Hyuuga Ayako

//Hasegawa Zauki multija. Engedély a chunninszintű Hyuuga karakter indítására, az NT-től megkapva.//
Név: Hyuuga Ayako
Ország: Tűz országa
Rang: Genin /Rendfenttartó Shinobi (Hadnagy)
Szint: C
Chakraszint:
Kor: 18
Nem: Nő

Felszerelések: 10db kunai, 5db shuriken, 15db senbon, 10m dróthuzal, 5 füstbomba, 5db kis tekercs, 10db robbanójegyzet, egy-egy shuriken tartó a két lábon, két övtáska derekán.

Kinézet: Kb 165cm magas, hosszú, barna hajú lány. Szemei fehéresek, levendula színűek (Byakugan). Testalkata vékony, edzett. Fehér felsőruházatban, valamint sötétszürke nadrágban és ninja szandálban jár. Fejpántját homlokán hordja. Bal kezén egy ujjatlan kesztyű, s mindkét karján egy-egy alkarvédő figyelhető meg.

Jellem: Illedelmes, kedves személyiség, aki megpróbál mindig odafigyelni másokra. Céljaiért bármit megtesz, amennyiben az nem kerül ártatlan életekbe. Nem szereti a kegyetlenkedést, a fölösleges erőszakot, bár a harc mégis kedvére vall, ám csak addig, míg nem kerül veszélybe ártatlan személy. Jólbánik a szavakkal és meglehetősen nagy türelemmel lett megáldva. Tudja mikor, hol a helye és tartja magát ahhoz, kivéve, ha az általa vélt igazság megköveteli ennek ellenkezőjét. (Pl: Nem szól vissza, csak ha úgy érzi végképp nincs igaza a csapatvezetőnek.) Célja, hogy elég erős legyen ahhoz, hogy meg tudja védeni a hozzá közelállókat. Megszállott rajongója a rejtélyeknek és talányoknak.

Technikák: alap E Szintű Ninjutsuk, Vízen Járás és a Függőleges Terepen való megmaradás, Byakugan aktiválás, Juken,
Hakke Bakugeki no Nagoyaka na Kobushi // Nyolc Látnoki Jel Az Enyhe Ököl Zárótüze

Előtörténet:
Születés és család:
Tizennégy éve annak, hogy szüleim a Ayako nevet ajándékozták nekem. Egy koraőszi napon születtem, dél-félegy környékén. Apám, Hyuuga Hamashi, anyám Hyuuga Mioto és én, innentől egy, békés családot alkottunk. Szinte egyből születésem után homlokomra nyomták a pecsétet, mely aztán sorsom és életem ura lett. Legalábbis ezt mondogatták az öregebbek, akik szintén a mellékház tagjainak születtek. Én még akkor nem törődtem túlságosan ezzel. Sőt! Még ma sem igazán izgat a dolog. Valószínűleg ezt apámtól örököltem, ki sosem törődött igazándiból azzal, hogy ki mellék és ki fő ház béli. Csupán a történelem részeivel foglalkozott és a munkájával. Ő ugyanis a rendfenttartó egységeknél volt. Mérhetetlen örömet lelt a múlt, valamint a rejtélyek feltárásában és viszonylag korán engem is megfertőzött ezzel. Pontosan nem is emlékszem mikor hallottam elsőnek tőle a legendákat, történeteket, melyeket nagy áhítattal mesél még ma is. Csak úgy, ahogy a fejtörőit is mindig feladta. Ám nem én voltam az egyetlen, akit lenyűgöztek. Tízévvel utánam, egy öcsém született, Hitoshi. Mikor megszületett lett teljes a család, mely biztonságos, szeretettel teli életet adott nekünk. Erre azonban majd még később kerül sor. Mindent szépen sorjában.

