Tsuuzoku Tomoe

**Tsuuzoku Tomoe** Kedd Júl. 26 2016, 19:31

Akadémia Első év

  Telnek a napok, bár a tudásom és képességeim folyamatosan fejlődnek egy dolog nem változik az első évem során. Ez pedig nem más mint a tudás szomjam. Az elhatározásom ami az első nap végén fogalmazódig meg bennem, miszerint olyan jó Shinobi akarok lenni mint Apa, hajt előre.
  Sok mindent megtanulok, sajnos egyenlőre csak elméleti anyagok nekem ez nem szegi kedvem. A Sugaku sennei-el eltöltött órák alatt megtanulom, hogy mi az a Chakra, mik a Chakraelméleti alapműveketek. Emelet ami nagyon fontos, az Taijutsu edzéseknek hála beindul a chakrakeringésem. De nem csak én fejlődök, az osztályból mindenki, viszont három ember fejlődését jobban látom mint a többiekét. Ez a három ember Kendo, Kato és Nora. Velük minden nap órákon át edzünk és ismerkedünk. Próbáljuk segíteni egymást, de ennek ellenére nem vagyunk egy szinten. Négyünk közül talán, sőt biztos, Kendo a legjobb. Ő jeleskedik legjobban Taijutsuban, valamint Ninjutsuban is Kato szintjén áll. Ez nem csoda hisz Ő már úgy jött az Akadémiára, hogy voltak alap ismeretei, mind elméleti mind gyakorlati, hála az Apukája edzéseinek. Kato jobb Ninjutsuban mint én, talán egy picit még Kendonál is. Ő az a három barátom közül akit a legjobb barátomként neveznék meg. Kato és Nora egy szinten állnak Taijutsuban, nem sokkal vannak lemaradva tőlem. Az igazat megvallva én inkább a Kunai és Shuriken dobásban jeleskedem. Szerencsémre nekem megvan a lehetőségem, hogy gyakoroljam ezt tanítás után, mivel találtam egy Kunait. A srácok csak az iskolában tudják gyakorolni mivel nekik nincs saját cél eszközük, ép ezért szoktam egyedül gyakorolni, nehogy megtudják, hogy nekem van. Emelet a kis plusz edzésem mellet legalább heti kétszer ellátogatok az Akadémia könyvtárába. Általában csak a könyvtárost találom ott, vagy őt se. A többi diákot nem igazán érdeklik a könyvek, nem értem ennek okát, rengeteget lehet tanulni belőlük. Nagyon szeretek Konoha történelméről, az előző Kagékról, valamint a falu híresebb Ninjáiról olvasni. Néha előfordul, hogy három héten belül kétszer is elolvasom ugyan azt a könyvet ha ezen témák egyikével foglalkozik. Ha meg kéne neveznem a kedvenc Hokagém azonnali és határozott választ adnék: Namikaze Minato. Sajnos nincs sok dolog leírva róla, csupán annyi, hogy olyan gyors volt akár a villám, valamint, hogy életét adta, hogy megvédje a falut. A könyvben amiben ezeket olvastam, volt egy kézzel beleírt szöveg. Nem mondanám szövegnek inkább csak egy mondatnak esetleg pár szónak.
  ~Konoha Sárga Villanása~ gondolom magamban miközben a könyv fölött gubbasztok. Körülbelül négy hónapja, hogy elkezdtem az Akadémiát. Ma a srácok mind hazasiettek mondván, hogy péntek van. Én megragadtam az alkalmat és beültem a könyvtárba. Körülbelül harmadjára olvasom azt a könyvet amiben a Hokagéktól írnak.~Lenyűgöző volt a Youndaime. Bárcsak többet tudhatnék meg róla.~ Elmélkedésem léptek zaja szakítja meg, valaki jön. Minden bizonyul Sugaku-san, a könyvtáros már régen elment. Sejtésem bejön pár pillanattal később a cigaretta füst csapja meg az orrom. Az első nap óta nem találkoztam négy szemközt a Sensei-el.
  Mintha tudta volna, hogy itt vagyok, ezúttal meg sem lepődött.
-Szervusz Tomoe. Ismét itt? Mit olvasol?
-Az előző Hokagékról szóló könyvet.
-Az előző Hokagék?- kérdi vissza Sugaku-san.- Hmm? Ép a Youndaime-samánál tartasz? Mit írnak róla ebben a kis újságocskában?
-Nem túl sokat, viszont itt van egy kézzel írt szöveg nézze.- válaszolom.miközben a Sensei felé fordítom a könyvet.
-Oooh, ez a Negyedik beceneve. Tudod miért hívták így?
-Azt olvastam, hogy nagyon gyors volt. Ebből arra a kivetkeztetésre jutok, hogy emiatt hívhatták így.
-Így van. Tökéletesítette a Második “Villám isten technikáját”. Ez a technika tuti nincs benne ezekben úgyhogy mit szólnál ha mesélnék róla, valamint Minato-ról is?- kérdi Sugaku-san miközben leül mellém. Én felé fordulok a székkel és érdeklődve figyelek.
-”Hiraishin no Jutsu.” Egy félelmetesen erős technika amit a Nidaime Hokage, Senju Tobirama fejlesztet ki és a Youndaime tökéletesítette. Ezzel a Jutsuval bárhova odateleportálhatsz ahol egy elhelyezett pecsét található. Ezt a pecsétet vagy harc közben helyezed el az ellenségen, vagy előre elkészített tárgyakon helyezed el. Minato például saját készítésű Tőrjein helyezte el a pecséteket, így ha eldobott egy ilyen Kunait azonnal ott teremhetett mellette. Ezzel kijátszva ellenségeit akik ráragasztottak ezt a nevet.
-Elképesztő.- Hirtelen csak ennyit tudtam kinyögni reakció képen.
-Na de.-Szólal meg ismét a Sensei miközben feláll az asztaltól.- Nekem most mennem kell. Ne maradj sokáig nehogy bezárjanak az épületbe. Hétfőn találkozunk, addig is kellemes hétvégét.
-Önnek is Sensei.
  Két hónapig nem történik semmi érdekes, továbbra is egyre többet tanulunk, edzünk. Még mindig járok a könyvtárba és mindenfélét olvasok. A faluban elő nemesebb klánokról, a küldetések minősítéséről. Körülbelül a tanév félénél járunk, én ép a falu egyik eldugott kis részén dobálom a kis tőröm ahogy mindig is. Egyre jobban és gyorsabban dobom el a Kunait. Sokat fejlődött ez a képességem. Bár elvagyok foglalva a dobálgatással, egyszer csak mikor ép készülnék eldobni a kést olyan érzésem támad mintha valaki figyelne az egyik közeli fáról. Arra lendítem a kezem és eldobom a Kunait, a falevelek megzörrennek majd egy ismerős hang csendül fel mögülem.
-Nagyon jó. Úgy látom fejlődtek az érzékelő képességeid Tomoe. De még van hova fejlődnöd, addig nem vették észre amíg én nem akartam. Viszont a korodhoz képest nagyon jó!
-Apa!
-Rég láttalak… Tomoe.-Mondja apám akit nem láttam mióta rácsempészte a medált a tőrre. Én habozás nélkül a karjaiba ugrottam. Ő szorosan visszaölelt majd egy kérdést tett fel.
-Hogy megy az Akadémia?
-Hát.. Szerintem jól. Mindig mindent beleadok.
-Helyes. Sokat fejlődtél a dobásban is. Figyelj mutatok valamit.-Ezt követően óvatosan félretolt majd a derekán jobb oldalt elhelyezett táskába nyúl. Elővesz három Kunait amelyeket az ujjai közt fog meg. Abban a pózban amiben az előbb ölelkeztünk meglendíti a kezet és belevágja a késeket abba a fába aminek a lomb koronájába dobtam az én tőröm pár perccel ezelőtt. A Kunaik pontosan egymás alá érkeznek, ugyanakkora távolságra egymástól. A mutatványtól tátva marad a szám.
-Mi lenne ha kicsit együtt gyakorolnánk ezt?-kérdi tőlem apám mosolyogva.
  Pár nap múlva ismét küldetésre megy viszont sikerült ez idő alatt elsajátítanom azt, hogy több Kunait dobok el egyszerre, bár a pontosságon még van javítani való. Ismét eltelik pár hónap különösebb történés nélkül. Lassan közeledünk az első év végére, így elkezdődik a kis csapatunkon belül az erőfitoktatás. Felakarjuk mérni egymás közt ki menyit fejlődött. A kunai dobó versenyt amit Sugaku-sensei vezényelt le köztünk én nyertem. Mindenki elámult mikor bevetettem az apámtól eltanult mozdulatot. A Taijutsu vetélkedőt már csak magunk közt tudtuk le. Mind én mind Kendo legyőztük Katot és Norat. Valamint Kato legyőzte Norat. Így már csak egy küzdelem maradt. Felmutatjuk egymásnak a fél kost, Kato visszaszámol és elkezdődik a Kumite. Amint elhangoz a “Mehet” szó én leguggoltam megtámasztottam magam a kezeimen és előre lendítettem a lábaim nem messze a talajtól. Bár sikerül kigáncsolnom őt, Kendo egy ügyes mozdulttal megtámasztja magát a kezén esés közbe és hátra löki magát olyannyira h lábra esik. Ezután rögtön egy tőke jól megszokott tenyeres támadásba lendül. Elkapom a kezét a bal kezemmel és kirántom balra, eközben a jobb kezemmel már vettem is a lendületet, hogy támadjak. Időm nem volt elindítani a kezem, Ő is kimozdult a kezeink irányába majd egy jól irányzott bal tenyeressel gyomron vág. Nem esem össze csupán begörnyedek. Kendo nem hagy nekem sok időt, kirúgja a lábam így én a földre huppanok. Pillanatokkal később a kegyelem döfésre nyújtja kezét, megindítja jobb kezét az arcom irányába, majd meg is állítja körülbelü öt centire az arcomtól. Ezt követően kinyitja kezét és tartja, hogy felsegítsen. Végül ugyan az lett az eredmény mint legutóbb, de egy cseppet sem vagyok bánatos emiatt.
Egy hónappal később az első tanév utolsó napján ülünk a teremben.
-Jólvan srácok, a mai nappal hivatalosan is vége az első tanévnek. Hétfőtől már sokkal keményebb lesz. Mindenki pihenje ki magát addig, kellemes hétvégét.- Mondja búcsúzóul Sugaku-san a nap végén.
  Ezúttal én sem megyek sehova tanítás után csak egyből haza. Otthon Anya egy tortával vár amin a “Gratulálunk Tomoe” felirat díszeleg, emelet a legnagyszerűbb meglepetés, hogy Apa megint itthon van. Egész estig mesélek Apának amíg anya mosogat. Bár még csak most lett vége az első évnek én már vártam a második kezdetét.

