Re: .::Fenyves::.

**Nozara Shiba** Csüt. Okt. 04 2012, 19:57

A terv sikeresen bevált, és elpusztította az egész földalatti rendszert, beleértve a férfit is, méghozzá úgy, hogy még sérüléseket sem szerzett a kijutás közben, csak annyit, amit az elhasalás okozott. Ekkor viszont furcsa hang ütötte meg a fiú fülét, egykoron kivégzett ellenfelei ott álltak előtte, és a földből is kijött az ellenfele, minden heg, égési sérülés, vagy végtagvesztés nélkül, akárcsak egy szellem. Az, hogy ott álltak előtte a keze által meggyilkolt emberek eleinte összezavarta, amire még rátette az, hogy nem is akarták megtámadni, egyszerűen nem foglalkoztak vele. <A szellemekben nem hiszek, így ez vagy valami furcsa klón technika lehet, vagy egy genjutsu. A másodikkal problémák lesznek, ugyanis csak annyit tudok róluk, hogy a fájdalom esetén megszűnnek, vagy valami ilyesmi. Nem ezekben a dolgokban jeleskedem, még a feloldásukat sem tudom, én kardforgató vagyok. De, talán ez a sérüléses ötlet beválhat.> Egy gyors felpattanással kiugrik abból az ördögi körből, amit körülötte alkottak a "hullák", és előkapott egy kunai kést. Nem ejtethetett magán túl nagy sebet, hiszen a kórház nagyon messze van az erdőtől, különösen ezen pontjától, de a minimális vágás biztosan nem oldaná fel a technikát. Meg, ha nincs is igaza, akkor egy olyan sérülést ejt magán, ami meghatározza az eljövendő harc kimenetelét, ezért a késsel csak a tenyerét vágja meg, annyira, mint vérszerződéskor szokták az emberek.
- Argh! - egyszerű, bár annál sokat mondóbb volt ez a kijelentés, mely egyértelműen Shiba fájdalmát fejezte ki, és nem valami kalóz jelszót kiáltott az égbe. Ez után várja, hogy megszűnik-e a szellemekkel való rémálom, és kikerül-e a jutsuk legalattomosabb fajtájának csapdájából, vagy csak értelmetlenül történt-e ez az egész felhajtás. Ha nem sikerül feloldani, vagy értelmetlen volt, az ugyanazt jelentené a shinobi szemében, és egyből párbeszédbe kezdene a túlvilági alakokkal.
- Na, most hogy kijöttünk a friss levegőre, szívesen meghallgatom az imént félbeszakított beszédedet, hacsak nem szakíthatlak újra félbe. - mondta, és közben előkapta a kardját a hüvelyéből, hogy mutassa, imént másféle "szakításról" beszél.

Kakuzu (Inaktív) Vas. Okt. 07 2012, 16:41

Hirtelen nem tudtad, hogy köpjél, e vagy nyeljél, amikor megpillantottad az összes alakot, akiknek halottnak kellene lenniük arról nem is beszélve, hogy egy pillanatra még levegőt is elfejlettél venni. Na persze bajod nem lett, de akkor is az egész helyzet kissé kezdett komikus lenni. Megmagyarázhatatlan, sőt hihetetlen, az élet nagy vicce. Egyetlen szerencséd pusztán az volt, hogy nem támadtak meg téged, így volt időd gondolkodni. Minimális genjutsuról szóló információid ugrottak fel először elméd pódiumára és mindezt átgondolva szúrtad le magad. Szépen is néztél volna, ki ha így teszel, de neked több eszed volt így minimális sérülést okoztál remélve, hogy a jelenések eltűnnek. Sajnos az önkárosító cselekedet teljesen feleslegesnek bizonyult. Ott voltak teljes hús, vér formájukban továbbra is. Ám ha ne adj isten, eltűntek volna, az azt jelentené, hogy veszélyesebb ellenféllel állsz szemben, de most nem így volt. Az öreg "kovács" hirtelen öngyilkos hajlamúnak tűnő cselekedetedre meglepett kiáltás hallat majd rögtön odaszalad hozzád.
- Mi a frászkarikát művelsz ostoba kölyök? Kin-chan lásd el a sebét gyorsan.
A másik férfi, aki az öreggel együtt mászott a felszínre egy kurtát biccentett és az övtáskájából elővett némi kötszert. Ha hagyod, ő ellátja a sebedet, míg a kopasz tata mesélni kezd.
- Nos hát, szeretnéd tudni a történetünket és mindazt az okot, amiért ide küldtelek. Nem tudom te mit szűrtél le idáig, de ne számíts semmi világmegváltó dologra. Viszont kezdjük az elején, találkozásunk helyén. Takumi no Satoban nem hazudtam, tényleg találkozón voltak a kovácsok. Egy régi barátom megkért, hogy vigyázzak a műhelyére illetve előtte elrejtette a szerszámait, nehogy ténylegesen valaki ellopja őket, miután kijátszotta az őrséget. Igazából mindenhol ez volt a helyzet. Veszélyes világban élünk, így ez teljesen ésszerű cselekedet. Mivel nem volt jobb dolgom egész nap ittam, henyéltem, ami csak jól esett. És akkor jöttél te. Egy fiatal kölyök, aki mondhatni a legrosszabbkor toppan be segítségért. Nem akartalak lelombozni azzal, hogy még jó ideig nem tér vissza senki így kitaláltam ezt a történetet a kardról, hogy addig is lefoglaljalak. Ők, pedig a társulatom tagjai. Aki éppen téged kötöz az Kin-chan, a kardforgató nem más, mint Ten-chan és a két iker Shin és Jin-chan. Mi öten volnánk.
Ekkor egyszer csak az öt férfi valami furcsa pózolós formációba rendeződött és együtt kiáltották.
- A FÖLD VÁNDORLÓ SZÍNÉSZEI!
Miután a megdöbbenés eltűnt az arcodról ismét a vezető vette át a szót.
- Vándorló shinobik vagyunk, akik a föld elemet használják. Ezért nem tudtál megsebezni és megölni minket. Meg van a magunk technikája, amivel ilyen helyzeteket gond nélkül megúszhatunk, ugyan is többnyire a gonosz szerepét játsszuk, igazi fegyverekkel. Kivéve persze Ten-chan fegyverét, az egyszerű másolat volt. Ez az egész egyfajta ingyen műsor volt a számodra. Amúgy is unatkoztak a fiúk és kellett valami elfoglaltság. Na de hogy ne menjen veszendőbe az utánunk való kutatással töltött idő, megtarthatod azt a kardot. Igaz nem egy démoni fegyver és kutya bajod se lesz tőle, de azért remek egy fémdarab. Nem olyan profi mintha egy mester készítette volna, azért is ilyen fekete a penge meg kissé életlen szóval jobban jársz, ha visszamész a kovácsokhoz és megélezteted a barátommal. Ja igen még valami. Ten-chan sérülése miatt ne aggódj, mert nincs neki, mint mondtam. Amit rajta látsz az egy kis paradicsomszósz. Így végezetül szívesen mondanám, hogy a titkos alagút rendszerünkön elkísérnénk téged vissza, hogy időt spórolj, de épp most robbantottad be az egyik bejáratot a másik meg a falu közelében van. Eltart egy darabig, mire újra megnyitjuk, így jobban jársz, ha úgy mész vissza, ahogy jöttél, gyalog. Ha visszaértél a faluba mond, hogy én küldtelek a kard miatt.

// Ha bármi egyéb kérdésed van hozzájuk készséggel válaszolnak, ha nincs egyéb mondanivalód búcsút vesztek és te elindulhatsz vissza a faluba, ahol ingyen megélezik neked a katanát abban a műhelyben, ahol az öreggel találkoztál. A postod a választásodtól függően írd a megfelelő helyre. Ha velük akarsz még diskurálni, ide írj, ha nem, akkor a faluhoz viszont írd bele a búcsúzást és a visszautat. //

**Unazaki Ashura** Vas. Aug. 18 2013, 22:55

// Kiyoko //

Csordogáló víz hangjától visszhangzik a kis tisztás, minek közepén egy tiszta-vizű lagúna díszeleg, amiből egy patak ömlik valamerre a Tűz országa felé, hogy egy nagyobb folyóval találkozzon valahol pár kilométerrel arrébb. A nap épp hogy csak felkelt, olyan szögből süt, hogy a víz fodrozódásai egyszerűen vakítóak a parttól távolabb tartózkodóknak. A közelben levő fák büszkén állnak ellent a gyenge szélnek, egész békés táj ez. Ezen a békés tisztáson üldögél egyedül Ashura, pontosabban lábait már a lagúna vízébe lógatja. Nadrágját feltűrte, csizmáját a parttól nem messze helyezte el. Karjait háta mögött tartva támasztja magát, az ég felé bámul. Őszintén szólva, örült, hogy végre megint lustálkodhatott egyet. A dolgok kicsit begyorsultak, elkezdtek terveket szőni hű klántársával, Okonival, átnézték a lehetséges célpontokat a jövőben, és hogy még mit kell elintézni a nagy terv végigvitele előtt. Úgyhogy most sem tud annyit pihenni mielőtt megint belelendül a melóba, ezért is hívatta ide kedvesét, Kiyokot, hiszen oly rég látta már. Gondolta, hogy már ő is hiányzik azért a nőnek, és azért nem ártana, hogy valami életjelet adjon magáról. Kíváncsi, hogy változott-e valamit a kedvese, mivel ő maga, habár nem is annyira nagyon, de azért egy kicsit talán igen. Mondhatni valamivel bölcsebb szemmel néz a világra, nem annyira öntelt, bár sose volt igazán az, de azért a látszatot most is megtartja. Bár a harcot még mindig szereti, egyre több könyörületet tud mutatni a harcban, s nem biztos miért ébredt fel benne ez a hirtelen önérzet. Nem tudja miért, de talán köze lehet azokhoz az álmokhoz amik már jó pár napja kísértik őt. Na mindegy, ezeket megpróbálja elfelejteni, talán egy idő után elmúlnak, ha meg nem akkor majd utána jár, hogy mi lehet a jelentésük.
Hogy kiverje fejéből az álmokat, lecsukta szemeit, s Kiyokora gondolt. Miféleképpen nézett ki legutóbb, mennyire volt éppen gyönyörű s hogy milyen szerencsés is, hogy egy magafajta ember egy ilyen kincshez juthatott. Talán Kiyokonak is szerepe van abban, hogy egyre kevésbé vérszomjas, elvégre sokkal jobban felnőtt a szerepéhez mint klánvezér mióta együtt vannak, sokkal határozottabb lett az évek során. Bár most békében együtt tölthetnek egy egész napot, Ashurának az is eszébe jutott, hogy esetleg együtt kéne elmenniük majd elintézni egy bizonyos ügyet. Elvégre egy kapcsolatnak jót tehet, ha együtt dolgoznak együttműködésben! Kivéve persze ha egyikük szörnyű halált hal, na de azért vannak olyan erősek mindketten, hogy erre remélhetőleg ne kerüljön sor.
*Hol van már ez a nőszemély... remélem nem megint délig akar aludni. Bár Okoninak hagytam meg, hogy adja át az üzenetet, szóval biztos felkeltette már szinte hajnalban. Ez az unokahúgom sem éppen a legtapintatosabb emberek közé tartozik, bár így megy ez a családban. Hehe. Pontosan megírtam Kiyonak hogy hogyan juthat ehhez a lagúnához, szóval ajánlanám hogy ne húzza már tovább az időt...*

