Amori Shuu

Betenném hát első pályázatom, mely egyszerre több dolgot foglalna magába. A történetben megismert tudás ugyan még csupán csekély ismeretekkel szolgál Shuu számára, mégis, egy erősebb bevezetése a számára tervezett hosszabb játéktéri és élményben írt cselekménysorozatnak. Ugyan a benne foglalt ismeretek magas szintűek, mégis ismeretük hiányában a megismerés csupán egy része a használatának, így erre alapozva Shuu megteremtheti későbbi célját, mely saját stílusát is fogja adni. Ennek teljes kiismeréséhez azonban számos kaland és kutatás vár. Na de, nem is húzom tovább az időt, remélem, nem lőttem túl a célon.


Pályázat célja:
- NJK-k megszerzése
- Otumachikku // Csillagbánya megtalálása (Leendő új helyszín)
- Különleges kő ismeretszerzés: Shindohi // Lámpáskő
…
Shuu mélyen a bányában dolgozott. Szemei már talán két teljes napja nem látták a Nap természetes fényét, s tüdeje sem szívhatott már a friss hegyi levegőből kellő adagot, mégsem érezte magát fáradtnak. Sőt, mi több, erősnek és megállíthatatlan erők mozgolódtak benne. A legkülönösebb azonban betegségének tüneteinek hirtelen felszívódása volt. Mióta a bányában tartózkodik, valósággal kicsappan az erőtől. Tudja jól, hogy közel jár már. A vaspáncélba burkolt munkások élén két kezével csákányt ragadva kezdte felmorzsolni az előttük álló falak egyikét, mely a nemrég talált vájatban bukkantak. A magas földalatti csarnokból néhány járat indult meg előre, melyek közül egyet most bővíteni kezdtek. Egy váratlan eseménysorozatot követően Shuu talpa alatt a szikla felmondta a szolgálatot, s a chunnint a mélybe taszította. A fiú még az utolsó pillanatban képes volt megkapaszkodni a kilőtt és összeláncolt kezével a sziklapárkányon, így elkerülve, hogy a földre essen. Mechanikus ujjai erősen markolták az éles szikla peremét, majd a csuklójából kilógó lánc segítségével alább ereszkedett, míg végül talpa ismét szilárd talajra tapadhatott. A chunnin félve engedte el a sziklát, majd vonzotta vissza csuklójára a kézfejet. Felszerelésének nagy része a földön hevert, ám ő legelőször a Vaspáncélba rejtett lámpások egyikét vette elő, nem törődve a csákánnyal és a vízzel. A lámpást meggyújtva vékony fénysugarat próbált vetíteni a közeli falak egyikére, s megtudni, hol is van pontosan. A lámpás fénye nem volt elég erős, hogy megtalálja az újabb verem határait, így lassú léptekkel, a Vaspáncél védelmébe burkolva, sétálni kezdett. Egyre inkább fogta el a félelem, ám különös mód köhögési rohamai még mindig várattak magukra. Sisakjának üvegén át tekintett körbe, amerre a lámpás fényereje engedte, ám elsőre nem talált semmi különöset.
- Shuu úrfi! Jól van? – hallja a távolból társai hangos üvöltését.
- Keressetek már egy kötelet.
- Hol van a csákányom? – vitatkoznak a fennlévő bányászok, miközben saját, korlátozott képességeikkel próbálnak mentőakciót indítani a mélybe zuhant fiú után, miután az válaszolt nekik. A bányászok csákányukat a mélyedés peremébe vágva, köteleket erősítettek, majd lassan, ereszkedni kezdtek. A munkások lassan haladtak, lámpásokkal a fejükön pedig próbálták bevilágítani az alattuk lévő térséget. Ám a gyors mentőexpedíció megszervezése során nem kalkulálták be saját testi épségüket, s az akcióban rejlő hibákat, így egyikőjük kötele megadta magát a Vaspáncél súlya alatt, s a mélybe taszította a harmincas éveiben járó bányászt. A férfi esését szerencsére a ruha kellőképpen felfogta, mire felült addigra pedig társai leereszkedtek mellé, s az ifjú feltaláló is becsatlakozott. A férfit felsegítették, majd egy gyorsabb állapotfelmérést végeztek, mire megbizonyosodtak arról, a bányásznak kutya baja. Miután a három bányász Shuu társaságával együtt a veremben rekedtek, úgy érezték, jobb lesz, ha felderítik az újabb járatot, míg a felsőbb szinteken maradt két bányász segítségért siet. Shuu és csapata közös fényerővel immáron sokkalta nagyobb területet tudott bevilágítani, mire észrevehették, hogy valamiféle kikoptatott út vezetne egy irányba. Ahogy haladtak az egyre különösebb úton, kisebb kődarabok, méghozzá macskakő darabjaira leltek, melyek a teljes lepusztultság szintjétől egyre csak javultak. Végül valódi, kövezett úton sétáltak, immáron a hegy gyomra felé. A feltaláló nem értette, hogyan is kerülhetett ide ez az út. Az kizártnak tartotta, hogy a természet, legyen képes bármilyen csodára is, nem építhette ide magától. Ahogy haladtak, a lámpafényben láthatóvá vált az utat határoló két sziklafal, ahogy egyre szűkülni kezdett a járat. Talán öt perce sétálhattak már a mélység felé, mikor újabb akadály tárult eléjük. Hatalmas földfal emelkedett, elzárva ezzel teljes mértékben a járatot. Shuu, mikor közelebb lépett, észrevehette, hogy a kőzet némiképp eltér a körülölelő sziklafalaktól, így arra a következtetésre jutott, hogy…
- Át kell jutnunk ezen a falon. Itt az idő, hogy ássunk, fiúk!
A négy férfi szinte egyszerre emelte fel csákányát, hogy végükkel feltörhessék az újabb akadály, ám ekkor újabb alak érkezett a kis csapat társasága felé. Mikor az első bányász felfigyelt a férfira, szinte azonnal a térdére ereszkedett, majd őt követve a többiek is. Egyedül Shuu maradt állva, ki furcsa füstszagot kezdett el érezni. Mikor megfordult, szemei egy igen magas, zömök felépítésű férfit pillantottak meg a kihelyezett lámpások fényében. Szőrzet leginkább az állán volt, mivel feje teljes mértékben kopasz volt. Sötétebb bőre szinte beleolvadt a barlang majdhogy nem fénytelen vermében.
- Állj hátrébb kölyök, majd én – mondta, miközben fogai között cigarettát szorongatott. Shuu nem tétovázott, a többi bányásszal együtt, a férfi mögé sétált, majd kíváncsian figyelte az idegen beavatkozását. Az zsebeit kezdte el felkutatni, majd az elsőkből egy-egy, tenyérnyi labdaszerű eszközt vett elő, melyeket a fal felé dobott. A két labda nagyot robbant, s teljes mértékben felmorzsolták a földet, megalkotva ezzel a továbbvezető utat. A bányászok leeresztették fülükről a kezüket, majd csákányukat a hátukra emelve, lassan visszatértek az idegen fekete férfi mellé.
- Megköszönném a segítségét, ha tudnám, hogy kihez is van szerencsém. – mosolyodott el Shuu, mire a férfi közelebb lépett.
- Majd megköszönöd később, kölyök. Nem úgy tűnsz, mint aki halálosan megsérült. Néhány szavam lesz majd ahhoz a két bányászhoz később. A nevem Bakui Hatsu, de szólíts csak B-nek.
- Értettem, B-sama.
- Nem, nem. Csak…B – válaszolta, majd rágyújtott egy újabb cigarettára. Láthatóan Bakui ismert a bányászok körében, így valószínűsíthető, hogy Toru-sama egy újabb embere, ki a szervezetben tevékenykedik. Azonban, hogy mit keres itt pontosan, egyenlőre titok marad ifjú feltalálónk számára. Shuu, miután észrevette, hogy a torlaszt szinte az utolsó kavicsig eltakarította új társuk, tovább haladhatott a macskaköves úton. Amíg sétáltak, próbálta felmérni a lámpások fényében Bakui felszerelését. Szinte azonnal szemet szúrtak a zsebeiből kilógó, pirosas rudak, valamint az övén felsorakoztatott labdák, olyanok, amelyekkel lebomlasztotta a falat. Talán valamiféle pirotechnikus lehet a férfi. S egy ilyen ember képességei igen csak jól jöhetnek, ha netalán egy kijárat zárulna el. S ez a tudat nyugtatta Shuut, nem is izgult a férfinál lévő több kilónyi robbanóeszköz veszélyei miatt. Ha sejtései beigazolódnak, a férfi segítőszándékkal érkezett, nem pedig ellenségként, így nem kell attól tartaniuk, hogy rájuk támadna. Ez pedig éppen elég indok a feltaláló számára.
Ahogy a kis csapat haladt előre, lassan fél órája, a járat macskakövét felváltotta a sziklába taposott és kiépített, fémlemezekkel kirakott út. Shuu, ha a macskaköveket még betudta volna a természet egy csodájának, ezt már ő sem volt képes lenyelni, s lábai egyre gyorsabb tempót kezdtek el diktálni a csizmája alatt kopogó lemezúton, mikor újabb akadály tornyosult eléjük. Az előzőtől eltérően azonban jelenleg egy szinte mesterien megalkotott, vastag vaskapun állt előttük, zárt ajtókkal. B előrébb lépett, hogy az előző módszerével, kiiktathassa a csapat elé tárulkozó akadályt. A hatalmas robbanásból feltörő füst elmúlásával azonban tágra nyílt szemekkel észlelte, hogy a kapu sértetlenül maradt. Felületén egy pecsét jelent meg, mely idővel ismét beleolvadt a kapu vaskos falába. Shuu közelebb lépett, majd mechanikus kezével végigsimította a kaput. Az ábrázolások, a domborítások mind mind mesterek kezének munkájából jöhetett csupán létre. Közepén apró lyuk tátongott. Talán egy ujja épp, hogy befért volna rajta. Ám ekkor, mintha mellkasán némi lüktetést érzett volna. Mikor lenézett a páncéltól ekkorra már megszabadított felsőtestére, láthatta, ahogy a nyakán lógó, csillagot rejtő amulettje némiképp felvillant, csupán egy másodpercre, majd ismét elsötétült. Egy furcsa ötlet suhant át fején, majd megragadta a nyakéket, majd felemelte, közvetlen a lyuk elé. A kődarab ismét felvillant. A hosszúkás amulett épphogy becsúszott a kapun lévő aprócska lyuk belsejébe, mire a szabadon maradó részből erős, lilás fény kezdett el sugározni. Majd az egész kapun lévő ábrázolások felragyogtak. A bányászok meghátráltak, még B is, ám napszemüvegének takarása mögül a feltalálót figyelte, ahogy az sziklaszilárdan áll az egyre erősebben fénylő kapu előtt.
