Hasegawa Zauki
3 posters
1 / 1 oldal
Hasegawa Zauki
Hasegawa Zauki Szer. Okt. 05 2016, 20:10
Idő: Játék kezdetétől Okt. 5.-éig történt események.
Történetem nagyrészét már ismertettem. Mégis… mióta Kumogakure „alkalmazottjává” váltam, történt velem pár dolog. Erről kellene most beszámolnom, nem? Hogy az elején kezdjem… Rögtön vallatásom után egy magasabb rangú shinobi vezetett a Kage személyéhez, aki közölte velem a tényállást. Két lehetőség tárult elém. Vagy nekik dolgozom és szüleim, akiket keresek, épségben előkerülnek, vagy velük együtt juttatnak a föld alá. Talán nem is érdemes mondanom, hogy az előbbit választottam inkább. Mégis… egy részlet nem hagyott nyugodni. Megtiltották, hogy az ügyön dolgozzak. Sajátjaik közül jelöltek ki egy-két osztagot a feladatra. Nekem addig a küldetéseik elvégzése a feladatom. Hogy mi ad biztosítékot arról, hogy állják a szavuk? Semmi… Talán már rég halottak és ezt pontosan tudják. Csak nem mondják meg, hogy legyen csak egy ingyen dolgozó shinobi a faluban… Mindenesetre hamar megkaptam első feladatom. Egyből elküldtek a Monara-völgybe. Nem voltam sosem híres esztelenségemről, ezért is vártam a kapuban egy keveset. Gondoltam, hátha valakit utánam küldenek. Ők se veszik sok hasznomat, ha holtan fekszem a közelben. Feladatom pedig közel sem egy geninnek kiadható feladatnak ígérkezett. Egy bandita csoportot kellett felszámolnom. Kicsit furcsa is volt, hisz pont úgy tűntem el falumból, hogy egy bandita tábort kellett volna felszámolnunk a senseiiel. Azonban egy robbanás következtében egy szakadék aljában húzódó folyóba érkeztem. Reméltem, hogy ezúttal másképp fog végződni az ügy. Nem sokat kellett már várnom, a mellém beosztott csapattársam, aki inkább felügyelő tisztnek mondható, megérkezett. Elsőnek azt hittem, legalábbis reméltem, hogy szórakoznak velem, ugyanis ez a személy, egy nagyjából nyolc éves kislány volt, rövidebb kék hajjal, kék szemmel, s ehhez olyan hang társult, mintha folyton héliumot szívna.
- Cia Zauki-kun. A nevem Mimi és engem küldtek, hogy elkisérjelek. Remélem minden renddicsek lesz, Bár már nem kell félned majd én megvédizlek. Ha gondolod tőlem indulhatunk is.- Azzal nyújtotta felém kezét, hogy vegyem nyakamba. Nem ellenkeztem, elvégre csak gyorsabbak leszünk így. Legalábbis akkor még így gondoltam.
Próbáltam megérdeklődni tőle a körülményeket, ám túl sok újat nem tudott mondani sajnos. Azonban érdekes módon kedvesnek tűnt, annak ellenére is, hogy tudta ki vagyok, honnan jöttem, hogyan kerültem ide és milyen céllal vagyok ezen a küldetésen. Találkozásunkat követően ezentúl mindenhova cipelnem kellett. Szó szerint… Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, úgy nyújtotta kezét felém, várva, hogy nyakamba ülve kímélje lábát az út viszontagságaitól.
Mivel úticélunk nem volt messze túlzottan a falutól, viszonylag gyorsan megérkeztünk. Egy kis faluban találtuk magunkat, ahol teljesen normális körülmények között zajlott a lakosok élete. Kissé rosszul éreztem magam, amiért mogorva hatást keltve szótlanul haladtam eddig, ezért leemeltem nyakamból, s kedvesen próbáltam szólni hozzá, miközben a terepet fürkésztem fogadó, étterem vagy hasonló létesítmény után kutatva.
-Nah, végre megérkeztünk. Most fontos, hogy ne tudják meg, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk. Óvatosnak kell lennünk, ha szeretnénk tudni, merre is tanyáznak ezek a banditák. Ha ügyes leszel, még talán veszek is neked valamit. Viszont szeretném, ha mesélnél valamit magadról. Miben vagy jó? Tudsz harcolni?- Próbáltam feltérképezni a lányt képességei terén. Korábban a kapunál már végig mértem, ám nem találtam volna bármi jelét annak, hogy egyáltalán segítségemre lehet.
- Jaj Zaza-kun hát milyen kérdés ez. Már mondtam neked, hogy vigyázni fogok rád, hát ebből nem jöttél rá, hogy tudok harcolni? Én egy különleges ninja leszek. Már most elit képzést kapok, de még néha így is muszáj elmennem ilyen könnyű küldikre is. Azért, hogy mitől is leszek én elit nem kötöm a kis nozidra, legyenek meglepik. Viszont ha ügyes leszel a küldin akkor kapsz tőlem egy puszit jó?- Mondta sajátos, bájos kis stílusában.
Rövid körbetekintésem alkalmával találtam egy közeli fogadót, ahol talán információt is sikerült volna szereznünk, azonban Mimi egy hirtelen mozdulattal a közeli bárba rángatott el. Itt, társamat körbe lengő érdekességek újabb fordulatot vettek. A bent lévők egyáltalán nem illetődtek meg, hogy egy nyolcéves lányka rángatott be az ajtón. Sőt néhányan még üdvözlés képpen biccentettek egyet felénk. Társam azonban egyből a pulthoz rángatott, ahol a csapos barátiasan köszöntötte.
- Szia Mimi miben segíthetek?-
- Banditák táboroznak elvileg a közelben tudsz róluk valamit?-
- Hát van egy érdekes banda a várostól 5 km-re az erdőben, de nem tudom, hogy ők e azok akiket kerestek.-
- Értem neked van valami kérdések Zaza? Ő egy nagyon megbízható forrás, akinek szinte lehetetlen megfizetni a segítségét.-
Vettem a célzást és otthagytam neki 150ryo-t. Kérdésem azonban nem volt. Egyből megragadtam Mimi kezét, s erőltetett tempóban távoztam. Úgy voltam vele, minél hamarabb odaérünk annál hamarabb vége. Na meg akár tovább is állhatnak. Nem szokása egy csapat banditának a lejelentkezés, mikor távoznak a térségből. Sietségünk közepette elhintek egy kisebb dicséretet Mimi irányába, ám bővebben csak a falu határára érve szólalok meg. Megpróbáltam összeszedni az alkalmazni kívánt taktikát, így felsoroltam, mihez is értek. Ő ezt kerek bociszemekkel hallgatta végig. Mikor aztán kérdést szegeztem felé, s rákerült volna a sor, ismét csak lerázott egy csalafinta mosollyal.
- Hogy te milyen nyomulós vagy. Már megmondtam, hogy nem kötöm az orrodra miben is vagyok jó. Sőt ha ügyes leszel meg sem kell tudnod, ugyanis ez elsősorban a te küldetésed, én csak azért vagyok itt hogy ne essen bajod. Az én képességeimnek egy ilyen küldetés maximum 2 órát venne igényben, beleértve ebbe az utazást is. Szóval mondom hogyan is lesz ez. Szabad kezet kapsz a feladat elvégzésére én meg a közelben leszek és ha nagy a baj közbe lépek. Viszont remélem, hogy elég ügyi vagy ahhoz, hogy menjen egyedül is és nekem csak moziznom kelljen.- Beszéd közben végig mosolygott majd megölelt és azt súgta: „sok sikert.” Ettől érdekes módon jobban éreztem magam egy kicsit és talán egy cseppet el is érzékenyültem. Időm viszont nem volt, ezért gyorsan munkához is láttam közvetlen azután, hogy pár mondattal elbúcsúztam tőle.
-Köszönöm, hogy hiszel bennem, Mimi. Majd sikítok ha baj van.-
Egy közelebbi fa rejtekében meghúzódva megfigyeltem a hang forrását, s tíz férfit pillantottam meg. Szinte rájuk volt írva, hogy őket keresem. Megpróbáltam kidolgozni egy hasznos taktikát, ami beválhat és a lehető legkisebb kockázattal jár. Ugyanazon kérdések végtelen permutációja hangzott el fejemben. „Mit tanultam? Mit tenne a senseiem, az Apám?” Ekkor egy halvány szösszenet került elő múltamból. Edzésem sorainak egyike ugrott be, mikor éppen apámmal edzettem.
"Zauki, keményebben kell edzened! Így bekötött szemmel is tudnod kell, hogy honnan támadok. Ez az alapja annak a technikának, amit a falunk használ. Egy bevetésen a kirigakure no jutsut használva, meglepetés előnyével a kezedben, nagy előnyökre tehetsz szert. Neked víz elemed van, te tudod használni a jutsut, de mit ér a köd, ha téged is korlátoz? Neked is, mint minden geninnek tökéletesítened kell a csendes gyilkolási technikád, a hangokra figyelve betudod mérni a ködben az ellenfeled és neked már előnyt is jelent. Más, nem víz elemet birtokló genineknek pedig azért kell ezt gyakorolniuk, hogy tudjanak a társuk által létrehozott ködben is tájékozódni. Továbbá ha a küldetés során egyedül vagy és több ember ellen kell támadnod, szintén hasznos, ha van egy fedezéked, ami mindenhol ott van a csatatéren. Nem poénból mondtam fiam, ez a két technika és a kardforgatásod jelenti az előnyödet más hasonló korú geninek ellen, más falvakból. Az én fiam vagy és a lehető legjobb harcos leszel, ha a ninják útját választottad. Nem fogom a fiamat temetni, mert egy küldetésen nem tudott mit kezdeni magával! Mindent meg kell tanulnunk, amire képes vagy és annyit edzeni amennyit lehet. Most fogd azt a kardot és kezdjük újra."
