Hyuuga Ayako

Időbeli elhelyezkedés: Közvetlenül az ET vége előtti időszak egy részletesebben kifejtett esetének első fele.

// A történetben szereplő altisztek nagyjából genin szintű emberek, akik a rendfenttartói erők által lettek kiképezve, tehát nem feltétlen ismerik az alap E-szintű jutsukat, ám előfordulhat, hogy más, kisebb, könnyebb technikát képesek használni, a shinobi praktikákat képesek felismerni. A fejpánt pedig alap felszereltség a rendfenttartásnál, hisz a rendfenttartói egységek nagy része konohai képzést kap, tehát a képzettebbek, a tiszteknek, altiszteknek, akiknek már speciálisabb képzésben volt részük, fejpántjuk is van. //

  Etsuraku no sato Az öröm, a kéj falva… Egy település, Konoha közelében, ami nevét nem hazudtolja meg, hisz már a kapunál hemzsegnek a kaszinók, ivók, melyek oldalában este mindig találni egy-egy alulöltözött, éppen útbaigazítást adó ifjú hölgyet. Röviden szólva, az átlagosnak tűnő falu, este egy kifordul magából. Amit itt nem találsz meg, az talán nincs is a feketepiacon. Drog, prostitúció, irathamisítás… Tiszti vizsgám után én kaptam meg ezt a helyet, nekem kell gondoskodnom a rendről. Mondanom sem kell szerintem, ez a rendfenttartói egységeknél szolgáló tisztek rémálma. Egy tipikusan olyan hely, ahol a bűn a faluval egyidős, s talán még akkor se tudnád onnan kiirtani, ha a falu lakóival együtt tennéd azt. Két év után hamar megtanultam bizonyos dolgokat félvállról venni, lazábban hozzáállni a dolgokhoz. Sok informátort szereztem ugyanis, akik szolgáltatásaiknak megkérték az árát. De hát… valamit valamiért, nem? A következő sorokban azonban, egy még a helyileg megszokottnál is furcsább esetet olvashat(tok).

  Egy szokásos reggel a téli évszakban… minden csendes volt, semmi sem történt az utcákon még. A Hyuuga, a közös, társalgó helységnek is mondható egybeirodában ült, újságot olvasva, lábát asztalára támasztva, melyen az előző esti letartóztatások folyamán keletkezett jelentések szép számban, ám rendezetten álltak, várva, hogy az arra kinevezett személy elvigye a központba őket. A bejárattal szemben helyezkedett el. Az asztalok két sorba voltak rendezve, jobb és bal oldalt, közrefogva egy belső járható ösvényt, melyen végig sétálva könnyen odajuthattunk a hadnagy asztalához. Nem kapott mindenki asztalt, csupán a magasabb rendfokozatúak, altisztek, így két oldalt csupán 3-3 asztal volt, ám ennek ellenére csak 5 ember volt jelen a szobában. A hiányzó személy új csapattag volt, ki aznap kezdte volna első napját, azonban igen csak késésben volt. Látszatra nem zavarta ez Ayako-t, ám ettől függetlenül megjegyezte… Lazább stílusa ellenére ugyanis rendkívül szaporán dolgozza ki fejében az emberekről alkotott véleményét, ebben az esetben pedig nem szerencsés, ha az első tény az illetőről, hogy késik. Természetesen nem hamarkodta el, bármi közbejöhetett, s úgyis kiszúrja, ha valami átlátszó szöveggel mentegeti magát. Pár perc múlva kopogás hallatszott a légjárást segítve, résnyire nyílt ajtón, mely aztán lassan, bizonytalanodva kezdett kitárulni. Egy fiatal lány lépett be, hosszú barna hajjal, sötét szemekkel, konohai fejpánttal. Nem volt kétség, a hiányzó újonc volt az.

-Ü…üdv! Katsumi Yukino vagyok. E…elnézést a késésért főnökasszony…- Fordult lehajtott fejjel a hadnagyhoz, ki nem igazán reagált rá, vagy csak ideje nem volt, hisz Gyou egyből faggatni kezdte a jövevényt, melytől kissé megrémült a lány. 

-Nem róla van szó, Gyou, tehát visszább foghatsz magadon.- Vágott közbe a Hyuuga, fáradt, nyúzott hangon, mely az előző esti pihenés hiányát tükrözte, mire a férfi kissé értetlenül kérdezett vissza.