Miután a lilás fény kitöltötte a teljes ábrát, a kapu megrezzent. Shuu hallotta, ahogy fogaskerekek kezdenek dolgozni a szélein, mire a kapu, hatalmas morajlással kiegészülve, megnyílni látszott. Shuu, miután kinyitotta szemeit, s elvette kezét arca elől, a kapun túl újabb utat talált. 
A fémlemezekből kiépített útvonal nem ért még véget, azonban a falakon egyre több cső és vezeték húzódott, ahogy egyre beljebb kerültek a járatban. Néhol pedig a falakból öntöttvasszerű álarcok lógtak ki, leginkább az egyre több fordulók végén. Az alagút kihalt volt és csöndes. Talán túlságosan is csöndes. Majd a falakon félgömb formájú kupolák jelentek meg, méghozzá tökéletes szimmetriában az alagút két oldalán, egy újabb kapu előtt. Shuu ismét megközelítette a kaput, melyen azonban nem talált lyukat. Kezeivel többször áttapogatta az egész felületét, ám nem talált lyukat a kulcsnak.
- Shuu úrfi, ezt nézze meg. Mi lehet – szólt az egyik bányász, miközben kezét egy földből kiálló, derékig érő oszlop tetejére helyezte. Mikor Shuu közelebb lépett, láthatta, hogy a cső tetején valamiféle újabb fémből készült, totemszerű szerkezet lehet, közepén az ujjnyi lyukkal. A totem egy gömböt ábrázolt, szélein egy-egy jelöléssel. Shuu nem értette ezeket a jeleket, ahogyan a körülötte lévő egyik személy sem, meglehet, holtnyelvre bukkantak. Shuu benyomta a csillagamulettet, ám csalódására nem történt semmi. Majd mechaniku ujjaival lassan ráfogott a totem tetejére, s némiképp próbálta megmozgatni. Shuu lassan tekerte bal irányban az eszközt, mire újabb fogaskerekek nyikorgó hangjára lettek figyelmesek.
- Ez az! – mosolygott örömében a fiú. Ám legnagyobb csalódottságára a kapu nem nyílt meg. A fogaskerekek zaja azonban még most sem álltak le. Végül a falakon lévő lyukak néhányát burkoló lemezek megnyíltak. Sodródó hangot hallottak a kalandoroknak is nevezhető bányászok, végül a hang forrása felbukkant.
Összesen négy, nagyobb méretű gömb gurult ki a csöveken át, majd a földre esve, megmozdultak. A gömbök formálódni kezdtek, a szétcsúszó lemezek mögül lábak emelkedtek ki, s lassan, formát öltöttek az ismeretlen gömblények. A pókszerű szerkezeteket láthatóan mechanika működteti, a fejükön lévő apró lemezen lévő szimbólumok pedig halványlilásan vibráltak.
Shuu azonnal visszaépítette felsőtestét a Vaspáncélba, s hátrálásra bírva embereit, védelmi pozícióba helyezkedett. A pókok első két karjukat felemelték, tekintetük a fiú és a mellette maradt B felé irányult. Shuu előkapva övéről az elsütőt, az első pók felé célzott. A golyó átfúródott az egyik pókszerű szerkezet fején, s a vibráló fény elsötétülése után, a gépezet a földre hullott. A másik három azonban, gyors rohamba indultak. Shuu nem volt képes eltalálni a földön és a falakon cikázó gépeket, így más módszerrel kellett hatástalanítania őket. Mikor az egyik a falról épp felé ugrott, a vaspáncéllal körbevont öklével hatalmasat csapott bele, s nekiütötte a falnak, ám meg nem semmisítette. A gép miután a földre hullt, ismét cikázó mozgásba kezdett. B sem volt képes bevetni a kézi bombáit, így fizikális képességeit kihasználva próbálta távol tartani magától a pókot. Ám páncélzat híján az ő kezét megragadta az egyik, s két karja között apró, villódzó sávot generálva, sokkolni kezdte a férfit a kezén keresztül. B-t teljesen a földre kényszerítette a gépezet, mely még ezután sem engedte el. Shuu ekkor érkezett, s rúgta odébb a pókot, mely immáron elengedte a földön remegő B-t. A chunnin ezután némiképp aktiválva a csillagchakraját, néhány dobótűt hozott létre és a póknak hajította. A tűk beleálltak a gépezet fejébe, mire a szimbólum fénye erőteljesen felvillant, majd a sérült gépezet felrobbant. Ekkor Shuu gondolkodni kezdett. Elmélete szerint, ha a gépek valóban a csillagból táplálják erejüket, a fiú a tűk segítségével képes volt túltölteni a pókot és így túlterhelve a rendszert, képes volt megsemmisíteni. A megmaradt pókot így elmélete szerint hatástalanította, méghozzá egy vékonyabb mégis hosszú, lilás pengével. A tőle három méterre lévő pók hamar feltöltött, s felrobbant, ez azonban kellő távolságban volt a fiútól.
Miután a gépek okozta veszély elhárult, Shuu félve lépett vissza az irányítópult felé, majd kezével a másik irányba tekerte a szerkezetet. A fogaskerekek ismét felzörrentek, mire a járatban lévő összes személy megrendült egy pillanatra. Mikor azonban az újabb támadás helyett látták, ahogy a kapu szárnyai megnyílnak előttük, némiképp megnyugodott.
- Hm. Szóval a másik irányba – nyugtázta a balesetet a feltaláló.
A kis csapat újabb terembe ért. Nem is terembe, valóságos csarnokba.
A kapu mögött a csarnok falán, sárgásan foszforeszkáló kövek világították be az előttük álló lépcső alatti kisebb falunak tűnő térséget. A kövek ugyan nem biztosítottak az egész verem bevilágítására, mégis, kivehetőek voltak az elhagyott, sötét épületek és kihalt utak vonalai. Shuu élén a bányászok és B lassan haladt lefelé a lépcsőn, mely összesen százhatvan fokból állt. A lépcsők oly szélesek voltak, hogy három ember is kényelmesen elfért egymás mellett, mégis, szinte libasorban haladtak lefelé. Elérve a város szélét, Shuu megállt, majd fülelni kezdett. A csend zavaró volt. Az előbbi pókszerkezetek után a fiú kétszer is megvizsgálja a bejáratot, majd miután shinobiérzékei nem utalnak veszélyre, lassan belépnek a fémmel burkolt főútra. Lassan, nagyon lassan sétáltak végig a fémekből álló épületek között, melyek a lámpások fényében majdhogynem a fenti műhelyek, korszerűtlen mégis mesterien megmunkált és különös eszközökkel felszerelt változatát keltették a fiúban. Az ablakokon betekintve munkaasztalokat látott. Továbbhaladva az ötödik elágazásig elérték a falu központi területét, ahol egy nagyobb kiterjedésű, fémmel burkolt emelvény tornyosult. Ahogy Shuu felsétált az emelvényre, egy hatalmas, ábrákkal teli asztalt vett észre. A domborok között kapcsolók és karok emelkedtek ki. Lámpásával megtalálta a remélhetőleg ott lévő lyukat, majd a csillagot belehelyezte. az asztal halvány vibrálásba kezdett, ám folyamatos halványulása azt mutatta, az aprócska amulett kevésnek bizonyult az újabb szerkezet beindítására. Azonban a múltkori incidensük az életükbe is kerülhetett volna, Shuut mégis hajtotta a kíváncsiság, az újdonság varázsa, mely szinte az egyetlen öröme egy feltalálónak, így habozás nélkül ráemelte két tenyerét az asztalra, majd chakrat kezdett el koncentrálni.
A páva metódus jeleit tükröző tollak megjelentek a fiú vaspáncéljának külső részén, majd kezei felé összpontosulva, belevezette chakraját az asztalba. A domborulatok felragyogtak, a műszerek és mutatók pedig mintha feltöltődni látszottak. Majd végül, az egész emelvény felragyogott, ahogy a fiú további chakrat koncentrált, s az utcákat behálózó csövek végigfutottak az egész falun. Úgy tűnt, a falu a csillag erejéből működik, s ezek a csövek szállítják el az épületekbe és az ottani eszközökre az energiát. A műszerek szinte egyszerre mozdultak meg, a házak tetején pedig gőz tört elő. Úgy tűnik, egy hatalmas szerkezetre bukkant a fiú, mely képes irányítani ezt a kis várost. Shuu elengedte a műszerfalat, mely ismét elhalványult. Látta és hallotta mindazt, amire képes a csillaggal. Így még inkább azon kell dolgoznia, hogy elegendőt bányászhassanak a falu újbóli elindításához.
Ekkor az ismét sötétségbe boruló főút túlsó végéből hangos csattanások hangja rázta meg a csapatot. Lassú, nehézkes léptek zajává módosult a hang, majd a lámpások segítségével kivehették a forrását. Hatalmas, talán három méteres gépezet közeledett a csapat felé. Ahogy tisztán kivehették, erős fémlemezekből épített, ember formájú szerkezet, melynek éles pengék lógtak kezei körül. A gép a központi panel felé indult, mikor a bányászok hátrálni kezdtek ismét az emelvény felől. Shuu megfordult, hogy maga is szemügyre vehesse a közeledő gépezetet, majd mikor meglátta a monstrumot, megremegett a lába.
Legnagyobb megdöbbenésére újabb, eddig ismeretlen hangot hallott, méghozzá háta mögül. Pontosabban egy csuklás, majd egy jóleső böfögés hangja volt ez.
