Katana története

/ÁTOLVASVA WORD-BEN ÍRVA./
Név: Kawaii Katana


Ország: pl: Víz országa


Rang: Genin


Szint: D (Genin)


Chakraszint: az ellenőrzős Staff adja meg. Ez Általában 100-120 chakra. Az előtörténet minőségétől függ.


Kor: pl: 15


Nem: férfi


Felszerelések: 1 db katana, 1 szett szerszám, 10 m dróthuzal, 10 db senbon, 5 db sima shuriken, 2 db kunai


Kinézet: 160 cm magas 60 kg vékony, szálkás testalkatú. Rövid fekete haja van. Nem tudni mi okból születése óta a szeminek pontosabban a szemgolyójának a olyan a színe mintha remete módban lenne. Fekete kontaktlencsét használ.  (Kinézete és ruhája, mint az avatar képen.)


Jellem: Küldetés során igyekszik kizárni magából mindenféle érzelmet ám a magánéletében olyan mind bármelyik korabeli fiú. Társait soha nem hagyná magára. Igyekszik mindenkivel elhitetni, hogy a Katana használat az erőssége pedig a Taijutsu az. Oda van a szüleiért és az apja különleges fösztyéért. Nem egy szószátyár alkat tud figyelni. Kedveli az állatokat. Kevesen tudnak arról milyen a valódi szeme Akadémiai társai közül senki se ismeri a titkát.


Technikák: Henge no Jutsu, Kakuremino no Jutsu, Bunshin no jutsu, Kawarimi no jutsu, Jibaku Fuda: Kassei


Előtörténet: 


Mielőtt belekezdenék az élettörténetem elmesélésbe meg kell veletek osztanom egy kis aranyos történetet. Egyszer valahol a víz országában egy fiatal leány sétált az úton méghozzá az éjszaka közepén vagy fél kilométerre mögötte pedig egy bánatos szívű ifjonc baktatott. A csillagok oly fényesen ragyogtak, hogy bevilágították az egész utat ennek ellenére szinte senki, nem mert az éjszaka közepén útra kelni és, hogy miért azt nemsokára kifejtem. A tizennyolc éves hölgy rendkívül jól nézett ki és ezt gyakran a tudtára is adták neki. Nap, mint nap virágokkal és szerelmes levelekkel bombázták azonban ő mindegyik udvarlóját visszautasította. Azokat a férfiakat meg lehet érteni hisz a vállig érő fekete haja és az igéző barna szeme egyszerűen magával ragadó, viszont ha tudták volna róla az igazat messze elkerülték volna. Ahogyan ott sétálgatott a poros úton váratlanul az egyik bokor megrezzent ám ő csak ment tovább. A következő pillanatban három, maszkos férfi ugrott elő az egyik fa mögül és mindegyikük egy-egy Tantot tartott a kezében.
-          Egy ilyen csinos kis hölgynek nem kéne egyedül mászkálnia az éjszaka közepén. Mi majd elkísérünk.
-          Cserébe pedig oda adod nekünk mindened, ami csak nálad van.
A lány nem szólt egy árva szót sem csak magabiztosan elmosolyodott, amitől az egyik útonálló kissé ideges lett.
-          Mindjárt nem vigyorogsz picinyem, ha kezelésbe veszünk. –erre mindhárom rabló rávetette magát a védtelennek tűnő áldozatra.
Ő a helyett, hogy kétségbe esett volna ökölbe szorította a kezét majd oly erősen beleöklözött az egyikük gyomrába, amitől annak kiguvadtak a szemei és összedőlt akár egy krumpliszsák. A társai még fel sem fogták, hogy mi is történt egy jól irányzott csapással mindegyiket ártalmatlanná tette.
-          Még, hogy ezek tartották rettegésbe a környéket? Ez igazán szánalmas. – mondta bosszúsan.
Éppen lehajolt, hogy alaposan átkutathassa a testeket ám hírtelen hangos zihálás csapta meg a fülét és valaki megérintette a karját. Az idegen csak pár szót tudott kinyögni mikor az amazon megragadta a csuklóját és a vállán átperdítve keményen a földhöz vágta. Ez is egy férfi volt ráadásul látta már valahol pontosabban ő követte két-három kilométer óta. A férfi nem vesztette el az eszméletét, de tisztán látszott rajta, hogy nagy fájdalmai vannak.
-          Így jár az, aki kedves akar lenni. - mondta nyöszörögve.
-          Azt akarod mondani, hogy nem velük vagy?
-          Igen.
-          És miért lopóztál mögém?
-          Dehogy lopóztam. Messziről láttam, hogy valami baj van ezért iderohantam és láttam, hogy odahajolt ahhoz az alakhoz hát gondoltam megkérdem nincs-e valami baj. Azt hiszem eltört valamim.
-          Ne nyavalyogj, örülj, hogy kesztyűs kézzel bántam veled. És mi keresni valód van idekint éjnek idején? Nem halottad, hogy banditák garázdálkodnak a környéken?
-          Abban reménykedtem, hogy szerencsém lesz ráadásául nincs semmim, amit el lehetne rabolni tőlem. Ha már itt tartunk, mit keres egy hozzád hasonló ne-ne is mond, kitalálom. Valaki ilyen vérmérséklettel csakis ninja lehet. Ú a hátam. - erre kivett a háta mögül egy öklömnyi követ, amitől végre fellélegzett. - Így már jobb.
-          Eltaláltad Jounin vagyok. Halottam, hogy banditák garázdálkodnak, a környéken ezért úgy döntöttem utána nézek.
Ez jellemző volt rá mikor éppen nem küldetésen járt akkor is kereste a veszélyt, nemhiába, nevezték Veszélyes Miurunak. Rendkívüli tehetségéhez nem fér kétség, hiszen tizennyolc éves korára elérte a Jounin rangot ráadásul avatott szakértője a pusztakezes harcnak és a közelharci fegyvereknek. Állítólag ha kardot fog a kezében nincs olyan ember, aki képes lenne őt legyőzni. A földön nyöszörgő szerencsétlenség neve Kenichi húsz éves és éppen új otthont keresett ugyanis bizonyos okokból kifolyólag kitagadták a klánjából. Ő egyszerű civil volt a harcművészetekről azt sem tudta eszik-e vagy isszák bár ezen nem volt mit csodálni elég volt csak ránézni. Olyan vékony volt, hogy bármikor felboríthatta egy nagyobb széllökés. Mikor tisztázták a félreértést Miuru összekötözte a banditákat majd elkísérte a nyafogóst a legközelebbi faluba. Egészen véletlenül volt egy kis háza arrafelé így hát meghívta Kenichit egy teára. Mikor éppen felszolgálta volna az italt egy hatalmas morgást halottak, amitől az ijedős fiú fájdalmai ellenére felugrott. Hamar kiderült, hogy egyetlen fenevad sem ólálkodik a környéken pusztán Miuru hasa panaszkodott, mert jó pár napja nem evett rendes ételt. Ezt halva Kenichi bevetette magát a konyhának titulált helységbe és gyorsan összedobott valami apróságot. Mikor a lány megkóstolta fölcsillant a szeme majd pillanatok alatt behabzsolta az egészet.
-          Ízlik?
-          Nagyon is. Napok óta csak energia tablettákon éltem, amiknek se íze se bűze.
Így esett meg, hogy ezt a két embert összehozta a véletlen vagy írhatjuk az egészet a sors számlájára. Bár Miurunak sok udvarlója volt egyikük sem tudta levenni öt a lábáról, mert nem ismerték a gyengepontját, ami nem más, mint a hasa. A lány megengedte, hogy a házába maradjon cserébe ő kapott finom ételeket és szép viszonylag szép ruhákat. A kapcsolatok rövid idő alatt szerelemmé fejlődött majd végül összeházasodtak.
 