-Öhm... akkor… kiről?- Fordult Ayakohoz, ki lábát levette asztaláról, újságját letette, s ügyet sem vetett Yukino meglepettségére, mikor az meglátta a fehér, pupilla nélküli szempárt.

-Izé… valóban. Az utcán talált meg, mire idekísértem. Alapjáraton ez az oka a késésemnek is.- Állt félre, s engedte be az eddig kint várakozó kisfiút, ki dideregve lépett be. 

-Te jó ég! Hisz rázza a hideg… mi történt vele? Gyere beljebb, melegedj kicsit. És ön hölgyem, kér egy teát, vagy valami más innivalót?- 

-A… azt hiszem, kezd aggasztani a mondandója...- Lépett hátra egyet a lány. 

-Értem…- Felelte a lány, kicsit értetlenkedve, jól láthatóan nem vette a szegényes poént. 

-Még mindig itt vagyok… Nem estem ki az ablakon… Inkább dobj egy doboz kekszet.- Szólt közbe megszakítva a „humoros” elemzést Ayako, mire a férfi az asztalához lépve, az egyik fiókból előhúzta, s átadta az említett terméket. –Nos akkor… kerüljetek beljebb.- Állt fel, miközben intett a fiúnak, hogy lépjen közelebb, s megbontva a csomagot, fel is tette első kérdését. –Mi hozott ide, őő… hogy is hívnak?-

A háttérben Gyou tájékoztatta az új lányt továbbra is.

-A nevem Abisu és az apám miatt vagyok itt. Eltűnt és.., és nem tudom mit tegyek!- Felelt szipogva. 

-Értem…- Felelte a hadnagy, miközben fejben a fiú profilját állította fel, már az előző kérdés óta.

~Maximum 8 éves lehet a srác… A szeme és a szeme körüli részek vörösek, ami a szipogással összekapcsolva, egyértelműen arra utal, hogy nem régiben sírt. Tehát tényleg gond van… A bőre már-már betegesen fehér, testalkata vékony. Alultápláltság és ebből fakadó vitaminhiány lehet a gond. A ruhája foltozva van, tehát ha nem is gazdagok, a szülei törődnek vele. Jobb zsebéből egy térkép lóg ki, tehát nagy eséllyel tudja használni, tud térképet olvasni. Meglepő az ő korában… Jobb kezén rendellenesség látszik, kissé deformálódott, nem jól fejlődött. Ez utalhat arra, hogy korábban sem volt jóltáplált a család, az anya terhesség közben szintén alultápláltságban szenvedett. Felteszem ebben az esetben nem biztos, hogy túlélte a szülést, vagy az azt követő kritikusabbnak számító időszakot…~ Ráncolta homlokát Ayako.

-A szomszédból? Ott nem kerested a rendőröket? Mit mondtak?- Kerekedett ki a fehér szempár.

Ayako tudta, hogy igazat mond a gyermek, elvégre már korábban megállapította a törődő szülők mivoltát. Persze nem volt szilárd ez a tény fejében, hisz a térképet olvasó gyermek akár varrni is megtanulhatott, mégis… az ösztönei azt súgták, tényleg egy eltűnt személlyel van dolguk.

-Értem… akkor hát mondd el, mi is történt pontosan. Mikor láttad utoljára?- Húzott ki két széket, melyre leültek.

Világossá vált tehát, hogy az apa alkalmi munkákból próbálta eltartani a családot, ám ez a válasz még több kérdést vetett fel.

-Bárcsak anyukám is itt lenne még…- Dünnyögte magában a fiú.

Pár további kérdés után, melyre választ Abisu nem tudott már adni, rákérdeztek a címre, melyet megkapva egyből induláshoz készültek.

A felszólításra egy magas, testes férfi pattant fel, s három tonfát szorongatva, mellényét felkapva indult meg az ajtó felé, ahol a rendőrségi fegyvereket szétosztotta hármuk közt. Útközben pedig kihasználva az alkalmat, Yukino megpróbált ismerkedni.

-És öhm… mi van a szemével, hadnagyasszony?- Kérdezte a Hyuugát, ki épp jegyzetelt, arra hivatott keménykötésű naplójába. 

-Téged nem konohában képeztek?- Érkezett a kérdés –félig teleszájjal- a kérdésre.

Yukino felvonta szemöldökét, s igazat adott magában, tényleg nem hitte el az előbb állított információt. 

