Komimushi Zanami

Végre egy új küldetés
 


     Már igazán régóta vártam egy új küldetésre és majdhogynem elpanaszoltam az egész falunak a bánatomat. Napközben mindig csak edzettem. Kimentem a kedvenc edző helyekre a faluban, mint például a hegyre amelyik tökéletes volt a mászásra és a futásra is, persze nem csak a hely hanem az elszántság is fontos volt. Önmagamhoz híven nagyon kitartóan edzettem és minden egyes nap egyre jobb eredményt nyújtottam. Minden nap megtettem ugyanazt az edzést, miszerint először felmászok a hegyre, ahol gyakorlom a shuriken dobálást, majd le és fel futok a hegyen. Ezt mind megteszem reggel 7-kor még reggeli előtt, aztán délben még ebéd előtt és 19 órakor is vacsora előtt. Bevallom, ez az edzés módszer tett engem igazán boldoggá, hisz minden nap egyre erősebbnek éreztem magamat. Aztán egy napon mikor épp elindultam edzeni, épp hogy, csak kiléptem a házból, szó szerint összeütköztem a legjobb barátommal, Minuval. Igazán megijedtem, mert nem számítottam rá, hogy valaki jön és pont Minu. Kérdőre is vontam:

-Te mit csinálsz itt? Nagyon megijesztettél.

-Jaj...bocs, csak tudod ideküldtek, hogy szóljak neked, mert be kéne mennünk a központba. Nem igazán értem miért, de be kell mennünk.

-Éjjen! Lehet, hogy végre kapunk valami küldetést! Ez esetben induljunk!

-Oké, gyerünk.

Amint odaértünk csak megálltunk az ajtó előtt és vártunk. Körülbelül 5 perc után majdnem mindketten halálra rémültünk, amikor egy nagyjából 30 éves jounin lépett mögénk és megkérdezte, hogy kik vagyunk. Szívesen be is avattuk. Nem sokkal később ő is bemutatkozott és közölte, hogy vele fogunk küldetésre menni. Épp abban a pillanatban nyílt ki az ajtó és hívtak be minket.:

-Elnézést a megvárakoztatásért-mondta egy jounin mikor beléptünk-Szeretnénk adni nektek egy küldetést.

-Oh igen? És mi lenne az?- kérdezte a vezetőnk-Szerintem ezek a lányok bárminek örülnének. Utánanéztem és már elég régóta nem voltak küldetésen.

-Így igaz. Éppen ezért adok nektek egy küldetést. Itt van a tekercs. A feladat az lenne, hogy menjetek el  a hegyekbe egy elveszett kutyáért. Mivel fennáll a a lehetősége, hogy átmentek a falu határa mellé, többen mentek.  Ami azt illeti, nem lesz semmi probléma, mert mint látjátok veletek tart majd ez a jounin.

-Hali. A nevem Beno.

-Hello!

-Üdv.

-A feladatotokat el is kezdhetitek, ha végeztünk.

-Oké!!!-üvöltöttem fel izgatottan-Induljunk!



     Végre kimentünk a teremből és elindultunk. Beno-kapitány kicsit fáradtnak tűnt, de minket nem érdekelt és elráncigáltuk. Egy idő után már hajlandóbb volt velünk együtt menni, ezért nem is kellett taszigálni szerencsétlen embert. A hegyre félúton láttunk egy hatalmas fát és Minuval úgy döntöttünk, hogy ha felmásznánk a tetejére, akkor talán látni fogjuk a kutyát. Bár a küldetés maga unalmasnak tűnt, nem zavart, mert még csak nem rég lettünk geninek. Az egyik jó pontja a küldetésnek az volt, hogy a legjobb barátommal voltam és, hogy a határ közelébe mentünk. Miután 10 perc után felértünk a fa tetejére Minu északra, én délre néztem. Miután egy kicsit körülnéztem láttam valami mozgás dél, dél-kelet irányba és furcsa hangokat is hallottam. Aztán Minu hirtelen felkiáltott-Megvan!!! Megtaláltam!!!-kicsit hangos volt, amiért majdnem leestem a fáról. Nem értettem, mert azt hittem, hogy én találtam meg. Aztán csak azt láttam, hogy ott áll mellettem és ugyanarra néz, amerre én! Rá is üvöltöttem:

-Te mit csinálsz?!?! Én nézem ezt az oldalt! Azt sem tudod hol van dél és észak?

-Jaj....bocsi....

-Istenem-nem hittem, hogy valaki akit annyira ismerek mint a kezemet képes ilyen dolgokkal meglepni-Na mindegy. Menjünk vissza a kapitányhoz.

-Rendben.

