Kawaii Katana

**Katana** Hétf. Aug. 29 2016, 17:38

Furcsa szövetséges

Ez a nap is pont úgy indult akár az összes többi a madarak csiviteltek a macskák nyavalyogtak az átható köd pedig mindent beborított. Meglehet, erről még nem esett szó ezért úgy döntöttem ezúttal mesélek róla pár szót. Mivel a víz országában éltünk, aminek a nevéből adódóan nagyon sok víz van a területén elég gyakran fordult elő ilyen jelenség. Ez a természetes takaró nagyon sokat segített nekünk shinobiknak a lopakodásban és abban, hogy váratlanul csaphassunk le a célpontra. Természetesen előfordult olyan szituáció mikor nem állt rendelkezésünkre ez a kis segítség pont ezért fejlesztették ki anno a Kirigakure no Jutsut aminek hála szinte bárhol és bármikor létrehozhatunk ködöt. Ez természetesen csak az én okoskodásom, amit semmiképpen nem kell készpénznek venni. Na de kissé elkalandoztam ott tartottunk, hogy kora reggel kiugrottam az ágyamból elintéztem a reggeli teendőimet majd pedig egy gyors reggeli után elindultam a Mizukage irodája felé, hogy megkapjam az aznapi parancsokat. Más falvakkal ellentétben mi sokkal keményebb és jobb kiképzést kapunk ezért nem olyan ritka, hogy olykor-olykor feldarabolják a hagyományos hármas csapatokat és a genineket külön-külön küldik bevetésre. Itt nem kell semmilyen szuper bonyolultra vagy esetleg veszélyesre gondolni a geninek csak egyszerű vagy inkább annak vélt házi munkákat szoktak kapni. Egyszer én is kaptam egy ilyen faladatot ám már az elején kudarcot vallottam. Egy kísérő szerepét kellett betöltenem, hogy a kliens ne legyen egyedül ám indulás előtt ettünk egy keveset én pedig eldőltem, mint egy krumplis zsák. Kiderült, hogy az a ritka gomba, amiből a vacsorám készült erős altató és hallucinációt okozó hatással bírt. Végül minden helyrejött én megkaptam az ellenszert, az ügyfelet más kísérte el azonban az óta sem tudtam lemosni magamról a szégyent. Habár senki sem szidott le és mindenki próbált a maga módján kedves lenne csak még tovább növelték a fájdalmamat. Mikor megérkeztem kopogtatnom sem kellett a vezető rögtön behívatott engem. Mint mindig most is tele volt az asztala mindenféle iratokkal ő pedig mögöttük búslakodott. Csak kettesben voltunk ezúttal nem volt jelen az a morgós félszemű tanácsadója.
- Szervusz Katana kerülj csak beljebb.
- Üdvözlöm Mizukage-sama.
- Miért vagy ilyen feszült valahányszor eljössz hozzám? Nem vagyok emberevő. erre elnevette magát.
Vele szemben sosem ártott az óvatosság, mert bár tényleg nem kannibál kirengenek róla pletykák, ha bedühödik hatalmas pusztítást vihet végbe, mint egy természeti katasztrófa.
- Na de most térjünk a lényegre. Jól tudom, hogy a múltkori incidenst a mai napig sem tudtad kiheverni. Úgy döntöttem kapsz egy második esélyt, amivel kiköszörülheted a csorbát. Csak te mész senki más.
- És mi a feladat?- mondtam hevesen dobogó szívvel.
- Rendkívül egyszerű. Néhány órányira innen van egy kis falu. Oda kell elmenned, átveszel, egy levelet majd visszahozod ide nekem.
- De hisz erre ott vannak...
- Igen tudom, hogy vannak postás ninják azonban én rád bíztam ezt a küldetést nem pedig rájuk. Ez egy magántermészetű levél és nem akarom, hogy bárki megsejtse, hogy bármi közöm van hozzá. Vagyis maximális diszkréciót várok el tőled. Megértetted?
- Igen is.
- Helyes fiú. Elmész az alábbi címre és mond, hogy Kirigamaru küldött átveszed a boríték és jössz vissza.
- Értettem.

Miután megtudtam pontosan, hova is kell mennem azon nyomban útra keltem. Senki nem kérdezett tőlem semmit, hogy hova megyek bizonyára Mizukage kitalált valami mesét miért is hagyom el a falut.
Maga az út, zökkenő mentesen zajlott mondhatni már-már unalmasan. Mivel a két falút egyetlen tó vagy folyó sem keresztezte így megállás nélkül tudtam rohanni. Igaz jó pár évvel azelőtt meg tanultam a vízen járást azonban túl sok erőmet emésztette volna föl ráadásul annál nem is kellett használnom. Mikor megérkeztem a megadott címre döbbenten vettem észre, hogy nem egy házhoz lettem irányítva, hanem egy kúthoz pontosabban a mellette álló fához. Amint odaértem az árnyékok közül előlépett egy férfi kinek az arca el volt takarva.
- Ki küldött téged gyermek?
- Kirigamaru.
- Értem, fogd és mond meg, hogy én elvégeztem a rám bízott feladatot. - ezzel visszalépet a sötétségbe majd teljesen elvesztettem szem elől.
Nem maradt időm a csodálkozásra a levelet bedugtam a fejpántom mögé azt gondolván ott senki sem fogja keresni majd megindultam hazafelé. Úgy gondoltam ez egy eseménytelen küldetés lesz, aminek nem nagyon örültem ugyanis a becsületemet egy ilyennel nem hozhattam helyre. Az egyetlen, ami kicsit is érdekesnek lehetett titulálni az két pocsolya volt az út mentén. Rájuk vetettem egy pillantást majd rohantam tovább s közben azért fohászkodtam történjen végre valami. Bár mily valószínűtlennek is tűnik a kívánságom meghallgattatott ugyanis alighogy végig ment ez a gondolat az agyamon két shuriken csapódott be elém a földbe. Amint észlelte a veszélyt rögtön hátra ugrottam és előkaptam a katanámat majd vártam a következő csapást. Nem kellett sokáig várnom ugyanis egy újabb és újabb dobócsillag csapódott a földbe ám egyik sem talált el. Úgy döntöttem az a legjobb stratégia, ha az egyik fa mögé húzódok be is ekép is tettem. Ez viszont nem tűnt túl bölcs húzásnak, mert egy ninja már várt rám feje fölött egy kardot tartva. Hála a sokévnyi kiképzésnek és a tanítóim útmutatásának nem estem kétségbe, hanem egy könnyed mozdulattal hárítottam a csapást. Úgy tűnt az ketten voltak az egyik távolról osztotta az áldást, míg a másik lesből próbált lecsapni rám. A támadó szúrt egyet a mellkasom felé, ami elől kitértem engedtem, hogy tovább haladjon majd mikor mellém ért rávágtam egyet a tarkójára. Éppen fel akartam emelni a kardomat, hogy lecsaphassam a fejét, mert az tanultam, hogy élő ellenséget tilos hátra hagyni mikor váratlanul egy lánc a törzsem köré tekeredett a testemhez szorítva a karjaimat. Moccanni sem tudtam még a fegyveremet is elejtettem és hiába rángattam magamat nem tudtam kiszabadulni. Mint kiderült összesen négyen voltak egy távolról támadott egy karddal rontott nekem, egy lánccal ügyködöt súllyal a végén a negyediknél pedig egy kést láttam. Úgy tűnt két csoportra oszlottak, és ha az egyik hátrányba kerül, akkor besegít a másik. Fogtak egy kötelet hozzákötöttek egy fához és azon kezdtek el tanakodni, hogy vajon mihez kezdjenek velem. Persze eközben az egyikük átkutatott hátha talál valami értékeset ám szerencsémre a fejpántom mögé nem nézett be.
- Akármilyen fiatal nem hagyhatunk szemtanúkat.
- Igaz csak most kezdtük a főnök sem örülne neki, ha kiderül, hogy már az elején lebuktunk.
- És mi lenne ha bevennénk magunk közé?
- Rablók vagyunk nem pedig bölcsőde.
- Rendben van akkor ezt eldöntöttük. Öljétek meg, a felszerelését vegyétek el és ne feledjétek el a fejpántját.
- Ahogy óhajtod. Úgy tűnik kölyök ma nincs szerencséd. - mondta a késes fickó sunyi mosollyal a szemében.
Azért azt mondtam, hogy a szemében ugyanis a szája akárcsak a társaié el volt takarva csak a szemüket láttam és a fejpántjukat, ami a Kirigakurei szimbólum díszelgett. Ekkor váratlanul csoda történt és egy idegen szinte a semmiből tűnt fel a rablók között. Akár egy medve úgy üvöltött a két méter magas férfi, aki legondolatlanul a négy ninja közzé ugrott. Elég közel volt ahhoz, hogy alaposan szemügyre tudjam venni. Legalább két méter magas lehetett és nem helybéli. Ezt abból állapítottam meg, hogy alig viselt ruhát csupán valamiféle farkas bőrt, ami csak a mellkasát és az ágyékát takarta. Arra gondoltam, hogy ez a valaki csak harcos lehet, mert egy két méteres kard volt ráadásul a férfi másból sem állt csak izmokból. Legutoljára akkor láttam egy emberen ennyi dudort mikor az egyik szomszédunk véletlenül levert egy méhkaptárt. Tett pár körkörös mozdulatot a fegyverével majd egy suhintással átvágta a kötelékemet majd távozásra szólított.
- Fuss kölyök!
Nem kellett kétszer szólnia egy ugrás és már ott sem voltam. Tovább akartam menni hisz egy fontos levelet kellett kézbesítenem ráadásul a falu csak kétórányira volt hívhattam volna erősítést. Azonban az idegen megmentette az életem és nem tudtam, hogy meddig maradhat életben négy képzett shinobival szemben. Vagy húsz méterre lehettem tülök mikor megfordultam, de addigra már körbevették az idegent. Megindultam visszafelé közben elővettem három dobócsillagot majd mindegyiket egy kézzel elhajítottam. Háromból kettő eltalálta azt, aki pont ugyan ilyen fegyvert használt majd a tetemén átlépve a megmentőmhöz siettem.
- Miért jöttél vissza kölyök?
- Segíteni.
- Nincs szükségem rá.
- Csak hiszi.
Nem folytathattuk tovább a csevegést ugyanis ellenfeleink támadásba léptek. Én magamra vállaltam a kardost úgy is akadt vele egy kis nézeteltérésem. Ezúttal sokkal ügyetlenebbnek tűnt, mint korábban és már nem számíthatott a társai segítségére. Két-három védés után majdnem egy csapással sikerült levágnom a fejét pusztán egy kis bordarab tartotta a nyakán. Megfordultam, hogy segítség a bajtársamnak ám úgy tűnt fölöslegesen aggódtam. A késes feje a teste mellett hevert a láncos mellkasából pedig az a hatalmas kard állt ki.
- Mond, meg hol van!
- Nem.
- Mond, meg hol van és véget vetek a szenvedésednek.
- Nyugat felé. De ők meg fognak ölni sokkal többe…- ám ezt nem tudta befejezni ugyanis mélyebbre szúrta a kardot, amitől azonnal meghalt.
Az idegen kihúzta a fegyverét majd a tetembe letörölte a vért majd szó nélkül elindult nyugat felé.
- Várjon, ne menjen. Hallotta túl sokan vannak. Jöjjön el a falumban sok képzett harcosunk van.
- Nem kellenek.
- Mégis mit vettek el magától?
- A lovamat. – mondta majd csendben továbbhaladt.
- Ez egy őrült. – majd elindultam az ellenkező irányba hisz számomra a küldetés volt az első és már leróttam a tartozásom.

Minden erőmet beleadva rohantam így alig több mint egy óda alatt hazaértem bár szakadt rólam a verejték és alig kaptam levegőt. Egyből a Mizukagéhoz siettem és elmondtam neki mi is történt velem az úton. Beszámoltam neki a támadásról és a segítőkész idegenről és hogy merre lehet a bázisuk. Azon nyomban útnak indított egy kisebb chuunin különítményt. Pár órával később vissza is érkeztek majd mikor jelentést akartak tenni a vezető úgy döntött ezt nekem is hallanom kell.
-Rövid idő alatt megtaláltuk a rajta ütés színhelyét és onnan nem mesze a táborhelyüket. Néhány sátrat állítottak föl és azt nevezhették ki bázisuknak. Egyetlen élő lelket sem találtunk mindegyiküket megölték a jelek szerint kardal. Harminc holtestet találtunk valószínűleg mindet ugyan azzal a fegyverrel gyilkolták meg.
- Katana nem azt mondtad, hogy egy férfi mentett, meg akinek nagy kardja volt?
- De igen. Egy kétkezes kétélű kard.
- Merőben szokatlan fegyver. Folytasd a jelentést.
- Találtunk jó pár egyenruhát és mindenféle fejpántot Kirigakurei-től kezdve Konohagakure-ig. Ezek viszont csak egyszerű utánzatok voltak. Véleményem szerint ez egy nemrég alakult egyszerű rablóbanda lehetett, aki sosem kaptak valódi kiképzést. Azért öltöztek így, hogy megfélemlítsék az ellenfelet és, hogy a ninja falvakra tereljék a gyanút.
-Értem. Az idegennel akiről Katana beszélt találkoztatok?
-Nem, viszont találtunk néhány pata nyomot azonban nem tartottuk fontosnak, hogy kövessük.
-Rendben van, most leléphetsz. Katana ugye azt a levelet nem vették el tőled?
-Nem. - ezzel levettem a fejpántomat és átadtam a levelet.
-Nagyon helyes. Nem csak a küldetést teljesítetted hibátlanul, de még egy szélhámos csoportot is lefüleltél.
-Szinte semmit sem tettem.
-Lári-fári. A régi hibádat immár tekinthetjük semmisnek. Méltó vagy a shinobi névre. Most pedig meséld el az örömhírt a szüleidnek. De levélről ismételten senki egy szót sem.
Így sikerül pusztán néhány nap alatt elvesztenem majd visszaszereznem a becsületemet. Így is tettem és közben észre sem vettem, hogy valami hiányzik. Nem az öröm volt az bár igyekeztem mindig visszafogni az érzéseimet belül nagyon is örültem. Ami különös volt, hogy megöltem két embert és meg se rázott az eset. Életemben akkor vettem el először egy másik lény életét. Persze volt szó róla az akadémián meg megnéztük, hogy vágja le a hentes a csirkét mégis sosem gondoltam, hogy ilyen könnyedén fogom venni az egészet. Mivel senki nem hozta fel nekem ezt a témát sohasem jöttem rá, hogy én már nem ember vagyok, hanem egy shinobi egy élő fegyver.
/Ez nem a jelenben játszódik, hanem körülbelül három évvel ezelőtt mikor elkezdett geninkedni. Van egy előzménye vagy valami olyasmi egy Pokoli nap című élmény kaland. Igaz, hogy használt shurikent, de az évek során pótolta./

Az idegen kardja

**Katana** Hétf. Szept. 26 2016, 16:46

Vak vezet világtalant

Egy hónapja lehetett, hogy megünnepeltük a Mizukage születésnapját és legalább ugyanennyi ideje lehetett annak, hogy nem hívatott magához. Miután geninné váltam feltűnően sokszor kellett meglátogatnom, hogy személyesen bízzon meg egy-egy feladattal. Bár előfordult, hogy nem tudtam teljesíteni a feladatomat ám úgy tűnt a vezető nem haragszik rám. Valahányszor rám nézett mindig csak úgy ragyogtak a szemei és úgy tanultam ne foglalkozzam az ilyesmivel mégis nagyon jól esett. Viszont az óta az ominózus nap óta, ha küldetést kaptam mindig az egyik alárendeltjével közölte velem a feladatomat. Próbáltam kideríteni vajon mit követhettem el azonban nem jutott eszembe semmi. Igaz, hogy a születésnap éjjelén engedtem, hogy az érzelmeim magukkal ragadjanak és történt egy kis pity-puty azonban erről rajtam kívül nem tudott senki. Vagyis ezt szeretném mondani, de sajnálatos módon nem így van, mert tudott róla a lány, aki ott volt és édesanyám. Igaz nem volt tőlem valami szép azonban azt kapta, amit megérdemelt ráadásul így tűnt logikusnak, vagyis én így éreztem. Annak idején még az Akadémián azt tanították nekünk, hogy ki kell zárnunk mindenféle érzelmet, mert azok csak hátráltatnának és csakis a küldetéssel szabad foglalkozni. Egész pontosan ez csak régebben volt követelmény az én időmben inkább csak erősen ajánlották. Halottam, hogy a születésem előtt sokkal durvább hely volt Kirigakure ám az új Mizukagénak hála nagyon sokat szelídült. Én igyekeztem követni az édesanyám példáját, akinek sikerült ezt a problémát megoldani. Igaz, hogy megszabadult az olyan fölösleges dolgoktól, mint az érzelem, ám amikor megismerte az apámat sikerült megtalálnia az arany közép utat. Mikor küldetésre ment nem ismert sem félelmet sem pedig kétséget otthon a négy fal között viszont teret engedett a szeretettnek, a szerelemnek és a haragnak. Ez tán kissé furcsán hangozhat így együtt azonban édesanyám már élvezte, ha apámat felképelte, ha valamit elrontott. Egy szó, mint száz munkában könyörtelen volt magánéletben viszont akár egy anyatigris. Én sajnos ezt egyelőre nem igazán értettem ugyanis a magánéletemben az egyetlen, aki fontos volt a számomra az-az édesanyám és az édesapám. Mással mindig szigorúan és tartózkodóan viselkedtem és igyekeztem, hogy semmi se tudja elterelni a figyelmemet. Visszatérve az eredeti témámhoz akármennyire is igyekeztem mégis csak bántott, amiért hanyagolt engem a Mizukage. Képzelhetitek majd kiugrottam a bőrömből mikor megkaptam a parancsot miszerint haladéktalanul meg kell jelennem a vezető előtt. Szinte szélvészként száguldottam végig az utcákon majdnem fölborítottam egy zöldségest. Mikor megérkeztem az irodához vettem egy nagy levegőt, hogy lecsendesítsem a harsányan kalapáló szívemet és, hogy eltüntessem a képemről az a fülig érő vigyort. Mikor már úgy néztem ki, mint egy kis növésű adóellenőr kopogtam, aminek hatására rögtön behívatott. Rajta kívül csak én voltam az irodában és persze a félszemű tanácsadója.
-          Á itt vagy végre Katana, nagyon örülök. Rég láttuk egymást, de azért nem felejtettelek el. Halom nagy szépen teljesítesz a küldetéseken.
-          Üdvözlöm Mizukage. – mondtam miközben ünnepélyesen meghajoltam előtte. – Hálás vagyok a dicsérő szavaiért. Ön ma is olyan csinos, mint mindig.
-          Nagyon kedves vagy azonban még mindig nem tudod, hogyan kell lazítani. Meg kéne tanulnod egy kicsikét elengedni magadat.
-          Ahogy parancsolja.
-          Mindig ezt mondod, de végül úgy beszélsz velem akár egy hivatalnok.
-          Mert ez a kötelességem.
-          Nem. A kötelességed az, hogy kövesd az utasításaimat én pedig arra utasítottalak, hogy ne legyél ennyire hívatalos.
-          Mizukage azt hiszem nem ez a legalkalmasabb időpont erre a csevegésre nemsokára itt lesz.
-          Igazad van. Katana hosszú idő után ismét egy küldetéssel kell, megbízzalak.
-          Értem és hova kell mennem?
-          Ha egy pillanatra befognád, a szádat elmondhatná neked. Ezek a mai fiatalok nem tisztelik a fegyelmet bezzeg az én időmben … - nem tudta tovább mondani ugyanis az arcára rettegés ült a a Mizukagére pedig a gyilkolási vágy.
-          Kedves Katana nem kell menned sehova itt helyben, kell elintézned a feladatot azonban ez nem azt, jelenti, hogy könnyű dolgod lesz, sőt mi több nagyon is nehéz. Sosem volt részed még hasonló küldetésben sem, de bízok benne, hogy sikerrel fogsz járni.
-          Értettem.
-          Helyes. Egy régi barátom, a környéken jár, és amíg megjavítják, a hajóját beugrik látogatóba. Mivel én el vagyok, foglalva nem tudom fogadni ezért kis ideig beszélgetned kéne vele esetleg körbevezetni a környéken.
-          Nem értem mihez kellek én hisz erre még a halárus is képes. – mondtam hatalmas szemekkel ugyanis a csodálkozástól ekkorára nőttek.
-          Én viszont ezt a feladatot neked adtam nem pedig egy árusnak. Nagyon messziről jött, és ha minden igaz nehéz időket él át. Ő is egy nép vezetője volt ám birodalmát elfoglalták és sok barátját megölték. Régen rettenthetetlen harcos volt ám a sok veszteség kiölte belőle a harci szellemet. Reméltem, ha választasz, vele néhány szót tudtok egymáson segíteni, mert te sem vagy tökéletes. Még nem. Tudom, hogy a régi rendszer szerint tanultál ám olykor hasznos a lelkünkben lángoló szenvedély. Úgy halom megérkeztek gyertek beljebb.

