Jaiba Mineo bővítménye
3 posters
1 / 1 oldal
Jaiba Mineo bővítménye
Jaiba Mineo Vas. Május 01 2011, 23:33
Ekkor elindultam a Tahitogoroshi bázisa felé. Itt éltem egy jó ideig, edzettem, és erősödtem, amíg meg nem támadták a főhadiszállásunkat. Mire magamhoz tértem, már senki nem volt ott, csak romokat találtam. Így hát magamra maradtam. Elkezdtem vándorolni a nagyvilágban. Voltak kisebb-nagyobb összetűzéseim, mint például amikor kalózok támadtak meg egy falut. Épp ott jártam, úgyhogy nem hagyhattam, hogy bármi bántódásuk legyen a falusiaknak. Ilyen útjaimnak az egyikén a Tűz Országának a kikötőjében voltam. Ez elég veszélyes volt, mert bármikor felismerhettek, de ez akkor nem igen érdekelt. Épp a parton elgondolkodva sétálgattam, amikor valaki nekemfutott. Hirtelen előkaptam egy kunait. Szétnéztem, és egy gyönyörű lány volt az. Amikor konstatáltam, hogy semmi veszély nem fenyeget, feltűnésmentesen elraktam a kezemben lévő fegyveremet. Ekkor a lány bemutatkozott: „Minamoto Aimi vagyok.” – mondta. Bemutatkoztam én is. Ám ekkor kardok csörrenését hallottam meg. Épp indultam volna, amikor a lány könyörögve mondta, hogy bármit megad érte, csak segítsek neki megszökni, hisz a fegyveresek őt követik. Nem tudom, hogy miért, de gondolkodás nélkül beleegyeztem. Hogy a szimpátia miatt, vagy sem, felkaptam, és a kis hajómra vittem. Mondtam, hogy maradjon itt. Henge no Jutsu segítségével felvettem az alakját, elcsaltam az őröket, majd egy robbanócetlivel feltartottam őket. Ezek után visszatértem a hajóhoz, és megkérdeztem a legkézenfekvőbb kérdést: „Na, merre tovább?”
Erre a kérdésre meglepődöttség volt a válasz. Hogy hova is menjünk? Végül is a Hó Országára esett a választásunk. Elindultunk hosszú hajóutunkra. Miközben továbbhaladtunk, sok mindenről beszéltünk. El kellett mondanom az újdonsült útitársamnak, ki is vagyok valójában. Azt, hogy elveszett ninja vagyok, és egy szervezet tagja. Nem értettem, miért, de a lány nem botránkozott meg mindezen. Sőt, még a megvető pillantások is elmaradtak, és csak az a gyönyörű mosoly volt látható az arcán, ami már akkor is elvarázsolt. Hihetetlen volt számomra, hogy valaki így viszonyul hozzám. Az emberek általában elkerültek, lenéztek és megvetettek. Egy karcolás miatt a homlokvédőmön. De ő más volt. Ezt már akkor is éreztem. Nem csak azért, mert nem vetett meg. Mást biztos nem mentettem volna meg csak úgy. Hisz miért tettem volna? De ő, ahogy megszólított, és ahogyan rám nézett, éreztem, nem tehetek mást. Mindeközben a beszélgetésünk más irányba terelődött. Az álmaimról kezdtem el mesélni. Ez egy kis meleg családi fészek, amelyben boldogan élhetek.
Már egy jó ideje hajókáztunk, amikor˙a leányzó megkérdezte, hogy evezhet-e. Én igent mondtam, végül is, miért ne? A helycsere izgalmasan alakult, majdnem a tenger fenekére néztünk, de egy kis egyensúlyozással elkerültük a borulást. Ekkor beültem mögé a csónak végébe, ahol épp, hogy csak elfértem. Megfogtam az evezőket, elmagyaráztam, és megmutattam, hogyan is kell evezni. Egész jól ment neki, de azért nem hagytam, hogy egyedül fáradozzon a továbbhaladásunk érdekében. Átkarolva segítettem neki, szorosan hozzásimulva. Furcsa volt, hogy egy vadidegen nem fél tőlem. Jó érzés volt, de szokatlan.
Nemsokára felbukkant a láthatáron a Hó Országa. Most is szép fehér köntösbe volt burkolózva, mint mindig. Régebben is lenyűgözött ez a környék, ez most sem volt másképp. Amíg megérkeztünk, Aiminek meséltem egy kicsit a hóról, hisz ő még sosem látott. Elmeséltem, milyen jó érzés benne hemperegni, milyen az, amikor hóangyalkát, vagy éppen hóembert készít az ember. Amikor megérkeztünk, egy kis kikötőben kötöttünk ki. Amint partra értünk, én elvágódtam a hóban, és elkezdtem hóangyalkát gyártani. Kis idő múlva Aimi is csatlakozott hozzám. Egy kis játék után gyorsan szállást kerestünk, nehogy megfázzunk. Ám még be sem értünk a szállásra, elkezdtünk építeni egy hóembert. A lábát és a fejét én gyúrtam, a hasát útitársnőm. Végén Aimi tett a nyakába egy sálat, hogy jobban hasonlítson rám. Ez nagyon jól esett, még soha senki nem tett felém ilyen gesztust. Ezek után mentünk be a panzióba, és kivettünk két egymás melletti szobát. Lefekvés előtt adtam neki egy „jóéjtpuszit”, amitől Aimi egy picit zavarba jött. Elalvás előtt eljátszadoztam a gondolattal, hogy milyen lenne egy kicsit egyszerű emberként élni.
Mivel este sokáig gondolkodtam, ezért másnap csak későn keltem fel. Felöltöztem, tisztálkodtam, úgy nagyjából 5 percet fésülködtem, hogy minden tincs jól álljon, és ezek után az volt az első, hogy átmentem Aimi szobájába, ám ott nem találtam senkit. Átkutattam a panziót, de sehol sem találtam. Sem az étkezőben, sem máshol. Visszamentem a szobájába, hátha visszatért már. De csalódnom kellett. Ekkor egy addig ismeretlen érzés kezdett el rajtam uralkodni. Megkérdeztem a recepcióst, hogy nem látta-e, hogy merre ment. Szerencsére az öregúr útba igazított, elmondta, hogy az erdőbe ment be. Gyorsan kifutottam az erdőbe, és ott sírás csapta meg a fülemet. Odasiettem a zaj forrásához, és megtaláltam Aimit. De addig nagyon hevesen vert a szívem és nyugtalan voltam, amit nem értettem, hogy miért volt, mert ilyen még sosem fordult elő velem. Megtaláltam Aimit, és ezzel a nyugtalanság is tovaszállt. Ekkor már tudtam, hogy eme különös, új érzésnek Aimihez van köze, már csak azt nem tudtam, hogy miért.
Miután megnyugodott Aimi, elmesélte, hogy milyen látványosságokról szerzett tudomást a környéken. Úgy döntöttünk, hogy az innen nem messze lévő Hóistennő Szentélyét fogjuk megtekinteni. Nem ismertem a helyet, de érdekesnek hangzott. Gyorsan szereztem egy kétszemélyes hójáró gépet, majd a recepcióst megkértem, hogy magyarázza el, hogy is kell oda pontosan eljutni. Indulás előtt megkérdeztem, hogy nincs-e kedve Aiminek vezetnie a hójárót. Ő természetesen igent mondott. Ő ült előre, én mögé. Eleinte segítettem neki a kormányzásba, de nagyon hamar belejött, úgyhogy inkább hagytam, hogy vezesse magától. Néha megálltunk útbaigazítást kérni, de így is nagyon hamar megérkeztünk. Már messziről kitűnt a tájból a szentély. De nem csak a kinézete miatt, sokkal inkább gigantikus méretei tették feltűnővé. Falai fehér márványból és hegyikristályból készültek. Szerencsénk volt, épp nem volt nagy tömeg. Amikor beléptünk, varázslatos látvány tárult elénk. A falak gyönyörűen voltak díszítve freskókkal, melyeken a Hóistennő szerepelt. Ekkor elmesélte Aimi, hogy akik ezen a szent helyen kötnek barátságot, azok védelmezője a Hóistennő lesz, és a legenda szerint barátságuk az idők végezetéig tart majd. Majd így szólt: „Mondd, leszel a barátom, Mineiro Naro?" Gondolkodás nélkül vágtam rá: „Igen! Mindörökké." Barát… Nekem még sosem volt olyan igazi. De Aimi… Igen, ő az. Elfogad annak, aki vagyok… Az ígéretünket kisujjaink összefűzésével pecsételtük meg, s eközben a Hóistennő hatalmas szobrának a gyémántszemében megcsillant a besütődő napfény.
Ezután elkezdtünk tanakodni, hogyan is folytassuk az utunkat. Arra jutottunk, hogy jó lenne valami téli sportot kipróbálni, a korcsolyára esett a választásunk. Ez most egy merőben új helyzet volt, mert most mindkettőnknek új dolog volt a korcsolyázás. Amikor megérkeztünk, gyorsan vettem jegyeket, béreltünk korcsolyákat, és már siettünk is a pályára. Úgy gondoltam, hogy nem lehet nehéz a korcsolyázás. Tévedtem. Nagy lendülettel megindultam, és azzal a lendülettel egy hatalmasat borultam. Biztos vicces látvány lehettem. Pláne, amikor megpróbáltam felállni. Úgy 3-4 alkalom után sikerült is… Aimi óvatosabban próbálkozott a jégre jönni, de így is elesett. Aztán egymás kezét fogva próbálkoztunk, és így egészen jól is haladtunk. De így is hatalmasat borultunk. Ekkor segítségünkre kelt egy tapasztaltabb páros, innen már nagyobb esések nélkül tudtunk továbbhaladni. Úgy 2 órányi korcsolyázás után kifáradva tértünk le a pályáról. Mivel nagyon éhesek voltunk, elhatároztuk, hogy eszünk. Aimi rám bízta a választást, és mivel nekem a kedvenc ételem a ramen, ezért kerestünk egy ramenest.
Beléptünk, és ínycsiklandozó illat csapta meg az orrunkat. Rendeltünk 2 miso rament. Leültünk egy hátsó, eldugott asztalhoz. Aimi kicsit bizonytalanul kezdett neki az evéshez, de nagyon belejött, sőt, dupla adagot evett. Zökkenőmentesen zajlott le az ebédünk, egészen addig, míg egyszer csak azt láttam, hogy Aimi nagyon feszült lett. Ráadásul egy nemrég belépett ember miatt. Fizettem, majd gyorsan távoztunk, a WC ablakán át.
Eme kisebb közjáték után elmentünk ruhát vásárolni. Soha sem gondoltam volna, hogy ez egy ilyen hosszadalmas és unalmas folyamat. Próbáltam az unalmamat leplezni, de úgy gondolom, hogy nem sikerült maradéktalanul. Mindenesetre, amikor elmentünk a panzióba, Aimi már csak egy mosolyt kért éjszakára.
Sok mindent megéltem már, de azt hiszem megtaláltam a világ legfárasztóbb elfoglaltságát: vásárolni egy lánnyal… Mivel nagyon fáradt voltam, igen hamar elaludtam, még az ajtót sem zártam be. Az éjszaka közepén felébredtem, és amikor megfordultam az ágyban, azt láttam, hogy Aimi fekszik a földön. Nagyon gyorsan felpattantam, és megnéztem, nincs-e semmi baja. Szerencsére nem volt, csak szundikált. Óvatosan felemeltem, úgy, hogy nehogy felébredjen, és átvittem a saját szobájába. Lefektettem az ágyra, betakargattam a takarójával. Ezután visszafeküdtem aludni. Úgy érzem, hogy nagyon megkedveltem ezt a lányt.
Másnap, amikor felébredtem, Aimi elkezdett mentegetőzni, de mondtam neki, hogy ne zavartassa magát. Ezután elindultunk a város belsejébe, hisz nem hagyhattuk ki a messzeföldön híres Yukigakurei jégszobrász versenyt. A város dugig volt emberekkel, és az ilyenkor megszokott árusokkal, bódékkal, és ez egyre bentebb haladva fokozódott. Kicsit rossz érzésem volt, nem szerettem ilyen nagy tömegben járkálni, mert bármikor összefuthattam konohai ”ismerősökkel”. Ekkor arra lettem figyelmes, hogy Aimi elkezdett egy irányba húzni. Hagytam magam, és végül egy fényképező automatánál kötöttünk ki. Itt csináltunk jó pár képet. Mindenfélét készítettünk: vicceset, komolyat, mosolygósat, bandzsítósat. Ezeken nagyjából sikerült megosztoznunk. Ekkor úgy gondoltam, hogy meglepem útitársnőmet valamivel. "Mindig oda akartam adni valakinek, de még nem találkoztam olyannal, aki méltó rá. De te az vagy." – mondtam, miközben átnyújtottam neki a homlokvédőmet. Ettől láttam Aimin, hogy nagyon meghatódott. Közben eljutottunk a főtérig, ahol épp ekkor kezdődött a fesztivál. Rácsodálkoztam, hogy mennyi, és milyen érdekes módszerrel készítik a szobrokat. Eközben egy öregúr lépett oda hozzánk. Felkért minket, hogy álljunk neki modellt. Egy gyors szemkontaktus és két bólintás után beleegyeztünk. Miközben faragta a szobrot, sok mindenről beszélt az öreg. Arról, hogy elvesztette korán a feleségét, és hogy azóta fiatal párokról mintázza meg a szobrait, de még sohasem nyert. Miközben ott ültünk, Aimi felvetette, hogy lerajzolna engem. Én örömmel belementem, de csak egy feltétellel: ha a szebbik felemet rajzolja le. Itt szerintem egy picit félre értette, mire gondolok, de azért tetettem utána is az ártatlant, mikor rájöttem, mire is gondolhatott. Amint elkészültünk, az öregúr máris Aimi kezébe helyezett egy lapot és ceruzákat. Ahogy ültem, észrevettem, hogy egyre többen gyűltek oda körénk. Ez két keresett személy számára nem túl jó. Amikor Aimi felnézett, láttam rajta, hogy nagyon megrémült, ezért gyorsan eltűntünk onnan, és egy kis utcában ültünk be egy kis étterembe. Szegény Aimin látszódott, hogy nagyon megrémült, ezért megpróbáltam elterelni a figyelmét. Erre 1-1 jégkrémtál tökéletes volt. Közben elmondtam neki, mennyire tetszik a kép, amit rajzolt. Nagyon szépen rajzolt, ami rólam nem igazán mondható el. Közben azt is megtárgyaltuk, hogy ki milyen fagyit szeret. Kezdett esteledni, ezért most egy tényleg rövid bevásárlás keretében beszereztük azt, amire még szükségünk volt. Amikor mentünk vissza a panzióba, láttuk egy tévébe a fesztivál eredményhirdetését. A mi szobrunk lett a nyertes. Ekkor sajnáltam egy kicsit az öregurat, hogy otthagytuk faképnél, de nem nagyon tehetünk mást. Amikor visszaértünk, úgy döntöttünk, hogy kiülünk a tetőre még csodálni a várost. Az ég nagyon tiszta volt, ki is választottuk a közös csillagunkat. Eme gyönyörű éjszaka zárásaként. Aimi a karjaimban aludt el. Levittem az ágyába, adtam az arcára egy puszit, és hagytam aludni. Úgy érzem, beleszerettem ebbe a lányba.