Le is másztunk és ott ült a kapitány a fa tövében. Mondtuk is neki, hogy megtaláltuk. Nem válaszolt, aztán elindultam felé és megbotlottam egy ágban ami miatt ráestem. Akkor derült ki, hogy a kapitány elaludt. Nem csodálom. Eléggé fáradtnak tűnt már a küldetés előtt is és ráadásul elég kényelmesnek tűnt a fa is. Méghozzá az idő is csodálatos volt. Szóval szegény kapitány egy 13 éves lánnyal az ölében ébredt egy fa tövében. Egy kicsit cikin éreztem magamat ezért, mielőtt még észhez tért volna felugrottam és teljesen nyugodt arcot vágtam. Minu majdnem összeesett a röhögéstől, ezért befogtam a száját, mielőtt bármit is mondhatott volna a kapitánynak. Csak remélni tudtam, hogy egyszer majd elfelejti. Elismételtük neki, hogy valószínűleg megtaláltuk a kutyát. Mondhatni örült, de nem igazán tudtam megmondani. Majd újra elindultunk, most abba az irányba, ahol remélhetőleg a kutyát találjuk. Minél közelebb értünk a határhoz, annál hangosabban hallottuk a furcsábbnál-furcsább hangokat. Hirtelen egy vadmacska ugrott elő a semmiből és úgy tűnt nagyon mérges. A kapitány kétségtelenül gyors reflexekkel rendelkezik, mert egyből elénk ugrott és elővett egy kunait. Csak ennyit mondott:

-Ti maradjatok hátul, veszélyes lehet.

Ez volt az a pillanat amikor láttam, hogy tényleg meg akar minket védeni. Tetszett, hogy így látom a kapitányt, ilyen aktívnak. Nem nagyon tudtam mit tenni, ezért elővettem néhány shurikent és felkiáltottam:

-Én nem vagyok olyan gyáva, hogy egy macska miatt ne merjek mit csinálni. Nem érdekel ha veszélyes, mert ez az én ninja utam és igenis kitartok mellette. Minu, maradj hátul, vagy segíts!

-Rendben.

Hirtelen Minu szemében is megláttam az erőt és az aktivitást. Azon ritka pillanatok egyike volt amikor egy igazi csapatban éreztem magamat.

~Beno kapitány nagyon bátor lehet, hogy egyedül ki mer állni ez ellen a vadmacska ellen, ezért én sem hagyhatom, hogy tunyának nézzen a vezetőm.~

Minuval egyből mellé ugrottunk és felkészültünk a támadásra. Kitaláltam egy tervet miszerint kihasználjuk Minu klánjának egyik különlegességét. Még csak nemrég tanulta meg, de reméltem, hogy használhatjuk a Yamanaka klán technikáját, a Tudatrabló jutsut. A kapitány be is állt elé, miután közöltem vele a tervet. Minu kicsit idegesnek tűnt, mert még soha nem használta harc közben ezt a technikát, szóval lecsillapítottam, baráthoz híven. El is kezdtük az akciót. Minu sikeresen elvégezte a technikát, miközben a kapitány elterelte a figyelmét, aztán én megkötöztem az ellenséget, Minu feloldotta a technikát és végül a kapitány végzett vele. Nagyon boldog voltam, aztán tovább mentünk a kutya irányába. Nagyon nagyra kinyitottam a szememet és hallgattam, hogy merre lehet a préda. Egy kis időnyi séta, famászás és futás után, na meg persze a kapitány alkalmi tologatása után megláttunk valami furcsát egy fa tetején. Egy kiskutya ült a lombok között ijedt fejjel. Nem igazán tudtuk felfogni, hogy mit is kereshet ott, hisz a kutyák nem nagyon másznak fára. Mondtam is a többieknek:

-Figyeljetek, kapitány, Minu. Ezt bízzátok csak rám.

-De...-szólalt fel Minu

-Semmi de, én akarom csinálni.

-Oké.

Hamar fel is másztam a fára és megláttam, hogy a kutyus beleakadt egy drótba. Nem nagyon tudtam, hogy mit kereshet ott az a drót, de óvatosan le is vettem róla. Kikapcsoltam az agyamat és csak a gyengédség érdekelt, mert már így is nagyon véres volt szegény kutya. Amint sikerült kigobóznom szerencsétlent óvatosan lemásztam a fáról és megmutattam a kapitánynak. Csak ennyit mondott:

-Most a határ mentén vagyunk, szóval siessünk vissza a faluba és ott majd ellátják és akkor vissza juttathatjuk a tulajdonosához. Ez így megfelel?

-Igen de akkor siessünk!-hangzott el kánonban tőlem és Minu felől

Szerintem a kapitány nem is gondolta, hogy ennyire szinkronban vagyunk, egészen a küldetés végéig. Olyan gyorsan mentünk vissza a központba, hogy végül mind kifáradtunk.