Nyikorogva lassan nyílt az ajtó majd belépet rajta négy idegen férfi. A Mizukage fölállt a székéből majd mosolyogva odament az egyikükhöz és megölelték egymást. Hozzá fogta embert sosem láttam még előtte. Barna vállig érő haja volt és kék szeme ám valami különöset láttam meg bennük. Olyanok voltak akár egy vadállaté, akiből kiveszett a harci kedv. Ezen kívül más furcsaságot is felfedeztem rajtam ezek közé tartozott a sötét bőre és a turbán a fején. Két társa ugyanilyen bőrszínnel rendelkezett kivéve a negyedik, akinek hófehér bőre és gondozott bajsza volt. Ezen kívül csak úgy sütött belőle az elegancia még akkor is mikor elővett a zsebéből egy szivart majd komótosan rágyújtott. Mikor megtudták, hogy egy kis ideig én fogom őket kísérgetni és védelmezni a másik két sötét bőrű közölte nemtetszését. Beszédükből azt a következtetést vontam le, hogy afféle alattvalók lehetnek, de semmiképp sem olyan magas rangúak, mint a szivaros vagy a turbános.
-          Tigris ez még csak egy gyerek nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
-          Igen senkitől sem tudna megvédeni minket. Ráadásul ez a másik egy nő.
Erre a kijelentésére nyeltem egyet ám arcizmom sem rándult azonban a Mizukage még ezt a pirinyó jelet is észrevette.
- Katana nyugodj meg. Védelemre nincs szükség ugyanis Kirigakureben biztonságban vagytok itt mindenütt ninják. Ráadásul Katana rendkívül képzett harcos és kimondottan tehetséges. Ám ha nem hiszitek, el nyugodtan tegyétek próbára. Ha lehet, legyél velük kíméletes.
A két férfi még fel sem fogta miről is van máris ott teremtem mellettük és nyitott tenyérrel rácsaptam mindkettőjük homlokára.
-          Hajaj.- sóhajtozott a Mizukage egy mosollyal a száján. – Megmondtam, hogy légy finom legalább fél napig nem térnek magukhoz. el lesztek fél napig a kísérőitek nélkül?
-          Persze. A hajónkat úgy is javítják még egy darabig. Addig mi körülnézünk és élvezzük a testőrúr társaságát. – mondta a szivaros.
-          Akkor menjetek, ha minden igaz egy-két óra múlva szabaddá tudom tenni magamat. Viszlát és jó szórakozást.
-          Viszont látásra. - mondtam mélyen meghajolva majd tiszteletteljesen az ajtó felé mutatom. Erre tessék parancsolni.
Lemenve az utcára a faluról kezdtem el nekik mesélni. Tisztában voltam vele, hogy titkokat nem árulhattam el, mint ahogy azzal is, hogy nagyon messziről jöttek, így ami nekünk kézenfekvő volt számukra újdonságnak számított.
-          Kirigakure képezi a Víz országának, a haderejének a nagy részét. A képzést egészen kis korban kezdik el bár akkor még csak könnyebb gyakorlatokkal. Mindegyik falu hétpecsétes titokként kezeli a képzési módszereiket. A shinobik különféle megbízásokat vállalnak el a takarítástól kezdve a bérgyilkosságig és ebből próbálják fenntartani a fal..– beszédemet a szivaros ásítása szakította félre és oldalra nézve láttam, hogy a turbánost sem sikerült lenyűgöznöm.
-          Sajnálom fiatal barátom, de hosszú utat tettem meg és eléggé elfáradtam.
Hiába próbált megnyugtatni a szivaros én átláttam a hazugságán. Nem akart megsérteni az igazsággal miszerint rendkívül unalmas vagyok.
-          Ha lenne, valami kérdésük esetleg megszeretnének, valamit nézni csak szóljanak, és én készséggel teljesítem a kívánságukat.
-          Van, itt ahol kaphatnék egy italt? Mindenemet odaadnám egy üveg jófajta konyakért.
-          Elnézést az mi?
-          Egyfajta alkoholos ital és rendkívül finom.
-          Sajnos nem ismerem, azonban van, a közelben egy hely ahol alkoholt szolgálnak fel. Kérem, kövessenek.
Én elindultam ők pedig követtek akár a jól nevelt kiskacsák az édes anyjukat. Nem kellett sokat gyalogolni így hamar megérkeztünk én a bejárat mellé álltam és befelé mutattam.
-          Mivel én még fiatalkorú vagyok, ennél fogva nem mehetek be. Ám önök csak érezzék jól magukat.
-          Menj, csak be egyedül én kint maradok addig Katanával.
-          Akkor én se megyek. Valahol leülhetnénk egy kicsit.
-          Megtisztelnének azzal, ha vendégül láthatnám önöket.
-          Elfogadjuk az ajánlatodat, de lenne egy kérésünk. Nem kell ilyen hivatalosan beszélni.
-          Ahogy parancsolja. –ezzel elindultam hazafelé.
Arról fogalmam sem volt mit fognak a szüleim szólni a vendégek láttán, mert még soha senkit nem vitte haza ráadásul előtte engedélyt kellett volna kérnem. Ám mivel ők a Mizukage vendégei voltak abban reménykedtem, hogy megértőek lesznek. Vagy húszpercnyi séta után végre megérkeztünk és egy cetli fogadott az ajtón.
-          Kedves Katana. Édesanyád küldetésen nekem meg el kellett mennem valahova. A Mizukage értesített minket a vendégekről így vettem egy kis szakét. Este találkozunk üdvözlettel édesapád.
-          Kérem, fáradjanak be.
Bevezettem őket a konyhába az étkező asztalhoz elővettem a szakét és mindkettőjüknek töltöttem egy pohárkával.
-          Meg kell, mondjam nem egy whisky ennek ellenére nagyon finom.
-          Köszönöm.
-          Látom az arcodon, hogy szeretnél valamit kérdezni. Tedd föl nem vagyunk mi kannibálok, hogy megegyünk.
Normál esetben nem kérdeztem volna, mert nem tartozott a feladataim közé azonban az otthon hangulata egy kicsikét meglágyított.
-          Tedd fel nyugodtan a kérdésedet Katana.
-          Csak azt szeretném tudni, hogyan találkoztak a Mizukagéval?
-          Hogy kicsodával.
-          A vezetővel.
-          Á, hogy vele. Ez nagyon jó kérdés különös módon nekem sem mesélt róla. Amíg várunk szívesen meghallgatnám jó magam is, hogyan eset meg az a találkozás.
A turbános erre vett egy nagy levegőt majd komoran maga elé nézet mintha csak egy régi emléket próbált volna felidézni.
-          Jó pár évvel ezelőtt a hajónkat messzire sodorta a szél és a Víz országában találtunk magunkat. Egyikünk sem járt még errefelé ezért egy kissé aggódtunk ám a hajójavításra szorult ezért hát kikötöttünk. Amint partot értünk rögtön rajtunk ütött egy csapat ismeretlen bandita. Megkötöztek minket majd elindultunk a táboruk felé ám megjelent egy nő. Az egyik bandita mondott neki valamit, amitől nagyon ideges lett. Fegyver nélkül szívében a lángoló düh-vel gond nélkül leverte a férfiakat és ez a nő nem volt más, mint Terumi Mei. Akkor még sima katona volt, de már akkor hatalmas erő birtokában volt. Mivel már későre járt készítettünk egy tábort és velünk töltötte az éjszakát és egészen hajnalig beszélgettünk és közben összebarátkoztunk. Ennyi.
-          Ez roppant érdekes volt. Hogyhogy nem halottam még erről?
-          Úgy hogy nem kérdezted.
-          Ha csak úgy nem. Mond, fiú kérdezhetek tőled is valamit?
-          Természetesen.
-          Miért vagy ilyen ideges?
-          Tessék?
-          Olyan feszültnek tűnsz, mióta először megláttalak mintha nyomasztana valami. Nem láttalak egyszer sem mosolyogni csak nem olyan borzalmas ez a hely, hogy nem mosolyognak a gyerekek.
-          Nem azért osztottak maguk mellé, hogy vigyorogja hanem, hogy kalauzoljam önöket, és ha szükséges megvédjem. Náluk a Shinobnak nincs, fontosabb a küldetésnél az érzelmek csak hátráltatnának.
-          Mintha Mei is mesélt volna ilyesmit annak idején ennek ellenére én láttam őt mosolyogni?
-          A Mizukagét? – fakadt ki belőlem majd gyorsan lenyugodtam. – Akarom mondani ez roppant érdekes.
-          Hé, kölyök úgy tűnik, mégis csak dobog itt belül valami. Amúgy meg nem értek veled egyet az érzelmek igen is hasznosak lehetnek az életben különösen a harc során. Itt van például a barátom ki odahaza híres volt vakmerészségéről és tigrist megszégyenítő kiáltásáról. Innen is kapta a becenevét a Tigris.
Nem igazán tudtam elhinni a halottakat, mert akárhányszor ránéztem a turbánosra nem egy megfékezhetetlen harcost láttam magam előtt, hanem csak egy megfáradt férfit, akinek mintha valami az életkedvét is elvette volna. Fogalmam sem volt róla, hogyan lobbanthatnám fel benne a szikrát nem voltam csodatevő ráadásul a lelkesítő beszédhez sem értettem. Abban reménykedtem, hogy idővel eszembe jut valami ezért fölajánlottam nekik menyünk sétálni egyet. Felkísértem őket az egyik épület tetejére ahonnan az egész környéket be lehetett látni, ami valljuk be elég szép látvány volt legalábbis én így gondoltam. Meglehet azért lanyhult a figyelmem, mert a falumban voltam tele jól képzett ninjával ám nem figyeltem fel időben a közelgő veszélyre csak mikor már késő volt. Valakiből rendkívül erős gyilkolási vágy áradt felénk, de akkora, hogy még a két vendég is megérezte. Mikor megfordultunk akkor ért földet egy hatalmas mocsári tigris. Még sosem láttam hozzá fogható állatot és nem éreztem ilyen vérszomjat több mint száz kiló gyilkos ösztön állt előttünk. Nem volt időm azon tanakodni vajon honnan kerülhetett ide hisz meg kellett védenem a Mizukage vendégeit akár az életem árán is. elővettem a katanámat és úgy helyezkedtem nehogy a dög rájuk tudjon támadni.
-          Amint lehet, meneküljenek, el én igyekszem feltartani.
Magasba emeltem a kardomat majd szemből rávetettem magamat ő viszont a bal macskával úgy félresöpört akár egy legyet. Földet éréskor beütöttem a lábam ettől már nem voltam olyan gyors ráadásul a kardomat is elejtettem. A kis táskámból gyorsan elővettem az egyik kunaimat bár ezzel jócskán lecsökkentek az esélyeim. Villámként cikáztak a fejemben az ötletek ám mindegyiknek ugyanaz volt a vége miszerint cafatokban hagyom el az épületet. Semmi esélyem nem volt egy olyan fenevad ellen ezzel tisztában voltam és életemben először féltem ám váratlanul a hátam mögül megszólalt a turbános férfi.
-          Ne hátrálj, küzdj bátran hisz ég megvan a fegyvered.
Mintha egy teljesen más ember hangját halottam volna mely csordultig volt bátorsággal és önbizalommal. Igazat kellett neki adnom tényleg még megvolt a fegyverem ráadásul azt tanították nekünk nincs vége egy csatának, amíg nincs vége. Attól a pár szótól úgy éreztem akár egy sárkányt is ketté tudnék szelni. Bicegve megközelítettem a tigrist és gyors szúrásokat és döféseket indítottam el a feje és a mellkasa felé. Bár egyszer sem találtam el mégis sikerült a vadállatot meglepnem és pár lépésnyit hátrébb kényszerítenem. A szokásos hidegség helyett ezúttal melegség árasztotta el a testemet és kész voltam a végsőkig elmenni. Azonban nem sokáig tetszeleghettem a hős szerepébe ugyanis még egyszer meglegyintett ám ezúttal már nem tudtam felállni segítség nélkül. Úgy tűnt nekünk végünk mikor egy velőt rázó kilátásra lettem figyelmes mely ép oly vad volt, mint ez előttünk lévő macskáé. A turbános adta ki ezt a furcsa hangot majd elővette egy görbe kardot és elindult a fenevad felé. Megpróbáltam felállni, de a rosszul estem és nem bírtak el a lábaim ráadásul a szivaros is intett maradjak a helyemen majd odajött hozzám.
-          Maradj, csak a maradékot majd ő elintézi. ha úgy vesszük még jól is jött ez a kis közjáték.
-          Hogy érti ezt?
-          Tudod kettőnknek odahaza volt egy saját szigetünk ahová sereglettek a környék legjobb harcosai. Azért küzdöttünk, hogy megőrizhessük az önállóságunkat és, hogy ellenálljunk az elnyomóknak. Ám egy nap rajtunk ütöttek és sokan meghaltak köztük az ő felesége is. Azóta mintha kiveszett volna belőle az élni akarás, de most pont úgy néz ki, mint fénykorában.
Mikor oldalra fordította a fejét megláttam a tekintetét mely pont olyan vad volt, mint a tigrisé. egy darabig csak méregették egymást majd a macska a levegőbe szökkent azzal a szándékkal, hogy a férfi vesse magát ám az bukfencet vetett pont az állat hassa alá és vágott. A lény úgy rogyott a földre akár egy zsák rizs majd abban a pillanatban fél tucat ninja állta körül. Meggyőztek minket arról, hogy ők majd elintézik, a többit mi nyugodtan menjünk vissza a Mizukagéhoz. Azok ketten segítségével lebicegtem az épület elé ám mielőtt elindultunk volna meg mertem volna esküdni, hogy egy nagy placcsanást halottam a macska felől ráadásul víz folyott el a lábuk mellett.

Miután leértünk jött egy genin társam, akit a vezető küldött, hogy a vendégeket elkísérje a megbeszélésre. Bár nem szívesen végül otthagytak engem a padon bár nem sokáig kellett búslakodnom. Megjelent egy szanitéc ninja aki rendbe hozta a megrándult lábamat. Közben volt időm azon gondolkodni mi is történt egészen pontosan. Bár a Mizukage egy páratlan ninja mégis gyanús, hogy előre tudta hova fogom vezetni a vendégeket. Ráadásul nem tudtam felfogni ép ésszel, hogyan tudott egy bestia egy olyan helyre besurranni, ami tele van jól képzett shinobikkal. Amitől még gyanúsabb lett, hogy ez a lény nem volt más, mint egy tigris és egy olyan emberre támadt rá akinek pont ez a beceneve. Egyszer valahol azt olvastam, ha kizárod a lehetetlen, ami marad, bármily valószínűtlennek is hangzik az-az igazság. Másnap elmentem a Mizukagéhez aki gratulált a nagyszerű teljesítményem miatt. Bár nem sikerült megvédenem a vendégeket sem kigyógyítani a barátját a búskomorságból, de legalább emlékeztettem rá milyen is a bátorság. Meg akartam kérdezni a gyanúmról mi szerint mindent előre megrendezett ám úgy döntöttem hallgatni arany.
/Ez az élmény a geninné válás első évében játszódik. 12 évesen lett genin és jelenleg 15 éves./

Terumi Mei Csüt. Szept. 29 2016, 22:14

Ahh.

Úgy látom, még az előző sem volt ellenőrizve, ezért elnézésedet kérem.
A történetek még mindig jól kidolgozottak és ötletesek, de a helyesírásra és tagolásra kicsit figyelj oda.

A két élményért jár +20 ch, és +3 TJP.

**Katana** Pént. Okt. 14 2016, 17:37

Dilemma

/Hisoka-fiú

Shizuka-lány/

/Ez az élmény Terumi Mei tudtával és beleegyezésével készült. Katana 12 évesen lett genin jelenleg 15 ez a történet ebben a három évben játszódik./

Hajnalban hangos dörömbölésre ébredt a család. Azt a parancsot kaptam, hogy minden felszerelésemmel együtt haladéktalanul meg kell jelennem a Mizukage előtt. Nem tudtam, hogy miről van szó csak annyit, hogy rendkívül fontos. Felrohantam a szobámban felöltöztem elővettem a holmimat majd elköszöntem és már rohantam is a vezetőhöz. Nem kellett kopognom ugyanis az ajtó tárva nyitva állt ezért hát beléptem és rögtön két ismerősbe botlottam. Shizuka és Hisoka velem együtt tették le a genin vizsgát ennek ellenére ritkán beszélgettünk. Shizukának hosszú fekete haja volt gömbölyded arca és meseszép tengerkék szeme. Hisoka elég menőn nézett ki a tüsis barna hajával talán csak a szemüvege miatt nézett ki akár egy könyvmoly. A szoba sarkában lévő jouninhoz nem volt szerencsém az előtt ezért alaposan szemügyre vettem. Tőlem úgy két fejjel lehetett magasabb az arcát kendő a szemét pedig szemüveg fedte így azokat nem láthattam. Egyedül a Mizukagénak köszöntem a többieknek csak szimplán oda bólintottam.

- Üdvözlöm Mizukage.

- Szervusz Katana. Most, hogy végre megjöttél végre belekezdhetünk az eligazításba. Ti négyen egy csapatot fogtok alkotni. - erre a megjegyzésére Hisoka és Shizuka meghökkent képet vágtak és rögtön tiltakozni akartak. - Tisztában vagyok vele, hogy mindnyájatoknak van már saját csapata többé-kevésbé. Nem kell, megijednetek ez pusztán átmeneti csak erre a küldetésre szól. Egy rendkívül fontos felkérést kaptunk, amit rátok fogok bízni. Az egyik daimyo lányát elrabolták és azt kéri tőlünk, hogy vigyük neki vissza. A hölgyeményt sajnálatomra túlságosan is jól ismerem. Valaha a családjuk nagy volt és hatalmas azonban a fölösleges pénz költés és a rossz befektetések miatt a csőd szélére jutottak. Ha így folytatják, akkor pár éven belül földönfutóvá fognak válni. Ki nem állhattam azt a nyavalyás fruskát mindig azt gondolta sokkal különb másoknál és mindig versenyezni akart másokkal.

- Elnézést tudni lehet, hogy kik rabolták el?

- Á igen. Csak egyetlen egy rabló van. Egy különleges. Egy sárkány.

- Micsoda?- kiáltott föl a két genin én, meg mint máskor néztem kifelé a fejemből.

- Dede egy sárkány? Mi egy sárkány elleen? Mi csak geninek vagyunk? Semmi esélyünk egy sárkány ellen. – rémüldözött szegény lány és úgy remegett akár egy tál kocsonya.

- Igazat mond, a sárkányoknál kevés olyan teremtmény van, akik veszélyesebbek lenének. Ráadásul a többi ninjuhoz hasonlóan a saját rejtekükben élnek csak rövid ideig szoktak a mi vidékünkön maradni. – Hisoka úgy darálta ezt az egészet mintha csak olvasta volna.

Bár nekem sem tetszett, hogy egy vérszomjas fenevaddal kell, megküzdenék, de én megőriztem a hidegvéremet legfeljebb egy kicsikét megharapdáltam az ajkam belső felét. Az volt a dolgunk, hogy teljesítsük a feladatot bármi áron.

- Nem kell úgy megijedni Koizumo veletek megy ő egy rendkívül képzett Jounin és biztos vagyok benne, hogy együtt minden problémát meg fogtok oldani.

- Ti ti tisztelettel Mizukage így sem hiszem, hogy ez jó ötlet.

- Igaza van. Fél tucat jól képzett Jouninnak is lehetetlen lenne ez a feladat.

- Kérlek, ne becsüljétek le magatokat. Ismerem a képességeiteket és tudom, nem okoztok, csalódást ráadásul nem árt némi gyakorlás. Shizuka te kiválóan értesz a ninjutsukhoz azonban valahányszor olyasmit pillantasz, meg ami nagyobb nálad ledermedsz. Szed össze magad végtére is Kunoichi vagy. Hisoka. A tudásod már-már Chounin szintű, de folyton csak a könyveket bújnád. Mindig a társaiddal végezteted el a piszkos munkát te csakis a szellemi munkában vagy hajlandó részt venni. Katana nem is tudom, hogy hol kezdjem. Tudom nem szóltál egy szót sem, de ismerlek annyira, hogy tisztában legyek vele neked sincs ínyedre. No persze nem a küldetésre gondolok hanem, hogy társulnod kell. Meg kell tanulnod a többiekhez hasonlóan csapatban dolgozni és, hogy hagyd ezt a savanyú ábrázatot. Ebben a tekercsben mindent megtaláltok arról a bizonyos sárkányról. Hiszek benne, hogy helyesen fogtok cselekedni. Most menjetek.

Mivel nem volt értelme tovább tiltakozni mindannyian meghajoltunk majd elindultunk életünk eddigi legnehezebb megbízása felé. Elől haladt a jounin mi pedig egyetlen szó nélkül követtük őt és próbáltunk nem lemaradni. Pár órányi rohangászás után megálltunk egy kicsikét pihenni.

- Már közel a cél ezért szükségünk lesz minden erőnkre. Amíg itt üldögélünk, ismertetem veletek azt az információt, amit megtudtunk a sárkányról. Nem mesze tőlünk egy barlangba fészkelte be magát ott a hegyek lábánál. Öt méter hosszú és körülbelül három méter magas. A bőre színe akár a smaragd a szeme pedig a zafírra hasonlít. Tudomásunk szerint harcra csak a farkát, a karmait és a fogait használja, de nem szabad lebecsülni az ereje megegyezik magas B szintű ninjáéval. Mindenféle megerőltetés nélkül képes kettévágni egy embert.

- Ez rettenetesen, nekünk végünk semmi esélyünk egy ilyen bestiával szemben.

- Nem kell úgy aggódni tudomásom szerint a sárkányok sokkal erősebbek.

- Akkor szerinted van esélyünk?

- Nincs. Végünk van, mint a botnak.

- És Katana neked mi a véleményed?

- Sikerrel járunk.

- Szerinted van esélyünk?

- Ez nem számít csakis a feladat. Mizukage azt mondta hozzuk vissza a lányt tehát így fogunk cselekedni. Más választás nincs ugyanis a kudarc elfogadhatatlan.

- Hát a lelkesítő beszédet még gyakorolnod kell, had mutassam meg én, hogyan csinálnám. Azt mondjátok semmi esélyünk? Én ezt kissé másképpen látom. A Mizukage távolról sem nevezhető bolondnak és nem véletlen, hogy titeket választott erre a küldetésre. Ráadásul a Kirigakurei ninják messze földön a legképzettebb shinobik. Te genin létedre képes voltál pár nap leforgása alatt elsajátítani olyan módszereket, mint a falon illetve vízen járás és a kirigakure no jutsu. Ez egyáltalán nem lebecsülendő ugyanis azt jelenti, hogy a chakra kontrollod rendkívüli. Jó pár víz elemű jutsut is ismersz, csak azért nem használod őket, mert nincs elég önbizalmad és mindentől megrémülsz, ezért a társaidra bízod a munka nehezét. te viszont nem vagy gyenge és nincs mitől félned tulajdon képen nem baj mindenki fél csak az a lényeg, hogy ne engedd elhatalmasodni.

- De hisz én még egy póktól is frászt kaptam. Várjunk csak honnan…

- Nem számít. Igaz ez egy csöppet nagyobb, de ne feled, hogy nem vagy egyedül. Ezen a küldetésen együtt vagyunk és egységben az erő. Te biztosítod a technikát Hisoka pedig a tudást. Tisztában vagyok vele, hogy éjjel nappal bújod a könyveket és azért vagy oda, ha olyasmit tudhatsz, meg amiről eddig nem tudtál ráadásul fotografikus memóriád van. Amit egyszer látsz, hallasz vagy olvasol, örökbe benne marad a fejedben. Tudom, hogy Shizukához hasonlóan te is igyekszel kihúzni magad a munka alól és fejleszteni a tudásodat. Ez jó azonban néha a tettek mezejére kell lépni. Nálad jobban senki nem ismeri, a sárkányokat mindent tudsz róluk mik a képességeik és a szokásaik. A harc során a tudás sokkal értékesebbnek bizonyul a nyers erőnél. Ráadásul dicséretet érdemelsz, amiért hajlandó voltál otthagyni a drágalátos könyveit úgy hírlett fegyverrel is nehézkesen lehet elszakítani tőlük. És végül, de nem utolsó sorban Katana mint halottam remek kardforgató vagy és nagyon sok tekintettben pont olyan, vagy mint az anyád ebből kifolyólag bele sem kezdek, milyen sok hibád van, mert itt állhatnánk napestig. A lényeg az, hogy ha mi összefogunk nincs olyan akadály, amivel ne tudnánk megbirkózni. A víz, ami körbevesz minket megállíthatatlan és legyőzhetetlen akárcsak mi? Ide a kezeket és had halljam kételkedtek-e még a küldetés sikerünkben?

A tűz fölé rakta a tenyerét mi pedig az övére a sajátunkat. Elég lelkesítőnek hatott a beszéde, de még mindig távol volt attól az embertől, akit jó pár hónapja kísérgetnem kellett. Amikor láttam szembe szállni egy tigrissel tényleg elhittem, hogy nincs előtte akadály.

