Hirano Reina vs Ayanokoji Takashi

**Ayanokoji Takashi** Kedd Május 03 2016, 17:02

Mióta is vagyok úton? Két napja, ha jól számolok. A Gőz országában volt a találka hely, a küldetésünk a ninja faluk közötti szövetséget hivatott erősíteni. Jó magam Kumoiként, egy Reina nevű lány Konohaiként, és egy Yuu nevű fiú Hoshigakureiként csatlakozott a feladatunkhoz. Az utóbbi csak csatlakozott volna, hisz a bal sors, vagy az élet jó indulata miatt kisebb komplikációk jöttek létre. A Yuu nevű genin a Hang országának határán fog hozzánk csapódni, minden bizonnyal másik útvonalon fog érkezni. Az ottani találka hely is adott, minden bizonnyal meg kell majd várnunk őt.
Az a hely olyan mint egy mutálódó betegség, valahogy mindig visszajut hozzám. Egy nagyon rövid bemutatkozás történt meg amikor a lánnyal találkoztam, igazából csak azonosítottuk egymást, majd indultunk is utunkra. Még mindig a Gőz országába voltunk, de nem sokáig. A lombozatok csak úgy suhantak el mellettünk, nem véletlen, hisz volt bennem egy kitörni vágyó adrenalin löket a Hang országához egyre közeledve. A fákon szökdelve hátra tekintettem és láttam ahogy a vörös szemű lány kissé küszködik a tempó fenntartásával, de jó genin létére inkább tűri a dolgot. Hm. Idő előtt kinyúvasztod a kislányt, szép Taka, szép. Telitalppal landoltam egy vastagabb ágon majd bevártam a lányt is.
- Nincs értelme kihajtanom téged. Ha túl gyors a tempó jelezd. A csapatvezető vagyok, nem a hajcsárod. - Mondanám kapucnim mélyéről nem nézve a lányra.

Hirano Reina vs Ayanokoji Takashi 4044247-7080512903-nxs-1

**Hirano Reina** Kedd Május 03 2016, 19:48

El sem hiszem, hogy kitettem a lábam Konohán kívülre. Irdatlan nagy bátorságot kellett összekuporgatnom magamban, hogy eljöjjek ide. Már fél napja vagyok úton, és még előtte is egyet ha jöhettem, míg találkoztam a felettesemmel a Gőz országában. Takashi... Még mindig nehéz megszoknom ezt a nevet. Rég volt már, amikor utoljára kiejtettem ezt a hangsort a számon. Azóta csak az emlékeimbe férkőzött és ott mardosott belém az összes átélt élményünk újra és újra. Az idő kezdte elkoptatni ezeket, de a név hallatán ébredezni kezdtek bennem az akkor történtek. Mondhatom, ezek megadták az alap hangulatot a küldetésre. Ami mellesleg, ha már így szó van róla, fogalmam sincs, hogy mi lehet. A kapucnija mögé rejtőző chuunin nem tűnik valami beszédes fajtának. Igaz, magam sem vagyok híve a bájcsevejnek, de nem ilyen rideg módon nyilvánítom ki. Kifejezetten olyan kisugárzást áraszt magából, amit jobb elkerülni. Így aztán csendesen teltek a vele töltött órák, ez pedig kisebb mértékű feszültséget eredményezett.

Elvileg meg kellett volna jelennie még egy geninnek rajtam kívül, de számomra ismeretlen okokból később vesszük fel majd útközben. Picit egyedül érzem magam és védtelennek. Távol a hazámtól, Jiro gondoskodó karjaitól és a nem régiben szerzett csapatomtól. Örültem volna, ha a csapattársam is velem tart, de Őt máshova utalták ki. Remélem nem esik baja, ahogyan nekem sem... Kezdem lassan azt hinni, hogy éppen elrabolnak. Mi a legrosszabb az egészben? Hogy nem is elrabolnak, hanem önszántamból megyek. Ügyes, Reina!

Eszméletlen tempóban haladunk már fél napja és nem a kitartásomról vagyok híres. Egyre hátrébb és hátrébb maradoztam, mikor a vezetőm hirtelen megtorpant. Már épp egy esetleges leteremtésre számítottam, azonban mikor behoztam a lemaradásom meglepő módon felajánlotta, hogy lassíthatunk a tempón. Erre gondolataim szavak formájában bontakoztak ki, elég hangosan.

- Ó végre! Igen, kérem! - szóltam nagyobb átéléssel a kelleténél, aztán észrevéve a kijelentésem kínos őszinteségét lesütöttem vörös szemeim - Mármint, persze ha nem gond. - hebegtem.

Örültem, hogy nem néz rám, mert akkor még zavartabb lennék. Felülemelkedtem félelmeimen és kihasználva az alkalmat feltettem a kérdést, ami már régóta motoszkált bennem.

- Ha szabad kérdeznem, hová is megyünk pontosan és mi a küldetés célja?

Ezt követően várnám válaszát, remélve, hogy nem dühítem fel a kíváncsiságommal. Két mutatóujjamat összebiggyesztgetem s tekintetem továbbra sem emelem fel a földről.

**Ayanokoji Takashi** Kedd Május 03 2016, 22:16

Gyors megállapodás, ha tovább indulunk lassabban fogunk menni. Nem is értem miért siettem ennyire, annál többet kell majd várakoznunk a másik geninre. Mert tuti megint ki akarsz nyírni valakit, azért. Ja nem, az most a küldetés, akkor biztos a geninjeidet akarod levetni egy szikláról, nem de? Tapintatos vagy az elmúlt napokban. Csak a munkámat végzem Taka, csak a munkámat. A lány jogos kérdésére hátrafordultam és bő kapucnim alól tekintetét megkeresve kezdtem bele mondandómba.
- Nem említettem, hát persze... - Kapucnimat levéve folytattam. - ...A hang országába megyünk. Küldetésünk egyszerű lesz, egy célpontunk van, egy helyszínen, rengeteg idővel. A személy egy orvos, noha szerény véleményem szerint sokkalta inkább egy őrült tudós. Egy kisebb bunkerban fészkel társaival együtt. Az információk szerint napi ötször is kijön a levegőre hogy tegyen pár kört. Megvárjuk míg betudjuk azonosítani, majd a megfelelő pillanatban ártalmatlanítjuk. - Közelebb mentem a lányhoz, kicsit belemászva a privát szférájába, majd ismét folytattam. - Bár nem értem miért kellenek ehhez geninek.
Hangomban tisztán kivehető volt az irritáció. Elfordulva, kapucnimat ismét helyére téve még pár szót intéztem hozzá.
- Tény a küldetés egyszerű. A sajátos tapasztalataim alapján viszont azt tanácsolom a hátad közepére is növessz egy szempárt, általában mindig történik valami aminek nagyon nem kéne.
Váó, hát te aztán szerethető egy fazon vagy. Azt nem mondod neki hogy az öngyilkosság se olyan rossz dolog ha van veled valaki? Jobb felkészültnek lenni, egyértelmű. Szívem kissé meglágyult így hát nagy erőt vettem magamon és egy sóhaj keretében kijött belőlem egy fikarcnyi kedvesség is.
- Ne érts félre, nem ijesztgetni akarlak. Szimplán örülnék ha mindenki egyben térne vissza oda ahonnan jött.
Ezután intenék a lánynak hogy menjünk, azonban ez alkalommal az ő tempójában. Ha minden jól megy pár órán belül odaérünk. Ha kérdése lenne a lánynak út közben válaszolnék rá, fontosnak tartanám hogy odaérjünk és mihamarabb felmérjük a terepet.

**Hirano Reina** Szer. Május 04 2016, 20:35

Rettegtem a reakciójától. Rossz előérzet, amolyan ösztön sugallja, hogy veszélyeztetve vagyok a közelében. Lehet, hogy csak én vagyok paranoiás. Már épp hessegettem el a gondolatot, mikor érzelem nélkül, szárazan közölni kezdte velem a tényeket. Tekintetem felemeltem és rászegeztem. Kapucnija fedezékéből egy pillanatra előjött és tisztán láthattam az arcát. Nem mintha bármi mást képzeltem volna a komorság helyett. Szeme fekete. Sokan elsütnek hasonló közhelyeket néha, mint: "A szem a lélek tükre". Ha ez valóban így van, akkor bizony van oka az aggodalmamnak.

