Kenshiro Izuna

**Kenshiro Izuna** 12/13/2016, 7:06 pm

[Elhelyezés: Mika és Yori Birtokra való visszatérése előtt; Kaland célja: Márpedig létezik!]

Szobám többé már nem csak csokipapírokban, megcsócsált ételmaradványokban és műanyag tányérokban úszott. Helyet kapott még a padlón egy eddigi szokatlan jelenség: a papírgalacsin. Suzu aggódó gomb szemekkel figyelte az ágyamon nyugvó ruhakupac tetejéről az esetlegesen becsapódó papírmeteoritokat. Egyre elkeseredettebben tartottam aprócska ujjaim között a grafitceruzát, mely megannyi remek ötletet vetett már papírra, de egyik sem volt elég jó ahhoz, hogy nyugodt szívvel feladjam a Hó Országának Északi-Sarkára.

Tudniillik ott lakik a Mikulás. Én pedig elhatároztam, hogy segítek neki a munkájában és elmondom, hogy milyen jó voltam egész évben. Na meg jó lenne nem pizsamát meg tusfürdőt kapni, mint eddig mindig. Kicsit néha már célzásnak is éreztem, kedves Mikulás Úr, de minden nap tisztálkodok, köszönöm szépen! Jó, takarítani azt már nem, de ha idén pedig tisztítószert kapok, É-én esküszöm hogy személyesen megyek el Yukigakurébe és megitatom veled és a manóiddal! M-mármint ne vedd rossz néven, ha ezt esetleg hallanád. Csak vicceltem. Heh... Hehe. Szóval a lényeg, hogy segíteni akarok a pocakos, szemüveges, fehér szakállú öregembernek. Jobban belegondolva olyan picit, mint Kazuya. Csak Kazuya nem szemüveges és nem pocakos. Meg nem Mikulás. Sokan kinevettek azért, mert hiszek benne. Én is kinevethetném őket, hogy a szerelemben hisznek, de nem teszem! Na jó, néha. Viszont bizonyított tény, hogy létezik, hiszen egyszer személyesen is találkoztam vele! Igaz, éppen valami rossz napját élhette szegény és szaké illata volt, valamint letagadta, hogy Ő a Mikulás. De hát a híresség az ilyen. Az emberek által felkapott személyeknek nincs magánélete. Nekem is meg kell majd szoknom előbb-utóbb. De a világnak még várnia kell rám.

Tanácstalanul ültem a papír felett, s arcom egyik felét tenyeremmel elnyújtva könyököltem az íróasztalomon. Kezem megvonaglott fejem súlya alatt, meg talán a fáradtságtól is, - Nem szoktam én ennyit gondolkodni huzamosabb ideig. - és pofim az asztallapra puffant. Nem láttam különösebb szükségét annak, hogy felemeljem, hiszen ötletem sem volt, mit írhatnék. Duzzogva firkálásba kezdtem.

- Suzu, te mit kérnél? - dünnyögtem nyuszimnak alig érthetően, de hát hiába is várhatnék választ. Szegényt ahogy elnézem, inkább egy jobb gazdát szeretne, mert kétszeresére dagadt, amióta nálam van. Vagy csak így mutatná ki, hogy jól érzi magát? Biztosan. Na majd edzésbe kezdünk, egyet se félj! Kezdem én is azt hinni, hogy néhol gömbölyödök és nem elég az egész évre beütemezett edzésterv szerinti napi egy felülés, amikor kikelek az ágyból. Persze hát a jóból sosem elég, mit árthatna, ha belőlem is több lenne? Megvontam a vállam és kibontottam még egy csokit, majd büszkén beleharaptam egyet. Elszánt és csokis arccal kezdtem bele egy újabb levél megírásába.

Kedves Mikulás!