- Oh jaj, csak őt ne – mondta B, fejét a hang felé fordítva.
- Ki az, B?
- Toru-sama egyik legidegesítőbb embere. Nem gondoltam volna, hogy ő lesz a társam.
- Hát ítt még mi á hétszéntség tőrténík? – szólal meg ismét egy öreges, karcos, és semmiképp sem hétköznapi hang, majd a sötétből egy alacsonyabb, ősz hajú férfi lép elő. Ráncos homlokán erős és vastag, kérdően néző szemöldökpár húzódott, szigorú, mégis, kissé kába tekintete a csapatot figyelte, miközben egyre csak közeledett. Egyik kezével végigsimított az orra alatt felgyülemlett, erőteljes és karakteres bajuszon, mely eltakarta szinte a száját is. Testmozgása kissé ingadozó volt, léptei pedig…véletlenszerűen értek földet.
- Hógy á hálottkém nézné árrá áki ézt á végtélén lépcsőt idéráktá, hát élétémbé kérűlt léévickélném mágám érről á szárról, érré májdném téljésén kisüté á szémém á fény, hogy kárcolná könyvét égy kétmétérés mácská á rétínájárá ánnák áki szórákozik á világítássál.
Mindeközben az elfeledett gépezet lassan eléri az emelvényt, majd folyamatosan mozgó alkatrészeinek zaja, s némi gőz kieresztésével, a magasba emeli a kezét. A frissen érkezett tájszólásos öreg a kezében lévő SZAKÉ feliratú, szinte üres üvegre tekint kérdően, majd leemeli teste értetlenül. Talán az italnak tudja be a látottakat.
- Hát tí is látjátók ázt á hátálmás konzérvémbért ótt á háttérbén?
Shuu csupán most tért magához a kisöreg okozta döbbenet alól, s csak az utolsó pillanatban fordult csupán meg, mire a gépezet egyetlen csapással lökte hátrébb vagy hat méterre a vaspáncélba burkolt fiút. A páncél egy része behorpadt némiképp, mely ugyan még nem volt probléma, mégis óvakodnia kell a gépezettől. A gigászi szerkezet ugyan nem volt gyors, viszont elegendő volt egyetlen csapás ahhoz, hogy behorpassza a vaspáncélt, ekkora erővel könnyedén kettévág egy embert. S az a méretes pengének a vaspáncél sem okozhat túl sokáig problémát, talán ha három csapást kibír benne, így mindenképp el kellett kerülnie a támadásokat. Ha viszont hátrál, elveszti a lehetőséget, hogy közelebb jutva túltölthesse a csillagchakraval. Jól láthatóan vibrált a gépezet mellkasán lévő szimbólum, így a feltaláló kikövetkeztettet a gyengepontját, ám az iménti feltöltés talán túl sokat vett ki belőle, s ha pihenni nem is tud, a chakrajaval mindenképp vigyáznia kell. Shuu egyelőre a védekezésre összpontosított, várta a megfelelő pillanatot, hogy közelebb kerülhessen. Ügyesen hajolva el a csapások elől, úgy tűnt, eljött az ő ideje, s közelebb ugrott, ám a gép a derekánál forogni kezdett, s kezeivel ismét hátraütötték a fiút, ezúttal az egyik épületnek.
- Oké, átállunk a B tervre. B mint bomba. Hé kölyök, gyere ide! – szólt B, mire zsebeiből a kezébe vett jó néhány piros rudat.
- Vássrác, ájánlátós hátrálni, néhóny á kómánk odápőrkőljön á díszés fénékéd álá. Ugrás onnét ni, miélőtt bécsápódná á kollégá séggrépésztő pérzsélőjé.
Shuu hallgatva új társaira, egy shushinnal hátrált még inkább, majd B összesen négy rudat hajított a gép elé. A rudak felrobbantak, s porba temették a gépet. Mire azonban a por elült, a földre került szerkezet fogaskerekei ismét hajthatatlan munkába kezdte, talpra állították azt, és tovább folytatta a csapat kiiktatását.
- Hm, hát a jegyzetekkel telített bombákkal nem megyünk sokra vele, túl erős burkolat veszi körül. Itt az idő  a specialitásomra.
- Áztán néhógy még égyszér élpúskázd nékém, még á végén fásírtbá vág minkét áz á hátálmás, kétlábonjáró isténcsápás konzérv.
- A bombám túl nagy kárt okozna az egész területen, azonban egy kisebbel képes lehetek felsérteni a páncélját. Utána tied a terep...Kuniwa-sama.
- Hélyés, hélyés. – nyugtázta az öreg, majd néhány méternyit odébb szökkenve, idős létére egész gyors tempóban, a robot felé fordult. A kezében lévő üveget ismét szája elé emelte, majd kiitta a megmaradt néhány kortyot és egy újabb büfögés keretén belül, megtörölte bajszát, s a robotnak hajította a szakés üveget.
- Hé té ótt. Igén. Té. Hát mi ván véléd, té vélém ákársz vérékédni? Hállász égyáltálán bádóggép? Mégbánód még ézt, hogy áz égérék rágták volná ki ábbó’ á tétvés nyámvádt bélédből á kábélt.
B ekkor kezeibe egy-egy újabb labdát fogott meg, majd néhány másodperc hezitálást követően a gépnek dobta.
- Ná már ázt hittém, sohásém fógód éldóbni ázókát á nyámvádt bombáid. – mosolyodott el bajsza alatt az öreg, majd a füstben hátradőlő gépezet felé vetette magát, egy szempillantás alatt, s hatalmasat ütött a szerkezetbe, melytől az elhagyta a füstöt, s gyorsan kezdett felfelé szállni. A bajszos harcos utána ugrott, majd utolérve, még a sziklák előtt megelőzte azt.
- Móst pédig Kuniwá bátyád mégtánít tégéd á jómodorrá, és bélépászíróz á tálájbá, mint kótynélés légyét á tányérszélbé. – az öreg egy különösre sikeredett forgás után öklével egy hatalmasat ütött a gépbe, melytől az belezuhant a földbe, s feltörve a felszínét, darabokra tört. Kuniwa nem messze a roncsoktól ért földet, majd leporolta ruháját, s meginogott, majd csuklott.
- Mégmondtám, hogy vélém né kézdj ki té hásznávéhététlén drótlábiritus.
Shuu érthetetlenül nézte, ahogy az aprócska kisöreg alig két ütéssel semlegesítette a gépet, miközben láthatóan, erős alkohol hatása alatt áll. Mégis, kik lehetnek ezek ketten?
…
Toru-sama az irodájában várta Shuut, miután egy kisebb csapat segítségével, elhagyta a föld alatti várost, majd ételhez és forró fürdőhöz jutott saját rezidenciájában. Gondolatait összeszedve indult Toru elé, hogy részletes beszámolót tehessen a barlangban történtekről. Mikor belépett irodájába, látta, ahogy Kuniwa és B Toru széke mögött álltak, katonákhoz méltó egyenességben.
- Áh, Shuu. Foglalj helyet. – köszöntötte az Ashita vezetője a fiút, majd kezével egy szék felé mutatott. Miután a fiú helyet foglalt a férfi lekönyökölt az asztalra, összekulcsolt kezein pedig megtámasztva állát, vöröslő szemével a fiúra nézett.
- Hát ráleltél Otumachikku elfeledett városára. Régóta kutatjuk már ezt a helyet. Mikor az Ashita a Csillag országában alakított ki bázist, a felszíni műhelyek néhányában elrejtett leírások és tekercsekre bukkantunk. nagy részük ősi, elfeledett nyelven íródtak, ám volt néhány mely egy városról ír, amelyet maga a hegy táplál. Néhány képet és érthető nyelven rögzített írásokat találtunk olyan szerkezetekről, melyet egy idegen, hegybéli energia táplál. Lilásan vibráló kőnek írták, mely a csillagra adott utalást. Innen jött a felvetés, miszerint a hegy mélyén rálelhetünk a csillagra. S ahogy mindig, most is képes voltál meglepni leleményességeddel. Hallom, a csillaggal képessé válik az egész város irányítása. valamint egyéb gépezetek működtetése. Ha képesek vagyunk ilyen szerkezetet alkotni Shuu, a világ hamarabb fog megváltozni, mint ahogy azt reméltük. Ezzel a technológiával elhozhatjuk a fejlődést, s megteremthetjük a jövőt. – Toru ekkor hagyott némi időt, hogy a fiú megemészthesse mindazt, amit a vezető mondott, miközben elméjében újabb ötletek vetültek fel. Talán képes lehet a vaspáncélt is felerősíteni a csillag erejével? Talán, önálló működésbe hozhatná a páncélzatot ezzel a technológiával? Ha így van, Shuut semmi sem állíthatja meg, hogy eleget téve a vezető szavának, még több csillagot bányásszanak a földből. Azzal pedig megszerezhetik a város technológiáját, s olyan gépeket alkothatnak, melyekről még csak nem is álmodtak.
- Mivel nem hagyhatom, hogy bántódásod eshessen sem a bázison, sem pedig a falain kívül, bemutatom a két személyi testőröd, akik a mai naptól mindig a közeledben lesznek, s megvédenek, ha valami gond adódna. Úgy tudom, volt szerencséd látni őket, éles bevetésen, így biztosíthatlak a munkádban minden zavaró tényezőtől való megóvásban. Most azonban, ideje mennem. Fontos megbeszélésem lesz délután, így egy kis időre elmegyek. Addig remélem a bányászok megkezdik a városhoz vezető út kiépítését. Még találkozunk, Amori Shuu.
A fiú felkelt, majd fejet hajtva a vezető előtt, kisétált az irodából, s összeszedve ruházatát, a bánya felé indult. A dolgozók épp egy nagyobb sziklán ültek az alagút bejárata előtt, s épp élménybeszámolót tartottak társaiknak, mikor a chunnin megérkezett.
- Uraim. Itt az idő, hogy kiépítsük a városig vezető utat, s könnyen megközelíthetővé tegyük azt. Hozzanak lámpásokat, valamint fát, de sokat. Kiépítjük az utat.
Shuu parancsára az ott lévő emberek mindegyike elindult, hogy kellő alapanyagot halmozzon fel a szakadék köré, majd megkezdjék a létrák, majd a későbbi, vázra épített lépcsők kialakítását. Rengeteg munka várt rájuk, így nem haboztak, szinte azonnal a szükséges alapanyagok beszerzésére indultak Shuuval együtt.
 
