Komimushi Zanami

**Komimushi Zanami** Szomb. Márc. 26 2016, 21:50

Valami különleges, valami érdekes előtt

Időbeli elhelyezkedés:Nem sokkal az ,,igazi” küldetés előtt

Éppen otthon üldögéltem míg készült a vacsorám és közben unalmamban a hajamat fonogattam. Már majdnem kész voltam, mikor hirtelen furcsa hangokat hallottam az utca felől. Oda mentem az ablakhoz, és lent egy ismeretlen fiú volt.
Nem igazán értette mit kereshet itt egy fiú, hiszen éjjel 11 óra volt. Le is szóltam hozzá.:

- Te ki vagy? És mit keresel itt?? Mit akarsz?

Egy ideig furcsán nézett rám aztán végre megszólalt.:

- A nevem Anoi. Te Zanami vagy, ugye? Érted jöttem, mert el kell mennünk egy küldetésre.

- Áh.....értem, de mégis miért most? 11 óra van nekem meg készül a ramenem.

- Ez most mit számít?!?! Érted kellett jönnöm. Látom, hogyan csillog a gyönyörű szemed a kajától, de légy oly kedves gyere le és tarts velem a főhadiszállásra.

- Rendben, várj egy pillanatot!

Gyorsan befutottam lekapcsoltam a gázt a ramenem alatt, befutottam a szobámba felvettem a küldetéses ruhámat írtam egy levelet apának egy mondattal:,,Küldire mentem, puszi...Zanami’’ Mivel nem tudtam mikor jövök meg, hogy mi a küldetés kicsit paráztam de nem lassultam le. Nem találtam a kulcsom és be volt zárva az ajtó, míg apa nem is volt otthon. Kinyitottam az ablakot ott ahol Anoi állt. Jeleztem neki, hogy álljon alrébb. Mikor végre tett egy lépést, leugrottam, hiszen csal az első emeleten voltam. A landolás sikeres volt, viszont amint léptem egyet, ott volt egy gödör, ami miatt ráestem Anoira. Valami megcsillant a szememben, mikor ránéztem. Megláttam a gyönyörű barna szemeit, ami alatt volt egy seb. Ráadásul a rövid barnás haját sem hagyhattam figyelmen kívül. Nem tudom miért, de a kezdeti nehézségek és bonyodalmak után ennyitől meg is kedveltem. Majd hirtelen megszólalt.:

- Jól vagy? Nem fáj semmid?

- Nem.....vagyis persze! Jól vagyok. És te?-mondtam kissé bizonytalanul

- Nem, semmi bajom.

- Akkor jó. Induljunk.

- Rendben.

Egy idő után már nem volt nagyon ciki. Igyekeztem nem mellette sétálni. Nem is figyeltem merre megyünk, csak követtem őt. Hirtelen csak azt vettem észre, hogy nem is a főhadiszállásra megyünk, hanem fel a Hokage szobrokhoz.Amikor felértünk kérdeznem kellett.:

- Anoi....mondd csak, miért is jöttünk ide? Azt hittem küldetésünk van.

- Ja.....hogy az.....?

~Néha úgy érzem, a fiúk nagyon furcsák....mit akar ez tőlem?!~

- Miért vagyok itt veled??? Válaszolj!-mondtam kissé idegesen

- Csak egy oka van...mielőtt elmennénk a küldetésre, szeretnék beszélni veled. A lényeg az, hogy szeretnélek kicsit megismerni–jelentette ki félénken

- Áh, értem.... -mondtam egyre nyugodtabb hangon

- Akkor nem bánnád, ha beszélgetnénk egy kicsit?-kérdezte ismét félénken

- Akkor kérdezz. Mit szeretnél tudni? –kérdeztem meg kissé meglepődtem

- Hát akkor, mivel is kezdjem-nézett fel az égre, majd folytatta-Például, mikor születtél? Mi a kedvenc színed? Van-e testvéred vagy esetleg állatod? Genin vagy chunin vagy??-kezdett el beszélni végre kissé normálisabb hangon- Tudod mit? Inkább csak mesélj...vagy nem is tudom!!

~Láttam rajta, hogy nem egy nagyon határozott személyiség~

- Rendben, biztos. Akkor hát, kérdezz, vagy meséljek? Összezavarodtam!-mondtam neki megnyugtatás képen, de belül kissé kavarodottan-Kezdjük elölről!

- Oké. Először is...-hirtelen elállt a szava és a hátam mögé mutatott-...fordulj meg...

Megfordultam lassan, de biztosan, hogy értsem mit is akar, hiszen mögöttem csak az erdő volt. Mögöttem nem volt más, mint egy róka. Nem igazán értettem, hogy mit kereshet itt, ez a róka. Hiszen az erdő szélén voltunk ráadásul egy hegy tetején. Gyorsan odaálltam Anoi mellé, és elővettem egy kunai tőrt a zsebemből. Anoi mintha kissé rémült lett volna. Megrúgtam a lábát, hogy kizökkentsem a bambaságból. Úgy tűnt, hogy hatott, mert hirtelen felnézett a földről és a szemembe bámult. Csak annyit mondtam neki, hogy vegyen elő egy-két shurikent és segítsen elüldözni a rókát. Mázlink volt, mert nem volt valami nagy az a róka. Sőt mi több, valószínűleg kölyök volt még.:

- Figyelj Anoi...el kell üldöznünk, nehogy a faluba menjen. Dobj a jobb oldala felé egy shurikent és egy másikat a másik oldalra. Én majd dobok egyet elé és akkor talán visszafut. De még előtte....várj!

