Katana vs. Kawajiri

**Kawajiri Satoshi** Szer. Jan. 18 2017, 11:17

Szokás szerint, a Tűz Országának erdeiben barangolok, miközben a múlton merengek. Csak egy újabb átlagos nap, amit reggeli edzéssel kezdtem, evéssel folytattam, majd csak szimplán... jártam-keltem. Most is azt csinálom. Néha jobb számomra, csak elmerülni az emlékeimben, mint szembe nézni a rideg valósággal: már senkim, és semmim nincs. Gyakorlatilag még rangom sem, sem helyem Konohában. Bár nem is nagyon vágyom rá, egy ideje megvan róluk, és az elveikről a véleményem. Teljesen kifordultak önmagukból, amíg kómában voltam. Ez azonban nem változtat a célomon, ami pedig egy új technika megalkotása, ahhoz pedig fejlődnöm kell, jobbá kell válnom. De túl fáradt vagyok a további edzéshez. Még ha nem is lennék fáradt, hova haladhatnék? Gyakorolhatnék további chakra-kontrollt, gyakorolhatnám a függőleges terepen járást, a vízen járást, de mindig lesz egy limit. Mindig lesz egy határ, amit addig nem léphetek túl, amíg valaki utat nem mutat nekem. És az, nem lehet csak úgy akárki. Már korábban is elhatároztam, hogy csak egy olyan mesterhez szegődhetek, aki tudja, vagy legalább megérti, min mentem keresztül.
Heh. Elmosolyodom magamban. Mondjuk, kész vicc, hogy Katon-elemű vagyok, hiszen a fél testem megégett egy félresikerült jutsu miatt, még a chuunin vizsgán. Mivel a személyt már nem hibáztatom, és egyébként is, halottról vagy jót, vagy semmit (kivéve ha "jó barátomról", Keisuke Kagiriről van szó), ezért magát az elemet hibáztathatnám. De nem teszem, hiszen csak ehhez értek. Mindig is vonzott a tűz elem, de a gyerekkori vakmerőségemnek és harciasságomnak több szerepe volt benne, mint elkötelezettségnek. Na meg, tudtommal, nem igazán irányíthatod melyik elemet oldod fel, már a születésedtől fogva ott lakozik benned. Kell, hogy valamilyen formában kötődj hozzá, és, most már kötődöm is. Mondhatjuk úgy is, hogy a tűz egyszerre felemelt, és a mélybe taszított, ha költőien akarunk fogalmazni. De, csak hogy ne menjünk messze a szimbolizmustól, vehetjük úgy is, hogy a tűz által fogok újjászületni, mint egy főnix. Legalábbis remélem, hogy előbb-utóbb megtalálom a helyem. De hol a helyem? Hova tartok? Van célom. De vajon a jó utat járom hozzá? Lehet, hogy sokat segítene, ha nem élnék fél lábbal a múltban, de nem tudok mit tenni. Nekem olyan, mint ha tegnap történt volna. Még mindig új nekem, hogy egy teljesen más... világra ébredtem, mint amiben elszunnyadtam. Olyan, mintha az emlékeim egy másik életről szólnának. Ha a tükörbe nézek, néha meg sem ismerem önmagam. Tényleg olyan, mint ha meghaltam volna, és újjáéledtem volna, vagy inkább reinkarnálódtam volna. Egy idegen testben... egy idegen világban.
Vagy, csak túlságosan megváltozott a világ, és nem akarom elismerni. Szembe kell néznem vele, az tény, de idő kell hozzá, hogy megszokjam. Nem tudom meddig fog tartani, de ki kell tartanom, amennyiben nem akarom, hogy a szeretteim emlékei a múltba vesszenek. A világnak tudnia kell, hogy kik voltak ők, milyen áldozatot is hoztak, és miért. Ezt pedig el fogom érni... csak tudnám, hogy hogyan.
Bár lehet, hogy még el sem kezdtem járni az utamat, ezért vagyok ennyire céltalan. Azt mondják, mindig az első lépés a legnehezebb, nem? Az elindulás az ösvényen. Bár jó lenne valami, ami végre utat mutat. Vagy ha magamnak kell megtalálnom, akkor rá kell jönnöm, hogy hogyan.
Gondolataimat egy halk nesz szakítja félbe. Ez nem egy állat... idegen hang. Szinte minden neszt meg tudok már különböztetni egymáshoz az erdőben, ennyi barangolás után. Ez valami, vagy valaki új. Lehet, hogy elfelejtettem jelenteni, és értem jöttek Konohából? Vagy megint küldetésre akarnak hívni? Nem, akkor egyértelműbbek lennének... körbe nézek. Csak fák, és bokrok mindenütt. Akárki is ez, rejtőzködik, szóval minden valószínűség szerint ninja, és nem tudom, hogy barát-e vagy ellenség. Katon-t egyelőre nem használhatok, ha csak nem akarok erdőtüzet okozni. Fegyverem nincs, a hátamon lévő hátizsákomba pedig nem nyúlok, csak kedves emlékek, étel és ital van benne, semmi több. Nem tudom mással előcsalogatni, így meg kell szólalnom.
- Ki vagy? Mutasd magad. - szólalok meg mély hangomon.
Egy pillanatra hátra nézek, a hátam mögött egy vastag törzsű fa van. Ez jó lett volna arra, hogy felrohanjak rajta, és feltérképezzem a helyet... de nem gondolkoztam. A francba is, miért nem koncentráltam? Szerintem hirtelen megijedtem, vagy kezdek paranoiás lenni a sok egyedül léttől. Az is lehet, hogy igazából nem hallottam semmit, és csak képzelődtem. Lehet, hogy csak a falusi gyerekek jöttek az erdőbe játszani, ki tudja?
Akár hogy is, várom a fejleményeket, miközben a szememmel pásztázom a környéket. Ha tényleg egy ellenséges támadóról van szó, látnom kell, ahogy előbukkan, nem lephet meg. Ha sokkal erősebb lenne mint én, már érezném a chakráját, nem? Feltéve, ha emberről van szó, de nem lehet állat, hiszen az általuk kiadott hangokat már meg tudom különböztetni. Kivéve, ha egy olyan állat, amit már nem láttam... oké, Satoshi, fejezd be a töprengést, várj, és figyelj. A shinobi-k egy erénye a türelem, és te még az vagy, hat év kihagyás ide, vagy oda, egy évet edzéssel töltöttél, vagy annyira jó, hogy meg tudj különböztetni egy állati neszt egy emberétől. Szóval, várok és figyelek.