-Ez igaz!- Vágott közbe azonban testesebb kollégájuk. –Az első napján megpróbáltuk kicsit betörni. Tudod… apróbb szívózások. Szék alá döglött hal, hasonlók. Mindet kiszúrta.- Szólt, miközben a tájat kémlelte. 

-Nem is kell elhinni…- Fejezte be a beszélgetést ezzel s egy mosollyal arcán.

  Egyre közeledtek a címhez, mikor Ayako még mindig jegyzeteit bújta, mintha ezen információ töredékekből valamit össze akart volna rakni. Ez persze lehetetlen volt, hisz eddig csupán annyi volt meg, hogy van egy eltűnt személy. Már egészen közel voltak, s ez látszott a környezeten is. Szegényes, letisztult házak szegélyezték az utcákat, melyeken itt-ott egy-egy hajléktalan telepedett meg. Nem volt különb az az emeletes ház sem, amely céljukként volt feltűntetve. Több lakás is helyet kapott a bomladozó vakolatú házban, nyomozásuk pedig jobbról a második ajtó mögött kezdődött. Belépve a lakásba, mely inkább szobának volt mondható, egyből megkezdték a terep felmérését. Egy nagyobb szoba volt, több részre osztva, s egy ajtónyílás vezetett át a fürdőbe. Ennyiből állt a szerény hajlék. Néhol beázást kiküszöbölni hivatott edények hevertek a padlón, félig-meddig teli vízzel. Yukino és Kuchiro további kérdéseket tettek fel Abisunak, míg a hadnagy mással próbálkozott.

-Byakugan!- Hagyta el halkan Ayako száját a parancs, s szemei körül tucatjával kezdtek dudorodni az erek.

Besétált a szoba közepére, s alaposan szemügyre vett mindent.

Végezvén a felméréssel, megindult hát hadnagyunk összeszedni a talált nyomokat. A kabát zsebéből előhúzta a plakátot, a padlásról a levelet, a padlólap alól a kard tárolására alkalma dobozt. A talált érdekességekre rákérdeztek hát a fiúnál, ám nem igazán tudott válaszolni többet, mint amennyit a Hyuuga is kikövetkeztetett. Egyértelművé vált hát a következő állomás. Az északra fekvő város, két nyomban is említett kocsmája… A találtakat miután feljegyezte pontosan, elküldte az őrsre Kuchiroval, míg Yukinoval megindultak a következő állomásra. Útközben a lány ismét próbált szóba elegyedni, az egyre több életkedvvel rendelkező hadnagyával.

-Elsőnek: Nálunk történt a bejelentés, tehát a saját ügyünknek járunk utána. Másodiknak: Vidéki viszonylatban, Konohán kívül, a tartományban én vagyok az egyik tiszt a háromból, tehát a hatáskörünk az egész tartományra terjed ki. A mi őrsünk a tartományi központ, ha úgy tetszik. Harmadiknak: Minden altiszt és tiszt kap képzést, shinobi ismeretekből, azonban még a tisztek közül sem mind rendelkezik valódi shinobi ismeretekkel. Nevezetesen –megint csak Konohán kívül, hisz ott többen is vannak érthető okokból- a tartományban lévő három tisztből, én vagyok az egyetlen, aki valós shinobi képzéssel és ismeretekkel indult és nem csupán azt tanulta, hogyan alkalmazzon nawanuke no jutsut, így míg nem bizonyosodik be, hogy nem shinobiról van szó, jogomban áll veszélyességre hivatkozva a tartomány bármely ügyét magamra vállalnom, mondván, hogy shinobi tevékenység lehet az ügyben. Ha képzett shinobiról van szó, akkor pedig az ANBU-t kell értesíteni Konohában. Ám sokkal biztosabb, ha egy képzett shinobi jár egy másik után. Kisebb a kockázat, nagyobb eséllyel éli túl a harcot, ha arra kerül a sor. Eredetileg minden tiszt egy közel chunnin szintű shinobi kéne, hogy legyen, azonban tekintve a háborús időkre, sokakat behívtak a hadseregbe.- Magyarázta Ayako néhány kézmozdulattal nyomatékosítva egy-egy szövegrészt, miközben ismét jegyzeteit bújta.