...
Otumachikku:
Egy, a földbe épített bányaváros, melynek eredete visszanyúlik a múltba. Eredetileg a Csillagba telepedett, első népcsoportok egyike építette, a chakra felhasználásával. Egy igen csak modern és eddig titkos technológiát használva, a csillag erejével működtetett kohók és műhelyek szolgáltak a hegy mélyében lévő különleges fémek kibányászására és megmunkálására. A város teljesen elszigetelté vált a külvilágtól, mígnem a hegy fogságába esve, népük kihalt, technológiájuk pedig a feledés homályába veszett. Ősi jeleket alkalmazó írások ugyan maradtak, mégis nehezen kivehető részletmorzsák maradtak csupán a városról, létezése azonban eddig csupán mítosz volt.


Shindohi // Lámpáskő
Egy különleges, sárgásan foszforeszkáló anyagot tartalmazó kőzet, mely általában a hegyek belsejében találhatók. Különleges anyaguknak köszönhetően képesek kifogyhatatlan fény kibocsátására. A mélyebb bányák járatait gyakran világítják ki ezen kövekkel.

Előfordulása: A Csillag és a Vas országa között húzódó hegylánc mélye. A Kő országának keleti hegyláncvonulataiban. 

Megismert NJK-k:

Kuniwa Kokoro


Kor: 50
Megjelenés: Alacsonyabb, görnyedt hátú férfi, ki szőrmekabátjának zsebeiben szokta melegíteni kezét, vagy háta mögé szorítja. Kopaszodó fején ősz tincsei az égnek állnak, nem úgy, mint büszke bajsza, mely erősen a szája elé lóg. Az évek ugyan meglátszódnak rajta, mégis, fizikális ereje a mai napig megkérdőjelezhetetlen, verekedésbe azonban némi alkoholmennyiség után elegyedik csupán. Meggyőzőképessége és beszédkészsége nem kevés tájszóval, és vidékies hallható akcentussal párosult.
Jelleme: Elmondása szerint türelmes és megértő, ám nem szereti, ha valaki félmunkát végez. Vagy ha megváratják őt. Attól képes elgurulni bármikor a gyógyszere. Képes bármikor, bárkinek leadni egy atyai pofont, ha úgy érzi, nem haladnak az ütemterv szerint. Pontos és megbízható, kivéve, amikor az üveg fenekére néz, ugyanis akkor kiszámíthatatlan.
Képzettség, technikai ismeretség:
- Diplomáciai képesség
- Fejlett taijutsus képesség
- Részeges ököl stílus
 
Bakui (B terv) Hatsu


Kor: 30
Megjelenés: Magas, izmos testalkatú, Kumogakureban született férfi. Öltözetét általában egy egyszerűbb nadrág, egy trikó, rajta egy többzsebes shinobi mellény alkotja, valamint a napszemüveg, és az örök cigaretta.
Jelleme: Robbanékony természetű, aki képes bármikor, bárhonnan előrántani egy robbanóeszközt, melyet, személyes megnyilvánulásából idézve „Olyan nincs, hogy egy bomba ne oldaná meg” szállóigének köszönhetően azon van, hogy kisegítse a diplomáciai csapatot a szorultabb helyzetekből. Többnyire nyers és egyszerűbb helyzettisztázási felismeréseit gyakran szánja viccnek, még ha néhol igen csak sértően hathat.
Képzettség, technikai ismeretség:
- Pusztakezes harcban való jártasság
- Pirotechnikai ismeretek
- Robbanójegyzet technikák ismerete
- Doton: Kibaku Nendo // Föld stílus: Robbanó Agyag
( C1 ) 1. szint: Az agyag megformálása kisebb, és közepes méretben. Élőlények (pl rovarok, rágcsálók, madarak), nonfiguratív alakzatok. Ezek mozgatása és robbantása. A kis, és közepes madarak felnagyítása, reptetése. - gránátokba töltve használja fel az agyagot.

Pályázat célja: Vaspáncél fejlesztése
A történetben felhasznált eszközök:


Headset
Elérhetőségi szint: D
Maximum egy-két mérföld hatókörű "rádió" headset, amivel kapcsolatot lehet tartani a társakkal, ha ők is rendelkeznek hasonlóval.
Ár: 1000 Ryu
Megjegyzés: Mesélői engedély és kijátszás.
 
Lámpás
Elérhetőségi szint: C
Mivel a ninjak gyakran éjszaka dolgoztak, ezért szükségük volt egy olyan világító eszközre, aminek segítségével ők láttak a sötétben. Lámpás, egy gyertyából, egy fogantyúból és egy lapos vagy homorú tükörből vagy tükörfényesre polírozott fémlapból áll. Ezzel lehetségessé vált a fény fókuszálása egy irányba, ami nagyban csökkentette annak az esélyét, hogy oldalról vagy hátulról észrevegyék a használot.
Ár: 500 Ryu
Megjegyzés: Kezdésként senki sem birtokolhat.
 
Légventillátor


...
Shuu napok óta az irodájában ült. Szinte alig mozdult ki onnan, akkor is leginkább a műhely térségébe vonult, s azon belül mozgott, ingázott a pultoknál álló személyek között. Általában papírtömegeket szorongatott hóna alatt, taktikai mellényének zsebeiből számtalan csavarhúzó, fúró, s más kisebb eszközök lógtak ki. A papírosokat szétosztva a megfelelő személyek között visszatért irodájába, s várt. Robotikus kezével egy nagyobb tervrajzot szorongatott, melyen a vaspáncél, egy módosított vázlata szerepelt. Több helyen is jelöléseket kapott a váz, ezek jelölték a különböző módosítások helyét.
A várost csupán egyszer hagyta el, mikor is futár érkezett Hoshigakureból, kezében egy nagyobb dobozt tartva. A chunnin negyedik napja már, hogy levelet küldött az egyik üzlet számára, s néhány termékét kérette futárszolgálattal. Ugyan a shinobipostások a legalkalmasabbak a csomagok eljuttatására, a fiú nem érezte szükségét a nagyobb védelemnek, s az azonnali kézbesítésnek, türelemmel várt.  Shuu a napokban ismét darabjaira szedte a vaspáncélt, s alaposabban megvizsgálva a felépítését, némiképp átdolgozta, s lecsökkentette a főszálak számát. Azonban újabb elágazásokat épített a páncélzat dróthálójába, melyek immáron képesek voltak újabb mechanikákat befogadni. Shuu tudta, nem építheti minden ötletét a saját testébe, azonban a páncélzatát akárhányszor darabjaira szedheti és módosíthatja. Mióta pedig Otumachikku falain belül élnek, egyre inkább nagyobb szükségét látta a saját eszközeinek felerősítésének. A denevérek, s a többi, falon túli veszély számos okot adott az ifjú kutatónak ahhoz, hogy a lehető legjobban hozhassa ki képességeiből. S amióta a vaspáncél könnyű szállításának ötlete megszületett a fiú agyában, könnyebben tudta alkalmazni a bányászokon is. Ám a bányászok nem képesek oly mértékben irányítani a vaspáncélt, ahogyan a fiú, így elkelhetett egy-két intézkedés. Először is egy állandó kommunikációs hálózatot kellett kiépíteni a dolgozók és Shuu között, hogy bármikor jelenthessék helyzetüket, vagy ha netalán bajba kerülnének. Ez az eshetőség akkor jutott még a chunninak eszébe, amikor egy emberével leestek a hegy felfedezésekkor abba a vájatba, ami később elvezette őket Otumachikku hatalmas lépcsőjéhez. Azonban órákig el voltak vágva csapatuktól, s ha netalán az egyikőjük is megsérült volna, akkor talán túlságosan is későn érkezett volna a segítség.
Így Shuu először a sisak darabjait helyezte előtérbe. A kezein kúszó drótok segítségével elérte az összes darabját a sisaknak, s magához emelte. Ekkor az asztal mellett álló doboz felé fordult, majd felnyitotta. A dobozban több, külön csomagolt termék hevert. Néhány headset, lámpások, valamint egy különleges szerkezet, mely javarészt drótokból, antennákból és egy kisebb monitorból állt. Shuu a headsetek egyikét emelte ki végül, majd némiképp felbontva a műanyag borítását, a kábelek és chipek, mechanikákat áthelyezte egy alaplapszerű lemezre, melyet a sisak fülrészéhez erősített. A drótokkal összekötötte a szájrészi lemezekkel, ahova egy mikrofon került. A vevőrészét néhány réteggel a külső részbe szerelte, hogy tökéletesen tudja fogadni és sugározni az adását. Mao, a mechanikus technikus segédje, mint mindig, most is ott állt mellette, s segítette a fiút munkájában. Egy-egy maszkot felvéve hangolták be a sisakot headsetjét, s tették tökéletesen érthetővé a másik beszédét.