Mint bizonyára rájöttetek már az előbbi történet két főszereplője nem mások, mint az én szüleim.  Mikor megtudták, hogy gyerekük lesz rendkívül boldogok voltak. Megegyeztek abban, hogy ha eljön, az idő rám bízzák a választást, hogy szeretnék-e elmenni a ninja Akadémiára vagy sem. Természetesen édesanyám nagyon szerette volna, ha igent mondok ezért még a születésem előtt megkezdte az úgynevezett kiképzésemet. Egyesek azt állították, hogy a baba képes érzékelni a környezetét az édesanyja hasába ezért titokban rendszeresen felolvasott nekem a ninja kézikönyvekből és gyakran elmesélte Kirigakura legnagyobb harcosainak történetét. Biztosra vette, hogy hozzá hasonlóan én is majd a shinobi életet fogom majd választani persze az kicsikét még odébb volt. A születésem mondhatni zökkenő mentesen zajlott, de nem minden izgalom nélkül. Azon a napon mikor megszülettem és először kinyitottam a szememet még a medikus ninják is meglepődtek azon, amit láttak. A szemimben különös alakzat alakult ki fogalmuk sem volt mi okból. Először megijedtem majd megnyugodtak mikor rájöttek ez pusztán egy furcsa jelenség semmi több nem lettem tőle se jobb se rosszabb. Másoknak is megmutatva rájöttek, hogy a szemeim pont olyanok voltak, mint aki remete módban van. A ninják képesek különös képességű állatokat megidézni, akik ha megtanítják, nekik ezt a titkos művészetet óriási hatalom kerülhet a birtokukba. Én csak egy egyszerű gyermek volta furcsa szemekkel és ekképpen is bántak velem a szüleim. Elláttak minden földi jóval és természetesen nagyon szerettek engem. Édesapám szabóként dolgozott bármilyen ruhát el tudott készíteni bár nem mondhatnám, hogy elsőrangú munkát végez. Egyáltalán nem rossz, de a sohasem érhette el a nagymesterek szintjét. Főzés terén ennek ellenére kimagasló teljesítményt produkált, ami nem is csoda hisz egy szakács klán-ból származik. Sajnálatos módon ő nem akarta folytatni a családi hagyományt ezért hát kitagadták, aminek következtében még a falut is el kellett hagynia. Sokkal jobban szeret tűvel és cérnával dolgozni, mint tűzzel és fakanállal. Azért nekünk szokott otthon főzőcskézni és olyankor szinte a mennyekben éreztük magunkat. Reggeltől estig a környéken élők ruháit stoppolta illetve rendelésre bármit elkészített. Ezzel szemben édesanyám követte a családi hagyományt és elődeihez híven maga is shinobiként tevékenykedett. Nap, mint nap küldetésekre járt szabadidejében viszont most már nem bűnözőket hajkurászott, hanem velem játszott. Habár játéknak neveztem inkább egyfajta kiképzés volt, ami annyiból állt, hogy bemutatta a titkos családi jutsukat amiket én tátott szájjal és ujjongva figyeltem. Elképesztő volt látni, ahogyan könnyed mondhatni légies mozdulatokkal felszeletelte azokat a szalmabábukat. Talán ez volt az ok, amiért az ő nyomdokaiba léptem azonban a nevem is közrejátszott. Anyai ágon azoknak szokták adni a Katana nevet, akikről úgy gondolták nagy tetteket fognak végrehajtani. Édesanyám is ilyen volt ám mivel nőnek született nem nevezhették így. Az a mendemonda járta, hogy kardal a kezében legyőzhetetlen pedig ezt csak az ellenség megtévesztésére találták ki. Fegyver nélkül éppoly halálos, mint vele, ha nem még halálosabb és úgy vélte én az örökébe léphetek. Mikor betöltöttem a hatodik életévemet leültünk hármasban és szépen elbeszélgettünk a jövőről. Én természetesen gondolkodás nélkül a ninja akadémiát választottam meg se hallgatva az esetleges lehetőségeket. Az elkövetkező két évem azzal telt, hogy fölkészültem az Akadémiára, való felvételire. Nem kell semmiféle drasztikusra gondolni csak a szokásosra