Kenshiro Izuna

**Kenshiro Izuna** Kedd Május 17 2016, 19:34

// Hirano Reina multi karaktere. //

Név: Kenshiro Izuna

Ország: Takigakure

Rang: Genin

Szint: ? - Elveszett

Chakraszint: ?

Kor: 14

Nem: Lány

Kinézet: Magassága átlag alattinak mondható, 155 cm. Testalkata ezzel arányos, nem kelt feltűnést. Testtartása egyenes. Mozgása kecses és könnyed. Csinos, életvidám arcán két csillogó világoszöld szempár ül. Világosbarna hajkoronája hátközépig ér. Ezt igyekszik nem szabadon hagyni, hogy ne gátolja őt a mozgásban, de még így is kicsit rendezetlen hatást kelt. Ruhatárában az élénk színeket részesíti előnyben. Gyakran hordott viselete: egy vöröses színű, ujjatlan, galléros felső egy szürke toppal, egy rövidnadrág, a kezein ujjatlan kesztyűk, emellett egy hosszú szárú ninja szandál.

Ruházata

Kenshiro Izuna 2719dd2a04e7970659b82318a7d3a653

Jellem: Sokakat megtéveszthet a kislányos megjelenés, de egy korához képest érett és lányról beszélhetünk. Kicsit más szemszögből nézi a világot, mint vele egyidős társai. Ez nagy részben a nővére által elsajátított ismereteknek tudható be. Nem szereti a tétlenkedést, pörgős és aktív. Közvetlen az emberekkel és nyitott az új ismeretségekre. Nincsenek előítéletei másokkal szemben és nem is ítél el senkit egészen addig, míg nem ad rá okot. Viszont egy rossz benyomás után már nagyon nehezen lehet megszerezni a bizalmát. Vannak olyan témák, amikre kifejezetten harapós, és ha az ember egy ilyenbe belefut, könnyen fel lehet Őt hergelni. Nagyon makacs és nehezen ismeri el mások igazát, de képes bocsánatot kérni, ha tévedett. Ehhez az is hozzájárul, hogy nem szeret veszíteni. Próbálja mindig úgy alakítani a tényezőket, hogy Ő jöjjön ki jól az esetleges nézeteltérésekből. Őszinte és szókimondó, mindig van saját véleménye. Nem nagyon foglalkozik azzal, hogy mások mit gondolnak róla és soha nem változtatna magán mások kedvéért. Erre úgy gondolja nincs is nagyon szükség, hisz jó úgy, ahogy van. Rendkívül türelmetlen és után várakozni. Ugyanakkor kedves és ahol tud, ott segít. Erős kötelék fűzi nővéréhez, Mikához, aki egy példakép számára és követné Őt bárhova is tart.

Felszerelések: 10m drót, 1 szerszám szett, 5 db füstbomba, elsősegély készlet, 1 doboz energia tabletta, 1 tanto, 10 kunai, 10 shuriken, 10 robbanó cédula, 10 senbon, széles övtáska, shurikentartó, hátizsák, chakra tinta, 3 kis chakra tekercs (ebből egyben váltóruha van, a másik kettő üres), 1 db vizes kulacs

Technikák:

Henge no Jutsu (Transzformációs technika)

Bunshin no Jutsu (Klón technika)
Kawarimi no Jutsu (Testhelyettesítő technika)
Shunshin no Jutsu (Fürge test technika)
Tobidogu no Jutsu (Tekercsírás, Hordozható fegyverek)
Kakuremino no Jutsu (A Láthatatlanság Köpenye)
Jibaku Fuda: Kassei (Robbanó Jegyzet: Aktiválás)
Doton Kaitou // Föld Elem Feloldás
Vízen járás
Függőleges terepen való megmaradás

Előtörténet:

