Nyugati Partvidék

A raitonosokhoz kellett volna állnom, nyilván ez elég alap tény. Ám az már váratlan fordulatnak tudható be, hogy mégis a katonosokhoz kerültem be. Akár akartam, akár nem, a második elemem felébredt hosszú álmából, pont jókor azt hiszem. Történt ugyanis hogy elhelyezkedéskor valaki már túlságosan rákészült a háborúra, olyannyira, hogy saját bajtársain akarta levezetni. Gondolok itt magamra.
Most akkor hagyni fogod, hogy lökdössön? Csak egyszer jött nekem és nem hiszem, hogy direkt csinálta volna, csak lekocco…
- Menj már arrébb szövetképű!
Áhh. Biztos nem direkt volt. A sértéshez egy kétkezes lökés is társult egy marcona Kumogakureitől. Arcát két sebhely is tarkította, bizonyára nem az udvariassága végett szerezte őket. Kezem ökölbe szorult, kapucnim takarása alól féloldalas tekintetemmel átszúrtam a férfi koponyáját. Ő bambán rám nézett, majd hüvelykujjait és mutató ujjait felém nyújtva egy keretet formálva folytatta mondanivalóját.
- Ja, tökéletes leszel egy koporsóba. – Ekkor történt, ugyanis hogy a tekintetem már nem volt elég. Testem azt kívánta, hogy megüssem. Megtehettem volna? Meg. Pozitív következménye lett volna? Hosszútávon biztosan nem. Nem kellett még egy ok, hogy fikázzanak a faluba, de mégis úgy, de úgy meg akartam ütni. Türtőztettem magam, ökölbe szorult kezeim szinte izzadtak, mintha lélekben már az arcán nyugodtak volna jó párszor. Nem tettem semmit, csak néztem és összeszorítottam fogaimat, kezeimet.
- Na, most akkor mi lesz? Hívod anyucit és apucit? Ja, nem, emlékszem már! Te nem élsz ilyesmikkel. Háh! – Testem akarva-akaratlanul mozgott, talpam megfeszült és úgy kilőtt engem, mintha csak ágyú lett volna előző életében. Jobb karom lendült várva, hogy a férfi meglepett arcát átrendezze egy krumplipüréhez hasonlatos masszává. Nem érdekelt honnan tud rólam, miért tud egyáltalán akármit is rólam, csak mentem előre. Szinte már éreztem, ahogy lángol a kezem.
- Hó, hé! – Fogott vissza az egyik ott álló shinobi. – Ezt nem kéne. Meg amúgy is… - Nézett rá karomra furcsállva valami nem oda illőt. – Te is érzed ezt a…? Basszus lángol a karod! – Gyorsan letéptem fáslijaimat, majd eltapostuk. Hát, ez meredek volt. A mamlasz eltűnt a tömegbe, míg az engem lefogó shinobi egy másik irányba terelt.
- Azt hiszem, neked arra lenne a helyed, mondd el mi történt.
Egy konohai csoportvezetőnek számoltam be a történtekről, ki a raiton csoport helyett a katonba osztott be. Nem volt mit tenni követtem az utasításokat, így legalább távolabb kerülhettem attól a pofátlan tagtól. Tudod, jobban örültem volna, ha őt gyújtod be, nem pedig saját magadat. Az elhelyezkedés és az instrukciók után vállat vontam majd kifújtam magam. Hát ha chakrát kell kifújni az elején az még elsőre is menni fog. 
Összesűrítettem semleges chakrámat a torkom tájékára, majd ösztönösen kifújtam azt. A chakra mennyisége ugyan kifogástalan volt, hisz se nem volt túl sok, se nem túl kevés, az állaga viszont már kevésbé. Szétszórtnak tűnt, zavarosnak, mint egy megkacsázott víz. Hm, nem koncentráltam volna eléggé? Ez egy komoly kérdés, Taka? 