futás, fekvőtámasz, shuriken hajítás meg hasonlók. Természetesen nem csak a testemet próbálták fejlesztgetni a szüleim, hanem a szellememet is. Meg tanultam számolni és habár kissé döcögősen, de írni és olvasni. A szemeim miatt nem kellett aggódnom ugyanis kaptam egy kontaktlencsét, amitől mindkettő normálisnak látszott. Izgulni nem igazán izgultam, hogy felvesznek-e vagy sem ugyanis örököltem mindkét szülöm mentalitását. Mindig azt szokták mondani fölösleges izgulni vagy sikerül, vagy nem semmit sem változtat az, hogy remegve várjuk az elkerülhetetlent. Hála az alapos felkészülésemnek gond nélkül bejutottam az Akadémiára bár számomra gyanúsan könnyűnek bizonyult a vizsga igaz ez csak az én véleményem. Bizonyos próbák által megvizsgálták a fizikai és mentális képességeinket. Mikor én kerültem sorra sikerült elkapnom pár hangfoszlányt miszerint nem is várnak kevesebbet a fiától. Attól a naptól kezdve rendszeresen bejártam az Akadémiára ahol megpróbáltak engem és persze a társaimat shinobivá formálni. Gyakorta kellett hosszú köröket futnunk utána pedig úszni mondván a jó ninja sosem fárad el. Pontosabban elfárad, azonban erről nem vehet tudomást és mindig száz százalékosan kell teljesítenie. Ezek kívül még tanultunk Taijutsut, Ninjutsut és Genjutsut utóbbit persze nem használtunk, mert túl fiatalok voltunk hozzá azonban alaposan meg kellett ismerkednünk vele. Természetesen nem csak harcra tanítottak bennünket, hanem számtanra, történelemre, anatómiára, írásra és olvasásra más országok kultúrájára és még sok más dologra ám egyik sem volt oly különös, mint az a mentalítás, amit megpróbáltak belénk plántálni. Egy shinobi szívében nincs helye érzelmeknek és vacillálás nélkül kell teljesíteni a Mizukage parancsait. A célpont iránt nem érezhet sem szánalmat sem pedig irgalmat mindig észrevétlenül kell elvégezni a feladatot. Először ezt úgy gyakoroltuk, hogy végig kellett mennünk egy folyóson elvenni egy Kunait majd vissza méghozzá néma csendben csakhogy a feladatban volt egy csapda. Valahányszor megérintettük a fa padlót az hangos recsegéssel jelezte ottlétünket, ami bukáshoz vezetett. Csodálkozva figyeltük az oktatónkat, aki egy nyikkanás nélkül ment végig a folyosón miközben egy vonalzót egyensúlyozott a jobb mutatóujján. Nem volt hajlandó elmondani a megoldást, mert akkor nem tanultunk volna semmit az egészből. Három napomba telt mire rájöttem, hogy a megoldás kulcsa, hogy hova helyezzük a súlypontunkat és néhány napnyi gyakorlás után már nekem is ment. Egy másik gyakorlatban mindenki kapott egy csengőt és úgy kellett mozogni, hogy az nem szólalhasson meg ezt pedig sűrű ködben tettük. Mire elértük a Genin kort mindnyájan megtanultuk a shinobi élet alapszabályait.
„Mindig légy résen.”
„Mindig járj az ellenfeleid előtt két lépéssel.”
„Sose hagyd cserben a társaidat.”
„A küldetés mindennél előbbre való.”
„Az érzelem egy olyan luxus, amit nem engedhet meg magának egy Ninja.”
„Ha úgy érzed, hogy valaki figyel téged akkor az úgy is van.”
„Ha úgy érzed, valaki át akar verni akkor az úgy is van.”
Persze ezeket a szabályokat már senki nem vette szó szerint legalábbis egy részüket. Az olyan elhivatott ninják is mind az édesanyám nagyon tudtak szeretni, persze ha rólam és édesapámról volt szó. Elmondása szerinte mindennek megvan a maga helye és ideje. Minden nap keményen edzettem, hogy minél előbb genin lehessen belőlem utána pedig részt akartam venni a chuunin vizsgán, hogy ez által még erősebb lehessek csak, mint édesanyám. Természetesen nem csak ez motivált megvoltak a saját céljaim, de ezekről egy kicsikét később beszélek.


