Második Bajnokság: A Győzelem Ára

Résztvevők:
Nakahara Saki
Kenshiro Hanae
Hyuuga Oyoki
Sharo Lu
Rabada Genkou

A nap is máshogy süt az emberre egy ilyen helyen. Pedig azt mondják, ha önmagadat megismered, akkor nem győzhetnek le. Mégis... rémisztő! Mindenkiben felmerülhet a kérdés: miért vagyok itt? Miért kellett eljönnöm? Mégis... ezen már késő rágódni, hiszen itt vagy és talán örökké itt is maradsz, ugyanis csak egy kiút van. Egyetlen egy. Bár ezt nem tudjátok, de mindannyiótokat ugyanaz a látvány fogad, amint a pislogás apró mozzanata után szemetek újra a környező teret vizsgálja. A magány kétségbeejtő. Irdatlan falak mindenütt. Ezeréves pecsétekkel, melyeket az ember nem hogy felfogni nem tud, még észrevenni is nehéz őket. És a földön egy ajtó, mely a mélységbe vezet. Sehol egy teremtett lélek. ( Tehát mindannyian egy ugyanolyan helyiségben vagytok, de más helyen, szóval nem látjátok egymást.)
Majd megszólal a hang, ólmos lassúsággal és kegyetlen közönnyel:
- Merő kapzsiságból, lelkesedésből, vagy csak a véletlen keze által jöttetek, nem számít! A Shinobi három próbáján felemelkedsz, vagy elbuksz, köztes út nincsen. Nem csak a fizikai, de szellemi képességeiteket is kamatoztatnotok kell, különben élettelen porhüvelyeitek az idők végezetéig diszítik majd eme helyet! A csapóajtó a szabadságba vezet, de előbb három próbán kell tovajutnotok. Minden próbához egy rejtvény vezet: ha jól válaszolsz, előnnyel indulsz, ha rosszul, sokat ne remélj... Indulj, Shinobi!
Kongó üresség, rémisztő, kegyetlen. Ez a csend, egy idő után őrjítő. Ha megpróbáltok kimászni a falakon, a második lépés után Raiton csapás szalad végig remegő testeteken és rövid ideig megbénultok, ha Ninjutsut használnátok, a falak elszívják chakrátok, többet is, mint amennyit felhasználnátok. ( Persze, ezt a karakterek nem tudják, lehet próbálkozni ^^ ).
Ha felnyitjátok a csapóajtót, sötét, szurkos alagút nyílik meg előttetek. Az első lépés után az ajtó lecsapódik és egy halk kattanás jelzi, hogy lezárul.
- Az első kérdés, mely az első próbához vezet. Hegyezd hát füled, különben itt ragadsz az éjsötétben!
// Mindenki pm-ben kapja meg a saját rejtvényét, illetve megelőlegeztem, hogy lementek a csapóajtón, a haladás kedvéért, de a továbbiakban minden írányítás a tiétek - már, ami a saját JK-t illeti. ^^ A rejtvényeteket kérlek ne osszátok meg senkivel, de a posztotokba nyugodta írjátok bele - sőt, ez kifejezetten tanácsos! ^^//