     Mire visszaértünk már elkezdett besötétedni, éppen ezért nem is tettünk mást, csak egyből az állatkórházba vittük a kutyát. Megbeszéltük, és Minu ott maradt vele, amíg én a kapitánnyal elmentem a központba a jelentésért. Amint odaértünk egyből be is hívtak minket:

-Gyertek be, kérlek.-hallatszott egy már kicsit ismerős hang odabentről

-Rendben, máris!-ébredt fel a kapitány

-Jöttünk jelenteni.-mondtam örömteli hangon

-Arra gondoltam... Nos, hogy ment?

-Nagyon jól mind nagyon ügyesek voltunk. Főleg a lányok. Nem is gondoltam, hogy ilyen összhangban vannak úgy, hogy nem is egy csapatban vannak.

-Éppen ezért mentek ők, ha már a csapattársaik más küldetéseken vannak. Mind ilyen szintű, de nem kell sok ember. Az igazat megvallva, azok a küldetések elveszett nyúlért és egy hörcsögért folynak. Ezekre csakis fiúk nektek és még vissza sem értek. Míg a lányok puszta...-ránézett az órára és folytatta-...3 óra alatt megtaláltak egy kutyát, ráadásul a határ mentén, míg a többiek mind a faluban voltak. Na de mindegy is...ti itt vagytok. És hol van a kutya, ja és a harmadik tag?

-Hát ők az állatkórházban vannak, mert a kutya súlyosan megsérült és Minu ott maradt vele.-mondtam büszkén a barátnőmre gondolva

-Áh, értem remek. És mikor közöljük a gazdával a jó hírt?

-Hát nem igazán tudom, mert nem tudjuk meddig tart a gyógyítás.

Hirtelen kopogni kezdtek az ajtón és pont Minu volt az. A kezében ott tartotta a kutyát, aki teljesen épnek tűnt. Nem is értettük, hogy hogy kerül ide ilyen gyorsan. Minu el is mondta, hogy a kórház tök üres volt, szóval nagyon hamar végeztek. Majd egyből ide jött. Gyorsan közölték is a megrendelővel, hogy meg van a kutyája. Egy kis várakozás után egy idős bácsi jelent meg egy körülbelül 5 éves kislánnyal aki valószínűleg az unokája volt. Nagyon édes volt, olyan mint egy kis cukorka. Piros pozsgás arccal rövid barna hajjal és óriási szemekkel úgy nézett ránk mint valami szuperhősökre, mikor mi csak egy kutyát mentettünk meg. Amint meglátta a kutyust Minu kezében egyből mosolyra fakadt és odarohant. A kutya is örülhetett, mert kiugrott Minu kezéből és elkezdte nyalogatni a kislányt. Olyan édesek voltak, hogy legszívesebben megállítottam volna az időt. Megköszönték, majd távoztak. Amint elmentek minket is utunkra engedtek. Elbúcsúztunk a kapitánytól és azt mondtuk, hogy reméljük, hogy még találkozunk, mert nagyon jó élmény volt. Hazafelé Minu majdnem elesett, mert eszébe jutott, hogy ráestem a kapitányra, de kizökentettem azzal, hogy fejbe vertem. Amikor hazaértünk, elköszöntem és felmentem a lakásba. Egyből bementem a szobámba ledőltem az ágyra és 5 perc sem telt bele már úgy aludtam, mintha nem is éltem volna.

Az első rendes küldetés 


 
Időbeli elhelyezkedés: A rókás kaland után


 
     Miután nagyjából ki tudtam aludni magamat felébredtem és hallottam, hogy nyílik az ajtó a szobámba. Apa volt az, jött szólni, hogy valaki kint vár rám. Elsőre nem értettem, de aztán kapcsoltam, hogy Anoi lehet az. Gyorsan felöltöztem és kifutottam. Hát igen, Anoi volt odakinn.Elég hamar el is indultunk. Mire végre odaértünk a főhadiszállásra eltelt egy fél óra, mellesleg  jó volt, mert egyből behívtak minket. Egy fiatal jounin adta ki a feladatot.:

- Figyeljetek most nagyon ide, a feladatotok az lesz, hogy....- hirtelen belépett egy férfi, kezében egy tekercsel mindenféle szó nélkül jött, átadta a tekercset és ment is, aztán a jounin folytatta-....hol is tartottam? Jaa, igen. A feladatotok az lenne, hogy elvigyetek egy levelet a tűz földjének határára. Egy határ menti kis faluba kell mennetek, ahol egy fürdőben lesz a találkozó. Egy sunagakurei shinobinak kellene eljuttatni a levelet. Azért mentek mindketten, mert a fürdőben el van választva a női illetve férfi rész és mi nem tudjuk, hogy az átvevő shinobi milyen nemű. Valószínűleg nem lesznek útonállók vagy ellenséges shinobik és legyetek szívesek kerülni a feltűnést is ha lehetséges. Ennyi lenne, itt a levél-aztán odaadta Anoinak a levelet, talán azért neki, mert ő már chunin volt, vagy nem is tudom, de talán jobb, hogy nem nekem adta, ezután a gondolat menet után ismét felszólalt-Mehettek, sok sikert!