Legalább megtudtam, hogy miért is vagyok most itt jelenleg és hová tartunk. A Hang országában még sosem jártam. Nem tudhatom, mennyire veszélyes hely. Nem fog lankadni a figyelmem egy pillanatra sem. Konkrétan egy merényletet kell elkövetnünk. Embert kell ölnünk... Én még soha nem... Nem tettem még ilyet. Neki lehet, ez már magától értetődő dolog, hogy mások vérét ontja. Én csak egyszer tettem meg. Egyetlen egyszer, és akkor is csak a barátomat sebesítettem meg véletlenül harc közben. Akkor is napokig marcangolt a bűntudat. Igen, Takashit, a barátomat. Picit megráztam a fejem, gondolván ezzel majd kirázom belőle az őt körülölelő gondolatokat. Persze tudom, ez nem lehetséges, de már nem jöttem zavarba, mert láthatóan a csapatvezető előbb ügyet sem vetett a kis botlásomra.

Lényegében egy medikus ninját kell kihúznunk az élők listájáról. Rám nem lesz szüksége, hogy elvégezhesse a küldetést. Úgy érzem, hogy tényleg csak egy kolonc lehetek a nyakán. Hirtelen lassú lépések nesze zavart fel a gondolatom síkjából. Észre sem vettem, hogy magam elé meredtem, ahogy dolgoztam fel az információkat. Picit talán sokkolt, hogy itt nincs mese és ölnöm kell, ha úgy alakul. A mellényes fiú közelebb lépett, már-már zavaróan közel és kevésbé finoman a tudtomra adta, hogy valóban meg lenne nélkülem is. Teljesen megértem. Magam sem tudom, mit keresek én itt. Az esetlen és ügyetlen Reina egy éles bevetésen. Még számomra is bizarr.

Aztán egy kicsit a róla alkotott képemtől eltérő viselkedést tanúsított. Mintha nem akarta volna, hogy annyira szorongjak. Én is örülnék neki, ha épségben megúsznám a dolgot. Bár ezt elég tárgyilagosan és továbbra is ridegen közölte, de kezdem azt hinni, hogy Ő csak ilyen tud lenni. Bólintással mutattam neki, hogy felfogtam a helyzet súlyát és megértettem az esetleges kockázatokat. Jelezte, hogy ideje indulnunk. Ezúttal nem siettünk annyira, de még mindig maradt bennem némi kétely, így hát ismét kérdéssel fordultam hozzá.

- Ami a célpontot illeti, vannak bővebb információink róla? Gondolok itt például a képességeire. - érdeklődtem meg, bizakodván egy igenlő válaszra, majd egy részletesebb leírásra. Remélem nem kínosan csendben fog eltelni az utunk többi része.

**Ayanokoji Takashi** Szer. Május 04 2016, 22:19

Igeeen, jó ötlet. Nem, tényleg, ezek után biztos nem fog tartani tőled. Tudod, szerintem te mélyen legbelül utálod az irányításod alatt lévő genineket. Mint valami béna, elnyomott gyermekkori érzés amit rajtuk töltesz ki. Az egyetlen elnyomott dolog az életembe az te vagy, erre nem gondoltál? Nem rossz, még a végén valami értelmeset is mondasz. A fákat szeltük egy ideig míg egyszer csak szóra nem nyílt a genin szája. Reina érdeklődése nem borított ki az egyensúlyomból, jogos volt a kérdése ismét, így hát szíves örömest válaszoltam is rá.
- Nincs.
Utunk további 10-15 perce síri csendben telt, amit a lány bizonyára kínosnak érezhetett. Ez idő alatt elgondolkoztam. Mi van ha megint itt hagyom őket? Hogy nézek Naomi szemébe? Mit szólna a raikage hozzá? Nem is kéne gondolnom rá, pontosan tudom mit szólna hozzá. Sőt, le lennék taszítva a rangomról, ha hivatalosan nem is, de le lennék. Mi van ha most a geninek élik túl és én maradok ott a földön? A Hang országában? Igaz. Hamarabb ölök meg mindenkit ott minthogy azon a földön pusztuljak el. Elővettem az övtáskámból a kopott otogakurei fejpántot majd szemügyre vettem. Még egyszer nem fog megtörténni. Menet közben kissé hátrafordultam miután eltettem a fejpántot.
- ...De a testőreiről van. - Mondtam, mintha egy perc se telt volna el előző mondatom óta. - Két testőrről tudunk, név nélkül, szigorúan kinézet és képesség információ áll rendelkezésre. Az első egy marcona 190 körüli középkorú férfi, elem használó, tűzet és villámot egyaránt alkalmaz. További képességei ismeretlenek. A másik testőr egy 170 körüli fiatalos lány aki külsejét változtatja két naponta. Egy dolgot hagy meg, még pedig sűrű fehér haját. Képességei spekulációk alapján genjutsu és medikus ninjutsu.
Ahogy haladtunk tovább nem vártam meg a lány reakcióját és egyből rákérdeztem egy számomra fontos kérdésre.
- Képességeid? Akármennyire is furcsa én sem lettem túltájékoztatva... Bár ez a Raikagetől nem meglepő. Erősség, gyengeség, akármi amit úgy érzel hasznosnak bizonyulhat. - Ezután türelemmel várnék a lányra, tempómat és útirányomat tartva.

**Hirano Reina** Pént. Május 06 2016, 13:51

Már nem hajszolt annyira a tempó, hogy ne tudtam volna tartani az iramot. Az érdeklődésem és a beszélgetés megteremtésére fordított próbálkozásom viszont zsákutcába futott. Ez... Ez most komoly? Tényleg ennyire nem akar velem beszélgetni? Egy egyszavas válasz? Értem én, hogy a háta közepére sem kíván, de azért ezt egy kissé túlzásnak vélem. Rövid, lényegre törő és ugyan megtudtam, amit akartam. Azt hiszem, hosszú lesz ez a küldetés... Ha nem, hát nem. Én nem erőltetem a társalgást. A következő percek síri csöndben teltek el. Ahogy az erdő sűrűjében haladtunk csak lépteink neszét és a lég suhanását lehetett hallani. Szinte már a mondhatni rendszertelen lélegzetvételem is tisztán kivettem. Gondolataim az otthoniakra kalandoztak. Vajon szegény Jiro boldogul otthon a háztartással? Még alig hagytam otthon pár napot. Remélem még egyben lesz a konyha, mire hazaérek. Akane orrát pedig remélhetőleg már rendbe rakták. Azt az orrhangot sosem fogom elfelejteni. Na meg Aki, már alig várom hogy mesélhessek neki a küldetésemről. Bár ahogy elnézem, eddig nem túl eseménydús.

Épp ahogy ezt kiejtettem gondolatban, Takashi hátrafordult és akár csak egy képszakadás után, folytatta ott, ahol az előbb abbahagyta. Ennyi ideig tartott volna rászánnia magát, hogy szóba elegyedjen velem? A lényeg, hogy jobban fogom tudni, mire számíthatok. Tehát két testőr. Az egyik elemi chakrákat birtokol a másik pedig alakváltó, genjutsu specialista és medikus. Hát ez remekül hangzik! Már is lázban égek, hogy ellássam a bajukat. Csak jussak is el odáig, mert úgy néz ki, hogy most jön az a pillanat, amikor olyan módon le leszek teremtve, hogy arról koldulok. Megérdeklődte, miben vagyok tehetséges. Lássuk csak... Talentumom rendkívül szerteágazó. Vegyük például a... Vagy esetleg a... Áh, tudom már! Jaj, az sem jó. Akkor legyen mondjuk a... Áh, hagyjuk! Semmire nem vagyok jó. És erre hamarosan Ő is rá fog jönni. Nem vagyok az a fajta, aki szemrebbenés nélkül hazudik. Pláne nem úgy, hogy előbb-utóbb úgy is kiderül, ha elhallgatom a hiányosságaim, mikor számítana rám. Mély levegőt veszek, majd őszintén próbálom neki felvezetni az igazságot.

