Hyuuga Ai

**Hyuuga Ai** Szer. Júl. 06 2022, 22:35

Így jó

Kaland célja: íj megszerzése, fejlődés, jellem kibontása

Időbeli elhelyezés: Konoha pusztulása előtt másfél hónappal, majd két héttel

- Szükséged lenne valami hobbira, kicsim. - Ait elkényeztették, ehhez kétség sem fér. A szokásos shinobi-eszmétől eltérően őt egy rózsaszín cukormázas álomvilágban nevelték fel, amit ő egyáltalán nem bánt, akármilyen rossz szemmel is nézték ezt egyesek. A néhai dorgálásra ügyet sem vetett, komolyabbra pedig a viselkedése miatt sosem volt szükség.

- Rengeteg hobbim van - nézett fel a jutsutekercs tanulmányozásából a fiatal Hyuuga. Körbepillantva láthatta -akárcsak az anyja, hogy szobája rémisztően üres. - Annyi van, hogy be sem férnek a szobámba - szabadkozott egy erőltetett mosollyal, majd visszatért a papiroshoz, hogy témát váltson. - Tudtad, hogy egy villám elemű technikát ugyanannyi villám elemű chakra felhasználásával semlegesíteni lehet, amennyivel létrehozták? Egyszer ki akarom próbálni az összes jutsuval! - lelkendezett.

- Ez alapműveltség - mosolygott megértően az ajtóban álló nő. - Ha már ennyire érdekel a harcászat, arra gondoltam, hogy elkísérhetnél valakit az otthonába, aki egész életében ezzel foglalkozott, tulajdonképpen ez a hobbija; talán inspirál.

- Hivatalos küldetés? - csillant fel a lány szeme.

- Nem - felelte lemondóan az anyja.

- Akkor nem érdekel. - Tüntetőleg visszatért a tekercshez, melyből az elkövetkezendő percekben csak alkalmanként pillantott fel. Látva anyja állhatatosságát, ahogy ott állt szinte reményvesztetten, mégis kitartóan az ajtóban, cselekedni akart. Ennek persze nem mutatta jelét, arcán továbbra is nemtörődömség ült - őt aztán nem leplezik le!

- Jól van, elvállalom.

- Téged olyan könnyű leleplezni - nevetett fel Aika. Ai sértődötten fújta fel az arcát.

- Mikor indulok? - Anyja tágabbra nyitotta az ajtót, ahol a férfi mosolyogva várt türelmesen egész eddig. Az ifjú Hyuuga ijedtében eldobta a tekercset és rémült arccal hátrált a sarokba, mintha csak egy óriási pókot látott volna megelevenedni maga előtt.

- Ő végig...?

- Igen - mosolyogtak mindketten. - Biztos vagyok benne, hogy így lesz jó.

- Hadd szedjem össze a felszerelésemet - kelt fel immár nyugodtabban és a két felnőtt végre magára hagyta.

A tükörhöz lépett és ellenőrizte frizuráját, kiegyenesítette haját, de megpróbált egy kissé kócos külsőt varázsolni neki. Mély sóhajjal szétnézett a szobában és ígéretéhez híven összepakolta holmiját. A szobában a leglényegesebb dolgokon kívül tényleg alig lehetett bármit is megtalálni és emiatt az ő szíve is fájt egy kicsit - szenvedélyes volt, mégsem kötötte le most semmi. Az Akadémia lehetett az oka. Ott nem örültek az egyén kibontakozásának, legalábbis ő így vette észre. Ez persze szembement a Tűz Akaratával, így ezen gondolatait nem prezentálta a "Hogyan legyél Hokage" előadásán, de attól még így érezte. Az olvasást élvezte, ahogy sok minden mást is, de minden idejét lekötötte, hogy minél jobb legyen a területén. Ez pedig sok idejét felemésztette.

Néhány perc múlva készen állt a szülei és az idegen férfi - Makkato-san- előtt. Elbúcsúztak egymástól és útnak indultak az egyik közeli falu felé. Nem aggasztotta semmi az utat illetően és bár hallott a világ eseményeiről, mégis vidáman szemlélte a környezetet, nem úgy, mint bárki, aki valamilyen veszélytől tart.

