Katana

Kis előzmény, akik annyira nem ismernek esetleg nem hallottak rólam ezelőtt. Kiragakuréban születtem édesanyám egy első rangú ninja míg apám egy jó szabó, aki titokban első rangú szakács. Nem tudni mitől, de születésem óta a szemem akár egy saniné, de ezt titokban tartottam egy pár kontaktlencse segítségével. Jó magam is a shinobi pályát választottam és úgy tűnt van tehetségem hozzá. Soha nem fecsegtem sokat mindig a cél lebegett a szemem előtt mással nem igazán törődtem. Több küldetést is sikerrel teljesítettem bár akadt pár, ahol elbuktam. Egyik alkalommal volt egy kis összetűzésem egy fiatal nemes hölggyel, aki ezt isteni jelnek vette és azt akarta vegyem el feleségül. Olyan volt akár egy kullancs nem tudtam levakarni magamról és egy csomó levelet írt. Az is megesett, hogy felfogadott pár srácot, hogy segítsenek nekem teljesíteni egy megbízást, persze fű alatt. Másik alkalommal csomó csontom összetört szó nélkül megjelent nálunk egy rakás orvossal majd miután hazaengedtek saját kezűleg ápolt. Akármennyire is idegesítőnek tartottam kezdtem egyre jobban megkedvelni. Persze nem hangoztattam túl gyakran mit is érzek iránta, de valószínűleg már rég tudta, mert egy rendkívül ravasz, makacs perszóna tudott lenni. Ennyi az előzményekről most jöjjön hol voltam az elmúlt három évben.
 
A háború miatt kissé átszervezték a parancsnoki láncot, így nem kellett minden apróság miatt a Mizukage irodájába rohangálni. Arról volt szó, hogy a Mizukage alá tartozott több összekötő, akik kiadták a shinobiknak a feladatokat és ha szükséges volt ők adtak további utasításokat. Így a nagyfőnököket csak akkor zavarták, ha tényleg nagyon fontos dologról volt szó. Én utasítást kaptam, hogy keressek fel egy bizonyos illetőt, aki majd megossza velem a küldetésem részleteit. Csak annyit tudhattam, hogy a küldetés titkos és akár több hétig is eltarthat. Ilyen hosszú megbízást még sosem kaptam bizonyára úgy gondolták, hogy megérettem a feladatra. Édesapámtól búcsúzhattam csak el mert édesanyám már megint a fronton szolgált. Búcsút vettem Akahanától is és megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy egy ideig nem tud majd elérni.
Beletelt egy kis időbe míg eljutottam a megadott helyre, ahol egy idősebb férfi fogadott engem. Kissé mogorvának tűnt nekem ezt azzal magyarázta, hogy rengeteg a dolga és ez napról napra egy rosszabb. Magáról úgy beszélt, mint koordinátor mert ő koordinálta az alá kihelyezett shinobikat. Egy számomra teljesen új és még ismeretlen feladatot kaptam, aminek a lényege nem volt más, mint a beépülés. A háttér történetem szerint egy távoli faluba kellett mennem azzal a céllal, hogy kissé rendbe hozzam a nemrég elhunyt nagyapám házát, hogy el tudjam adni. Az öreg fodrászról nem sokat tudtak a környezetében, így nem okozhatott gondot elhitetni velük miszerint én egy távoli rokon vagyok. Az álca érdekében meg lett nekem tiltva mind a nin mind a taijutsu használata, vagyis úgy kellett tennem mintha egy közönség fiú lettem volna mindenféle harci kiképzés nélkül. Ebből kiindulva a koordinátornál kellett hagynom minden fegyveremet, amitől kissé ideges lettem ám ő megpróbált meggyőzni arról, hogy nem lesz semmi gond. A ruhámat is le kellett cserélnem, hogy jobban bele tudjak olvadni a közösségbe és ne keltsek feltűnést. Emellett még a frizurámat is át kellett alakítani, hogy minél jobban hasonlítsak egy kétkezi munkásra. Miután ezzel megvoltam végre a tudomásomra hozta mi is lesz az én feladatom. A parancs szerint pár napig, maximum néhány hétig játszanom kell a szerepet, rendezgetni a házat, közben pedig mindent be kell vetnem, hogy információt gyűjtsek egy embercsempész bandáról. Még nagyon újak voltak, de már jó pár embert elraboltak és sajnálatos módon kevesen kerültek ki élve a karmaikból. Egyes pletykák szerint néhány elkövetőnek volt abban a faluban szeretője így őket kellett szemmel tartanom. Ez nem bizonyult valami nehéz feladatnak ráadásul remek lehetőség, hogy elsajátíthassam a beépített munka alapjait, legalábbis engem ezzel próbált győzködni. Nem mondom, hogy odáig voltam ezért a megbízásért, de egy Shinobinak a parancsok teljesítése volt a dolga nem pedig a vélemény alkotás.  A fickó minél gyorsabban meg akart tőlem szabadulni, állítólag azért, mert még rengeteg dolga akadt még. Ránézésre csak egy naplopót láttam benne, de ahogyan a mondás is tartja ne a borítója alapján ítéljük meg a könyvet.
 
