Kawaii Katana vs Matsuhito Shinroku - avagy jobb vagyok nálad tesókám!

Helyszín: Kirigakure no Sato, Katana családjának udvara 
Idő: szabadnapon, kora délután

A mai napon, lévén kissé megült a hangulat még Ködrejtekben is, úgy döntöttem, hogy elmegyek az unokatestvéremhez. Korábban megbeszéltük, hogy mint két szorgalmas genin, egyszer összevetjük a tudásunkat egy csendes napon, hogy edzünk egy kicsit. Így különösebben sok cuccot nem is hoztam magammal, elsősegélycsomagomat, két füstbombát és Kenshikot hoztam magammal. Mivel genin vagyok én is, így végre az enyém lehet és megbeszéltem korábban, hogy kezébe veheti ő is a Kardfogút. Állítólag jól bánik a katanával, hát most akkor megnézem mit tud egy Shirasaya-Katanával. Fekete kezeslábasomat vettem fel, elvégre mégse játszani megyek, hanem edzeni. Miután összepakoltam mindent, magamhoz vettem még egy gőzölt rizskenyeret is, majd elindultam nagynénémékhez. 

A Kawaii ház kapuja nyitva volt, és az udvar csendesnek tűnt. Az már messziről érezni lehetett, hogy Katana apja valamit már megint főz, ugyanis ínycsiklandó illatok terjengtek. Hamar meg is pillantottam az egyik udvarra nyíló ablakon keresztül, hogy a konyhában unokatestvérem apja főz. Már kezdtem érteni, hogy Katana miért szereti az apja főztjét, ha ilyen jó az illata, akkor milyen lehet az íze? Bizonyára majd meg is kóstolhatom a készülő remekművet, előbb azonban a munka, aztán a szórakozás. Elindultam az ajtón befelé és elsőre Miuru nagynénémmel találtam szembe magamat. 
- Napot! - köszöntem nagynénémnek, kissé hanyagul, de a tiszteletet megadtam. Amikor jöttömre Kenichi kinézett a konyhából, neki is köszöntem. - Nagyon finom illatok terjengenek ám, Katana mesélte, hogy jól főz, de azt nem gondoltam, hogy már az illatától is kellemesen elbódulok. - dicsértem a férfi munkáját, hogy gyorsan túl legyek az udvariassági körökön és mehessek Katanával "játszani". Kérdésemre, hogy Katana itthon tartózkodik-e, az anyja válaszolt, hogy fent van a szobájában, menjek csak nyugodtan föl hozzá. Indultam is, hogy megmutassam neki a kardomat, aztán hozzá kezdjünk az edzéshez. Az emeleti szobájához a Néma Gyilkolás Művészetének használata közben indultam fel, hogy meglepjem. Jobbnak kell lennem nála, szóval a tőlem telhető legjobb formámat vettem elő és olyan csendesen haladtam fölfelé, mint egy macska. Amikor eljutottam a nyitott ajtajához, egy tigris bukfenccel vetettem be magamat, a szobájába. Még azelőtt sikerült befejeznem a bukfencet, hogy felkenődtem volna a falra, gyorsan talpra ugrottam és megszólaltam. 
- Az Isteni, a Hatalmas, a Szuper Matsuhito Shinroku! - mondtam diadalittasan, reménykedve benne, hogy megleptem és miközben diktátorokat megszégyenítő üdvözlésre emeltem magasba két kezemet, telibe vertem az alacsonyan lévő csillárt. - Bocsi ... - mondtam, miközben megfogtam a csillárt, hogy ne szakadjon le. 
- Készen állsz? - kérdeztem tőle, majd levettem oldalamról Kenshikot. A hüvelyen ott trónolt a haragvó tekintetű tigris, szemében az erőt sugalló lángokkal. - Nincs marokvasa, szóval nem közönséges katana. - Tartottam elé a fegyvert, hogy maga is szemlélje meg geninségem bizonyítékát.