**Senju Tobirama** Csüt. Júl. 28 2016, 10:18

Szép terjedelmű történet. Néhol elírás és vesszőhiba, de egy ilyen hosszúságú irománynál, ez majdnem elkerülhetetlen. Összességében tetszett a történet, jól kihoztad a történéseket. Viszont a tökéletesítés csupán abból állt hogy intenzíven a kunaiokkal használta, én csak azért nem így, mert nem volt rá szükség Razz

Ám visszatérve a témára, tényleg szép munka lett végeredményben így, a következő jutalmakkal honorálnám.

+10 Ch, ami E szinten szerintem egész sok Very Happy

+2 TJP a küzdelmek miatt.
Valamint amiért jó voltál, apuka megszánt még 2 kunaiial, ha elfogadod, írd fel. A Ch-t és a Taijutsu pontot felírtam.

Egy élmény volt! Tobirama..

**Tsuuzoku Tomoe** Kedd Okt. 18 2016, 14:46

Akadémia II. év- Összegzés
Jiraiya kérésére

-Elmentem!
-Már megint hova mész Tomoe?
-Az Akadémia mögötti erdőbe kunait dobállni.
-Még csak az Akadémiára jársz de már agyon koptatod a fegyvereidet.- mondja anyám majd elmosolyodik. -Vigyázz magadra és vacsorára érj haza.
-Rendben. Na szia.
~Hihetetlen de már vége a 2.évemnek is. Pedig még csak most kezdtem el járni az akadémiára. Viszont nem lazsálhatok, attól, hogy nincs tanítás még edzenem kell. Még tovább akarom fejleszteni a dobó képességem.~ Gondoltam magamban miközben kiléptem a lakásból és elindultam a ház tetőkön ugrálva. ~Kendo elismerte, hogy jobban dobok mint Ő. Ez pedig nagy szó, hisz Ő mindenben nagyon jó. Bár ezen nem lepődök meg, az apja nagyon keményen edzi. De ettől még nem adom fel, nekem is jobbá kell válnom. Meg fogom tanulni AZT a technikát, még nem tudom, hogy kitől és hogyan de elhatároztam magam.~ Befejezve azt a gondolat menetet megállok az egyik tetőn és felnézek a kőbe véset arcokra. Nagyon jól látni őket a falu bármely pontjáról hisz magasan a falu fölött helyezkednek el. Pár pillanatig bámulok őket majd tovább haladok. Szerencsére közel van az úti célom így hamar oda érek. Kicsit beljebb megyek az erdőben, hogy senki se zavarjon meg. Nagyon élvezem a kis csapattal való közös edzéseinket, de néha muszáj egyedül is gyakorolnom.
~Jól van, itt jó lesz. Na akkor… ec pecc kihemecc.~Kezdem el magamban a jól ismert mondókát miközben az ujjammal az egyik fáról a másikra mutatok.~Te leszel a szerencsétlen.~ Állok meg az egyik kicsit messzebb lévő fánál. Jobb kezemmel lassan felpattintom a jobb lábamra erősített shuriken tartó tetejét majd kihúzom az egyik kunait. Lassú és határozott mozdulattal felveszem a dobó pozíciót és elindítom hátra a kezemet. Ezután egy gyors és hirtelen mozdulattal elhajítom a kunait amely mélyen belefúródik a kiszemelt fa kérgébe. Hátrább lépek pár lépést majd előhúzom a másik kubait is. Viszont ezt már nem állásból dobom el mint az előbbit. Veszek egy mély lélegzetet rápillantok az előbb eldobott kunaira majd behunyok a szemem. Hátraugrok egy nagyot és a levegőben alulról dobom el a kezemben tartott fegyvert majd a lendületet kihasználva egy hátra szaltót csinálok a levegőben. Mikor leérkezem a földre odapillantok a fára, kicsit csalódva tapasztalom, hogy a második kunai körülbelül 10centivel feljebb csapódott a fába.
~Fenébe! Pedig úgy akartam, hogy pont mellé érkezzen.~ Mérgelődök magamban mikor egy ismerős és rég nem hallott hang csapja meg a fülem.
-Ne légy letörve Tomoe. Nagyon szép dobás volt és már az is dicséretre méltó, hogy nem pattant le a fáról.
Meglepődött arccal fordulok hátra majd méginkább ledöbbenek mikor a hang tulajdonosa valóban az akiének hittem.
-Apa! Hogy kerülsz te ide?- Kiáltok fel majd elkezdem rég nem látott apám felé futni.
-Anyád mondta, hogy itt vagy.- válaszolja miközben összeölelkezünk.- Sajnálom, hogy ilyen sokáig távol voltam. Na de mesélj fiam, hogy telt a második éved?
-Izgalmasan, képzeld már túl vagyok az első verekedésemen. Tudod van három jó barátom akikkel egy csapatot alkotunk. Na van még egy négy fős csapat akikkel nem a legfényesebb a viszonyunk. Egyszer az egyik tanítási nap után egymásnak ugrottunk velük. Engem sajnos csúnyán kiütöttek miután kihúztam Kato-t a csávából. De végül megfutamítottuk Őket. Ezután nem történt több ilyen, folyamatosan a beszólogatások és a piszkálódások mindkét csapat részéről, de újabb verekedések nem történtek még. A verekedés után a srácokkal felismertük egymás legnagyobb erősségeit és egymást segítve edzünk. Mindhárman elismerték, hogy én dobok a legjobban, Kato nagyon jó ha taijutsuról van szó, Kendo nagyon eredményes mindenben de a Kenjutsu magas szinten megy neki, ja és ott van még Nora, Ő bár gyenge fizikailag a chakrakontrólja nagyon jó. Nem csoda, hogy az osztályban Ő sajátította el leghamarabb a Henge no jutsut.
-Henge no jutsu? Már megtanultátok?
-Igen. A tanév vége előtt 2hónappal. Egyik reggel bejött a Sensei és közölte, hogy:
“-Mivel már mindenki képes előhívni és áramoltatni a chakráját ezért ma megtanuljuk az első alap technikátokat.
-És mi lenne az Sensei?
