Rengar vs Nakahara Saki

3 posters

Go down

Rengar vs Nakahara Saki Empty Rengar vs Nakahara Saki

Témanyitás  Nakahara Saki Kedd Jan. 19 2016, 21:07

Helyszín: Gőz országa, a kikötőváros külső területe

A lányt megint egy küldetés hozta a nagy nemzetek kontinensére, de ezúttal nem shinobi ország volt az úti célja. Már hazafelé tartottak a társával és a sensejükkel. A gazdag házaspárt kellett elkísérniük, akik a téli szórakozás örömeit keresték a Hó országában, azonban a szünetük letelt. Mivel fontos volt, hogy épségben visszaérjenek a Gőz országába, felkérték Yukigakure egyik csapatát a feladat teljesítésére. Saki élvezte ezeket az utakat, persze nem a szokásos szempontok miatt, amiket a ninják kerestek. Az út előtt mindig azért imádkozott, hogy a lehető legsimábban menjen minden. Ám az új országok, a kultúrák, a tájak mind-mind érdekelték. Sokat olvasott a különböző éghajlatokról és szerette volna a legtöbbet a saját bőrén megtapasztalni. Az emberekkel még mindig kissé bátortalanul viselkedett, de két évvel ezelőtti énjéhez képest sokat fejlődött. A kis csapatuk egyébként kissé hiányosan alakult meg, csak két geninből állt, a szokásos három helyett. Éppen ezért a mesterük megengedte, hogy az utolsó napot teljesen szabadon tölthessék el a kikötővárosban.
A kunoichi addig mászkált és nézelődött, amíg eléggé messzire került a nagy tömegektől. A tengerpartot látta, ezért tudta, hogy nem tévedt el. Először arra gondolt, hogy lemegy egy kicsit oda, de aztán elvetette az ötletet. Helyette elindult vissza a városba, mert úgy gondolta, talán szert tehet némi ajándékra, ha jobban körülnéz.
*Talán sikerül orvosi könyveket találnom valahol.* Töprengett el a fekete hajú genin. Rápillantott a fejpántjára, amit a jobb karján hordott, mint a medikusok a jelzésüket. Egyszer csak valami miatt rossz érzés fogta el, bár azt maga sem tudta megmagyarázni, hogy mi okozta ezt nála. Mivel faluja egyik szövetség mellett sem kötelezte el magát, nagyjából védettek voltak az onnan származó shinobik.
Lehet, hogy az idegen környezet miatt, de úgy érezte valaki figyeli. Az idő még nem járt hűvösre, mégis összehúzta magán a kabátot. Sálat kivételesen nem viselt, ebben az országban sokkal jobb idő uralkodott, mint az otthonában. Szólásra nyitotta a száját, gondolta megkérdezi, van-e ott valaki. Aztán persze elvetette az ötletet, mert sokszor korholták le amiatt, hogy nem viselkedett igazi ninjaként. Lépteit megszaporázta, igyekezett vissza a város központjába, ahol több ember járkált.
Nakahara Saki
Nakahara Saki
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1036
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 700 (A)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 550 (A)
Ügyesség/Reflex : 686 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Yukigakure


Adatlap
Szint: S
Rang: Genin
Chakraszint: 990

Vissza az elejére Go down

Rengar vs Nakahara Saki Empty Re: Rengar vs Nakahara Saki

Témanyitás  Rengar Szer. Jan. 20 2016, 20:22

A mizukage-sama küldetést adott ki. Menjünk a gőz országába, és gyűjtsünk a hejről információkat. Ez nem komolyabb küldetés, inkább csak gyakorlat, de annak tökéletes. Az "ideiglenes" sensei azt az utasítást adta, hogy váljunk négy felé, mert úgy lényegesen kevesebb idő alatt jóval nagyobb területet tudunk bejárni. Háztetőkön haladva már már csak sétálva haladtam, és csodáltam a tájat, az épületeket, a vásárokat, meg csak úgy a tájat. A hőmérséklet olyan volt mint otthon, csak a ködből nincs annyi.
~ Küldetésen vagyok! ~ juttatom az eszembe, és gyorsan folytatom a feladatom.