Kenshiro Izuna vagyok, a kusagakurei Kenshiro Birtokról. Bár ezt biztosan tudod, csak a múltkori találkozásunknál nem tudtam Neked bemutatkozni, mert letagadtad a személyazonosságodat és gondoltam most udvarias leszek. Egész évben nagyon jó voltam. Például mindig összetakarítottam a tányérok darabjait, amiket összetörtem. Mindig ügyeltem az étkezésekre, egyet se mulasztottam el. Nem kevertem le annyira sok pofont Mamorunak, amikor megérdemelte volna. Megmentettem Suzut egy konyhakéstől, és nem ettem meg a családtagjait. Azóta is gondját viselem. Még sorolhatnám, de úgy tudom, hogy te mindennel tisztában vagy. Csak emlékeztetni szerettelek volna a főbb jótetteimre idén. Hiába is húznám az időt mindenféle szöveggel, mindketten tudjuk, hogy miért írok neked. Ezért rögtön a lényegre is térek. Hogy megkönnyítsem a dolgod, írok egy kívánságlistát, mert az utóbbi években nem voltál túl kreatív. Bár azért ez a kunaios pizsama elég menő. Szóval szeretnék egy törhetetlen tányért, hogy Kazuyának ne kelljen mindig kipótolnia az étkészletet. Már mondta azt is, hogy műanyag tányérból fogom enni a rament, de én nem akarom. Illetve szeretném, ha kaphatnék egy hűtőt a szobámba, mert már nem bírom tovább ezt a távkapcsolatot. A hűtőnek lehetne mondjuk fagyasztó része és nem sértődnék meg, ha tele lenne vanília fagylalttal. Ja meg akkor már egy törhetetlen fagyis tálkát is szeretnék. Azért azt mégsem akarhatod, hogy tányérostól ejtsem le az ajándék fagyimat, és csak úgy kárba vesszen. Illetve a hűtő részben is lehetnének sütik. Az ízesítést Rád bízom, mindent megeszek. Valamint azt kérném, hogy próbálj alkut kötni a mókusokkal, hogy ne legyenek velem olyan gonoszak. Ha pedig ez nem menne, akkor kérlek, töröld el őket a föld színéről. Tudom, hogy nagy kérés, de ez mindenki érdeke lenne. Aranyosnak látszanak, miközben vérszomjas vadállatok! Ki tudja, hány embert fognak még megharapni, ha Te nem cselekszel. Emiatt persze ne érezd, hogy ez a Te felelősséged lenne, de azért igazán tehetnél valamit az ügy érdekében, biztos vannak kapcsolataid. Nem akarok sokat kérni, de nem lenne ellenemre az sem, ha Mamoru végre belátná, hogy nincs nálam esélye. Mármint oké, hogy eljöttem otthonról, és nem is találkoztam vele egy hónapja, de biztosan kesereg miattam. Én se gondolok rá, neki se kéne gondolnia rám. Szóval jót akarok vele tenni és valahogy ha elfelejtetnél engem vele, az biztos segítene neki. Legalább kajtathatna más után. Bár azért nagyon ne adja alább, az rossz fényt vetne rám. Tudom, hogy ilyet nem talál, de hát belőlem sajnos csak egy van. Rám meg felesleges várnia, mert olyan, hogy szerelem nem létezik. Ezt a nővérem, Mika tanította még nekem, amikor kicsi voltam.

Oh igen, Mika. Ha most itt lenne, akkor biztosan megszidna, és mérges lenne rám, amiért ilyen butaságokat írok ebbe a levélbe. Szám akaratlanul is mosolyra húzódott, ahogy arra gondoltam, amikor kiborul rám. Mindig ráncolja a homlokát és gyorsan beszél, én pedig nevetek, aztán elkezdünk birkózni, aztán a végén mindketten kacagásban törünk ki és elfelejtjük, amin eredetileg marakodtunk. Tudom, hogy nem tud rám haragudni. Ám a mosolygödröcskék hirtelen semmissé válnak. Azon kaptam magam, hogy világoszöld szemeim elhomályosodtak, ahogy a papírlapot néztem. Egy könnycsepp gördült végig arcomon és hullott rá levelemre. Ha pedig egyszer megindul a lélek terhének zápora, akkor nem áll el, míg a szív meg nem nyugszik. Szám összepréselve pityeregtem és hirtelen áthúztam egy határozott vonallal mindent, amit eddig írtam. Aztán még egyel, és még egyel. Minden nyomát el akartam tüntetni önző kívánságaimnak. Én ostoba! Nem jutott eszembe, hogy van valami, ami mindennél fontosabb. A könnyáztatta, összefirkált lapot galacsinná gyűrtem, mintha ezzel megszüntethetném a bűntudatot, ami már régóta lappang bennem. Magam elé vettem egy új, tiszta lapot és céltudatosan írásba kezdtem. Tudtam, hogy mit akarok írni. Már nem kellett megválogatni a szavaimat, mert őszintébbek voltak, mint bármely vallomás.