Gyermekkor:
Mikor még egész kicsi két-három éves voltam, folyton otthon játszottam a házunk körül. Ez az időszak nem volt túl eseménydús, így nem is írnék róla oldalakat. Inkább azzal kezdeném, mikor először találkoztam azokkal a személyekkel, kiket máig legjobb barátaimnak tudhatok. Közülük itt az elején egy személyt emelnék ki, Hyuuga Oburama-t. Volt köztünk korkülönbség, ő ekkor már nyolcéves volt, míg én négy-ötéves. Sokat barangoltunk együtt a birtokon. Próbáltuk eltölteni az akkor még nem megbecsült szabadidőnket. Ahogy telt az idő, Oburama egyre kevesebb időt tudott velünk tölteni, ugyanis készült az akadémiára. Még abban az évben bekerült, így már egész ritkán tudtunk csak találkozni. Ám összefutásunk alkalmával mindig mutatott valami új trükköt, amit az akadémián tanult. Kérlelésünk ellenére azonban sosem tanított meg semmit. Pedig én is akartam olyan menő dolgokat csinálni, mint a shunshin no jutsu és társai. Minden vágyam volt, hogy bekerülhessek az akadémiára és én is henceghessek ugyanazokkal barátainknak. Később már ez sem volt elég. Jobb akartam lenni, mint majd kétszer annyi idős barátom. Korom viszont még egyáltalán nem engedte ezt meg. Nem hogy az akadémiához, de az edzésekhez is túl fiatal voltam még. Hatodik születésnapomat ünnepelve azonban egy, akkor világmegváltónak tűnő ajándékot kaptam. Oburama felajánlotta, hogy ha szüleim is beleegyeznek, edzhetek vele és felkészít az akadémiára. Szüleim korainak tartották és csak hosszas győzködések árán mentek bele, azzal a feltétellel, hogy a Hyuugák taijutsuját csakis apámtól tanulhatom meg. Innentől kezdve minden délután, ahogy edzőtársam végzett az akadémiában egyből nekifogtunk dolgunknak. Napom tehát taijutsu edzéssel kezdődött, majd rohantam Oburamahoz csiszolni az erőnlétemen. Általában este értem haza, holtfáradtan egy fürdőért és ágyért epekedve. Fejlődésem nem volt páratlan, de egész jó tempóban közelítettem egy átlag akadémiás szintjéhez. Csupán a taijutsu technikák elsajátítása ment egy idő után kitűnően és gyorsan. Egy nap azonban feladatot kaptam apámtól. Meg kellett tanulnom aktiválnom a byakuganom. Különösebb instrukciókat nem kaptam. Azaz nem értettem igazándiból. Valamit beszéltek a chakrám irányításáról azt hiszem. Viszont én még azzal sem voltam tökéletesen tisztában, hogy mi is az a chakra, nem hogy irányítsam. Ezek mellé tanított nekem egy kézpecsétet is, mellyel könnyebben kellett volna tudnom előhozni szemem erejét. Innentől már két feladatom volt tehát. Felkészülni az akadémiára és megtanulni klánom örökségének használatát. Illetve annak módját.