/Bocsánat amiért ilyen sokáig tartott máskor igyekszem gyorsabban válaszolni.
375 chakra
077 taijutsu pont
B szint/

Ez a történet egy olyan napon történt, amikor éppen semmiféle tennivalóm sem akadt. Normál esetben a szabadnapjaimat edzéssel és tanulással töltöttem ám akkor változtatnom kellett a programomon. Megegyeztem az unokatestvéremmel, hogy találkozunk és rendezünk egy kis barátságos párviadalt. Nagyon rendes gyerek csak egy kicsit túlságosan lelkes bár én is ilyen voltam fiatal koromban. Folyton könyörögtem édesanyámnak tanítson meg nekem egy erős jutsut amikor pedig sikerült tudni akartam mit gondol róla. Azóta már eltelt pár év és úgy érzem sokkal komolyabb lettem, de a célom ugyan az maradt. Lenyűgözni az édesanyámat és, hogy ugyan olyan erős és ügyes legyek, mint ő maga. Az egyik küldetést vállaltam el a másik után és nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttem. Visszatérve arra a bizonyos napra éppen a szobámban ültem az ágyamon és a kardomat éleztem. Nagyon fontosnak tartottam, hogy mindig tökéletes állapotban legyenek a fegyvereim. Ráadásul volt valami elragadó abban mikor a fém felsikoltott valahányszor végighúztam a fenőkövet. Miközben ezzel foglalatoskodtam egy ismerős hang ütötte meg a fülemet. Ezer közül is felismertem volna az én unokaöcsémet, aki pontosan érkezett, mint mindig. Nem éreztem fontosnak, hogy lemenjek üdvözölni, mert tudtam előbb-utóbb fel fog jönni inkább húztam még egyet a kardomon. Mikor befejeztem kinyitottam az ajtót, hogy ne keljen kopognia majd átnéztem a táskámat van-e olyan, amit pótolnom kell. Úgy tűnt mindenből volt elég kunaiból, shurikenből, drótból még tartalékkal is rendelkeztem. Olyan érzésem volt mintha egy lépés neszét halottam volna a következő pillanatban megjelent Shinroku. A tigris bukfence maga volt a tökély csak ne beszélt volna olyan hangosan. Mivel ő is úgymond a család része volt így igyekeztem kevésbé hivatalosan viselkedni. Mikor küldetésen voltam vagy a faluban mászkáltam mindig igyekeztem udvarias lenni érzelmek nélküli. Ám szüleim társaságában előbukkant belőlem a gyerek.
- Szervusz.- mondtam mosolyogva. – Pazar belépő. Igaz ha így kiabálsz előbb ér földet a levágott fejed mint te magad.
Nem akartam gonosz lenni azonban úgy véltem hasznos, ha felhívom a figyelmét mi az amin még javítania kell. Amúgy semmi bajom nem volt vele sőt mi több még kedveltem is.
- Semmi gond. – mondtam ismét mosolyogva, amit nem szoktam akárki csinálni.
Megkérdezte tőlem készen állok-e majd elém tartotta a kardját. Alaposan végignéztem és nagyon szépnek találtam igaz sosem szabad adni a külsőségekre. Az igazi nagymesterek képesek egy rozsdás késsel is csodákat művelni.
- Ügyes. Akkor hát, ahogyan megbeszéltük.
Ekkor mintha csak édesanyám olvasott volna a gondolataimban felkiáltott hozzánk ellenvetést nem tűrő hangon.
- Fiúk, ugye nem kell emlékeztetnem titeket, hogy nincs harc a lakásban?
Fogalmam sem volt róla honnan tudta meg, hogy össze akartuk mérni az erőnket azonban már rég le szoktam a kérdezősködésről. Nem egyszer elmondta nekem ő nemcsak egy elsőrangú shinobi hanem édesanya is egyben és az anyák mindent tudnak.
- Igen anya. - mondtam bár eszem ágában sem volt odabent gyakorolni.
Akkor menjünk az udvarra. Mit gondolsz, használjunk gyakorló kardot vagy próbát teszel ezzel?

