Sirokori Namito

Név: Sirokori Namito
Kor: 12 éves
Neme: Férfi
Vércsoport: 0 Rh-
Falu: Kirigakure
Kaszt/Rang: Genin
Ismert illetve közeli rokonok:
Sirokori Katsuhiko – nagyapa (elhunyt)
Sirokori Aoi – nagyanya
Sirokori Naruhiko – apa (elhunyt)
Sirokori Maori – anya (elhunyt)
Sirokori Satoru – báty
Sirokori Suiko – húg
Sirokori Hikari – unokatestvér
Felszerelés: 5 kunai, 5 sima shuriken, 1 fuuma shuriken, amit egy piros tekercsben tart, 10 m drót, 3 füstbomba, némi élelem, ital és pénz, 5 robbanó cetli, egy sárga színű üres tekercs (ruhák, és étel tárolására, vagy másra)
Magasság: 154 cm
Súly: 45 kg
Születési dátum: november 6.
Kinézet: Sötétbarna haj, barma szem. A bőre világos színű. A ruhája praktikus és kényelmes, nem figyelemfelkeltő, gyors mozgást tesz lehetővé. A lábára shurikentartó, és oldalára egy kunaitartó van erősítve.
Jellem: Namito igen összetett személyiséggel rendelkezik. Általánosan elmondható róla, hogy okos, gyorsan tanul, de egy kicsit heves és önfejű, és néha előbb cselekszik, mint gondolkodna. Törekszik arra, hogy elérje a céljait, és hogy elismerjék. Erős és hatalmas ninjává akar válni. Habár ha nem koncentrál, akkor nagyon könnyen dühös lesz, és az érzelmei átvehetik felette az uralmat. Gyerekkorában sok olyan dologgal kellett szembenéznie, amik a személyiségét negatívan befolyásolták. Namito nem bízik meg senkiben, és nem képes barátokat szerezni, ez alól csak a családja a kivétel. De őket teljes szívéből szereti, és minden erejével azon van, hogy soha többet ne veszítse el egyiküket sem. Másokkal szemben viszont könyörtelen, nem lágyítja meg semmi a szívét. A múltban sokat kellett félelemben élnie, és, hogy ezt elkerülje, azt akarja, hogy tőle féljenek. Elhatározta, hogy többé nem ijed meg semmitől, és mindennek nekimegy. Namito igazi arcát vagy személyiségét igazából csak a családja ismeri, csak nekik képes megnyílni. Ami igazán fontos számára, az az, hogy megóvja a szeretteit.







Namito Kirigakure-ban született, második fiúgyerekként. Az apja, Naruhiko természetesen nagyon örült ennek. De az anyukája jobban szeretett volna egy kislányt. Namito családjában szinte mindenki ninja volt. Az anyukája és az apukája egy csapatba lettek beosztva, és a genin vizsga óta együtt dolgoztak. Az apai nagyapja és a nagyanyja is ninják voltak, és velük együtt laktak. A ház elég nagy volt, és a családjuk is tehetős volt, ezért mindenki elfért benne. Namito-nak gyönyörű gyerekkora volt. A szülei és a nagyszülei is nagyon szerették, és talán egy kicsit el is kényeztették. Mindig ő volt a középpontban, szeretette, ha mindenki rá figyelt. Sokat bohóckodott, és igazi rosszcsont volt, de mindig tudta hol a határ. A bátyja Satoru hat évvel volt idősebb nála, és mikor Namito két éves lett megszületett a kishúga, Suiko. A három gyerekre sokat vigyáztak a nagyszüleik, hiszen a szülők gyakran hosszabb küldetésekre mentek. Az évek lassan elrepültek és Namito öt éves lett. Az addigi élete teljesen átlagosnak mondható volt. Békében és szeretetben nevelkedett. De egyik éjszaka borzasztó dologra kellett ébrednie, ami örökre kimozdította őt ebből az idillből.

