Tsuuzoku Tomoe

Igen az eddig ősszes posztom talóról lett írva. Köszönöm a választ.  Azért nem történt lényeg dolog mert még csak tegnap kezdtem el a játékot.

Elnézést kérek. Legközelebb figyelek. Esetleg kérhetem a következő hónapban való értékelését

Üdv!
Hát... hogy is kezdjem.... örömmel írhatom le, hogy élményedet ELUTASÍTOM! Khm..bocsi..megszoktam már.
Azonban komolyra fordítva a szót, értékelésedről írok most pár gondolatot:
 -Sok elírást találtam a szövegben, amire a későbbiekben jobban figyelj. (Tudom, telefonról írsz, ám attól még a követelmények követelmények. Sőt! Eddigi munkáidat ahogy olvastam, azokban fele ennyi elírást sem láttam.)
 -A történet maga jóra sikeredett, ahogyan szokott. Egy átlag délután, amikor a tudásra éhező Tomoe edz és olvas. khm..stréber..khm..bocsi csak megfázott az ujjam. Tehát jó látni, hogy a fiatalság érdeklődik a tanulni valók iránt. Ritka az elhivatott jellem, ám visszatérve a komolysághoz...ezt a jellemet később is tartanod kell. Én elgondolkoznék, hogy kicsit bővítem a lehetőségeket jellemterén az élményekben, vagy akár a játéktéren.
 -Küllemre, a fekete részektől eltekintve szuper. Könnyen értelmezhető, stb. Amúgy, szerintem próbáld meg leformázni a szöveget miután kiveszed Word-ből hátha...
 -Az ANBUkról pedig annyit, hogy okosan. Hiába az apja a karakternek, nem igazán árulhat el sokkal többet, mint amit a könyvben is írt.
 -A rangoknál pedig kifelejtetted a Tokubetsut  Bár nem probléma, ez nem tartozik bele az értékelendő dolgok közé.
Összegezve a dolgokat a következő mértékű jutalmazást ajánlom fel.
Ch: 6 Az elírások és figyelmetlenség miatt.
TJP: 1 Mivel nem igazán írtál fizikai edzéseket. Legalábbis nem részletezted őket a megfelelő módon ahhoz, hogy többet ajánlhassak.
Illetve persze megkapod a nyakláncot.
Ezt tudom jelenleg felajánlani, később figyelj jobban a dolgokra. Mindent összevetve, egy, amúgy nagyon szép és igényesen kidolgozott történetről beszélünk, ahogy eddigi irományaid is hasonló szintet képviseltek. Csak így tovább! Azaz hát...az elírások nélkül.

    -Jólvan, következő: Hissori Kendo
Szólítja Sugako-sensei a következő dobót. Kendo odasétál a kijelölt helyre, a céltáblát jelentő, direkt erre a célra készített, fa oszlop elé kezében az előre kiosztott kunaival. Hirtelen egy másik kunait húz elő az ruhája ujjából immáron kettő van nála. Az egyik a mutató és középső ujja közt míg a másik a középső és gyűrűs ujja közt foglal helyet. A sensei látszólag nem szól semmit, nem igazán érdekli, hogy Kendo honnan szerzett még egy kunait. Az osztály egyik legjobbja hátra csapja jobb lábát, bal kezét maga elé emeli, ezzel szembe jobb kezét maga mögé húzza. Elrántja bal kezét melynek mozgását követi a felsőteste majd a lábai is, jobb keze mindez ideáig mozdulatlanul ugyan ott marad ahol eddig. Kendo mozgása szokatlanná válik ugyanis bal kezével és testével is enyhén lefelé ível, így mikor elindítja dobó kezét az egy felfele irányuló kitérést tesz. Végül fentről lefele érkezik karja és ílymódon is hajtja végbe a dobást. A kunaik az a képzeletbeli függőleges felező vonal mentén csapódnak a fába nemsokkal egymás alá. Hallani ahogy jó páran ledöbbennek és egy “hoooo”-val vagy ép egy “huuuu”-val mutatják ki, hogy lenyűgözte őket a dobás. Pár lány egy magas hangú “viiiii”-t hallat vagy ép megemlítik egymás közt, hogy “ Kendo-kun menyire menő”. Engem egyáltalán nem lep meg a dolog, sőt mondhatnám, hogy erre számítottam. Miután Kendo nyugtázta magának dobása eredményét elindul vissza közénk, eközben viszont Sugako-sensei már szólítja is a következő dobót.
-Következő, Tsuuzoku Tomoe!
Nevemet hallván elindulok Kendoval szembe, nem nézünk egymás szemébe de mikor egymástól egy méterre érünk, bármiféle megbeszélés vagy szem kontaktus nélkül, egyszerre emeljük fel kezünk ugyanakkora magasságba. Ahogy elsétálunk egymás mellet kezeink összecsapnak és ezzel egy “váltó pacsit” eszközölünk. Az eddig sugdolózó lányok most újfent elhallgatnak és Ők is, ahogy az osztály többi tagja is feszülten figyeli minden lépésem. Kendo mutatványa mély benyomást keltett mindenkiben, nehéz lehet túlszárnyalni, de azért megpróbálom. Nálam is van egy kunai amit még az óra elején nyomott a kezembe a Sensei, viszont ez nem lesz elég a felvágásra. Átdobom bal kezembe, hogy felszabadítsam a jobbat, így könnyebben feltudom pattintani a shuriken tartómat mintha kunaival a kezemben kéne. Mutatós ujjam a gyűrűkbe akasztva előrántom mindkét kunait ami a tartóban volt. Feldobom az egyiket miközben a másikat a mutatós és középső ujjam közé helyezem. Elkapom a leeső fegyvert a gyűrűjénél úgy, hogy a következő két ujjam között foglaljon helyet. Végül bal kezemből visszadobom az utolsót a gyűrűs és kisujjam közé. A Sensei továbbra is tojik rá, hogy szedegetjük elő a kunaikat. Bár az ilyen sosem érdekelte, amíg nem okozunk vele semmiféle balesetet. Nem helyezem át a lábaimat, tökéletesen megfelel nekem az a kis terpesz amiben jelenleg állok, bal kezem változatlanul az alap helyzetbe van. Csak a jobb karom mozdítom el, átviszem testem másik oldalára váll magasságban, majd egy hirtelen mozdulattal elrántom jobbra. A dobás utáni vég pózomban a jobb kezem egyenesen kinyújtva oldalra néz, felfele fordított kézfejjel. Mivel a dobás előtt a kézfejem elfordítottam  kunaik, akárcsak Kendo esetében, a képzeletbeli függőleges felező vonal mentén csapódnak a fába, egyenletes távolságra egymástól. Az osztály reakciója hasonló volt mint amit Kendo dobása után csináltak egy kivétellel, az én esetemben Jinoto is hozzászólt.