     Amint kiléptünk a szobából elindultunk. Végig mentünk a falun és amint kiértünk eléggé furcsán éreztem magamat, mert amióta ideköltöztünk még csak egyszer hagytam el a falut. Így egy kicsit furcsa volt, de mivel nem egyedül voltam meg birkóztam az akadállyal. Tudtam, hogyha történik valami velem, akkor Anoi majd segít és szerintem ő is  tudta, hogy ha vele történik valami akkor én is segítek neki. Mivel előző nap megismerkedtünk egymással és fel fedtük az erősségeinket és gyengeségeinket.
Csak mentünk és mentünk, mire hirtelen észhez kaptam feltűnt, hogy besötétedett. Anoi azt akarta, hogy tegyünk tábort és reggel menjünk tovább, de én ezt elleneztem, mert tele voltam erővel és energiával. Mivel remek a meggyőző képességem magammal rántottam Anoit az esti kalandunkba. Eléggé sokáig vándoroltunk aztán már lassacskán én is kezdtem elfáradni. Egy vízesésnél pihentünk le. Mikor Anoi végre elaludt elkezdtem őrködni aztán ha már ott volt az orrom előtt egy óriási vízesés, kihasználtam és lefürödtem. Nagyon jól esett és a hideg víz fel is ébresztett, még mielőtt elalhattam volna. Anoi nagyon sokáig aludt, ezért úgy döntöttem, hogy keresek valami élelmet a közelben, mielőtt felébred. Így is tettem. Benéztem rengeteg kő, bokor és fa mögé, mire találtam egy nagyobb madarat egy apró kis bokor tetején. Irreálisan nagy volt, ezért elővettem két kunat és nekihajítottam. Szerencsémre nem volt ideje kitérni, viszont ezzel Anoinak és nekem reggelit biztosított...nem is beszélve a saját haláláról. Be kell valljam egy kicsikét sajnáltam, de már nagyon éhes voltam. Ha már ott voltam, kerestem ágakat, majd vissza mentem Anoihoz. Ő még mindig aludt, szóval volt időm. Először csak meggyújtottam a farakást, majd kiszedtem a madárból a fegyvereimet, amiket gyorsan le is mostam és visszatettem a fegyvertokomba. Megsütöttem a madarat, majd felébresztettem Anoit, hiszen már jött föl a nap az égen és a gyors evés után indulnunk kell. Gyorsan befaltuk a madarat és útnak indultunk. Megkérdezte én aludtam e, de mondtam, hogy nem, mert a hideg fürdő a vízesésnél felébresztett-erre elmosolyodott. Másnap délután értük el a falut, mert ezúttal én fáradtam el. Bár nem aludtam el, jó volt pihenni. Mikor kinyitottam a szemem, Anoi éppen halakat vadászott le egy fa darabbal, kisebb-nagyobb halak voltak a földön, de az elhelyezkedésük miatt nem csoda, hogy kevés volt, mert hamar betaláltak a vízbe. Amíg Anoi nem figyelt beljebb vittem őket a szárazföldre, mert ha már halászott is valaki, akkor nem bántom meg. Ezért oda is szóltam neki:

- Hát te mit csinálsz?

- Tudod...arra gondoltam szerzek valami ennivalót!

- Értem, akkor hajrá! Én addig rakok tüzet!

Így üvöltöztünk egymásnak az egyik partról a víz halas részéig, aztán megfordultam és elkezdtem tűzi fáért kutatni. Mire eleget találtam, több hal volt a parton, de Anoi még mindig a vízben volt. Oda üvöltöttem neki, hogy eleget szerzett már és, hogy jöjjön ki a vízből. Mire kijött én már elkezdtem sütni a halakat, amiket nagyon gyorsan be is faltunk. Végre elindultunk és estére elértük a falut. Egyből a fürdőbe mentünk, mert tudtuk, hogy a shinobi már mindenképpen ott kell, hogy legyen. A bejáratnál elváltak útjaink, ezért végül Anoi nekem adta a levelet, a biztonság kedvéért, mert tudta, hogy én jobban odaügyelnék rá. Bementem és amilyen gyorsan tudtam átöltöztem és bementem. Nem aggódtam, mert tudtam, hogy a sunagakurei ninja tudja, hogy Anioval, hogyan nézünk ki. Ennyi kellett a biztonságos átadáshoz. Csak vártam és vártam,aztán kimentem, mert bent a vízben nagyon melegem volt. Aztán hirtelen. valaki mögém ment és megszólalt:

- Te Komimushi Zanami vagy?