Tettem egy hirtelen és gyors mozdulatot, hogy megnézzem, hátha elmegy, ha ezt teszem. Sajnos ez nem vállt be, éppen ezért jeleztem Anoinak, hogy kezdje el. Először végül bal oldalra dobta az egyik shurikent, majd miután a róka meg sem mozdult eldobta a másikat, az állat jobb oldalára. Ettől mintha már egy nagyon kicsit megrendült volna. Nem nagyon látszódott maga az állat, de mégis úgy tűnt, hogy alrébb lépett egyel. Egy kis fázis késéssel én is eldobtam a kunaimat maga a róka elé, hogy ettől talán már elmegy, de mégsem. Csak ott állt, mintha mi nem lettünk volna ott és nem dobtuk volna közül fegyverekkel. Mivel a tervünk sikertelen volt, egy-két pillanattal a dobásom után Anoi megszólalt.:

- Figyel ide, kérlek! Tudom, hogy furcsa, hogy itt vagyunk és ez a róka is valamiért pont most és pont itt nézelődik, de...ha nem bánnád, van egy ötletem.-mondta egyre élettel telibb hangon-Mit szólsz?

- Tudod mit?! Benne vagyok. Mondd a terved, hallgatlak!- jelentettem ki boldognak tűrhető hangon

~Hogyan lehetséges az, hogy a fiú, aki ideráncigált csak azért, hogy kérdezgessen rólam, ráadásul tőlem kissé furcsa volt! Valahogyan az, hogy mégis kitalált valamit, ha az én tervem már teljesen befuccsolt, eléggé tetszett. Szóval mi is a terved? Akartam kérdezni, de akkor hirtelen Anoi szólalt fel.~

- Most nagyon figyelj, mert csak egyszer szeretném elmondani, mert eléggé bonyolult.-ezúttal már végre teljesen határozott volt-Ez így megfelel?

- Természetesen. Figyelek, megjegyzem, csak mondd már, mert már nagyon kíváncsivá tettél ezzel az időhúzással.-üvöltöttem rá szerencsétlen gyerekre megint, de most kissé bátorító hangon-Na! Hallasz??

- Oké, oké itt vagyok és hallak is. Nos, akkor, a tervem az lenne,hogy először is valamelyikünk, mondjuk te közel egy hozzá, de csak ha nem bánod, ha agyonkarmol...és akkor megpróbálod megfogni. Innentől két lehetőség van:
1. Ha sikerül akkor csak beljebb kellene vinnünk az erdőben.
2. Ha nem és el akar futni, akkor valahogyan koordinálni kell és el kell érni, hogy az erdő és ne a falu felé fusson.
Remélhetőleg majd meg tudjuk oldani, hogy semmiképpen ne menjen a faluba., mert akkor nagy káoszt kelthet, még így is, hogy csak kölyök és eléggé ártalmatlan is. Ez így érthető? Megjegyezted?

- Persze, ez annyira nem bonyolult, hogy olyan könnyen elfelejtsem, hogy ne sikerüljön.

- Na és akkor, hogyan szerinted? Én csináljam, vagy vállalod te?

- Egyértelmű, hogy vállalom. Szeretem a kihívásokat, még az ilyeneket is. Készen állsz?

- Persze, én ne állnék? Én találtam ki a tervet is. Akkor csináld.

- Jól van na! megyek már.

Odamentem a rókához és megfogtam. Sikerült is felemelnem, de akkor mintha fejbe vágták volna, gondolt egyet és kiugrott a kezemből. Elindult a falu felé de szerencsére Anoi mögöttem volt és ő is el tudta kapni mindenféle karmolás és seb nélkül. Kicsit beljebb sétáltunk az erdőben és le tette egy fa tövében, ahol minden tele volt levéllel. Meglehetősen puhának tűnt. Szóval ott hagytuk,majd elindultunk vissza a faluba, még mindez előtt odamentem a szobrokhoz és megnéztem Konoha lát terét. Mondtam is Anoinak:

- Szerinted nem szép? Olyan gyönyörű!

- Teljesen igazad van, Konoha egy varázslatos falu és szerencsés az aki itt élhet.

- Egyet értek!

Visszamentem még egyszer a rókához, míg Anoi bámult ki a Konoha látóterén kívül. Láttam, hogy már nincsen ott és akkor csak annyit hallottam, hogy Anoi felkiált egyet kissé nőies és vékony hangon, de mivel nem tudtam mi történt odamentem. Mire oda értem láttam, hogy Anoi ott ül a hegy szélén és az ölében ott van a róka. Olyan cukik voltak, hogy majdnem elsírtam magamat miatta. Anoi megfordult és rám mosolygott. Ismételten visszavittük a rókát, de most egy kicsit beljebb az erdőben. Ezúttal én vittem és nem is ugrott ki a kezemből, viszont egy kicsit megkarmolászott, de ez nagyon nem zavart, igazából csikizett is egy kicsikét. Újra kijöttünk az erdőből, ezúttal azonban nem jött ki, szóval el is indulhattunk haza.

