Senshi Jakoutsu

**Senshi Jakoutsu** Szer. Aug. 02 2017, 13:11

Név: Senshi Jakoutsu
Ország: Konohagure
Rang: Akadémiai Tanuló
Szint: E
Chakraszint: NA
Kor: 8
Nem: férfi/ fiú
Felszerelések: 5db kunai, 5db shuriken, 10m dróthuzal, 5db füstbomba, 10db robbanójegyzet, shurikentartó, övtáska.
Kinézet: Korához képest, és öcsével ellentétben vaskosabb termetű. Szőkés barna haj, barna szem (a képpel ellentétben), szemüveg, hosszú ujjú kapucnis pulóver és hosszú fekete nadrág, és egy kék sál, ami az arca elé tud húzni.
Senshi Jakoutsu Jakout10

Jellem: Alapvetően barátságos és alkalmazkodó személyiség, szeret társasághoz tartozni és nem szereti ha lenézik. Gyermekiesen hősies típus, sosem hagyja, hogy a hozzá közel állókat bántódás érje, szokása más terheit és problémáit a vállára venni, és segít mindenkinek akinek tud.
Technikák: -
Előtörténet:

Születés és család

Egyszerű hétköznapi történetemet nem is kezdhetném máshol, mint egyszerű születésemnél. Nyolc éve láttam meg a napvilágot 10.hónap 14.-én, Konohagure rejtett falvában,anyám Retasu könnyedén hordott ki, bár a szülés már nehezebb volt számára, mivel császármetszéssel jöttem a világra. Anyám egyszerű háziasszony aki otthon sürgött forgott és a mindennapi házimunkákat látta el, legjobb érdeme a ramen, amit talán minden Konohai anyuka közül is ő csinál a legjobban. Apám, Raidon szintén egyszerű munkás ember, aki az egyik, Konoha rejtett falvához közeli erdőben dolgozott. Egy évre rá és majdnem egy hónapra. 11.hónap 4.-én megszületett a kisöcsém is Dai. Csecsemőként még fel sem foghattam születését, de szüleink így már két gyerekes család volt Konohagurében, és kettőnket neveltek tovább.