Az emberek százaitól hemzsegő belvárosból kiérve már messze nem olyan gyönyörű épületek, de azért még az itteniek is szépek voltak. Az itteni házaknak a teteje csúszós, és némelyiken egész sűrűn nőtt a moha. Végül teljesen kiértem a városból, egy tengerparthoz. Pár sirály volt összesen, és a szokásos partra vetett halak. A belvárosi csillogáshoz képest ez egy kész szeméttelep, de azért nem félreérteni, még így is egy viszonylag szép "példány". Pár percig nézegettem a lágy hullámokat, aztán elindultam visszafelé. Mint előzőleg, most is a háztetőtőkön haladva mentem. Valami a szemembe világít. Gyorsan elkapom a fejem, aztán a fény forrását keresve körbefordulok. Egy lányt veszek észre, a karján a fejpántja, vagyis egy shinobi. Nem tudom kislabilizálni a rajta lévő jelet, ezért Muon Satsujin Jutsu ( A Néma Gyilkolás Technikája ) segítségével követem. Nagy nehezen de mintha a víz országának jelképét fedezném fel rajta. Kinyitom az egyik shurikentartóm, és előveszem a fejpántot. Tele van karcolássál. Elég ronda lett. Lehet hogy nem a shurikenek közt kellett volna tartani... Bár, már úgyis mindegy. Tehát felkötöm a fejpántom és leugrom a lány elé.
- Mit keres itt egy víz országbeli ninja?- teszem fel a kérdést, enyhe mosolyt erőltetve az arcomra.
- Ohh! Bocsánat. Egy hó országbeli.- Javítom magam. Tehát a négy kört véltem hullámnak ezelőtt...

Rengar
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 62


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 297

Vissza az elejére Go down

Rengar vs Nakahara Saki Empty Re: Rengar vs Nakahara Saki

Témanyitás  Nakahara Saki Csüt. Jan. 21 2016, 22:14

Saki megijedt, amikor egy ismeretlen alak termett előtte. Azonnal tudta, hogy ninjáról van szó, mert civilek általában az utcán közlekedtek és nem pedig egyéb helyeken. A fiú megszólította és először Kirigakure kunoichijének hitte. Messziről valóban nehéz lehetett volna megállapítani a kettő közötti különbséget. A genin lány maga elé emelte jobb kezét, majdnem az állát érintette, ahogy próbált védekező testtartást felvenni. Illetlenség lett volna válasz nélkül hagyni a másik shinobit, de nehezen indultak meg belőle a szavak.
- Um... küldetésen járok itt - meg sem próbált valami hazugságot kitalálni, legjobbnak vélte, ha rögtön elmondja itt tartózkodásának valódi okát. Persze egyelőre csak ennyit mondott, részletekbe nem bocsátkozott. Talán már ezzel is túl sokat árult el.
Közben volt ideje megnézni a vele szemben álló fiút. A hosszú, copfba kötött haja azonnal feltűnt, ám ami meg jobban meglepte, hogy hasonlóan kék árnyalatban pompázott a szeme. Ettől olyan érzés fogta el, mintha már találkoztak volna, pedig mélyen legbelül tudta, ez lehetetlen. A fejpántja karcos volt, de ettől még kivette a négy hullámot, ami díszítette.
*Akkor ő Kirigakuréből jött.* Vonta le a gyors következtetést. Tudta, hogy a két falu között jelenleg nem volt különösebb ellentét, ezért megnyugodott egy kicsit.
- Ha jól látom, te a Víz országából jöttél - szólalt meg újra a fekete hajú genin, kimondva a nyilvánvalót. Érezte, hogy egyre nagyobb csend telepedett közéjük, amit megpróbált feloldani, eddig csak viszonylagos sikerrel.
Nem számított rá, hogy pont ezen a helyen fog összefutni valakivel, olyan eseménytelennek tűnt a nap és még a civilek sem igazán keresztezték az útját. Idő közben mindkét kezét maga mellé engedte és világoskék felsőjének szélét kezdte babrálni, hátha ezzel eltereli a figyelmét egy kicsit.
- Mi hozott téged ebbe az országba? - tette fel a kérdést, hiszen joga volt tudni neki is, ha már ő elárulta, mégis milyen úgy szólította őt a kontinensre. Remélte, hogy hamarosan alább hagy a fiú kíváncsisága és újra folytathatja útját. - Um... a nevem Saki - mutatkozott be, mert úgy gondolta, ebben a helyzetben illene bemutatkozni. Elvégre nem támadott rá a ninja, csupán megállította néhány szóra.
Nakahara Saki
Nakahara Saki
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1036
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 700 (A)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 550 (A)
Ügyesség/Reflex : 686 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Yukigakure


Adatlap
Szint: S
Rang: Genin
Chakraszint: 990

Vissza az elejére Go down

Rengar vs Nakahara Saki Empty Re: Rengar vs Nakahara Saki

Témanyitás  Rengar Pént. Jan. 22 2016, 21:12

- Um… Küldetésen járok itt -felel a lány.
- Biztos ő is csak "kémkedni" jött.- mondom első gondolatom. Még én sem nagyon értettem amit mondtam, de a számon tisztán kivehető volt a beszéd.
~ Már hülyének néz~ gondoltam magamban.
- Ha jól látom, te a Víz országából jöttél- töri meg a csendet a hógenin. Pár másodpercel késsőbb már a ruhája szélét babrálta, tehát úgy gondolom válaszolok, hogy legalább egy kicsit enyhítsek a feszültségen, de mielőtt ezt megtehetném, már mondja is a következő kérdést.
- Mi hozott téged ebbe az országba?
- Hát izé… Infó… vagyis… hmm… csak látog… nem… hmm… hát… csak úgy.- bököm ki végül a leg hülyébb dolgot ami eszembe jut. Hát ezen még a süket is hallja hogy oltári nagy hazugság, de ez most lényegtelen…