Úton hazafelé újra eszébe jutott, hogy rólam akart beszélni és egyből szóba is hozta.:

- Szóval...majdnem el is felejtettem. Úgy volt, hogy beszélünk rólad!

- Ja...igaz is,-mondtam kissé kedvetlen hangon-mit mondjak? Mit szeretnél tudni?

- Csak mesélj egy kicsit. Nekem ennyi elég.

- Jól van...akkor. A nevem Komimushi Zanami. 13 éves vagyok. Komimushi Enoshi, jounin az apám. Vele élek. Édesanyám kiskoromban meghalt. Ő Komimushi Inomo volt. Még annyit, hogy csak genin vagyok. Ennyi elég lenne?

- Persze. Nekem ennyi elég.

- Oké, de akkor most mesélj magadról te is egy kicsit, hogy én is meg ismerhesselek!

- Hát én Iko Anoi. 14 éves vagyok. Van egy húgom aki még csak 6 éves. Anyám és apám is jounin. Én különben már chunin vagyok, de csak az előző chunin vizsgán lettem az, ami nem volt túl régen.

- Rendben, akkor ezt letudtuk? Tudunk eleget egymásról, ahhoz, hogy kibírjuk a küldetést?

- Igen, részemről mind ez letudva!

Egy meglehetősen hosszú séta után elértük a házunkat és mivel nem voltam el túl sokáig apa még odabenn aludt és én nem tehettem mást, mint, hogy visszamászok az ablakon keresztül. Ez a mászó túra igazán nehéz lehet annak aki nem ott lakik. Volt néhány vicces kis repedés ahhoz, hogy fel lehessen és ezt az utat csak apa és én ismerjük, feltéve, hogy nyitva van az ablak és nem tudunk másképpen bemenni. Anoi végig ott állt alattam és figyelte, hogy ha leesek akkor e tudjon kapni. Jó küldetéstársnak ígérkezett. Szerencsém volt és nem estem le. Odabent már hallatszott apa horkolása. Elköszöntünk egymástól Anoival és megbeszéltük, hogy holnap ugyanígy értem jön. Bementem, felkapcsoltam a gázt a ramenem alatt, mert sajna már kihűlt, de én még éhes voltam. Így is megéri,gondoltam mélyen magamban. Amíg készült a ramenem bementem a szobámba és átöltöztem. Kimentem és ki is dobtam a lapot amit apának írtam és vártam, hogy elkészüljön a kajám, végre valahára.

Namikaze Minato Csüt. Ápr. 07 2016, 15:03

Aranyos kis történetecske volt meg kell hagyni Very Happy

Amolyan vihar előtti csend hangulata volt. Ezért is nem tudok nagy mennyiségű chakrát adni, de így is kapsz +3-at ^^

**Komimushi Zanami** Csüt. Jún. 30 2016, 15:22

Egy új faj? Áh...már mindegy...inkább mentő expedíció

     Ismételten egy unalmas reggellel kezdtem a napomat. Nem tudtam előre, hogy mi történhet, hiszen minden nap történt velem valami furcsa az utolsó küldetésem óta. Az első nap láttam egy furcsa madarat, ami fehér volt mint a frissen hullott hó, szeme kék volt, mint a sötét éjszaka, és olyan hangja akárcsak a legszebb hangú énekesnek a világon. Iszonyatosan tetszett ez a madár és ami igazán furcsa volt, vagyis ami a lényeg, az az volt, hogy az említett madár minden egyes napon ugyanazt a dalocskát énekelte az ablakomban és miután ezt megtette eltűnt és csak a következő napon jelent meg az ablakban. Bár a mai napon ez egy kicsit megváltozott. Éppen csak arra vártam, hogy megjelenjen a madár...furcsamód nem jelent meg. Kissé elszomorodtam és nagyon szerettem volna ismételten hallani a madárka dalát. Arra gondoltam, hogy várok még rá egy keveset és ha nem jelenik meg akkor cselekedhetek, hogy lássam és halljam is még egyszer, Már éppen el akartam menni otthonról az erdőbe, hogy megkereshessem, de akkor megjelent egy jounin ruhás férfi. Hirtelen megragadta a karomat és elrángatott a házunk melletti apró kis sikátorba. Kissé meg voltam rémülve, hiszen fogalmam nem volt, hogy ki lehet az idegen. Mivel úgymond le voltam „fagyva”, ezért fogalmam nem volt, hogy mit reagálhatnék erre a hirtelen történ eseményre. Furcsa érzés volt. Nem szoktam hozzá az ilyen szintű félelemhez...ilyen szinten egy ilyen embertől. Egész életemben csak egy alkalommal voltam ennyire rémült, amikor az anyukám meghalt, de hiszen akkor még kicsike voltam. Csak néztem a semmibe, már egy jó ideje, amikor a férfi hirtelen megszólalt:

- Szervusz te lány!- kissé őrültnek éreztem a hangját, de láttam, hogy folytatni akarja, ezért nem válaszoltam-Tiry vagyok. Édesapáddal voltam küldetésen. Tudom kicsit furcsa, de apukád eltűnt közvetlenül a küldetésünk után. Őszintén...fogalmam sincsen, hogy hova tűnhetett.-váltott át a hangja kétségbeesettebbé