A nagyanyja befogta a száját és fölébresztette: - Gyere, kelj föl és maradj csöndben. – mondta olyan halkan, hogy szinte már alig hallotta. A nagyanyja, Aoi a kezében tartotta Suiko-t, és másik kezével kihúzta Namito-t az ágyból. Az ajtóhoz mentek. Aoi kinézett a folyósóra, majd a kisfiúhoz fordult: - Most ki fogunk menni a házból. A szemedet le ne vedd rólam, bármi is történik, ne nézz más merre csak rám! – mondta a nagymama suttogva, majd elengedte Namito kezét, hogy eltakarhassa Suiko szemeit. A folyosón nagyon halkan mentek. Lassan, és csöndesen. Namito nagyon meg volt ijedve még a levegőt is visszatartotta, és le nem vette a szemét a nagymamájáról. Kezeivel Aoi ruhájába kapaszkodott, és szorosan követte. Az öreg fapadló most mintha sokkal hangosabban nyöszörögne a lábaik alatt, Namito lábujjhegyen járt, hogy lecsökkentse a zajt. Majd hirtelen egy kicsit megcsúszott valamin. A kisfiú automatikusan lenézett a földre, a sötétben is jól lehetett látni, hogy az a valami vér volt. A szemei félve követték a tócsát és az utána következő cseppeket… a másik szobába vezettek. A nagyanyja észrevette, hogy Namito nem követi, ezért újra megfogta a kezét és elkezdte húzni a kisfiút. – Nézz rám, nézz engem! – mondta halkan a nagymama. De Namito nem tudta levenni a szemeit a vérről és amint egyre előrébb mentek egyre jobban be lehetett látni a szobába. Lassan a papír ajtó mögül egy test körvonalai rajzolódtak ki. Egy fiatal nő volt. A nagymama nagyot rántott a kisfiún, hogy fölébressze, és, hogy meg tudjon szabadulni a látványtól. De már késő volt. Namito nem tudta levenni a szemeit az anyja halott testéről. A nő kezei erőtlenül feküdtek mellette, amiben még mindig egy kunai kést tartott. Szemei nyitottan meredtek a végtelenbe, de már csillogó fényük nélkül. Namito arcán egy könnycsepp gördült végig: - Anya!! – kiáltotta, és kitépte a kezét nagymamája kezéből. Zokogva odafutott a nőhöz. – Anya!! Kelj föl! – kiáltotta, majd megrázta. Aoi a kisfiúhoz sietett, és fölkarolta. – Mennünk kell… - mondta suttogva, és kezével jelezte, hogy maradjon csöndben. – Nem!! Segítsünk neki! – mondta zokogva. A nagymamája szomorúan a nőre nézett. – Már nem tudunk rajta segíteni… - mondta, és megfogta a fiút és kihúzta erővel a szobából. - Ne!! Engedj el! – kiabálta a kisfiú, és megpróbált kiszabadulni az erős kezek közül. – Maradj csöndben, megijeszted a húgodat! – mondta Aoi, és tovább vonszolta Namito-t. Majd hirtelen egy hatalmas robbanást hallottak, ami az előttük lévő falat kirobbantotta.
- Tudtam, hogy még vannak. – mondta egy sötét férfi, és egy füstbombát dobott a földre. A füst betöltötte a szűk folyosót, és mindent eltakart. A látótávolságot már csak centiméterekben lehetett mérni. A nagymamája hátralökte Namito-t, és előhúzott egy kunait. De a füstbe semmit sem lehetett látni. Gyors lépések hallatszottak, majd egy másodpercre csend, és a férfi pengéje célba ért. A vér szagát érezni lehetett, majd egy halk elhaló nyögést. A gyilkos a hátuk mögött csapott le. Namito-t támadta meg. A kisfiú hátra fordult. Szemei nagyra nyíltak és pupillája kitágult, a vér megfagyott ereiben, és a szíve is kihagyott egy ütemet.
- Apa… - mondta elhaló hangon. Majd a férfi mintha mondott volna valamit, de nem lehetett érteni. A füst feloszlott, és láthatóvá vált a gyilkos. Kirigakurei fejpántot viselt. – Apa!! – kiáltotta a kisfiú zokogva, majd a férfi szájából vér csurgott ki. Már halott volt. Naruhiko a penge elé ugrott, hogy megvédje Namito-t. A gyilkos nem tudta kihúzni a pengét, de nem is volt rá ideje. Aoi kihasználva az alkalmat beleszúrta a sötét férfi ütőerébe a kunait. Namito a földre zuhant, és zokogva fonta át kezével az apja nyakát. – Ne!! – kiabálta. Aoi a férfihez lépett, majd kezét a szemére tette, és lecsukta őket. – Fiam… - mondta halkan, és keze remegve dobta el a kunait.
- Aoi! – hallatszott a háttérből – Siess, vidd ki a gyerekeket! – utasította egy idős férfihang. A nő fölállt és kezében a három éves Suiko-val és Namito-val elindult a lyukas falon át az udvarra.
Az udvart megvilágította a telihold fénye. De a kisfiú most alig ismerte föl. A falak lerombolva, a ház tönkretéve, a meleg udvart most jéghideggé és félelmetessé tették. A bokrok és virágok eltaposva és földúlva, a földön kunaiok és kardok hevertek. Namito kezével eltakarta arcát és nagymamája oltalmazó kezébe kapaszkodott, fájdalmasan szorította magához Aoi-t, és a látványtól összezavartan zihált. Az idős férfi benézett a folyosóra: - Ezek a mocskok! – mondta dühösen, elhaló hangon, és összeszorította az öklét. Namito a hangra fölfigyelve körülnézett, és meglátta a bátyát. – Satoru, anya és apa… - kezdte a kisfiú zokogva. Mire a bátyja elfordult, és levette a fejéről a Kirigakurei fejpántot. Szeméből lassan hullottak a véres földre a könnyek, majd leengedett kezéből kicsúszott a fejpánt. A szája mozgott, de Namito nem hallotta, hogy mit mond. A fiú idősebb volt már, de még csak ő is egy gyerek volt. Viszont már elég idős volt ahhoz, hogy felfogja, hogy mi történt. Tudta azt is, hogy miért tették ezt velük. Szájáról a kezére kente a vérét, majd egy másodpercre, nem mozdult csak nézte. – Bosszút állok! – mondta végül, és könnyes szemmel a többiekre nézett. Hirtelen újra egy füstbomba esett le mellettük, és azonnal elborította füsttel a területet. – Meneküljetek, majd én föltartom őket! – kiáltotta a nagyapja - Fuuton: Reppusho! – kiáltotta, de ezt szinte már alig hallották, mivel már messze jártak. Aoi a hátán cipelte Namitot, és kezében a kislányt tartotta. Satoru mivel már genin volt elég gyorsan tudott mozogni egyedül is.