Így kezdett türelmetlenkedni az ezüsthajú shinobi, lábait előre-hátra mozgatva a vízben, egy vízországi nótát dúdolgatva, amit még kiskorában tanult meg. Bármily rossz emlékei is vannak azzal az országgal kapcsolatban, azért volt jó része is. Legalább már az a rohadt heg eltűnt az arcáról.

**Misaki Kiyoko** Vas. Aug. 18 2013, 23:25

Sok ideje volt már, hogy láttam Ashurát. Még... nem is tudom, mikor. Azt el tudom mesélni, hogy épp küldetés után találkoztunk nagyon-nagyon hosszú idő után, majd ahogy elváltunk, megint küldetésre mentünk külön. Most már ideje lenne összeszedni magunkat, és együtt elmenni, elvégre hé! Együtt vagyunk, akkor együtt vagyunk! Akarom mondani, együtt megyünk, így még biztosabb a dolgunk is, tudjuk fedezni egymást, meg azt mondják a nagyokos emberek, hogy a szerelmesek együtt erősebbek, mert mindig van miért életben maradni.
Megrögzött szokásom, hogy minden nap délig alszok, ha nem kell küldetésre mennem... na de csak akkor, ha tényleg nem kell küldetésre mennem és nincs olyan fontos dolog az életemben, amiért érdemes is felébrednem. Egyébként is, vannak, akiknek hasznukra lennék, vannak, akiket csak hátráltatnék a flegma dumáimmal, de vannak, akiket meg ez indít be, vagyis olyan vagyok, mint masinában a benzin... szép benzin.

Azonban a mai napon nem aludhattam délig, ugyanis Ashura egyik családtagja már hajnal félnégykor kikergetett az ágyból, pontosabban csak lehúzta rólam a takarót és egy hatalmasat kurjantott, mint egy kakas, hogy ideje felébrednem, mert fontos dolgom van. Hát én, mint egy posztapokaliptikus armageddon után ébredt halálán lévő zombi agy nélkül ránéztem, hogy he? Persze elmagyarázta, hogy mi a hétszentségi van, hogy nekem ma tulajdonképpen az a feladatom, hogy elmenjek egy találkozóra, amire Ashura hívott. A neve hallatán már nem is kérdeztem többet, mint aki abban a pillanatban vagy húsz forró kávét megivott, plusz ki tudja mit, kipattantam az ágyból. Felvettem a ruháimat -persze még bekaptam valamit, hogy ne üres gyomorral induljak el az utamra-, majd nekivágtam az élet ösvényének. Nyomot nem hagytam magam után, én egy amolyan csöndes lopakodó párduc vagyok, fáról fágra ugrálok, mint egy pókmajom... nagy valószínűséggel szagokat nem, csak illatokat terjesztek magamból, remélem, azokat semmilyen vadállat nem követi - amelyek alatt konkrétan nem vadállatokat értek, hanem valami elfajzott emberi lényt, ugyanis egy állatot talán nem lenne szívem megkéselni, csak ha minden törik-szakad az éhség miatt.

Hagyjuk a rizsát. Már nagyon kíváncsi voltam Ashurára. Hiányzott a szeme, a keze, az ajka... pontosabban a pillantása, az érintése, és a csókjai. De tulajdonképpen minden, amit rajta vagy benne megtalálhatok. Megkaptam egy leírást, hogy merre kell mennem ahhoz, hogy pontosan őt találjam meg. Meg se próbáltam leplezni, hogy már a közelében tartok, elvégre nagyon jól ismeri az illatomat már ahhoz, hogy észrevegyen, míg mások öt méterről sem tudnák megállapítani, hogy ott állok szemtől szemben. Elmosolyodok, ahogy meglátom, és arra gondolok, hogy így még attól, hogy tudja, hogy itt vagyok, elkövethetek ellene egy csínyt. Persze még nem most, azt úgyse szagolja ki, hogy akarok valamit. Leugrok a fáról, majd szépen odasétálok, és beárnyékolok a feje fölött, leguggolok, s így ő nekem fejjel lefelé fekszik. Egy lágy csókot lehelek ajkaira, majd megsimítom arcát.
- Remélem, nem várakoztattalak meg nagyon. Igyekeztem, csak útközben nem láttam a fától az erdőt - nem magyarázatnak szántam, inkább valami poénnak. Azt már csak ő dönti el, hogy megtalálja e benne ezt a poént, vagy sem.

**Unazaki Ashura** Hétf. Aug. 19 2013, 00:26

Nem is kellett olyan sokat várnia, mint ahogyan azt ő gondolta. Mivel elég nagy szélcsend volt, s a fák alapból nem mozogtak, már az is felkeltette a figyelmét, hogy levelek zörejét hallotta meg maga mögül, ami valaki érkezését jelentette. Csak egy pillanat volt, míg Kiyoko ismerős illata, jelenléte, chakrája csak úgy ébresztő szellő ként csapja meg Ashura érzékeit, mire kicsit elmosolyodik, bár szemeit nem nyitja ki. Hihetetlen, hogy ennyi idő után is ilyen könnyen felismeri a kedvesének illatát, bár annyira talán nem. Alig tudja megállni, hogy rögtön átölelje a nőt ahogy közel jött hozzá, de szinte mozdulatlan maradt, hagyta, hogy Kiyoko csinálhasson amit akar. Már akkor elkezdett egy kicsit kuncogni, mikor a lány árnyéka rávetült az arcára, s érezte, hogy leguggolt mögé. Amint a nő ajkai eléri az övét, egy nagyon kellemes érzés kezdett el terjedni a testében, mintha most kapta volna meg a teste azt a valamit ami hiányzott egy jó ideje. Mintha a kávéfüggő megitta volna egy féléves kihagyás után az első három-az-egyben kávéját, s hirtelen olyan energiával telinek érzi magát, hogy mindjárt kirúgja a legközelebbi ember veséjét. Olyasmi, csak ez sokkal kellemesebb érzés volt, s bár amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is elmúlt. Utálja, mikor Kiyoko ilyen kis rövid "jutalomfalatkákkal" húzza az agyát ennyi távollét után, de egyben szereti is az ismerős szokást.
Kinyitja szemeit, s így a két kék írisz találkozik, igaz, fejjel lefelé. A nő ismerős és imádott hangja a poénnal együtt jót tett Ashura jelenleg kissé álmos kedvének. Kezeit a térdeire rakta, s hátradőlt, hogy a guggoló szerelmének ölében legyen a feje.
- Nem is te lennél ha nem ilyen mondatokkal köszöntenél ennyi idő után - Ashu kuncog egy sort - Nem, nem várakoztattál meg nagyon, legalább megáztattam a lábam addig. Úgyhogy ne csodálkozz ha pár hal fog lebegni a vízfelszínen a lábszagom miatt - mondta el saját kis poénját egy mosoly keretében, felfelé nézve a nője szemébe.
- Végre jut egy kis időnk egymásra is - egy lassú sóhaj követte e mondatát - Na mesélj, mennyire hiányoztam, hmm? - kérdezi kicsit öntelten.
Ha a nő válaszolt kérdésére, akkor egy idő után felállt a földről, kihúzta lábait a vízből, lerázva őket, direkt rászórva egy kis vizet Kiyokora ahogy guggol. Kinyújtózik, s mit sem sejtve hátat fordít szerelmének, hogy felvegye csizmáit.

**Misaki Kiyoko** Hétf. Aug. 19 2013, 00:45

Ártatlanul elnézek, mint a ma született bárány, de mindenki jól tudja, hogy kettőnk közül csak Ashura lehetne a fehér, én már csak a fekete maradok vasvillával a kezemben, meg szarvakat kell még hozzárajzolni és minden a legnagyobb rendben van. A hirtelen viccére legyintek egyet, ugyanis ha lábszaga lenne, nem érdekel, elvégre egy pár vagyunk, az se nagyon zavarna, ha egy jó nagyot böfögne előttem.
- Éreztem már kellemetlenebb szagokat is, nem mintha neked lenne - értem azon, hogy ő általában a közelemben mindig illatos, kivéve, ha vérdezodort használ.

Következő mozzanata elegendő erőt ad nekem és bátorságot, hogy elkövessem azt a csínyt, amit kiszemeltem ellene, de persze utána kiengesztelem.
- Hogy mennyire? Óóó, hát ennyire! - egy gyengédebb lábmozdulattal fenékbekólintom, hogy egy fejest ugorjon egyenest a vízbe, s amint mérgesen vagy ugyanolyan nyugodtan kibukik belőle, és meglátom, már ugrok én is utána, s hogy ne panaszkodjon mindig nekem, hogy olyan vagyok, mint egy kutya gazdája, hogy amikor valami jót csinál, csak akkor adok neki "jutalomfalatokat", hanem most egyszer végre egy emberséges csókot adok neki, jó hosszan. Arcát a két kezem közé veszem... most, hogy belegondolok, nem is volt olyan rossz ötlet ez a vízbedobás, jól esik a vizespuszi. Egy pillanatra abbahagyom.
- Nem is olyan rossz így vizesen. Ezentúl többször vízbedoblak majd, ha lesz rá szerencsém - alig hagyok neki gondolkodási időt, vagy arra időt, hogy megszólaljon, esetleg levegőt vegyen - persze utóbbira van ideje-, újabb csókkal árasztom el.
- Őszintén nagyon hiányoztál - mosolyodok el. - Nem történt semmi érdekes ezelőtt... összefutottam egy szatírral, de végül a flegmaságom kergette el - kacagok fel. Néha jó ilyen bolondosnak lenni, felhasználható.
- Hogyhogy hívtál?