-Azt nem teljesen mondanám. Inkább palimadarak, akik ha veszélyesnek látszik a helyzet, oda lehet lökni, de persze az ezzel járó jogok jól jöhetnek néha… a shinobik, a katonák és a rendőrség, mindig az adott rendszer játékai. Ahogy akarják, úgy táncolunk. Ha pedig valami elbarmolódik, mi szívjuk meg. Viszont segíthetünk az embereknek és kedvezményes a nyugdíj korhatár.- Kuncogott fel a hadnagy, miközben humorosabb formában próbálta lefesteni munkájuk hátrányait és előnyeit.

Így is tettek, mikor a városba értek. Egy közeli ruhaboltban letették egyenruhájuk, majd vételezve másikat megindultak a kisplakáton ábrázolt térkép alapján, melyet jegyzetei közé másolt a Hyuuga. Megérkezve a célhoz, egy viszonylag igényes, kulturáltabb ivó fogadta őket, de lehet, hogy ez csupán annak a hatása, hogy előtte egy szegényebb környékről jöttek el. Belépve a nem túl nagy helység központját képező pulthoz ültek le, majd rendeltek két italt. Ayako chakráját elkezdte a füléhez koncentrálni, így nem sokkal, de javítva hallásának érzékenységét, megkezdte a tervezett akciót. Pár kulcsfontosságú mondat tíz-tizenöt perc múlva már meg is csapta fülét. „A különleges munkát kínáló férfi… állítólag sosem iszik alkoholt.” Egy másik szerint pedig: „Az a férfi… állítólag elég egyedi és gonosz hatást kölcsönző szakálla van. Nála találhatsz munkát és elvileg jól is fizet, csak eléggé… különleges ajánlatokat ad. Ugyan elég szerény volt a leírás minősége, mégis elégnek bizonyult. A lány ismét aktiválta szemeit, körbetekintett. Két férfit talált, kikre illhetett a leírás, kicsit jobban szemügyre véve azonban egyikükről kiderült, szakét ivott. Egy maradt hát… A férfinak megvolt az érdekes, gonosz hatást keltető szakálla, s csupán egy pohár víz felett üldögélt, miközben a vele szemben lévő hirdetőtábla egyik kiírását bámulta. Olyan tekintettel nézett a poszterre, mintha meg akarná ölni. Mindkét lány tudta, ő az akit keresnek. Nem tettek tehát mást, csak vártak és vártak. Fél óra múlva aztán a megfigyeltjük felállt, s agresszív léptekkel a plakáthoz sétált, melyet letépett, s egyből kifelé vette az irányt, ám a kijáratnál eldobta a papírt. Feltehetőleg csak dühből cselekedett, de valami oka volt rá akkor is. Ayakoék nem késlekedtek, szintén felálltak, s utána igyekeztek, ám próbáltak nem feltűnést kelteni. Kifelé menet a papírt is felkapta a hadnagy, ám megnézni még nem volt ideje, követnie kellett a férfit, ki a sarkon befordult.

-Yukino, menj vissza az őrsre, rövidesen én is megyek, de előbb kiderítem merre tart az emberünk.- Adta ki az utasítást s mindketten dolgukra siettek.

Követés… az egyik specialitását képezte a Hyuuga fegyvertárának, hisz képes volt akár több utcával arrébb haladva is követni a célszemélyt. Így tett most is. Két házsorral arrébb ballagott, ám majdnem egyvonalban a követendő férfival. Byakuganja nagy segítségnek bizonyult, nem volt esély a lebukásra. Tény azonban, hogy tartós használata eléggé ki tudta meríteni mindig is, ebben az esetben pedig több tíz percig kellett, hogy aktív legyen, mivel elég sokáig tartott az út. A siker azonban maradéktalanul felemésztette a kimerültséget. Egy gazdagabb háznál végződött a nyomozás ekkori szakasza. Kapujánál egy címer, a klán címere díszelgett Sokat nem mondott Ayakonak a címer, elvégre senki sem ismerhetett minden előkelőbb családot, klánt… A jelképet azonban, mielőtt elindult volna, lerajzolta jegyzetei közé, s a címet is felírta. Itt volt tehát a következő feladat… Kideríteni ki ez a család és ki a gonosz kisugárzású férfi…

  Visszaérve az őrsre Hyuugánk kimerülten vetődött bele székébe, s gondolta végig a feladatokat. Két nyomon tudtak most már elindulni.