Felcseperedés

Szüleink szorgosan dolgoztak és neveltek minket, halvány emlékeim még vannak kiskoromból. Anyám sokat énekelt és mesélt nekünk lefekvés előtt. Kedvencünk egy hagyományos Konohai altató ének volt, és volt egy mesekönyv amit nagyon szerettünk édesanyámtól hallgatni. Vicces, de édes anyám mesélte nekem, hogy egyszer nagyon megleptem. Az öcsém 3 éves volt, és korábban feküdt le aludni, én pedig ott ültem az ágya mellet kezemben, fejjel lefelé tartva a mesekönyvet, és azt hitte, hogy olvasom neki a mesét, pedig csak annyiszor hallottam már, hogy fejből tudtam a mesét, és csupán csak visszamondtam a kisöcsémnek. A későbbiekben, már több emlékem van, és ahogy egyre inkább cseperedtünk felfele, úgy romlott a kisöcsémmel a viszonyunk. A többi gyerek között kiskirályként járt, ő volt Konoha egyik legmenőbb sráca, míg nekem kevés, de igaz barátaim voltak és vannak, akikkel ma is tartom a kapcsolatot. Az egyik Otake, aki közvetlen mellettünk lakott, a másik pedig Jakura, aki csupán egy sarokkal lakott odébb. Sokat játszottunk és játszunk a mai napig Konoha utcáin, és a kapu környékén. Legkedveltebb játékunk az volt, mikor ninját játszottunk fa botokkal. Mind a hárman arról álmodoztunk, hogy egyszer majd nagy shinobik leszünk és egymás mellett harcolunk a Levél rejtett falváért. Öcsém és én egymás ellentétei lettünk. Ő központi személyiség lett, míg én elvagyok a magam kis világában, de azt vettem észre, hogy nagyon jól alkalmazkodom kistestvérem társaságához is. Kicsit szégyenlősen, de köztük is elvoltam, habár nem éreztem magam olyan jól, mint Otakeval és Jakurával. Továbbá öcsémmel való ellentétünket a szüleink is fokozták. Öcsém mindig mindent megkapott amit szeretett volna, a legdrágább dolgokat követelte, sokszor ezzel nehéz helyzetbe hozva szüleinket, míg én felismerve anyagi korlátainkat, megelégedtem az olcsóbb ruhákkal és eszközökkel is, de nagyon féltékeny voltam a kistestvéremre, mivel mindezek ellenére úgy éreztem őt sokkal jobban szeretik mint engem. Ezt az a tényt is fokozta, hogy ő mindig kibújhatott az otthoni házimunka alól, míg nekem szó nélkül, mindent meg kellett csináljak. Az utóbbi két évben rászoktam, arra, hogy fa figurákkal játszottam, akik szint úgy shinobi bábuk voltak. Ugyan azt játszottam, mint kint Otakeval és Jakurával, de róluk sem feledkeztem meg. Ők mindketten egy évvel idősebbek voltak, mint én, és egy évvel hamarabb jutottak közelebb ahhoz az álmunkhoz, hogy shinobik legyünk. Mind a ketten felvételt nyertek az akadémiára, és szorgosan tanultak. Egyszer az iskola után kimentünk Konoha kapuja elé játszani, és, hogy tanítsanak nekem pár shuriken trükköt, amit az akadémián tanultak. Ezt az esemény sohasem fogom elfelejteni, mivel akkor szereztem még egy legjobb barátot Hitame, a kígyóm személyében. Éppen szokásos ninja játékunkat űztük, mikor megláttuk a földön heverő tojást, ami akkor kezdett repedezni. Kíváncsian vártuk az új jövevény érkeztét. Eleinte gyíkra tippeltünk, vagy egy elveszett sas tojásra, amit elhagyott az anyukája, de nem. A tojásból egy barna bőrű kígyó bújt ki, akitől egyáltalán nem ijedtünk meg. Sőt, ő annál inkább. Próbált a magas fű közé menekülni, amire én utána nyúltam és a nyaka tövénél megfogtam. Eleinte nagyon megijedt, de aztán a kis kígyó a csuklómra tekeredett. Nem mertem elengedni a fejét, nem tudtam, hogy egy kis kígyó rendelkezik e méreggel vagy nem, de miután Hitame lenyugodott a pulóverem zsebébe raktam gondolva, hogy az van olyan vastag, hogy ne tudja átharapni. Megkértem a többieket, hogy vigyük haza és ők szó nélkül követtek. Tudtam, hogy a szüleim nem fognak örülni neki, de úgy éreztem abban a pillanatban, hogy ez a kis kígyó hozzám tartozik, és ha nem állok ki a szüleim ellen, akkor örökké a házimunkát végezhetem. Feltételezéseim helyesek voltak. Anyám azonnali rikácsolásba tört ki a kígyó láttán, de én felszaladtam vele lakásunk emeletére, és ott egy fa dobozba tettem, ahol nem eshet bántódása. Apám nyitott rám, mikor a kis kígyót édesgettem. Megesett rajtam a szíve, és révén, hogy ő az úr a háznál a kis barátom nálunk maradhatott. Pár hónapra rá, elkezdték a hírek terjeszteni a háború hírét. Szüleim féltek, apám dolgozni se szívesen ment, mivel félt, hogy rajtuk ütnek az erdőben és lemészárolják őket. Én büszke voltam Tsunade-himére. Minden áron megakarta védeni Konohát, és efelé is igyekezett, de aztán Danzo került hatalomra. Sok minden más lett. Konoha agresszívabb lett a háborúban, és inkább a támadásokról zengtek a hírek, mint sem a frontok védelmi vonalairól. Jakura beszélt nekem arról, hogy az akadémiai képzés is keményebb lett. Bennem ez nem változtatott semmit. Az álmom töretlen maradt, hogy egyszer Shinobi legyek. Aztán elérkezett az én időm. Rohantam az akadémiára, hogy megkezdjem első tanítási napomat, mikor is belefutottam három nálam idősebb srácba, akik Dairól beszéltek. Forrtak a dühtől, hogy Dai mennyire beképzelt, és mennyire kiskirálynak hiszi magát, és azt tervezték, hogy majd jól megleckéztetik. Valahogy elkapott egy furcsa érzés, hogy ezt nem hagyhattam szó nélkül. Akármennyire rosszba vagyunk a kisöcsémmel attól még az öcsém és szeretem, és beindult nálam egyfajta bátyói ösztön, hogy meg kell védenem a kisöcsémet. Odaléptem hát a három sráchoz, és hozzájuk vágtam, hogy ha az öcsémet akarják megverni, akkor előbb az én bajomat kell ellátniuk. Ők csak kinevettek és rögtön nekem estek, majd ellöktek, úgy, hogy a szemüvegen le is esett rólam. Az adrenalin lüktetett a testemben, soha nem verekedtem még ezidáig, csupán Jakurával és Otakéval harcoltam játékból. Térdre tápászkodtam, de ekkor az egyik megragadta a sálamat. Arcomon az izmok megfeszültek és életembe először ütésre emeltem a kezem és behúztam egyet a gyerek arcába, aki azonnal elengedett, ami után egyből felálltam, és meglepődöttségét kihasználva jobbal is és ballal is behúztam neki még kettőt, amire ő a földre esett. A másik két srác nagyon berezelt, és felkapva barátjukat elszaladtak. Én lihegve álltam az utca közepén, és jó két percembe tellett lenyugodnom, annyira lüktetett az adrenalin a testembe. Aztán felvettem a szemüvegem a földről és megtöröltem a pulóverembe. Akkor eszméltem fel, hogy elkésem az évnyitóról. Szaladtam az akadémiára, és éppen hogy oda értem, és ott láttam a felsőbb évesek között a három srácot, akik félős tekintettel néztek rám. Hallani lehetett, ahogy a többiek pusmogtak a sorok között, hogy vajon mi történhetett Raikatsuval, azzal a sráccal akit megvertem. Az évnyitó után többen is oda jöttek hozzám, köztük Otake és Jakura is. Mindenki kérdezte tőlem, hogy igaz-e, hogy én vertem meg Raikatsut. Én a tarkómat vakargattam és csak mosolyogtam, de megláttam a tömeg mögött álló Raikatsut és két barátját. Megsajnáltam őket, és a többieknél mindent letagadtam, bár érezhető volt, hogy mindenki sejtette az igazságot. Az iskola után csak Jakurának és Otakenak mondtam meg az igazat, és megkértem őket, hogy ne mondják el az öcsémnek, hogy mit tettem érte. Nem akartam őt megalázni azzal, hogy a bátyja mögé bújónak nevezzék. Tudtam, hogy fontos neki, hogy a középpontban legyen.

