Hakkyou Katsumi - Tanulmányok

Tanulmányok

Alcím: Kovács Mesterség

//Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9zi_kov%C3%A1csol%C3%A1s
http://szentkoronaradio.com/blog/2017/02/17/tradicionalis-kovacsolassal-keszulo-japan-penge-magyarorszagon/
Köszönettel tartozom a cikk íróknak, film készítőknek, és a tiszteletre méltó cikk/videó alanyoknak.
P.A.//



Van egy mondás Takumi no Satoban: „Egy kovács nem kovács, két kovács fél kovács, három kovács egy kovács.”
Ennek ellenére Sok esetben a rendelések háromnegyedét Kazuma kovácsmester és, én; Katsumi inas végezte. Ezek a rendelések az általános ninja és mezőgazdasági eszközök kovácsolása. A mezőgazdasági eszközök, mint például kapa, gerebje, ásó, lapát, eke stb. jóval egyszerűbb módszereket alkalmazunk. A ninja eszközök csupán specialitásukban nehezedik elkészítésük.

A kézi kovácsolás során végzett legfontosabb, általános kovácsműveletek:
Nyújtás, szélesítés, hegyezés: A kovácsolás legalapvetőbb művelete. Végezhető betéttel is: a nyújtóbetét általában lapos, téglalap nyomófelületű szerszám. A nyújtás annál hatékonyabb, minél keskenyebb a nyújtóbetét, vagy minél nagyobb erő hat rá.
Duzzasztás vagy zömítés: Olyankor szükséges, ha kis keresztmetszetű kiinduló anyagból nagyobb keresztmetszetű darabot kell kovácsolni. Gyűrűk, korongok lyukasztásának az előkészítésére is alkalmazzák.
Alakképzés: Lehet végezni hidegen vagy melegen, többnyire anyagvesztéssel jár. Műveletei: a reszelés, a vésés, a vágás, a hasítás és a lyukasztás. Utóbbit tömör vagy üreges lyukasztó kalapáccsal végzik lyuksablon vagy üllőlyuk fölött, egy vagy két oldalról.
Vállazás: Az éles vagy nagyobb átmenetek kialakításának segédművelete. Egyszerű nyújtással nem lehet éles átmenetet biztosítani, mert az ütések helye mellett az anyag behúzódik.
Áttolás: Az anyagtakarékosságot és a kedvezőbb szálelrendeződést segíti elő.
Hajlítás: Általában az íves munkadarabok alakításának utolsó művelete. Ha csak a darab egy rövid szakaszát kell egy görbe vonal mentén meghajlítani, ügyelni kell a húzott, külső oldal „behúzódására”, berepedésére; ezen a részen szükség esetén anyagtöbbletet kell biztosítani. A hosszabb, tetszetős vagy szimmetrikus hajlítások a díszkovács ügyességét, tervezőkészségét dicsérik.
Csavarás: Kényes művelet, ezért megfelelő állandó hőmérsékleten kell végezni. A kovácsdarab egyik részét általában egy állandó síkszögben úgy fordítják el a befogotthoz képest, hogy a darabot először laposra kovácsolják (lekovácsolják), és azt csak a műveletsor végén csavarják meg.
Erezés: Elsősorban a díszkovácsok anyagvesztés nélküli alakítása.
+ Kötés: Van oldható, mint a szegecselés („nittelés”), a csavarozás, a bújtatás és a kötegelés („bundolás”), és van oldhatatlan, ilyen a kovácshegesztés. A bonyolult alakú kovácsdarabokat gyakran részekre bontva kovácsolják, és a részeket hegesztéssel, eredetileg tűzi- vagy kovácshegesztéssel („hicceléssel”) egyesítik.
A tűzihegesztés eljárását csak kevesen képesek jól elvégezni. A kis széntartalmú acélok (mintegy 0,15% C-tartalomig) általában jól hegeszthetők, efölött azonban a hegeszthetőség már korlátozott. Így a nagy széntartalmú „kovácsvas” – ami általános kereskedelemben nem kapható, de vastelepeken és a Fegyverkészítők Szövetségének beszerzőitől rendelésre még beszerezhető.

Ezek tökéletesen megfelelnek egy tömeggyártott fegyverkészítés és a m.g.-i eszközök elkészítéséhez.
Amikor mesteremmel beszélgettem eme Tanulmányi Napló kapcsán; eszembe jutott egy kérdés a következő bekezdéssel kapcsolatban.
"A kardkovácsolás legfontosabb alapanyagai a faszén, az ötvözetlen szénacél, valamint a megmunkálásnál használt szerszámok, a tűzi fogók, valamint a különböző méretű és súlyú (40 dkg – 6 kg) kalapácsok."