Meglepődtem, mert első látásra nem tűnt olyan puhánynak. Azt hittem egy erős ember...bár...lehetséges, hogy erős csak eléggé puhány. Ezt egy kicsit átgondoltam aztán magamhoz tértem és választ sajtoltam ki a hangszálaimból:

- Értem...nos akkor Tiry ha már eljöttél eddig nem mondanád el, hogy miért éppen hozzám jöttél ezzel kapcsolatban. Mondjuk...tudom, hogy az apám de én a helyedben előbb kerestem volna aztán szóltam volna a főhadiszállásnak, hogy küldjenek segítséget, és ha már nem lenne remény jönnék ide. Mégis, köszönöm, hogy ide jöttel eltekintve a formalitásoktól...Szó ami szó miért kellek én emiatt? -válaszoltam lassan

Különös volt, amilyenné most vált. Azt hittem erős, de kiderült, hogy nem...legalább is arra gondoltam, akkor. Viszont akkor hirtelen folytatta.:

- Igazán sajnálom ezt a kis kellemetlenséget, de mivel te is mered a legjobban veled a legvalószínűbb a siker.

- Rendben, akkor felőlem kezdhetjük is.

     Először fogalmam nem volt, hogy merre mehetnénk, hiszen bele sem gondoltam, hogy apa hova tűnhetett. Nem nagyon tudtam milyen messze lehet. Arra gondoltam, hogy esetleg a kedvenc helyére mehetett, de sajna mindkettőnknek sok küldetése volt amióta itt élünk, ezért nem tudhattam, hogy hol van az a hely, már ha egyáltalán létezett. Mindent helyet végig gondoltam ahol el tudtam képzelni, hogy apa oda ment. Sajnos...semmi nem jutott eszembe ezért csak követtem az ösztöneimet. Vagy egy órán át bolyongtunk a faluban aztán eszembe jutott egy fenomenális ötlet. Az jutott eszembe, hogy talán apa barátai tudnak róla valamit. Éppen ezért Tiryvel elkezdtünk házalni, hogy megkérdezzük apa összes ismerősét, hogy nem tudják-e, hogy hol lehet. Nem nagyon tudtam, hogy hol lakhatnak ezek az ismerősök, sokról nem is tudtam, de akiről akiket ismertem és kis eséllyel azt is tudtam, hogy hol lakik ahhoz elmentünk. Legelőször Arohoz mentünk. Az én szememben ő állt legközelebb apához. Nem tudtam volna mit reagálni, ha nem tud segíteni. Mivel siettem előrefutottam, aztán Tiry beért, pont amikor már készültem volna csengetni. Amint lenyomtam azt az apró kis gombot amit kellett, egy aranyos dallam ütöttem meg a fülemet. A dalocska rettenetesen hasonlított annak a madárnak a dalához ami a mai napig minden reggel megjelent az ablakomban. Várnunk kellett egy keveset de végre kinyílt az ajtó és megláttam Arot, aki egyből megszólalt, amint meglátta a szememet:

- Szia Zanami! Hát te, hogyhogy itt vagy? Régen találkoztunk! Édesapád hol van? -rettenetesen izgatott volt, ez látszódott

Én ezzel nem nagyon tudtam volna mit keresni, ha nincs ott Tiry, aki vissza rángatott a sok zaj okozta kábultságból a való világba, hogy meg tudjak szólalni.:

- Tudod...Aro bácsi...nem tudod véletlenül, hogy hol van apa?

- Most, hogy mondod, ma találkoztunk és eléggé furcsán viselkedett. Bár az apukád és mindketten nagyon jól ismerjük, engem mégis kissé meglepett a viselkedése. –váltott át a hangja komolyabbra- Miért kérded?

- Csak annyi, hogy...- jutott eszembe Tiry aki ott állt mögöttem-..., hogy apa még nem jött haza és nem tudom hol lehet. Valamint ő itt Tiry -mutattam a hátam mögé- ő volt apával küldetésen és segít megtalálni apát.

- Értem Zanami. Akkor csak annyit tudok mondani, hogy miután édesapád itt járt elindult a hokage szobrok feletti épület felé. Gondoltam, hogy megkérdezem miért megy oda, hiszen ott leginkább csak elhagyatott épületek vannak, de végig gondoltam és rájöttem, hogy neki is van magán élete, szóval hagytam menni. Csak ennyi információval tudok szolgálni...sajnálom.

- Semmibaj! Köszönöm Aro bácsi rengeteget segítettél! Akkor mi most megyünk. Szia!!! –köszöntem el kapkodva

Mikor már Tiry kezét fogva rohantam a hokage szobrok felé. Tiry korához képest (már amennyinek tűnt) gyorsan futott utánam, bármilyen meglepő is volt. Amint elértük a hegytetőt, Tiry megállt és elkezdte sűrűn kapkodni a levegőt. Emiatt kissé megijedtem:

- Tiry...jól vagy?

- Hát...-hallatszott felőle lassan

- Ülj le, pihenj egy kicsit.

- Jó.

