Ayanokoji Takashi

+2
Hidan
Ayanokoji Takashi
6 posters

Go down

Ayanokoji Takashi Empty Ayanokoji Takashi

Témanyitás  Ayanokoji Takashi Csüt. Jan. 07 2016, 11:34

// Hidan kérésére át lett helyezve ide. //

Időben elhelyezés: A háború kitörése előtt, a Vas országi chuunin vizsga után

Helyszín: Kumogakure


  A szandálom ismerős földhöz tapad, újra és újra. Miközben sétálok mélyeket szippantok a levegőből, mintha csak most éreznék először friss levegőt. Milyen jó is visszatérni a saját falumba. Persze-persze, fogadok hogy csak azért örülsz mert túlélted a vizsgád. Tudod mit Dante? Az is lehet, de nem érdekel. A nosztalgikus utcákat róva rájöttem valamire, még pedig arra hogy hiányzott a hazám, honvágyam volt amit a vizsga feszültsége sikeresen elnyomott. Jó érzés volt tudni hogy tartozok valahova akarva-akaratlanul is. Tudod Dante a Vas országában egy pillanatra azt hittem hogy nyomtalanul halok meg ebben a világban. Se kép, se hang egy genin próbálkozása kudarcba fulladt és ennyi. A szülők nem gyászolnak mert nincsenek, a barátok nem siránkoznak mert nincsenek, a tanárok meg már láttak ilyet jó párszor, ezért nem rendülnek meg kicsit se. Hova ez a nagy melankólia? Nem is tudom Dante. Csak át kell értékelnem pár dolgot úgy érzem. Hát ebben egyetértek Taka. Ahogy hazafele sétáltam egy-két ismerős arcot láttam a kapucnim alól, de nem szóltunk egymáshoz. Nekem elég volt tudni hogy itthon vagyok, nekik meg nem volt okuk megszólítani, ha beszélni akartak volna azt úgy is a hátam mögött teszik meg. Az ismerős házak teteje csak úgy csillogott a holdfényben. No igen a holdfény, volt bőven ugyan is este volt már réges rég. A nap nyugovóra míg én csak a nyugváshoz vezető útra tértem. Amint elérkeztem a kis házamhoz szépen lassan kinyitottam ajtaját, levetettem a papucsom és akarva akaratlanul is összeestem a padlón.
- Hagy-hagyjatok itt...
Motyogtam magam elé a nyáltócsámba, de hogy kinek szántam a szavaim kész rejtély. Hát ez nem valami csábos pozíció egy újdonsült chuuninnak.- Visszhangoztak Dante szavai a fejembe, de már késő volt olyan mély álomba szenderültem, hogy még az se keltett volna fel ha Raikagénak választanak.
  A hirtelen eszméletvesztésszerű alvás végezte után feltápászkodtam majd az órámra néztem. Megdörzsöltem szemeimet, de hiába, hisz jól láttam amit láttam. Körülbelül 13-14 órát aludhattam, dél is elmúlt. Nyújtózkodtam egy nagyot majd miután feltöröltem a nyáltócsát lezuhanyoztam és átvedlettem egy másik ruhába. Azt hiszem egy ágyban sem aludtam ilyen jót. Meg hiszem azt. Na és mi a terv az első itthoni napodra? Mész pipiket vadászni? Neeem, az nem rád vall. Tudom már! Mész enni valami kiadósat! Esetleg beújítasz egy új fegyvert, jutalmul a sikeres vizsgádért? Edzek. Tényleg? Edzel?! Ember te sose fogod megtudni mi a jó. Erőse... Erősebbnek kell lenned blabla, tudom. Legalább egyél valamit előtte. Igaz, úgy hatásosabb lesz. Amint átvettem a ruhámat megálltam a tükör előtt és szép lassan felvettem a chuunin mellényt. Pompás érzés volt. Alig várom hogy ebben edzhessek. Ahj Taka néha nagyon fárasztó vagy. Csak azt remélem hogy nem osztanak be alád genineket. Na ebben egyetértünk.
Gyors ütemben összerittyentettem egy kiadósabb reggelit abból amit otthon találtam(ami furcsa mód sok volt), majd újult lelki erővel indultam el a kiképzőterepekre. Amint kiléptem az ajtón az volt az első dolgom hogy felrakjam a fejemre a kapucnim, nem számítottam rá és nem akartam számolni azzal hogy valaki megzavar az utamban azonban...
- Takashi-san?
Hallatszott a hátam mögül egy idős, érces férfi hang, de felismerés hiányában tovább indultam anélkül hogy leellenőriztem volna. Viszont a férfi nem hagyta annyiban, utánam nyúlt azzal a szándékkal hogy lehúzza a kapucnim amire én hevesen reagáltam. A vizsga stresszmérge beitta magát a reflexeimbe, nem véletlen hogy egy gyorsan előrántott kunait szegeztem a férfi nyakához.
Ayanokoji Takashi Rou_shinpu_50854

Ahogy észbe kaptam leeresztettem a fegyvert az idős ember torkáról, majd a hirtelen mozdulatom miatt majdnem elnézést is kértem. De csak majdnem.Hát persze. Az előttem álló egyszerű ruhás öreg még csak meg sem lepődött, csukott szemmel mosolygott rám mintha mi sem történt volna. Azt ne mond hogy vak. Váó Taka, majdnem elmetszetted egy vak torkát mi lesz még, véletlen gyerekeket rabolsz? Csend! Jobb lesz ha elnézést kérek.
- Elnézést uram, a reflexek.
A bocsánatkérésem kifejezetten gyatrára sikeredett, meghajlás nélkül oldalra tekintve motyogtam az egészet. Azonban ez a férfit csöppet sem zavarta, sőt!
- Ugyan-ugyan ne szabadkozz. Mielőtt bármit is kérdeznél kérlek ülj le velem, azonnal eloszlatom kételyeidet. Kövess kérlek.
Félre húzva a számat sóhajtottam egyet, majd úgy tettem ahogy a férfi kérte. Ennyit az edzésemről. Ahogy sétáltunk szemügyre vettem az előttem haladó férfit. Mint ahogy említettem egyszerű ruhákba volt, átlagos civil külsővel. Kezében egy ócska bot volt amire támaszkodott járás közben. Én a bal oldalán haladtam egy kicsit lemaradva, de még így is tisztán láttam hogy folyamatosan mosolyog az öreg. A tarkóm köré kulcsoltam a kezem majd kérdésre nyílt a szám, de mielőtt még megszólalhattam volna félbevágott.
- Mindjárt ott vagyunk Takashi-san, egy pillanat.
Nem hazudott, egy percre rá oda is értünk ráadásul az egyik kiképzőterepre. Na most már kezdek nagyon-nagyon kíváncsi lenni. Komfortosan odament az egyik kiálló farönkhöz majd kényelmesen elhelyezkedett. Biztos járt már itt, nem is egyszer. Én a tőle nem messze lévő kiálló kőre ültem le. A férfi megköszörülte torkát majd belekezdett mondanivalójába.
- Nos, kezdem az elején. Momochi vagyok, de hívhatsz nyugodtan öregnek, vagy akárminek aminek szeretnél. Amíg távol voltál a chuunin vizsgán bátorkodtam feltölteni a lakásod éléskamráját egy kis mi egymással. Így már értem... A Raikage uraság engedett be hozzád még régebben, félreértés ne essék. Tudtommal szüleid már nincsenek az élők sorába, a barátok pedig híján vannak a környékeden... Ezért is bátorkodtam egy kis segítséggel szolgálni neked. Az én fiamat is Takashinak hívják, bár a neveteken kívül egyáltalán nem is hasonlítotok. Haha!
- Nem lett volna rá szükség. Azért... köszönöm.
Puhaságot és enyhe tunyulást érzek 6 óránál. Kuss.
- Ugyan-ugyan, semmi szükség köszönetre. Tekints erre a gesztusra úgy mintha egy visszafizetés volna, hisz az is. Ha Eegy fiatal shinobi védelmezi Kumogakurét, az a minimum ha egy kicsi gondot leveszünk mi civilek a válláról.
Nem igazán tudtam megszólalni, a szerencsém is csak az volt hogy nem kellett a szemkontaktust tartanom. Gyorsan témát is váltottam, elkerülve a valószínűsíthetőleg csak számomra kellemetlen csendet.
- Mikor vakult meg?
- Ó ez a kis semmiség haha! Nem nehéz észrevenni igaz? Olyan vidám, de hogy mitől... Így születtem Takashi-san. Szóval csak hogy tudd fiam, ugye nem baj ha fiamnak szólítalak? Az én világom... - Ahogy az öreg Momochi beszélt, felállt majd pontosan tudván hol ülök odajött hozzám és megfogta szabad kezével a vállam. - ... Egy kicsit sötétebb mint a tiéd.
Amint kimondta az utolsó szót, a szavai villámként hasítottak keresztül rajtam. Tetszik az öreg, megmondja a frankót a maga komótos módján. Tud bánni a szavakkal azt hiszem.
- Haha! Ne hagyd hogy megöljem a hangulatot! Ha jól sejtem edzeni szerettél volna a mai napon is.
- Igen, de ezt honnan tudja öreg?
- Nincs túl sok elfoglaltságom. Ki is szoktam nézni ide na meg hát a fiam kiskora óta jártunk ide, láttalak már jó párszor. Ha engem kérdezel túl sokszor is.
A reakcióm egy gyenge "Ááá" volt, nem találva a helyes reakciót az egész szituációra. Neki is álltam gondolkodni mi lehetne a következő téma amit feldobok, de az öreg már hessegetett is el. Hát ez egy érdekes helyzet így első napra. Mindenesetre én elvégzem azt amiért jöttem.
Kivettem egy kunait a táskámból és belehajítottam az egyik fa törzsébe. A mai nap gyorsabb akarok lenni, a vizsgára úgy is az erőmet fejlesztettem. Gyorsabban akarok szállni mint a kunaim. Egyszerű, shunshin no jutsu. Pontosan. De nem szimplán gyorsabb akarok lenni, háromszor, négyszer gyorsabb akarok lenni! Mondom! SHUNSIN NO JUTSU! Jól van, jól van. Megnézzük ha eldobom a kunaim eltudom-e kapni a másik oldalon mielőtt még az leérkezne. Ejha... Végül is sose könnyítetted meg a dolgaid.
Szépen lassan odasétáltam a tőrhöz, majd miután kivettem a fából elhelyezkedtem olyan messzire amennyire csak a dobótávolság engedte. Na lássuk csak.Előkészültem a tervem végrehajtásával majd eldobtam a fegyvert. A dobás pillanata után egyből alkalmaztam a jutsut azzal a céllal hogy elkapjam a célpontom. A szemem ugyan hozzászokott a jutsuhoz már régóta, de ilyen edzés híján nem tudtam belőni a távolságot és nekicsapódtam a fának míg a kunai a fejem fölött állt bele nem sokkal. Az igen! HAHA! Hát ilyet is ritkán lát az ember! Ahj de nem irigylem most az öreget. Kuss. Ezt a szituációt még eljátszottam hétszer, kisebb-nagyobb változásokkal. Amint felkászálódtam az utolsó esetből és ismét nekikészültem, arra lettem figyelmes hogy Momochi a hátam mögé sétált szép lassan majd ismét a vállamra tette a kezét.
- Tudom hogy meg akarsz védeni valami fontosat számodra. Fújd ki magad és a tőr helyett azt a valamit képzeld el. Eltudod kapni, te is tudod.
Zavaromba csak bólintottam egyet. Ahhoz képest hogy vak, kifejezetten tudatában van a környezetének. Próbáljuk meg... Lássuk a célomat.Lehunytam a szemem és az első kép ami bevillant az egy család volt. A helyszín Kumogakure, egy édességbolt előtti pad. Egy apa, egy anya és egy kisfiú. Nevetnek, viccelődnek egymással, a kis srác még grimaszol is. Egyiken sincs fejpánt... Egy igazi utópia.
- Raiton Kaitou // Villám Elem Feloldás
Suttogtam magam elé. A cél a reflexeim és gyorsaságom kismértékű növelése volt. Mély levegőt vettem majd elhajítottam az álmomat, azt az álmot ami után egyből shunsin no jutsuval szaladtam. Hogy hova repül? Nem tudtam, tényleg nem. Sokkal inkább éreztem. Az álom csak úgy lebegett mellettem, nem kellett mást tennem mint jó erősen megfogni így hát ezt is tettem.
A kés a markomba kötött ki én meg még csúsztam egy másfél-két métert a lendületemnek köszönhetően. Ez az! 
- Haha Takashi-san, tisztán lehet hallani a megkönnyebbülést a hangodba!
- Hát meg is könnyebbültem öreg! - Tört ki belőlem az érzés. Feldobtam majd újból elkaptam a friss trófeám.
Hivatalosan is itt az idő a rendes edzésnek. A lelkesedésem csupa új edzési ötletekkel áldott meg, habár tudtam hogy nekik még várniuk kell. A következő tervem már az volt hogy eldobom a kunait, elkapom mielőtt leérkezne majd újból eldobom és így tovább és így tovább. Ugye tudod Takashi hogy ez nem megy ilyan könnyen, ja és egy eszelős vagy! Hamarabb lemeríted a chakrád minthogy kimondanád: Chuunin csellengő! Mi a...? Mindegy, én megpróbálom az egyszer biztos. A villám elem feloldásával és a lelkesedésemmel próbáltam meg immáron az új edzéstervem.
Úgy képzeltem el mintha az álmomat kergetném. Megvan, de hirtelen meg kell válnom tőle külsős okokból és ehhez hasonlók.
- Mire készülsz Takashi-san?
- Csak figyelj öreg.
Felkészültem az oda-vissza adogatásra és a kényelmetlenül nagy gyorsaság mellé párosuló teherre. Elhajítottam a kunait majd a shunshin jo jutsut alkalmazva elkaptam felületet érése előtt majd újból elhajítottam és így tovább. Ezt el tudtam játszani négy alkalommal majd az utolsó alkalommal már csak elkapni tudtam a fegyvert elhajítani nem. Úgy éreztem ólomból vannak a végtagjaim és a gravitáció olyan szinten húz le a földre hogy összeroppant.Tanulság... A shunshin túlzott használata iszonyat hamar kifáraszt. De akkor is gyorsabbnak kell lennem! Fél óra pihenés és pár Momochi által hangoztatott ejnye-bejnye után újból nekiálltam az edzésnek, de kicsit másképp közelítettem meg a dolgot. Tegyük fel hogy a jelenlegi szintemen csak négyszer tudom ezt a fürge test kunai elkapós kombót eljátszani. Amint megfigyeltem nagyjából ugyanannál a pontnál tudtam elérni a kunait... Amire rá kell feküdnöm az az, hogy minél hamarabb érjem el a fegyvert és csak is utána jöhet a használatok számának növekedése. Na most, amint feloldottam a villám elemet és használtam a shunshint mindig éreztem egy belső akadályt ami mintha a testemet húzná le, ha ezt az akadályt át tudnám lépni biztos vagyok benne hogy nagyobb gyorsaságra tennék szert. Nem is rossz lököttkém, nem is rossz. Biztos vagyok hogy a Raitonban van a kulcs!
Újból nekikészültem az edzésemnek, viszont ez alkalommal egy kicsivel másabb céllal. A villám elemem kiterjesztésére fókuszáltam, mind testileg, mind lelkileg. Képzeld el Dante, ha olyan gyors lehetnék mint egy villám! Képzelem... Elérhetném az álmaimat egy szempillantás alatt! Hö'? Csak figyelj!
Egy villámcsapásra fókuszáltam, mind a sebességére mind a kinézetére, majd elhajítottam a kunait és alkalmaztam a shunshint.
*KOPP*
Mi a...? Észre se vettem és megint a fánál kötöttem ki... Sikerült! Még egy koppanás hallatszott. A kunai volt, ezúttal a vállam fölött érkezett célba, még időn sem volt reagálni.
- Nagyon jó Takashi-san, nagyon jó! Ha így folytatod puszta erővel kidöntöd azt a fát!
- NEM EZ LENNE A CÉL! - Lóbáltam az öklömet az égbe.
- * Sóhaj* Ezt kell megszoknom, ezt a sebességet és tökéletes lesz, még a dobálós dolgot is belerakhatnám. Legyen az hogy eldobom, elkapom majd a fához dobom a kunait. DE HÁT MÉG EL SE TUDTAD KAPNI! Az a múlt Dante, az a múlt. Fókusz-fókusz. Már meg se lepődök.
  A maradék két hetem ezzel az edzéssel telt és az öreg Momochival való beszélgetéssel. A sebességem nagy mértékben javult a raiton elemmel kevert shunshinnal, az egész edzés főleg a testem és elmém jutsuhoz való hozzászokásáról szólt, meg talán az öregről is... Meg kell hogy mondjam nagyon megkedveltem a papót. Segített nekem amibe tudott és ott volt minden egyes edzésemnél, kicsit olyanná vált mint egy papa. Emellett minden edzésem után hazakísért és megvárta míg a bejáratnál kidőlök egyenesen a padlóra. Mindig rám terített egy takarót, a harmadik edzésem után már takaróval járt! Belevaló az öreg Momochi, azt hiszem az álmod egy része teljesült vele. Nem... Talán. Nem akarok ilyenekről beszélni, főleg nem veled. 
HÁT AKKOR MEG KIVEL?!