Egyike vagyok azon keveseknek, akik elmondhatják magukról, hogy szerető közegben nőttek fel. Mindenki álma egy olyan család, ahol a szülők jól megvannak egymással, elég figyelmet és törődést nyújtanak a gyermeküknek az életkörülmények pedig megfelelőek és nincs semmiben hiány. Nekem ez mind megadatott, de sosem estem bele abba a hibába, hogy ezt ne tudtam volna kellő módon értékelni. Amikor Takigakuréban megláttam a napvilágot már ez az idill fogadott. Apai ágon vagyok a Kenshiro klán leszármazottja, noha csak mellékágon. Mint később megtudtam, másodszülött gyermekként érkeztem a családba. Születésemet édesanyám Rin, édesapám Nobu, de leginkább az akkor négy éves fogadott nővérem, Mika várta. Bár nem volt vér szerinti testvérem, tudomást sem vettem róla, hogy nem áll fenn közöttünk rokoni kapcsolat. A kezdetektől fogva a testvéremnek tekintettem, ahogyan a szüleim is befogadták Őt a családba. Anyánk kellő, néha már túlzó gondoskodással nevelt fel minket. Apánk inkább szigorral és fegyelemmel, de soha nem igazságtalanul egyengette utunkat. Ők ketten soha nem veszekedtek egymással. Egyszer nem hallottam, hogy akár egyikük is felemelné a hangját a másikkal szemben. Problémáikat mindig megbeszélték, már ha voltak. A gondjukat igyekeztek nem ránk hárítani, hiszen mi aligha tehettünk bármiről is, leszámítva egy-két csintalanságot. Ezek természetesen nem számítottak komolynak, sokkal inkább gyermeki pajkosságnak, amiken később jókat lehet nevetni, ha előjönnek egy-egy sztorizgatás alkalmával.

Édesanyánk vigyázott ránk, míg apánk a jólétünkről gondoskodott. Mindketten ninják a falu szolgálatában, de anyánk a gyerekvállalással visszavonult és nem vállalt több küldetést. Ennek ellenére míg édesapánk távol volt, Ő is ugyanannyira megdolgoztatott minket az edzés terén. Rengeteg időt töltöttem nővéremmel. Megtanított írni, olvasni. Esténként még altatódalt is énekelt nekem, vagy épp olvasott egy esti mesét. Sokat játszott velem és ha elment edzeni, mindig magával vitt. Arra okított, hogyan is védjem meg magam. Dolgoztunk az állóképességemen és az erőnlétemen. Volt olyan, hogy egymás ellen is harcoltunk. Persze ez csak abból állt, hogy Ő védekezett, Én támadtam, majd mikor megunta, hogy eredménytelenül hadonászok előtte valamilyen úton-módon leterített. Soha nem hagyott nyerni, én pedig köztudottan képtelen vagyok elismerni a vereséget. Ez is csak arra ösztönzött, hogy nagyobb ütemben akarjak fejlődni. Igaz, a vereségem után kicsit morcos voltam. Ez természetesen nem volt komoly, így már szinte elég volt egy mosolya, hogy feloldódjon a köztünk lévő pillanatnyi konfliktus. Itt tanultam meg, hogy varázslat igenis létezik, és az egy másik ember mosolyában nyilvánul meg. Minden testvérpár között vannak viták. Hazudnék, ha azt mondanám, közöttünk nem volt, de közel sem annyi, mint másoknál.

Négy éves koromra Mika beiratkozott az akadémiára és eldöntötte, hogy ninja lesz belőle. Rettentően büszke voltam az én nagy és erős nővéremre. Viszont már nem tudott rám annyi időt fordítani, mint eddig. Amikor épp nem a szüleim edzettek, akkor a nővérem után osontam és kilestem, merre van az akadémia. Nem volt egyszerű kiszökni otthonról, de az alkalom pont kapóra jött, mert anya éppen lepihent, miután elvégezte a házimunkát. Követtem Mikát egészen az akadémiáig, majd kerestem egy fát közvetlenül az udvar mellett és felmásztam rá. Onnan figyeltem az udvaron lévő gyerekeket, akik egymással gyakorlóharcot folytatnak, vagy esetlegesen egy jutsu elsajátításán munkálkodnak. A nővérem közülük messze a legtehetségesebbnek bizonyult. Akkor döntöttem el, hogy bizony én is ezt az utat akarom bejárni, mint Ő és talán egyszer majd fel fogok érni a szintjére. Annyira belefeledkeztem abba, amit látok, hogy közben elsiklott a tudatomban az a tény, hogy anya bármikor rájöhet, hogy nem vagyok otthon. Észrevétlenül lecsusszantam a fán és hazáig meg sem álltam. Óvatosan benyitottam az ajtón és lábujjhegyen lopakodtam a szobám felé. Mikor becsuktam az ajtót magam mögött egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, ám mikor föleszméltem anya karjait összefonva állt előttem. Perzselő tekintete lyukat égetett a lelkemen.

- Merre jártunk, kisasszony? - förmedt rám zengő szavaival.