-A Henge no jutsu. A technika lényege, hogy a chakrátokat a testetek felszínére koncentráljátok és megváltoztatjátok a kinézeteteket. Ez bármikor jól jöhet megtévesztésre vagy akár az ellenfél összezavarására. Első lépésként formáljátok meg a Kos jelét és koncentráljátok a chakrátokat. Most mindenki az én alakomat próbálja meg felvenni. Ehhez az szükséges, hogy koncentrálás közben elképzeljetek engem és azt, hogy úgy néztek ki mint én. Mindenki próbálkozzon a helyen pár percig, addig én megyek és elintézek pár dolgot.”
Ezt követően a Sensei kilépett a teremből. Mindenki tudta, hogy dohányozni ment. De legalább nem a teremben csinálta, már ez is nagy dolog volt. A Sensei távozása után én rögtön elkezdtem koncentrálni, eléggé nehéz volt így elsőre elképzelni is, így kicsit nehézkesen indultam meg. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Nora kimondja a technika nevét. Mikor kinyitottam a szemem füstöt láttam felőle szállni. Alig pár pillanat alatt eltűnt a felhő, elképesztő módon Norának már sikerült is tökéletesen felvennie a Sensei alakját. Ezzel sokat segített mivel láttam miként is működik a technika. Amíg mindenki hűházott addig én ismét elkezdtem a koncentrálást. Sorra hallottam ahogy többen is megpróbálkoztak a technikával de a nevetésből leszűrtem, hogy csak torz Sensei-ek születtek. Nemsokkal később én is megpróbálkoztam vele, sajnos nekem sem lett túl tökéletes.
“-Henge no jutsu!
-Na Tomoe ez már majdnem jó lett, jobb lett mint a többieké, koncentrálj picit jobban és meglesz az.”
Kato ezekkel a szavakkal bátorított, Nora csak helyeslőn bólogatott. Legalább megtudtam, hogy jó úton járok.
“-Nora. Adj tippet kérlek.-Súgtam oda az előttem ülő barátomnak.
-Hááát, egyenletesen oszlasd szét a chakrád, ha ez sikerül valamint elegendő chakrát használsz akkor sikerülni fog a tökéletes átváltozás.”
Pár próbálkozással később már majdnem sikerült, apróbb szépség hibákkal mint például kapa fog, kidülett szem stb. Mikor a Sensei visszaért elmagyarázta még egyszer majd mindenkit kihívott egyesével és mindenkinek elmondta, hogy mit kéne másképp csinálnia. Egész nap azt gyakoroltuk, utána én még otthon is próbálkoztam. Másnap sikerült tökéletesen bemutatnom Nora segítségével.
-Hát fiam, le a kalappal. És az elméleti tanulással, hogy állsz?
-Szerintem nagyon jól, meg mindig eljárok a könyvtárba olvasni és tanulni.
-Mesélj a barátaidról, csak 4barátod van?
-Hát igazából mindenkivel jóba vagyok az osztályból kivéve azt a négy embert. De a legtöbb időt a kis csapattal töltöm, Kendoval, Katoval és Noraval. Mi négyen folyamatosan együtt vagyunk és nagyon sokat edzünk együtt meg külön-külön is. Amikor együtt edzünk akkor egymás gyengeségeit segítünk egymásnak felhozni. Én kenjutsut tanulok Kendotól, Kendo pedig tőlem próbálja ellesni a kunai dobás fortélyait. Nora taijutsu mozdulatokat sajátít el Katotól, Kato pedig a chakrakontrólját fejleszti Nora segítségével. Ezek az edzések a verekedés után alakultak ki, mikor megállapítottuk egymás erősségeit és gyengeségeit. Mikor egyénileg edzünk akkor mindenki a saját erősségeit fejleszti, hogy ezáltal még többet tudjon tanítani a másiknak.Kendo az örök riválisom, az apja sokat edz vele így mindenben nagyon ügyes, de leginkább a Kenjutsuban remekel. Mostanában egy Ninjato-val gyakorol rengeteget és már egész jól bánik vele. Kato a legjobb barátom, nagyon jó a taijutsuban, valamint már a tonfával is jól bánik. Nora kis csendes de a csapatunk tagja és a barátunk.
-Mesélj valami izgalmasat ami veletek történt.
-Egyszer történt egy olyan, hogy négyesben gyakoroltunk. Próbáltam Kendonak a kunai dobást tanítani, viszont Ő menőzni akart egy picit és így kis híján majdnem megölte Kato-t.
-Na mert mitörtént.
-Hát az úgy történt, hogy alápállásból mutattam neki, hogy kell dobni. Pár dobás után már egész jól ment neki ezért megdicsértem. Ettől viszont olyannyira magabiztossá vált, hogy megfogta a kunait, hátralépet és elkezdett pörögni. Azt tervezte, hogy majd így dobja bele a fába mert akkor biztos, jobb lesz a dobás. Viszont addig-addig pörgött, hogy elkezdett szédülni. Ahelyett, hogy abbahagyta volna a pörgést inkább eldobta a kunait. Ezzel úgy alapból nem lenne gond, viszont teljesen az ellenkező irányba dobta. Egyenesen Kato és Nora felé akik mögöttünk gyakorolták a chakrakontrolt. A Kunai egyenesen Kato felé tartott. Elkiáltottam magam, hogy “Vigyázz!”. Kato elpillantott felénk és szinte azonnal reagált. Amint meglátta a felé szállguldó kunait Nora felé ugrott és a földre döntötte magával együtt. Kendoval azonnal oda siettünk és aggódva kérdeztük nincs-e semmi bajuk.
“-Már, hogy ne volna!-Mondta Kato mérgesen. -Koszos lett a ruhám!”
Ezt követően mind a hárman nevetésben törtünk ki, még Nora is mosolygott a sálja alatt.
-Azért ez tényleg veszélyes volt, de legalább jót vidultatok rajta.
-Ja meg egyszer véletlen elejtettünk egy szarvast.
-Véletlen? Hogy lehet véletlen elejteni egy szarvast?
-Kato keze volt a dologban. Megkért, hogy had dobhasson már párat. Az első dobása elsuhant a fa mellet be az erdő mélyére. Egy furcsa hangot hallottunk így elkezdtünk futni a kunai irányába. Mikor oda értünk a szegény állat már csak a földön kapálózott. Kato szépen nyakon szedte.
-És mi lett a vége.
-Mindenki szólt a szüleinek és másnap csináltunk egy közös ebédet.
Ezt hallván apám nevetésben tört ki.
-Izgalmakban nincs hiányod ahogy hallom.