- Nem tudok vízen és függőleges terepen megmaradni, nincsen elemi chakrám, de... de cserébe tökéletesen tudom az alapvető akadémiai technikákat. - vallanám be restellve - Próbálok majd nem útban lenni, ígérem! - tenném hozzá, hogy picit talán csillapítsam a kitörni készülő indulatot a chuuninból. Teljesen megérteném, ha kiborulna. Nem csak a küldetésért, hanem értem is felel jelenleg, mert ha úgy adódik, én bizony nem leszek képes megvédeni magam. Na meg persze egy minimális segítséget elvárhatna tőlem, de még azt sem tudok nyújtani.

**Ayanokoji Takashi** Pént. Május 06 2016, 20:23

Míg vártam Reina válaszát előszedtem egy kis kulacsot az övtáskámból és hörpintettem egyet a vizemből. Ahogy válaszolt a lány balszerencsésen félre is nyeltem és megállíthatatlanul köhögni kezdtem. Fránya félrenyelés. Megtöröltem a számat utána pedig reagáltam a vallomására.
- Útban leszel ebben biztos vagyok. - Egy kis utóköhögés még bejátszott miután folytatni tudtam. - De hé, ne csüggedj! Egy haldokló ember is lehet raikage, lehet a végén még én leszek a te utadban. - Hangom szinte lágy volt, amit a mondanivalómmal együtt bizonyára nem tudhatott hova tenni a genin. Ezután észrevéve pillanatnyi gyengeségem hozzátoldottam egy mondatot válaszomhoz. - ...Jobban meggondolva nem lehetséges.
Miért nem teszel hozzá annyit hogy: "Le tudnálak verni, no ego"? Tökéletes lenne! Ahogy suhantunk a fák sűrű rengetegében érezhető volt, hogy egyre jobban közeledtünk a találkozó helyhez. Minden bizonnyal még várnunk kell egy pár órát. Hátrafordultam egy bő pillanatra hogy jobban szemügyre vegyem a lányt, igazából furcsa hogy csak akkor tettem meg, de ez van ha az ember teljesen máshol jár. Vöröses szeme egyből rám vetült. Furcsa egy szempár az ahol ilyen színek keverednek, meg kell hagyni. A teste többi része nem érdekelt, viszont ami még nem hagyott nyugodni az a kisugárzása volt. A kisugárzása és mozgása. Ahogy ugrált ágról-ágra egyre jobban emlékeztetett Yurikora. Mintha csak egy mag rejtőzne benne ami már rég kibújt volna, ha hagyom és nem ellenkezek. Igen Taka, az emberek ilyenek, ha foglalkozol velük akkor megismered őket... Vidd már innen a hasonlataidat!
Visszafordultam majd egy torok köszörülés után szóltam a lánynak megtörve az erdő halk munkazaját.
- Úgy fair, ha én is mondok egy-két szót magamról. Főleg raitont használok, de természetesen... - Itt megakadt a szavam majd halkan beszéltem magam elé. - ...Nem kéne még itt lennünk. - Teli talppal landoltam az egyik vastagabb ágon és jeleztem a lánynak hogy jöjjön szorosan mellém. Amint érzem az egyik kezemmel hogy ott van mellettem előveszek egy kunait és leguggolok. Már megint kezdődik. Csak szépen, nyugodtan. Amint a lány is leguggol, esetleg lehajol mellém, félig felé fordulok és elkezdek suttogni az egyik lombot elhúzva.
- Itt vagyunk. Nincs mese, csak mi ketten leszünk egy jó ideig. Nézd meg őket jól azaz első tippem. Öltél már embert... Reina?
A lányt nevén nevezve próbáltam komfortálni egy kicsit, remélhetőleg viszonylagos sikerrel. A genin a lombok mögül két egy helyben álló embert láthat. Egy feltűnően egyszerű orvosi köpenyes, maszkos férfit és egy sűrű fehér hajú lányt, aki minden bizonnyal az egyik nem rég emlegetett testőr. A kérdés már csak az, mi lesz a következő lépés?

**Hirano Reina** Pént. Május 06 2016, 22:00

Miközben feleltem a kérdésére és megvallottam az őszintét, szegény Takashi boldog tudatlansággal megáldva elővett egy kulacsot majd ivott belőle. Ennek köszönhetően a válaszom valószínűleg olyan váratlanul érhette, hogy félrement a folyadék, ami heves köhögésrohamot eredményezett. Nyersen odavetette, hogy nyomatékosítsa bennem, de még mennyire, hogy púp vagyok a hátán. Ismét köhögés kapta el, én pedig borzalmasan éreztem magam. Mintha csak észre vette volna, és kedvesebb hangnemben intézett hozzám egy pár szót. Konkrétan 1 perc erejéig, aztán megint degradálóan bökött oda egy megjegyzést. A hangulatom az Ő hozzáállásával együtt ingadozott. Mondhatni, tőle függött.

Egy pillanatig hátranézett rám, majd szótlanul előrefordult. Egyre különösebb ez az egész. Kellett nekem bátornak lennem! Most otthon lehetnék és olvashatnám a kedvenc könyveim. Ehelyett folyamatos lelki terrornak teszem ki magamat. Jó döntés. Egy lágyabb krákogás után ő is - jó, talán az is egy picit túlzás - elkezdte sorolni a képességeit. Ekkor hirtelen megtorpant és bevárt. Odamentem mellé, mire Ő elővett egy kunait és leereszkedett guggoló helyzetbe. Valószínűleg észrevett valamit, amit én nem. Leguggoltam mellé s vártam a reakcióját. Halkan suttogni kezdett. Csak ketten vagyunk. Csak is rá számíthatok. Meg kell figyelnünk a célpontot. A kérdése hirtelen görcsbe rántotta a gyomromat és veríték csillogtatta meg a homlokom. Nyeltem egyet, majd előre meredve feleltem.

- É-én... Én még soha nem. Soha nem öltem. - suttogtam szaggatottan válaszul és tört fel bennem ugyanaz az emlék, mint ami az elején.

Az elhúzott lombok mögül egy köpenyes, maszkos férfi és egy személyleírással egyező fehér hajú nő vált láthatóvá. Cselekednünk kell. Ötletem sincs, mi tévő legyek. A taichoura hagyatkozom és ha tervvel áll elő, akkor követem és teljesítem az utasításait a lehető legjobb tudásom szerint.

**Ayanokoji Takashi** Szomb. Május 07 2016, 20:47

// Most hogy beleegyeztél a tervbe nyugodt szívvel megöletem... Akarom mondani irányítom a karaktered. ^^ //