Tanulás eredménye(Ha el lesz fogadva): - Shunshin no jutsu (Raiton)
- Az öreg Momochi ismerete
Ayanokoji Takashi
Ayanokoji Takashi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 2333
Elosztható Taijutsu Pontok : 75

Állóképesség : 307 (B)
Erő : 800 (S)
Gyorsaság : 800(S)
Ügyesség/Reflex : 500(A)
Pusztakezes Harc : 426 (B)

Tartózkodási hely : Kérdések közt


Adatlap
Szint: S
Rang: Halottnak hitt
Chakraszint: 1080

Vissza az elejére Go down

Ayanokoji Takashi Empty Re: Ayanokoji Takashi

Témanyitás  Hidan Csüt. Jan. 07 2016, 17:31

Így már nincs akadálya hogy elfogadjam. ^^ E havi tanulásodért 5 chakra üti a markod. A technikát felírhatod.
Hidan
Hidan
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Akatsuki
Chakraszint:

Vissza az elejére Go down

Ayanokoji Takashi Empty Re: Ayanokoji Takashi

Témanyitás  Ayanokoji Takashi Pént. Jan. 08 2016, 19:48

Tanult jutsuRaiton: Sandaaboruto // Villám Elem: Mennykőcsapás 

Ayanokoji Takashi Images?q=tbn:ANd9GcRRSDPzSm0GL1JHYzu8PcgMSWlgxTgQzU8PgwzQame9dR-Y4Hfc
Egy erős Raiton technika. A használó mindkét kezébe koncentrálja villám elemű chakráját, majd azt szabadjára engedve a villámok 360°-ban kicsapódnak és megsebesítik azt, akinek az útjában állnak. Tömeg ellen a leghatásosabb a jutsu, valamint, akkor, hogyha a használó egyedül van. 
Típus: Támadó
Besorolás: B 
Chakraszint: 220
 
Engedélyt megadtaJiraiya
Időbeli elhelyezés: A Vas országi chuunin vizsga után jó pár héttel, még a háború előtt
 
 
 
  Hideg van. Olyan csontig ható hideg, amit a szél sem könnyít meg. Ropog alattam valami, hó esetleg? Lenézek, de a testemen kívül nem látok semmit, mindenhol sötétség van. Lépek kettőt, megint ropog valami. Igen, ez biztos hó lesz. Tekintetemet leszegeztem ami után nem sokkal be is igazolódott a sejtésem. Hófehér hó borított mindent ameddig csak a szem ellátott, ami sajnos nem volt sok. 
- Takashi! Takashi hát itt vagy!
Ez a hang... Nem az nem lehet. A hátam mögül jövő hangot beazonosítva szépen lassan hátrafordultam. Megfagyott a vér az ereimben. Karen volt az félig leszakadt arccal. A hangja ugyan olyan lágy volt, még a mosolya sem változott semmit utolsó találkozásunk óta. Hófehér csontja csillogott mintha büszke lett volna arra hogy szabad lehet. Hirtelen az az érzésem támadt hogy miattam sérült meg, legszívesebben megöleltem volna és elnézést kértem volna tőle. Ő csak mosolygott majd kinyújtotta véres kezét és rám mutatott.
- Te tetted.
Megakartam szólalni hogy tagadni tudjam az állítását, hogy elmondhassam én nem akartam bántani, de nem tudtam. Néma voltam.
- Te tetted. Te tetted. Te tetted. - Ismételte folyamatosan egyre halkabban, míg nem egyszer csak sikítani nem kezdett.
- TE TETTED!
 
--------------------------------------
 
  Izzadtan és lihegve ültem föl. A fülem úgy zúgott mintha egy robbanójegyzet aktiválódott volna nem messze tőle. Ez csak egy álom, ez csak egy álom, ez csak egy álom. Két kezemmel a hajamba markoltam mintha józanságom utolsó szálait ragadtam volna meg. Nem tudom mennyi ideig lehettem így arra várva hogy a sípolás és a lihegés elmúljon. Körbetekintettem majd realizálódott bennem hogy tényleg csak egy rémálom volt, megint. A szokásos ágy, a szokásos falakkal és szokásos padlóval. Igen ez az én szobám. Utam egyből a mosdóba vezetett hiszen annyit izzadtam hogy még az edzéseim is megirigyelnék. A zuhany alatt elbambultam a gondolataimba mélyülve. Mióta is kezdődött ez egész? A chuunin vizsga utáni napokat edzéssel töltöttem így még energiám se volt rémeket álmodni, bezzeg most! Mostanában hagyok időt a rémálmaimnak. Olyanok mint egy fertőzés, fejlődnek, táplálkoznak belőlem. Először még csak a vizsga előtti izgalmak és a csapatom elhagyása szerepelt az álmaimba, de idővel... Idővel ide jutottunk el. Szerepelt Hanshou is benne ahogy élve felfal valami okból kifolyólag, de őszintén a legtöbb alkalommal Karen volt középpontban. Mi lehet abban a lányban ami ilyen álmokra sarkallja az elmémet? Megbánás, harag, kötődés? Gondolkozásomat a túl forró víz zavarta meg. Legtöbbször elfelejtem hogy a bojler külön életet él, de most kifejezetten örültem neki. Egy gyors reggeli és öltözés után megálltam az ajtóban. 
Mi legyen? Nem tudom Taka én még az álmaid sokkja alatt állok. Érthető. Azt hiszem akkor csak sétálok egyet. Ahogy kiléptem az ajtón a reflexszerű kapucni felhúzás elmaradt. Annyira szétszórt voltam mostanság hogy már a szokásaim is elpártoltak mellőlem. Furcsa érzés is volt a séta eleje, a szellő játszadozott a hajammal, mintha kacérkodott volna vele. Majdnem el is felejtettem. A sétámat egy gyorsabb tempójú kocogás, majd pár szökkenés váltotta föl aminek hála egy ház tetejére sikeresen feljutottam. Feltettem kapucnimat majd kényelmesen elhelyezkedtem.
Karen, vajon most mit mondanál ha itt lennél? Valszeg azt hogy szedd össze magad. Ezt inkább te mondod. Na ja, de azért egy próbát megért. A felhőket néztem ahogy eltakarták egymást, kicsik és nagyok egyaránt. Az utcáról egy határozott válasz hallatszott egy bizonyára nem rég feltett kérdésre.
- Fél kettő múlt öt perccel!
Már is ennyi lenne az idő? Ekkor döbbentem rá hogy a reggeli tulajdonképpen ebéd volt, na meg hogy a fél napomat elherdáltam. Egy pillanatig át is futott rajtam a megbánás, de eszembe jutott hogy semmi dolgom sincs már egy jó ideje. Szépen lassan kezdett beborulni, az eső is elkezdett szemerkélni. Hátra dőltem a tetőn és lehunyt szemmel vártam az esőcseppeket hogy lehulljanak az arcomra. Jellegzetes illat járta be Kumogakuret, már-már nosztalgikus volt. Hallgattam ahogyan a villám becsap, ahogy dörög az ég. Dante, olyan akarok lenni mint egy villám. Hö'? Gyors, határozott, erőteljes. Gondolkodtál már azon hogy van célja annak hogy ideszülettem? Biztos van, poénból nem pottyannak az emberek. Na igen. Hirtelen arra az elhatározásra jutottam hogy elnézek a könyvtárba és elolvasok pár villámmal kapcsolatos tekercset. Falu, archívum, természeti jelenség, elem, mindegy. Úgy éreztem mintha valami kéz irányítana a tekercsek felé, aztán lehet az unalom vette kézbe az irányítást, ki tudja. Amint beértem, belevetettem magam a villám tanulmányozásába. Csupa érdekességeket találtam. Szerinted létezik olyan hogy villámakarat? Csak tűz meg vasakarat van. Biztos van villám is. A tűz fölött áll, hisz főleg villám által keletkezik tűz. Nem hiszem hogy ez ilyen egyszerű Taka. Szerintem meg... Mielőtt folytathattam volna a szópárbajomat Dante-val rábukkantam egy átlagosabbnál is porosabb tekercsre. Hát ez meg? Óvatosan kihúztam majd elolvasva rájöttem hogy egy raiton jutsu archiválása volt a kezembe. Nem hiszem hogy ez a könyvtárba tartozik, vagy igen? Többször is elolvasva tudtam hogyha elviszem a Raikage-nak akkor akár olyan shinobit is beoszthat mellém aki segítene elsajátítani a jutsut. Szerintem egyedül is megtudom tanulni. Ne már, még több edzés? Tudod elég unalmas ezt nézni folyton. Amint elhatároztam magam, tudtam hogy véghez viszem a célomat. Valamiért a nehezebbnek tűnő út járása mindig is felpezsdítette a vérem. Ezzel a jutsuval egy lépéssel közelebb kerülhetek az álmomhoz. Vitathatatlan.
 
Aznap Délután
 
  Amint megszárítkoztam a nem rég záporrá vált eső miatt, neki is ültem a tekercsnek. Átolvastam vagy nyolcszor semmit sem akartam kihagyni, be akartam bizonyítani hogy igen is megy egyedül is, elvégre chuunin vagyok. 
- Ha jól értelmezem a jutsu első fázisa a villám chakrafelszabadítás... Egyértelmű, igen. Második fázisa a koncentrálás, jelen esetben mind két kézben egyenlő arányú oszlatással. Ezután jön a szórás ami gyakorlatilag a végső fázis, nagy területet lefedve kicsapódik a villám chakra megrázva mindent ami az útjában áll. Hasznos lehet, főleg vizes területeken.
A villám chakra felszabadítása egyszerűen fog menni, ebben biztos vagyok. A sűrítés, nos az egy más tészta lesz. A szórás pedig, hát maradjunk annyiba hogy kifejezetten jó chakraformálást fog igényelni. Állok elébe! Miért nem lepődök meg?
A házam mögött lévő kertnek szánt, de inkább kiképzőterepnek használt placcra mentem majd neki is álltam a jutsu felépítésének. Raiton chakrafelszabadítás, rendben ez se perc alatt meglesz.
Raiton Kaitou // Villám Elem Feloldás 
Miután a szavak elhagyták a számat a villám chakra felszabadult a testemben. Egyáltalán nem kéne kimondanom már a nevét, de jobb szépen lassan nekikezdeni. A következő lépés a chakra koncentrálása volt, értelemszerűen csak egyik kezemmel kezdtem. A villám chakra olyan mint egy farkas, zabolátlan, temperamentumos, sűrítése nem egyszerű feladat. Első próbálkozásomra szépen fokozatosan koncentráltam a chakrámat, de ahogy fokoztam a sűrűséget a villámok cikázni kezdtek belőle, pedig még nagyon nem kellettek volna. Ijedtemben megszüntettem a chakrámat és hátráltam, mintha saját magamtól félnék. Még sem volt jó ötlet Taka? Egy kis kezdeti nehézség csak lendületet ad. Ösztönösen rámarkoltam a jobb alkaromra mintha az segítene egyenesben tartani a chakrámat. Újból nekiláttam a villám elem koncentrálásának, de most nem akartam megállni. Addig töltöttem ameddig csak tudtam, remélve hogy úton-útfélen sikerül beszabályoznom, tévedtem. A chakrám kisebb robbanás keretében felsült a kezemben eltüntetve a kötést a kezemről. Nem semmi... Azt hiszem a sors akarta hogy ezt a tekercset megtaláljam, egyre jobban tetszik. Letekertem szépen lassan a kötést a kezemről majd összecsapdosva a kezemet elgondolkodtam. Ennek a jutsunak az egykezes változata hasonlít a villámlabda technikához, kezdhetném azzal majd átalakíthatnám útközben. Raiton: Kyuuden no Jutsu // Villámlabda technikát alkalmaztam majd jól megnéztem. Egy kis gömbvillám... A villám elemű chakra cikázik benne, de nem túl sűrűn. Ennek a jutsunak a lényege hogy a sűrített chakra kicsapódik, biztos vagyok benne hogy a villámlabdával is meglehetne ezt csinálni. A kezemben lévő villámlabdára koncentráltam majd szétszórásra kényszerítettem. Pont szerű minivillámok szóródtak ki belőle ami mellé a technika is hatástalanítódott, de ez nem volt probléma. A próbámnak hála már sejtettem az új jutsu elvét.
Immáron két kezembe kreáltam egy-egy villámlabdát majd lehunyt szemmel koncentráltam mindkettő "szétszórására".
- Mi a?
A tervem sikeres volt azt leszámítva hogy a pontszerű villámok elérték a nyakamat, ezzel kis csípésszerű fájdalmat okozva. Oké, talán annyira még sem kell szétszórni. A probléma az volt hogy mind a két kezemből 360°-ban szóródtak szét a villámok. Elég lesz kezenként 180° ebben biztos vagyok. Ha csak nem akarod megsütni magad, ja. Újból próbálkoztam, immáron a szögeket módosítva. A villámgömbök szétszóródó villámai bezárták a 360°-ot sikeresen(már amennyire tellik egy ilyen alap technikától) anélkül hogy megsebeztek volna engem. Ezt az elméletet kell továbbvinnem. A nap hátralevő részében ezt gyakoroltam, csak enni és inni mentem be nagy ritkán a házba. Egészen éjfélig edzettem, míg nem ismét a padlómon kötöttem ki az ágyam helyett. Ember most már megtanulhatnád edzés után is használni az ágyad.

Másnap reggel fél 9 körül

  Feltápászkodtam a nyáltócsámból majd a gyors reggeli teendőim után nekiláttam újult erővel az edzésemnek. Holott még kicsit fáradt voltam, az ilyen edzésekhez már hozzászoktam A mai nap a villámlabda szétszórásának elvét fogom kivetíteni az egyik kezemre, természetesen már nagyobb szinten. Bla és bla, kit érdekel. A mai napon már be sem kötöztem a kezemet hisz felesleges lett volna. A villám chakrám felszabadítása után közepes tempóban kezdtem sűríteni a technika kivitelezéséhez szükséges energiát, látszott hogy kicsit magabiztosabban végzem már a dolgomat. A villámgömb egyre nagyobb lett míg szerencsére csak kevés szikraszerű kivetülései voltak. Rendben, akkor ezt már csak meg kell tartani így egy ideig. Ha meg tudom tartani legalább 2-3 percig robbanás vagy egyéb hiba nélkül akkor nekiállok a szétszórásnak. Na kezd érdekes lenni. Még vagy fél percig tartottam a "gömböt" majd elkezdett nagyon instabillá válni. Kezdett deformálódni és nagyobb villámokat köpni. Badabummm! Bada-bada... ...Elég lesz Dante mert még a végén... Felrobbant. Ez alkalommal nagyobbat szólt és még meg is égett tőle a kezem. Szuper. Ezt akartad? Hát igazából ha lerepült volna a karod annak jobban örültem volna, de egye fene. Dante szúrós megjegyzése most kivételesen süket fülre talált, hamar vissza került a fókuszba a jutsu tökéletesítése. Újból nekipróbálkoztam, de a fél perces limit után nem következett be robbanás, a technika csak úgy hatástalanítódott. Ezek szerint az első alkalommal amikor megakartam tartani akkor túltöltöttem, ezért robbant föl. Logikus. A következő próbálkozásaimban már ez az elmélet bebizonyosodott, végül az ötödik próbálkozásra elértem a két, két és fél perces limitet bármilyen féle deformáció nélkül. Immáron hatástalanítani is tudtam a technikát, nagyobb uralmat nyerve fölötte. Most jöhet a szórás egy kézben. 
A raiton chakra összegyülemlett a jobb kezembe és megtartotta nagy gömb formáját.
- *Mély levegő* Nézzük.
Kitartottam a jobb kezemet majd eltakartam az arcomat a másikkal. Na hadd szóljon. Nagyobb löketet adtam neki mint a sima kis villámgömböknél, de meglepődésemre még így is túl keveset. A villámok amik kiszóródtak, aligha voltak kétszer nagyobbak a kis technikánál tapasztaltnál. Egy kis chakra elpazarolva, oda se neki. A tekintetem a gömbön maradt, immáron nem takartam el az arcomat. Még sem félhetek a saját jutsumtól. Valószínűleg a löket azért volt visszafogottabb, mert a félelem bekorlátozta. 
Újból nekikészültem a jutsunak, de immáron nem féltve a karomat, arcomat se egyéb részemet. Ráfogtam ösztönszerűen a jobb karomra majd mindent bele adva elkiáltottam magam.
- Háá!
A méretes villámgömbből több irányból cikáztak a villámok, 180°-os szögben nem kímélve semmit. Az egyik ülőhelynek szánt kövön hagyott pótruhámat el is kapta begyújtva azt. Sike... Mi a? Odaszaladtam a ruhához majd taposni kezdtem, eloltva ezzel a kis tüzet.
- Ez közel volt.
A maradék időmben úgy tettem mint előző nap, éjfélig gyakoroltam az egy kezes szórást ami jobban lemerített mint hittem. Ismét a padlómon kötöttem ki.