Kedves Mikulás!

Azt kívánom, hogy Mika térjen haza épségben a küldetéséről. Szeretném, ha soha nem esne baja. Szeretném, ha mindig boldog lenne. Azt is szeretném, ha a szüleim megértenék, miért döntöttem így. Szeretném, ha képesek lennének megbocsátani nekem azért, amit tettem. Ha ez nem lehetséges, akkor csak annyit kérek, hogy legyenek biztonságban. Tudom, hogy ezek nagy kérések, nem is várhatom el tőled, hogy a hibáimat helyrehozd, de egyedül nem vagyok rá képes. Kérlek, segíts!

Izuna

Határozottan hajtottam négybe a levelet és csúsztattam bele egy borítékba, majd rányomtam egy viaszpecsétet és megcímeztem. Minden reményem ehhez a kis borítékhoz fűztem. Sietve átöltöztem kunaios pizsamámból utcai ruházatba, majd lefutottam a postaládánkhoz. Bedobtam a borítékot, majd percekig csak álltam és néztem, hátha hirtelen jönnek érte és elviszik. Tudtam, hogy aznap a klán hírvivője nem fog jönni. Miért is jönne, hisz nem szólt neki senki. Nagyon jól tudtam, a testem mégsem mozdult a láda mellől és titkon reméltem, hogy a levél célba talál és megvalósul. Teltek a percek, s csalódottan vonszoltak vissza lábaim a házba, ám egy pillanatra sem vettem le a szemem a ládáról. Kiültem szobám ablakába, azonban addig-addig fürkésztem a csendes eseménytelenségtől ordító képet, hogy elnyomott az álom. Mikor felébredtem, ijedten ugrottam fel. Átaludtam volna az egész napot? Talán már elvitték? Fejvesztve rohantam ki a ládához, és amikor kinyitottam, teljesen üres volt. Lelkem nehézsége egy pillanatig elillant. Ha én már mindent elrontottam, kérlek segíts rendbe hozni. Innentől már csak benned bízhatok, Mikulás. Ha ezt megteszed, soha semmit nem fogok Tőled kérni. Én... Én jó leszek! Ígérem!

[Igényelt Jutalom: Még egy Kaland megírásának lehetősége ebben a hónapban.]

Hidan 12/16/2016, 3:43 am

A Mikulas nem ert ra, engem kuldott maga helyett. Azt uzeni, hogy reg nevetett ilyen jot, es ugyanakkor a kello erzelmi toltet is megvolt az iromanyodban. Nezd meg a zoknidat, 12 chakra es egy extra elmenylehetoseg var rad benne. A Mikulas azt is uzeni, hogy illik kimosni oket, mielott a kandallo fole akasztanad Smile

**Kenshiro Izuna** 12/22/2016, 11:41 pm

[Elhelyezés: Mika és Yori Birtokra való visszatérése előtt; Kaland célja: Kapcsolat mélyítése Juuval. A-asszem.]

Egy különös érzésre ébredtem éjjel. Mintha valaki folyamatosan figyelne, és most kivételesen nem a tájképről beszélek, ami a szobám falán lóg. A rossz közérzetem próbáltam elhessegetni, de valami nem hagyott nyugodni. Mikor felültem az ágyamban, egy fekete villanás suhant el előttem az éj sötétjébe burkolózva, ám amikor megdörzsöltem szemeimet, a látvány elillant.