-Felvágósok!
Egy aprócska pillantást vetek a beszóló irányába majd nem véve róla tudomást elindulok az oszlophoz. Először azt a két kunait húzom ki a fából melyeket sajátomnak mondhatok és visszateszem őket a jobb combomon lévő tartóba. Ezt követően a maradék hármat is kierőszakolom onnan, a helyemre visszamenet ebből kettőt leadok a Sensei-nek az utolsót pedig visszajuttatom Kendohoz. Mivel feltartottam a Sensei-t így még csak most van alkalma kiszólítani a következőt.
-Jólvan akkor lássuk. A mai óra utolsó embere legyél akkor te Jinoto.
Mivel mindenki szereti ezt az órát de sajnos nem mindenki kerülhet sorra egy óra alatt így azok akik most nem tudtak dobni letörten sóhajtanak egyet. Jinoto magabiztosan lép ki a tömegből és sétál oda a helyére.
-Egy rámenbe, hogy nem találja el.
Szólal meg hírtelen Kendo. Nem szokatlan ez tőle, mostanában folyton fogadunk minden apróságon.
-Kettőbe, hogy eltalálja de lepattan.
-Tartom.
Jinoto parádésan elhelyezkedik valami értelmetlenül nagy terpeszbe majd még értelmetlenebbül szólal meg.
-Na ezt figyeljétek vakarcsok, majd én átdobom ezt a fát.
Hátra lendíti dobó karját majd valami eszement oknál fogva teljes testtel hátradől, elülső lábát felemeli nyelvét pedig kinyújtja ezzel jelezve, hogy Ő koncentrál. Hirtelen előredől, lábát a földre csapja, kezét pedig válficamító mozdulattal lendíti előre. A kunai eltalálja a célt de a penge felpattan rajta majd pörögve esik le ahol végül bele áll a földbe.
-Meg ne szólalj!
Közli velem Kendo az eredmény láttán.
-Kérem a kunaikat és irány vissza a terembe, akinek nincs kész a házija az addig másolja le amíg nem érek fel.
Az osztály nagy része egy tömegbe tömörülve megy be az épületbe majd fel a lépcsőn, a terembe viszont már nem érünk be. A szomszéd terem előtt pár negyedikes srác beszélget, mikor bekanyarodunk a folyosóra az egyik odaszól a haverjainak.
-Odasüss itt jönnek a pisisek. Ha törpék babázni voltatok?
-Hogy mi bajod?!
-Higgadj le Haru!- szól rá Kendo az agreszívkodó Harura.
-Te csak ne utasítgass itt engem!
Haru ezúttal Kend felé rántja a fejét, a felsőbb évfolyamos srácok nem bírták ki nevetés nélkül.
-Nézdmár! Menten össze pofozkodnak, még a végén női bunyó lesz. - Jön az újabb beszólás ugyan attól a sráctól amit persze a mi Harunk nem tud szó nélkül hagyni
-Hé öcsém mér nem játsszuk le?
-Nan dato teme?!
-Jól hallottad.
-De kivan nyílva a csipád! Majd én megtanítalak tisztelni az idősebbet.
A nagyobb srác már tűri is fel a póló ujját. Az egyre nagyobb hang erővel folytatott beszélgetést meghallván kijön a negyedikes teremből a tanár.
-Gyerekek elég lesz! Fejezzétek be!
A sensei szavai süket fülekre találnak ezért odasétál az egymás képébe mászott párocskához és széttolja őket.
-Mi lenne ha tartanánk egy barátságos versenyt?
-Támogatom!
Hallatszik Sugako-sensei hangja a folyosó végéről. A “barátságos verseny” szó után mindenki odakapta a fejét.
-Mire gondolt Mikage-sensei?
-Egy három számos bajnokságra a két osztály között. Persze csak ha nem bánod Sugako.
A sensei még gyors eldobta a csikket a lépcsőnél majd elindult felénk.
-Mondtam, hogy támogatom, valamint már ki is találtam mik lehetnének a versenyszámok. Az első egy bújócska lesz ami két győzelemig fog menni. Az első körben a kicsik bújnak, a másodikban a nagyon, és ha szükséges lesz harmadik kőr akkor húzással döntünk. Remélem a bújócska lényegét nem kell ecsetelnem. A második egy zászló foglalós játék lesz, ahol ellenőrző pontokat kell zászlók kicserélésével elfoglalnotok.
-És a harmadik?
Kérdem a Sensei-től, aki csak egy újabb cigaretta meggyújtása után válaszol.
