Jaiba Mineo

**Jaiba Mineo** Vas. Júl. 31 2016, 00:09

Tsukival II bővítmény után játszódik.

Az életem lassan tényleg a megfelelő mederbe került. Boldogan éltünk együtt így négyen, Minamo, Tsuki, Noroi és én. Annyira különbözünk, mégis, így együtt boldogak voltunk. Olyanok voltunk, mint egy nagy család. Apa, anya, meg a két gyerek. Noha Tsuki a féltestvérem, Noroi pedig a nevelt gyermekünk, akit Seikatsu hagyott ránk. Közösen töltöttük napjainkat, és a háború közelségének ellenére is úgy gondoltam, ennél boldogabb már nem is lehetnék. Azt kívántam, bár csak örökre így maradhatnánk. De ekkor még nem tudhattam, milyen sötét fellegek suhannak felénk.
Épp a házunkhoz közeli kis falvacskában sétálgattam, amikor egy ismerős, mégis idegen alakra lettem figyelmes. A ruhája alapján egyértelmű volt, hogy a Tűz Országából való, még annak ellenére is, hogy próbált elvegyülni. Fél szememet ezért rajta tartottam. Akkor kezdett frusztrálni még jobban a jelenléte, amikor észrevettem, hogy ugyan biztos távolságból, de folyamatosan a nyomomban van. Ezért is vettem az irányt a faluhatárnak, majd miután elhagytam azt, hátratekintettem. Még mindig jött utánam. Megfordultam, és eldobtam egy kunait, ami épp előtte szállt el, és így megállásra kényszeríttette.
- Miért követ egy Tűz Országából érkezett követ?
- Üdvözlöm önt Jaiba-sama. Egy üzenetet kell átadnom az ön számára, anélkül, hogy erről Minamoto-sama értesülne.
- Mégis mit akarna tőlem bárki is a Tűz Országából?
- Az uram küldött önhöz, azt monda, elég, ha csak ezt a címert mutatom fel. – mutatott a kezében lévő kis zászlócskára. Egyből felismertem, ez Minamo családjának a jelképe.
- Szóval mit akar az apósom tőlem?
- Egy apró szívességet szeretne kérni öntől. A Tűz Szövetsége nem áll a legjobban, ezért szüksége lenne az ön segítségére. Távolléte alatt és eseteges elhalálozása esetén az uram biztosít a családja számára védelmet. Sikeres küldetés után magas jutalomban részesülhet. Ha nemmel válaszol, abban az esetben az uram kiküld egy kisebb hadsereget, hogy visszavigyék Minamoto-samát a palotába. Önt, és a húgát pedig bebörtönözzük. Kérem, segítsen nekünk, hisz egy főúr kérése mindig megtiszteltetés. Arra szeretném kérni, hogy ma hajnali 2 órakor találkozzunk ugyanitt. Köszönöm, hogy meghallgatott, és remélem, hogy elfogadja az ajánlatunkat, és holnap együtt indulhatunk vissza a Tűz Országába. Addig is minden jót, Jaiba-sama.
Mondandója befejeztével hátat fordított nekem, és visszaindult a városba. Én meg csak döbbenten álltam ott, földbe gyökerezett lábakkal. Tudtam, hogy az apósom nem igazán kedvel, amit mondjuk meg is értek, de ez még tőle is sok. Miféle ajánlat ez? Csak szimpla fenyegetés. Lényegében nincs jó döntés, így is, úgy is elvesztek mindent. Ha már így kell történnie, legalább a többiek ne sérüljenek nagyon. Kénytelen leszek elmenni. Remélem, tartja a szavát apósom, és nem bántja, hanem megvédelmezi őket.
Késő délután értem haza. Mielőtt beléptem az ajtón, felvettem egy mosolygós, vidám arcot. A többiek már a megterített asztalnál ücsörögtek. Minamo már nagyon várt, a nyakamba ugorva fogadott, és adott egy csókot. De amikor rám nézett, lefagyott az arcáról a mosoly. Hiába, őt nem tudom átverni, már túlságosan is ismer. Leültünk vacsorázni. A hangulat egész jó volt. Minamo is, és én is próbáltunk vidámnak látszani.
Étkezés után szokás szerint játszottam még egy kicsit Noroival, megmutatta, hogy tegnaphoz képest mennyit fejlődött, majd mindenki alváshoz készülődött, és ágyba bújt. Tsukihoz még bementem, mielőtt lefeküdtem volna.
- Tsuki, úgy örülök, hogy megismertelek. – öleltem magamhoz
- Onii-chan, már megint mi van veled, mi ez az érzelgősség?
- Semmi. – nevettem el magam – Aludj jól.
Búcsúzóul még megsimogattam Tsuki fejét, majd én is nyugovóra tértem. Vagy legalább is úgy tettem. Minamo nem kérdezett semmit, csak átölelt. Tudta, hogy a legtöbb, amit ilyenkor tehet, az ennyi. Sosem voltam a szavak embere. Így, összebújva aludtunk el. Szerencsére Minamo mindig is rossz alvó volt, amikor felkeltem, épp keresztben feküdt az ágyon. Legszívesebben még egyszer, utoljára megcsókoltam volna. De nem lehet. Levettem a szekrény tetejéről az előre megírt levelet, és a párnámra helyeztem. Mielőtt kiléptem az ajtón, vettettem még egy pillantást Minamóra. Így szeretném megőrizni emlékeimben, boldogan, és gondtalanul. Benéztem Tsukihoz is, mélyen aludt, mázlim volt, így biztos nem ébred fel.
Felöltöztem, magamhoz vettem a délután előkészített dolgaimat, az ajtóhoz osontam, utoljára hátranéztem. Vettem egy nagy levegőt, megtöröltem könnyes szemeimet, és kiléptem az ajtón. Innentől kezdve nincsenek érzéseim. Nem családapa, báty, tanító vagyok. Shinobi, aki ölni készül. A düh, a világ gyűlölete, ami oly mélyen van elzárva a szívembe Minamo szeretete által, újra felszínre kell, hogy törjön. Az érzéseimet itt hagyom, és ha valaha visszatérek, megpróbálom újra magamévá tenni őket. Ha képes leszek még Minamo szemébe nézni. Ha képes leszek visszajönni. Ha túlélem. Ha… Becsuktam az ajtót. Most már nincs több ha, nincs jövőm, amin gondolkozni szabad. Csak az eljövendő harc, amire rövid időm van felkészülni. A háború már dúl, és nekem is be kell csatlakoznom. Minamonak nem mondom meg, hogy az apja, a Tűz Országának egyik vezetője kényszerít erre. Soha nem bocsátana meg neki. Én tudom, hogy nehéz időkben meg kell hozni a nehéz döntéseket. Konoha, és az ő szempontjából a feláldozásom a megfelelő lépés. Még ha túl sokat nem is tudok segíteni, egy ekkora háborúban minden apró részlet fontos lehet. Minamo ezt sose értené meg. Ezért kell így elmennem. Ha a szemébe néznék, biztosan meggondolnám magam. Amire most nincs lehetőségem. A húgomról nem is beszélve.
A megbeszélteknek megfelelő helyre, hajnali 2 órára érkeztem meg. Már vártak ott, nem is kevesen. Egy kisebb hadtest volt ott, és természetesen a követ, akivel találkoztam korábban.
- Üdvözlöm, Jaiba-sama. Remélem azért jött, hogy csatlakozzon hozzám.
Bólintottam. Intett egyet, és rajta kívül mindenki elindult a házunk irányába.
- Arra szeretném megkérni, hogy kövessen engem a Tűz Országába, ott majd több információt fog kapni az ügyről. Annyit elárulhatok, a küldetése távoli vidékre fog szólni, és lehet, a visszaútért már nem kell aggódnia.
Nem válaszoltam rá semmit, jelezve, hogy nem igen szeretnék most társalogni. Így indultunk el. Ez a pár hónap, amit együtt töltöttünk, így négyen a családommal, életem legszebb pillanatai voltak. Hogy ezeket az emlékeket megvédhessem, újra harcba kell szállnom. Érzelmek és könyörület nélkül.