Harmadnap reggel 9 körül

  Már megint ez a padló. Én kezdem megkedvelni szépen lassan. A mai reggelimet egy ramen társaságában töltöttem, a változatosság kedvéért.
Kimentem a hátsó udvarra és leteszteltem még mindig ugyanúgy megy-e az egykezes szórás. Természetesen nem felejtettem semmit belőle ennyi idő alatt, csak szimplán jó volt látni hogy a felén túl vagyok. Ezután megnéztem külön a bal kezemmel is hogy megy-e. Szerencsére nem volt nagy eltérés, furcsább volt kivitelezni a szokatlanság miatt, de úgy ennyi. Most már jöhet egyszerre. Kinyújtottam mindkét kezem majd megpróbáltam egyenletesen eloszlatni a chakrámat. Mind a két gömb megjelent tökéletes formában. Nem is rossz. Újból eljátszottam a 2-3 perces megtartást, pontosabban csak próbáltam. Olyannyira fókuszáltam a bal kezemre hogy a tapasztaltabbik jobb kezembe berobbant a gömb, méghozzá nem is kicsit. A fenébe! Lerogytam a földre iszonyatosan fájlalva az alkaromat. Megnéztem és nem volt szép látvány, füstölt, kormos volt és vérzett is kisebb méretű sebekből. Ezenfelül nem volt semmi komoly ezért bementem a házba elláttam, kenőccsel, gézzel majd a sors fintora által újból betekertem. 
Hát újból itt lennénk. Életed végéig rajtad fog maradni ez a kötés. Miközben tekertem a karomat egy furcsa, meleg érzés járta át a testemet. Büszkeség. Büszke voltam magamra, hisz lehet még távol voltam a jutsu kivitelezésében, de tudtam, bíztam magamban hogy sikerülni fog. Újult erővel vágtam neki a jutsunak immáron arra is figyelve hogy megtartsam az egyensúlyt. Megjelent mind a két villámgömb a kezembe, kitartottam őket és lehunytam a szemem. Két percig kibírom, és utána már csak a szórás marad. Ha két percig kibírom, közelebb kerülök az álmomhoz. Hirtelen bevillant egy kép mint amikor utoljára edzettem. Egy kis család önfeledten szórakozik, fejpántok nélkül, háború vagy egyéb vérontás nélkül. Épp ramenezni tartanak, hisz megjött a fizetése az apának. Szép... De vajon lehetséges? Míg ebben a képben gyönyörködtem eltelt vagy négy-öt perc amit csak azután észleltem miután kinyitottam a szemem. Semlegesítettem a technikát mindkét kezemben majd megjutalmazva magam a sikerért bementem inni. A chakrának köze van az érzelmekhez és gondolatokhoz? Mikor harmonikus volt az elmém a chakrám is nyugodtabb volt és könnyebben kezelhető.
Tudásom birtokában kimentem a hátsó terepre folytatni az edzésemet. A két gömb ismerős kinézete jelent meg mindkét kezemben, jellegzetes hangokat adva. Ha a megtartás köthető egy pozitív érzéshez, akkor a szórás lehetne negatív, vagy agresszív érzéshez kötni. Mély levegőt vettem majd elképzeltem ahogy a nem rég előttem megjelent családot hideg vérrel lemészárolják.
A hirtelen haragom akarva akaratlanul is kisülést okozott a gömböknél és sokkal nagyobb hatótávban szóródtak szét a villámok. Hirtelen volt a jutsu, csak mint a haragom. Rendben, ez így félsiker. Ugyan a jutsut kiviteleztem a haraggal kiegészíteni a koncentrációt, nem ajánlatos. A nap hátralevő részében a harag pótlásán dolgoztam, hatásosabb és szélesebb lehessen a technika.
  A jutsu tökéletesítését még két hétig intenzíven gyakoroltam, végül az akaratom győzedelmeskedett. Az álmomhoz miszerint egy jobb világ megépítésében segítsek(sőt sokkal inkább főállásban vegyek részt) egy lépéssel közelebb kerültem. Tehát a sorsnak hála egy új jutsuval gazdagodtam, plusz mostanság ritkábban kellett felmosnom a ház egy részét.
Ayanokoji Takashi
Ayanokoji Takashi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 2333
Elosztható Taijutsu Pontok : 75

Állóképesség : 307 (B)
Erő : 800 (S)
Gyorsaság : 800(S)
Ügyesség/Reflex : 500(A)
Pusztakezes Harc : 426 (B)

Tartózkodási hely : Kérdések közt


Adatlap
Szint: S
Rang: Halottnak hitt
Chakraszint: 1080

Vissza az elejére Go down

Ayanokoji Takashi Empty Re: Ayanokoji Takashi

Témanyitás  Hidan Szomb. Jan. 30 2016, 04:51

Szia! Bocsánat a megkésett értékelésért. A technikát felírhatod, 8 chakra a jutalmad és fájdalomdíjad a késlekedésért. Smile
Hidan
Hidan
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Akatsuki
Chakraszint:

Vissza az elejére Go down

Ayanokoji Takashi Empty Re: Ayanokoji Takashi

Témanyitás  Ayanokoji Takashi Csüt. Jún. 30 2016, 23:57

Tanult jutsu: Denpō Sekka // Távoli Villám
Ayanokoji Takashi Latest?cb=20160218073950
A használó a földre csap, majd a föld alatt indít el egy erőteljes villámot az ellenfél irányába. Ha betalál, addig sokkolja a célpontot, amíg el nem ájul.
Típus: Támadó
Besorolás: B rangú
Kézjelek: Nyúl, Patkány, Ló, Ökör
Chakraszint: 300


Időbeli elhelyezkedés: Frontra vonulás előtt pár héttel

A kora reggeli nap ablakomon átszűrődve próbált kicsalogatni ritkán használt ágyamból. Igen, kifejezetten ritkán használt, akármennyire is furcsán hangzik. Mostanában főleg a padlón, a zuhanyzóban vagy az udvaron alszok. Tulajdonképpen ott ahol a végkimerültség végleg úrrá nem lesz rajtam és ki nem dőlök. A reggeli rutinhoz hozzá tartozik az, hogy nagyot nyújtózok - ezzel is helyrerakva magam - de ez most elmaradt. Az ablakomon nem csak a nap szűrődött át hanem az öreg Momochi arcképe is.
- Mit keresel itt öreg? - Szóltam hozzá félkómásan.
- Reggelizz meg szépen, kint várlak. Ja és Takashi, öltözz valami olyanba amiben könnyen tudsz mozogni.
- I-igen is! - Pattantam ki az ágyamból. A lényeg egyértelmű volt nekem, még pedig hogy Momochi tanítani fog a nap folyamán. Az elmúlt időszakban szinte csak az edzésemre koncentráltam, néhányszor az öreg is besegített... Nem a besegítés túl szerény szó, inkább úgy fejezném ki magam hogy továbblendített egy új szintre. Amióta csak kiderült hogy kivel is állok szembe folyamatosan nőtt a szemembe. Újra és újra elképzelve miket élhetett át, az én életem kevésbé tűnt nyomorúságosnak. A gyerekkorom, az akadémiai éveim a mostani döntéseim, mind-mind eltörpültek mellette. Így hát érthető is volt sietségem, a reggelimet szinte rekord idő alatt lapátoltam be. Öltözködésem alapjáraton gyors, hát még ha fontos dolgom van. Percek alatt az udvaron teremtem, készen állva arra ami következni fog.
  Az öreg Momochi egy kiálló farönkön ülve nézett felém. Egy ábrándozó félmosoly simult az arcán, mintha csak gondolkozott volna mivel gyarapítsa fiatal elmém repertoárját. Megigazítottam a jobb karomon lévő fáslit majd figyeltem mentorom szavaira.
- Figyeltelek. Szépen haladsz, tényleg, de... - Itt felállt és egy fabábútól nem messze helyezkedett el. - ...A háború téged is magához fog vonzani. Olyan dolgokat fogsz tapasztalni amit puszta ninjutsuval vagy taijutsuval nem lehet legyőzni. Arra kérlek Takashi, ne hagyjon el a remény. Akkor amikor a legnehezebbnek fog tűnni minden, akkor kell majd erőt merítened a saját lelkedből. Akkor amikor élesedni fog a látásod, kérlek, ne csak a nyers erődre hagyatkozz. - Nyelt egy nagyot az öreg, majd kézjelekbe kezdett és lecsapott a földre. A tőle nem olyan távol álló bábút egy nagy mértékű áramütés érte, széttört és apró darabjai lángra kaptak. - Denpō Sekka. Egy föld alatt indított erőteljes villám ami meglepetésként érhet akárkit. Ez a technika nem ölésre készült, sokkal inkább ártalmatlanításra, de ha jól alkalmazod fatális is lehet. Nos...
Az öreg jól csinálta, régen is és most is. Nem korlátozott be azzal hogy már a legelején a számba rágta a technika felépítését, kivitelezhetőségi szerkezetét, és azt hogy feltehetőleg mennyi chakrát von el tőlem. Hagyta hogy magadtól szenvedd ki, pöpec. Az idős férfi egyszer mutatta el a technikát, tudta jól, figyeltem annyira hogy a kézjelek megjegyzése ne okozzon problémát. Kinyújtottam jobb oldalra a bekötözött karomat majd lehunytam szemem. Szépen lassan kezdtem feloldani a raiton elemet a karomban, azt akartam hogy fokozatosan állhassak neki a technika kivitelezésének. Ha jól láttam az öreg egy pontba koncentrálta a villám chakráját, majd amikor készen állt a földbe szórta szét azt. Kihasználva a föld vezetőképességét igen hatásos jutsu, milyen lehet akkor a vízben alkalmazva? Lehetséges hogy nem lehetne végrehajtani, hiszen a sűrű villám chakra meglátszódna a folyékony felszínen. Bizonyára sokféle használata lehetséges... Lenyűgöző. Ember, ne már. Annyira ez azért nem nagy szám. Látnál engem evőpálcika nélkül enni, na az nagy szám! Dante szavai nem térítették el a gondolataimat, akármennyire is ez volt a célja.
Kifújtam magam és elmutogattam a kézjeleket egymás után, szépen lassan. Tenyeremet a földhöz érintettem majd az egyik farönköt kiszemelve kiengedtem a villám elemű chakrámat. A képződő elektromosság a föld felszínén csapódott ki úgy negyed úton a farönk felé, útjában szanaszét szóródva, amerre csak lehet. Mentorom csak lehunyt szemmel hümmögött egyet, jó szokásához híven kivárta a végét a dolgoknak. Hát persze. Nem koncentráltam eléggé a chakrámat... No, nem mintha az első próbálkozásaim túlságosan át lennének gondolva. 
Megropogtattam ujjaimat, kicsit leráztam csuklóimat, majd újból nekikezdtem, immáron átgondolva az egészet. Az összesűrített villám chakrát kell szétoszlatnom a föld alatt úgy, hogy egy irányba induljon. Ha túl keveset koncentrálok nem ér el addig, vagy nem tud sebzést okozni, ha túl sokat akkor meg kicsapódik, vagy szimplán szabad akarata lesz és nem ér célba. Meg kell találnom a középutat úgy, hogy könnyen kivitelezhető legyen. Egy Raiton: Jibashi technika a föld alá indítva kifejezetten jó kezdőpont lehetne. Ha te mondod. Eszmefuttatásom szerint is cselekedtem, az említett technikát alkalmaztam a földre csapva. Az eredmény adott pár új nézőponti lehetőséget. Az elektromosság a föld felszínén keletkezett, és szétterjedt egy igen nagy területen. Hm. A föld alatt kéne koncentrálnom és szétterjesztenem a chakrámat? Lehetséges egyáltalán az én gyorsaságommal? Nem, nem hiszem. Valami egyszerűbb megoldásnak kell lennie. Ha a föld alatt létre tudnék hozni egy kyuuden no jutsut akkor az támaszpontot adna a további gondolkozásaimban. Madár, majom, kutya, vadkan. A kézjelek után lecsaptam tenyerem a földre és létrehoztam a technikát. A gömb formája egyértelműen nem jött létre, a létrejött elektromosság másodperceken belül kicsapódott a tenyerem köré. A kicsapódás és a létrehozás között eltelt legalább három-négy másodperc, tehát igen is egyszerűen létre lehet hozni a föld alatti raiton technikákat, már csak azt kell megtudnom hogyan tartsam lent a föld alatt, hogyan késleltessem a kisülését. Tetszik. Mindig is tudtam hogy nem a nők vonzanak.
Rátekintettem az öreg mesteremre és ha nem ismerném annyira amennyire azt hihettem volna hogy elbóbiskolt. Ám tudtam jól hogy csak tetteti álomba szenderülését, hogy még véletlenül se zavarja a koncentrációmat. Itt az idő hogy megpróbáljam a jibashit létrehozni a föld alatt úgy, hogy késleltetve süljön ki a felszínen. Felkészültem az elméletem végrehajtására. Összegyűjtöttem chakrámat jobb karomba majd lecsaptam földre tenyerem. Lehunytam szemeim, kifújtam magam, készen álltam.
- Raiton: Jiba...
- KHHHHHRRRK.... KHRRRHHH.... KHHHKRR...
Mi a...? Ez most komoly? Az öreg Momochi még sem volt olyan kifejlett edző mint hittem, horkolása úgy hasította át udvarom csendjét mint fél éles katana a gyümölcsös bódét. Azt hiszem szólnom kéne neki. Háh! Odasétáltam hozzá és láttam ahogy megfáradt arcát végre nyugalom éri, egyszerűen nem volt szívem felkelteni. Bementem az ágyamhoz és kihoztam neki egy takarót. Ráterítettem, ügyelve rá hogy ne keltsem föl.
- Pihenj csak, öreg harcos.
Utam ezek után a kiképzőterepek felé vezetett, reménykedve hogy nem lesz senki ott. Lépteim gyorsak voltak, nem terveztem elfecsérelni az időmet. Amint odaértem csak egy feltehetőleg genin kis srácot láttam a terep másik végén ücsörögni. Minél kevesebb néző, annál jobb.  Újból nekiálltam a jibashi technika létrehozásának a föld alatt, lehetőleg ott ahol senki se tud megzavarni. Ahogy létrejött a technika szétterült körülöttem az elektromosság, sacper két másodperces késéssel. Érdekes. Mi lenne ha adnék neki egy kis löketet? Újból nekiállva a villám technikának immáron a föld alatt "kilőve" próbáltam meg létrehozni. A föld alatt terült szét a villám, majd szépen lassan a föld felszínére szökött. Hát ez nem sokat késleltetett. Át kéne elemeznem a villám természetét, kizárt dolog hogy ezt úgy kell végrehajtani ahogy én gondolom. Jó dolog a magabiztosság. Csak realizmus, semmi csüggedtség. Elméláztam hogy mi lenne ha csak apróban kezdeném. Egy kósza villámot képzeltem el, azt is a föld felszínén. Végigmegy a célpontig, ennyi, semmi több. Hmm. Mutatóujjamat a földre helyeztem majd egy kósza farönk felé fordultam. Tökéletes.
Ujjbegyemből egy kisebb villám, amolyan kígyó alakú szikra keletkezett. Elindult a farönk felé szélsebesen majd el is érte a célpontját végigfutva azon. Na ez nem is nehéz. Most már csak föld alatt kéne. Újból neki is próbálkoztam, sikeresen végre is hajtottam a műveletet... Azt hiszem. Biztos voltam benne hogy a föld alatt sikeresen elindítottam a villámot, de abba már nem voltam biztos hogy célba is ért. Hát persze! Ki kéne sülnie a végén, hisz az öreg Momochinak is kirobbant a végén! Össze kéne sűrítenem a raiton chakrámat, el kéne juttatnom arra a pontra majd fel kéne robbantanom valahogy. Hát ez nem lesz egyszerű. Akarod mondani unalmas lesz.
A következő próbálkozásaim az elméletemet hivatott valósággá képezni. Az újbóli próbálkozások során a nap is már kezdett nyugovóra térni, én pedig reggelim óta nem láttam ételt csak a pataknál lévő vizet. Csekély nyomóerő egy technika elsajátításához az egyszer biztos. Az egymást követő folytonos próbálkozások után már kezdett kissé homályos lenni a látásom, mire lépteket hallottam.
- Nem rossz Takashi, nem rossz. Nem rossz helyen kapiskálsz, de attól tartok nem látod át teljesen a dolgokat. - Lépett elő a fák árnyékaiból az öreg Momochi. - Egyből a villám kiteljesedésén gondolkozol, hogyan lehet hatékonyan sebzést átvinni A-ból B pontba. Nem rossz, tényleg. De! Mi lenne ha egy csatornát kreálnál a chakrádból a föld alatt és azon vezetnéd végig a villámodat? Biztos vagyok benne hogy nagyobb sikereket érnél el. - Mondandója végén egy széles mosollyal az arcán ült le egy közeli kőre.
- Vagy úgy! Így már tényleg egyszerűbb lesz.
A sikerélményre éhezve összeszedtem villám chakrámat, lelki és fizikai erőmet, és rácsaptam a földre.
Denpō Sekka! - Estem össze a földön azzal a lendülettel.
- Ejj. Ez nehezebb meló lesz mint egy takaró kihozása.


---------------------------------------------------------------------------

Mi a...?! Otthon voltam az ágyamba, betakarva, borogatással a homlokomon. Megint kiütöttem magam, igaz? Szép. Leszedve magamról a borogatást kiémelyegtem a konyhába egy pohár vízért. Mohón kortyoltam, csak úgy mint minden reggel amikor egy kemény edzés után keltem.
- Szép reggelt Takashi.
- Ááá! - Dobtam el a poharamat a mosogató irányába.
Az öreg Momochi volt az, behunyt szemmel ülve az asztal mellett. Mit sem törődve a megijesztésemmel előretolt egy tányér frissen előkészített tojásos omlettet. Na ez már döfi! Ezek szerint ő hozott haza. Persze, ki más?
- Köszönöm szépen.
Az illedelmes köszönés után rekord idő alatt lapátoltam be az emberes adagú reggelit. Meg kell hagyni jól főz az öreg. No persze ilyen reggeleken bármit megennék. Mer' amúgy nem? Pff. Hirtelen kivágtam magam alól a széket.
- Megyek edzeni!
Az öreg bólintását még elkaptam mielőtt még kiértem volna az udvarra. Se zuhany, se semmi? Na ezért nincsen csajod. Kinéztem magamnak a tegnapi farönkömet, majd nekiálltam annak a módszernek amit az öreg is javasolt. Tenyeremet letéve a földre egy chakrahálózatot kreáltam a kezem és a farönk között. Amint éreztem a létrehozás sikerét villámot próbáltam meg rajta átvezetni. Sikerült egy csatornát létrehoznom amin oda-vissza tudom vezetni a raiton chakrát. Sokkal egyszerűbb. Újból és újból próbálkoztam, néhol megakadt a csatorna, néhol nem, míg nem el nem jutottam arra a pontra hogy erősebb statikus elektromosságot is átvezettem rajta. Egy idő után már a csatorna végén való robbantás/feltörést is gyakoroltam. Meg kellett hagynom, nem volt egy egyszerű metódus. Hatékonyan, de nem pazarlóan létrehozni a technikát, nem kis kihívásnak minősült. Az elején a hálozat fenntartása és a chakra fókuszált áramoltatása okozott gondot, de idővel sikerek övezték próbálkozásaimat.
Napok teltek el így. Az öreg Momochi ellátott pár hasznos tanáccsal, így végül sikerült egyre jobban fejlesztenem a technikát. Volt hol túl sok chakrát feccöltem bele, volt hol túl keveset, de egy nem változott. Mindig újra próbáltam.


