Matsuhito Shinroku

A boxzsák

 A shinobik élete csupa kaland és izgalom. Küldetéseik során bejárják a világot, egzotikus helyekre jutnak el és felejthetetlen élményekkel gazdagodnak. Olyan csodálatos dolgokat látnak és hallanak, amelyet a közönséges emberek, el sem tudnak képzelni. Elméletben persze, de a gyakorlat azt mutatja, hogy életük csupa megpróbáltatás, küzdelem és életveszély. Az enyém persze nem, elvégre frissen végzett geninként, nem keveredhetek túl sok veszélyes helyzetbe. Megmentő-san és Szeletelő-senpai, ahogyan csapatársaimat nevezem, tettek róla, hogy az utolsó küldetésünk után, amelyet inkább nem részleteznék, hiszen kíméletlenül nagy fiaskó volt, a mesterünk szigorú edzésre és további felkészülésre kárhoztasson bennünket. Tény és való, hogy egyáltalán nem volt jó ötlet azon az építkezésen a kátrányos kád szélén, egyensúlyozva eltölteni az ebédidőt. De senki sem gondolta, hogy a sensei úgy tud üvölteni, mint egy állat és olyan rémisztő amikor mérges, hogy hanyatt homlok menekültünk volna. A kátrányos kád persze gaz módjára az utunkat állta, így természetesen mocskosak lettünk, kiborítottuk a kátrányt, amely teljesen lefedte az addig kijelölt gyepesítési területet. Szóval ... a lényeg, hogy elkövettünk egy aprócska bakit. Mindezek után a mester kifizette a károkozásért járó büntetést. Arról említést sem lenne szabad tennem, hogy a sensei elvörösödött mint egy főtt rák, amikor megkérdeztem tőle, hogy jól van-e ... nos, kiborult. Közölte, hogy egy darabig látni se akar bennünket, ha pedig nem akarjuk, hogy kitekerje a nyakunkat, akkor elhúzunk edzeni. Így természetesen senkinek sem szóltam, hogy miért kaptunk önálló edzésre utasítást. 

Sajnálatos módon, társaim nem tudtak eljönni velem edzeni. Mindkettejüknek volt valami elfoglaltsága, így egyedül érkeztem a sok kiképzőtér közül az egyikre. Szimpatikusnak tűnt, ráadásul az edzési kiírás is üres volt, tehát senkit sem fogok megzavarni elméletben azzal, hogy elfoglalom a magam részére. Mivel egyedül voltam és senkivel sem tudtam megbeszélni, hogy milyen edzést is folytassak, arra gondoltam, hogy némi bemelegítés és erősítés után levezethetem a dolgot a shurikennel való célba dobással. Jobb ötletem nem volt, így hozzá is fogtam a bemelegítéshez. Az akadémián végzett edzési gyakorlatok ismétlésével és felelevenítésével fogtam hozzá. Tulajdonképpen az akadémiai feladatokat, az ott begyakorolt mozdulatsorokat, nyújtásokat végeztem. Az akadémián működött, tehát a bemelegítő gyakorlatnak tökéletesen meg kellett felelnie a kívánalmaknak. Nem állt szándékomban túlfeszítenem magamat, meszet azért nem ettem. Különben is, ha a mesternek továbbra is agyvérzése támad, ha megpillant minket, akkor lesz még időm bőven arra, hogy gyakoroljak. Így tehát arra vetemedtem, hogy elkezdtem fekvőtámaszokat csinálni, majd guggolást ... s a végén elveszítettem minden kedvemet az edzéshez. Egyedül edzeni pocsék. Így lustán fogtam néhány shurikent és elkezdtem vele az erre a célra felállított bábokra célba dobni. Olyan lelkesedés volt bennem, mint egy döglött békában ugráló kedv. Tulajdonképpen gondoltam mindenre, csak pont nem arra, amit csináltam. Rám egyáltalán nem jellemző módon, eluntam magamat. Így végeztem még néhány karkörzést és a kezembe vettem a Fuuma Shurikent. Úgy voltam vele, hogy egyet dobok, aztán haza megyek és hagyom a fenébe ezt az egészet a mai napra. Időnként én is lazíthatok. Karkörzések után, fogtam a Fuuma shurikent, meglendítettem és ... 
- Joujin! Joujin, jövök! Késtem?! 