A szoba, ahol Saki találta magát, eléggé vészjóslónak bizonyult. Ahogy szeme egyre jobban hozzászokott a fény hiányához, kezdte kivenni a falakon található jeleket. Még sosem látott ilyeneket, de a jelen helyzetében valahogy nem igazán erre akart koncentrálni. Azt sem tudta, hogy miért van itt, éppen küldetésen vett részt, aztán valaki leütötte. Miután magához tért, már itt találta magát. A levegőt kapkodva vette, torkában keletkezett gombócot pedig még mindig nem sikerült lenyelnie.
*Um... hol vagyok? Mit keresek itt?* A kérdések végigcikáztak a fejében, közben pedig ide-oda forgatta a fejét, hátha okosabb lesz. Jobb kezét ökölbe szorította és maga elé emelte. Kék szemei aggodalmat sugároztak, ám ezt szerencsére senki nem látta. Már-már kibuggyantak a könnyei, de szerencsére időben vissza tudta azokat szorítani. Mintha elfelejtette volna az eddig átélt nehézségeket. Erősnek ugyan nem számított, csakhogy a genin évei alatt azért némi tapasztalatot szerzett.
- Kérem... - szólalt meg elhaló hangon. Ekkor mintha meghallották volna a fal másik oldalán, egy rejtélyes hang szólalt meg.
- Merő kapzsiságból, lelkesedésből, vagy csak a véletlen keze által jöttetek, nem számít! A Shinobi három próbáján felemelkedsz, vagy elbuksz, köztes út nincsen. Nem csak a fizikai, de szellemi képességeiteket is kamatoztatnotok kell, különben élettelen porhüvelyeitek az idők végezetéig díszítik majd eme helyet! A csapóajtó a szabadságba vezet, de előbb három próbán kell tovajutnotok. Minden próbához egy rejtvény vezet: ha jól válaszolsz, előnnyel indulsz, ha rosszul, sokat ne remélj... Indulj, Shinobi!
- Ne! - az első reakció, ami elhagyta a száját. Csapattársai biztosan kinevették volna, tehát hálás volt azért, hogy egyedül kellett ezzel szembenéznie. Egy kicsit azért örült volna annak, ha valaki támogatja, mert nehéz helyzetekben sosem tudott igazán jól összpontosítani.
A genin első útja a falhoz vezetett, amit megérintett. Furcsa érzés fogta el, ezért néhány lépést hátrált, inkább nem akart kockáztatni.
*Talán csapda... ezen a helyen bármi lehet.* A gondolataiba merülve sokkal gyorsabban telt az idő, mint egyébként, de akkor is lépnie kellett valamit, itt nem maradhatott. Az egyetlen út a csapóajtón át vezetett. Remegő kézzel nyitotta ki, majd amikor belépett, egy halk kattanással bezárult mögötte. Tüdejéből sípoló hang tört elő, megint csapdába esett. Viszont legalább egy kicsivel előrébb jutott és ettől a ponttól kezdve nem gondolhatta meg magát. Az előbbi sejtelmes hang ismét megszólalt, ezúttal a kunoichi minden figyelmét arra fordította, hiszen hasznos információkat tudhatott meg.
- Az első kérdés, mely az első próbához vezet. Hegyezd hát füled, különben itt ragadsz az éjsötétben! Lehet hosszú, lehet rövid, lehet vastag, lehet vékony, szivárvány színeiben pompázik, ezernyi bárányt felfalt már, éhsége mégse csillapodik. Mi az?
*Akkor lássuk... valami színesről van szó. Bárány mihez kapcsolódhat? A szivárvány miatt nem hiszem, hogy állat lenne. A felfalást és az éhséget másképp kell érteni. A bárány gyapjából készül színes fonal. Attól függ, hogy milyenre sodorják, tehát lehet vékony, vagy vastag. A hossza szintén változó. Azt hiszem, megvan a válaszom.* Mivel hangosan sosem szerette kifejezni magát, ezért inkább gondolatban ment végig a feladványon. Bár így nem tudták követni a gondolatmenetét, bízott benne, hogy elég lesz csak a megfejtést elmondani.
- Um... akkor a válaszom... fonal, vagy... ahhoz kapcsolódóan gombolyag.

Én nem hiszem hogy felkészültem erre... -Elnézést, de nem hiszem hogy erre jelentkeztem -mondtam félénken -persze senkit nem érdekel a reklamációm... -a fenébe! már megint mibe keveredtem! - Najó! Vágjunk bele lelkiismeretem! - - Az első kérdés, mely az első próbához vezet. Hegyezd hát füled, különben itt ragadsz az éjsötétben! - Ekkor ijesztő módoni hirtelenséggel fény vetül a falra. Hasra vetődök reflex szerűen miközben kiáltok egyet. Ez most megijesztett! - Hékás! Csapdák is??? - ekkor veszem csak észre hogy nem csapda aktiválódott rám, a falon egy szöveget mutatott meg a jelenség.     - Mennyire vagy jó megfigyelő?- Kérdezte a hang. Lassan felkelek a földről miközben próbálom kivenni a szavakat, de hiába, nem állnak össze a betűk. Könnyek csordultak a szemembe, hát a por! Attól nem látok semmit! Kitörlöm a szememből a lég-hordalékot, ami biztos az esetlen elvetődésemkor került a szemembe. Így azért mindjárt más a látásom. Ki tudom olvasni a jeleket és azok értelmét. Ezt látom: 

-Már értem a szavai okát. -Megnyugodtam kissé. Dehogy! Hegy esett le a szívemről. Mostmár fellélegezhettem egy aprócska mértékben. Húúúúú. Viszont vár rám egy fejtörő. - Nem lehetne ezt kevésbé ijesztően előadni? - semmi válasz - kár volt kérdezni... Nézzük csak ezt a rejtvényt... Hmmmm....  hm...... teljesen jó a szöveg! Akkor meg mit kéne nézni? - nem értem. Ez most nehéz lesz... ühümm: A szövegben van egy hiba, amely maga a a megold- bakkeeeeer!!!! - Dupla az "a" betű a "maga" szó után uram, nem láttam a dupla sor miatt... - erre nem számítottam.