Kicsit elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott az atyai szigor. Ez azonban megadta a kezdőlöketet a terv kieszeléséhez, amit végre is hajtottam. A már jól megszokott Kirigakure no jutsuval nyitottam, mellyel sűrű ködöt rángattam elő, mely segítségével elhagyhattam rejtekem egy erőteljes szökkenéssel. Ugrásom közben tíz shuriken távozott kezeim közül. A bagázstól nem messze landolva négy kunait fűztem ujjaimra, ezzel megőrizve könnyű felhasználásukra irányuló lehetőségemet, mégis szabadkézzel tudtam harcolni. Ezt követően egy shunshin no jutsut alkalmazva lőttem be magam a megmaradtak közé, s akivel találkoztam jobbkezemben fekvő kardomra hánytam. Eztán közéjük kerülve a négy kunait négy még mozgó célpontra irányítottam. Legalábbis ez volt a terv. A valóságban a tízből hét shuriken talált célt, öt embert kivégezve. Az addigra védekező pozíciót felvett emberek közé shunshinolva négy kunaiom célba ért és három további áldozatot hoztak. A negyedik azonban érdekes módon egyszerűen elvizesedett. Egy-két szikra látványa tárult elém, majd egy robbanás is beköszönt. Majd ugyan az a férfi lépett elő, megmutatva magát a robbanás által ködből kiharapott lyuk segítségével. Kezében egy katanával vigyorgott rám.
- Na mi a helyzet? Úgy látszik, kevesebb emberrel kell osztoznom a zsákmányon mi?-
Értetlenül álltam a történtek előtt, s paranoid, már-már képtelen gondolatok futottak át fejemen.
~Mi volt ez? Ez az ember most felrobbant? Nyugodjunk le. Erről hallottam otthon, ez lenne a víz klón technika? És mi volt ez a robbanás? És ha nem víz klón volt? Ha a teste folyékonnyá tud válni? Akkor vágdoshatom napestig. Bár ez eléggé valószínűtlen. Frontálisan támadni hülyeség lenne. Mi van ha ez sem az igazi és csak arra vár, hogy támadásommal kiszolgáltatott helyzetbe kerüljek?~
Lassan úrrá lett rajtam a félelem, amely olyannyira elködösítette elmém, hogy egy embert kihagytam. Támadásom előkészítése közben az egyik, még életben maradt férfi támadt rám ezzel súlyos sérülést okozva, mely jelét máig hordom. Emlékeztet a figyelmetlenség elkerülésére. Talán mondanom sem kell, hogy ezután kétségbe esetten szökkentem vissza ködömbe. Félelem lett rajtam úrrá főleg miután társát, aki előzőleg megsebzett, könyörtelenül végezte ki. Talán a bosszúvágy éltette, vagy nem tudom, de egy utolsó figyelmeztetést kaptam tőle (a megsebzőtől) még. Egy mondat töredéket, melyet felém ordított mielőtt utolérte volna végzete. „Vigyázz vele, mert képes látni az em…!” Ennyi hagyta el torkát, nem több. Ez csak tetézte az akkor már alapból meglévő félelmemet. Kevés gondolkozás és tényelemzés segítségével arra jutottam, hogy valószínűleg a chakrámat látja, és így nem dőlt be a klónoknak, valamint ezért tudott követni a ködben. Érdekes fordulatnak könyveltem el azt is, hogy a férfi elengedett. Felajánlotta, hogy távozhatok épségben. A tervem egyből, ösztönszerűen pattant ki fejemből. Beleegyeztem az ajánlatba. Tervem szerint Mimi felé siettem volna, akit segítségül hívva ütköztem volna meg ismét vele. Fő a feladatom… de nem egy másik feladat árán. Ha meghalok, nem találhatom meg a szüleim és így nem leszek képes sikerre vinni célom.
- Okos kölyök.- Nevetett fel. -Lehet nem a legbátrabb döntést hoztad meg, de az tény, hogy a legpraktikusabbat. Nagy szerencséd, hogy velem kerültél szembe aki, hajlandó megkímélni hitvány kis életedet. Javaslom a továbbiakban is tartsd maga... Mi a fa...???- Szakadt félbe mondandója érdekes zajok kíséretében. Csattanások, reccsenések, vérfagyasztó ordítások és a csontokon, izmokon áthaladó fém hangja hallatszott. Pillanatok alatt elterjedt a vér vasas szaga, mely egyértelművé tette számomra a történteket.
~Van itt még valaki? Egy még erősebb?! Ennyi volt, ha a társa volt akkor nem fog elengedni. Biztos ezért ölte meg, mert elengedett. Ez lesz a vége mindennek. Ez kinyírta, csak úgy! Velem milyen gyorsan fog végezni?!~ Futottak át rajtam a gondolatok. Kínomban egy vigyort eresztettem meg, és csak arra tudtam gondolni, hogy elbuktam és itt a vég. Nincs mit tennem már. A feloszló köd egy alakot kezdett kirajzolni előttem. Egy kislány alakját. Először nem hittem a szememnek, de Ő volt az.
-Mimi! Sose örült még neked így senki!- Szóltam a boldogságtól, megkönnyebbüléstől kissé túltöltve.
Sebem azonban éreztetni kezdte hatását, vérveszteségeim lassan már-már jelentősnek bizonyultak. Hangom is kissé elhaló lett, mivel az adrenalinszintem is alábbszállt és így a fájdalmak is megtették a magukét.
-Hogy csináltad ezt? Nem mintha valaha is kételkedtem volna a képességeidben, de te tényleg elit vagy. Köszönök mindent, hálás vagyok. Azonban valamit kérnék is. Most, hogy láttam a képességeid, azaz épp, hogy nem is láttam semmit az egészből. Nem keresel véletlen tanítványt? Fagyizhatnánk egyet edzések előtt.- Mosolyodtam el, még mindig kislányként kezelve. Talán csak csipkelődésnek szánva.
Mimi tanácsát megfogadva tüzet raktam, s hevített kunaiommal elégettem sebemet, hogy csillapíthassam a vérzést. Ruhám egy letépett darabjával elkötöztem a sebet, majd kis pihenés után visszaindultunk a fogadóba. Másnap kezdtük el az edzéseimet, melyen egy új technikát, a Mizudangant sajátítottam el két féle módozatban. Az alap és a sima chakrával kevert verziót, melyutóbbival farönköket kellett széthasogatnom. Meglepődtem teljesítményemen, ugyanis két nap alatt sikerült megtanulni a technika nehezebbik, sima chakrás verzióját, melyet ismereteim szerint magasabb szinteken lévők szoktak tudni alkalmazni. Később kiderült, hogy nem számoltunk le mindenkivel, s bosszúra szomjaztak a megmaradtak, ám őket, tekintettel a sebemre, Mimi látta el. Addig én egy újabb technikát sajátítottam el, melyet Víz cápa áttörésként ismernek. Nehéz dolgom volt, hiszen ismét magamtól kellett rájönnöm a felhasználásának módjára. Ismét, ahogy a mizudangan esetében is, csupán tört információt kaptam, melyek nagyjából semmit sem mondtak. Ez beletellett három napba, ami a technika szintjét az enyémhez viszonyítva szintén jó eredménynek mondható. Mielőtt elindultunk volna, azonban beszereztem új ruhákat, tekintve, hogy az előzőt kötszernek használtam fel. Ennek megtörténtével azonban nem volt más hátra, mint visszaindulni a faluba, ahol egyből be dugtak kórházba. Egy hétre rá kiengedtek, elküldtek az egyik kiképzőtérre és most itt vagyok. Próbálom megtanulni mihamarabb a mizubunshin no jutsut.
Történetem nagyrészét már ismertettem. Mégis… mióta Kumogakure „alkalmazottjává” váltam, történt velem pár dolog. Erről kellene most beszámolnom, nem? Hogy az elején kezdjem… Rögtön vallatásom után egy magasabb rangú shinobi vezetett a Kage személyéhez, aki közölte velem a tényállást. Két lehetőség tárult elém. Vagy nekik dolgozom és szüleim, akiket keresek, épségben előkerülnek, vagy velük együtt juttatnak a föld alá. Talán nem is érdemes mondanom, hogy az előbbit választottam inkább. Mégis… egy részlet nem hagyott nyugodni. Megtiltották, hogy az ügyön dolgozzak. Sajátjaik közül jelöltek ki egy-két osztagot a feladatra. Nekem addig a küldetéseik elvégzése a feladatom. Hogy mi ad biztosítékot arról, hogy állják a szavuk? Semmi… Talán már rég halottak és ezt pontosan tudják. Csak nem mondják meg, hogy legyen csak egy ingyen dolgozó shinobi a faluban… Mindenesetre hamar megkaptam első feladatom. Egyből elküldtek a Monara-völgybe. Nem voltam sosem híres esztelenségemről, ezért is vártam a kapuban egy keveset. Gondoltam, hátha valakit utánam küldenek. Ők se veszik sok hasznomat, ha holtan fekszem a közelben. Feladatom pedig közel sem egy geninnek kiadható feladatnak ígérkezett. Egy bandita csoportot kellett felszámolnom. Kicsit furcsa is volt, hisz pont úgy tűntem el falumból, hogy egy bandita tábort kellett volna felszámolnunk a senseiiel. Azonban egy robbanás következtében egy szakadék aljában húzódó folyóba érkeztem. Reméltem, hogy ezúttal másképp fog végződni az ügy. Nem sokat kellett már várnom, a mellém beosztott csapattársam, aki inkább felügyelő tisztnek mondható, megérkezett. Elsőnek azt hittem, legalábbis reméltem, hogy szórakoznak velem, ugyanis ez a személy, egy nagyjából nyolc éves kislány volt, rövidebb kék hajjal, kék szemmel, s ehhez olyan hang társult, mintha folyton héliumot szívna.
- Cia Zauki-kun. A nevem Mimi és engem küldtek, hogy elkisérjelek. Remélem minden renddicsek lesz, Bár már nem kell félned majd én megvédizlek. Ha gondolod tőlem indulhatunk is.- Azzal nyújtotta felém kezét, hogy vegyem nyakamba. Nem ellenkeztem, elvégre csak gyorsabbak leszünk így. Legalábbis akkor még így gondoltam.
Próbáltam megérdeklődni tőle a körülményeket, ám túl sok újat nem tudott mondani sajnos. Azonban érdekes módon kedvesnek tűnt, annak ellenére is, hogy tudta ki vagyok, honnan jöttem, hogyan kerültem ide és milyen céllal vagyok ezen a küldetésen. Találkozásunkat követően ezentúl mindenhova cipelnem kellett. Szó szerint… Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, úgy nyújtotta kezét felém, várva, hogy nyakamba ülve kímélje lábát az út viszontagságaitól.