//Folytatás várható élmény formájában. Azért szedem külön mert az ezt követő rész már nem visszaemlékezés/mesélés.///

Terumi Mei Kedd Nov. 15 2016, 01:47

Akadémiai tanulóhoz képest nem kevés a történet, és sikerült összefoglalni nagyvonalakban, hogy mi történt a második évben. Erre ott volt apuka, mint segítség. Very Happy

Így egész jó sztorik szoktak kisülni, ha valaki másnak meséljük el a történetünket az írás alatt.
A helyesírásra figyelj oda, és használd a Word-öt, ilyen szavakat máshogy írunk, mint a: chakrakontról helyett chakrakontroll. ^^

Jutalmad +7 Ch, és +2 TJP.

**Tsuuzoku Tomoe** Vas. Aug. 26 2018, 16:35

///Nem akarok hosszas regéket írni, mert akkor körülbelül a poszt méretével megegyező off hozzászólást kéne írnom. A hír hamar eljutott hozzám melyre az első reakcióm egyértelműen egy szó volt, majd egy kérdés. “Kinek kell még ezt leírnom pontosan?” Kagami annyival reagálta ezt le, hogy hagyjam, tudjátok. Azonban itt van esélyem leírni mindannyiotoknak. Köszönöm!\\\

-=/Első fejezet - Az a bizonyos huszonnegyedik kérdés. Hova még?\=-

    Bár a tesztnek voltak fogós kérdései, melyek leginkább a háborúról szóltak, véleményem szerint sikerül átmennem rajta. Eléggé nagy hátrány, hogy a háború ideje alatt jómagam, és társaim is, az Akadémia falai közé voltunk “zárva”. Ott bent csupán azokból az információ morzsákból táplálkozhattunk, melyet szünetekben hallottunk a másiktól. Hogy Ők honnan hallottak ezt azt? Talán a hazaküldött levelek, utcai szóbeszédek, nem tudni. A lényeg, hogy frissen végzett geninként kissé korlátozva volt a tudásom az háborúról és annak kimeneteléről. Két dolognak tudok hálát adni, a rengeteg látogatásomnak az Akadémia könyvtárában még az ott töltött évek alatt. Valamint annak, hogy apám mesélt ezt azt. Persze nem mondott el mindent, hisz gyermeki elmém nem akarta a háború véres borzalmaival fertőzni, továbbá talán nem is mondhatott el mindent. Azonban remélem, hogy tudásom elégnek bizonyul a sikeres írásbelihez. De vajon a srácokkal mi a helyzet? Azon se lepődtem volna meg, ha Nora amint meglátja az első háborús kérdést fogja magát, feláll és kisétál bokán rúgva az egyik kint “Őrt”. Szerencsére nem így történt, ezen oknál fogva bízom benne, hogy neki sikerült. Mondjuk a résztvevőkön kívül talán Ő tud a második legtöbbet a borzalmakról, melyet ez az értelmetlen csetepaté hozott magával. Én is lehettem volna a helyében, ugyan úgy az én apám is ott hagyhatta volna a fogát mint sok más shinobi, szerencsére nem így lett.