**Unazaki Ashura** Kedd Aug. 20 2013, 22:06

Éppen hogy csak felvette mindkét csizmáját, hősünk tomporán hirtelen egy lökést érez, s azonnal megindul a közeli víz felé. Az idő lelassul körülötte egy pár másodperc erejéig, s esés közben csak egy gondolat tudott még átfutni az agyán.
*Miért is nem számítottam erre...* Majd a gondolat végén az idő hirtelen újra felgyorsul, Ashura pedig szinte rögtön elmerül a vízben, egy hatalmas csobbanás közepette.
A hideg víz teljesen felébresztette hősünket a reggeli felkelés utáni kómájából. Kezével elkezdett hadonászni, hogy minél előbb felfelé irányba tudja állítani testét, bár már így is minden ruhája vizes lett ismét. Na nem baj, igazából annyira nem zavarja, hisz a víz maga az eleme, ennél otthonosabban nem is érezhetné magát. Egy pár kisebb halat még sikeresen elüldözött a hadonászásával mielőtt végre lábra is tudott állni a vízben, szerencsére csak olyan másfél méteres a mélység itt a part mellett. Kiemelkedésekor a víz lecsordogál vörös kabátjáról s egyéb ruházatairól, ezüst haja pedig hozzáragadt az arcához, így elég érdekes látványt nyújthat. Arcáról nem nehéz leolvasni, hogy eléggé felidegesítette ez a kis "csíny", hiszen azért mégis csak egy klán vezére! Nem mintha tudna haragudni erre a nőre, főleg az után nem hogy a nő is beugrott utána a lagúnába. Ashura kicsit magához ölelte a nőt ahogy az meg az ő arcát tartotta a két kezével, s most valóban jól esett neki ez a hosszas csók, nem olyan kis jutalomfalatka mint azelőtt. Még egy kicsit el is mosolyodott a csók végére, de vissza vette kicsit komolyabb arcát amíg a nő beszélt. Bár igaz, nem tudja az ember sokáig a komoly arcát fenn tartani míg Kiyoko a közelben van, hiszen olyan bolond, na de csak pozitívan. A következő csóknál még közelebb húzta magához, jobban átölelve őt.

- Ajánlom is - mosolyodik el ismét, bár nem igazán érti, hogy találkozhat szatírokkal ez a lány - Hogyhogy hívtalak? Eeeelnézést, azt hittem hogy természetes hogy akarok veled egy kis időt tölteni két küldetés között! - majd mutatóujjával megpöcköli a lány orrát, kuncogva kicsit.
Hirtelen átölelve összefogta Kiyoko combjait, hogy ne tudjon elmozdulni, majd egy kisebb erőfeszítés segítségével kirakta őt seggestül a partra. Ő is kimászott, majd egy sóhaj keretében elkezdte levenni vizes ruházatát.
- Lehet hogy hallottál róla a bázison, de tegnap értem haza Tessával, legújabb klántársunkkal. Mármint, jelenleg nem igazán tudja ezt még, nem volt lehetőségem elmondani neki, kisebb kómában van, és lehet hogy egy kisebb amnéziája is van e mellé, ehhe... - mondja, megvakarva fejét. Bár nem tudja mi történt pontosan, annyi biztos, hogy Tessa nem ismerte fel őt és csapattársait miután megtalálták egy robbanás helyszínén - Illetve találkoztam egy elveszett Hyuuga-val, elég érdekes látvány volt egy ilyen alvilági küldetésen... de szerintem ott is hagyja az egészet, az ilyesmi nem a Hyuuga klán tagjainak való. Mellesleg kerestem egy milliót - mondta mintha teljesen mellékes info lenne, pedig azért valljuk be, egy ekkora összegnek bármelyik jó háziasszony örülne.
- Na és mesélj, mi is volt ezzel a szatírral? Merre jártál te, hogy ilyenekkel akadsz össze?

**Misaki Kiyoko** Pént. Aug. 23 2013, 22:02

A vizes csók úgy tűnt, hogy jól esik Ashurának is, mivel egyrészt már régen is kapott ilyen hosszút, másrészt... mert csak! Végül kikerültem én is a szárazra, ahol felálltam, és kicsavartam a ruhámból a vizet, vagyis próbáltam, ugyanis az összeset nem sikerül. Szerencsére van olyan napsütés, hogy egy idő után megszáradjak. A hajam az annyira nem érdekelt, állítólag jól nézek ki vizesen, főleg, ha versenyszerűen ugranánk be a vízbe egy szál pólóban.
- Arról hallottam, hogy lesz egy új tagunk, ami már nem is ártana. Azt viszont nem, hogy kicsoda és miféle szerzet. Amnézia? Akkor jót fogtunk ki - kis pökhendiség társul beszédembe. Mindig ilyen halak vetődnek a horogra, akik küzdenek valamilyen problémával, de legalább reménykedjünk benne, hogy majd hasznosnak bizonyul. Jó, beszélek én, aki ugyanolyan hülye, mint akárki más ezen a világon, de hé... bennem nincs például két személyiség, és általában csak akkor beszélgetek magammal, amikor már tényleg sokáig vagyok egy helyben bezárva egymagamban. Ami pedig ritkaság.
A millió szó hallatán felfigyeltem.
- Remek! Akkor most már beugorhatok tíz ramenre! - öcsém, ilyenkor is az evésen jár az eszem. Nem panaszkodok, akármennyit ehetek, elvégre rajtam nem látszik meg. Vagy legalábbis eddig nem látszott, akkor miért pont most kezdene el?

Kérésére elgondolkodok, közben bevágva a szokásos pimasz arcképemet.
- Hát az úgy volt, hogy a Füst országában jártam-keltem, éppen a bambuszok között - ki akartam próbálni, milyen lehet a pandák élete -, aztán belebotlottam... elnézést, belém botlott egy fickó! Bagózott, és ha ez nem elég, bűzlött a dohánytól, a fogai messziről sárgán virítottak, na nem volt kellemes társaság. Egy ideig magyaráztam neki valamit, hogy én ugyan nem szándékozom vele menni, aztán pénzt ajánlott. Jó, legyen, mondtam. Valami megbeszélésre kellett elvinnem a faluba, de ott állítólag átverték, aztán magával ráncigált...de végülis elrendeztem. Arra már nem jöttem rá, hogy mit akart, mert még időben elejét vettem. Hozzám az ilyenek ne nyúljanak, akik nem tudják magukat tisztán tartani... - hunyom le egyik szemem, a másikkal pedig hunyorgok, mintha kacsintanék, de ezt most nem olyan boldog kedvemben teszem. Idővel abbahagyom.
- De mint látod, itt vagyok, épen, egészségben. De komolyan... attól függetlenül, hogy szerettél volna velem lenni és látni, nincs valami hátsó szándékod? - teszem fel a kérdést... mert ha hív, és csak azért hív, hogy lásson, akkor azonnal kézbe kapom a levelet.

**Unazaki Ashura** Hétf. Aug. 26 2013, 22:34

Ashura megvakarta a fejét a nő magyarázata után, ennek a történeteknek valóban se füle se farka, bár Kiyokotól lehet, hogy csak ilyen sztorikat várhat a jövőben is. Egy bagós vén fazon aki fiatal nőknek fizet azért hogy elkísérjék találkozókra, az ezüsthajú klánvezér ennél okosabban is tudná használni a pénzt amit ez a csávó csak úgy elpazarol. Na mindegy, a pénz bármilyen formában jól jön a családnak, bár ha minden jól megy remélhetőleg a háború után már nem sárga-fogú fasziktól kell majd összeguberálni a heti betevőre a pénzt, hanem majd adófizetői pénzből tartják fenn magukat. Mindenesetre Ashura örült, hogy Kiyoko még időben lerázta a fickót.
- Hátsó szándék? Hmm... mifélére gondolsz? - ekkor Ashura Kiyoko mögé ment, s derekánál átkarolta, kicsit megringatva a nő fenekét a saját mozgásával.
Beleszagolt Kiyoko hajába, becsukva szemeit egy pár pillanatra. Kicsit furán hatnak rá az effajta pillanatok, nehéz elképzelni magát ilyen szerelmes szituációkban. Talán épp ennek a gondolatnak a hatására, ott hagyta a nőt, kipörgött az ölelésből, és elkezdett össze-vissza járkálni a lagúna körött, kihúzva hátát, de állát mégis kezével tartva, mintha gondolkozna.
- Áh, valóban, volna egyfajta hátsó szándékom itt nékem... Mégpedig ideje megjáratni új tagunkat, hogy minél előbb aktiválódjanak, ha nem is az emlékei, de legalábbis a ninja képességei. Nem tudom, hogy mennyire labilis vagy megbízható, ezért elvisszük magunkkal egy küldetésre, HA, megjelenik úgy egy-két órán belül. Ha nem, akkor ketten megyünk el, ez a misszió sajnos nem várhat - majd megáll a sétálgatásban, s leül ott ahol van, egy kisebb füves részen, Kiyoko felé fordulva.
- Addig van 1-2 óránk, ahogy mondtam. Körülbelül akkor ébreszti fel őt az unokanővérem, mint téged körülbelül.
Ashura, mint aki elfelejtette, hogy volt egy másik hátsó szándéka, merengve felfelé nézett a felhőkre, lehet eddig tartott a víz ébren-tartó hatása. Bár az se lenne szerencsés, ha pont olykor találna rájuk Tessa... na de erre nem is szabad gondolni, szegénynek még négyzetre kéne emelni az amnéziáját, amit Ashura nem szívesen tenne meg vele.