Ui.: magát a harc okát kitalálnád te Very Happy

Rengar
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 62


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 297

Vissza az elejére Go down

Rengar vs Nakahara Saki Empty Re: Rengar vs Nakahara Saki

Témanyitás  Nakahara Saki Szomb. Jan. 23 2016, 22:53

//Kicsit nehéz lesz, mert a karim alapvetően szereti elkerülni a harcokat, de majd kitalálok valamit.//

Továbbra is kicsit feszült volt a helyzet kettejük között, ráadásul a fiú első gondolata nem lehetett túl jó Sakiról. Ugyan nem hallotta tisztán, amit maga elé motyogott, mégis érezte a nagyon enyhe megvetést a hangjában.
*Talán el kellett volna mennem.* Jutott eszébe az első gondolat. Az sem segített sokat, hogy láthatóan kerülte a válaszokat. A genin lány kérdésére sem felelt egyenesen, helyette össze-vissza beszélt. A fekete hajú kunoichi nagyot sóhajtott és jobb karját elvezetve a teste előtt, megfogta a balját. Néha szokása volt ez, amikor nem tudott mit kezdeni a helyzettel. A másik shinobi Kirigakure szimbólumát viselte, s származását az is erősítette, hogy minden hang nélkül képes volt Saki mögé lopódzni. A fiatal shinobi sosem volt kiváló harcos és talán könnyebb volt becserkészni, mint az átlag harcosokat, azonban sokat dolgozott azon, hogy megváltozzon. Ekkor eszébe jutott egy régebbi emlék.
Az akadémián a sensei ismét felmérte, hogy mennyire képesek kezelni a krízishelyzetet a tanítványai. Az első célpont természetesen a kunoichi volt, hiszen a többiek sokkal jobban tudtak ellenállni. Már lassan egy éve volt genin, mégis néha leblokkolt. Most is éppen egy ilyen helyzet adódott, a kék szemű shinobi bármennyire igyekezett, végül megint csapdába került, a mesterük pedig nem bánt vele kesztyűs kézzel. A csapattársaitól persze rögtön jött a lenéző pillantás és mindketten elkezdtek kiabálni, hogy szabaduljon már ki, hiszen ninja, nem pedig civil. Saki fejben végigfuttatta az összes lehetőségét, de egyik sem mutatott túl sok esélyt a győzelemre. Közben egyre jobban szorította őket az idő, a szorítás pedig semmit sem engedett. Sajnos a testi felépítése nem tette lehetővé, hogy legyőzze a férfit, aki fogva tartotta. Ekkor mintha valami megváltozott volna benne, emlékezett rá, hogy ő orvos, aki megmenti az embereket, számítanak rá. A torkának szegeződött kunaihoz nyúlt és tenyerét felsértette az fegyver éle. Mindenki megdöbbent, különösen a sensei, aki tisztában volt Saki személyiségével. Ez a néhány pillanat elég volt arra, hogy a másik két csapattársa megindítson egy támadást.
Hirtelen rázódott vissza a jelenbe, még mindig a Gőz országában volt, vele szemben pedig a Víz országából jött ninja állt.
- Um... fiatalabb koromban orvosnak készültem - kezdett bele mondandójába. - Aztán mégis shinobi pályára kerültem. Sosem kedveltem a harcokat... de most... - nehezen jöttek ki szájából a szavak. - Fogalmam sincs miért, de... azt hiszem... megkérnélek rá, hogy... szóval... gyakoroljunk. Mármint harcra gondolok.
Sokkal jobb érzés volt, amint végre kimondta. Tényleg nem értette miért bukott ez ki belőle, eléggé távol állt tőle, hogy valakit harcra kérjen. Talán amiatt volt könnyebb, mert a fiú fiatalabbnak nézett ki 1-2 évvel, mint ő, ez pedig általában adott neki némi bátorságot.
Nakahara Saki
Nakahara Saki
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1036
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 700 (A)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 550 (A)
Ügyesség/Reflex : 686 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Yukigakure