- Hát tudod, csak hallottam kint valami zajt és gondoltam megnézem, mi lehet az. - feleltem mentegetőzve.
- Megvan, mi volt az? - kérdezte gúnyos kíváncsisággal.
- Nem, sajnos nem. - feleltem.
- Na és a nővéred hogy van? - érdeklődött.
- Nagyon ügyes, láttad volna, hogy mit csinált az ellenfeleivel! Nagyon büszke vagyok rá! - válaszoltam lelkesedve, majd ahogy rájöttem, hogy éppen most árultam el magam lesütöttem a szememet - Azaz... M-mármint...
- Nyugodtan elmondhatod, nem lesz baj. - biztosított róla.
- Mika után mentem. Kíváncsi voltam, mit csinálnak az akadémián. - vallottam be, majd vettem egy mély levegőt - Én is olyan akarok lenni, mint Ő! Anya, kérlek engedd meg, hogy én is mehessek! - jelentettem ki magabiztosan és szememben elszántság csillogott. Anya közelebb sétált és megsimogatta a fejem.
- Erről nem csak én döntök Kincsem, apáddal még meg kell beszéljük. - válaszolta, majd egy kis szünet után folytatta - Egyelőre nem látom akadályát, de csak egy feltétellel: Jegyezd meg, hogy engedély nélkül nem hagyhatod el a házat! Mindig szeretnénk tudni, hol vagy, mit csinálsz vagy kivel vagy. Ha baj van, tudnunk kell, hol keressünk. És még valami: Mindig légy velünk őszinte, bármi van. Az igazság mindig kifizetődőbb, mert a hazugság egy idő után úgyis kiderül és rád fog nehezedni. Csak is így lehet tiszta a lelkiismereted. - kérte tőlem, de hangja már a szokásos lágyságát vette fel. Már nem volt rám mérges. Tudta, hogy nekem ennyi is elég ahhoz, hogy megértsem, amit mond nekem.
- Megígérem! Sajnálom, hogy csalódást okoztam! Többet nem fordul elő! - tanúsítottam megbánást, majd anya magamra hagyott. Lefeküdtem az ágyamra és gondolatban már a ninjalétemről álmodoztam. Így történt hát, hogy ettől a naptól fogva lett egy célom, amit minden áron el akartam érni.

A szüleim megvitatták egymással a dolgot és egyetértettek abban, hogy megállnám a helyem a ninják világában. Elvégre mégiscsak Kenshiro vagyok, vagy mi a szösz! Eddig is azt hittem, hogy komolyan veszik az edzésem, de innentől kezdve négy évig éjt nappallá téve a gyakorlóbábukat püföltem, amíg az eszemet tudtam. Próbálkoztak különféle fegyverekhez szoktatni, de egyikkel sem éreztem komfortosan magam. Mégis ragaszkodtak hozzá, hogy legyen valami, amit megtanulok használni, ezért ajándékoztak nekem egy tanto-t. Pengéje 10 cm, egyenes és ferdén lecsapott. Tömege épphogy csak érződik, ezért könnyen forgatható. Megtanultam hova érdemes döfni és hol érdemes vágást ejteni az esetleges áldozaton. Ezzel együtt megtudtam, hol lapulnak a testen belül a főbb ütőerek, amikbe egy döfés végzetes lehet. Először nem is nagyon akartam ezt az egészet, de idővel hozzászoktam és magabiztosan kezeltem a fegyvert.

Nyolc évesen elérkezett az idő, hogy belépjek a hőn áhított akadémia falai közé. Mika oldalán közelítettem az épülethez és egyre izgatottabb lettem. Lépteim sietősen vittek előre célirányosan, már-már szinte rohanva. Mika csak kuncogott egyet, ahogy végignézett rajtam, de nem is vettem figyelembe, mert annyira oda akartam már érni. Mások biztató szavakat kaptak, míg nekem a következő jutott:

- Una, remélem, hogy minél több segget rúgsz szét! Nehogy szégyenbe hozz... - vetette oda lazán, majd kacsintott.

- Én ettől nem félnék a helyedben, hogy ez nem így lesz. Ne sértegess! - felelném játékosan, játszva a sértettet, de nem tudnám sokáig fenntartani a szerepet, ezért széles mosoly terülne el az arcomon. Biztos vagyok benne, hogy bárki kerül az utamba a földön fogja végezni. Nem hiába edzettem annyit!