**Misaki Kiyoko** Szomb. Szept. 14 2013, 22:49

Hosszú ideje volt már, hogy alkalmunk legyen arra, hogy kihasználjuk egymás közelségét. Szépek is voltak azok az idők, amikor még nem is tudtam arról, hogy Ashura elveszett ninja, és csak úgy udvarolgatott... viszont kihagyva két látogatás között minimum egy hónapot. Aztán persze, amint úgy látta, hogy már eléggé megbízok benne, bevallotta, hogy elveszett. Én hülye pedig voltam olyan kedves és aranyos, hogy nem ítélkeztem, mert szememet eltakarta a rózsaszín ködfelhő, inkább csatlakoztam hozzá. Nem mintha megbántam volna, hiszen most itt vagyok, boldog vagyok... lazaság meg mindenek!
A kis ringatózás után leültem mellé törökülésbe, és bámultam magam elé, vagy éppen azt, hogy ő hova néz. Attól függetlenül, hogy mi egy párt alkotunk, néha kell úgy is viselkedni, mintha csak barátok lennénk, elvégre úgy kapcsolat egy kapcsolat, hogy nincsenek gátak, s tudunk még ugyanúgy kommunikálni, mint a legjobb barátok.
- Ha megjelenik, akkor mehetünk, úgyis már kezdek itt ellágyulni. Ha nem megyek egy-két napon belül valamilyen küldetésre, attól félek, hogy elpárolgok - miközben az eget nézem, grimaszolok.
- És ha nem jön, akkor már most megyünk? - nézek rá kíváncsian, ügybuzgón, mert én már nem bírok várni. Olyan vagyok, mint egy kisgyerek, aki majd kiugrik a bőréből, de inkább hasonlítom magam a kígyóhoz, mert ő tényleg ki tud ugrani belőle.
- Mennyire súlyos az amnéziája? Kisebb, átmeneti vagy tartós? Mert elvileg fel lehet épülni belőle, attól függ, hogyan szerezte - most játszom itt az orvost, amihez egyáltalán nem értek, viszont egy-két dolgot eltanulhatok a családomból, meg szerenscére nem vagyok amnéziás, jó az emlékezőtehetségem, így az emlékeimben fellelhetőek olyan események, amelyek arra utalnak, hogy sokat voltam ilyen emberek között, akik órát tartottak anatómiából, stb. Jó volt, többet nem megyek!

**Unazaki Ashura** Vas. Szept. 15 2013, 11:01

Érezte magán, hogy nem volt teljesen ott lelkileg. Valószínűleg még ő is inkább az ágyban szeretett volna pihenni, de a hírek amiket kapott kirángatták őt is a kényelmes odújából. Fejét a víz irányába állította, majd - továbbra is ülő helyzetben - kicsit felemelve jobb kezét elkezdett az ujjaival egyfajta táncot járni. Hirtelen a lagúnából kiemelkedve pár vékony vízvonal is elkezdett az ő ujjaival szinkronban mozogni, spirálokat, hullámokat és egyéb elegáns formákat kényszerített ki a vízből. Ennek két indíttatása volt. Egy, a Hyoton használatához kell egy minimális chakra-használat, és a chakra-használattal Ashura testén keresztül megindul egy "ébresztő" folyamat, hirtelen aktívabb lesz mint volt. A második ok, az hogy menő. S mivel nem szeret hencegni e képességével harc közben, legalább párja előtt had menőzzőn már ha van rá lehetősége! Eközben persze hallgatta, hogy miket mond Kiyoko, egyre aktívabb agyával tudott rá is koncentrálni miközben elszórakozott magában.
- Inkább ne párologj el mert akkor meg kéne várnom amíg újra eső formájában jössz vissza, aztán gyűjthetlek össze esőcseppenként! - majd az ügybuzgó kérdésére csak felhúzott szemöldökkel a nőre a nézett, s összébb tolta ajkait, úgy mondta - Ne légy olyan türelmetlen! - s azzal az egyik általa irányított jéghideg vízvonalat a nő dekoltázsa felé csapta, persze csak lágyan.
Ashura elröhögte magát, elengedve a fókuszt, s így a víz újra egyesült a lagúnával. Rendez ő még itt magának saját vizes-póló versenyt ha akar! Nem állt szándékában menekülni, maximum pofán csapják vagy leordítják a fejét, bár nem tudja melyiket várja Kiyokotól ily korán reggel. Komolyra fordítva a szót, abbahagyta a röhögést, és elmorzsolva azt az egy könnycseppet a szeméből a nagy hahota után válaszolt a nő másik kérdésére.
- Jó kérdés, nem én vagyok az aki ezt megtudja ítélni. Igen, hallottam róla, hogy fel lehet épülni belőle, de ehhez emlékek, emlékeztetők kellenek a korábbi életéből. És őszintén szólva, ő a Hang Országának ninjája volt, ÉN ugyanúgy egy ideig a Hang Országának ninjája voltam, tapasztalataim szerint jobb, ha elfelejti mi volt ezelőtt - kis megbánás jelenik meg az arcán, nem tudva, hogy mit kezdjen a múltjának annak a részletével - A lényeg, hogy itt van velünk, és valahogy bele kell vésnünk az agyába, hogy ő egy Unazaki. Ja, meg hogy rocksztár, az sajnos nem maradhat ki. Különben is, ha ennyire unatkozol itthon, kell neked egy legjobb barátnő! Hitomit vagy Nakát nem látom manapság, de talán Tessával jóban lesztek! Esetleg találkoztál már a... "tanítványommal", Azumival? - kérdezi a nőtől egy nagyobb mosollyal az arcán.

**Hiyama Takeo** Pént. Okt. 11 2013, 21:39

// Orochimaru //

Végre megérkezett a sensei is, ifjú shinobink már nagyon várt rá. Mikor odaért hozzá és részletesen elmagyarázta a küldetés menetét, Takeo kicsit kételkedően nézett.
~ Egy geninnek eleve nem adnak olyan küldetést, amibe belehalhat, a halálosan veszélyes küldetések minimum ”B”, de inkább ”A” osztályúak. No mindegy is, látom a sensei elég szigorúan, veszi a küldetést, szóval mindenféleképpen meg kell találnom azt a nőt három napon belül, különben annyi a taijutsu kiképzésemnek……Na azt már nem! Éveken keresztül arra vártam, hogy jó taijutsu specialista mesterem legyen, aki kiváló pusztakezes harcost farag belőlem. Ki van zárva, hogy ez mind elvesszen! ~ bátorodott fel magában Takeo, majd válaszolt a mesterének:
- Igen uram! Készen állok! – válaszolta, majd miután megkapta a térképet, alaposan áttanulmányozta azt. Fogalma sem volt, hogy merre keresse, de őt ez egy cseppet sem zavarta. Elköszönt mesterétől, majd azonnal útra is indult. Nyugat felé vette az irányt, ugyanis nindzsánk úgy feltételezte, hogy a nő eltévedhetett az erdőben, ezért az erdőben kezdi el keresni, menet közben egy sűrű fenyves erdőhöz ért, ott a fák között ugrálva szemével azt a kis fényképet nézte, ami a keresendő hölgyet ábrázolta. Igyekezett memorizálni az arcát, hogy ha netán meglátja, akkor egyből fel tudja ismerni. Ugrálás közben megpillantott egy kis pici kunyhót a fák között.
~ Érdekes, hogy van egy kis ház itt az erdő közepén, biztos valami kis vadásztanya lehet. Benézek, hátha van itt valaki. ~ gondolta magában majd, óvatosan oda lopózott a házhoz, egyik kezét rátette a wakizashijának a markolatára, kirántásra készen, arra az esetre, ha bármi kellemetlen meglepetés érné. Óvatosan bekukucskált az ablakon, nem látott mást, csak egy idősebb vadászt a ki a székében ülve pipázott. Takeo bekopog az ajtón, erre a vadász kiáltja, hogy:
- Az ajtó nyitva. Kerülj beljebb! – erre hősünk benyit, de nem várt látvány fogadja, a vén vadász egy nyílpuskát tart felé, a genin hirtelen félig kirántja a wakizashiját, miközben a vadász kérdezi:
- Ki vagy és mit akarsz?! – Takeo visszateszi hüvelyébe a kardját teljesen, majd udvariasan meghajol és így szól:
- Elnézést nem akartam Önre ijeszteni. A nevem Hiyama Takeo, shinobi vagyok, és küldetést kaptam, van három napom, hogy megkeressek egy nőt. – mondta, majd mutatta a fényképet a vadásznak, aki eltette a nyílpuskáját, megnézte a képet és elmosolyodva így felelt:
- Segíthetek neked feltéve, ha Te is segítesz nekem. Amúgy a nevem Sato.–
- Mi lenne az Sato úr? – kérdezte Takeo kíváncsian.
- Segíts levadászni egy igen termetes vadkant. – mondta Sato úr.
- Rendben – válaszolta Takeo, aki nem volt elragadtatva, hiszen ő még soha sem volt vadászaton, sőt kitudja mennyi időbe telik a vadkan megtalálása és annak levadászása, hiszen neki csak három napja van.

// Tudom, hogy nem volt szó semmi fényképről ami a keresett nőt ábrázolja. Na de valahogy tudnia kell a karakteremnek, hogy mégis ki az az illető. Ha ez hiba, akkor bocsesz! //

Orochimaru (Inaktív) Szer. Okt. 16 2013, 08:43

//Fénykép: Elfelejtettem írni, de legalább már van, good point//

Ahogy sétálsz az erdőben az öreg háza felé, amiről te még természetesen mit sem sejtesz, gondolkodsz, hogy talán eltévedte-e itt a lány. Elég furcsa gondolat, tekintve, hogy célpontod meg kell menteni, és meg kell találni, valószínűleg elrabolták, nem csak elkóválygott, akkor nem ninját kértek volna fel a feladatra, de ez most nem számít. Megérkezel a vadászhoz, aki máris előáll a feladattal, amibe készségesen bele is mész. Nem tűnik furcsának semmi, bár miért is lenne, hiszen csak egy öreg férfi számszeríjjal a kezében, és te vadászni indultok. Ekkor hirtelen csörtetés hagját halljátok, amikor is megjelenik a hírhedt ellenfeletek, a vaddisznó. Bár se nem nagy, se nem különleges, a férfi egyből ujjal mutogat feléd.
- Gyerünk fiú, fel a lesre, nézd merre megy, mit csinál, és értesíts. - adja ki a parancsot, és hát végül is ő itt a góré, de a döntés a tiéd, teljesíted-e.