Byakugan:
A napjaim, már nem csak az edzésekből álltak. Időt kellett szánnom a kekkei genkaiomra, ugyanis ahogy említettem, meg kellett tanulnom használni. Elkezdtem szabadidőmben barangolni a birtokon, körbe kérdezve pár idősebbet, akiket épp találtam. Ők azonban vagy csak derültek kérdésemen, vagy szimplán válaszra se méltattak. Apám mondta, hogy egyedül kell rájönnöm, mégis bíztam benne, hogy létezik egy könnyebb út is, a válasz megszerzéséhez. Céltalanul, gondolataimba mélyedve barangoltam tovább, míg elértem a klánunk vezérének házához. Ott valami magához vonzotta figyelmem. Egy, látásra velem egyidős gyermek edzett épp. Byakuganja aktív volt, s olyan tempóban püfölte a gyakorló bábút, amire én nem is lettem volna képes, még rövid ideig sem, nem hogy az egész edzést így folytatni. Alaposan megfigyelni azonban nem volt időm, mivel hirtelen valaki a vállamhoz ért.
-Hát te mit keresel itt?- Kérdezte egy hang, mely feltehetőleg fiúé volt, azé, aki vállamat is érintette.
 Mikor megfordultam, egy konohai fejpántos, hosszúhajú fiút pillantottam meg. Nem ismertem túlzottan, csupán párszor láttam eddig. Annyit tudok róla, hogy hozzám hasonlóan mellékági, és ha jól tudom nagyjából hét évvel idősebb nálam. Szigorú tekintettel nézett szemembe, amitől kissé megrémültem. Ez azonban hamar elszállt, mivel éreztem, hogy nincs semmi ártó szándéka, ami felém irányulna.
-Ayako vagyok! Sajnálom, nem akartam bajt keverni, csupán jártam egyet a klánbirtokon, mikor ide lyukadtam ki.- Feleltem megbánó hangon.
-Értem. Jobb, ha mész. Nem veszi ki jól magát, ha egy mellékági a klán vezér lányát bámulja. Könnyen bajba keverheted így magad.- Mondta, s azzal távozott.
Ugyan nem igazán tudtam, hogy ki is ő egészpontosan, csupán látásból ismertem, ahogy mondtam már, de megfogadtam inkább szavait, mivel ő volt az idősebb, engem pedig engedelmességre neveltek. Otthon vacsoránál szüleim elárulták, hogy Hyuuga Hanabit láttam épp gyakorolni. Ő a vezér fiatalabbik lánya, aki hihetetlen gyorsasággal fejlődik. Nagy tehetsége van. Ez természetesen oda vezetett, hogy újabb versenytársat állítottam magam elé. Még valaki, akit utol kell, hogy érjek. Ha meg akarom védeni a családom és a klánom, akkor a legerősebbnek kell lennem. Apám mondta mindig, hogy meg kell tudnom védeni a hozzám közelállókat. Gyengén viszont nem leszek rá képes. Valószínűleg ez a gondolatmenet juttatott oda, hogy újabb és újabb mérföldköveket helyeztem magam elé. Mindenesetre minden addiginál kitartóbban edzettem, ennek meg is lett a következménye. Olyan fáradtan tértem haza minden este, hogy éreztem az ágy hívogatását, mintha saját gravitációs tere lett volna. Egyik éjszakám valahogy mégis másra sikeredett, mint a többi. Ahogy hazaértem szokásos módon a fürdőbe vitt első utam, engedtem magamnak vizet. Miközben kádunk megtelt, már-már álomba merülve mostam volna meg arcom, hogy kicsit felfrissítsen a hideg víz. Ám ahogy hajoltam a csap felé egy hirtelen hangot hallottam.
 -Hazaértél, gyermekem?- Köszöntött anyám, minek hatására a szívem majd kiugrott.
 Hirtelen megfordultam, majdnem el is estem a kövön. Furcsa érzésem volt. Gondoltam a hirtelen sokk miatt van. Ám anyám is kikerekedett szemekkel nézett vissza rám. Nem értettem. Visszafordultam hát, hogy lássam magam tükrünkbe, ám miközben fordultam láttam ugyanúgy szülőmet is. Ezt nem fogtam fel teljesen, csak mikor a tükörrel szembe fordultam. Szemem körül hosszan, egészen halántékomig kidagadtak az erek. Ennek hirtelen látványától hátra hőköltem, ám a földön heverő törölköző kellően csúszósnak bizonyult elgáncsolásomhoz. Fejemet pedig vízzel telt kádunk szélébe ütöttem. Következő emlékem, hogy az ágyamban fekszem, hasogat a fejem és borogatás van homlokomon, illetve fejem alatt. Ahogy felkeltem, rögtön rádöbbentem a történtekre. Hihetetlen boldogságot éreztem a sikeresen elvégzett feladat miatt. Már csak az volt hátra, hogy megtanuljam akarattal is előhívni. Nem volt már túl nehéz, mivel emlékeztem arra, hogy milyen érzés volt, amikor előjött, így vissza tudtam követni azt, hogy mit-hogyan tegyek. Pár hét alatt, már tudtam is használni byakuganom, de csak a speciális kézpecséttel tudtam előhívni könnyedén. A jel nélkül sokkal nehezebb volt még a dolgom, ám természetesen gyakoroltam azt is, hogy később már ne okozzon gondot. Innentől minden egyes edzésemen aktiválva kellett, hogy legyenek szemeim, ezzel fejlesztve hatékonyságát mozdulataimnak. Barátaimnak is büszkén újságoltam a történteket. Persze kihagytam a fürdőszobás jelenetet, hisz valljuk be, elég khm… érdekes szituáció volt. A következő dolog, ami mindenképpen motivációt nyújtott számomra, az a hétévesen látott chunin vizsga utolsó fordulója volt, melyen a klán vezérének idősebb lánya sajnos már nem vett részt. Azonban a már előbb említett fiú, ki hazaküldött a vezér házától, igen. Hihetetlen volt a technikája és még hihetetlenebb az ereje. Ellenfele azonban erősebbnek bizonyult. Elzárt tenketsujai ellenére mozogni és chakrát használni is képes volt. Nem hittem először a szememnek. Ekkor történt a Konoha elleni támadás is, melyben sok emberrel együtt, a Harmadik is életét vesztette. Köztük volt néhány rokonom és jóbarátom is. Ekkor ismertem meg a halál fogalmát, mely arra sarkalt, hogy edzéseim intenzitását fokozzam, és elég erőt gyűjthessek ahhoz, hogy ilyen helyzetekben képes legyek megvédeni mindenkit. Nyolc éves koromra, már nem okozott gondot, hogy fentartsam a dojutsut akár órákon keresztül. Persze közel sem volt olyan hatékony, mint Oburama vagy Hanabi szeme. Ami jó hír viszont, hogy elértem az ideális kort. Végre beiratkozhattam az akadémiára.