Mivel úticélunk nem volt messze túlzottan a falutól, viszonylag gyorsan megérkeztünk. Egy kis faluban találtuk magunkat, ahol teljesen normális körülmények között zajlott a lakosok élete. Kissé rosszul éreztem magam, amiért mogorva hatást keltve szótlanul haladtam eddig, ezért leemeltem nyakamból, s kedvesen próbáltam szólni hozzá, miközben a terepet fürkésztem fogadó, étterem vagy hasonló létesítmény után kutatva.
-Nah, végre megérkeztünk. Most fontos, hogy ne tudják meg, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk. Óvatosnak kell lennünk, ha szeretnénk tudni, merre is tanyáznak ezek a banditák. Ha ügyes leszel, még talán veszek is neked valamit. Viszont szeretném, ha mesélnél valamit magadról. Miben vagy jó? Tudsz harcolni?- Próbáltam feltérképezni a lányt képességei terén. Korábban a kapunál már végig mértem, ám nem találtam volna bármi jelét annak, hogy egyáltalán segítségemre lehet.
- Jaj Zaza-kun hát milyen kérdés ez. Már mondtam neked, hogy vigyázni fogok rád, hát ebből nem jöttél rá, hogy tudok harcolni? Én egy különleges ninja leszek. Már most elit képzést kapok, de még néha így is muszáj elmennem ilyen könnyű küldikre is. Azért, hogy mitől is leszek én elit nem kötöm a kis nozidra, legyenek meglepik. Viszont ha ügyes leszel a küldin akkor kapsz tőlem egy puszit jó?- Mondta sajátos, bájos kis stílusában.
Rövid körbetekintésem alkalmával találtam egy közeli fogadót, ahol talán információt is sikerült volna szereznünk, azonban Mimi egy hirtelen mozdulattal a közeli bárba rángatott el. Itt, társamat körbe lengő érdekességek újabb fordulatot vettek. A bent lévők egyáltalán nem illetődtek meg, hogy egy nyolcéves lányka rángatott be az ajtón. Sőt néhányan még üdvözlés képpen biccentettek egyet felénk. Társam azonban egyből a pulthoz rángatott, ahol a csapos barátiasan köszöntötte.
- Szia Mimi miben segíthetek?-
- Banditák táboroznak elvileg a közelben tudsz róluk valamit?-
- Hát van egy érdekes banda a várostól 5 km-re az erdőben, de nem tudom, hogy ők e azok akiket kerestek.-
- Értem neked van valami kérdések Zaza? Ő egy nagyon megbízható forrás, akinek szinte lehetetlen megfizetni a segítségét.-
Vettem a célzást és otthagytam neki 150ryo-t. Kérdésem azonban nem volt. Egyből megragadtam Mimi kezét, s erőltetett tempóban távoztam. Úgy voltam vele, minél hamarabb odaérünk annál hamarabb vége. Na meg akár tovább is állhatnak. Nem szokása egy csapat banditának a lejelentkezés, mikor távoznak a térségből. Sietségünk közepette elhintek egy kisebb dicséretet Mimi irányába, ám bővebben csak a falu határára érve szólalok meg. Megpróbáltam összeszedni az alkalmazni kívánt taktikát, így felsoroltam, mihez is értek. Ő ezt kerek bociszemekkel hallgatta végig. Mikor aztán kérdést szegeztem felé, s rákerült volna a sor, ismét csak lerázott egy csalafinta mosollyal.
- Hogy te milyen nyomulós vagy. Már megmondtam, hogy nem kötöm az orrodra miben is vagyok jó. Sőt ha ügyes leszel meg sem kell tudnod, ugyanis ez elsősorban a te küldetésed, én csak azért vagyok itt hogy ne essen bajod. Az én képességeimnek egy ilyen küldetés maximum 2 órát venne igényben, beleértve ebbe az utazást is. Szóval mondom hogyan is lesz ez. Szabad kezet kapsz a feladat elvégzésére én meg a közelben leszek és ha nagy a baj közbe lépek. Viszont remélem, hogy elég ügyi vagy ahhoz, hogy menjen egyedül is és nekem csak moziznom kelljen.- Beszéd közben végig mosolygott majd megölelt és azt súgta: „sok sikert.” Ettől érdekes módon jobban éreztem magam egy kicsit és talán egy cseppet el is érzékenyültem. Időm viszont nem volt, ezért gyorsan munkához is láttam közvetlen azután, hogy pár mondattal elbúcsúztam tőle.
-Köszönöm, hogy hiszel bennem, Mimi. Majd sikítok ha baj van.-
Egy közelebbi fa rejtekében meghúzódva megfigyeltem a hang forrását, s tíz férfit pillantottam meg. Szinte rájuk volt írva, hogy őket keresem. Megpróbáltam kidolgozni egy hasznos taktikát, ami beválhat és a lehető legkisebb kockázattal jár. Ugyanazon kérdések végtelen permutációja hangzott el fejemben. „Mit tanultam? Mit tenne a senseiem, az Apám?” Ekkor egy halvány szösszenet került elő múltamból. Edzésem sorainak egyike ugrott be, mikor éppen apámmal edzettem.
"Zauki, keményebben kell edzened! Így bekötött szemmel is tudnod kell, hogy honnan támadok. Ez az alapja annak a technikának, amit a falunk használ. Egy bevetésen a kirigakure no jutsut használva, meglepetés előnyével a kezedben, nagy előnyökre tehetsz szert. Neked víz elemed van, te tudod használni a jutsut, de mit ér a köd, ha téged is korlátoz? Neked is, mint minden geninnek tökéletesítened kell a csendes gyilkolási technikád, a hangokra figyelve betudod mérni a ködben az ellenfeled és neked már előnyt is jelent. Más, nem víz elemet birtokló genineknek pedig azért kell ezt gyakorolniuk, hogy tudjanak a társuk által létrehozott ködben is tájékozódni. Továbbá ha a küldetés során egyedül vagy és több ember ellen kell támadnod, szintén hasznos, ha van egy fedezéked, ami mindenhol ott van a csatatéren. Nem poénból mondtam fiam, ez a két technika és a kardforgatásod jelenti az előnyödet más hasonló korú geninek ellen, más falvakból. Az én fiam vagy és a lehető legjobb harcos leszel, ha a ninják útját választottad. Nem fogom a fiamat temetni, mert egy küldetésen nem tudott mit kezdeni magával! Mindent meg kell tanulnunk, amire képes vagy és annyit edzeni amennyit lehet. Most fogd azt a kardot és kezdjük újra."
Kicsit elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott az atyai szigor. Ez azonban megadta a kezdőlöketet a terv kieszeléséhez, amit végre is hajtottam. A már jól megszokott Kirigakure no jutsuval nyitottam, mellyel sűrű ködöt rángattam elő, mely segítségével elhagyhattam rejtekem egy erőteljes szökkenéssel. Ugrásom közben tíz shuriken távozott kezeim közül. A bagázstól nem messze landolva négy kunait fűztem ujjaimra, ezzel megőrizve könnyű felhasználásukra irányuló lehetőségemet, mégis szabadkézzel tudtam harcolni. Ezt követően egy shunshin no jutsut alkalmazva lőttem be magam a megmaradtak közé, s akivel találkoztam jobbkezemben fekvő kardomra hánytam. Eztán közéjük kerülve a négy kunait négy még mozgó célpontra irányítottam. Legalábbis ez volt a terv. A valóságban a tízből hét shuriken talált célt, öt embert kivégezve. Az addigra védekező pozíciót felvett emberek közé shunshinolva négy kunaiom célba ért és három további áldozatot hoztak. A negyedik azonban érdekes módon egyszerűen elvizesedett. Egy-két szikra látványa tárult elém, majd egy robbanás is beköszönt. Majd ugyan az a férfi lépett elő, megmutatva magát a robbanás által ködből kiharapott lyuk segítségével. Kezében egy katanával vigyorgott rám.
- Na mi a helyzet? Úgy látszik, kevesebb emberrel kell osztoznom a zsákmányon mi?-
Értetlenül álltam a történtek előtt, s paranoid, már-már képtelen gondolatok futottak át fejemen.
~Mi volt ez? Ez az ember most felrobbant? Nyugodjunk le. Erről hallottam otthon, ez lenne a víz klón technika? És mi volt ez a robbanás? És ha nem víz klón volt? Ha a teste folyékonnyá tud válni? Akkor vágdoshatom napestig. Bár ez eléggé valószínűtlen. Frontálisan támadni hülyeség lenne. Mi van ha ez sem az igazi és csak arra vár, hogy támadásommal kiszolgáltatott helyzetbe kerüljek?~
Lassan úrrá lett rajtam a félelem, amely olyannyira elködösítette elmém, hogy egy embert kihagytam. Támadásom előkészítése közben az egyik, még életben maradt férfi támadt rám ezzel súlyos sérülést okozva, mely jelét máig hordom. Emlékeztet a figyelmetlenség elkerülésére. Talán mondanom sem kell, hogy ezután kétségbe esetten szökkentem vissza ködömbe. Félelem lett rajtam úrrá főleg miután társát, aki előzőleg megsebzett, könyörtelenül végezte ki. Talán a bosszúvágy éltette, vagy nem tudom, de egy utolsó figyelmeztetést kaptam tőle (a megsebzőtől) még. Egy mondat töredéket, melyet felém ordított mielőtt utolérte volna végzete. „Vigyázz vele, mert képes látni az em…!” Ennyi hagyta el torkát, nem több. Ez csak tetézte az akkor már alapból meglévő félelmemet. Kevés gondolkozás és tényelemzés segítségével arra jutottam, hogy valószínűleg a chakrámat látja, és így nem dőlt be a klónoknak, valamint ezért tudott követni a ködben. Érdekes fordulatnak könyveltem el azt is, hogy a férfi elengedett. Felajánlotta, hogy távozhatok épségben. A tervem egyből, ösztönszerűen pattant ki fejemből. Beleegyeztem az ajánlatba. Tervem szerint Mimi felé siettem volna, akit segítségül hívva ütköztem volna meg ismét vele. Fő a feladatom… de nem egy másik feladat árán. Ha meghalok, nem találhatom meg a szüleim és így nem leszek képes sikerre vinni célom.