- I-i-i-igen...-halkultam el

- Akkor kérlek gyere velem, azt hiszem át kell adnod valamit.


- Így van. Menjünk.

Ez után kimentünk, felöltöztem és ezt mondtam:


- Figyelj...szólok a társamnak és akkor el is kezdhetjük.


- Rendben.

Sietve elindultam arra a pontra, ahol tudtam, hogy Anoi hallani fog, sajnálatos módon a shinobi követett és mielőtt meg tudtam volna szólalni, befogta a számat felemelt és ki vitt. Nem tudtam, hogy mi történik. Egy kis idő után bekötöttem a szememet és leültetett. Nem értettem, hogy ez miért van, aztán levette a szemkötést. Ránéztem és ő csak mosolygott. Kiderült, hogy aki „ elrabolt” az Anoi volt, mert nem akarta, hogy kövessenek minket. Elmondta, hogy találkozott a shinobival és mindjárt jön, csak ellenőrzi a terepet, hogy követett-e valaki minket, vagy esetleg őt.:

- Zanami! Hol van a levél?!- kérdezte Anoi kétségbeesve


- Hát igazából a zsebemben van....


- Akkor vedd elő!

Megnéztem, de nem volt benne és akkor arra gondoltam, hogy talán a fürdőben maradt. El is mondtam Anoinak, aki kissé kétségbeesett, ezért fogtam magam és elfutottam a fürdőbe. Szerencsére ott volt még a földön és csak egy kicsit keresgéltem, mert valószínűleg akkor esett amikor elkezdtem felöltözni vagy amikor levetkőztem. Mindegy...a lényeg, hogy megtaláltam. Ezután futottam vissza oda ahonnan jöttem, mert a fürdőhöz vezető útnál lehet, hogy eltévedtem, mert nem tudtam, hogy hol vagyok, de szerencsére a visszaút jól ment.  Mire visszaértem a sunagakurei shinobi már ott volt Anoival. Hamar oda is adtam neki a levelet, amivel szerencsére nem volt gond. Ezután elváltak útjaink és elindultunk vissza a faluba. Anoi miatt még beiktattunk egy újabb gyors fürdőzést, majd másnap reggel útnak indultunk. A hazaút épp olyan unalmas volt mint az odaút, azzal az egy kivétellel, hogy Anoi a fürdőben hagyta a fejpántját a nagy, nyugalomban amit a forró víz adott neki. E miatt vissza kellett mennünk, ami egy nap plusz útba került nekünk. Minden esetre túléltük a visszautat a falucskába, aztán újra elindultunk haza.Így visszatekintve talán hosszabb volt az odaút, de lehet, hogy azért, mert akkor sokat aludtunk. Még jó, Anoi nagyon fáradt volt, de még mindig nem értem miért.

     Visszaúton egyszer el is aludt... Akkor én szereztem ennivalót...megint. Mindegy, legalább én is vadászhattam halakra. Gyorsan belaktam, aztán felébresztettem Anoit is , hogy egyen. Ő is sietett, mert mindketten haza akartunk már menni. Mire hazaértünk úgy éjfél lehetett, de azért elmentünk a főhadiszállásra, hogy túlessünk a formalitásokon. Eléggé sokat kellett várnunk, hogy vére bemehessünk. Mire végre beengedtek egyszer elaludtam, de Anoi felébresztett. Ezzel jelezte, hogy bemehetünk. Odabent rengeteget kérdezgettek:

- Sikerült? Milyen nemű volt végül is az másik fél? Át tudtátok adni az üzenetet?

- Persze, persze. Minden remekül ment.-kezdte Anoi-A shinobi férfi volt, igazolta magát, együtt működött, ellenőrizte a levelet majd távozott. Ennyi volt a lényeg.

- Rendben, akkor szerintem végeztünk...mehettek.

- Örültünk-mondtuk teljesen egyszerre Anoival...csodával határos módon


Anoi kedves volt és hazakísért elköszöntünk, mondtam neki, hogy jó volt a küldetés és, hogy remélem lesz még ilyen vele. Ő ezt visszamondta, aztán elment. Én bementem leültem a szobámban és nem csak annak örültem, hogy végre igazi küldetést kaptam, hanem annak is, hogy Anoival volt a küldetés és persze annak is, hogy végre otthon lehetek.