- Hallo hallo. Hall engem, kolléga? – tette fel Shuu kérdését a nehézkes sisakkal a fején az irodában, majd várta, amíg az ajtón túl várakozó Mao válaszolt.
- Igen uram. Tisztán hallható.
Miután a hat sisakon felszerelték a headsetekkel, a homloklemezeket helyezték előtérbe, s némiképp felvágták a Shikomi doktortól kapott eszköz segítségével. Az apró, tollszerű eszköz chakra bevezetésével képes koncentráltan átvágni szinte bármilyen anyagot, s sebészi pontossággal elválasztva akár igen masszív fémeket is. A lámpások felépítését tanulmányozva, lekicsinyítették, s a kialakított üregbe helyezték. A bányászok által gyűjtött Shindohi formára vágott kődarabjait helyezték, majd mechanikákkal kötötték össze a sisakkal, hogy képesek lehessenek a fény erősségét növelni vagy csökkenteni. Ezáltal a fejrészbe kerülő lámpás nagyobb fényt volt képes kibocsátani, mint az átlagos lámpások. A chakraval vezérelt foszforeszkáló kő tökéletesnek bizonyult a tesztek során. A köveket először a városba költözés utáni napokban bekövetkezett „áramszünet” alkalmával vetették be, s ezekkel a különleges kőzettel pótolták a fényt, amíg ki nem derült, hogy egy fáradt, s talán hat szakén túli munkás vizsgálgatta a panelba helyezett követ, mely a város teljes leállásához vezetett. A dorgálás, melyet a shinobitól kapott, s a félelem, miszerint a hír eljuthat Toru-samaig oly mértékben beleégett tudatába, hogy azóta egy kortyot sem ivott, csupán csákányával bővítette folyamatosan a szabad és ragadozómentes járatok egyikét. Azóta a fiú irodájában eleget kísérletezgetett már a chakrabevezetéssel módosítható fény erejével, mostanra pedig megismerve a lámpások felépítését, újabb eszközzel bővíthette vaspáncélzatát. Shuu felöltötte a vaspáncélt, a testére épülő lemezek teljesen körbefogták őt, majd végül talpig vasba öltöztette. Lámpását bekapcsolva sétált a sötét irodában, s állította be az erősségét, s a szórásának tökéletes szögét. A maszkon át így már képes volt látni az asztalán heverő eszközöket, s szinte tökéletesen képes volt tájékozódni és közlekedni a kuplerájnak csúfolható zsenik rendjének sorai között. Ugyan néhányszor felrúgott egy-egy széket, vagy megborított egy asztalt, tesztelési fázisnak megtette, amit meg kellett. A lámpás és a headset jól fog jönni a munkásoknak, ha mélyebbre ásnának a kelleténél, vagy netalán olyan utakat találnak, melyekben könnyű eltévedni. Ezek segítségével az Ashita még nagyobb gőzerőre kapcsolva állhat neki a munkának. S talán Toru-sama is elégedett lesz, ha látja, a pénze jó célokat szolgál, s óvja, valamint segíti a saját embereit. Shuu képtelen volt elhinni, szinte kizártnak tartotta, hogy egy ilyen nagyszívű embert ne érdekelne saját dolgozóinak állapota. Ezzel talán a fiú törlesztheti eggyel a végtelen számláját. Végül Shuu ismét irodájába zárkózott, s három teljes napig benn is maradt.
Az Ashita bázisának terén, a vezetőségi torony előterében lévő mélyedésbe sétált, elhagyva ezzel Otumachikkut. A térséget bevilágította a delelő nap sugara. Több civil is körbegyűlt a sziklaperem szélére állított korlátoknak támaszkodva, figyelték, ahogy az ifjú feltaláló besétál, mögötte Maoval, a társával, majd némi szöszölés után, elkezdődik az újabb bemutató.
Shuu kézpecsétet formál, mire testén több pontból egyszerre kezdenek előrajzani a fémlemezek, melyek hihetetlen gyorsaságban kezdték beépíteni a testét, míg végül csak az arca maradt „csupasz”.
- A Vaspáncél – kezdi meg beszédét – Eddigi kutatásaim talán legsokoldalúbb példánya. A hordozópecsétek segítségével könnyedén szállíthatóvá válik akár egy hétköznapi személy számára is. A különleges ruházat nem csupán megóvja a test fizikális állapotát a külső behatásoktól, hanem képes leredukálni az emberi munkavégzésbe fektetett erőt, mégis növelve a teljesítményét. A mai naptól a páncél ismételten bővült, s újabb eszközökkel segítik immáron szervezetünk a munkában. Azonban. Nem csupán a föld alatti életben felhasználható ez a különleges vértezet.
Mao ekkor hátrébb áll, Shuu pedig ismét chakrat koncentrált. Mellkasán lógó nyakéke felizzott, s lilás színében pompázva, felöltötte a ruházatot energiával, hasonlatosan Otumachikku városának működéséhez. A fiú az elmúlt hetekben alaposan kiismerhette a csillagban rejlő, szinte kimeríthetetlennek tűnő energiáit. Shuu erősen összpontosított, majd végül a lábrészbe szerelt eszközökbe koncentrálta chakraját. Saját, vörös csíkkal felfestett Vaspáncélja két újabb kiegészítőeszközzel bővült a munkásokén kívül. Méghozzá a végtagokba szerelt elektromágnes, valamint négy, kisebb szelep formájában. A szelepeken keresztül levegő áramlik be a szerkezet rendszerébe, melyet chakraval vegyítve, képes azt robbanásszerűen egy hullámként kijuttatni a csőrendszerből, ezáltal megadva a kezdő löketet a fiúnak ahhoz, hogy kellő magasságba szökkenhessen. A közel három méter magasságra ugró fiúra azonban úgy tűnt, nem hat a gravitáció. Ugyan ingadozva, de végtagjai, erős koncentrálás és megfeszítéssel együttesen, képes volt szinte taszítani magát a talajtól. A csuklójába épített elektromágnes nem csupán eszközök lebegtetésére bizonyult alkalmasnak, hanem a megfelelő chakra behatással elérhetővé vált a teljes páncélzat mozgatása, négy, egyenlő mértékű mágneses hullám generálásával. A kifújószerkezettel együttesen, itt a mágneses hullám is jóval koncentráltabb, mintha négy láthatatlan gólyalábon állna a fiú.
- Uraim. bemutatom a jövőt. Miután meghódítottuk a hegységek mélyét, az uralmunk alá hajthatjuk az egeket is – mosolyodott el. Boldog volt. Ám ez a boldogság nem tartott sokáig. veszítve eddigi koncentrációjából, az egyensúly megbillent, s a fiú a földre zuhant. Hatalmas csattanással érte el a sziklás talajt a fémruházat, szerencsére megóvta testét a becsapódástól.
- Ugyan még csupán kísérleti fázisában van, a csillagok már nem is tűnnek oly távolinak. Egy napon talán…A Csillagban rejtőző falu valóban hű lesz nevéhez, s technológiájával felülmúlja majd a nagy nemzeteket is. Az Ashita jobbá, modernebbé teszi a jövőt. Mert számunkra nincs határ! – kiáltja magát el győzelmi éljenzést várva, ám néhány kósza taps és füttyön kívül többre nem tellett az alacsonylétszámú közönségtől. Shuu mégis elégedett volt.  A vaspáncél fejlesztésével talán valóban képes lehet az Ashita az egekig törni? Vagy csak a fiatal kutató ábrándozásai maradnak ezen képek? Bármit is hoz Shuu számára a jövő, egy biztos. Eleget élt már a Mának, ideje a holnapért élni. A modernebb, biztonságosabb, szebb jövőért. 