- Okos kölyök.- Nevetett fel. -Lehet nem a legbátrabb döntést hoztad meg, de az tény, hogy a legpraktikusabbat. Nagy szerencséd, hogy velem kerültél szembe aki, hajlandó megkímélni hitvány kis életedet. Javaslom a továbbiakban is tartsd maga... Mi a fa...???- Szakadt félbe mondandója érdekes zajok kíséretében. Csattanások, reccsenések, vérfagyasztó ordítások és a csontokon, izmokon áthaladó fém hangja hallatszott. Pillanatok alatt elterjedt a vér vasas szaga, mely egyértelművé tette számomra a történteket.
~Van itt még valaki? Egy még erősebb?! Ennyi volt, ha a társa volt akkor nem fog elengedni. Biztos ezért ölte meg, mert elengedett. Ez lesz a vége mindennek. Ez kinyírta, csak úgy! Velem milyen gyorsan fog végezni?!~ Futottak át rajtam a gondolatok. Kínomban egy vigyort eresztettem meg, és csak arra tudtam gondolni, hogy elbuktam és itt a vég. Nincs mit tennem már. A feloszló köd egy alakot kezdett kirajzolni előttem. Egy kislány alakját. Először nem hittem a szememnek, de Ő volt az.
-Mimi! Sose örült még neked így senki!- Szóltam a boldogságtól, megkönnyebbüléstől kissé túltöltve.
Sebem azonban éreztetni kezdte hatását, vérveszteségeim lassan már-már jelentősnek bizonyultak. Hangom is kissé elhaló lett, mivel az adrenalinszintem is alábbszállt és így a fájdalmak is megtették a magukét.
-Hogy csináltad ezt? Nem mintha valaha is kételkedtem volna a képességeidben, de te tényleg elit vagy. Köszönök mindent, hálás vagyok. Azonban valamit kérnék is. Most, hogy láttam a képességeid, azaz épp, hogy nem is láttam semmit az egészből. Nem keresel véletlen tanítványt? Fagyizhatnánk egyet edzések előtt.- Mosolyodtam el, még mindig kislányként kezelve. Talán csak csipkelődésnek szánva.
Mimi tanácsát megfogadva tüzet raktam, s hevített kunaiommal elégettem sebemet, hogy csillapíthassam a vérzést. Ruhám egy letépett darabjával elkötöztem a sebet, majd kis pihenés után visszaindultunk a fogadóba. Másnap kezdtük el az edzéseimet, melyen egy új technikát, a Mizudangant sajátítottam el két féle módozatban. Az alap és a sima chakrával kevert verziót, melyutóbbival farönköket kellett széthasogatnom. Meglepődtem teljesítményemen, ugyanis két nap alatt sikerült megtanulni a technika nehezebbik, sima chakrás verzióját, melyet ismereteim szerint magasabb szinteken lévők szoktak tudni alkalmazni. Később kiderült, hogy nem számoltunk le mindenkivel, s bosszúra szomjaztak a megmaradtak, ám őket, tekintettel a sebemre, Mimi látta el. Addig én egy újabb technikát sajátítottam el, melyet Víz cápa áttörésként ismernek. Nehéz dolgom volt, hiszen ismét magamtól kellett rájönnöm a felhasználásának módjára. Ismét, ahogy a mizudangan esetében is, csupán tört információt kaptam, melyek nagyjából semmit sem mondtak. Ez beletellett három napba, ami a technika szintjét az enyémhez viszonyítva szintén jó eredménynek mondható. Mielőtt elindultunk volna, azonban beszereztem új ruhákat, tekintve, hogy az előzőt kötszernek használtam fel. Ennek megtörténtével azonban nem volt más hátra, mint visszaindulni a faluba, ahol egyből be dugtak kórházba. Egy hétre rá kiengedtek, elküldtek az egyik kiképzőtérre és most itt vagyok. Próbálom megtanulni mihamarabb a mizubunshin no jutsut.
Hasegawa Zauki- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 1352
Elosztható Taijutsu Pontok : 20
Állóképesség : 700 (A-alap) / 1700 (S+-senjutu)
Erő : 802 (S)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 300 (B)
Pusztakezes Harc : 150 (C)
Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1165
Re: Hasegawa Zauki
Terumi Mei Vas. Okt. 16 2016, 02:18
Örömmel tölt el, hogy én lehetek az első, aki ellenőrzi a legelső élményed. 
(Ezért jössz nekem! XD)
Nem véltem felfedezni benne hibákat, a kis történet tetszett, elvégre egy könnyű feladatról volt szó, Mimi meg kis aranyos, ahogy ilyen fiatalon elit ninjának számít, és megvédiz téged.
Jutalmad:
+ 12 chakra
+ 3 TJP
(Ezért jössz nekem! XD)Nem véltem felfedezni benne hibákat, a kis történet tetszett, elvégre egy könnyű feladatról volt szó, Mimi meg kis aranyos, ahogy ilyen fiatalon elit ninjának számít, és megvédiz téged.
Jutalmad:
+ 12 chakra
+ 3 TJP
Terumi Mei- Moderátor
- Specializálódás : Kdeves Mizukga
Tartózkodási hely : Idegosztály
Adatlap
Szint: S
Rang: Mizukage
Chakraszint: Pálinka
Re: Hasegawa Zauki
Hasegawa Zauki Kedd Aug. 20 2019, 16:29
Kérésre, illetve mesélői szempontok végett Uchiha Madara lenne az ellenőrző jelölt.
Időbeni elhelyezés: Jiraiyaval történő utazások. (Sunagakure - Végzet Völgye)
// A bővítmény egy kissé rendhagyó lesz, ugyanis, hogy kissé érdekesebbé tegyem az írását úgy határoztam, hogy a karakter inkább elmeséli egy rég látott NJK-nak a történteket, ezáltal vezetem fel az eseményeket ahelyett, hogy leírnám majdnem ugyanazt, ami a kalandokban történt. //
Kimerítőnek hatott az utazás. Habár minden nap megálltak pihenni, Zauki egyre fáradtabbnak bizonyult. Edzenie kellett, hogy fenntartsa formáját, erősödnie kellett, hogy mi előtte áll ne jelenthessen akadályt... s nem utolsó sorban meg kellett őriznie belső nyugalmát. Végiggondolta az eddig megtörtént eseményeket, a helyzetét, illetve annak kilátásait. Nem akarta, hogy bármi váratlan érje, mikor visszaér a faluba... bár tény, az még egy kicsivel odébb volt. Még a chuunin vizsga előtt kapott egy küldetést, melyre a legendás Jiraiya kíséretében indult volna útnak, ám közbeszólt a neves esemény, melyre akarva-akaratlanul elküldték. S habár eleinte nyűgnek érezte, a végére megértette a lényegét, felismerte az indokot, hogy mentora miért is lökte be a jelentkezők névsorába. Nem telt máshogy ez a nap se... egész nappal gyaloglás, aztán egy közeli helyen megszállni. Az öreg ismét csak elindult a maga dolgára, s Zauki is hasonlóan tett. Habár ő kevésbé... érdekes tevékenységet választott. Egy közeli vendéglőt szemelt ki, ahol az illatok kellően biztatónak bizonyultak. Óvatosan húzta félre a szalagfüggönyt, majd belépve felmérte a helyet. Egy kicsi létesítmény volt, mely meleg hangulattal várta éhes és vagy szomjas vendégeit még ha akkor épp egy se volt. Egy fal melletti széken foglalt helyet, a pultnál, mivel méretéből adódóan nem igazán voltak további asztalok.
-Mivel szolgálhatok?- Vágta is oda a kérdést, kellemes mosollyal a nagyjából ötveneseit taposó felszolgáló.
-Köszönöm, még át kell gondolnom, de egy pohár vizet mindenképpen megköszönnék.- Jött rá a válasz.
~Igaz is... egy jó három napja úton vagyunk, a vizsga előtt pedig...~ Számolt ujjain a fiú. -Azt a... Már vagy másfél hónapja nem ettem.- Szólta el magát hangosan meglepettségében.
Válaszul egy vigyort kapott csupán a víz mellé, persze, hogy nem vette szó szerint a férfi... Pedig így volt. Ahogy egyre aktívabban használta képességeit, egyre kevésbé volt szüksége ezekre a dolgokra. S habár Yamato megfelelő magyarázattal tökéletesen lefestette számára miért is történik ez, még mindig furcsa volt neki. Hamarosan azonban társasága akadt...
Három kunoichi sétált be, kumogakurei fejpántokban. A három lány három korosztályt képviselt... egyikük úgy tíz lehetett, a legidősebb pedig tizenkilenc-húsz. Nem voltak ismeretlenek. Zauki kortyolt egyet italába, majd előrehajolva, némán próbálta folytatni. A többi leült a megmaradt székekre, majd ahogy oldalra tekintettek felismerték a fiút.
-Zauki-kun? Micsoda meglepetés...- Vetette oda visszafogottan a mellette ülő, legidősebb lány.
-Tomoi-san? Micsoda öröm, nahát Mimi és...Minami...- Próbálta szívélyesen üdvözölni őket, habár végén önkéntelenül is becsúszott egy kisebb hanglejtés.
A vörös hajú lány erre csak egy hümmögéssel felelt, elfordított tekintettel.
-Zazu-chan, rég találkoztunk. Megy még a mizurappa? Mesélj, mi történt veled?- Dobta be a kérdéseket a kicsi, miközben már falánk mód tömte magát rámenével.
Mimi volt az, a kislány, ki elkísérte Zaukit első kumogakurei küldetésén, később megmentve a fiú életét. Kevés emberben bízott a faluból, az ifjú zseni viszont köztük volt. Már nyolcévesen chuunin, ha nem jounin szinten volt, s ezt bármikor kész is volt demonstrálni.
-Igaz is... Mimi, nem találkoztunk egy jó ideje. Az odáig gondolom megvan, hogy küldetést kaptam a háború során... a harcok közben mi szállítottunk volna felszerelést, ellátmányt és hasonlóakat.-
-Igen, Kimiro-san... sajnálatos eset.- Szakította félbe röviden Tomoi
-Engem... sajnos kiütöttek, tudod jól, hogy sose voltam túl erős... és hát kórházban ébredtem.- Vakarta meg tarkóját zavartan a fiú, melyre az előbbi hozzászóló egy szúrós pillantást vetett szeme sarkából. Talán ő tudta volna az igazat?