Utamra engedett egy öleléssel és igyekeztem is be az elő tanítási napomra. A padok zsúfolásig voltak telve, még két hely volt a sorok között. A közelebbi felé indultam és éreztem, ahogy minden szem rámszegeződött. Nem nagyon foglalkoztam vele. Azért vagyok itt, hogy tanuljak. Igazán itt lehetne a tanító is már. Kíváncsi vagyok, valóban olyan szigorúak lesznek-e, ahogyan Mika mesélte nekem. Érezhetően megfagyott a levegő a következő pillanatban, és határozott léptek ütötték meg fülemet. Egy férfihez tartoztak, aki a terem központja felé igyekezett, majd végigtekintett az idei év felhozatalán. Ahogy pásztázta a tömeget megakadt rajtam a szeme és egy pillanatra elgondolkozott majd továbbhaladt. Nem tudom, hogy ez most jót jelent, vagy rosszat, de inkább nem foglalkoztam vele. A magas, tagbaszakadt férfi bemutatkozott. Ikeda Hayate a neve és idén kezdett el tanítani az akadémián. A legjobb tudását szeretné átadni az ifjúságnak. Ismertette velünk a tantervet és az alapvető szabályokat, amiket azzal, hogy itt tanulunk kötelesek vagyunk betartani. Az első években inkább az erőnlét fejlesztésére és az elméleti tudásra fogunk összpontosítani. Chakraelmélet és ninjatörténelem? Ez ugye csak vicc. A chakraelméletet még csak-csak megértem, hogy oktatják, na de hogy történelem? A sensei legalább annyi gyakorlatot ígért, mint elméletet. Remélem ez így is lesz.

Az évek leforgása alatt barátaim nem voltak. Ezzel az volt a baj, hogy Ők úgy gondolták, hogy márpedig Ők a barátaim. Mivel nem vagyok bunkó igyekeztem mindenkivel kedves lenni, amit sajnos sokan félreértettek és azt hitték, országos cimborák vagyunk. Amikor pedig edzésekre került a sor sokak szíve ellágyult a kötelékek miatt, amik csak hátráltatták a határok feszegetését. Ezért is igyekeztem ezt hanyagolni. Sokan meglepődtek, hogy könyörtelenül komolyan veszek minden erőpróbát és párbajt. Páran elkezdtek tőlem tartani, egyesek riválist láttak bennem, mások pedig a tudásom miatt szerettek volna velem barátkozni. Egyetlen gyerek volt, aki nem ezek miatt kereste a társaságomat. Ő egy Mamoru névre hallgató fiú volt, aki az a tipikusan szépfiús külsővel volt megáldva. No nem mintha ez engem egy cseppet is érdekelt volna. Egyszerűen csak jókat tudtam vele beszélgetni, nevetgélni és mivel nagyjából egyenlő szinten voltak a képességeink edzeni is.

Akadémiai éveim alatt elsajátítottam az alapvető ninjaléthez szükséges technikákat, mint a fürge test és a testhelyettesítés. Egyikük sem okozott nehézséget. Főleg, hogy Mika is segített bennük. Ahogy idősödtem egyre több dolgot osztott meg velem. Ezek közül egy volt, ami igazán megrázott. Tudomást szereztem róla, hogy volt egy bátyánk. Agydaganattal küszködött és belehalt a betegségébe. Sokat mesélt róla és igazán sokat jelentett neki. Sajnálom, hogy nem ismerhettem és azt is, hogy a nővéremnek Jiro nem nyújt támaszt többé. Amilyen áhítattal mesélt róla, az alapján úgy szűrtem le, hogy legalább annyira fontos lehetett neki, mint Ő most nekem. A történeteken kívül viszont ellátott még különböző életbölcsességekkel. A legjobban talán azt hangsúlyozta ki, hogy ne legyek szerelmes, mert az hülyeség. Valahogy meg is tudtam érteni, mert szerencsétlen fiúk eléggé kórosan bomladoztak a nővérem után. Apa és anya nem nagyon vették ezt komolyan és Ő is próbálta egy ideig kizárni az eseteket, de egy idő után már a körülmények lehetetlenné tették számára. Egyik tanítási napom után tartottam hazafelé és egy kisebb tömegre lettem figyelmes a házunk előtt. Közelebb érve szám szerint öt fiút találtam. Az egyik felfigyelt a közeledtemre és elcsitította a többit. Lassan lépdeltem irányukba. Elkezdtek csillogó szemekkel bámulni, szinte már a nyál is folyt a szájukból. Fúj! Az egyik bátorkodott megszólítani is.