-Yukino, menj le a kutyásokhoz. A fiúék házában az ágytól balra, a második léc alatti fegyverdobozban van egy fegyverkezelő olaj, illetve a szemetesben ugye találtunk egy rongyot, amivel valószínűleg a kardot ápolták. Mostanra már visszaértek a keresőkutyák, tehát elmehettek és kiszagoltathatjátok a dolgokat. Talán valami nyomra bukkantok.- Szólalt fel Ayako, majd megindult az úgynevezett kutatósarokba.

Az volt az iroda azon része, melyben könyvtárakat megszégyenítő mennyiségű információ volt tárolva. Újságoktól kezdve –időrendi sorrendbe szedve- a legkülönbözőbb témákkal foglalkozó enciklopédiákig. Azonban előtte még eszébe jutott, hogy a posztert még meg sem nézte. Előhalászta hát zsebéből, s alaposan szemügyre vette. Egy eltűnt személyről szólt a kiírás, melyben a feleség kerestette férjét. Címét és elérhetőségét leírva benne.

-Vettem!- Indult meg a férfi magával rángatva Gyou-t.

Így hát tényleg nem volt más hátra, mint utána keresni a címernek. A könyves polcok melletti asztalhoz leülve, a fizikailag már –a byakugan használattól- kifáradt lány, elméjét dolgoztatta hát tovább. Órákon át tartott a kutatás, már esteledett, mikor rábukkant a keresett jelképre.

A kutatás tehát eredménnyel zárult, ám újabb keresgélésbe torkollott. Idő közben visszatértek Kuchiroék és igazolni látszott a gyanú, szintén egy speciális munka ígéretében indult el a férfi. A nyomkövető csapat pedig még mindig dolgozott. Nem csoda, elvégre legalább tíz kilométer választotta el a kocsmát és a házat. Szerencse, hogy a legjobb kopók szabadok voltak. A hajnali órákba nyúló újságböngészés eredménye egy cikk lett, melyet két évvel a fiú apjának eltűnése előtt közölt le az újság.

Az információk és az előzetes kutatás megvolt, ám későre járt már a látogatáshoz, vagy épp túl korán volt... Mindenesetre nyugovóra tért a hadnagy is, hogy másnap kipihenten eredjen az új fejlemények nyomába. Reggel a kevés alvás hátrányát megpróbálva leküzdeni, egy forró kávét szürcsölgetve lépett be az irodába, ahol megpillantotta a kutyákkal elküldött újoncot, az asztalára borulva. Egy erőteljes csapással a bútor lapjára, ébresztette fel újdonsült kollégáját, minek hatására az természetesen felriadt, s mihelyst kissé kitisztult feje, jelentést adott.

-A nyomok egészen a városig vezettek, ahol a kocsma is húzódott. Ott egy pincére bukkantunk, amit jó lenne, ha megnézne. Egy szokásos, lakóházi, csoportos pince, több tároló helységgel, de biztosak vagyunk benne, hogy találunk ott valamit.- Nyögte el ásítások közepette.

-Értem… szép munka! Tessék, itt egy kis jutalom, vegyél magadnak egy kávét, meg aztán hozhatnál egy doboz kekszet is.- Tett le az asztalra pár ryo-t, s asztalához lépett.

Folytatta a jegyzeteket, s felfirkantotta a nyomozásban szereplő helyszínek közé a megtalált pincét. Azonban előbb, az Orozaku klánhoz vezetett az útja. A nem sokkal később frissen beérkező Gyou-t vitte magával ezúttal.

  Odaérve a házhoz, megvárták, míg az előzőnap követett ember ismét feltűnik, s csak ezután kopogtattak be az ajtón. Egy szolgáló nyitott ajtót, s a kérésükre a keresett személyhez vezette őket. Egy nappalinak ható szobába kerültek, ahol számos, címezett csomag társaságában, egy karosszékben ülő férfi fogadta őket, lábát pokróccal takarva, s Hikumaraként mutatkozott be. Balján a már ismert férfi állt, aki előttük ért oda nem sokkal.

A Hyuuga megteremtette hát a közös hangot, megpróbálhatott hát komolyabb kérdéseket feltenni, melyek az ügyhöz kapcsolódtak.

-Kedves öntől, de úgy gondolom, van elég szakértelmem ahhoz, hogy biztosítsam a megfelelő kúrát Hikumara-úr számára.- Vágott közbe Yusumaro szinte féltékenykedve a betegére.