Reggel korán felkeltem. Szép reggelre ébredtünk. Ezért kiültem a tetőre egy kicsit süttetni a hasam. Ekkor megpillantottam az ablakban Aimit. Gondoltam, megviccelem. Úgy tettem, mintha leestem volna a tetőről. Ettől ő úgy megijedt, hogy hátrabukott a mögötte lévő székben. Szerencsére nem ütötte meg nagyon magát. Ezután lementünk reggelizni, majd elindultunk a messzi távolba, hisz sorsolással ezt választottuk. A táj nagyon szép volt, az egészet frissen esett hó borította. Ez megnehezítette az utunkat, de nagy nehezen csak megérkeztünk a vendégházhoz. Gyorsan szedtem fát, begyújtottam, ezalatt Aimi megterített. Már jó ideje láttam rajta, hogy valami feszélyezi. Hatalmas vihar volt kint, amitől nagyon félt Aimi. Szerencsére a fejemben volt még a dallam, amit Hagane énekelt nekem mindig, amikor rémálmom volt. Közben elmondta Aimi, hogy ő igazából egy hercegnő. De már rég beleszerettem, és ezen nem változtatott semmi. Ez megnyugtatta Aimit, aki ezért cserébe egy puszit nyomott az arcomra. Ettől nagyon elpirultam, és éreztem, hogy egyre gyorsabban dobog a szívem. Ez az érzés nagyon magával ragadott. Úgy éreztem, meg kell tennem. Megfogtam a két vállát, közelebb húztam magamhoz, és megcsókoltam. Amíg a csók tartott, az volt életem addigi legszebb pár pillanata. Rögtön után jött a második is. Ezután már tudtam. Nincs visszaút. Végérvényesen beleszerettem Aimibe. Amikor átölelt, vagy megsimogatta az arcomat, mindinkább egyre hevesebben vert a szívem. Mégis, a legjobb érzés az volt, amikor a szemébe néztem. Láttam abban a gyönyör szempárban a szeretetet, ami engem mostanában igen csak elkerült. Közben megvacsoráztunk, és utána összebújva beszélgettünk még egy kicsit. Tudtam, hogy ezt az estét, és az első embert, akit először tudtam tiszta szívemből szeretni, soha nem fogom elfelejteni, akármi is történjen.
Ezek után kimentünk, hogy építsünk egy iglut. De Aimi úgy gondolta, ő mást szeretne csinálni. Miközben elkezdtem a hótéglákat gyártani, Aimi orvul, hátulról megdobta egy hógolyóval, majd nevetve szaladt egy közeli fa fedezékébe. Közben újabb hókupacot kezdett golyóformába ölteni. „Egy ninját hátba támadni. Jól meggondoltad ezt Minamoto Aimi? Nem kellett volna…” Kihasználva azt, hogy a lány hátat fordított nekem, gyorsan felmásztam arra a fára, amelyiknek a tövébe a lány állt. Amikor elkezdett keresni, egyből leugrottam onnan, és magammal rántotta a lányt. Persze vigyázva arra, nehogy megüsse magát. Így mindketten a hóban landoltunk. Láthatóan Aimit váratlanul érték az események. A hóban hancúroztunk egy kis ideig még, majd amikor már eléggé kihűltünk, bementünk a kunyhó jótékony falai közé. Bementünk, egyesével letusoltunk, majd lefeküdtünk aludni.
Másnap reggel Aimi rosszul ébredt. Látszott rajta, hogy bal lábbal kelt. Megreggeliztünk, és közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy a távoli fürdőbe megyünk majd, amit hanyagoltunk a hosszabb túra kedvéért. Gyorsan megreggeliztünk, összeszedtük a cókmókjainkat, összetakarítottunk magunk után. A tegnapi birkózás után szerencsére megszáradtak a ruháink, így felöltöztünk. Kiléptünk az ajtón, megtettünk pár métert, majd visszafordultam.
- Ezt a helyet soha nem fogom elfelejteni. Örökre az emlékeimbe zárom.
Majd nyugodtabb tempóban elindultunk visszafelé a faluba. A visszaúton a táj semmit nem változott, csak a tegnap esti vihar miatt 20 cm-rel több hó volt. Nagyon a lelkemre vettem, hogy Aiminek rossz kedve van. Így az első adandó alkalommal, amint jég közelébe értünk, bedobtam egy figurát. Profi korcsolyázókat megszégyenítő módon ugrottam a levegőbe, megfordultam a tengelyem körül, de a leérkezés nem sikerült résmentesen. Hatalmas esés lett a vége. Aimi segített felkelni. A produkcióm következtében picit jobb hangulatban folytattuk utunkat. A távolban megbúvó falu egyre közelebb és közelebb ért, mígnem a kapujánál találtuk magukat. De nem mentünk be rajta, mert a fürdő a városon kívül volt, az egyik közeli kis domb tetején. Így hát oda mentünk. Rövid fürdőruha vásárlás után elkezdtünk öltözni. Fantáziám persze egyből beindult. Aimi ruhában is nagyon formás volt, fürdőruhában még gyönyörűbb lehet. Ekkor, kimentem, Aimi még sehol sem volt. Amikor kilépett az öltözőből, odasiettem hozzá. Még annál is varázslatosabban nézett ki, mint ahogy azt gondoltam. Kézenfogva mentünk be a medencébe. Kis idő múlva egy kisebb csapat kezdett el közeledni hozzánk. Egy fiú megfogta Aimi karját, és elkezdte arrébbhúzni. Ekkor Aimi egy jól irányzott rúgással szabadult meg fogvatartójától, majd egy szőke lányra vetette magát. Úgy tépte, ütötte, ahogy csak bírta. Mielőtt komolyabb baja esett volna mindkettőjüknek – bár a helyzetet elnézve inkább a szőke lánynak – szétválasztottam őket. Átöleltem barátnőmet, és közöltem az újonnan szerzett ismerőseinkkel, hogy a társaságuk nem kívánatos. Szerencséjükre nem akadékoskodtak. Szegény Aimi sem úszta meg sérülés nélkül a verekedést. A kérdésemre, hogy honnan tanult meg verekedni, mosolyogva azt válaszolta, hogy két lovászfiútól fiatalabb korában tanult egy-két fogást. A nap további részében nem zavartak már meg minket, így zavartalanul tudtuk élvezni a fürdőzést, és egymás társaságát. Amikor kiértünk az utcára, ahol megpillantottuk a csillagunkat, és közben megtárgyaltuk, hogy ennünk kéne valamit. Ezért beültünk a fürdő éttermébe. Éppen belekezdte volna a vacsorába, amikor láttam, hogy szerelmem ledől a székről, és nem mozdul. Ezt látva hirtelen az ijedtségtől nem tudtam, hogy mit tegyek. Aztán miután feleszméltem, felkaptam Aimit, megkérdeztem a vendégektől, hogy hol van a kórház, és teljes erőmből elkezdtem vele futni. Gyorsan odaértem, ahol egy doktorba botlottam, aki nagyon segítőkész volt, és egyből kezelésbe vette az eszméletlen lányt. Nem tudtam semmit tenni, csak ültem, és vártam. Mondták, hogy jobb lenne, ha aludnék, de nem tudtam. Több órát voltam fönn. Próbáltam elaludni, de az aggodalom miatt nem tudtam. Majd egyszer sikoltásra eszméltem föl, felpattantam, és berohantam Aimi szobájába. Az orvos elmondta, hogy szerencsére azon kívül, hogy kimerült, nincs semmi baja. Ez a hír nagyon megnyugtatott. Majd miután ezt közölte, kiment. Már éppen a megszokott módon, az ablakon keresztül készültünk távozni, amikor visszatért, és közölte, hogy ha sietünk, akár távozhatunk is. Éltünk is a lehetőséggel.
Egyből a tegnapi étterembe tértünk vissza, ahol a tulajdonos nagyon kedvesen fogadott minket, és felajánlott egy ingyen ebédet nekünk, amit nekünk el kellet fogadni. Megreggeliztünk, ám ekkor rossz hírrel tért vissza a tulaj. Egy ember érdeklődött utánunk, szerencsére a tulaj falazott nekünk. Nem volt más választásunk, újra az ablakon át kellett távoznunk. A parkolóban szereztünk egy hójárgányt, majd elindultunk. Szerencsére még épp időben, így esélyük sem volt elkapni minket az üldözőinknek.
A nagy semmiben suhantunk járművünk hátán, amikor közös megegyezés alapján a legnagyobb kikötő felé vettük az irányt, hátha erre nem számít a keresőcsapat. Amikor odaértünk, nem mehettünk be csak úgy, hisz úgy hamar ránkleltek volna. Aimi haját feketére festettük, hisz így alig lehetett megismerni, és megbeszéltük, hogy eljátssza, hogy beteg. Én pedig felvettem a reggeli orvos képét. Az őrségen kellet már csak átjutni, és eltűnhettünk innen. Hatalmas volt a sor, és mindenkit átvizsgáltak. Természetesen minket is. Amikor odajött hozzánk az őr, épp akkor kezdett el Aimi köhögni és az orra is elkezdett folyni. Először nagyon megijedtem, hogy nehogy tényleg valami baja legyen, de szerencsére csak az orra vére eredt meg. Az őr nagyon könnyen beengedett minket, inkább mentette a bőrét... A megbeszéltek szerint az első induló hajóra szálltunk fel. Minden fennakadás nélkül indultunk el a Hold Országa felé.
Erre a kérdésre meglepődöttség volt a válasz. Hogy hova is menjünk? Végül is a Hó Országára esett a választásunk. Elindultunk hosszú hajóutunkra. Miközben továbbhaladtunk, sok mindenről beszéltünk. El kellett mondanom az újdonsült útitársamnak, ki is vagyok valójában. Azt, hogy elveszett ninja vagyok, és egy szervezet tagja. Nem értettem, miért, de a lány nem botránkozott meg mindezen. Sőt, még a megvető pillantások is elmaradtak, és csak az a gyönyörű mosoly volt látható az arcán, ami már akkor is elvarázsolt. Hihetetlen volt számomra, hogy valaki így viszonyul hozzám. Az emberek általában elkerültek, lenéztek és megvetettek. Egy karcolás miatt a homlokvédőmön. De ő más volt. Ezt már akkor is éreztem. Nem csak azért, mert nem vetett meg. Mást biztos nem mentettem volna meg csak úgy. Hisz miért tettem volna? De ő, ahogy megszólított, és ahogyan rám nézett, éreztem, nem tehetek mást. Mindeközben a beszélgetésünk más irányba terelődött. Az álmaimról kezdtem el mesélni. Ez egy kis meleg családi fészek, amelyben boldogan élhetek.
Már egy jó ideje hajókáztunk, amikor˙a leányzó megkérdezte, hogy evezhet-e. Én igent mondtam, végül is, miért ne? A helycsere izgalmasan alakult, majdnem a tenger fenekére néztünk, de egy kis egyensúlyozással elkerültük a borulást. Ekkor beültem mögé a csónak végébe, ahol épp, hogy csak elfértem. Megfogtam az evezőket, elmagyaráztam, és megmutattam, hogyan is kell evezni. Egész jól ment neki, de azért nem hagytam, hogy egyedül fáradozzon a továbbhaladásunk érdekében. Átkarolva segítettem neki, szorosan hozzásimulva. Furcsa volt, hogy egy vadidegen nem fél tőlem. Jó érzés volt, de szokatlan.
Nemsokára felbukkant a láthatáron a Hó Országa. Most is szép fehér köntösbe volt burkolózva, mint mindig. Régebben is lenyűgözött ez a környék, ez most sem volt másképp. Amíg megérkeztünk, Aiminek meséltem egy kicsit a hóról, hisz ő még sosem látott. Elmeséltem, milyen jó érzés benne hemperegni, milyen az, amikor hóangyalkát, vagy éppen hóembert készít az ember. Amikor megérkeztünk, egy kis kikötőben kötöttünk ki. Amint partra értünk, én elvágódtam a hóban, és elkezdtem hóangyalkát gyártani. Kis idő múlva Aimi is csatlakozott hozzám. Egy kis játék után gyorsan szállást kerestünk, nehogy megfázzunk. Ám még be sem értünk a szállásra, elkezdtünk építeni egy hóembert. A lábát és a fejét én gyúrtam, a hasát útitársnőm. Végén Aimi tett a nyakába egy sálat, hogy jobban hasonlítson rám. Ez nagyon jól esett, még soha senki nem tett felém ilyen gesztust. Ezek után mentünk be a panzióba, és kivettünk két egymás melletti szobát. Lefekvés előtt adtam neki egy „jóéjtpuszit”, amitől Aimi egy picit zavarba jött. Elalvás előtt eljátszadoztam a gondolattal, hogy milyen lenne egy kicsit egyszerű emberként élni.
Mivel este sokáig gondolkodtam, ezért másnap csak későn keltem fel. Felöltöztem, tisztálkodtam, úgy nagyjából 5 percet fésülködtem, hogy minden tincs jól álljon, és ezek után az volt az első, hogy átmentem Aimi szobájába, ám ott nem találtam senkit. Átkutattam a panziót, de sehol sem találtam. Sem az étkezőben, sem máshol. Visszamentem a szobájába, hátha visszatért már. De csalódnom kellett. Ekkor egy addig ismeretlen érzés kezdett el rajtam uralkodni. Megkérdeztem a recepcióst, hogy nem látta-e, hogy merre ment. Szerencsére az öregúr útba igazított, elmondta, hogy az erdőbe ment be. Gyorsan kifutottam az erdőbe, és ott sírás csapta meg a fülemet. Odasiettem a zaj forrásához, és megtaláltam Aimit. De addig nagyon hevesen vert a szívem és nyugtalan voltam, amit nem értettem, hogy miért volt, mert ilyen még sosem fordult elő velem. Megtaláltam Aimit, és ezzel a nyugtalanság is tovaszállt. Ekkor már tudtam, hogy eme különös, új érzésnek Aimihez van köze, már csak azt nem tudtam, hogy miért.
Miután megnyugodott Aimi, elmesélte, hogy milyen látványosságokról szerzett tudomást a környéken. Úgy döntöttünk, hogy az innen nem messze lévő Hóistennő Szentélyét fogjuk megtekinteni. Nem ismertem a helyet, de érdekesnek hangzott. Gyorsan szereztem egy kétszemélyes hójáró gépet, majd a recepcióst megkértem, hogy magyarázza el, hogy is kell oda pontosan eljutni. Indulás előtt megkérdeztem, hogy nincs-e kedve Aiminek vezetnie a hójárót. Ő természetesen igent mondott. Ő ült előre, én mögé. Eleinte segítettem neki a kormányzásba, de nagyon hamar belejött, úgyhogy inkább hagytam, hogy vezesse magától. Néha megálltunk útbaigazítást kérni, de így is nagyon hamar megérkeztünk. Már messziről kitűnt a tájból a szentély. De nem csak a kinézete miatt, sokkal inkább gigantikus méretei tették feltűnővé. Falai fehér márványból és hegyikristályból készültek. Szerencsénk volt, épp nem volt nagy tömeg. Amikor beléptünk, varázslatos látvány tárult elénk. A falak gyönyörűen voltak díszítve freskókkal, melyeken a Hóistennő szerepelt. Ekkor elmesélte Aimi, hogy akik ezen a szent helyen kötnek barátságot, azok védelmezője a Hóistennő lesz, és a legenda szerint barátságuk az idők végezetéig tart majd. Majd így szólt: „Mondd, leszel a barátom, Mineiro Naro?" Gondolkodás nélkül vágtam rá: „Igen! Mindörökké." Barát… Nekem még sosem volt olyan igazi. De Aimi… Igen, ő az. Elfogad annak, aki vagyok… Az ígéretünket kisujjaink összefűzésével pecsételtük meg, s eközben a Hóistennő hatalmas szobrának a gyémántszemében megcsillant a besütődő napfény.
Ezután elkezdtünk tanakodni, hogyan is folytassuk az utunkat. Arra jutottunk, hogy jó lenne valami téli sportot kipróbálni, a korcsolyára esett a választásunk. Ez most egy merőben új helyzet volt, mert most mindkettőnknek új dolog volt a korcsolyázás. Amikor megérkeztünk, gyorsan vettem jegyeket, béreltünk korcsolyákat, és már siettünk is a pályára. Úgy gondoltam, hogy nem lehet nehéz a korcsolyázás. Tévedtem. Nagy lendülettel megindultam, és azzal a lendülettel egy hatalmasat borultam. Biztos vicces látvány lehettem. Pláne, amikor megpróbáltam felállni. Úgy 3-4 alkalom után sikerült is… Aimi óvatosabban próbálkozott a jégre jönni, de így is elesett. Aztán egymás kezét fogva próbálkoztunk, és így egészen jól is haladtunk. De így is hatalmasat borultunk. Ekkor segítségünkre kelt egy tapasztaltabb páros, innen már nagyobb esések nélkül tudtunk továbbhaladni. Úgy 2 órányi korcsolyázás után kifáradva tértünk le a pályáról. Mivel nagyon éhesek voltunk, elhatároztuk, hogy eszünk. Aimi rám bízta a választást, és mivel nekem a kedvenc ételem a ramen, ezért kerestünk egy ramenest.