- Szia kislány! Te biztosan Mika húgocskája vagy. Nem csoda, neked is egész csinos kis pofikád van. - lépett felém, majd az arcomhoz nyúlt és végigsimította rajta a kezét.

- Még most vedd el a kezed, amíg megteheted. Ne várd meg, hogy én vegyem le. - Feleltem magam elé bámulva és ledermedve, mint egy szobor. A fiú hangosan felkacagott. Korom s kinézetem miatt valószínűleg nem vett komolyan. Viszont én nagyon is komolyan beszéltem az imént. Előrántottam a tanto-m és egy szempillantás alatt a fiú nyakához nyomtam. Vágást nem ejtettem rajta, csak éreztettem a pengéjét a késnek.

- Még mindig viccesnek találod? - kérdeztem - Örüljetek, hogy ezt nem látta Mika, különben már a Holdon vakációznátok. - tettem hozzá, majd elraktam a kést a helyére, miután a fiú levette a kezét az arcomról. Hozzáteszem, köpni nyelni nem tudott. A többiek kikerekedett szemmel figyelték az eseményeket. Egyikőjük sem mert megszólalni, vagy akár cselekedni. Utat engedtek nekem és szépen besétáltam az udvarba, majd becsuktam magam mögött a kaput. Köszöntem a szüleimnek és felmentem a szobámba lepakolni a dolgaimat, majd megkerestem Mikát.

- Szia Mika! Találkoztál már az újabb rajongói táboroddal a kapuban? Kifejezetten ajánlom őket figyelmedbe.

- Szia Una! Tudod, hogy nem érdekelnek. - forgatta szemét.

- És ha azt mondom, hogy az előbb az egyik molesztált odakint?

- Most akkor felállok és elküldöm a Holdra vakációzni. - mondta komoran és egy sóhaj hagyta el a száját, majd lassan elindult lefelé. Annyi ilyen - jó indulattal úgy nevezett - "harcot" láttam már. Eleinte még szórakoztató volt, de már magam is belefáradtam, mert úgy is tudtam, mi lesz a vége. Legalább egy kicsi kihívást jelentenének a nővéremnek, de még sajnos azt sem. Még hogy fiúk... Úgy tudnak sírni, akár egy újszülött csecsemő, ha Mika kezei alá kerülnek.

Így teltek hát a hétköznapjaim. Akadémiára jártam, akadémia után hazajöttem és átvergődtem magam a fiúhadseregen, majd vagy a szüleimmel, vagy a nővéremmel vagy pedig Mamoruval edzettem tovább. Ja igen, Mamoru. Nagyon furcsa a viselkedése mostanság. Egyfolytában bámul és olyan idióta, gügye vigyor van az arcán. Néha már elgondolkozom, vajon mi nézhet ki olyan hülyén rajtam vagy hogy mi maradt a fogaim között. Tényleg zavarba ejtően tud bámulni. Mindig hazakísér ha végeztünk és miden nap megvár tanítás előtt. Nem mintha ezzel probléma lenne, mert kifejezetten kedvelem a társaságát. Csak az zavar, hogy mindenki szerelmespárnak titulál minket. Olyan kis buták, hiszen olyan, mint szerelem köztudottan nem is létezik. Különben is, kinek lenne erre ideje? Vegyük például szegény fiúkat, Ők is egy csomó idejüket ölik bele a reménytelen várakozásba a házunk előtt.

Elérkezett a genin vizsgám ideje. Túlzottan nem stresszeltem miatta. Inkább már tűkön ültem, hogy megkaphassam végre a fejpántom és olyan lehessek, mint Mika. Bár Ő már inkább a chuunin rang felé közelít, de ha csak pár napig is, beérhetem kicsit. Mióta új csapatba osztották és küldetésekre jár kevesebbet látom. Most is épp távol van egyen. Mire visszajön már hivatalosan is az ő ninja kishúga fogja várni. Csak siessünk már ezzel a vizsgával.