Akadémiás évek:
A felvételi vizsgán simán átmentem, edzéseim intenzitása révén. Első éveimben szüleim rendszeresen elkísértek, majd értem jöttek. Nem volt ez máshogy első napomon sem. Eljött egy új, izgalmasnak ígérkező korszak kezdete. Ahogy beléptem termünkbe, döbbenten fogadtam, hogy elsőként érkeztem meg. Az ablak felőli padsor legelső padjában foglaltam helyet, ahol később egy nagydarab srác is helyet foglalt, név szerint Nagashi. Az elkövetkezendő négy évben ő volt hát a padtársam. Kicsivel később sétált be tanárunk, ki végig kísérte akadémiás pályafutásunkat. A legtöbben izgatottan hallgattuk szavait. Ahogy teltek a hetek, hónapok kialakult az osztályösszhangja és megvoltak a külön barátikörök. Persze ettől még nem rekesztett ki senki senkit, csupán volt, aki jobb viszonyt ápolt a másikkal. Tanárunkkal szerencsére sikerült lebeszélni, hogy mivel nap végén voltak a taijutsu edzések, apám tanítói szerepére hivatkozva azokról el tudtam jönni. Második évben azonban nem járt ki ez a fajta kiváltság, mivel elkezdődtek a páros küzdelmek. Nem hencegek, ha azt mondom, elég jól szerepeltem a többiekhez képest. Hogy ez annak köszönhető, hogy már korán elkezdtem tanulni a mozdulatokat, vagy a Hyuugák taijutsuja lenne ilyen erős, még ha nem is a jukent használja valaki, azt nem tudom, de nem is izgatott. Eredményeim jók voltak, volt amiből könnyedén kiváló voltam, volt amiből sokat kellett tanulnom hogy jól menjen. A történelmi órákon természetesen megálltam a helyem, úgy ahogy a taijutsu edzéseken is és chakraelméleten. Egyéb olyan dolgokkal, mint a számtan és hasonló átlagosabb tárgyak azonban már nem voltam jó viszonyban. Nem kötötték le a figyelmem egyszerűen, így nehezebb volt megtanulni őket. Ezek voltak az előbb említett, több tanulást igénylő tantárgyak. Második évünk is könnyen repült. Vártuk már a harmadikat, mikor elkezdjük tanulni az alapjutsukat. Nem mintha a nagyobbaktól nem lestünk volna már el egy-két dolgot. A chakraelmélet órán tanultakkal összevetve meg tudtunk tanulni néhány dolgot már, mint a klón technika. Ezt persze megkönnyítette az, hogy a byakuganommal megvizsgálva tökéletesen láttam a műveletet, ahogyan a chakrát kiterjeszti testen kívülre. Ekkortájt fedeztem fel, hogy elég jó érzékem van a műveletek elsajátításához. Legalábbis a többiekhez képest. Elég volt egyszer-kétszer látnom egy taijutsu mozdulatot és már tökéletesen végre tudtam hajtani, csupán be kellett gyakorolnom. Felmerült bennem, hogy ez a szemem képessége lehet, de szüleim tájékoztattak róla, hogy a dojutsunknak nincs ilyen hatása, ez az én saját képességem. Tanárunkat is megkérdeztem erről. Felelete pontosabb magyarázatot is adott az eddigieknél. Állítása szerint, akik egy ideje már foglalkoznak a taijutsuval, azok sokkal jobban ismerik már a saját testüket, ha agyuk is fogékony rá.
- Ez annak köszönhető, hogy többféle mozgást végeztek az egyén izmai, amiket az agya memorizált, így ha lát egy mozdulatot, akkor a berögződött mozdulatokhoz viszonyítva, azokat módosítva, könnyen el tudja érni a kívánt hatást. Sokszor elég az embernek fejben lejátszania párszor a mozdulatot és kigondolni, miképp is mozgassa a lábát, mondjuk egy rúgáshoz és már megy is neki. Ehhez azonban tény, hogy kell egy adottság is, ami elég ritka és a taijutsu mesterei között is kevés az, akinek ilyen fokú érzéke van a dolgokhoz. Valamint ez az érzék más területeken is könnyen