-Mennyi ideje tart ez az állapot uram?- Kérdezi ügyet sem vetve „kollégájára” Gyou.

-Ugyan már! Jól vagyok, uram, csupán egy kis influenza, ennyi az egész. Hamarosan jobban leszek. Már érezhető a javulás is…- Szabadkozott Hikumara.

-A talcán lévőre, egész pontosan. Nem a gyengébbik fajtából van… Én is ilyet szedtem, mikor a kezem tört darabokra.- Bökött rá az említett tárgyra Ayako.

-Sajnálom, de ez csak rá és rám, az orvosára tartozik…- Vágott közbe ismét az orvos.

-Igaz is… most hogy így beszélünk… olyan ismerősnek tűnik Yusumaro-úr! Nem szokott véletlen kocsmába járni?- 

-Speciális munka?- Kerekedett ki a Hyuuga szeme.

-Jajj Yusumaro, elég már. Nem tart senki igényt arra, hogy a beszélgetés ilyen érzelmekkel fűtött csacsogásba menjen át… Fejezzük is be a témát.- Vágta át a tásalgást a házigazda.

Ayako ekkor vett észre, egy mellettük lévő asztalon egy levelet, mely érdekesnek tűnt. Engedélyt kért annak megnézésére, melyet meg is kapott aztán.

 Egy név azonban megakasztotta mindent látó szemét. Ryumi Shuhara. Ez a név szerepelt az eltűnt személyre való felhívásban is, a poszteren, melyet az orvos letépett.

Kiérve a házból mindketten sejtették, valami bűzlik, s a listán, a megegyező név volt a legfőbb forrása ennek. Volt azonban még egy feladatuk, ráadásul egy pincében. A következő helyszínen már várták őket a rendőrök, kik lezárták a helyet, s a két felsőbb rangú kollégájukat engedték csak át. Leérve a dohos, nedves szag, elkerülhetetlenül csapta meg orruk. Egy, a helyet őrző járőr a szagminta végéhez vezette őket, mely nem egy ajtónál, hanem egy falnál ért véget. Elég furcsa volt elsőre. Ayako ekkor ismét elővette klánja rendkívül hasznos képességét, s észrevette ezzel a rejtekajtót, melynek így tökéletesen meglátta nyitómechanizmusát is. A megfelelő falrészt benyomva, a fal üreges részénél megnyílt az út, s mögötte egy titkos szoba volt. Ami először feltűnt, az a kisfiú, Abisu fényképe volt. Ezek mellett egy, a falra kirakott, nagyméretű térképet is találtak, mely a közeli erdőségeket ábrázolja nagy részletességgel, valamint egy levelet, melyet a Daimyo nevében küldtek, afféle automatikusan fogalmazott levél. Az áll benne, hogy a seregben szolgált, ahonnan egy sérülés miatt kellett távoznia, s ezért egy kitüntetésben is részesítették, melyet a levélhez mellékeltek. Ez azonban nem volt minden. Egy cikket, a speciális oktatásról és egy listát is találtak, mely tele volt nevekkel, s azok csoportokba voltak osztva. A,B,C és S csoport megnevezések voltak megadva rajta, s egy, az „S” csoportban szereplők nevei mellett dátumok is megvoltak jelentetve. Ahogy átnézte, ismét megakadt tekintete a név láttán: Ryumi Shuhara. Tovább böngészve, megtalálta a többi személyt is, kik Hikumara úr listáján szerepeltek. Mind az S csoportban voltak, kikhez dátum is volt írva. Visszaindultak hát az őrsre, s aztán megvitassák a dolgokat.

  Visszatérve az őrsre, Ayako hátra ballagott, asztala mögötti zárt tárolójukhoz, s két mobilisan használható táblát húzott ki asztala elé, így mindkét asztalsor tökéletesen láthatta. Az újoncon látszott, megértette már az elrendezés legfőbb okát, s gyorsan helyet is foglalt. Hadnagyuk gyors ütemben kezdte felírni először az egyik, aztán a másik tábla tartalmát is. Percekkel később, mikor aztán végzett, visszatért a táblák mögé, az asztalához. Néhányuk meglepetten fogadta a kétféle elméletet, néhányuk pedig tökéletesen egyetértett. Két felület volt a talált nyomokkal, állításokkal és ellenállításokkal, melyek összekötve, megpróbálva logikai összefüggést találni a dolgokban, meg-meg világosították a kétféle teória részleteit.