    Daiki-senpai jelzést ad, hogy mindenki fejezze be az írást majd ismerteti a folytatás menetét. Beszedik a vizsgalapokat, ellenőrzik. Ez mind szép és jó, na de négy rohadt órán keresztül? Én ennyi idő alatt az Akadémia fél könyvtárán átnyálazom magam, tuti direkt csinálják. Azonban nincs mit tenni, hiába szeretnék beszólni ezeknek, hogy ugyan mit piszmognak ennyit, csak magammal és Katoékkal tolnék ki. Magamban tartom inkább a gondolataim, jobban jár mindenki. Mondjuk amilyen mogorvák ezek az alakok szerintem meg se hatná őket a dolog. Bár tény, hogy embertelen ez az állapot ami itt folyik, azért egyesek reakciója és viselkedése eléggé kiábrándító. Elismerem, hogy az éhség, a szárazság, a hideg terem, a korom fekete falak, a kialvatlanság és úgy az egész szituáció próbára teszi az embert, de azért istenem… Elvileg ezek chuuninok akarnak lenni… Annyi önuralom nincs ezekben, hogy ne aludjon el? Aztán meg megvan szeppenve amikor a vizsgabiztos kiküldi őket… Komolyan… Ah lényegtelen, jómagam nem tartok ettől a veszélytől, hisz ha szabad így fogalmaznom, éltem már meg rosszabbat is. Jelenleg senkin sincs egy fizikai sérülés sem, mégis itt didereg melletem ez a kretén. Majd amikor nincs rajtad a legfelső hámréteged és beleesel a hullákkal és csontokkal teli jéghideg vízbe, na majd akkor dideregj. A másik meg, hogy nem bír egy-két ember ébren maradni? Nem álltak végig három próbát amit a dilis Senseiük talált ki unalmában, majd nulla alvással menekültek belekkel a nyakukban egy őrült ipse meg a két vérszemet kapott kutyája elől, majd végül vánszorogtak be a Konoha kapujába két izomszakadással, megégett kézzel és használhatatlan lábakkal. Egyes geninek úgy el vannak puhulva, hogy az nemigaz. Jómagam ha akarnék se tudnék aludni, hisz az imént felsorolt rémálmok gyötörnének, meg persze itt bosszantom magam a selejten. Mondjuk ez utóbbi épp kapóra jön. Én inkább összetett kezekkel várok és figyelemmel kísérem az öreg Dauki mozgását oylan hülyeségeken agyalva mint:
~Vajon tényleg úgy néz ki meztelenül mint ahogy az a valaki megcsinálta a klónokat? Egyáltalán kinek jut eszébe ilyen beteg dolog? Remélem lány volt, más esetben elég erősen kileng a homo-méterem.~

    A feltett kérdések bár nem engem céloztak, totális unalmamban magamban megválaszolom majdnem mindet. A hideg és egyéb már említett megpróbáltatások nem okoznak nehézséget, inkább az itt a gond, hogy mozdulatlanul kell lenni ennyi időn át. Az egy helyben lét nem az én asztalom, hisz abban a rohadt kényszerzubbonyban sem bírtam meglenni. Jó mondjuk ott közrejátszott az is, hogy annak a flúgosnak az ürülékét próbáltam levakarni a légzőszervemről.
~Mit jelent shinobinak lenni? Kinek mi… neked jelen pillanatban azt, hogy a pelenkás kölyköket ijesztgeted mint egy rossz madárijesztő. De persze ha engem kérdeztek volna akkor az engedély után szépen válaszolnék. Egyértelműen azt, hogy a falunkat szolgálva segítjük annak a fejlődését a végsőkig.~
Szinte oda se bagózott a válaszra amit a maszkos rongybaba adott, csak haláli lazasággal sétált tovább. Mondjuk az tény, hogy Ő itt a Jani. Valaki rosszat csinál abban a pillanatban ráugrik. Több hasonló volumenű kérdés is elhangzik, az egyik hülyegyereket azért zavarták ki mert túlbuzgó volt és az engedély előtt válaszolt… idióták… idióták mindenhol. Viszont van egy kérdés ami megragadja a figyelmem és már kezdtem hiányolni egy ilyen eseményről.
~Mit jelent Chuuninnak lenni? Azt, hogy felelősséggel tartozol a csapatod és a küldetésed iránt egyaránt. Legalábbis Konoha mentalitása ezt diktálja. Egyszer még kiskoromban hallottam erre egy szót, mi is volt az? Őőőőő… Ú-ú-ú… Áh megvan, a Tűz akarata.~

    A fa padsorok nyikorgása szinte már megszokott, az elején még oda kaptam a fejem, hogy mi ez az éktelen lárma, mostanra viszont már észre se veszem ha kiküldenek valakit. Egyedűl abból jövök rá, hogy ismét kevesebben lettünk, hogy a háttérben hallom a távozók piszmogását miközben az irataikat kérik vissza. Azonban egyszer csak felcsendül egy hang, amely épp ugyanannyira mennyei és felszabadító mint amennyire irritáló és fülsértő. A sípszóhoz hasonlítható hang ami a kerek négy óra lejártát jelzi. Már állnak fel mint aki jól végezte dolgát, hogy jólvan akkor menjünk a búsba innen, de a madárijesztő ismét szóra nyitja száját. Jó persze gondolom gratulál, kiosztják azt a szart satöbbi-satöbbi. De nem baszki… nem volt még elég neki önmaga produkálása, továbbra is nyűgje van és folytatja. Ezúttal egy titokzatos huszonnegyedik kérdést ötlöt ki itt unalmában, melyhez még furfangos szabályokat is kitalált.
~Most komolyan? Erre van jó válasz? Persze, hogy van hisz ez egy háborút lezáró béke hülyeség amit Chuunin vizsgának neveztek el. Szívem szerint reflexből rávágnám, hogy az emberek között átmenetileg lehet béke, azonban tartósan kizárt, hisz előbb vagy utóbb de találnak egy mondva csinált indokot amivel ismét egymásnak ugorhatnak. Azonban saját elveimmel szembe kell mennem, hisz most akkora de AKKORA béke van, el se hiszed.~
A kánonban felcsendülő nyikorgás átjárja a termet majd a falakról visszaverődve ismételgeti magát. A nagy tömegben nem volt nehéz megtalálnom társaimat, hisz egy hiperaktív és egy depressziós kölyköt kell kiszúrnom. Nora a sála alá bújva a helyén marad gondolván, hogy majd úgyis oda megyünk. Végső soron igaza is van, hisz Kato akinek ebben a négy órában tízszer több energia gyülemlett fel a testében mint nekem, konkrétan a padsorokon átugrálva sietett oda hozzá. Valaki még meg is szólta emiatt, hisz bántotta a fülét ez a kis zaj, a hisztibáróra egy morcos tekintetet vetve visszább tessékeltem indulatait, no meg persze társai is visszafogták.
-Szóval, mi a válasz? Téged meg se kérdezlek Nora úgyis tudom mit válaszolnál.
-Nincs… -mormogta ki a sálja alól.
-Szerintem se, de gondolkozzunk logikusan. Ez az egész pereputty a háború lezárásának a szüleménye. Ezzel akarják a falvak bizonyítani azt, hogy béke van. Ha megfigyeltétek a tesztet, az egész ekörül mozgott. Majdnemhogy biztos az, hogy az igen a helyes válasz. Ha netán tévedek akkor dugjatok vissza az elmegyógyba.
-El kéne felejtened azt a helyet.
-Próbálom elhiheted, de most nem ez a lényeg. Szóval akkor megrakjuk az igent?
-Szerintem jó gondolod.
-Nekem mindegy.
Társaimmal helyet foglalunk a terem jobb oldalán várva az öt perc leteltét, mely után kiderül az, hogy mi is lesz a sorsunk.