A várva várt ország    


Időbeli elhelyezkedés: Apa megtalálása után egy nappal


     Ismét egy újabb reggel, egy új nap kezdődik s a nap felvirrad. Átlagosan indult a reggelem. Nem akartam semmi különlegeset tenni, ezért szokásosan ébredés után csak feküdtem az ágyban és gondolkoztam, azon, hogy aznap mit tegyek. Szerencsétlen módom elaludtam és két óra múlva keltem fel. Akkor jöttem rá, hogy aznap küldetésem van. Kicsit későn jutott eszembe és eléggé késésben is voltam már, hiszen már majdnem dél volt és addigra a főhadiszálláson kellett volna már lennem. Eléggé elaludtam, mert igazából már hét órakor kellett volna a főhadiszálláson lennem. Erre mire felébredek, az óra már nyolcat mutatott. Semmivel nem tudtam volna jól elkészülni, ha nem pakolok be néhány nappal korábban. Ennyi volt a szerencsém, ezért felkaptam a küldetéses ruhámat megfogtam a táskámat és rohantam. Út közben, miközben futottam tettem fel a fegyvertartómat, ami majd nem leesett. Valójában elkezdett zuhanni, de mázlim volt és lépcsőn mentem fel, szóval a lábamra esett, ahonnan egyből elvettem, majd rátettem a combomra, ami remegett az izgalomtól. Éppen sikerült elkészülnöm, mire odaértem. Futottam be is a szobába. Ott egy fiatal nő állt. Nem tudhattam ki az. Rövid barna haja volt és vékony hangja. Éppen beszélt valakivel amikor az akivel beszélt meglátott és szólt. Ez sem történhetett volna meg, hogy ha nem engednek be a szobába. Ettől eltekintve. A nő megfordult és hirtelen megszólalt.:

- Hát te? Neked  nem Tofi senseijel kellett volna küldetésre menned? –kérdezte kissé vallató hangon

- Hát...de. Csak elaludtam. Nem tudnék még utánuk menni esetleg? –válaszoltam lihegve

- Dehát nem tudod a küldetést!

- Majd a többiek elmondják. –szólaltam fel reménykedve

- Najó...de akkor rohanj, hogy utolérd őket. Gyorsan haladnak, de ha le is maradsz este biztosan beéred őket. A biztonság kedvéért küldök nekik egy madarat.

- Rendben köszönöm szépen!

 - Nincs mit, de eredj! Sietned kell ha utol akarod érni őket.

- Jó!!! Már megyek is!!!

Megint csak úgy futottam mint egy őrült, csak most pont az ellenkező irányba. A futás közben elfutottam a házunk előtt. Apa éppen kisétált, amikor köszöntem neki. Olyan gyorsan eltűntem, hogy mire válaszolhatott volna már rég messze jártam. Mire elértem a kaput, addigra már csak az őrök voltak ott. Mielőtt ellenőrizhettek volna megmondtam, hogy ki vagyok, így nem lehetett kifogásuk a távozásommal kapcsolatban.


     A falu elhagyása után már kevesebb akadály volt előttem, mert csak a fákat és bokrokat kellett kerülgetni, míg a faluban vigyáznom kellett a lakosokkal. Elég sokáig mászkáltam az erdőben, mire beértem őket. Gondoltam is rá, hogy valahol lepihennek, mert már este volt, mire a közelükbe értem. Hallottam a veszekedést, aztán meg Tofi senseit ahogyan azt félbeszakítja. Amint odaértem majdnem összeestem a fáradtságtól. Nem is csoda, hiszen az előző napon apát mentettem meg, most meg amióta ébren vagyok csak rohangatok. Azért, persze volt, hogy megálltam egy kis pihenő gyanánt, de akkor is. Tofi sensei nagyon meglepődhetett, mert egyből elkezdett hozzám beszélni.: 

- Zanami?! Hogyan értél ide ilyen hamar? Tudtam, hogy jössz , mert Jimo küldött egy madarat, de nem sejtettem, hogy alkonyatra ideérsz.

- Hát...-válaszoltam lihegve-...nem is volt könnyű. Mostanáig futottam.

- Akkor értem. Kérlek pihenj. Holnap reggel folytatjuk az utunkat.

- Jó...-torkollott a válaszom ásításba.