használható, akár chakraműveletek terén, akár hangszeres tudásban. A lényeg, hogy az adott területet ismerni kell, ahogy előbb a taijutsut felhozva példának is magyaráztam. Ezt úgy értsd, hogy az agy a test teljes ismeretének birtokában van a már sokszor elvégzett mozdulatok memorizálása miatt. Ezek az emberek azok, akik szemöldöküket külön-külön is képesek mozgatni akár, vagy épp más, különlegesnek mondható mozgást tudnak végrehajtani. Mondhatnánk itt a gyűrűsujj kisujjtól való külön mozgatását is. Persze az, hogy valaki az előbb felsoroltakat meg tudja csinálni, nem jelenti azt, hogy meg van ez az adottsága. Teljes test tudatnak vagy másoló agynak hívjuk a jelenséget, mivel ugye, ahogy mondtam, könnyedebben tudja vele az egyén lemásolni a látott dolgokat. Ezek szerint ezért tanulsz sokkal könnyebben, ha látod magad előtt a műveletet. Nagy ajándék.- Magyarázta.
-És Sensei, ez mitől függ, hogy van-e valakinek ilyen?- Dobtam fel egyből újabb kérdésem.
-Nos, ez igazándiból rövidre fogva, annyi, hogy más az agyi működés. Hogy mennyire megfelelő beállítottságú az agyad, az a kérdés. A tehetség és a másolóagy közt az a különbség, hogy a tehetséges, issza a tanítást és fokozott gyorsasággal sajátítja el azt, míg az utóbbi inkább megtanítja magának. Egy film, egy kép vagy akár egy írás alapján is tud tanulni könnyen. Ezért is lesznek az ilyen emberekből jobb tanárok, mert tudják ránézésre, mi mozdul és hogyan. Így könnyebben is tudják elmagyarázni. Ha valaki emellett pedig még tehetséges is, akkor abból könnyen Kage-szintű shinobi lesz. Ám tény, hogy a kitartó, kemény munka is felemelhet odáig egy embert. Mindössze a Te döntésed, hogy mennyire törekszel arra, hogy a legjobb legyél. Ismerek pár olyan embert, akik messze a legtehetségesebbek felé emelkedtek, csak és kizárólag kemény munkával. Szóval, ha esetleg nem vagy olyan tehetséges, mint más, akkor sem szabad csüggedni, mert van esélyed. Főleg, ha tényleg ilyen képességed van. - Válaszolta mosolyogva.
Így, hogy már ismertem a dolog mögöttes tartalmát, tudtam, hogy miért lehettem képes ellesni a klón technikát és miért tanulom gyorsabban a taijutsut másoknál. Ez büszkeséggel töltött el, örültem, hogy valamiben kiválóan tudok teljesíteni. Ekkor ugrott be Hanabi-kisasszony, aki már akkor magasabb szinteken volt mostani énemnél, mikor még ennyit sem tudtam. Valószínűleg sokkalta több tehetsége van a küzdelemhez. Ezért kell keményen dolgoznom, hogy utolérjem. Ahogy a sensei mondta, kemény munkával, utolérhetjük a nálunk tehetségesebbeket. Tudni akartam, hogy ki az élő példa erre, ezért kérdeztem is volna senseiem, ám addigra eltűnt. Megint túl hosszasan mélyedtem el gondolataimban. Még ebben az évben, tizedik születésnapomra három hónappal, született egy öcsém, Hitoshi. Mikor nem edzettem és nem akadémiában voltam, mindig rá vigyáztam, játszottam vele, ahogy egy nővérnek kell az öccsével. Gyakran tettem sétákat karomban testvéremmel, hogy had lássa a falut, a világot. Sajnos azonban nem volt túl sok időm, mivel az akadémiai tananyag nem várt meg. Hamar elkövetkezett a harmadik évem. Szüleim innentől már nem kísérgettek, megindultam az önállósodás útján. Végre elkezdtük hivatalosan is az alap jutsuk elsajátítását, a taijutsu edzések pedig keményebbek lettek. Mindent összevetve azonban nyugalmasan telt a harmadik, majd az azt követő negyedik évem is. Nem volt már túl sok hátra, csak a genin vizsga.