Egy hét telt el azóta… Mind a négyen elhagyták Kirigakure-t, és a hegyekbe menekültek, ahol a rokonaik laktak. Itt béke volt, és itt nem fenyegette őket veszély. A nagyapa, Katsuhiko még utánuk tudott jönni, de három nap múlva belehalt a sérüléseibe. Satoru és Aoi elveszett ninják lettek, mivel elhagyták a falut. A megmaradt családot Katsuhiko bátyja fogadta be. Ő mát régebb óta elhagyta a falut, és már az unokája is a hegyekben született meg.
- Katsuhiko meggondolatlan volt, velem kellett volna jönnie akkor… - mondta Hirokazu
- Ő hitt abban, hogy a klánt újra elfogadják… ezért maradt a faluban – mondta Aoi
- Az emberek minket hibáztattak a viszályokért és belső problémákért, ameddig az a generáció nem kopik ki, addig nincs mit tenni. – mondta Hirokazu dühösen
- Tudod, hogy mennyire szerette az öcséd a klánt… nem akarta, hogy igazságtalanul ítéljenek el minket. – mondta az asszony
- Tudom… nekem is fontos a klán, de a családok elmenekültek, és szétszóródtak. Mindenki fél… nem most van az ideje annak, hogy visszatérjünk. Még túl korai lenne. Még mindig vannak, olyanok, akik a halálunkat akarják… - mondta Hirokazu, mire az idős asszony csak bólintott.

Namito sokáig nem tudta meg az okot amiért, akkor este rájuk támadtak. A család elhatározta, hogy addig amíg Namito nem éri el legalább a hét éves kort mindent titokban tartanak. Szerencsére Suiko semmire sem fog emlékezni arról az éjszakáról, hiszen ő még csak akkor három éves volt. Satoru a legidősebb testvér viszont mindennel tisztában volt. Erősebbé akart válni, hogy bosszút álljon a családjáért és a klánjáért. A fiút eleinte a nagymamája tanította, de mivel nem érezte elég intenzívnek a fejlődését, később elhagyta a hegyi falucskát, és azóta nem látta senki. Namito érzelmileg sosem tudott igazán helyrejönni, sokszor voltak rémálmai, és gyakran eszébe jutott az a borzalmas nap. Az idő múlása ugyan enyhítette a fájdalmat, de igazából sosem jött igazán rendbe. A hegyekben ismerte meg Namito Hikari-t, mivel a ház kicsi volt ahol laktak egy közös szobán kellett osztozniuk. Mindig is jól kijöttek egymással és nagyon jó barátokká váltak. Tudták, hogy mindig számíthatnak egymás segítségére. A korkülönbség is kicsi volt közöttük, Hikari kevesebb, mint két évvel volt idősebb Namito-nál. A hegyekben igazából az egyetlen barátja volt, és nagyon nehezen dolgozta föl, amikor őt is el kellett veszítenie. Hikari Kirigakure-ba ment, hogy a Ninja Akadémiára járhasson. Namito elhatározta, hogy amint tud a lány után fog menni. Aoi, a nagymamája elkezdte az oktatását, amikor betöltötte a hatodik életévét. Egészen ügyesnek bizonyult, Namito mindig keményen edzett. Ninja akart lenni, több okból kifolyólag is: Erősé akart válni, hogy soha többet ne keljen félelemben élnie. Meg akarta védeni a családját, hogy senki mást ne veszítsen el. Meg akarta keresni a bátyját, és szerette volna Hikarit követni az Akadémiára. Ezek a dolgok motiválták Namito-t. De ekkor még nem értett semmit, ami a háttérben történt. Lassan eltelt egy év, és hét éves lett. A nagymamája úgy gondolta, hogy mostmár elég nagy Namito ahhoz, hogy beírassa a Ninja Akadémiára. Aoi nem érezte, hogy Namito fölkészült volna ahhoz, hogy megtudja az igazságot is. Túl fájdalmas lenne, ha újra föltépné ezt a sebet, nem akart a kisfiúnak fájdalmat okozni. Emellett meg attól is félt, hogy túl hevesen reagálna. A nagymama már meglehetősen gyenge volt. Nem lett volna képes megállítani Namito-t, ha elhatározza, hogy a bátyját követi. Ha ő is bosszút fogad. Félt, hogy őt is el kell veszítenie, és ezt nem akarta. Addig titokban akarta tartani ameddig csak lehet. A családnak még mindig voltak kapcsolatai a faluval. A nagymama ugyan már úgymond „nyugdíjas” ninja volt ugyan, de volt egy kevés befolyása, a múltja révén. Hiszen a klánja régen erős és hatalmas volt, a falu is büszke volt rá. De azóta, minden megváltozott, és most, félő volt, ha újra visszatér a faluba, azzal veszélybe sodorja Namito-t és magát is. Két év telt el a támadás óta. Még túl korai lett volna visszatérnie. De Namito még gyerek volt akkor, nem is igazán figyelhettek föl rá, és azóta is, sokat változott. A támadók valószínűleg nem is fogják felismerni, vagy ha igen, akkor is csak egy ártalmatlan gyerek. A család úgy döntött, hogy nem fogják Namito-t ugyanahhoz a családhoz küldeni, akikhez Hikari-t küldték. Féltek, hogy így talán könnyebben fölfigyelhetnek rájuk. Aoi-nak volt egy tanítványa, akiben megbízott. Úgy döntött, hogy tőle kér segítséget, és vele veszi föl a kapcsolatot. A tanítványt Midori-nak hívták, és egy középkorú nő volt. Az idők változtak ugyan, de Aoi jó emberismerő volt, tudta, hogy rábízhatja Namito-t. Pár hét múlva a kisfiú már Kirigakure-ban volt újra, és a tanítványnál lakott, mint az ő unokaöccse. A nő beíratta Namito-t a Ninja Akadémiára nagyanyja kérésére.

