Shinroku kontra Yuriko

A dojoban eltöltött idő hasznos volt. Egy kis edzés sosem árt, hiszen "ép testben ép lélek lakozik", ahogyan a mondás tartja. Az edzés végeztével, úgy döntöttem, hogy elindulok haza. Lendületesen léptem ki a dojoból, annak udvarára. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért siettem, semmi különösebb dolgom nem volt, egyszerűen csak haza akartam minél előbb jutni. Ahogyan azonban kiléptem az ajtón, belefutottam és fel is löktem valakit. Pár pillanat volt az egész, mire kapcsoltam és bocsánatkérés közepette, kezemet nyújtottam, hogy felsegítem az illetőt. 
- Bocsáss meg, nem vettelek észre. 
Magyaráztam, miközben barátságos mosolyt villantottam felé. nem akartam fellökni, egyszerű baleset volt az egész.

Az a célom, hogy minél erősebb legyek. Azt mondják, az egyik legjobb edzési forma, ha dojokat hívok ki. Ezáltal különböző harcművészeteket ismerhetek meg, vagy akár értékes bajtársakat is szerezhetek. Éppen ezért vagyok most itt. Nem hiszem, hogy túl sok esélyem lesz az itteniek ellen, de azért remélem, hogy helyt tudok állni. Kissé idegesen állok az épület bejárata előtt, majd megemelem a kezem, hogy kopogjak. Ekkor nyílik az ajtó és valaki belém jön. Szerencsétlenségemre az illető olyan lendülettel érkezik, hogy a hátsómon landolok.
- Nézz a lábad elé vakegér! - dünnyögöm mérgesen, majd villám gyorsan talpra ugrok.
Alaposan megnézem magamnak azt a bizonyost, aki belém jött. Eléggé átlagos srácnak tűnik, nem tudom megmondani, hogy a dojo tagja-e, vagy csak egy egyszerű takarító. Esetleg valami más, kisegítő munkát végző egyén.
- A nevem Yuriko! - mutatkozom be. - Azért jöttem, hogy megküzdjek a dojo egyik tagjával, vagy akár mesterével. Bár a mestert még nem szívesen vállalnám be! - zavarban vagyok kissé, de annyira össze szedem magam, hogy ne kezdjek mindenféle ökörségről mellébeszélni.
- Te valami takarító vagy, vagy esetleg a dojo egyik harcosa? - kérdezem.

//Szerintem ne húzzuk nagyon az időt a szockodással. Beszéljük meg gyorsan hogy harcolunk egyet   //

Felháborodása jogos, így a vakegérre nem reagálok semmi különöset. Különben sem vagyok egy sértődékeny típus, széles az én hátam sok minden elfér rajta. A felé nyújtott segítő kezet nem fogadta el, magától, önérzetesen felállt és már közölte is, hogy ő bizony a dojo egyik tagját, hovatovább a mesterét is kihívná. Pár pillanattal később ráérzett, hogy kicsit túlzott és javította önön állítását, mely szerint a mestert is kihívná. Na igen a mesterrel kissé nehéz lenne, de sebaj. Még akkor is kedvesen mosolygok rá, amikor valami takarítónak néz. Nocsak, ez jó mókának ígérkezik. 
- Yuriko-san, örülök, hogy összefutottunk. Annak nem, hogy fellöktem, hiszen nem állt szándékomban bántalmazni. Eltalálta, a dojo takarítója vagyok. Nálunk az a szabály, hogy ha valaki csatlakozni akar a dojohoz vagy hovatovább kihívná az egyik tagját, akkor előtte meg kell küzdenie a Kapuk Sepregetőjével. Gondolja, hogy menni fog? 
 Mondom miközben megjátszom az alázatos közemberek tipikus tagját. Mivel öltözékem egyáltalán nem árulkodik arról, hogy shinobi vagyok, így minden sikerem meglehet a tréfára. Ami történetesen abból áll, elhitetem vele, hogy kevesebb vagyok, mint amennyi valójában. Jó tény és való, hogy nem vagyok túl sok. A shinobik szakmájában azonban a tévedés komoly hiba. Persze, nem sok jel utal arra, hogy az előttem álló hölgy shinobi lenne. De ahogyan rólam nem feltételezte, hogy az lennék és tévedett ez ugyan úgy működhet visszafelé is. 
- Hová is tettem a seprűmet? Nézze Yuriko-san micsoda feledékeny vagyok. Gondolja, hogy együtt meglelhetjük?