- Köszönöm, hogy elkísérsz, leányom - szólalt meg egy időnyi csend után az idegen. Ai bűbájos mosollyal válaszolt.

- Szívesen teszem; úgysem volt jobb dolgom.

- Valóban? - kuncogott a férfi. - Nem mindig szorultam rá ám a segítségre, tudod. Egykor én is nagy harcos voltam.

- Tényleg? - kérdezte Ai tátott szájjal, akit már ennyivel is könnyű volt lenyűgözni.

- Ott voltam a frontvonalon több csatában is, de sajnos, utolért az öregkor - magyarázta látható élvezettel, amit nem a hiúsága, hanem a fiatalok oktatása okozott - az hogy taníthat valamit a lánynak. - Úgy döntöttem, hogy visszavonulok és azóta is az íjak készítésének szentelem mindennapjaimat. - A lány meglepődött. Nem ilyen hobbira számított.

- Honnan tudta, hogy mit szeretne csinálni? Mi készteti rá minden nap? - rohanta le kérdéseivel.

- Ááá - merengett el a Makkato -, ez egész életemben egyértelmű volt számomra. Nem; nem a családom miatt. A családom annyit ért az íjkészítéshez, mint egy nemes a vajköpüléshez. De én mindig megleltem a nyugalmat ebben a hivatásban. Elégedettséggel tölthet el, ha másokért teszel valamit - én pedig tudom, hogy ha már nem szolgálhatok az erőmmel, szolgálhatom mások erejét a tudásommal. Ez elég motivációt ad, de persze a megszokás is sokat segít.

Ai elragadtatva hallgatta szavait. Szomjazta a tudást és érdeklődve figyelt minden apró részletre. A férfi beszélt az íjkészítés mesterségéről, amire ő művészetként tekintett, a fiatalkoráról, különös kalandjairól, furcsa megrendelőkről és megrendelésekről, egyéb hobbijairól és a lány itta minden szavát. Közben egyre közelebb értek a térképen megjelölt helyszínhez.

- Bácsi-san, én hogy találhatnám meg a hivatásomat? - kérdezte kislányos kíváncsisággal.

- Lányom, az.. De várj csak egy kicsit - hunyorított a távolba. Valami nem volt rendben. - Az nem lehet... - suttogta, majd gyorsabb ütemet vett fel, míg végül futásra nem fogta a gyalogutat.

Hamarosan az is kiderült, miért. A falu, ahova meg kellett volna érkezniük, elpusztult. A házakat lerombolták, az eszközöket felégették, az utcán állatok tetemei feküdtek; ám embert egyet sem láttak. Az öreg térdre rogyott és zokogni kezdett. Ég felé emelte kezeit és úgy vonta kérdőre az isteneket, míg Ai igyekezett hányingerrel küzdve megőrizni hidegvérét és nyomok után kutatni, illetve a környezetet figyelni. Elmondhatatlanul felzaklatták az események, amelyekben korábban nem volt része és már tudta, hogy még mindig nem áll készen ilyen kaliberű eseményeknek a szemtanújának lenni. Együtt érzett a férfival, akit csak néhány órája ismert meg és szívében hordozta a fájdalmat és a könnyeket, amiket számára ismeretlen emberekért hullatott. Kicsinek, jelentéktelennek és gyengének érezte magát.

Valaminek a koppanását hallotta oldalról néhány percnyi csend után. Meghúzta Makkato zubbonyát és abba az irányba mutatott, ahol most egy férfi kivont lándzsával közelített feléjük. Négy másik tűnt fel négy különböző irányból, mind gúnyos mosollyal figyelve a párost. Ai a fegyveréért nyúlt, ám a megbízója visszatartotta kezét. Letört tekintetéből látni lehetett, hogy nem akar harcolni. A lány megacélozta akaratát és előhúzta fegyvereit - öt shurikent.

- Ne légy bolond! - kiáltotta az öreg, ám Ai hajthatatlan volt. A dobócsillagokat az öt támadó irányába elhajítva a Heiki Bunshin no Jutsu kézjeleit elmutogatva előkészítette a technikát, aminek hatására most rengeteg látszat-fegyver tartott ellenfeleik irányába, akik rögtön menekülőre is fogták. Az egyik valódi fegyver eltalálhatta valamelyiküket, mert az fájdalmában felkiáltott. A lány utánament volna, ám Makkato a vállára kapta és nem engedte.