Néhány beszédfoszlányból halottam, hogy a mi kiképzésünk sokkal keményebb, mint a többi faluban így a genin vizsga is szigorúbb igaz az utóbbi években sokat szelídült. Úgy döntöttem tanácsot kérek, édesanyámtól, hogyan lehetnék még hatékonyabb.
-          A vizsgák menetéről nem beszélhetek, mert akkor nem tanulnál belőlük semmit. Egy jó shinobi mindig képes reagálni a váratlan helyzetekre azonban adhatok néhány tanácsot. Ha jól tudom neked még nem tanították meg, hogyan szabadítsd fel a víz elemű chakrádat?
-          Igen. Tanultunk róla, de te honnan...
-          Nem lényeges. Ez rendkívül fontos a Kirigakure no Jutsu elsajátításához.
-          Erről is halottam már úgy tudom, pár hónap múlva fogjuk tanulni.
-          Tévedsz, te most fogod tanulni, azaz nemsokára előbb azonban szükséged, van egy kis alapozásra.
-          De anya te sohasem használtad ezt akkor miért kell vele bajlódni. Miért nem tanulhatnék pár Taijutsu mozdulatot.
-          Ez nagyon egyszerű. Bár nem használom, bármikor szükség lehet, rá azonban az el nem sajátított tudásra nem lehet számítani. Most pedig vissza az alapozáshoz. Mielőtt ezt megtanulod, kissé fejlesztenünk kell a chakra kontrolodat. Tisztában vagyok vele, hogy leginkább kardal szeretsz harcolni azonban erre is szükség van. Mint minden technikához szükség van egy bizonyos energia kontrolra, ami ha nincs meg benned, akkor vagy túl gyenge lesz vagy egy füst alatt elhasználod minden energiád. Nekem most küldetésre kell mennem azonban, mutatok neked pár gyakorlatot. - erre fölvett a földről egy lapos követ- Maga nemében rendkívül egyszerű. Ezzel menj le a nagy tóhoz és próbáld átkacsáztatni a tavon úgy, hogy közben chakrát összpontosítasz a kezedbe. Ha megjöttem elmondom mi a következő lépés. - erre eltűnt egy füstfelhőben.
Elmentem ahhoz a tóhoz, amiről beszélt és vagy száz méter széles volt így kizártnak tartottam, hogy normális módon sikerrel járhatnék. Tisztában voltam vele, hogy a chakra azért kell, hogy némi plusz erőt adjon a dobásomnak. Félpillanatnyi koncentráció után elhajítottam a követ, ami pattogás helyett keményen becsapódott a tóba, aminek következtében majd fél méteres hullám keletkezett. Nem értettem mit ronthattam el ráadásul elhasználtam a gyakorlatra szánt eszközömet is. Szerencsémre a part hemzsegett az ilyen kövektől így ez a probléma megoldódott már csak az előbbire kellett megoldást találnom. Két-három próbálkozás után is ugyanaz lett az eredmény ám ennek hála megtudtam mi az, amit elrontottam. Túl nagy erővel hajítottam el a követ, ami ahelyett, hogy kecsesen ugrált volna a víz felszínén elsüllyedt. Az elkövetkező néhány napot azzal töltöttem, hogy megpróbáltam kontrolálni a kezembe áramoltatott chakra ám nem jártam sikerrel. Ha túl keveset használtam nem értem el a tó másik partját, ha viszont túl sokat akkor meg tudjátok mi történt. Nem értettem, hogy egy ilyen egyszerű feladat, hogy lehet képes kifogni rajtam. Már harmadik napomat töltöttem azzal, hogy köveket dobáltam minden felé mikor váratlanul megjelent az édesapám. Ő is úgy gondolta, hogy ez tényleg elég gyengén megy.
-          Ha jól látom a chakra kontrolt gyakorlod. Elég egyszerű gyakorlat azonban nem túl hatékony. Van ennél jóval nehezebb, de azzal biztos a siker.
-          De apa te nem is vagy shinobi. Honnan tudnál te erről?
-          A világ egyik legnagyobb ninjája a feleségem. Rám ragadt tőle pár apróság. Gyere, mutatok neked valamit. - ezzel elvezetett engem egy magas fához.
-          Ez egy elég nehéz gyakorlat azonban annál hasznosabb. A lábadba kell irányítani a chakrát aminek következtében megtapad a talpad a fán és közben nem szabad kezeidet használni. Ha túl sokat használsz, megsérül a fa, ha keveset akkor lezuhansz. Viszont csináljuk egy kicsit érdekesebbé. Ha sikerül elsajátítanod ezt még a nap leszállta előtt, akkor elkészítem vacsorára a kedvencedet, ám ha kudarcot vallasz ne is álmodj róla.
-          Ez közönséges zsarolás.
-          Az is. - mondta majd elment haza.
Nem maradt más hátra, mint teljesíteni a parancsokat ugyanis apa rendkívül finomakat szokott főzni, amit kár elhalasztani azonban ezt a keménységet sosem gondoltam róla. Úgy látszott mind a ketten kicsikét megváltozatták a másik személyiségét. Édesanyám meg tanult kedvesnek és boldognak lenni, míg édesapám keménynek és határozottnak. Így hát, ha enni akartam neki kellett állnom, gyakorolni. Kezeimmel megformáltam a megfelelő jelet majd elképzeltem, ahogyan a chakra végigáramlik a testemen és a lábfejembe egész pontosan a talpamban állapotig meg. Az egyik lábamat a fa törzséhez érintettem az azonban csak nem akart megtapadni. Hiába próbálkoztam nem hozott semmiféle eredményt pedig feltétlenül végezni akartam azzal a gyakorlattal még aznap. Tettem még egy kísérletet ezúttal előtte egy kisé nekiiramodtam és így próbáltam felszaladni a fára. Ezúttal már sokkal jobb volt az eredmény vagy két méterig jutottam azonban a talpam alatt recsegni, ropogni kezdett a fa ezért magamtól leugrottam. Ez ment órákon keresztül mikor leültem egy kis időre, hogy pihenjek és ez idő tájt próbáltam kitalálni hol hibáztam. Sajnálatos módon nem tudtam kiverni a fejemből azt a finom ételt és csak rá tudtam gondolni. Ekkor, mint egyfajta hallucinációt szinte hallani véltem édesanyám szavait.