- Suzu, te is láttad? - kérdeztem bolyhos nyulacskámtól, de ő továbbra is zavartalanul szunyókált mellettem. Óvatosan kibújtam a takaróm alól, nehogy felkeltsem Őt. Lábam beleborzongott, ahogy a hideg parkettához ért. Nyűgösen álltam fel és pár pillanatig csak az agytekervényeim munkába lépésére vártam, de valami, vagy inkább valaki nem hagyott rá időt nekem. - ÁÁÁÁÁÁ! - ordítottam el magam, ahogy a plafonról kecsesen elémhullott egy fekete, csuklyás szörnyeteg. - E-egy mumuuus! Mindig veled riogattak kiskoromban, hogy ha rossz leszek, elviszel! É-Én jó voltam, ne bánts! - hadonásztam magyarázásom közepette és hátrálásba kezdtem, aminek eredményeképpen visszaültem az ágyamba. A bestia közelebb lépett hozzám és az ablakon beszűrődő holdfény tisztábban körvonalazta nekem, kivel állok szemben. Egy kis hunyorgás és azonosítás után azonban mondhatni megnyugodtam. Bár azért annyira nem, mert akivel most van dolgom, az rosszabb, mint egy mumus.

- Juu, Te mit keresel itt? - kérdeztem kerek, táskás szemeimmel.

- Öltözz kölyök, indulunk. Mióta is tegeződünk? - kérdezte semleges hanglejtésével a vörös hajú nő.

- Amióta betörtél a szobámba az éjszaka közepén! - feleltem ingerülten, de mint azt már megszokhattam, egyáltalán nem kért tőlem bocsánatot, csak kisétált a szobámból.

- Lent várlak, igyekezz! - szólt az ajtóból, s bőrcsizmája kopogásával ráérősen nyűtte végig a folyosó parkettáját.

- Arra várhatsz! - puffogtam, majd hanyatt vágódtam az ágyamon durcásan.

Még el se indultunk, és már parancsolgat! És különben is, hova akar vinni? És miért kell ilyenkor elindulni? Ha ilyenkor kelek fel, azt csakis az éjszakai nassolás miatt teszem meg. Bár mostanában arról is kezdek leszokni. Inkább hajnalit tartok, hogy tudjak ebédelni, amikor felkelek.

Még további öt perc durcizás után nehézkesen búcsút mondtam az ágyikómnak és a szekrényem elé battyogtam. Kinyitottam és kihullott belőle a gondosan begyömöszölt ruha hadsereg. Hosszas válogatás után kiválasztottam egyet a rengeteg ugyanolyan ruha közül, majd morcosan ráncigáltam magamra. A fürdőbe totyogtam és megmostam a fogam, valamint próbáltam rendbe szedni a hajam, aztán legyintettem egyet, majd a szobámba visszatotyogtam a felszereléseimért és elbúcsúztam Suzutól egy simogatással és egy adag répa felkarikázásával. Kiléptem a bejárati ajtón, és ahogy a nő ígérte, ott várakozott az érkezésemre.

- Azt hittem, már sosem leszel kész. - jegyezte meg nyersen.

- Azt hittem, egyszer kedves leszel. - dünnyögtem vissza. - Remélem jó okod van rá, hogy az éjszaka közepén kirángass itthonról!

- Na ide figyelj kislány. Egyrészt ez nem az én kérésem volt, tehát ne engem okolj. Másrészt én csak a klánkasszátoknak akartam jót, mert órabérben vagyok. - mondta ki érzelemmentesen a leghosszabb mondatot, amit eddig tőle hallottam. Azt hiszem, hogy kezd kedvelni, hiszen egyre kommunikatívabb.

- Inkább azt mondd, hogy hova megyünk, Juu. - tértem a lényegre.

- Nem kell mindenről tudnod. - felelte, majd a mai nap folyamán talán először nézett rajtam végig alaposan. - Hiszen még a felsődet sem tudod rendesen felvenni. - csípte meg a címkét, ami a kifordított ruhám nyakán lifegett.