// Mivel ez egy gyorsan összeszedett tanulás volt, erős a gyanúm hogy van benne bőven hiba, előre is elnézést kérek érte. ^^' //
Ayanokoji Takashi
Ayanokoji Takashi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 2333
Elosztható Taijutsu Pontok : 75

Állóképesség : 307 (B)
Erő : 800 (S)
Gyorsaság : 800(S)
Ügyesség/Reflex : 500(A)
Pusztakezes Harc : 426 (B)

Tartózkodási hely : Kérdések közt


Adatlap
Szint: S
Rang: Halottnak hitt
Chakraszint: 1080

Vissza az elejére Go down

Ayanokoji Takashi Empty Re: Ayanokoji Takashi

Témanyitás  Jiraiya Hétf. Júl. 04 2016, 12:23

Elfogadva! Nem volt itt hiba, szép volt és nagyon tetszett, ahogy ötletelt a karakter! +2 Chakra a kerekség kedvéért ^^

_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!

Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok Smile !!
Jiraiya
Jiraiya
Főadminisztrátor

Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt

Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol


Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|

Vissza az elejére Go down

Ayanokoji Takashi Empty Re: Ayanokoji Takashi

Témanyitás  Ayanokoji Takashi Szer. Dec. 28 2016, 23:54

Tanulás célja: Alvó medve morgása // Kamu Nemurui no jutsu + Egy kis tréning


A Jutsut tehetséggel és sok órányi önfejlesztéssel lehet megfelelően elsajátítani. A Ninjának fejlesztenie kell az érzékeit és reflexeit, hogy sose legyen védtelen. Amennyiben a ninja megfelelő szintre fejlesztette magát, elérheti, hogy még álmában se lehessen meglepni, mert érzékelni fogja a veszélyt és az ellenfelet. Ez egy olyan jutsu, amit nem lehet tökéletesen elsajátítani, mert mindig van benne hová fejlődni. A technikát éber állapotban is hasznosítani lehet, így a Fizikai támadások nem képesek meglepni a használót, legyen az Ninjutsu, Kenjutsu, Taijutsu vagy eszköz támadás. 
Besorolás: A
Chakraszint: 200
Taijutsu Pont: +10


Engedélyt megadta: Senju Tobirama
Időbeli elhelyezkedés: Pár hónappal a Satoru testvérpár incidens után


  Zilálva ébredek, már megint. Az egyetlen különbség az hogy nem a földön keltem, se nem az ágyamban. Egy utcai pad érdességére keltem az egyik kis bolt mögött. A kora reggeli napfény pislákolása még jobban fel-felrázott a kapucnim alól. Miért is vagyok itt? Ránéztem kezemre és a kötözött ujjak között egy kis pénzt találtam. Ja igen. Nehézkesen elemelkedtem ülőhelyemről majd elindultam egy kis reggeli betevőért.
- Misot kérnék, akármilyet.
- Ismét korán keltünk Takashi-san?
- Úgy valahogy Yoshiro.
- Akkor teszek neked egy szívességet és én állom a levesed, amúgy is te vagy az első vendégem ma. Cserébe te is tegyél meg nekem egy szívességet... - Hajolt az arcomhoz az öreg. - Fürödj meg, amint lesz rá alkalmad.
Csak bólintottam kissé zavartan. A gesztusommal együtt vissza is tértek az emlékek az alvásom előttről. Egész nap edzettem a taijutsum nagyon kis szünetekkel. Az esti padra lehuppanás is szünetnek indult, csak ezek szerint túl hosszúra sikeredett. Amint elfogyasztottam az ételt, egy tisztelettudó meghajlás keretében elhagytam az étkezőt. Yoshiroval az elmúlt időszakban ismerkedtem meg, igazán kellemes egyéniség. Tipikus nyílt, tanácsosztó, végletekig empatikus ember. Felőlem is gyakran kérdez, olyanokat is amik meglepően jól esnek. Nem is csoda hogy ennyien járnak hozzá, kicsit falu bölcse látszata van, az ételek és italok mellé jár egy nyitott szív és egy pár figyelmes fül. Na meg ha már téged tud kezelni, akkor bárkit. Ez is egy felfogás.
Amint hazaértem a megígért hideg zuhany alá vetettem magam. Folytatnom kell az edzésem. Nem unod? Már egy jó ideje csak taijutsut gyakorolsz, egyszer csak azon kapod magad hogy nem férsz be az ajtón. Nem is tudom. Úgy érzem, hogy a taijutsu feloldoz, mintha a fájdalommal enyhítenék a gondolataimon. Hát ez iszonyatosan depressziósan hangzott, inkább el is bújok egy sarokba. Dante szavai ellenére nem változott az igazság. Tudtam, hogy a közelmúltban elkövetett tetteim nem fogják megvilágítani az utamat, épp ellenkezőleg. A taijutsu által erősebb lehetek, gyorsabb, elég gyors ahhoz, hogy megvédjem azokat akiket szeretnék.
Elkészülésem után rájöttem hogy Dante szavai nem voltak teljesen feleslegesek. Ha nem is untam az egészet, attól még mindig egy bizonyos tervet követtem, ezzel lelimitálva magam. Egy külsős segítségére volt szükségem. 
- Kuchiyose no jutsu! - Töltötte be hangom az udvaromat.
- Mit akarsz kölyök? - Vont kérdőre a sűrű füstben elhelyezkedő farkas.
- Erősebb akarok lenni. A taijutsum fejlődik, de érdekelne hogy tudnál-e segíteni átlépni a korlátaimat.
- Ugyanaz a régi nóta. Ám legyen, de ne várj tőlem túl sokat. Mesélj milyen tervet követtél, és gyorsan tedd, nem érek rá egész nap.
- A szokásos. Napi minimum két óra tuskó, 1 óra tinta klónok elleni kumite, gyorsasági gyakorlatok, például kunai feldobása pár méter magasra, majd három fa érintésével való elkapás leérkezés előtt. Testedzés, öt féle fekvőtámasz, felülések sora, húzódzkodás, mozdulatlan kézen állás legalább fél óráig, néha egy kézzel...
- Elég-elég, be se kell fejezned, hogy tudjam az egész listádat. Ezek hasznosak kölyök, de mióta csinálod már ezt a tervet? Ne is válaszolj, tudom, hogy túl régóta. Az érzékeidet miért nem fejleszted azt nem értem... Ti emberek folyamatosan materializáljátok az erőt. Az izomból fakadó gyorsaság és fizikai erő még nem tesz egyből kiemelkedően erőssé. Hol van a szaglás, a hallás, a látás fejlesztése? Legalapabb szervek, mégis ti oly könnyen elfelejtitek.
- Mit javasolsz?
- Vakulj meg.
- Tessék? - Kérdeztem vissza a hirtelen meglepődéstől, amire Hanshou válasza az volt, hogy a kezemen lévő bandázsomból kitépett egy darabott és a földre dobta.
- Itt van, takard el vele a szemed. Ha nem elég vastag, használj mást, a lényeg, hogy ne láss innentől fölfelé.
- Kihívásnak hangzik. Mikor vehetem le? - Kötöttem fel szememre a szövetet.
- Majd, ha szólok. Addig le ne merd venni kölyök... Egyszer se!
Bólintottam majd elkezdtem sétálni az udvarban, hogy szokjam az új helyzetet. Mindig is csíptem a bolhást. Hát van egy egyedi varázsa. Ahogy sétáltam fel alá észrevettem, hogy nem elég vastag a bandázs így azt levéve kerestem egy sűrűbb szövetet - név szerint egy sálat - majd azzal takartam el látásomat. Immáron a lakásom benti terében tapogatóztam minden harmadik óvatos lépés után.
- Ez így elég kényelmetlen főleg... - Ütköztem neki egy falnak. - ...Hogy nehezen érzem magam ettől erősebbnek, sokkalta inkább gyengének.
- Ugye nem hitted, hogy egy csettintésre alkalmazkodni fogsz?
- Igazad van, bocsánat.
- Persze. Ne csak a tapintásodra hagyatkozz! Szagolj, fülelj és mindenek előtt gondolkodj mindig egy lépéssel előrébb, vizualizálj.
Bólintottam egyet a hang irányába, majd újdonsült erővel kezdtem el botorkálni a sajátos vak sötétembe. Fő célom nem más volt mint bejárni a lakásomat anélkül, hogy egy orbitálisat essek. Meglepődésemre ez elsőre sikerült. Úgy néz ki eleget feküdtem a padlón, hogy tudjam, hogy és mint vannak a mértékek. Leültem az ágyam szélére egy kicsit kifújni magam. 
- A sétálás még nem is olyan vészes.
- Persze, hogy nem, hisz volt mire fókuszálnod és ismert terepen vagy. Most maradj így egy óráig, ne csinálj semmit, csak figyeld a légzésed. Visszajövök hamarosan.
Nem szóltam semmit, szimplán úgy tettem ahogy Hanshou mondta, ültem, vártam, figyeltem. Lassacskán érezni kezdtem a tüdőm mozgását, a szívem dobbanását, a talpam alatti padlót, a kellemes szellőt ami a nyitott ablakomon settenkedik be. Egész jó érzés, már-már megnyugtató. Az első tíz percem ezzel telt el, szagoltam, tapintottam, éreztem a körülöttem lévő világot, aztán egyszer csak... Már nem tudtam koncentrálni a külvilágra, befele fordultam. Tenyeremet fejemhez tapasztottam.
Egy sötét helyen álltam, hol arcok sokaságának tengeri elmosódása hullámzott, fénylően, akár csak a legelső hulló csillag. Ez a fény félelmetes volt, az arcok, rettentőek voltak. Nem cselekedtek, nem beszéltek, talán nem is éreztek, csak figyeltek, méghozzá engem. Lépni akartam, de lábaim ólomból voltak, mintha csak lelkem tetteinek súlya húzta volna le. Karom kinyújtottam akadálymentesen, mire viszonválaszul az arcok testet növesztve nyújtották felém tenyerüket. Kezük meleget árasztott, úgy éreztem nem lehet belőle baj, ha hozzájuk érek. Szó szerinti baj nem lett, de a memóriám szelektív képei úgy ostromoztak meg, mintha csak a halálomat kívánták volna.
Mire észbe kaptam izzadtságom itatta át a szememet eltakaró sálat, számat pedig a szárazság gyötörte. Egy újabb roham? Nem, ez valami más lehet. A képek a szemem láttára elhullt embereket vetítették elém, megszórva egy kis chuunin vizsgai gyötrelemmel. Karen volt az első lány aki felé komolyabban elkezdtem érdeklődni, de mire bármiféle módon is kiteljesedhetett volna ez az érzés, már egymás ellen küzdöttünk a chuunin rangért. Furcsa fordulatai vannak az életnek, vagy csak szimplán én alakítom így a tudtomon kívül? Esetleg olyan akadályokat kell meglépnem amik elengedhetetlenek a shinobi léthez? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok fordultak meg fejemben, egyszer-egyszer egy halálhörgő fiú bevillanó képeivel. Mint említettem én nem a legfényesebb utat járom.
Mire észbe kaptam már lótusz ülésbe voltam és kezeim combjaimon pihentettem. Ezeket a kezeket egy ismerős orr bökte meg, jelezve hogy itt van.
- Gyere.
Szótlanul felálltam és tapintással való támogatás nélkül követtem a farkast. Hallottam lépteit, éreztem a bundájának jellegzetes illatát, úgy éreztem nincs nehéz dolgom. Büdös? Úgy mondanám megviselt. Ismét az udvaron voltunk, tudtam mivel hallottam az öreg fa lombjainak jellegzetes suhogását. Kiskoromban mindig alatta ültem, kérdés nélkül hűs árnyékot nyújtva nekem, kissé olyan volt mintha a szülőm lenne, egy apa, vagy egy anya...
Akarva akaratlanul is elmosolyodtam amit bizonyára Hanshou is észrevett, hisz hallottam ahogy felhorkant.
- Nem is olyan rossz érzés, igaz, kölyök?
- Meg kell hagyni megvan a varázsa.
- Ezt örömmel hallom, mert legalább 1 hétig nem veheted le, maximum percekre. - A farkas kijelentésére, csak hümmögtem egyet. Igazából nem rémültem meg, úgy éreztem ez egy kellően magas lépcsőfok, egy olyan fok amit szívesen meglépek. - Folytathatod a taijutsu edzésed, hadd lássam azokat a fekvőtámaszokat. - Kigombolva a chuunin mellényem egyből neki is álltam a több ütemű fekvőtámaszoknak. Csináltam hagyományosat, egy kezeset, öklöset, három ujjasat és hasonló variációkat amiket a körülöttem elhelyezkedő tuskók segítségével hajtottam végig. Talán két órát, esetleg másfelet edzhettem, hogy őszinte legyek az időérzékem alapjáraton se brillírozott az edzéseim alatt, hát még így, hogy nem láttam semmit. Nem hittem volna, hogy ennyire mély gyökereket ápolok a látásomra való támaszkodással, de hát mit lehet tenni, most már ezt is tudom. Nem kellett sok idő hogy rájöjjek Hanshounak igaza volt, tényleg szűk látókörben tapasztaltam a fejlődés fogalmát.
- Ne feledd, nem veheted le.
Válaszul csak bólintottam, hisz túlságosan is figyeltem. Talán ezt hajkurássza az összes ninja, figyelni akar. Egy rossz döntés nem csak köz, de önveszélyes is. Amint hallottam a farkas távozását elhatároztam, hogy új területekre merészkedek és a kiképzőterepen fogom folytatni sajátos kis fejlődésemet. Az odafele út mellesleg, mint utólag kiderült, nem is volt olyan vészes. Rengeteg mindent hallottam, főleg a falusiak suttogását, neheztelését.
"Már megint itt van." "Ő meg mit csinál?" "Ezt tréfának szánja, ugye?" Hm. Mégis mosollyal az arcomon sétáltam végig, tetszett, hogy ilyen rövid idő alatt átállt a testem és alkalmazkodott a körülményekhez. Erősebbnek éreztem magam, rugalmasabbnak. Amint odaértem a jól ismert terepre nekiálltam megkeresni azt a fát amin mászni tanultam. Könnyen felismerhető volt, rengeteg vágás volt rajta, a hátuljára pedig egy kis szöveg volt belevésve. Elsőre sikerült beazonosítanom hála a tapintásomnak.
- Elhozok egy új világot. Heh.
Merész egy 14 éves kölyöktől, de hát pici Taka a seggéből is utópiát akart rángatni. Mire föl a múlt idő? A fától jó pár méterre kimértem egy távot. A tervem egyszerű volt, váltófutás lesz a fa érintésével, majd minden második elvégzett futásnál letolok 20 fekvőt, 20 felülést és gyors 5 ütést amolyan árnyboksz szerűen. Egyszerű de nagyszerű. A távolságot persze elsétáltam párszor, hisz vakon nem egyszerű lefékezni egy fa előtt, ha max sebességgel megy az ember. Neki is kezdtem, és noha az első pár kör kissé döcögős volt hamar belejöttem. Bő percek múlásával felgyorsítottam a tempóm, nem kellett sok mire azt vettem észre, hogy raiton shunshinnal vágom le a távokat. Kezdhetted volna ezzel, viccesebb lett volna. Órák múlva, amikor éreztem, hogy chakrám is a végét járja váltottam módszeremen. Egyik szerencsés kunai tőrömmel vágtam meg immáron a fát amint csak odaértem a közelébe. Természetesen a raiton shunshin nélkül. Ez tökéletes térkoordináció fejlesztésnek bizonyult, nem beszélve arról, hogy chakrába se került. Ezt a módszert egy ideig húztam, majd szépen fokozatosan elvontam az árnyékbokszot, a felülést, majd végül a fekvőtámaszt is. Nem kellett sok és erőtlenül hullottam össze a terepen. Nem hallottam senkit, ki odasietett volna hozzám, de nem is vártam. Mosolyogva fújtam el egy mérete alapján katicának tűnő kis bogárt. Azt hiszem ennyire van erőm. Tipikus Taka, nincs középút. Amúgy nem akarok belekontárkodni az edzésedbe, de nem kell sok és kiszáradunk. Dante szavai után tényleg nem kellett sok, és én is elkezdtem érezni. Nagy nehezen feltápászkodtam és elhatároztam, hogy elmegyek Yoshirohoz. Igen ám, de az út nem valami egyszerű, főleg úgy, hogy az ember kimerültsége olyan inbalanszt ad, hogy azt még a részeges ököl mesterek is megirigyelnék. Utca lámpától utca lámpáig vergődve beténferegtem a megfelelő helynek vélt épületbe.
- Vízet! - Válaszomra egy férfi hang meghökkenése volt hallható, majd egy kisebb edénybe, vagy pohárba való töltés hangja. Ezután megéreztem valamit. Mintha csak egy nyílvessző tartott volna felém, éreztem a szellőt amit generált, mielőtt még egyáltalán elért volna. De egy nyílvessző még sem jöhet felém. Sokkalta inkább... A pohár tartalma? Még hátba is veregettem volna magamat, hogy milyen ügyesen kitaláltam, ha lett volna elég erőm arra hogy kitérjek előle. Nem volt.
- Jaj, Takashi! Mi a francot csinálsz azzal az izén az arcodon? Úgy nézel ki mint egy rabló, plusz úgy kiáltasz vízért, mintha csak lángolnál!
- Edzek Yoshiro... Vízet, kérlek.
Az öreg nem habozott és megitatott, a szó legszorosabb értelmében. Ezután halványult a kép, de éreztem egy jellegzetes szagot, mint... Ma reggel.
Másnap felkelve tudatosult bennem valami. Na most vagy egy öreg, szőrős cukros bácsi használta ki a helyzetet, vagy farkasszőr van a szádba. Egyik se valami nyugtató. Egy gyors zuhany és szövetszárítás után sikerült kicsit felébrednem, megreggeliznem és felfogni a dolgokat.
- Folytatnom kell az edzésemet, még van hat napom.
- Igazából annál sokkal több van. - Szólt Hanshou a háttérből.
- Nem éreztem, hogy jöttél.
- Mint mondtam, annál sokkal több napod van. Ez az első hét intenzívebb lesz minden egyes nappal, aztán egy hét szünet múlva újra 1 hétig vak leszel és így tovább és így tovább. Mint sejtetted...
- Nem fog menni egyről a kettőre.
A farkas morgott egyet elismerően, majd belevetettük magunkat a megbeszéltekbe. Az idő teltével elég sok izzadságot és vért adtam ki szervezetemből, nem véletlen hisz Hanshou nem finomkodott velem. Rengeteg fegyvert hajított felém ami elől ki kellett térnem. Azt még hagyján, de a következő lépcső már az volt, hogy hárítanom is kellett az eszközöket. Amikor egy shuriken és egy késleltetett háttérkunai jön feléd nem éppen a legkönnyebb dolog hárítani, főleg nem egy mozdulattal. Rengeteg tinta klónos kumiten mentem keresztül saját erőből(hisz mégsem lehetett ott mindig farkastársam), és még több testi edzésen. Volt hogy a közeli forrásnál meditáltam, csak hogy átérezzem a külvilágot. Amint befejeztem a hetemet és levedlettem hátrányosságom, iszonyat nehéz volt visszaszokni. Szemeim sajogtak is pár kelletlen percig. Viszont meghozta az eredményét, a tinta klónos kumiteim dupla létszám ellen is könnyedebbek voltak, a koordinációm és reflexeim ugrottak egy jó adagot és valahogy jobban is éreztem magam a bőrömben. Még az étel illatát is jobban éreztem!
Onnantól fölfelé rendszeresen megismételtem mai napig az edzéseket és arra a szintre jutottam, hogy álmomban is már képes vagyok érezni bizonyos külső behatásokat. Mondhatni úgy, hogy sokkal éberebb lettem, mind testileg mind lelkileg. Noha még rengeteget kell fejlődnöm, bizakodó vagyok és tudom, egyszer tökélyre fejlesztem a technikát.
- Ebben biztos vagyok.
- Karen?