Megrázva fejemet próbáltam elhessegetni nem régiben megtörtént konfliktusomat, révén bizonyára az zavarta meg chakrám összpontosítását. Miután ezt tisztáztam újból nekigyürkőztem és bizony igazam volt. A chakra reagál az érzéseimre, ezt eddig is tudtam, de túlságosan is könnyű róla megfeledkezni. Legalábbis nekem. Körbe néztem és láttam már olyan ninját is, aki már begyújtotta chakráját, látszólag hibátlanul. Ugyan nem láttam senkit, ki elrontotta volna, ezzel leégetve magát a szó legszorosabb értelmében.
Szerény személyem meg végképp nem akarta elsietni ezt a próbálkozást így a tökéletes adagolást gyakoroltam újból és újból. Mikor már úgy éreztem, hogy készen állok, lehunytam szemem.
Tűz chakra. Mondanám, hogy meglepődtem, de a jellememből kiindulva talán más elem nem is jöhetett volna szóba. Mert gyorsabban elkattansz, mint egy sakefüggő a lépcsőházban felfelé? Dante szavai igazságot reflektáltak, néha kissé… Tényleg hevesen reagálok. Így hát belső lángomat régi emlékeim hamvaiból próbáltam meg előhozni. Olyan sérelmekből táplálkoztam, amik nagyban alakították személyiségemet, sajnos nem a pozitívabb irányba. Mély levegőt vettem, majd chakrámat kifújva megpróbáltam begyújtani azt. Szemeim nagyra tágultak, nem csoda, hisz a gömb nagy lángokba tört ki, közel az arcomhoz. Nos, ha nem is volt túl közel én nagyon is úgy éreztem. 
Abbahagytam a fújást, majd reflexszerűen megtapogattam fejemet. Huh, oké. Nem volt valami stabil a dolog, meg kell hagyni. A gömbformát meg kéne tartanom, nem engedhetem szabadjára a technikát. Mellesleg nem ártana kissé távolabb aktiválni… De! Sikerült előhívnom tudatosan a katon elemem. Azt hiszem ez már önmagában plusz pont. Letudva gondjaimat újból nekiálltam. Mély levegőt véve hátra hajoltam, majd lendületből fújtam ki a jutsut. Az íve egyenes volt, a formája nem tökéletes, de megfelelő, az ereje, nos azon volt még mit dolgozni.
- Ehhez kéne valami plusz. - Suttogtam magam elé.
Egy nagyobb labda méretét céloztam meg, immáron egy közelmúltbeli érzelem segítségével. A kumoi pöcsfej stílusát képzeltem el lelki szemeim elé és éreztem, ahogy tüdőmet elárassza a meleg, majd számon keresztül heves kitörésként gömbformába alakul. A forróságát éreztem arcomon, egy pillanatra talán még azt is éreztem, hogy éget, de egyáltalán nem érdekelt. Csak fújtam, fújtam és fújtam. Fenntartottam a technikát, folyamatos chakrakontroll és adagolás segítségével. Ezután viszont kissé kifulladtam. Nem meglepő, hisz se a szervezetem, se én nem voltam hozzászokva a tűz elem sajátosságaihoz. Oldaltáskámból kivettem egy kis flaskát, majd szomjamat oltottam vele. Ehhez még bőven hozzá kell szoknom. Az ezután következő időszak a tökéletesítésről szólt, a kontrollálásról és arról, hogy fokozatosan növeljem a technika méretét, erejét. Éreztem, ahogy a belső tűz előhozása még a kellőnél több chakrát von el tőlem. Vagy ez mindig így van? A második elem nehezebben előhozható? Hm, idővel biztosan megtudom. Mire észbe kaptam azt vettem észre, hogy néhány aktiválásnál a szám elé teszem a kezem és kört formálva ujjaimmal azon fújom keresztül. Precízebb célzás? Könnyebb koncentráció? Magam sem tudom biztosan.