Beléptünk, és ínycsiklandozó illat csapta meg az orrunkat. Rendeltünk 2 miso rament. Leültünk egy hátsó, eldugott asztalhoz. Aimi kicsit bizonytalanul kezdett neki az evéshez, de nagyon belejött, sőt, dupla adagot evett. Zökkenőmentesen zajlott le az ebédünk, egészen addig, míg egyszer csak azt láttam, hogy Aimi nagyon feszült lett. Ráadásul egy nemrég belépett ember miatt. Fizettem, majd gyorsan távoztunk, a WC ablakán át.
Eme kisebb közjáték után elmentünk ruhát vásárolni. Soha sem gondoltam volna, hogy ez egy ilyen hosszadalmas és unalmas folyamat. Próbáltam az unalmamat leplezni, de úgy gondolom, hogy nem sikerült maradéktalanul. Mindenesetre, amikor elmentünk a panzióba, Aimi már csak egy mosolyt kért éjszakára.
Sok mindent megéltem már, de azt hiszem megtaláltam a világ legfárasztóbb elfoglaltságát: vásárolni egy lánnyal… Mivel nagyon fáradt voltam, igen hamar elaludtam, még az ajtót sem zártam be. Az éjszaka közepén felébredtem, és amikor megfordultam az ágyban, azt láttam, hogy Aimi fekszik a földön. Nagyon gyorsan felpattantam, és megnéztem, nincs-e semmi baja. Szerencsére nem volt, csak szundikált. Óvatosan felemeltem, úgy, hogy nehogy felébredjen, és átvittem a saját szobájába. Lefektettem az ágyra, betakargattam a takarójával. Ezután visszafeküdtem aludni. Úgy érzem, hogy nagyon megkedveltem ezt a lányt.
Másnap, amikor felébredtem, Aimi elkezdett mentegetőzni, de mondtam neki, hogy ne zavartassa magát. Ezután elindultunk a város belsejébe, hisz nem hagyhattuk ki a messzeföldön híres Yukigakurei jégszobrász versenyt. A város dugig volt emberekkel, és az ilyenkor megszokott árusokkal, bódékkal, és ez egyre bentebb haladva fokozódott. Kicsit rossz érzésem volt, nem szerettem ilyen nagy tömegben járkálni, mert bármikor összefuthattam konohai ”ismerősökkel”. Ekkor arra lettem figyelmes, hogy Aimi elkezdett egy irányba húzni. Hagytam magam, és végül egy fényképező automatánál kötöttünk ki. Itt csináltunk jó pár képet. Mindenfélét készítettünk: vicceset, komolyat, mosolygósat, bandzsítósat. Ezeken nagyjából sikerült megosztoznunk. Ekkor úgy gondoltam, hogy meglepem útitársnőmet valamivel. "Mindig oda akartam adni valakinek, de még nem találkoztam olyannal, aki méltó rá. De te az vagy." – mondtam, miközben átnyújtottam neki a homlokvédőmet. Ettől láttam Aimin, hogy nagyon meghatódott. Közben eljutottunk a főtérig, ahol épp ekkor kezdődött a fesztivál. Rácsodálkoztam, hogy mennyi, és milyen érdekes módszerrel készítik a szobrokat. Eközben egy öregúr lépett oda hozzánk. Felkért minket, hogy álljunk neki modellt. Egy gyors szemkontaktus és két bólintás után beleegyeztünk. Miközben faragta a szobrot, sok mindenről beszélt az öreg. Arról, hogy elvesztette korán a feleségét, és hogy azóta fiatal párokról mintázza meg a szobrait, de még sohasem nyert. Miközben ott ültünk, Aimi felvetette, hogy lerajzolna engem. Én örömmel belementem, de csak egy feltétellel: ha a szebbik felemet rajzolja le. Itt szerintem egy picit félre értette, mire gondolok, de azért tetettem utána is az ártatlant, mikor rájöttem, mire is gondolhatott. Amint elkészültünk, az öregúr máris Aimi kezébe helyezett egy lapot és ceruzákat. Ahogy ültem, észrevettem, hogy egyre többen gyűltek oda körénk. Ez két keresett személy számára nem túl jó. Amikor Aimi felnézett, láttam rajta, hogy nagyon megrémült, ezért gyorsan eltűntünk onnan, és egy kis utcában ültünk be egy kis étterembe. Szegény Aimin látszódott, hogy nagyon megrémült, ezért megpróbáltam elterelni a figyelmét. Erre 1-1 jégkrémtál tökéletes volt. Közben elmondtam neki, mennyire tetszik a kép, amit rajzolt. Nagyon szépen rajzolt, ami rólam nem igazán mondható el. Közben azt is megtárgyaltuk, hogy ki milyen fagyit szeret. Kezdett esteledni, ezért most egy tényleg rövid bevásárlás keretében beszereztük azt, amire még szükségünk volt. Amikor mentünk vissza a panzióba, láttuk egy tévébe a fesztivál eredményhirdetését. A mi szobrunk lett a nyertes. Ekkor sajnáltam egy kicsit az öregurat, hogy otthagytuk faképnél, de nem nagyon tehetünk mást. Amikor visszaértünk, úgy döntöttünk, hogy kiülünk a tetőre még csodálni a várost. Az ég nagyon tiszta volt, ki is választottuk a közös csillagunkat. Eme gyönyörű éjszaka zárásaként. Aimi a karjaimban aludt el. Levittem az ágyába, adtam az arcára egy puszit, és hagytam aludni. Úgy érzem, beleszerettem ebbe a lányba.
Reggel korán felkeltem. Szép reggelre ébredtünk. Ezért kiültem a tetőre egy kicsit süttetni a hasam. Ekkor megpillantottam az ablakban Aimit. Gondoltam, megviccelem. Úgy tettem, mintha leestem volna a tetőről. Ettől ő úgy megijedt, hogy hátrabukott a mögötte lévő székben. Szerencsére nem ütötte meg nagyon magát. Ezután lementünk reggelizni, majd elindultunk a messzi távolba, hisz sorsolással ezt választottuk. A táj nagyon szép volt, az egészet frissen esett hó borította. Ez megnehezítette az utunkat, de nagy nehezen csak megérkeztünk a vendégházhoz. Gyorsan szedtem fát, begyújtottam, ezalatt Aimi megterített. Már jó ideje láttam rajta, hogy valami feszélyezi. Hatalmas vihar volt kint, amitől nagyon félt Aimi. Szerencsére a fejemben volt még a dallam, amit Hagane énekelt nekem mindig, amikor rémálmom volt. Közben elmondta Aimi, hogy ő igazából egy hercegnő. De már rég beleszerettem, és ezen nem változtatott semmi. Ez megnyugtatta Aimit, aki ezért cserébe egy puszit nyomott az arcomra. Ettől nagyon elpirultam, és éreztem, hogy egyre gyorsabban dobog a szívem. Ez az érzés nagyon magával ragadott. Úgy éreztem, meg kell tennem. Megfogtam a két vállát, közelebb húztam magamhoz, és megcsókoltam. Amíg a csók tartott, az volt életem addigi legszebb pár pillanata. Rögtön után jött a második is. Ezután már tudtam. Nincs visszaút. Végérvényesen beleszerettem Aimibe. Amikor átölelt, vagy megsimogatta az arcomat, mindinkább egyre hevesebben vert a szívem. Mégis, a legjobb érzés az volt, amikor a szemébe néztem. Láttam abban a gyönyör szempárban a szeretetet, ami engem mostanában igen csak elkerült. Közben megvacsoráztunk, és utána összebújva beszélgettünk még egy kicsit. Tudtam, hogy ezt az estét, és az első embert, akit először tudtam tiszta szívemből szeretni, soha nem fogom elfelejteni, akármi is történjen.
Ezek után kimentünk, hogy építsünk egy iglut. De Aimi úgy gondolta, ő mást szeretne csinálni. Miközben elkezdtem a hótéglákat gyártani, Aimi orvul, hátulról megdobta egy hógolyóval, majd nevetve szaladt egy közeli fa fedezékébe. Közben újabb hókupacot kezdett golyóformába ölteni. „Egy ninját hátba támadni. Jól meggondoltad ezt Minamoto Aimi? Nem kellett volna…” Kihasználva azt, hogy a lány hátat fordított nekem, gyorsan felmásztam arra a fára, amelyiknek a tövébe a lány állt. Amikor elkezdett keresni, egyből leugrottam onnan, és magammal rántotta a lányt. Persze vigyázva arra, nehogy megüsse magát. Így mindketten a hóban landoltunk. Láthatóan Aimit váratlanul érték az események. A hóban hancúroztunk egy kis ideig még, majd amikor már eléggé kihűltünk, bementünk a kunyhó jótékony falai közé. Bementünk, egyesével letusoltunk, majd lefeküdtünk aludni.
Másnap reggel Aimi rosszul ébredt. Látszott rajta, hogy bal lábbal kelt. Megreggeliztünk, és közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy a távoli fürdőbe megyünk majd, amit hanyagoltunk a hosszabb túra kedvéért. Gyorsan megreggeliztünk, összeszedtük a cókmókjainkat, összetakarítottunk magunk után. A tegnapi birkózás után szerencsére megszáradtak a ruháink, így felöltöztünk. Kiléptünk az ajtón, megtettünk pár métert, majd visszafordultam.
- Ezt a helyet soha nem fogom elfelejteni. Örökre az emlékeimbe zárom.
Majd nyugodtabb tempóban elindultunk visszafelé a faluba. A visszaúton a táj semmit nem változott, csak a tegnap esti vihar miatt 20 cm-rel több hó volt. Nagyon a lelkemre vettem, hogy Aiminek rossz kedve van. Így az első adandó alkalommal, amint jég közelébe értünk, bedobtam egy figurát. Profi korcsolyázókat megszégyenítő módon ugrottam a levegőbe, megfordultam a tengelyem körül, de a leérkezés nem sikerült résmentesen. Hatalmas esés lett a vége. Aimi segített felkelni. A produkcióm következtében picit jobb hangulatban folytattuk utunkat. A távolban megbúvó falu egyre közelebb és közelebb ért, mígnem a kapujánál találtuk magukat. De nem mentünk be rajta, mert a fürdő a városon kívül volt, az egyik közeli kis domb tetején. Így hát oda mentünk. Rövid fürdőruha vásárlás után elkezdtünk öltözni. Fantáziám persze egyből beindult. Aimi ruhában is nagyon formás volt, fürdőruhában még gyönyörűbb lehet. Ekkor, kimentem, Aimi még sehol sem volt. Amikor kilépett az öltözőből, odasiettem hozzá. Még annál is varázslatosabban nézett ki, mint ahogy azt gondoltam. Kézenfogva mentünk be a medencébe. Kis idő múlva egy kisebb csapat kezdett el közeledni hozzánk. Egy fiú megfogta Aimi karját, és elkezdte arrébbhúzni. Ekkor Aimi egy jól irányzott rúgással szabadult meg fogvatartójától, majd egy szőke lányra vetette magát. Úgy tépte, ütötte, ahogy csak bírta. Mielőtt komolyabb baja esett volna mindkettőjüknek – bár a helyzetet elnézve inkább a szőke lánynak – szétválasztottam őket. Átöleltem barátnőmet, és közöltem az újonnan szerzett ismerőseinkkel, hogy a társaságuk nem kívánatos. Szerencséjükre nem akadékoskodtak. Szegény Aimi sem úszta meg sérülés nélkül a verekedést. A kérdésemre, hogy honnan tanult meg verekedni, mosolyogva azt válaszolta, hogy két lovászfiútól fiatalabb korában tanult egy-két fogást. A nap további részében nem zavartak már meg minket, így zavartalanul tudtuk élvezni a fürdőzést, és egymás társaságát. Amikor kiértünk az utcára, ahol megpillantottuk a csillagunkat, és közben megtárgyaltuk, hogy ennünk kéne valamit. Ezért beültünk a fürdő éttermébe. Éppen belekezdte volna a vacsorába, amikor láttam, hogy szerelmem ledől a székről, és nem mozdul. Ezt látva hirtelen az ijedtségtől nem tudtam, hogy mit tegyek. Aztán miután feleszméltem, felkaptam Aimit, megkérdeztem a vendégektől, hogy hol van a kórház, és teljes erőmből elkezdtem vele futni. Gyorsan odaértem, ahol egy doktorba botlottam, aki nagyon segítőkész volt, és egyből kezelésbe vette az eszméletlen lányt. Nem tudtam semmit tenni, csak ültem, és vártam. Mondták, hogy jobb lenne, ha aludnék, de nem tudtam. Több órát voltam fönn. Próbáltam elaludni, de az aggodalom miatt nem tudtam. Majd egyszer sikoltásra eszméltem föl, felpattantam, és berohantam Aimi szobájába. Az orvos elmondta, hogy szerencsére azon kívül, hogy kimerült, nincs semmi baja. Ez a hír nagyon megnyugtatott. Majd miután ezt közölte, kiment. Már éppen a megszokott módon, az ablakon keresztül készültünk távozni, amikor visszatért, és közölte, hogy ha sietünk, akár távozhatunk is. Éltünk is a lehetőséggel.
Egyből a tegnapi étterembe tértünk vissza, ahol a tulajdonos nagyon kedvesen fogadott minket, és felajánlott egy ingyen ebédet nekünk, amit nekünk el kellet fogadni. Megreggeliztünk, ám ekkor rossz hírrel tért vissza a tulaj. Egy ember érdeklődött utánunk, szerencsére a tulaj falazott nekünk. Nem volt más választásunk, újra az ablakon át kellett távoznunk. A parkolóban szereztünk egy hójárgányt, majd elindultunk. Szerencsére még épp időben, így esélyük sem volt elkapni minket az üldözőinknek.
A nagy semmiben suhantunk járművünk hátán, amikor közös megegyezés alapján a legnagyobb kikötő felé vettük az irányt, hátha erre nem számít a keresőcsapat. Amikor odaértünk, nem mehettünk be csak úgy, hisz úgy hamar ránkleltek volna. Aimi haját feketére festettük, hisz így alig lehetett megismerni, és megbeszéltük, hogy eljátssza, hogy beteg. Én pedig felvettem a reggeli orvos képét. Az őrségen kellet már csak átjutni, és eltűnhettünk innen. Hatalmas volt a sor, és mindenkit átvizsgáltak. Természetesen minket is. Amikor odajött hozzánk az őr, épp akkor kezdett el Aimi köhögni és az orra is elkezdett folyni. Először nagyon megijedtem, hogy nehogy tényleg valami baja legyen, de szerencsére csak az orra vére eredt meg. Az őr nagyon könnyen beengedett minket, inkább mentette a bőrét... A megbeszéltek szerint az első induló hajóra szálltunk fel. Minden fennakadás nélkül indultunk el a Hold Országa felé.