Plusz jutalmak és hasonló szöszök:
- Yoshiro ismeretsége

Edit: Szeptember óta írom! Véééégreeee. Véégre!
Ayanokoji Takashi
Ayanokoji Takashi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 2333
Elosztható Taijutsu Pontok : 75

Állóképesség : 307 (B)
Erő : 800 (S)
Gyorsaság : 800(S)
Ügyesség/Reflex : 500(A)
Pusztakezes Harc : 426 (B)

Tartózkodási hely : Kérdések közt


Adatlap
Szint: S
Rang: Halottnak hitt
Chakraszint: 1080

Vissza az elejére Go down

Ayanokoji Takashi Empty Re: Ayanokoji Takashi

Témanyitás  Inuzuka Tsume Csüt. Dec. 29 2016, 22:11

Na ha végre elkészült, akkor lássuk is ^^


Rendkívül nagy hangsúlyt fektettél az érzékfejlesztésre, ami a technikához nélkülözhetetlen, és mindezt érdekes ötlettel, jó körítéssel, bár nem túlbonyolítva sikerült megírnod. A besorolás ugyan a szinteden felül áll, ami a technika bonyolultságát mutatja, ugyanakkor az érzékek fejlesztése egészen más mint egy szokásos technika megtanulása. A tanulás végét gyorsan lezártad, de az egész irományt tekintve szép munkát kaptunk.


Röviden, tömören, mielőtt még túl sokat írnék: a tanulás elfogadva
Az ismeretségnek természetesen nincs akadálya. 
A kerekséget el fogom rontani, mert nem adok +1 ch- t. A technikán kívül + 4 ch- t és +1 TJP-t kapsz. 


Megcsináltad, szép volt!
Inuzuka Tsume
Inuzuka Tsume
Moderátor

Tartózkodási hely : Konohagakure


Adatlap
Szint:
Rang: Tokubetsu Jōnin
Chakraszint: Mint bundának a szála +15 kiskutya -1 kutyus

Vissza az elejére Go down

Ayanokoji Takashi Empty Re: Ayanokoji Takashi

Témanyitás  Ayanokoji Takashi Kedd Jan. 31 2017, 19:15

Tanulás célja: Kakedori Kuzushi // A Szálló Galamb Elpusztítása + egy kis edzés

Egy rendkívül elegáns Taijutsu technika, a használó egy rúgássorozattal megbénítja, majd a magasba repíti az ellenfelét, aztán megvárja, míg az elkezd fejjel lefelé zuhanni. Kivárja a földet érés előtti utolsó pillanatot, és ekkor visz be egy ütést két kézzel, a kézfej hegyével a mellkasra. A találat végzetes is lehet.
Besorolás: A
Chakraszint: 250
Taijutsu Pont: +10

 
Engedélyt megadta: Hidan
A versíró verseny egyik plusz élménylehetőségét felhasználva készült az iromány.
 
Időbeli elhelyezés: Takara születése után másfél hónappal.
 
A keresztlányom születése óta sokkal körültekintőbb vagyok az életben. Olyan érzésem van mindig, mintha minden egyes sarkon körbe kéne néznem háromszor, csak hogy ne essen bajom. Nyílt titok volt, immár két életért feleltem, vagyis inkább háromért, hisz Naomi is a védelmem alá került tudtomon kívül. Furcsa érzés, mármint törődni. Egy olyan embernek mint én, ritka pillanatokban adatik meg és akkor is általában elfordítom fejem.
Elvégre csak így lehetsz menő, nem de?
- Köszönöm. – Szóltam az ajtó nyikorgásával egyetemben. Amint hazaértem le is dobtam az udvarra a két 15kg-os súlyt, amit a közeli felszerelések boltjában vásároltam. Ránéztem a súlyokra és összedörzsöltem a tenyerem. Na, ez döfi lesz. Tudod mások ezt akkor sütik el, ha meztelen nők hevernek előttük, de ki, kérdem én, ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem a szexuális vonzódásod? Hirtelen felindulásból kreáltam 5 tinta klónt, majd arra utasítottam őket, hogy vegyenek körbe engem. Felcsatoltam a súlyokat és elkezdtem rúgni a levegőbe, amolyan bemelegítés gyanánt. Egy pár madár elijesztése után rá kellett jönnöm, hogy elég fárasztó, bár a fizikumomnak hála, így is jobban kezelem, mint egy átlagos shinobi. Hát, ja, te sok minden vagy, de átlagos nem, az ziher. Mármint taijutsu terén.
- A terv egyszerű, ti jöttök, én meg megverlek titeket. – Testesült meg harci kedvem szavaim formájában. Magabiztos voltam abba, hogy klónjaimat gyors, határozott mozdulatokkal tudom leteríteni. A határozott mozdulatok megvoltak, a gyorsak már kevésbé. Az első két klónom egy egyenes jobb ütést akart bevinni, amit hamar észre véve hatástalanítani tudtam, úgy, hogy megfogtam mindkettejük csuklóját és nekihajítottam a többieknek. Ők ketten megsemmisültek, míg a másik kettőt lelassítottam. Az egyedüli talpon maradt klónom elmosolyodott, mintha csak a szemtől szembeni küzdelemre várt volna. Nekem rontott gyors ütésekkel és kaszálásokkal próbálkozva, mind hiába. Amikor már láttam, hogy a maradék hasonmásom feltápászkodott, eldöntöttem lezárom az 1 az 1 elleni küzdelmet. Ahogy egy egyenes rúgást akart bevinni combomra ellenfelem, a térdemmel toltam el a megfelelő pillanatban, majd ellentétes lábammal rárúgtam a térdkalácsára, amitől az összerogyott. Végzés gyanánt a földön térdelő Takashit megragadtam és teljes erőből megfejeltem, amitől az hátra rogyott és tintává bomlott. Ahogy széthullott egy kevéske jutott az arcomra is. Lehúztam arcomról, majd az épp közelgő két ellenfél szempárjába suhintottam. Egy kis saját gyógyszer! Odaszökkentem és a jobb oldalit egy kisebb gouwannal szétrobbantottam, majd az épp vesződő bal oldalit megragadtam és elkezdtem térdelni. Egy, kettő, három, négy, öt… Öt. Ötöt bír ki, bizonyára azért mert visszafogtam magam, meg persze a súlyok miatt is. Újabb tinta került elő, immáron 10 Takashit létrehozva.
- Na, mi lesz? Jöttök vagy csak ott álltok? – Tártam szét karjaimat.
Klónjaim nem vettek körbe, logikus, hisz nem is parancsoltam nekik. Mind a tízen egy sorban megindultak felém öten a földről indítva ütemezett támadásukat, öten pedig a levegőből rám rontva. Jó kis terv, mint egy alakzat, ami folyamatosan változik, lélegzik, figyel. Nem kellett sok és valamelyiknek sikerült megsebeznie, noha csak egy félig lecsúszott ököllel is. Persze addigra már hárommal végeztem is. Hát persze, elvégre a nagy Takashi gyakorlott a saját maga verésében. Mi van? Hirtelen hárman ugrottak egymással sorban, amire én egy közepes erejű gouwannal válaszoltam. A kezem végighasított mindhármukon, semmi sem akadályozta meg, sőt, még túl is lendültem, amire egyáltalán nem számítottam. Nincsen valami nagy súlyuk. Ezt orvosolni kéne. A maradék négy tükörképemet gyors, és hatásos mozdulatokkal hatástalanítottam. Az első kettőnek szétloccsantottam a fejét az első adandó alkalommal, míg a másik kettőt a tsuten kyakuval rúgtam szét. Egyből ezután lehuppantam a földre, kissé izzadtan, kissé maszatosan. Egy szóval szokásosan? Jaja. Több chakrát belefektetve két klónt hoztam létre, akikre tűnődve tekintettem.
- Hogyan tegyelek titeket masszívabbá? Nehezebbé… - Ekkor ránéztem a lábaimra. Áhá! Na, te aztán új szintre emeled a magadba beszélést. Levettem a súlyokat és az egyik klónra aggattam, míg a másik leült a tuskóra elemezni a dolgot.
- Ha minden igaz, így már egyszerűbb dolgom lesz. – Közelebb mentem hozzá, majd egy kézzel megpróbáltam felemelni a ruhájánál fogva. Nem rossz-nem rossz. Bólintottam egyet, majd hátat fordítottam. A hirtelen súlyhiány miatt eléggé felszabadultnak éreztem magam, ennek hála el is kezdtem rugdosódni, de csak fejre, hogy minél magasabbra kelljen emelnem a lábam. A klónom közbe védekezett, de idővel tehetetlenül bénult meg védelme, amit egy erőteljes fölfele irányuló rúgással használtam ki. A test elemelkedett a földtől, majd azon nyomban le is ereszkedett. Ez egy súlyosabb emberen nem igazán működne. Ezt a sorozatot elpróbáltam még párszor, mire észre kellett vennem, hogy nem sokat javultam. Valamit elrontok, de mit? Túl spontán vagy esetleg? Nem hiszem, hogy konkrétan próbálsz valamit, csak lehetőségek után kutakodsz. Mi a szösz! Neked vannak hasznos megnyilvánulásaid is? Ekkor átsuhant valami az agyamon, ami egyértelművé tette az elkövetkezendő óráimat. Elrohantam ugyanabba a boltba és vettem még két ugyanolyan súlyt, amit hazaértemkor egyből a lábaimra is aggattam.
- Na, majd így!
Nem pont így értettem a dolgot. Tudom, nem is vagyok még kész. Felsorakoztattam klónjaimat, hogy ne kelljen mindig újat csinálnom, plusz csak gyorsan át lehessen venni a súlyt a következő áldozatnak. Nekifeszültem az egy farönknek, amit még én alakítottam ki az udvaron. Súlya szerintem meghaladja a száz kilót, talán a százötvenet is. Ez van, amikor az ember több fából rak össze egy bábút. Rúgásaimat gyakoroltam a fa felső részén, célom a minél dinamikusabb rúgáskombináció kialakítása volt. Nem akartam pazarolni a klónjaimat, így esett a fára a választásom. Egy bő, lelkes fél óra után rá kellett jönnöm, a megfelelő helyen kell rúgnom az ellenfelem ahhoz, hogy felrepüljön. Ha pedig nehezebb ellenféllel van dolgom, akkor akár páras lábbal is megpróbálkozhatok, vagy a tsuten kyakuval is felerősíthetem a rúgásom, noha akkor fennáll a veszélye, hogy túlzásba viszem és nem tudom kontrollálni tovább a kombinációmat.
Széles vigyorral fordultam vissza a klónokhoz, szinte láttam magam előtt, ahogy sóhajtanak egyet. Az elkövetkezendő alkalmakkor a bénítást kihagytam, csak a helyes felemelkedésre tettem a hangsúlyt. A klónjaim természetesen nem védekeztek, így nagyobb teret kaptam a kísérletezésre. Az első próbálkozásaimnál a klón nagyobb magasságokba emelkedett, mint előzőleg, még így is, hogy súlyok voltak mindkettőnkön. Ezt köszönhetem annak is, hogy az állra céloztam mindig, a súlypontemelkedés véleményem szerint így volt a legegyszerűbben kivitelezhető. Egy jó pár próbálkozás után láttam némi fejlődést, de még mindig nem volt az optimális. Nem kellett sok és megpróbáltam a két lábas verziót is. A teli talpas rúgás után a kezemen pördültem meg, de az így kifejtett erő – noha magasabbra repítette ellenfelem, mint az egy lábas rúgás – nem adott elég időt számomra. Valahogy máshogy kell megoldanom. Nem tehettem mást, csak gyakoroltam és gyakoroltam. Az elmúlt hetek alatt arra lettem figyelmes, hogy már nem is vettem le a súlyokat, mindenhova azzal jártam, azzal fekvőtámaszoztam, azzal felüléseztem, azzal keltem és azzal feküdtem. Rövidesen meg is lett az eredménye, hiszen súlyokkal is fel tudtam rúgni a klónjaimat kellő magasságba. De mégsem hagyhattam csak úgy zuhanni, az ilyen lehetőségeket ki kell aknázni. Az első alkalommal dupla ököllel taszítottam el magamtól a tehetetlen testet, ami egyenesen a farönknek csapódott.
- Nem rossz, nem rossz. Azonban… - Tudtam jól, hogy a puszta két ököl nem fejt akkora hatást, mint én azt szerettem volna, ezért is próbálkoztam meg a gouwannal. Ennél csak az volt az akadály, hogy plusz chakrát kellett belefektetnem a kombinációba, amit egyáltalán nem szerettem volna. Jobban megfigyelve hasonmásom, azaz saját testem, rájöttem valamire. Pont, mint a súlyemelkedésnél, ki kell választanom egy gyenge pontot, ami tökéletesen megfelel a célomra. Tekintetem egyből a szegycsontra szegeződött. Jó lehet, de ököllel nem támadhatok, azt akarom, hogy súlyos károkat okozzon, jobb esetbe pedig halálos legyen. Fegyver? Nem. Precíz, összpontosított ütés kell. A kézfejem hegye esetleg? Ha jól találnám el, akkor kis felületet érve igenis nagy károkra lehetne hivatott. Hát, próbáljuk ki.
A gyakorlott rúgássort elvégezve felrepítettem ellenfelem, majd az idő lassulni látszott. Két karom egyszerre lendítettem, kézfejemet előre helyezve, az új próbálkozás sikere elérése érdekében. Amint az célba ért a klónom egyből felbomlott, jelezve, hogy a találat sikeres és hogy kellő erő is volt benne. Azonban az irányon még javíthatnék is, hiszen, ha gyengébben csinálom, akkor a klón nem bomlik fel és akár a föld irányába is küldhetem, nem csak nyíl egyenesen. Hasznos lehet, főleg, ha körültekintően használom. És hát te mindig kicseszettül körültekintő vagy, nem, Taka? Újbóli próbálkozásom ismét ritkább levegő felé küldte hasonmásomat, majd ahogy szembekerült velem, valami történt. Valami, ami már régóta rágta az agyam hátsó részét.
Elém hulló arcom nyitott szemmel és fapofával figyelt végig. Szemgödréből hulló vére abnormálisan, a gravitációnak ellentmondva csordult végig arcán. A ház, az udvar, a föld, mind sötét volt, csak mi voltunk ketten, a külvilág teljes mértékben megszűnt létezni. Hadd találjam ki, még egy halu következik. Halu járatra felszállás, sihu-huu!
Dante szavai visszhangoztak, de oly távolról, mintha csak egy másik dimenzióba lettünk volna. A klón meg csak lebegett. Kinyitotta száját, amiből lassan csörgedezni kezdett a vér, majd hullani a belsősége. Nem kellett sok idő, és csak egy váz helyezkedett el előttem. Képtelenség lett volna, hogy megszólaljon, mégis ezt tette.
- Ezzel vajon hány életet fogsz romba dönteni? – Huppanás. A test a földre, én pedig a valóságba vissza. Fejemhez kaptam, majd dörzsölni kezdtem szemeim. Nem aludtam mostanság valami sokat. Ez elég logikus, elvégre ki akar minden nap rémálmokat? De mégis, tudtam, ha tovább folytatom a szinte csak edzésből álló napjaimat, nem kell sok és összeesek valami kietlen helyen, vagy valami sokkal rosszabb.
- Ennyi elég lesz. - Leültem a földre, majd feloldottam a technikámat. Nagyokat sóhajtottam összeizzadt ruháim mögül. Ha így folytatom el fogok kattanni, igaz, Dante? Ha engem kérdezel ez már bekövetkezett, de hé, ki tudja? Belső bájcsevejem egy érdes, idős, nem túl távoli női hang szakította félbe.
- Tolvaj, fogják meg! Tolvaj!
Nem mozdultam egyből, kifújtam magam, majd megigazítottam kapucnimat. Itt az idő egy gyors tesztre. A hang irányába iramodtam, majd a hang tulajdonosához érve egy gyors pillantást vetettem rá. Kinézetemből látszódott, hogy chuunin vagyok, egyből mutatta is a keresett irányt. A rabló a falu központja felé menekült, bagatell megoldás, de tényleg. A tömegben elveszni nem éppen a legbölcsebb ilyenkor. A házak tetején folytattam utam, aminek eredményeképp ki is szúrtam egy nagy zsákkal rohangáló, ziháló férfit, aki paranoiásan nézegetett háta mögé. Pont, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Shunshinnal teremtem elé, majd felé nyújtva kezem jeleztem, hogy ez így nagyon nem lesz jó számára, de kap még egy utolsó esélyt.
- Bölcsebb döntés feladni.
A férfi csak megrémült és hátat fordított nekem, ami kétségkívül nem az eszét díjazta. Chakrát vezetve a lábamba ugrottam egy nagyot és kerültem elé, majd pár rúgással kábítottam el, szinte végérvényesen. A végén egy kézzel kitámasztott állra rúgást kapott, leérkezése utolsó pillanataiban pedig egy gyengédebb kézfejes lökést a mellkasára. A férfi belesuhant az egyik közeli bódé raklapjaiba, kétségkívül eszméletlenül. Odasétáltam hozzá elvégezni shinobi teendőim utolsó ecsetvonásait, ám ekkor két őr jelent meg. Bólintottak, hogy innen átveszik. Óóó, így hol marad a móka? Ezután visszavittem a zsákot a tulajnak, aki egy kis zsebpénzt dugott chuunin mellényem zsebeibe. Szükségtelen, de tényleg. Nem tehettem mást elfogadtam a kis jutalmat, még ha egyáltalán nem vártam, és nem is volt szükségem rá. Ezt követő pillanataim és napjaim főleg a technika kényelmesebbé tételével, tökéletesítésével teltek. Volt, hol én voltam a zuhanó fél és klónjaim támadásait próbáltam védeni. Harci jó tanács, nem is, tény, hogy a technikád mindkét oldalát ismerd meg. Volt, hol az irányt is gyakoroltam, bár ez mint utólag kiderült nem áll közel a szívemhez. Sokkalta inkább a precíz sebzésre és a távolságra hajaztam, meg persze a gyorsaságra. A nőkre kéne hajazni a te korodban, és ott sem a gyorsaságra. A plusz 30 kg-os súlyok hozzászoktattak egy erőteljesebb, masszívabb edzéshez. Többet ettem, többet ittam, felszedtem pár kilót és azt hiszem kiegyensúlyozottabb is lettem. Ki tudja, egy nap talán növelem a súlyokat. Biztos.
 