// Ennyi fért ki a csövön, sorry. //

Talán a sors akarta így, hogy a kis csoportunkba főleg csak női shinobik, vagyis kunoichik vannak. Talán szomorkodnom kellett volna, hogy egy cuki pasi sincs a közelben, ám mivel nem vonakodok a női nemtől sem így mondhatom nyugodt szívvel, hogy nem igazán okozott problémát ez a féle felosztás sem. Nem szükséges egy izmos férfi test, hogy legeltethessem valamin a szemecskémet. Hehehe… Viszont úgy tűnik a sors megint pórul járatott. Egy gyermek. Egy gyermek volt a társam. Oh… szegény kicsi gyermek... szegény kicsi világocskája… meg fogja rontani egy csúnya néni… Hihi… Khm… Na szóval igen… edzésre jöttem. Kissé nehéz észben tartanom, de nem is meglepő, hisz megannyi utazással eltöltött idő után az ember azt hinné, hogy valami…. izgalmas is lesz a láthatáron. De eddig csalódnom kellett a dolgokban. Végül beosztottak minket és elmagyarázták a feladatunkat. Nem volt túlságosan nehéz. Igazából a részemről semmi különösebbet nem jelentett, mint egy hétköznapi gyakorlat, amelyet el kellett végezni. Így már kezdtem is volna zokszó nélkül a feladatba, ám úgy tűnt társnőm nem egyedül érkezett. Igazából a lány maga nem volt valami szófogadó, ami magába is aprócska mosolyt csalt az arcomra. Viszont az idős bácsi, aki a lánnyal érkezett igen érdekes embernek tűnt.
- Nem vagyok hajlandó együttműködni!
- Pici Hinami, ne legyél ilyen illetlen egy ilyen csodás teremtéssel! – próbál bókolgatni az öreg – Új vagyok a környéken. Megmutatnád, hol laksz?
Nem semmi mennyi energia fér a mostani idősekbe, bár igazából, már volt dolgom hasonló kaliberű emberrel. Mindenesetre nem utasítottam vissza a közeledését, így csak felkuncogtam és el akartam számat a legyezőmmel.
- Hát drága jó uram szívesen megmutatnám, hol lakok, de nincs kedvem egy újabb hetet hajózgatni – felelem játszott csalódottsággal – De ha esetleg a Hó országában jár szívesen… meglátogathat – rejtelmes elmosolyodok, ahogy a lány felé pillantok – Az aranyos kis unokáját is szívesen megismerném közelebbről.
Szinte hallani vélem, ahogy a lányba elszakad valami. Eddig se tűnt úgy, hogy valójában kedvelne, de ahogy nézem most kifejezetten megutált már. Akaratlanul is élveztem a helyzetet. A lány fenyegetően viszonyult hozzá és miközben nagyapját próbálta meg elráncigálni mellőlem éreztem, hogy valami rossz dolgon törheti a fejét. Akaratlanul is felkuncogtam ismét. De azért segítettem rajta, hisz szeretnék már túlesni én is a tanuláson.
- Nézd Papa, a túloldalon az az oktat kunoichi, akivel az előbb beszéltél mintha neked szólt volna!
- Ahj de kár… Majd akkor legközelebb kedveském! – biccentek az öreg felé – Majd én vigyázok addig a leánykájára, ne aggódjon!
Bár nyugtató jelleggel tettem a vállára a kezem, hamar lesöpörte a kis vadmacska és szinte már-már rám sziszegett.
- Jobb, ha inkább magadra vigyázol!
- Mindig is tetszettek a harcias cicusok. De ne aggódj aranyom, tudok magamra vigyázni! – mosolyom ezúttal szándékosan volt kicsit nagyobb, mint eddig, habár hangulatom igazából az eleje óta nem sokat változott.
Szimplán… bosszantottam kicsit, és ő be is kapta a horgot. Most, hogy kissé magányosabb lett a levegő természetesen nem igazán kezdtem el semmi másba… hanem nekiálltam elsajátítani a technikát, amiért valójában idejöttem. Lehunytam a szemem, és magam elé képzeltem a célt. Sosem siettem igazából és nem is nagyon volt okom a sietségre. Ráértem és a társnőm sem siettet. Így, hogy úgy mondjam egészen ráértem. A technika nem volt túlontúl bonyolult. Igazából csak a kellő chakramennyiség koncentrációját és szabadon engedését foglalta magába. Igazából utóbbi nem volt igazán nehéz, csak azt kellett elsajátítanom, hogy mégis mennyi chakrára van szükségem ahhoz, hogy komolyabb „légörvényt” hozzak létre és ne pazaroljak el túlontúl sok mennyiséget. Hamar bele is kezdtem. Éreztem, ahogy a testembe szinte áramlani kezd a chakra. A lábamból fel a testembe, majd onnan a kezembe. Szinte a chakratömeg magától mozgatta a karom, ahogy széttártam, majd összecsaptam azt. Az így szabadon engedett chakra egy kisebb szelet keltett azonban csupán. Hm… úgy tűnik nem gyűjtöttem össze elég chakrát hozzá. Nos… de mindegy… Egyszerűen újra próbálom ennyi az egész. Második alkalommal egy kicsit több chakrát öltem bele, és ezúttal jóval erősebb volt a széllökés, mint eddig. Ekkor még nem vettem észe, hogy ezzel megzavartam Hinamit, hanem folytattam és egy kisebb koncentráció után egy újabb löketet engedtem szabadjára. Igazából csak tesztelgettem. Már az első után voltak számításaim, hogy körülbelül mennyi chakrára van szükségem, de a tökéletes elsajátításhoz, még kellett némi gyakorlás. De úgy érzem, már van esélyem. Még úgy tűnik jókor is, mert éreztem a tarkómon a lány tekintetét, aki feldúltan caplatott felém. Ahelyett, hogy védekező állást vettem fel, csak elmosolyodtam. Ezúttal talán kicsit gonoszan is. A lányt a következőben egy viszonylag jól elsajátított széllökés kapta föl és hajította el. Nem volt tökéletes úgy tűnik, de a célnak megfelelt. A technikám kész, szimplán csak eléggé fel kell bosszantanom lányt, hogy ő is feltüzelje magát a saját technikája végett. Így hát folytattam, míg célba nem ért, és lihegve „megfenyegetett”. Én szimplán csak elmosolyodtam és bólintottam.