Úgy tűnt a faluban senki sem gyanakszik mármint a kilétemet illetően. Amint megérkeztem igyekeztem szemmel tartani azt a bizonyos nőszemélyt, közben persze végeznem kellett a dolgomat. Az állítólagos nagyapám a fodrászata fölött lakott egy kis lakásban én pedig nekiláttam mindkettőnek a rendbe hozatalához. Kicseréltem a sérült cserepeket, befoltoztam a lyukas ablakokat, átfestenem a falakat, mindezt természetesen félmeztelenül csináltam ahogyan azt illik. Máskülönben a szomszédok nem láthatták az izzadságtól csillogó felső testemet. Egy rakás szemetet is találtam, amiket az épület mellett tüzeltem el persze csak azt, amit már használhatatlannak véltem. Amiről úgy gondoltam, hogy még hasznos lehet azt oda adtam a szomszédoknak bútorokat, régi ruhákat, unalmas könyveket és miegymást. Néha meglátogatott engem pár lány és megkérdezték nem lenne-e kedvem velük teázni vagy esetleg sétálni. Én kedvesen és fülig érő mosollyal megköszöntem a kedvességüket és elfogadtam az ajánlatot. Sosem voltam az a közösségi alkat azonban akkor nem önmagamat kellett alakítanom, hanem egy teljesen más személyt. Igyekeztem dicsérni a ruhájukat, a frizurájukat és nem utolsósorban a meseszép mosolyukat. Kérdéseket nem igazán mertem feltenni, nehogy leleplezzem magamat, inkább hagytam, hogy ők mutassák be nekem a környéket. Ismertették velem a környék legérdekesebb pletykáit, vagyis, hogy kit kivel csaltak meg és hogy ki mikor hányta magát össze részegen az utcán. Az egy kis falu volt szóval nem szokott semmi érdekes történni, vagyis nem túl gyakran. Alig egy hete játszottam a szerepemet mikor a rendvédelmi szerv megjelent a házamban, hogy razziát tartsanak. Az első dolguk az volt, hogy a nappali közepén feltörjék a padlót, ahol találtak egy kis öreget benne egy nagyobbacska barna poros valamit. Mint kiderült kábítószer volt és azzal vádoltak meg, hogy én egy csempész vagyok, aki ott akarja eladni a mérgét. Az első gondolatom az volt, hogy felfedem a valódi személyazonosságomat viszont azzal tönkre tettem volna a küldetést. Ehelyett inkább hangosan kiabáltam és az ártatlanságomat hangoztattam közben az emberek összebújtak és mindenfélét sugdolóztak egymás között. Lemertem volna fogadni, hogy már el is könyvelték a bűnösségemet, holott semmit se tudtak még rólam. Különös módon, nem volt tárgyalás még ki se hallgattak csak közölték velem, hogy mikor lesz ítélethirdetés. Közben a kapcsolat tartómtól kaptam egy kis cetlit miszerint ne csináljak semmit és várjam a következő utasítást. Bár kissé nehezemre esett, de igyekeztem eleget tenni a parancsnak és közben azzal vigasztaltam magamat, hogy csak nem lehet olyan rossz a helyzet. Mint kiderült lehet ugyanis kábítószer csempészés, birtoklás és árulás vétkében bűnösnek találtak így hát tíz évnyi börtönre ítéltek. De mivel oly annyira emberségesnek tartották magukat így hajlandóak voltak lecsökkenteni 6 évre, de egy magánzárkában. A cella nem volt épp fényűzőnek mondható, de lehetett volna rosszabb is. Volt egy kényelmesnek éppen nem nevezhető ágy, egy wc csésze és egy mosdókagyló.  