Okami Sanmiru, a fiú apja… talán a többi eltűnés pont az ő kezének munkája.- Kezdett bele Ayako. –Mint azt fel is írtam, a listán, mely a hónapra beválogatottakat tűntették fel, nem szerepelt. Három hete tűnt el. A hónap második hetét írjuk, a levél három és fél hete lett megírva, a dátum szerint. Elég nehéz helyzetük van. Lehetséges, hogy abban bízik, ha likvidál egy-két „vetélytársat” akkor talán a hiányzó helyére beválogatják őt. Persze szimpla bosszúállás is igaz lehet. Elvégre a kitüntetésből, a levélből és a fegyvertokból ítélve, teljesen biztosak lehetünk a katonai múltjában. A seregben sok rosszat láthat az ember, megannyi agybaj forrása lehet. Lehetséges tehát, hogy a beválogatottakat hibáztatja és elkezdi őket ezért „felelősségre vonni.” Ebben az esetben pedig Orozaku úr is veszélyeztetve van, hisz csak idő kérdése, mikor hárítja át a felelősséget rá, mint a program szervezőjére…- 

Itt megállt kicsit, hátha van valami észrevétel, másféle vélemény, majd miután a táblákon keresztül tekintve látta, mindenki elgondolkodott, s táblára meredt, gondolkodó tekintettel próbálta keresni az elmélet hibáját, hogy biztosra menjenek. Kezdett hát volna bele a második eshetőségbe, ám ekkor az újoncuk, jól láthatóan szólni kívánt. Ayako hátradőlt székében, gondolván „had mutassa meg, mit is tud.” s egy szokásos csomag kekszet bontott meg, miközben felszólította Yukinot, hogy nyugodtan ossza meg velük, hogyan is értelmezte a táblára felírtakat. Kicsit idegeskedve ugyan, ám felállt, s az említett tárgyhoz sétált. Majd nagyokat nyelve, kissé bátortalanul, de belekezdett teóriájába.

-Na igen, de az efféle dolgok körül mindig nagy a felhajtás, tehát nagy eséllyel pont balul sülhet el az egész. Főleg ha egyszerűen eltűnnek a foglalkoztatottak. Illetve jó lenne többet tudni erről a speciális munkáról…- Vágott közbe Gyou.

-Pár rászoruló ember, akik az utolsó lehetőségükként megragadva a szervezetet, őket kérik segítségül. Egy nagycsomó szegény fickó, akik nagyrésze senkinek sem, vagy maximum egy-két embernek hiányoznának. Tökéletes célpontoknak tekinthetőek, hisz szinte senki sem keresi őket. Maximum egy hátrahagyott feleség, egy gyerek. Ráadásul elég hátrányos helyzetű emberek mind, akiknél sosem tudni, melyik az utolsó napjuk, s ezen felül elég gyakori, hogy egy jobb lét lehetősége érdekében egész egyszerűen tovább állnak, akár gyereket, családot hátrahagyva. Ezért is zavarták el a fiút a helyi őrsről. Káros szenvedélyekre nem igazán van pénzük, simán rendelkezhetnek egészséges szervekkel, ami talán pont annak kell, aki „felkarolja” őket.- Zárta le mondandóját végére már teljes magabiztossággal.

// A történet folytatódni fog, mindenek előtt azonban szeretném megkérni az ellenőrző stafftagot, írja le az ellenőrzésben, melyik eshetőségre is tippel, mit tart valószínűnek. Aki esetleg olvassa, de nem ellenőrzés formájában, örömmel fogadok PM-et. Nálam már meg van, ki(k) az igazi bűnös(ök). (Bármilyen meglepő is…) Kíváncsi vagyok, ki jön rá a dolgok első feléből, mielőtt még a konkrét személyek ellen szóló nyomozati anyagok is beadásra kerülnének, hisz most még csak felderítették az alapokat szinte, s az első ötletek születtek meg az ügy kapcsán. Valamint csupán egy-egy alátámasztást találtak a teóriákra. Még semmi sem biztos. Vajon ki(k) állhat(nak) a dolgok hátterében? Lehet, hogy egyik teória sem feltétlen igaz? Amennyiben így gondolja valaki, írja le azt, hogy ő mit tart valószínűnek, ami nem volt felsorolva. Talán pont az lesz a megfejtése a dolognak! ^^ //