- Úgy legyen Hinami-chan. Kíváncsian várok rád.

//A tanulást most ebben a körben nem tudom bővíteni, a következőben fogom.//

Kimászva a kocsiból és körbenézve ugyanazt láttam, mint belülről, de ezen nem csodálkozom, ha genjutsu, akko azért, ha nem, akkor azért, de mindenképp nyugtalanító a helyzet és nagyon nem tetszik ez az egész. Valami nincs rendben. Érzem, hogy változások történnek és ezt a szemem, de a szagok is megerősítik. A hangok már megint megszólaltak, de csak szavak, amik a fejembe vízhangoztak. Nem igazán értettem, hogy mi történik, nem igazán tetszik, de nincs igazán ezen merengeni. Egy harapás jelent meg a kezemen és Moon jött felém, mint aki támadni akar, de ekkor egy fura lárvány keretében eltünt és egy befáslizott férfi támadt, de ő már nem ért el. Egy pördülés és mintha felébrednék egy kórházi ágyon találom magam. ~Vajon hogyan kerültem ide?~
A helyzet nem volt rózsás és ami csak másodpercek múlva tünt fel, hogy Moon a kezemet harapja. Még pár másodperc és a csatazajok segítségével sikerült talpra állnom a kábultság után. Ahogy körbenéztem láttam, h nincs senki a szobában és az ajtó is nyitva van, de a következő pillanatban egy fura alak ütött lyukat a plafonba és ahogy leért ki is futott. ~Ennek már fele sem tréfa.~ Az alakról nem tudtam megállapítani, hogy férfi vagy nő vagy egyáltalán embere vagy valami fenevad, de tudtam, hogy valamit tennem kell. Egyből a tigris pecsétet mutattam és félig aktiváltam a négy láb technikát ezzel erősítve az érzékeimet, majd újabb pecséteket alkottam és a két megidézendő menyét képét felidézva a harapott sebből a kezemre kenve egy kis vért a földre tettem a tenyerem és használva az idéző technikát megidézem Tetsudoshi és Tetsumoshi ikerpárt. Ugyan a múltban Yukinot sokkal többet használtam és talán társammá is vált, de most erősebb társakra volt szükségem és ha már így alakult, akkor miért ne olyan ninjuukat idézzek, akik egyszer már kihúztak a bajból? Ha sikerül megidézni a két menyétet, akkor feléjük fordulok
- Sziasztok! Nincs sok időm magyarázkodni, de migint zűrös a helyzet és a segítségetekre van szükségem. Ki kell deríteni, hogy mi történik itt.
Nem húzom az időt a magyarázkodással, hanem elindulok és remélem, hogy a két menyét, illetve Moon is követ, hogy kiderítsük mi folyik itt.