Az ételt minden nap pont ugyan akkor kaptam az ajtón lévő piciny résen keresztül. Pontosabban csak saccolni tudtam, hogy mennyi lehet az idő ugyanis a lakberendezőm véletlenül lefelejtette az órát. Azzal teltek a napjaim, hogy a csupasz falat bámultam és igyekeztem közben nem megbolondulni. Régebben sokat panaszkodtam amiatt, hogy mindenki túl sokat fecseg, akkor viszont pont ezt hiányoltam. Se egy kedves szó, se egy mogorva megjegyzés, semmi az ég világon. Néhány hónap után nagyon idegesítő tud lenni ez a síri csönd. Néha éreztem amint valami bekúszik a fejembe és próbálja átvenni felettem az irányítást, bár az is lehet, hogy csak egy rossz állom volt. Annak érdekében, hogy elfoglaljam magamat testedző gyakorlatokat végeztem mert nem akartam kiesni a formámból. Minden nap ezer fekvőtámaszt csináltam majd ugyanennyi felülést és guggolást. Ha valami oknál fogva egyik nap nem tudtam teljesíteni a minimumot akkor másnap dupla ennyit kellett csinálnom.
A rabok, legalábbis amennyire én tudtam a zárt osztályosok hébe-hóba szoktak könyveket kapni, hogy legyen mivel elfoglalni magukat. Először nem is foglalkoztam velük majd mikor egyikbe belelestem különös dologra lettem figyelmes. A lap szélén kézzel rajzolt ábrákat találtam, ami nem lehetett más mind valamiféle titkos írás, legalábbis én erre következtettem. Röpke három hét alatt sikerült megfejtenem a kódot, ami a hat évhez képest semmiség. Volt ott mindenféle alak csempészbérenc, útonálló, zsebtolvaj, bolond meg más egyéb. Azt furcsálltam, hogy senki sem próbált megszökni mintha nem is börtönben, hanem inkább egy üdülőben. Előfordult olykor-olykor, hogy nekem a 121-es rabnak is írt valaki én pedig válaszoltam. Legtöbbet a bolond szokott zaklatni, aki minden áron be akartam mutatni a sárkány technikáját, amit ő maga talált ki. Nagyon hasonlított egy másik módszerre, amit egyszarvúnak nevezett. Először nem tudtam mi lehet az majd kiderült, hogy ez egy sima ló melynek a homlokára applikáltak egy szarvat. Mikor nagyon magam alatt voltam kieresztettem egy csomó vizet majd alkottam egy vízklón jutsut, ami úgy nézett ki, mint Akahana. Semmi betegeset nem csináltam csak nézegettem, beszéltem hozzá és átöleltem. Hála neki nem éreztem magamat annyira egyedül és gyakran ez volt az a kis szalmaszál, ami megakadályozta, hogy teljesen megbolonduljak. Nem tudtam, hogy a valódi emlékszik-e rám vagy talált valaki mást, de nagyon reméltem, hogy boldog.
 
Más normális ember már rég megszökött volna, de én barom tartottam magamat a parancshoz miszerint várjak. Három évvel azután, hogy bekerültem váratlanul eltűnt minden őr. Nem tudtam mi történhetett, de kénytelenek voltunk kiszabadítani magunkat a celláinkból mert nem maradt, aki enni adjon. Nem mintha azt a vackot ételnek lehetett volna nevezni, szerintem majd tíz kilót fogytam. Alighogy elhagytam a cellámat előttem termet egy Kirikakurei shinobi morcos ábrázattal.
- Katana, végre megvagyok. Van egy kis zűr odahaza. Inkább nagy zűr, nagyon nagy zűr.

/A történet a Hazatérés című élményben folytatódik./