- Rendben van, most pedig fújjatok egy nagyot, mert ha minden jól megy, nem kell megküzdenetek a sárkánnyal. Most indul szokásos sétájára szóval pár órán át nem lesz otthon. A dolgunk bemenni, elintézni az elintézni valót majd utána irány haza.

Azok ketten nem tudtak megszólalni a döbbenttől én meg nagy ívben tojtam az egészre. Tíz perc alatt összepakoltunk majd folytattuk utunkat az elrabolt kisasszony irányába. Félórányi mászkálás után meg is érkeztünk a barlanghoz ahova rögtön be is hatoltunk. Elég hatalmasnak bizonyult több teremféleségen is keresztülhatoltunk mégsem találtuk meg a keresett személyt. Egyszer csak azt éreztük, hogy remeg a lábunk alatt mintha valami hatalmas közelített volna felénk.

~ AJAJ.~ gondoltuk magunkban.

- Upsz. – mondta a jounin, de egyáltalán nem látszott rémültnek, sőt talán még vigyorgott is legalább is én így éreztem.

Egy ideig nem érdekelt kivel vagy mivel kell szembe néznem csak teljesíteni akartam a feladatot azonban mikor megláttam azt a valamit minden száznyolcvan fokos fordulatot vett. A szívem a torkomban dobogott a tarkómon égnek állt és enyhén remegni kezdtek a lábaim. Amint meglátott minket az a hatalmas hüllőszerű lény két lábra emelkedett és elkezdett felénk rohanni miközben kézszerű mellső mancsával felén nyúlt. Teljesen leblokkoltam nem tudtam megmozdulni nyugodtan halálra taposhatott volna ám e helyett pár lépésre tőlünk megállt és nekiállt hangosan üvölteni.

- Most nézzétek meg egy csomó koszt hoztatok be mikor most takarítottam!

A döbbenettől nem tudtam, se köpni se nyelni ezért csak meredten néztem magam elé miközben a sárkány igyekezett eltakarítani a nyomainkat és közben zsörtölődött.

- Mintha csak otthon lennék a rejtekben ott sem volt egy perc nyugtom sem. Pont azért jöttem el onnan, hogy ne piszkáljon senki és kicsit pihenhessek, de nem mindenféle idióta jön és nekiáll zaklatni.

- Elnézést kérek, kedves Drake megtudhatnánk miért raboltad el a kisasszonyt?

- Hát ez egy igen érdekes történet. Egy ideig nagyon jól elvoltam egymagamban, ebben a barlangban ám elkezdtem unatkozni majd kezembe került egy könyv. Abban láttam, hogy a sárkányok kincseket szoktak rabolni, amiket kastélyban vagy barlangban szoktak elrejteni. Ennek semmi értelmét nem láttam ezért elolvastam egy másik mesét, ami több reménnyel kecsegtetett. Egy hercegnőt kell elrabolni feleségül venni és őrizni, amíg meg nem jelenik egy lovag, hogy megmentse. Úgy gondoltam ez, ha másoknak bevált nekem is jó lesz, a barlangról pedig nem sokan tudnak így védve vagyok a donhuánoktól. Rendkívül ritkán szoktam kimenni így kicsi az esély arra, hogy lebukjak.

Ebben a pillanatban egy szépséges szőke hajú leányzó jelent meg és nagyon feldúltnak tűnt.

- Drake azonnal gyere ide!

- Máris drágaságom.

A nagy melák odabattyogott hozzá ő pedig egy akkora pofont kent le neki, amit még én is megéreztem.

- Ott fagyoskodok abban a lukban, te pedig itt trécselsz a barátaiddal? Nem megmondtam neked, hogy kell fűtés, otthonról a puha ágyam, tükreim, selyemruháim, ékszereim…..- és folytatta a felsorolást be nem állt a szája.

- Elnézést kisasszony önhöz jöttünk. Megkérdezhetnénk miért nem próbált meg elszökni innen.

- Maga megőrült? Igaz, hogy egy idióta ennek ellenére hűséges és fülig belém van zúgva. Ráadásul mindent megtesz, amit csak kérek nem úgy mint az apám aki minden pénzét elherdálja velem meg nem foglalkozik. Pedig én csinos vagyok, kedves, aranyos, édes és nekem kijár, hogy babusgassanak. Ez az idióta túl nyámnyila, pedig ha lerombolna pár falut most nem itt kéne rostokolnom, sőt akár királynő is lehetnék. Hé, néz a szemembe te szerencsétlen, ha hozzád beszélek.

Mikor végzett, lekevert még egy pofont annak a szerencsétlennek, amitől még nekem is megesett azon a nyomorulton a szívem. Rá kellett döbbennem, hogy nem a smaragdszemű a valódi szörnyeteg, hanem az angyalarcú szőkeség. Kezdett beigazolódni az a sanda gyanúm, hogy minden szép lány belsejében egy hárpia lakozik. Ettől a gondolattól ismételten felállt a szőr a hátamon, ugyanis ha édesanyám megtudja, hogy csak gondolatban is hárpiának neveztem jobb, ha élve eltemetem magamat. Egymásra néztünk és láttam a többiek is ugyanúgy sajnálják azt a szegény párát, mint jómagam. Ha bár azelőtt nem sokat beszéltünk egymással, akkor elég sok mondani valónk volt igaz nem a szánkkal beszéltünk, hanem a szemeinkkel. Némi várakozás után mindhárman egy emberként léptünk előre, hogy megtegyük azt, amit meg kell tennünk. Ha valaki pont, akkor haladt volna el a barlang elől meglepődött volna a sok kiabálástól és apróbb remegésektől mintha csak egy kemény csata zajlana odabent és így is történt. Mikor végeztünk néhány apróbb sérüléssel bár, de minden megbánás nélkül elindultunk hazafelé.

/A következő jelentést a tepsi épségem kockáztatásával sikerült megszereznem, de úgy gondoltam segít jobban megérteni a történetet. Ezt nem sokkal a fent lezajlott események után kapta kézhez a Terumi Mei./

Tisztelt Mizukage

A B csapat, úgy ahogyan azt megparancsolta észrevétlenül követte és megfigyelte az A csapatot. Beavatkozásra nem volt szükség. Miután behatoltak a barlangba kapcsolatot létesítettek a sárkánnyal és egyikük sem futamodót meg. Mindhárman sikeresen levetkőzték gyengeségeiket. Shizuka szembe mert nézni egy nálánál jóval hatalmasabb és erősebb lénnyel. Hisoka hajlandó volt ott hagyni az imádott könyveit. Katana végre a szívére hallgat és nem az eszére. Némi beszélgetés után döntésre jutottak és rávetették magukat az elrabolt személyre, akit nagy nehezen, de hárman végül sikerült lebirkózniuk. A melléjük kirendelt Jounin létre hozott egy földből készített cellát ahová az előbb említett személyt bezárták. Úgy tűnik azt tették, amit helyesnek véltek, ahogyan azt elvárta tőlük. Jelenleg éppen visszafele tartanak a falu felé. Ha megérkeztünk benyújtom a részletes jelentést is.

/A kis csetepaté olyan színesítő elem mivel ez egy anime világában játszódik. Ott előfordul, ha valaki dühös még a képzett harcosokat is kenterbe verheti/

Hatake Kakashi Pént. Nov. 04 2016, 11:17

Sárkányok-sárkányok... Nem szeretjük őket.
A sárkányok a régi Gundanról megmaradt lények, amik igazából "kihaltnak" minősülnek, így eléggé fejvakarós egy sárkányos élmény. Hát még így, hogy egy ostoba, nyámnyila gyíknak állítottad be az adott példányt. Tudni illik a sárkányok kódexének első mondataiban szerepel, hogy "Igen bölcs teremtmények", ami valljuk be, itt, egyáltalán nem érződik. A lovagos/királylányos szófordulatok is eléggé elütnek a shinobi világtól, bár ez csak szerény véleményem. Emellett az elírások, vesszőhiányok/rossz helyre rakott vesszők eléggé nehézzé teszik az olvasást, lásd:

- A szívem a torkomban dobogott a tarkómon égnek állt és enyhén remegni kezdtek a lábaim
- Bár nekem sem tetszett, hogy egy vérszomjas fenevaddal kell, megküzdenék,
- Ez rettenetesen, nekünk végünk semmi esélyünk egy ilyen bestiával szemben
- A következő jelentést a tepsi épségem kockáztatásával sikerült megszereznem

És a többi és a többi. Az uccsón legalább mosolyogtam egy jót. Na de! Egy kis odafigyeléssel és staff egyeztetéssel, könnyű szerrel írhatsz jobb élményt.

A jutalmad +4 Ch 1 Tjp és 3500 ryo

A következő alkalomig, jó játékot és sok sikert!

**Katana** Szer. Nov. 30 2016, 21:10

Csak a Mizukage meg ne tudja

/Nem mindennapos küldetés, de Tobirama áldását adta rá. előre elnézést kérek ha nem minden autentikus./

Előfordult veletek valaha, hogy annyira haragudtatok egy embere legszívesebben kiskanállal kapartátok volna ki a szívét? Habár arra próbáltak tanítani a szüleim, hogy a küldetés során ne törődjek az érzéseimmel mégis kis híja volt, hogy nem fojtottam meg az ügyfelet. Egyszerű megbízatásnak tűnt a hölgy elvesztette a legkedvesebb gyűrűjét és még azelőtt kellett megtalálni mielőtt a férje hazatér. Szisztematikusan átvettük aznap hol járt és, hogy mikor látta utoljára a kérdéses tárgyat. Reggel felkelt, megmosódott, reggelizett és kivitte a szemetet. Véleménye szerint csakis a kukába eshetett bele csakhogy azt kiürítette a kukás. Nem volt mit tenni utána rohantam és az egészet alaposan áttúrtam. Mikor végeztem úgy néztem ki akár egy varacskos disznó, aki most lépett ki a dagonyából. Nem tudom leírni azt a bűzt, ami akkor beborított és ráragadt a testemre. Sajnálatos módon nem találtam meg a gyűrűt így megszégyenülve tértem vissza a hölgyhöz, aki mosolyogva nyitott ajtót ugyanis közben megtalálta az ékszerét. Miután elmentem rájött, hogy a fürdőben a papucsába rejtette nehogy véletlenül elveszítse. Majd közölte velem, hogy nekem sem ártana egy zuhany majd becsapta előttem az ajtót. Tisztában voltam vele, ha egy ujjal is hozzá érek azzal oda a falu becsülete ráadásul nem kapunk több megbízást ezért úgy döntöttem hazarohanok, mielőtt megfojtom. Oly gyorsan futottam, ahogyan csak a lábaim bírták, mert minél előbb meg akartam szabadulni attól az ocsmány bűztől azonban amint becsuktam az ajtót valaki kopogott.

- Kawai Katana. Sürgősen beszélnem kell veled.

Ez már túl sok volt a számomra ezért kicsaptam az ajtót és hangosan rákiáltottam az idegenre.

- Mi van már!? – csak akkor jöttem rá, hogy egy chunnin jött hozzám, aki vagy a heves viselkedésem miatt vagy a rettenetesen szagom véget, de tett egy lépést hátrafelé.

- Akarom mondani, miben, segíthetek? – váltottam békésebb hangnemre.

- Látom nehéz napod volt. Hoztam egy újabb feladatot nem kell aggódni ez piskóta. Akirát tegnap óta nem látták és délután lesz az esküvője. A fiú szülei szerint nagyon szereti, a menyasszonyát majd megörül érte ezért arra nagyon kicsi az esély, hogy meglépjen. Úgy gondolják, lehet bezárta magát valahova esetleg beesett egy fedetlen pincébe. Elég kétbalkezes egy srác nincs, olyan nap mikor ne történne vele valami baleset csoda, hogy egy ilyen vesztesbe bárki bele tudott szeretni. Ámbátor úgy halottam te könnyedén az ujjaid köré tudod csavarni a szép hölgyeket. A lényeg zuhanyoz le gyorsan és indulj, a srác keresésére minden fontos adatot itt hagyok ebben a dossziéban. Pontosan hat órád van az esküvő kezdetéig.

- Nem lehetne egyszerűen elhalasztani, amíg elő nem kerül a vőlegény?

- Nem lenne jó ötlet így is elég kínos a helyzet. Csak tedd a dolgod és nem lesz semmi gond.

Majd fél órán át sikáltam magamat mire sikerült megszabadulnom attól a szagtól. Attól tartottam amint meglátják, a szüleim a ruhámat mosás helyett azon nyomban elégetik, amit nem lett volna jó ugyanis szerettem azt a ruhát ám ezzel nem foglalkoztam. Míg a helyszínre siettem gyorsan átnéztem a papírokat, amiket a chunintól kaptam és nem viccelt tényleg elég zavaros a helyzet. A fénykép alapján a srác kissé idiótának tűnt a lány viszont elég csinos. Mikor megérkeztem azon nyomban megkerestem Akira szüleit, mert ők adták a megbízást és reméltem tudnak, valami támpontot adni hol kezdjem a keresést.

- Ő egy rendkívül kedves és aranyos fiú csak egy kicsikét ügyetlen és talán ezért nincs elég önbizalma. Gyerek korában gyakran rendszeresen érték balesetek rendszeresen legurult a lépcsőről odacsípte az ujját az ajtóba ezért a többi gyerek meglehetősen sokat csúfolta. Szegényke elég magányos volt ezért a legtöbb időt a könyvtárban töltötte vagy a romos épületeket próbálta felfedezni, ahonnan persze mindig csúnya sérülésekkel jött haza.

- Van még olyan hely ahol gyakran megfordul például kocsmában?

- Ő nem ivott és sosem ment volna oda. Hogy hova járt gyakran? Talán a régi játszótérre ott ismerkedett meg Inako-val és hamar összebarátkoztak végül pedig egymásba szerettek. Azonban ezeket a helyeket már átnéztük és nem találtunk semmit.

Váratlanul feltűnt egy idősebb férfi és nő bizonyára férj és feleség voltak ugyanis egymást átkarolva sétáltak. Első ránézésre nem csak arra jöhettem rá, hogy rendkívül jómódúak, hanem arra is, hogy nagyon rossz kedvük van. Ha tekintettel lehetne embert ölni, akkor a vőlegény édesanyja már rég vérben fagyva fetrengett volna a földön.

- Előkerült már az a semmire kellő fiad?

- Mind mondtam nem tűnt el csak lepihent, mert gyengélkedik kissé.

- Vésd jól az eszedbe, ha elszúrja a mi kis angyalkánk esküvőjét jobb, ha rögtön végez magával, mert nincs olyan hely ahol ne. Hát ez a kölyök meg kicsoda? – a biztonság kedvéért otthon hagytam a fejpántot és minden feltűnő fegyvert, mert nem lett volna jó, ha rájönnek egy shinobi kell a vőlegény előkerítéséhez.

-Hát ő izé, hogy is mondjam. - mivel láttam, hogy a megbízóim nincsenek a helyzet magaslatán ezért megpróbáltam elsimítani a dolgokat.

- Azt hiszem, én megyek is a dolgomra. Még egyszer nagyon sajnálom, hogy édesanyámék nem tudtak eljönni, de halaszthatatlan dolguk akadt. – ezzel sarkon fordultam és gyors léptekkel odébbálltam. Abban reménykedtem, hogy kitalálnak, valamit például régi barátaiknak a gyereke vagyok, vagy mit tudom én. Azzal viszont tisztában voltam, hogy a két család jó ideje szembe áll egymással, ami eléggé megnehezítette a szerelmesek dolgát. Ha kiderült volna, hogy egy ninja jött el akkor talán rájöhettek volna, hogy nincs minden rendben, aminek következtében talán az esküvőnek is annyi lett volna. Ehhez hasonló küldetésem még nem igazán volt azonban mindent el kell kezdeni egyszer. Úgy döntöttem jómagam is utána járok, azoknak a kedvenc helyeknek hátha nagyobb sikerrel járok annak a tutyi mutyinak az előkerítésében. Legelőször a titkos találkahelyet látogattam, meg ami nem állt másból, mint egy két hintából és egy libikókából. Ez elég kevés a helyi gyerekek számára bár fogalmam sem volt róla, hogy Kirigakureben milyen játszóterek voltak ugyanis én alig jártam ki hazulról. Ezt nem azt jelenti, hogy az életem másról sem szólt, minthogy egy szuper shinobi legyek. Igaz sokat gyakoroltam és edzettem azonban emellett boldog és élményekben teli gyerekorom volt. Visszatérve a kutatásra alaposan körbe néztem azonban nem találtam semmit pedig szó szerint benéztem minden bokor mögé. Nem maradt vesztegetni való időm ezért a következő útí célom könyvtár volt ahová sajnálatos módon nem jutottam be, mert az ajtaja zárva volt és a következő tábla fityegett mellette. „Esküvő miatt zárva.” Mivel képtelenségnek tűnt, hogy bent lenne így már csak egyetlen egy lehetőségem maradt ahol a lámpalázas vőlegény meghúzhatta magát nem máshol volt, mint a romos épületnél. Némi érdeklődés és mászkálás után sikerült megtalálnom a keresett helyet, ami tényleg siralmas állapotban volt. A tetőn egy hatalmas lyuk tátongott a falak düledeztek és egy kivételével az összes ablak be volt törve. Bementem, remélve, hogy valami nyomra bukkanok azonban éberen figyeltem, mert nem akartam, hogy a ház maga alá temessen. Nem értettem mi a fészkes fenét keres, itt egy érett felnőtt férfi leszámítva azt, hogy itt nyugalom és béka van ugyanis az épület a falu szélén helyezkedett el. Igyekeztem alaposan körbenézni nem maga alá temette valami ám ismételten nem jártam sikerrel. Mikor épp elindultam volna kifelé a tetőn megmozdult az egyik gerenda és pont felém zuhant. Nem is gondolkodva szinte ösztönösen cselekedtem és kiugrottam az ablakon.

- Nagyon szép. Egyetlen ép ablak maradt, de te azt is összetörted. Mond, rongálás helyet nem egy eltűnt vőlegényt kellene előkerítened? – mondta széles vigyorral a száján Takashi egy velem egykorú genin.

- Te mit keresel itt?

- Erősítésként küldtek ide hátha nem bírsz egyedül a feladattal.

- Ura vagyok a helyzetnek.

- Már csak fél óra van hátra. Ideje lenne megtalálni azt a srácot.

- Végigjártam a kedvenc helyeit, de semmi nyom.

- Ha valamit keresel, ott nézd, meg először ahol utoljára keresnéd. Mi az a hely ahol biztosan nem keresnéd?

- A kocsma.

- Akkor irány oda.

Nem sok értelmét láttam ennek ám végül beleegyeztem és rohamléptekben a kocsmához siettünk ahol meg is találtuk a kereset személyt. Ájultan az egyik asztalnál hevert kezében pedig egy szakés poharat szorongatott.

- Menyit ivott, hogy így kiütötte magát? – kérdezte Takashi.

- Azt az egy pohárkányit.

- Tessék?

- Úgy tűnik, nagyon nem bírja az italt. Van ilyen. Úgy éjfél tájt jött azt mondta valami bátorítót kér majd megitta és elájult.

- Valamit ki kell találnunk, így nem vihetjük az esküvőre.

- Van egy ötletem. Katana, te vedd, föl az alakját majd menj vissza a és próbáld elhitetni velük, hogy te ő vagy. Én megpróbálom talpra állítani és mire a szertartás kezdődik ti helyet cseréltek.

- Miért pont én?

- Ez egy elég kényes szituáció és a legjobbra van szükségünk, tehát rád.

Akármennyire is nem akartam be kellett látnom, hogy igaza van. Félrehúztuk egy sarokba ahol nem láthatnak meg minket majd némi összpontosítás után tökéletesen lemásoltam a keresett személyt. Az édesanyjának felragyogott a szeme mikor meglátta eltűntnek hitt fiacskáját.

- Hát itt vagy végre? Úgy aggódtunk érted.

- Sajnálom. - igyekeztem idegesen beszélni egyik lábamról a másikra álltam és hol befeszítettem, hol ellazítottam az öklömet.

- Mit csináltál eddig?

- Féltem, de megtalált az a fiú, akit utánam küldtetek. – erre a mondatomra feltűnt a lány apja.

- Végre az uraság is hajlandó volt megjelenni. Kár volt így sietni végtére is csak az esküvődről van szó. Egyet mondok neked fiacskám és azt ajánlom, jól jegyezd meg. Csak az ő kedvéért voltam hajlandó belemenni ebbe az ostobaságba bár még mindig nem tudom mit lát benned. Ha megbántod a lányomat vagy megsérted a becsületét, akkor nemcsak az esküvőnek lesz vége, hanem a családodnak is. Tönkreteszlek titeket. – ezzel sarkon fordult és elviharzott.

Amilyen gyorsan csak lehetett bevittek egy fürdőbe ahol alaposan meg kellett mosakodnom mégsem esküdhettem koszosan. Ezután egy kis szobába kísértek ahol az esküvői ruhát kellett felvennem és ennél a pontnál kezdtem el igazán idegeskedni. Ha én felveszem, akkor az igazi vőlegény az utcai ruhájában fog megjelenni, ami elég furcsa. Ijedelmem csak addig tartott, míg kinyitottam a szekrényt ugyanis két még két másik lógott a fogason azzal a felirattal, hogy tartalék. Úgy tűnt igyekeztek felkészülni, ha esetleg az ügyetlen fiuk elvesztené vagy elszakítaná a ruháját. Amint ezzel is végeztem rögtön menni kellett a szentélybe ugyanis a násznép megindult. Akkor láttam először a menyasszonyt és elakadt a lélegzetem a szépségétől. Válig érő hosszú haja volt, ragyogó sárgás szeme és selymes bőre egyszóval tökéletes. Szerencsére minket ninjákat nem csak testőrködésre és gyilkolásra képeztek, ki hanem a beépülésre is így nagyon sok rituálét és hagyományt tanultunk meg. Miután véget ért a ceremónia imádkoznunk kellett ezzel jelezvén az isteneknek, hogy össze akarunk házasodni. Ekkor már forgattam a szememet és kerestem azt a tökkel ütöttet nem tudtam hol marad ilyen sokáig. Mikor előkerült az eskü szövege, amit mindkettőnknek fel kellett olvasni megláttam az ablakban Takashit aki azt mutogatta még öt percre van szüksége. Mint kiderült a lány nemcsak hogy gyönyörű még a hangja is csodálatos tényleg furcsa, hogy egy ilyen mamlaszba, hogyan szerethetett bele egy ilyen szépség. Minden igyekezetem ellenére nem sikerült az izgatottságomat teljesen elnyomni így egyszer-egyszer hibáztam olvasás közben. Ezzel is végeztünk és még sehol nem volt az-az idióta pedig a szertartás majdnem véget ért. következő lépésként a gyűrűket egymás ujjára kellett rá húznunk. Végig futott az agyamon vajon az én esküvőm is ilyen lett volna. Éppen hazafelé tartunk egy küldetésből és megálltunk pihenni majd volt egy kis affér és a daimiyo lánya mindenképpen azt akarta vegyem el feleségül. Én természetesen nemet mondtam majd kétségbe eseten rohantam egész hazáig. A gyűrűzés után mindketten három kortyot ittunk egy csészéből, amiben, mint kiderült szaké volt ezzel pecsételtük meg a házasságot ekkor jelent meg Takashi jelezve menjek ki valahogyan.