Az akadémiai évek nem teltek túl izgalmasan. Senkivel sem jött ki jól, nem voltak barátai. Mindenkiben csak az ellenséget látta. Habár ez a tény vitte előre is. Erősebb akart mindegyikőjüknél lenni, és ezért a célért tett is. Sokat edzett, de valahogy, mégsem mutatkozott ez meg az eredményein. Amikor arra került a sor, hogy bizonyítson, mindig az érzelmei hatása alá került. A düh és a harag irányították, és ha ez megtörtént, már nem tudott tisztafejjel gondolkodni. Az egyetlen támasza Hikari volt, ő volt az egyetlen akiben Kirigakuren belül megbízott. Mivel mindkettőjük családja a hegyekben maradt, sok időt töltöttek együtt, hiszen a faluban egymás jelenttette számukra a családot. A kapcsolatuk még szorosabbra fűződött, és szinte már testvérként tekintettek egymásra. Hikari sokat segített Namito-nak az Akadémiai tanulmányokkal is, hiszen ő már két évvel előtte járt. Körülbelül két év múlva Suiko-t is a faluba küldték. Midori felügyelete alá került a kishúga is, így legalább együtt maradhattak. Namito nagyon szerette a húgát, és mindig is nagyon féltette. Úgy érezte, hogy az ő felelőssége a kislány védelme. Mindig egy szemét rajta tartotta, és mindentől óvni akarta. Habár Suiko nem volt az a bajba kerülős fajta. Nagyon csöndes és szerény kislány volt. Mérhetetlenül tiszta, és mindenkivel barátságos. Talán ezek a tulajdonságok miatt is, vagy csak mert tetszett neki, Suiko orvosi ninjának készült. Teljes ellentéte volt Namito-nak, de ennek ellenére jó testvérek voltak. Az évek lassan teltek, és a múlt is halványulni kezdett a fiú számára. Egyetlen naptól viszont még az idő sem tudta megszabadítani…