Nem tudom ki ez az alak, de eléggé idegesítő figura! Nem elég hogy fellök, de még bolondnak is néz. Elég rendesen ki lehet érezni a gúnyt a hangjából, de most még nem kezdek el dühöngeni. A kérdésére azért eléggé szúrósan nézek rá.
- Mondták már neked, hogy ne kötekedj másokkal? Főleg, ha nem ismered őket. Ki vele, miféle emberke vagy itt? Azért jöttem, hogy megküzdjek a dojo valamelyik tagjával. Ha csak egy komornyik vagy, akkor eredj és hívj ide valakit. Viszont ha te is harcos vagy, akkor küzdj meg velem!
Ezután várom, hogy mit lép a srác. Bemegyünk a dojo-ba, vagy hoz nekem egy ellenfelet?

Mosolyogva hallgatom végig Yuriko-sant. Amikor megpillantom a félre tett seprűt, hangosan felsóhajtok, majd örömmel teljes hangon megszólalok.
- Nini, ott is van! Tudja, Yuriko-san, egyszerre túl sokat gondol és túl sokat is akar. 
Azzal felveszem a seprűt és szorgosan sepregetni kezdem a port. 
- Hozza, csak ide legyen szíves azt a lapátot és utána rátérhetünk arra a harcra. Mindent a maga idejében, kérem szépen. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy nem szabad kapkodni. 
Amennyiben odaadja a lapátot, úgy felseprem rá a port, majd kiszórom a megfelelő helyre. Ha tovább köti az ebet a karóhoz, hogy érdektelen a mondandómmal kapcsolatban, úgy a port a sarokba seprem, majd ránézek. 
- Hát jó, akkor lehetősége adódik, hogy megküzdjön a takarítóval. Állok rendelkezésére Yuriko-san.

Csendben figyelem a srácot, aki teljesen nyugodtan elkezd sepregetni. Pár pillanat alatt úgy megugrik a vérnyomásom, hogy azonnal elönt a gyilkolási vágy. Addig nem nyugszom, amíg el nem teszem láb alól ezt a pimasz frátert. Amikor a lapátot kéri, az arcomat elönti a forróság, ráadásul ki is pirulok.
A következő pillanatban lenyúlok a kunai tartómhoz, előveszek egy kunait és a srác irányába hajítom. Nagyjából úgy célzok, hogy a testét kapja el. Ezután pedig megrohamozom és egy lábra mért ütéssel próbálkozom. Nem célom azonnal nyerni, ha a srác nem csak egy takarító, akkor el tudja kerülni a támadásaimat. Ha elugrik a kunai elől, akkor persze követem és úgy próbálom bevinni a rúgást. Ha a rúgást kivédi, vagy valamilyen módon elkerüli, akkor hátra ugrom és várom, hogy mit lép.

//Elnézést a nagy késésért!//

Nagyon egyszerű támadással próbálkoztam, ami egy egyszerű geninnek nem okoz gondot, de egy egyszerű takarítónak igen. Nagyon is jól tudtam, hogy a srác csak játszik velem, de picit reméltem, hogy nem így van. Viszont ez a szemét tényleg csak szórakozik velem, ami rendkívül idegesít! A srác szavaira csak fújok egyet, majd mérgesen ránézek.
- Majd mindjárt meglátod mennyire vagyok kedves! - mondom haragosan.
Ezután a srác támadásba lendül: először elővesz egy kunai-t, majd rám ront. Erre csupán csak annyit reagálok, hogy megfeszítem az izmaimat és kivárok. Ennek köszönhetően bármikor mozgásba tudok lendülni.
A távolság egyre csak rogy közöttünk, mire hirtelen felém hajítja a fegyvert. Könnyedén ugrok el előle, majd megemelem a bal lábam. Nem túl erős a rúgása, de azért kicsit kellemetlen. A bal lábam belejajdul a hárításba, de ha szerencsém van, akkor ő sem marad sértetlen. Viszont ezután nem távolodik el tőlem. Így hát közelharcba bonyolódom vele:
Első lépésként két ütést indítok el felé. Először a bal, majd a jobb kezemmel. Ha eltalálom, akkor kicsit elkábulhat, bár annyira még nem tudok erőset ütni, hogy ennyivel elintézzem. Ha kivédi, vagy más módon elkerüli a támadásomat, akkor követem tovább és próbálok rúgásokat és további ütéseket bevinni neki. Ha rám támad a védekezés helyett, akkor ideiglenesen újra hátra ugrom és megvárom mit lép. Egyenlőre még megmaradok az "ismerkedésnél".