- Eresszen el! - ütögette az öreg tarkóját kétségbeesésében. Maradni akart harcolni azokkal, akik ezt tették a faluval - még csak azt sem tudták, hogy mit! - Ez emberrablás!

Egy időnyi futás után a férfi nem bírta tovább és lerogyott. Ai kihasználta volna a kínálkozó alkalmat és megfordult volna, ám a másik kínjában felnyögött. A lány tudatáig most jutott el, hogy erről ő tehet; alapból nem bírta volna a rohanást, hát még vele a hátán. Bűntudatot érzett és inkább ottmaradt, megpróbálva megvigasztalni bácsi-sant.

- Az otthonom.. romokban. Az eddigi életem.. Értelmetlen. - Most már Ai is megengedett magának egy könnycseppet. - De ezt a harcot megvívni akkor is értelmetlen lett volna.

Az ifjú Hyuuga nem értett egyet. Nem tudta, hogy törődhet bele valaki ilyen könnyen a sorsába, aztán némi gondolkodás után rájött: őt próbálta védeni. Nem feltétlenül a harctól, hanem az azzal járó kínoktól. Attól, hogy együtt kelljen élnie tettével.

- Ha itt már nincs otthona... - kezdte, miközben még mindig próbálta rendezni gondolatait - akkor jöjjön el velem az enyémbe. - Óvatosan válogatta meg minden szavát. - Ott újrakezdheti az életét! Végezheti a hobbiját!

- Milyen naiv vagy, leányom.. Ha ilyen egyszerű volna... - Nem tudta befejezni.

Ai vállára vette és magával kezdte cipelni Konoha felé. A döbbenettől elnémult férfi meghatódva pityergett és mikor már elég erősnek érezte magát, leszállt, hogy ketten térjenek haza új otthonába. - Biztos vagyok benne, hogy így lesz jó.

A hazatérő férfit nem fogadták minden gond nélkül. Ai szívszorító története -vagyis amit annak érzett- ellenére sem volt egyszerű elhelyezni egy idegent a faluban, akármilyen szolgálatokat is teljesített korábban. A lány naponta a kezét tördelve izgult miatta, míg végül néhány hét múlva újra nem látta a férfit. Egy íjjal és három tegezzel tért be hozzá, mire a fiatal Hyuuga csak kelletlenül pislogott.

- Úgy éreztem, illő volna valamivel megköszönnöm, amit tettél értem. Kétségkívül a legjobb munkám. Erős, rugalmas... Minden szempontból tökéletes. Tudom, hogy nem mindennapi egy kunoichi számára ilyet használni, de.. Kérlek fogadd el ezt és háromszáz nyilamat, amit eddig dolgoztak számomra. - Ai nem tudott szóhoz jutni, ám amikor mégis sikerült..

- HÁROMSZÁZ NYÍLNAK MÉG A SZOBÁMBAN SINCS HELY! - Hobbi ide vagy oda.

**Gedo Mazo** Kedd Júl. 19 2022, 23:05

Szia.

Elolvastam a kalandodat Makotó bácsi-sannal és élvezetes volt. Külön tetszett, hogy érzelmi kapcsolat volt a falu elpusztulása valamint az előtörténetedben szereplő Konoha megsemmisülése között. Amolyan traumaként nagyszerűen hoztad ezt.
Az íjat és a 300db nyilat jóvá hagyom, azonban az eszköz megszerzése nem egyenértékű a tudással ami a használatához kell, ezt vedd figyelembe. A ninja akadémián nem oktatnak íjászkodást, így ez kb Ai olyan mértékben tudja azt használni, mintha ma egy lajikus a kezébe venné. Tehát a használatához szükséges tudást el kell sajátítanod, ezt teheted szintén élményben, vagy akár egy küldetésben is egyeztetve a mesélőddel khmm.. oh wait :"D

Jutalmul pedig +5 chakrát és +5 Tjp-t kapsz, a Byakuganod látótávolsága pedig nem nő.
Csak így tovább! Várom a további remek írásokat Smile

Hyuuga Ai

Hyuuga Ai

Re: Hyuuga Ai