Más nem jutott az eszembe, minthogy a fejemhez kaptam és elkezdtem ide-oda dülöngélni.

- Jaj, rosszul érzem magam. Levegőt, levegőre van szükségem. – ezzel kirontottam a szentélyből.

Az egyik közeli fa árnyékában húzódott meg a vőlegénnyel gyorsan odasiettem hozzájuk mielőtt bárki megláthatott volna bennünket. A fiú még egy kicsikét kótyagosnak tűnt azonban jobb állapotban volt, mint korábban ott a kocsmában. Feloldottam az alakváltó jutsut és éppen távozni akartunk mikor valami hirtelen eszembe jutott. Nem vihettem magammal a gyűrűt ugyanis az csak egy újabb galibához vezetett volna. Ezért hát amilyen gyorsan csak tudtam levettem az ujjamról majd ráhúztam az övére majd eltűntünk éppen az utolsó pillanatban. Távolról figyeltük az eseményeket ám úgy tűnt minden a legnagyobb rendben van. A fiú kissé zavartnak tűnt ám a menyasszonya ezt a rosszul létnek tudta be.

- Most már jól vagy?

- Igen. Hol vagyok?

- Hogy, hol? Az esküvőn?

- Már elkezdődött?

- Igen. Nem mond azt, hogy elfelejtetted?

- Tényleg nem emlékszem.

- Rajtad van a ruha és már a gyűrűket is felvettük.

- Azt hiszem kicsit sok volt nekem az a szaké. De te egyszerűen varázslatosan nézel ki.

- Az a te szerencséd, hogy ilyen jól tudsz bókolni különben már faképnél hagytalak, volna. – mondta mosolyogva majd visszakísérte férjét a szentélybe.

- Huh épphogy megúsztuk. Mi az, miért nem szólalsz meg? Talán megkukultál? Igaz sosem voltál valami bőbeszédű. Igaz is, ha jól értem te, akkor most házas ember vagy?

- Ide figyelj, ennek titokban kell maradni mindenki előtt legfőképpen a Mizukage előtt.

Amint ezt kimondtam mindketten megrémültünk a gondolattól mi történne, ha vezér megtudná az egyik genin előbb házasodott, meg mint ő. Megegyeztünk abban, hogy hallgatunk majd elindultunk haza. Otthon pedig elővettem a leveleket, amit attól a lánytól kaptam, aki azzal nyaggatott, hogy házasodjunk össze. Előtte csak kidobtam őket a szemetesbe. Ami az óta a bizonyos küldetés után megváltozott a néző pontot. Ezután nem csak elolvastam őket, hanem néha napján még válaszoltam is rájuk.

/ Katana 12 évesen lett egnin most 15 ez a történet-e két időszak között zajlott le. /

Terumi Mei Pént. Dec. 02 2016, 09:42

Hoppá... a Mizukage pont erre járt. Very Happy

Katana és a házasság, hm. Very Happy

Neeem, egyébként biztosan nem lenne a Mizukage kiakadva, mindenkinek a maga dolga, hogy megházasodik e vagy sem; Mei biztos azért nem, mert egy férfi sem ér fel hozzá, aki tudná őt kezelni - nyilván akad, de azok már halottak, Edo Tensei-es pasik meg nem kellenek.

Nekem tetszett a történet, meg is mosolyogtam. Van valami Katanában... egy kis titokzatosság, de nyilván azért, mert tinédzser, és még nem teljesen kifejlett jellem, de tetszik, ahogy viselkedik. ^^
Egyedül a vesszőkre figyelj oda, még mindig ajánlom a Word használatát, bár nem jelez ki mindent.

Jutalmad +10 chakra és 2000 ryu a segítségért.

**Katana** Hétf. Dec. 05 2016, 14:09

/Ezt a Mizukagének ajánlom sajnos az én szerény tudásomból csak ennyire futotta pedig jó kis vicces küldetés lehetett volna belőle készíteni. Katana 12 évesen lett genin jelenleg 15 ez a történet a kettő között zajlott le./

A Mizukage ezúttal is akárcsak csak máskor az irodájába hívatott, hogy személyesen közölje velem a legújabb küldetés részleteit. Nyugodtan megtehetné, hogy egyik beosztottján keresztül adja ki az utasításokat ám valami oknál fogva ehhez csak ritkán folyamodott. Az a sanda gyanúm, hogy kedvelt engem, ezt azért gondolom, mert annak idején párszor elmondta mennyire kedvel. Ő volt az egyetlen nő leszámítva az édesanyámat, akit rendkívüli módon tiszteltem ezért mindig igyekeztem a legjobb formámat hozni. Aznap csakúgy, mint máskor amint meghallottam rohantam is hozzá. Igaz az iroda előtt megigazítottam a futás közben összegyürködött ruhámat és a kócos hajamat, mert nem jelenthetünk meg a méltóságos Mizukage előtt akárhogy. Amint végeztem a külsőm helyreigazításával beléptem az irodájába ahol hideg fogadtatás várt. Csak ő tartózkodott odabent és igen gondterheltnek tűnt, amitől jócskán lelohadt az önbizalmam. Az a gyanúm támadt, hogy én csináltam valami rosszat bár mindig ezt éreztem, ha a vezetőnek nem volt jó kedve.

- Légy szíves csukd be magad mögött az ajtót. – mondta a hivatalos hangján, amitől még idegesebb lettem, mert még sosem halottam így beszélni ráadásul nem mosolygott mikor rám nézett.

- Egy rendkívül komoly ügyről lenne szó, amit meg kellene oldanod nekem.

- Ahogy parancsolja. Miről lenne szó?

Pár pillanatig némán hallgatott majd hírtelen kirobbant belőle akár egy időzített bomba.

- Elegem van! Rendszeresen több tonnányi íratott nézek át, ami rendkívül fárasztó, de megteszem mivel ez a dolgom! Mellette hallgatom az ügyfelek siralmait, panaszait, mintha nekem nem is lenne problémám, ráadásul most is egész éjszaka dolgoztam! Más már rég idegösszeomlást kapna attól a sok marhaságtól, amit itt nekem el kell viselnem azonban én végig kitartottam ám most ezzel az üggyel végkép betelt a pohár! Ezt a levelet kaptam ma reggel tessék, olvasd el, olvasd és mond, hogy ne legyek ideges! – ezzel átadott nekem egy borítékot, amiben egy gyűrött és egy sima levelet találtam. - Amit nekem címeztek képtelen voltam elolvasni ezért kerestem valakit, akinek sikerült is leírta nekem egy másik lapra.

„Élyen tistelt Mizukage.

Bizonyára észrevette, hogy a hálózat mostanában eléggé lelassult ez azért van, mert nem volt hajlandó kifizetni az előre kiszabott díjat. Ha ez így megy, tovább kénytelenek leszek megtagadni öntől az internethez való hozzáférését. További szép éjszakát kíván Akirama Tensei."

- Hallottál már ekkora szemtelenséget? Még, hogy én nem fizettem be valamit ez valóságos rágalom. Bizonyára így akarnak még több pénzt kicsikarni a keményen dolgozó emberekből. Ráadásul el akarja venni tőlem, próbálja csak meg, de nem teszi zsebre azt, amit tőlem kap. A te feladatot az, hogy erre a helyzetre megoldást találj.

- Parancsára.- szokásos módon meghajoltam előtte majd kisijedtem az irodából.

Tisztában voltam vele, hogy erre a problémára mihamarabb megoldást kell, találjak csak azt nem tudtam, hogy mit. Én egy ninja voltam és semmit sem értettem az ilyesmikhez. A kiképzésem természetesen szerteágazó volt azonban ezt nem tartalmazta. Megtanultam, hogyan ébresszem fel magamban a víz elemet és a chakrám segítségével hozzak létre átláthatatlan ködöt. Arra is megtanítottak, hogyan osonjak el egy őr mellett anélkül, hogy bármit is észrevehetne. Elsajátítottam a fegyveres és a fegyvertelen harcmodor alapjait ám ezzel kapcsolatban tanácstalan voltam, ami semmi jóval nem kecsegtetett ugyanis a Mizukage igazán rossz kedvében volt. Ha azzal a hírrel mentem volna vissza, hogy kudarcot vallottam félő, hogy elevenen fog megnyúzni. Ismételten használtam a jó bevált módszert és teleszívtam a tüdőmet friss levegővel majd szép lassan kifújtam. Ezt még háromszor megismételtem és végre sikerült némiképp lehiggadnom és így a probléma megoldására koncentrálhattam. Akkor vettem csak észre, hogy lányos zavaromban elfelejtettem visszaadni a levelet és véletlenül nálam maradt. Ez akkor jól jött ugyanis a levél alapján megkereshettem a levél feladóját és kis szerencsével megbeszélhettem vele a dolgot. Nem igazán szoktam dicsérni magamat ám egy pillanatig büszke voltam magamra, hogy ilyen rövid idő alatt megoldást találtam a problémára. Út közben igyekeztem eldönteni, hogyan is adjam elő a kérelmemet. Legyek tisztelettudó és alázatos vagy kemény és határozott vagy nemes egyszerűséggel verjem be az orrát? Annyi lehetőség közül választhattam és nem tudtam melyik lenne a legideálisabb. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy úgy fogok viselkedni, ahogyan az éppen kialakult helyzet megkívánja. Mikor némi keresgélés után sikeresen megtaláltam a kereset helyet meglepődtem ugyanis egyáltalán nem ilyenre számítottam. Arra gondoltam, hogy valami fényőzű környéken lakott ellenben az egy koszfészek volt. Félreértés ne essék Kirigaruben nem voltak nyomor negyedek csak egyesek nem tudták, hogyan kell egy házat rendes karban tartani. A falakra ráfért volna már egy festés a kuka mellett hegyekben állt a szemét és persze szétdobált sörös üvegek hevertek mindenfelé a földön. Odaléptem az ajtóhoz bekopogtam, de nem kaptam választ majd ismét kopogtam ám ugyanaz lett az eredmény. Azon tanakodtam nem kéne-e beengedni magamat, hátha mégis odabent van. Az volt a baj ezzel a tervel, hogy ezt nevezték magánlaksértésnek, amit mi genninek sem tehettünk meg büntetlenül.

- Nincs otthon és csak a jó ég tudja, mikor eszi haza a rossebb.

- Meg tudja mondani mivel is foglalkozik? A biztonság kedvéért kérdeztem meg hátha rossz címre mentem.

- Mindenféle leveleket irkál és megkeseríti mások életét. – ez idáig stimmelt ezek szerint mégis jó helyen jártam.

Sajnálatos módon nem álldogálhattam ott tétlenül, mert a Mizukage eredményeket vár el tőlem. Arra a következtetésre jutottam, hogy elmegyek, az egyik technikushoz hátha ő tud segíteni ebben az ügyben és legfeljebb később visszanézek. Néhány éve találkoztunk először akkor még csak helyettes volt az óta viszont sikerült egészen a főnöki székig feltornáznia magát. Nagy sajnálatomra nagyon el volt foglalva ebből kifolyólag nem tudott engem fogadni, azonban ennyivel nem lehetett engem lerázni. Kopogás nélkül nyitottam be az irodájába, hogy így esélyt sem adtam neki a visszautasításra. Ott ült az asztalánál és javában pasziánszozott, ami köztudott egy kimondottan megerőltető munka. Mikor észrevett kissé megijedt és egy gyors mozdulattal besodorta a kártyákat a fiókba, amit egy másik mozdulattal becsapott. Nagy buzgalmában az ujját is odacsukta, amit egy éles hanggal jelzet utána pedig bekapta a szájába.

- Mmm hmmmm hümm? – mivel nem lehetett semmit sem érteni kiszedte az ujját a szájából és újra megpróbálta feltenni a kérdést. – Te meg mit keresel itt?

- A Mizukage bízott meg egy feladattal abban kéne egy kis segítség. Érdekelne, hogy az ön szakértelmével meg tudná-e oldani a problémát. – mondtam majd átadtam neki a levelet.

Hümmögve elkezdett olvasni én pedig csak álltam és figyeltem. Hogy őszinte legyek fogalmam sem volt arról mivel is foglalkozik számomra ezek az okos tojások mind egyformák voltak. Egész nap fehér köpenyben és szemüvegben mászkálnak és túl gyengék és ügyetlenek ahhoz, hogy shinobiként szolgálják a falut. A szemein láttam, hogy újra is újra elolvassa a levelet és valahányszor ismételt egyre kétségbe esettnek tűnt végül aztán újfent felöltött a mogorva ábrázatát és visszaadta az üzenetet.

- Szívesen segítenék, mert mind bizonyára tudod nincs olyan, amit én ne tudnék, vagy amire ne lennék képes. Azonban most nem áll módomban, éppen egy fontos kísérlet kellős közepén tartok, ami által beírhatom magamat a történelemkönyvekbe. Ha minden jól megy, akkor talán egy hónap múlva szabaddá tudom tenni magamat, de ennél hamarabb sehogy sem megy, sajnálom. Köszönöm, hogy meglátogattál, sok sikert kívánok, mindent jót. – ezzel kitaszigált az irodából becsapta az ajtót és vagy egy percen keresztül hallgattam a zárak kattogását.

~ Most aztán mi tévő legyek?~ gondoltam magamban a kétségbe esés küszöbén.

Tisztában voltam vele milyen kényes és egyben fontos ügyről van szó ám úgy tűnt nehéznek bizonyult a küldetés. Az egyetlen, amit tehettem az volt, hogy visszamegyek, és újfent megpróbálok beszélni azzal az emberrel és ekképp is tettem. Az ajtó ismételten zárva volt ám furcsa zajokra lettem figyelmes az egyik közeli ház mögül. Kíváncsi lettem vajon mi folyhat ott ezért odasétáltam és azt láttam, hogy két férfi rugdos egy földön fekvő harmadikat. Normál esetben is közbeléptem volna ám mikor meghallottam, hogy nevezik az áldozatot még inkább le akartam állítani ezt a kis csetepatét. Egy szót sem szólva odaálltam az egyik támadó mögé, majd egy könnyed mozdulattal lefejeltettem vele a ház falát, a másikat pedig gyomorszájba vágtam. Fölsegítettem szegényt kivettem a zsebéből a lakáskulcsot majd bekísértem és lefektettem a kanapéra, amiből előtte kidobáltam a rámenes dobozokat. Belülről is ép oly rendetlen, koszos, volt a lakás akárcsak kívülről. A fickóra is ráfért volna egy alapos csutakolás, meg egy pár tiszta ruha. Pár perc múlva mikor magához tért, végre feltehettem neki azokat a kérdéseket, amiket órákkal korábban kellett volna.

- Maga küldte ezt a levelet?

- Hé kölyök ne kiabálj majd szétdurran a fejem. – egyáltalán nem ordítoztam, de azért megpróbáltam halkabban beszélni.

- Maga küldte ezt a levelet.

- Mit tudom én? Én küldtem? Lehet, hogy én, franc se tudja olyan rég volt már.

- Tegnap adták föl.

- Hadjál már hol van már a tegnap? Jó hogy nem az első shinobi háborúról érdeklődsz.

- Arról írt, ha a Mizukage nem törleszti az adósságát, akkor kikapcsolják az internetet.

- Na és?

- Sosem tartozott senkinek.

- Nekem is lenne egy kérdésem mi az a inter inter az-az izé ami mondtál?

- Bevallom nem tudom, de magának kéne tudni maga írta a levelében.

- Kérlek, néha előfordul, hogy kreatívra iszom, magamat ilyenkor olyan dolgokat írogatok le, aminek semmi értelme nincs. Szerszám szilikon, mell implantátum, maghasadás.

- Akkor semmiért rohangáltam egész végig?

-Úgy tűnik.

Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben, hogy nem jöttem rá, amit el akarok intézni nem is létezik. Annyira féltem a dühös vezetőtől, hogy nem is gondolkodtam csak ész nélkül próbáltam teljesíteni a parancsot. Már csak egy dolog volt hátra, mégpedig megmondani neki mire is jutottam, azonban ez könnyedén az életemben kerülhetett.

/Egy kis magyarázat. Az, hogy valaki egy nem létező dologról beszél nem találtam ki a Magyar vándorban az egyik vezér nagy kondér gulyással álmodott és paprikás krumplit szeretett volna enni pedig akkor egyiket sem ismerték. A Mizukage azért volt felháborodva, mert azt mondták nem fizetett be valamit és ezért el akartak venni tőle valamit. A sértéssel volt elfoglalva és nem is igazán figyelt, hogy egy értelmetlen dologról van szó ráadásul egész éjszaka dolgozott. A technikus szégyellte bevallani, hogy fogalma sincs az egészről, mert ő egy rendkívül okos ember ezért valami hazugsággal kitessékelte a genint. A való életben is leltározáskor órákon át kereste valaki a fókabélt mert rajt volt a papíron majd valaki észrevette az főkábel. Az egész lényege nem más, mint az igyekvő, de figyelmetlen (vagy inkább) genin megpróbált a Mizukage kedvében járni és olyat keresett, ami nem létezik. Mivel a vezető mondta, hogy el kell intézni bizonyára, létezik nem is, mert ellenkezni. Mint a király új ruhájában. Két tolvaj elhitette a királlyal, hogy gyémántokból ruhát, vart neki, és aki nem méltó a posztjára az nem látja. Természetesen mindenki látta és a király fél pucéran jelent meg a nép előtt. Smile

/

Terumi Mei Szer. Dec. 07 2016, 23:33

Na, mivel én már ugye hamarabb elolvastam, és az én tisztem is megnézni, ezért én "osztályozom". Very Happy

Már mondtam, hogy nekem tetszett, meg is lett magyarázva, hogy mit miért és hogyan, szóval nincs ezzel baj. Még mindig csak a helyesírásra kell odafigyelni, és nagyon jó lesz. Very Happy

Jutalmad +9 chakra.

**Katana** Hétf. Jan. 30 2017, 11:35

/Megkértem Terumi Mei-t, hogy ő személyesen ellenőrizze és beleegyezett./

Egyik alkalommal egy kimondottan szokatlan feladatot kaptam a Mizukagétól. Elmondása szerint a megbízónk gyümölcsösét valaki rendszeresen megdézsmálja, és már nem tudja, mitévő legyen. Az én dolgom volt, hogy gondoskodjak róla ez többé nem fog előfordulni. Néhány alkalommal már voltam testőr, de ott egy embert kellett megvédenem a csavargóktól nem pedig néhány gyümölcsfát. Úgy éreztem mintha leminősítettek volna azonban a munka az munka. Már annak is örülhettem, hogy egyedül engem bízott meg ezzel a feladattal, mert rendszerint három genint és egy magasabb beosztási shinobit szoktak elküldeni a küldetésekre. ebben is látszik, hogy Kirigakure eltér a többi faluhoz képest ráadásul nálunk vannak a legerősebb és legképzettebb ninják. Menet közben megálltam egy faluban, hogy útbaigazítást kérjek ám viszonylag könnyű szerrel odataláltam. A bírtok egy kissé ütött kopott pajtából állt és egy közepes nagyságú házból állt. Szerintem harminc ember is könnyedén elférhetett volna benne. Hiába forgattam a fejemet egyetlen egy fia bokrot sem láttam nemhogy gyümölcsfát. Nagyon reméltem, hogy nem valami átverésről van szó ugyanis azt nem hagyhattuk megtorlatlanul. Ahogy közelebb értem észrevettem egy picinyke házikó félét, amiből egy kis termetű kutya rontott ki és vad csaholásba kezdett. Nem sokra rá kinyílt az ajtó és egy ötven év körüli férfi lépet ki rajta. Barátságosan intet nekem majd elindultunk egymás felé és félúton találkoztunk. Észrevettem, hogy a tenyere érdes, a nadrágja földes volt a térdinél, ami arra engedett következtetni, hogy bizonyára nem henyéléssel tölti a mindennapjait. Látván az őszinte tekintetét nehezen tudtam volna elhinni, hogy ostoba vicceket találna ki.

- Szervusz. Csak te jöttél segíteni nekem?

- Üdvözlöm és igen.

- Miért egyedül? Úgy tudtam többen szoktak lenni egy csapatban?

- Úgy vélték egyedül is megbirkózom a feladattal.

- Dolgoztál már farmon.

- Ezelött még soha, ám néhány alkalommal testőrködtem.

- És túlélte a kliens az utat? – kérdezte mosolyogva.

- Természetesen.

- Csak vicceltem, nem kell ennyire szigorúan nézned. Értesz a kézimunkához?

- Valamicskét.

- Az jó, mert nagyon sok dolgunk lesz és rengeteg javítani valónk van a pajtán. Először bent össze kell egy kicsit pakolni majd megjavítani az ajtót, a tetőt és a falakon lévő réseket is el kell tüntetni. Ezen kívül…

- Úgy tudtam, azért jöttem, mert valaki lopja a gyümölcsét.

- Így igaz.

- Akkor miért kell javítgatnom? A tettest kéne, keresnek.

- Nem olvastad a levelemet?

- Nem, de elmondták mi áll benne.

- Ha olvastad volna, akkor tudnád azt kértem jöjjön valaki, aki megakadályozza, hogy későbbiekben is lophassanak tőlem és persze, hogy nyakon csípje azt az enyveskezűt. A pajtát használom raktárként ám, hogy senki se tudjon lopkodni belőle előbb, kell rajta kalapálni egy keveset. Ha végeztünk mehetsz és megkeresheted a tolvajt.

- Igaza van.

- Még szép, hogy igazam van. Azonban mielőtt munkába állnánk, gyere be és fúj egyet.

- Nem szükséges.

- Minden erődre szükséged lesz a munkához. Na, irány befelé.

Tisztában voltam vele, hogy semmi kép sem tudom őt meggyőzni ezért beleegyeztem egy kis pihenőben. A lakás nagyon otthonosan lett berendezve és látszott rajta, hogy sokat dolgoztak rajta.

- Szép mi? Én építettem egymagam minden segítség nélkül, bizonyám az utolsó szögig. – egy pillanatra elhallgatott ránézett a falón logó női portréra majd utólag hozzátette. - Az igazat megvallva volt egy parányi segítségem. Kérlek, foglalj helyet a nappaliban. Mit szeretnél inni? Van limonádém, szörpöm, még jégkockám is.

- Limonádé.

Ahogyan ott üldögéltem a kényelmes fotelben azon kaptam magam, hogy a ház falait csodáltam és próbáltam magam elé képzelni mi munka lehet abban az épületben. Az én szüleim tudtommal nem építettek semmit csak vettek egy házat és beköltöztek ám ez nem azt jelenti, hogy kevésbé tisztelném őket. A megbízó átadta a limonádét, ami és tényleg nagyon jól esett kortyolgatás közben pedig mesélni kezdett az életéről pontosabban a ház építéséről.