Jaiba Mineo- Játékos Mesélő
- Elosztható Taijutsu Pontok : 70
Tartózkodási hely : Tea Országa
Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 604
Re: Jaiba Mineo bővítménye
Jaiba Mineo Vas. Május 01 2011, 23:36
A Hold Országában
Az út gyorsan eltelt, mivel a kapitány fiát megfűztük, hogy vezessen minket körbe. Ezt készséggel meg is tette. Bevitt minket mindenhova, még olyan helyekre, ahová nem is lehetett volna, és közben sok kalandos történetet mesélt. Amikor megérkeztünk, vettünk egy pár új ruhát. Ezután beültünk egy étterembe, és ott megbeszéltük, hogy lemegyünk a partra, és szétnézünk ott. Amikor odaértünk úgy döntöttünk, hogy ha már itt vagyunk, fürdünk is. Ám sehol egy kabin, ahol át lehetne öltözni... Ezért kénytelenek voltunk a sziklák takarásában átöltözni. Gyorsan belevetettük magunkat a tengerbe, ami egyből egy hatalmas hullámmal örvendeztetett meg minket. Mármint engem. Mert Aimit jól beterítette. Én galád módon kinevettem, erre ő elkezdett kergetni. Jól szórakoztunk. Búvárkodtunk, úszkáltunk. Majd egy kicsit megfáradva feküdtünk ki a partra, egymás karjaiban. Egészen addig feküdtünk itt, amíg egy hullám meg nem zavart minket. Ekkor egy hang szólalt meg tőlünk nem messze: "Francba, a a hullám beelőzött!" Mint kiderült, egy Takamori nevű fiú volt az. Nemsokára megérkezett a húga, Takara is. Elég kedvesnek tűntek, úgyhogy elfogadtuk a kihívást egy röplabdamérkőzésre. Vicces volt látni, hogy egyikünk se értett nagyon a játékhoz, de igazán így volt szórakoztató a dolog. Az idő is gyorsan eltelt, és hamar beesteledett. Keresni akartunk egy szállást, de Takaráék nem engedték, mondván, hogy náluk is megszállhatnánk egy időre, az anyukájuk úgysem haragudna miattunk. Addig győzködtek minket, amíg igent nem mondtunk. Így hát a házuk felé vettük az utunkat. Amikor megérkeztünk, egy kedves kis otthon fogadott minket, egy tündéri anyukával. Nemsokára egy megterített asztal, és meleg vacsora várt ránk. Utána, mivel már későre járt, elmentünk aludni, a lányok együtt, én pedig Takamorival egy szobába. Este még Takamori sokáig cukkolt, hogy mekkora mázlista vagyok, hogy egy ilyen lányt fogtam ki, de így is igen hamar elaludtunk. Másnap korán ébredtem, így besegítettem a reggeli elkészítésében Natsukinak. Aztán lassan Takamori és a lányok is felébredtek. Vagy legalábbis Takara szobájából kiszűrődő hangzavar erre adott magyarázatot. Takamori be is ment hozzájuk, ekkor nagy sikítás hallatszott, majd elvörösödve, kissé zavartan jött vissza, és felettébb hangosan megjegyezte, hogy csak egy pókot láttak a falon. Ezt nem hittem el, de nem nagyon firtattam a dolgot, mert a reggeli közben nagyon rideg volt a hangulat. Emiatt úgy döntöttünk Takarával, hogy menjünk fürdőbe. Láttam, hogy Aimi nagyon nyugtalan, így hát odabújtam hozzá, és a fülébe súgtam: "Nem szabad hagyni, hogy az a pók elrontsa az egész napodat. Attól még, hogy egész nap búslakodsz, még ott fog lógni a sarokban." Szerencsére a fürdőzés már oldottabb hangulatban folyt, a hullámmedence és a csúszdáknak köszönhetően. Dél környékére már nagyon megéheztünk, így Takaráék tanácsára kipróbáltuk a híres helyi éttermet. Amikor megérkeztünk, kerestem az étlapot, de nem találtam. Mint később kiderült, itt nem lehet rendelni, hanem a szakács választ ételt a vendégeknek, első benyomás alapján. Aiminak ananászos őzbordát tálalt, mert véleménye szerint: "A hölgy igen előkelő és kecses, ez megnyilvánul minden mozdulatában, ezért döntöttem az őzborda mellett. Az ananász kellemesen játékos ízt ad a vadhúsnak, ahogy az ön megjelenésének a pajkosan csillogó, nagy kék szemei." Telitalálat. Tényleg jó emberismerő az itteni szakács. Én baconbe tekert húscsíkok kaptam, sült krumplival. Ezt a döntését is megindokolta: "Az úr arcán látszik, hogy sokat tapasztalt, ezt jelképezi a gazdag keret, a göngyölt tekercsekre pedig azért esett a választásom, mert úgy gondolom, hogy a felszín sok nemes tulajdonságot rejt, valamint egy kis titokzatosságot is, ahogy a megbúvó húscsíkokról sem lehet tudni, mik is valójában. Egy kis, enyhén csípős mártást is kevertem bele, mert véleményem szerint az ön kisugárzása rejt egyfajta vadságot is, ne sértődjön meg, de szerintem rezzenéstelen arccal képes lenne bármit megtenni, ha az ön vagy az önhöz közelállók életéről és boldogságáról lenne szó." Most sem tévedett. Mindemellé kaptunk egy hatalmas adag fagyit, közös kehelyből, mert látta rajtunk, hogy szeretjük egymást. Ezután visszamentünk a fürdőbe, ahol ott folytattunk mindent, ahol abbahagytunk. Ám ez nem volt túl jó ötlet. A csúszda felkavarta Aimi gyomrát, így a mellékhelyiségben kellet időznünk egy kicsit. Ezután visszaültünk a jakuzziba. Egy kis idő múlva odajöttek hozzánk Takaráék és mondták, hogy tartsunk velük. Egy igen különleges helyre vezettek minket, egy barlangfürdőjébe. Annak volt egy terme, ahol éjszakai eget mintázó plafon volt. Megmutatták nekünk, honnan a legszebb a terem, majd magunkra hagytak minket. Jó volt egy kicsit kettesben lenni. Csak záráskor távoztunk, amikor Takara bejött értünk. Ezután hazafelé vettük az irányt. Otthon már Natsuki vacsorával várt minket, és egy meglepetéssel. Kiürítette az egyik raktárként használt, de régebben vendégszobának szánt helyiséget, és egy kétszemélyes kanapéra ágyazott meg nekünk. Bevezetett minket oda, majd magunkra hagyott. Aimi rögtön felajánlotta, hogy a földön alszik. Ezt nem fogadhattam el, mert milyen lenne már az, hogy én a kényelmes ágyban fekszek, míg egy lány a földön... De mivel mind a ketten makacsok vagyunk, így a földre feküdtünk mindketten. Megvártam, amíg elalszik, majd óvatosan felemeltem, és lefektettem az ágyra, majd én is nyugovóra tértem. Éjszaka, amikor felébredtem, Aimi újra a földön feküdt, de nagy meglepetésemre átölelt engem. Ez nagyon jól esett. Ismét felköltöztettem az ágyra Aimit, de most én is vele tartottam. Átöleltem, és úgy aludtam el. Másnap én ébredtem hamarabb. Amikor kedvesem felébredt, szorosan magamhoz öleltem. Egészen addig, amíg meg nem zavartak minket egy kopogással. Az egész család köszöntött minket, majd magunkra hagytak. Egymásnak háttal állva öltöztünk fel. Megreggeliztünk, majd megbeszéltek szerint felkerestük a barlangi tavat, amiről oly sokat meséltek nekünk Takaráék. Külön-külön béreltünk hajókat, a testvérek együtt, mi pedig ketten. Kettesben csónakáztunk, meghitten egészen addig, amíg Takamori egy jól irányzott lapátcsapással el nem áztatott minket. Ezen feldühödve Aimi felpattant a csónak meg ennek hatására felborult. Amikor a borulás után felértem a víz felszínére, már mind a négyen a vízben voltunk. Kiúsztunk a partra, ahol egy melegedőben leültünk, és vártuk, hogy megszáradjunk. Ezután kiültünk egy közeli tisztásra beszélgetni. Egyszer csak kiabálásra lettem figyelmes. Négy fiú és két lány állt tőlünk nem messze, és egyre jobban közeledtek hozzánk. Az egyikük teljes erővel fejbe rúgta Takarát egy labdával, elkezdték őket szidni, illetve az apjukat pocskondiázták. Már ez nagyon idegesített, de vártam, hátha elkerülhető a konfliktus. De Aimi nem bírta tétlenül nézni a dolgokat, és megpróbált közbeavatkozni és nekiugrott az egyik közelébe álló lánynak, de a lány barátja elkapta. Ennek hatására nagyon bedühödtem, és nekiestem Aimit elkapó fiúnak, majd a három másik srácot is kezelésbe vettem. Azt hiszem, picit túllőttem a célon, mert kiterültek, és csak nagy nehezen tudtak elmenni. Ekkor visszafordultam a testvérekhez. Ugyan azt az arcot láttam, amit már oly sokszor. A végtelen megvetés és gyűlölet látszott rajtuk. Ők sem mások, mint a többi ember, hisz az emberek félnek attól, aki más, mint ők. A félelem pedig gyűlöletet szül. Ezt csak fokozta a hazugságunk, amit a kilétünkkel kapcsolatban mondtunk. Ettől a pillanattól idegenek lettünk nekik. Ismeretlenek, akiket kerülni kell. Csak ültünk ott némán, szótlanul, majd megköszönve a vendéglátást és távoztunk. Sétáltunk egymás mellett kedvesemmel, majd egyszer csak megálltam, megfogtam a kezét, és megcsókoltam. Sokat jelentett nekem, hogy még így elfogad engem. Talán ő az egyetlen a világon. Egy sziklacsúcsra sétáltunk. Úgy éreztem, mindenképp meg kell kérdeznem a kedvesemtől: "Nem tudnék veled élni, abban a tudatban, hogy bármikor bajod lehet, és ebbe én kényszeríttettelek bele, de nélküled sem lennék képes. Túlságosan veszélyes az én életem. Viszont szerelmes vagyok beléd. De ez nem csak az én döntésem. Közösen kell meghoznunk. A válaszodat sejtem, de azért megkérdezem. Vállalod a veszélyeket, és minden bajt, ami azzal jár, hogy velem vagy?" A válasz gyorsan és határozottan érkezett: "Már rég elvállaltam mindent, ami veled jár: először a kikötőben, majd a szentélyben, és legvégül a vendégházban." Megnyugtató volt ezt hallani. Végignéztük a naplementét, majd kerestünk magunknak egy esti szállást, ahol nyugovóra térhetünk. Egy közeli szállóhoz vezetett az utunk, és most már közös szobában szálltunk meg. Itt este kártyáztunk, vagy legalább is próbáltunk, mert én amatőr voltam mindenben, úgyhogy ez nagyon gyorsan átcsapott párnacsatába, mely egy párna kárára vált, majd eltettük magunkat holnapra. Másnap szokásom szerint hamarabb ébredtem. A szoba úgy nézett ki, mintha egy hurrikán söpört volna végig rajta, így hát gyorsan elpakoltam, mire Aimi felébredt. Lementünk reggelizni, majd miután végeztünk, elmentünk színházba. Egy romantikus, de tragikusan végződő szerelmi történetet néztünk meg, a címe: Raito és Juria. A történet nagyon érdekes volt, bár én jobban szeretem a komédiákat. Mivel még nem volt túlságosan késő, kerestünk egy mozit, ahol épp a Csodás álmok jönnek című filmet vetítették. Ezt néztük meg, amely szintén romantikus hangvételű volt.
Jaiba Mineo- Játékos Mesélő
- Elosztható Taijutsu Pontok : 70
Tartózkodási hely : Tea Országa
Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 604
Re: Jaiba Mineo bővítménye
Jaiba Mineo Vas. Május 01 2011, 23:55
1. év
1. epizód:A tavi barlangnál történtek után még jó pár hétig a Hold Országában maradtunk, ahol teljesen összecsiszolódtunk. Sok mindent megtudtunk egymásról, ami még közelebb hozott minket egymáshoz. Tudtuk, hogy nem maradhat minden így örökké, ezért közös megegyezés alapján visszatértünk a Tűz Országába. Előbb azonban Aimi értékeitől szabadultunk meg, illetve vettünk neki új, kevésbé feltűnő, egyszerűbb ruhákat. Ez után tovább folytatva Aimi átváltozását, elmentünk egy fodrászüzletbe, ahol Aimi haját rövidebbre vágták, és sötétebbre festették. Így indultunk el a Tűz Országába. Amikor megérkeztünk, elővigyázatosságból először elkeveredtünk a tömegben, hogy ne keltsünk nagy feltűnést. Így fél óránkba került, míg elérkeztünk a megbeszélt sushi-s bódéba. Itt mind a ketten megkaptuk a papírjainkat. Az én új nevem Mineo Jaiba lett, Aimié pedig Minamo Shoukai. Amikor már visszafelé indultunk volna, szembetalálkoztunk a katonaság parancsnokával, aki Aimit kereste. Rögtön tudtam, hogy baj van, ezért gyorsan el kezdtünk futni. Az volt a szerencsénk, hogy csak egyedül volt, így egy füstbombámmal okozott felfordulás a tömegben kettéválasztott minket. Szerencsére az egyik sikátorban egy ”kedves” idegen, akit jól megfizettem, elbújtatott minket az egyik raktárába. Itt húztuk meg magunkat. Jó pár órával később indultunk csak tovább, szűk sikátorokon, figyelve arra, nehogy valaki lefüleljen minket. Mindenhol hemzsegtek a katonák. Az őrségváltás forgatagában mégis sikerült kilógnunk egy szekéren megbúvva. A kikötőből kijutva elhagyatott vidékeken haladtunk tovább egy héten át, kerülve minden affért, míg nem elértük a Tea Országát. Itt már kicsit nyugodtabbak voltak a körülmények, és végre visszatérhettünk a panzióban alvásra is.
2. epizód: A jövőnk – az otthon
Tea Országát keresztül kasul bebarangoltuk. Láttunk sok csodás műemléket, jártunk teaházakban, megcsodálhattuk a természet változatosságát. Ám egyszer arra lettem figyelmes, hogy Aimi bő egy hét alatt valamiért megváltozott. Egyre kevesebbet mosolygott, szótlan lett. Ez mindaddig így folytatódott, amíg meg nem láttunk egy romos kis házikót. Én tovább is mentem volna mellette, de Aimi megtorpant, és az élet visszaszállt hirtelen belé. Egy hét után újra elmosolyodott, és csillogó szemmel rám nézve mondta a következőket:
- Istenem, én itt akarok lakni!
Valahogy mindig is tudtam, hogy eljön ez a pillanat. A félelem a letelepedés veszélyei miatt saját magamat is meglepve nem aggasztott. Ez a hely tényleg ideális lehet a letelepedésre. Mindentől elzárt kis falu ez, ahol most vagyunk, pont olyan amire nekünk szükségünk van.
- Rendben, legyen – mondtam, miközben magamhoz öleltem Aimit, és egy puszit adtam a homlokára.
Aimi fellelkesülve neki látott kideríteni, hogy ki is a ház tulajdonosa. Mint kiderült, az előző tulajdonos, egy idős néni, aki nemrég meghalt, így a kiszemelt házat csak a távol élő rokonoktól lehetne megvásárolni.
2. év
1. epizód: PénznyelőA kis házikó belülről is olyan romos volt, mint kívülről. De mi mégsem adtuk fel. Főleg azért nem, mert láttam az elhatározottságot Aimi szemében, nem hagyhattam cserben. Elsőként az ablakokat cseréltük ki. Eközben lettünk arra figyelmesek, hogy mennyi patkány, hangya, és egyéb rovar van a házban. Szerencsére ismertem pár növényt, amivel sikerült elűznünk őket. A következő nehézséget az egyik fal okozta. Miközben a növényeket próbáltuk a lakás minden pontjába eljuttatni, Aimi véletlenül kidöntötte az egyik falat, ami pár napon belül így is, úgy is kidőlt volna. Ekkor látszott Aimi, hogy egy kicsit besokallt, és elsírta magát. Tudtam, hogy meg kell, hogy vigasztaljam, ezért elmondtam neki, hogy ne aggódjon, mert szorgos munkával mindent kijavíthatunk, és elmondtam neki, hogy már most mennyi élményt ad az, hogy ezt a házat felújíthatom, és majd ha kész lesz, mennyire boldogak leszünk, és majd büszkén mondhatjuk, hogy ez a mi házunk. Közben megöleltem, és körbepusziltam, ami egy kicsit újra feldobta. A következő nagyobb baj akkor történt, amikor berobbant a gáztűzhely, és leégett az egész konyhaszekrény. De ezen az akadályon is túl léptünk, és úgy 3 hónap múlva lakhatóvá varázsoltuk a házikónkat.