Fél órán át ült a földön miközben én nézelődtem, persze közel maradtam, de azért fontos volt, találnom valamit ami elvezethet apához. Csak néztem és néztem, amikor egy kezet éreztem a vállamon. Tiry volt az, aki úgy tűnt már jobban van. Láttam rajta, hogy készen van a tovább állásra. Szerencsére miközben ő pihent, én láttam néhány lábnyomot egy kis házba. Szerencsém volt, mert sok eső volt abban az időben, így látszódtak a cipők nyomai. Szóltam Tirynek, hogy kövessük a nyomokat. Egy elhagyatott kis házban lyukadtunk ki hirtelen. Nem is tudom hogyan, hiszen végig a földet néztem és azt sem tudtam, hogy merre megyek. Még is amint odaértünk láttam egy csukott ajtót a házon belül. Itt már egy kis ideje nem láttam nyomokat, de éreztem, hogy apa odabent van. Kinyitottam a csukott ajtót és megláttam apát. Iszonyatosan boldog voltam, hiszen nem csak, hogy eltűnt, de eleve régen láttam a tömérdek küldetés miatt. Csak mosolyogni tudtam, miközben néztem, aztán észrevettem, hogy nincs magánál vagy alszik.. Körülnéztem és nem láttam mást csak egy kutyát. Oda súgtam Tirynek, hogy ébressze fel apát amíg én megnézem, hogy van-e ott még valaki. A kutya felé indultam el, mert a szerencsémnek köszönhetően pont az ajtóban feküdt. Tiry még csak ébresztette apát, amikor a kutya elkezdett hangosan ugatni. Erre persze apa felébredt, de az ajtó is kinyílt. Engem ez annyira meglepet, hogy hátra estem és bevertem a fejemet, ráadásul...emlékeim szerint...elájultam. Egy kicsivel később ébredtem és meg voltam kötözve. Apa és Tiry ott álltak körülbelül két méterre tőlem, miközben az idegen aki valószínűleg az ajtó nyitó volt közvetlenül előttem állt a a kutyával. Apáék és a férfi is kunat rántott. A kutya elkezdett futni feléjük aztán elkezdődött a harc. Egy ideig csak tapasztalat gyanánt benéztem és tanulmányoztam aztán eszembe jutott, hogy meg vagyok kötözve. Ez egy kicsit kiakasztott. Éppen ezért elkezdtem kiszabadulni. Próbáltam elővenni egy kunait a fegyvertartómból, hogy szét vághassam a kötelet és ez sikerült is, bár elég sok időbe telt mire kivettem és elvágtam. Szerencsém volt, mert a harc még tartott. Az idegen még mindig előttem állt és ezt kihasználtam, mert sejtettem, hogy nincsen hátul szeme. Miután kikötöztem a lábamat, azzal a kötéllel a kezemben felálltam halkan, nehogy a kutya észrevegyen, és irtó gyorsan megkötöztem. Szerencsére nem volt gyorsabb nálam, vagyis nem tudott elszökni mielőtt végezhettem volna. A kutya is későn vett észre aztán Tiry mögé osont amikor észrevett és én odadobtam neki egy kötelet, amiből nyakörves pórázt vagy mit csinált a kutyának. Már nem is tudom mi volt pontosan, de hatott.

     Miután összekötöttük őket ismételten csak arra gondoltam, hogy végre megtaláltuk apát és megint jól van, immáron szabadon. Össze ölelkeztünk aztán átfordultam Tiryhez aki megelőzött a köszönet nyilvánítással...sajnos.:

- Zanami, köszönöm, hogy segítettél megmenteni édesapádat. Nem tudtam kihez fordulni...szerencse, hogy rád találtam. Valamint köszönöm hogy nem szóltál a vezetőségnek.

- Igazán nincs mit Tiry. Voltaképpen neked tartozom én köszönettel...-mondtam

- Én pedig mindkettőtöknek köszönöm, hogy megmentettelek, ha nem jöttök, talán már nem is lennék itt. Szóval köszönöm! -vágott apa a szavamba

Vicces köszönt kör volt, de azért gyorsan letudtuk, számomra szerencsés volt, mert már eléggé fáradt voltam és az utam mégis arra irányult, hogy megtaláljam a madarat. Amint kiléptünk az épületből a föld megrezzent és a ház majdhogy nem szétesett. Apa és Tiry elmentek a „foglyokkal” , mert én még szét szerettem volna nézni egy kicsit, hátha megtalálom a madarat. Elég sokáig mászkáltam az erdőben, amikor egy kis fészket pillantottam meg egy óriási fán. Furcsa, de nem csak egy madárfészek, hanem egy faház is ami tele volt virágokkal. Gyönyörű volt. Életemben nem láttam még ilyen gyönyörű dolgot. Egy kis ámuldozás után megnéztem közelebbről a fészket, mert bemásztam a házba pontosan jól láttam amit akartam. A fehér kis madárkák ott csipogtak körülöttem, mint az idegesítő kutyajátékok amik folyton csak csipognak ezen az idegesítő frekvencián. ettől függetlenül nagyon szépnek találtam ezeket a madarakat. Egy kis várakozás után odarepült a madár amit minden reggel láttam. Sokáig nézett rám meredten akárcsak a fiókák, de megérte, mert elkezdett dalolni. Ez csodálatosabb volt mint amiket eddig összesítve énekelt nekem. Furcsa...de annyira tetszett, hogy akaratlanul is tapsoltam. Ezután a koncert után megsimogattam őket aztán elindultam haza. Teljesen fáradt voltam. Nem nagyon van részem emberrablásban. Apa már aludt amikor haza értem. Már az ajtóban tudtam, mert hallottam a horkolását. Beléptem és semmivel sem törődve bebotladoztam a szobámba aludni. De boldog voltam, mert megtaláltuk apát, láttam a madarat, aki énekelt is nekem egy utolsót. Ezzel ki is derült, hogy miért nem jött aznap....ételt szerzett a fiókáinak. Nem fontos...már. A legfontosabb az az aznapi kaland volt. Mondhatjuk, hogy kiemelkedő volt!