Igen, Felmész a lesre, ahol láthatod, hogy ez az egy vaddisznó lohol körbe körbe, de semmilyen más állatot nem veszel észre, de sok helyen látsz vérfoltokat, méghozá fák tövében, és törzsén.

Nem, A férfi rád szegezi a fegyverét, és újra megismétli, ám már perverz, pontosabban pszichopata mosollyal az arcán. Kellett neked nem észrevenni, hogy a vadásznak, aki úgy szereti a tudományágát, egyetlen egy állati trófeája sincs a házban. Figyelmetlenséged veszélybe sodort, de talán nála lehet a lány is, ki tudja. Mit teszel, de gyorsan tedd, ugyanis a vaddisznó bármelyik pillanatban észrevehet.

**Hiyama Takeo** Csüt. Okt. 17 2013, 20:01

// Orochimaru //

Hősünk elindult a vadásszal az erdőbe, gyaloglás közben azonban el kezdett magában töprengeni.
~ Érdekes ….ez a vénember valószínűleg tudhatja, hogy hol lehet az a bizonyos eltűnt nő, ugyanakkor csak akkor segít nekem, ha én is segítek neki a vadászatban. Normális esetben egy bajba jutott emberen önzetlenül szoktak segíteni, és nem úgy, hogy mellette feltételeket szabnak ki. Na mindegy majd meglátjuk, hogy mi fog kisülni a dologból. ~ filozofált el magában. Egy jó félórányi gyaloglás után, hirtelen furcsa hangokat hallottak, erős csörtetést, majd látták azt, ahogyan a bokrok erőteljesen megmozdulnak, és ekkor megpillantották a hírhedt vadkant. Takeo készenlétben állt és felkészült a legrosszabbra, ám nem az lett, mint amire számított. Ez a vaddisznó nem volt hatalmas méretű, de még az agyarai is normál méretűek voltak, ugyanakkor a vadkan rendkívül agresszív volt. A vadász szólt a geninnek, hogy azonnal másszon fel a lesre és figyelje, hogy a disznó merre tart. Hősünk azonnal felugrott a lesre, ahol elkezdte a vadállatot figyelni, eközben észrevette, hogy a les körüli fák törzsein sok vérfolt van.
~ Itt valami nem stimmel. A fák törzsei tele vannak vérfoltokkal, szerintem ezen a helyen sok ember esett áldozatául ennek a vadkannak. Viszont ha az öreg ide vezetett engem, akkor pontosan tudta, hogy a fenevadnak itt van a leggyakoribb előfordulási helye. Ezzel önmagában nincs is gond, hogy tudja. Hiszen vadász, az a dolga, hogy megfigyelje, majd becserkéssze a vadat, amit ki akar lőni. Viszont innen a lesről, hogyhogy nem tudta kilőni? Ráadásul ő hogyan tudta megúszni a vaddisznó támadásait?! Hiszen többször járt már itt, ugyanakkor a vaddisznót egyszer sem sikerült még elejtenie. Itt több dolog is gyanús! ~ gondolta magában, miközben tekintetével a vaddisznót figyelte. Egyszer csak megpillantotta, pont a vadász mögött bukkant fel és elkezdett egyenesen a vadász felé rohamozni.
- Sato úr! Vigyázzon!!! Maga mögött van! Egyenesen Ön felé tart! – kiáltotta neki Takeo.

Orochimaru (Inaktív) Hétf. Okt. 21 2013, 13:39

A vadkan megindul az öreg vadász felé, és te az ágról figyelmezteted annak jöttjére, amikor a jobb combodba nyíl fúródik. Nem túl mély a seb, ugyanis a fegyver sem szúrja át a lábad, egyszerűen csak a hegye került szervezetedbe. Talán nem lenne tanácsos kihúzni onnan, lehet azonnal elvéreznél, de így csak a mozgásod nehezíti meg, és természetesen piszkosul fáj.
- Igen, tudom, hogy ide jön. Én hívtam ide. - nevetett, és közben még mindig rád, az ágon álló célpontra célzott. Talán összeállt a fejedben a kép, hogy mégis milyen vadász ez, de gondolatok és eszmefuttatások ideje lejárt a következő nyíl is érkezett, ám mellé ment. A vadkan épp most érkezett meg az öreghez, és örülve, hogy visszatért hozzá gazdája boldogan le is terítette, mely a zsákmány elejtését nehezítette.
- Ostoba Sanj, így elmenekül a vacsorád. - lökte le magáról az állatot, és egyből felpattant, ám ekkor már nem voltál az ágon...

Elmenekülsz: túl gyorsan nem tudsz haladni, és sürgősen ellátásra szorulsz, ugyanis a lábad egyre rosszabb állapotban van, nagyobb erőkifejtésre nem vagy képes, az is fáj, hogy futnod kell, és ugranod. Ám, a közelben találsz egy kis falucskát, amiben kórház is van, tudnak segíteni neked, de így beérhet a férfi, és ki tudja, hogy ki mennyit tud róla, hogy mennyire őrült gyilkos. Hiszen ha tudták volna, már rég megkérték volna a shinobikat, hogy tegyék el láb alól. Lehet ez lett volna a küldetésed, és sensei-ed tervezte így, hogy találkozz vele? Elég kemény megpróbáltatás, de ha erősebb akarsz lenin, meg kell bírkóznod vele.

Támadsz: Elrugaszkodni nem tudsz, jobb lábbal rúgni nem tudsz, futni nehezen tudsz, de így is lehet esélyed, csak egy jó terv kell. Egy másik ágon vagy, ő nem lát, te viszont látod őt, úgy körülbelül 10 méter távolságban, 4 méter magasan. Van esélyed, és akkor talán többet megtudhatsz az itt történtekről, de számolnod kell az ösztöneire, és a szaglására hallgató állatról, és a nyílas ürgéről is, míg te sebesült vagy.

Állapot: 80% (leírtak miatt)
Chakra: 100%

**Hiyama Takeo** Szomb. Okt. 26 2013, 20:48

// Orochimaru //

Hősünk épphogy szólt a vadásznak, ám hirtelen egy erős fájdalom nyilallt bele a combjába. Azonnal odatette a kezét, ám a keze megakadt valamibe, lenéz a combjára és egy nyílvessző volt az. Takeo nem értette az egészet, ám amikor a vadász közölte vele a tényállást, akkor azonnal leesett neki a dolog és bizony jogosan gyanakodott. De nem volt ideje végig gondolni a részleteket, hiszen repült felé a következő nyílvessző, ám az szerencsére mellé ment. A vaddisznó boldogan teperte le a gazdiját, aki nem örült a dolognak. Ifjú nindzsánk kihasználta az alkalmat és ugyan sántikálva de sikerült meglépnie. Egy másik fára menekült felt, ami 10 méterre volt a vadásztól, és onnan 4 méteres magasságból figyelte őket, úgy hogy azok nem látták meg.
~ A francba! Ez a Sato egy sorozatgyilkos! Most már értem, hogy Sora sensei miért mondta, hogy ”akár meg is halhatok” a küldetésben. Na mindegy a nyílvesszőt el kell távolítanom gyorsan! ~ gondolta magában miközben kihúzta a combjából a nyílvesszőt, fogait erősen összeszorította, hogy nehogy egy kis hang is elhagyja a száját. Levette a fejkendőjét, és azzal kötözte be a sebét, jó szorosan, hogy valamelyest elálljon a vérzés. Nem a legjobb megoldás, de ebben az esetben, elsősegély felszerelés nélkül ez tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak. Geninünk nem vacakolt, kifigyelte a célpontokat és el kezdett agyalni a támadáson. Azt sejtette, hogy a beidomított vaddisznó valószínűleg képes kiszagolni a vért, shinobink lába pedig éppen sérült, éppen ezért az állat szaglását kellene valahogy kicselezni. Először azonban a vadászt kellene elintéznie, hiszen a vaddisznó nem képes felmászni a fára, viszont a vadász képes a számszeríjával fellőni a fára. Takeo elővett egy shurikent majd a felé közeledő vadász felé hajította, úgy hogy direkt mellé menjen, és bele álljon a vadász melletti közeli fa törzsébe a koppanás hangjára a vadász, valószínűleg megfordul valamelyest, hogy megnézze, hogy mi volt az, ami a fának csapódott. Mikor a vadász észre veszi a shurikent valószínűleg sejteni fogja, hogy honnan jöhetett a támadás, ám Takeo a shuriken becsapódása után a fa lombja adta takarást kihasználva azonnal átugrik egy másik fára, és amennyiben nem veszik észre így sikerül egy olyan pozícióba kerülnie, hogy a sorozatgyilkost oldalba támadhatja, miközben Sato úr, még mindig azt hiszi, hogy az ellenfele vele szemben van. Amennyiben ez így összejönne, elkezdődne az igazi támadás, két kunait dobna a vadász felé, az egyik kunaira egy robbanó cetli van rákötve, arra az esetre, ha netán nem is találnak célba a dobókések, akkor is bekövetkezne a detonáció, amely valamelyest lelassítaná és összezavarná, mind a vadászt, mind a bestiáját.

Orochimaru (Inaktív) Szer. Okt. 30 2013, 18:55

Ninja vagy, ámbár sebesült, viszont a helyzet neked kedvez, nem látnak. A vadállat, melyről kiderült, hogy házi, sors iróniája, vadul keresgél, de nincs esélye, hogy időben megtaláljon, mert akcióba lendülsz. Eldobod az első fegyvert, mely könnyedén áll bele a fába, és ijeszti meg a férfit, rájöhetett, hogy nagyot hibázott, amikor nem a fejdet célozta meg elsőként, dehát ez volt a hobbija, a vadászat, lényegtelen, hogy emberre, ő az érzést akarta, és úgy gondolta, hogy egy okos példány nagyobb kihívás, de nem tudta, hogy képzett élőlényről van most szó. Az első még csak elővezeti a halálát, de a második kettő már bele is áll a férfi szívébe, és testébe, meghalt, robbantani már nem kell. Könnyű dolgod volt, bár, ha nem sikerült volna legyőzni egy vadászt ilyen könnyen, nehezen mondhattad volna magad Geninnek, a férfi a idős volt, testes, és egy nehéz fegyvert cipelt, ha megvert volna ilyen helyzetből, le is adhattad volna a homlokpántod, és elmehettél volna kenyeret sütni, természetesen, ha túlélted volna. De nincs probléma, meghalt, a vaddisznó körülötte rohangált, gazdája meghalt, a te döntésed, hogy felrobbantod a bombát, megölve ezzel az állatot is, vagy továbbállsz, de most nem adok opciókat, döntsd el merre mész, lehet előre, vissza, erdőbe, város felé, folyó közelbe, tűz lerakóhelyhez, Konohába, frontra...te döntesz, csak írd le az okát is. És figyelj a lábadra, szakszerű ellátás kell annak, elég hamar, különben elfertőzödik a seb.

