréba vezetett. A hajóút elég sokáig tartott, mert pont viharba kerültek, nem sokkal az indulás után. Szerencsére minden gond megérkeztek az úti céljukhoz. A kikötőtől még várt rájuk egy hosszabb séta, ám Saki ezt egyáltalán nem bánta. Először hagyta el a falut, sőt az országot is, úgyhogy mindent tudni akart a kultúráról, időjárásról, az esetleges orvosi technikákról, amik különbözhetnek az otthon tanultaktól. Mivel Yukigakure még mindig védettséget élvezett, különleges bánásmódban részesültek. Mindkét tábor igyekezett megnyerni magának a falut, illetve a technológiáját. Mivel késő délután kötöttek ki, rájuk esteledett és kénytelenek voltak megállni. Letáboroztak és nyugovóra is tértek. Saki nagyon ideges volt, félt hogy valamit elront a küldetés közben és miatta nem lesz sikeres a küldetés. Még órákig nem tudott elaludni és már hajnalban felébredt. Ugyan nem aludt sokat, viszont a félelem hajtotta őt, így tehát meg sem próbálkozott visszaaludni. Helyette csendesen felkelt, majd keresett egy kissé távolabbi tisztást, ahol nekiállt gyakorolni.
Először egy shurikent vett elő, amit némi célozgatás után beledobott egy fa törzsébe. A pontossággal sosem akadt gondja, de még most is sokat gondolkodott a lépésén, nem ösztönből cselekedett, ahogy azt elvárták volna tőle. Élesben pedig hajlamos volt leblokkolni, amin próbált változtatni, ám a személyiségéből adódóan ez nem ment olyan egyszerűen. A fákkal még elboldogult, amit belejött, sokkal gyorsabban tudta eldobni a shurikent, vagy a senbont, ha azzal gyakorolt. A hajnali kis külön akciója eddig egészen jól alakult, csakhogy arra nem számított, hogy ezzel felhívja magára valakinek a figyelmét.

//Nem lett olyan hosszú, de a lényeg benne van és adtam egy kiinduló pontot.//
Szint: C
Chakraszint: 211
Nakahara Saki
Nakahara Saki
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1036
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 700 (A)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 550 (A)
Ügyesség/Reflex : 686 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Yukigakure


Adatlap
Szint: S
Rang: Genin
Chakraszint: 990

Vissza az elejére Go down

Kenshiro Hanae vs Nakahara Saki Empty Re: Kenshiro Hanae vs Nakahara Saki

Témanyitás  Hidan Hétf. Jan. 25 2016, 20:04

Az ellenfél inaktivitása miatt a harcot lezárom, a jutalom elmarad.
Hidan
Hidan
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Akatsuki
Chakraszint:

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.