Namito 12 éves volt, amikor sor került a genin vizsgájára. Egy hétfői napon történt. Az osztályt az erdőbe küldték egy régi kiképzőterepre. Senki sem tudta előre, hogy mi lesz a vizsga feladata, így fölkészülni rá maximum egy jó nagy alvással lehetett. A tanulókat felsorakoztatták egymás mellé, arccal a vizsgáztatók felé. Egy öreg sebhelyes arcú Jounin egy dossziét vett elő, és felolvasta a neveket. Aki hallotta a nevét, annak ki kellett menni, és húznia kellett egy számot. Namito a hatos számot húzta. Összesen harminchat tanuló volt. Tizennyolc számot lehetett kihúzni, és mindegyiket kétszer. Vagyis a Namito által kihúzott hatos párja valaki másnál volt. Ez természetesen azt jelentette, hogy a vizsga párosával zajlik majd. De még mindig nem lehetett tudni, hogy mi lesz a feladat. Miután végzett a sebhelyes arcú a nevek felolvasásával, és mindenki megkapta a számát, a dossziét a hónalja alá csapta és végre rátért a lényegre: - A vizsgafeladat egy az egy elleni küzdelem lesz. Aki győz az lesz Genin. Aki veszít, az jövőre próbálkozhat újra! Bármilyen szúró és dobó fegyver használata engedélyezett, emellett egyéb ninja felszerelések is. Egyes szám, előrelépni! – mondta szúrós hangján a sebhelyes – Ti kezditek, győzzön a jobbik. – mondta, majd átadta a harcteret a tanulóknak. A többiek a kijelölt harctér széléről figyelték az eseményeket. A küzdőtér elég nagy volt, hozzá tartozott a régi edzőterep nyílt pályája, plusz a mellette lévő erdő egy kisebb része. A küzdelmek hosszúak voltak. Mindenki meg akarta mutatni, hogy ő a jobb, és így a végletekig hajszolták magukat. Lassan elérkezett az ötödik küzdelem. Egy lány és egy fiú sétált ki a harctérre. A fiú magabiztosan lépkedett, és kivett egy kunait a tartójából. Namito-t elöntötte az adrenalin, érezte, hogy már nagyon közel van az ő harca. A cetlit szorongatta, amire egy nagy fekete hatos szám volt írva, de már nem volt képes a küzdelemre figyelni, túlságosan is izgatott volt. Egy pillanatra becsukta a szemeit, és a fejét lehajtotta, hogy visszaálljon a pulzusa. Majd fejét balra fordította, és hirtelen kinyitotta a szemeit. Nagyon is jól tudta, hogy kivel kell majd harcolnia, jó alaposan szemügyre vette. Ki nem állhatta az a kölyköt, beképzelt volt és ráadásul még ügyes is. Ez a legrosszabb párosítás. A neve Sora volt, és mellesleg az osztály legjobb tanulójaként tartották számon. De Namito egy cseppet sem volt tőle megijedve, túl nagy volt ahhoz az egója. Emellett meg őt sem kellett félteni.
- Remek, megvan az ötödik számú küzdelem győztese. Gratulálok a sikeres vizsgához! Hatos szám előre lépni! – hallatszott a parancs, majd a két fiú a harctérre ment. Ahogyan Namito megtette az első lépést hihetetlen nyugodtság lett úrrá rajta. A két tanuló egymással szembe fordult, majd amint kimondta a sebhelyes arcú, hogy kezdődhet a küzdelem, Namito azonnal támadásba lendült. Egyáltalán nem volt az a türelmes fajta. Három shurikent dobott a másik fiú felé, úgy hogy mind a három egy egyenesbe essen, és az egyenes szöge a földhöz képest kb. 30 fok legyen. Ezáltal az ellenfél a vízszintes mentén csak egy irányba mehet, méghozzá, ebben az esetben jobbra. Valószínűleg fölfelé úgysem ugrana, mivel úgy túl kiszolgáltatott lenne. Az ellenfél pontosan oda ugrott, ahová Namito eleve tervezte. Azonnal még Sora leérkezése előtt eldobott még egy Shurikent, de a fiú egy hátra szaltó szerűséggel ügyesen elugrott az elől is. Namito addig ezt az időd arra használta, hogy Bunshinokat állítson elő magából. Mivel az ellenfél nem tudott rá figyelni, hanem a shuriken-re kellett összpontosítania, most nem tudta, hogy melyik az igazi Namito. A Bunshinok mind elkezdtek a fiú körül rendezetlenül, összevissza futni, és néha támadást színleltek, de sosem mentek, olyan közel, hogy az számukra veszélyes legyen. Majd az egyik Bunshin kiugrott a többi közül, és Sora-ra támadt. Amint Sora meg akarta ütni a Bunshint, a klón testén egy fuuma shuriken ment keresztül, ami természetesen elpusztította a klónt, és mostmár Sora felé tartott. ~ Most elkaptalak ~ gondolta magában Namito, de amint a fuuma shuriken célba ért, kiderült, hogy csak egy jókora fadarabot kapott el. ~ Ez nem jó, most tudja, hogy én vagyok az igazi, azonnal, helyzetet kell változtatnom ~ gondolta, majd elkeveredett a klónok között. Minden akadémia tanuló tudta, hogy csak az eredeti test képes, igazi tárgyakkal támadni, vagy egyáltalán támadni. Szóval, a fuuma shuriken irányából meg lehetett állapítani, hogy melyikük is az igazi. ~ Valószínűleg már akkor kicserélte magát, amikor a klónok létrejöttek. Egyáltalán nem támadt, túl passzív volt… rájöhettem volna. Ráadásul most meg ő van előnyben. Jól elbújt valahová, hogy lesből támadhasson. ~ gondolta, majd szemeivel a fák ágait kémlelte. ~ Nem várom meg, hogy elő gyere! ~ gondolta, majd ő is és a klónjai is szétszóródva beugráltak az erdőbe. Amint Bunshinok elrejtőztek, Namito azonnal feloldotta a Jutsut. Nem volt értelme, hogy tovább fönnmaradjanak. Majd a fiú lehunyta a szemeit és erősen koncentrált, hátha valahol megérzi Sora jelenlétét. Tudta, hogy csak úgy találhatja meg a célt, ha nagyon erősen koncentrál, emellett meg csakis Sora helyzetére kíváncsi. A többiek túl közel vannak, és habár van egy kis tehetsége hozzá, egy ilyen helyzetben ez túl nehéz feladatnak tűnt. De most neki kell Sora-t előbb megtalálni, mert ha fordítva lenne, az megint hátrányt jelentene számára. Megpróbálta teljesen kizárni a külvilágot, és csak Sora chakrájára próbált koncentrálni. De amint belemelegedhetett volna, hirtelen megérezte ellensége chakráját, de túl közelről. Amint kinyitotta a szemeit Sora már majdnem 2 méterre megközelítette, és félreérthetetlenül megcélozta a mellkasát egy kunai-al. Namito oldalra tért ki, mivel ebből a távolságból mást nem tehetett. Saját magát ejtette azzal csapdába, hogy egy túlságosan is védett búvóhelyet keresett, és így a lehetséges menekülési útvonalak számat is nagyon lecsökkenttette. Namito hirtelen éles fájdalmat érzett, amely a kezéből kiindulva az egész testén végigfutott. A bal kezével védte ki a kunait, hogy ne érjen súlyosabb pontot. A kés teljesen felhasította a kezét. Namito majdnem elájult a fájdalomtól, de volt annyi önuralma, hogy ahelyett inkább menekülőre fogta. Sora viszont végig ott loholt a háta mögött, és csak a megfelelő alkalomra várt, hogy újra lecsaphasson. Majd két shurikent vett elő, hogy lelassítsa Namito-t. Sora elég ügyes volt fegyverhasználatban is, így Namito tudta, hogy valószínűleg most majd így fog támadni ellenfele. Az első shurikent Namito ki tudta kerülni, de már nem mozgott olyan gyorsan, mint előtte. A második shuriken is bizonyára csak tesztként játszott szerepet. Namito tudta, hogy Sora fel akarja mérni, hogy mennyire lassult le a reakcióideje és a mozgása. A fiú hirtelen megállt és a még ép kezével egy kunait dobott Sora felé. ~ Felesleges menekülnöm, így csak még több energiát és chakrát pazarolok el, és lecsökkentem az esélyeimet a győzelemre. Az egyetlen esélyem, ha szemtől szemben harcolok vele. ~ gondolta Namito, és egy kunait húzott elő. – Add fel, ha nem akarsz jobban megsérülni! – mondta Sora, aki kikerülve a kunait, Namito-val szemben érkezett földet. – Heh, add föl inkább te, fél kézzel is lenyomlak, és ezt veheted szó szerint! – mondta határozottan Namito, és megindult Sora felé. A Shunsin no jutsut használta, hogy erőteljesebb legyen a támadása. Sora mellkasát célozta meg, hogy azonnal leteríthesse. Hiszen gyorsan kellett cselekednie, mert minden másodperccel egyre gyengébb lett. Lassan kezdte megérezni az elvesztett vér hiányát, de nem tehetett mást ha genin akart lenni, mint, hogy támadt. Így hát teljes erejével futott, és támadt, de Sora egyszerűen csak továbbvezette Namito lendületét egy körkörös mozdulattal, és amint mögé került, egy kunai kést állított a fiú vállába. Majd a fájdalomtól megdermedt Namito-t egy gáncsolással leterítette. – Vesztettél. – mondta nyugodtan, és határozottan. – Fogd be! – nyögte ki nehezen Namito, és lassan föltérdelt. Habár minden mozdulat kínszenvedés volt számára. – Bocs, de kettőnk közül én leszek Genin. – mondta Namito zihálva, amint dülöngélve is, de föltápászkodott. – Hát legyen, ha több időt szeretnél a korházban tölteni, akkor majd én teszek róla. – mondta Sora egy kicsivel később, és gyomorszájon rúgta Namito-t. A fiú újra a földre zuhant. A leírhatatlan fájdalom görcsbe rándította a testét, és érezte, hogy már nem uralja saját magát. Bal keze erőtlenül esett a feje mellé, és Namito a mély sebbel nézett most farkasszemet. A hosszú sebből folyamatosan csordogált a vér. Namito hirtelen, egy pillanatra megijedt, és olyan érzése támadt, mintha újra ott lenne, azon az éjszakán. Mintha tehetetlen lenne, és újra elveszítene mindent. A szíve összeszorult, és érezte, hogy nem kap levegőt. ~ Nem történhet meg újra. Nem akarom ezt érezni! ~ mondta magába, majd becsukta a szemét, mint aki abban reménykedik, hogy így megszabadulhat tőle. Egyre mélyebbre süllyedt és egyre jobban megrémült. Összeszorította a fogait, de nem tudott másra gondolni. Látta a véres padlót. Az anyja véres ruháját. Az apját. ~ Nem! Hagyjatok békén! ~ kiabálta magában. Majd hirtelen egy lépést hallott. Kinyitotta a szemét és Sora, fölötte állt. – Vége. Vesztettél. – mondta a fiú. ~ Nem… ~ mondta magában Namito, érezte, hogy elönti a düh és a harag. ~ Gyűlöllek! ~ kiabálta magában ~ Egyre erősebben érezte, és egyre jobban a magáévá tette ezt az érzést. – Nem! – kiáltotta, és a kezében lévő kunaijal Sora-ra rontott. A teste újra erővel telt meg, egyre jobban érezte. Mérhetetlen haragot érzett, amit nem lehet csillapítani. Nem érdekelte a fájdalom, nem érdekelte, hogy mi történik, csak nem akarta érezni a félelmet. A kunait Sora hasába döfte, aki döbbenten nézett Namito szemébe, majd a sebére. – Te vesztettél… - mondta Namito, és egy remegő mosoly jelent meg az arcán. A testét megtöltötte ez az érzés, és átadta magát neki. A szemei megváltoztak, és az arcán kegyetlen mosoly jelent meg. Hatalmas erőt érzett, és tudta, hogy így már képes lesz megszabadulni attól az éjszakától.
Sora elájult és a földre zuhant. Namito kezébe újra belenyilallt a fájdalom. Lassan kivánszorgott a jouninokhoz, akik ellátták a sebeit, és korházba szállították Sora-t. A fiú sérülése nem volt súlyos, de mivel sok vért vesztett, valószínűleg, több napra a korház lesz az otthona. Namito kezét, és vállát viszont még a helyszínen bekötözték, és a kirigakurei fejpánttal együtt hazaengedték.