Jiraiya Vas. Júl. 03 2016, 22:40

Vegyes érzelmeim vannak a Kalanddal kapcsolatban. Kicsit komolytalannak érzem, komolyan elmesélve, viszont vannak benne jó részek. A legnagyobb hibája, hogy kicsit összeszedetlen, nem teljesen vannak egybe a gondolatok és nagyon nagyon rohannak az események. De ne aggódj, kicsit még fejlődsz és jó lesz Smile

A mesélőid sokat tudnak tanítani amúgy, meg terelgetni, érdemes rájuk hallgatni!

Elfogadva! +8 Chakra!

Megjegyzés: Majd használj japán neveket ^^

**Komimushi Zanami** Vas. Júl. 31 2016, 22:15

Ismerkedés
Időbeli elhelyezkedés: Chozu sensei megismerése után egy héttel

Éppen sétáltam hazafele edzés után, amikor besétáltam egy apró kis boltocskába. Nem nagyon lehet azt mondani, hogy sok áru volt, mert nem is volt. Meglehetősen kicsi volt a kínálat. Én mégis megláttam valamit ami kifejezetten megtetszett. Egy kis farkas vagy róka lehetett.: Komimushi Zanami Stark%20nyakl%C3%A1nc-228x228

Komimushi Zanami Stark%20nyakl%C3%A1nc-228x228

Nem tudtam megállapítani, annyira messze volt. Nekem mégis meglehetősen megtetszett. Elindultam, hogy közelebbről is megnézhessem. Minél közelebb mentem annál jobban megtetszett. Amint elértem, meg is fogtam és rápróbáltam a nyakamra, hogy jó-e a mérete a láncnak és bár furcsálltam, mert távolról kisebbnek tűnt, jó volt rám. Gyorsan elkezdtem keresni rajta az árcédulát, de nem találtam. Oda siettem az eladóhoz, hátha tud segíteni, hogy mennyibe kerül. Meg is kérdeztem, de nem értette, hogy milyen nyakláncról beszélek, mert neki nincsen ilyen nyaklánc a boltja árukészletében. Különösnek tartottam, de nem is firtattam tovább. Inkább hazamentem. Amint hazaértem jutott eszembe, hogy otthagytam a felszerelésemet a boltban. Amikor felálltam az ágyamról, a nyaklánc kiesett a zsebemből. Nem értettem, mert azt hittem, hogy otthagytam a boltban. Gyorsan felvettem és elindultam vissza a boltba, a cuccomért.

Miközben sétáltam és sétáltam átmentem egy kis sikátoron. Majdnem teljesen sötét volt, csak egy kis fényvonal ment keresztül a közepén. Éppen átsétáltam rajta, amikor megláttam egy kis rókát az egyik cső végén kilógva. Furcsálltam, mert nagyon apró volt és csak úgy ott feküdt a falu közepén. Minden esetre odamentem hozzá és megpróbáltam kiszedni a csőből, mert úgy tűnt, hogy be van ragadva. Próbáltam kihúzni amikor hirtelen megszólalt:
- Hé…hé! Ez fáj!

Én erre nem tudtam mit reagálni. Hiszen a róka elkezdett beszélni hozzám.

- Na mivan?! Elvitte a róka a nyelved? –folytatta

- Nem…de nem tudom mi a bajod…te kezdtél el beszélni hozzám…

- Hát ja…, mert elkezdtél ráncigálni!

- Jólvan na. Azt hitten azt szeretnéd, hogy valaki segítsen…de akkor inkább elmegyek.

[…]

- Ne!!! Kérlek segíts…beragadtam amikor menekültem.

- Ugyan mi elől menekültél te?

- …egy másik róka elől…

- Már megbocsáss, de eléggé szerencsétlennek látszol, ezért megértem, hogy kergettek.

- Hát te meg nem vagy valami kedves.

- Akkor szia!

- Ne! Várjál már. Szedjél ki és akkor válaszolok a kérdéseidre.

- Rendben.

Nagyon siettem, hogy kihúzzam és miután néhányszor megrántottam sikerült kiszednem.

- Nos. Csak egy kérdésem van: Hol éltek ti beszélő rókák?

- A neve az Kitsune-ana. A Föld Országában van egy kietlen puszta ahol ember ritkán jár. A föld felett és persze alatta is vájatokban élünk, amiket az elsők vájták ki. Mi viszont egyre többen vagyunk, ezért egyre több vájat áll rendelkezésünkre, amiket belakhatunk. Emberek nem is találnak oda önmaguktól, mert nem úgy mint az átlagos rókák, nem csak beszélünk, de nincs is olyan jellegzetes szagunk ami odavezetné az embereket. Így lehet megkülönböztetni minket Nin-juu-kat az átlag állatoktól...meg persze úgy, hogy mi jóval intelligensebbek vagyunk.