**Katana** Szer. Jan. 18 2017, 13:40

Már nagyon kezdett elegem lenni az efféle küldetésekből. Néhány évvel azelőtt éppen az átmeneti csapatommal kis időre megszálltunk egy faluban, hogy kipihenjük magunkat. Kissé kínos körülmények között összefutottam egy lánnyal, akiről, mint kiderült a környék egyik leggazdagabb nemesének a lánya. A hölgy ahelyett, hogy megsértődött volna fülig belém szeretett és ősi szokásokra hivatkozva felszólított vegyem el feleségül. Én persze azt tettem, mint bármely Kirigakurei férfi tett volna, vagyis megfordultam és lélekszakadtával rohantam egészen a falu kapujáig. Küldött nekem pár szerelmes levelet és mikor ezek sem váltak be stratégiát váltott. Az apja révén megbízásokat különféle megbízásokkal látott el minket és az egyik kikötése az volt, hogy nekem kellett végrehajtanom azokat. Ebben még nincs semmi kivetni való azonban akadt néhány további kikötése, amik nem igazán voltak az ínyemre. Az egyik ilyen szerint nekem keresnem kellett egy szép virágos rétet, ott összegyűjteni egy csókkora való virágot majd feladni a hölgynek postára méghozzá egy szál alsógatyában. A faladat az feladat így természetesen teljesítettem ám nagyon kínosan éreztem magamat ráadásul ez még nem is a legrosszabb volt. Valahányszor befejeztem egyet mindig megkérdezte tőlem levélben nem gondoltam-e meg magamat. A történetem, mint bizonyára kitaláltátok egy hasonló küldetés során esett meg velem. Fel kellett keresnem egy illetőt, akitől át kellett vennem egy csomagot és le kellett szállítanom a megadott címre. Nagy sajnálatomra a csomagot tévedésből másnak adták aki Konohába ment és vagy fél évig nem is jött vissza. Mivel más választásom nem volt nekiiramodtam és csak reménykedhettem, hogy még idejében utolérem. Szembe néztem viharos széllel, tűző napsütéssel, jéghideg esővel és harapós vadállatokkal. Az erdős részekben tudtam a legkönnyebben haladni hála a kiképzésemnek egyik faágról ugráltam a másikra. Ilyenkor mindig az-az érzésem volt mintha repülnék bár sosem érdekelt igazán. A küldetés mindennél fontosabb még a szórakozásnál is. Szóval azon a bizonyos napon már elég közel jártam Konohához mikor váratlanul egy bagoly tűnt fel előttem a semmiből. Kissé oldalra dőlve változtattam a pályámon, aminek következtében sikeresen felkenődtem az egyik fa törzsére. A lefelé menet sem volt kellemesebb a megállásnál egyik ágról zuhantam a másikra majd hatalmas csattanással értem földet. Csupán az önérzetem sérült meg minden más kár elhanyagolható volt azonban úgy döntöttem felhagyok az ugrálással és talajszinten folytatom az utamat méghozzá jóval lassabban. Körülbelül tíz perccel a landolásom után egy vaddisznóra lettem figyelmes, akinek még nem sikerült felfedeznie engem. Nem akartam összetűzésbe kerülni vele ezért olyan halkan lépdeltem, ahogyan csak tudtam. Mivel a Kirigakurei ninják a lopakodás mestere nem tartottam kivitelezhetetlennek, hogy kicselezzek egy vadállatot. Óvatosan tettem le egyik lábamat a másik után miközben még a lélegzetemet és visszafojtottam. Mikor már úgy éreztem biztonságban vagyok neszezést halottam a közelemben. Arra gondoltam megint valami állat ám ezúttal nem volt kedvem finomkodni. elővettem egy kunait majd a zajforrás felé hajítottam gondolván ezzel elijesztem a vadat. Épphogy kicsusszant a fegyver a kezemből emberi hangra lettem figyelmes akkor jöttem rá, hogy nem egy állatra próbáltam ráijeszteni azonban már nem tehettem semmit. Illetve egy dolgot még tettem elkiáltottam magamat remélve ezzel figyelmeztethetem az idegent bár a szóhasználatom nem volt éppen szerencsésnek mondható.
-Tűnés!
/C színt
283 vagy 281 chakra

34 taijutsu pont
Ha bármi próbléma lenne kérlek szólj és amint tudom igyekszem orvosolni./