Sejthető volt. Mégsem azért kérdeztem azt amit kérdeztem, hogy megbizonyosodjak valamiről. Azért kérdeztem hogy burkoltan felkészítsem arra, hogy bizony lehet neki kell elvágnia valakinek a torkát. Lehet egy olyan embernek akit soha nem is ismert volna meg ebben az életben, hacsak nem kerül ide a küldetés által. Sőt biztos. Lehet egy olyan ember torkát vágja majd el aki a barátja is lehetne más körülmények között.
Megfogtam a lány vállát, mélyen a szemébe néztem, majd ecsetelni kezdtem véleményemet és az ebből leszűrhető parancsomat.
- Még csak egy testőr van jelen, és mi is csak ketten vagyunk. Úgy hiszem ez lenne a megfelelő alkalom hogy véget vessünk ennek a küldetésnek. A harmadik genin még nem érkezett meg, tudom, de sokkal jobb lenne ha nem is kéne neki. Ha csak ideérne és megnyugodhatna hogy ma is élve mehet haza, hála a társainak, nekünk. Na most... - Láttam a lányon hogy figyel és érti amit mondok így hát folytattam. - ...A harmadik testőr is szorosan a célpont mellett szokott elhelyezkedni, kivéve ez alkalommal. Minél hamarabb elintézzük, annál jobb. Tekintettel arra, hogy te még nem metszetted el senkinek se a torkát, rám hárul a feladat hogy likvidáljam a férfit. Csapda lehet, igen, de ha nem cselekszünk lehet hogy a legjobb lehetőségünk mellett sétálunk el. - Belenyúltam a lány övtáskájába majd egy kunai tőrt kiszedtem és kezébe nyomtam. - Te a lányt fogod lefoglalni. Tíz másodpercig, ugrástól számítva. Ennyi idő alatt kétszer is megölöm az orvost, ha nem háromszor. Ezután egyből hozzád sietek, minden bizonnyal hátulról támadva a nőre.
A lány biccentett majd rászorított fegyverére. Mindketten hevesebben kezdtük venni a levegőt, szinte összehangoltuk lélegzetvételünket. Tekintetünk keresztezték egymást majd egy gyors kézjel után el is rugaszkodtunk a fáról.
Láttam fél szemmel ahogy a lány két kézzel markolja fegyverét és lesújtani készül a nőre. Három másodperc. Én? Én a rég bekészített fegyveremet tiszta erőből az orvos fejébe állítottam, csak úgy ropogtatva koponyáját. Nem bunshin. Lendületesen felkaptam fejem és láttam ahogy szikrázik Reina és ellenfele fegyvere az összetűzéstől. A testőrnél egy kifejezetten díszes katana volt amit a meglepetés ereje miatt, csak az életlen részével tudott használni védekezésre. Rámarkoltam a tőrre és megpróbáltam kiszedni a férfi fejéből. Hat másodperc, fenébe! Hirtelen sikerült kirántanom a kunait amit azonnal el is hajítottam a nő felé. A testőr hallása és reflexkoordinációja kitűnőnek bizonyult mivel egyből kitért oldalra. A genin mellett ment el a fegyver, nem sértve őt, maximum lelkileg. Elkezdtem rohanni Reina felé remélve hogy időben vagyok. Ahogy szaladtam megpillantottam a bokorból a másik testőrt egy furcsa kézjelet formálva, egyenesen a genin felé. Tíz másodperc!
- A fenébe!
A lánynak a lehető legnagyobb sebességemmel mentem neki olyan messzire lökve amennyire az csak tőlem telt.
- Shintenshin no jutsu!
Olyan érzés kerekedett felül rajtam mintha egy bika rúgott volna mellkasba, úgy háromszor egymás után. Mire feleszméltem egy sötét helyen voltam, homályosan látva a történteket. A genin a földön, a bokorban lévő testőr kidőlt, a másik testőr pedig egyre közeledik széles vigyorral az arcán. Mi történik? Hangom iszonyatosan visszhangzott, szinte már-már fájdalmasan.
- Szép Raiga, szép. Nem irigyellek most kölyök. - Fordult a nő Reina felé. - Tudod, téged kellett volna eltalálnia, egyszerűbb lett volna. Te mint konohai, hátba döföd a mit sem sejtő kumoi barátodat és bumm, kész a belviszály. De így? Tc-tc. Így viszont... - Vett elő lassan egy kunait a kunoichi. - Csak a vállát tudtad átdöfni!
Tompa fájdalom, de látom ahogyan a tőr telibe találja a jobb vállam, áthasítva a kötéseim és húsom egyaránt. Nem értem. Mi folyik itt? Hangom alig hallom. Látásom homályos. Dante?! Semmi válasz. Amit láthat a genin az nem lehet kellemes. Testem akaratomon kívül cselekedve levenné rólam kapucnimat majd belebámulna a lány arcába. Tekintetem üres lenne, tisztán kivehető lenne bizarrságom még arról a pár méterről is. Én mit látnék? Azt hogy kinyújtanám még ép bal kezemet a genin felé és ökölbe szorítanám azt.
- Itt foglak elásni! - Hangom idegen, érces, szinte már sikoly.
Ez... Ez lehetetlen! Testem lassan, görcsösen, vértől áztatva indulna meg a lány felé. Ha elég közel érne hozzá elkapná és fojtogatni kezdené egy irritáló mosollyal az arcán. Ha nem sikerülne akkor szimplán sétálna és sétálna, ugyanazt a mondatot mondogatva maga elé. Itt foglak elásni, itt foglak elásni...

Állapot: 60% (Vérző váll és mély seb)
Chakra: 100%

// Nos akkor kezdődjön a harc. ^^ Elnézést a hosszú bevezetőért, de szeretem ha minél logikusabban van felépítve valami. Sok sikert! //

**Hirano Reina** Vas. Május 08 2016, 12:00

// Csak nyugodtan. Hehehe hehe he he... he ;-; //

Össze kellett szednem magam. Nem hagyhatott el most a józan eszem. Ki kellett zárnom minden gondolatot és csak a küldetés sikerességére koncentrálnom. Most először, mintha megszűnt volna minden érzelmi kötődés. Mélyen a taichou szemébe meredtem, miközben ráhelyezte kezét a vállamra. Egy testőr a kettő helyett, mi csak ketten vagyunk, nincs várakozás, lecsapunk, lehet akár csapda is, muszáj megtennünk. A szavait elmém mélye itta be és sodorta magával. Hánykolódtak hullámokként és egyre jobban tajtékzott gondolataim tengere. Kezem acélt tapintott. Nem néztem le, csak tartottam. Minden bizonnyal egy kunai.

Tíz másodperc. Mindössze eddig kell elterelnem a nő figyelmét. Ez sok mindent jelenthet számomra. Akár életem utolsó tíz másodpercét. Máskor sosem gondolkoztam el, hogy mennyi időt ölel fel ez az időtartam, de most különféle halálvíziók mutatkoztak meg lelki szemeim előtt. Egy végzetes pontba fúródó kunai. Feldarabolás. Belsőségek kiszaggatása. Létfontosságú testrészek sorra levagdosása. Egy mély szúrás a szívbe. Ha elég gyors valaki, ezek közül bármely módra elég az a tíz másodperc.

Nincs más lehetőségem. Eleget kell tennem a parancsainak. Rá kell bíznom az életem. Bólintottam, amint elmondta a tervet és rámarkoltam a kezemben lévő dobókésre. Intett majd kibújtunk rejtekünkből. Két remegő kezem szorította a kést és a testőrt célozta, de egy katanába ütközött. Váratlanul érte a támadás, de nem annyira, hogy ne tudná hirtelen hárítani az én egyszerű kis fegyverem. Míg fegyvereink egymásnak feszültek egy tompa puffanást hallottam, majd egy felém suhanó dobófegyver süvítő hangját. A nőt célozta, aki kitért oldalra. Ilyen hamar végzett volna? Szinte láttam elhaladni mellettem a vércseppekkel ellátott eszközt. Szemeim kikerekedtek és zavart mozgásba kezdtek. Ekkor levelek susogása hallatszott és csak arra lettem figyelmes, hogy egy oldalamba érkező hatalmas lökés miatt a földre kerülök. Takashi ledermedve áll és tekintete üres. A bokorban egy eszméletét vesztett nagydarab férfi. Az előbbi nő pedig fölényes vigyorral nyugtázza a történteket.

Raiga? Ki az a Raiga? És minek kellett volna engem eltalálnia? Nem értem, mi folyik itt. Miért döfném hátba a csapatvezetőm? Hacsak nem állnék valami hatása alatt. Engem kellett volna eltalálnia. Tehát nem engem talált el. Tehát... Őt! És mégis miről van szó? Egy tudatrabló jutsu? Valószínűleg. A fehér hajú nő közeledett Takashi felé és egy határozott mozdulattal beledöfte a vállába a kését. Erre ő nem tett semmit. Mert nem is tudott semmit. Közeledett felém, csuklyájától megfosztva magát. Üveges tekintetét mélyen az enyémnek szegezve. Őrült, hisztérikus sikoly szakadna ki szájából: "Itt foglak elásni!". Mozgása lassú és szaggatott volt, mély sebéből vérben ázva haladt felém egyre csak ismételve ugyanazt a mondatot. Ha így haladunk, valóban ez lesz a helyzet. Egyre hátrálok, de észhez kell térítenem! Hátha képes vagyok a tudatára hatni valahogyan.

- Takashi taichou! Tudom, hogy ott van! Kérem, ne tegye ezt! Taka... - Ordítanám felé, de nevét nem tudnám még egyszer kiejteni, mert a torkomnál fogva emel fel és tart maga előtt. Fojtogató kezét megszorítom és el akarnám tolni magamtól. Lábam még szabadon van, így gyomrába intéznék egy rúgást, hátha elengedi a nyakam. Ha nem ez lesz a helyzet, akkor a kezembe maradt kunait remegve belevágnám a kezébe.