Tisztában voltam vele, hogy kockázatos éles kardal gyakorolni, de úgy gondoltam vagyok olyan képzett, hogy ne legyen gond. Amint döntött elindultam lefelé a lépcsőn, ahogyan a normális embereknél szokás. Úgy döntöttem amint nekiláttunk először csak védekezek, illetve kitérek, hogy lássam mit is tud. Ez nem egy vérre menő harcnak indult csak egy egyszerű párbajként rokon között.

- Valóban pazar belépő, de ez a védjegyem! Ha tehát meghallod, készülhetsz rá, hogy hamar vége lesz a edzésünknek! - mondom, olyan magabiztossággal, amiből érződik, hogy majd kicsattanok az önbizalomtól. Önbizalomból valóban nincs hiány, azonban én se vagyok ütődött. Kis belépőmmel, csak az arcára akartam mosolyt csalni, ami helyett, Ő azt gondolta, hogy így kezdenék egy harcot. Elfelejtette volna, hogy Én is ködrejtek geninje vagyok? Nem valami híg vérű gyüttment, akik azt hiszik, hogy ők a szuper menők, vagyok, hanem képzett shinobi. Vagyis, képzett shinobi leszek, előbb vagy utóbb. 
Reméltem, hogy legalább egy kicsit, akkora csodálattal szemléli majd Kenshikot, ahogyan azt én tettem, amikor megkaptam és amióta megvan. De nem így történt, sőt még a kezébe sem vette. Tehát nem tetszik neki, értem én. No sebaj, majd ha ellátom a baját, majd leshet, mint az a bizonyos nyúl a bokorban vagy micsoda. 
- Tutira nem fogunk a lakásban harcolni, Miuru néni! - helyeseltem én is, ahogyan az illik. Eszem ágában sem lenne összerúgni a port Katana anyjával. Aztán még otthon is hallgathatnám anyámat, hogy Miuru néni panaszkodott rám, hát a fenéket. Nem ettem meszet. 
- Inkább gyakorló kardot venném kezelésbe, nem mintha félnék használni ezt ,- mondtam azzal megemeltem Kenshikot. - de semmi kedvem felszeletelődni vagy téged megvágni. Az egyetlen unokatesóm vagy, mire mennék nélküled, ha valami bajod esne. - ugye-ugye, a magabiztosság, fel sem merül a shinobi fiában, hogy ő sérülne meg. Vagy csak tényleg ennyire aggódom Katana testi épségéért. A gyakorló kardok közül, egy a Kenshiko típusával egyezőt választok. Sértés lenne egy Katanát a kezembe venni, miután megismertem a Shirasaya forgatásának alapjait. 
- Úgy hallottam, kiváló vagy a Katana forgatásában, most majd megmutathatod, hogy mit tudsz! - jelentem ki, hogy készüljön fel, fel kell kötnie a gatyáját. 

Amikor kiérünk az udvarra, udvarias meghajlást követően felállunk egymással szemben. 
- Remélem kezdhetjük. - mondom, azzal kézpecséteket formálok. Nem nehéz felismernie, hogy a Henge no jutsut veszem alkalmazásba, majd az alakváltás után, immáron édesapja alakjában állok előtte. Az alakváltás tökéletes, a mosoly, a szemöldök, szinte minden, ami alapján felismerhető az édesapja. Mivel, erre, személyes véleményem alapján nem számított, van rá esély, hogy meglepődjön, amint észreveszem a meghökkenés jelét, rohamot indítok felé. A kardomat még nem húzom ki a hüvelyéből, gyakorlatilag tokjával indítok egy lentről felfelé irányuló csapást, amely találat esetén Katana jobb oldalát találná el.