**Kawajiri Satoshi** Szer. Jan. 18 2017, 15:48

Türelmem meghozta gyümölcsét, de nem abban a formában, amiben vártam... egy hangra lettem figyelmes, amint azt kiáltotta: "Tűnés!" Tűnés? Micsoda? Időm nem volt hova tenni a szavait, mire láttam, hogy valami repül felém. Elkerülni sem volt időm, de hirtelen összerezzenésemnek hála, pár miliméterrel a nyakam mellett ment el, és a hátam mögött lévő fába fúródott. A bőrömet a nyakamon azért érzem, hogy felsértette, a helye még csíp is. Ahogy odanyúlok, majd elveszem a kezem a frissen szerzett sebemről, elenyésző mennyiségű vért látok a kezemen.
Villámcsapásként ér a felismerés, hogy valaki megpróbált megölni, még hozzá, egy ellenséges ninja, mert ugyan röptében nem tudtam megmondani pontosan, ahogy a mögöttem lévő fa törzsére néztem, már láttam, hogy egy kunai-t dobtak felém. Másodperceim vannak reagálni, hamarosan jöhet még egy. Nem hagyom, hogy még egyszer felkészületlenül érjenek, nem hagyom, hogy ugyanaz történjen, mint Keisuke Kagiri-val. Az illető lehet, hogy azt mondta, "Tűnés", de lehet, hogy egy csapattársának kiáltott, nem pedig nekem. Sőt, több, mint valószínű. Ha többen vannak, lehet, hogy geninek, de akkor miért dobtak volna ennyire pontosan az irányomba?
Keresztút előtt állok... lehet, hogy csak geninek, akik a csapatvezetőjükkel az erdőbe jöttek egy küldetésre. Lehet, hogy az illető tényleg nekem szólt, és csak tévedésből dobott felém egy kunai-t. De az is lehet, hogy ez csupán megtévesztés. Mostanában meginogott a hitem az emberekben. És egy shinobi lételeme a megtévesztés, az ellenfelei összezavarása. Döntenem kell, így is rengeteg időt hagytam ennek a shinobi-nak a felkészülésre, az is lehet, hogy már árkon-bokron túl jár. Lehet, hogy ezt még megbánom, de ha jól emlékszem, a közelben található egy tisztás, plusz, sok suiton-elemű ninja van Konohában is, nem csak Kirigakuréra jellemzőek a víz elemű shinobik. Nagyon nem akarok erdőtüzet okozni, de túlságosan kiszolgáltatott helyzetben vagyok, és még egyszer nem hagyhatom, hogy felülkerekedjenek rajtam, úgy, mint nem is oly régen Keisuke esetében.
Ennyire még sosem reménykedtem abban, hogy valaki az ellenségem legyen, pláne, hogy egy ellenséges shinobi legyen. De így legalább okom lesz arra, hogy tegyem amit tennem kell, másképpen aztán magyarázkodhatok Konohának, hogy miért okoztam erdőtüzet. De így sem fogom az egész erdőséget felgyújtani, na meg szélcsend is van, szóval remélhetőleg nem fog túl gyorsan terjedni a tűz. Legalábbis egyelőre. Az illető rendkívül pontosan dobta a kunai-t, sokkal jobban, mint én tettem volna, de csak egyet, szóval vagy azonos szintű, vagy képzettebb nálam. A következő nem fog mellé menni, így lépnem kell. Ha az idegen még mindig nem tűnt fel, felrohanok a mögöttem lévő fa tetejére, közben minimális chakrát próbálok hozzá használni.
A fán csak addig kell maradnom, amíg elmutogatom a kézjeleket, ahogy sikerültek, megpróbálok elrugaszkodni a fától, majd a levegőben felkiáltok.
- KATON! ENDAN! - üvöltöm, majd a számból egy nem túl erős lángcsóva zúdul ki.
Csak annyi chakrát szánok rá, amennyit kell, így nem lesz forróbb az átlagnál, és a mérete sem lesz nagyobb a megszokottnál, azonban ahogy a földre érek, feltéve, hogy ellenfelem nem akadályozott meg a technika folytatásában, amennyire lehet, körbeokádom tűzzel a környező bokrokat, és fákat, remélve, hogy minél nagyobb tüzet okozok, és ezzel kikergethetem rejtekéből. Próbálok kisebb-nagyobb kihagyásokkal egy afféle "tűz-arénát" csinálni körülöttünk, hogy előbújjon, majd ne szökhessen meg előlem, így közvetlen-közelről, gyorsan el tudom intézni. Ahogy sikerült a trükköm, ha sikerült, akkor azonnal abbahagyom az Endan használatát. Azonban, ha már ellenfelem az Endan használata közben feltűnik, próbálom felé is irányítani, de nem hiszem, hogy annyira képzett vagyok, hogy változtassak a hosszán, vagy növeljem a hatóterét, így rettentő kevés esélyem van arra, hogy eltaláljam.
Ha közvetlen közelről dob egy kunai-t, és látom honnan, biztos vagyok benne, hogy el tudok bukfencezni előle. Legalábbis azt hiszem. Amennyiben semmiben sem akadályozott meg ellenfelem, és még nem is lépett elő, figyelni próbálom, honnan fog előbukkanni, és ahogy megjelenik, megpróbálom szemmel kielemezni, amennyire csak lehet. Nem vagyok egy szenzor-ninja, de szerintem ránézésre meg tudnám mondani miben jártas... vagy jártasak, ha többen vannak. Egyelőre nem tudhatom, de remélem, hogy csak egy valakivel kell harcolnom.
A bal oldalamra nagyon kell figyelnem, hiszen a fél szememre vak vagyok. Közben feltűnt, hogy felfedtem neki, hogy Katon-használó vagyok, ő azonban nem tudom, milyen elemben jártas. Ha víz, akkor lehet, hogy eloltja a tüzet, de az én technikáimat is hasztalanná teszi vele szemben.
Abban az esetben marad a nyers erő. Nem vagyok túl jó közelharcban, de szerintem a Kagiri-vel való verekedés után már bírni fogom az ütéseit. Mivel a chakrájától még nem estem össze, és szerintem nagyon közel van, nem lehet sokkal nagyobb szinten, mint én, így csak remélni tudom, hogy fizikailag sem sokkal erősebb. Ha más nem is, ott van még a korom. Ha fiatalabb, akkor nekem, a magam húsz évével erősebbnek kéne lennem. De nem tudom kivel állok szemben, csak reménykedhetek abban, hogy a szerencse végre az oldalamra áll.
Lehet ostoba döntés volt felgyújtani az erdő körülöttem lévő részét, de a vastag törzsű fa segítségével én kijuthatok a "tűzarénából". Azonban remélem ellenfelem annyira meglepődik az elvetemült mutatványom láttán, hogy a közepében terem, azaz velem egy helyen lesz. Vagy... meghátrál, és sikerül elüldöznöm. De akkor még mindig ott lesz a tűz, amit ki kell oltanom.
De ezeken még korai gondolkodnom. Egyelőre figyelek arra, ki fog előbukkanni, és honnan... vagy esetleg hányan. Ugye nem biztos, hogy csak egy emberrel van dolgom.

**Katana** Szer. Jan. 18 2017, 18:10

Nem tudtam, hogy az a szerencsétlen dobás mit fog eredményezni csak azt, hogy valószínűleg vagy megöltem, vagy megsebesítettem egy ártatlan embert. Mivel nem halottam nyöszörgést így feltételezhettem, hogy célt tévesztem, de az is lehet, hogy egyetlen csapással végeztem vele. Normál esetben ez büszkeséggel tölthetett volna el akkor viszont kétségek között őrlödtem. Lehetséges, hogy egy békés falusira támadtam rá, aki csupán gombát keresett az esti vacsorához. Az is lehet, hogy egy tolvaj volt, aki leendő áldozatát kereste. Ez az elképzelés elég zavarosnak tűnt ugyanis az útonállók az utakon szokták portyázni ahol gyakran megfordultak az emberek. Az se nyugtatott meg, ha esetleg egy ellenséges shinobit találtam el. Sokkal jobban szeretek az ellenféllel szemtől szembe nézni és úgy végezni vele. Bár hozzá tartozik az igazsághoz, hogy nem öltem valami sokat és, hogy a ninják általában sunyi módon szoktak végezni az áldozatukkal. Csak pár pillanat telt el, de nekem majdnem egy egész órának tűnt. Tisztában voltam vele, hogy csak tanakodással nem fogok semmit se kideríteni ezért tettem egy lépést előre. Füleltem hátha meghallok valamit, de semmi ezért tettem még egy lépést. Tudom, hogy át kellett volna kiáltani, megkérdezni rendben van-e, de könnyű utólag okoskodni. Mikor a harmadik lépést akartam megtenni váratlanul az egyik bokor lángra kapott minden figyelmeztetés nélkül. Amint megláttam az első lángcsóvákat ösztönösen oldalra gurultam egy tüskebokor közepébe. Igyekeztem minél előbb kikecmeregni onnan ám ez azzal járt, hogy a picinyke tüskék itt-ott felszaggatták a bőrömet. Először nem értettem mi történhetett majd hirtelen beugrott, hogy valaki egy jutsu nevét kiáltotta. Abban a pillanatban fel sem tűnt csak utólag meglehet, hogy a fáról való zuhanás kissé megzavarta a fejemet. Valami tennem kellett, ha nem akartam, hogy ropogósra süljek akár egy saslik. Az idegenről nem sokat tudtam csak annyit, hogy ért a tűz alapú jutsukhoz ami érdekes lehetett volna mivel én vízhasználó voltam ha nem fenyegetett volna az a vész, hogy meghalok. Nem volt más hátra, mint előre ezért kiléptem a lángoló ágak és levelek közül bele egy hatalmas lángcsóvába.
- Francba. – más megjegyzésre nem maradt időm.
Kezeimmel az ég felé nyúltam majd lábujjhegyen elkezdtem pörögni akár egy búgócsiga és kitértem jobbra a támadás elől. Nem sikerült tökéletesen a kitérés ugyanis a bal vállam lángra kapott. Egy-két csapással sikerült kioltanom a tüzet szerencsére csak a ruhám sérült meg. Mondhattam volna akármit az összecsapást már nem kerülhettük volna el.
-Suiton Kaihoduan. – kiáltottam mire egy vízsugár csapott ki a számból a gyújtogató felé.
Tisztában voltam vele, hogy nem ez a legerősebb víz alapú technika ám szerencsétlenségemre nem ismertem túl sokat. Reményeim szerint nem, ha a tűzcsóvát nem is oltja ki legalább kibillentem az egyensúlyából. Sajnálatos módon nem tudtam alaposan megnézni a célpontot így volt rá esély, hogy nem találom el. Előhúztam a kardomat azzal a céllal, hogy azzal tegyem ártalmatlanná. nem szándékoztam halálos csapást mérni rá ugyanis jó eséllyel csak egy ártatlan áldozat.