Jutalmak és egyebek:
- Egy kis plusz kondi
- Négy 15kg-os súly (Árat az ellenőrző staff szabja meg)
- 150 ryo a tolvajért
Ayanokoji Takashi
Ayanokoji Takashi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 2333
Elosztható Taijutsu Pontok : 75

Állóképesség : 307 (B)
Erő : 800 (S)
Gyorsaság : 800(S)
Ügyesség/Reflex : 500(A)
Pusztakezes Harc : 426 (B)

Tartózkodási hely : Kérdések közt


Adatlap
Szint: S
Rang: Halottnak hitt
Chakraszint: 1080

Vissza az elejére Go down

Ayanokoji Takashi Empty Re: Ayanokoji Takashi

Témanyitás  Hidan Szer. Feb. 01 2017, 05:39

Ahoj! A Takashi-workout gyumolcsei a kovetkezok:
- 4*15 kg-s sulyok, 100 ryou/kg aron, azaz 6000, amihez ha hozzacsapjuk a fusimunkaert jaro halapenzt: 5850 ryou koltseggel tudtad oket megvasarolni.
- 5 chakra
- 7 tjp+10, a technikabol fakadoan.

A valtozasokat felvezetheted adatlapra, a tanulasod lezartnak tekintem.
Hidan
Hidan
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Akatsuki
Chakraszint:

Vissza az elejére Go down

Ayanokoji Takashi Empty Re: Ayanokoji Takashi

Témanyitás  Ayanokoji Takashi Kedd Feb. 28 2017, 19:33

Tanult jutsu:  Sikolymetsző // Sakebi eigo (剪定悲鳴)
Ayanokoji Takashi 1zeu5g
A technika nagyban hasonlít a Chakra no mesu nevezetű orvosi ninjutsura. Nevét a nagy mennyiségű elektromosság által generált már-már sikoly szerű hangról kapta. A használó a keze köré nagy mennyiségben koncentrálja villám elemű chakráját, majd maximum egy 35cm hosszú pengét formál belőle. A chakrapengét egy fém penge is megakaszthatja, viszont ha nekiütközik az elektromosság végigfut rajta, sokkolva az ellenfelet. Könnyedén átvág az emberi szerveken, csontokon, inakon, de még a fákon és bizonyos méretű sziklákon is, ezáltal is nagy erőt képviselve. A penge ezen felül nem stabil, könnyen kicsaponghat elektromos nyalábok formájában. Hátránya, hogy hosszas fenntartása sok chakrát igényel, emellett a kézjelek használata el lesz lehetetlenítve míg fennáll.
Besorolás: A
Chakraszint: 450



I. részlet Időbeli elhelyezkedés: A Vas országi chuunin vizsga után 3-4 hónappal, 15 évesen


Karen jellegzetes illata kúszott orrom legmélyebb zugaiba, nem is csoda hogy egyből felkeltem. Nem mondanám, hogy felriadtam, de tény, hogy fejemhez kaptam, mint akit rémálmából ragadtak volna ki. Nem kezeled valami jól a történteket, Taka. Azt hiszem túlbecsülsz, Dante.
Felkelve az ágyból egyből a tükör felé vezetett utam. Nem valami sármos. Nem mintha sokan látnák az arcomat. A hosszú loboncos hajam hagyott némi kivetni valót maga után, tény, ami tény. Szokásomhoz híven letusoltam, majd a tükör elé állva egy kunaival méretre szabtam hajkoronámat. Sosem jártam még fodrásznál, nem ma fogom elkezdeni. Tervem egyszerű volt, a napi teendőkön kívül fejleszteni akartam a raiton affinitásomat, hisz az alfelemet támasztva nem lehetek erősebb shinobi semmilyen tekintetben sem. Nyílt titok, hogy mióta visszatértem a vizsgáról, csak magammal és az edzésemmel foglalkozok. A csapatommal azóta sem találkoztam, bár máson keresztül gratuláltak a chuunin rang eléréséért. Nyilván, hisz nem tudják az egész történetet, vagy csak szimplán nem érdekli őket annyira. Mint említettem, csak magammal és azzal foglalkoztam, hogy erősebb lehessek. Amint időm engedte az udvaron, vagy a kiképzőterepen lebzseltem. A mai napra az udvaromat választottam ahova már régóta fel volt állítva az én kis mini edző helységem. A tuskók büszkén álltak helyükön, mintha csak mindig is tudták volna dolgukat. A szétszórt fegyvereim egy csúnya ábrázatot csaltak elő belőlem, ami után egyből össze is szedtem őket. Egy shinobinak tisztelnie kell a fegyvereit, nem szétszórni azokat, mint valami kirakatban.
Egyszerű gyakorlatnak álltam neki ezek után. Raiton chakramat felszabadítottam, majd meditatív állapotba próbáltam kerülni. Tenyereim összeértek, én pedig a földön helyezkedtem el. Egy kis időt hagyva magamnak, ellazultam és teljes mértékben átadtam magam első elememnek. Kézjelekbe kezdtem, majd egy kis villámgömb jelent meg jobb kezemben. Másik kezem körözni kezdett körülötte, mintha csak az auráját tapogatta volna le. Lehunyt szemem előnyt jelentett a koncentrálásba, olyannyira, hogy kiskorom óta így csinálom ezt a gyakorlatot. Egy jó pár kör után egy erőteljes mozdulattal elhajítottam a gömböt, majd kinyitottam a szemem.
- Talált. – Nyugtáztam magamnak félhangosan. A villámgömb az egyik tuskó közepét érte, melynek meg is maradt a nyoma, noha csak halványan. Szinte beleolvadt a többi nyomba, amit az évek során alkottam ezzel a technikával. Odasétáltam, majd végigsimítottam rajta kezemet. Pontosabb, gyorsabb és erősebb támadásokat kéne használnom. Mi lenne, ha lenne egy olyan raiton technikám, ami nyílvessző vékony lenne? A pontossága megkérdőjelezhetetlen lenne, ám a roncsolási képességei már annál inkább. Egy vaskosabb, masszívabb forma, esetleg egy lándzsaszerűség már lehet megtenné hatását. Két kezemet összetettem pont mintha csak imádkoztam volna, majd összpontosítani kezdtem. Egy masszív tömegű raiton chakra létrehozása nem gyerekjáték, és így, hogy chuunin lettem, már nem is adhatom lejjebb a mércét.
Mindkét tagom kékesen kezdett izzani a beléjük vezetett villám chakratól. Elképzeltem, ahogy széthúzom őket, majd egy hosszúkás nyaláb keletkezik ami idővel materializálódik és hasznát vehetem. Az elképzelés jó, a megvalósítás már nem ért fel a mércéhez. A kezdeményezés vége az lett, hogy széthúzott kezeim között vékony villámok kezdtek cikázni oda-vissza, mintha csak fogócskázni akartak volna. Mielőtt még leszidhattam volna magam közeli léptek zaját kezdtem hallani. Szelíd léptek, figyelmesek, mintha nem akarnának megzavarni. Felálltam, de nem fordultam hátra.
- Miben segíthetek?
- Nem szép dolog háttal beszélni másokhoz, Ayanokoji Takashi. – Szólalt meg egy kimért, ám selymes női hang.
- Tényleg nem. – Fordultam meg. – Miben segíthetek?
A nő elmosolyodott, majd kitárta noteszát, amit két kezével szorongatott. Titkos hódoló? Bőre barnás volt, pont úgy, mint a legtöbb Kumogakureinek. Haja fehéres szürkés volt, de egyáltalán nem ősz. Furcsa összképet nyújtott kékeszöld szemével együtt. Tekintete olyan volt, mintha már évek óta ismert volna és csak azért jött volna, hogy ezt közölje velem. Emellett alakja is elég nőies volt, sokkalta idősebb lehetett nálam, legalább 4 évvel. Nőies? Nézd meg azokat a kannákat!
Ayanokoji Takashi Latest?cb=20160226234939
- Mabui vagyok, a Raikage segédje. Azért vagyok itt, hogy megbizonyosodjam a frissen végzett chuuninok nem téblábolnak és hasznosan töltik az idejüket. Ne is figyelj rám, itt sem vagyok. - Legyintett.
Csak bólintottam elismerésül. Egy felnőtt nő társasága nem éppen volt gyakori számomra, nem is tudtam mit kezdeni vele. Utoljára nem is tudom mikor volt alkalmam huzamosabb ideig a személyes terembe tudni egy nőt. A huzamosabb idő már két perctől kezdődik? Csak kérdem, csak kérdem. Mivel nem tudtam hova tenni az egészet inkább igyekeztem megfeledkezni róla. Visszatértem a raiton finomításához, de immáron kézpecsétekkel is próbálkoztam. Leültem és egy tori (madár) jel keretében összpontosítani kezdtem. Egy lándzsa mely sűrítve van.
Másodpercek, talán percek elteltével megjelent előttem egy szikrázó gömb, mely ide-oda hányta a villámokat. Egyáltalán nem stabil. Láttam az alakját és az első reakcióm annak összenyomása volt. Nem gömböt akarok. Arcomon erőlködés nyoma látszott, mire a gömb szinte szinkronban egy henger alakját kezdte felvenni. Formáztam-formáztam, mire a henger növekedni kezdett, de egyre bizonytalanabbá vált. A villámok egyre vastagabban szóródtak szét belőle, mire a nem rég bemutatkozott hölgy is hátralépett. Ha becsléseim nem csalnak, akkor egy kicsivel többet tolsz bele és felrobbantod saját magad, amit természetesen egy érett nő szemmel fog kísérni. Nem hiszem, hogy így akarsz bekerülni a könyvekbe, Taka. Dante intő szavai kivételesen hallgató fülekre találtak. Megálltam egy bizonyos chakra sűrűségnél, majd csak a minőségre és kordában tartásra összpontosítottam, semmi másra. Volt, hogy kilengett a keletkezett villám chakra, de összességében egész jól megtartottam. Kézjelem formázásából kiszabadítottam mindkét kezem, majd szépen lassan a kékes villám alá helyeztem az egyiket. A fényjáték különleges érzést keltett bennem, már-már melengette a szívemet. Akarva-akaratlanul is elmosolyodtam. Vajon eltalálom vele a tuskót?
Tézisem kipróbálására hajaztam, így hát el is dobtam a nem rég kreált fegyvert. A pontossága szinte tökéletes volt, gyorsasága megfelelő ám épp mielőtt még célt érhetett volna felbomlott vékony statikus energiaként. Hm, ezen még bőven kell dolgozni. Magamat ismerve, nem volt meglepő, hogy még egy jó párszor elpróbáltam a mozdulatsort. Idővel sikerült annyira stabillá tenni a technikát, hogy ne bomoljon szét még a cél előtt. Ezt több semleges chakra belevezetésével és az u (nyúl) kézpecséttel értem el. És még páran azt mondták, hogy az akadémia szinte semmire nem tanít meg, csak az, hogyha küldetésekre jár az ember! Azonban egy kis idő elteltével a tuskó nyomain merengve egy kissé elhúztam a szám. Nem lehet mindig álló célpontom, nem de?
Létrehoztam egy tinta klónt, majd meg is fordultam merő kíváncsiságból, hogy a hölgyemény mit reagál a negyed kész technikára. Merő kíváncsiságból, ez jó. Hiába fordultam, köröztem, nézelődtem, sehol sem találtam a raikage segédjét. Lehet meg is unta a showdat Taka!
- Szép. – Vakartam meg fejem egy kissé csalódottan. A klónnak intettem, hogy kövessen a távolabbi kiképzőterepre. Hogy odavidd a bánatodat? Hogy több helyem legyen gyakorolni. Amint odaértünk tapasztaltam a megnyugvást, mi szerint csak én vagyok jelen. Na, most vagy meglátták a többiek, hogy jössz, vagy… Hm, nem nincsen vagy.
A klónnak egyszerű feladata volt, a fák, tuskók, és a terület segítségével kellett megnehezítenie a találatom bevitelét. Nekem ennél természetesen nehezebb munka jutott. A technika létrehozása elég lassan történt meg, de ezt nem várta meg hasonmásom, már el is kezdte a bujkálást és a helyzetváltoztatást. Mire kész lett a technika nem találtam sehol. Sétálni kezdtem a kezemben lévő villám chakrával és dúdolni kezdtem.
- Ec-pec kimehetsz… Ec-pec kimehetsz. Ec… - Szemem sarkából láttam az éppen előugró álTakashit, hát cselekedtem is. – Kimehetsz!
A klónomat telibe is találtam, pontosabban a vállát. Ugrás közben sikerült elkapnom, így az erőtől pördült egyet a levegőben majd lehuppant a földre. Felkelt, majd leporolta magát.
- Tényleg? – Lepődtem meg. – Azért ennél erősebbre számítottam. Hmm… Talán a távolság. – Datáltam gyors tervváltoztatásomat. A klónom nem foszlott szét, ami csak egyet jelenthetett, a technika túl gyenge volt. Már csak azt kellett kiderítenem, hogy csak hosszútávon, vagy alapból is. Így hát egy közeli sebzésre ítéltem hasonmásomat. Közelebb jött, majd a technika újbóli létrehozása után pár centiről találtam el. Mondanom sem kell felbomlott a klónom, még mielőtt teljesen szétterjedhetett volna a jutsu ereje.
Hm, ezen még dolgozhatnék, habár… Miért erőltetnék egy másik irányt, ha az alap tökéletesen megfelel és még csak nem is kell a semmiből kezdenem? Akkor testközeli technika lesz, ennyi. Döntésem logikus volt, hisz nem szigorú tervet követve álltam neki edzésemnek. A napom további órái ezzel teltek és néhol, néhány alkalommal mintha Mabuit láttam volna, ahogy figyel. Lehet csak képzelődtem? Megesik, hisz ritkán állok meg a határaimnál, meg persze a képzelődések sem állnak messze tőlem, főleg mostanság. Az elkövetkezendő napjaimba beleiktattam a technika továbbfejlesztését, koncentrálását. No, persze Mabuit azóta nem is láttam…
 