Lassan bandukolt a haza vezető utón, de nem igazán akart haza menni. Nem volt senki, akinek elújságolhatta volna a hírt. Még túl korán volt, és senki sem volt otthon. A húga még az Akadémián volt, és Midori-t pedig hidegen hagyta, hogy megcsinálta-e vagy sem… Emellett nem is igazán akart hazamenni. Úgy döntött, hogy inkább elmegy sétálni. Természetesen fáradt volt, de túl sok élmény érte egyszerre, és így most nem lett volna képes pihenni. Nehéz léptekkel haladt egy kis folyócska mentén. A vize szép tiszta volt, habár lentebb a faluban a sok szeméttől, amit a falusiak beledobáltak, teljesen piszkos volt. Mintha két külön folyó lenne.
- Gratulálok Namito, mostmár igazi shinobinak nevezheted magad. – hallatszott a fiú háta mögött az ismerős hang. Namito hátrafordult: - Yasha! – örült meg a fiú, és amennyire csak tudott sietve odament hozzá.
Yasha Namito nagymamájának az idézése volt, egy hatalmas, erős barna farkas. Szemei lágyak voltak, de még is erőt és megingathatatlanságot sugároztak. Amikor Namito kicsi volt sokat játszott vele, hiszen Yasha szinte már velük lakott. A többi megidézhető lénnyel szemben, ő nem ment vissza a farkasok rejtett birtokára, hanem szabadon kószált a világban. Sokat harcolt Aoi oldalán, és az évek alatt szinte már összenőttek, ezért volt olyan sokat náluk.
– Annyira örülök neked. Nem hittem volna, hogy a faluban találkozni fogunk – mondta Namito boldogan.
- Az igazat megvallva mindvégig szemmel tartottalak, ez volt a nagymamád kívánsága. – mondta Yasha – De mostmár, hogy igazi ninja vált belőled a farkasok hajlandóak veled vérszerződést kötni. – mondta, majd leült a földre.
- Komolyan? – csillant föl Namito szeme
- Szoktam én ilyenekkel viccelődni? – kérdezte a farkas viccesen
Namito boldogan Yasha nyakába ugrott. – Köszönöm! Már olyan régen vártam erre a napra! Ennél jobb már nem is történhet! – nevetett a fiú és arcát az állat hatalmas bundájába temette.
- Na, jól van. – mondta, majd amikor Namito végre elengedte, elővette a szerződést. A fiú egy kunaijal megvágta az ujjait, és leírta a nevét a papírra.
- Holnap megtanítom neked az idézést, vagyis a Kuchiyose no Jutsut. Addig gyógyulj meg, mert ilyen állapotban maximum újszülött farkasokat fogsz megidézni. – mondta – Most viszont még van egy kis dolgom, szóval holnap reggel gyere a régi kiképzőterephez, ami a folyóparton van. – mondta, majd elköszönt, és egy szökkenéssel már el is tűnt a fák sűrű lombjai között.