Adatlap
Szint: S
Rang: Genin
Chakraszint: 990

Vissza az elejére Go down

Rengar vs Nakahara Saki Empty Re: Rengar vs Nakahara Saki

Témanyitás  Rengar Vas. Jan. 24 2016, 14:33

- Um... fiatalabb koromban orvosnak készültem - kezdett bele mondandójába. - Aztán mégis shinobi pályára kerültem. Sosem kedveltem a harcokat... de most... - nehezen jöttek ki szájából a szavak. - Fogalmam sincs miért, de... azt hiszem... megkérnélek rá, hogy... szóval... gyakoroljunk. Mármint harcra gondolok.
- Értem… Szóval csak egy "gyakorlati" harc, semmi igazi? Ha már te kérted akkor adj bele mindent!- mondom határozott hangon. Sosem gondoltam volna hogy gyakorlatilag egy idegen ninja arra kér hogy gyakoroljuk a harcot. Ha kiriagakurei lenne az még hagyján, de hogy más országból. Viszont kiváló alkalom más nemzetségű ninják harcmodorának elemzéséhez.  Shunshin No Jutsu jutsut használva mögé kerülök és egy közepes erősségű ütéssel célzom meg az arcát. Mivel ez az első ütés viszonylag hirtelen volt nehéz lesz kivédenie. Ugrok, majd guggolva érkezek, hogy megzavarjam ellenfelem. Egy lábsöpréssel próbálkozom, de akárhogyis sikerül hátraugrok, előveszek egy kunait, hogy belevethessem magam a következő támadásba…

Rengar
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 62


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 297

Vissza az elejére Go down

Rengar vs Nakahara Saki Empty Re: Rengar vs Nakahara Saki

Témanyitás  Nakahara Saki Vas. Jan. 24 2016, 19:32

- Így lesz, beleadok mindent - válaszolta Saki, ám arra nem számított, hogy ellenfele ilyen gyorsan akcióba lendül. A Shunshin no Jutsu segítségével a lány közelében termett és egy ütést próbált meg bevinni neki. Mivel a kunoichi lassan reagált, csak a kezét tudta az arca elé tenni, így végül azt találta el a másik ninja. Ettől megtántorodott, de nem esett el, ami kapóra jött. Észrevette, hogy a Kirigakurei máris újabb támadást tervezett ellene, egy lábsöprést indított meg, amivel nyilvánvalóan újfent az egyensúlyából próbálta meg kilökni. Erre már készült, mert jól tudta, hogy el kell távolodnia ellenfelétől, hiszen a közelharc nem volt az erőssége. Gyorsan hátraugrott és a lábán lévő egyik fegyvertartóból elővett egy shurikent. Eleget gyakorolt már ezzel a fegyverrel, hogy némileg biztonságosabban tudjon vele bánni. Közben figyelte a fiú minden mozdulatát. Szinte egyszerre rántották elő fegyvereiket, ő azonban másra esküdött a látszat szerint.
*A támadása alapján jártas a Taijutsuban. Ez nem meglepő, hallottam már Kirigakure technikáiról, működés közben azonban még sosem láttam. Résen kell lennem, ha túl közel engedem magamhoz, akkor vége a harcnak.* Gondolkodás közben akcióba is lendült, a kezében lévő shurikent elhajította, egyenesen ellenfele arcára irányította. Aztán elmutogatta az Ökör, Kígyó és Tigris kézpecséteket, majd aktiválta a Heiki Bunshin no Jutsut, amitől a shuriken hirtelen megtöbbszöröződött. Nem volt túl komoly technika, csupán elterelésnek használta ez, remélte kellően megzavarja a másik shinobit. A keze is fájt kissé, ám ennyi még nem akadályozta meg abban, hogy kézjeleket formáljon. Sokkal nagyobb sebek borították már testét, így szép lassan volt ideje hozzászokni a valódi ninja élethez.
Innentől több lehetőség áll fent, a fiú vagy kivédi az igazi shurikent, vagy inkább félre ugrik, mert nem tudhatja, hogy csak az egyik okoz valódi sérülést - persze amennyiben betalál. Ha közeledik hozzá, akkor chakrát irányít a lábába és újfent megpróbál félre ugrani, mert kerüli a közelharcot.

Jelenlegi chakraszint: 221
Állapot: 95% - kissé fájó kéz az ütés miatt
Chakraszint: 95%
//Bocsi, ez most nem lett túl jó.//
Nakahara Saki
Nakahara Saki
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1036
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 700 (A)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 550 (A)
Ügyesség/Reflex : 686 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Yukigakure


Adatlap
Szint: S
Rang: Genin
Chakraszint: 990

Vissza az elejére Go down

Rengar vs Nakahara Saki Empty Re: Rengar vs Nakahara Saki

Témanyitás  Rengar Vas. Jan. 24 2016, 21:42

A lány egy shuriken dobott felém, majd két kézpecsétet formál. A semmiből shurikenek százai kerülnek elő. Nem volt időm gondolkozni. Amennyit csak tudok hátraugrok, a hátizsákomat leveszem a hátamról, hasravetem magam és magam elé tartom a táskám. Egy kicsit túlzás volt, de legalább nem lett semmi bajom. Két oboro bunshint csinálok magam mellé, majd felállok, és az oboro bunshinokkal egyszerre 3-3 shurikent hajítok ellenfelem felé, hagyva magamnak egy kis időt, hogy elő tudjam szedni a Fumma shurikent.
Miután elővettem a fegyvert egy hasonló mozdulatot hajtok végre, mintha el akarnám dobni. Eldobom a nagy shurikent, de ezzel még nincs vége a támadásnak. Pár méttere lehetett még csak tőlem a fumma shuriken, amikor shunshin no jutsu segítségével utánnasietek. A fegyvert a lánytól pár centire kapom el, tehát sikerült legalább egy kis időre a közelébe férkőznöm, és támadásba lendülnöm. Dobofegyvert most használok először közelharcra, de attól függetlenül egész szép csapásokat sikerül produkálnom. Nagyon kevés ütést sikerül bevinnem (ha egyáltalán sikerül), de azok sem okoznak 1- 2 mm-nél nagyobb sérüléseket. Ez is azt mutatja, hogy az ellenfelem egy tapasztalt shinobi. Legalábbis nálam tapasztaltabb…