//Rövidebb a megszokottnál, ugyanis a karakter jelleme és környezetének leírása helyett csak a tömény műhelyi munkálatokról szól a fejezet. 
Elfogadás esetén a 6x1000+6x500+1x700 (későbbi megadása), azaz 9700 Ryo levonásra kerül//

Pályázat célja: Nagyobb összeg kiérdemlése egy többkalandos sorozat sikerei után. Tehát pénz. Sok sok pénz. Illetve Shuu és az Ashita nevének kezdetleges megismerése, hírnevük minimális növekedése a Medvék országán belül (meg egy kis chakra az A szinthez és TJP a munkásságáért ). 
...
 
Két és fél éve annak, hogy Shuu az Ashita kezei alá került, pontosabban az Ashita keze került Shuura. A fiú balesete gyökerestül megváltoztatta életét. A leszakadt, majd megújuló robotikus keze esélyt adott neki egy olyan élethez, amelyről sohasem álmodhatott. A fiúnak nem csupán az életét adták vissza, hanem belecsöppent egy olyasfajta világba, ahol végre nem egy kő mellett haldokló élőholt volt csupán, hanem maga Shuu úrfi. Az ifjú fiú mérhetetlen öröme egyfajta megrögzött kötelékké formázódott az évek során, mára elszakíthatatlanná vált az ő neve a szervezettől. Amióta életét a Felkelő Nap kezének birtokán tölti, megannyi új dologba tanulhatott bele. Megismerhette a bányászat és a kovácsok mesterségeit, profikat kapott maga mellé, akik a mechanikus szerkezetek világába kalauzolták, s nem is olyan rég, az orvosi művészetekbe is beletanult. Shuu úrfi számos oly ágazatát ismerhette meg a világnak, melyek mind egy célt szolgálnak. A fejlődést. Az Ashita egy fejlődő szervezet, jelenleg pedig ez az ifjú shinobi az, aki a szikrája lehet a fejlődésnek. Ugyan kiváló embereket gyűjtött magába az Ashita, egy fiatal, tudásra éhező shinobinál, aki törleszteni akar, keresve sem találhatnak megfelelőbb célpontot.
Mióta a fiú felfedezte a sziklába épített, föld alatti várost, Otumachikkut, a kutatásai és az eddigi fejlesztései máris ódivatúvá váltak. A várost működtető központi egység lényegében egy chakrara érzékeny panel, ami árammal látja el az egészet. Fejlett gépekre bukkantak, mely, ha nem is pótolta, kiegészítette a minimális munkásbrigádot, s nagyban elősegítette, hogy az Ashita komolyabb projectekbe is belekezdhessen. Eme földalatti városka irodájában ül éppen fiatal feltalálónk, s várja, hogy valami újat fedezhessenek fel. Áhítozott a tudás után. A tudást pedig arra akarja felhasználni, hogy törleszthesse a szervezet számára mindazt, amit érte tettek. Egy életen át elkötelezte magát a jel mellett, s szinte tudatosan nem vette figyelembe, mire is használja az Ashita az eszközeit. Csak az számított, hogy ki tudja egyenlíteni mindazt, amit kapott. Tudta jól, hogy sohasem lesz képes ennyi mindent tenni, de mégis… új célnak, egy új útnak látta. Az ő útja. Az Ashita útja. A fejlődés útja.
…
Az Ashitaban sem mindig volt azonban munka. Ritka volt ugyan, hogy a munkások nem sürögtek-forogtak egymáson az embert próbáló munkaidő alatt, mégis akadtak ilyen időszakok. Ilyenkor általában a szervezet tárgyalásokat végzett a partnereikkel, s amíg meg nem kapták a kívánt rendelést, az Ashita dolgozói pihenhettek és a családjukkal lehettek. Shuu úrfi is hazalátogatott édesapjához, s ha volt elegendő ideje, a várost is meglátogatta. Beköszönt jó néhány boltba, üzletbe, leginkább oda, ahova így is ritkán jár. Shuu úrfi azonban úgy érezte, nem csak hogy ideje, hanem végre lehetősége van arra, hogy ha már ott van a fejpántja, shinobiként is viselkedjen. Természetesen nem a frontra akart kivonulni, csupán…segíteni szeretne az országon.
Az efféle pihenőidőszakban a Hoshikage irodájához ment, hogy kérhessen valamiféle feladatot. Mivel harci tapasztalata nem igazán volt, s aktív csapatban sem szolgált, így nem kaphatott a szintjéhez megfelelő feladatot. Mivel az Ashita egyelőre oly szinten volt ismert, mint a szervezet, ami segít a fiú életben maradásához, s más emberekkel együttesen oly munkákkal látják el, mint a bányászat és a kovácsolás, így a Hoshikagenél lévő feladatkörökből is efféle, kisebb szintű munkákat osztották neki.
…
Első feladatában kirendelték a Medvék országának egy szegényebb falujába, amely iwagakurei katonák szálláshelye volt még a sunagakurei tartózkodásuk idején. A faluban az éhínséget a városi vezetőség képes pótolni, azonban szükségük van shinobikra, hogy újjáépíthessék a városukat, valamint orvosokra, akik elláthatták a sérülteket. Shuu úrfi egy kisebb delegációt kapott maga mellé a feladatok során, akik élelmet, vizet és gyógyszert szállítottak. Shuu feladata az alapvető orvosi vizsgálatok és az épületek rekonstruálása volt. Elérve az apró falut szinte azonnal kiosztották az élelmet és a gyógyszereket, Shuu úrfi pedig egy ideiglenes rendelőt nyitott, hasonlatosan a szervezeti irodájához. Itt a teljes lakosságot megvizsgálhatta, s az alapszintű szűrési vizsgálatok során osztotta munkaképes és ellátásra szorult csoportokra a lakosságot. A közel ötven emberből alig húsz volt munkaképes. Ezen csoportot vezette a fiú, míg a delegáció többi tagja ügyelt az ellátásban részesülőkre. Képzettebb orvosok is voltak a csapatban, akik alaposabb vizsgálatokat voltak képesek véghez vinni, valamint szakértők módjára oszthatták a gyógyszereket közöttük. Mindaddig Shuu úrfi és vidéki kompániája a közeli erdőkbe mentek, hogy fát gyűjthessenek. Szerencsére a falu java része megmaradt, néhány fontosabb épületüket azonban alaposan fel kellett javítani.
Shuu a gépezeteit, legfőképp a Yodaiokat használta fel arra, hogy fát vágjanak, s cipeljenek, elvégre két mechanikus gép sokkal többet tudott pakolni, mint az elgyengült civilek. Miután összegyűjtötték a megfelelő mennyiségű fákat, a civilek segítségével újjáhúzták a kerítéseket, falakat, tetőszerkezeteket. Talán gyorsabb lett volna, ha a fiú fémmel dolgozhatott volna, de az egyszerű kis falu faházai sokkalta költségkímélőbb volt. Shuu gépezetei négy nappalon és éjszakán át pakoltak és építettek, mire nagy nehezen vissza tudták állítani az épületeket. Shuu ez idő alatt a munkásokkal és a falu vezetőségével összeülve megtervezték a csatornarendszert, s egy újabb kút kiásását.
Hála a shinobik irio képességeinek, a betegek hamarabb térhettek vissza a közéletükbe, s ezáltal egyre több ember segédkezett a kezdetben csak maroknyi csapatnak. Közel egy hét alatt képesek voltak visszaállítani az aprócska falu normális működését.
Shuu úrfi gépezeteinek hála minimális emberi erővel is képes volt teljesíteni a feladatot, s újraépíthette a város központját. A tetők javarészét lecserélték, ahogyan az elkorhadt kerítéseket is. Újból volt vize a városnak, ezzel folytathatták az életüket.
…
Shuu úrfi következő pihenésekkor ismételten egy határ menti városba küldték, ahol az elkorhadt állattartó karámok szétestek és ezzel kiszabadultak az állatok. leginkább szarvasmarhák, malacok és tyúkokat tartottak a húsfeldolgozásból élő faluban. Állatok nélkül azonban nincs esélyük az életben maradáshoz. Az ifjú több gépezetet hozott magával már. A városban élők egy része betegeskedett, így megismételte a civilek kettéválasztását. Shuu mindig is azokkal foglalkozott, akik munkaképesek voltak. Eleget ült már betegesen. Úgy érezte, kell valaki, aki ezeknek az embereknek utat mutatnak, s megfelelő kezelésbe veszik őket, ám Shuu nem volt valódi orvos. Képes volt elsősegélyre és minimálisan elláthatta a sérüléseket, ő inkább a keményebb munkából vette ki a részét. A munkaképes emberekkel ismételten fát gyűjtetett, hogy a karámokat újraépíthessék. Amíg a civilek a kerítéseket kalapácsolták eggyé, addig Shuu a gépezetei segítségével kutatta fel az elkóborolt állatokat. A kamerákkal és érzékelőkkel felszerelt kutatói, a Kimasuk fürgék voltak, így hamar ráleltek a marhákra, a tyúkokra, s később a disznókra is. A befogásukhoz a Yodaiokat választotta. A gépezetek testének javarésze drótokból állt, így képesek voltak elfogni és kordában tartani azokat, majd csordástul visszavezényelni őket a készülő karámokba.
Nem volt elegendő a karámot visszaépíteni, a városban több kisebb munkálatot el kellett végeznie, mielőtt továbbállna. A csatornarendszert itt is újra kellett gondolni, ugyanis a vízforrás távol volt a várostól, s a kiásott csatornák elavultak voltak már. Shuu úrfi stabil fémcsöveket fektetett az újból kiásott földekbe, hogy tartósabb lehessen a vízellátás. Ezzel együtt az öntözőrendszereket is újra kellett szerelniük, ami az élőlények legelőit tartotta kordában. Az állatok valószínűleg azért menekültek, mert ki voltak száradva a földek, nem jutottak elegendő táplálékhoz.
Az ottani civilek életében a mechanika és a chakra szinte emberfelettinek hathatott. Az egyszerű parasztok nehezen értették meg a modernizált világ működését, éppen ezért ugyan félték elsőként a fiút és annak kompániáját, mikor azonban ráébredtek, hogy mennyivel megkönnyíti életüket egy-egy kapcsoló, hirtelen oly elkötelezettséggel teli érezték magukat, hogy a munkálatok végére az egész város segítette a fiút. Hálásak voltak és segítőkészek. Shuu pedig ilyen városokban szeretett járni. Ahol az emberek boldogságban és biztonságban élhetnek. Épp úgy, mint Otumachikku városágban.
…
A Hoshikage elégedett volt a fiú kezdeti sikereivel, s ezáltal kicsivel nagyobb problémák elé is merte immáron állítani a fiút. Mivel Hoshigakure nem rendelkezett akkora shinobiellátmánnyal, ami féken tudta volna tartani az ország területén élő fosztó-rabló bandákat és szervezeteket, elvégre, ha lenne elegendő shinobi, az Ashita se működhetne úgy ahogy, így voltak az országon belül oly területek, ahova nem igazán tudott kiküldeni kisebb csapatokat az ellátmánnyal. A banditák ravaszak voltak és számos civil segédletet leöltek már némi élelem és pénz reményében. Az efféle, elszegényedett és fosztogatások áldozatává vált falvakba kezdte a fiút küldeni.
A legelső falu már a látványában is elborzasztotta az ifjút. A lerombolt bányaváros törmelékei között élők éheztek. Nem volt rendes fedél a fejük felett, nem volt rendes élelmük, sem pedig tiszta vizük. Valamint a közeli rablóbanda egyre több adót rótt ki a civilekre. Most érezte Shuu úrfi először, abban a pillanatban, amikor betette a lábát, hogy segítenie kell.
A füstös és lerombolt város lakói félve közelítették meg a díszes fejpánttal ellátott shinobikat. Először azt hitték, banditák. Shuunak hamar le kellett csendesítenie a környékbelieket, mielőtt azok meglincselték volna őket.
- Hoshigakurei shinobi vagyok. Azért jöttem, hogy segítsek.
