Hyuuga Shakaku vs. Kokujii Eiji

A lány vizesen, véres, tépett ruhában tér be a lezárt helyiségbe. Hátul sattyog, kifejezetten szándékosan, így könnyedén szemügyre veheti a jelenlévőket, és mérheti fel a helyiség kopár, de annál komorabb dekorját. Természetesen ezüstös tekintete az arctalan szobrokon akad meg, mint ahogy talán a többieké is – nem csoda, hiszen maga az információhalmaz, amit a képzőművészeti alkotások megtestesítenek, igencsak éles pofonként hathatnak. 

A szobrok jelenléte, valamint a helyiség elnevezése keserű ízzel párosul szájában, elvégre nem igazán érti a helyzetet, vagy csupán nem érthet egyet az elképzeléssel: ha a shinobi elbukik a falu szolgálatában, az ugyan szomorú esemény és rossz a statisztikára nézve, de semmiképpen sem hősies, elvégre a szolgálataiért életében anyagilag kompenzálják, így tehát csak a dolgát végzi.

Ám mégis, mintha valami hiányozna a képletből, egy olyan tényező, ami alapköve az egyenlet megoldásához vezető útnak.

A lány szótlanul, merev tekintettel kémleli a szobrokat még akkor is, mikor a kazekage beszédet tart – természetesen tisztában van a jelenlétével, ahogyan azzal az erővel és puszta karizmával, amit még egy olyan ember is tud érzékelni, aki nem rendelkezik szenzorképességgel. Nem egyszerűséggel túlságosan leköti őt a szobrok által hordozott információáradat ahhoz, hogy azzal törődjön, amit a kage indít irányukba.

Nem is csoda tehát, hogy egyszerűen képtelen lenne visszamondani az elhangzott szavakat, és ehelyett inkább kristálytisztán képes visszaemlékezni a szobrok által keltett érzésekre, amik még akkor is kísérik, mikor bábuszerűen elhagyja a termet, hogy a felkészülési helyszínre, a szállásra térhessen.

A rendelkezésükre bocsájtott időt pihenéssel tölti, főleg némaságban, illetve épp annyi mozgással, edzéssel, ami ahhoz kell, hogy a képzett izmok ne fájduljanak meg ténykedés hiányában. Azonban semmi sem képes arra, hogy a különös és egyben váratlan letargiájából kizökkentse. A gondolatai olyan mélységbe nyúlnak, illetve vezetik őt, ahol már a fény sem csillog a túlvégen, ahol már csak a saját szívverése a hanghatás, amit hallhat. A szobrok képei azonban még a végtelen sötétségben is egyértelműen kikörvonalazódnak, néma, rezzenéstelen rémekként kísérve gondolatait. Vagy talán éppen szótlan őrangyalokként vigyázva azokat?

A fiatal genin szinte automatára kapcsolva létezi végig a rendelkezésre álló időt: minden mozdulat kimért, valahol mélyen átgondolt, de a szokásos érzelmektől mentesen kopár és éles. Egyszerűsített. Az elméje fog, a chakráját tökéletesen keringeti, az új metodikát elemeire lebontva értelmezi és elsajátítja ugyan, valamint alkalmazza is azt, de az egész koncepció éles sarkokkal bír, tekintettel önnönvalójának ideiglenes hiányától.

Mert ő valójában most mélyen jár. Vér és homok között, láncok csörrenésében és halálhörgések visszhangjában. És az idő mintha összekavarodott volna: előbb volt a vörös hajú shinobi beszéde, és utána a pihenéssel egybekötött készülés, vagy talán éppen fordítva?

Mikor szólítják, hogy eljött az ideje a következő fordulónak, a mozdulatai monotonná válnak, lépései és testtartása fásultak; az aréna azonban mintha lekötné fizikailag és mentálisan a jelen talajához. Mikor ugyanis a helyszínre vezető lépcsők irányába indul meg, minden kitisztul, minden éles kontrasztba kerül a korábbi szürkülettel. Minden szín élénk és vibráns, még hunyorítania is kell némileg, ahogyan minden hang harsány és eltúlzott. Mégis megtorpan, de nem a váratlan effektusok hatására: tudatában vörös vér csöpög és aranyló homok hullámzik.