A hang a hátam mögül jött, valaki már a kapuból kiáltott. Tisztában voltam vele, hogy nem nekem kiabál, mert nem Joujin vagyok. Mire megfordultam, már ott állt előttem. Vállaira omló, hollófekete haja fekete, selyem kendőnek tűnt. Ajkai vörösek, akár a galambvér rubin. Arcvonásai nemesek és tiszták. Szemei mint ... 
- Te nem Joujin vagy ... 
... a csillogó kristályok. Alakja, a hegyekben vadászó párducé. 
- Te figyelsz rám?
Izé. Akarom mondani, egy shinobi lány állt előttem, aki kérdőn nézett és arcára kezdett egyfajta értetlenkedés kiülni, hogy mégis mi bajom lehet.
- Bocsáss meg, a nevem Matsuhito Shinroku. Valóban nem Joujin vagyok. 
- Ohh, kár. A nevem, Ajauchi Ava és megbeszéltem azzal a lókötővel, hogy itt találkozunk és edzést tartunk. Nem láttad a listán a kiírást? Erre a napra lefoglaltuk.
- Pont azért jöttem ide, mert a napirend szerint, a mai napon senki sem tartott igényt erre a pályára. Sajnálom. 
Ava jobb tenyerébe temette az arcát, úgy tűnt nem erre az információra várt. 
- Az a félnótás, elfelejtette, hogy megbeszéltük mára az edzést. Edzőpartner nélkül maradtam. Ezt nem fogom megbocsátani neki. 
 Ahogyan rám pillantott, a szívem egyetlen másodperc alatt felpörgött. Úgy éreztem, hogy egy méretes gombóc lüktet a torkomban, a gyomromban milliónyi pillangó vergődött ide-oda. Ava maga volt a tökéletesség. Ifjonti termete és alakjának kecses vonalai megbabonáztak. Pillantásom hajlatokon és dombo ... 
- Te mit csinálsz egyébként itt? 
.. rulatokon siklott. Méla, mohó lassúsággal. Gyakorlóruhája, tökéletesen simult testére.   
- Süket vagy félkegyelmű vagy? 
 Öhm, mi? Ja, nem, dehogy. 
- Bocsánat, kicsit elgondolkodtam. Azért jöttem, hogy edzek és gyakoroljak, de egyedül eléggé macerás. 
- Látom. Te genin vagy, ugye? Hol van a csapatod? Miért egyedül gyakorolsz és nem a többiekkel. 
Kérdezte, olyan hangsúllyal, hogy már-már kihallgatáson kezdtem érezni magamat. A hangjában volt valami, ami arra intett, hogy ezzel a nővel jó lesz vigyázni. Röpke pillanatra úgy éreztem magamat, mint a zsákmány állat, amikor tudatosul benne, hogy vadásznak rá. A kínos részleteket kihagyva, de végül elmondtam neki, hogy a mesterünk osztotta nekünk ezt a feladatot, mert hibát vétettünk.
- Meg is érdemlitek. Szégyent hoztatok a mesteretekre, amiért jogosan dühös rátok. Örülhettek neki, hogy nem zavart azonnal vissza az akadémiára. Egy jounin profizmusa, hosszú éveken keresztül történő életveszélyes feladatok megoldásában és számtalan nehéz, gyakorlással töltött éveken alapszik. A ti marhaságotoknak köszönhetően, mindazon tisztelet, amelyet kivívott magának veszélybe került. Minden joga meglett volna hozzá, hogy kipenderítsen benneteket a szemétdombra. 
- Igazad van. Bocsánatot kérek tőle és megígérem neki, hogy ezentúl profi módon fogok viselkedni. 
Mondtam, azzal elindultam, hogy felkeresem a mesteremet és a tőlem telhető legtöbbet megtegyem, hogy helyrehozzam, amit elszúrtunk. Ava hangja ostorként vágott végig a hátamon, szinte éreztem a csípős fájdalmat. 
- Egy frászt mész te innen el. Én chuunin vagyok, te meg egyedül kolbászolsz itt és az edzőpartnerem nem jött el. Mindezekből az következik, hogy te leszel a pótlék. 
Mutatott rám. Kezdtem sejteni, hogy Joujin miért nem érkezett meg. Valamint az is kezdett körvonalazódni bennem, hogy az előbbi érzésem, helyesnek bizonyult. Ez a nő macska-egér játékot akar velem játszani. Én talán mégis inkább a mester haragját választanám, ha lehetne. Sőt, már nem is tűnt annyira vonzónak Ava. Tehát ilyen gyorsan ki lehet szeretni egy nőből, ezt jó tudni. De most jól megmondom neki, hogy kivel játszadozzon, meg kit ugráltasson. Mindjárt megtudja, hogy ki viseli itt a nadrágot. ... a szemei, ohh azok a csillogó tükrök. Akár egy sima tó, amelyben jó lenne megmártózni...  
- Szóval, mivel kezdünk? 
Hát ezt megmondtad neki Matsuhito Shinroku, büszke lehetsz magadra!