A.: - Mégis kitől örökölhette mesterem a kovácsolás tudását?

„Kizárólag tölgy-, bükk-, vagy cserfából égetett faszenet használok, a koksz vagy a kőszén ugyanis csak kiégeti a széntartalmat az acélból, míg a faszén lényege, hogy a szén reakcióba lép az anyaggal. Az is fontos, hogy a hőkezeléshez apróbb méretű széndarabokat használjunk, mivel azoknak körül kell ölelniük a pengét ahhoz, hogy optimális mértékben fel tudják hevíteni az acélt”
Az összetett és hosszadalmas munka első lépése, az olvasztókemencében egy alaktalan, magas széntartalmú, szivacsos állagú alapanyag kikohósítása. „Ez az acélöntecs a tamahagane, amit elkezdek laposra kovácsolni, majd darabokra töröm és azokat egy acéllapon több rétegben egymásra helyezem. A tömböt betekerem egy vizes papírral és agyaglével öntöm le – egyrészt azért, hogy a tűzben megvédje az acélt az oxidációtól, másrészt azért, hogy egyben tartsa az alapanyagot. A tamahagane öntése és kovácsolása komoly műfaj; ha nagyon könnyen meg lehet munkálni, az azt jelenti, hogy kevés benne a szén, amikor pedig túlságosan könnyen törik az alapanyag, az túl nagy széntartalomra utal. Meg kell találni az arany középutat”
„Amikor az acél a magas hőfok miatt hiccel, vagyis csillagszórózik a tűztérben, akkor kiveszem és kis ütésekkel egybedolgozom a tömböt. Egészen addig kell kovácsolni, amíg egy téglalap formát kapunk. Ezután félbevágom az anyagot és visszahajtom, majd ismét eggyé kovácsolom. Általában 5-6 óra kalapálással jutok el odáig, hogy félbevágom, ami géppel mindössze húsz perces munka lenne. Legalább tízszer meg kell ismételni ezt a folyamatot ahhoz, hogy magas rétegszámot kapjak és homogenizálódjon az acél. A megmunkált anyag a külső köpeny (kawagane), ami a penge keménységéért és a vágóélért felel. Ezt az acéldarabot U alakúra hajtom, majd belehelyezek egy lágyvas anyagot (shingane) és a két réteget egybekovácsolom, majd kinyújtom a kard teljes, végleges hosszára. A lágyvasra azért van szükség, mert az adja a penge tartását és rugalmasságát. Az edzés (a penge megedzése) után ugyanis olyan kemény a köpeny, hogy könnyen eltörne a kard. A japán típusú acél sajátossága egyébként, hogy a nyújtás során meggypiros állapotában kell hevíteni, mert akkor nyúlik az anyag. Ha ennél magasabb hőfokra hevítjük, akkor hiába kalapáljuk, nem történik semmi.
A tradicionális kovácsolás után jön a reszelés, ami megadja a penge végleges geometriai formáját, majd a hőkezelés előkészítése során a pengét bekenik egy agyag, homok, faszénhamu és faszénpor arányos keverékéből álló masszával. A kard éle mentén egyetlen filmréteg agyagot hordanak fel, a penge többi részén pedig 2-3 mm vastagságú agyagot kennek szét, ami azért fontos, mert csak a kard élét kell keményre edzeni. „Miután az agyagréteg megszáradt, a kardot a tűzbe helyezve edzési hőmérsékletre, vörösre hevítjük a pengét, majd vízbe mártjuk. Az élnél, ahol vékonyabb az agyagréteg, azonnal lehűl, míg a vastagabban agyagozott felületen lassabban hűl a penge és ezzel együtt hátrahajlik a foka felé. Itt edződik be az acél, aminek eredménye a rendkívül kemény vágóél és a szívós pengetest

A hőkezelést követő folyamat 5-6 db, különböző finomságú csiszolókövet igényel. A csiszolással válik a penge olyan egyedivé, hiszen ekkor rajzolódnak ki a hajtogatás során keletkezett rétegvonalak; valamint a hőkezelési vonal (hamon), az élnek az a része, ahova nem került agyag.„A japán kardok különlegességét és tökéletességét a hőkezelési vonalak megismételhetetlen, művészi szépsége adja. A polírozás fázisa legalább két hétig tart, de ez persze függ a penge hosszától is” – mondja András. Ezzel azonban még mindig nincs vége a munkának, hiszen a kard tokjának (saya), markolatának, illetve a markolatvédőnek (tsuba) a megtervezése és elkészítése, valamint a lakkozás és a rájabőrözés vagy fonás is a kardkovácsra vár, így egy katana kézi gyártására összesen bő három hónapot lehet számolni. „Régen a szamurájok rangját legszembetűnőbben a tok és a markolatvédő jelezte. A markolat vasból, bronzból vagy rézből készül, amibe különböző motívumokat lehet vésni és arany- vagy ezüstberakásokkal díszíteni. A markolatot és a markolatvédőt díszítő különböző szerelékeket viszont készen vásárolom meg egy antik kereskedő barátomtól, aki szerelékek készítésével is foglalkozik. Mindig egyedi megrendelés alapján dolgozom, ami azt jelenti, hogy a készülő kard leendő tulajdonosával együtt találjuk ki, hogy a saját ízlése és elképzelése alapján mi az, ami kivitelezhető, akár a pengéről, akár a markolatról van szó”