II. részlet Időbeli elhelyezkedés: 17 évesen, megtört chuuninként
 
- Ennek meg mi értelme?! – Vertem öklömet a barlang falába, melynek hangja csak úgy visszhangzott, szinte dobhártyaszaggatóan.
- Mégis mi értelme lenne… - Fejemben rövidesen választ kaptam lelki térdre borulásomra. Hogy ne forduljon elő többször ilyen, azért. Ha csak vinnyogunk a múlton, akkor akár ott maradhattál volna a kölykökkel vérbe fagyva. De itt vagy, élsz még, tehetsz még azért amiért szeretnél. Állj neki, gyerünk. Bólintottam, Dante szavai erőt adtak, amit szerencsére a külvilág nem tapasztalhatott. Esetleg néhány denevér a barlang szélében, de ők nagyban aludtak, szóval talán még ők sem. Igen, a barlang. Egy eldugott kis barlang lett az edzőhelyem a saját technikám kidolgozására. Mióta is, talán két éve? A jutsum két kézjele nem változott, azonban a technika annál inkább. Ahogy régen is rájöttem a közelharcra való összpontosítás a leglogikusabb lépés, így hát így is formáltam tovább a dolgokat. Az eredmény egy instabil tőrszerűség lett.
Madár, nyúl. A kézjelek után elő is termett jobb kezembe a fegyver, melynek jellegzetes hangját már megszokták a környező élőlények. A technika sajátosságát teszteltem, még pedig felállított kis bábukkal. Bizony, tömtem ki bábukat, plusz faragtam hozzá fából részeket. Elvégre rólam beszélünk, ez azért egyértelmű. Próbálkoztam a fegyver eldobásával, de pazarlónak találtam, plusz egyáltalán nem volt olyan hatása, mint a közvetlen közeli csapásnak. Mintha a kés kapcsolatban állt volna velem, sőt, biztos vagyok benne. Már csak meg kellett növelnem a nagyságát, az erejét és a stabilitását. Elkezdtem növelni a raiton chakra mennyiségét, aminek az eredménye egy kezem köré fonódott villámló katarra emlékeztetett. Alkarom úgy éreztem le van bilincselve, de mégis irányíthatatlanul remeg.
- Mi a…? – A hangja egyre visítóbb, hangosabb lett, a kósza villámok csak úgy cikáztak belőle. Legszívesebben feloldottam volna, de ki ismer engem, tudja jól, hogy szeretek a határokon túltekinteni. Miközben folyamatosan tápláltam elkezdtem suhintani vele, mire egyre jobban remegni kezdett a karom. Bal tenyeremmel rászorítottam szenvedő karomra, remélve, hogy legalább csökkentem a kirezgését, ha meg nem is állítom.
- F-fenébe. – Térdre rogytam, majd izzadtan feloldottam a technikát. Huh, ezt még óvatosan kell fokozni. Gondolod, Taka? Azt hittem kipróbálod a kétkezes verziót is. Azt hittem az kifejezetten jó ötlet lenne.
- Nehézségek, Takashi? – Szólt a barlang bejárata felől egy ismerősen csengő női hang. Odafordultam, de fel nem álltam. Cs-csecseee-becsee. Mabui.
- Mint mindig. – Feleltem egy köszöntő félmosoly keretében. – Amint látod, ennyi év után sem pazarlom az időmet. – Erre egy magabiztos mosolyt kaptam válaszul. – Most ott fogsz állni az esőben, vagy…? – Szent szikrázó senbon! Te nem cseszted el az első adandó alkalommal! Mi volt abban a jutsuban? Válaszolj! Hö, ezt meg hogy érted? Ahogy elnéztem a nő nem sokat változott utolsó találkozásunk óta. Mert hát ugye volt lehetőségem hisz beljebb jött a barlangba. Megállt mellettem kis füzetét szorongatva, majd kérdően rám tekintett. Igen, a tekintete sem változott. A mellei viszont igen, hu-hú. Az alkata még nőiesebb lett, úgy is mondhatnám, hogy gyönyörű a hölgy… De nem mondok ilyeneket.
- Hm. Az ember azt hinné a Raikage asszisztensének lenni jobban megviseli a külsőt, de látom ez nem így van. – Álltam fel térdemre támaszkodva.
- Ez még egy bóknak is elmenne. – Nyitotta ki füzetét egy kissé közömbös mosoly keretében. Bizonyára sokat hallott ilyesmiket már. – Nem a shinobi tevékenységeiddel kapcsolatosan jöttem érdeklődni. Sokkalta inkább a mentális állapotoddal kapcsolatban. Takashi, három társadat is elveszítetted az elmúlt években, ebből kettő még csak gyerek volt. Bizonyára megv…
- Basszus, tényleg, Naomi! – Vágtam közbe, összekapkodva a holmijaimat. – Majd folytatjuk!
Kirohantam a szakadó esőbe, egyenesen keresztlányom irányába. Hogy felejtettem el? Megígértem, hogy meglátogatom őket, erre meg… Gyorsaságomnak hála hamar ajtójuk előtt termettem. Kicsit kifújva magam kopogtam is, de ki kinyitotta az ajtót nem Naomi volt, de még csak nem is nő.
- Mos’ ott fogsz állni, vagy kiengedsz végre? – Arrébb álltam a mellényes férfi javára, ki még így is lekoccolt engem. Beléptem a házba, majd kérdően tekintettem a tulajdonosra.
- Bájos.
- Takashi! N-ne foglalkozz vele, csak egy régi ismerős. – Nézett el oldalra az ismerős szó kimondásakor.
- Ahham. – Foglaltam el helyemet az étkezőasztalnál. – Érdekes. Egy pillanatra… - Levettem kapucnimat és Naomi szemébe néztem. - …Azt hittem egy uzsorás.
- Uzsorás? Ugyan már, Takashi! Ne butáskodj.
- Nem szoktam. Viszont őt már láttam a valkűröknél. Tudod kik ők? Uzsorás csoport, akiket megfigyeltetnek, teszem hozzá jó okkal. – Tekintetem tárgya haja sötétjébe burkolózott, száját harapta, és ez nekem bőven elég válasz volt. Nem folytattam tovább beszédemet, inkább odasétáltam Takarahoz és felemeltem a kis helyéről.
- Na, ki jött hozzád látogatóba? Csak nem a keresztapu? – Takara élettel telien gügyögött orromba kapaszkodva, mire én felfújtam az arcom és kinyújtogattam a nyelvem. Tetszett neki, meg kell valljam kicsit irigyeltem is. Egy gyerek ilyen korban mindent csodál és szinte mindent teljes szívből szeret. Én? Én hozzá járok, hogy ne felejtsem el, létezik még ilyen.
Kicsit még játszottam vele, majd karomba tartva hamar elaltattam. Mióta rájuk vigyázok rá kellett jönnöm az apai ösztöneim erősebbek, mint hittem. Vagy csak a babák a gyengéid. Heh, vagy az. Elindultam az ajtó felé, de Naomi szótlanul elkapta kezem.
- Dolgom van, majd jövök még, ígérem.
- Csak… Csak ne csinálj semmi ostobaságot.
Bólintottam, majd utam visszavezetett a barlangba. Egyel több ok a fejlődésre? Úgy valahogy, igen.
 
III. részlet Időbeli elhelyezkedés: Épphogy csak 18 évesen
 
- Szóval azt mondod, nem Michio által hátrahagyott tartozásokat nyögitek, hm?
- Nem!
- Persze hogy nem, mert már akkor is küszködtetek a tartozásoktól, amikor még élt! – Lesütöttem szemem, majd mindkét kezem Naomi vállára téve határozott hangnemben folytattam. – Nézd, csak nem akarom, hogy bántódásotok essen. Nem leszek mindig itt hisz shinobi vagyok, lehet, holnap már koporsóban fogsz látni viszont.
- Ne mondd ezt!
- De igen! – Hajoltam bele az arcába. – Nem gondoskodhatok rólad, ha nem engeded, hogy segítsek. Se rövidtávon, se hosszútávon.
- D-de… Én.
- Hol van?
- T-Takashi.
- Kérdeztem valamit.
- Mindegy! Ma este úgyis utazik el a Fagy országába! – Kiabált rám könnyezve az özvegy. Közelebb hajoltam, talán túl közel is, majd lehunyva szemem, hozzáérintettem homlokom az övéhez. Egy halk sóhajt hallottam tőle, de nem törődtem vele. Szó nélkül távoztam, láttam, ahogy megfagyva ott állt a szoba közepén, de nem volt már lényeges, tudtam, amit tudni akartam.
Aznap késő délután az ajtóm előtt éleztem a kunaimat, még szerencse, hogy a házra nem nagyon lehet rálátni a fáktól. Egyetlen egy tőrt éleztem, tudtam jól, hogy csak erre lesz szükségem. Kapucnimat megigazítva útnak indultam, majd idővel a főkaput vizslattam, de természetesen, csak tisztes távolságból. Biztos nem az őrök szeme láttára fogok kisétálni. Kellő türelmi idő elteltével, egy őrváltásnál átsurrantam a falon keresztül egy kis chakrabedobás segítségével. A bokrok és fenyvesek takarásában megbújva vártam a jelöltemre. Fél óra múlva mit látnak szemeim egy bőrönd és egy jól megpakolt táska társaságában épp készült elhagyni a falut. Hiába, az uzsorásoknak már csak jól megy. Nos, itt az idő egy kis beszélgetésre. Hangtalanul követve őt az út egy kellően félreeső pontját kiválasztva előugrottam és leütöttem. Visszafogtam magam, nem akartam túl nagy kárt tenni benne… Az elején. Elvonszoltam egy még kietlenebb helyre, majd felszerelését a közeli patakba dobtam. Őrt álltam mellette arra várva, hogy szépen felkeljen.
Kis idő elteltével félkómásan kezdte nyitogatni lélektükreit. Amit ő látott az egy kapucnis alak fölötte, kinek arca nem látszik teljesen, de homloka annál inkább, hisz rohamosan közeledik. Megfejeltem. Kezdésnek tökéletes keltés.
- Megfelelő keltés egy pénzes embernek?
- Anyádat. – Erre elmosolyodtam, tudtam nem fogja hagyni magát. Feltápászkodott, majd egyből egy jobb horoggal próbált leteríteni, de én azt könnyen kikerülve egy gyomorszájra célzott térdrúgással viszonoztam. Ellöktem magamtól, majd a földön is kapott egy öklöst az állára. Feltápászkodott míg én hátat fordítva neki sétálni kezdtem, szépen lassan, kimérten.
- A gyengéken élősködsz… - Ütni akart, szédült, így célt tévesztett, és könnyen elgáncsoltam. - …Azt hiszed ez csak üzlet, nincs mögötte semmi. Nem fizettek? Jár nekik, ami jár… - Felkecmeregve fejelni próbál, ami a valaha megszületett legrosszabb döntés lehet zavart fejjel. Válaszul jobb vállamat tolom koponyájának melytől visszaesik és szitkozódik. - …Hát neked is az fog járni, ami jár. – Elővettem egyetlen tőrömet és elé dobtam.  – Áss.
- Anyádat!
- Nem él. Áss.
- Apádat!
- Se. Áss. – Megragadta a tőrt két kézzel, mire én már tudtam is mozdulatának eredetét. Ásni fog, tényleg? Ez szinte lehetetlen egy ilyen alaktól, sokkalta inkább nekem fog jönni, és én pont ezt akartam. Nekem lendült a férfi ordítva, teljes erőbedobással.
Kézjelek? Nem. Jobb karom magam mellé nyújtottam, majd kékes fény kíséretében egy szikrázó, instabil nyalábokat szóró villámszablya jelent meg. Nem haboztam, a felém jövő kunainak támasztottam, mire az tökéletesen átvezette a villámokat a technikámból. Ahogy sejtettem, a fegyverek megakasztják, de a villám természetének köszönhetően végigfut rajta az elektromosság. Ha erősebben tolnám talán még át is vágnám a tőrt… Hm.
Elrúgtam magamtól a férfit, a kést pedig felvettem a földről. A sikolymetszőnek elkeresztelt jutsum hangjáról kapta nevét, így közelebb téve a férfi nyakához nem csak egy dologtól félhetett. Ott volt a rémület a szemében, láttam. Egyre közelebb helyeztem a torkához az instabil pengét, majd egy hirtelen mozdulattal a vállába vágtam, teljesen átszúrva azt.
- Ne ájulj el nekem. Ugye nem hitted, hogy ezzel foglak megölni? – Az elmúlt 3 évben ezt a jutsut fejlesztettem főképp. Nem lett tökéletes, még mindig szétszórt, nem teljesen összpontosított… De ezek után, soha nem is lesz az. A rengeteg gyakorlással megszületett jutsum felbomlott, majd haragjának tárgyát ökleim vették át. Megütöttem oldalról, gouwan nélkül, csakis nyers erővel. Nem ájult el, jól bírta, bizonyára élete során sokszor verték és bántották. Még egyet kapott, mire le akart tolni magáról, ám sikertelenül. Felrántottam fejemhez, majd meg is toldottam vele. Még magánál volt. Kapott egy bal horgot, majd még egyet és még egyet. Arcából ömlött a vér, az orra már egy nem létező csonkként díszelgett arca maradékán. Kapott két jobbost, majd elkezdtem fojtogatni, mire ő erőtlenül megfogta a csuklóimat. El akartam mosolyodni a szívósságán, de tettem tudata elérte elmémet, így nem sikerült semmi ilyesmit az arcomra varázsolni. Sőt, ez talán még jobban bosszantott. Az egész szituáció… Nem. Csak egy pillanatra gyengültem el. Elengedtem, de csak azért, hogy még egyszer megfejeljem, majd még egyszer és még egyszer. Szemeiből is ömlött már a vér, de láttam, hogy még mindig magánál van.
- Nem bántja senki a családomat. Senki. – Ezután ráfogtam torkára, majd - a chakrának köszönhetően, amit az izmaimba vezettem - könnyedén felemeltem. – Senki. – Ekkor ball vállára rákapaszkodtam szabad kezemmel, majd a testén belül aktiváltam a nem régiben használt technikát. Az eredmény egy újabb lyukas váll volt és egy sokkolt, magatehetetlen test. Beledöngöltem a földbe, majd az arcába hajoltam, jó szorosan, hogy lássa a tekintetemet.
- Majd ha leértél a pokolba szólj, hogy nemsokára én is érkezem. – Ezután abnormálisan nagy chakrát vezettem ökleimbe és a gouwannal kezdtem el pépesre zúzni testét. Mielőtt még megtettem láttam, ahogy a rémület késői szikrája elhagyja testét a lelkével együtt, de ez nem gátolt meg, hogy üssem, üssem és üssem. Üssem. Üssem. Üssem. Üssem és üssem.


A Naruto karakter kameo anno engedélyezve lett Jiraiya által.
Ayanokoji Takashi
Ayanokoji Takashi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 2333
Elosztható Taijutsu Pontok : 75

Állóképesség : 307 (B)
Erő : 800 (S)
Gyorsaság : 800(S)
Ügyesség/Reflex : 500(A)
Pusztakezes Harc : 426 (B)

Tartózkodási hely : Kérdések közt


Adatlap
Szint: S
Rang: Halottnak hitt
Chakraszint: 1080

Vissza az elejére Go down

Ayanokoji Takashi Empty Re: Ayanokoji Takashi

Témanyitás  Uzumaki Kushina Szer. Márc. 01 2017, 11:17

Kedves Taka,
a tanulásod elfogadom! Ugyan talán fért volna még némi chakrairányítási elmélet, blablabla, de mivel a karakter hosszabb idő alatt fejlesztette ki, plusz a sztori is nagyon jó volt, így inkább kávézással tölteném az időm.
Felírhatod az adatlapra a saját technikát.
Jutalmad továbbá: +8 ch (555+8=563)
Üdv,
UK
Uzumaki Kushina
Uzumaki Kushina
Adminisztrátor

Elosztható Taijutsu Pontok : Serpenyőnyi


Adatlap
Szint: S
Rang: Háziasszony
Chakraszint: Ostor ez a nő!

Vissza az elejére Go down

Ayanokoji Takashi Empty Re: Ayanokoji Takashi

Témanyitás  Ayanokoji Takashi Szer. Jún. 21 2017, 20:38

Tanult jutsu: Katon: Karyuu Endan
Ayanokoji Takashi 607165KaryuEndan
Ezzel a Jutsuval a Ninja képes arra, hogy a szájából egyenesen az ellenfél irányába egy hihetetlen erősségű lángcsóvát leheljen. Ilyenkor lehet azt mondani egy Ninjára, hogy olyan, mint egy eleven lángszóró.
Magyar név: Tűz Elem – Tűzsárkány Rakéta
Típus: Támadó
Besorolás: A rangú
Chakraszint: 450



Megjegyzés: Hinata mamát kérném ellenőrzésre.