- Én mindig így hordom! - kaptam le kezét, majd büszkén előremasíroztam. Aztán meg is torpantam és megvakartam a fejem. - Szóval merre megyünk?

- Kövess! - mondta, és megindult az ellenkező irányba. Biztos csak fel akart vágni, hogy hülyét csináljon belőlem!

Utazásunk többnyire erdős részeket érintett. Meg unalmas volt. Nem is értem, hogy lehet csöndben lenni egész végig! Az egyetlen dolog, ami feljogosít arra, hogy ezt tegyük az, ha épp evésre használjuk a szánkat. Nagyon unalmas nőnek tűnik. Nincs semmi, ami motiválná? Mindenkinek van valamije, amiért küzdhet.

- Hé Juu! - hívtam fel magamra a figyelmét.

- Nem.

- D-de hát még nem is mondtam semmit! - dühöngtem.

- Épp ez a lényeg. - mutatta ki érdektelenségét.

- Hé Juu, mesélj magadról! Mit szeretsz? Mit utálsz? Hobbik? Akármi. - emelkedtem felül a duzzogásomon és próbálkoztam meg utoljára azzal, hogy szóra bírjam ezt a két lábon járó megkeseredettséget.

- Szeretem a pénzt. Utálom, ha kölykök vájkálnak a magánéletemben. A hobbim pedig az ölés. - válaszolta hűvösen, unott hanghordozással, miközben fák rengetegét szeltük át a szürkületi homályban.

- Hát ez... Érdekes. - nyeltem egyet - Én szeretek enni. Utálom a mókusokat. A hobbim pedig az evés. - dobtam fel végre valami izgalmasabb témát, hiszen nálam mi lehetne érdekfeszítőbb. Arcomra egy büszke mosoly feszült.

- Nem kérdeztelek. - felelte nyersen. Nemhiába az ölés a hobbija, mert kiölte belőlem a maradék lelkesedést is, hogy hozzászóljak!

- Én se téged! - vágtam rá feldúltan, majd hátrébb maradtam, hogy még véletlenül se érezzek késztetést a kommunikációra, ám a nő hirtelen lassított, majd egy kecses mozdulattal landolt egy vastagabb ágon. Csak nem a bűntudat? Odahuppantam mellé, felemeltem két kezemet, és egymás felé fordítva egy bábot formáltam belőlük, majd beszéltetni kezdtem őket.

- Nagyon sajnálom, hogy ilyen mogorva vagyok, Izuna. - szinkronizáltam az egyiket mély hangon.

- Semmi baj Juu, megbocsá...mhmh! - felelte rá a másik a hangomon, de Juu betapasztotta a számat erősen.

- Hallgass! - suttogta, majd komor arccal meredt előre.

- Mhmpmfhpmmffh! - jeleztem neki, hogy igazán elengedhetné a számat mert a végén még véraláfutások keletkeznek rajta.

- Megérkeztünk. Látod ott azt a két őrt? - húzta el kicsit a lombokat, és egy kőépület körvonalazódott előttem. Egy tömzsi és egy magas fickó állt őrt a bejárat előtt. Vagy egyenruhában voltak, vagy együtt mentek el vásárolni és nincs egyedi stílusuk. - A nagy az enyém, a kicsi a tiéd. Lehetőleg csendesen és gyorsan próbáld elintézni. - suttogta, majd elővett egy tekercset, amiből egy tőrt hívott elő.

Hasonlóképpen én is előszedtem a tantomat tokjából és egy pillanatra lehunytam a szemem. Bevillant egy kép a férfiről, akit életemben először megöltem. A kép, ahogy a koponyája szétloccsan és... És Juu a francba már, legalább hadd haluzzak nyugodtan! A nő leugrott az ágról és sebesen az égimeszelőre vetette magát. Nem ülhettem ölbe tett kézzel. Rámarkoltam a tantomra, és egy Fürge Test Technikával a színtérre vetettem magamat. A kis tömzsi megindult Juu felé, ezért váratlanul érte a jöttöm. Lecsaptam rá és hátulról a nyaki verőerébe vágtam a késem. A vér srpiccel... hetett is volna, de valamiért nem tudtam belevájni a húsába. Mintha csak egy kő vagy fém felületnek szegeztem volna a késem. A fickó megfordult és rám vigyorgott.