Namito izgatottan várta a holnapi napot, ami gyorsabban elérkezett, mint várta. Mivelhogy, az egész délutánt és az estét is végigaludta. Reggel alig evett valamit, azonnal elindult a kiképzőterepre. Amint megérkezett Yasha még nem volt sehol sem. Ezért leült a tisztás közepére, és onnan figyelte a tájat. Az idő egészen szép volt ahhoz képest, mint ami általában lenni szokott kirigakureben. Nem volt köd, és még a nap is sütött. Talán egy fél óra múlva jelent meg végül Yasha, de Namito-t egyáltalán nem zavarta a késése. Túl boldog volt ahhoz, hogy ezt most bármi is elrontsa. A farkas elmondott mindent a fiúnak, amit az idézésről tudni kell, erősségeit, gyengéit, és persze azt, hogy hogyan kell véghezvinni a technikát. Az elmélet után a gyakorlat következett, és Namito egészen ügyesnek bizonyult. De persze nagyon is igyekezett, nem akarta, hogy Yasha faképnél hagyja, mert ügyetlen. Szóval mindent beleadott, hogy a technikát sikeresen véghezvigye. Néhány figyelmen kívül hagyható próbálkozás után végre sikerült megidéznie egy harcképes farkast. Persze kölyök volt, de attól még tudott harcolni. Később Namito megtudta, hogy a barna színű kölyökfarkas neve Shuu, és képes beszélni is. A fiú egész nap gyakorolt, és késő délutánra már az összes chakráját elhasználta, de legalább elsajátította kezdő szinten ezt a Jutsut. Összesen három farkast sikerült megidéznie, név szerit: Shuu, Ikki, és Yuuko. Mind kölykök voltak, de ugyanolyan elszántak, mint Namito. Ha harcról vagy edzésről volt szó, ugyanolyan keményen és kitartóan küzdöttek, mint a fiú. Lassan eltelt egy hét, és nem telt el olyan nap, hogy Namito ne idézte volna meg a három kölyökfarkast. Minden nap edzettek, és egyre összeszokottabbak lettek. Namito mindig is erőssé akart válni, erősebbé, mint mások. Minden nap emlékeztette magát erre, és elhatározta, hogy tenni is fog érte. Soha többé nem fog félni semmitől és senkitől. Nem gondolkozott el rajta, hogy a célja, amit el akar érni, jó vagy rossz. Nem is érdekelte. Önző volt. De ki hibáztathatja, hiszen a ninja világ nevelte ilyenre…