Rengar
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 62


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 297

Vissza az elejére Go down

Rengar vs Nakahara Saki Empty Re: Rengar vs Nakahara Saki

Témanyitás  Nakahara Saki Hétf. Jan. 25 2016, 21:16

A fiú gyorsan reagált és gyorsan ellentámadásba lendült, ami miatt Sakinak sem lankadhatott a figyelme. Amikor a klónok felé hajították a shurikeneket, oldal irányba ugrott és hárította a fegyvereket. Ő is előkapott két shurikent, hogy amik a leginkább veszélyeztették az épségét, ne tudjanak közel kerülni hozzájuk. Sajnos nem volt eléggé résen, ezért az egyik fegyver elkapta a bal lábát és bár nem okozott túl nagy sérülést, a szivárgó vér tudata lelassította a mozgását.
*Nincs időm bekötni a sebet.* Csak egy gyors gondolatra futotta, mert máris repült felé a fuuma shuriken és utána a ninja, akinek tényleg feltett szándéka volt ezzel megsebesíteni. De megegyeztek, mindketten beleadnak mindent, nem fogják vissza magukat. A genin éppen ezért valami vakmerőre szánta el magát. Számított rá, hogy ellenfele belekalkulálja az ő menekülési tervét, vagyis figyelni fogja a mozdulatait. Miután a fiú aktiválta a Shunshin no Jutsut, Saki engedte, hogy közel kerüljön hozzá. Mindez pillanatok alatt játszódott le, csak arra volt elég ideje, hogy kézpecséteket formáljon, majd aktiválja az Oboro Bunshin no Jutsut és létrehozzon magából 4 másolatot. Ekkor ért oda a Kirigakurei a fegyverrel, amivel majdnem sikerült jókora sérülést okoznia a kunoichinek. Csak a reakcióidején múlt, hogy nem kapta be a támadást, akkor pedig vége lett volna a küzdelemnek. Látszott, hogy a shinobi még nem elég tapasztalt a fuuma shurikennel és ez volt a lány nagy szerencséje.
*Huh... még bírom.* Futott át az agyán, miközben a klónok elterelés gyanánt ellenfele felé ugrottak. Mivel bonyolult mozdulatot képtelenek lettek volna végrehajtani, Saki a létrejöttükkor azt parancsolta meg nekik, hogy tereljék e a figyelmet. Remélte, hogy ezzel nyer magának egy kis időt, míg távolabbra kerül a másik ninjától. Most rajta volt a sor, hogy aktiválja a Shunshin no Jutsut, amivel egy kicsit arrébb, egy ház mellett jelent meg. Újfent kézjelekbe kezdett és megint az Oboro Bunshin no Jutsuhoz nyúlt, ám ezúttal jóval több chakrát ölt bele, mint néhány másodperccel ezelőtt. Most 10 klón jelent meg, akik között elveszett az igazi kunoichi. Egy betanult szöveget kezdtek el mondani, miközben sétáltak a Víz országából érkezett ninja felé.
- Én vagyok az igazi.
Ezen persze még egy akadémiai tanuló is átlátott volna, de Saki bízott benne, hogy a hirtelen létrejött sok másolat tényleg tudott neki időt nyerni. Csak annyira volt szüksége, hogy egy kicsit összeszedje magát. A sebével nem foglalkozott, mert tudta, hogy egy éles helyzetben sem lenne ideje erre. Fegyvert váltott, ez alkalommal 2 senbont vett elő, ám egyelőre maradt a helyén és kíváncsian várta, vajon mit lép a másik genin.