-Azt még nem mondom el. *kifújja a füstöt* Viszont az első verseny MOST kezdődik, nagyok szemeket becsukni! Aki kukucskál annak ellátom a baját. Kicsik pedig tűnés innen. Három.percetek van mielőtt a nagyok indulnak. Ninjutsu használata megengedett, a falu határát elhagyni TILOS, amúgy meg bárhova bújhattok, a menet egy óráig tart, az a csapat nyer amelyik nagyobb %-ban találja mg a másik osztaly tagjait. Na lelépni!
    Ezt követően a sensei ismét bekapta azt a füstölgő bűz pálcát mi pedig, egyrészt a füst elől menekülve másrészt pedig a nagyok elől, mentünk amerre láttunk. A legtöbben a lépcső felé kezdtem futni, mi négyen viszont az ablakon távoztunk. Pár utcával arrébb megálltunk stratégiát beszélni.
-Szerintem váljunk ketté, kisebb az esélye, hogy kiszúrnak. Én megyek Kendoval, Nora te menj Katoval.
A többiek egyetértőn bólintottak majd két különböző irányba indultunk el.
-Körülbelül még két percünk van.
-Bőven elég. Kövess! Van egy tervem.
Bevezettem Kendot az erdőbe ahol edzeni szoktunk majd megálltam egy fa mellet.
-Ez lesz az első hely ahol keresni fognak. Itt tuti megtalálnak.
-Attól, hogy megtalálnak, még nem biztos, hogy tudják kik is vagyunk. Henge!
Egy kissé szakadt ruhás, negyvenes éveiben járó szakállas férfi alakját veszem fel majd megkérem Kendot, hogy változzon fejszévé de előtte kicsit vagdossa meg a fa törzsét.  Ledőlök a mellettünk lévő fa tövébe és úgy csinálok mint szunyókál. Pár perc elteltével egy páros suhan el arra, úgynézki, hogy a Shunshint használják a gyorsabb haladásra. Kétszer vagy háromszor mennek el előttünk de egyik alkalommal sem visznek magukkal megtalált embert. Ezek szerint vagy senki sem bújt el az erdőben, vagy ha igen nagyon jól. Szerencsére a mi álcánk hibátlan, ránk se hederítenek amíg ott bóklásznak. Miután elmentek szem szolúnk Kendoval egymáshoz, nem tudhatjuk biztosra, hogy nincsenek-e a közelben. Nem volt jobb elfoglaltságunk mint ülni, számolni a másodperceket és nézni ahogy nő a fű, ami nem volt mert kipusztult a napfény hiányban. Körülbelül tíz, maximum tizenöt perc elteltével újabb három ember érkezik. Most vagy ilyen rossz a komunikációjuk, vagy azt jöttek ellenőrizni, hogy nem-e jött esetleg újonnal ide valaki. Valószínüleg az utóbbi, hisz még vagy kétszer eljönnek körbenézni. Lassan már közeledik az idő amit Ők is tudnak, feltehetőleg ezért az utolsó csekkolásnál már gyalogszerrel sétálnak kifele az erdőből. Mikor elmennek előttünk egy számomra érdekes információ morzsát ejtenek el.
-Elvileg voltak itt már vagy háromszor, de egyszer sem találtak egyet sem. Ezek most nem tudnak ennek az erdőnek a létezéséről?
Az egy óra leteltével vissza indulumk az akadémiára immáron normál alakban. Remek érzés újra a saját bőrömben lenni. Mivel nem mentünk messzire hamar visszaérünk, viszont elég sok ember van már itt… túl sok ember. Nem lehet, hogy mindenki az akadémia közelében bújt el, rosszat sejtek. Sejtelmeim be is jönnek, mikor mindenki visszaér elmondják az eredményt.
-Nos a III. Évfolyam 78%-át találták meg így ezt a menetet a IV. Évfolyam nyerte. Most viszont nem áll meg a móka, kicsik számolnak, nagyok tipli. A szabályok ugyan azok!
Miután a Sugako-sensei befejezi mondandóját mi pedig becsukjuk a szemünket, a felsőbb évfolyamosok elszáguldanak.
-Srácok szerintem két, három fős csapatokra kéne bomlani és felosztani a területeket.
Javaslatom az osztálynak fölösleges, Haru és bandája egyből agresszióban tör ki így inkább a békét választom és nem mondom tovább. Mikor lejár a három perc a Jinoto, Haru, Kinoto és Honoka négyes egyből elrohan. Páran látván ezt követik példájukat és bármiféle megbeszélés nélkül elhúzzák a csíkot.
-*sóhajt* Istenem. Jó mindegy, váljunk két fős csoportokra. Kato most te jössz velem, Kendo te Noraval kezd az akadémia átnézését addig mi az erdőbe megyünk. Ha végeztetek az erdő szélén találkozunk. Sok sikert.
Katoval el is indulunk, ugyan úgy mint az előző körben, most is az ablakon távozunk. Abba az erdőbe megyünk ahol az előbb bujkáltunk Kendoval, sietnünk kell ezért nem beszélgetünk amíg az keresünk az erdőbe. A verseny hangulata valamint az első meccs elvesztése nyomot hagyott rajtunk, mindketten véresen komoly arccal ugrálunk egyig ágról a másikra. Szerencsére ez a komolyság hamar elenyhül egy kicsit és feloldódunk valamennyire amikor megtaláljunk az első áldozataink. Az egyik fa tetején szorongatják a törzsét, az egyik mikor tudatosul benne, hogy vége van mert megtaláltuk tisztességesen lejön, a másik viszont egy nagyobbocska ugrással megpróbál elszökni. Sajnos ez nem jön össze neki, Katoval végigkísérjük azt, ahogy elrugaszkodik a fáról, majd ahogy a szemközti fa ágra érkezik, nem sikerül valami nagyra az ugrása. Bármiféle pánikolás nélkül állok tovább hisz tudom, hogy nem fog elszökni.