Katana az ellenfél karjait illetve a lábát célozza, hogy harcképtelené tegye, ám ehhez valahogyan a közelébe kell kerülnie. Ha esetleg újabb tűztámadás éri a nemrég használt víz jutsujával igyekszik válaszolni rá.

**Kawajiri Satoshi** Szer. Jan. 18 2017, 20:17

Az Endan használata közben, ellenfelem feltűnik. Szerencsémre elég közel volt ahhoz, hogy eltaláljam, azonban nem hiszem, hogy végeztem volna vele, hiszen nem igazán tudom kivenni az előttem heverő "lángtenger" miatt, de azt hallom, hogy mond valamit. A semmiből egy vízsugár talál el, és kioltja az Endanom, engem azonban... nem sikerül megsebeznie, de egy párat hátralépek, vissza a fához, amitől kiindultam. Ebben van még a kunai-ja is.
Oké, van egy pillanatnyi időm, először egy gyors elemzés. Szemügyre veszem az előttem pár méterre álló fiút. Fiatal, fekete hajú, furcsa szemei vannak, és a hátán egy kard. Méretéből ítélve egy katana. A fejpántját nem igazán látom a haja miatt, így nem tudom honnan származik. Várjunk, az előbb feltehetőleg egy vízjutsu-t használt, és mivel gyorsan aktiválta, kevés kézjellel. Nobuyuki apja egy suiton mester volt, gyerünk, Satoshi, gondolkozz... Taihoudan? Nem, Kaihoudan, a gyengébb vízsugár, az az, ami nem okoz nagy sérülést! Nem tűnik túl kimerültnek a használata után, szóval nem biztos, hogy genin. Lehet, hogy csak az Endan-t akarta megállítani, de az azt jelenti, hogy nem tud vizet nyerni a testéből, mint a legtöbb suiton használó? Ez azt jelentheti, hogy a víz nem az elsődleges eleme, ennek ellenére a kardjából ítélve a Rejtett Köd ninjája lehet. Amennyiben az, a füst-jutsujától kell tartanom a legjobban, elég rosszak már a látásviszonyok így is amiatt, hogy felgyújtottam a körülöttünk lévő területet.
Hála a sok töprengésnek, eléggé gyorsan tudok gondolkodni és helyzetet elemezni, de gondolatmenetemet így is alig tudom befejezni, mire a fiú kardot ránt, és nekem ront. Kenjutsu... biztos, hogy Rejtett Köd! Muszáj vagyok mindent beleadni ebbe a csatába, a Kirigakurei ninjákat nem szabad alábecsülni. A srác azonban egyáltalán nem úgy ront nekem, mint Keisuke, nem is túl biztosan fogja a kardot, mint ha nem ölni akarna vele, csak ártalmatlanítani. Lehet, hogy fejvadász, és be akar vinni... lehet, hogy pont Keisuke miatt. Vagy... azért, amit utána tettem. Amire inkább nem gondolok. Lehet, hogy a falusiak bérelték fel. Akár hogy is, cselekednem kell.
Megvárom, amíg a közelembe jön, még szerencse, hogy a taijutsu technikákhoz nem kellenek kézjelek, csak összpontosítás. Baromi nehéz úgy koncentrálni, hogy valaki éppen kivont karddal feléd rohan, de legalább nem rémít halálra, Keisukéval ellentétben. Plusz, ezért gyakoroltam annyi chakra-kontrollt mostanában, nem de? Szinte biztos vagyok abban, hogy nincs elég chakrám ahhoz, hogy sokáig fenntartsam, de aktiválom a Dainamikku Akkushon-t. Kawashiro-sen... úgy értem Kawashiro-val sokat gyakoroltuk az elmúlt egy évben, de a taijutsu sosem volt az erősségem. Azonban nem ökölharcra kell, hanem rendkívül gyors helyváltoztatásra. Aktiválom a Shunshin no Jutsu tűz elemi változatát, így a kivetülésem ott marad a fa előtt, amire ellenfelem lecsaphat. Azonban, a kivetülés lassan égni kezd majd, remélem ez nem tűnik fel neki a felcsapó lángok közepette, amik körbe vesznek minket. A Dainamikku Akkushonnak hála, sokkal messzebre mehetek egy-két másodperc alatt, mint átlagban, így remélem az igazi önmagamnak sikerül mögé kerülni, anélkül, hogy észre ne vegye, és az előtte hagyott "klónomra" fog lecsapni.
Az Endanra igyekeztem kevés chakrát fordítani, azonban minden erőmre szükségem volt a Dainamiku Akkushon és Shunshin tűz elemi kombójához, így ha sikerült a fiú mögé érnem biztos távolságba, lehetőleg pár méterrel mögé, azonnal deaktiválom a taijutsu-t, de már így is érzem annak hatását. A Shunshin alap-technika, így nem vett ki belőlem sokat, de a tűz-kivetülésem és a Dainamikku Akkushon annál inkább. Fél térdre esek, és kell egy pár másodperc, amíg kifújom magam.
Csak remélni tudom, hogy amíg próbálom összeszedni magam, ellenfelem nem ront rám. Amennyiben nem vesz észre, vagy még mindig a tűz-klónommal van elfoglalva, ami már elenyésző chakra-mennyiségem miatt megtörténhet (esküszöm, hogy a klónomnak már több van), a kezdődő szédülésem közepette koncentrálni próbálok.
- Gyerünk, Satoshi... ugyan az, mint Keisukénél! Minden valószínűség szerint ellenfeled egy fejvadász, és érted jött, harcolnod kell az életedért! Nyerned kell! Ha közelharcra kerül a sor, biztos, hogy veszteni fogsz egy kard ellen! - mondom magamban, miközben formálom a kézjeleket.
Ettől vagy el fogok ájulni, vagy annyi chakrát használok el, hogy napokig hulla fáradt leszek. Már így sem érzem sajátomnak a testemet, de muszáj nyernem. Minden erőmet összeszedem, és aktiválom végső fegyveremet, a legerősebb technikámat.
- Katon... - kezdek bele levegőért kapkodva, majd torkom szakadtából üvöltve fejezem be, ahogy csak bírom. - GOUKYAKUU NO JUTSUUUUUUUUUU!
Felkiáltásom után egy hatalmas tűzlabda tör elő a torkomból. Remek, megint túl sok chakrát adtam bele! Most már nem szédülök, hanem egyenesen rosszul vagyok. De lehetetlen, hogy ezt háttal állva nekem ki tudja védeni, ha még is, akkor végem. Elhasználtam az összes chakrám, és most már biztos, hogy nem tudok lábra állni. Ha közben felém rontott, így is csak remélni tudom, hogy nem tudja elkerülni a közvetlen közelről kilőtt tűzlabdámat. A harcterünk rendkívül kicsi, csak pár méter átmérőjű, jó, ha van tíz.
Kezd nehezen menni a gondolkodás... de attól még muszáj vagyok valahogy talpon maradni, így eddzenem kell az elmémet. Szóval, ha el is kerüli valahogy... egy újabb Kaihoudan nem hiszem, hogy kiolthatja a Goukyaku-t, bár a kettőt még sosem láttam egymás ellen menni... azonban, a tűzlabda, amennyiben földet ér, vagy a mögöttünk lévő fát, akkora robbanást eredményezhet, hogy még én is hátra repülnék, nem hogy az ellenfelem, aki közelebb áll hozzá. Nem tudom hogy fogja megoldani, de azt én sem, hogy hogyan fogok talpon maradni. Az biztos, hogy részemről ez volt a legnagyobb aduászom, azonban ő ezt nem tudhatja meg.
Amennyiben sikerül elkerülnie a legerősebb technikámat is, a chakrám kifogyott, így valaminek, bárminek támaszkodva megpróbálok lábra állni, és szembeállni vele, ugyanis nem vagyok hajlandó térden csúszva meghalni. Sem könyörögni az életemért. De minden reményem abban van, hogy betalálok, vagy, megsérül annyira, hogy ő is annyira le legyen gyengülve, mint én.
- Keiko, Nobuyuki... most segítsetek. - mondom elenyésző hangon miközben amennyire csak képes vagyok rá majdnem a végletekig legyengült állapotomban, az ég felé emelem a fejem, majd várom a bekövetkező eseményeket.