- Mit segíthetne egy magadfajta taknyos? Évek óta élünk elnyomásba. Beomlottak a bányáink. Vadásszák az állatainkat és az asszonyainkat. Ez a hely maga a pokol. Itt már nincs segítség. – szólalt fel az egyik férfi a sorból. – Nincs semmi, ami kötne minket ehhez a városhoz csak a szívünk. Itt születtünk, éppen ezért itt fogunk meghalni. Itt már nem segíthet. Elvették a munkánk, az otthonaink. Az asszonyaink, az állataink. Nem maradt már semmink.
- Ebben téved. Az életük még megvan – szólt közbe Shuu.
- Mégis, mit tudhatsz te a veszteségről? Talán nem adták neked a legújabb ruhát a szüleid? – tette fel gúnyosan egy másik férfi a kérdést. Shuu ekkor előre lépne, s lehúzná fekete bőrkesztyűjét kezéről. Ám nem állna meg ennyinél. Kabátjának ujjából is kiszabadítaná végtagjait, hogy lobban láthassa mindegyik civil Shuu kezét. A tömeg elnémult. Shuu azonban úgy érezte, a bemutatónak nem lehet még vége. Kilépve csizmájából, robotizált lábfejével lépett vissza a poros földre. Míg végül ingjét kigombolva fedte fel a chakraval elfedett mellkas valódi formáját.
- Amint látják a testem közel ötven százaléka mesterséges. Gépek mozgatják és éltetik a testem. Alig pár éve még én magam is hasonló helyzetben voltam. Reményveszett, elkeseredett. Nem tudtam megindokolni, miért is élek még. Azonban amióta az Ashita új lehetőséget adott, azon vagyok, hogy hozzájuk hasonlóan én is jobbá tehessem a világot. Ha valaki olyan betegségben szenved, mint én, az megtudja, mit jelent ragaszkodni valamihez. Kérem, adjanak lehetőséget, hadd segítsünk. Ígérem, hogy rendbe hozzuk a várost és a banditaproblémát is.
A néma tömeg csak állt, majd egy felhangzó taps következtében egyre többet kezdték tenyereiket csapkodni. Látva a fiú testét, ismét elhitték, hogy van remény. Hogy van célja az életüknek.
Shuu összeterelte a közel nyolcvan főnyi embert, kik javarészt férfi bányászok voltak. A nők csekély mennyiségben voltak jelen. Shuu el is kezdte a munkára képes és nem képes elosztást. Rögtönzött irodáját olyan helyre tervezte, ami a város szívében volt. Egy nagyobb várakozótermet szemlélt ki, ami egykoron a központi munkásszálló volt. Itt gyűlt össze az összes bányász, s innen mentek munkába vagy haza. A hely nagyjából egyben volt, ám a tetőszerkezetre ráfért némi javítás. Shuu úrfi megkezdhette a vizsgálatokat. Először is a Diagnózissal megállapította a külső és belső panaszokat. Akik jó formában voltak azokat kivezényelte, amíg végzett az orvosokkal a vizsgálatokban. A nyolcvan személy közül körülbelül harminc volt olyan állapotban, hogy további kezelések miatt képtelen volt a munkát folytatni. Shuu úrfi megtanulta Otumachikkuban a megfelelő rendelői szokásokat. Beszélni kell a beteggel, mert már az nagy segítség, ha kiadhatják problémáikat, amikről nem igazán szeretnek beszélni. Shuu megismerhette ezáltal a bányaváros történetét és romba dőlésének okait. A háború végefelé egyre több iwagakurei jelent meg, amikor visszább szorultak a Szél országának területéről. Mivel az ország shinobiellátmánya a határokat védte, számtalan falu esett áldozatául egy-egy csatának. S azon falvak, ahol csatákat vívtak, majd elvonultak, egy pusztulásnak ítélt bélyeget nyomtak rá. A fosztogatók és rablók ezen megsínylett falvakat kezdték el terrorban tartani. Kimboshi falva is ilyen volt. A bányák beomlottak a harcok során, így a falu lakosságának abból kellett élniük, amijük megmaradt. Ugyan próbálták a bányákat felújítani, az egyre megszaporodó fosztogatókkal való harcukban sokan megsérültek, így egyre kevesebb időt fordíthattak a bányákra. Egy ideig tudták finanszírozni, egyéb munkák által a fosztogatók követeléseit, azonban közel másfél hónapja aktívan megkezdték a pénz hiánya végett a város női lakosságát elrabolni. Egyre több nőt és gyereket vittek magukkal, a többi pedig…itt van a fiú előtt. A közel háromszáz fős faluból ennyi maradt. Shuu elhatározta magát, segíteni fog visszaállítani a régi rendet. Különösebb szívügye volt a bányavárosok sorsa, így talán ez is közrejátszhatott.
Az eddigi munkák egyre több yodaik igényeltek, így a küldetésekért kapott fizetség egy nagyobb részét a Védelmezők számának növelésére összpontosította. Minden városba újabb és újabb mechanizált bábokkal érkezett, ezzel lecsökkentve a munkaidőt. Sajnos nem volt mindenhol nyolcvan embere nekikezdeni. Volt olyan falu, ahol ő egymaga kezdte meg helyrehozni a tetőket, amíg fel nem épültek az emberek.
Most azonban a számok mellette szóltak. Ötven, munkaképesnek titulálható férfi és közel húsz Védelmező. Ez volt a csapat, amelyet az ifjú feltaláló vezetett.
A város tervrajzait a fiú a kezébe fogta, majd összeülve néhány segítőjével, megkezdték az átrajzolást. A fából készült falakat megerősítik és magasabbra emelik. Kell a védelem, ha a banditák ideszoktak a környékre. Fel kell állítani egyfajta védelmet az emberekből, lehetőleg olyan mennyiségben, ami nem veszi ki a tényleges munkából a szükséges emberi erőt. Tizenöt személy jelentkezett az őrségre, öt darab hármas csapatban járták felváltva éjjel és nappal a várost és annak határait. Shuu úrfi további húsz embert kért maga mellé, akik segítettek a fák begyűjtésében. A megmaradt tizenöt ember a bányákhoz indultak, hogy Shuu többi gépével feltárhassák a járatokat. A fém nagyon fontos egy efféle város védelmében. A kohókat minél hamarabb be kellett izzítaniuk ahhoz, hogy erősebb falakat építhessenek mind a város köré, mind pedig az újrahúzott épületeknek.
A munkálatok hamar megkezdődtek. Az emberek ugyan először félték a Yodaiokkal való munkát, elvégre nem nagyon láttak korábban drótokból és lemezekből álló embereket, akik fát pakolnak és köveket hordanak. S látták, amint az a fiatal fiú, aki alig múlt el húsz éves, ott áll, s mesteri módon koordinálja a gépezeteit és az embereket. Hamar szervezett munkává ért mindaz, amibe kezdett. Ám nem csupán dirigálni tudott. Leginkább az embereknek segített, ha nehéz volt egy-egy fa, vagy épp maga fogott baltát a kezébe s kezdte el kivágni a törzseket. Kivette a részét a munkából. Néhány napon belül elegendő fát halmoztak fel a város központjában ahhoz, hogy megkezdhessék a falak újrahúzását. Többszintű, erős kötésű rétegekkel építették ki a falrészeket. A yodaiok terhelhetőek voltak, így nagyobb méretű, többszemélyes lemezeket hordhattak a fal részeihez alig páran. Ahogy a falakon lévő lyukakat, majd végül az egészet újjáépítették, Shuu elégedettséget érzett magában. Látta, hogy a tudomány megsegíti az emberi életet. Végre megláthatta, miért is dolgozik ő minden egyes nap.
Idő közben a járatok néhányából sikerült a Yodaioknak elpakolniuk a köveket, s a fából készített gerendákkal kitámaszthatták valamennyire. Szükség lesz még jócskán kitámasztásra, ám ennyi elegendő volt már ahhoz, hogy a bányászok megjavíthassák a síneket, amiken vezethették már a csilléket. A bányák élete is megindult, a yodaiok által kitakarított járatokba ismét fénylő lámpasorok világítottak ki.
A város falait közel másfél nap alatt fel is húzták. Ugyan nem nyújthatott tökéletes védelmet, kellőképp megerősített lemezei biztosan kitartanak egy ideig. A falakon kialakított sáncok és lámpásokkal felszerelt tornyoknak hála beláthatóvá vált a város belseje és a külső peremének határai. Rendbe hozták a kaput is, mely immáron nem adott szabad utat akárkinek, aki arra tévedt. A környező vadállatokat a yodaiok sikeresen elkergették, egyre kevesebb farkas járt a fal környékén. Készen állt a város pereme, hogy megfoghassa a civil banditákat és megakaszthassák tevékenységükben. Nekikezdhettek az épületek újrahúzásának.
Először a lakónegyedek falait és tetőszerkezeteit javították meg. A falakat erősített fából építették, kisebb, de masszívabb faépületeket húzott a fiú. A kockalakónegyed, ahogy elnevezték a lakosok a szinte tökéletes kockaépületekről, pár napon belül elkészült. Az azóta kórházként funkcionáló központi épület már az első napon megjavították, szerencsére nem volt vele sok dolguk, így a betegek és a sérültek az elmúlt napokban ugyan még nem megfelelő, de már ahhoz közelítő állapotokban tudtak pihenni. A shinobi orvosoknak hála egyre többen hagyhatták el a fehér kórtermeket, s állhattak munkába.
Az ötödik napon azonban problémába ütközött a tervezet. A favágók egy része menekülve tértek vissza. Ruhájuk véres volt, létszámuk pedig majdhogynem a kétharmadára esett.
- Ban…banditák… - köhögte ki a lelkét is kifutó civil. – Munka…khözben támadtak meg. Azt montdák…ide…jöhhnek.
- Emberek. Banditák a kapuknál! – szólt az egyik őrszemnek állított civil, aki a kapu melletti toronyban állomásozott. Shuu becsukatta a kaput, majd a fal tetejére sietett. Nyolc banditát számolt össze, kik törött, hanyag eszközökkel és fáklyákkal a kezükben érkeztek. Két favágót hurcoltak magukkal félholt állapotban. Az elöl álló bandita nem szólt semmit, csupán intett embereinek, mire azokból kettő egy-egy késsel vágták el a civilek nyakát.
- Leszarom, hogy milyen várba rejtőztetek. Előlem nem menekülhettek. Tanulja meg minden féreg, hogy ha nem azt teszi, amit mondok, így végzi. Pfööhj – köpi le a földön elterülő hullák egyikét.
- Amúgy is, hova ez a nagy igyekezet? S miből épült fel ez az egész kibebaszott kóceráj? Eldugtátok előlem a pénzetek? Alig egy hét alatt körbevettétek magatokat. Hát megsúgom faszszopók, nem bújhattok el. Ha kell rátok gyújtom az egészet.
Shuu idáig hallgatta a banditát, leugrott a kapu elé, majd szuperhőslandolását követően kihúzta magát. Alacsonyabb volt a férfinél, s kisebb termetű is.
- Cöh, te meg ki a faszom vagy? Úgy tűnik, nem tanultok. Megölni! – adta ki az utasítást, mire a két korábbi hóhér mosolyogva lép elő, kezükben a még mindig véres késekkel. A jobb oldali rontott először rá. Shuu jobbját maga elé emelve, robotikus kezével megakasztotta a kunait, majd a hirtelen megdöbbenő bandita gyomrába helyezte fémtalpát, s egy erőteljest rúgott belé. A férfi úgy hátraesett, hogy kiejtette kezéből a tőrt, amit a fiú még röptében elkapott, s egy mozdulattal hajította bele a másik oldalon érkező testébe. A földre került alak felé sétált, majd megemelte jobbjával a testét, s a főnöke elé dobta.
- Nem akarom megtudni, hogy még egyszer idemerészkedtek, patkányok.
Shuu úrfi látta a banditavezéren, nagyon nem tetszett neki az előbbi, ám bölcs döntést hozott, s elhagyta a falut. Shuu érezte, ezzel még nincs megoldva a probléma.