//Íme egy rövidke videó a katana kovácsolásról://

Legáltalánosabb a mai világban a tudás öröklése. Nap mint nap való okítás hagyományos módszerek szerint valóban családon belül szülőtől gyermekre száll, de ha valaki hivatalosan is kovács mesterséget akar űzni ipari szinten, akkor jelentkeznie kell A Fegyverkészítők Szövetségébe önéletrajzzal ill. egy munka példány, és erkölcsi bizonyítvány benyújtásával.
Ha támogató kezeskedi érted, akkor az erkölcsi bizonyítvány már csak formaiság, valamint nagyobb az esélyed a bejutásra, mivel valószínű kezdéshez képest már kis vevői körrel fogsz rendelkezni.

Akárkit nem vesznek fel, hiszen írás, számolás, olvasás képes embereket vesznek fel kizárólag. Ilyen képzést a nemesek vagy vallásban résztvevő emberek számára van esélyük elsajátítani szerte a világban. De a tehtségeseknek indulni szokott félévente nagyon szigorú feltételekkel egy Nulladik szintű képzés.
A nulladik félév egy előképzés, ha netán a legegyszerűbb rétegből érkezik a csatlakozni kívánó jelölt. Ez egyben felmérő a személyek általános tudásáról, illetve ő közülük választhatnak később a Kovácsmesterek maximum három inast.
Az első szint igazából a kezdő inasok műhelyi és a házkörüli dolgukat taglalja megfűszerezve a kovácsolás alapjaival. Itt vállnak igazán Inassá az a tanulók. Igaz az inas is tanuló.
Alap Képzés a négyességség jegyében (három Tanítvány - egy Mentor) indul. Inasok szállásai a lakónegyedek közelében kollégiumokban - vagy ha szerencsések az inasok, akkor a mesterek házaiban lakhatnak.
A mentor köteles a Középszintű oktatásban részesülő tanulóit házához vennie, hogy mindennnapossá váljon a munka és a tanulás.
Az eddigi szintek különlegessége, hogy mindig a mentor dönti el az inasok alkalmasságát, képességmércéit. S az alapján dönthetett úgy a mentor, hogy diákját a vizsgára küldi.
A harmadik szintű képzés választás alapú. Itt a kovácsmester és az inas egymással konzultálva, végül az inas akarata szerint eldöntetik melyik verziójú képzést végzi el az inas, s így immáron kovácsemberekké válnak az inasok.


Képzések:
Nulladik szint - Alap:
Irodalom, Nyelvtan, Matematika, Testnevelés
Időtartam:  1 félév - 4 félév
Első szint - Alsó képzés:
Fizika, Kémia, Történelem, Inaskodás, Kovácsolás Alapszint, Matematika II.
Időtartam:  4 félév - 12 félév
Második szint - Közép Képzés:
Kovácsolás Középszint (Fizika II.-vel, Kémia II.-vel egybekötve), Biológia, Irodalom II., Nyelvtan II., Matematika III.
Időtartam:  2 félév - 6 félév
Harmadik Szint - Felső képzés:
A verzió: Jog és Társadalom Tudomány egybekötve Politológiával, Kereskedelem, Marketing, Pényügy és Számvitel (Kereskedő, Pénzügyi Tanácsadó, Pénzügyi Szakértő, Könyvelő, Konzulens)
Időtartam: 3 félév - 6 félév
B verzió: Jog és Társadalom Tudomány, Harcművészet, Marketing, Közlekedés Üzemvitel, Szállítmányozás,(Beszerző, Fuvarszervező, Biztonság technikai Szakértő)
Időtartam: 2 félév - 4 félév
C verzió: Jog és Társadalom Tudomány egybekötve Politológiával, Kereskedelem, Marketing, Pényügy és Számvitel, Marketing, Kovácsmesterség Felszőszint (Mesterszint)
Időtartam: 5 félévtől egy életen át. (Ha valaki elvégzi a két és fél évet, bent szoktak maradni a rendszerben, hogy az újításokat megtanulhassák.)