-Ahhoz képest úgy hallom sikerült jouninná válnod...- Szúrta oda, ezzel kisebb nyomást gyakorolva.
-Nos az... mindenkinek lehet szerencséje, nem igaz?-
-Tényleg, a vizsga igaz is... Raikage-sama azt üzentette mindenkivel aki csak összefuthat veled, hogy szép munka, és vár vissza ha végre vége a képzésednek. Kumogakurei jouninként, természetesen.- Mosolygott, mintha utalni akart volna ezzel valamire, a fiú pedig pontosan tudta is, hogy mire.
-Naaa Zauki, ne hagyd félbe a sztorit, eddig én is ismerem, itt találkoztam én veled, na de azóta?- Feszegette a témát a harmadik.
-Ó igen... hát, a kórházban ébredtem fel, konohában, mivel ahogy hallottam a Kumogakurei elég rossz bőrbe került addigra. Elég... érdekes információk bukkantak felszínre ott.- Szúrt ezúttal ő oda egy mondatot Tomoinak, kinek mosolya álcába fordult, italát pedig visszahelyezte a pultra. Természetesen pecsétjére utalt ezzel, illetve annak megtörésére.
-Igazából ezután csak megindult a képzésem, semmi egyedi a vizsgáig... néhány küldetés volt csupán.-
-Uh igen, Yamato-sensei elég kemény tanár tud lenni.- Dőlt hátra jóllakottan a vörös hajú lány, kinek mondatára két szempár is kikerekedett.
Szinte érezte a fiú, hogy halántékáról legördül az izzadtság, majd enyhén remegő hangon felszólalt.
-Hát, én nem tudhatom, de ha megbocsájtotok, én mára elteszem magam, holnap nagy utam lesz, nem lenne jó fáradtan nekivágni.- Állt fel székéről, s indult meg.
Egyenesen a falu szélén lévő folyóparthoz ment. Tekintete néha-néha hátrafordult, ám nem szentelt neki túl nagy figyelmet. Pontosan tudta, hogy követi valaki, s egy nagyobb összegben fogadni is mert volna rá, hogy kicsoda. A vízparton megállva, annak tükrén akadt meg tekintete.
-Régen találkoztunk, de azért nem kéne ennyire örülnöd, hogy kövess...- Szegte fel tekintetét az égre.
-Még hogy nem fejlődtél... Még a vak is látná, hogy erősebb vagy.- Lépett elő fák mögül a sötétből a fekete hajú kunoichi.
-Te tudtál róla?- Vonta kérdőre egykori vallatóját.
-Mégis miről?- Tette szét karját értetlenkedve.
-Rosszul hazudsz, Tomoi-san...- Fordult felé.
-Pont te beszélsz?- Válaszolta enyhén fenyegetően, karba font kezekkel. -Nem voltál soha hülye gyerek, tudom, hogy szemet szúrt a dolog. Furcsának érezted, hogy havonta kérdezgetik ugyanazokat a kérdéseket, még ha vissza is utasítod a válaszadást a legtöbbre, nem igaz? Éveket voltál nálunk, mégis akkor miért nem adtunk át hamarabb azoknak akik megoldhatták volna? Vagy hívhattuk volna a konohai erősítést is segítségül, akik biztos kiszedik. Feltetted magadnak ezeket a kérdéseket, tudom jól. Az volt a dolgom, hogy a fejedbe lássak, és én jó vagyok a munkámban. De... most legalább választ kaptál a kérdéseidre, nem igaz?- Mosolyodott el mondandója végére, melyre a fiú keze ökölbe szorult.
-Igen... igen választ kaptam. Ahogy téged ismerlek, örülhettél, hogy végre van valaki, akin kiélheted a szadizmusod. Remélem vicces történet volt, kár hogy vége.-
-Tudod te kinek köszönheted az életed?- Borult el tekintete enyhén, s indult meg fenyegető léptekkel. -Igen, az volt a dolgom, hogy felmérjem a pecsét állapotát, hogy kiértékeljem, mennyit húz még, mert tudtuk, hogy ha nem megfelelően távolítják el, csak feltörik magától, úgy nem lesz kellemes.- Állt meg a fiú előtt, rábökve mellkasára. -A TE helyzeted jobbá tétele volt a küldetésem, megakadályozni azt, hogy az agyadból egy tojásrántottát megszégyenítő felkutyult ömledék legyen.-
-Igen? Csak megóvni akartatok, mi? És ennek a legjobb módja, hogy egy elfogott kémnek tüntettek fel, háborús idők előtt. Van fogalmad, milyen, ha egy falunyi ember köp szembe, csak mert hisznek rólad valamit, ami teljesen másképpen van valójában? Persze erre csak te magad is később jössz rá, hogy minden amiért értelme volt túlélni a mindennapokat, csupán egy nagy hazugság, amit mások önkényesen a fejedbe ültettek?- Lökte el a lány kezét.
-Arról... nem én döntöttem.- Lépett egyet hátra.
-Szóval neked semmi közöd nem volt hozzá?- Tette fel a lényegi kérdést.
A lány hezitált válaszolni. Maga is a folyóhoz lépett, s ahogy Zauki azelőtt, a tükrét bámulta, majd az eget. Látszott rajta, hogy keresi a szavakat. S lehunyt szemmel egy percnyi hallgatás után válaszolt végül.
-Jól sejted, én helyeztem fel a pecsétet.- Nyitotta ki résnyire szemét, ahogy egy enyhe szellőt érzett, mit látott azonban nem lepte meg.
Egy penge mozgásának szelét érezte, a fiú kardja egyenesen a nyakához volt tartva.
-De te csak parancsot teljesítettél, igaz?- Szorította meg katanája nyelét.
-Igaz... és ahogy említettem, arról nem én döntöttem, hogy mi kerüljön bele.- Nézett a fiú szemébe, nyakának szegezett kard ellenére elfordulva. -Sajnálom, ha félreismertél..., de igen, én javasoltam ezt a jutsut, általam lett felhelyezve. Ha nem javasolom már rég halott lennél, adni akartam egy esélyt, s ha idővel végre beilleszkedsz a faluba feloldani a pecsétet, szembesíteni a múltaddal. Nem akartuk, hogy Orochimaru egy bábjaként tekints magadra, hogy az életed elpocsékold egy ilyen ember szolgálatával, hogy lehessenek saját döntéseid... Az viszont, hogy Kirigakurei emlékeket kaptál nem szerepelt terveimben. Az a Raikage döntése volt, azaz... az akkori Raikage döntése. Hibásan cselekedett, máig ezt állítom. Ha az általam felvázolt tervet követjük, most nem csak a törvények fűznének a faluhoz, de a hűség is.- Szavalta enyhén érdekes stílusában, mégis bűnbánó, őszinte hangsúllyal.
-Számodra a shinobik számok, az emberek pedig felhasználható gyalogok... tárgyi szintre alacsonyítasz másokat, csak mert úgy gondolod felettük állsz... ha tényleg érzel is bűntudatot, az csak azért van, mert egy lehetőség elszalasztódott...-
-Meglehet, hogy ez jön le, de attól még nem lesz igaz...- Tolta el a pengét mutatóujjával, majd leült a folyó partjára a következő sorok megkezdése előtt. -Az élet túl bonyolult, a tényeket pedig tenni kell valahova, az efféle munka pedig megkívánja, hogy képes legyél az emberekre másképpen is tekinteni. Sokkal... tárgyilagosabban. Másképp nem tudnál tükörbe nézni, pár csúnyábban sikerült vallatás után. Ahogy kikerültél a laborjából, kumogakurei lettél, a saját falummal pedig igenis törődöm. Nem azért, mert kell, hanem mert akarok. A falu a családom, és a tiéd is lehetne, ha hajlandó lennél elfogadni minket. De...- Nevetett fel szolidan ösztönösen próbálva rejteni keseredettségét. -... azt hiszem ezt már elcsesztük.- Simította hátra haját arcából. -Megölni nem fogsz, tudom... régebben megtetted volna, most már nem. Sokat változtál, jobb ember lettél, de ha már így alakult, hogy tudod a nagyját, nincs értelme titkolózni...- Lapogatta a földet kezével, jelezve, hogy üljön le a másik is.
-Igazad van... tényleg túl jó vagy a munkádban.- Tette el fegyverét. Nagyot nyelt a fiú, s nem volt tiszta még számára, hogy mit fog tenni, ám valamiért nem akarta megölni.
Talán igazat adott neki, ha semmi pénzért se ismerte volna be, de végiggondolva igazat adott ebben... ha nem teszik ezt meg, valószínűleg már halott lenne régen. Másfelől ez a lány többet tud róla, mint bárki más. Legalábbis többet, mint ő maga. Így végső soron belement, megtartva a távolságot, de leült. Újabb csöndes pillanatok következtek.
-Szóval... Yamato... Akkor felteszem a csatában a fa maradványok azok...- Törte meg a csendet.
Zauki csak ingerülten összébb húzta szemét válaszul.
-Noha nem volt teljesen váratlan a dolog... Megvizsgáltunk, mikor rádtaláltunk, tudjuk, hogy az Első Hokage DNS-ét hordod magadban. Ez azonban, hogy tudod is használni a jutsuját, felettébb érdekes... Álmomban se mertem volna gondolni.- Dőlt hátra, kitámasztva kezeivel, s az eget kezdte kémlelni. -Habár Orochimaruról beszélünk... egyszer már sikerült neki, másodjára miért ne sikerülne?-
-Megint ezt csinálod, mintha itt se lennék, mintha csak egy munkafolyamat végterméke lennék.-
-Mert az is vagy..., de ez nem jelenti, hogy nem lennél ember, vagy nem lehetnél önmagad. Az egypetéjű ikrek estében a DNS 95-100%a megegyezik, mégis, ha külön utakat járnak, különböző emberek is lesznek. Te magad és a körülötted lévő emberek, a veled történő események határozzák meg, végül ki is leszel. Az emberek változnak... folyamatosan. Nem lehet felírni őket egy egyszerű képletként, még ha valahol az is lenne a feladatom olykor.-
-Nem gondoltam volna, hogy ezt pont veled fogom megbeszélni...-
-Nem is kell emlegetni.- Legyintett egyet, miután visszaült egyenesbe. -Még a végén csorbát ejtenél a hírnevemen. Normális esetben talán nem is beszélnék veled így, de a saját felelősségemnek érzem, tekintve, hogy én voltam, aki idejuttatott. Számomra is megterhelő volt... szétpecsételni valaki agyát elég nagy teher tud lenni. Tudva, hogy nem tud úszni, bedobni a mély vízbe. Mivel titkosított ügy volt így aztán senkinek se beszélhettem róla.-
-Egyet válaszolj meg, és ne térj ki előle... Mit ültettek a fejembe, és mettől kezdődnek a hamis emlékek?- Vetette oda szúrós tekintettel.