//Szeretném kérni, hogy engedélyezzék az idézés technika megtanulását a karakteremnek//


Idézések

Név: Shuu
Faj: farkas
Kor: kölyök
Neme: hím
Elem: Egyenlőre még ismeretlen
Erősség: Gyorsan fut, erőset harap, mivel éles fogai vannak.
Kinézet: Termete akkora, mint egy átlagos farkasé, de mivel kölyök még értelem szerűen nagyobbra fog nőni. Szőre barna színű, szeme zöld és a homlokán vagy egy fekete csík, ami végigfut az orráig.
Jellem: Bátor, harcias, megbízható. Képes beszélni, és néha az ember inkább azt szeretné, ha ne tudna… nagyon sokat jártatja a száját, és néha akkor is, ha nem kéne.

Név: Ikki
Faj: farkas
Kor: kölyök
Neme: nőstény
Elem: Egyenlőre még ismeretlen
Erősség: Gyorsan fut, erőset harap, mivel éles fogai vannak.
Kinézet: Termete egy kicsivel kisebb, mint egy átlagos farkasé, de majd mivel kölyök még, nőni fog. Szőre hófehér, és a szeme kék színű.
Jellem: Képes beszélni. Megbízható, okos, harcias, de néha egy kicsit félős. Sokat kell bíztatni, mivel gyakran meghátrál. Viszont néha kitartóbb, mint mások, éppen azért, hogy bizonyítson.

Név: Yuuko
Faj: farkas
Kor: kölyök
Neme: hím
Elem: Egyenlőre még ismeretlen
Erősség: Gyorsan fut, erőset harap, mivel éles fogai vannak
Kinézet: Termete akkor, mint egy átlagos farkasé, de ő is, mint a többiek még nőni fog. A szőre fekete színű és a szeme vörös. Különleges ismertetőjegye, hogy a farka vége fehér.
Jellem: Bátor, harcias, csöndes. Ő is képes beszélni, de nem szokott túl sokszor megszólalni, inkább a háttérből figyeli az eseményeket. Harcban viszont teljes erejével küzd, nagyon megbízható, és általában megfontolt is.


Yasha egyenlőre még nem tartozik bele a megidézhető lények közé, mert ahhoz Namito még nem elég képzett. De mint, tanító vagy társ, néha megjelenik Namito életében.