A technikám, ami kiegészítő jellege ellenére rengetegszer mentette meg az életemet és sokszor segített, most cserbenhagyott. Valószínű, hogy a genjutsu utóhatása, amiről még mindig nem tudom, hogyan került rám és ami fontosabb, mikor. Valószínű, hogy már a táborból indulás óta. Eddig még sosem voltam csapatvezető, de úgy tűnik, hogy egyetlen egyszer, amikor mégis, az is genjutsu hatása alatt történik. Szinte már megalázó. Bár a csapatom is elég furcsa volt, egy szeleburdi kislány és a barom, megfűszerezve velem. A csapat arra alkalmas lett volna, amire felkértek minket, másra semmiképp.
- Hogy a ménykőves pure depressive funeral death metal anyja rúgja meg.
Nem ordítva, bár kedvem lett volna, mégis a menyétek számára érthetően és halhatóan káromkodtam el magam, mire jött is a válasz a menyét pár férfi tagjától.
- Legyél szíves a halált és a temetést ne emlegesd, mert a hely az előbbitől büzlik és úgy nézz ki, hogy bármikor a temetőnk lehet.
Erre nem válaszoltam, de a számat mosolyra húztam, de a következő pillanatban már újra komoly voltam. Kilépve a teremből körbenéztem. Az ajtók vagy zárva voltak vagy nem is voltak a helyükön. A bal oldali folyosó nyugodtnak látszott, amíg észre nem vettem a kórtermet, ami nem volt üres. Egy férfi állt az ágy fölött, amiben egy eszméletlen nő feküdt.
- Hulla jó a hangulat.
Motyogom magamba, de persze a menyétek ezt is meghallották.
- Mit mondtam az előbb?
- Ok, helyzet a következő: odamegyünk a kórterembe, ahol emberek vannak, megpróbáljuk kideríteni, hogy mi történt velük és megpróbáljuk őket kimenekíteni innen, ha szükségük van rá. Én megyek be, ti pedig őrzitek a bejáratot.
A menyétek csak bólintottak, majd elindultunk a folyosón mögöttünk Moonnal. Ekkor még nem hiányzott senki, de lassan kezdett leesni, hogy nekem volt egy másik társam. Vele vajon mi történt? ~Hol van Izanagi?~

Már lassan kezd elegem lenni a küldetésből, de a feladat az feladat. Kezdtem a kumoi táborba, majd megérkeztem a halott szálítókóhoz, majd ebbe a kórházba. Elindulok a kórházban, hogy kiderítsem hol is vagyok, amikor lépteket hallottam. A következő pillanatban befordult egy férfi kumogakurei fejpánttal. A testem az eddigi dolgok után elfáradt és érzem, hogy elcsigázódtam, de a túlélési ösztönöm felülkerekedik ezen. A hír részben jó, mégis inkább rossz, attól függ, hogy honnan nézzük. Vissza kell térni a faluba, mert hatalmas károkat szenvedett a falu és a raikage életét vesztette. ~Irány vissza!~  Összeszedem Moont és Izanagit és szólok a menyéteknek is, hogy visszatérünk a faluba. Egyelőre nem küldöm el őket, hiszen nem tudom, hogy az úton mi vár még rám. Közben a hírvívő lelép, tovább keresve shinobit, akit hazaküldhet. Ahogy összeszedem magam el is indulok vissza a faluba felmérni a helyzetet és teljesíteni a parancsot.

//Katon: Goukakyuu no Jutsu // Tűz elem: Nagy tűzgolyó jutsu//