2. epizód: Munkakeresés Aiminek
Amikor készen lettünk a házzal, leültünk megbeszélni, hogy hogyan is teljen tovább az életünk. Aimi elmondta, hogy ő szeretne munkát vállalni. Ebben támogattam is, mert tudtam, hogy a társaság jót fog neki tenni. Azt is elmondtam neki, hogy nekem még vissza kell térnem a szervezetem bázisára, és csak aztán tudok én is egy normális életet élni.
Aimi, bő egy hónapnyi keresgélés után rátalált egy varrodára, ahová föl is vették.
3. epizód: Menyasszonykérés
Nem tudom, hogy miért, de egyik napról a másikra Aimi megváltozott. Mindig a nyomomban volt, és ha valakiről is beszéltem, aki nő nemű volt, egyből felkapta a vizet. Egy ilyen beszélgetésünkből egyszer hatalmas vita kerekedett. Annyira összebalhéztunk, hogy külön szobába mentünk lefeküdni. De nem bírtam sokéig nélküle. Ezért átmentem a másik szobába, ahol nem találtam őt. Ijedtemben nem tudtam, hogy mi tévő legyek. Hálóruhában rohantam ki, felkutatni elveszett szerelmemet. Az egész környéket átjártam miatta. Közben elkezdett szakadni az eső, de ez sem zavart. Csak egy cél lebegett a szemem előtt: Megtalálni Aimit. Szerencsére ez sikerült is. Nem tudom, hogy meddig kerestem, de egy örökkévalóságnak tűnt. Amikor odaértem hozzá, zokogva ölelt át. Ott, akkor, minden előkészület nélkül, puszta elhatározásból megkértem a kezét. Amire Aimi igent mondott.
3. év
1. epizód: Újra a Kami-Kaikozu bázison.
Az év elején magára kellett hagynom Aimit, mert újra ellátogattam a Kami-Kaikozu bázisra. Jó volt egy-két ismerős arcot újra látni, bár az alatt a 2-3 hónap alatt, amit itt töltöttem, egyik régi barátommal sem találkoztam, csak a kiképzőkkel és a személyzettel. Így gyakorlásnak szenteltem minden időmet. Amint megérkeztem, rögtön másnap reggel megkértem Owaka Tensit, hogy segítsen tanulni pár új Jutsut. Elsőként nem tűz Jutsut tanultunk, hanem a Genjutsu Kait (Feloldás). Fontos dolog a védekezésben. Ezután jöttek a nehezebb, tűz Jutsuk. Hetek nehéz munkája mellett elsajátítottam a Katon: Gouryuuka no Jutsut (Tűz Elem – Nagy Sárkánytűz Jutsu), a Katon: Goenkyu-t (Tűz elem: Óriás Tűzgömb), a Katon: Goenka-t (Tűz elem: Óriásláng), valamint a Katon: Haisekisho-t (Tűz elem: Égő Hamu Felhalmozódás). Nehéz feladat volt, de kemény munkával, és egy jó tanítóval, sikerrel vettem a feladatot. És mivel szorgalmasan tanultam, megtanított még egy Jutsura: a Kuchiyose no Jutsura (Állat Idéző Jutsu). Először a véremmel egy tekercsbe bele kellet írnom a nevem, majd megtanította a technikát. Így tanultam meg Hárpiát idézni. Ezután egy kicsit megpihentem. Mindig, amikor a városban jártam, küldtem levelet Aiminek. Egy kis pihenés után tovább folytattam a gyakorlást. Ám most már Hirekawa Nozomi volt segítségemre. Először is a chaakra kontrolomat tökéletesítettük. Ez után tanultam meg a Raiton: Hiraishin-t (Villám elem: Repülő Villámisten), a Raiton: Raitongu-t (Villám Elem – Villámszórás), a Raiton: Ookami-t (Villám elem: Farkas) és a Raiton: Kirin-t (Villám elem: Kirin). Ezek után, mivel még mindig nem találkoztam senkivel, és küldetés sem volt, ezért úgy döntöttem, hogy hazatérek.
2. epizód: Újra otthon
Amikor hazaértem, éreztem, hogy valami történt Aimivel. Elmesélte, hogy az egyik barátnője öngyilkos lett. Meg azt is, hogy a lány húgával alapítanak egy céget. Jó volt újra mellette lenni, és úgy elaludni, hogy közben átölelhetem. Másnap persze bemutatót kellet tartanom, hogy mit tanultam. Nem nagyon mutattam sokat, mert a legtöbb Jutsu hatalmas feltűnést keltett volna, így csak a villám farkasomat mutattam meg, illetve elvittem repülni egy körre a falu felett Untensu //később, idézett állatoknál// hátán.
3. epizód: Ismét Hó Országában
Úgy döntöttünk, hogy ideje megházasodnunk. Erre nem is találhattunk volna alkalmasabb helyet, mint a Hó Országa, hiszen ott kezdődött el minden kettőnk között. Megérkezésünk után az estét abban a panzióban töltöttük, ahol régebben először szálltunk meg. Másnap elmentünk a Hóistennő szentélyében, mert ott tartottuk meg szerény esküvőnket. Nagyon meghitt volt. Itt fogadtunk örök barátságot 3 évvel ezelőtt, és most itt fogadunk örök szerelmet is. Mi ketten voltunk csak, meg egy szerzetes, aki a hitelesség kedvéért volt csak ott. Nagyon meghitt volt az esküvő. Én egy szokásos öltözetet viseltem. Fekete öltöny, fehér ing. Persze, ezt Aimi és Satsuki tervezte nekem, közösen. Miután kimondtuk a boldogító igent, egy kis időt eltöltöttünk még itt, emlékeket felidézve, majd továbbálltunk. A nászéjszakát abban a kis házikóban töltöttük, ahol szerelmet vallottam Aiminek. Amikor megérkeztünk, izgatott voltam. Amikor Aimit megcsókoltam 3 évvel ezelőtt, az is nagy lépés volt, de ez azért mégis más volt. Nem hazudtolta meg magát Aimi, amint megérkeztünk, egyből egy hócsatára provokált. Én nem tiltakoztam. Az este csodálatosan telt. A mai nap után a kapcsolatunk egy újabb fázisba lépett.
4. epizód
Miután visszatértünk a Tea Országába, Aimi és Satsuki teljes erővel a cégük alapításával foglalkoztak. Ebben én is segítettem nekik, amiben csak tudtam, illetve a házon elvégeztem az utolsó simításokat is.
4. év
1. epizód: Munkavállalás nekem is
Mivel tudtam, hogy a közeljövőben nem nagyon van dolgom a szervezetben, így nyugodtan vállalhattam munkát. Nekem annyival könnyebb dolgom volt, hogy volt elképzelésem. Meg szerencsém is. Éppen testnevelés tanárt kerestek a helyi iskolába. Erre a lehetőségre én egyből lecsaptam. Szegény diákoknak teljesen felforgattam az addig nyugodt életét. Közben a lányok cége nagyon beindult. Satsuki szinte minden nap ott volt nálunk, Aiminek nem volt szinte semmi szabad ideje. Ezért egy picit elbeszélgettem vele, hogy hagyhatná Aimit egy kicsit élni.
2. epizód.
Éppen munkából tértem haza, amikor Aimi zihálva, idegesen mutatott egy levelet, amiben az volt leírva, hogy Aimi szülei meglátogatnak minket. Ettől ő nagyon kétségbe esett. Azon kezdett gondolkodni, hogy el kéne menekülnünk. Félt, hogy már most figyelnek minket. De én megnyugtattam. Mondtam, hogy ha el akarna minket választani, akkor nem levelet írt volna, hanem egyből küldte volna az elit csapatokat. Szerencsére ez egy picit megnyugtatta. Úgy döntöttünk, hogy lehetőségeinkhez mérten a lehető legszebben fogadjuk a szüleit. Ezért gyorsan kifestettünk, rendbetettük a kertet elöl és hátul is. Kis idő múlva eljött a nagy nap. Végre találkozhattam az apósommal és az anyósommal. Ezt Aiminek is mondtam, nem tudom mennyire értékelte eme vicces kijelentésemet. Amikor megérkezett a hintó, lesegítettem Aimi szüleit róla, és bevezettem őket a lakásunkba. Körbejártuk a lakásunk minden zugát. Először a kertet, majd a lakást mutattuk meg. Közben az apósom mindenféléről kérdezgetett. Nem mondtam meg a teljes igazat, mert azzal nagy bajba kerültünk volna. Miután ezzel végeztünk, következett az ebéd. Apósom csipkelődő megjegyzései hamar felhúzták Aimit. Még időben, egy gyengéd érintéssel, és egy mosollyal sikerült megakadályoztam a kitörését. Ez után egy kisebb perpatvar után megkaptuk a szülők áldását a házasságunkra.
3. epizód: A háború kirobbanása
Bár a Tea Országa távol esik sok nagy nemzettől, már ide is eljutott a háború híre. Ez sosem jó. Főleg nem egy világméretű háború. Mivel elég sok ismeretlen és fura alak járt a környéken, adtam Aiminek pár kunai-t, és megtanítottam őt a használatára is.
5. év
Így léptünk át a következő évbe. Sajnos a háború válsága miatt Aimi cége válságba került. A megrendelések csak a faluból érkeztek, épp, hogy csak fenn tudtuk tartani a céget. A jövőnk nem kilátástalan, de az bizonyos, hogy nehéz idők jönnek ránk.
Új jutsuk:
1. Katon: Gouryuuka no Jutsu
Kombinációja a Goukakyuu és a Ryuuka Jutsuknak. Egy sárkányfej formájú tűzlabdát lehel a Ninja az ellenfelére. Sok Chakrát vesz igénybe (a Ninja összes Chakrájának 2/5-öd részét), de elég erős támadás, gyorsaságát tekintve kicsit gyorsabb, mint a Jutsuk amikből létrehozták. A Jutsu olyan nagy hőt bocsát ki, ami akár az időjárást is módosíthatja. Ugyanis viharfelhőket okoz az égen, mivel nagyon felmelegíti a környéket. Sasuke ezt mint előjátékot szokta használni arra, hogy a Kirinjét startra készen tudja felhasználni.
Magyar név: Tűz Elem – Nagy Sárkánytűz Jutsu
Típus: Támadó
Besorolás: B rangú
Kézjelek: Kígyó, Kos, Majom, Vadkan, Sárkány, Nyúl, Tigris
Pontok: 45
Chakraszint: 220
Korlátozva: Katon: Goukakyuu no Jutsu és a Katon: Ryuuka no Jutsu ismerete
Használója: Uchiha Sasuke
2. Katon: Goenkyu
A technika az Uchiha klán nevéhez fűződik, lényegébena név itt is mindent elmond. A támadás elemi erejű még egy maximális erejű Gokakyu-nál is erősebb.
Magyar név: Tűz elem: Óriás Tűzgömb
Típus: Támadó
Besorolás: B szintű
Pont: 40
Chakraszint: 230
3. Katon: Goenka
A Goenkyu egy változata abban különbözik tőle hogy a használó itt képes felrobbantani a tűzgömböt amely még hatalmasabb pusztítást eredményez.
Magyar név: Tűz elem: Óriásláng
Típus: Támadó
Besorolás: A szintű
Pont: 45
Chakraszint: 210
4. Katon: Haisekisho
Az egyik legerősebb tűz technika. A használó a kézjelek elvégzése után, nagy mennyiségű hamut lehel ki a száján keresztül és ezt képes egészen addig folytatni míg a keletkezett felhő teljesen be nem lepi az ellenfelet. Eztán a fogai összszorításával elzárja a kiármaló hamu útját és a keletkezett felhő egy hatalmas robbanásban egyesülve képes akár teljesen megsemmisíteni az áldozatot.
Magyar név: Tűz elem: Égő Hamu Felhalmozódás
Típus: Támadó
Besorolás: A szintű
Pont: 50
Chakraszint: 250
5. Feloldás // Genjutsu Kai
Ennek a technikának a segítségével feloldhatók, és megszüntethetők a gyenge, közepes, és a nagy területre ható genjutsuk. Az erősebb, és a hang alpú genjutsuk ellen hatástalan. Lényege, hogy megszakítjuk a saját chakrafoylamunkat így gátat szabva az illúzióknak.
Pont: 3
Chakraszint: 55
Szint: D
6. Állat Idéző Jutsu / / Kuchiyose no Jutsu
Ezzel A Jutsuval a Ninja egy állati társ megidézésére képes.Ehez a Jutsuhoz nem kell sok chakra ezért geninek is elsajátithatják de olyan magas szintű Ninják is használják mint pl. III. Hokage, A három Legendás Shanin, Kakashi Hatake.Mikor a megidézett társra már nincs szükség füst és pukkanás keretében eltünik. Az idézéskor mindig vért kell áldozzni, valamint a technika tanulásakor is a kiválasztott állatfaj tekercsével kell vérszerződést kötni úgymond. Léteznek másféle idéző Jutsuk is de ezekről késöbb essen szó. A technika fordított változata az úgynevezett Gyaku Kuchiyose no Jutsu. Ezzel a jutsuval a szerződést kötő emberi felet az állatok képesek segítségül hívni. Pontosabban az állatok idézik magukhoz az emberi szerződőt. Erre azonban csak akkor van mód, ha a ninja már képes megidézni az adott faj legerősebb képviselőit is. Általában csak ezek képesek a fordított idézésre. Továbbá ezzel a legkönnyebb megközelíteni az adott faj élőhelyét, mely a ninja állatok esetében általában mindig rendkívül eldugott, és nehezen megközelíthető hagyományos úton. Ilyen például a shinobi békák élőhelye a Myobukan hegység is.
Pont: 25 (Moderátori engedély szükséges)
Szint: E-S
Chakraszint: 175
7. Raiton: Hiraishin // Villám elem: Repülő Villámisten
Ne tévesszen meg senkit a név!! Ez a technika nem egyezik a Yondaime Hokage álltal kifejlesztett megegyező nevű technikával, ez "csupán" egy B szintű Raiton ninjutsu. Tulajdonképen a Raiton: Jibashi módosított változata. A kézjelek után az elektromosság végigfut a használó testén, és erős kisülés formájában kicsap belőle. Így nagyon hasznos a technika például közelharcban. A hatásfokot pedig csak tetézi ha a harc vizes területen zajlik.
Típus: Támadó
Besorolás: B rangú
Pontok: 30
Chakraszint: 210
Használója: Fuuka
8. Raiton: Raitongu
Ez a Ninjutsu leginkább több ellenfél elpusztítására lett kitalálva. Lényege annyi, hogy a kézjelek végrehajtása után a Ninja ujjai végén apró gömbök jönnek létre, amik addig szórják a villámnyalábokat, amíg el nem fogynak. Ugyanis minél több villám jön elő a kicsi gömbökből, annál kisebbek lesznek. Elsődlegesen távolsági támadás.
Magyar név: Villám Elem – Villámszórás
Típus: Támadó
Besorolás: A rangú
Kézjelek: Tigris, Vadkan, Kígyó, Ló, Madár, Tigris
Pontok: 45
Chakraszint: 240
9. Raiton: Ookami // Villám elem: Farkas
Egy igen erős támadó villám technika. A használó a kezébe összpontosítja a villám elemű chakrat, majd abból egy farkast formál, mely a villám természetét ismerve igen magas szintű formai manipulációt igényel. A farkas nekiront az ellenfélnek, de végig kapcsolatban marad a használóval hiszen egy hosszú villámnyaláb, mint egy póráz húzódik végig a jutsu használója, és a villámfarkas között. A farkas rendkívül gyors, és ezért nehéz kitérni előle.