Nem sokkal korábban több genin életét is elvette a vizsgán, azonban most mégis valami más, valami eltér az eddigiektől. ~ De vajon mi lehet az....?~ Mikor azonban a távolban meglátja ellenfelét, azonban arca helyére ürességet, arckifejezések és pusztán az arcvonások helyét pillantja meg, szinte azonnal, ösztönösen elhatározza, illetve döntésre jut: ~Téged nem én foglak arctalan szoborrá változtatni... de legalábbis nem ez alkalommal.~

A parancs - amit a szókötés technikával indítana útjára - arra vonatkozna, hogy a lány ellenfele azonnal adja fel a harcot, lépjen attól vissza, és ezt szóban is közölje, egyértelműsítve mindezt. Shakaku reménykedik benne, hogy ellenfele gyengébbnek minősül a shinobik értelmében, és ezáltal rá tudja venni akaratára, elvégre amennyiben ez nem sikerülne, akkor olyan technikákhoz kellene folyamodnia, amik jóval nagyobb valósínűséggel tesznek kárt ellenfelében.

Technika: (egyeztetve a technika tulajdonosával, Zaukival)

Mochikabu fuuin // Tároló Pecsét
A shinobi képes ezzel a technikával lepecsételni chakrájának nagy részét, mely később, a jutsu feloldásával visszanyerhető. Egyszerre egy pecsét tárolható a használó testén, mivel a pecsét sajátosságai miatt két darab már reakciót vált ki egymásból, mely során mindkettő megrepedhet, feltörhet. Ebben az esetben pedig, ha a chakra melyet beletettünk azonnali hatásúan áramlik vissza, ezzel károsítva a testi épséget. Maximum 80%a adható bele a shinobi mindenkori chakrakészletének, mivel a pecséthez legalább 10% szükségeltetik. Ha a használó a teljes készletének 10%-a alá esik, veszélyes és kiszolgáltatott állapotba kerül.
Előnyök: Felhasználható plusz Chakra
Hátrányok: A pecsét nem tölthető újra és a használó maximum 80% Chakráját képes elraktározni. A Pecsét nem tölthető fel, amint fel van nyitva a chakra kitörik. 
Besorolás: B
Chakraszint: 350

A lány arcára gunyoros fintor ül ki, elcsúfítva finom vonásait. Tekintetében megvetés csillan, és talán a reakciójából nem tűnik ki egyértelműen, mégis ezen negativitás nem az ellenfelére vetül, illetve irányul. Ez a pillanat ugyanis számára jóval több, mint aminek lennie kellene, mint aminek lennie szabadna – már ha egyáltalán létezhet az utóbbi konstrukció. Létezhet olyan képződmény, aminek nem lenne szabad léteznie? Igen.

A pillanat mintha megfagyna körülötte; a felkavart porszemek megdermednek, a hangok megakadnak, a mozdulatok megtorpannak. Éreznie kellene mindazt, amiről tud, hogy éreznie kellene: izgalom, hogy cserben hagyja mind Konohát, mind pedig a Hokagét, hogy tart a csalódás okozásától és a bukástól. Mégis valahogy mindezen koncepciók puszta elemeiként jelennek meg a tudatában lévő megfoghatatlan listának; felsorolások láthatatlan tintával írva, idegen kéz által, letisztított, szitaszerű anyagra pusztított vászonra tépázott sörtéjű ecsettel festve.

Ő csupán a vásznon át pillanthatja meg a jelent, mely elemei, illetve résztvevői azonban egyre tisztábban körvonalazódnak:~ Hogy szolgálja mindez Konoha érdekeit? Nem bizonyította erejét eléggé a háborúban? Vagy talán ennél jogosabb kérdés... Én hogy szolgálom ezáltal Konoha érdekeit? ~

A szájíze roppantmód keserű, mikor rádöbben, hogy a sivatagban majdhogynem feleslegesen gyilkolt: igaz, hogy a társait óvta, valamint azt a tudást, amit ellenfeleik a képességeikről szereztek, illetve életben maradásuk esetén tovább tudtak volna adni, azonban az utóbbi indok most, a jelen körökkel kerül teljesen lehúzásra. A társai ismét veszélybe kerülnek, de talán ami még ennél is rosszabbul sülhet el – tekintettel a védelmi szituációs elemre a jelen körnél – az természetesen az, hogy a képességeik információit össze tudják gyűjteni. Magyarán feleslegesen fosztotta meg a családokat fiaiktól, feleslegesen traumatizálta csapattársait és ezáltal tetteire a felesleges pózolás és erőfitogtatás fénye vetült.