 A bemelegítés megismétlése, még nem is tűnt annyira rossznak. Újabb fekvőtámaszok, felülések, húzódzkodások, nyújtások. Csupa rutin dolog. Azt azonban soha az életben nem gondoltam volna, hogy a Fehér Lótusz Égnek Szökken, javarészt kunoichik által végzett gyakorlatsor, ilyen brutálisan nehéz. Egyáltalán, nekem miért kell ilyesmiket csinálnom? Az biztos, hogy mire a chuunin lány után csináltam az összes mozdulatot, minden tagom sajgott. Nem tudtam eldönteni, hogy én rozsdálltam be, vagy ez nem kezdőknek fenntartott gyakorlatsor? A választ sosem tudtam meg, de tartok tőle meg se akartam volna kérdezni. Jobban jártam. De pokoljárásomnak nem ez volt a tetőpontja, de nem ám. 
- Most, akkor következzen a személy-személy elleni edzés programom. Üss meg!
- Ne viccelj, lány vagy, egy nőt nem ütök meg. 
Próbáltam kivágni magamat a további megpróbáltatások alól, de balsikert arattam. Olyan hamar találtam magamat a földön, hogy pislogni sem volt időm. 
- Idióta! Shinobik között nincs helye a nemek megkülönböztetésének. Egy éles helyzetben, ha bedőlsz a kívánatos formáknak és női bájnak, halott vagy. Üss meg! 
- Chuunin vaaaaaaggy .... 
Ismét felnyaltam a port, köszönhetően egy tökéletesen végrehajtott csípődobásnak. Elterültem, mint egy gyalogbéka. Legalább kifújhatom magamat. 
- Akkor is halott vagy, ha meg sem próbálod legyőzni az ellenfeledet. A harc által megismerheted a gyengéit, kihasználhatod ellene azt és esélyed nyílhat a győzelemre. Üss meg! Én még be se melegedtem rendesen. Hozd ki magadból a maximumot! 
 Mit volt, mit tenni, kénytelen voltam feltápászkodni. Nem ilyen edzésre számítottam, amikor kijöttem ide. Azt tudtam, hogy esélyem nem sok, annyi sincs igazából Ava ellen. Az első ütése, amellyel földre küldött, valószínűleg visszafogott volt. Egy valódi küzdelemben, már halott lennék. Ebből a szituációból azonban nem szabadulok, csak akkor, ha tényleg beleadok apait anyait. tekintve, hogy nem voltam taijutsu technikákkal elárasztva, az akadémián tanult alapokkal támadtam. Rendre hárított, blokkolt, kitért, ahogyan a nagykönyvben az meg van írva. Én meg újra és újra a földön kötöttem ki. 
- Mégis miféle harcmodor ez Shinroku? Várj, kitalálom! Ez a Döglött Lajhár Stílus ugye? Mestere vagy a témának? 
Ez a nő egyre ellenszenvesebb lett. Mintha gyűlölne vagy nem is tudom. Bár, már mindenem sajgott, de azért is felálltam a porból és újra támadást indítottam. Elvégre ő akarta, persze, én már lassan-lassan elértem a korlátaimat. A Chakránk véges, kezdtem megtapasztalni milyen, amikor tényleg elfárad a shinobi a hosszú és kimerítő küzdelemben. Újabb nyekkenés, amit én produkáltam, amint találkoztam a talajjal. Reménykedtem benne, hogy nem hülye és rájön, hogy én már a kidöglés határán vagyok. Sose gondoltam, hogy egy chuuninban ennyi energia lakozhat. Még meg sem izzadt, pedig próbáltam mindenfélével, mit az akadémián felszedett a genin.  
- Felkelsz végre a földről? 
Nem. Jól esik itt heverni a porban és gondoltam, itt várom meg a naplementét. Megpróbáltatásaimnak vége lett. Felsegített a földről, leporolta a ruhámat és adott két sebtapaszt a lehorzsolódott térdeimre. 
- Vége az edzésnek. Jössz zuhanyozni? 
Veled? Soha! 
- Hehehehehe ... izé ... én nem vagyok, olyan fiú. Tudod, romantikus alkat vagyok, az első randin még gyors lenne nekem. 
Én inkább megyek, köszönöm, ennyi így elég volt. Nem tudom, hogy ki akarna ilyen lánnyal másodszor randizni, de én biztosan nem. Különben azt mondta, ha bedőlünk a női formáknak meg bájaknak, akkor halottak vagyunk. Én nem akarok meghalni. Ahhoz képest, hogy erősen döglődtem, fürgén távoztam. Hátra se néztem, csak minél távolabb legyek ettől a nőtől. Így nem is láthattam, ahogyan mesterem jelenik meg Ava helyén, zsebébe nyúl és elővesz egy noteszt, majd  egy ceruzával ír bele valamit. Ahogyan az orra alá, magának mormolt szavait se hallottam. 
- Matsuhito Shinroku, büntetőedzés teljesítve.