-Katon, ha megtennéd.
Végig se mondtam Kato máris a kis szökevényünk után vetette magát és még azelőtt elkapta mielőtt az tovább szökkenhetett volna. Mindkét felsőbb éves arcán látszik a ledöbbenés, nem takargatják érzéseiket az biztos. A mellettem lévő srácnak, aki önmagától lejött, tárva nyitva marad a szája míg a másiknak, amelyiket Kato lerohanta és a fához csapta, remegő testtel és vacogó fogakkal néz az elkapójára. Én egyáltalán nem lepődtem meg, a csapatból Katonak van a legjobb álló képessége ezáltal Ő képes a leggyorsabb iram diktálására is. Hirtelen levél suhogást hallok a hátam mögül, valaki elhúzott a gallyak között. Kato egyből reagál, elengedi az eddig fogva tartott srácot és a hang keltő után ugrik. Amíg Ő fogócskázik egy jót én ráparancsolok arra a kettőre, hogy induljunk vissza az akadémiára. Az erdő szélén Noraék már várnak, Kendo elmosolyodik mikor meglátja az utánam ballagó zsákmányt.
-Nem rossz, nem rossz. Mi is kettőt találtunk, akkor ez döntetlen.
-Akarod mondani mi nyertünk ugye?
Kato hangját hallani, de hol az ember? Pár pillanattal később bepottyan közén majd rögtön utána egy újabb negyedéves csatlakozik társaihoz.
-Kendo, kísérjétek vissza őket aztán kérlek nézzetek szét a falu túlsó végé, mi még visszamegyünk.
-Úgy lett ahogy sejtetted?
-Mondhatjuk. Na gyere Kato haladjunk mert telik az idő.
Ismét bevetjük magunkat az erdőbe majd mikor Kendoék is elindulnak vissza az akadémiára Kato egy kérdést szegez nekem.
-Hogy értette Kendo azt, hogy “Úgy lett ahogy sejtetted”?
-Az előző kőrben itt bujkáltunk észrevétlenül, többször is voltak erre viszont nem találtak senkit. Ezért úgy gondoltam, hogy majd azt hiszik, hogy nem tudunk erről az erdőről ezért nem keresnénk őket itt.
-Szóval itt bújtatok el?
-Igen. Ti?
-Mi beültünk egy kajáldába.
Ezt hallván elfog nevetés, viszont hamar abba kell hagynom ha nem nem akarom, hogy észre vegyenek. Jó pár percig keresünk még az erdőben, ezúttal viszont senkit nem találunk, mostanra minden bizonnyal leléptek innen. Katoval elindulunk a falu központja felé, reménykedve, hogy ott is találunk pár embert. Menet közbe folyamatosan nyitva tartjuk a szemünket de negyedikeseket nem látunk, csupán a  Jinoto Haru párost látjuk a távolban közlekedni. A falu központjába érve próbáljuk megtalálni őket, nem lesz egyszerű valószínűleg Átalakulást illetve Láthatatlanság köpenyét használnak. Ezeknek a technikáknak az ismeretében előnyben vannak velünk szemben, de így sem adhatjuk fel, megtudjuk őket találni, csupán furcsán viselkedő embereket és kilógó terep tárgyakat kell keresnünk. Katoval szétválunk mivel már nincs értelme együtt mozognunk, én az utcákon sétálok míg Ő a ház tetőkről próbálja kiszúrni őket. A falu fő utcáján lépdelve forgatom a fejem keresve a különös dolgokat, az elválásunkat követően meg is pillantok egy harmincas éveiben járó férfit aki pánikszerűen kapkodja a fejét egyik irányból a másikba. Odalépek hozza, hogy megkérdezzem mi baj mire a férfi női hangon sikít egyet és hátra ugrik. Amikor földet ér a henge megszűnik és a negyedikes lány visszaváltozik eredeti alakjába. Közelebb lépek és nyújtom a kezem, hogy segítsek neki felállni.
-Jólvagy? Nem ütötted meg magad?
A lány egy pillanatig nagyra tárt szemekkel néz rám majd elkapja a fejét oldalra és elpirosodva válaszol.
-Nem, semmi bajom.
Elfogadja a segítségem és megfogja a kezem, óvatosan felhúzom a földről majd mikor stabilan megállt elengedem Ő pedig leporolja magát. Amíg nem figyel közelebb lépek hozza és megbököm a vállát.
-Megvagy.
Mondom neki picit gúnyos mosollyal az arcomon, látszólag nemtetszik neki ugyanis összekulcsolja karjait és hümmögve elfordítja a fejét.
-Vissza kísérjelek?
Erre a lány egyik szemével rám pillant majd mikor meglátja, hogy mosolygok rá újfent elpirul.
-N-nem kell, kö-köszönöm.
-Biztos, nem ütötted meg magad nagyon?
Mondom neki miközben mondandóm kihangsúlyozásának érdekében ránézek testének arra a részére ahova esett.
-Biztos! Mondtam, hogy jól vagyok. Menj inkább keres még embereket.
Ezzel a lány el is tűnik, picit zavarodottan állok ott, nem értem mi üthetett belé ilyen hirtelen.
~Talán rosszat szóltam?~
Miközben ott ácsorgok egy újabb sikítás csapja meg a fülem, mi van ez most ilyen nagy divat lett? Hátrafordulok, hogy megnézem mi történt már megint, egy nőt látok aki a kerítésre mutogat és egyre csak azt mondogatja, hogy megmozdult. Sóhajtok egyet magamba majd oda sétálok a “mozgó” kerítés részhez, picit fej magasság felet megfogom és egy hirtelen rántással lehúzom a láthatatlanság köpenyét. Ezúttal egy fiút találtam, még ép időben, rögtön a leleplezés után Kato ugrik le mellém az egyik tetőről.