**Katana** Szer. Jan. 18 2017, 22:44

Különös módon nem indított felém újabb tűz gömböt, ami jelentősen megkönnyítette a dolgomat. Bár gyanakodnom kellett volna mégsem tettem túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy minél előbb befejezzem ezt a kis nézeteltérést. Tisztában vagyok vele, hogy az akadémián vagy ezerszer mondták nekünk egy jó shinobi mindig résen van, és ha valami gyanúsat talál, akkor cselekszik. Bevallom ostoba voltam és ez kis híján az életembe került. Futás közben a fegyveremet a karommal egy vonalba fektettem nehogy futás közben hasra essek és fölnyársaljam magamat. Az egyre növekvő erdőtűz kissé zavart, de még el tudtam viselni. Mikor már karnyújtásnyira voltam tőle megálltam majd egy határozott gyors mozdulattal megszúrtam először a jobb majd a bal karját ám ő rezzenéstelenül állta. Kiképzéseim során meg tanultuk egy bizonyos fokig figyelmen kívül hagyni a fájdalmat, de neki még az arcizma sem rezdült mintha nem is ember lenne. Hátraugrottam tettem pár lépést jobbra majd ezúttal a csípőjét vágtam meg ám most sem reagált. Ez eléggé összezavart már arra gondoltam, hogy valamiféle láthatatlan pajzs védi és sebezhetetlen. Halottam meséket a legendás harcosokról, akiket egy átlagos ninja meg se tudott volna sebesíteni. Ő csak állt nézett maga elé és nem csinált semmit szinte éreztem a gondolatait miszerint nem tehetek ellene semmit. Annyira összezavart, hogy a számon keresztül vettem a levegőt így a tüdőmbe több füst jutott, amitől köhögni kezdtem. Szinte halottam-édesanyám szavait a fülembe.

-Nyugodj meg, lélegezz egyenletesen hideg fej, nyugodt elme ez a győzelem titka.

Igaza volt ezért igyekeztem szabályozni a légzésemet, amitől kissé megnyugodtam. Ennek köszönthetően észrevettem nem mozdul az idegen ráadásul néhol mintha néhol lángra kapott volna ám őt, egy cseppet sem zavarta. Ekkor jöttem csak rá, hogy nem ez csak egy illúzió és a valódi valahol máshol van. Jó shinobi lévén a másolattal néztem farkas szemet közben pedig kilestem a szemem sarkából hátha meglátom azt a bujkáló szemétládát.

- Míféle trükk ez? – kérdeztem annak érdekében, hogy elhitessem vele még mindig az orromnál fogva vezet.

Ez az eredménye annak, ha valaki hideg fejjel gondolkodik. Igyekeztem kitalálni vajon mi lehet a következő lépése. Az egyik elképzelésem szerint elmenekült ám ezt rögtön el is vetettem. A másik szerint igyekszik hátba támadni és ez tűnt valószínűbbnek ugyanis én is ezt tettem volna. Nem tudhattam mire is készül pontosan, de minden eshetőségre fel kellett készülnöm. Úgy terveztem amint felfedezem, rögtön elmozdulok, hogy ne tudjon megtámadni. Ez egy hatalmas ostobaság volt, hiszen még a legostobábbak is tudták kerülni kell a nyílt terepeket és mindig el kell rejtőzni. Én ott álltam akár egy célpont és botor módon arra vártam, hogy az idegen felfedje magát, amit meg is tett. Mikor meghallottam a hangját azon nyomban odafordultam ám a látványtól még én is elámultam. Egy gigantikus mérető tűzgömb jelent, meg, amihez hasonlót még soha nem láttam. Azért az ügyködésemnek is volt némi haszna, mert fordulás közben a levegőbe emelkedtem ám így is túl közel voltam mikor becsapódott. Éreztem, ahogyan a lángok végignyaldosták a testemet és az a mérhetetlen erő a levegőbe röpített. Legalább három-négy métert repültem majd nekicsapódtam egy fának. Már nem bírtam tovább és fájdalmamban felüvöltöttem amint földet értem. Beletelt egy kis időbe mire sikerült úrrá lennem az ütődés okoztam fájdalmon. Úgy néztem ki akár egy két lábon járó pirítós és bár nem voltak életveszélyesek a sérüléseim. Bár egyelőre nem tudtam mozdulni nem adtam fel a harcot. A kardomat elvesztettem, ahogyan a kunaimat is, de az élni akarásom megmaradt. Bár harcolni nem tudtam ez nem azt jelentette, hogy küzdeni sem. Abban reménykedtem, hogy a támadó is megsérült így nyertem némi időt. Össze akartam magamat szedni annyira, hogy felállhassak majd botladozva indulok a keresésre. Volt még pár felszerelésem, reméltem azokból készíthetek egy csapdát. Ez mostantól már türelemjáték volt rejtőzködtem, amíg meg nem találom őt, hogy aztán lecsaphassak.