Állapot: 75% - láb további erőltetése (sebes láb)

**Rabada Genkou** Hétf. Dec. 26 2016, 19:08

//Danzou//

Káosz tombol körülöttem de még mindig nem tudom hogy mit tegyek, vagy hogy egyáltalán mi ellen tegyem. Csak úgy záporoznak a halál előtti hangok, remélhetőleg nincs teljesen igazam. A férfiak hangját ha hallom azt megértem, azonban a női sikolyokat nem értem, nők is jöttek velünk? Hogy jöhettek-feltételezhetőleg civilek- erre az útra??? Ahhoz itt kevés az őr! Vagy talán a konvolyon kívülállók? Akármelyik is, elmélkedésre most nincs időm! A lovak is zavartak, megijedtek és ha elszabadulnak csak tovább szítják a tüzet. Csak hogy még egy égrengető robajt is kaptunk! Mi van ott??? Tetejébe mintha engem akarnának felkérni elemzőnek aki megmondja a tény állást! Valaki felmászik az egyik szekérre, különösen néz valamire, a szeme... ekkor az állat elragadta az élők közül áldozatát. Egy oroszlán! Mérete alapján akár ninjuu is lehet, már pedig, könnyen elhinném. Jégfut végig a gerincemen tőle, ehhez én kevés vagyok! /pofon/ Össze kell szednem magamat, remeg a lábam... áh! Ehhez shinobi kell az igaz, és a sensei nincs itt. Genkou tedd meg, légy bátor... Édesanyádért, A Szél országáért, és ha kell még több, Hamizakiért! Na gyorsan! - El onnan! - ordítom a társaimnak. Amíg volt időm ilyesmire elővettem a két öt méteres drótomat, s ez itt most nem túl előnyös. Elengedem a drótokat, majd a kettő robbanó jegyzettel felszerelt kunaiom közül az egyiket a szörnyeteg elé hajítom, azért elé mert megvan az esélye hogy így is kikerüli, márpedig így megzavarhatom és remélhetőleg nem megy messzire, mert miután aktiválom a jegyzetet a kellő időben elé robbantva -megzavarásképpen, a következő lépésemet nem jó ha látja-, már dobom is felé egyik Fuuma shurikenemet. Ez elég nagy fegyver ahhoz hogy megérezze a vad. Következő cselekedetként a fürge test teknikát használom, villám természetű chakrát használok hogy kevésbé kiszámítható legyen a célhely, és húsz méterrel arrébb tervezem a célomat egy nem túl forgalmas helyre. Amint megérkeztem a célpozícióra megidézek három sima klónt, és mind a négy Genkou katanával a kézben rohan vissza a fenevadhoz megölni azt. A rövid kis eltávolodást természetesen azért csinálom hogy legyen elég időm felvenni a támadó alakzatot. Ezek után persze sietek vissza, hiszen bármikor újabb ember halhat meg az elképesztő méretű bestiától. Szükség esetén harc közben is alkalmazom a Shunshin no jutsut.

Shimura Danzou Hétf. Jan. 02 2017, 16:42

// Genkou //

Genkou nem reagál azonnal, össze kell szednie a gondolatait. Kiált, ám már későn. Hangja nem zeng végig a táboron, elnyomja azt a pánik zaja. Az oroszlán kettéhasít a mancsával egy embert, vagy talán kettétörte? Lényegtelen a végeredmény szempontjából. Az ifjú robbanójegyzete arrébb taszítja valamelyest és igen érzékenyen érinti. Valahonnan egy nyílvessző pattan, hatalmasat bődül a véres szájú fenevad. A fuuma shuriken véres vágást ejt a félrebillenő ádáz szörnyeteg oldalán. Egy pillanatra, a másodperc egy tört részéig találkozik a tekintetük. A fenevad szemei nem ígérnek mást, csak fájdalmas halált. Genkou Shinshinnal távolabb jut - az elemi shunshin használatához még gyakorolni kell egy picit - miközben kézpecséteket formál és kardot ránt. Négy Genkou áll most kirántott karddal.
Eltelik egy másodperc. Majd egy újabb. Eloszlik a füst. Az oroszlán megégett sörénnyel, átlőtt manccsal diadalmas üvölt. Sikolyok, rémült üvöltések mindenfelöl. Nincs kiút, nincs reményed - üzeni a hang.
Sunagakure no Satou ifjú shinobija, klónjait is beleszámolva, nyolcadmagával indul rohamra, négy Genkou és négy másik bátor vitéz karddal, vagy fejszével, ami éppen kéznél volt.
Mintha mosoly árnyéka suhanna végig a fenvad vértől lucskos pofáján, noha ez lehetetlen, hiszen nem képes emberi érzelmekre. Mintha szemében a győzelem mámora csillana, ahogy ellenségei rohannak felé és egyúttal a vesztükbe is. Nem moccan, meg sem rezzen, némaságba burkolja magát. Izmai megfeszülnek, olyan izomkötegek látszódnak egy pillanatra, amelyek isteni erőt sugallnak. Akik rohamoznak, csak most értik meg: esélyük szinte nulla. Mint a bosszú szörnyetege, vagy mint a háború istene, az oroszlán előre szökell, mit szökell,vetődik! Egy bunshint és egy embert sodor el. A bunshin szétoszlik az ember földrekerül. Újabb csapás, olyan gyors, látni sem lehet és már le is sújt a halál - sebesen, akár az istenek ítélete. Ez már a vég? Felvehetik a versenyt egy ilyen bestiával? Van még bármi Genkou tarsolyában, vagy már el is lőtte trükkjeit?

Genkou
- Chakra: 96%
- Állapot: 95%

**Rabada Genkou** Csüt. Jan. 12 2017, 18:58

//Danzou//

A szörnyeteg mintha nem is érezne komoly sérülés kiváltotta fájdalmat. Egyszerűen nem mutat félelmet! Persze nem vagyok egy ilyesztő látvány, de akkor is látni akarom hogy emberszámba vesz, vagy egyáltalán ellenfélnek soroljon! Biztos a dolgában és ezt nem rest szilárdságával mutatni. Oroszlán vagy sem, itt nem uralkodik! Elsodorta az egyik klónomat, és nem tetszik hogy ilyen közel került hozzám. Hiszen együtt rohamoztam velük. Azok az emberek pedig nem tudnak nyugton maradni! Most döntsék már el hogy meg akarják ölni a fenevadat, vagy a nadrágukat mennek kitisztítani! Nem tudom megvédeni őket. Magukra vannak utalva, én a szörnyet is nagy falatként kaptam tányérra. De abban egy percig sem vagyok biztos, az előbbi példát nézve, hogy nem nyal vissza a fagyi... Itt van nagyon közel hozzám... Egy pillanatra megállt a lábam. Túl gyors a vad, ha a vadásznak reagálni sem maradt ideje. Nem tudja a nevemet, és talán fel sem fogná hogyha elmondanám neki. De én tudom a nevet aminek birtokosa helyt áll az oroszlán ellen. Hátrébb szökkenek és felévetem a második robbanó jegyzetes kunaiomat aztán magam mellé hajítom a katanámat és aktiválom a robbanójegyzetet. Ha ehhez csak egy kéz kell akkor persze magamnál tartom a kardomat. Utána előrántom a következő Fuuma shurikenemet is, és "pakoljunk rá még egyet" alapon rádobom a szörnyre, ami igen részeges érzéssel tölt el. Kezdek belerázódni a harcba ami a morálomat is maximálisra emeli! A félelem azonban visszatart attól hogy lebecsüljem, mert, igenis félek tőle. Remegnék ha megengedhetném magamnak, csakhogy az életem múlik rajta. Bárcsak lenne néhány vagy legalább egy önmagában is hasznos és támadó ninjutsum! Megembereltem magamat hogy ezt most ne engedjem szabadjára, de mintha még mindig nem lenne elég vad a küzdelem, mintha többre vágynék. Látni akarom ahogy üvölt, hallani akarom a hangját ami csak az elején eldöntött játszmára fogadott. Ahhoz nekem is van egy-két keresetlen pengém ám! Azt akarom hogy meghaljon, hogy végre véget érjen ez a háború, hogy végre valahára haza mehessek és ne kelljen félnem többet! Ez az első lépés afelé. Egy aprócska lépés a parton a víz felé mely kellemes úszást ígér... - Na ide gyere! - a kardomat kezembe veszem amint lehet ha eldobtam, aztán a kovácsolt acéllal várom tűzzel a szememben, és felé ordítom - ÜVÖLTS BESTIAAA!!!