- Életlen a pengéd? - gúnyolódott, majd elkapta a kezemet, és olyan erővel szorított rá, hogy valószínűleg meg is zúzta azt.

- ÁÁÁÁÁ! - ordítottam fel a fájdalomtól, ekkor a férfi ellökött magától és akár egy macska, úgy játszadozott velem, mintha én lennék az egér. Azért tegyük hozzá, hogy egy nagyon csinos egér.

- A sziklapáncélomnak aztán szegezheted a bicskádat. - horkant fel a testes férfi. Sziklapáncél? Várjunk csak! Hiszen ez nekem is van! Az az átkozott Yori! Hogy volt képes megtanítani a technikámat egy ilyen embernek?! Ezért még elbeszélgetek vele! É-és rajta nem is tündéri, csak rajtam. Mégis hogy képzeli, hogy csillog? Wáh!

- Doton: Iwa no Yoroi! - húztam egy önbizalomtól duzzadó mosolyra a számat, ahogy alkalmaztam a jutsut. - Bocsánat, hogy alábecsültelek, tudod nem tűntél nagy feladatnak. - vontam meg a vállamat - Most sincs ez másképp. - tettem hozzá fölényesen, mire a következő pillanatban elkapta egy hatalmas tűztechnika oldalról a pacákot és másodpercekig csak égette, aki hörgések közepette térdre hullott. Ahogy oldalra néztem, Juu ott állt egy karcolás nélkül, a magas pasas pedig egy vértócsában vett úszásleckét, ez pedig durva égési sérülésekkel ájult el. A nő lassú léptekkel közelebb jött hozzám.

- Na tessék, é-én szóltam! - arattam le a babérokat lesajnálóan, ahogy a megperzselt őrre pillantottam.

- Legközelebb ha lehet, akkor halkabban törd el a csuklódat. Mint mondtam, gyorsan végezz vele és csendesen. Mit teszel? Ordítasz, és még a fickó is elgyepál, ha nem lépek közbe. Csak tudnám, minek kellett magammal hozzalak. - suttogta fejmosását. Hát komolyan az én hibám, hogy az a melák megropogtatta a kezemet és fájt? Nem is voltam hangos és nem is beszélek sokat!

- Kövess, és meg se szólalj! - adta ki a parancsot. Kivételesen erőt vettem magamon, hogy ne szóljak vissza és beléptünk az ajtón, ami egy fáklyákkal megvilágított sötét folyosóra nyílt. Óvatosan lépkedett előttem, majd egy pillanatra kirakta elém kezét. - Vigyázz, hova lépsz. - támasztotta alá szavait egy elég hatékony gyakorlati magyarázattal, elhajított egy kunait. Elvágott vele egy damilt, amit eddig észre sem vettem, és a folyosó két oldalán nyílvesszők kereszttüze mérettette meg magát. Hát azt hiszem bajban lettem volna, ha egyedül vagyok itt. Nem ismertem fel a csapdát. Nyeltem egyet és egyre jobban kezdtem megbízni benne, mert teljesen rá voltam utalva. Egyre bizonytalanabbul szeltem a folyosókat Juu árnyékban lépkedve, amikor a lábam alatt egy kő besüllyedt, és egy hatalmas morajlás hangja bolygatta meg a lelki békémet.

- Nem megmondtam? Futás! - ejtette ki ajkain ugyanolyan unalmasan, mint máskor. Ennek a nőnek nincsenek érzelmei? Nem fél? Nem ijedt? Nem örül? Nem szomorú? Nem ideges? Egyvalami biztos: Nem érdekes. Amíg pedig ezen tűnődtem, el is tűnt a szemem elől, és egy akkora kőszikla gurult felém, mint az arcom. Csak neki nem volt miért nagynak lennie, nekem meg van.