A két vizsga:
Közeledett a genin vizsga s azzal együtt az idegeskedés. Izgultam, hogy vajon milyen tételünk lesz, miből kell majd vizsgáznom, és vajon átmegyek-e rajta. Ahogy az utolsó heteket jártuk már, fokoztam edzéseim intenzitásán, gyakoroltam a jutsukat és a kunai, shuriken és senbon dobást. Egyik edzésem végeztével azonban nem minden ment úgy, ahogyan azt terveztem. Ahogy az akadémiai gyakorlótérről hazaigyekeztem, szemem sarkából dulakodást fedeztem fel. Egy árust próbáltak épp kirabolni. Hat tettes volt, mind felnőttnek látszottak. Nem tudtam megállítani magam, segíteni akartam, így megindultam feléjük. Mint kiderült, sokkal erősebbek voltak nálam. Utólag belegondolva tizenkétévesen nem ez volt életem döntése. Nem csak az árust rabolták ki, de engem is összevertek. Egyiküket sikerült csupán rövid ideig leterítenem a meglepetés erejét kihasználva, azonban társainak már nem okozott gondot leszerelni. Mielőtt távoztak, a korábban leterített tag a botját markolva, mind két kezemre rácsapott. Ütésének ereje elég volt, hogy jobb és bal kézfejemet eltörje. Hihetetlen fájdalom futott végig említett testrészeimen. Ezzel azonban nem fejezte be. Fejemre is mért egy ütést, mely következtében eszméletemet vesztettem. Következő emlékem, hogy a kórházban magamhoz térek, s közlik velem, hogy az idei vizsgán nem vehetek részt sérüléseim miatt. Hamarosan kikerültem a kórházból, felépültem. Ekkor húztam fel először kézvédőmet, melyet máig hordok, ha harcolnom kell, vagy edzek. Nem vagyok képes a-nélkül ma sem meglenni. Az orvosok szerint a sokkhatás miatt lehet. Amikor nem volt rajtam, egyszerűen nem voltam képes harcolni. Féltem, hogy ismét bekövetkezik, és akkor nem fogok tudni megvédeni senkit, csupán megint sérülten fogok feküdni, várva, hogy más cselekedjen. Nem engedhettem meg magamnak ezt. Eleinte szégyenkeztem, hogy nem lettem még genin, ám ezt felváltotta később a teljesítési vágy. Ugyanolyan intenzitással kezdtem meg edzéseim, ahogyan az incidens előtt is tettem és hamarosan elkövetkezett ismét a genin vizsga időszaka. Az alapszintű technikák ekkor már játszva mentek, s a Jukenbe is betekintést nyerhettem már, így magabiztosan vágtam neki a dolgoknak. Vizsgatételem egy bunshin no jutsu és a shunishin volt. Ezek után a dobófegyverekből való vizsga és a közelharc jött.  A shurikenek dobása jól ment, bár lehettem volna pontosabb, nem lett kiváló, míg a közelharci teljesítményem az akkor vizsgázók közt páratlannak minősült. Természetesen könnyen lehet, hogy a plusz gyakorlási idő miatt.