Odasétáltam a bizottság elé. Hayate Sensei egy mosollyal biztatott és bólintott alig észrevehetően, jelezve ezzel, hogy minden rendben lesz. No nem mintha egy pillanatig is kételkedtem volna magamban, de jól esett, hogy bízik bennem. Megformáltam a Bunshin no Jutsu kézjelét és létrehoztam három tökéletes klónt. A vizsgabiztosok jegyzeteltek a lapjaikra, majd tovább is haladhattunk a második feladatra, ami igen egyszerű volt. Egy fürge test technikát kellett bemutatni. Az előttem lévők csak a terem egyik feléből a másikba juttatták el magukat. Én azonban középről az asztaluk előtt termettem és kezem odahelyeztem az egyik fejpánt fölé egy széles mosollyal megtoldva. A sensei arcán meglepettség, de ugyanakkor büszkeség ült. Intett a kezével és mondta, hogy vegyem át a fejpántom. Gratulált, de meg sem vártam míg befejezi mondandóját és már futottam is ki az akadémia épületéből. Futtában köszöntem meg mindent.

Ahogy hazaértem az első személy, akit megpillantottam édesapám volt. A karjaiba vetettem magam, ő felkapott és megpörgetett, majd óvatosan a földre helyezett.

- Apa, nem veszel észre rajtam valami furcsát? - kérdeztem büszkén és vártam a gratulációt az újonnan beszerzett fejpánt miatt.

- Hmmm, nem is tudom. - gondolkozott el és vakarta meg a fejét - Mostanában felszedtél egy pár kilót. - mondta komor arckifejezéssel. A vigyor lekókadt az arcomról és felváltotta egy húzott száj, valamint egy összeráncolt homlok. Morcosan ránéztem rá, de megcsipkedte az oldalam és én nevetni kezdtem.

- Büszke vagyok rád Csillagom! - kacagott és puszilta meg a homlokom. - Menj és mutasd meg anyának és a nővérednek is!

Így is tettem, eldicsekedtem vele mindkettőjüknek. Úgy éreztem, végre jó úton haladok a célom felé és megérte eddig is kitartanom. De még közel sem értem a végére. Ha Mikának nincs küldetése meg is kezdjük a napokban a képzésem. Ő már tudja, milyen elemmel bír. Legjobban egy tűz elemnek örülnék, de meglátjuk mit tartogat számomra a kis chakra papír.

Kicsit csalódott voltam, amikor közölte velem, hogy még nem kezdjük el az elemi chakrám boncolgatását. Előtte még van egy kis kitérőnk a chakra kontrollal kapcsolatban. Meg kell tanulnom, hogyan irányítsam a testemen belül egy adott pontba és áramoltassam folyamatosan ezzel tapadást biztosítva a függőleges terepen vagy esetleg a víz felszínén. Mindenki azt mondja, a függőleges tereppel jobban jár elsőre az ember, szóval bele is vágtam. Azt az instrukciót kaptam, hogy először csak próbáljam meg érezni a testemen belül, hogy a chakra a megfelelő helyre áramlik. Miután ez megvan tartsam ott és folyamatosan áramoltassam, míg nem érzem, hogy biztosan odatapadna. Hogy legyen egy kis motivációm Mamoru is csatlakozott hozzánk. Mika óvó tekintettel méregetett minket és mindig amikor a fiú közeledni próbált hozzám, egy kisebb torokköszörülést ejtett. Nem is bántam, mert elég kellemetlen volt. Főleg amikor azt a fajta elméletét fejtette ki, hogy úgy biztosan könnyebben fog menni, ha a derekam megtartja, miközben próbálok fellépkedni a fán. Mindezt persze csak azért hogy le ne essek és ne üssem meg magam. Na még mit nem! A legnagyobb fákat kerestük meg az erdőségben és igyekeztünk minél magasabbra futni, mígnem elértük a tetejét. Persze jó párszor lezúgtam a földre, de semmi komolyabb sérülésem nem lett egy zúzódott karon kívül. Javasolta Mika hogy menjünk haza és fejezzük be, de addig nem hagyott nyugodni a dolog, míg meg nem másztam azt a fát. Nehogy már egy fa fogjon ki rajtam! A legbosszantóbb az egészben az volt, hogy Mamoru előbb felért az ő fájának tetejére. Hát ez remek, most ezt hallgathatom majd, ahogyan az orrom alá dörgöli. Biztosan a fa a hibás. Az enyém nyilvánvalóan magasabbra ért fel, mint az övé. Igen, biztosan ez lehet az oka. Na várj csak, majd a holnapi jobban fog menni és meglásd én fogok győzni!