Mintha arra készült volna, hogy jól gyomorszájba vágják, ám tudta jól, hogy ezt a kérdést fel kell tennie. Nem menekülhetett előle. Sokáig kétségek közt élt, s csak nem rég lett képes elfordítani fejét, ha ez a kérdés felbukkanna, legbelül viszont nem tudta elfeledni... hogy is tudta volna? A lány benyúlt kimonojába, s egy tekercset halászott elő. Kiterítette a földre, látszólagosan több elzárt tárgy is volt benne. Végig nézte a pecséteket, majd miután megtalálta, amit keresett, egy elégedett mosollyal kiidézett belőle egy dossziét, melyet átnyújtott.
-Ebben le van minden írva, amit a pecsét tárolt, ha esetleg nem hinnél nekem..., de kérdésedre a válasz: A kirigakurei emlékek, a küldetések, az utazás. Minden, ami ezekkel kapcsolatos, ami a kumogakurei tartózkodásod előtt zajlott. Más szóval, ha Kiriben járnál, ne vállald az idegenvezető szerepét, nem biztos, hogy jól jársz vele.-
-Akkor honnan a tudás, a képzettség?- Vette el a papírt.
-Passz... egy ideig úgy gondoltuk, hogy csak azt hiszed, hogy rendelkezel velük, ezért kísért el Mimi az első küldetésedre. Talán Orochimaru műve, valahogy beléd táplálta, vagy időközben kiképzett rá. Nem tudom, de mostanra vissza kellett volna térniük az igazi emlékeknek, így tudhatod, melyik igaz a kettő közül.-
-Részekben tértek vissza csak... Nem teljesen emlékszem rá, mi volt azelőtt, de a két emlék egyenlő intenzitással maradt meg... mintha két életre emlékeznék vissza.- Fogta meg homlokát. Szinte a gondolatba is belefájdult a feje.
-Micsoda?!- Támaszkodott kezeire kikerekedett szemekkel. -Ezt akartuk elkerülni... nem eltávolították a pecsétet, csak feltörték. A legtöbb esetben ez őrületbe kergette volna az ala... az adott személyt.- Javította ki magát gyorsan.
-Akkor erről beszéltél? A rántottás izé?- Kérdezett vissza értetlen tekintettel.
-Úgy valahogy... igen. Ezt mindenképp el akartuk kerülni. Így már érthetőek a kérdések, még érthetőbbek a reakciók. Valószínűleg, ha nem estek volna ki bizonyos emlékek, ha nem lennél -fogalmazzunk így- amnéziás, a valós múltadra, az agyad egyszerűen bedobta volna a törülközőt. Talán épp ezért esnek ki az emlékek? Lehet, hogy védelmi mechanizmus? Esetleg rosszul készítették elő a pecsétet? Érdekes...-Tette kezét állára, elmélyedve gondolataiban.
-Mégis mi ezen az érdekes?!- Förmedt rá enyhébben.
-Semmi, vagy hát... lényegtelen.- Tápászkodott fel, majd leporolta ruháját.
Közelebb lépett pár lépést a fiúhoz, majd megtorpant. A sötétben nem látta a kardot, a kardot, mely végig kísérte Zauki útját.
-Az... az még mindig megvan?- Mutatott rá a shirasayára, melyet eddig a szegényes fény végett nem látott jól, most azonban felismert.
-Ez? Igen, bár azt hiszem kicsit értelmetlen tartogatni, tekintve, hogy valós emlék nem igazán fűz hozzá..., de ha már eddig elkísért...- Tartotta fel, hogy jobban látszódjon a holdfényben.
-Értem... Emlékszem, mikor eltervezték, hogy kardhasználati tapasztalatod végett adjunk róla emlékeket, így egy már használtabb darabot kellett előkeríteni. Annak ott...- Idézett elő egy másikat ruhája ujján található Villámló Penge pecsétből. -... ez a párja. Kettőt készített belőle a falu egy régebbi kovácsmestere, rendelésre készültek. "Szerencse" és "Kitartás" áll rajtuk, a penge tövén közvetlenül. Az akadémia befejeztére kaptam őket. Úgy véltem, hogy neked több kitartásra lesz majd szükséged, nekem pedig sok szerencsére, hogy ez az egész úgy menjen, ahogy mennie kell. Ahogy látom bejött...- Lépett egészen közel, s helyezte tenyerét a fiú fejére. -... na hozzuk ezt helyre. Kai!- Hangzott el a "parancs", melyre Zauki úgy vetődött hátára, mintha csak arcon rúgták volna.
Óvatosan ült fel egy pár pillanattal később a fiú, enyhén zavart tekintettel.
-Nem fognak azonnal eltűnni, de fokozatosan jobb lesz majd.- Indult el biztos léptekkel vissza a falu irányába. -Legyél jó, és ne hozz szégyent a falunkra... Még hallasz felőlünk.- Tűnt el egy shunshin no jutsu alkalmazásával.
Zauki csupán próbált közbeszólni, de nem ment. Teste erőtlenné vált, fejét egyre nehezebbnek érezte. Kiütötte őt a pecsét feloldása, s egész másnapig feküdt ott helyben. Csupán a felkelő nap sugarai keltették fel, ahogy azok átszűrődtek szemhéján.
~Franc, vissza kell érnem mielőtt indulnánk.~ Tápászkodott fel, s vette célban szállójukat rohamos tempóban. A recepciósként tevékenykedő, s egyben tulajként is feltüntetett öreg néni állította meg a bejáratnál, egy levelet átadva a fiúnak.
~Ez meg...?~ Rázta meg fejét, s rohant egyenesen szobájukhoz, elolvasás nélkül.
Fent a szobában megtalálta jelenlegi mentorát, ki az igazak álmát aludta épp. Nagyot sóhajtott a fiú megkönnyebbülten.
~Ha késtem volna, száz, hogy hallgathatnám innentől egészen végig.~ Könnyebbült meg, majd dőlt be ágyába, előszedve a levelet.
"Felesleges mondanom, de még úgyis találkozunk. Építs kapcsolatokat, szerezz barátokat, próbálj meg teljes életet élni. Nem lenne jó, ha egy összetört jouninnal lennénk gazdagabbak a személyedben, szóval igyekezz ezt elkerülni. És ne feledd...
Időbeni elhelyezés: Jiraiyaval történő utazások. (Sunagakure - Végzet Völgye)
// A bővítmény egy kissé rendhagyó lesz, ugyanis, hogy kissé érdekesebbé tegyem az írását úgy határoztam, hogy a karakter inkább elmeséli egy rég látott NJK-nak a történteket, ezáltal vezetem fel az eseményeket ahelyett, hogy leírnám majdnem ugyanazt, ami a kalandokban történt. //
Kimerítőnek hatott az utazás. Habár minden nap megálltak pihenni, Zauki egyre fáradtabbnak bizonyult. Edzenie kellett, hogy fenntartsa formáját, erősödnie kellett, hogy mi előtte áll ne jelenthessen akadályt... s nem utolsó sorban meg kellett őriznie belső nyugalmát. Végiggondolta az eddig megtörtént eseményeket, a helyzetét, illetve annak kilátásait. Nem akarta, hogy bármi váratlan érje, mikor visszaér a faluba... bár tény, az még egy kicsivel odébb volt. Még a chuunin vizsga előtt kapott egy küldetést, melyre a legendás Jiraiya kíséretében indult volna útnak, ám közbeszólt a neves esemény, melyre akarva-akaratlanul elküldték. S habár eleinte nyűgnek érezte, a végére megértette a lényegét, felismerte az indokot, hogy mentora miért is lökte be a jelentkezők névsorába. Nem telt máshogy ez a nap se... egész nappal gyaloglás, aztán egy közeli helyen megszállni. Az öreg ismét csak elindult a maga dolgára, s Zauki is hasonlóan tett. Habár ő kevésbé... érdekes tevékenységet választott. Egy közeli vendéglőt szemelt ki, ahol az illatok kellően biztatónak bizonyultak. Óvatosan húzta félre a szalagfüggönyt, majd belépve felmérte a helyet. Egy kicsi létesítmény volt, mely meleg hangulattal várta éhes és vagy szomjas vendégeit még ha akkor épp egy se volt. Egy fal melletti széken foglalt helyet, a pultnál, mivel méretéből adódóan nem igazán voltak további asztalok.
-Mivel szolgálhatok?- Vágta is oda a kérdést, kellemes mosollyal a nagyjából ötveneseit taposó felszolgáló.
-Köszönöm, még át kell gondolnom, de egy pohár vizet mindenképpen megköszönnék.- Jött rá a válasz.
~Igaz is... egy jó három napja úton vagyunk, a vizsga előtt pedig...~ Számolt ujjain a fiú. -Azt a... Már vagy másfél hónapja nem ettem.- Szólta el magát hangosan meglepettségében.
Válaszul egy vigyort kapott csupán a víz mellé, persze, hogy nem vette szó szerint a férfi... Pedig így volt. Ahogy egyre aktívabban használta képességeit, egyre kevésbé volt szüksége ezekre a dolgokra. S habár Yamato megfelelő magyarázattal tökéletesen lefestette számára miért is történik ez, még mindig furcsa volt neki. Hamarosan azonban társasága akadt...
Három kunoichi sétált be, kumogakurei fejpántokban. A három lány három korosztályt képviselt... egyikük úgy tíz lehetett, a legidősebb pedig tizenkilenc-húsz. Nem voltak ismeretlenek. Zauki kortyolt egyet italába, majd előrehajolva, némán próbálta folytatni. A többi leült a megmaradt székekre, majd ahogy oldalra tekintettek felismerték a fiút.