Állapot: 78% - kissé fájó kéz az ütés miatt; bal lábon vágás, szivárog belőle a vér; fárad
Chakra: 70%
Nakahara Saki
Nakahara Saki
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1036
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 700 (A)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 550 (A)
Ügyesség/Reflex : 686 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Yukigakure


Adatlap
Szint: S
Rang: Genin
Chakraszint: 990

Vissza az elejére Go down

Rengar vs Nakahara Saki Empty Re: Rengar vs Nakahara Saki

Témanyitás  Rengar Szer. Jan. 27 2016, 16:05

Ellenfelem két kézpecsétet formál, majd négy oboro bunhint hoz létre. A technikát könnyű felismernem, hisz még frissen tanulva be van ágyazódva a memóriámba. Az összes klón felém ugrik, de tudom, hogy úgyse tudnak sebet ejteni rajtam.
~ Mi van ha a shinobi is a klónok között van?~ villan át egy gyors gondolat az agyamon.
A jutsu elérte a használó céljait, mert sok időm és chakrám odalett miközben a klónokkal "harcoltam". Az okos fejemmel mindegyik oborót minimum négyszer "vizsgálgam" át. A harc sokkal kimerítőbbnek bizonyult, mint arra eredetileg számítottam. A chakrámból már jóval kevesebb mint a fele maradt, mert túl heves és chakraigényes támadásokat hajtottam végre. És ennek az összesnek nem lett több az eredménye, mint egy kis vágás a lány lábán.
Észreveszem az ellenfelem. Egy ház falánál áll többedmagával. Tíz másolatot hozott létre magából, amíg az oboro bunshinokkal bajlódtam. Lehet hogy ezek is azok.
- Én vagyok az igazi. - mondogatták a klónok újra és újra. Rendkívül boszantóak.
- Jó vagy. Hogy hívnak?- teszem fel a kérdést, mert ha nem oboro bunshinok akkor válaszolnak, de ha azok, akkor továbbra is ismételgetni fogják a szövegüket, és kideríthetem, hogy melyik az igazi, ha egyáltalán itt van…



Chakra: 38%

Állapot: 95%

Ui: bocs hogy csak most írom a chakrát, meg az állapotot :\

Rengar
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 62


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 297

Vissza az elejére Go down

Rengar vs Nakahara Saki Empty Re: Rengar vs Nakahara Saki

Témanyitás  Nakahara Saki Szer. Jan. 27 2016, 22:55

Bejött a taktika, Saki nyert egy kis időt magának, tehát elkezdhetett gondolkozni a továbbiakon. Sajnos ellenfele hamar rájött, mivel tudja leleplezni a kis trükkjét, bár ezen nem is lepődött meg annyira a genin, lévén a fiú is alkalmazta korábban ezt a technikát. Mivel az Oboro Bunshinok csak azt tudták mondani, amit a használó megadott nekik, ezért nem is válaszoltak a ninja kérdésére. Tovább ismételgették a szöveget, aminek nem sok előnye volt, azonban összezavarásra tökéletesen megfeleltek.
*Csak azért nem győzött még le, mert fiatalabb és kevesebb tapasztalatot szerzett. Egyébként már régen kiütött volna. Sajnos nincs olyan technikám, amivel gyorsan le tudnánk zárni a küzdelmet. Néhány támadás erejéig még képes vagyok kitartani, de nem sokáig.* Összegezte magában a lehetőségeit a kunoichi és arra jutott, hogy hamarosan lépnie kell, különben a mostani kis előnyét elveszti. Addigra már ellenfelének is feltűnhetett, hogy az igazi Saki nincs köztük, csak a 10 másolat vette körbe. A kezében lévő senbonokra nézett, amiket eddig szorongatott. Azt tervezte, hogy ha a fiú támadásba lendül, akkor ezeket dobja majd felé, ám egyelőre a klónokkal volt elfoglalva. Éppen ezért inkább eltette mindkét tűt és kézjelekbe kezdett. Aktiválta a Shunshin no Jutsut, amivel igyekezett a Kirigakurei háta mögé kerülni, vagy legalább is olyan helyre, ahol nehezebben veszi őt észre. Túl közelre se akart kerülni, főleg a fegyver miatt, ami majdnem elég nagy kárt tett benne.
Ha sikerül mögé férkőznie, akkor ismét elővesz egy shurikent, amit eldob a shinobi felé. Nincs túl változatos jutsu tára, ezért megint a Heiki Bunshin no Jutsu segítségét veszi igénybe. Tudja, hogy ki fogja védeni valami módon a fegyvereket, ám ezúttal tovább is gondolkodik egy lépéssel. Hátra ugrik és elővesz egy senbont, amivel becélozza a genin vállát. Igaz, főként orvosi eszközként szokta a tűket bevetni, ám éppen ezért tudja pontosan hogyan lehet hatékony a legkevesebb kár okozásával. Még mindig nem vérre megy a harc.
Ellenben, ha nem elég gyors és a Víz országából érkezett ninja előbb próbál meg támadni, akkor rögtön elugrik a közeléből, elvégre nincs kedve közelebbről megismerkedni a fuuma shurikennel.