-          Egy ninjának mindig a küldetés az első.
Megkíséreltem abbahagyni az álmodozást és csak az előttem álló feladatra koncentrálni. Azzal, hogy már semmi nem korlátozta a gondolataimat szinte gyerekjátéknak bizonyult mintha csak tapadókorong lett volna a cipőm talpán. Estére már otthon is voltam és boldogan közöltem, hogy teljesítettem a küldetést. Ezt persze nem akarta nekem elhinni ám mikor a plafonról lógtam lefelé mosolyogva felemelte a hüvelyk ujját és már hozta is a vacsorámat. Miután végeztünk az evéssel apám átadott egy levelet, amit még az édesanyám bízott rá.
„Drága Katana. Ha ezt a levelet most olvasod, az azt jelenti, hogy az első lépést már megtetted és én még mindig nem végeztem a küldetésemmel. Ennek a gyakorlatnak a másik fele nem más mint ugyan ez csak nem egy tavon hanem egy kis folyón méghozzá folyásiránnyal szemben Az ezt következő ennél sokkalta bonyolultabb lesz, ám ha mindent beleadsz, akkor biztosan képes leszel megoldani. Menj el a helyi fürdőbe ahol egy különleges módszert kell használnod, amit eddig még sosem használtál. A chakrát a lábadba kell irányítanod pont úgy, mint a kezednél ezúttal viszont hozzá kell igazítanod a víz hullámaihoz. Addig kell gyakorolnod, amíg stabilan meg nem állsz a víz felszínén.”
Mikor végeztem elment lefeküdni és azon nyomban elnyomott az álom mégis képes voltam kora reggel felkelni és első utam a legközelebbi fürdőbe vezetett. Bizonyára most mindenki azt kérdezi magába, hogy lehet ennyi szabadideje az Akadémia mellett. A válasz igen egyszerű, ami nem más, mint, hogy nem mentem be. Édesanyám szólt, hogy különleges tréning miatt pár napig ki kell maradnom és ők szó nélkül beleegyeztek. Egy hatalmas nagy nyitott medence szerűségnél álltam és szerencsémre senki sem volt a közelemben. Ott álltam egyedül egy szál fürdőruhában miközben igyekeztem a chakrámat a lábamba összpontosítani. Ezúttal nem követtem el ugyanazt a hibát és csak az előttem álló feladatra koncentráltam igyekeztem kizárni minden zavaró tényezőt. Mikor úgy éreztem, hogy készen vagyok egyik lábamat a víz felszínére raktam majd kissé előredőltem, aminek következtében belezuhantam a vízbe. Még szerencse volt, hogy előtte levettem a ruháimat, mert rossz lett volna csurom vizes göncökben mászkálni. A víz eléggé meleg volt, de nem túl meleg azért gyorsan kikászálódtam kiráztam a fejemből a felesleges vizet majd megismételtem a gyakorlatot ám az eredmény nem változott. Igaznak bizonyult a levél miszerint ez egy jóval nehezebb edzés, mint azok, amikkel eddig foglalkoztam. A fánál egyszerűen egy bizonyos mennyiségű energiát kellett a lábba helyezni és kész. A fürdőnél már más volt a helyzet ugyanis a víz állandóan mozgott hullámzott ennek megfelelően kellett irányítanom a chakrámat ami nem ment egyik pillanatról a másikra. Természetesen nem akartam már az elején abbahagyni és tisztában voltam vele, hogy csak némi időbe kerül és magamévá teszem ezt a technikát. Harmadszor is megpróbáltam, negyedszer, ötödször és hatodszor ám mindig ugyanaz történt ám a tízedikre végre a fejlődés jele mutatkozott meg. A lábaim pusztán bokáig süllyedtek olyan érzés volt mintha egy zselés szőnyegen sétáltam volna. Természetesen pár pillanattal később ismét elmerültem, de legalább már némi elégedettséggel a szívemben szálltam ki a vízből. Ennél a pontnál le kellett ülnöm ugyanis kissé kifáradtam és vissza kellett szereznem az energiámat bár azt tanították nekünk, hogy nem engedhetünk a fáradságnak. Ha egy shinobi éppen harcol, és elfárad, nem kérheti meg az ellenfelet, hogy hagyja, pihenni helyette felül kell emelkednie a gyengeségein. Miközben ott üldögéltem próbáltam elképzelni magam előtt, hogy vajon mit csinálhatna eközben az Akadémiai társaim. Habár társaimnak neveztem őket ennek ellenére szinte semmit sem tudtam róluk és ők sem tudtak rólam. Nem arról van szó, hogy magányos farkasnak képzeltem volna magam szoktam velük beszélgetni és gyakorolni azonban nem éreztem semmiféle személyes kapcsolatot. Minden nap elvégeztem a rám kiszabott feladatot utána pedig egyből mentem haza. A mesterrel ugyanez volt a helyzet bár néha az volt az érzésem mintha szemmel tartana. Félórányi ücsörgés után kissé megráztam a végtagjaimat majd folytattam a víz meghódítását. A menete ugyanazt volt, mint eddig elmekiürítés, koncentráció majd két lépés előre és ezúttal sikerült teljesen megállnom a felszínen. Azonban mikor egy kicsit előrébb akartam menni váratlanul ismételten a medence mélyén találtam magamat. Mérgemben belebokszoltam a vízbe, de hamar lenyugtattam magam majd miután felúsztam a felszínre és ki a vízből ismételten megpróbáltam. Mikor megint a víz tetején álltam ezúttal lassan lépdeltem így nem estem ki a koncentrációból. Délutánra elértem azt a szintet mikor körbejártam az egész medencét persze még néha-néha bokáig besüllyedtem a vízbe azonban ez nagy ugrásnak bizonyult. Büszkén léptem át a házunk küszöbét délután négy órakor azzal a tudattal, hogy sikerült elsajátítanom ezt a technikát is. Örömömet tovább növelte az a tény miszerint édesanyám végre hazaérkezett és szerető karjaiba zárhattam magamat. Másnap már együtt gyakorolhattuk a víz elemem feloldását.