A levél tartalma:

Kedvesem!

Hálával tartozom neked, amiért hosszú évekig elviselted azt a terhet, amit rád helyeztem, és azért is, amiért bearanyoztad az életemet. Amikor a szemedbe néztem, akkor voltam a legboldogabb. Beleremegtem, ha megfogtam a kezedet. Mikor lefeküdtem, és úgy éreztem, hogy minden rosszra fordul, akkor átöleltél, és eszembe juttattad, hogy itt vagy nekem te, aki miatt érdemes minden nap felkelni. Örülök, hogy volt valaki, aki hazavárt.

Mindig is úgy gondoltam, hogy egyes-egyedül leszek ebben a világban. Aztán jöttél te. Ugyan még mindig egyedül voltam, de már soha többé nem voltam magányos.
Amikor veled voltam, minden más volt. Az összes haragot, gyűlöletet és kínt, amit éreztem, a világ összes fájdalmát, ami belülről tépett, egy mosollyal képes voltál megszüntetni, és ez az, ami különlegessé tett téged. Elhoztad számomra a békét, amelyre mindig is áhítoztam. Mi egy mosoly számodra? Semmiség. Nekem mégis a világot jelentette. Furcsa, hogy az emberek milyen felelőtlenül és könnyedén dobálóznak a szeretni szóval. Mindig is azt gondoltam, hogy ez a szavacska többet jelent számomra, sőt, talán egészen mást, és boldog vagyok, hogy te is így éreztél.

Sokszor panaszkodnak, hogy zárkózott vagyok. De nem véletlen van így. Azt a csillogást a szemedben sosem fogom elfelejteni, amikor beszéltem hozzád. Szinte ittad a szavaimat. Ez nem rajongás vagy kíváncsiság volt, hanem színtiszta szeretet. Tényleg elhittem, hogy amit mondok, valóban érdekel. Te voltál az egyetlen, aki hajlandó volt megmászni a magas falat, amit magam köré építettem, és elérni, hogy belülre engedjelek. Búcsúzóul csak annyit mondhatok, tudom, hogy nem voltam tökéletes társad, de amit tudtam, megtettem érted. Most viszont nincs más választásom, mint hogy elmegyek. Nem engedhetem, hogy ide is eljusson a háború, és mellettem amúgy sem lennétek biztonságba. Most világégés van, menekülni se tudnánk hova. Nem tehetek mást, a világ akarata elől még én sem tudok elmenekülni.

Kérlek, beszélj Tsukival is. Mond meg neki, hogy szeretem. Tudom, hogy gyávaság az, amit tőled kérek, de képtelen voltam neki bármit is írni. Elrángattam magammal, és most még is magára hagyom. Újra cserbenhagyják, ezért kérlek, bármi történjen is, vigyázz rá és szeresd őt, bármi is történjen. Ezen kívül nem kérek mást, csak hogy vigyázzatok magatokra, és sose felejtsetek el engem. Amíg élek, a szívem a tiéd lesz, még ha várhatóan ez már nem jelent túl sok időt.

Örökké szeretni foglak Minamoto Aimi.

Mineiro

Terumi Mei Szomb. Aug. 20 2016, 15:24

Meghatódtam. *Mei szíve sajog, főleg ha a házasságra gondol*

Jussod +8 chakra!

Jaiba Mineo

Jaiba Mineo

Re: Jaiba Mineo