/Amint meg tud mozdulni, készít pár hurokcsapdát drótból, hogy elbotoljon az ellenfél. Katana a fától északra négy méternyire ért földet./

**Kawajiri Satoshi** Csüt. Jan. 19 2017, 12:33

Sikerült! Eltaláltam! A robbanás erejétől én is hátrébb repülök, vagy is inkább gurulok egy pár métert, hiszen a földön voltam, szerencsére ennek hála sikerült átverekednem magam az égő bokrokon, újabb égési sérülések nélkül, és így sikerült is kijutnom a tűz arénából. Az irányíthatatlan gurulásom közben hallom, hogy ellenfelem valahol a távolban felüvölt. Ezek szerint még él, vagy az utolsó cselekedte ebben az életben egy fájdalmas felkiáltás volt. Túlélte a Goukyakuu-t, azonban sikerült eltalálnom.
Ahogy egy fa felfogja a gurulásomat és végre megállít, nyugodt szívvel nyugtázhatom, hogy még életben vagyok, és csak kisebb felszíni sérüléseket szereztem. Nobuyuki és Keiko megint segítettek.
- Köszönöm nektek. - mondom, tekintetemet az ég felé emelve.
Azonban ezután észreveszem, hogy a ruhám egy ujja lángra kapott. A táskámba nyúlok, és a kulacsomból vizet öntök rá, hogy kiolthassam. Gyorsan ellenőrzöm a hátizsákom tartalmát, hogy nem-e sérült meg a naplóm, vagy a családi fotóm, de örömmel nyugtázom, hogy semmi bajuk. Sokat segített, hogy a fotót a naplómba tettem, mint egy afféle könyvjelzőt. A füzet, amit naplónak használok, annak gerince ugyan egy kicsit megdőlt, de annyi baj legyen, lehet még írni bele.
Szemügyre veszem az előttem pár méterre lévő tűz-arénát, ami előzőleg a kettőnk csatatereként szolgált. Most már mindketten kijutottunk, és amennyiben ellenfelem él még, hatalmas előnyre tett szert. Azonban, kezdek kifutni az időből. Kezd beesteledni, és egyre rosszabbak lesznek a látásviszonyok, ha ránk tör az éjszaka, semmit sem fogok látni, de ő sem. Azonban az erdőtűz is terjedni fog, még ha most szélcsend is van, este mindig fel szokott támadni. Szólnom kell egy közelben lévő falunak, hogy segítsenek eloltani a tüzet, ha még nem vették észre, bár a lángok nem égnek annyira magasan. Még.
Akárhogyan is, ha közvetlen közelről találta el a tűzgolyóm, akkor biztosan komoly sérüléseket szerzett. Így nagyjából egálban vagyunk, mert ami engem illet, annyira kimerültem a folyamatos chakra-használat miatt, hogy mozdulni sem tudok. Egy Kumo Ryuu: Kaengiri-t biztos nem tudnék már elsütni. Azonban annyiban bizonyos vagyok, hogy az ellenfelem nem fog visszatérni a tűz-arénába, tekintve, hogy a körülmények nekem kedveztek. A nyílt terepen történő újabb támadás veszélye pedig ismét fenn állhat a számára, így csak reménykedni tudok abban, hogy nem gondolja, hogy bármi okom lenne visszatérni oda. Továbbá, abban is csak reménykedni tudok, hogy nem vette észre mennyire kimerültem.
Kénytelen leszek vállalni a kockázatot és adni magamnak egy jó húsz percet arra, hogy kifújjam magam, közben mozgatom a végtagjaim amennyire csak lehet, és masszírozom a megfáradt izmaim. A Dainamikku Akkushon testileg is sokat ki vett belőlem, de remélhetőleg ez a pihenő elég lesz arra, hogy fel tudjak állni, és képes legyek megvédeni magam. Ha már elővettem a kulacsomat, iszok is belőle, ugyan is kiszáradtam.
Sikerül lábra állnom, azonban biztos, hogy nem tudnék több jutsu-t használni, ahhoz aludnom kell, azt pedig nem tehetem meg, ameddig nem bizonyosodtam meg arról, hogy ellenfelem halott-e, vagy harcképtelen. De, először is, visszazárom a táskámat, majd ismét felveszem a hátamra. Ezután a kulacsommal a kezemben, visszakecmergek a tűz-arénába, megpróbálok átbukfencezni a bokrokon, hogy bejuthassak. Ha lángra kap a ruhám, vagy a hajam, a kulacsomból vizet öntök rá, legrosszabb esetben egy marék földdel oltom el a tüzet. Amennyiben zavartalanul elértem a hatalmas fához, amibe a harcunk elején a fiú kunai-ja landolt, azt kikapom a fából, és magamhoz veszem, védelem gyanánt. Remélem, hogy ugyanolyan éles, mint volt.
Ezután szemügyre veszem a fát, és a környékét. Ellenfelemet valahol itt kellett eltalálnia a Goukyakuu-nak, szóval körbe kell pásztáznom a környéket ahhoz, hogy megtaláljam. Ismét átbukfencezek a bokrokon, ott ahol bejutottam, amennyiben lángra kapok, ismét csak kioltom őket, mielőtt bajt okoznának. A kulacsomat visszazárom, majd visszateszem a hátizsákomba, ezúttal a fiú kunai-jával a kezemben, szorosan fogva a markolatát, magam elé tartva azt, indulok el előre, a vastag törzsű fa mögötti területekre. Meg kell keresnem a holttestét, vagy őt, és be kell fejeznem amit elkezdtem.
Próbálok lopakodni amennyire csak lehet, ha közben ellenfelem rám ront, védekezni próbálok a kunai-val, bár ha még a kardja meg van, nem sok esélyem lesz arra, hogy kivédjem akár egy csapását is. Ha látom, hogy a kardja meg van, hátra ugrok, de a szaltózás most biztos nem menne, ugyan is a chakrám teljesen lemerült, így ha egy fának landolnék talppal, biztosan lepattannék róla, és a fiú nyársra tűzne a katanájával. Vagy rosszabb esetben leesnék, és nyugodt szívvel kivégezne.
Amennyiben még mindig nem rontott rám, mivel közvetlenül előre tekintek, és eszembe sem jut, hogy a víz-ninja csapdákkal próbálkozna, a lábam beleragad az egyik hurokcsapdájába, és a földre esem. A megszerzett kunai-val azonnal próbálom elvágni a drótot, és ha sikerült felpattanok, de akkor már nem mozdulok, hanem várom, hogy honnan fog előjönni, és marad az eredeti terv: védekezés a kunai-val, amennyiben a kardjával ront rám, hátraugrok, és a szúrómozdulata közben próbálom mellkason szúrni. Amennyiben ellenfelem a drót elvágására tett kísérletem közben próbál megállítani, hadonászni kezdek a kunai-val az irányába, és egy marék földet is próbálok dobni, lehetőleg a szemébe, hogy időt nyerhessek vele, és elvágjam a drótot, majd felpattanhassak, és védekezhessek.
A mozdulatai a sérülései miatt feltehetőleg lomhák lesznek, így sikerülhet, mivel az enyémek nem azok, amíg nem próbálok bonyolultabb mozdulatokat véghez vinni, azonban a fél szememre vak vagyok, és sokkal gyengébb vagyok, mint általában.