- Bizony ám nagyon sokat dolgoztunk, hogy nyugalomban és kényelemben élhessünk. Rengeteg időbe telt mire azt a sok fát kivágtam és elhordtam innen. Utána jött az ásás az a rengeteg föld, juj, még most is beleáll, a görcs a hátamban valahányszor rágondolok. A tető még el sem készült mikor beköszöntött a rossz idő. Olyan hideg volt, hogy belefagyott a kezembe a kalapács az oromról pedig ekkora … - nem tudta befejezni ugyanis nyikorogni kezdett az emeli lépcső.

Egy húsz év körül fiú jött le nagyokat ásítva bizonyára nem rég ébredhetett fel. Annak ellenére, hogy nemrég kelt fel nem volt kócos a haja és a szemében sem láttam csipákat. Az apjával ellentétben neki sima volt a keze és nagy valószínűséggel egyben puha is. Nem igazán érdekelt, de elég jóképű volt ahhoz, hogy modell lehessen belőle egy kis igazítással még akár női is.

- Má megint elő akarod adni az élettörténeted? Valahányszor ide esz a fene valakit, te ostobábbnál ostobább történetekkel traktálod.

- Neked is jó reggelt Katsu. Megbíztam ezt a shinobit őő ízé..

- Katana.

- Köszönöm. Katanát, hogy segítsen megoldani ezt a lopkodásos ügyet.

A fiú odajött hozzám mosolyogva kezet rázott majd hozzátette.

- Nagyon szimpatikus vagy. Mondjuk nekem nem, de valakinek.

- Katsu viselkedj. Kérlek, ne haragudj a fiamra, ami a szívén az a száján. –

Ám ő már teljesen máshova figyelt egész pontosan egy képet nézet annak is az üvegét és abban saját magát.

- Nem szeretem a tükröt, mert páratlan szépségű arcomat szemtelenül megkettőzi. – ezzel megfordult és igyekezett témát váltani. – Ha már magadat fényezed, beszélj inkább azokról foglalkozásokról, amiket űztél. Egyik télen azt hangoztattad, hogy te képes vagy bárkit kigyógyítani az influenzából.

- Nemes cél. – mondtam.

- A szaké kismértékben orvosság nagymértékben gyógyszer, ez volt a mottója.

- Egy csapos tulajdonképpen gyógyszerész, korlátozott lehetőségekkel. Egy-két csészével valóban nagyon egészséges.

- Ők viszont sohasem álltak meg annyinál. Nem lehetett elférni az udvaron annyi volt a sok dülöngélő részeg. Anyám sokadik unszolására lett bezárva a zugkocsma. Mi is volt utána, ja, megvan az állattenyésztés. Azt vette a fejébe, hogy ő szerez állatokat azok sokasodnak és majd a porontyukat eladja a húsukat, bundájukat satöbbi. Akkor építette a pajtát szerzett is néhány tyúkot, egy kecskét és egy lovat. Egyik nap takarmány helyett néhány zsák babot vett az állatoknak, amiből a ló alaposan behabzsolt. Vagy fél órán keresztül nem is tudom, hogyan fogalmazzak őő szellentett és azt a bűzt nem lehetett kibírni és végül bele is pusztultak. Ez volt a lófinghalála. Egek még a házban sem lehetett megmaradni attól a szagtól. Utána döntötte el, hogy gyümölcsöse lesz, mert azzal kevesebb a macera legalábbis szerinte.

- Befejezted végre?

- Nem, de ha úgy kívánod, megteszem, van jobb dolgom, is mint itt állni és ostobaságokat fecsegni. Szőrteleníteni kell a lábamat. – ezzel eltipegett.

- Azt hiszem nekünk is munkához kell látnunk, gyere.

Közelebbről nézve egyet a raktár még rozogábbnak tűnt, mint ahogyan azt távolabbról láttam. Az ajtó csak oda volt támasztva miután félretettük megláttam, hogy tényleg elég sok dolgunk lesz. Ládák hevertek minden felé egyesekben volt valami másokban pedig semmi se. Trehány módon a szerszámokat sem tette vissza valaki a helyére. Ráadásul egy csomó szemét is, aminek semmi keresnivalója nem lett volna ott hevert. Először ezeket kellett összepakolnunk ugyanis moccanni sem lehetett akkora volt a rendetlenség. Ha ez nem lett volna elég mindent vastagon belepett a pór és mindenütt hatalmas pókhálók voltak. Könnyebb lett volna, ha lepakolhattam volna a felszerelésemet ám ninja ként sosem tudtam mikor csak le az ellenség. Elsőként a szemetet hordtuk ki az üres ládákban az udvarra ahol elégettük őket. Szép nagy máglya kerekedett abból a sok limlomból, amiket összehordtunk. Ezután külön helyre pakoltuk az üres és külön a teli ládákat. Mikor ezekkel végeztünk kezdhettük betörés gátlóvá tenni a pajtát. A falakon lévő lyukakat néhány deszkával pótoltuk ki. Először megmutatta nekem, hogyan lehet gyorsan ám egyben hatékonyan dolgozni.

- Fogod a deszkát felteszed hiányos részre vigyázva, hogy a fa nagyobb legyen a résnél majd jön a szegelés.

Egyik kezében fogta a szeget a másikban pedig a kalapácsot ám gyorsan dolgozott, hogy a deszkának ideje sem maradt lepottyanni. Egy pillanatra engedte csak el és máris a helyére volt erősítve. Minél gyorsabban kalapált annál gyorsabban beszélt és ettől a szavai szinte összeolvadtak.

- Csap, szeg, csap, szeg, csapszeg, csapszeg.

Ezután egyedül kellett csinálnom bár én nem bizonyultam olyan ügyesnek, mint a megbízóm néhányszor még rá is csaptam a kezemre, de végül mégis sikerült végeznem. Ezt kővetően az ajtót vettük górcső alá, ami a maga három méteres magasságával robusztusnak tűnt végül viszont kiderült nem vészes. Csak a zsanért kellett kicserélni utána pedig visszatenni a helyére.

- Ez most már örökké jó lesz… egy darabig. – majd jött a következő feladat.

A sok munkától gyöngyözött a veríték a homlokomon ennek ellenére nem álltam meg pihenni, mert nem volt rá szükségem. Annak idején megtanították be kell osztani az erőnket, mert ha valaki felelőtlenül egy csata közepén pazarolja el, az halott ember. Bár valamennyit kivett belőlem a munka így is maradtak bőséggel tartalékaim. Miközben ott ügyködtünk a megbízóra megint rájött a mesélhetnék engem természetesen nem zavart.

-Bizonyára megfordult a fejedbe, hogy az ilyen, csip-csup, munkákat miért nem csinálom, meg egymagam miért kell neked egy magasan képzett harcosnak ezekkel foglalkozni. – egy pillanatra rám nézett én viszont továbbra is hallgattam. – Tudod, már nem vagyok fiatal és egyedül már nem bírom úgy terhelést, mint régen. Ezért van szükségem segítségre ám azt mégsem írhattam, hogy szükségem van egy barkácska.

Tulajdon képen pont az ilyen megbízásokra alkalmazták legtöbbször a genineket azonban semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy elmagyarázzam neki ezért bölcsen hallgattam.

- Tudom, hogy ott van a fiam, de te is láthattad milyen. Szerinted nyugodt szívvel rá lehetne bízni bármit is? Még a nők sem töltenek annyit a külsejükkel, mint Katsu. Néha még erővágóval sem lehet elszakítani a pipere holmijától és ez elkeserítő, ám mégiscsak a fiam és rajta kívül nincs senkim.

Nem tudtam haragudni arra a szegény ördögre és elfogadtam miért tőlünk kért segítséget, még ha fizetnie is kell érte. Bár nem értettem miért nem a közeli faluból bízott meg valakit. Miután végeztünk késztetést kezdett érezni az iránt, hogy a legújabb zseniális ötlet megossza velem és így is tett.

- Mi lenne, ha csapdákat helyeznél, el a ház körül mondjuk néhány olyan durrogós cetlit? Utána persze megmutatnád nekünk, hogy merre vannak, így nem történhetne semmi baj. A gyümölcsösbe is kiszórhatnánk pár rejtett csapdát, amikre ha rálépnek összecsukódnak a jómadár lába körül, talán el is töri.

- Ezt erős túlzásnak érzem és nagy valószínűséggel a halálos csapdákat a törvény bünteti.

- Hogy van az, hogy minden illegális?

Lehet, hogy tévedtem lehet, hogy nem azonban nem tartottam helyesnek, hogy valaki veszélyes csapdákat állítson ott ahol ártatlanok is megsérülhetnek.

- Miért nem készít kerítést?

- Túl sok munkával jár, nekem már ezek után is sajog már a hátam pedig alig csináltunk valamit. Ráadásul nagyon sokáig tartana az udvar és a gyümölcsös elkerítése. Alacsonyat sem érdemes csinálni, mert átmásznak rajta.

- Belépni tilos tábla?

- Kit érdekel az? Na, gyere, megmutatom a büszkeségemet.

Ezzel elvezetett a ház mögé mondván ott van a gyümölcsös nem is kellett sokáig menni úgy egy kilométer múlva meg is érkeztünk. Igazat kellett adnom miszerint ez egy nagyon helyes kis gyümölcsös. A fák magasak voltak és látszólag egészségesek akárcsak a bokrok. Legtöbbjük csak négy méter magas volt ám néhányuk szép magasra nőtt mindegyiken ízletesnek tűnő gyümölcsök csüngtek. Mielőtt magamra hagyott engedélyt kapta, ha netalántán megéheznék, ehet pár falatot. Mivel nem voltam éhes leültem az egyik fa tövébe és élveztem a hűs árnyékot. Ez nem azt jelenti, hogy leengedtem volna a védelmemet nagyon is figyeltem nehogy bárki is meglephessen.

Valószínűleg csak néhány piti tolvajról lehetett szó azokat pedig álmomban is el tudom intézni anélkül, hogy megerőltetném magamat. Mindkét kezemet a tarkómnál kulcsoltam össze és így ültem becsukott szemmel egy vastag törzsű fának dőlve. Habár úgy tűnt, hogy alszom igazából nagyon is éber voltam. Abban reménykedtem, ha a rablók esetleg észrevesznek nem tőrödnek velem, mert azt hiszik, mélyen alszom. Sokan bizonyára a fejüket fogják mondván, hogy képezték ki ezt a tökkelütött idiótát. Egy ninja általában elbújik és így várja leendő áldozatát, ezt még a legostobább shinobik is megtanulták. Nem tudom megmondani, hogy mi okból döntöttem így csak úgy éreztem ezt kell tennem. A biztonság kedvéért levettem a fejpántomat és minden fegyveremet elrejtettem a kíváncsi szemek elől. Eléggé meglepett, hogy a semmiből bukkant elő valami és annak a fának a tetején landolt, amelyiknek dőlve a pihenőmet tartottam. Az egyetlen logikus elképzelésem az volt, hogy az ellenőrzési körömön kívülről egy hatalmas szökkenéssel került a fára. Nagyon ügyes lehetett, mert akárki nem képes ekkorát ugrani ráadásul alig lehetett hallani amint a lábai az ágakhoz értek. Résnyire kinyitottam a szemet és megpróbáltam felfelé nézni, hogy megtudjam kivel is van dolgom. Eléggé meglepett mikor megtudtam, hogy egy közepes kutya méretű pók bámul rám lefelé. Rendkívül lassan az ujjamat becsúsztattam a táskámba és megragadtam a shurikeneket azonban az-az izé valahogyan kiszúrta és egyből rám vetette magát. A legutolsó pillanatban sikerült előre bukfenceznem így csak a hűlt helyemre csaphatott le. Amint megálltam egyből elhajítottam a dobócsillagokat gondolkodás nélkül még oda sem néztem. Sajnálatos módon a pók is elég ügyesnek bizonyult, mert mindhárom shuriken a fába csapódott és neki nyoma sem maradt. Már bántam, hogy olyan könnyelműen célpontot csináltam magamból, ahogyan azt is, hogy nem állítottam fel néhány csapdát. Elővettem egy kunait majd a szemeimet forgatva igyekeztem megtudni vajon merre is járhat. Nem tudtam megérteni, hogy egy ekkora valami, hogy tud eltűnni minden nyom nélkül. Mindössze egy-két másodpercig álltam ott majd egy szökkenéssel a legközelebbi gyümölcsfán teremtem kis ideig egyikről ugráltam a másikra, hogy összezavarjam azt a dögöt végül megállapodtam egy fán melynek ágait sűrű lombtakaró borított. Miközben az ellenséget kerestem fejben gyorsan átfutottam a felszereléseim listáját. Maradt még két shurikenem, három kunaim, körülbelül öt méter dróthuzalom, öt senbonom és természetesen a kardom. Tisztában vagyok vele, hogy ez így elég kevésnek tűnik, de nem vártam nagy ellenállásra. Nagy hibát követtem el ugyanis egy jó shinobinak mindenre fel kell készülni még a legváratlanabb helyzetekre is. Vádaskodással nem mentem semmire ki kellett találnom, hogy végezzek azzal a pókkal. A reflexei elég jónak tűntek talán egy áltámadással el tudtam volna vonni a figyelmét és majd egy csapással végezhettem volna vele. Ahogyan ott tervezgettem a stratégiámat nagyon rossz érzés fogott el. Mikor megfordultam nyolc gonosz szemmel néztem farkas szemet mintha csak a prédáját leste volna. Mindig kötélből voltak az idegeim, de bevallom akkor megijedtem, mert beleláttam annak az állatnak az elméjébe. Szinte láttam, ahogyan elképzelte amint éppen becsomagol, majd jóízűen megesz. Azonban engem sem ejtettek a fejemben minden habozás nélkül olyan magasra ugrottam amilyen magasra csak tudtam. Éppen el akartam hajítani a kunaimat mikor valami nekicsapódott a jobb csuklómnak. Kikerekedett szemmel vettem tudomást arról, hogy eltalálta a kezemet egy pókfonállal majd hatalmas erővel maga felé rántott.

- Ááááá. - üvöltöttem majd becsapódtam egy hatalmas pókhálóba.

Rendkívül megalázónak éreztem, hogy ott csüngtem akár egy légy. Az a vacak nagyon ragadt akárhogy próbáltam sehogyan sem tudtam kiszabadítani magamat, pedig rángatóztam rendesen. A háló felső szélén megjelent a pók és lassan elindult felém és nagy sajnálatomra hozzá nem tapadtak úgy a szálak, mint hozzám. Gyorsan ki kellett találnom valamit, ha nem akartam, hogy annak a dögnek a vacsorája legyen belőlem. Vettem egy mély lélegzettet majd megpróbáltam felidézni az Akadémián tanultakat miszerint a pánikolás nem old meg semmit. Mikor úgy másfél méterre lehetett tőlem eszembe jutott egy kétségbeesett ötlet.

-Suiton: Kaihoudan. – kiáltottam majd egy vastag vízsugár robbant ki a számból.

Ezzel a manőverrel két legyet ütöttem egy csapással, először is képen spricceltem a pókot, amitől kissé megzavarodott. Másodszor akkora lendületet sikerült szereznem, hogy leszakadtam a hálóról majd nagy puffanással értem földet. Gumilabdát megszégyenítő gyorsasággal pattantam fel nem törődve a bordáimba nyilalló fájdalommal és, hogy majd leszakadt a karom. Pár pillanattal később a lény mellém ugrott miközben csöpögött róla a víz. Megpróbált megmarni én azonban kitértem az útjából így helyettem az egyik fa törzsébe harapott bele, láttam, ahogyan folyt ki belőle a zöldes színű méreg. Mivel a korábbi támadása miatt a kunaim hozzá ragadt a csuklómhoz így nem tudtam elővenni a kardomat. A következő pillanatban rám vetette magát és csak a kuniam tartotta vissza attól, hogy halálra marjon. Egyszer-kétszer belerúgtam a potrohába, amitől kissé megemelkedett utána viszont ismét rám tehénkedett. Mikor már arra gondoltam, hogy elérkeztem az utam végére egy furcsa hangot halottam, amire még a pók is felfigyelt. A közeli susnyásból egy tíz év körüli gömbölyded alkatú fiú lépett ki teli torokból kiabálva.

- Takonypóc! Takonypóc hol vagy!?

Sárga-zöld vonalas pólót viselt, és ha jól láttam a kezében tartott valamit.

- Takonypóc a kedvencedet hoztam legyes kalács! Gyere elő vagy megeszem helyetted! - mikor meglátott minket fülig érő mosollyal indult el felénk. – Végre megvagy te haszontalan.

A dög úgy remegett akár a kocsonya majd megpróbált kereket oldani, de nem volt elég gyors, mert a fiú mellette termett és ráhúzott egy méretes nyakörvet.

- Kösz, hogy megtaláltad Takonypócot. Errefelé kirándultunk és megszökött tőlem. Nemrég kaptam ajándék… - nem tudta folytatni ugyanis a közelben egy gong szólalt meg. - Mennem kell. Viszlát később.

Mikor elbúcsúzott olyan ördögi mosollyal nézett rám, amit soha nem láttam még azóta se. Végignéztem, ahogyan elvonszolja a pókot majd mikor magamhoz tértem a sokból felkeltem és leporoltam a ruhámat.
- Szóval így őrződ a gyümölcsöst! Földön fekve!
A megbízói önimádó fiacskája volt az és elég dühösnek látszott.
- Egy csomó pénzt kifizetünk, neked te meg csak henyélsz? Hasznosabbra is el tudnánk költeni például, vehetnénk egy új hajvasalót nekem, de nem egy ilyen naplopót kell fizetni. Nem vagy te ninja csak egy közönséges tolvaj. Vedd úgy, hogy ki vagy rúgva, majd én elintézem ezt a lopásos ügyet.
Még mindig itt vagy megmondtam, hogy nincs rád többet szükség. Nem tehettem mást, mint sarkon fordultam és elindultam hazafelé ám ismét megütötte a fülem az a nyafogó hang.
- Végre megvagy! Ki vagy te, hogy nyáron bundában szeded itt a málnát? Jáááááj!
Mint kiderült egy medvét zavart meg nassolás közben, ami a mackónak egyáltalán nem tetszett. Nem hagyhattam, hogy azt az idiótát darabokra szaggassák ezért akcióba lendültem. Előkaptam néhány senbon tűt és a pók mérgébe mártottam őket majd dobtam. Mindkettő a vadállat nyakába fúródott, amitől az rögtön rongybabaként esett össze. A fiú megúszta, néhány apró karcolással, amit a ruhájáról már nem lehetett elmondani. Felfogattunk néhány erős férfit, akik segítettek elvinni a mi kis bélpoklos bundás barátunkat. Ekkor tanultam meg, hogy egyetlen küldetést sem szabad könnyedén venni mindegy milyennek látszik.

/A történet a múltban játszódik úgy másfél évvel az után, hogy Katana genin lett vagyis körülbelül két és fél éve. Végül itt egy kép a kisállat tulajdonosáról vagyis valami hasonló. Egy szóval sincs írva, hogy ő lenne ott igaz az sem, hogy nem ő az./
Kawaii Katana Latest?cb=20130129062727

Terumi Mei Hétf. Jan. 30 2017, 18:48

Kedves Katana!

Mint azt ígértem, elolvastam, mivel most időm is engedi.
Ahogy olvastam, kicsit ironikusnak éreztem ezt az egészet - hogy találtad ki, hogy rettegek a pókoktól? Very Happy

"Olvassa Mei, mert fél a pókoktól." XD Persze biztos nem volt ilyen háttértörténete az élményednek, én élveztem, sőt! Röhögtem szinte minden egyes bekezdésen - még most is forró az arcom a nevetéstől. Tökéletesen beillesztetted a segédmondatokat, és ez viccessé is tette a helyzetet: "Nagyon szimpatikus vagy. Nekem nem, de valakinek." Very Happy

És társai.
Egy szó, mint száz, legközelebb figyelj oda, hogyha befekszel egy fa alá, akkor nézz körbe, mert legközelebb egy denevércickánygőte fog megköpködni mocsári zoknival.

Jutalmad +10 chakra, és +2000 ryu a megbízás teljesítéséért (Az öreg volt olyan kedves, hogy kifizessen)!

**Katana** Szomb. Feb. 04 2017, 12:31

Próba

Az a nap is pont úgy indult akárcsak az összes többi. Kora reggel kipattantam az ágyból, elintéztem az ügyes bajos dolgaimat, felöltöztem, összepakoltam a szobámat, majd lementem reggelizni. Édesapám mindig azt szokta mondani a reggeli a nap legfontosabb étkezése, ezúttal viszont én csak pár szelet vajas kenyeret ettem. Mikor mindennel végeztem elindultam a Mizukage palotája felé, hogy megtudjam aznapra milyen feladatot szán nekem. A genineket legtöbbször csapatokban osztották és így küldték őket a küldetésekre ám akadtak kivételek. Ha úgy döntött a Mizukage, hogy a feladat nem túl veszélyes, esetleg a shinobi elég képzett, akkor csak egyetlen egy embert küldött. A sok munkának hála én is ebbe a csoportba tartoztam, aminek nagyon örültem. A magam ura voltam, nem parancsolt nekem senki és úgy intéztem a dolgokat, ahogyan nekem tetszett. Igaz volt ennek hátulütője is miszerint senki nem segített, ha bajba kerültem pedig nem egyszer jól jött volna az erősítés. Nem mintha olyan veszélyes feladatokat kaptam volna, ám mindig becsúszhat egy kis gikszer. Visszatérve arra a bizonyos napra, egy elég furcsa feladatot kaptam miszerint vigyáznom kellett három lányra. Papnőnek készültek és ezért egy félre eső helyre küldték őket, hogy zavartalanul meditálhassanak és imádkozhassanak. A felügyelő nőjüknek dolguk akadt ezért engem kértek fel rá, hogy egy napig vigyázzak rájuk, és amiben csak tudok, segítsek nekik. Megkérdeztem, hogy miért nem az egyik kunoichit adták ezt a feladatot mire azt a választ kaptam, hogy külön engem kértek erre a feladatra. Nem tudtam mire vélni a dolgot hisz egyetlen szerzetest sem ismertem azonban a munka az munka. Rögvest el is indultam a megadott helyre, ami vajuk be nem volt éppenséggel közzel. Nagyon sokat kellett futnom ahhoz, hogy ideérjek és bár remek formában voltam egy kissé leizzadtam. Egy kisebb hegy tetején volt a szentély, ami ha jól láttam csak pár szobából állhatott. Ha valaki el akart vonulni a világ elől annak ez a hely tökéletesnek bizonyult, mert nem járt arra a madár sem. Egy jó dolgot azért el lehetett mondani róla, hogy a közelében egy meleg vizű forrás helyezkedett el. Kopognom sem kellett rögtön nyílit az ajtó és a vezetőnő beinvitált. Ötven év körüli szőke hajú, szemüveges nő volt.

-Kerülj beljebb bizonyára te vagy Katana. Már nagyon vártalak téged.

-Üdvözlöm, igen.