-Zauki-kun? Micsoda meglepetés...- Vetette oda visszafogottan a mellette ülő, legidősebb lány.
-Tomoi-san? Micsoda öröm, nahát Mimi és...Minami...- Próbálta szívélyesen üdvözölni őket, habár végén önkéntelenül is becsúszott egy kisebb hanglejtés.
A vörös hajú lány erre csak egy hümmögéssel felelt, elfordított tekintettel.
-Zazu-chan, rég találkoztunk. Megy még a mizurappa? Mesélj, mi történt veled?- Dobta be a kérdéseket a kicsi, miközben már falánk mód tömte magát rámenével.
Mimi volt az, a kislány, ki elkísérte Zaukit első kumogakurei küldetésén, később megmentve a fiú életét. Kevés emberben bízott a faluból, az ifjú zseni viszont köztük volt. Már nyolcévesen chuunin, ha nem jounin szinten volt, s ezt bármikor kész is volt demonstrálni.
-Igaz is... Mimi, nem találkoztunk egy jó ideje. Az odáig gondolom megvan, hogy küldetést kaptam a háború során... a harcok közben mi szállítottunk volna felszerelést, ellátmányt és hasonlóakat.-
-Igen, Kimiro-san... sajnálatos eset.- Szakította félbe röviden Tomoi
-Engem... sajnos kiütöttek, tudod jól, hogy sose voltam túl erős... és hát kórházban ébredtem.- Vakarta meg tarkóját zavartan a fiú, melyre az előbbi hozzászóló egy szúrós pillantást vetett szeme sarkából. Talán ő tudta volna az igazat?
-Ahhoz képest úgy hallom sikerült jouninná válnod...- Szúrta oda, ezzel kisebb nyomást gyakorolva.
-Nos az... mindenkinek lehet szerencséje, nem igaz?-
-Tényleg, a vizsga igaz is... Raikage-sama azt üzentette mindenkivel aki csak összefuthat veled, hogy szép munka, és vár vissza ha végre vége a képzésednek. Kumogakurei jouninként, természetesen.- Mosolygott, mintha utalni akart volna ezzel valamire, a fiú pedig pontosan tudta is, hogy mire.
-Naaa Zauki, ne hagyd félbe a sztorit, eddig én is ismerem, itt találkoztam én veled, na de azóta?- Feszegette a témát a harmadik.
-Ó igen... hát, a kórházban ébredtem fel, konohában, mivel ahogy hallottam a Kumogakurei elég rossz bőrbe került addigra. Elég... érdekes információk bukkantak felszínre ott.- Szúrt ezúttal ő oda egy mondatot Tomoinak, kinek mosolya álcába fordult, italát pedig visszahelyezte a pultra. Természetesen pecsétjére utalt ezzel, illetve annak megtörésére.
-Igazából ezután csak megindult a képzésem, semmi egyedi a vizsgáig... néhány küldetés volt csupán.-
-Uh igen, Yamato-sensei elég kemény tanár tud lenni.- Dőlt hátra jóllakottan a vörös hajú lány, kinek mondatára két szempár is kikerekedett.
Szinte érezte a fiú, hogy halántékáról legördül az izzadtság, majd enyhén remegő hangon felszólalt.
-Hát, én nem tudhatom, de ha megbocsájtotok, én mára elteszem magam, holnap nagy utam lesz, nem lenne jó fáradtan nekivágni.- Állt fel székéről, s indult meg.
Egyenesen a falu szélén lévő folyóparthoz ment. Tekintete néha-néha hátrafordult, ám nem szentelt neki túl nagy figyelmet. Pontosan tudta, hogy követi valaki, s egy nagyobb összegben fogadni is mert volna rá, hogy kicsoda. A vízparton megállva, annak tükrén akadt meg tekintete.
-Régen találkoztunk, de azért nem kéne ennyire örülnöd, hogy kövess...- Szegte fel tekintetét az égre.
-Még hogy nem fejlődtél... Még a vak is látná, hogy erősebb vagy.- Lépett elő fák mögül a sötétből a fekete hajú kunoichi.
-Te tudtál róla?- Vonta kérdőre egykori vallatóját.
-Mégis miről?- Tette szét karját értetlenkedve.
-Rosszul hazudsz, Tomoi-san...- Fordult felé.
-Pont te beszélsz?- Válaszolta enyhén fenyegetően, karba font kezekkel. -Nem voltál soha hülye gyerek, tudom, hogy szemet szúrt a dolog. Furcsának érezted, hogy havonta kérdezgetik ugyanazokat a kérdéseket, még ha vissza is utasítod a válaszadást a legtöbbre, nem igaz? Éveket voltál nálunk, mégis akkor miért nem adtunk át hamarabb azoknak akik megoldhatták volna? Vagy hívhattuk volna a konohai erősítést is segítségül, akik biztos kiszedik. Feltetted magadnak ezeket a kérdéseket, tudom jól. Az volt a dolgom, hogy a fejedbe lássak, és én jó vagyok a munkámban. De... most legalább választ kaptál a kérdéseidre, nem igaz?- Mosolyodott el mondandója végére, melyre a fiú keze ökölbe szorult.
-Igen... igen választ kaptam. Ahogy téged ismerlek, örülhettél, hogy végre van valaki, akin kiélheted a szadizmusod. Remélem vicces történet volt, kár hogy vége.-
-Tudod te kinek köszönheted az életed?- Borult el tekintete enyhén, s indult meg fenyegető léptekkel. -Igen, az volt a dolgom, hogy felmérjem a pecsét állapotát, hogy kiértékeljem, mennyit húz még, mert tudtuk, hogy ha nem megfelelően távolítják el, csak feltörik magától, úgy nem lesz kellemes.- Állt meg a fiú előtt, rábökve mellkasára. -A TE helyzeted jobbá tétele volt a küldetésem, megakadályozni azt, hogy az agyadból egy tojásrántottát megszégyenítő felkutyult ömledék legyen.-
-Igen? Csak megóvni akartatok, mi? És ennek a legjobb módja, hogy egy elfogott kémnek tüntettek fel, háborús idők előtt. Van fogalmad, milyen, ha egy falunyi ember köp szembe, csak mert hisznek rólad valamit, ami teljesen másképpen van valójában? Persze erre csak te magad is később jössz rá, hogy minden amiért értelme volt túlélni a mindennapokat, csupán egy nagy hazugság, amit mások önkényesen a fejedbe ültettek?- Lökte el a lány kezét.
-Arról... nem én döntöttem.- Lépett egyet hátra.
-Szóval neked semmi közöd nem volt hozzá?- Tette fel a lényegi kérdést.
A lány hezitált válaszolni. Maga is a folyóhoz lépett, s ahogy Zauki azelőtt, a tükrét bámulta, majd az eget. Látszott rajta, hogy keresi a szavakat. S lehunyt szemmel egy percnyi hallgatás után válaszolt végül.
-Jól sejted, én helyeztem fel a pecsétet.- Nyitotta ki résnyire szemét, ahogy egy enyhe szellőt érzett, mit látott azonban nem lepte meg.
Egy penge mozgásának szelét érezte, a fiú kardja egyenesen a nyakához volt tartva.
-De te csak parancsot teljesítettél, igaz?- Szorította meg katanája nyelét.
-Igaz... és ahogy említettem, arról nem én döntöttem, hogy mi kerüljön bele.- Nézett a fiú szemébe, nyakának szegezett kard ellenére elfordulva. -Sajnálom, ha félreismertél..., de igen, én javasoltam ezt a jutsut, általam lett felhelyezve. Ha nem javasolom már rég halott lennél, adni akartam egy esélyt, s ha idővel végre beilleszkedsz a faluba feloldani a pecsétet, szembesíteni a múltaddal. Nem akartuk, hogy Orochimaru egy bábjaként tekints magadra, hogy az életed elpocsékold egy ilyen ember szolgálatával, hogy lehessenek saját döntéseid... Az viszont, hogy Kirigakurei emlékeket kaptál nem szerepelt terveimben. Az a Raikage döntése volt, azaz... az akkori Raikage döntése. Hibásan cselekedett, máig ezt állítom. Ha az általam felvázolt tervet követjük, most nem csak a törvények fűznének a faluhoz, de a hűség is.- Szavalta enyhén érdekes stílusában, mégis bűnbánó, őszinte hangsúllyal.
-Számodra a shinobik számok, az emberek pedig felhasználható gyalogok... tárgyi szintre alacsonyítasz másokat, csak mert úgy gondolod felettük állsz... ha tényleg érzel is bűntudatot, az csak azért van, mert egy lehetőség elszalasztódott...-
-Meglehet, hogy ez jön le, de attól még nem lesz igaz...- Tolta el a pengét mutatóujjával, majd leült a folyó partjára a következő sorok megkezdése előtt. -Az élet túl bonyolult, a tényeket pedig tenni kell valahova, az efféle munka pedig megkívánja, hogy képes legyél az emberekre másképpen is tekinteni. Sokkal... tárgyilagosabban. Másképp nem tudnál tükörbe nézni, pár csúnyábban sikerült vallatás után. Ahogy kikerültél a laborjából, kumogakurei lettél, a saját falummal pedig igenis törődöm. Nem azért, mert kell, hanem mert akarok. A falu a családom, és a tiéd is lehetne, ha hajlandó lennél elfogadni minket. De...- Nevetett fel szolidan ösztönösen próbálva rejteni keseredettségét. -... azt hiszem ezt már elcsesztük.- Simította hátra haját arcából. -Megölni nem fogsz, tudom... régebben megtetted volna, most már nem. Sokat változtál, jobb ember lettél, de ha már így alakult, hogy tudod a nagyját, nincs értelme titkolózni...- Lapogatta a földet kezével, jelezve, hogy üljön le a másik is.
-Igazad van... tényleg túl jó vagy a munkádban.- Tette el fegyverét. Nagyot nyelt a fiú, s nem volt tiszta még számára, hogy mit fog tenni, ám valamiért nem akarta megölni.