-Induljunk vissza, pár perc múlva lejár az időnk.
-Peched van haver, te még pont megvagy. Induljunk.
    Mikor visszaérünk az akadémiára nem fogad túl kellemes látvány, látszólag nem találtunk meg annyit mint Ők de lehet, hogy csak érzéki csalódás, reméljük a legjobbakat. Tíz perc múlva mikor mindenki visszaért a Senseiek elkezdték az “eredmény hirdetést”.
-A harmadik évfolyam csupán csak a 60%-át találta meg a nagyoknak, így ezt a fordulót ezáltal ezt a versenyt a negyedik évfolyam nyerte.
Ezt hallván a felsőbb évfolyam ujjongásban tőrt ki, mi pedig csalódottan sóhajtottunk egyet.
-Viszont! -folytatta Sugako-sensei -Senki se örüljön vagy csüggedjen még, holnap jön a második verseny, úgyhogy holnap reggel itt gyülekező a tanítási idő kezdetekor. Most viszont mindenki mehet haza.
Hiába mondta a Sensei, hogy ne csüggedjünk, le voltunk törve, legalábbis egy ideig. Mikor az összepakolás után elköszöntünk már mindenki fel volt tüzelve, mindenkinek látszott a szemében a cél.
-HOLNAP MI NYERÜNK!

    Szombat. Szombatonként általában délig alszok mert előző este késő estig gyakoroltam, szombatonként ebéd után tanulok vacsoráig, vacsora után pedig elmegyek edzeni. Ilyenek a szombati napjaim… kivéve ezt. Tegnap korán lefeküdtem, hogy ma feltudjak kelni, ugyanis a mai szombat különleges ma van a két osztály között megrendezett bajnokság döntője. Tegnap alig bírtam rávenni magam, hogy elaludjak anyaira be vagyok zsongva. Reggel a még annál is korábban kellek mint ahogy hétköznap szoktam, rendet rakok a szobámban és csendben leosonok a konyhába. Miközben a lépcsőn megyek le az utolsó lépcsőfokra lépve felnyikorog alattam a padló, ijedten húzom össze magam és felszisszenek reménykedve, hogy anyám nem kelt fel. Halk suttogást hallok oldalról a konyha irányából.
-Óvatosabban Tomoe, még a végén felébreszted anyádat.
Apám hangja volt, nem is látott még de tudta, hogy én vagyok az, meglépem az utolsó lépcsőfokot és befordulok a konyhába.
-Apa mit csinálsz te itt? Küldetésre mész?
-Nem, sok szerencsét jöttem kívánni. Sejtettem, hogy hamarabb felfogsz kelni csak, hogy elkerülhesd anyádat.
-Igen, így is kivan akadva a Bajnokságra, nyitva hagytam az ablakom, hazafelé jövet ott mászok be és majd úgy teszek mint aki most kelt fel.
-Döntő, még mindig elképesztő a tegnapi győzelmetek. Úgy tűnik az első győzelem után lebecsültek titeket és ez visszacsapott a második fordulóba, azonban ez már nem lesz igaz a harmadikra.
-Nehéz lesz az biztos. Jobb ha indulok, hátha sikerül megtudni valamit a mai utolsó fordulóról.
-Mindent bele fiam.
Apám bátorító mosolya és az, hogy felkelt csak ezért adott némi erőt. A lehető leghalkabban nyitom és csukom a bejárati ajtót, majd útnak indulok az akadémia felé. Az út már be van rögzülve, akár csukott szemmel is odatalálnék. Két év alatt jó párszor végig mentem már ezen az úton, ismerem az összes ház tető dőlés szögét, a kémények elhelyezkedését, azt, hogy mikor mekkorát kell ugrani, mindent. Alig pár perc az út így hamar odaérek, még egy óra hátra van a kezdésig, ehhez képest nem én vagyok az egyetlen aki már itt van. Pár negyedik évfolyamos, fiuk lányok vegyesen egy nagy csoportba tömörülve, de nem csak felsőbb évesek vannak itt, Haru és Jinoto is itt van már.
~Megy a szemezgetés ahogy nézem, úgy néz ki egyedül leszek egy picit.~
Szerencsére nemsokkal utánam megérkezik Kendo is így egy kicsit nyugodtabb vagyok, nagyjából tíz perccel később megérkezik Nora majd Kato is befut végül. Most már sokkal gyorsabban telik az idő ugyanis észre sem veszem de már megjelentek a Sensei-ek is. Szokás szerint pont akkor futnak be amikorra össze lett hívva a banda.
-Na srácok remélem mindenki itt van, aki nincs itt az jelezze.- kezdi el Sugako-sensei - Remek, őszintén nem gondoltam volna, hogy erre sor kerül na de hát ez van. Ma végre eldől, hogy melyik évfolyam a “jobb”. Az utolsó forduló kizárólag az akadémia területén fog zajlani.
Ezt halván többen összesúgnak.
-Csak az Akadémia területén?
-Miről beszél ez?
-De hát az nagyon kicsi!
-Mégis mit terveznek ezek?
-Figyel rám!-folytatja a sensei- Ha az első forduló neve “Bújócska” volt a másodiké pedig “Zászló foglalás” akkor erre a fordulóra a legjobb elnevezés a “Bázis foglalás”. A feladat az, hogy behatoljatok az Akadémia területére és átvegyétek az irányítást. Az egyik osztály védekezik, a másik pedig támad. Akik támadnak azoknak be kell hatolnia és a védekezőket mozgás képtelenné kell tenni, ez lehet egy Taijutsu párbajban vívott kiütés, csellel való megkötözés, bármi. Ugyan ezt megtehetik a védők is ezzel csökkentve a behatoló erők számát. Persze ha vér fog folyni azonnal leállítjuk a fordulót. A foglalásra egy órán belül kell sort kerítenetek.