Semmivel sem foglalkoztam Csak gyorsan köszöntem mindenkinek, aki konkrétan két ember volt Tofi senseijen kívül. Egy fiú aki konohai fejpántot viselt, egy nő aki sunagakueit és persze Tofi sensei aki szintén nő volt.A fiút Peonak hívták. Első látásra nagyon kedvesnek tűnt, bár amikor Tofi sensei bemutatta kiderült, hogy az unokaöccse. Szóval nekem mindenképpen kedvesnek kell lennem hozzá is, hogy a  sensei jó szemmel nézzen rám. A sunai nő, mint kiderült, azért volt ott, hogy vissza kísérjük őt a falujába.Vagyis ő volt a küldetésünk. Mindezt jó volt tudni, még így késve is. Miután ezeket megtudtam, egyből elaludtam. Nem is csoda, bár az csoda volt amit álmodtam, de ez mellékes. Mikor reggel felébredtem, már mindenki mindent elpakolt és készen álltak az útra. Peo valószínűleg fel akart ébreszteni, mert felettem ült és nyújtotta felém a kezét, amikor kinyitottam a szememet. Reggelhez képest hideg volt. A harmat cseppek estek le a levelekről. A pára kezdett felszállni, miközben a nap kisütött. Meglehetősen sokáig tartott felállnom. kicsit szédültem, de utána ittam és emiatt sokkal jobb lett. Csak mentünk és mentünk, amikor egy vízesésnél lyukadtunk ki. Egy fiú volt a folyamban. Nem volt rajta fejpánt vagy ninja felszerelés. Csak egy nadrágot viselt. Én személy szerint észrevettem, hogy egy jutsut próbálgat, mert láttam a kézjeleket. Az akadémián tanultak alapján a beidézést tanulta. Fogalmam nem volt, hogy milyen állatot vagy lényt szándékozik megidézni, de azt láttam, hogy nem nagyon megy neki. Ránézésre nem lehetett sokkal idősebb mint én, bár lehetséges, hogy Peoval volt inkább egy korban. Hiszen Peo 16 éves volt és ránézésre, a fiú is inkább annyi volt. Minden esetre odamentünk, hogy Rei (a sunagakurei nő) le tudjon pihenni, mert eléggé nyúzott volt. A fiú csak egy kis idő után szúrt ki minket, és akkor elkezdett közeledni felénk. Hirtelen meg is szólalt.:

- Hé ti! Emberek! Mit kerestek ti itt? Nem tudtátok, hogy a Jofu vízesés magánterület?! –kiabált felénk felháborodva, majd folytatta – Lóduljatok!
 
~Igen...tudom...kicsit furcsán hangzik, hogy egy vízesés magán terület, de azért lehet érezni, hogy a fiúnak kicsit gyenge volt az elméje.~

- Tudod...kedves idegen fiú - válaszolt neki Tofi sensei – Nem tudtuk, hogy nem szabad ide jönni. És el is megyünk, amint kicsit felfrissültünk és a védelmünk alatt álló hölgy jobban lesz. Ez így megfelel? – próbált paktumot kötni


A fiú nem nagyon akart válaszolni erre az ötletre. Egy kis ideig még nézett minket, aztán fogta magát és elindult a ruhája felé. Egyikünk sem tudta, hogy mire is készülhet, csak azt vettem észre, hogy elkezd felöltözni. Hirtelen megláttam, egy ninja fejpántot szándékozik felvenni. Nem nagyon láttam, hogy milyen falu jele van rajta, mert eléggé távol volt, de akkor elkezdett közeledni felénk. Iszonyatosan gyorsan kezdett el futni. Nem tudtuk, hogy miért, csak közeledett. Egy olyan kis geninnek mint nekem eléggé ijesztő volt, hiszen idősebb volt nálam és erősebbnek is tűnt. Minden esetre csak azt láttuk, hogy jön. Sebesen előkapott egy kunait és Rei felé közeledett, előre tartva a tőrt. Mindenki meglepődött, de szerencsére Tofi senseinek nagyon gyors volt a felfogása és ezért ő is egyből elővett egy shurikent amit a fiú felé dobott, aki már majdnem elérte Reit. A fiú nem adott ki semmilyen hangot, de én láttam, hogy megsebezte a vállat. Ezután Peoval ugyanabban a pillanatban előkaptunk egy-egy kunait és a fiú felé szegezve Rei elé ugrottunk, hogy védjük, mert eléggé észrevehető volt, hogy ő a célpontja. Körbe-körberohangált, annyira gyorsan...vagyis inkább kapkodva, hogy néhányszor majdnem el is esett. Egyszer kétszer ütött felém a kunaijával, és akkor is csak vaktában, ezért nem nagyon talált el. Csak egy alkalom volt, de az eléggé mély sebet ejtett rajtam. A vállamat sebezte meg és bár a harc hevében nem is nagyon vettem észre, később viszont megláttam, hogy vérzek és egy kicsit már fájt. Mégis akkor amint megsebzett, fogta magát és megállás nélkül folytatta a futást. Ugyanúgy hadonászgatott, de többször már senkit nem talált el. Tofi sensei egy kis idő után, amikor már kezdte megunni és látta is, hogy a fiú már fárad, fogta magát és teljes erőből felé dobta a kunaiját. A fiú telibe bele futott és eléggé megsebezte. Tofi sensei valószínűleg direkt, de a lábát találta el. Mindkét lábát megsebezte és elesett, aztán amikor próbált felállni, akkor nem sikerült. Miután letudtuk ezt a kis csetepatét, ezzel az eséssel Tofi sensei és Peo együttes erővel felemelte a fiút és elindultak tovább. Én mindez alatt megbizonyosodtam arról, hogy Rei nem sérült meg. Elmondta, hogy nem, ezzel egy hatalmas kő esett le a szívemről és kiderült, hogy valamilyen  szintem jól dolgoztuk együtt és jól védtük meg. Séta közben beszélgettünk, mert a fiú miatt nem haladtunk valami gyorsan. Hirtelen megláttam, hogy Rei engem néz és felkiáltott. Nem tudta, hogy mi az a seb a vállamon, ami miatt tiszta vér a ruhám. Csodáltam, hogy észrevette, mert direkt próbáltam elrejteni, többnyire jól. A lényeg mégis az volt, hogy amint Rei észrevette elmondtam neki, hogy nincs baj és, hogy jól vagyok. Ettől valamelyest lenyugodott...szerencsére. Mázlim volt, mert ezt hamar letudtuk. Pontosan annyi ideig aggodalmaskodott, amíg el nem értük a legközelebbi megállónkat, ami egy kis határ menti falucska volt. Elvittük a fiút egy furcsa romos épületbe, ami valamiféle börtön szerű dolog volt, de nem is tudom pontosan mi. Csak bevittük, hogy tovább mehessünk, amikor kiderült, hogy egy körözött ninja aki benne van egy a falu által kiállított bingó könyvben. Emiatt mindannyian meglepődtünk, főleg amikor Tofi sensei kezébe nyomtak négy ezer ryout. Akkor és ott, egyből elosztotta négy felé és mindenkinek adott ezret belőle. Eléggé meglepődtem már akkor is amikor kijelentette, hogy szökött ninja. Bele sem gondoltam, hogy fejpénz is van rá. Bár nem zavart, mert ki nem örülne egy kis extra pénznek...de akkor is meglepett. Miután letudtuk a fiúval kapcsolatos ügyleteket bementünk egy épületbe, ahol ellátták a sebet a karomon. Nagyon hamar végeztek. Utána már annyira sem éreztem mint előtte, pedig akkor sem volt nagyon fájdalmas. Minden esetre amint ezzel végeztünk már csak egy napig mentünk, mire elértük Sunagakurét. Őszintén szólva már amióta konohagakuréban laktunk, azóta el szerettem volna menni Sunagakuréba. Bár furcsa...nekem mégis ez egy álomnak számított.