- V-várj meg! - kiáltottam utána és Fürge Testtel a nyomába eredtem, de nem találtam sehol. A szikla egyre közelebb ért, a futás pedig egyre hasztalanabbnak látszott. Csak gurult és gurult. Mindezt azért, hogy szétnyomjon. Ekkor elérkeztem a folyosó végére, ahonnan nem volt hová mennem. Nincs tovább. Szeretlek titeket Mika, Anya, Apa, Yori, Kazuya, Suzu... M-Mamoru. Sajnálom! Egy drót hangja süvített el fülem mellett. A huzal rám tekeredett és iszonyatos lendülettel rántott fel. Mi a franc?

- Juu? - pislogtam fejjel lefelé a csuklyás nőszemélyre.

- Gondoltam van annyi eszed, hogy a plafonra futsz, mert nagy a belmagasság. - szólított meg ridegen.

- Szólhattál volna! - mocorogtam puffancskodva, és igyekeztem túlélni a közel haláleseti sokkot, amit miatta kellett átélnem. - Eressz el! - ficánkoltam tovább.

- Ahogy akarod. - engedett el rögtön és hassal a nagy sziklagolyóra estem.

- ÁÁÁÁÁ! Nem így gondoltam! - ordítottam fel, majd nyöszörögve másztam le a szikláról a már amúgy is zúzott csuklómmal.

- Szerintem jobb lesz, ha itt megvársz. Sőt menj ki, pihenj és kötözd be a csuklód. Addig sem leszel útban. - mondta ki teljesen őszintén.

- Majd én eldöntöm, mikor megyek ki! - durrogtam.

- Figyelj, nekem nincs időm a kisded játékaidra! Velem rosszul jársz. - váltott gorombább hangstílusba, mint amit eddig megszokhattam tőle. Ezután előhúzta a már markolatán is véres tőrt, amit a kinti őr ártalmatlanítására használt, majd nekem szegezte.

- Menj ki! - mondta halálosan komolyan, ami pedig még ijesztőbb volt... Most először... Láttam mosolyogni. Őt!

- R-rendben! - feleltem ijedten és úgy szaladtam ki a kőépületből, mint akit kifelé is üldöz egy szikla.

Kint lerogyasztottam a lábam, megfogtam a térdemet és kifújtam magam. Ez a nő egy őrült! Nem is értem, hogy Kazuya hogy bízhat engem ilyenekre! Bár azért örülök, hogy most van magamra egy kis időm. Igyekeztem nem ránézni a holttestekre és leültem messzebb egy fatönkre, hogy kezelhessem a sebeimet. Igaz, hogy még sosem használtam ezt a dobozt, ezért már a kinyitásával is csak tíz percet szenvedtem, mire rájöttem, hogy a másik irányból nyílik. Ami nem tett túl jót. Különösen ilyen kézzel. Ezután idegességemben kiesett a kezemből véletlenül. Jó, földhöz vágtam. Ami szintén nem esett jól. Ezután minden tudásomat bevetve körbecsavartam a kezem fáslival, majd összeszedegettem a földre szóródott kellékeket, amik kipotyogtak belőle az incidens során. De azért megfújtam őket előtte, hogy nehogy koszosan rakjam el. Biztosan jól lesznek még valamire. Mire ezzel megvoltam nem telt bele sok idő, és a nő felbukkant a bejáratnál. Egy férfi vértől ázott testét vetett át a vállain.

- Segítsek? - siettem oda és kérdeztem jó szándékkal.

- Eleget segítettél. - felelte mogorván, majd megindult előre.

- Hova megyünk? - kérdeztem, ahogy mellé érkeztem.

- Leadjuk pénzért. - ugrott meg kicsit, hogy vállaira jobban ráilleszkedjen a hulla.

- Miért?

- Azért, mert ez a feladatunk.

- De miért van a fején vérdíj?

- Túl sokat tudott.

- De miért?

- Miért kérdezősködsz? Netán te is túl sokat akarsz tudni? - fordította fejét felém és bár nem láttam a szemeit, de biztosan a lelkembe bámult.

- Nem, én nem! - feleltem kerek szemekkel és nem mertem ránézni, sem hozzászólni az út további részén.