-Na és, hogy döntjük el, hogy ki kezdi a védekezést és ki a támadást?-teszi fel a kérdést Haru.
-Helytálló kérdés, Mikage-sensei és jómagam kihívunk ide egy egy képviselőt az osztályokból akik egy Kő-Papír-Ollóval fogják eldönteni a választás jogát. Mikage ha megkérhetlek.
-Gyere te Kaname.
A Kaname névre szinte egyből a senseiek mellet terme egy negyedikes srác, az a srác volt aki majdnem összeverekedett Haruval még az első forduló előtt. Most Mikage-sensei néz Sugakora és várja, hogy válasszon. A sensei hátranyúl az öv táskájához és egy dobozt vesz elő, kinyitja a tetejét és egy szál cigarettát húz ki belőle, beveszi a szájába majd miközben vissza rakja a dobozt egy öngyújtót vesz elő a zsebéből. Meggyújtja a cigijét beleszív egyet majd lassan kifújja.
-Tomoe.
A nevem hallatán elindulok előre, mente közben már azon gondolkozok, hogy mit fogok mutatni. Mikor oda érek megállok a felsőbb éves sráccal szemben. Egyszerre emeljük fel ökölbe szorított jobb kezünk.
~Kő, papír, olló. Kő!~
Kaname ollót mutatott én pedig követ, vagyis én nyertem. Az osztály felé fordulok várva, hogy bekiabálják mit szeretnének. Teljes csend, a srácok egymásra nézegetnek így a döntés joga rám hárul. Sugako-senseire nézek majd ennyit mondok:
-Védekezés.
A sensei beleszív a bagójába egyet majd elkezdi kiosztani az utasításokat.
-Akkor a harmadik évfolyam menjen be az épületbe, tíz percetek van megbeszélni a stratégiát és elfoglalni a helyeteket, Mikage kísérd az osztályod az erdő szélére.
Mi elindulunk az Akadémia bejárata felé, a negyedikesek pedig velünk ellentétesen az erőd irányába. Bemegyünk az osztály terembe, körbe álljuk a tanári asztalt és elkezdjük a tanácskozást. Sugako-sensei egy papír lapot tesz az asztalra ami az akadémia alaprajzát ábrázolja. Mindenki elkezdi nézni az esetleges behatolási pontokat, az elülső fő bejárat és az udvar felőli hátsó bejárat ami kritikus, emelet az ablakokra is ügyelni kell. A Sensei az ajtóban állva szívja azt a bűzölgő rudat és figyel minket, látván, hogy senki nem szólal meg Ő töri meg a csendet.
-Tomoe ötlet?
-Háááát…-próbálok valamit kicsikarni magamból a felszólításra Mindenképpen kell öt-hat ember a főbejárathoz, valamint újabb öt-hat az udvar felőlihez. Emelet kell kettő-kettő járőr a földszinti és az emeleti fő folyosóhoz. Továbbá szerintem nem ártana pár ember a tetőre.
Az osztály nagy része csak bólogat, egyedül Haruék akik pofákat vágnak de mivel itt a Sensei nem adnak hangot a véleményüknek. A maradék időben eldöntöttük, hogy ki merre megy majd elfoglaltuk a pozíciókat. Én, Kendo, Kato és Nora a főbejárathoz mentünk, ezzel szembe Haru, Jinoto, Kinoto és Honoka a hátsó bejáratott fogja védeni. Az osztály többi tagja a folyósokon ügyel az ablakokra, valamint 2 ember a tetőre ment. Az osztály termek ajtajait nyitva hagytuk, hogy belássunk a benti ablakokra. Az idő lejárt már pár perce szóval már biztosan a közelben vannak, mi négyen felkészülten várunk, én kint állok az ajtón kívül, mögöttem Kato bújik el az ajtó mögött, Kendo és Nora beljebb bújnak meg a sarokon és várnak. Egyszer csak rezzenést hallok a szemközti fa ágai közül, így csinálok mint aki nem vette észre hátha elbízzák magukat. Hirtelen nagy mozgás támad szemben, két felsőbb éves ugrik felém, én elugrok oldalra szabadon hagyva az ajtót, a két srác megpróbálja kihasználni az alkalmat és nem törődve velem tovább haladnak. Kato az utolsó pillanatig várva hagyja, hogy a lehető legközelebb érjenek az ajtóhoz majd hirtelen becsapja. A negyedikesek teljes lendülettel csapodnak az ajtónak majd a földre esnek, én rávetem magam az egyikre majd Kato is kijön, hogy lefogja a másikat. Mindketten beverünk egyet a földön fekvőknek majd felemeljük őket a földről és bedobjuk őket. Kendo azonnal reagált, az apjától kapott drót huzallal összekötözi őket és végezetül egy utolsót rájuk rúg.  Most már ártalmatlanok, valószínűleg nem csak ketten voltak ezért fölösleges újra elbújnia Kendonak. Mindhárman megállunk az ajtóban de ezúttal belül, éberen figyelünk és várjuk az újabb látogatókat. Tudjuk, hogy ott vannak a szemközti fák tetején de nem lépnek semmit. Hirtelen az egyik osztály társunk jelenik meg a levegőben, a tetőről ugrott a fák irányába. Megjelenése nemcsak minket lepet meg hanem a bujkálókat is, három felsőbb éves szökken ki a lomb koronából. Kato villámgyorsan az egyik mellet terem és egy felülről ívelő ütéssel a föld irányába téríti ki. A másikért a meglepetés ember ugrik, a harmadikért én dobok egy kunait melyre drót huzal van kötve. Sikerül körbetekernem vele és így a földre rántani, Kato is leterítette a célpontját, az utolsó viszont megszökött. Az elkapott két embert bevittük a másik kettő mellé és vissza álltunk a helyünkre. A srác aki megszökött minden bizonnyal hírét viszi annak, hogy itt nem jutnak be mivel több próbálkozás nem jön. Hallani a szemközti lombok zörgését ahogy elszáguldanak benne. Az idő telésével egyre kevesebbszer járnak erre.