Típus: Támadó
Besorolás: A rangú
Pontok: 50
Chakraszint: 360
Használója: Hatake Kakashi
10. Raiton: Kirin // Villám elem: Kirin
Egy újabb Sasuke Uchiha álltal kifejlesztett technika melyhez több igen erős jutsu ismerete, és kombinációja szükséges. Továbbá a technika egy igen régi a villám országából származó elven alapul mely szerint a technika során a használó nem a saját chakráját alakítja át (villámmá, elektromossággá) hanema természetet hívja segítségül és a villámot hazsnálja a támadása alapjául. Ehhez azonban feltöltött állapotban lévő viharfelhőkre van szükség. Ezek előidézéséhez azonban vagy valamiféle időjárás manipulációs képesség szükséges, vagy pedig a légkör hirtelen felmelegítésével kell ezt elérnünk, Sasuke Uchiha ehhez a Gouryuuka-technikát hazsnálja mely segítségével könnyen előidézheti a szükséges felhőket, eztán az álltala szintén ismert chidori felhasználásával hozza működésbe a jutsut és az ígyképződő elektromosság és a felhőkben felgyülemlő feszültség egy félig kecske félig sárkány formájú hatalmas nagy pusztításra képes villám formájában csap le. Szörnyű erejű csapás mely nagy pusztításra képes. Természetesen a chidori használata, nem feltétlenül szükséges ám ebben az esetben az elemi manipuláció és a chakra-kontroll különlegesen magas szintű ismerete szükséges.
Pont:
A Chidori ismerete mellett: 50
Anélkül: 65
Chakraszint: 400
Szint: S
Megkötés: Valamely magas szintű tűz jutsu ismerete a felhők létrehozásához. Pl: Katon: Gouryuuka
Használója: Uchiha Sasuke
Az idézendő állatok neve, képe jelleme:
Faj: Hárpia
Mint minden madár, ők is tudnak repülni.
Untensu
Ő a hárpiák vezetője. Ő a legerősebb mindannyiuk közül, melyet méretének, és harci tapasztalatainak is köszönhet. Méreteit tekintve testhossza 300 cm, szárnyfesztávolsága 625 cm.
Szensi
Az ő ereje vetekszik Untensu erejével, ám ő egy magányos jellem. Nem érdekli a vezető pozíció, általában magányosan él, a többi hárpiától távol. Hogy miért, azt nem lehet tudni. Csak néha szokott visszatérni a hárpia családhoz. Méretei még nagyobbak, mint Untensué, és ereje is lassan meghaladja az övét, de ezt soha nem használta ki. Mindig tiszteletben tartotta Untensu hatalmát. Mindig is hálával fog tartozni neki, amiért felnevelte. Szülei már korábban meghaltak, így a nagybátyja, Untensu nevelte fel. Sok mindenre megtanította, de még nem érte el ereje teljét fiatalsága miatt. Picit mogorva típus, de nagy szíve van.
Kisi
Untensu sógora, és legjobb barátja. A család vezetését szinte közösen végzik, mindenben közösen döntenek. Ereje nem olyan nagy, mint Untensué és Szensié, de sokkal találékonyabb, és eszesebb náluk.
Többi hárpia
Normál méretű hárpiák. Őket Mineiro általában üzenetek küldésére, és az égből való, feltűnésmentes kémkedésre használja. Még annyiban különböznek az átlagtól, hogy tudnak beszélni emberi nyelven.
Hárpiák által ismert Jutsuk:
Untensu, Szensi és Kisi által ismert Jutsuk:
Fuuton: Kamikaze
Fuuton: Kazekiri
Untensu, Szensi által ismert Jutsuk:
Fuuton: Atsugai
Untensu által ismert Jutsuk:
Senpou - Fuuton Sunabokori
Közös Jutsuk.
Katon: Hihooza no Jutsu
Ez a Jutsu úgy működik, hogy a ninja a katon chakráját fizikai érintkezés révén az állatba irányítja, közben a hárpia egyidejűleg alkalmazza a Fuuton: Renkudan-t. Ekkor a hárpia száján egy hatalmas méretű, madár alakú tűzoszlop jön ki, ami a földet végigperzseli, ezzel elpusztítva szinte mindent.
Tűz stílus: Tűzfőnix Jutsu
Katon: Goja Ankoku Hi
Ez a Jutsu úgy alakul ki, hogy a hárpia használja a Fuuton Sunabokori-t, amivel nagy porfelhőt kavar. Ekkor a ninja használja a Katon: Haisekisho-t. Ekkor a hamu szinte észrevehetetlen a nagy porban, így azt berobbantva meglepetésszerű támadást lehet indítani az ellenfél felé.
Tűz stílus: Éjféli Sötétség Tüze
Jaiba Mineo- Játékos Mesélő
- Elosztható Taijutsu Pontok : 70
Tartózkodási hely : Tea Országa
Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 604
Re: Jaiba Mineo bővítménye
Sai Kedd Május 17 2011, 17:09
Ahogy látom, ezek korábbi pótlások, amelyeket természetesen már elbíráltunk, és most nyugtázok. Láttam, nem írtál még adatlapot. Kérdés: emlékszel, mennyi chakrád és pénzed volt nagyjából, vagy szükséged van egy egyeztetett új "kezdő"értékre?
Sai- Főadminisztrátor
Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU-Root
Chakraszint: mennyit rajzoljak?
Re: Jaiba Mineo bővítménye
Jaiba Mineo Kedd Május 17 2011, 17:19
Nem tudom, de ha jól rémlik, olyan 450-500 között lehetett, de pontosat nem tudok mondani, a pénzre meg egyáltalán nem emlékszem... 
Jaiba Mineo- Játékos Mesélő
- Elosztható Taijutsu Pontok : 70
Tartózkodási hely : Tea Országa
Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 604
Re: Jaiba Mineo bővítménye
Sai Kedd Május 17 2011, 17:35
Akkor egyezzünk ki abban, hogy a chakrád 475 (az pont a két megadott értéked között van xD, számtani közép :3), így a szinted B.
Cashed pedig legyen 3452 Ryou.
Remélem, így megfelel
S akkor már csak adatlapot sicc írni 
Sai- Főadminisztrátor
Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU-Root
Chakraszint: mennyit rajzoljak?
Re: Jaiba Mineo bővítménye
Jaiba Mineo Kedd Május 17 2011, 17:42
Jobban jártam, mint a mértani középpel...
Amúgy nagyon köszönöm.
Amúgy nagyon köszönöm.
Jaiba Mineo- Játékos Mesélő
- Elosztható Taijutsu Pontok : 70
Tartózkodási hely : Tea Országa
Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 604
Re: Jaiba Mineo bővítménye
Sai Kedd Május 17 2011, 18:25
Ugyan, nincs mit
Csak a munkám végzem //Ritkán ez is előfordul xP//
Sai- Főadminisztrátor
Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU-Root
Chakraszint: mennyit rajzoljak?
Re: Jaiba Mineo bővítménye
Jaiba Mineo Vas. Júl. 31 2016, 22:37
Tsukiva I
Mai nap is úgy kezdődött, mint a többi. Azt leszámítva persze, hogy hétvége van, és Minamo bent van valahol a városban. A délelőttöt azzal töltöttem, hogy Noroinak építettem egy játszóteret. Inkább kiképző hely volt ez, csak jobban hangzik, ha azt mondjuk rá, játszótér. Még is csak egy 6 éves fiúnak épült. Noroi nagyon örült neki, először mosolygott, amióta Seikatsu itthagyta. Mivel láttam, hogy a fiú jól szórakozik, hagytam is játszani, én pedig a saját teendőimet láttam el a ház körül. Ekkor érkezett meg hozzánk régi barátom, Juurin Kensei. Volt társammal jól elbeszélgettünk. Először elmondta, hogy miért jött, majd elmesélte, hogy mi történt vele az elmúlt pár évben. Az ajánlata csábító és nem Konoha ellenes volt, ezért belementem. Viszont nem sokkal korábban kaptam levelet régi tanítómtól, Owaka Tensitől, ezért kértem két hét haladékot Kenseitől. Nem örült neki, de beleegyezet. Másnap el is indultam, a levélben leírtak szerint.
Egy hajóra szálltam fel, ami elvitt a Szél Országába. A hajókázás napsütéses időben zajlott, szerencsére vihar nem zavart meg minket. Szeretek hajóval utazni és a tengert bámulni. Ilyenkor mindig egy kicsit elveszek a gondolataimban, a világ dolgain morfondírozom. Főleg a Naplementét szeretem, az a tengeren mindig csodálatos. Amikor a Nap fénye megtörik a vízen, amikor utolsó sugarai is eltűnnek, a Nap alámerül, és átadja helyét a Holdnak.
Egy délelőtti órában érkeztem meg a kikötőbe, innen egyből Owaka mester faluja felé vettem az utat. A szép idő miatt fél úton, mivel nem volt sok kedvem tovább haladni, lefeküdtem egy kicsit pihenni. Úgy is még bőven időben vagyok, estére oda is érek, még ha nem is sietek. Legalább is így terveztem. Az élet azonban közbezavart. Egy fiatal lányt vettem észre, tőlem nem messze a lombkoronában, akin elsőre látszódott, hogy shinobi. Hosszú fehér haja volt, fehér köpenyt viselt, az arcát egy fekete maszk fedte el. Felpattantam, felkészülve a legrosszabbra.
- Üdvözletem, a nevem Mineo. Gyönyörű napunk van, nem igaz, szép hölgy? Mi járatban vagy erre?
Szerencsére nem volt ellenséges, viszont nem tudhattam, hogy amit mondtam, milyen lavinát indít el. Ez a pár kis mondat lényegében megváltoztatta az egész életemet.
- Még hogy én szép hölgy! Szerinted ez itt olyan, mint egy szép nőé? – mutatott az arcára, amit egy maszk fedett, szóval nem igazán tudtam, mire gondol. - Szerinted illik ez a beteges fehér bőr és a haj egy szép nőhöz?
A második mondata végére szinte megbicsaklott a hangja. Nem ismerem a lányt, de tudom, mit érezhet, és az, ahogyan viselkedik, megmutatja, hogy nincs, aki mellette legyen. Egyedül van, és kívülállónak érzi magát. Nem kellene foglalkoznom egy idegennel, de a jó szívem fog a sírba vinni, így nem tehettem mást.
- Azért, mert különleges vagy, más, mint a többiek, az emberek lenéznek, kiközösítenek és félnek tőled. Az emberek többsége csak a látszat alapján ítél, és esélyt sem adnak neked. Ezt a saját példámon is tudom. Én viszont nem ilyen vagyok. Itt, ahogy elnéztem a környékbelieket, elhiszem, hogy furcsán érzed magad. De ne tedd, hisz nincs miért. Szóval úgy gondolom, te igen is szép vagy.
A lány reakciója igazolta, amit gondoltam. Nem válaszolt a mondandómra semmi érdemlegeset, csak hebeget valamit halkan. Miután összeszedte magát egy kicsit, bemutatkozott:
- Tsuki, vagy azon keveseknek, akiknek megengedem, Shiru.
Ezután közelebb lépett hozzám, és megígértette velem, hogy amit látok, soha ne mondjam el senkinek, majd levette a maszkot, ami eddig eltakarta. Szép arca volt, de látszott rajta, hogy még nagyon fiatal. Ennek ellenére már rengeteg kín gyötörheti. Valamit tennem kellet, hogy mielőtt hazatérek, egy kicsit rendbe hozzam a lelkét. Ekkor jött az amúgy nem túl veszélytelen ötletem, hogy elvigyem Tsukit repülni. Ha észrevesznek, nagy bajba kerülhetek, de ez most nem érdekelt. Megidéztem az egyetlen hárpiát, akit ilyesmivel zavarni mertem. Megjelent egy 4 méter magas, szürke, büszke kiállású madár. Ennek hatására Tsuki újra felvette a maszkját.
- Szerbusz Szensi, szeretnék bemutatni valakit. Ő itt Shiruba Tsuki, egy új ismerősöm. Nagyon kedves lány, úgyhogy bánj vele jól!
- Neked mániád minden szép fiatal lányt összeszedni? – kérdezte gúnyosan.
- Ugyan Szensi, ő csak a barátom. Arra szeretnélek megkérni, hogy had repüljünk veled egy kicsit a környéken.
- Áh szóval be akarsz vágódni. Rendben, de ne csinálj belőle divatot. – mondta morcosan.
Egy kis unszolás segítségével sikerült rávennem Tsukit, hogy jöjjön velem. Elmagyaráztam neki, hogy a legegyszerűbb felmászni Szensire. Elhelyezkedtünk, közben én megkértem Szensit, hogy ha szólok neki, akkor tegyen meg valamit a számomra. Már egy ideje repültünk, amikor odamentem Tsukihoz, erősen megfogtam, majd elkiáltottam magam. Ennek hatására Szensi zuhanórepülésbe fogott, ráadásul még pörgésbe is kezdett. Így zuhantunk egészen a fáktól pár méterig, majd Szensi újra elkezdett felfelé szállni. Ezalatt figyeltem Tsukira, hogy nehogy leessen. Látszólag nagyon élvezte az egészet.
Tsuki megkért, hogy repüljünk el egy helyre. Mivel nem volt túl sok kedvem a mesterhez menni, és szerettem volna Tsukit jobban megismerni, beleegyeztem. Az elmúlt pár órában megkedveltem ezt a lányt. Nem tudom, igazából miért. Talán, mert hasonlít a fiatal kori önmagamra. Ő is egyedül van és nincs, aki megértse. Pont úgy, ahogy velem is volt.
A sivatagban, mindentől távol, egy elhagyatott területen landoltunk. Szállt mindenfelé a homok, ezért eleinte nem értettem, mit keresünk itt. Aztán gyorsan kiderült. Elbúcsúztunk Szensitől, majd Tsuki egy barlanghoz vezetett. Oda, ahol megszületett. Nagyon jól esett, és nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy megmutatta nekem ezt a helyet, főleg, hogy eddig rajta kívül 3 ember ismerte ezt a barlangot. Ami még jobban meglepett, hogy amint beértünk, megszabadult a maszkjától, és az eddig egész testét elfedő fehér lepeltől, majd megjegyezte, hogy ne tartsam butának azért, mert egy vadidegennel tölti az idejét.
- Én nem gondolnám, hogy buta lennél. Csak keresed azt a valakit, aki megért. Mindegy, hogy, honnan származik, vagy ki ő, csak ne olyan legyen, mint a többi ember, hanem hozzád hasonló. Én egy elveszett ninja vagyok, nem titkolom. Gyakran olyan helyeken találtam meg a boldogságot, ahol a legkevésbé sem gondoltam volna. Például egy barlangban, a homokvihar elől elbújva. Azt viszont meg kell, hogy állapítsam, hogy valaki nagyon-nagyon szerencsés lesz veled – fejeztem be a mondandóm egy kaján vigyorral, és még kacsintottam is egyet. Tsukinak egy kis időbe tellett, mire megértette, mire célzok.
- Merted volna gondolni, hogy az vagyok. Várjunk csak, boldogság... Az a mosoly, meg az a tekintet… Fúj te perverz, rám gerjedtél? Levágom az ékszered, ha megpróbálod! – kiáltotta dühösen, majd elmosolyodott, és barátságosan folytatta. - Remélem, tudod, hogy ezt komolyan gondolom. Megteszem mindenféle gondolkodás nélkül.
Végezetül megkócolta a hajamat. Ezt nagyon nem szeretem, de most szó nélkül eltűrtem.
- Ugyan kérlek, nekem feleségem van, és nem izgultam rád. Ráadásul jó pár évvel idősebb is vagyok nálad. De meg kell jegyezni, tényleg nagyon csinos vagy, és az arcod is nagyon szép. Meg mint mondtam, mint ember is értékes vagy, szóval, aki felismeri a benned rejlő értékeket, egy igazi mázlista lesz – mondtam egy kicsit komolyabban. Mert tényleg így is gondoltam. - Tisztába vagyok vele, hogy megteszed, és eszembe se jutna még hasonló sem. Tudom, hogy eltökélt vagy, nem kell bebizonyítani. – közben a kezemet az ékszereim elé tettem, és vigyorogtam.