-Szívesen bemutatnálak, a lányoknak azonban nagyon kell sietnem. Még egyszer köszönöm, hogy elvállaltad a feladatot, sokat segítesz ezzel. Mivel kissé kies helyen lakunk nincs nagy esély arra, hogy bárki megtámadná a lányokat, de fő az óvatosság. A ház körüli teendőkben kellene segítened, és ha gondolod, nyugodtan megfürödhetősz a forrásban mi is előszeretettel használjuk. Most mennem kell, viszlát. – erre fölkapott a földről egy csomagot és már ott sem volt.

Kicsit furcsa volt számomra, hogy mikor ő ott volt ki védte meg a lányokat, mert nem tűnt valami harciasnak. Talán a tapasztalatlanságom végett nem figyeltem fel arra, hogy egy szóval sem figyelmeztetett arra nehogy elkövessek valami illetlenséget. Bár meglehet azért nem tettem, mert maximálisan megbízott a Kirigakureiekben és ez által bennem is. Elindultam, hogy megkeressem a védenceimet, ami elég könnyű feladatnak tűnt. Éppen be akartam kopogni a hozzám legközelebb álló ajtón, mikor különös hang csapta meg a fülemet. Vidám gondatlan nevetgélés, kiabálás és valami különös puffanó hang. Beletelt pár pillanatba mire rájöttem, hogy odabent éppen párnacsatát játszanak. Én személy szerint elég nagy marhaságnak tartottam és semmi értelmét nem láttam. Úgy véltem sokkal hasznosabban is eltölthették volna az idejüket azonban nem azért mentem oda, hogy ítélkezzem, hanem, hogy vigyázzak rájuk és segítsem őket.

-Szerintetek milyen lesz?

-Kicsoda?

-Hát az a fiú, aki ide jön ránk vigyázni.

-Jó, hogy mondod nekem teljesen kiment a fejemből.

-Hát nem is csodálom amilyen eszed van. - itt egy tompa puffanást halottam.

-Úgy halottam a ninják mind jóképűek akár a szuper modellek és nagyon erősek.

-Jó is lenne, de amilyen szerencsénk van, egy kriptaszökevényt sóznak a nyakunkra.

-Nem tudom miért kéne nekünk segítség, arra a kis időre simán el lennénk mi hármasban.

-Ebben igazad van szerintem amint meg jön, mondjuk meg neki, hogy nincsen rá szükségünk, mert már nagylányok vagyunk.

-Nem tudom én azért nem bánom, hogy itt van. Mégis csak három hónapja élünk itt elszigetelve és a pápaszemesen kívül senkivel sem tudtunk beszélgetni.

-Ja, mondasz valamit. - erre folytatták a párnacsatát.

Nem akartam kihallgatni a beszélgetésüket azonban legbelül kíváncsi voltam mi folyik odabent ám gondolatban leszidtam magamat. Keményen hármat koppantottam az ajtón mire bent néma csönd lett.

-Tessék? – kérdezte kórusban a három megszeppent lány.

-Én vagyok az Katana Kirigakureből. Csak köszönni akartam. A vezető sietett ezért már elment. Bemehetek hozzátok?

-Hogyne persze. – halottam, ahogyan leugrott az ágyról és az ajtó felé rohant majd hirtelen megtorpant. – Izé akarom mondani, várj, egy pillanatot mindjárt jöhetsz.

Ide-oda futkostak és közben sugdolóztak ám ez a korábbinál is halkabb volt így nem értettem miről beszélnek. Pár perccel később ismételten elcsöndesedtek és végre bemehettem. Bent mindegyik lány a saját ágya előtt állt egyiküknek barna, másiknak kék, harmadiknak pedig zöld haja volt. Olyan idősek lehettek, mint én vagy talán egy picivel öregebb. A zöld hajúnak látszott a pizsamája a nyakánál a kéknek pedig kint volt a ruha a derekánál. Nem kellett sokat agyalnom, hogy rájöjjek pizsamában játszadoztak utána pedig sebtiben öltöztek fel.

- Üdvözletem.

-Üdvözletem.

-Üdvözletem Kawaii Katana vagyok.

-Mika.

-Inako.

-Saki.

-Bizonyára tudjátok, hogy holnapig együtt leszünk, ha esetleg bármit tehetek, értetek kérlek, szóljatok. Ja és nem kell olyan feszültnek lenni. – bagoly mondta verébnek.

-Meglesz. –mondták kórusban.

-Vágok egy kis fát estére. - erre sarkon fordultam és kimentem a ház elé fát hasogatni.

Oda kint gyorsan megtaláltam a fejszét így hát neki is láttam a munkának. Egyiket vágtam szét a másik után ráadásul elég meleg is volt. Felülről csak a pólómat hagytam ily módon folytattam a hasogatást. Azt ösztöneim azt súgták nekem valaki árgus szemekkel figyel engem. Először arra gondoltam, hogy, tolvajok azok és éppen kifürkészik a célpontot majd eszembe jutott egy másik lehetőség. Éppen időben néztem az ablak felé, hogy lássak, három árnyat amint elsuhan. Megfordultam és a szemem sarkából láttam amint a három lány előmerészkedett és engem bámult. Sosem tartottam magamat jóképűnek, igaz rondának sem bár az se zavart volna. Azok a szegény lányok túl sokáig voltak elszigetelve így egy kicsikét jobban érdeklődtek irántam a kelleténél. Mikor végeztem a zöld hajú kijött és meghívott egy kési ebédre, amit én elfogadtam. Körbeültük az asztalt majd közösen elfogadtuk a szerény ebédet. Először nem szóltunk egy árva szót sem, azonban időnként cinkos pillantást vetetek egymásra.

-Mond Katana honnan jöttél?

-Kirigakureből?

-És te tényleg ninja vagy?

-Igen.

-Van barátnöd?

-Nincs.

-Úgy látom elég szűkszavú vagy.

-Igen.

-Beszélni nem igazán tud, de legalább cuki, akárcsak a neve. – susogták egymás között.

-Ti miért vagytok itt?

-Hogy érted ezt?

-Túl fiatalok vagytok és csinosak ahhoz, hogy magányban éljétek le az életetek hátralevő részét.

-Mily meglepő kedves is tudsz lenni.

-Alkalmanként.

-De máskor miért vagy olyan sótlan?

-Nem csevegni jöttem.

-Azt hiszem Hanae sensei magával vitte a szoba kulcsát így nincs hol aludnod. Ha szeretnéd, alhatnál a mi szobánkba.

-Nem, jó nekem itt kint.

-De itt nem lehet aludni.

-Nem aludni jöttem.

-Már megint kezded.

-Sajnálom, mondták már nem vagyok egy könnyű eset.

-Spongyát rá.

-Látjuk és mi a véleményed, hogy három ilyen gyönyörű lánnyal töltöd az éjszakát?

-Hát, ijesztő.

-Miért lenne az? – kérdezte nevetve.

-Párszor már porul jártam.

-Mit csináltál?

-Hittem neki. Megkért, hogy segítsek a macskáján majd mikor már tele voltam karmolással nevetve közölte neki nincs is macskája.

-Micsoda egy ri… akarom mondani caf..

-Azt szeretné mondani nagy szemétség volt tőle.

Evés után segítettem elmosogatni majd bejártam a környéket, de nem találtam semmiféle veszélyre utaló nyomot. A lányok takarítgattak, imádkoztak én meg közben idegesen ténferegtem, sosem szerettem a tömeget, azt főleg nem, ha minden szem rám szegeződik. Eljött az este így elhatározták, hogy elvonulnak fürödni. Váratlanul a lányok elkezdtek sikítani mire én elindultam feléjük. Már nem voltak a vízben, hanem a szárazföldön rohantak felém kiabálva, méghozzá anyaszült meztelenül. Azt ordítozták, hogy valami rájuk ugrott és a hajukban mászik. annyira meg voltak ijedve, hogy észre sem vették nincs rajtuk ruha. Én persze rögtön tudtam, hogy mi a teendőm és gondolkodás nélkül akcióba is léptem.

-Kirigakure no jutsu. – kiáltottam és a környéket pár pillanat alatt sűrű ködfelhő burkolta be.

Semmit se lehetett látni majd felhangzott egy rémült sikoly egy második végül pedig egy harmadik. Feloszlattam a ködöt mire ott állt előttem három gyönyörű leányzó törölközőbe burkolózva.

-Nincs mitől tartanotok. Ezek csak gumi bogarak. Meséljétek el mi történt.

-Mi csak békésen fürödtünk aztán halottunk egy nagy durranást utána pedig gusztustalan bogarak röpködtek mindenfelé.

Körbenéztem és találtam egy dobozkát bizonyára abból robbanhattak, ki vagyis ez egy csapda volt.

-Ugye, nem te találtad ezt ki? – elég volt egy szigorú pillantás, hogy meggyőzzem arról nem én szórakoztam velük.

-Ezt valaki korábban szerelte fel.

-De miért?

-Fogalmam sincs, de jobban tennénk, ha visszamennénk.

Így is tettünk ők bezárkóztak a szabályukba én pedig egész éjjel őrködtem. Ilyenkor sajnáltam egy hangyányit, hogy egyedül dolgozom, ugyanis több ember nagyobb területet tud az ellenőrzése alatt tartani. Úgy éjféltájban megkértek a lányok menjek be, mert ők félnek ott bent egyedül. Nem tartottam valami bölcs dolognak, de végül teljesítettem a kérésüket. Az a három szépség ott ált előttem mindegyikük a hajával megegyező pizsamában.

-Szerintem senki sincs odakint?

-De ki tehette ezt?

-Fogalmam sincs. Azaz, még nincs.

Végül senki nem aludt egész éjszaka beszélgetünk pontosabban ők beszélgettek én többnyire hallgattam. Reggel Hanae sensei-nek elmeséltem mi történt ám ő igyekezett megnyugtatni, hogy nincs semmi baj. Nem tudom mi lehetett az a sürgős dolog, de nagyon kipihentnek tűnt és kellemes illat áradt felőle. Mikor végre hazaértem leadtam a jelentésemet a Mizukagének ő pedig egy borítékot adott nekem a megbízótól.

Katana te nem tudod, én ki vagyok, én viszont nagyon sok mindent tudok rólad. Néhány hónapja a palotámban jártál és a lányom arra próbált rávenni, hogy vedd el feleségül. Én ezt nagy felelőtlenségnek tartottam és határozottan tiltakoztam ám Akahana pont olyan, mint az anyja volt, ha egyszer a fejébe vesz valamit lehetetlen meggyőzni. Mindig úgy gondoltam, hogy vele egyenrangú férfihoz kell mennie, ám ő nagyon ragaszkodott hozzád. Úgy döntöttem bebizonyítom, mennyire nem illetek egymáshoz ezért bevetettem a befolyásomat és elküldtelek testőrnek azokhoz a lányokhoz. Te viszont megmutattad, hogy talpig becsületes vagy és tisztességes nem használtad ki a helyzetüket. Beláttam, hogy a pénz nem minden és, hogy melletted biztonságban lenne. Egy szó, mint száz áldásomat adom, rátok előtte viszont legyen belőled valaki, hogy el tud tartani a feleségedet.

-Abban a családban mindenki meghibbant? – mondtam dühösen majd összegyűrtem a papírt és hazaindultam.

/Ez a történet nem a közel múltban játszódik hanem körülbelül másfél évvel Katana geninné válása után. Most 16 és 12 évesen lett genin./

Uzumaki Kushina Hétf. Feb. 06 2017, 15:09

Kedves Katana,

vicces történetet olvashattam, viszont egy picivel több leíró részhez szokhattam tőled; most mintha a párbeszéd oldalára billent volna a mérce.

Jutalmaid:

kp: +1500 (írd fel az adatlapodra)

ch: +6 (380+6=386)

Üdv,

Kushina

**Katana** Vas. Ápr. 30 2017, 23:55

Magánakció
(Bicebóca sorozat 5. rész)
Azon a napon történt ez mikor is elhatároztam, ha törik, ha szakad, elmegyek az irodába és elvállalok valami munkát ugyanis otthon halálra untam magamat. Nem szeretnék senkit sem a részletekkel untatni a lényeg, hogy egy küldetés félresiklott és én egy picikét lesérültem. Nem kell megijedni nem volt olyan komoly majdnem egy évvel később már képes voltam mankó segítségével járni hála a medikusoknak és néhány kedves barátnak. Igaz még közel sem voltam száz százalékos, de már nem bírtam tovább elviselni a semmittevést. Elolvastam az összes tekercset és könyvet, amit csak találtam a lakásban és kitakarítottam a szobámat kétszer. Eleinte az edzéssel tereltem el a figyelmemet, hogy visszaszerezzem a régi erőmet azonban egy idő után kevésnek bizonyult. Kalandra vágytam egy kis akcióra, hogy végre csinálhassak valami izgalmasat erre sajnos nagyon kevés esélyt láttam ezért csak meditáltam a nappali közepén. Egyszer csak valami furcsa neszre lettem figyelmes és mikor kinyitottam a szememet nem láttam semmi szokatlant. Azt hittem képzelődtem, ám pár pillanattal később megismétlődött az a kopogásszerű zaj.
- Hé Katana, itthon vagy?
Amilyen gyorsan csak tudtam felkeltem a földről a hónom alá kaptam a mankót és kibattyogtam a bejárati ajtóhoz. Egy pápaszemes vézna chunin állt előttem egy köteg papírra a kezében. Máskor is láttam már ezt a shinobit és mindig valamilyen iratokat voltak nála ezért magamban elneveztem titkárnőnek.
- Üdv Katana. Elnézést, amiért ilyenkor zavarok, azonban fontos dologról lenne szó.
- Semmi baj kérlek, kerülj beljebb.
- Arra nincs időm ezért gyorsan a tárgyra térek. Egy küldetésről lenne szó. Tudom még nem gyógyultál meg azonban emberhiányban küszködünk. Eddig is kevesen voltunk, de most egy csomó genin ment betegszabadságra állítólag valamilyen hasmenéses járvány kapta el őket. A megmaradtak megfeszített tempóban dolgoznak ám sajnos ez is kevésnek bizonyult ezért gondoltunk rád. Nem kell megijedni egy könnyű, laza munkát kapsz, amit még a te állapotoddal is könnyedén meg lehet oldani. Nos, elvállalod?
- Persze. – igyekeztem nem felkiáltani örömömben.
- Örömmel halom, itt van pár papír ezen mindent megtalálsz. Hajnalban kell, megérkeznek a helyszínre és végrehajtani a műveletet.
Ránéztem a papírosra és rögtön szemet szúrt nekem egy aprócska bökkenő.
- Ez a falu túl messze van, ilyen lábbal nem érek oda időbe, legfeljebb ha most elindulok.
- Nem szükséges. Beszéltünk egy kereskedővel, akinek pont ott van dolga. Elvisz téged, majd ha végeztél haza is hoz. Most, hogy mindent tisztáztunk én megyek is, viszlát és sok szerencsét. – ezzel egy füstfelhőben eltűnt.
El sem tudom mondani mennyire boldog voltam, hogy újra hasznosnak érezhetem magamat. Visszasétáltam a nappaliban leültem a heverőre majd nekiálltam átnézni a papírt milyen feladatot is kaptam. Mikor először végigolvastam nem akartam hinni a szememnek ezért még egyszer átnéztem. Az örömöm hirtelen haragba váltott át és dühömbe összegyűrtem a papírost ám néhány mély levegővétel után sikerült lecsillapodnom. Az egyik faluban létrehoztak egy meglehetősen különös ünnepet, ami nagyon hasonlított a karácsonyhoz. Azt a nevet adták neki, hogy húsvét amiről én először azt hittem, hogy egy húsevő versenyről van szó. A lényege, hogy ezen a bizonyos napon megjelenik egy nyúl és ajándékot hagy a gyerekek. Ő viszont nem édességet vagy játékot hagy hátra maga után, hanem színesre festett tojásokat. A másik különbség az, hogy mindenkinek ad ajándékot nem kell hozzá jó gyereknek lenni. Én úgy tudtam, hogy csak a nyulak és néhány gyík féle tojik tojást igaz volt még egy csomó dolog, amiről nem tudtam. Azt is furcsálltam, hogy erre a feladatra egy képzett shinobitbérelnek fel pedig sokkal olcsóbb és egyszerűbb lenne, ha a szülők maguk tennék a fészekbe a tojásokat. Ha ez nem lett volna elég a felkérés szerint fel kellett vennem egy nyúl alakját és úgy szétszórni a tojásokat. Sajnos már nem tehettem semmit a feladatot elfogadtam tudom én voltam az ostoba, hogy nem kérdeztem meg miről lenne szó. Túlságosan ki voltam éhezve egy kis izgalomra ráadásul egy ninja nem kérdez, csak teljesíti a kapott parancsot.

Hajnalban meg is érkezett a szekér a házunk elé, ahogyan a pápaszemes megígérte. Nem volt valami puccos kocsi azonban a célnak tökéletesen megfelelt. A kereskedő is hétköznapinak tűnt barna haj, zömök alacsony test, álmos tekintet. Tisztán látszott rajta, hogy nem volt hozzá szokva a korán keléshez.
- Patanyfel kisöreg, mert sosem fogunk oda érni. – beszéd közben akkorát ásított, hogy még az állkapcsa is beleroppant.
Amint felszálltam azon nyomban elindultunk és utazás közben mindketten hallgattunk. Én azon agyaltam, hogy mégis honnan a fenéből szerezzek húsvéti tojásokat ugyanis ezt a szemüveges elfelejtette megemlíteni. Mivel még nagyon korán volt így csekély volt rá az esély, hogy nyitva lett volna valamely üzlet. Ráadásul nem igazán halottam olyasmiről, hogy valakit festett tojásokat árulna. Ahogyan ott üldögéltem véletlenül megcsúszott a kezem és megragadtam egy terítőt, amit egy kosárra terítettek. Abban a szent pillanatban előbukkantak azok a fránya tojások. Meg akartam kérdezni a mellettem ülő férfit miért nem szólt ám ő nem felelt a kérdésemre. Hiába szólongattam semmire sem reagált és mivel lehorgasztotta a fejét már azt hittem rosszul van és elájult. A mutató ujjammal gyengéden megböktem az oldalát, amitől végre magához tért és riadtan tekingetett körbe.
- Mi az, mi történt? Ja, csak te vagy az miért zavartál meg?
- Maga aludt?
- Hát persze, otthon nem tudtam ezért itt kell, de nem kell betojni a ló, tudja az utat. Most pedig hadjál aludni. Ha tudtam volna, hogy ilyen korán indulunk több pénzt kértem volna és vettem volna egy jobb kocsit. – morogta az orra alá.
- Mit mondott?
- Én? Semmit.
Ez nagyon furcsán hangzott tekintve, hogy azt mondta nekem a pápaszemes, hogy úgyis erre fele van dolga és nem említette, hogy felbérelték. Habár nem voltunk legatyásodva azért nem szórtuk ész nélkül a pénzt csak arra költött a falu, ami feltétlenül szükséges.

Valamennyivel hat előtt érkezhetünk meg azért az egész környék még békésen szendergett. Ez jó hírnek tűnt ugyanis sosem szerettem, ha néztek miközben a munkámat végeztem. Azonban nagy sajnálatomra volt egy rossz hír is miszerint az nem egy kis falú volt több tucat házból állt és majdnem mindegyik előtt volt egy kis fészek. Az összes mellett aprócska fehér kavicsok hevertek, amiknek nem értettem a jelentőségét azonban mindegyik fészek mellett volt néhány darab. Pár percnyi töprengés után rájöttem, hogy ez bizonyára jelzés a húsvéti nyúl számára, hogy melyik háznál hány gyerek lakik. Normál esetben nem lett volna semmi gond akkor viszont kétségesnek tűnt a siker. Ráadásul mindent nyúl alakban kellett volna végre hajtanom és így maximum csak egy tojást tudtam volna magamnál tartani. Panaszkodással nem mentem semmire ezért úgy határoztam eleget tépelődtem. Magamhoz vettem néhány tojást majd elindultam az legközelebbi ház felé azzal a céllal, hogy majd ott végrehajtom az alakváltó jutsu. Meglepődtem mikor megpillantottam a fészekben két gyönyörű szép hímes tojást. Először nem tudtam mire vélni majd úgy gondoltam néhány családnál a szülök maguk gondoskodtak a meglepetésről. Egyel arrébb ugyan az a látvány fogadott, sőt még az mellett is és ez nem lehetett véletlen. Az utca túloldaláról hirtelen zajt halottam és még időben odafordítottam a fejemet. Egy ember nagyságú nyúl rohant át az úton, amit először nem is akartam elhinni. Persze halottam ninju nyulakról azonban valami azt súgta itt másról van szó. Végül elindultam, hogy kiderítsem ezt a rejtélyt. Néhány percig bolyongtam fel s alá azonban nem találtam semmit majd a hátam mögül ismét zajt halottam. Lehajoltam felvettem a földről egy kavicsot majd megfordulva egyből az idegen felé hajítottam, amitől az fájdalmas felkiáltott és elesett. Lassan odabattyogtam mellé és azt kellett látnom, hogy egy jelmezes fiú volt, aki kicsit még hasonlított is rám.
- Mi a fenét művelsz? És miért nem vagy átöltözve.
- Átöltözve?
Igen. Az a lány megmondta csak akkor fizet minket, ki ha jelmezben szétosztjuk a tojásokat. Siess, mert a többiek megelőznek, és aki többet kioszt, annak nagyobb jutalom jár. – ezzel fölkelt leporolta magát majd elsietett.
Nem halottam róla, hogy más ninjákat is megbíztak volna, ezzel a feladattal bár lehet, hogy a megbízó visszamondta a megbízást. Visszatértem a szekérhez majd elindultunk hazafelé remélve, hogy ott válaszokat lelhetek. Pár órával később mikor kitett a Mizukage irodája előtt a kezembe nyomott egy üres kosarat.
- Mi ez?
- Hát egy üres kosár.
- De miért adta ide?
- Hát, hogy bebizonyítsd, hogy elvégezted a munkát te gyagya. És én még azt hittem, hogy ostobákat nem vesznek fel shinobinak. Na, viszlát. - ezzel suhintott egyet a kantárjával és már el is ment. Amint meglátott a pápaszemes mosolyogva üdvözölt és gratulált a nagyszerű munkához.
- Látom a kosarad üres és kaptam néhány üzenetet miszerint meglestek miközben kiosztottak az ajándékokat. Bár azt mondtam nyúl alakját vedd fel a sérülésed miatt elnézem a jelmez nagyon jó ötlet volt. Nagyon szép munka volt.
Úgy tűnt az a nap egyik ámulatból esek, a másik után fogalmam sem volt róla miket hadovál, de megpróbáltam kideríteni. Először kaptam egy feladatot és váratlanul valaki fölajánlotta puszta önzetlenségből, hogy elvisz. A jótevő kikotyogta, hogy valaki jól megfizette majd a faluban találtam egy fiút, aki többedmagával engem akart eljátszani. Nekik is búsás jutalom ütötte a markát és tőle megtudta egy lány a felelős mindenért. Mintha egy titokzatos erő azt a látszatot akarta volna kelteni, hogy én teljesítettem a küldetést. Egyetlen egy embert ismertem, akinek sok pénze van és venné a fáradságot, hogy rajtam segítsen.