   Észre se vettük, hogy eltelt az idő, talán az adrenalin teszi, nem tudni. Hirtelen egy hangos síp szóra leszünk figyelmesek. Ez jelenti a menet végét ezért elindulunk a gyülekező helyre. Hamar oda ért mindenki hisz csak az akadémia területén és annak a környékén voltak.
-Az első menetet a Harmadik évfolyam nyerte. Mivel senki nem Jutott be a felsőbb évfolyamból Övék a győzelem. Most viszont kezdetét veszi a második forduló. Osztály utánam.
Sugako-sensei elindul az Akadémia mögötti kis erdőség felé mi pedig követjük. A másik osztály valószínüleg bevonul az Akadémia épületébe úgy ahogy mi az előzőben. Ezúttal nem tartottunk taktikai megbeszélést, csendben várunk, hogy leteljen a várakozási idő. Amint a sensei jelez, hogy indulhatunk mindenki elszáguld. Mi négyen szokás szerint együtt nyomulunk az épület felé. Úgy gondoljuk talán érdemes lehet a főbejárat felől menni. Négy különböző fa lobjában bújunk meg és figyeljük a bejáratot. Két lány álldogál az ajtó előtt, tekintetükből látszik, hogy komolyan gondolják ezt az egészet. Viszont valami nem stimmel, nem néznek erre. Pedig ez a legnyilvánvalóbb hely ahol elbújik az aki itt akar bejutni. Pár másodperc kell mire összerakom a képet. Kitágult szemekkel fordulok háttal az Akadémiának és épp szólnék a többieknek, hogy húzzunk innen de nincs rá alkalmam. Amint hátrafordulok egy jól irányzott csapást kapok a tarkómra. Nem olyan erős az ütés de elég erős és pontos ahhoz, hogy elájuljak. Mikor legközelebb magamhoz térek az egyik teremben találom magam megkötözve. Mellettem három társam hasonló helyzetben. Nem elég, hogy mindannyian egyénileg is jól megvagyunk kötve de még négyünket is összekötöztek egy nagy kupaccá. Bármiféle mozgás lehetetlen.
-Sajnálom srácok. Nem vettem észre időben, hogy csapda volt.
-Ne okold magad Tomoe, mi is észrevehettük volna. Most viszont nem ez a lényeg. Attól, hogy egyszer elkaptak még nincs vége a menetnek. El tudod érni a kunai tartód?
-Megpróbálom.
Próbálkozok kezeimmel a combom közelébe érni de egyszerűen nem megy. Túl szoros a kötés ráadásul ahogy mozgok úgy lesz egyre szorosabb is. Emiatt még csak azt sem tudjuk megpróbálni, hogy mind a négyen felállunk és egyszerre mozogva kijutunk innen valahogy. Reménytelen a helyzetünk.
    Pár percnek tűnő ücsörgés és feltörés után hirtelen a négyünket közrefogó kötél elszakad és a földre hull.
-Keljetek fel srácok, eloldozlak titeket.
Odakapom a fejem a hang irányába és egy negyedikes fiút pillantok meg. Mikor ép azon kezdenék gondolkozni, hogy miért teszi ezt felhangzik a menet végét jelentő síp szó. Miután elengednek minket elindulunk újra a gyülekező helyre. Tudtuk az eredményt hiszen ha bejutottunk volna a társaink elengedtek volna minket. Oda érvén a gyülekező helyre Sugako-sensei kissé csalódott arcát pillantjuk meg. A tegnapi forduló után se Ő, se mi nem erre számítottunk. Viszont még nincs vége! Az állás döntetlen szóval most jön a mindent eldöntő forduló. De vajon mi lesz az? Feszült csönd van, mindenki várja, hogy elmondják az utolsó forduló menetét.
-Gondolom mindenki rájött, hogy az állás döntetlen. Ezért szükség van egy utolsó menetre, hogy pontot tegyünk ennek az egésznek a végére. Mivel már mindkét csapat támadott egyszer és védekezett is egyszer ezért most más lesz a felállás. Két rész lesz még, mindkét osztály támadni fog de védekezni egyik sem. Mivel számítottunk erre a kimenetelre behívtuk a tanár kollégákat a döntőre. A feladat ugyan az, bejutni az Akadémiára. De most a tanárok a védők. A negyedik évfolyam támad először addig a harmadik az erdőben fog várni. Nincs pihenő azonnal kezdünk amint az osztályom elvonult.
A célzásra elvonulunk a kijelölt helyre és várunk. Ahogy eddig most is egy óra áll rendelkezésre viszont nem tudjuk, hogy fognak-e szólni hamarabb ha bejutnak vagy várnak az idő lejártáig. Telik az idő és mi csak csendben ülünk, ki a földön, ki a faágakon. Van aki nem bír nyugton maradni ezért sétálgat vagy éppen gyakorlatokat csinál. Az egy óra végeztével Sugako-sensei jelenik meg közöttünk és int, hogy kövessük.
-Sensei!- kezdene bele a kérdések feltételébe az egyik srác.