Állapot: 70% - kissé fájó kéz az ütés miatt; bal lábon vágás, szivárog belőle a vér, de már lassabban; fárad
Chakra: 58%
Nakahara Saki
Nakahara Saki
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1036
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 700 (A)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 550 (A)
Ügyesség/Reflex : 686 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Yukigakure


Adatlap
Szint: S
Rang: Genin
Chakraszint: 990

Vissza az elejére Go down

Rengar vs Nakahara Saki Empty Re: Rengar vs Nakahara Saki

Témanyitás  Rengar Csüt. Jan. 28 2016, 21:37

A kérdésemre nem kapok választ. A klónok csak tovább nyomják a szövegüket, mintha mi sem történt volna.
~ Ez így nem lesz jó. Gyorsan le kéne zárni a harcot. Csak a sok idegesítő Oboro bunshin és semmi támadás…
Kellett erre gondolnom! A következő pillanatbam már semmiből jövö shurikenek százai repültek felém. A jutsu túl hirtelen volt a felfogóképességemnek ezért egy shuriken sebet ejt az arcomon. A hógenin nem tétovázik sokat, mert a következő pillanatban már egy senbon volt a vállamban. A fegyvert kihúzom a testemből, és aktiválok egy Shunshuin no Jutsut, hogy valami fedezékszerűbe vonuljak. De azért két Oboro Bunshint még hagyok az ellenfelemnek.

Egy keskeny sikátorba bújok ellenfelem elől. Fehér falak magasodnak felém, ezért csak két irányból számíthatok támadásra. Jobbról vagy balról. A bal oldalamon a sikátor nedves, és nyirkos. A kátyúkban tócsák ülnek, ingyen tükröt bisztosítva a látogatóknak. A jobb oldalon pár patkány rohangált, és egy iszonyú ronda póknak a hálója van. Nem szeretnék sokat időzni ott, ezért egy újabb Shunshun No Jutsu technikával kimegyek a sikátorból és már támadok is. A sikátorban egy percnél többet nem tartózkodtam, mert ez a kicsi idő elég volt arra, hogy megalvadjon a vér. Talán. Vagy csak egy kicsit kevesebb vér folyik? Ki tudja…


Chakra: 33%
Állapot: 75% (a vágás az arcon, a senbontól okozott sérülés miatt a jobb kar csak korlátozottan használható)

Rengar
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 62


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 297

Vissza az elejére Go down

Rengar vs Nakahara Saki Empty Re: Rengar vs Nakahara Saki

Témanyitás  Nakahara Saki Pént. Jan. 29 2016, 22:46

A chakrája egyre fogyott, ezért Saki úgy döntött, hogy megszünteti az Oboro Bunshin no Jutsut, hiszen a célját már elérte vele. Ellenfelét kellő ideig zavarták össze a másolatok, ezért még a támadása is betalált. A senbon egyenesen a fiú vállába fúródott, pont ahogy eltervezte. Csakhogy emiatt néhány pillanatra leblokkolt, akkor jutott el a tudatába, hogy tényleg megtette, amit eltervezett. Szinte ösztönösen cselekedett, amikor eldobta a tűt, bár rá soha nem hatott úgy a harc heve, most mégis igyekezett komoly sérülést bevinni a másik ninjának. Eközben az ellenfele távolabb került tőle, de ő is bevetette a lány által az előbb használt technikát. A kunoichi nem igazán használt kunait, ám most bevetette a klónok ellen, amik sikeresen feltartották őt. Tudta, hogy sérülést nem okoznak, azonban fel kellett készülnie mindenre. Miután megbizonyosodott róla, hogy van némi ideje, hátrébb ugrott, mert távolabb akart kerülni a két Oboro Bunshintól. Szerencsére nem követték őt, valószínű a létrehozásukkor nem kaptak konkrét parancsot.
*Lassan eljutok arra a pontra, hogy nem tudom folytatni. A küldetést még nem pihentem ki rendesen, csak tegnap ért véget.* Gondolkozott el a fekete hajú lány. A levegőt már kezdte nehezebben venni és izzadságcseppek gyöngyöztek a homlokán. Ahhoz képest, hogy gyakorló harcot beszéltek meg, tényleg komolyan vették mindketten. Saki eléggé meglepődött, mert eddig majdnem ismeretlen képességei kezdtek napvilágot látni.
Kereste a fiút, de nem látta sehol, ezért biztos volt benne, hogy valamelyik közeli utcába menekült be, ameddig ő nem figyelt. A kék szemű genin mindenfelé próbált figyelni, viszont meglepetésként érte a Shunshin no Jutsu segítségével felbukkanó shinobi. Pont egy olyan alkalomra időzített, amikor másfelé nézett. A kunai ugyan még nála volt, ám visszagondolt az előbbire és nem tudott újból lecsapni. Érezte, hogy a vége felé közeledik a harc, ezért úgy döntött, nem folytatja tovább. Feltartotta a kezét és közben azért igyekezett védekezni, hogy ne teljesen érje a támadás. Amúgy is kezdett egyre jobban kimerülni, már nem bírta volna sokáig.