- Akahana.
/Ez a történet nem a közelmúltban játszódott hanem körülbelül 1, évvel ezelőtt./

Hyuuga Hinata Hétf. Május 01 2017, 17:16

Kedves Katana!

Üdítő változatosság lett volna ez a küldetés a sok karaván kíséréses és védelmezős mellett, mert egy eddig páratlan koncepcióval álltál elő. Azonban azt figyelembe kell venned, hogy ez nem egyeztethető a Gundannal, ezért csak nehéz szívvel tudnám elfogadni az élményedet. A húsvét, mint olyan nem képezi részét jellemzően sem a japán kultúrának, sem a Naruto világának. Kérlek, ennek fényében javítsd az írásodat, hogy újra értékelhessem! ^^

Hinata

Hyuuga Hinata Vas. Május 07 2017, 13:50

Szép napot!

Átolvastam ismét az írásod és sajnos azt kell mondanom, hogy a koncepció továbbra sem illeszthető bele a Gundan világképébe. A küldetésed így tehát nem fogadom el, már nincs lehetőséged az ismételt átjavítására. Ennek ellenére értékeltem a fáradozásaidat és az ötleteidet. Május hónappal viszont már tudsz írni egy teljesen új történetet. Ne csüggedj, merj egyedi lenni! Kíváncsian várom, hogy mit találsz ki legközelebb! Smile

Hinata

**Katana** Hétf. Júl. 31 2017, 23:53

A démoni uszonyat

Ezen a napon éppen hazafelé indultam egy könnyed küldetésből, azonban meg kellett állnom egy kis falucskában. A gyomrom majd kilyukadt olyan éhes voltam, ez van, ha egy shinobi megfeledkezik a felszerelés ellenőrzéséről. Édesapám szépen odarakta a bentot a konyha asztalra még lefekvés előtt, én viszont fogalmam sincs mi okból, de elaludtam. Hét óra is elmúlott mire felkeltem ezért gyorsan magamra kaptam a ruháimat és villámgyors léptekkel elszáguldottam a Mizukage irodájához. Semmi mást nem felejtettem otthon csak azt a fránya ételes dobozt és habár a ninjáknak túrniuk kell dacolni a fájdalommal, éhséggel, a természet csapásaival úgy véltem nem lehet baj, ha bekapok valamit. Egy számomra ismeretlen falucskára sikerült rábukkannom és abban reménykedtem, hogy találok egy boltot vagy esetleg egy rámenest ahol megtölthetném a bendőmet. Mielőtt viszont betértem volna, különös dologra figyeltem fel, mégpedig egy érdekes lábnyomra. Úszóhártyája volt akár egy kacsának azonban még sosem halottam azelőtt ötvenes lábú szárnyasról. Nem sokáig foglalkoztam vele egyszerűen betudtam annak, hogy nem sokat tudok az állatvilágról. Maga a falu nem volt valami nagy, legfeljebb egy-két tucat ház alkothatta, ám ami különös volt, hogy a legtöbbje lakatlannak tűnt. Az udvarokban égig ért a fű, az ablakokon nem lehetett átlátni olyan piszkosak voltak és egy teremtett lelket sem lehetett látni. Már arra kezdtem gondolni, hogy sikerült egy szellem várost találnom mikor ínycsiklandó illatok csapták meg az orromat. Arra a következtetésre jutottam, hogy valakinek mégis csak maradnia kellett, mert a semmiből mégsem jöhettek ilyen csodálatos szagok. Egy kis büfés kocsihoz vezetett az utam mely mögött egy barátságos tekintetű idős férfi állt. Úgy saccoltam körülbelül hetven éves lehet a haja összes volt és kissé kopaszodó és valamiért nagyon bánatosnak tűnt. Mikor közelebb értem rögtön felderült az arca és integetett nekem, hogy menjek oda hozzá.

- Köszöntlek minálunk. Mi járatban vagy erre felé? Éhes vagy?

Meg sem tudtam szólalni, mert a gyomorom váratlanul elkezdett korogni és az elhagyatott házakról visszacsapódott hang miatt olybá tűnt mintha egy bomba robbant volna.

- Nem is kell válaszolnod egy pillanat türelmet, kérek, és máris falatozhatsz. Egy büfésnek öröm, ha éhes vendég tér be hozzá, de még nagyobb, ha elégedetten távozik. Tessék jó étvágyat.

Elém rakott egy teljesen hétköznapi zsömlét csak úgy magában üresen. Meg akartam kérdezni, hogy nem jár-e mellé még valami azonban olyan éhes voltam inkább nem panaszkodom, megeszem, amit kaptam. Mikor beleharaptam a fellegek közt éreztem magamat minden ízlelő bimbóm táncot járt a gyönyörűségtől mintha megszilárdult boldogságot ettem volna. Annyira jól esett, hogy azon kívül még hármat ettem meg a jóllakottságomat pedig egy hangos böfögéssel jeleztem.

- Bocsánat.

- Semmi gond, az a fő, hogy ízlett. Gondolnád, hogy ma te voltál a harmadik vendégem? Bizony ám. Az első egy barna göndör hajú lány volt, aki megkért meséljek neki a faluról, majd elment nyomozni. Utána egy nagy barna kutya ballagott, aki egyetlen harapással kis híján az összes zsömlémet felfalta majd ő is odébb állt. Már csak ez a néhány darab maradt amit neked adtam most várom az utánpótlás, de fölösleges. Senki sem jár már erre jó ideje.

- Miért?

- Hát ez egy elég hosszú történet.

- Ráérek.

- Rendben van. Mikor gyerek voltam lecsapolták a kis halas tavat, ami itt állt a falu mellett mondván kell a hely. Néhányaknak ezt nem tetszett, mert tetszetős egy kis tó volt és sok finom halat lehetett benne fogni. A tavat lecsapolták a halakat pedig eladták azonban volt egy nő, aki azt mondta egy napon a halak szellemi bosszút fognak állni. Úgy egy hónappal ezelőtt beteljesedni látszott a jóslat, mert egy különös teremtmény tűnt fel a semmiből. Olyan volt, mint egy óriási tükör hal kezekkel és lábbakkal és nagyon szörnyű látvány nyújtott. Minden halálosan meg volt rémülve tőle és így az emberek nagy része elöltöztek nyugodtabb vidékekre.

- De maga nem.

- Én már láttam sok mindent életem során, így nem rémülök meg egy könnyen, viszont ha nem javul a helyzet nekünk is menni kell. Ha nincs, akinek eladjam a zsömléket miből fogunk megélni? Egyszer még Kirigakurebe is írtunk bár nem volt sok pénzünk. Küldtek egy képzett shinobit, egy chounint. Különös egy alak volt annyi szent nem felejtem el, amíg élek. Hosszú vállig érő fekete haja volt sötét napszemüvege és akkora bajsza, hogy az egész száját eltakarta. H ez nem lett volna elég, annyira raccsolt, hogy alig lehetett érteni miről beszél. Pár perc múlva ő is elhagyta a falut méghozzá sikoltva és azt tanácsolta kövessük a példáját, mert az a lény legyőzhetetlen.

Kicsit furcsálltam a ninja rangját ám ezt annak tudtam be, hogy a büfés már öreg és a fejében összekeverednek a dolgok. Az az illető viszont egyáltalán nem volt ismerős számomra, nem mintha mindegyiket személyesen ismertem volna.

Egy majd két méteres sötét bőrű, kopasz, harminc év körüli fickó jelent meg egy ládával benne több tucat ízletes zsömlével.

- Papa meghoztam.

- Köszönöm, tedd csak le oda. Engem itt mindenki így szólít, mert én vagyok a legidősebb te is hívj nyugodtan ezen a néven. Ő Toma, segít nekem és mamának az árusításban, mert ilyen idősen már nem bírjuk.

- Nagyon szívesen teszem.

Ő egy igazi arany ember. Mások elköltöztek mikor jött a vész ő pedig ideköltözött ráadásul nem fogad el egy fillért sem.

- A jó tett önmaga jutalma.

Mikor lerakta a zsömléket egy papír darabka kiesett a zsebéből ám azon nyomban felkapta, de szerencsére vethettem rá egy pillantást. Toma volt rajta amint át vesz, valamiféle díjat vagy kitüntetést nem igazán értettem ezt miért nem láthatja más. Nem tudtam sokáig ezen töprengeni ugyanis megjelent egy rendkívül ronda ellenszenves nő. Az állkapcsa kissé elől állt akár egy vadállatnak a homloka szintén kidudorodott és úgy nézett mindenkire mintha rá akarna támadni.

- Öreg meggondolta végre magát?

- A válasz eddig is nem volt és most is az. – válaszolta Toma a papa helyett.

- Meg fogják ezt egyszer még bánni, azt garantálom. –ezzel eltűnt az ellenszenves nő.

- Ő Kioko, felvásárolt minden ingatlant, amihez csak hozzá jutott, csak szegény papáékét nem tudta még.

-Igen. Csak Toma biztatásának köszönhetjük, amiért még itt vagyunk.

Úgy éreztem, amit hallanom kellet az mind elhangzott, kifizettem a zsömléket majd elindultam, de nem haza. Már nem voltam kisgyerek így nem hittem sem a szörnyekben sem pedig a szellemekben ezért meg akartam tudni mivel is van dolgunk. Elkezdtem föl alá mászkálni hátha találok valami használható nyomot. Tisztában voltam vele, hogy nem az én dolgom és, hogy haza kellett volna mennem azonban annak, szegény embernek az elgyötört arca nekem bőven elég volt felkérésnek. Még sosem csináltam ilyet előtte azonban úgy véltem nem lehet olyan nehéz. Némely lakás ajtaja fel volt törve, először úgy gondoltam, hogy betörők voltak utána eszembe jutott hátha a szörnyeteg volt. Mindegyikbe bementem az összes fiókot és szekrényt átforgattam, mert a krimikbe is ezt szokták tenni, legalábbis ezt mesélték nekem. Nagy sajnálatomra két döglött egéren és egy nagy halom kutyagumin kívül nem találtam semmit. Az utolsó házba lépve épp be akartam csukni a bejárati ajtót ám az megakadt. Erősebben próbálkoztam mire valaki felordított a hátam mögött. Egy szemüveges, göndör barna hajú lány volt akárcsak az a lány, akiről a bácsi beszélt.

- Ezt most mire volt jó? Odacsuktad az ujjamat.

- Mi dolgod itt?

- Nyomozok, akárcsak te. Meg akarom tudni, hogy mi folyik ebben a faluban. A nevem Yomi és a tied?

- Katana. Találtál valamit?

- Sajnos még semmit csak egy abnormálisan nagy étvágyú kutyát. – nem tudta folytatni, mert egy intéssel belefojtottam a szót.

Az ösztöneim azt súgták, hogy valami nagyon rossz közeleg felénk és azon nyomban tűnjek el. A lépcső lassan nyikorogni kezdett mintha valaki éppen lefelé sétált volna rajta. Villám gyorsan elővettem két shurikent és vártam mi fog történni. Az a hal tényleg ördögien nézett ki pont, ahogyan az öregember mondta. Olyan volt akár egy normális hal leszámítva a végtagjait, hogy nagyobb volt, mint egy átlagos ember. A szemei kísértetiesen világítottam a bőre sötét volt és mintha rohadt volna és vedlett. A szívem a torkomban dobogott, a kezeim úgy remegtek akár egy részegé és hangosan lihegtem. Eldobtam a dobócsillagot ám egyikkel sem tudtam eltalálni. Igaz, hogy a gyakorláson nem mindig találtam telibe a shurikenekkel, de ilyen még nem volt. Csak úgy áradt belőle a gyűlölet és a gyilkolási vágy. Vettem egy mély levegőt majd elé léptem, hogy puszta kézzel győzzem le a szörnyeteget azonban ő egy könnyed mozdulattal eltaszított magától. Felkeltem megragadtam a lány karját majd kirohantunk a házból, mert én ott nem győzhettem. Vagy fél utcával odébb álltunk meg szerencsénkre nem követett a hal. Egy órával később teljesen elmúlt a rettegés és a szívünk sem akart kitörni a mellkasunkból.

- Apám! – ez volt a lány első kijelentése.

- Megvesztél? - kérdeztem tőle felháborodottan.

- Láthattunk egy igazi élő szörnyeteget. Szerinted tényleg a halott halak lelke jött vissza kísérteni? Vagy esetleg egy eddig ismeretlen állatfajra bukkantunk.

- Tökmindegy, veszélyes ezért meg kell állítanunk.

- És hogyan szándékozod?

- Ha le akarod győzni az ellenséget, akkor, ismerd meg előtte.

Együtt folytattuk a kutatást ezúttal viszont sokkal óvatosabbak voltunk árgus szemekkel lestük honnan csap le ránk a vadállat. Mivel nem találtunk semmit úgy döntöttünk, hogy érdemes lenne az egykori tó hűlt helyén körülnézni. Nyomot nem találtunk, de helyette ráleltünk egy hatalmas barna kutyára. Nem tudtam mit keres azonban nagy lelkesedéssel kaparta a földet egy bokor mellett.

Én nem akartam vele foglalkozni, de a lány ragaszkodott hozzá, hogy azt az ebet a hasán kívül semmi sem érdekli. Vajon mit kereshetett odakint egy zabagép ahol maximum néhány gilisztát találhatott? Odamentünk hozzá és eltátottuk a szánkat a meglepetéstől mikor egy pince ajtóra bukkantunk. Kinyitottam majd mindhárman lementünk, a kutya pedig elkezdte nyalogatni a földet. Arrébb toltam a fejét némi földet vettem a kezembe és különös dologra lettem figyelmes.

- Zsömle morzsák. Vajon mit kereshetnek itt ízletes zsömle darabkák?

- Nem tudom, de ez fontos lehet. Most pedig váljunk szét és nyomozzunk. – mondta a lány.

Először nem láttunk semmit a sötétben majd fölkapcsoltuk a villanyt és lön világosság. Ami ezután szemet szúrt nekem az ugyanaz a furcsa lábnyom volt, mint amit a falu előtt találtam. Ez azt bizonyította, hogy jó helyen járunk. Voltak ott még polcok és asztalok rajtuk különféle üvegcsékkel és lombikokkal mindegyikre vegyjelekkel volt ráírva, hogy mit tartalmaz. Csak egyeknek nem volt neve egy átlátszó, színtelen folyadékot tartalmazó üvegcsének. Először meg akartam szagolni, hogy kiderítsem, mi lehet ám végül meggondoltam magam. Találtam még egy sűrű, fekete parókát és álbajuszt. Ez a történet rendkívül kuszának tűnt azonban végre először láttam a fényt az alagút végén.

A házak között sétáltunk kezemben az ismeretlen üveggel és olyan hangosan beszélgettünk, hogy biztosan mindenki meghallja.

- Ugye milyen szerencsénk volt, hogy rátaláltunk arra a pincére!?

- Igen. Most fogom ezt az ízét és visszaviszem a faluba ott majd analizálják és talán kideríthetjük mi folyik itt a háttérben.

Ekkor megjelent a lény és nagyon dühösnek tűnt, toporzékolva követelte vissza az üvegcséjét. Természetesen nem engedelmeskedtem, hanem elkezdtem rohanni ő pedig jött utánuk. Tisztában voltam vele, hogy képtelen lennék legyőzni ezért valami mást eszeltem ki. Egy darabig rohangáltunk fel s alá, mint a bolondok, hogy elhitessem a valamivel nincsen, semmilyen tervem majd mikor elérkezettnek láttam az időt, irányt változtattam. Elrohantam egy hatalmas méretű láda előtt. Mikor a hal a láda mellé ért, megfordultam elhajítottam egy shurikent ami leverte a lakatot a ládáról minek következtében kismillió zsömle hullott a szellemhal nyakába. Körbevettük a halmot a megmaradt falubeliekkel majd miután kiástuk a barna kutya közreműködésével megragadtam a lény fejét és a kezemben maradt. Mint kiderült csak egy álruha volt, és aki viselte nem más volt, mint a kedves Toma.

- Végtelenül egyszerű. Rájött, hogy az ízes zsemle vagyonokat hozhat ezért találta ki a szellem históriát, hogy mint egy lelkes megmentő közel férkőzhessen mamáékhoz. Abban reménykedett, hogy idővel valami módon megszerzi a receptet és vagyonokat kereshet.

elővettem az álszakáll az üvegcsét majd benyúltam Toma gúnyájába és elővettem a képet.

- Itt az álszakáll, amiben eljátszotta az ijedős shinobit bizonyára azért, hogy ne merjenek több segítséget kérni. Mikor megérkeztem láttam ezt a képet amint igyekezett mindenki szeme elől elrejteni. Ez szerint okleveles vegyész. Vajon miért akarhat egy ilyen szaktekintély ingyen dolgozni egy ilyen kietlen helyen? Sikeresen kitalált egy vegyszer, aminek hatására mindenkit el fog a félelem és rettegés mondhatni, hogy félelem gáz ezért tűnt sokkal félelmetesebbnek és a jelmezén keresztül pumpálta. – sikerült Yumi tömören és velősen összefoglalni a történteket.

- És az egészet simán megúszhattam volna, ha nincsenek azok a kotnyeles kölykök meg az a korcs.

/Másfél évvel ezelőtt játszódik. A chounin nem elírás. A szörnyeteg hasonlóan nézett csak ördögibben. A szemei világítottak, a bőre sötét volt és mintha rohatt volna hámlott.A lábai pedig úszóhártyásak váltak.

/

Uzumaki Kushina Szer. Aug. 02 2017, 12:20

Kedves Katana!

Elolvastam az irományt, bár igencsak figyelnem kellett, hogy az események lefolyása összeálljon – azt javaslom, használj több helyszínleírást, több gondolatmenetet, az eltérő személyek párbeszédrészeinél erősebb tagolást, esetleg színezést, hogy minden esetben követhető lehessen az eseménysorozat, ezek nélkül könnyen kusza lehet a történetvezetés.

A kivitelezés némileg elsietettnek hatott számomra, de a történet aranyos, jópofa volt, amivel megnyertél magadnak.

Jutalmad +4 ch (441+4=445).

További jó játékot és szép napot kívánok,
Kushina

**Katana** Kedd Május 25 2021, 23:21

/A májusi élmény kaland után játszódik./

Mióta sikerült ”felébrednem” sokkal szabadabbnak és nyugodtabbnak éreztem magamat. Nem kellett a Kúriában bujkálnom és figyelnem amint egy dublőrt áll körül a családom is imádkoznak a csodáért. Végre engem ölelgettek és nekem meséltek, nem pedig annak a bizonyos hasonmásnak. Tisztában voltam vele, hogy sokkal tartozom annak a férfinak, de kicsikét örültem, hogy annak az időszaknak vége. Minden nap együtt reggeliztem az én családommal, akik nagyon örültek, hogy végre hajlandó voltam felébredni. Akahana gyakran az orrom alá dörgölte, hogy lusta vagyok és így akartam megúszni a házimunkát, de ez egy cseppet sem izgatott, ráadásul tudtam, hogy csak pajkoskodik velem.

   Szóval úgy éreztem végre révbe ért az életem és tudom mi az igazi boldogság, de nem hagyhattam lanyhulni az éberségemet. Csak remélni tudtam, hogy Kirigakureben elhitték, hogy tényleg ottvesztem abban a börtönben, ám arra is kellett vigyáznom nehogy valaki felismerjen. Igaz legalább három évig voltam távol és ez idő tájt az ember nagyon sokat változik. Ráadásul nem is biztos, hogy utánam jártak shinobik a börtönben, azt sem lehetett kizárni, hogy nemes egyszerűséggel megfeledkeztek róla, hiszen volt elég bajuk így is. Így visszagondolva talán találhattunk volna egy kevésbé kacifántos megoldást ám akkor, abban a helyzetben ezt tűnt a legjobbnak.

   Szóval szívemben hatalmas nagy szeretettel, a vállaimon pedig mázsás teherrel sétáltam az utcán egy kis faluban. Eredetileg egy finom omlettet akartam készíteni nem azért, mert ez tükrözte legjobban a személyiségemet, hanem mert ez az egy recept jutott eszembe. Úgy véltem egy sima rántottát még én is el tudok készíteni mindenféle probléma nélkül. Sajnálatos módon megfeledkeztem arról, hogy abban a konyhában nem ismertem jól ki magam. Mire megtaláltam a tojásokat, a sütőn lévő olaj oly annyira felhevült, hogy kigyulladt a mellette lévő konyharuhával egyetemben. Ijedtemben elejtettem a kezemben lévő tojást, ami a padlón darabokra tört. Szerencsére hamar magamhoz tértem, az edény és a konyharuha a mosogatóban landolt amire ráengedtem a forró vizet. Mikor beléptek a konyhába egy olyan kép tárult a szemük elé, hogy füstöl a mosogató, a fiókok kihúzva, és a földön egy széttört tojás hever. Egy rossz szavuk sem volt hozzám, csak megkértek, hogy menjek le a piacra bevásárolni amíg ők rendet raknak. Bár még mindig sajgott az egész testem, hála Akahana kiváló edzés módszerének úgy véltem ezt talán már nem fogom elrontani.

   Miközben ott álltam a zöldségesnél, arra lettem figyelmes, hogy nem is olyan messze tőlünk egy kisebb ember tömeg gyűlt össze. Először úgy véltem sokkal jobb, ha figyelmen kívül hagyom, ám végül csak győzött a kíváncsiságom. Zsebre vágtam a bevásárló listát és elindultam a zaj forrása felé, mert az emberek nemcsak nézelődtek, hanem fecsegtek is. Ahogyan közeledtem észrevettem, hogy a kör közepén egy ló állt, méghozzá lovas nélkül.
~ Biztosan megszökött valahonnan.~ gondoltam magamban majd megláttam őt.
Egy fiú, aki olyan tíz évesnek nézhetett ki ott feküdt a ló mellett, ráadásul eszméletlenül.
- Honnan van?
- Mi történhetett vele?
- Én láttam. Az előbb tért be, de már akkor alig bírta magát tartani a nyeregben és itt váratlanul lezuhant.
- Ki lehet a gyerek?
- Szerintem nem környékbeli.
Először a különös öltözéke szúrt nekem szemet, ugyanis mintha valamiféle bundát viselt volna talán farkas lehetett. Nem igazán emlékeztem mikor láttam hasonlót azelőtt, ez akkoriban elég ritka látvány volt. Sajnálatos módon nem igazán értettem az orvosláshoz így aztán semmit nem tudtam tenni az ájult gyerekért. Éppen meg akartam fordulni, mikor is megpillantottam az állat oldalán lévő üres kardhüvelyt. Egy szokatlanul nagy kétkezes fegyvert tarthattak benne, amitől fény gyúlt az agyamban, a szívemben meg mintha bomba robbant volna. Tudtam, hogy valószínűtlen az elképzelésem, de nem hessegethettem el a lehetőséget, hogy talán igazam van.