Általam soha nem látott tájakon jártunk, ahol a sötétség uralkodott. A leghátborzongatóbb pedig az volt, hogy Juu ezen a környéken úgy ismerte ki magát, mint én a kusagakurei kajálónegyedben. Egyszer csak maradásra intett, ő pedig árnyként suhanva simult egy szikla falához. Megkopogtatta három helyen, és egy ajtó jelent meg rajta egy kukucskálónyílással. Egy szempár bámult ki rajta, s azonnal kitárult a nő előtt az ajtó, amin Ő hezitálás nélkül be is lépett. Alig pár perc múlva a test nélkül jött vissza, és ismételten mellém szegődött, egy árva szót nem szólva.

- Hé Juu, fáj a lábam. Nem akarsz engem is cipelni? - kérdeztem fájdalommal átszőtt hangon.

- Eltaláltad. Lehet nem kéne annyit enni, és könnyebben mozognál. - közölte szenvtelenül.

- Ez már több a soknál! Egész nap nem ettem egy falatot se miattad! Különben is, azt a pasast is elbírtad! - akadékoskodtam.

- Érte kaptam ryot, tőled meg csak migrént fogok.

- Az micsoda? - kérdeztem kerek szemekkel. Miért adnék én neki migrént? Nincs is migrénem. Sőt, nem is tudom, hogy mi az.

- Mindegy. - sóhajtott a nő, majd elkezdett sietni, hogy alig tudjam vele tartani a tempót.

További fél napba telt, míg visszaértünk a Birtokra. Hiába unalmas, nem hittem, hogy ennyire fog hiányozni, hogy visszatérjek ide. Mondjuk Juunál semmi sem unalmasabb. Bementünk a házba és Kazuya éppen az étkezőben múlatta idejét. Szúrós szemekkel bámultam rá és elhúztam a számat.

- Milyen volt? - kérdezte egy engesztelő mosollyal.

- Jó. - mosolyogtam rá vissza - Is lehetett volna, ha nem keltett volna fel az éjszaka közepén, ha nem kergetett volna őrületbe, ha nem kellett volna elkísérnem fölöslegesen, ha nem zúzták volna meg a csuklómat és estem volna rá egy sziklára hassal, ha ehettem volna valamit, és ha nem etted volna meg a pudingomat, amivel már egy teljes napja szemeztem! - adtam ki magamból az egész nap felgyülemlett feszültséget, és összetörten néztem rá az előtte lévő tányérra, amin csak maradványai voltak életem pillanatnyi értelmének. Sarkon fordultam és elcsattogtam a konyhába. Kazuya utánam szólt valamit, de nem figyeltem rá. Hadd beszélgessenek csak ezzel a kiállhatatlan némberrel. Belenyúltam a hűtőbe és véletlenszerűen kikaptam pár dolgot, majd eltrappoltam a szobámba. Levetettem magam az ágyba és eszeveszett evésbe kezdtem. Nyulacskám apró szemeivel értetlenül bámult rám.

- Jegyezz meg valamit, Suzu: Ha lesz migréned, soha ne adj senkinek belőle, legyen az bármi is! - okítottam ki nyuszim a mai nap tanulságával. Ezután a bánatomat masszív evésbe, majd alvásba fojtottam.

Hatake Kakashi 12/26/2016, 12:20 pm

A szokásos humor, a megszokott minőséggel. A kedvenc részem a bábozás volt, nagyon illett a karakter személyiségéhez, pont mint az hogy sikeresen összetörte magát. Annyit megjegyeznék, hogy Izu már használta az elsősegélyes dobozát, név szerint amikor genjutsunak nézett egy D szintű technikát. Bezony, nehéz elfeledni. Smile

Jutalmad +11 Ch +1 Tjp és 500 ryo amit a párnád alatt találtál.

Csak így tovább! ^^

Ajánlott tartalom

Kenshiro Izuna

Kenshiro Izuna

Re: Kenshiro Izuna

Re: Kenshiro Izuna

Re: Kenshiro Izuna

Re: Kenshiro Izuna