Egyet nem lehetett Shinroku szemére vetni, mégpedig azt, hogy önbizalomhiányban szenved. Mióta csak megismertem mindig is ilyen volt akár egy koffeinnel feldúsított plüss nyuszi. Félre ne értsétek, nem azt mondom, hogy puhány csak régebben nagyon aranyos volt néhány képen még mindig az. Most viszont már félig felnőtt ráadásul egy képzett genin, na, jó még mindig aranyos legalábbis édesapám szerint. Engem mióta csak az eszemet tudom, learanyosoznak a szomszéd nénik, csak azért mert a családnevem Kawaii. Szóval visszatérve az unokatestvéremre rendkívül bátor és tettre kész, ami egyszerre átok és áldás. Ismerhet az ember számtalan technikát és jutsut ha viszont a kritikus pillanatban ledermed az egész nem ér a fabatkát sem. Azonban ha túlzásba viszi a merészséget elég egy rossz lépés é attól kezdve vége a dalnak. Mikor édesanyám felszólt, hogy meg ne próbáljunk a lakásban egymásnak esni még nekem is felállt a hátamon a szőr pedig nem csináltam semmit. Mikor Shinroku a gyakorló kardot választotta némiképp megkönnyebbültem, mert elég egy rossz mozdulat és a többit talán kitalálhatjátok. Mikor viszont arról magyarázott csak azért döntött így, hogy engem megvédjen valamit muszáj volt mondanom.
- Nagyra értékelem a kedvességedet. – mellé társítottam egy barátságosnak szánt mosolyt nagyon reméltem nem érti félre.
Miután mindnyájan kiválasztottuk a nekünk leg ideálisabb gyakorló kardot elindultunk lefelé közben mesélt arról, hogy halott a híremről. Az igaz, hogy értettem valamelyest a kardforgatáshoz azonban ezt sohasem hangoztattam és még bőven volt hova fejlődnöm. Mikor kiértünk szemben álltunk egymással majd üdvözlés képen meghajoltunk és már kezdődhetett is az ütközet. Úgy döntöttem átengedem neki a kezdeményezés jogát mégiscsak ő a vendég én csak védekezni fogok. Egyből felismertem melyik jutsut fogja használni bár sok értelmét nem láttam. Ha mondjuk ködöt idézett volna abban elrejtőzve talán meg tudott volna lepni bár az a közeg számomra is ismerős volt. elhatároztam bárkivé is alakul legyen az egyik oktató vagy maga a Mizukage lecsapom akár egy legyet mikor viszont elült a fehér füstfelhő felszaladt a szemöldököm. Pont úgy nézet ki, mint az édesapám a frizurájától kezdve a legapróbb ráncáig. Ezzel sikerült alaposan meglepnie mindenre fel voltam készülve csak erre nem. És ő ki is használta ezt. Elő sem rántotta a kardot így tokkal együtt támadt nekem. Sikerült kivédenem a csapását azzal, hogy kirántottam a kardomat és vízszintesen tartottam a bordáim mellett.
- Ügyes, de legközelebb ne várd, meg míg az ellenfél magához tér, egyből le kell rohanni. – tudom nem volta túl kedves ám abból nem is tanul annyit.

Meglehet kissé fölényesen viselkedtem bár én voltam az idősebb azonban csak egy évvel. A kardjaink egymásnak feszültek és én megpróbáltam néhány méterrel hátrébb taszítani miközben még mindig előttem marad. Úgy gondoltam, hogy itt az idő a cselekvésre ezért nem is akartam megvárni, míg földet ér és egyből előre vetem magam és egy vízszintes vágás a bal vállát célzom meg. Nem akartam nagy erőt használni legfeljebb egy kis zúzódást szerez, ami pár nap alatt helyrejön. Ez után egy rúgást akartam bevinni a gyomrába független attól, hogy sikerül-e a támadásom vagy sem. Nem az volt a célom, hogy sérülést okozzak neki pusztán, hogy ellökjem magamtól.
/Eltartott egy ideig míg összeszedtem a gondolataimat. Ha bármi gond lenne kérlek szólj./