____________________________________

Állapot: 85% (Lökésből esés, fojtogatás)
Chakra: 100%

// Részemről egyáltalán nem baj. Kelleni fog, ahogy elnézem. Neked is sok sikert! ^^" //

**Ayanokoji Takashi** Hétf. Május 09 2016, 23:59

Puha bőr, furcsa, ezt tisztán érzem. Magam elé meredtem a sötét katlanban amiben épp lebegtem, hisz tehetetlenül sodródtam az eseményekkel. Reina torkát szorítottam egy kézzel, elemelve a talajtól a kis testét. Végig kellett néznem az egészet, ahogy győzködni próbál, ahogy küszködik. Megint ugyanaz lesz? Megint... Dante?! Iszonyatos görcsök hasítottak a koponyámba, mintha csak valaki fokozatosan szét akarná tépni. Reflexszerűen fogtam a fejem, remélve hogy megtudom akadályozni a szétszakadását.
Testem eközben a genin megölésén dolgozott, hacsak fél kézzel is. Ezt nem hagyhatom, akármi is folyik itt. Meg kell védenem! Annyi nevet feltudnék sorolni... Annyi nevet. Gondolataim oda-vissza cikáztak, szinte nyomtalanul, lassan porladva mint a finom szemű homok. Egy tompa nyomást éreztem a hasamon, mire fel is kaptam a fejem. Kölyök? Egy jól irányzott gyomor rúgással szabadult ki a lány, köhögve, félig elgyengülve, de még élve. Tud küzdeni. Egy kéz érintését éreztem a vállamon, mire meg is fordultam de... Csak magamat láttam. Kapucni, fekete ruházat, fehér kötések a kézen. Arc? Ugyanolyan, de tudtam jól ő nem én vagyok teljesen, ő az az énem aki mindig is mélyen lapult bennem. Dante. Amint szóra nyílt volna szám, amint érinteni akart kezem, másik énem köddé vált egy félmosollyal az arcán. Zavaros vizeken eveztünk mindig is, de a mostani szituáció kifejezetten elmebontó volt. Próbáltam mély levegőket venni, elemezni a helyzetet, lebontani, megérteni.
Amint a lány hátrált pár dologra figyelmes lettem. A női testőr meg se rezzent amikor az orvost - akit oly hevesen védtek - megöltem. Sőt, amióta belém fúrta a tőrt nem csinál mást csak pihen és nevet egy fának nekidőlve. Valahogy segítenem kell, valahogy ki kell szabadulnom. Szűk látókörömmel azt látnám hogy testem szinte meg se rezzenne a rúgás fájdalmaitól. Háttal állva Reinanak letépné a szinte használhatatlan jobb karján lévő kötést, majd hanyagul engedné hogy lehulljon a földre. Fejét lassan fordítaná ellensége felé, chuunin mellényét kilazítva vigyorogna.
- A java még csak most kezdődik. Na nézzük mire képes ez a test...
Testem nagy lendülettel indulna meg majd ha középtávolságba kerülne jobb karját ökölbe szorítva a Gouwan technikát alkalmazva a lány alá/elé ütne egyet. Erőfitogtatásnak szánná, hisz a repedő talaj látványa zavarodottságot, félelmet kelthet ellenségében. Minden bizonnyal sikeresen kitérne előle, amit testem ki is használva fordulva egyet és egy erős egyenes rúgást indítana azzal a céllal hogy megsebesítse, elrepítse. Ha ez sikeres lenne egy hangos nevetés hallatszana a számból, ha nem, úgy is mindegy, hisz aki a testemet birtokolja az nem tervezi épségben visszajuttatni hozzám.

Állapot: 57% (Vérző váll, mély seb)
Chakra: 94%

**Hirano Reina** Kedd Május 10 2016, 21:25

A rúgás megtette hatását. Fojtó kezei szabadon engedték nyakamat. Éreztem, ahogy tüdőmbe szakad újfent a levegő. Zihálva kapdostam érte, mohóságom eredményeképp pedig vad köhögés rohama tört rám. Ahogy erőre kaptam, igyekeztem minél messzebb kerülni tőle. Kétségbeesett próbálkozásom, hogy tudatát visszahozzam hasztalannak bizonyult. Ő már nem az, aki mellett megtettem az ide vezető utat. Teljesen eltűnt és valami számomra ismeretlen az uralmába kerítette.

Nekem hátat fordítva a jobb karját fedő kötést egy határozott mozdulattal leszaggatta, majd útjának eresztette. Lassan felém fordulva mellénye feszességéből engedett és magabiztosságtól telt, már-már ördögi mosolyt feslett arcára. Még csak most kezdődik? Még jó, hogy az elméje fölött uralkodó személy jó humorral van megáldva, mert ez csak egy vicc lehet. Igen, ez biztosan csak egy vicc. Vagy mégsem? A következő pillanatban már felém is iramodik nagy sebességgel. Persze nem a legbölcsebb cselekedet lenne ölbe tett kézzel várakozni, mert nyilván nem megszeretgetni akar.

Hátrálásba kezdek, mire ő jobb kezét ugyanazon lendülettel a földre sújtja. Micsoda hihetetlen erő! A föld omladozva repedt meg az irányított ütés vonalában, egyenesen felém tartva. Legalább picit motiváltabb voltam, ami a hátrálást illeti. Arcomra a bennem elhatalmasodó félelem jelei ültek ki. Ha a földdel ezt képes tenni, akkor ha ez a testemet találja, bele sem merek gondolni, maradna-e még belőlem valami. Míg azzal voltam elfoglalva, hogy ezt elkerüljem, a találat már érkezett is az oldalamba. A hatalmas lendületnek köszönhetően repültem egy jó pár métert és még csúsztam a talajon. Gonosz nevetés szakadt ki belőle látván a szánalmas vonaglásomat.

Most nincs senki, aki megmentsen. Egyedül vagyok és egyedül kell megoldanom a szituációt, amibe keveredtem. Nem szeretném, ha komolyabb sérülésem lenne, viszont azt sem, hogy a taichou jobban megsebesüljön - na nem mintha tudnék neki ártani - és a vére tovább szivárogjon a vállán keletkezett sebből. Ellátásra szorulna amilyen hamar csak lehet. Valahogyan harcképtelenné kéne tennem. Mindkettőnk számára az lenne a legkifizetődőbb opció. Különben is, mi van ezzel a "testőrrel"? Nem nagyon törődik azzal, ami történik. Vagyis de, egészen jót mulat az eseményeken. Bár addig jó, ameddig csak így tesz. Nem tudom meddig húznám, ha még az Ő támadásai elől is menekülnöm kéne.

Feltápászkodnék a földről. A bordáim közt bizonyára van egy, ha nem több, ami megrepedhetett. A levegőt sokkal nehézkesebben veszem és az oldalamban kínzó szúrást érzékelek. Nem hagyhatom, hogy ez tovább húzódjon. Általában a dróthuzalt csapdák állítására használják, de nekem most nincs erre módom. Eldobnék felé három shurikent ezzel késztetve a hátrálásra. Úgy vezetném, hogy egy fa közelébe érjen. Létrehoznék három klónt, amik egymással pozíciót cserélgetve futás közben rontanának Takashi felé. Egy oszlopot alkotnának és mindig megelőznék egymást. Én is részese lennék a sornak, majd ha már közelebb érnének az oszlopból sorba rendeződnének és én mögöttük helyezkednék el. Amikor már közel érnének előrántanának egy-egy kunait a kezükbe és lendülettel ugorva csapódnának a chuunin felé. Kihasználva azt, hogy figyelme osztva van a fürge test technikáját alkalmazva elé kerülnék és egy dróthuzallal a kezemben igyekezném őt odalökni és odatekerni a fához. Idő hiányában valószínűleg ez nem lesz lehetséges, nyilván nem fogja hagyni, ezért csak a kezét igyekszem összefogni, majd a maradék dróttal a kezemben elrántani és legalább egyszer körbevinni a fán. Ha ellentámadást indítana már a klónok láttán, vagy még mielőtt odaérnék, tovább hátrálnék és újragondolnám a stratégiám.