-=/Második fejezet - Hol a mellényem? Ja ez csak az első forduló volt.\=-

    Szerencsére ezúttal csak a morcos Sunagakurei vizsgabiztos hangja jelezte az idő lejártát, az a síp melynek kibocsátóját addig taposnám míg atomjaira nem hullik, majd ezt követően még fel is gyújtanám elmarad. Kezei közé kaparintva egy igencsak hosszú listát elkezdi felsorolni a csapatneveket kérve mindenkit, hogy jelentkezzen ha hallja a sajátját. A lista tényleg eszméletlenül hosszúra nyúlt, én pedig ott ücsörögve a helyemen a plafont bámultam már. Lehet, hogy volt már rosszabb is de az isten szerelmére legyen már vége. Ha ezután valami szetbeszédbe kezd alá pörkölök. Olyannyira elbambultam a sablonos csapatnevek mellet, hogy majdnem elfelejtettem jelentkezni amikor a miénket említette. Azonban még épp időben csaptam fel a mancsom, bár mintha felvonta volna a szemöldökét a picit késői reakcióm miatt, de hát most az a pár milliszekundum… ez nem a háború ennyibe nem halok bele, talán. Azonban a mennyei isteneknek köszönhetően elérte a lista végét majd sürgetve kiküldte azokat akik megbuktak. Viszont a fekete leves most jön, hisz legrosszabb rémálmom beteljesedni látszik. Több perces előadásba kezd, mely keretein belül a chuunin feladatairól papól. Arról, hogy szerinte nincs béke, mondjuk ezen a ponton picit szimpatikusabbnak tűnik a megegyező véleményünk miatt. Szó szó hátán, én meg megint azon kapom magam, hogy a lámpákat bámulom a plafonon próbálva nem hisztérikusan kitrappolni a teremből. Viszont ennek is eljő a vége és kimondja azt amire bátran állíthatom, hogy mindannyian vártunk. Átmentünk! Bár ez csak az első forduló volt, ennél pedig csak rosszabb lesz. Mikor végre valahára végezz azzal a rengeteg mondandójával és nem ismétle el ugyan azt negyedszer is, távozhatunk a teremből. Összeszedem maradék energiámat, majd Katot és Norat felmarkolva sietve a kijárat felé indulok. Mondjuk félúton már inkább Kato kap fel kettőnket. Próbálva a hullaként mozgó embertömeg elé vágni gyorsan odaugrunk a jópofa úriembek elé átvenni az iratainkat. Mintha csak a jövőbe láttam volna, azok akik gyökkentővel indultak meg, most szépen várhatnak a sorukra, mi pedig már elfelé vonszolhatjuk magunkat. Visszaérve a szállásra valami fantasztikusat látunk meg, ágyak. Ha most lenne itt egy Sunai kisegítő lehet még puszit is adnék neki hálából. Azonban mivel nincs itt senki inkább csak eldőlök mint egy zsák krumpli. Minden bizonnyal mindenki ezt csinálja, ami nem is csoda, hisz ahogy azt Dauki-senpai is kiemelte, embert próbáló feladat volt ez.

Harmadik fejezet - A rohadt nagy homokozó.

    Újult erővel, teljesen feltöltődve és fitten indulunk el a főtérre. Az utóbbi pár naphoz képest most úgy festünk mint akiket kicseréltek. Sikeresen kipihentük magunkat, tele kajáltuk és ittunk mindenünket, sőt még kulacsba is kaptunk vizet melyet magunkkal vihetünk most. Mennyire király már, gondoltam én ezt mikor elindultunk. Viszont most… Lassan megint egy órája várunk, ha ezek megint elkezdik a múltkori műsort én leszerelek civilnek. Lassan már az összes apró repedést megfigyeltem a környező épületeken, az egyiket még ki is szemeltem és unalmamban azt nézet, hogy vajon a szélben repedezik e tovább, vagy éppen az arra tévedő homokszemek feltöltik e a rést. Várakozás vigyázzban állva az ivászat megvonásával, ezek csak ezt tudják csinálni? Azonban ezúttal csak egy órácskát kell várnunk, hisz a szél feltámadása jelezz valamit, mégpedig a fő vizsgabiztos érkezését. Egy újabb kopasz, akad itt belőlük bőven, nem félnek attól, hogy napszúrást kapnak. Mondjuk lehet immúnisak már rá, vagy folyamatosan az van nekik, fene se tudja már. Viszont valami nem stimmel, mintha más valaki állna előttem mint a kis szellőcske előtt Hamarosan meg is tudom az okát, sunyiban felcserélgették az embereket és úgy fest mi a kiváltságosok közé tartozunk. Persze a szabályok fontosak, de nem lehetne tempósabban? Nem mintha sietnék de ezek annyira ráérősek, hogy majdnem tizenkét óra alvás után úgy érzem, mindjárt bealszom. A nyilatkozatot sietve kapom kezembe és még annál is sietősebben kezdem kitölteni. Ennyi pörgés kell ahhoz, hogy ne legyek újra egy agyhalott zombi mint a múltkor.
~Én Tsuuzoku Tomoe bla bla, keltezés igen… aláfirkantás… Nagyon jó. Na hol kell ezt leadni?~
Társaimmal együtt szépen oda sétálunk az említett paravánhoz, mely mögött nagyon titkosan megbújva kicserélik a papírjainkat egy fehér színű tekercsre. Ha nem lenne ráírva akkor is rájönnék, hogy igen egy menny tekerccsel van dolgom. Ilyenkor milyen jó lehet egy Byakugan… kilesni azt, hogy ki kap Föld tekercset. Bár lehet meglincselnek érte a felügyelők, mondjuk amúgy sincs ilyen képességem szóval felesleges ezen agyalni.