Shimura Danzou Csüt. Jan. 26 2017, 16:38

// Genkou //

Sunagakure ifjú shinobiját teljesen átjárja a mámor, az adrenalin az agyába szökik, a vére szinte izzik ereiben. Mindeközben újabb katona kiáltja el utolsó szavait, miközben a fenevad mancsa a halálba taszítja. A robbanójegyzet úgy tűnik megint beválik, a fuuma shuriken pedig belecsapódik a füstbe. Remegő, kétségbeesett vonyítás zúg fel.
A fenevad oldala megégett, szőre hatalmas foltban leégett róla. Bal hátsó lába hiányzik, csonkjából ömlik a vér, amely sötétre festi a földet. Az egyik katona közel ugrik hozzá, oldalába vágja fejszéjét. Hősies cselekedet volt, ám az életébe kerül, ugyanis a vad vérét veszi. A megsebzett szörnyeteg a halálán van, de talán így még veszélyesebb, mint amikor még volt veszíteni valója. A negyedik katona, ki Genkouval tartott, ezt nem téveszti szem elől és rohanni kezd a tábor széle felé. A bestia fittyet sem hány rá, nem törődik vele. Tekintetét a shinobira fordítja, pillantása halált ígér és a végről tanuskodik. Valahol egy húr pattan, a fejsze okozta sebbe egy nyílvesző csapódik. A szörnyeteg meg sem rezzen, mintha észre sem venné. Mintha belátta volna, hogy harca itt véget ért. Belátta, ha lehet ilyesmiről beszélni. De el nem fogadta, annyi bizonyos. Megfeszülnek izmai, mközben vére patakzik sebhelyeiből. Genkou felé veti magát. Gyors, túl gyors. Az ifjú felkészült, a Shunshin no jutsu segítségével elkerüli a támadást.
Nem telik sok időbe, amíg a szörnyeteg belehal sérüléseibe. Összerogy, akár egy rongybaba és nem kel fel többé. Percekig még búg mély, gyászos hangján, majd ez is elmúlik.
Az emberek csendben vannak, senki nem hiszi, amit látott. Mindenki gyanakszik, retteg és egy újabb tűmadást vár. Van, aki még most is menekül, van, aki magzati pózban remegve várja a jelet, amely talán sosem jön el. De vannak olyanok is, akik látták mi történt. Vannak katonák és kocsisok, akik csendben tisztelegnek a harcosok előtt, kik életüket adták, hogy elvesszen a szörnyeteg és tisztelegnek azok előtt is, akik életben maradtak, miközben megölték.
Halk kattanás töri meg a csendet. Valahol a közelben fém ajtó nyílik. A rejtélyes kocsi, melynek utasa eleddig ismeretlen volt, most felfedi titkait.
- A neved... Genkou, igaz, fiam? Megmentetted a tábort, megmentetted a küldetést, a két nép szövetségének érdekében, hősiesen cselekedtél. Nem felejtem el megemlíteni tetteidet az elöljáródnak.
A férfi virágmintákkal díszített kék selyemkimonot visel. Bajusza ápolt, termete viszonylag átlagos. Hanghordozásán és tartásán a nemesség gőgje és kifinomultsága érződik.
- Azonban egy győzelem még nem jelenti néped felszabadulását... ahol egy bestia akad, ott akadhat több is. Szervezd meg a tábor védelmét, amíg a kapitány és a Chuunin vissza nem térnek. Hívd vissza a katonákat és jegyezd meg a gyávák neveit, a bátrak hősiességét. Gyűjtsétek össze a halottakat.
Mint aki jól végezte dolgát, visszamászik a kocsijába és magára zárja a fém ajtót. Ki ez a férfi, hogy ily' arancsokat osztogat?

Ōtsutsuki Indra Hétf. Márc. 15 2021, 17:13

// Tachikaze Naoya - A múlt bilincse //

Tested elgyengülve hevert a földön. A végtagjaid zsibbadtak egy ideig, de hamarosan érezhetted ahogy kiszáll belőlük az élet. Dermesztő hideg mászott rá testedre, melyet csak a sebből ömlő meleg vér tudott valamelyest kordában tartani. Szemeid előtt kezdtek összefolyni a fák körvonalai s hamar már abban sem lehettél biztos, hogy valóban a támadód tőled elfele sétáló sziluettjét látod, vagy csak az agyad játszik valami otromba játékot. Nem mintha számított volna. Tested nem válaszolt akaratodra; Bőröd kifakult, szemeidet pedig szörnyű fáradtság kezdte ostromolni. Perceid lehettek talán, vagy annyi se.

A távolból közeledő hangok ütötték meg eltompult füledet. Egy homályos kép búcsúzásával kergetett álomba a vérhiány. Egy lovaskocsi, és egy pár, a kocsiról leugró sötét bőrcsizma. Azt, hogy ezek után mi várt lehunyt szemeid sötétségében, csak te tudhatod.

[...]

Bazsalikon, fehérhagyma, kömény, petrezselyem.

Erőteljes illatok rántottak vissza a valóságba. Szemeidet ha ugyan ki sem nyitottad még, érzékeid maguktól is lassan kezdtek felébredni. Felsőtestedet szoros kötés fedte. Egy kissé érdes, régi takaró borított téged egy szalmaágyban. Testedben újra érezted a meleget, ujjbegyeiden keresztül pedig az ágynemű anyagát, érintését. Éltél, de még mindig nehéz volt a tested; kimerültség és gyengeség súlya nyomott bele az ágyba. Apró mozdulatokra úgy nyilalt fájdalom a sebedbe, mintha újból pengét mártottak volna húsodba. Szemeidet, ha felnyitottad elsőre szinte megvakította az apró szobára kiülő félhomály, azonban megláthattál egy apró teremtést; egy kislányt. Fejedben a gyermek életkora hamar helyet talált a négy és hat év közötti kategóriákban. Aranyszőke haja szinte izzott a mellette lévő apró gyertya lángjától. Arca sápadtfehér volt, torkát pedig egy rég beforrt, de galád mód csúnya heg tarkította. Szürke szemekkel nézett vissza rád a szoba tőled távolabbi sarkából, egy kis faszékről, majd pániktól telt szemekkel rohant ki az ajtón. Ha a terhelő fájdalmak ellenére megpróbálnál kikelni az ágyból, újabb meglepetések tárulnának eléd: Csuklóid és bokáid az ágyhoz voltak kötözve.

A lány távozását néhány másodperc után nehéz léptek követték, melyek alatt minden lépésre visszhangként felsírt a padló faszerkezete. Egy magas férfi lépett be az ajtón, majdhogynem betörve azt. Válla széles volt, karjai vastagok, habár mindkettőt állati bőrből készül ruhák fedték. Feje jóval tizenöt, talán húsz centivel állt magasabban a talajtól mint a tiéd - természetesen állva -, félhosszú sötétbarna hajában pedig számtalan őszhajszál férkőzött be az idők során. Kissé napbarnított arca ráncos volt, rajta pedig több heg jelezte feléd élettörténetének apró darabjait. Vastag, érdes ujjai egy nagyméretű számszeríj markolata köré lapultak, melynek veszélyesebbik felét hamar feléd szegezte.

- Ki vagy? - Kérdezte. Hangja rettenetesen mély és kormos volt, ráadásul őszinte fenyegetéstől nem mentes. Lábai mögött a kislány kukucskált feléd. - Mit keresel ezen a vidéken? - Erősödött fel hangja, majd beljebb lépett és könyökével bezárta maga mögött az ajtót. Ketten maradtatok a szobában.

- Ne hidd, hogy nehezemre esne elvenni az életedet... - Szemei bizalmatlanok voltak. Várva válaszod, kissé közelebb lépett hozzád. A betöltött nyíl hegye a szíved felé mutatott.

**Tachikaze Naoya** Hétf. Márc. 15 2021, 20:08

Haku - A múlt bilincse

Ha választhattam volna módot a saját halálomra, akkor biztosan nem a sárban való elvérzés mellett döntöttem volna. Vagy valami gyors, mint lefejezés, vagy valami szörnyen fájdalmas mellett tettem volna le a voksom. Talán egy néhány óra kínzást is vállaltam volna, az legalább fair lenne. Bocsánat. Mint kiderült mégse. Aki miatt eddig szenvedtem, éveken keresztül, az most hirtelen megjelent előttem, és leszúrt. Bár tudnám, hogy miért érdemeltem meg az elmúlt néhány évet, és miért érzem még most is úgy, hogy ugyan nem tudom miért, de valamiért biztosan megérdemlem a sorsom. Ezek a gondolatok mellett kezdtem érezni, hogy itt jön a vége az útnak. Lassan fejest tudok ugrani a végtelen sötétségbe, ahol talán a lágy szellők fognak nyugtatni, és nem fogok mindent megbánni. Ha van is isten, az biztosan a Szélé.

Ahogy ugrani készültem, egy pillanatra egy távoli tompa puffanás visszarántott a lobogó tűztől enyhén langyos sárba. Nem tudom ki az, vagy mit akar, de igazán békén hagyhatna.

Csak nehogy eszébe jusson megmenteni, vagy valami.

-----===]OOO[===-----

De ha ezen a farmon nincs tehén, csak bika, akkor a sajt miből--- akadtam meg saját gondolataimban. Éppen ébredezem? De ha ébredezem, akkor-- talán majd máskor. Itt az ideje fókuszálni arra, ami jutott. Megpróbáltam csipától összeragadt szemeimet felfeszíteni, sajnos saját káromra, mivel a szobácskában lévő fénytől egy életre meg is vakulhattam volna. Legalábbis így éreztem. Amint képes voltam rendesen látni, elsőnek az tűnt fel, hogy semmi olyan fényforrás nem volt, amitől ennyire fájhatott volna a szemem. De akkor mitől? Ezzel a gondolattal emeltem kezeim a szememhez-- volna. Éreztem őket, tudtam kicsit mozgatni is, de egy erősebb rántásra, nem hogy a csuklómon éreztem a köteleket szorulni, hanem az oldalamba olyan szintű fájdalom nyilallt, hogy megint oda akartam kapni, amitől megint belenyilallt-- és a többi, és a többi.

Amint végig jártam ördögi körömet, egy apróbb neszt hallottam meg a szoba egyik sarkából. Oda kaptam a fejem, és egy arany loboncot láttam meg, futás közben, kinézetéről egy durván nálam tizenpár évvel fiatalabb kislányra mertem következtetni, de hirtelenjében nem láttam jobban, így pontosan nem tudtam eldönteni. Feltételezhetően a ház tulajdonosának a kislánya…? Gondolom meg lett bízva azzal, hogy szóljon nekik, ha felébredtem. Hát lássuk mi fán terem a megmentőm.

Hát, azt nem merem állítani, hogy ez az “ember” fán termett. Ha csak nem valami elképesztően magas fán, ami az égre mered, és valami fehér ruhás szarvas nyúl nő irányítja. Szerencsére ilyen nincs, és elképzelésem sincs arról, hogy honnan jött ez az eszeveszett elképzelés, de mindegy.

Kedves Óriás Barátom amilyen “kedves”, olyan fenyegetőző. Nem hallottam egy “Hogy vagy?”, ”Fáj valami?” vagy akár egy ”Ne mozdulj, fájni fog!”-ot, hanem egyből egy számszeríj célkeresztjébe tett, és fenyegetően kérdezett.