_____________________
Állapot: 70%(Zúzott bordák)
Chakra: 85%(Bunshinok, Fürge test)

Felszerelés: dróthuzal, 5 kunai, 5 shuriken (ebből 3 eldobva)

**Ayanokoji Takashi** Szer. Május 11 2016, 13:12

Éreztem. Én is. A lány bordáit telibe találtam, tisztán éreztem ahogy természetellenesen megrepednek. Dante hangját hallottam, tisztán, de távolról, mintha méterekre lett volna tőlem. Testét ez alkalommal több helyen is láttam, de mint foszforeszkáló füst. Néha fel-fel villant majd ismét a levegőé lett. Ki kell találnom valamit. Ha így folytatom, nem csak én halok meg, de Reina is. Végső szándékaimmal leguggoltam és megtapintottam a sötét katlan talaját. Semmi. Tapintása nem volt, se kemény, se puha nem volt. Ragadós sem, nyoma egyáltalán nem érződött. Hol lehetek?
- Ugyanott ahol én.
- Ugye nem...? - Lassan fordultam hátam mögé, hisz tudtam jól ki szólt hozzám csak nem akartam elhinni.
- De. Összekaparlak még egyszer, de csak mert ilyen reménytelen eset vagy. Látod ezt? - Bökdöste meg Dante a katlan egy láthatatlan falát. - Ez a képzeleted vége. Látod azt? - Mutatott fel a plafonra. - Na az... Az a kiút amit én is látok minden nap.
Amit láttam hihetetlen volt. Egy gigantikus, tátongó lyuk, a sötétségből kivezető egyetlen út. Fények váltakoztak belsejében, hol a Hold, hol a Nap suhant el benne. Olyan volt mintha nem létezne benne idő.
- Hogy nem vettem eddig észre?
- Pont leszarom. A lényeg az, hogy oda eljussunk. Hogy hogyan? Na az itt a kérdés. Mint sejted én se jöttem rá eddig. Gyengébb pillanataidban nagyobb lesz az az izé, de úgy ennyi.
Eközben a harc tovább folytatódott, hisz Reina a sebei ellenére is gyors támadásba kezdett. A fegyverek egy fa közelébe terelték a testem, majd klónok jelentek meg vélhetően elterelésképp. Sima bunshinok voltak láthatóan, hisz lépteik nem nyomták le a füvet talpuk alatt. Ezt a fogva tartóm is észrevehette hiszen egy széles mosoly keretében raiton chakrát szabadított fel testemből és létrehozta a Raiton: Sandaaboruto // Villám Elem: Mennykőcsapás technikát. Ezzel a jutsuval mindkét kezébe koncentrálhatja raiton chakráját, majd azt 360°-ban szétszórhatja. A genin szerencséjére a jobb kezem használhatatlan volt így csak fél kézzel hajthatta végre. A villámnyalábok átszelték a klón oszlopot, ezt észrevéve a genin meglepő gyorsasággal hátrált, mondanom sem kell sikeresen.
- Szép piruett kölyök, de vajon meddig tudod fenntartani? - Ökölbe szorult jobb kezemet magam elé tartottam majd folytattam akaratlan beszédemet. - Régóta figyeljük Takashit. Ez a test már akkor az enyém volt mielőtt még ideértetek volna!
Amint bejezte volna mondanivalóját a testem akarva-akaratlanul alkalmazná a raiton elemű shunshin no jutsut, amivel pillanatok alatt a lány előtt teremne. Ha ez sikeresen megtörténne ismét elkapná a torkát és a magasba emelné.
- A hó genin társadra meg ne várj, mert nem is tervezték elküldeni.
Ezután elhajítaná a törékeny testét messzire, érezhetően ki akarná élvezni a macska-egér játékot. Eközben a másik testőr csak mosolyogna és helyeselné a dolgot.

Állapot: 53% (Vérző váll, mély seb)
Chakra: 77%

// Egy kis chakrát nyugodt szívvel visszaadhatsz magadnak, hisz a shunshint nem tudtad bevetni. ^^ //

**Hirano Reina** Szer. Május 11 2016, 20:55

Elképzelésben olyan jól működött, de gyakorlatban sajnos már nem ment minden úgy, hogy én azt elterveztem. Ahogy a klónjaim oszlopba rendeződve megindultak, ismételten csak egy mosolyt láttam ellenfelem arcán. Átlátszó volt számára, s még mielőtt közel kerülhettem volna, egyik karjából villámot szórt felém. Én el tudtam kerülni a támadást, de a klónjaim mind odavesztek egy kisebb fajta füstöt maguk után hagyva. De jó, ismét következik a szentbeszéd.

- Meddig tudom ezt még csinálni? Ameddig vissza nem szerzem az elméjét, vagy legalábbis megteszek minden tőlem telhetőt ennek érdekében. - válaszolnám annak ellenére is, hogy pontosan tudom, mindez csak provokáció. Tekintetemet mélyen a chuunin szempárjának szegezném. - Ha mindenképp az a sorsom, hogy itt és most meghajak, legalább nehezítsük meg a dolgát ezeknek a söpredékeknek. Nem igaz, taichou? - intézném a kérdést a tudatalattijának. Bízom benne, hogy képes a saját korlátain felülemelkedni, amíg még nem késő.

Kisebb motivációs beszédem a szokásos eredményt hozta. A test előttem termett és ismét torkon ragadott. Felemelt a magasba és megint fulladozni kezdtem, de nem is ez a legrosszabb, hanem az, hogy megint hallgathattam a fölényes stílusban felém intézett szavait. Kezemet egy kunaiért csúsztattam, amit a kezébe döftem volna, egyrész hogy elhallgasson, másrészt hogy legyen oly szíves és engedje el a nyakam. Mire éppen sikerül előhalásznom, már taszított is el magától. Mikor még viszonylag közel voltam az elengedés pillanatához, eldobtam felé a kezemben lévő dobókést. Hasznát nem igazán láttam, de legalább nem ront rám azonnal és több időm lesz erőt meríteni a fölrdől való felálláshoz.

Meg kell hagyni, nem a legjobb dolog zúzott bordával eldobva megint a földre zuhanni. A fájdalom, akár csak egy hidegrázás átjárta testemet. "Takashi az övék" - Mégis mit jelentsen ez? Rám nyilvánvalóan nincs is szükségük, de ezek szerint rá annál inkább. Tehát nem engedik, hogy végzetesebb baja essen, mert kell nekik. Ezúttal sokkal időigényesebb volt a lábra állás, mint az előző alkalommal. Felesleges további támadást bevinnem. Neki nem fog baja esni, nekem pedig nem célom, hogy jobban kimerüljek. A kivárás stratégiája fog életbe lépni. S hogy ezen picit gyorsítsunk, egy kunai kíséretében meglátogatom a bokornál fekvő barátunkat. Ha ő a jutsu kibocsátója, akkor Takashi teste igyekszik majd minden áron meggátolni, hogy eljussak hozzá. Célom, hogy visszatérítsem őt a saját testébe. A kunait pontosan oda döfném, ahová a társa az imént. Mindezt csak akkor, ha elérek hozzá. A nő is lehetségesen közbelép, de nem számít. A sorsom már meg van pecsételve, hát tegyünk fel egy lapra mindent. Ha nem sikerülne és nem élném túl... - Bocsáss meg, taichou! - hagyná el számat ez a három szó suttogva, majd vakmerően indulnék neki a talán utolsó támadásomnak.