**Katana** Csüt. Jan. 19 2017, 15:47

Úgy tűnt az nem az én napom és egyre szörnyűbbnél szörnyűbb dolgok történtek velem.. Nagyon fájt a hátam mikor nekicsapódtam annak, fának és az sem esett jól, mikor a földre zuhantam. Ha ez nem lett volna elég a tetejébe alaposan le is égtem szó szerint és képletesen is. Legszívesebben lekapartam volna a bőrömet, ha meg tudtam volna mozdulni ám. Csak ott feküdtem és össze visszarángatóztam akár egy epilepsziás macska. Tisztában voltam vele, hogy nincs sok időm, ahogyan azzal is mit kell tennem. Vettem pár mély levegőt és arra utasítottam a testemet és az elmémet, hogy nyugodjon le. Beletelt pár percbe mire az önkéntelen rángatózás abbamaradt és a szívem sem akart kiugrani a helyéről. Nagyon nagy hasznát vettem volna egy elsősegély csomagnak vagy legalább néhány szem fájdalomcsillapítónak ám nagy sajnálatomra egyikkel sem rendelkeztem. Azelőtt sosem volt rájuk szükségem és csak elfoglalták volna a helyet a hasznos fegyverek elől. Próbáltam felidézni a tanultakat, hogy az elme irányítja a testet és nem fordítva. Ki kellett zárnom a fejemből még a fájdalom gondolatát is ahogyan azt is, hogy én ezen az összecsapáson netalántán meghalhatok. Az egyedül lehetőség a győzelem volt minden más ki lett zárva. Ez a meglehetősen kényes procedúra körülbelül öt percig tartott, de végre sikerült felülnöm. Tudtam, hogy nincs vesztegetni való időm ezért benyúltam a zsebembe és elővettem a dróthuzalokat. Sérült kézzel nehezebb volt elkészíteni a hurkokat, mint általában, de végül sikerrel jártam. Három csapdát sikerült csinálnom, amik reményeim szerint földre terítik az ellenfelet. Mindegyiket falevelekkel fedtem be nehogy idő előtt kiszúrja őket. Miután végeztem négy lábra álltam és elkúsztam a legközelebbi bokorhoz, hogy takarásban legyek. Utólag visszagondolva ostoba ötlet volt ugyanis a láb illetve kéznyomaim elárultak merre is mentem. Hiába volt az erőm nagyobb egy átlag geninénél még nagyon sokat kellett tanulnom ahhoz, hogy chunin lehessen belőle. Mikor megkérgeztem összekuporodtam olyan kicsire amennyire csak tudtam és vártam. Igyekeztem a rendelkezésemre álló információkból kitalálni, hogy kivel is állhatok szembe. Minden bizonyára egy képzett ninja lehetett, ha ilyen erős technikákat tudott használni. Ráadásul a stratégia érzéke is kiváló volt, mert először elérte, hogy odamenjek a fához, majd amíg én a délibábbal harcoltam hátba támadott. Ebből kifolyólag nagy az esély rá, hogy a tulajdon két szemével akarja látni a holtestemet így nagy volt rá az esély, hogy nem fölöslegesen állítottam fel azokat a csapdákat. Várakozás közben lassan beszívtam a levegőt utána pedig ugyan ilyen tempóban kifújtam. Minden egyes sorozat után úgy érezte egyre jobban és jobban leszek. Eszembe jutott valami ezért elővettem a senbonjaimat majd egy dróttal a jobb csuklómhoz erősítettem. Mivel elhagytam a kardomat és a kunaikat szükségem volt valamire, aminek segítségével megvédhetem magamat. Abban reménykedtem, hogy ez által nagyobbakat üthetek, és egyszer kétszer megszurkálhatom vele az ellenséget. Volt még pár shurikenem ám abban az állapotban nem biztos, hogy egyből eltaláltam volna a célt. Nem kellett sokat várnom megjelent a lángszóró és látszólag nagyon keresett valamit minden bizonnyal engem. Guggoló állásba helyezkedtem, hogy a megfelelő pillanatba rávethessem magamat. A szerencse istennője végre rám mosolygott ugyanis elesett az idegen az egyik csapdámtól én pedig kiugrottam az állapotom miatt nem olyan könnyen, mint szerettem volna. Akkor egyáltalán nem hasonlítottam a rettegett néma halálra sokkal inkább egy ízületes nyugdíjasra, aki tüskebokorba ült. Egy kunaival próbálta a drótot elvágni mikor megpróbáltam rávetni magamat. Sajnálatos módon észrevett és felém suhintott a fegyverével ám én oldalra dőltem és ez által kitértem előle. Ám ennek is megvoltam a hátránya. Nem az idegenen landoltam, hanem mellette ráadásul még egy marik homokot is a szemembe szolt. Gondolkodás nélkül feléje csaptam a senbonokkal felerősített kezemmel remélve, hogy eltalálom. Mivel nem láttam semmit össze-vissza csapkodtam a levegőben abban reménykedve egyszer csak sikerül eltalálnom. Másik kezemmel ahelyett, hogy a szememet dörzsöltem volna térdelő állásba állítottam magamat majd azzal is csapkodni kezdtem. Nem akartam időt veszteni azzal, hogy kipucolom a szememet inkább az ösztöneimre hallgattam. Kaptam kiképzést, hogyan kell sűrű ködben harcolni kissé hasonlított erre a helyzetre. Minden idegszálam azon voltam, hogy kiderítsem merre is lehet a támadó igaz a hátamba nyilalló fájdalom és az égés nyomok megnehezítették a dolgomat. Úgy véltem van esélyem arra, hogy kitérjek a csapásai elől és behozzak neki egyet függetlenül attól, hogy ő tökéletesen látott. Habár mindent beleadtam ennek ellenére kissé esetlenek és lomhák voltak.