A munkálatok tovább zajlottak, még éjszaka is dolgoztak, mesterséges lámpafénnyel könnyítve a tájékozódást. Mindenki tudta, s mindenki félte, hogy egyszer visszajönnek. Az egész brigád. Shuu kissé utánaérdeklődött, merre is szállták meg magukat a rablók. A civilek elmondása szerint van egy kisebb falu, alig pár kilométerre innen. Raktárváros volt, így a nagyobb méretű és szilárdabb épületeket könnyebben védhetik, mint ezt a falut. A város négy nagyobb épületnek, s közel negyven banditának adott otthont. Shuu úrfi gondolkodóba esett. A munkások elmondása szerint shinobik sohasem voltak jelen a banditák között, így vélhetően civil bandáról van szó. Ez máris megkönnyíti a fiú döntését, miszerint egyedül fog elmenni hozzájuk, mielőtt ők jönnének ismételten azért, hogy feldúlják Shuu munkáját. Shuu kért néhány rongyot a dolgozóktól, majd tíz darab yodait magához rendelve elindult, hogy pontot tegyen az ügy végére. A munkások hősként tekintettek a fiúra, aki nemcsak hogy a várost segíti újjáépíteni, hanem le is számol a banditákkal. Legalábbis megpróbálja. Ugyan féltek a harc kimenetele végett, s nem ismerték a fiú fizikumát, látszólag nem rendelkezett sok izommal. Azonban amit eddig ebben az egy hétben elért a városban a különleges szerkezeteivel, többet bizakodva integettek a kivonuló fiúnak s kíséretének.
Shuu a rongyokat a yodaiokra helyezte, majd gyors tempóval megindult a megadott helyszín felé. Ahogy a dolgozók mondták, nem messze innen egy nagyobb raktárváros fekszik. Útközben több helyen talált széttört üvegdarabokat, vonszolások nyomait, mely mind beigazolni kezdte a tényt, miszerint jó helyen jár. Sötét volt. A fal mentén alig volt lámpás, könnyedén besurranhatott volna shinobi létére, még az ő képességeivel is, azonban ő nem akart besurranni. A kapuban álló két részeg őrt két egyszerű senbonnal ölte meg némán, s mire a holttestek elérték a földet, már ott is termett a nagy fakapu előtt. Hallotta a bentről kiszűrődő hangokat. Fegyverek csörrenése és egy igen idegesítő, mégis ismerős hang buzdította szavaival a benn gyülekezőket. Shuu aktiválta némileg a Vaspáncélt, majd megerősített lábával berúgta a fakaput, ami kiszakadva a keretéből, bedőlt, ráesve két alatta állomásozó emberre. A benn álló tömeg elnémult. Félkörívben állták körbe a szónok vezetőjüket. Kezeikben kardok, fáklyák, láncok és egyéb barbár eszközöket fogtak. Néhányan voltak csupán a fal innenső oldalán. Az elnémuló tömegből végül a vezető fakadt ki hangos nevetéssel.
- Háh… a falu hőse. Eljött bosszút állni? Mi van? – kérdezte röhögve. Totálisan részeg volt, ezt a hangjából még az is megmondja, aki nem is ismeri a szó fogalmát – Adtál néhány kapát a parasztoknak és a seregeddel eljöttél…hük…értem? Háháhá. Hozzátok ide azt a taknyost. Hadd vágjam ki a nyelvét, hogy aztán kitörölhessem a seggem.
A fal mentén állók voltak a legközelebb, így ők akartak először engedelmeskedni a főnök szavára. Falemezeket fogtak kezükbe, melyekkel a két szélső yodait vágták derékba. A banditák furcsállóan nézték, hogy nem hogy nem estek térdre, de még csak meg sem mozdultak, miközben a falemezek kettétörtek a derekukon. A szélső Védelmezők megragadták a két férfi nyakát, majd mechanikus ujjaival összeszorították a torkukat, kitépve ezzel a gigájukat is. Az előttük álló tömeg összébb húzódott. Mindenki a fegyverét emelte maga elé, majd hangosan üvöltözve vártak. Vártak, amíg a főnök parancsot nem ad.
- Egyszer fogom megkérdezni. Hol vannak a nők és a gyerekek?
- Nem mindegy az? Úgyis megdöglesz. Úgy tűnik nem látja, hogy mennyivel többen vagyunk. Előbb levagdossuk a kis parasztjaidat, téged pedig előbb megkínzunk, aztán a kutyák elé vetünk, szaros. Öljétek meg őket, fiúk – adta ki végül a parancsot a banditavezér, mire a dühödt hullám megindult Shuuék irányába. A fiú nem mozdult, ellenben a yodaiok vele egy vonalon sorakoztak fel, majd jobb kezüket maguk elé emelve, lerántották magukról a leplet.
Shuunak nem kellett a kapitányhoz hasonló parancsot kiadnia, elegendő volt arra gondolni, hogy – Ezek nem érdemlik meg az életet. Nem kellenek túlélők. A yodaiok kezébe szerelt tűvetők aktivizálódtak, s sorra kezdték tűzápor alá venni az érkező részeg hordát. Ahogy a sötétben az apró tűk sebesen elérték az első sorokat, az emberek egymás után dőltek el a földön, hatalmas vértócsát alakítva ki maguk körül. Voltak, akik azonnal meghaltak, voltak, akiknek oly szinten fúródott testébe a több tucatnyi tű, hogy még éltek, de már nem sokáig. Az emberek hullottak, mint a legyek, a yodaiok azonban nem álltak meg. Kezük, mintha végtelen számra lőtte volna a senbonnal majdnem megegyező méretű tűfelhőt. A sortűz mindenkit megölt. Legalábbis majdnem mindenkit. A főnök és néhány cinkosa ott álltak a hullatömeg közepén, testüket nem találta tű az emberfal mögött. Vagy talán Shuu nem akarta, hogy meghaljanak. A kapitány rémülten reszketett, ahogy a fiú közeledni kezdett. Két másik embere sem volt képes tovább tartani a fegyverét, eldobtak mindent, s a földre esve könyörögtek. A főnök csak emberei után hajolt meg, miután Shuu alig öt méteres közelségbe került. A fiú mindez idáig megfontolt lépésekkel közelített, ám tudta, nem kerülheti el a véres tetemeket, éppen ezért fittyet hányva az egészre, a halottak hátain, mellkasain és fejein lépkedve érte el a térdre ereszkedő kompániát. Egy pillanatig jólesően mámorította magát az érzéssel, amit ekkor érzett, annak ellenére, hogy lemészárolt egy kisebb falut. Vagy harminc ember hevert a földön, húsaikból kisebb nagyobb darabokat kiszakított sérülésekkel. Shuu valahogy teljesen más volt, mint eddig. Megint érezte azt a fajta gyűlöletet, amit utoljára akkor érzett, amikor a térképész titkolta el a Denevér létezését, s ez két munkásának életébe került majdnem. Tudta jól, már amikor elindult, ennek az ügynek vagy pontot tesz a végére, vagy csak halogatni fogja a falu bukását. Nem az a fiú volt már, akire az Ashita rátalált. Nem az a törékeny ember volt már.
- Hol vannak a nők? – tette fel még egyszer kérdését. Az egyik szélső ember remegve dalolni kezdett, s elmagyarázta alig érthető mondatokkal a helyzetüket. Shuu fejet hajtott, majd elővette a Toriga’shit és lelőtte az egyik, majd a másik embert, így már csak a főnök maradt hátra. Shuu elindított négy yodait, hogy kiszabadíthassák a nőket és a gyerekeket.
A gépezetek elérték a megadott raktár ajtaját, majd feltörve kiszabadították a civileket. Ugyan a nők rettenetesen meg voltak rémülve, Shuu a gépezetekbe épített kamerák és mikrofonokon keresztül kommunikált velük. Ha nem is teljesen, de ideiglenesen képes volt lenyugtatni az elöl állókat, s folytonos együttműködést kért. A nőket kivezették a yodaiok a raktárból, majd elindultak a főtér irányába. Ez idő alatt a megmaradt hat másik yodai összébb húzta a hullákat, egy kisebb dombot alkotva belőlük. A halott testeket egymásra dobálták, míg Shuu ott állt a még mindig remegő főnök előtt. A nők sikoltoztak, amikor meglátták azt a rengeteg hullát, azonban mégis tudták, megszabadultak. Shuu először a nők felé nézett, majd jobbjával megragadta a férfit s a két lábára emelte.
- Hányat keféltél meg te rohadt állat? Hány nő szenvedett miattad, te patkányfaszú?
Shuu nem engedte, hogy a férfi válaszolhasson, ugyanis dühében a földre dobta a férfit, majd rávetette magát és robotikus karjával elkezdte ütni a fickó combcsontját. Jó néhány ütést mért rá, míg már a vér is fröcsögött a szép ruhájára és fekete köpenyére. Most először vér tapadt Shuu úrfi kezeire. Nem is kevés vér. Shuu dühödten csapkodta a férfi mindkét lábát ököllel, miközben az csak ordított fájdalmában. Egy másodperc alatt kijózanodott.
- Te faszszopó! Nem fogod sanyargatni ezt az országot. Sem mást. Dögölj meg.
A szétvert lábú férfit ismét megragadta, majd idegből a hulladomb közepére dobta. A nőket kikísérő yodaiok után indult, s az utolsónak kiadott még egy utolsó parancsot. A yodai megállt a dombbal szemben, majd a bel kezét emelte fel. Felcsillant egy aprócska láng a sötétben, egyetlen ártalmatlan lángocska, majd végül kitört a folyadék, ami hatalmas lángokba borította a banditák maradványait. A hullák ruhái, az alkohol, ami a testükre ömlött még a vedelésük során pedig hamar lángra kaptak, s a főnökük haláltúrája kezdetét vette.
Shuu nem fordult hátra, csak hallgatta a kapitány utolsó kiáltásait, immáron távol a falutól.
A nők még azelőtt visszaértek a faluba, mielőtt a Nap beragyoghatta volna első sugaraival a térséget. A férfiak megörültek, s hangos tapsviharral fogadták a fiút és kíséretét. Shuu hagyta, hadd élvezzék ki a pillanatot a falu. Megérdemelte.
Másnap Shuu egymaga folytatta a munkákat a yodaiok segítségével, majd ahogy egyre több férfi kelt fel, úgy érkeztek meg, s segítették őt mindenben. Voltak nők, akik szintén besegítettek a férfiak munkájába, míg a többiek, miután átestek a szükséges orvosi vizsgálaton, főzni kezdtek. Az egész falu kivette a részét immáron a munkákból, s így hamar, alig pár nap alatt befejezhették.
- Sohasem fogjuk elfelejteni, amit értünk tett. Hitet adott nekünk, Shuu úrfi. Új életet biztosított nekünk. Bármikor dolga lenne erre, mi szívesen várjuk.
Shuu úrfi megköszönte a kedvességüket, majd a yodaiokat elzárva saját helyükre, elindult, vissza a városba, hogy jelentést tehessen a Hoshikagenak. Sumaru elégedett volt mindazért amit Shuu, és rajta keresztül az egyre titokzatosabb Ashita tett. Mivel Sumaru egyelőre annyit tudott, hogy az Ashita egyfajta szervezet, ami mások megsegítésére sietnek, s a jelentések alapján igen csak jó munkát végeztek, hálás köszönetét és a feladatokért járó pénzösszeget a fiúra bízta, hogy juttassa el jóakaróinak. Shuu megköszönte a Hoshikage adományát, majd elindult vissza, a határ irányába. A hegyeket vette célba, a hegyeket, melyeknek szirtjein az Ashita bázisa terült el.
Shuu munkájával Toru-sama is elégedett lehetett. Talán nem gondolta még ő sem, hogy a fiúban ennyi potenciál lehet még, s vajon ha ilyen gyorsan maga mellé képes állítani kisebb nagyobb tömegeket a fiú, mikre lehetne képes még, ha Toru komolyabb terveket forgat még az ország jövőjét illetően? Egy biztos, elégedett a fiúval és munkájával. Innentől kezdve lehet, többször engedi őt ki, hadd terjessze az Ashita jóhírét.

- Hm…jótékonysági szervezet – mosolyodik el a sötét szobában ülő, vörös lámpájú szemével néző férfi, miután kisétált a fiú a szobából. – Ez a fiú még sokra fogja vinni. Ha pedig a lapokat megfelelően keverjük, az Ashita be nem látott fejlődésbe kezdhet.