   Az emberek még mindig azon vitatkoztak, hogy honnan kerülhetett ide és vajon mit is kéne tenniük mikor félre toltam az előttem állókat, felkaptam a fiút majd öles léptekkel elindultam a Kúria felé. A hátas a nyomomba szegődött akárcsak egy hűséges öleb, egy pillanatra se vesztett szem elől. Annyira ideges voltam, hogy eszembe se jutott kinyitni az ajtót, egy határozott rúgással kiszakítottam a helyéről.
- Akahana. Gyere gyorsan. Szükségem van rád! – kiabáltam miközben a gyerekek szobája felé mentem.
Azért oda vittem a kis sérültet mert az volt a legközelebbi szoba, amiben kényelmes ágy volt. A gyerekek éppen a földön játszottak a plüsseikkel, de azon nyomban felugrottak amint meglátták mit is tartok a kezemben.
- Mi történt apa? – Kérdezte Haru.
- Ki ez a gyerek apa? – hadarta Zuko.
- Nem tudom, leesett egy lóról és úgy tűnik csúnyán beverte a fejét. Hol van édesanyátok?
- A mosdóban, kicsit rosszul volt.
- Hányt is.
Épphogy kiléptem a gyerek szobából máris ott állt előttem az én életem értelme.
- Hallottam, hogy rosszul voltál. Mi a baj?
- Semmi csak egy kis reggeli rosszullét. Megtudhatnám miért is kiabáltál és tetted tönkre a bejárati ajtót?
- Oh, tényleg. Találtam egy gyereket, leesett egy lóról és úgy tűnik csúnyán megütötte magát.
- Fogalmam sincs mit is kéne tennem. Segítened kell nekem. - a végén már annyira hadartam, hogy alig lehetett érteni mit is mondok.
Nyugtatólag megveregette a vállamat és megkért, hogy a gyerekekkel várjak kint a folyosón, majd bement és becsukta maga után az ajtót. Pár perccel később hozatott egy lavórba vizet meg valamiféle szivacsot. Én odakint álltam akár egy rakás szerencsétlenségközben pedig vadul járt az agyam. Idegességemben föl alá járkáltam és közben csak úgy magamnak motyogtam. Próbáltam eldönteni mi is lenne a legjobb nekem, ha beigazolódik a sejtésem vagy pedig, ha tévedek. Az óriáskard és egy sérült gyerek egyedül semmi jót nem ígért.

   Tíz perccel később, ami nekem egy örökkévalóságnak tűnt, szólt Akahana, hogy már minden rendben van és bemehetek. A gyerekek is szerették volna látni az idegent, de nem engedtem meg és óvatosan besliszóltam az ajtón.
- Nincs nagyobb baja, csak nagyon kimerült és úgy tűnik valami nagyon felzaklatta.
- Ébren van?
- Igen. – válaszolta a fiú elhaló hangon.
- Ha gondolod beszélhetsz vele, de csak röviden. Pihenésre van szüksége.
Bólintottam majd odaléptem az ágyhoz, így most jobban szemügyre tudtam venni a fiút. Kilenc éves lehetett vagy talán egy kicsikét fiatalabb, a szeme kék volt akár a tenger, a haja pedig sötétbarna.
Legalább száz kérdésem lett volna hozzá és nagyon nehéz volt kiválasztani melyiket is tegyem fel. Kis ideig őrlődtem majd feltettem azt amelyik a legkézenfekvőbbnek tűnt.
- Miért vagy egyedül? Hol van apád? – utólag megszidtam magamat az ostobaságom miatt mert meglehet nem is annak a férfinak a gyereke volt.
- Meghalt. A folyóban. - minden egyes szava után kisebb szünetet kellett tartania.
- Ez borzalmas. Mesélnél róla?
- Erős akár egy bivaly hatalmas akár egy hegy és és. – szegény nem bírta tovább szusszal.
- És makacs akár egy öszvér. Meg van róla győződve, hogy nincs szüksége segítségre, senkitől. Mindent egyedül old meg.
- Igen. – értettem velem egyet.
- Hová tartottál?
- Egyedül a parton,.. banditák támadtak… menekültem. Jöttek utánam. Az apám kardja. Vissza kell. Bármi áron – annyira felizgatta magát, hogy alig kapott levegőt
- Jól van, minden világos. Most pihenj a többit majd én elintézem. Zuko, Haru, gyertek be. – hangomban nyoma sem maradt izgatottságnak sem félelemnek.
Mikor bejöttek mélyen a szemükbe néztem és mindkettőjüknek megfogtam a vállát.
- Nekem most el kell mennem, legkésőbb estére hazatérek. Vigyázzatok erre a fiúra, egy percre se hagytátok szem elől és ne engedjétek felkelni. Rátok bízhatom ezt a feladatot?
- Igen. – mondták kórusban.

***

   Mindketten kijöttünk a szobából, én elindultam az udvarra ő pedig követett engem, közben pedig arra kért magyarázzam el miről is van. Látta, hogy valami úton módon engem ez az ügy személyesen is érintett, mindig is jó szeme volt.
- Évekkel ezelőtt egy feladattal bíztak meg. Semmi különös csak egy levelet kellett leszállítanom. Útközben pár bandita majdnem megölt, de feltűnt egy idegen és megmentette az életemet. Később kiderült, hogy több tucat útonállóval végzet pusztán a lováért, majd nyomtalanul eltűnt.
- És azt gondolod az ő fia. Azt hiszed tartozol neki.
- Igen. Az apját nem tudom visszahozni, de a kardot igen.
- Hogy akarod megtalálni őket?
- Én sehogy. Majd odavezetnek.

   A ló kint toporzékolt az udvaron, nyilvánvalóan már türelmetlenül várta mi lesz az ő kis utasával. Az volt az elképzelésem, hogy egyszerűen felpattanok a hátára és meg sem állunk a rossz fiúkig. Sajnálatos módon a dolgok nem mindig alakulnak az elképzeléseink szerint. Mikor beledugtam a lábamat a kantárba, de nem vettem elég lendületet így nem tudtam átvetni a lábamat. Ezután kissé megembereltem magamat azonban ez sem tűnt jó ötletnek, ugyanis átestem a hátas túloldalára. Már kezdtem kissé ideges lenni ezért leporoltam a ruhámat és újból nekiveselkedtem. Ezúttal végre sikerült beülnöm a nyeregbe kerek fél pillanatra ugyanis a ló hátravetette a fejét, amivel beverte az orromat majd ismét a földön kötöttem ki. Csak úgy dőlt belőlem a vér, pillanatok alatt összekentem a ruhámat ez mégsem tudott izgatni. Már azon járt az eszem, hogy elindulok egyedül mikor is tettem egy utolsó kísérletet. Odaálltam az állat elé megfogtam a kantárját és mélyen a szemébe néztem.
-Ide figyelj, nem jókedvemben csinálom ezt. Szeretnék segíteni annak a kölyöknek. Vagy azt csinálod, amit mondok, vagy itt maradsz egy fához kötve, míg én mindent elintézek. Világos?

   Mivel nem kaptam semmiféle választ így ezt egy igennek vettem, végre sikerült valahogy felküzdenem magam a lóra, viszont amint a hátsó megérintette a nyerget az állat kilőtt akár egy rakéta. Teljes erőmből kapaszkodnom kellett, nehogy levigyen a menetszél. Úgy környezett a szemem, hogy szinte semmit sem láttam, így kénytelen voltam magamat rábízni az állatra. Ha ez nem lett volna elég az ágyékom folyton neki ütődött a ló hátának, ami piszkosul fájt. Jó lett volna, ha a lábamat bedugom a kengyelbe, de az induláskor erre már nem maradt időm. Nem tudtam mást tenni, mint eszeveszettül kapaszkodni és vigyázni nehogy kikiabáljam a tüdőmet. Tudom ez nem valami férfias viselkedés, de akkor sajnos csak ennyire futotta tőlem. Ezt annak a számlájára lehetett írni, hogy soha nem tanultam meg lovagolni, ugyanis nem volt rá szükségem. Szinte mindenhova gyalog mentem akárcsak a többi shinobi nemcsak hagyomány tiszteletből, hanem hogy mindig edzésben maradjunk.

   Egy öröké valósággal később végre megálltunk én pedig úgy zuhantam le róla akár egy zsák rizs.
- Legközelebb, ha fel akarok ülni egy lóra kérem, valaki verjen agyon.
Valahogy sikerült feltápászkodnom, de a hátsóm még mindig nagyon fájt, ráadásul néhány nappal később is csak terpeszben tudtam járni. Szükségem volt néhány percre, hogy összeszedhessem magamat csak ezután néztem körbe, hol a fenébe is lehetek. Elhagyatott ösvénynek tűnt, ahol közel s távol nem láttam semmi érdemlegeset.
-Elmondanád mit keresünk itt? – a ló erre fújtatni kezdet és lábával a földet kaparta.
Lenézve észre kellett vennem egy lábnyomot, amik külön irányból érkeztek, majd végül az emberé eltűnt, bizonyára mert felült a hátasra. Egy vérbeli nyomkövető azt is kitalálhatta volna hány kilós, milyen magas egyén hagyhatta eme nyomokat. Sajnálatos módon én ilyen képességekkel sem rendelkeztem, ekkor éreztem csak milyen tudatlan is vagyok valójában.

   Bár nem látta senki, de azért igyekeztem úgy viselkedni, mint a képzett shinobi vagyis zsebre dugott kézzel bámultam a földet, miközben ráncoltam a homlokomat és alkalmanként hümmögtem egyet. Kicsit nehezemre esett a kutakodás abban a testtartásban, de én igyekeztem a legjobbat kihozni magamból. Nem tartott sokáig a kutakodás ugyanis majdnem hasra estem valamiben, ami a magas fűben bújt el.
- Csak tudnám kinek az a szórakozása, hogy mindenféle szemetet hagy szét a semmi közepén.
Jobban megnézve egy kard volt, méghozzá nem is akármilyen kard, pont úgy nézett ki, mint amit az a hatalmas férfi lóbált sok évvel korábban. A családi ereklyét megtaláltam a küldetést teljesítettem, de jobban éreztem volna magam ráakadok azokra az állítólagos banditákra. Mivel nagyon ki volt merülve a gyerek nem biztos, hogy tényleg megtámadták, meglehet, hogy csak félre beszélt, de az is lehet, hogy nem. A fegyvert visszacsúsztattam a hüvelyébe és tovább keresgéltem, de nem találtam semmi egyebet, egy valamit leszámítva. A bokrok közül néhány elég marcona kinézetű férfi bukkant elő és elég morcosnak tűntek. Arról faggattak, hogy honnan szereztem azt a lovat és nem-e láttam valahol egy kölyköt. Mikor azt állítottam, hogy az égadta világon semmit sem tudok, nem akarták elhinni, ezért tettek nekem egy ajánlatot. Vagy mindent elmondok, amit csak tudni akarnak vagy alaposan átrendezik az arcszerkezetemet.

   Elég furcsán festhettem ott görnyedt derékkal, csupa vér és por ruhában, terpeszben állva.
- Jól figyeljetek, mert csak egyszer mondom el. Nagyon rossz időpontban szórakoztok velem. Az elmúlt napokban elütött egy farönk, odaégettem a reggelit, lefejelt egy ló és azt hiszem úton idefele elvesztettem a golyóimat. Szóval mi lenne, ha visszahúznátok abba a barlangba, ahonnan elbújtatok?
- De nagy a szája ennek az idiótának.
- Ne foglalkozz vele. Nem látod, hogy bolond? Először megöljük őt, aztán a nyavalyás fattyát.
- Szóval ti támadtátok meg a gyereket?
- Hát persze. – mondták kórusban.
Ez teljesen más megvilágosításba hozta a dolgokat, én idióta egy pillanatig csak azt hittem, hogy egyszerű idióták, akiknek semmi köze a szerencsétlenhez.
- Ebben az esetben nem engedhetlek titeket el élve, sajnálom.
Miközben harsányan röhögtek kihúztam magamat és igyekeztem úgy kinézni, mint egy ember és nem mint egy rakás szerencsétlenség.

   Igyekeztem úrrá lenni a fájdalmamon és így sikerült alig egy perc alatt végeznem a bagázzsal. Nem szeretnék senkit untatni olyan részletekkel, hogy rimánkodtak az életükért, vagy hogyan vagdostam őket össze saját késükkel, az ilyesmi a kutyát se érdekli. Miután végeztem kissé megnyugodott háborgó lelkem majd azon kezdtem el tanakodni mit is kéne velük kezdenem. Végül egyesével felhúztam őket egy fára úgy, hogy az arra járók biztosan megláthassák. Abban reménykedtem, hogy egy másik banda tettének titulálják majd, amolyan rivalizálás félének, ezért vetkőztettem le őket meztelenre. Miután mindennel végeztem jött csak az igazi megpróbáltatás, vagyis vissza kellett ülnöm arra az átkozott lóra.

***

   Hazaérve megfogattam, hogy nagy ívben elkerülöm ezeket a fenevadakat, akiket hátas állatnak titulálnak. Pont vacsoraidőben sikerült hazaesnem és ezt nyugodtan vehetjük szó szerint. Akahana segített betámolyognom és hozott nekem egy kényelmes, puha párnát a sajgó alfelemnek. Elmesélte, hogy míg távol voltam a fiútól megtudta, hogy egész pontosan mi is történt velük. Egy hajón utaztak hármasban mikor is kitört egy vihar, ami lesodorta az apját és a lovat. Mikor magához tért a hajó kint hevert a parton. Sokáig bóklászott mire egymásra találtak az apja lovával meg a banditákkal. Menekülőre fogták a dolgot és közben az apja kardja kiesett a helyéről, amit nagyon sajnált. Már csak ez maradt neki meg és nagyon szerette volna visszaszerezni, szerencsére erre nem volt szükség. Belestem a szobába és láttam, hogy a három gyerek össze bújva alszik békességbe, az enyémek két oldalról ölelték át, mintha csak meg akarták volna akadályozni, hogy felkeljen.

- Vajon mi tévők legyünk ezután? – tettem fel a kérdést leginkább csak magamnak.
Itt volt egy fiú, idegen földön, ismerősök és szülök nélkül, biztosan nagyon rosszul érezhette magát. Fogalmam sem volt róla mit is kéne most csinálnom, vagyis tudtam csak azt nem, hogy megtehetem. Végtére is egy idegenről volt szó, egy nagyon fiatal, aranyos, és rászoruló idegenről. Nem kérhettem tőlük, hogy fenekestől forgassák fel az életüket, hiszen így is elég zavaros volt minden. Épphogy kezdtek a dolgok egyenesbe jönni, nem tehettem meg velük azt amire gondoltam. Végül sok-sok töprengés után végül arra jutottam valamit mégiscsak mondanom kellene.
- Akahana. Arra gondoltam, ha neked is megfelel persze csak átmenetileg.
- Benne vagyok.
- Micsodi?
- Azt akartad mondani hadd maradjon a gyerek. Én benne vagyok. Szüksége van segítségre és nekünk módunkban áll segíteni. Ez a kötelességünk. Amúgy is mondtam már, sok gyereket akarok. Ráadásul egy csomó fájdalmat sikerült megúsznom és ott vannak az át nem virrasztott éjszakák. Kész főnyeremény.

   Először nem igazán értettem mire is akart utalni, végül aztán fény gyulladt az agyamban. Én azért akartam neki segíteni mert az apja anno megmentette az életemet, míg Akahana azért, mert ő egy árva. Szégyelltem magamat a hozzáállásom miatt és legszívesebben lekevertem volna magamnak egy hatalmasat.
- És még hányan lehetnek odakint? – ezzel a kérdéssel sikeresen kizökkentett a melankóliából.
- Micsoda?
- Kik egyedül vannak, magányosak, félnek, éheznek. Akik levesztették a családjukat vagy soha nem is volt nekik.
- Talán Kirigakure befogadja őket. – kotyogtam közbe.
- Nem te mondtad ott szívtelen gyilkoló gépeket akarnak gyártani!?
- Igazad van.
- Még szép, hogy igazam van. Annál még az utca is jobb. Ráadásul nem mindenkinek van érzéke a trükkjeitekhez.
- De nem segíthetsz mindenkin.
- Elég, ha egy embert megmentesz és a világot mented meg. Tudod, hogy ki mondta?
- Bizonyára valamelyik könyvedben olvastad.
- Nyertél.
- Az jó. Most, ha megengeded megnézném a lurkókat.
-Rendben van, de csak halkan, nagyon kifáradtak szegénykéim.

   Óvatosan benyitottam a szobába, nehogy véletlenül felébredjenek és letettem a kardot az ágy elé, hogy ez legyen az első, amit meglát, ha felébred. Nagyon sajnáltam azt a szegény kölköt és el sem tudtam képzelni, hogy mit is élhetett át. Na igaz, ez ebben a formában nem teljesen állta meg a helyét mert egyszer már jártam hasonló cipőben csak teljesen más volt. Közölték velem, hogy édesanyám egy küldetés során nagyon megsérült és hogy kevés esélye van. Egy világ omlott össze bennem, de szerencsére anya túlélte így az már nem maradt más, mint egy rossz álom. A gyerekek arcát elnézve úgy tűnt mindhármuké békés és nyugodt, pont amilyennek lennie kell. Az ő korukban még nem szabadna ismerniük bánatot, keserűséget, félelemet és fájdalmat. Pont erre valók a szülök, hogy megóvják a gyermeküket mindenféle ártó tényezőtől. Az ő apja már nem lehetett velünk, hogy ezt megtegye, de ott voltam én. Nem tudhattam, hogy elég jó leszek-e csak azt, hogy mindent elkövettek, ami csak tőlem kitelik.
- Nem elég nekem ez a kettő, még a nyakunkra hoztam egy harmadikat. – motyogtam magamban.

   Kicsit bosszúsnak tűnhettem, de valójában egy cseppet sem zavart a helyzet. Mármint nem arra gondoltam, hogy valaki elvesztette az egyik szülőjét, hanem hogy támaszként szolgáljak neki, majd váratlanul beugrott. Az édesanyáról nem tudtunk semmit, lehet, hogy már rég meghalt, de az is lehet, hogy élt és várja a páros visszaérkezését. Nem ébreszthettem fel, hogy fájdalmas kérdéseket tegyek fel, úgy véltem ráér ez reggelig inkább csak figyeltem őket ahogyan békésen szundiztak. Egy olyan világban jártak, ahol nincsen bánat, se fájdalom, csakis öröm és boldogság. Nagyon sajnáltam, hogy ezt a valóságban sohasem fogom tudni megvalósítani, vagyis elég elérhetetlennek tűnt. Igaz egyszer egy bölcs ember azt mondta, hogy nincs veszett ügy amíg akad akár egy bolond, aki hisz benne.

   Tudtam egy apát nehéz, sőt szinte lehetetlen helyettesíteni ezért úgy gondoltam inkább a barátja leszek és mindig számíthat rám a jövőben és nem csak azért, mert rendezni akartam a tartozásomat. Miközben ez a gondolat kavargott a fejemben leheletfinoman lenyomtam a kilincset majd kiléptem a folyosóra, ahol Akahana már várt rám.
- Mi van a kicsikkel?
- Alszanak.
- Persze hisz mindjárt este lesz. Amúgy mond csak hová raktad azt a micsodát?
- A kardra gondolsz? Bevittem a szobába. Biztosan örülni fog, hogy legalább ezt visszakaphatja, bizonyára nagyon sokat jelent neki.
- Elment az eszed? Gyerekek közelébe vittél egy olyan veszélyes vackot? Mégis mi a fenét gondoltál? – sorolta volna még hosszasan mit rontottam el, de az egyik alkalmazott megzavarta.
- Elnézést kisasszony, de azt hiszem ki kéne jönnie a birtok elé.

   Kiérve láttuk a lovat akiről teljesen megfeledkeztem, mellette a pedig egy böhöm nagy ember feküdt a földön, aki nem volt más, mint az én megmentőm. Először örültem, hogy mégis életben maradt, ám ez kissé alább hagyott mikor kiderült nekem kell becipelnem. Befektettem az ágyunkba, majd jó alaposan betakartuk és egészen reggelig vártunk, hogy magához térjen.
Mire felébredt igyekeztünk minden sérülését ellátni, vagyis igyekeztek, én csak néztem. Mindnyájan örültünk, hogy apa és fia újra találkozott leszámítva azt a két apróságot. Annyira megkedvelték azt a fiút, hogy egyszerűen nem akarták elengedni. Karjaikkal úgy fonták át azt a legényt akár egy polip az áldozatát.
- Anya kérlek hadd maradjon velünk. Gondoskodunk róla.
- Ígérjük, hogy rendszeresen etetjük és.
- Levisszük sétálni. Légy szíves hadd maradjon.
- Megígérjük cserébe nem kérünk semmit születésnapra, se névnapra.
- Soha többet.
- Vagy legalábbis idén nem.
- Mindig is szerettünk volna egy nagy testvért.

   Legszívesebben elmosolyodtam volna eme duó láttán, ha nem szakadt volna meg a szívem. Kissé furcsának találtam, de minden bizonnyal arra gyakorolták, ha esetleg újból egy kutya látogat meg minket. Próbáltuk meggyőzni őket, hogy van saját családja, akinek minden bizonnyal nagyon hiányozni fognak, de őket egy cseppet sem érdekelte. Nem is tudtam melyikünktől örökölhették ezt a makacsságot, minden bizonnyal az anyjuk tehetett mindenről. Az apa már kezdte elveszteni a türelmét, de végül hosszas alkudozás után végre eredményre jutottunk. Megígértük, hogy néha eljöhet, hogy meglátogassa őket és játszhassanak egy kicsit. Az én megmentőm látván milyen őszintén szeretik a fiát. hajlandó volt ebbe belemenni. Arra is a szavamat adtam, hogy kerítek nekik valahonnan egy nagyon aranyos háziállatot, amit lehet ölelgetni. Néhány napig még nálunk maradtak, csak amíg meggyógyultak a sérüléseik, majd hármasban elindultak haza. Miközben mosolyogva integettünk nekik, Akahana halkan odasúgott nekem valamit, vigyázva, hogy más ne hallja.
- Látod, mégis megy neked.
- Mire gondolsz?
- Hát a barát szerzésre te pupák. – ezzel tovább integetett.

Sai Kedd Jún. 22 2021, 01:00

Aranyos történet volt, jó pár helyen jókat derültem a karakter esetlenségén és stílusán Very Happy

Jutalmad: + 10 chakra és + 10 TJP

Ajánlott tartalom

Kawaii Katana

Kawaii Katana

Re: Kawaii Katana

Re: Kawaii Katana

Re: Kawaii Katana

Re: Kawaii Katana

Re: Kawaii Katana

Re: Kawaii Katana

Re: Kawaii Katana

Re: Kawaii Katana

Re: Kawaii Katana

Re: Kawaii Katana

Re: Kawaii Katana

Re: Kawaii Katana

Re: Kawaii Katana

Re: Kawaii Katana

Re: Kawaii Katana

Re: Kawaii Katana

Re: Kawaii Katana

Re: Kawaii Katana

Re: Kawaii Katana

Re: Kawaii Katana