- Értem…mondjuk. Akkor te egy Nin-juu vagy. Az akadémián azt tanultuk, hogy veletek vérszereződést kell kötnie annak az embernek aki meg szeretne idézni titeket. Valamint azt is, hogy a megidézendő állatnak úgymond meg kell engednie, hogy megidézzék. Mindig egyenjogú félként kell tekintenünk rátok és bízzunk bennetek. Olyanokat is mondanak, hogy tiszteljünk titeket, mert rengeteg olyan történelmi eseményekben volt részetek, nektek Nin-juu-knak, hogy azt nem lehet überelni semmilyen emberi tettel. Ez igaz?

- Igen. Furcsa, hogy nektek ilyeneket tanítanak. Nekünk azt tanították, hogy az emberek fölényeskedő idióták akik csak ki akarnak használni minket. De ha igaz amit beszélsz, akkor ez nem így van. Mondd csak…, hogy hívnak?

- Zanaminak. És téged?

- Engem Suchinak. Örülök, hogy megismerhettelek Zanami.

- Én úgy szintén Suchi. Mégis…mondd csak, te miért vagy itt?

- Hát, mint azt már tudod…egy másik róka kergetett. Mindezt azért, mert el kellett, jönnöm egy küldetés miatt, ami nem is igazán küldetés, mert anyám küldött el, de ez most nem lényeg. A lényeg az az, hogy van nálam egy levél amit el kell vinnem a hegyekbe.

- Világos. Mivel szabad vagy, így gondolom most elválnak útjaink. Szia.

- Zanami! Nem lenne kedved elkísérni engem?

- Nem is tudom…még el kell mennem egy boltba a holmimért, aztán pedig edzenem kéne.

- Kérlek Zanami. Az előbbi róka biztosan jönni fog még, és egyedül képtelen lennék elkergetni.

- Jó nem bánom de előtte akkor is elmegyek a boltba.

- Akkor veled megyek!

Végre sikerült tovább mennünk ezután a hosszas csevej után Suchival. Végig csak beszélt hozzám egész úton, hogy milyen az otthona és a családja. Pont akkor értük el a boltot amikor az apjáról kezdett el beszélni. Kicsit sajnáltam, mert nem sokkal korábban azt mondta, hogy az apja a legerősebb róka a klánban. Mielőtt bementem volna, szóltam neki, hogy ne felejtse el elmondani, hogy milyen is az apukája, miután vissza értem, mert nagyon kíváncsi voltam már rá is. Meglehetősen gyorsan mentem be a táskámért amit nem találtam bent. Oda is mentem a bácsihoz aki még mindig ugyanúgy ült a kasszában, mint amikor elmentem.

- Elnézést. Nem tetszett látni a holmimat? Ott hagytam a sarokban.

- Oh igen! Te vagy a lány aki idejött azzal a nyaklánccal.

- Igen én vagyok.

- Ez esetben, tessék. Itt van a holmid.

- Köszönöm szépen! Viszlát.

Aztán fogtam magamat és a felszerelésemet, majd kisétáltam az ajtón. Suchi kint állt és várt rám. Séta közben felvilágosított, hogy a hegyre megyünk, az erdőbe és egy faházat kell keresnünk. Ezt a beszélgetést szerencsére meglehetősen hamar letudtuk, de akkor beütött a krah. A róka akiről korábban Shuchi mesélt…aki üldözte, kitudja hogyan, megtalált minket, a hegyen felfelé sétálva. Így utólag jó ötlet volt nem megkérdezni, hogy miért akarta elkapni Suchit, mert biztos csak még egy unalmas történet lett volna. Minden esetre hirtelen megjelent. Végig üvöltözött, de nem értettem mit beszél. Folyton Suchit kergette, aki körülöttem rohangált. Én mondtam neki, hogy lassítson, és amikor megtette, fogtam magam és felemeltem a másik rókát, hiszen még Suchinál is kisebb lehetett. Ereje is elég kevés volt neki, de még karma sem volt…Nem nagyon akartam bántani, ezért gyengén fejbe vágtam, amitől elájult. Azután fogtam Suchit és elkezdtem sétálni tovább. Minden esetre, amikor felértünk a hegy tetejére elkezdtünk mászkálni nagyjából az egész erdőn keresztül. Mindent átfésültünk, töviről hegyire, mire teljesen elfáradtam. Csak mentünk és mentünk, amikor hirtelen a földön fekve találtam magamat. Egy pillanattal később már el is voltam ájulva. Suchi ébresztett fel.
- Zanami! Zanami! Ébresztő! Meg kell találnunk a házat!

- Mi…mivan? Hol vagyok?

- Az erdőben vagy Zanami! Kelj fel, mennünk kell tovább.