Időbeli elhelyezkedés: A katon képzés utáni időszak
 
Széthasad a fejem. Ha még egyszer fel kell idéznem a tegnap estét, lehet, tényleg beájulok. Dante? Blörförgetekes senicsiriziri. Ja. Őt egy ideig hanyagolnom kell. Feltápászkodva a padlóról egy igen csak bizarr látvány tárult elém. A tükör, igen, de azon belül. Lehúzva kapucnimat észrevettem, hogy valaki kiszívta a nyakam, arról nem is beszélve, hogy a másik oldalon meg egy igen csak precíz rúzsfolt volt. Mintha géppel csinálták volna. Egyáltalán van ilyen gép? Kicsi szofcsivecsi hüe. Heh. Noha éreztetem, hogy még én is bőven az alkohol hatása alatt állok, de hálát adtam az égnek, hogy nem annyira, mint Dante. Bele se mertem gondolni, hogy ő miért van olyan állapotba amilyenbe, én meg nem. A reggeli rutinok után viszont muszáj volt tények elé állnom.
- Nyertem! – Csaptam a mosdókagylóra felismerésembe. – Háh! – Kisétáltam az udvarom ajtaja elé és megpillantottam a jutalmam. – Megtartotta a szavát. Na, gyertek szépen ho… - A napsütés tökéletesen fejen ütött, aminek hála(plusz annak, hogy felkelésem óta nem ittam semmi folyadékot) erőtlenül dőltem el a nekem szánt kis ládika mellé. Kifekvésem közben álom helyett a tegnap este eseményei játszódtak le bennem nagyobb részletességgel és kevesebb vakfolttal, amit mondanom sem kell igen csak értékeltem.
- Szóval, ha még iszok ugyanennyit és haza tudok menni önerőből, akkor azok a bombák az enyémek? Hm? – Húztam végig mutatóujjam poharam peremén.
- Úgy. Vagy ne legyen a nevem… Garou Garou Garou!
- Ez egy elcseszett béna tripla név egy fegyverkereskedőnek és feltalálónak, nem?
- Apám részeg volt névadáskor, anyámat pedig elégszer elverte, hogy ne ellenkezzen. Na, áll az alku?
- Még szép!
Ami igazán megmaradt, hogy fél úton átadtam a stafétát Dantenak. Mit mondhatnék, kicsit untam az iszogatást és bizonyára nem épp a legjobb ítélőképességem takarójával hemperegtem aznap éjjel. Egy beszélgetéses bűncselekmény még bevillant felkelésem előtt.
- T-tudod mit? Simán nyerhettem volna! Tudod milyen kemény vagyok? Egy genint egy ütéssel sz-szétszedek! Vi *hikk* sszafogtam magam! – Álltam fel félig az asztalra, míg másik lábamat egy fa széken egyensúlyoztam. Hevesen mutogattam a kereskedőre, aki csak röhögött a pirospozsgás arcával. Magamra mutattam hüvelykujjammal, majd diskurálni kezdtem. Vagyis nem én, hanem Dante. Én csak szemlélő voltam, vagy aludtam, ki tudja.
- Mit röhögsz? Még e-egy röhögcse és a lotyóm lotyójává teszlek! Tudod mim leszel? Az üklotyóm!
Ezzel a lendülettel ki is csúszott a szék alólam, aminek hála belecsapódtam a hátam mögött lévő asztal sarkába. Stílusos.
Feltápászkodtam és egy elegáns köpéssel megszabadultam a sok homoktól a számból. Ezután természetesen a víz mennyei íze következett, majd miután kihevertem a történteket és kitisztult a fejem újból az udvar irányába indultam. Szóval akkor tényleg nyertem… Vagy Dante, magam sem tudom. Mindenesetre ezek a kicsikék immáron az enyémek. Kétféle bombát kaptam az alku tárgyaként. Az egyiknek a füstje tüdővérzést okoz, míg a másik egy módosított fénybomba, ami paprika sprayszerű füsttel rendelkezik, ezáltal két érzékszervet is támadva. Megérte. Noha ritkán iszok, azt általában jó okkal teszem. Ez alkalommal a sok baklövésem és emberi kapcsolataim hiánya rakta le a kezdő lépcsőfokot, aztán Dante ráadta a lapátot azzal, hogy még nővel se voltam úgy igazán. Ha a terve része volt, hogy utána részegre igyuk magunkat, akkor bizony abszolút sikerrel járt. A fejem kissé nehéz volt, ezt a megbánásnak tudtam be, mert lehet, hogy ritkán iszok és szerintem jó okkal, de nem szeretem elveszíteni a fejem semmilyen formában sem.
Bevittem a lakásba a bombákat és a kijelölt helyükre raktam őket. Egy jó sétára adtam a fejem, elvégre a friss levegő sokat segít. Az utcán járva visszaemlékeztem a nem olyan régi képzésre, ahol kiderült, hogy a második elemem a tűz. Ki tudja, még milyen meglepetések érhetnek? Ha a tegnap estét beleszámoljuk, az gondolom plusz egy. Egy enyhe sóhaj hagyta el a számat, mire felfigyelt egy virágárus kislány. Odatotyogott hozzám és meghúzta a mellényem alját.
- H-ha bánatos a bácsi egy szál tulipán felvidíthatja. – Felelte nagy mosollyal az arcán, annak ellenére is, hogy látszólag félt tőlem. Leguggoltam hozzá és majdnem elmosolyodtam, de azt hiszem félúton megakadt a dolog.
- Azt hiszem egy tulipán kevés lenne ehhez, kislány.
- Ó… Akkor két tulipán? – Nyújtotta felém.
- Legyen. – Adtam meg magam lehunyt szemekkel. 10 ryot adtam át, amiért meg is kaptam a virágokat. Az egyik fehér volt a másik piros. Az illatuk kellemes volt. Ezután végigmértem a kislányt és megkérdeztem azt, amit szinte minden hasonló kislánytól eddig. – Van hol aludnod? Ugye nem az utcán élsz?
- Persze hogy van hol aludnom. Miért, minden utcai árus az utcán él? – Ezt a legnagyobb boci szemekkel és érdeklődéssel kérdezte, amitől egy kicsit megfagytam, be kell valljam. Inkább csak elmosolyodtam és bólintottam egyet köszönés gyanánt. A lány olyan hevesen integetett felém, hogy szinte kilengett. Biztos én voltam az első vevője ma. Felnéztem az égre és kissé megörültem. Ezek szerint lehet nem kell mindenkit megmenteni,  és csak én látom kicsit szélsőségesebben a dolgokat… Ez jól esik. Noha Dante felszólalásának hiánya kissé megingatott, tudtam, hogy komolyan gondolom. A sokadik léptem és friss levegővételem után megálltam és a visszaút helyett inkább egy másik célt választottam, egyenesen egy régi hely felé, teli s tele emlékekkel.
Kinyitva a fő ajtót egy kellemetlen szorongás jött rám, amit nagyon is jól tudtam, hogy honnan ered, de nem törődtem vele. Csak sétáltam és sétáltam, a gyerekek nem voltak sehol, bizonyára az órák miatt. A kíváncsi szemeket elkerültem, nem akartam felhajtást. Odaértem a tanárihoz és a kulcslyukon benézve megbizonyosodtam róla, hogy nincs bent senki. Beléptem és letettem a virágokat Shigeo-sensei asztalára.
- Rég is volt már.
Ezután az ablakon kiugorva és a háztetőkön szaladva pillanatok alatt hazaértem. Bezártam magam mögött az ajtót és nekidőltem. Büszke lehetek magamra azt hiszem... Csak azt a virágot raktam oda neki, amit utál. Fel kellett volna gyújtanom az asztalán. Mire feleszméltem rájöttem, hogy már egész jól érzem magam, sőt szinte semmi másnaposságra utalót nem észlelek. Ezután már csak egy dolog következhetett, igen, mivel rólam beszéltünk, az edzés.
Kiszaladtam az udvarra és egyből kézjeleket formáztam, aminek az eredménye egy félerejű goukakyuu lett egyenesen bele az egyik farönkömbe. Gyermekded hév, amiért megint mehetek fát vágni. Odasétáltam a maradék szenes rönkhöz és eltapostam az apró lángokat. Most, hogy már bennem is van egy ilyen fajta tűz, fejleszthetném. A képző azt mondta könnyen felemészthet minket ez a bizonyos láng… Lehet ezért is vonz a gondolat.
Körbenéztem és gyors megállapítás után helyszínváltásra adtam a fejem, révén nem akarom felgyújtani sem a házamat, se az udvaromat. A régóta kiszemelt barlangom felé vettem az irányt, de Dante szavaival élve „könnyed mazochista” révén még visszafordultam és feltettem még a megmaradt súlyaimat, egyet-egyet a karjaimra és egyet-egyet a lábaimra, így összesen 60 kg-ot hordva magammal. Na, ezt már most érzem. A barlanghoz vezető út igencsak meredek így bemelegítésnek tökéletes volt, főleg így, súlyokkal. Mire felértem már éreztem is az izzadtságot a homlokomon… Is.
Ismét felmértem a terepet és szerencsére denevér lakótársaim nem tartózkodtak a környéken. Így azért könnyebb lesz feszegetni a határokat. Mivel egyedi módon kezeltem a belső tűz fogalmát így kezdésnek azzal tápláltam, hogy lenyomtam ötven fekvőt és hetven felülést. Mi tagadás nem volt kevés idő és ki is kellett fújnom magam utána, de bőven megérte számomra. Ezután a lehető leglassabban álltam neki a katon chakrám felszabadításának, ami után szintúgy a leglassabb tempójú tűzgolyót leheltem ki, egy helyen tartva azt. A hatalmas forróságot árasztó gömb fénye táncot járt a barlang nedves falán, játékosan elűzve az ott tanyázó árnyékokat. A technika elsütése egy célt szolgált, hogy jobban átérezhessem a tűz jellegét és felismerhessem a potenciális fejlődést benne. Több, nagyobb. Tudtam, ezt az irányt akarom követni. A formai manipuláció nem fordult meg a fejembe, nem akartam egy háromszor akkora gömböt, vagy más alakú tűzcsóvát lehelni. Szimplán egy lángtengert akartam létrehozni ami kellően erős tömeg ellen, vagy akár… Egy erdőnyi BBQ-ra? Magadhoz tértél? Olyasmi, de elég gáz, hogy mire visszajövök te már edzel. Ember… Csak élvezd a show-t. A tervem egyszerű volt, a torok chakrámba vezetem a tűz elemem és a kellő mennyiség összegyűlése után kifújom minél erősebben. Ja, és akárhányszor elrontom le kell tolnom egy szettet. A szett tartalma 15 fekvőtámasz, 5 egy kezes fekvőtámasz, 20 felülés és 20 guggolás. Páran azt hihetik ezt hallván, hogy büntetni akarom magamat a géniuszságom hiánya miatt, vagy hasonló, de ez nem így van. Motiválni akarom magam, hogy erősebb legyek és persze, nincs olyan shinobi, aki legalább három-négy alkalom előtt tudna elsajátítani egy ilyen technikai előrelépést. Ebből kifolyólag… Igen, egy kicsit lehet igaza van Dantenak.
Ezután természetesen rengeteg próbálkozás jött. Volt félig sikeres és volt – fejlődés szempontjából – teljes kudarc. Természetesen egy biztos pontom volt, még pedig, hogy a testem így is úgy is fejlődni fog, így semmiképp nem vész kárba a tanulásom. Főképp a tűz elemű chakra sűrítésével volt gondom, hisz egy pontra gyűjteni az egészet és várni, majd a megfelelő pillanatban teljes erővel kiadni… Hm. Pont olyan, mint én. Rengetegszer volt az, hogy a felgyülemlett dühöt visszatartottam és a megfelelő, vagy épp nem megfelelő időben teljes egészében kiengedtem, ha nem még rá is adtam. Ezt a hasonlatot követve teltek a próbálkozásaim. A lángcsóvák vadsága és kicsapódása egyre jobban izzasztott, a szettekről nem is beszélve. Muszáj voltam levenni a mellényem és a fölsőm is. Immáron félmeztelenül folytattam az edzést. Szexi.
Órák múlva rá kellett jönnöm, hogy fejlődésem – noha igen csak észrevehető – hagy némi kivetni valót. Leültem a falnak nekidőlve és kifújtam magam.
- Ha elégszer próbálom úgyis sikerül.
- Úgy bizony. – Szólt egy ismerős hang visszhangja. A bejáratnál bebújó férfi bizony nagy meglepetést okozott nekem.
- Momochi. – Hangomban főképp elismerés volt fellelhető, hisz mint említettem igen csak meredek az út, főleg, hogy tudtommal csak én jártam erre a helyre. Van még szufla benne bőven. Odarakott mellém egy kis kosárkát, tele vízzel és gyors harapnivalóval. Apróra vágott falatkák melyeket könnyen bekebelezhet egy túlságosan is vakmerő chuunin. – Köszönöm. – Egyből neki is álltam az étkezésnek, amit nagyon is jó szemmel nézett az öreg.
- Jó pár heg van rajtad, de nem fogom megkérdezni a történetüket. Esetleg egy szemrevaló hölgynek feltárhatod az eseményeket mögötte. – Finom utalás arra, hogy nem látott még nővel. Persze én csak ettem és ittam, az ilyesféle szavakat ritkán teszem akárhova is a fejemben, de ha igen, akkor is részeg leszek, mint utólag kiderült. – Patkány, Ló, Kígyó, Sárkány, Patkány, Ökör, Tigris. Karyuu Endan. – Felállt, majd indult is. – Amit te akarsz elérni az egy létező technika, de kézpecsétek nélkül ne hidd, hogy egy hamar összpontosítani fogod tudni. A szint amelyen jársz már nem uralható olyan könnyen, a jutsuk fejlesztése rád is veszélyt jelentenek, tudd, hogy amit előidézel könnyen felemészthet téged. Vigyázz magadra. – Hezitálva bólintottam egyet, majd távozása után egyből el is próbáltam a kézjeleket. Logikus. Elmosolyodtam, főleg azért, mert az öreg megint kihúzott a saját kis gödrömből a fizikai és szellemi támogatásával. Látszik, hogy mester. Kézjelek nélkül sokkal nehezebb koncentrálni a chakrát. Feltápászkodtam és kicsit kinyújtóztattam magam. Sétálni kezdtem körbe-körbe, míg állam mutatóujjam és hüvelykujjam fogságában volt.
- Akkor ez bizonyára megoldja az összpontosítás akadályát. Azonban fent kell tartanom a technikát, így nem adhatok bele teljesen mindent az elején, adagolnom kell. Egyensúly szükséges. – Mint minden jutsuhoz? Olyasmi.
Az ezután következő órákban a próbálkozásaim ezek alapján történtek, és mint ahogy gondoltam is, az összpontosítás és mennyiség nagyban fejlődött, de hamar kifogytam a szuflából. Veszélyes lángtengert hoztam létre idővel, tény, de ha nem vagyok képes fenntartani legalább kétszer annyi ideig, mint egy túzgolyót, akkor máris nagy hátrányba vagyok. Így hát pár perc gondolkozás után kiötlöttem valami egyszerűt. A közelben volt egy forrás, ami megkönnyítheti a dolgomat, mind fizikai, mind szellemi téren, így hát felé is vettem az irányt… No, persze kézen állva. A meredek talaj érdessége kifejezetten inspiráló volt számomra, hogy még jobban teljesítsek, még hamarabb odaérhessek. Mondjuk, ez egy természetes reakció, tekintve hogy hegyes kövek vagdossák fel az ember tenyerét minden ötödik másodpercben a tíz perces út alatt. Egyébként a meredekség miatt chakrát vezettem a tenyerembe, hogy könnyebben megmaradjak a talajon, viszont így ferdébb lett a súlypontom és még fárasztóbb lett az út. Egy ponton majdnem meg is álltam, de inkább fogcsikorgatva végigmentem fokozatosan lassuló tempóban. Amint felértem egyből lehuppantam a földre, elterülve, lihegve, levegőért imádkozva.
- Ez egész… Jó… Volt. Csináljuk majd… Még egyszer.
Te nem vagy normális. Felnézve az égre tisztán láttam a csillagokat. Elég békés kis hely. Megnyugtató.

Ayanokoji Takashi 1538054-bigthumbnail

Ezzel a lendülettel álomra is hajtottam a fejemet, ki tudja meddig.
- Talán egyszerűbb lenne az életed, ha mással is foglalkoznál a katonáskodáson kívül, nem?
- Karen?
- Egyszer te is kinősz belőle, akkor mi lesz veled?
Hirtelen ültem fel, Karen hangja visszhangzott a fejemben. Uhh, apám, mintha megint másnapos lennék. Meglepetésemre, megint egy kis kosárka ült mellettem, tele mindenféle étellel és itallal, amire csak szükségem lehetett a mai nap folyamán. Az öreg Momochi műve, nem vitás. Mivel a föld, fű és izzadság keveréke tette ki a testem nagy százalékát, neki is láttam az edzésemnek, amivel két legyet ütök egy csapásra. Bele is ugrottam a forrásba félmeztelenül (szandál nélkül) és nyugalomba helyeztem magam.
A tüdőkapacitásomat akartam fejleszteni, meg persze lemosni a tegnapi edzés maradványait. Természetesen percekig tudtam lent maradni, de nem is vártam sokat magamtól elsőre. Idővel azon kaptam magam, hogy a víz alatt is ütök, rúgok, ami meg kell, hogy mondjam iszonyat nagy pazarlás volt levegő tartalékolás szempontjából. Ezt talán majd másik alkalomra kell hagynom. Mi tagadás elfelejtettem a hatvan kilós súlyokat a testemen, így hát a maximum, amit tehettem a kompromisszumos úszás, így a tüdőmet és erőnlétemet is edzve egyaránt. Annyira belefeledkeztem ebbe az egészbe, hogy egy egész hétig, csak ezt csináltam a jutsura való felkészülés céljából. Az öreg Momochi minden nap hozott 2-3 alkalommal ételt, amit természetesen nagyon megháláltam… Ha nem is szóban, de fejben. Persze ő nem értette a súlyok teljes lényegét, de nem jelentette azt, hogy nem ismerte el. Az egy hét letelte után az utolsó estén ismét felnéztem az égre, izzadtan, kifáradva, de izgatottan. Kinyújtottam a kezem a csillagok felé és elképzeltem, ahogy akkora lángtengert fújok feléjük, hogy hullásra késztetem őket.
- Katon: Karyuu endan!
A számon keresztül fújt tűz olyan hevesen égett, hogy szinte majdnem új szintre vitte a verejtékezésemet. Csak fújtam és fújtam az ég felé, míg nem éreztem egy megmagyarázhatatlan pontot. Most! Ezen a ponton, minden löketet beleadtam és a felkészülésemnek és koncentrálásomnak hála újult erővel fújtam egy másik löketet szünet nélkül. A számon keresztül táncoló tűz olyan lendületet kapott, hogy színe is elkezdett kifehéredni. Miután teljesen kifújtam hátra borultam.
- Sikerült!
Ezzel újabb alvásra hajtva fejemet. A plusz két napomba tökéletesítettem a jutsut és hogy őszinte legyek igen csak láthatóvá tettem a „titkos” helyemet, hisz minden éjszaka az én lángjaim világították be a helyet. Huh. Azt hiszem ezt egész jól letudtam… Már csak a front van, amit túl kell élnem. Ja… Ne aggódj, Taka. Kimegyünk, leverünk mindenkit és jövünk is vissza egy darabba. Mégis miféle sorsfordító dolog történhetne?
 
 
Plusz jutalmak/összegzés:
- 5 db tüdővérzést okozó füstbomba
- 5 db érzékzavart okozó füstbomba (látás, hallás)
- 10 ryo mínusz
Ayanokoji Takashi
Ayanokoji Takashi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 2333
Elosztható Taijutsu Pontok : 75

Állóképesség : 307 (B)
Erő : 800 (S)
Gyorsaság : 800(S)
Ügyesség/Reflex : 500(A)
Pusztakezes Harc : 426 (B)

Tartózkodási hely : Kérdések közt


Adatlap
Szint: S
Rang: Halottnak hitt
Chakraszint: 1080

Vissza az elejére Go down

Ayanokoji Takashi Empty Re: Ayanokoji Takashi

Témanyitás  Senju Tobirama Csüt. Jún. 22 2017, 01:31

Üdv!

  Elég szép iromány volt, bár kissé talán keveset olvashattam a technikáról magáról, mivel láthatólag a karakterhez illően, a fizikai edzés felé terelted a dolgokat főleg. Legközelebb figyelj az olyan elírásokra, mint a "a torok chakrámba vezetem a tűz elemem
" és hasonlók. Very Happy
A technika beállításával nem volt probléma, a kifújós katonok nagy része tényleg ugyanazon alapul.
A levezetésen még azért dolgoztam volna. Akár céllövöldézés, aminek az eleje a fa elégetése a vége pedig már a fém izzítása akár, a puszta technikával, de így is elfogadom, jó lett. ^^

Jutalmak:
-A bombákat felírhatod, a Ryo-t vond le az adatlapról.
-A jutsut felírhatod, megtanultad.
-Chakra fejlesztés nem történt túl sok, így 5 chakrát tudok adni.
-A fizikai edzéseid kemények voltak, ám 130+TJP-nél már lassabb a fejlődés, így maximálisan egy 10-est tudok adni.

Köszönöm a lehetőséget, egy élmény volt! ^^

_________________
Ayanokoji Takashi X75uhIm
Senju Tobirama
Senju Tobirama
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés

Vissza az elejére Go down

Ayanokoji Takashi Empty Re: Ayanokoji Takashi

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.