Különös módon nem mentünk el, sehova hanem otthon maradtunk és így gyakoroltunk, de először kiselőadást tartott a chakra használatról.
-          Az Akadémián már tanultad, hogyan kell összpontosítani a chakrát és már a kézjeleket is ismered. A jutsut, hogy tudod létre hozni, hogy mozgósítasz egy bizonyos mennyiségű energiát majd a kézjelek és puff már kész is a technika.
Amint ezt kimondta egy pukkanó hang kíséretében az egész testét átható fehér füst borította be, ami pár pillanat alatt el is illant, de ő már nem volt a helyén. Egész pontosan ott volt azonban nem úgy nézett, mint ahogyan szokott, hanem egy teljesen más volt a külseje. Nem értettem miért változott át férfivá azt sem tudtam, hogy ki lehet az.
-          Ne mond, hogy nem ismered fel saját magadat.
Második ránézésre igazat kellett mondanom tényleg az én alakomat vette fel ám valami oknál fogva nem ismertem fel magamat.
-          Ez valami fantasztikus volt anya.
-          Köszönöm, de ez egy rendkívül egyszerű mondhatni primitív technika. Csak arra használtam, hogy bemutassam neked a chakra használatát. Most pedig lépjünk eggyel tovább, de előbb. - ismét egy pukkanás füstfelhő majd újra az édesanyám állt előttem. - Most pedig beszéljünk az elemi chakráról. Mind az közismert négy elem létezik a világon ezek pedig a következők tűz, víz, föld, levegő és a villám. Bizonyára észrevetted már majdnem annyi elem van, mint ahány ninja falu és ahány ország, de ebbe most nem menjünk bele. Mi a víz országában élünk, ami találóan arról kapta a nevét, hogy rengeteg víz található benne így nem meglepő, hogy a ninjának az elsődleges eleme a víz chakra. Jó ideje tudom már, hogy te melyik csoportba tartozol, de a rend kedvéért neked is megmutatom.
Erre a zsebébe nyúlt és elővett néhány kocka alakú papírlapot majd az egyiket átvette a jobb kezébe mire az magától átnedvesedett.
-          Ez egy különleges fából készült chakra papír megmutatja, hogy ki melyik elemhez áll közel. Ha például átnedvesedik, az azt jelenti, hogy az illetőnek sokkal jobban fognak menni a víz jutsuk mint, akiknek nem nedvesedett át. Nem kell mást tenned, mint átáramoltatni rajta egy kevés energiát.
Miután átvettem a papírost az utasítások szerint jártam el és úgy jártam, mint anya az én lapom is benedvesedett.
-          Láthatod itt a bizonyíték. Most pedig megmutatom mire is jó mindez.
Egy jelet formált a kezeivel majd becsukta a szemét bizonyára azért, hogy koncentráljon. A lábainál váratlanul egy vékony kis köd pamacs keletkezett, ami szép lassan növekedett mind magasságában mind szélességében. Először csak a bokályát lepte el majd már a térdét is végül az egész teste fehér ködben fürdött, de nem csak ő, hanem az egész konyha. Olyan sűrű volt, hogy nem láttam még az orrom hegyéig sem.
-          Jó kis trükk ugye? Rendkívül megkönnyíti a dolgunkat, ha el akarunk rejtőzni az ellenség elől. Erről tanultatok már az akadémián vagy még nem?
-          Még nem.
-          Akkor próbáld meg kitalálni vajon, hogyan is csinálhattam. Tudod jól egy shinobi számára rendkívül fontos, hogy minden részletre odafigyelje. Soha nem lehet tudni melyik apróságon, múlhat az élete.
-          Talán a levegőben lévő párát használtad.
-          Úgy van! A víz elemnek köszönthetően képes vagyok irányítani a vizet, sőt mi több még létre is tudom hozni. Igaz az előbbi sokkal kevesebb chakrába kerül, de sajnos nem mindig áll rendelkezésünkre egy egész tó. Ha ezt megtanulod, akkor a segítségével nemcsak a Kirigakura no Jutsut tudod majd elsajátítani, hanem bármelyik víz elemű jutsut. Készen állsz a gyakorlat megkezdésére?
-          Készen állok.
-          Ez remek akkor fogd meg. – mondta majd elővett két darab üveget és az egyiket nekem adta. – Jól figyelj, mert csak egyszer mutatom meg. Ennek az a lényege, hogy a palackban lévő homok átnedvesedjen és ezt csakis a chakrád segítségével érheted el. A feladat meglehetősen egyszerű, de nehéz is egyben. Valahogy így kell csinálni.
Felém tartotta az üveget, amiben a homok egyik pillanatról a másikra elszíneződött, mert tele szívta magát vízzel. Majd levette a kupakját odalépett az ablakhoz és kiborította belőle a nedves homokot, ami hangos placcsanással ért földet. Ezután visszatette a kupakot, aminek hatására az üveg megtelt vízzel és elkezdett körkörösen forogni.
-          Ez pedig a második és harmadik lépés. Képesnek kell lened az üres üvegben vizet létrehozni majd irányítani. Szívesen mondanék többet, de nem lehet, a többit neked kell kitalálnod. Most pedig mennem kell sürgős elintézni valóm akadt.
-          De azt mondtad ma nem kell menned küldetésre.
-          Azt mondtam segítek a gyakorlásban és ez meg is történt. Ígérem, hamar végzek, és akkor megint lehetünk együtt. - fölállt az ablakba, hogy kimászom, de egy pillanat erejéig megtorpant és a szemeit rám szegezte. - Adok még egy tippet. Ne görcsölj, annyira próbálj ellazulni, mert ha erőlteted nem fog menni. Próbáld meg elképzelni, ahogyan megjelenik, formáld a képet az elmédben. Ha egyszer sikerül rákapnod az ízére onnantól már sínen vagy. És még mielőtt elfelejteném, holnap visszamehetsz az Akadémiára, mert ez egy olyan tréning, amit ott is csinálhatsz. - mondta majd kiugrott az ablakon és elment.