Genin évek és a jelen:
Genin vizsgám sikere után csapatokba osztottak minket. Nem izgultam annál jobban még életemben, mint mikor kikaptuk azt, hogy kikkel is kerültünk össze. Csapattársaim kedvesnek tűntek, azonban számomra érthetetlen okokból új csapatba helyeztek, szinte azonnal. Máig nem tudom, hogy személyes ellenszenv alakult ki bennük, vagy csak a vezetőség jobbnak látta-e ezt a legjobb döntésnek. Véglegesnek mondható csapatom egy lányból Kimiko-ból s egy fiúból, Obura-ból állt. Női senseiünk Ayumi vezetése alatt próbáltuk teljesíteni, amit kellett. Eleinte pár egyszerűbb feladat jutott nekünk. Macskát megkeríteni, bevásárlásban segédkezni, túristákat kísérni a falun belül. Meg volt a személyes véleményem az egészről, miszerint teljesen felesleges ezekre shinobikat felbérelni, és inkább kezdenék valami értelmesebbnek neki.

Mikor tizenhatdik életévemet töltöttem be, felcsillant egy lehetőség, mely akkor mindennél jobbnak bizonyult. Apám, ki ekkor a rendfenttartó egységeknél már elég szép rangban állt felkínálta a lehetőséget, hogy egy kisebb csapat vezetőjeként ügyeljek konoha belbiztonságára, mint körzeti megbízott, hadnagy. Sokkalta érdekesebb és változatosabb munkának tűnt, s nem függött a shinobi rangoktól túlzottan, így elvállaltam. Egy eligazító képzésen vettem részt, ami 5 hónapon át képzett engem s három másik társamat, hogy megfeleljünk a pár főből álló civil képzettségű egységeink vezetői pozíciójának betöltésére, valamint hogy pontosan ismerjünk minden törvényt és törvényes eljárási módot, melyet nekünk kellett. Persze nem jogász képzést kaptunk, csak tudnunk kellett, mikor és kit kell lekapcsolnunk, ha látjuk az esetet. Az elméleti és gyakorlati képzés végén megkaptuk a fekete mellényeinket, melyek rangunkat hivatottak szolgálni, s színük miatt megkülönböztetnek a chunninoktól, s jouninoktól. Jelenleg is ezen a pályán töltöm napjaim. A kiosztott kis körzetemben próbálom tartani a rendet, időnként járőrözök. Egy-egy alkalommal igazán érdekes ügybe botlunk, de legtöbbször csak az utcákat felügyeljük, vagy a központban várunk valamire. Nem egy izgalomtól túltöltött dolog, de mégis jobb, mint macskát kergetni. És itt a saját körzetemben, a saját embereim között legalább én vagyok a főnök..

Haliho, jottem keresre ellenorizni.
Mivel telefonrol irok, nem fogok litaniakba kezdeni, a lenyeg roviden: elotorteneted elfogadom.

Chakraszint: 230
Tjp: 35 az extra edzesekre valo tekintettel + mi a technikakbol hozzaadodik
Byakugan latotav: 115 m
Zsebpenz: 4000 ryou
Ajandek technika az altalad felsoroltak mellett: Genjutsu Kai
Szint: C
Rang: genin/rendfenntarto

Sipirc adatlapot kesziteni, jo jatekot!