Falak, falak, fa-lak. Hatalmas óriások ölelő karjaiként magasodnak fölém, olyan irdatlan méretekkel, hogy már- már kezdem jelentéktelennek érezni magam mellettük. Hogy hogyan kerültem ide azt nem tudom, de most már nem érdemes a múlton rágódnom. Egy bölcs mester egyszer ezt mondta: Élj a jelenben, emlékezz a múltra és ne félj a jövőtől (...). Valami ilyesmi járhat most az én gondolataimban is. Hogy pontosan mi azt nem tudom megfogalmazni, mert a falak és a hely ahova kerültem elvonja a figyelmemet. Az idő vas foga úgy látszik a követ is éppúgy kóstolgatja , mint a fát és az embereket, a falakon pedig fakulóban lévő vagy már teljesen el is halványodott pecséteket látok, de egyiket sem értem. Nem is áll szándékomban megközelíteni azokat az óriásokat, hiszen ez egy számomra ismeretlen hely, veszélyes, ismeretlen. Körülnézek, de nem látok senki ember fiát ezen a furcsa helyen. Pedig akármennyire utálom őket most jól jönne egy két igazi emberi arc. Amikor éppen leültem volna, hogy gondolkozzam, egy zengő, hideg érzelemmentes hang töltötte be a helyet. 
- Merő kapzsiságból, lelkesedésből, vagy csak a véletlen keze által jöttetek, nem számít! A Shinobi három próbáján felemelkedsz, vagy elbuksz, köztes út nincsen. Nem csak a fizikai, de szellemi képességeiteket is kamatoztatnotok kell, különben élettelen porhüvelyeitek az idők végezetéig diszítik majd eme helyet! A csapóajtó a szabadságba vezet, de előbb három próbán kell tovajutnotok. Minden próbához egy rejtvény vezet: ha jól válaszolsz, előnnyel indulsz, ha rosszul, sokat ne remélj... Indulj, Shinobi!

Élettelen? Porhüvely? Na jó... nem kellene ennyire túlzásba vinni ezt a próbázgatást. Valami ilyesmi merül fel bennem, miközben épp a csapóajtó felé lépdelek. Hamarosan eltűnök a sötétség szurokszínű barlangjában ami talán a halálba vezet majd engem. Vagy nem... Minden eltűnik csak én maradok és a hang újra megszólal.
- Az első kérdés, mely az első próbához vezet. Hegyezd hát füled, különben itt ragadsz az éjsötétben!
 Ezután egy fejtörő szerűséget hallok a hangtól. 
  - Ninjaként a legeredményesebb megoldást kell választanod! Mi lesz az?
Van egy kád(európai, modern) teli vízzel. Van egy poharad, egy 1l-es vödröd, illetve egy 3l-es űrtartalmú lyukas fazekad. Mit csinálsz annak érdekében, hogy a kádból minél hamarabb kiürüljön az összes víz?
Nos... Egy kád. Európai méretű. Nos nálunk otthon mindig is kicsi volt a kád de ha a méreteit vesszük körülbelül 100 l volt szép lekerekített oldalakkal. Egy lyukas lábos ami 3 liter és egy pohár ami 1 liter. A pohár nem tudom hogy jön a képbe, de mivel nem adták meg hogyan merjem ki a vizet...
- Válasz, válasz, vá-lasz. Hát persze! Én drága kis hangom, ugye nem gondoltad, hogy élettelen tetem leszek az első próbán? Nem! Még nem! A válaszom egyszerű: Kád! Tehát kell lennie egy lefolyónak is. Egyszerűen kihúzom a dugót és a víz a lyukon leáramlik a csőbe. Hogy ezután mi jön, nem tudom, de a kádból akárhogyan kikerülhet a víz. 
Most csak várok. Hangomat megint sikerült nyugodtan és diplomatikusan irányítanom. 
- Most viszont már kezd egyre ellenemre válni ez a hely, úgyhogy drága Hangom... szívesség lenne a mihamarabb kijuthatnék innen...
Most újra várok. A Hang nem szólal meg, de az előző, cinikusan édes szavaim hallatán talán nem is fog. Viszont neki a válasz volt a lényeg én viszont minden szavamat úgy mondom ahogyan akarom! Na Hangom... itt hagysz a sötétségben? Egyedül... Ez még tőled sem rendes dolog ugye tudod? 
- Úri hölgyeket marasztalni... 
... na majd adok én neked ezek után! - ha túlélem....