____________________________________________

Állapot:60%(kimerültség, esés + előbbiek)

Chakra:90%

Felszerelés: 4 kunai(egyet eldobtam, egy kézben); 2 shuriken

**Ayanokoji Takashi** Vas. Május 15 2016, 23:23

// Kifejezetten gyengusz, de legalább megszületett. ^^' //

Legalább nehezítsük meg a dolgát ezeknek a söpredékeknek. Nem igaz, taichou? Michio?
- Nem, hanem a zsebcirkáló genined. Rémlik, nem? Tudod, aki nemsokára szörnyet hal, ha nem teszel semmit! Noha Dante szavai áztatva voltak a szarkazmusával, igaza volt. A sorra következő események csak nyomatékosították bennem azt a tényt, hogy meg kell ragadnom a maradék esélyeimet és segítenem kell Reinan.
- Vajon élve ki fogok jutni innen?
- Minek kérdezel olyat amire tudod a választ? - Fordult el Dante. Tudtuk mind a ketten mit kell tennünk. A sorsunk? Az idő folyamatosan mozgó kerekébe volt vésve. Egyszerű volt, szimplán a kérdés az volt hogy mikor. Viszont a körülményei, nos azon már változtathattunk. Végig néztem ahogyan a genin észjárása felül próbál kerekedni ellenségeinken, de hiába. Bizonyos volt hogy legalább A szintű ninják ellen küzdöttünk.
A kunoichi felkelése lassú volt nyilvánvaló sérülései miatt. Amíg tápászkodott a másik testőr eltűnt a látótávból, mintha csak tudta volna mit készül tenni ellensége. Kunait ragadott Reina és hevesen elindult a földön fekvő testőrhöz. Fél füllel még hallottam valamit amit nem kellett volna. Feldühített, felforgatott.
- Ne! Meg fogja öletni magát!
- Te fogod megölni! - Lökött meg Dante szinte tiszta erőből.
- A fenébe is! Dobj fel ahhoz a lyukhoz!
Dante nézése egyértelmű volt, szavak nélkül is tudtam hogy hülyének néz. Bakot tartott majd, nekiiramodva rugaszkodtam el kezeiről, remélve hogy elég magasra kerülök. Tévedtem. Ahogy magasabbra szálltam a sötét katlan teteje arányosan távolodott tőlem. A földre zuhantam tehetetlenül, erőtlenül. Dühömben a földbe ütöttem. Nem! Így nem lehet vége! A föld hullámozni kezdett, mintha csak fodrozó víz lett volna.
Eközben a genin útját állta a testőr.
- Tényleg elrontanád a kis játékunkat? Nem fog az kelleni. - Rántotta ki villámsebességgel a fegyvert ellensége apró kezeiből. Mire bármit is reagálhatott volna az én testem már oda is termett a szokásos shunshinjával. A nő ezt látván vissza is ment a helyére magával véve társa testét.
A sötét katlanban hullámzó talajt folyamatosan ütöttem a látottak miatt, ezúttal Danteval együtt. Egyszer csak alább hagyott a szilárdságával, majd elnyelte a fél karomat. Hirtelen teljesen más érzés járta át a testem, éreztem, tudtam jól mi történt. Szikla mereven állnék a lány előtt, üveges tekintetemet leváltaná a fáradtság és a megviseltség tekintete.
- Reina... Menekülj. - Suttognám neki szemébe nézve. Ki tudja meddig tudom fenntartani ezt az állapotot? Mennyi idő lesz mire észreveszi a másik testőr? A legfontosabb kérdés viszont... Vajon engedelmeskedni fog Reina?

Állapot: 50%
Chakra: 71%

**Hirano Reina** Hétf. Május 16 2016, 22:35

Ahogy nekilódultam kellemetlen meglepetés fogadott. A nő elém került és nem sikerült eljutnom a társáig. A fenébe is! Tudhattam volna, hogy közbelép. A kunait görcsösen markoló kezemből egy gyors mozdulattal tépte ki és lesajnáló szavai még tovább taszítottak a kétségbeesésbe. Takashi ismét előttem termett, ennek következtében a testőr újra elfoglalta a jól megszokott pozícióját, de most jóval elővigyázatosabban járt el. Társa testét magával vitte. Mindez nem számít. Csak játszadoznak velem egy kicsit, mielőtt megölnének. Semmi más nem vagyok, csak egy szórakozást nyújtó szolgáltatás. Végtelenül kevés vagyok ahhoz is, hogy a saját életemet megóvjam, nem hogy még másokét, akik csak rám számíthatnak és tőlem függenek. Tekintetemben a bennem egyre jobban kiteljesedő félelem és kiszolgáltatottság hatalmasodott el. Már nem volt ott az a láng, ami a vágyat táplálta a túlélésre. Úgy éreztem magam, mint egy beteg, aki utolsó napját tölti és halálát már tényként fogja fel.

Takashi szemébe meredtem és azt éreztem, visszanéz rám. Az eddigi üres és elveszett tekintetét egy meggyötört pillantás váltotta fel. Vajon tényleg Ő az? Szemembe könny szökött és a remény újra lángra lobbant. Halk suttogás hagyta el száját s a menekülést parancsolta. Ő a küldetés vezetője és hallgatnom kéne rá. Ugyan a legkisebb esélyét sem látom, hogy képes lennék innen eljutni, még ha így is lenne, akkor sem menekülnék el. Képtelen lennék itt hagyni egy embert, aki szenvedésre van utalva. Ki kell találnom valamit, de egyszerűen nem megy. Az érzelem felül kerekedett az értelmen és a könnyeim elöntötték vörös szemeim majd végigfolytak arcomon. Miért kötődöm hozzá ennyire? Még csak egy napja ismerem. Mégis miért? Miért nem tudnám Őt itt hagyni? A nyamvadt életemet miért nem tartom többre, mint ahogy azt bármelyik ember tenné. A fizikai testem még csak hagyján, de a lelkem hatalmas megpróbáltatáson ment keresztül. Éreztem, ahogy zsugorodom össze a nyomás alatt. Apró kezem remegve indult meg Takashi felé, majd átkarolta. Fejem a mellényére hajtottam és kitört belőlem a zokogás. Ez a hatalmas érzelmi löket kizökkentett a józan gondolkodásból. Őt pedig remélhetőleg épp ellenkezőleg, újra visszahozza. Szavaim a zokogás miatt alig érthetően hagynák el számat.

- Nem megyek! Annyira sajnálom! Én mindent megtettem, de nem volt elég. Sajnálom, hogy cserben hagytam! Sajnálom... - szorítanám magamhoz a chuunint. Normális esetben sosem folyamodtam volna erre, mert amilyen távol lehetett, Ő távol tartott magától. Viszont annyi mindenen mentünk keresztül a mai nap folyamán, hogy nagyon is szükségem volt erre és úgy éreztem, neki is. Idő közben lehet, hogy ismét hatalma alá keríti a tudat rabló jutsu és az elmetolvajunk arra fog visszatérni, hogy átölelem, így igyekszik majd leszaggatni magáról, vagy valamilyen formában sérülést okozni. Ha úgy lesz, hát legyen. Amúgy sem bírnám sokáig. Már beletörődtem. A kérdés már csak az, a halál mikor szán meg és ragad magával.