Ott álltam egyedül kezemben egy negyed literes üveggel, ami félig volt tele homokkal és fogalmam sem volt mit kéne csinálnom pontosan. Megpróbáltam egy kis erőt vezetni az üvegbe azonban semmi sem történt. Megfogtam mindkét végét úgy áramoltattam a chakrámat ám ezúttal sem jártam eredménnyel. Úgy gondoltam talán nem próbálkozom elég keményen ezért még több erőt adtam bele ám a homok csak nem akart benedvesedni. Nem értettem mit ronthattam el ugyanis édesanyámnak ez gyerekjátéknak bizonyult és pár pillanat leforgása alatt megcsinálta. Néhány perc után eszembe jutott, hogy rosszul álltam neki a feladatnak ugyanis én a régi mondhatjuk úgy hagyományos chakrámat használtam pedig ehhez víz eleműre volt szükségem. Behunytam a szemem és elképzeltem magamat, ahogyan ott állok, kezemben az üveg a homok pedig szép lassan sötétleni kezd. Először csak egy csepp jelent meg rajta utána pedig az egész teljesen átázott. Mikor kinyitottam a szememet lássanak csodát valójában teljesen más lett a homoknak a színe. Sajnos hamar rá kellett jönnöm, hogy ez a változást nem víz okozta, hanem az, hogy miközben csukott szemmel koncentráltam kicsit arrébb mentem és ott már nem úgy sütött rám a nap, mint korábban. A korábbi örömöm helyét harag vette át és legszívesebben eldobtam volna az üveget ám megláttam rajta egy jelet. Fehér tollal lett rá írva egy szó bizonyára édesanyám keze munkája, ami nem volt más, mint „Türelem”. Bizonyára így akarta velem közölni, hogy nem fog egyről a kettőre menni. Ismételten behunytam a szemem áramoltattam a chakrát és elképzeltem, ahogyan a víz átitatja a homokot, de ismételten kudarcot vallottam. Pár órán keresztül próbálkoztam, de abba kellett hagynom, mert leültünk kettesben reggelezni utána természetesen folytattam délig. Azért addig, mert minden chakrám elfogyott a sok erőlködéstől. Apám délután elküldött a boltba, hogy vegyek pár apróságot a vacsorához én persze engedelmeskedtem ám egyik kezemben végig ott volt az üveg és veszettül koncentráltam. Mikor hazaértem ugyanúgy csináltam mindent, mint egy átlagos napon pl besegítettem a házimunkába csináltam a leckét. Egyik társam elhozta nekem nehogy túlságosan lemaradjak közben pedig szorgalmasan gyakoroltam. Mikor elaludtam az ágyon ott szorongattam a kezemben azt az üveget, amit már teljes szívemből gyűlöltem. Akkor nem vettem észre, de nektek elárulom, hogy néhány szemet sikerült benedvesíteni. Másnap mentem az Akadémiára sokan kérdezték tőlem, hogy mit csináltam mit gyakoroltunk azonban nem tudtak kiszedni belőlem egy árva szót sem. Kérdeztek az üvegről is, amire annyit válaszoltam, hogy majd megtudják. A második napon végre megjelent, néhány vízcsepp a homok tetején. Először már azt hittem, hogy bepárásodott, de ezt természetesen lehetetlen legalábbis így reméltem. Tíz napon keresztül szenvedtem és küszködtem mire sikerült célhoz érnem. Ezt nehezítette az is, hogy nem rendelkeztem kimeríthetetlen tartalékokkal így időről időre meg kellett állnom, pihenni. Először tényleg semmi reményt nem láttam, ám ahogyan teltek múltak a napok úgy lett egyre könnyebb és könnyebb. Második lépésként az üres üveget kellett megtöltenem a chakrám segítségével a metódus ugyanígy ment behunytam a szemem és elképzeltem, ahogyan megtelik vízzel és vártam, hogy teljen az idő. Ez nem tartott olyan sokáig hat nap alatt sikerült megtöltenem szép fokozatosan minden nap egy kicsikével több került bele. A mozgatás már szinte gyerekjáték volt az előbbiekhez képest mindössze négy napomba került. Végül is megérte ugyanis az állhatatosságom miatt ahány napon át szenvedtem annyi napon keresztül készítette el apa valamelyik kedvencemet. Félre értés ne essék jól főzött ám volt a birtokában néhány családi titok, amitől mennyei lett az ételt és ezeket ritkán szokta bevetni. Nem maradt más hátra, mint a Kiragakura no Jutsu megtanulása. Tulajdonképpen szinte ugyanazt kellett csinálnom, mint az elmúlt napokban csak kicsikét másképpen. Az elemi chakrám segítségével manipulálnom kellett a vizet, hogy elpárologjon, utána pedig köd legyen belőle. Legelőször egy pohár vízzel gyakoroltam úgy hogy közben belelógattam az ujjamat. Úgy gondoltam a fizikai kontaktus segít a folyamat felgyorsításában. Miután sikerrel jártam áttértem egy lavórnyi vízre majd pedig egy kádnyira. Nem igazán lehetett rendes ködnek nevezni ugyanis elég kicsire sikeredett és nagyjából át is lehetett látni rajta mindent összesítve viszont én elégedett voltam magammal. Fél évvel később mire az akadémián elértünk ehhez a részhez már sokkal jobban ment mások pedig csak akkor kezdték el tanulni. Jól tudom, hogy egy ninjának ki kell zárni az érzelmeit ám valami oknál fogva láttam magam előtt mennyi szenvedésen kell átesniük és még örültem is neki.
 