Talán igazat adott neki, ha semmi pénzért se ismerte volna be, de végiggondolva igazat adott ebben... ha nem teszik ezt meg, valószínűleg már halott lenne régen. Másfelől ez a lány többet tud róla, mint bárki más. Legalábbis többet, mint ő maga. Így végső soron belement, megtartva a távolságot, de leült. Újabb csöndes pillanatok következtek.
-Szóval... Yamato... Akkor felteszem a csatában a fa maradványok azok...- Törte meg a csendet.
Zauki csak ingerülten összébb húzta szemét válaszul.
-Noha nem volt teljesen váratlan a dolog... Megvizsgáltunk, mikor rádtaláltunk, tudjuk, hogy az Első Hokage DNS-ét hordod magadban. Ez azonban, hogy tudod is használni a jutsuját, felettébb érdekes... Álmomban se mertem volna gondolni.- Dőlt hátra, kitámasztva kezeivel, s az eget kezdte kémlelni. -Habár Orochimaruról beszélünk... egyszer már sikerült neki, másodjára miért ne sikerülne?-
-Megint ezt csinálod, mintha itt se lennék, mintha csak egy munkafolyamat végterméke lennék.-
-Mert az is vagy..., de ez nem jelenti, hogy nem lennél ember, vagy nem lehetnél önmagad. Az egypetéjű ikrek estében a DNS 95-100%a megegyezik, mégis, ha külön utakat járnak, különböző emberek is lesznek. Te magad és a körülötted lévő emberek, a veled történő események határozzák meg, végül ki is leszel. Az emberek változnak... folyamatosan. Nem lehet felírni őket egy egyszerű képletként, még ha valahol az is lenne a feladatom olykor.-
-Nem gondoltam volna, hogy ezt pont veled fogom megbeszélni...-
-Nem is kell emlegetni.- Legyintett egyet, miután visszaült egyenesbe. -Még a végén csorbát ejtenél a hírnevemen. Normális esetben talán nem is beszélnék veled így, de a saját felelősségemnek érzem, tekintve, hogy én voltam, aki idejuttatott. Számomra is megterhelő volt... szétpecsételni valaki agyát elég nagy teher tud lenni. Tudva, hogy nem tud úszni, bedobni a mély vízbe. Mivel titkosított ügy volt így aztán senkinek se beszélhettem róla.-
-Egyet válaszolj meg, és ne térj ki előle... Mit ültettek a fejembe, és mettől kezdődnek a hamis emlékek?- Vetette oda szúrós tekintettel.
Mintha arra készült volna, hogy jól gyomorszájba vágják, ám tudta jól, hogy ezt a kérdést fel kell tennie. Nem menekülhetett előle. Sokáig kétségek közt élt, s csak nem rég lett képes elfordítani fejét, ha ez a kérdés felbukkanna, legbelül viszont nem tudta elfeledni... hogy is tudta volna? A lány benyúlt kimonojába, s egy tekercset halászott elő. Kiterítette a földre, látszólagosan több elzárt tárgy is volt benne. Végig nézte a pecséteket, majd miután megtalálta, amit keresett, egy elégedett mosollyal kiidézett belőle egy dossziét, melyet átnyújtott.
-Ebben le van minden írva, amit a pecsét tárolt, ha esetleg nem hinnél nekem..., de kérdésedre a válasz: A kirigakurei emlékek, a küldetések, az utazás. Minden, ami ezekkel kapcsolatos, ami a kumogakurei tartózkodásod előtt zajlott. Más szóval, ha Kiriben járnál, ne vállald az idegenvezető szerepét, nem biztos, hogy jól jársz vele.-
-Akkor honnan a tudás, a képzettség?- Vette el a papírt.
-Passz... egy ideig úgy gondoltuk, hogy csak azt hiszed, hogy rendelkezel velük, ezért kísért el Mimi az első küldetésedre. Talán Orochimaru műve, valahogy beléd táplálta, vagy időközben kiképzett rá. Nem tudom, de mostanra vissza kellett volna térniük az igazi emlékeknek, így tudhatod, melyik igaz a kettő közül.-
-Részekben tértek vissza csak... Nem teljesen emlékszem rá, mi volt azelőtt, de a két emlék egyenlő intenzitással maradt meg... mintha két életre emlékeznék vissza.- Fogta meg homlokát. Szinte a gondolatba is belefájdult a feje.
-Micsoda?!- Támaszkodott kezeire kikerekedett szemekkel. -Ezt akartuk elkerülni... nem eltávolították a pecsétet, csak feltörték. A legtöbb esetben ez őrületbe kergette volna az ala... az adott személyt.- Javította ki magát gyorsan.
-Akkor erről beszéltél? A rántottás izé?- Kérdezett vissza értetlen tekintettel.
-Úgy valahogy... igen. Ezt mindenképp el akartuk kerülni. Így már érthetőek a kérdések, még érthetőbbek a reakciók. Valószínűleg, ha nem estek volna ki bizonyos emlékek, ha nem lennél -fogalmazzunk így- amnéziás, a valós múltadra, az agyad egyszerűen bedobta volna a törülközőt. Talán épp ezért esnek ki az emlékek? Lehet, hogy védelmi mechanizmus? Esetleg rosszul készítették elő a pecsétet? Érdekes...-Tette kezét állára, elmélyedve gondolataiban.
-Mégis mi ezen az érdekes?!- Förmedt rá enyhébben.
-Semmi, vagy hát... lényegtelen.- Tápászkodott fel, majd leporolta ruháját.
Közelebb lépett pár lépést a fiúhoz, majd megtorpant. A sötétben nem látta a kardot, a kardot, mely végig kísérte Zauki útját.
-Az... az még mindig megvan?- Mutatott rá a shirasayára, melyet eddig a szegényes fény végett nem látott jól, most azonban felismert.
-Ez? Igen, bár azt hiszem kicsit értelmetlen tartogatni, tekintve, hogy valós emlék nem igazán fűz hozzá..., de ha már eddig elkísért...- Tartotta fel, hogy jobban látszódjon a holdfényben.
-Értem... Emlékszem, mikor eltervezték, hogy kardhasználati tapasztalatod végett adjunk róla emlékeket, így egy már használtabb darabot kellett előkeríteni. Annak ott...- Idézett elő egy másikat ruhája ujján található Villámló Penge pecsétből. -... ez a párja. Kettőt készített belőle a falu egy régebbi kovácsmestere, rendelésre készültek. "Szerencse" és "Kitartás" áll rajtuk, a penge tövén közvetlenül. Az akadémia befejeztére kaptam őket. Úgy véltem, hogy neked több kitartásra lesz majd szükséged, nekem pedig sok szerencsére, hogy ez az egész úgy menjen, ahogy mennie kell. Ahogy látom bejött...- Lépett egészen közel, s helyezte tenyerét a fiú fejére. -... na hozzuk ezt helyre. Kai!- Hangzott el a "parancs", melyre Zauki úgy vetődött hátára, mintha csak arcon rúgták volna.
Óvatosan ült fel egy pár pillanattal később a fiú, enyhén zavart tekintettel.
-Nem fognak azonnal eltűnni, de fokozatosan jobb lesz majd.- Indult el biztos léptekkel vissza a falu irányába. -Legyél jó, és ne hozz szégyent a falunkra... Még hallasz felőlünk.- Tűnt el egy shunshin no jutsu alkalmazásával.
Zauki csupán próbált közbeszólni, de nem ment. Teste erőtlenné vált, fejét egyre nehezebbnek érezte. Kiütötte őt a pecsét feloldása, s egész másnapig feküdt ott helyben. Csupán a felkelő nap sugarai keltették fel, ahogy azok átszűrődtek szemhéján.
~Franc, vissza kell érnem mielőtt indulnánk.~ Tápászkodott fel, s vette célban szállójukat rohamos tempóban. A recepciósként tevékenykedő, s egyben tulajként is feltüntetett öreg néni állította meg a bejáratnál, egy levelet átadva a fiúnak.
~Ez meg...?~ Rázta meg fejét, s rohant egyenesen szobájukhoz, elolvasás nélkül.
Fent a szobában megtalálta jelenlegi mentorát, ki az igazak álmát aludta épp. Nagyot sóhajtott a fiú megkönnyebbülten.
~Ha késtem volna, száz, hogy hallgathatnám innentől egészen végig.~ Könnyebbült meg, majd dőlt be ágyába, előszedve a levelet.
"Felesleges mondanom, de még úgyis találkozunk. Építs kapcsolatokat, szerezz barátokat, próbálj meg teljes életet élni. Nem lenne jó, ha egy összetört jouninnal lennénk gazdagabbak a személyedben, szóval igyekezz ezt elkerülni. És ne feledd...
Figyelünk, mint mindig.
Tomoi"
Hasegawa Zauki- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 1352
Elosztható Taijutsu Pontok : 20
Állóképesség : 700 (A-alap) / 1700 (S+-senjutu)
Erő : 802 (S)
Gyorsaság : 300 (B)
Ügyesség/Reflex : 300 (B)
Pusztakezes Harc : 150 (C)
Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1165
Re: Hasegawa Zauki
Uchiha Madara Pént. Aug. 23 2019, 19:49
Szép estét!
Átolvasva az élményt, még jobban beleláthattam a karaktered fejébe, s átélhettem a fájdalmait és a kérdések közötti sodródást. Ékes példája egy gyönyörű karakter jellemfejlődéséről, gyönyörűen összefoglalva a gondolatait és az érzelmeit. Nem volt tényleges harc, nem ment a chakrapazarlás, mégis, oly szépen lett bemutatva a jelen állapota, hogy +10 Chakrat írok fel.
A kalandodat ezen gondolatokkal folytatjuk a játéktéren.
Madara
Átolvasva az élményt, még jobban beleláthattam a karaktered fejébe, s átélhettem a fájdalmait és a kérdések közötti sodródást. Ékes példája egy gyönyörű karakter jellemfejlődéséről, gyönyörűen összefoglalva a gondolatait és az érzelmeit. Nem volt tényleges harc, nem ment a chakrapazarlás, mégis, oly szépen lett bemutatva a jelen állapota, hogy +10 Chakrat írok fel.
A kalandodat ezen gondolatokkal folytatjuk a játéktéren.
Madara
Uchiha Madara- Kalandmester
- Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex
Adatlap
Szint: S
Rang: Legenda
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb+10
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.