Hamar észhez is tértem, mert eszembe jutott hogy segítenem kell Suchinak. Gyorsan fel is pattantam és el is indultam előre a semmibe. Egy kis ideig sétálgattam még tovább, amikor megláttam egy apró kis faházat egy hatalmas fa tetején. Hamar szóltam Suchinak, hogy talán látom az ember házát akit keresünk ezért mivel ő nem tudott fára mászni, beleraktam a hátizsákomba a kis rókát és én elkezdtem felmászni a fára. Egyszer kétszer lecsúsztam róla ami kissé megkarcolta a karomat, de nem nagyon zavart, mert nagyjából a harmincadik lecsúszás után elértem egy nagyobb ágat ahonnantól már végre voltak ágak, amik eddig nem nagyon. Még néhányszor sikerült vissza csúsznom, de ezúttal a nagy ágra és végre ezek után sikerült elérnem a faházat. Nem nagyon érdekeltek a sebek, mert tudtam, hogy megérte, mert haza juttathattam vele Suchit. Amint elértem a házat egyből elkezdtem keresni az ajtót, ami mint kiderült nem volt, ezért elkezdtem kopogtatni az ablakokon. Sajna semmi reakció nem érkezett ezért tovább nézelődtem. Meg is láttam egy kisebb lyukat a falon. Ahogy méregettem eljátszadoztam a gondolattal, hogy Suchi talán átfér rajta. Igazam is lett, mert fogtam és kivettem a táskámból, majd beküldtem a házba. Néhány perc múlva kinyílt egy ablak amin egyből be is mentem. Az öregember volt odabent Suchi-val.

- Szia! Moi vagyok. Te gondolom a lány vagy, aki megmentette Suchit a csőben maradástól és…az öccsétől…

- Hehe…- hallatszott Suchi felől valami- Köszi Moi… Minjdegy. Zanami…Ő itt Moi, mint azt már tudod az egyik legismertebb ember aki vérszerződést kötött a fajunkkal. Nagyon híres odahaza. Mindenki tiszteli az ereje és a tehetsége miatt. Amióta az eszemet tudom ismerem őt.

- Értem. Örülök, hogy találkoztunk. Suchi…odaadtad már neki a levelet?

- Igen persze.

- Rendben, akkor én megyek is.

- Értem. Örülök, hogy megismertelek és, hogy megmentettél Zanami…kétszer is.

- Ugyan, semmiség volt. Tényleg. Akkor én megyek is.

- Szia Zanami! – üvöltötte utánam Suchi

Kicsit sajnáltam, de amikor megláttam, hogy már készül haza "idéződni", fogtam magam és megöleltem, Suchit, aki egy pillanattal később eltűnt. Nagyon szomorú voltam, de aztán megláttam a nyakláncomat, ami eszembe juttatta az egész napot. Akkor döntöttem el, hogy az a farkasos/rókás nyaklánc lesz az emlékem arról a napról. Hamar elbúcsúztam Moitól is. Végül fogtam magam és kisétáltam…az ablakon. Elindultam haza és csak azon járt az eszem, hogy vajon m ikor találkozhatok újra Suchival, valamint, hogy milyen lehet Kitsune-ana…

Terumi Mei Vas. Aug. 21 2016, 01:25

Kedves Zanami!

Elsősorban, ami képet a nyakláncról linkeltél, az a Trónok harcából a Stark háznak logója, egy farkas. Very Happy

Továbbá...

Sajnos a Kalandodat ilyen minőségben nem fogadhatom el, elmondom, miért:

- Logikátlanok az összefüggések, legalábbis a ninjuuval kapcsolatban. Miért ne tudna hazaidézni, ha csak beszorult egy csőbe? Ha figyelemmel kísérted a Naruto sorozatot, abban láthattad, hogy akkor is képesek voltak hazajutni maguktól, ha rengeteg sebesülést szereztek, vagy a halálukon voltak, hiszen ezt a legkevesebb erejükből is megtehetik,
- Mint tudjuk, ha már a ninjuu szolgálataira nincs szükség, vagy itt a te esetedben, ha már nem szeretne tovább a helyszínen tartózkodni, akkor egy pukkanás kíséretében eltűnik vissza oda, ahonnan jött,
- Nem értettem ezt a "két lehetőség van" dolgot éppen a fentiek miatt, ugyanis egy tapasztalt shinobi, akinek szerződése van a rókákkal/ninjuukkal, azok tisztában vannak vele, hogyan idézhetőek meg és vissza.

Mivel az egész kalandod erre épül, vannak lehetőségeid. Vagy javítod a fentiek alapján és kitalálsz valami mást, hogy a róka miért nem jut haza - bár logikusabb inkább azt mondani, hogy nem akar, mert még valami dolga van; esetleg egy teljesen más történetszálat találsz ki az említett rókafival.
Ha elfogadnám ezt az irományod, akkor nem fejlesztenélek a továbbiakban, és abban a tévhitben maradnál, hogy ez mind így jó és helyes.

Amennyiben kérdésed van, nyugodtan fordulhatsz hozzám PM-ben. ^^

**Komimushi Zanami** Pént. Szept. 16 2016, 15:52

//Kijavítva! remélem így már elfogadható lesz! Very Happy

És remélem, nem baj, hogy benna maradt a Stark-os nyaklánc...csak éppen azt néztem amikor írtam. Smile

//

Terumi Mei Pént. Szept. 16 2016, 16:39

Így már sokkal jobb. Very Happy

Jutalmad +10 chakra és +1 TJP.

Ajánlott tartalom

Komimushi Zanami

Komimushi Zanami

Re: Komimushi Zanami

Re: Komimushi Zanami

Re: Komimushi Zanami

Re: Komimushi Zanami

Re: Komimushi Zanami

Re: Komimushi Zanami

Re: Komimushi Zanami

Re: Komimushi Zanami