-Ne is folytasd, nem fogok semmit sem mondani arról, hogy miként szerepelt a másik évfolyam. Ők már az erdő egy másik részén vannak így nincs akadálya, hogy azonnal elkezdjük. - itt a sensei felénk fordul és úgy fojtatja - Egy dolgot mondok. Adjatok bele mindent és mutassátok meg, hogy mit is tudtok. Sok sikert gyerekek!
A sensei hirtelen eltűnik mi pedig ráeszmélünk, hogy már telik is az idő. Ismét szét széledünk bármiféle taktika megbeszélése nélkül. A szokásos négy fős csapatban megközelítjük az egyik oldalt a fák tetején. Körülbelül 5 méterre van a fal a legszélső fától és szerencsére pont van itt egy ablak. Letekerek 6 métert a drótból és az egyik végét az egyik kunaim végéhez kötöm. A másik végével körbe csavarom párszor a fa ágat amin állunk. Átnyújtom a fegyvert Katonak és megkérem, hogy dobja az ablak alá a falba. Azért adom át neki mert az Ő fizikuma jóval de jóval jobb bármelyikünknél így neki nagyobb az esélye egy stabil dobáshoz. A dobást követően a kunai elég mélyen fúródott a falba, hogy át lehessen kelni egyesével a rögtönzött hídon. Először én egyensúlyozom át maga és a másik kunaimmal kinyitom az ablakot. Óvatosan körbe tekingetek, majd beugrok a folyosóra és intek a többieknek, hogy jöhetnek. Lassan haladunk a közel a falhoz, célunk a főbejárat megtisztítása. Nem hallani semmi neszejt, persze a saját halk lépteinken kívül. Már látni a leágazást a folyosón, ami a lépcsőházba vezet. Én haladok elől, így én fordulok be először. Mikor ez megtörténik szemeim kitágulnak, hátratorpanok és már azon agyalok miként tűnjünk el innen. Shugaku-senseit magát pillantottam meg amint hátát a falnak támasztva, karba tett kézzel, csukott szemekkel ácsorog előttünk.
-Szóval bejutottatok mi?
-Se… Sensei…
-Nyugodjatok meg és mérlegeljétek a helyzetet. Mit vesztek észre rajtam fiúk?
-Hát…. Azt, hogy nincs cigaretta a szájában Sensei. -szólal meg Kato
-Azon kívül? - Kérdezősködik tovább Shugaku.
-Azt, hogy még mindig csukva vannak a szemei?
-Pontosan! Egyszeri alkalom srácok. Éles bevetésen ilyen nem lesz. Most viszont tűnés! Nem láttalak titeket, úgyhogy menjetek és mutassátok meg mire képes a harmadik évfolyam.
-Hai!*                                                -Hai!                                                               -Hai!                                                            -Hai!
A főbejárat a lépcsőházzal szemben van, amint leérünk őrséggel fogunk összefutni. Nincs értelme az osonásnak, egyből le kell rohannunk őket. Ezt a többiek is tudják, így Kato előre is veti magát, hogy támadjon. Amint befordulunk a lépcsőn és megpillantjuk a főbejáratot Ő egy nagy elrugaszkodással leteríti az egyik Sensei-t és a földön tartja. Kendő követi a példáját és pár lépcsőfokkal lejjebbről megcsinálja ugyan ezt. Én sietve az ajtóhoz rohanok, hogy utat nyissak az esetlegesen kint váró osztálytásaknak. Miközben elhaladok a földre kényszerített Sensei-ek mellet, látom a szemem sarkából, hogy mosolyognak. Hogy is ne tennék, hisz ez csak egy játék, ha komoly lett volna esélyünk sem lehetett volna bármit is tenni. Mikor kinyitom az ajtót fütyülök egyet és elkiáltom magam.
-Harmadik évfolyam előre!
Pár másodperccel később már hallom a lombok zörgését, újabb másodpercekkel később már megpillantom előbújó társaim alakját. Hátrafordulok és előrevetem magam, hogy befejezzük ezt a versenyt. Innentől nem ütközünk sok akadályba, a tanárok mosolyogva adják fel a túlerő miatt.


Nemsokkal később, újra összegyűl mindkét évfolyam az Akadémia előtti kis téren.
-Itt az ideje, hogy pontot tegyünk ennek a Bajnokságnak a végére. Nem fogom kerülgetni a forró kását… A nyertes a Harmadik évfolyam!
Shugaku-sensei szavaira az osztályunk, köztük én is, ujjongásban törünk ki. A sensei mit sem törődve a hangoskodással, felemelt hangon folytatja.
-Mostantól kezdve a felsőbb évfolyamnak tilos bárminemű, sértő megjegyzést tenni a Harmadik osztályra. Tisztességes körülmények között nyertek, úgyhogy fogadjátok el. De ne csüggedjetek ti sem. Jól szerepeltetek, a bökkenő az volt, hogy elbíztátok magatokat. Legyen ez nektek egy ösztönzést, ez motiváljon titeket arra, hogy minnél jobb Shinobik legyetek. Ugyanakkor az én osztályom se bízza el magát. Most nyertetek, de ez nem ok arra, hogy fél vállról vegyétek a dolgokat. Ti is törekedjetek arra, hogy a lehető legtöbbet hozzátok ki magatokból. Végezetül, szeretnénk kellemes hétvégét kívánni, és gratulálni mindkét csapatnak.

Ezzel a Senseiek el is tűnnek, mi pedig elindulunk haza. Balszerencsémre elfelejtetem, hogy sunyiba jöttem el reggel. Így a nap végére lett egy "kellemes" beszélgetésem édesanyámmal. De legalább győztünk!


*Igenis!