Mivel a hajkócolást nem hagyhattam megtorlatlanul, megvártam, amíg Tsuki nem figyelt, és amikor elfordult, én is megkócoltam a haját, majd hátraugrottam, biztonságos távolságba egy lehetséges ellencsapás elől. Majd amikor Tsuki rám nézett, mosolyogtam egyet, és kinyújtottam a nyelvemet. Reméltem, hogy ezzel nem lépem túl azt a bizonyos határt. Tsuki dühében rámvetődött, és felborított, így érkeztünk földet. Amikor rájött, mit is tett, szégyenlősen elfordult, majd durcisan közölte, hogy lehet kifésülnöm a haját. Így is tettem. Megkérdeztem tőle, hogy jól csinálom-e, amire annyit válaszolt, hogy mit számít az nekem. Emiatt jól leteremtettem, és sikerült elérnem, hogy elmondja.
Ha bár Tsuki elfordult, éreztem és hallottam, hogy sír. Nem akartam, hogy ez legyen belőle.
- Bocsánatot kérek, nem akartalak megbántani.
Tovább nem folytattam, úgy gondoltam, most jobb, ha inkább csöndben maradok. Tudom, hogy túllőttem a célon, és ezért eléggé rosszul éreztem magam, de mivel kevés időm van, hogy feltörjem Tsuki burkát, a végletekig el kell mennem. Amíg a komfortzónájából nem mozdítom ki, addig csak azt látom, amit mutatni akar. Viszont amikor mérges, vidám, vagy szomorú, jobban megmutatja az igazi énjét. Szerencsére a csönd nem tartott sokáig, mivel Tsuki a szerelemről, és a házasságról kérdezett.
- Ahogy Minamo olyan szépen megfogalmazta, olyan, mintha két testben egy lélek lenne, annyira összekapcsolódtok. Ilyenkor ő a legfontosabb a számodra, még saját magadnál is előbbre való. Amikor a szemébe nézhetsz, akkor vagy a legboldogabb. Beleremegsz, amikor megfogod a kezét, mert nincs annál jobb érzés. – mormogtam zavarodottan, mert még nem kérdeztek hasonlót, és meglepett a kérdés. – Amikor lefekszel, és úgy érzed, hogy minden rosszra fordul, akkor eszedbe jut, hogy ott van neked ő, aki miatt érdemes felkelned. Megoszthatod vele az érzéseidet, és segítitek egymást. Ha szerelmes vagy, soha nem vagy egyedül, mert tudod, hogy mindig hazavár valaki. A szerelem az egyik legcsodálatosabb dolog, ami egy emberrel történhet.
Ezután néma csönd állt be. Kívülről hallani lehetett a szél zúgását, bentről a fésű és Tsuki hajának súrlódását, és minden egyes remegését, amikor hozzá értem a hajához. Végül Tsuki törte meg a csendet. Elmesélt egy történetet, miszerint majdnem meghalt itt a sivatagban, miközben a ide sietett. Furcsa volt a hangjában minden érzelem hiányát. Az ember általában máshogy nyilvánul a halálhoz. Ennek ellenére mégis boldog voltam, hogy mesélt magáról egy történetet, most először, amióta találkoztunk. Tovább folytattam a fésülését. Csak akkor tűnt fel, hogy a remegései abbamaradtak. Picit úgy éreztem, kezd megnyílni előttem és ez be is bizonyosodott nemsoká. Tsuki monoton hangja hirtelen megváltozott, kedvessé vált.
- Köszönöm, hogy találkoztunk. – mondta meghatódva. Aztán valamit magyarázott arról, hogy én vagyok neki az első, de ne értsem félre. Amire valójában gondolt, és ami miatt zavarban volt, hogy még soha senki előtt nem nyílt meg igazán. Pont úgy volt, ahogy gondoltam. Mintha csak a fiatalkori énem lenne.
- Én is köszönöm, hogy találkoztunk, és azt is, hogy elhoztál ide. Ez nagyon sokat jelent nekem. – feleltem meghatódva.
- Tsuki, kérlek, fogadd el ezeket tőlem. Nem nagy dolgok – kotorásztam a ruhámban egy darabig - de nekem fontosak. Ez egy kunai. Még Konohában kaptam a csapattársaimtól azelőtt, hogy eljöttem volna onnan. A markolatát, ha itt megnyomod – magyaráztam – akkor kettényílik. Belül üreges. Ide bele van írva: Naro Mineiro. Adok hozzá még valamit. Ez egy kis kép rólam. Pont belefér. Ha későbbiekben egyedül érzed magad, gondolj arra, hogy ha távol is vagyok tőled, én szeretlek, és gondolok rád.
Ami ezután történt, az váratlan volt, mégis örömteli. Tsuki a nyakamba ugrott, és úgy csüngött rajtam, mit gyümölcs a fán. Átkaroltam én is. Jó volt végre Tsuki igazi arcát látni. Az ajándék átadása után elmeséltem a névváltoztatásom történetét is. Én ki vagyok, ki a feleségem, miken mentünk együtt keresztül, mielőtt végleg, senkitől sem zavartatva letelepedhettünk. Hogyan éltük átlagos hétköznapjainkat.
Miután végeztem a nosztalgiázással, Tsuki újra megörvendeztetett. Kaptam tőle egy tört, amihez gyönyörű fehér haja lett hozzákötve. Az ajándékát a mellényem bal zsebébe tettem, a szívem mellé. Ez után nyugovóra tértünk. Boldogan aludtam el, jó érzésekkel a szívemben. Mindig is szerettem volna egy hugicát, de sajnos nem adta meg a sors. Viszont ha lett volna egy, akkor olyat szerettem volna, mint Tsuki. Másnap reggel korán kellett volna indulnom, de semmi kedvem nem volt hozzá. Jó most itt Tsukival, vidáman, elfelejtve a borús felhőket, melyek a ninja világ felé közelednek. De hiába mindez, vannak kötelezettségeim, amiknek eleget kell tennem, és tudom azt is, hogy még most kellene elválnia az utunknak, mielőtt bajba keverem Tsukit. De valamiért képtelen voltam rávenni magamat minderre.
- Kérlek, gyere velem! - néztem könyörgőn Tsukira.
Nem kellett sokáig győzködnöm. Megidéztem Untensut, és már repültünk is tova a mester felé. Ez az utunk nem tartott sokáig. Földetérésünkkor Tensi mester már várt rám. Látszott rajta, hogy nem örült a késésemnek.
- Ha jól gondolom, ő nem Minamo. – jegyezte meg picit morcosan. Bemutattam neki Tsukit, majd a mester félrehívott, és átadta a levelet, amiért jöttem. Elolvastam az üzenet tartalmát, majd magasra feldobtam, és az Endan segítségével elégettem. Ennyi lett volna a dolgom, de ha már ott voltunk, megkértem Tensi mestert, hogy tanítson valamit Tsukinak. Ő szél, a mester pedig villám elemű, így maradt a chakrairányítás. A közelben volt egy tó, így egyértelmű volt, mi lesz a feladat. Vízen járás. Bemutattam, hogyan is kellene véghezvinni. Jó volt látni, hogy Tsuki büszkén, ámulva néz rám, lehet még egy picit bele is pirultam. A mester elmagyarázta Tsukinak a teendőket. Mosolyogva vártam, hogy mi fog történni, mert saját tapasztalatból tudom, hogy én többször is megcsobbantam. Fiatalon türelmetlen, és sokszor elhamarkodott voltam, nem nagyon ismertem a korlátaimat. Elnézve Tsukit, ő sem különb nálam. Ahogy várható volt, Tsuki nagy lendülettel nekifutott, és belecsobbant a vízbe. Próbáltam visszafojtani a nevetésem, de nem igazán sikerült. El kellett fordilnom, pláne, amikor meghallottam Tsuki visítozását. Most már tényleg kezd olyan lenni, mint egy kora béli lány, amilyen valójában is. Semmi állarc, semmi elrejtett érzelem. Legalább is, ha velem van, de ez nekem pont elég. Úgy döntöttem, nem zavarom tovább Tsukit, hagyom gyakorolni, inkább leheveredem a parton.
Elgondolkoztam a levélben olvasottakon. Hosszasan tanakodtam, picit ki is kapcsoltam, elmerültem a gondolataimban. Mi tévő legyek? Belemerjek vágni? Mit szólna ehhez Minamo? Nem, úgy sem engedné. Az életét áldozta rám, nem tehetem ezt vele. De mégis, az országom veszélyben van, valamit tennem kell. Kellett egy kis idő, amíg kizökkentem, és újra beszámítható lettem, mert rájöttem, hogy ezekre a kérdésekre úgy sem tudok most a válaszolni, meg egyéként is, van most jobb dolgom is. Feltápászkodtam, leporoltam magam, és teljes erőmből elkezdtem futni a tó felé. Amikor Tsukihoz értem, felkaptam a derekánál fogva, továbbloholtam vele a víz felszínén, ugrottam egy hatalmasat, és mindketten elmerültünk a vízben. Én gyorsan a felszínre úsztam, és amint Tsuki is így tett, elkezdtem fröcskölni vízzel. Tsuki nevetésben tört ki, miközben engem fröcskölve próbált védekezni.
Ez a jelenet melegséggel töltötte el a szívemet. Nem ismerem régóta Tsukit, de azt tudom, hogy az emberekkel kapcsolatban eddig nem volt túl sok jó élménye. Kiközösítették, semmibe vették és sokat bántották. Ilyet egyetlen gyereknek sem szabadna átélnie. Eddig egyedül volt, de azt akarom, hogy ez megváltozzon. Én mindig mosolyogni fogok, ha vele leszek. Mert ő még igazából gyerek, és én vagyok a felnőtt, akinek meg kell mutatnia, hogy a világ szép, és felnőttnek lenni jó.
Miután kicsit szórakoztunk a vízben, Tsuki megunta, és kiment a partra. De előtte még a fülembe súgta:
- Melletted végre igazán boldognak érzem magam Onii-chan. Bárcsak igazából is a húgod lehetnék.
Én is ezt szeretném. Utána úsztam és a parton megálltam előtte. Egy pár másodpercig magam elé bámultam, majd Tsukira néztem.
- Shiruba Tsuki, én is azt szeretném, hogy a húgom legyél! Ezennel a húgomnak fogadlak - ölelem meg Tsukit. – Remélem tudod, hogy ez felelősséggel is jár. Ettől fogva vigyáznunk kell egymásra, segítenünk és támogatnunk kell a másikat és van még egy hátránya a számodra. Be kell mutatnod nekem a jövőbeli udvarlóidat! – mondtam nevetve.
Így történt, hogy lett egy húgom, amire mindig is vágytam.
Mai nap is úgy kezdődött, mint a többi. Azt leszámítva persze, hogy hétvége van, és Minamo bent van valahol a városban. A délelőttöt azzal töltöttem, hogy Noroinak építettem egy játszóteret. Inkább kiképző hely volt ez, csak jobban hangzik, ha azt mondjuk rá, játszótér. Még is csak egy 6 éves fiúnak épült. Noroi nagyon örült neki, először mosolygott, amióta Seikatsu itthagyta. Mivel láttam, hogy a fiú jól szórakozik, hagytam is játszani, én pedig a saját teendőimet láttam el a ház körül. Ekkor érkezett meg hozzánk régi barátom, Juurin Kensei. Volt társammal jól elbeszélgettünk. Először elmondta, hogy miért jött, majd elmesélte, hogy mi történt vele az elmúlt pár évben. Az ajánlata csábító és nem Konoha ellenes volt, ezért belementem. Viszont nem sokkal korábban kaptam levelet régi tanítómtól, Owaka Tensitől, ezért kértem két hét haladékot Kenseitől. Nem örült neki, de beleegyezet. Másnap el is indultam, a levélben leírtak szerint.
Egy hajóra szálltam fel, ami elvitt a Szél Országába. A hajókázás napsütéses időben zajlott, szerencsére vihar nem zavart meg minket. Szeretek hajóval utazni és a tengert bámulni. Ilyenkor mindig egy kicsit elveszek a gondolataimban, a világ dolgain morfondírozom. Főleg a Naplementét szeretem, az a tengeren mindig csodálatos. Amikor a Nap fénye megtörik a vízen, amikor utolsó sugarai is eltűnnek, a Nap alámerül, és átadja helyét a Holdnak.
Egy délelőtti órában érkeztem meg a kikötőbe, innen egyből Owaka mester faluja felé vettem az utat. A szép idő miatt fél úton, mivel nem volt sok kedvem tovább haladni, lefeküdtem egy kicsit pihenni. Úgy is még bőven időben vagyok, estére oda is érek, még ha nem is sietek. Legalább is így terveztem. Az élet azonban közbezavart. Egy fiatal lányt vettem észre, tőlem nem messze a lombkoronában, akin elsőre látszódott, hogy shinobi. Hosszú fehér haja volt, fehér köpenyt viselt, az arcát egy fekete maszk fedte el. Felpattantam, felkészülve a legrosszabbra.
- Üdvözletem, a nevem Mineo. Gyönyörű napunk van, nem igaz, szép hölgy? Mi járatban vagy erre?
Szerencsére nem volt ellenséges, viszont nem tudhattam, hogy amit mondtam, milyen lavinát indít el. Ez a pár kis mondat lényegében megváltoztatta az egész életemet.
- Még hogy én szép hölgy! Szerinted ez itt olyan, mint egy szép nőé? – mutatott az arcára, amit egy maszk fedett, szóval nem igazán tudtam, mire gondol. - Szerinted illik ez a beteges fehér bőr és a haj egy szép nőhöz?
A második mondata végére szinte megbicsaklott a hangja. Nem ismerem a lányt, de tudom, mit érezhet, és az, ahogyan viselkedik, megmutatja, hogy nincs, aki mellette legyen. Egyedül van, és kívülállónak érzi magát. Nem kellene foglalkoznom egy idegennel, de a jó szívem fog a sírba vinni, így nem tehettem mást.
- Azért, mert különleges vagy, más, mint a többiek, az emberek lenéznek, kiközösítenek és félnek tőled. Az emberek többsége csak a látszat alapján ítél, és esélyt sem adnak neked. Ezt a saját példámon is tudom. Én viszont nem ilyen vagyok. Itt, ahogy elnéztem a környékbelieket, elhiszem, hogy furcsán érzed magad. De ne tedd, hisz nincs miért. Szóval úgy gondolom, te igen is szép vagy.
A lány reakciója igazolta, amit gondoltam. Nem válaszolt a mondandómra semmi érdemlegeset, csak hebeget valamit halkan. Miután összeszedte magát egy kicsit, bemutatkozott:
- Tsuki, vagy azon keveseknek, akiknek megengedem, Shiru.
Ezután közelebb lépett hozzám, és megígértette velem, hogy amit látok, soha ne mondjam el senkinek, majd levette a maszkot, ami eddig eltakarta. Szép arca volt, de látszott rajta, hogy még nagyon fiatal. Ennek ellenére már rengeteg kín gyötörheti. Valamit tennem kellet, hogy mielőtt hazatérek, egy kicsit rendbe hozzam a lelkét. Ekkor jött az amúgy nem túl veszélytelen ötletem, hogy elvigyem Tsukit repülni. Ha észrevesznek, nagy bajba kerülhetek, de ez most nem érdekelt. Megidéztem az egyetlen hárpiát, akit ilyesmivel zavarni mertem. Megjelent egy 4 méter magas, szürke, büszke kiállású madár. Ennek hatására Tsuki újra felvette a maszkját.
- Szerbusz Szensi, szeretnék bemutatni valakit. Ő itt Shiruba Tsuki, egy új ismerősöm. Nagyon kedves lány, úgyhogy bánj vele jól!
- Neked mániád minden szép fiatal lányt összeszedni? – kérdezte gúnyosan.
- Ugyan Szensi, ő csak a barátom. Arra szeretnélek megkérni, hogy had repüljünk veled egy kicsit a környéken.
- Áh szóval be akarsz vágódni. Rendben, de ne csinálj belőle divatot. – mondta morcosan.