     Amikor átléptük a falu határát, teljesen másképpen éreztem magamat. Furcsa volt a szél országának ninja falujában lenni, én mégis nagyon élveztem. Amilyen gyorsan csak tudtunk (és hát eléggé gyorsan tudtunk, mert előző este egy a falu melletti kis településnél lévő kis fogadóban  töltöttük az éjszakát), mert közel voltunk. Reggel amint felébredtünk el is indultunk a központ felé. Nagyjából két óra volt az út a szállásunktól a főhadiszállásig, ahol egyből a kazekagét kerestük, e mivel ő nem ért rá, ezért egy alárendeltjét küldte el, hogy segítsen nekünk. Kedves ember volt, aki végig mosolygott...még beszéd közben is.:

- Sziasztok! Rei?! De rég láttalak!!! Emlékszel rám??? Tudod...- nyújtotta el a szavakat- Áh mindegy...látom, hogy nem emlékszel rám.  Akkor mondd. Miben segíthetek? Kazekage sama mondta, hogy küldetésen voltál.

- Igen. El kellett vinnem egy levelet Konohába, és vissza kellett hoznom a választ. Ezért kísértek el ezek a kedves gyerekek és Tofi.

- Értem. Akkor ha átadod a levelet, akkor mehetsz is.


- Rendben –adta át a választ- Tessék.

- Köszönöm. Mehettek is ha gondoljátok. Sziasztok! –köszönt el még mindig mosolyogva


- Szia! –köszönt el Rei is megelőzve minket.

Ezek után már csak elbúcsúztunk egymástól, és megköszönte, hogy megvédtük. Nagyon kedves volt, akárcsak az út alatt is. Miután elment megbeszéltem Tofi senseijel, hogy maradjunk még egy órát, hogy körbejárhassam a falut, ha már annyira imádom a szél országát. Ezek után vissza mentem a többiekhez és elindultunk haza. Négy napig voltunk úton és ezúttal szerencsére nem támadtak meg, de amikor hazaértünk, a főhadiszálláson annyira sokat kérdeztek mintha bele halnának, ha nem tudnák. Minden esetre leadtuk a jelentést a küldetésről, aztán végre utunkra engedtek. Én haza se mentem, hanem egyből fel titkos helyemre, ahonnan majdnem az egész falut láttam. Onnantól csak néztem a naplementét, ahogyan eltűnt a hokagék feje mögött.