    Újabb várakozás, ezúttal a kapuknál a mogorva Chuuninnal aki úgy áll ott mint aki karót nyelt. Lassan már megszeretem a várakozást, olyan nyugodt és békés. Ez az egész rendezvény lehetne a türelem világbajnoksága is, mondjuk nem mintha már nem lenne az. Azonban a kapuk feltárulnak, mi pedig bevetjük magunkat a végtelen homok területére.
-Szóval mi a terv?
-Leverünk valakit és elvesszük a tekercsét.
-Ez nem ilyen egyszerű. Mi van ha nem olyan van nála ami nekünk kell.
-Eddig aprítjuk Őket amíg nem találunk egyet.
-Vehetnéd komolyabban is.
-Az a baj Nora, hogy tényleg ezt fogjuk csinálni. Harc nélkül nem lesz meg a Föld tekercse.
Sajnos a terület nagysága ismeretlen számunkra, így elég nehéz kiszámolni, hogy mekkora az esélye annak, hogy mikor futunk bele valakibe. Nyolcvan csapat van, abból előbb vagy utóbb csak szembe jön valaki. Azonban túl kockázatos lenne elkezdeni fel s alá rohangálni keresvén egy csapatot akik lehet még erősebbek is nálunk.
-Van egy ötletem. Egyszerűen csak rohanjunk a cél felé, úgyis oda fog menni mindenki. Megpróbálunk csapdát állítani és ha arra téved egy gyanútlan bagázs lecsapunk rájuk.
A srácoknak nincs ellenvetése, így az első napunk eseménytelenül telik. Nem megyünk el egészen a célig, csupán nagyjából félútig. Ennek két oka van, biztos van még egy olyan csapat akik ezt találták ki, így csapdaállítás közben nem szeretnénk egy már felállított csapdába sétálni, továbbá egy hármas leszámolás se szeretnék belekeveredni. Megállunk valahol a végtelennek tűnő homokdűnék között előkészítve a terepet az éjszakára. Mikor elkezd lemenni a nap Nora felhúzza a Hamis területet, magunkat egy homokdomb illúziója alá rejtve. Jómagam a négy égtáj felé indítok el négy chakra tömeget a terület határaira, ezzel megalapozva a Hikuma no Jigoku technikámat. Mivel én és Nora koncentrálunk, Katora marad az őrködés.

    A nap első sugarai megvilágítják a tájat. A homokszemek gyémántként ragyognak ahogy a napfény visszaverődik róluk, mi pedig örömmel konstatáljuk, hogy átvészeltük az első éjszakát. Az egyetlen dolog amivel meg kellet bírkoznunk, az a farkasordító hideg ami a csontunkat is átjárta. Bár se közel se távol nem haladt el egy csapat se, nem esünk kétségbe, még van két nap. A korábban kiáramoltatott chakrámat amennyire bírom visszaszerzem, bár veszteségek nélkül így sem ússzuk meg. Viszont nem állhatunk itt bambán várva, hogy a sült galamb a szánkba repüljön, vagy jelen esetben a Föld tekercs a zsebünkbe. Tovább kell haladnunk. Jobb ötlet híján továbbra is a cél felé haladunk. Azonban hiába megyünk a távoli objektum felé, melynek alakjai alig kivehetőek, egyáltalán nem érződik, hogy közelebb érnénk.Lehet az az objektum csak egy délibáb? De hisz pont arra van amerre a célnak kell. Csupán csak a távolság ami ennyire csalóka lenne? Lehet. Mindenesetre nem sok esélyem és időm van ezen agyalni, hisz a föld remegni kezd. Az, hogy a föld remeg alapjáraton sem egy túl pozitív dolog, de tudtommal Sunagakure nincs rajta a gyakori földrengés súlytotta területek listáján, már ha van iylen lista. A homok emelkedni kezd, ezzel párhuzamosan pedig a gravitációnak engedelmeskedve a homokszemek lefere peregnek valamiről. Hirtelen egy fullánkos farok jelenik meg mely egyenesen felénk néz. Éppen annyi időnk van felfogni és reagálni, hogy centiméterek híján nem talál el minket. Még ha nem is mérgező akkor sem lett volna kellemes egy ilyen nagy szarra felnyársalódni. Másodpercekkel az első csapás után megmutatkozik a lény teljes valója. Egy gigászi méretű skorpió állja el az utunkat, fenyegető mozdulatokat téve irányunkba.
-Szerintem nem csak játszani akar.
-Szerintem meg éhesnek tűnik.
-Van nálam egy kis kaja, lehet kopog a szeme de ennyivel csak beéri.
-Ennek nem kopog, becsönget érted? Rárúgja az ajtót azt üvöltve, hogy adjál neki enni. Jelen esetben pedig mi vagyunk a kaja.
-Mi a terv? Nem szeretném ha megenne.
-Na vajon mi a terv? Mi esszük meg őt.
Ezen kijelentésemmel zárom a beszélgetést, majd jobb kezemet emelem kissé magam felé. Miközben a tenyerem felfelé néz, az összes ujjam be van csuka kivéve kettőt. Csak a mutató és középső ujjam van kinyújtva, melyeket egy másodperccel később egy határozott mozdulattal a többihez zárok. Ezzel egyidejűleg egy Goukakyuu erősségű másfél méteres lángcsóva csap fel a szörny alól.
-Közepes lángon három percig jól átsütjük és már kész is a ropogós fehérje bomba. -próbálok poénkodni, majd hátraugorva kézjelek formázásába kezdek. Társaim hasonlóképp hátrálnak hisz sejtik mi fog következni. -Lehetőség szerint több oldalról pirítsuk meg.
Ekkor mély levegőt veszek majd egy pár másodpercig kitartott Goukakyuu no Jutsuval kísérem le az iménti támadást. A fenevad magas vonyító hangok sikolt fel majd bújik vissza a homokba próbálva menteni lángoló testét.
-Ezt gyorsan lereagáltad.
-Valóban, gyors volt.
-Eszel vagy téged esznek. Viszont még nincs vége.
Újabb rengés következik, azonban ezúttal a szörny nem jön felszínre, helyette inkább rengeteg kisebb, normál méretű ivadéka özönli el a környezetünket. Mindhárman egyszerre ugrunk ki a gyűrűjükből, szembe állva fordulva velük. Amint földet érünk Kato már ugrik is tovább egy igencsak meglepő irányba, előre…
-Konoha Senpu!
Ekkor társunk egy megpördülő rúgással visszább tessékeli az érkező garmadát. Nagyrészük a hátukon landolt, mások pedig pont úgy estek, hogy fejjel a homokba. Úgyfest Kato erődemonstrációja meghozta a hatását, így hátrálni kezdtek. miután visszabújtak a homokba újra csend ereszkedett a tájra. Vagyis majdnem, a szél süvítő hangja és a homokszemek jellengezet, csiszolódó hangja továbbra is jelen volt, azonban ezekhez már olyannyira hozzászoktunk, hogy észre se vesszük.
-Menjünk mielőtt meggondolja magát és ne adjisten többed magával jön vissza.