Bár a tervem kiváló volt, hiszen sikerült meglepetést okoznom Katanának, a tapasztalat ezúttal mellette állt. Ami az illeti, sikerült egyetlen mozdulattal megállítania a pengémet és ezzel kényszerhelyzetbe hozni. Ő, kardjával tolt, próbált feldönteni vagy legalább eltaszítani magától, amelyre nekem egyértelműen válaszolnom kellett. Gyorsan átsuhant az agyamon, ha hagyom magam ellökni, akkor előnyre tesz szert, amely kellemetlenségekkel járhat. Ha túl sokáig állok ellen a kísérletének, hogy hátralökjön, akkor kitalálhat valami mást, tehát magamnak kell ebből valamilyen előnyt kovácsolnom. tapasztalata, azonban határozottan többnek tűnik, mint amennyivel én rendelkezem és amíg agyalok, sikeresen eltaszít magától. Még földet sem érek, amikor utánam veti magát, jól mondta azonnal le kell rohanni az ellenfelet; majd a kardjával bal karomra sújt, ami eléggé fájdalmas. 
- Hé!
Nincs sok időm protezsálni ugyanis, alig, hogy felkeltem a földről, már gyomron is rúgott. Jó két métert csúszok hátra és belegabalyodok az egyik sövénybe, amit alaposan le is bontok a becsapódásommal, a fájdalomtól, ha nem is csillagokat, de egész naprendszereket látok. Köhögök. Négykézláb emelkedek a földről.
- Cseszd meg! Legalább segíts föl, ha már feltörlöd velem az udvarotokat! 
A hangomon hallatszik, hogy egyáltalán nem sikerült jó kedélyűre az akciója.

Igaz, hogy részt vettem már egy-két összecsapásban azonban egyesek sokkal, több tapasztalattal rendelkeztek, mint ént mármint a kardforgatás terén. Ez azonban sosem tántorított el, mert hittem abban kitartással és némi hittel bármit meg lehet oldani. Megfordult a fejemben, hogy talán kíméletesnek kéne lennem Shinroku-val mégis csak a rokonom ám végül pont ezért kellett keményen bánnom vele. A falu határán kívül bármi megtörténhet ezért egy shinobinak mindenre fel kell készülnie. A katana sem azért olyan erős, mert az alapanyagokat pátyolgatták éppen ellenkezőleg. Az edzés során először rendkívül magas felmelegítik, majd nehéz kalapácsokkal ütlegelni kezdik az eredmény pedig nem más, mint egy tökéletesnek mondható fegyver. Nekünk shinobiknak ugyanígy kell tennünk folyamatosan edzenünk, kell magunkat, hogy a lehető legtöbb hozhassuk ki a testünkből. Mivel pusztán egy évvel voltam idősebb azt hittem tudja tartani majd a tempót azonban tévedtem. Minden támadásom betalált, aminek következtében letarolta az egyik sövényt. Normál esetben folytatnom kellett volna a rohamozást mivel azonban ez egy laza párbaj volt úgy döntöttem megvárom, amíg felkel. Úgy tűnt egy kissé túlzásba estem ugyanis először köhögni kezdett majd négykézlábra emelkedett. Így ebben a pózban nagyon hasonlított az egyik szomszédra, aki olyan részeg volt, hogy a kutyaajtón akart bemenni a lakásba. Tisztán látszott, hogy nagy fájdalmai vannak, azonban lehet, hogy csak a bolondját akarta velem járatni. Tanították az akadémián, hogy a megtévesztés a harcművészet alapja. Lehetséges, hogy csak színlelte a fájdalmat csak azért, hogy engem csapdába csaljon. Amikor azonban szitkozódva a segítségemet kérte fittyet hánytan az összes intelemre és elindultam felé, hogy segítő kezet nyújtsak s közben kifejtettem a véleményemet.
- Gyorsabbnak kell lened ennél. Nagyon jól indítottál utána viszont mintha megmerevedtél volna. Sose engedd át az irányítást és igyekezz kiszámíthatatlan lenni.  
Mikor megérkeztem odanyújtottam neki a jobb kezemet, hogy felsegítsem a balban pedig a kardomat tartottam. Középen fogtam a fegyveremet, mert úgy véltem mégsem lesz semmiféle titkos rajtaütés. Úgy terveztem miután felállt kifúja magát majd jöhet a következő menet. Annyira a harcra koncentráltam, hogy tulajdon képen fel sem fogtam milyen kárt okoztam az udvarban. Ez sem vall egy profira ugyanis egy képzett ninja egyszer több dologra is tud koncentrálni és mindenre odafigyel. A másik dolog amire gondoltam, hogy ezúttal nem fogok támadni csak védekezni mert nem akartam túl nagy kárt okozni benne.