Másnap mielőtt elindultunk nővérem azt javasolta, hogy ne öltözzek fel annyira, mert felesleges. A kérésének ugyan eleget tettem, de optimizmusomat nem tudta letörni a feltételezés, miszerint a vízben fogom végezni. A fára mászás elég könnyen ment, miben különbözhet tőle a vízen járás, ami miatt ez nehezebb? Mindenesetre ez mindjárt kiderül. Mikával várakoztunk a házunk előtt, de Mamoru nem jelent meg. Ő tudja, legalább nem fogom ma megalázni. Biztosan megijedt, hogy ebben nem fog tudni felülmúlni. Elsétáltunk a tóhoz, amit a tegnapi nap folyamán említett. Egy kellemes, illetve számomra inkább kellemetlen meglepetés fogadott minket. A tó közepéről egy fiú kiáltott felénk, gondolom nem is kell mondanom ki volt az. Ez az eszetlen egész éjszaka itt gyakorolhatott, csak azért hogy felvágjon előttem.

- Azt hittem, már sosem értek ide. - mondta fölényesen azzal a szokásos idióta mosolyával.

- Na megállj csak! Mégis hogy képzelted?! Egész eddig rád vártunk! - kiabáltam neki vissza kikelve magamból és sebesen iramodtam meg felé. Amint a tópartra értem megfékeztem magam.

- Na mi a baj, Izu? Nem tudunk vízen járni? - kacagta el magát megtorpanásom láttán.

- Csak érjek oda és neked annyi! - puffogtam.

- Várlak szeretettel, már amennyiben el tudsz jutni idáig!

Több sem kellett, a lábamba irányítottam a chakrám és ráhelyeztem türelmetlenül a víz tükrére. Első érzésre biztosnak tűnt, de amint ráhelyeztem a testsúlyom, a vízbe zuhantam és vállig elmerültem benne. Durcásan kiviharoztam a vízből majd ismét megpróbáltam. Ez ismétlődött órákon keresztül és már egyre jobban türelmetlen lettem. Mondanom sem kell, hogy ez még inkább hátráltatta a sikerem esélyét, mintsem előnyére szolgált volna. Eközben Mamoru folyamatosan cukkolt, minek hatására még jobban felment bennem a pumpa és egyáltalán nem voltam képes koncentrálni. Mire rájöttem, hogy ez a probléma már lemenőben volt a nap és narancssárga fénye visszatükröződött a kis tavacskán. De nem úszhatja meg szárazon ez a kis nyomi! Lebuktam a víz alá és odaúsztam a pontra, ahol Mamoru állt. Megragadtam a lábát majd berántottam a vízbe és mikor fel akart jönni visszanyomtam még a fejét egy kicsit. Megfullasztani persze nem akartam, csak megleckéztetni. Elengedtem a fejét, kibukott a vízből én pedig szó nélkül rezdüléstelen arccal hátat fordítottam neki és kisétáltam a vízből. Majd legközelebb gondolkozik, hogy kit csesztessen!

A következő napon már kicsit nyugodtabb körülmények között próbálkozhattam, mert Mamoru nem tartott velünk. Higgadtan sokkal jobb eredményeket értem el, de még mindig nem volt az igazi. Még csak pár lépést sikerült megtennem, de már a lényegét megértettem. Harmadnapra már könnyedén sétáltam a víz felszínén, de a gyorsabb mozgásnál felbomlott a kontroll és megint csak a vízbe zuhantam. A negyedik napon mondhattam el azt, hogy végre tökéletesen elsajátítottam a technikáját a biztos megmaradásnak. Már könnyedén futottam, sőt akár ugráltam a vízen, mintha csak biztos talaj lenne a lábam alatt. Csak tudnám az az idióta hogy tanulta meg olyan gyorsan, amihez nekem ennyi idő kellett. De nem is pazarlom rá a gondolataimat, holnap végre áttérhetünk az elemi chakrám kipuhatolására.