Ennyi lenne az én kis történetem és annak főbb eseményei. Most ismét az akadémiára igyekszem, hogy elérjem az álmom, hogy egyszer shinobi lehessek és Otake és Jakurával együtt harcolhassunk Konohaért, a Levelek közt rejtőző faluért. Köszönöm, hogy meghallgattad rövid kis történetemet, mely lényegében rólam, a barátságról, és a testvéri szeretettről szól.

Történetben szereplő karakterek:

Testvér páros - Jakoutsu és Dai:

Édesanya - Retasu

Édesapa - Raidon

Legjobb barátok - Otake, Jakura

Idősebb, megvert srác - Raikatsu

// Ez a történet személyes előtörténetem, megspékelve és a Naruto Gundan világába ültetve. //

Terumi Mei Szer. Aug. 02 2017, 15:22

Üdvözöllek az oldalon!

Aranyos kis történet, és bőven elég is egy Akadémiai tanulónak, valamint ahhoz, hogy felvételt nyerj az Akadémiára.
Előtörténeted ELFOGADOM!

Kezdő értékeid:
Rang: Akadémiai tanuló
Szint: E
Chakra: 60
TJP: 10
Ryo: 1.000

Írj adatlapot és jó játékot! ^^

Senshi Jakoutsu

Senshi Jakoutsu

Re: Senshi Jakoutsu