Egy kis unszolás segítségével sikerült rávennem Tsukit, hogy jöjjön velem. Elmagyaráztam neki, hogy a legegyszerűbb felmászni Szensire. Elhelyezkedtünk, közben én megkértem Szensit, hogy ha szólok neki, akkor tegyen meg valamit a számomra. Már egy ideje repültünk, amikor odamentem Tsukihoz, erősen megfogtam, majd elkiáltottam magam. Ennek hatására Szensi zuhanórepülésbe fogott, ráadásul még pörgésbe is kezdett. Így zuhantunk egészen a fáktól pár méterig, majd Szensi újra elkezdett felfelé szállni. Ezalatt figyeltem Tsukira, hogy nehogy leessen. Látszólag nagyon élvezte az egészet.
Tsuki megkért, hogy repüljünk el egy helyre. Mivel nem volt túl sok kedvem a mesterhez menni, és szerettem volna Tsukit jobban megismerni, beleegyeztem. Az elmúlt pár órában megkedveltem ezt a lányt. Nem tudom, igazából miért. Talán, mert hasonlít a fiatal kori önmagamra. Ő is egyedül van és nincs, aki megértse. Pont úgy, ahogy velem is volt.
A sivatagban, mindentől távol, egy elhagyatott területen landoltunk. Szállt mindenfelé a homok, ezért eleinte nem értettem, mit keresünk itt. Aztán gyorsan kiderült. Elbúcsúztunk Szensitől, majd Tsuki egy barlanghoz vezetett. Oda, ahol megszületett. Nagyon jól esett, és nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy megmutatta nekem ezt a helyet, főleg, hogy eddig rajta kívül 3 ember ismerte ezt a barlangot. Ami még jobban meglepett, hogy amint beértünk, megszabadult a maszkjától, és az eddig egész testét elfedő fehér lepeltől, majd megjegyezte, hogy ne tartsam butának azért, mert egy vadidegennel tölti az idejét.
- Én nem gondolnám, hogy buta lennél. Csak keresed azt a valakit, aki megért. Mindegy, hogy, honnan származik, vagy ki ő, csak ne olyan legyen, mint a többi ember, hanem hozzád hasonló. Én egy elveszett ninja vagyok, nem titkolom. Gyakran olyan helyeken találtam meg a boldogságot, ahol a legkevésbé sem gondoltam volna. Például egy barlangban, a homokvihar elől elbújva. Azt viszont meg kell, hogy állapítsam, hogy valaki nagyon-nagyon szerencsés lesz veled – fejeztem be a mondandóm egy kaján vigyorral, és még kacsintottam is egyet. Tsukinak egy kis időbe tellett, mire megértette, mire célzok.
- Merted volna gondolni, hogy az vagyok. Várjunk csak, boldogság... Az a mosoly, meg az a tekintet… Fúj te perverz, rám gerjedtél? Levágom az ékszered, ha megpróbálod! – kiáltotta dühösen, majd elmosolyodott, és barátságosan folytatta. - Remélem, tudod, hogy ezt komolyan gondolom. Megteszem mindenféle gondolkodás nélkül.
Végezetül megkócolta a hajamat. Ezt nagyon nem szeretem, de most szó nélkül eltűrtem.
- Ugyan kérlek, nekem feleségem van, és nem izgultam rád. Ráadásul jó pár évvel idősebb is vagyok nálad. De meg kell jegyezni, tényleg nagyon csinos vagy, és az arcod is nagyon szép. Meg mint mondtam, mint ember is értékes vagy, szóval, aki felismeri a benned rejlő értékeket, egy igazi mázlista lesz – mondtam egy kicsit komolyabban. Mert tényleg így is gondoltam. - Tisztába vagyok vele, hogy megteszed, és eszembe se jutna még hasonló sem. Tudom, hogy eltökélt vagy, nem kell bebizonyítani. – közben a kezemet az ékszereim elé tettem, és vigyorogtam.
Mivel a hajkócolást nem hagyhattam megtorlatlanul, megvártam, amíg Tsuki nem figyelt, és amikor elfordult, én is megkócoltam a haját, majd hátraugrottam, biztonságos távolságba egy lehetséges ellencsapás elől. Majd amikor Tsuki rám nézett, mosolyogtam egyet, és kinyújtottam a nyelvemet. Reméltem, hogy ezzel nem lépem túl azt a bizonyos határt. Tsuki dühében rámvetődött, és felborított, így érkeztünk földet. Amikor rájött, mit is tett, szégyenlősen elfordult, majd durcisan közölte, hogy lehet kifésülnöm a haját. Így is tettem. Megkérdeztem tőle, hogy jól csinálom-e, amire annyit válaszolt, hogy mit számít az nekem. Emiatt jól leteremtettem, és sikerült elérnem, hogy elmondja.
Ha bár Tsuki elfordult, éreztem és hallottam, hogy sír. Nem akartam, hogy ez legyen belőle.
- Bocsánatot kérek, nem akartalak megbántani.
Tovább nem folytattam, úgy gondoltam, most jobb, ha inkább csöndben maradok. Tudom, hogy túllőttem a célon, és ezért eléggé rosszul éreztem magam, de mivel kevés időm van, hogy feltörjem Tsuki burkát, a végletekig el kell mennem. Amíg a komfortzónájából nem mozdítom ki, addig csak azt látom, amit mutatni akar. Viszont amikor mérges, vidám, vagy szomorú, jobban megmutatja az igazi énjét. Szerencsére a csönd nem tartott sokáig, mivel Tsuki a szerelemről, és a házasságról kérdezett.
- Ahogy Minamo olyan szépen megfogalmazta, olyan, mintha két testben egy lélek lenne, annyira összekapcsolódtok. Ilyenkor ő a legfontosabb a számodra, még saját magadnál is előbbre való. Amikor a szemébe nézhetsz, akkor vagy a legboldogabb. Beleremegsz, amikor megfogod a kezét, mert nincs annál jobb érzés. – mormogtam zavarodottan, mert még nem kérdeztek hasonlót, és meglepett a kérdés. – Amikor lefekszel, és úgy érzed, hogy minden rosszra fordul, akkor eszedbe jut, hogy ott van neked ő, aki miatt érdemes felkelned. Megoszthatod vele az érzéseidet, és segítitek egymást. Ha szerelmes vagy, soha nem vagy egyedül, mert tudod, hogy mindig hazavár valaki. A szerelem az egyik legcsodálatosabb dolog, ami egy emberrel történhet.
Ezután néma csönd állt be. Kívülről hallani lehetett a szél zúgását, bentről a fésű és Tsuki hajának súrlódását, és minden egyes remegését, amikor hozzá értem a hajához. Végül Tsuki törte meg a csendet. Elmesélt egy történetet, miszerint majdnem meghalt itt a sivatagban, miközben a ide sietett. Furcsa volt a hangjában minden érzelem hiányát. Az ember általában máshogy nyilvánul a halálhoz. Ennek ellenére mégis boldog voltam, hogy mesélt magáról egy történetet, most először, amióta találkoztunk. Tovább folytattam a fésülését. Csak akkor tűnt fel, hogy a remegései abbamaradtak. Picit úgy éreztem, kezd megnyílni előttem és ez be is bizonyosodott nemsoká. Tsuki monoton hangja hirtelen megváltozott, kedvessé vált.
- Köszönöm, hogy találkoztunk. – mondta meghatódva. Aztán valamit magyarázott arról, hogy én vagyok neki az első, de ne értsem félre. Amire valójában gondolt, és ami miatt zavarban volt, hogy még soha senki előtt nem nyílt meg igazán. Pont úgy volt, ahogy gondoltam. Mintha csak a fiatalkori énem lenne.
- Én is köszönöm, hogy találkoztunk, és azt is, hogy elhoztál ide. Ez nagyon sokat jelent nekem. – feleltem meghatódva.
- Tsuki, kérlek, fogadd el ezeket tőlem. Nem nagy dolgok – kotorásztam a ruhámban egy darabig - de nekem fontosak. Ez egy kunai. Még Konohában kaptam a csapattársaimtól azelőtt, hogy eljöttem volna onnan. A markolatát, ha itt megnyomod – magyaráztam – akkor kettényílik. Belül üreges. Ide bele van írva: Naro Mineiro. Adok hozzá még valamit. Ez egy kis kép rólam. Pont belefér. Ha későbbiekben egyedül érzed magad, gondolj arra, hogy ha távol is vagyok tőled, én szeretlek, és gondolok rád.
Ami ezután történt, az váratlan volt, mégis örömteli. Tsuki a nyakamba ugrott, és úgy csüngött rajtam, mit gyümölcs a fán. Átkaroltam én is. Jó volt végre Tsuki igazi arcát látni. Az ajándék átadása után elmeséltem a névváltoztatásom történetét is. Én ki vagyok, ki a feleségem, miken mentünk együtt keresztül, mielőtt végleg, senkitől sem zavartatva letelepedhettünk. Hogyan éltük átlagos hétköznapjainkat.
Miután végeztem a nosztalgiázással, Tsuki újra megörvendeztetett. Kaptam tőle egy tört, amihez gyönyörű fehér haja lett hozzákötve. Az ajándékát a mellényem bal zsebébe tettem, a szívem mellé. Ez után nyugovóra tértünk. Boldogan aludtam el, jó érzésekkel a szívemben. Mindig is szerettem volna egy hugicát, de sajnos nem adta meg a sors. Viszont ha lett volna egy, akkor olyat szerettem volna, mint Tsuki. Másnap reggel korán kellett volna indulnom, de semmi kedvem nem volt hozzá. Jó most itt Tsukival, vidáman, elfelejtve a borús felhőket, melyek a ninja világ felé közelednek. De hiába mindez, vannak kötelezettségeim, amiknek eleget kell tennem, és tudom azt is, hogy még most kellene elválnia az utunknak, mielőtt bajba keverem Tsukit. De valamiért képtelen voltam rávenni magamat minderre.
- Kérlek, gyere velem! - néztem könyörgőn Tsukira.
Nem kellett sokáig győzködnöm. Megidéztem Untensut, és már repültünk is tova a mester felé. Ez az utunk nem tartott sokáig. Földetérésünkkor Tensi mester már várt rám. Látszott rajta, hogy nem örült a késésemnek.
- Ha jól gondolom, ő nem Minamo. – jegyezte meg picit morcosan. Bemutattam neki Tsukit, majd a mester félrehívott, és átadta a levelet, amiért jöttem. Elolvastam az üzenet tartalmát, majd magasra feldobtam, és az Endan segítségével elégettem. Ennyi lett volna a dolgom, de ha már ott voltunk, megkértem Tensi mestert, hogy tanítson valamit Tsukinak. Ő szél, a mester pedig villám elemű, így maradt a chakrairányítás. A közelben volt egy tó, így egyértelmű volt, mi lesz a feladat. Vízen járás. Bemutattam, hogyan is kellene véghezvinni. Jó volt látni, hogy Tsuki büszkén, ámulva néz rám, lehet még egy picit bele is pirultam. A mester elmagyarázta Tsukinak a teendőket. Mosolyogva vártam, hogy mi fog történni, mert saját tapasztalatból tudom, hogy én többször is megcsobbantam. Fiatalon türelmetlen, és sokszor elhamarkodott voltam, nem nagyon ismertem a korlátaimat. Elnézve Tsukit, ő sem különb nálam. Ahogy várható volt, Tsuki nagy lendülettel nekifutott, és belecsobbant a vízbe. Próbáltam visszafojtani a nevetésem, de nem igazán sikerült. El kellett fordilnom, pláne, amikor meghallottam Tsuki visítozását. Most már tényleg kezd olyan lenni, mint egy kora béli lány, amilyen valójában is. Semmi állarc, semmi elrejtett érzelem. Legalább is, ha velem van, de ez nekem pont elég. Úgy döntöttem, nem zavarom tovább Tsukit, hagyom gyakorolni, inkább leheveredem a parton.
Elgondolkoztam a levélben olvasottakon. Hosszasan tanakodtam, picit ki is kapcsoltam, elmerültem a gondolataimban. Mi tévő legyek? Belemerjek vágni? Mit szólna ehhez Minamo? Nem, úgy sem engedné. Az életét áldozta rám, nem tehetem ezt vele. De mégis, az országom veszélyben van, valamit tennem kell. Kellett egy kis idő, amíg kizökkentem, és újra beszámítható lettem, mert rájöttem, hogy ezekre a kérdésekre úgy sem tudok most a válaszolni, meg egyéként is, van most jobb dolgom is. Feltápászkodtam, leporoltam magam, és teljes erőmből elkezdtem futni a tó felé. Amikor Tsukihoz értem, felkaptam a derekánál fogva, továbbloholtam vele a víz felszínén, ugrottam egy hatalmasat, és mindketten elmerültünk a vízben. Én gyorsan a felszínre úsztam, és amint Tsuki is így tett, elkezdtem fröcskölni vízzel. Tsuki nevetésben tört ki, miközben engem fröcskölve próbált védekezni.
Ez a jelenet melegséggel töltötte el a szívemet. Nem ismerem régóta Tsukit, de azt tudom, hogy az emberekkel kapcsolatban eddig nem volt túl sok jó élménye. Kiközösítették, semmibe vették és sokat bántották. Ilyet egyetlen gyereknek sem szabadna átélnie. Eddig egyedül volt, de azt akarom, hogy ez megváltozzon. Én mindig mosolyogni fogok, ha vele leszek. Mert ő még igazából gyerek, és én vagyok a felnőtt, akinek meg kell mutatnia, hogy a világ szép, és felnőttnek lenni jó.
Miután kicsit szórakoztunk a vízben, Tsuki megunta, és kiment a partra. De előtte még a fülembe súgta:
- Melletted végre igazán boldognak érzem magam Onii-chan. Bárcsak igazából is a húgod lehetnék.
Én is ezt szeretném. Utána úsztam és a parton megálltam előtte. Egy pár másodpercig magam elé bámultam, majd Tsukira néztem.
- Shiruba Tsuki, én is azt szeretném, hogy a húgom legyél! Ezennel a húgomnak fogadlak - ölelem meg Tsukit. – Remélem tudod, hogy ez felelősséggel is jár. Ettől fogva vigyáznunk kell egymásra, segítenünk és támogatnunk kell a másikat és van még egy hátránya a számodra. Be kell mutatnod nekem a jövőbeli udvarlóidat! – mondtam nevetve.
Így történt, hogy lett egy húgom, amire mindig is vágytam.
Jaiba Mineo- Játékos Mesélő
- Elosztható Taijutsu Pontok : 70
Tartózkodási hely : Tea Országa
Adatlap
Szint: A
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 604
Re: Jaiba Mineo bővítménye
Terumi Mei Szomb. Aug. 20 2016, 14:56
Nézzenek oda, Mineo!
Egész pofás kis történetet rittyentettél ide, nem is gondolnám, hogy Mineo az a fajta ember, aki mindenféle előítélet nélkül sétál oda egy idegen emberhez, majd könnyedén testvérének fogadja.
Jutalmad +10 chakra, és +2 TJP (amit valahol majd jó lenne jelezni; főként a Csevegőben a Taijutsu pontok elosztásánál).
Egész pofás kis történetet rittyentettél ide, nem is gondolnám, hogy Mineo az a fajta ember, aki mindenféle előítélet nélkül sétál oda egy idegen emberhez, majd könnyedén testvérének fogadja.
Jutalmad +10 chakra, és +2 TJP (amit valahol majd jó lenne jelezni; főként a Csevegőben a Taijutsu pontok elosztásánál).
Terumi Mei- Moderátor
- Specializálódás : Kdeves Mizukga
Tartózkodási hely : Idegosztály
Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka
Similar topics» Jaiba Mineo
» Minamo Jaiba (Minamoto Aimi)
» Jaiba Mineo vs Kenshiro Karu
» Hazukage Inu bővítménye
» Hana Fujishima Bővítménye
» Minamo Jaiba (Minamoto Aimi)
» Jaiba Mineo vs Kenshiro Karu
» Hazukage Inu bővítménye
» Hana Fujishima Bővítménye
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.|
|
|