”Ha annyira meg akarnál ölni, akkor--” folytottam magamba a szót, ”Yanának hívnak.” mondtam, enyhe fájdalommal az arcomon, már-már vért köpve. Elképesztően kellemetlen lekötözve akármerre nézni, ami nem felfele van.”Csak egy ártatlan vándor-” akadt bennem a szó, hirtelen nem tudtam mit mondani, úgyhogy gyorsan időt akartam nyerni. Kicsit megmozdultam, amire felnyögtem a fájdalomtól, majd utána folytattam egy hazugsággal,” vándor szakács vagyok.”

Remélem ezzel meg tudtam győzni, nem tűnik így elsőre a világ legokosabb emberének. Bár, ha ő volt az, aki ellátta a sebeimet, akkor kicsit alul értékeltem.

”Fuh, oké. Szóval. Itt vagyok, sérült utazó, lekötözve egy ágyhoz. Ha elengednél, akkor sem tudnék nagyobb kárt tenni benned,” mondtam válaszul a fenyegetésére, “Ha pedig meg akarnál ölni, akkor miért mentettél meg?” dobtam neki válaszul a 10.000 Ryou-s kérdést.

//Őszintén, már megnyertél a címmel ^^//

Ōtsutsuki Indra Csüt. Júl. 22 2021, 15:55

// Tachikaze Naoya //

A férfi gyanakvó szemekkel vizsgálta arcodat. Apró mozdulataid és a nyöszörgéseid mind-mind reakciókra leltek: Hol a mutatóujja remegett meg a ravaszon, hol pedig a szemöldökét húzta meg kissé a tikkelő szeme. Tekintete viszont nem enyhült a történeted után sem.

- "Ha meg akarnálak ölni, miért mentettelek meg?" - Ismételte meg recsegő éjfekete hangon néhány másodpercnyi mérlegelés után. - Valamelyest a te érdekedben is abban reménykedtem, hogy erre a kérdésre te fogsz választ adni. - Morogta feléd fenyegetően, majd a lába mögött bujkáló leányra nézett és az ajtó felé biccentett egyet. A lány fürge-apró léptekkel szaladt ki az ajtón, gazellákhoz méltó eleganciával szökkenve át a fél centis küszöbön, mintha csak egy akadálypálya egyik eleme lenne. A férfi megvárta amíg a lány lépteinek hangja elveszik a távolban, majd leeresztette a számszeríjat és elhátrált tőled. Nehéz mozdulatokkal telepedett bele, az előbb még a lány által populált faszékbe.

- Kárt viszont lehetséges, hogy nem tudsz tenni. Most még. - Lökte oda a szavakat, majd ölébe vette a számszeríjat. - Izashi. - Mutatkozott be röviden, majd azzal a lendülettel folytatta is.

- Hogy őszinte legyek, mikor megtaláltalak néhány napja a véredben, azt hittem banditák vagy rablók kaptak el. - Ekkor elgondolkozott egy pillanatra, majd bal kezével ráérős tempóban elkezdte vakarni - vagy inkább sercegtetni - szúrós borostáját. - Már ha van a kettő között egyáltalán különbség. - Ujjai ekkor felvándoroltak homlokára és letöröltek három vastagodó izzadtságcseppet, melyek a szemei felé utaztak. - Én nem gondoltam volna hogy volt még abban a testben élet. - Előredőlt a székben, hangja elkomorodott, szemei a padlót kezdték el pásztázni egy pillanatra. Majd, mint derült égből villámcsapás, hirtelen nekivetette magát a háttámlának. Súlya alatt recsegő hangokkal sikítozott a szék. - De hát nem lehet mindig igaza az embernek, nem? - Kérdezte derűs, szinte viccelődő hanggal, annak ellenére, hogy semmi kedélyt keltő szándék nem lapult szavai alatt. - A lényeg, amit mondani akarok: amit tudhatsz, hogy ezzel nagy szívességet tettem neked. Amit még nem tudsz, hogy mekkora kockázatot vállaltam ezzel. - Hangja újra felkeményedett. Szemeinek tekintete érdessé vált. Egy pár másodpercig nem szólt semmit, csak szótlanul bámult rád, ám némaságának hamar okot találtál; Apró léptek hangjai kezdtek el beszökni a nyílt ajtón. A kislányé voltak, ám ezúttal sokkal lassabbak, nehezebbek, s ahogy befordult a szobába meg is értetted, hogy miért. Övtáskádat, shurikentartóidat, és sétabotnak álcázott katanádat cipelte ölében, melyet a férfi elé tett, majd megállt mellette. Izashi egy könnyed mozdulattal belerúgott a már egyébként is nyílt övtáskádba, melyből a padlóra szóródtak fegyvereid.

- Érdekes eszközök egy szakácsnak. - Mondta, miközben lehajolt a sétabotodért, elengedve a számszeríj ravaszát, majd hüvelykujjával kipattintotta a pengét a tokból egy pár centire. Egy-két momentumig gyönyörködött a pengében, majd elrejtve az acélt a hüvelybe, óvatosan maga mellé állította, a falnak. - Valamilyen egzotikus konyha, ha nem tévedek... - Mosolyodott el egy pillanatra, majd újra komoly, szinte gyilkos tekintettel rádszegezte a számszeríjat.

- Megmentettem az életedet, elláttalak, védelmet és szállást adtam a saját házamban! - Hangja mennydörgő volt, rajtad és a lányon kívül talán még a szoba is beleremegett. - Azt hiszem nem nagy kérés ezek után az igazság. - Állt fel a székből. - És a vele járó tisztelet. Úgyhogy kezdjük újra: Mit keresel ezen a vidéken és ki vagy? És az utóbbi alatt nem csak a nevedet akarom újra hallani.

# Habár le vagy kötözve és súlyosan meg vagy sérülve, kiképzésednek hála talán ki tudsz törni a kötözésből, abban viszont koránt sem lehetsz biztos, hogy vagy elég gyors, hogy megelőzd a nyílvesszőt.

# Természetesen, ha a karaktered belevágna Izashi szavába, vagy csak megpróbálna kitörni a fogságból mondandója közben, azt megteheti. Ebben az esetben a poszt többi része nem történik meg és onnan folytatom a következő körben

// Nos, szeretnék hatalmas elnézést kérni a késedelmemért. Fejre állt a napirendem június közepe óta, amihez még mindig nem szoktam hozzá, de igyekszek aktív lenni a továbbiakban. Bocsánatkérésem mellé 25 chakrát és 25 tjp-t ajánlanék még fel //

**Tachikaze Naoya** Csüt. Júl. 29 2021, 11:09

Haku - A múlt bilincse

Nem nagyon tartom magam fosós típusnak. Egészen eddig elég merésznek, bátornak, elképesztőnek, és igencsak jóképűnek gondoltam magam. Most azonban úgy érzem, hogy ez újdonsült barátomnak a mennydörgető, földmegrázó, tengerhullámoztató kedves hangjától megváltozott. Sőt inkább talán összetört bennem valami. Önbizalom, talán?
Jó döntésnek éreztem, ugye az előbb leírt hangja alapján, hogy csendben maradjak, még mielőtt egy újabb fegyver szalad bele a már így is siralmas helyzetben lévő szerveimbe. Szépen nyugodtan végig vártam, hogy eljusson odáig ameddig akart, és addig latolgattam magamban a következő hazugságaim mértékét.
Ugye ha szépen elmondanám a teljes igazságot, az lenne a legbiztosabb megoldás, de azt a saját mentális épségem miatt sem szeretném, és úgy belegondolva, nem is teljesen emlékszem, hogy mi történt. Odáig megvan, hogy valaki leszúrt, de hogy ki? Úgy döntöttem, hogy egy rögtönzött fél igazság lenne a legjobb.
”Örvendek, Izashi,” kezdtem bele a mondandómba, ”Az óvatos típus vagyok, nem neked céloztam azt az idézőjeles hazugságot. Az igazság az, hogy ex-ninja vagyok. A nevem pedig nem Yana, hanem Naoya,” biccentettem, amennyire csak tőlem tellett.
Nem akartam neki mindent pontosan elmondani. Nem egészséges neki sem, nekem sem. Plusz sose lehet tudni, hogy éppen rám akarja-e hívni az ANBU-t, vagy valami.
”Ami pedig az egész ‘vándor szakács’ dolgot illeti, tényleg vándor vagyok, és tényleg szakács. Vag inkább jobban tudok főzni, mint az átlagember,” mosolyodtam el.
Igyekeztem annyira őszinte lenni, amennyire tudtam. Nem igazán szeretem ha vesémből kiáll egy vessző. Ez gondolom megérthető, nem? Mindeközben próbáltam minimálisan helyezkedni, csak hogy kényelmesebben tudjak rá nézni beszéd partneremre, amit ő sem könnyített meg a székre üléssel.
A fegyvereim össze-vissza szórása kicsit kellemetlen érzést keltett bennem, de nem mintha tudtam volna valamit kezdeni ezzel. Ekkor jutott eszembe az igazi ász, amit valamiért nem játszottam ki. Ha eddig nem győztem meg, ezzel lehet, hogy sikerülni fog.
”Sajnos kicsit rossz innen a szög,” kezdtem bele, majd egy mély levegőt vettem, amitől a pokol tüze felgyulladt valahol a tüdőmben, “nem nagyon látom, de vagy a vállamon,” böktem bal karom felé az állammal, “vagy a többi cuccom között kell hogy legyen egy ninja fejpánt. Ha közelről megnézed, van rajta durván négy kis bekarcolás, ami eléggé elkopott már, de Amegakure jele ott van, egészen biztosan.” Most már igazán nem tudom, hogy miért vagyok ilyen őszinte. Ha esetleg keresnek, akkor ez nem elég bizonyíték arra, hogy tényleg én vagyok az?
Lehet, hogy átvette felettem az irányítást a pánik?

//Ugyan ugyan ^^ Mindenkinek van magánélete, és én se csak a seggemen ültem az elmúlt pár hónapban ^^
Azért elfogadom a felajánlást, és várom a folytatást Very Happy

//

//Edit: sorkizárás//

Ajánlott tartalom