___________________________________________

Állapot:60%

Chakra:90%

Felszerelés: 2 kunai, 2 shuriken

**Ayanokoji Takashi** Szer. Május 18 2016, 12:29

A lány erősen magához szorított, valószínűleg pont úgy, mint ahogy Takara tette volna, ha ennyi idős lenne. Nem fogom már látni többször őket, igaz? Arra mérget vehetsz. Akkor már csak egy feladatunk van hátra Dante. Pontosan. Letekintettem Reinára ahogy sajnálkozva összeomlik előttem és tudtam, ugyanazon megy keresztül mint anno én. Legszívesebben kinyögtem volna hogy "Üdv a ninja világban kölyök", de sajnos erre nem volt elég fizikai és szellemi erőm. Felemeltem még ép karomat és odaszorítottam fejét mellkasomhoz. Úgy néz ki hamarabb eljött az időm hogy egy magasabb célt szolgáljak, ha ez az hogy egy törékeny geninért fel kell áldoznom magam, ám legyen. Ha ez a cél az, hogy az első lépéséhez adok lendületet, legyen, felnyitom a szemét. Mély levegőt vettem. Fél szemmel még láttam ahogy kezd ébredezni a testemet elrabló shinobi. Lehet feloldotta a jutsut, lehet csak nem tudta fenntartani, nem is volt fontos. A társa ráfigyelt, tudtam jól ez a megfelelő alkalom hogy legalább egyikünk túlélje.
- Kapaszkodj kölyök. - Szorítottam magamhoz a genint.
Háromszor egymás után alkalmaztam a raiton elemű fürge test technikát, hogy minél távolabb kerülhessünk ellenségeinktől. Nincs sok időnk. Bizonytalan lett a talaj számomra, éreztem le kell tennem a lányt. Túl sok vért vesztettem, ráadásul ezt a technikát se folyamatos használatra tervezték. Majdnem ráestem Reinára, éreztem ahogy elhagy a testi erőm szépen lassan. Kiszedtem az összes robbanócetlit a táskámból és határozottan magamra aggattam. Legalább az egyik kezem még határozott. Lenéztem a kunoichire és megpaskoltam a feje búbját.
- Fuss, olyan messzire és olyan gyorsan amennyire csak tudsz. - Felhajtanám a fejét, ha nem nézne rám majd folytatnám. - Ne felejtsd el ezt a pillanatot és talán hozhatsz valami változást ebbe a világba.
Sarkon fordultam bevégezni a célomat. Reméltem hogy megérti a lány amit mondok és összeszedi magát, reméltem hogy az álmaim egy tört része rászállnak és reméltem hogy nem lesz hiábavaló a tettem. Futottam esetlenül, a talaj puhasága most tüskés fájdalmat költöztetett a szívembe. Tudtam, minden egyes lépéssel a halál felé sietek és ahhoz hogy szétromboljam mindazt, amit eddig felépítettem az életemben. Az összes számomra fontos személy arca átfutott rajtam ami mondanom sem kell rövid idő volt. Ami furcsa volt hogy Reina arca is bevillant. Mit mondhatnék, még sem vagyok kőből. Pár lépés után már láttam is mind a két testőrt. A testrabló is kissé esetlenül, lassan mozgott bizonyára megviselte a jutsu kivitelezése. A másik testőr két kunai tőrrel már repült is felém míg az előző próbált megkerülni, bizonyára a lány után sietve. Nem fogom hagyni! A raiton chakra átjárta testemet jelezve, hogy nemsokára kész a technikám. Ezt megakadályozni kívánva a felém repülő testőr mindkét tőrét belevágta a vállaimba. A már keletkezett sebbe újra fém hatolt be, míg a másik vállam is immáron használhatatlan lett. Iszonyatos fájdalom járta át a testem, de nem akartam vele törődni. A nő csak vigyorgott míg a tőröket markolászta. Felemeltem tekintetem és mélyen a szemébe néztem.
- Kanashibari.
A lány megdermedt előttem, tudtam pár másodpercem van. Átöleltem minden erőmet összeszedve majd újból a raiton shunshint bevetve a másik testőr felé repültünk. Telibe találva a testét erőtlenül hullottam közéjük. Ez a búcsú ideje Dante. Ez az. Ha ezt nem teszem meg lehet a következő áldozat Takara vagy Naomi lenne. Egyetértek. A sok szarság ellenére jó volt veled Taka. Veled is Dante, veled is.
- Kassei! - Kiáltanám utolsó mondatomat ebbe a világba, aktiválva mind a 20 robbanócetlit a testemen. Látnám ahogy begyulladnának, a füstjük jeleznék utamat a túlvilágra, a lángjuk utolsó vágyamat ebben a világban. Lehunynám szemem, itt az idő.

Állapot: 15% (Rengeteg vérveszteség, mély sebek, másodperceken belüli ájulás)
Chakra: 25%

// Holott csak egy cseppnyi része volt harc, örülök hogy így alakult. Very Happy

Köszönöm a játékot! //

**Hirano Reina** Szer. Május 18 2016, 16:49

Karom erősen szorította Takashit és könnycseppeim átitatták a mellényét. Éreztem, ahogy fejemre ráteszi kezét és a mellkasához szorít. Elbújtam az ölelésében és a zokogás szépen lassan csillapodni látszott. Látásomat már nem homályosították a gyülekező könnyek és kitisztult előttem a férfi arca, ahogy felnéztem rá. Utasítására belékapaszkodtam olyan biztosan, amennyire csak tudtam és pillanatok alatt elkerültünk a helyszínről. Nem értettem hogyan, mert nem voltam képes tisztán átlátni a helyzetet. Mintha kiestek volna azok a percek, ami alatt eljutottunk idáig. Ahogy föleszméltem talajt értünk és a chuunin egy pillanatig rámnehezedett, de rögvest vissza is nyerte egyensúlyát. Tekintetemből szomorúság áradt. Labilisan állt vér áztatta, megviselt testével. Ha nagyon gyorsan nem jut ellátáshoz, sebesülései végzetesek lehetnek számára.

A taichou kotorászni kezdett a táskájában, én is hasonlóképp tettem, de én az elsősegély készletemért nyúltam. Ő robbanó cédulákat vett elő. Azt hittem, valami terve van arra, hogyan lássuk el az ellenségünk baját. Mikor keze magára aggatta a cetliket szemeim kerekre nyíltak és mindent megértettem. A dobozt szorongattam, de nem vettem elő belőle semmit. Tudtam, hogy nem érdemes próbálkoznom, mert amikor ránéztem tekintetében azt a fajta elszántságot láttam, ami már végleges és semmi sem módosíthatja már döntését. Tényleg érdemes lenne eldobnia az életét? Tényleg megér annyit az Én biztonságom számára, hogy ezért feladja mindazt, amiért eddig küzdött? Mégis miért?

Ismét fejemen éreztem a kezét. Azt akarja továbbra is, hogy meneküljek el. Nem tehetném meg vele azt, hogy cserben hagyom az utolsó percekben is. Betartom a parancsát, megtisztelve ezzel akaratát. Nem hagyom, hogy hiábavaló legyen a tette. Megteszek mindent, ami tőlem telik, hogy élve kijussak innen.

- Igenis, taichou! Soha nem... - szöktek könnyek a szemembe - Soha nem feledem!

Hátat fordított nekem és láttam, ahogy egyre távolodik tőlem. Szívem zavarosan, de egy ritmusra vert lába dobogásával. Egyre közelebb ért én pedig csak álltam és néztem, ahogy a férfi a vesztébe rohan, ugyanúgy fogva kezemben a kis dobozt. Nem tehettem érte semmit. Csupán azt, hogy megóvom saját magam, mert ezt tette értem. Szaggatott mozgással helyeztem vissza a készletet a táskámba és közben az egyre távolodó alakot figyeltem. A két testőr tétovázás nélkül megindult és cselekedett. A nő két kunai kíséretében Takashit támadta, a másik pedig felém tartott. Takashi hősként tűrte, ahogy a kések belefúródnak mindkét vállába és megragadta a nőt, majd a másik testőrhöz került. Tudtam, hogy ami most következik, az lesz életem eddigi legsokkolóbb pillanata. Behunytam a szemem, majd hátat fordítottam a robbanásnak. Hangja a lelkemig hatolt és szétszaggatott belülről. A könnyek záporoztak szememből és nem tudtam eléjük gátat emelni.

Egy hangos ordítás robaja hagyta el csöpp ajkaim és a fájdalom, amivel kiszabadult szétterült rajtam. Tiszta erőmből futottam, nem érdekelt merre. Csak vitt előre a lábam és menekültem. Menekültem a haláltól, de leginkább menekültem az emlékektől és a fájdalomtól. A chuunin arca bevésődött a szívembe és ha a Takashi nevet meghallom, többé nem a gyerekkori barátom, sokkal inkább a férfi fog eszembe jutni, aki életét áldozta értem. Mostantól az életem nem csak magamért, hanem érte is élem. Nem fog bennem csalódni, ezt garantálhatom! Köszönöm, taichou... Köszönök mindent!

___________________________

Fizikai állapot:55%(Kimerültség, törött bordák)

Lelki állapot:0% (Vérző szív...)

// Én is köszönöm a játékot, megint csak élvezetes volt veled játszani! ^^ //

Hidan Vas. Május 29 2016, 19:43

Hejhó. Az expozíció szinte magában hosszabb volt mint a harc része, de nagyon egyedi és ötletes volt cserébe, még hasonlót sem láttam soha. Élvezhető, izgalmas és érzelmileg intenzív posztváltásokat láthattunk, majdnem meghatódtam, pedig az nagy szó Very Happy

Egy szó mint száz: szép dráma volt gyerekek, jár érte a keksz, meg 8 chakra fejenként.

Ajánlott tartalom

Hirano Reina vs Ayanokoji Takashi