Állapot: 58% - kissé fájó kéz az ütés miatt; bal lábon vágás, lassan szivárog a vér, kezd megalvadni; fáradt; illetve az utolsó támadást csak kis részben védte ki
Chakra: 52%

//Ezt már amolyan lezárásnak gondoltam, szerintem egy utolsó körben még elbúcsúzhatunk, aztán vége.//
Nakahara Saki
Nakahara Saki
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1036
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 700 (A)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 550 (A)
Ügyesség/Reflex : 686 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Yukigakure


Adatlap
Szint: S
Rang: Genin
Chakraszint: 990

Vissza az elejére Go down

Rengar vs Nakahara Saki Empty Re: Rengar vs Nakahara Saki

Témanyitás  Rengar Kedd Feb. 02 2016, 21:16

// bocsi a sok késésért és a pár soros posztért, de lezárónak elég Very Happy //

Ellenfelem hirtelen feltartja a kezét, jelezve hogy vége a harcnak. Sajnos a támadást már elindítottam. Szerencsére sikerült kivédenie. Részben. Egy pillanat tétovázás után hátraugrok, majd ahogy barátságos küzdelmeken szokás, meghajolok. Nyújtom a kezem kézfogásra várva, de akár hogy is alakul, felteszem a kérdést:
- Most teszem fel másodszorra ezt a kérdést. Ha szabad megkérdeznem, hogy hívnak?- csak a kérdés közben veszem észre, hogy mennyire kapkodva veszem a levegőt, és hogy milyen hevesen ver a szívem. Eddig az adrenalintól nem vehettem észre. De mindenesetre: várom a választ.

Chakra: 32%
Állapot: 75%

//mégegyszer bocs a késésért//

Rengar
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 62


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 297

Vissza az elejére Go down

Rengar vs Nakahara Saki Empty Re: Rengar vs Nakahara Saki

Témanyitás  Nakahara Saki Kedd Feb. 02 2016, 23:29

//Semmi gond, így is hamar a végére értünk a harcnak.//

Saki látva a meghajlást és a kéznyújtást, végre lazíthatott. Ő is meghajolt, kifejezve ezzel a tiszteletét a fiú iránt. Eltette a fegyverét, amivel az utolsó támadást védte ki, majd kezet fogott ellenfelével és amennyire tudta, határozottan szorította meg.
- Nakahara Saki - válaszolta határozottan a fekete hajú genin. - Benned kit tisztelhetek? - tette fel a kérdést, mert úgy érezte, ha már ő elárulta a nevét, ennyit elvárhat cserébe.
Megvárta a választ, majd még egyszer meghajolt, ám ezúttal nem olyan mélyen, mint a harc végén.
- Köszönöm ezt a gyakorló küzdelmet. Sokat tanultam belőle - tette még hozzá. - Most ha nem haragszol, elindulok vissza a csapatomhoz, már biztosan hiányolnak. Talán még találkozunk. Szia!
Miután elköszönt a Kirigakurei shinobitól, elindult vissza a kikötőváros központjába. Lába még mindig sajgott a vágás miatt, azonban attól sokkal jobban tartott, hogy mit fognak ehhez szólni a többiek. Azonnal rá fognak jönni, hogy egy fegyver okozta a sérülést, tehát valahogy majd ki kell magyaráznia ezt az egészet. Valószínűleg úgyis az igazat fogja elmondani, abból nem származhat nagyobb baj. A sensei biztosan dühös lesz rá, amiért harcba keveredett - még ha csak gyakorlás volt -, de úgy érezte ezen a hídon akkor fog átmenni, amikor odaért.
A derekán lévő elsősegély készletből elővette a kötszert és egy gyors kötést rakott fel a lábára. Egyre több ember került az útjába, újból belefutott a tömegbe. Tudta, hogy jó irányba tart, ismerős volt neki a környék. A szállodát már messziről felismerte és megszaporázta a lépteit, mert a mai napra elég meglepetésbe futott bele. Arról persze jól elfeledkezett, hogy szeretett volna körbenézni könyv ügyben, csak akkor jutott eszébe, amikor belépett a szállásuk ajtaján.
*Bár azt hiszem ebből a harcból többet tanultam, mint a könyvekből. Gyakorolnom kell és felkészítenem magam az éles küzdelmekre. Már nem csak orvos vagyok... hanem shinobi is.* Futott át az agyán a gondolat, majd belépett a szobába, ahol a többiek már tényleg várták.
Nakahara Saki
Nakahara Saki
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1036
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 700 (A)
Erő : 300 (B)
Gyorsaság : 550 (A)
Ügyesség/Reflex : 686 (A)
Pusztakezes Harc : 300 (B)

Tartózkodási hely : Yukigakure


Adatlap
Szint: S
Rang: Genin
Chakraszint: 990

Vissza az elejére Go down

Rengar vs Nakahara Saki Empty Re: Rengar vs Nakahara Saki

Témanyitás  Hidan Pént. Márc. 04 2016, 06:36

Hejhó! Az barátságos küzdelemért 5 chakra jutalomban részesültök.
Hidan
Hidan
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Akatsuki
Chakraszint:

Vissza az elejére Go down

Rengar vs Nakahara Saki Empty Re: Rengar vs Nakahara Saki

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.