Virradóra a házunk udvarán kötöttünk ki. Mika anyáéktól kapott egy chakraérzékeny papírt, ami segít megállapítani az elemi chakrám természetét. Már nagyon kíváncsi voltam. Vajon tűz lesz? Nem-nem! Villám, az milyen jó lenne! Mika kezéből kivettem a papírt és magyarázata alatt szorongattam végig. Elmondta nekem az öt fő természetet és beszélt arról, hogy mi melyik ellen hatásos és mivel közreműködik jól. Már alig vártam, hogy odaérjünk a lelepleződés pillanatához. Megragadtam a papírt majd a chakrám beleáramoltattam. A papír összemorzsolódott. Én persze nem figyeltem oda teljesen Mika magyarázatára, mert már elképzeltem magam nagy tűzcsóvákat hányva és tűzsárkányokat létrehozva. Kérdően néztem rá, hogy ez most végülis mit is jelenthet. Majd egy szemforgatás után megpöckölte az orromat, hogy eddig a falnak magyarázott és közölte, hogy a chakrám föld elemű. Csalódásként ért, de ha így alakult, akkor majd ezzel hozom ki a maximumot magamból. A következő napokban nem nyaggattam tovább a nővérem, mert már valószínűleg tele lehet a hócipője az ő túlbuzgó kishúgával. Jó-jó, igazából csak chuunin vizsgán volt, ezért nem ért rá velem foglalkozni.

Aznap este álmatlanság kínzott valami megmagyarázhatatlan okból. Kiskoromban mindig egy altatódalt énekelt nekem Mika, gondoltam hátha segítene megint a dallam előidézése, ezért átmentem a szobájába, hogy megkérjem énekelje el nekem. Ahogy benyitottam láttam, hogy a holmiját szedi össze és csak a fontosabb dolgoknak szán helyet csomagjában. Döbbenten álltam előtte és válaszokat kerestem.

- Hova készülsz? - kérdeztem, de ezen két szó kiejtése is nehézséget okozott és a hangom elcsuklott. - Nem mondtad, hogy elutazol.

Leguggolt elém és szomorúan nézett rám, majd megfogta két vállam.

- El kell mennem. Nincs már itt hasznom. A klán érdekében meg kell tennem, hogy elhagyom az országot. Segíteni akarom az ügyüket és Kazuyával tartok.

Szavai elhatoltak a lelkemig és felemésztettek belülről. Nem, az nem lehet! Ő számomra a minden. Tudom, hogy nem tér majd vissza, ha most elmegy. Eddig nem igazán tudtam, mit jelent Kenshironak lenni, de Kazuya nevét már biztosan hallottam ezelőtt. Ő volt az előző vezér, aki sokak szerint árulást követett el.

- Kérlek, vigyél magaddal! - öleltem át és keservesen zokogtam a vállán - Ígérem nem szólok senkinek! Csak vigyél magaddal, Mika!

A nővérem átértékelte magában a dolgokat és végül belement abba, hogy magával vigyen. Összeszedte a holmiját és az enyémet is, míg én papírra vetettem egy üzenetet az én drága szüleimnek.

Kedves Anya és Apa!

Sajnálom, hogy ezt nem személyesen teszem, de sajnos erre most nincs időm. Nem tudtam Mikát elengedni, kérlek ne nehezteljetek rám emiatt. Bízom benne, hogy megértitek a miértjét. Ne aggódjatok miattam, tudok magamra vigyázni. Abban is biztosak lehettek, hogy Mika nem fogja hagyni, hogy bajom essen. Ígérem, visszajövök majd! Köszönök minden egyes percet, amit veletek tölthettem.

Szeretlek Titeket, Izuna

A búcsúlevelet jól látható helyre tettem le az ágyamra, majd kilopakodtam a nővéremmel a házból. Odakint az imént említett férfi már várt minket. Tartottam attól, hogy ellenszenves lesz majd az ottlétem miatt, de nem volt. Mondhatni meg sem lepődött. Mintha pontosan tudta volna, hogy Mikával fogok tartani. Hosszú út áll még előttünk, de bármi is lesz én Mika mellett fogok állni.

// Amit az ellenőrző stafftól szeretnék ajándéktechnikának kérni, az az Ayatsuito no Jutsu // Drót Csévélő Technika lenne, ha megoldható. //

Terumi Mei Kedd Május 17 2016, 20:28

Szervusz, húgom! Very Happy

Legalábbis már mondhatom ezt.

Már megbeszéltük a történet részleteit, és én időközben betekintőt is kaphattam, szóval nem ecsetelve tovább a szót, elfogadom. Very Happy

Kezdő értékek:
Rang: Genin
Szint: C - Elveszett
Chakraszint: 150
Kezdő pénzösszeg: 2500 ryu

Mehet a technika!

Adatlapot és gyere! Very Happy

Kenshiro Izuna

Kenshiro Izuna

Re: Kenshiro Izuna