/Öt-tízpercnyi csapkodódás után pihennie kell Katanának mert teljesen kifárad, amitől szédülni kezd./

**Kawajiri Satoshi** Csüt. Jan. 19 2017, 17:54

Nem sikerült kijutnom a csapdából, ugyanis ellenfelem azon nyomban rám vetette magát. Ostoba lépés volt magam elé tekintenem, ahelyett, hogy egy újabb meglepetés támadásra gondoltam, de... nem gondoltam, hogy tartana tőlem! Még soha senki sem tartott tőlem! Azonban, vadul hadonászni kezdtem a kunai-ommal, ahogy felém ugrott, de ettől oldalra dőlt. Ennek ellenére a marék föld egy része, amit felkaptam, a szemébe ment, amitől ő is vakon hadonászni kezdett. Jól nézünk ki, két idióta, akik járni is alig tudnak, és a levegőt püfölik.
Azonban, nem várom, hogy ő is vadul csapkodni kezd, azt hittem, hogy a kardját fogja elővenni. Sikerül egy párszor fejbe találnia, hiába a lomha mozdulatai, a taijutsu nagyon nem az erősségem. Azonban még így is meglep, hogy nem üt túl erőseket. Lehet, hogy azonos szinten vagyunk? Ellenfelem egy genin volna? Vagy csak azért bírom ennyire, mert jóval fiatalabb mint én? Akármennyire is fiatal, képzett shinobi, egy karddal rontott nekem, készen állt ölni. Na meg, ő kezdte az egészet egy felém dobott kunai-val. Még mindig lehetnek csapattársai, bár furcsa, hogy még nem siettek a segítségére... lehet, hogy megöltem őket a tűz-aréna mutatványommal, és ezért bőszült fel ennyire? Egy szót sem szólt hozzám, mióta harcolni kezdtünk, bár lehet, hogy kiégettem a hangszálait. Az ütéseire visszatérve, ami felettébb meglepő, az az, hogy nem csak egyszerre üt, hanem szúr is. Mi a fene van a kezével? Senbon talán?! Elkeseredettség...?
Akárhogy is, nem volt időm ellenfelemet tovább elemezni, így próbáltam hátrébb menni, azonban a lábamra szorult drót nem nagyon engedett. A lábammal nem ránthattam ki, a lábamat pedig eszem ágában sem volt levágni, így egy vad ötletem támadt. Befejezem így, kötélbe szorult lábbal. Az ellenfelem a közvetlen közelemben van, a kitérő mozdulatai gyorsak, azonban a mozgásai lomhák. Keservesen próbál megütni, mintha pánikba esett volna. Megadom neki amit akar. Belehajolok az ütéseibe, és próbálom az arcom bal oldalát tartani felé. Az előző ütései erősségéből ítélve, bírni fogom őket egy darabig. A bal szememre úgy is vak vagyok, szóval akár ki is szúrhatja, ennél rondábban már úgy se nézhetek ki. Ha ki is szúrja, a fájdalomtól lehet, hogy nem is üvöltök fel, hiszen úgy emlékszem Jyaku félre sikerült tűz jutsujára, ami hat évre kómába taszított, mintha tegnap lett volna. Ha visszagondolok rá, még most is úgy érzem, mintha lángok marnák a bőröm. Aztán, a kóma után hónapokat töltöttem fizikai terápiával, még a lábra állás is fájt. Először még az is fájt, ahogy a nap sütött az égett testrészeimre. Aztán persze ott volt Keisuke Kagiri, aki ütései olyanok voltak, mintha téglát tett volna a kesztyűibe. Ha azt is kibírtam, akkor ezt is ki fogom.
Nagyon remélem, hogy sikerül kibírnom az ütéseit, és ha sikerül, akkor még így is, fél térddel a földön is, két kézzel megfogom a kezemben lévő kunai-t, és megpróbálom a szívébe szúrni. Még soha sem szúrtam senkit szíven, így könnyen lehet, hogy mellkason is szúrom, vagy a bordáiban akad meg a kunai. Természetesen a csapást elkerülheti, de homok került a szemébe, így nem lát. Csak akkor tudhatja mivel próbálkozom, ha idő közben kikerült a föld a szemeiből, de mivel vakon hadonászik, nem hiszem, hogy hirtelen megállna, és megtenné... de végül is bármi megtörténhet. Na meg ha megtette volna, éreztem volna, hogy a fejemen levő ütések megálltak, így nem is próbálkoztam volna azzal, hogy szíven szúrjam, nem?
Azonban, ha a mutatványom sikerült, a kunai-omnak is annyi. A drótcsapdából már nem jutok ki, és akkor marad a taijutsu. Ismét csak abban reménykedhetek, hogy a jó szerencse ami ma este úgy néz ki körbeleng engem, nem hagy el, és ellenfelem a földre kerül.
De ez nem jó szerencse. Ez Keiko és Nobuyuki, ahogy tekintenek le rám a mennyekből. Ha nyerek, miattuk van, azért, mert vigyáztak rám. Minden támadásom sikeres volt eddig, és ezt nekik köszönhetem. Lehetetlen számomra, hogy én annyira jó legyek, hogy mindent ennyire jól csináljak. Lehet, hogy ellenfelem képzetlen, vagy ijedt, de úgy tudom, egy csapdába esett vad hevesebben harcol. Sérülései ide vagy oda, én vagyok az ékes példa arra, hogy a tested állapota nem hátráltat abban, hogy minden erődet bevetve küzdj az életedért. Azonban egy hatalmas előnyöm van ellenfelemmel szemben: rám vigyáznak a szeretteim. Most is csak az ő oltalmazásukban tudok reménykedni, ahogy várom a fejleményeket. De szerintem, most büszkék lennének rám. Végre, először életemben, úgy harcolok, mint egy igazi shinobi. Úgy, ahogy az a nagy könyvben meg van írva: félrevezetéssel és találékonysággal.

Uchiha Madara Szomb. Jan. 21 2017, 18:03

Szép estét!

Kérésre lezárom a harcot. Nagyszerű meccs volt, s ugyan a C szintnél magasabb szintű harc ugyan nem, de saját besorolásának tetejét rúgta a mérkőzés. A pro és kontra támadások, a tervezgetések, a helyzeti elemzés, a technikák leírása...Szép munka volt.
Ha a jelenlegi helyzetben kellene eldöntenem a harcot, Kawajiri jött volna ki győztesként, azonban Katana kimeríthetetlenen akarata lehet, hogy fordított volna még a végén. A jelenlegi helyzetben azonban a saját szinteteket ez még egy túlságosan is nagy hátrányt jelentett. Szép harc volt Smile

A chakrat ennél azért kcisit magasabb szinten lehet már pazarolni, tehát a shushin és egy Dinamikus Belépő nem veszi ki a karakterek készletét ^^. Ezt cska ilyen zárójeles megjegyzéséként. A mostani szinteteken a harc alatt felhasznált chakramennyiségének kétszeresét el tudjátok lőni legközelebb.

7-7 Chakra és 3-3 TJP a tietek, mert ha kellene sem tudnék dönteni, kiérdemelhetne többet.

Madara

Ajánlott tartalom

Katana vs. Kawajiri

Katana vs. Kawajiri

Re: Katana vs. Kawajiri

Re: Katana vs. Kawajiri

Re: Katana vs. Kawajiri

Re: Katana vs. Kawajiri

Re: Katana vs. Kawajiri

Re: Katana vs. Kawajiri

Re: Katana vs. Kawajiri

Re: Katana vs. Kawajiri

Re: Katana vs. Kawajiri

Re: Katana vs. Kawajiri