Végre felvirradt a nagy nap mikor is hátrahagyhattam az Akadémiát és én is geninné válhattam. Néha olyan érzésem volt mintha egyesek dedósnak képzeltek volna csak azért még nem szereztem meg a fejpántomat. A négy évem minden egyes napja arról szólt, hogy felkészüljek eme nagy megmérettetésre legalábbis szerintem. A szüleim azt szokták mondani, hogy nem a vizsgákra próbálnak felkészíteni bennünket, hanem a mindennapi életre. Izgulni egy cseppet sem izgultam, mert azzal sem tudtam volna befolyásolni a jövőt tehát teljesen felesleges. Előtte való éjszaka úgy aludtam akár a bunda reggel pedig frissen és kipihentem pattantam ki az ágyból. Békésen elfogyasztottam a reggelimet majd elindultam az Akadémia felé. A vizsgákról nem tudtunk semmi konkrétat csak szóbeszédeket ugyanis minden évben más és más feladatokat adtak. Bizonyára azért volt erre szükség nehogy valaki csak azt a részt tanulja, meg amit kérhetnek tőle, mert az életben sem lehet tudni éppen melyik ismeretünkre, lehet szükségünk. Útközben találkoztam két csinos társnőmmel, akiket fejbólintással üdvözöltem egy mosoly kíséretében majd együtt folytattuk az utunkat. Kezdés előtt öt perccel érkeztünk meg majd mindenkit a tanterembe küldtek ahol első feladatként egy írásbeli tesztet kellett elvégeznünk.  Elsőként föl kellett sorolni azokat a testen található pontokat melyek sérülése azonnali halálhoz vezet. Ez természetesen egy pofon egyszerű kérdés volt így hát nem is vacilláltam vele sokáig. A teszt különféle témákat érintet úgy, mint anatómia, történelem, matematika, stratégia legvégül pedig egy nem túl bonyolult kódot kellett megfejteni. Az anatómia és a történelmi kérdéseket úgy éreztem hibátlanul megválaszoltam ám a matematikaiban már nem voltam ennyire biztos. A stratégia talán sikerült ám azzal a titkosírással nem tudtam itt kezdjek teljesen kifogott rajtam. A második próba diákok közötti párbajból állt mindketten gyakorló karddal a kezünkben néztünk farkas szemet egymással. A vörös hajú srác termetre akkora lehetett, mint én bár rajta kicsik több izom látszódott, mint rajtam. Vagy fél percig csak méregettük a másikat majd hírtelen mozgásba lendültünk. Először kivédtem a gyomrom irányába íntézett vízszintes vágást majd én suhintottam a jobb lába felé azonban ezt ő is blokkolta. Most ő rajta volt a sor és egy gyors sorozatot indított ellenem a fejemet és a karjaimat célozva. Természetesen nem akartam ilyen gyorsan kikapni, így amit tudtam hárítottam, amit meg nem az elől igyekeztem kitérni. Nemhiába, ment ilyen jól a kardforgatás ugyanis ez volt az egyik álmom. Az egész ott kezdődött mikor először olvastam a köd hét kardforgatójáról. Mindegyikük rendkívül ügyes harcosok voltak ám mégis hírüket az álltaluk forgatott kardnak köszönthették. Mikor valamelyik meghalt a fegyvere átkerült valaki máshoz a cím pedig ez által öröklődött. Sosem tetszett nekem az, hogy a kard és nem annak a forgatója a mérvadó ezért hát tettem magamnak egy esküt. Megtöröm ezt az ördögi kört méghozzá azzal, hogy híressé teszem a kardomat azáltal, hogy én leszek az egyik legnagyobb shinobi a shinobik történelmében. Visszatérve a párbajra éppen vidáman hárítgattam gondolván, hogy ez a mérkőzés már a zsebemben van mikor megtörtént a tragédia. Egy figyelmetlenségem miatt a fiú eltalálta a csuklómat, aminek következtében elejtettem a kardomat. Valahogyan vissza kellett szereznem a kardomat, mert mindenki úgy tudta, hogy ahhoz értek a legjobban és nem akartam pont akkor leleplezni magamat. Egy régi mondás szerint, ha a közvetlen környezeted be tudod csapni, akkor az ellenséget is vagy legalábbis erre emlékszem. Önelégült mosoly ült ki az arcára, mert meg volt róla győződve, hogy már győzött. Aprókat szökkentem előre és hátra, hogy ki tudjak térni a csapásai elől ám ő sem volt ostoba és ügyelt arra, hogy távol tartson a fegyveremtől. Muszáj volt elterelnem a figyelmét ezért lekevertem magamnak egy hatalmas nagy pofont majd kétszer megismételtem. A hatás nem maradt el ugyanis nagy kerek szemekkel bámult rám, hogy belém vajon mi ütött. Pár pillanat múlva természetesen rájött a trükkömre és csapott ám én addigra már leguggoltam a fegyveremért megfogtam és szúrtam. Csillagok kezdtek táncolni a szemem előtt olyan keményen halántékon vágott azzal a bottal, hogy majd kicsöppent a könnyem azt hittem, hogy vesztettem ám a tanár mégis döntetlent állapított meg. Mikor kitisztult a látásom-észrevettem, hogy a kardom hegye pont a gyomrába fúródott, és ha ez egy igazi kard lett volna, akkor mindketten hallottak lettünk volna. A harmadik próba már csak hab volt a tortán be kellett mutatni a Kirigakure no Jutsu-t. Ezt én még azelőtt megtanultam, hogy az Akadémián sorra került volna. Ehhez persze ki kellett mennünk egy tóhoz ugyanis nem mindenki volt képes segítség nélkül végrehajtani. Behunytam a szememet megformáztam a megfelelő kézlejt majd behunytam a szememet ugyanis így könnyebben ment a koncentráció. Elképzeltem, ahogyan a chakrám segítségével a közelemben lévő víz szép lassan gőzzé válik utána pedig köddé, ami mindent belep. Hála a sok edzésnek nem kellett annyira erőlködnöm, de így sem volt gyerekjáték. Vagy egy percig tartott mire megalkottam a tíz méteres átmérőjű ködöt. miután mindenki végrehajtotta a gyakorlatot visszamentünk majd felsorakoztunk az ítélethozatalhoz. Bár egy cseppet sem aggódtam mások annál inkább valaki majd tövig lerágta a körmét mind a tíz ujjáról. Egyesével a kezünkbe nyomták a fejpántunkat és mindannyian dicséretben lettünk részesítve.