    Tovább folytatjuk utunkat a célunk felé, azonban mögöttünk robbanások hangja rázza meg vidéket. Talán mások is összefutottak a kislánnyal? Gyors pillantást vetek Norara aki bólintással jelzi, hogy vette a célzást. Sietve végrehajtja a Hamis terület technikát alkalmazva az előző esti álcát. Katoval ketten figyeljük ahogy érkezésünk irányából homokfelhő keletkezik. Úgy tűnik valakik összerúgták a port… vagyis a homokot. Pár perc várakozás után a kedvező széliránynak köszönhetően ismét meghalljuk a Skorpió hangját, bár a távolság miatt halkabban. Egyértelműen kikövetkeztethető, hogy új préda után ment és belebotlott egy másik csapatba akik hasonló útvonalon jöttek mint mi. Ha minden jól megy nincs más dolgunk mint itt kivárni. A percek pedig telnek, ami nem is olyan nagy baj, hisz a szél így “elmossa” a nyomainkat ezzel tovább növelve az álcánkat.
-Fenébe ezzel a szarral. Nemigaz, hogy nem tudtátok hamarabb lepofozni.
-Talán ha segítettél volna könyebben lecsaptuk volna.
-Pazaroljam feleslegesen az energiáim? Ha élő személy jön szembe úgyis mögém bújtok.
-De nagyra van valaki magával, na de akkor most mondd meg, hogy merre mentek azok a kölykök akiknek a nyomait követtük.
-Szenzornak tűnök vagy mi? Amekkora böszme orrod van miért nem szagolod ki őket?
Szóval valakik követtek minket, viszont most vissza tudunk vágni. Feltehetőleg egy összeválogatott csapatról van szó, hisz semekkora összhang nincs köztük, vagy szimplán idióták, mindkét opcióra elég nagy az esély. Vitatkozásuk közben egyenesen felénk tartanak, így én elkezdem áramoltatni a chakrám. Miközben én azon vagyok, hogy a már megszokott módon a talpamon keresztül a földön át feléjük vezessem a chakrám, Kato felvesz valamiféle elrugaszkodó pózt, mellyel leköveti majd a támadásom. Mikor a terület közelébe érnek és a technikám fölé akkor támadásba lendülünk.
~Üdv a Pokolban!~
Gondolom magamban mikor a méteres lángcsóva felcsap az égbe a fiúk talpa alól. Kato egyből közéjük ugrik majd a megszeppent srácokkal pár mozdulatban leszámol. Már épp pattannának fel egy visszavágóra amikor oda szólok hozzájuk.
-Ha nem szeretnétek még egy adagot az előző fogásból jobb ha nyugton maradtok. Komolyan ennyi időbe telt lenyomni az amúgyis sérült skórpiót? Srácok 3 mozdulatból tessékeltük arrébb a behemótot. Veszekedés és az összhang teljes hiánya... Na ide azzal a tekerccsel.
Ekkor a legnagyobb hangú ifjonc hátranyúlt az övtáskájához majd felénk hajította a zsákmányt. Szerencsénk van, nem elég, hogy kifogtuk a mezőny három legnagyobb barmát, még pont Föld tekercs van náluk.
-Ez a beszéd ezt már szeretem. Öröm volt veletek üzletelni srácok.
Kato sietve visszaugrik mellénk majd megindulunk tovább a cél felé.
-Oh jut eszembe, biztos megértitek, de nem örülnénk ha tovább követnétek.
Ekkor a társalgás alat alájuk juttatott chakrámat aktiválva egy kisebb, fél méteres Endan erősségű lángoszlop csap fel a sebezhető srácok alól. Fájdalmas kiáltásuk közben intek hátra majd Shinobi tempóban indulunk is tovább.

    Mikor odaérünk a piramishoz már lenyugvóban van a nap, azonban a díszes és masszív homokkő ajtó nem óhajtozik megmozdulni. Hiába kopogunk és kiabálunk semmi válasz nem érkezik, még azt is megpróbáltam, hogy a tekercseket hozzácsapom az ajtóhoz. Nos… nem jött be. Talán fél óra is eltelik míg én okulva a múltbéli eseményeiből rejtett kapcsolót keresek.
-Ez reménytelen. Jobbat nem tudok...
Kezembe veszem a tekercseket és nyitnám ki amikor Kato rácsap a kezemre.
-Megmondták, hogy nem szabad.
-És mit csináljak vele? Azt mondták ha átléptük a vonalat kilehet nyitni. De nem bírjuk átlépni mert ez a szar nem nyílik ki. Most vagy kibontom a tekercseket és lesz bennük valami nyom amivel bejutunk. Vagy kiesünk mert kinyitom, de amúgy is kiesünk mert nem tudunk bejutni.
-Ebben igaza van.
Mivel Nora is egyetért velem Kato visszább lép, bár tekintetéről sugárzik az aggodalom, a csapat akaratával együtt működve bólint, hogy nyissam. Szétcsúsztatva a papirost nem látunk mást, csak motívumokat.
-Ez egy… pecsét? -nézem a tekercset, fordítgatom, próbálok rájönni mi lehet a célja. Pár másodperc múlva egy érdekes ámde ismerős, rég tapasztalt szag csapja meg az orrom. Beleszagolva a levegőbe furcsállom a dolgot, hisz ez nem épp az a hely ahol számítanék erre.
-Ti is érzitek? Ez olyan ismerős de nem tudom biztosan mi ez.
Rátekintve a pergamenekre még egyszer megvilágosodok és rájövök mi volt az a motoszkáló emlék az agyam hátsó részében. Eszembe jut, hogy mikor láttam ehhez hasonló motívumokat, ez elvileg nem más mint egy idézés.
-Én tudom… dohányfüst.
Akkor a nagy homokkő ajtó megindul és leveti magáról a rágyülemlett port. Bellűről füst árad ki, már csak az a kérdés, hogy a kettő közül melyik csinált smokebox-ot.
-Gratulálok fiúk, túlvagytok rajta.
Hallatszik fel az ismerős hang, mely éveken keresztül dorgált és oktatott minket, pár másodperccel később pedig maga a személy is látható lesz.
-Shugaku-sensei! -hallatszik a meglepődött felkiáltás mindhármunk szájából egyszerre.
-Mire vártok, gyertek be.

**Uchiha Kagami** Vas. Aug. 26 2018, 16:52

Szervusz!

A bővítményedet elfogadom, viszont - ahogy azt már jeleztük - chakrával és TJP-vel nem jutalmazhatom, mivel hiánypótlási bővítmény. Mindazonáltal, üdv újra a ringben.

Kagami

Ajánlott tartalom

Tsuuzoku Tomoe

Tsuuzoku Tomoe

Re: Tsuuzoku Tomoe

Re: Tsuuzoku Tomoe

Re: Tsuuzoku Tomoe

Re: Tsuuzoku Tomoe

Re: Tsuuzoku Tomoe

Re: Tsuuzoku Tomoe