És mégis mindvégig  ott kaparászik a gondolat, hogy azok az emberek ott fent küldték népeik gyermekeit meghalni feleslegesen, sőt, talán inkább Ő volt az, szintén ott fent, aki egy hozzá hasonló képződményt szabadított gyerekek közé. Ő tudta, mire képes, mégis ideküldte.

Ebben a pillanatban az idő ismét elindul; mikor a földklón elkezd darabokra hullani, ő abban a pillanatban hívná elő a Byakugant, azonnal a környezetükre fókuszálva, vakfoltját kivéve – és azt orvosolva enyhe fordulással – felmérve mind saját magát, mind a talajt, a tér széleit, az eget és az ellenfelét. Azonnal keresné a földben rejtőzést, illetve az elrejtett csapdák jelenlétét, mind pedig az ellenfelét esetleges korábbi sérülések felfedése végett, gyengeség felfedezése végett.

Mindeközben a Shinranbansouval gyémánt formát öltene, és látva a földgólem kiemelkedésének kezdetét még a korábban használt láncokat is manifesztálná a chakrájával, illetve chakrájából. Elvileg a Byakugannal beláthatja a közvetlen környezetüket, így tehát azt a területet, amin belül jelenleg mozoghatnak, illetve harcolhatnak. A dojutsuval próbálná a rejtett mozdulatokat megelőző jelleggel felfedni, másfelől információt gyűjteni ellenfele fizikumáról, valaha elszenvedett, nyomokat hagyó sérüléseiről, amivel elvileg egyfajta kórképet tudna felállítani róla, illetve elemezni és kategorizálni tudná potenciális közelharci képességeit, gyengeségeit. Általa elvileg látná, mire készül ellenfele már pusztán a chakrairányítás művelete nyomán, látná a megfeszülését testének különböző pontjainak. A gyémántforma – a szemei által adott információgyűjtés lehetőségén túlmenően – megfelelő védelemmel látná el őt, tekintettel arra, hogy még a bijuu közvetlen kontaktusos támadását is kiállta korábban. A védekezés érméjének másik oldalán pedig ott lennének a Kongo Fuusha láncai – szám szerint hat -, amelyekkel képes lehet a támadások kivitelezésére, ezen túlmenően – amennyiben szükséges – a gyors helyzet- és helyváltoztatásokra is. Amennyiben a szemeivel ugyanis megbizonyosodna arról, hogy az ellenfele a föld alól támadna, úgy ő a levegőbe rugaszkodna, és a láncok megfeszítésével rántaná magát közelebb a talajhoz, vagy éppen oldalra, ha arról van szó, hogy ki tudjon térni az egyes támadások elől. Amennyiben az ellenfele nem készül rejtett támadásra, ő úgy a létrehozott láncokból hármat közvetlenül a gólemre küldene azzal a szándékkal, hogy fonják azt körbe és roppantsák is össze, egyet pedig – ami vékonyabb az előzőeknél – az ellenfele irányába indítana meg, de jelenleg kizárólag a lefogás és kifejezett leszorítás szempontjából. A maradék két lánc az oldalán maradna, esetleges – gyémántformán túli – védekezés, illetve helyzetváltoztatás gyanánt. Abban az esetben, ha a gólemet nem tudja összezúzni, ő a láncokat megfeszítve emelné fel a földképződményt és vágná azt nagy lendülettel a terület szélének, illetve ha az nem eléggé materializált, akkor vissza a földbe.

Amennyiben ellenfele a föld alatt bújna meg, ő az első három láncot a föld alá fúrva indítaná meg irányába azzal a szándékkal, hogy kiüldözi őt onnan és felszínre érve lefogja őt. Ha viszont az ellenfele menekülni próbálna tartósan a béklyók elől, ő egy határozott kopogtatással – természetesen gouwannal kivitelezve – kérne bebocsájtást, egyben ugrasztaná ki a nyulat a bokorból. Amennyiben úgy alakulnak a dolgok, hogy mindenféleképpen lekerülhetetlen a közelharci tusa, úgy azonban a gouwan helyett a Hyuuga stílust alkalmazná a hús vér ellenfelével szemben, jukennel, vagy akár a Hakke Rokujuuyonshouval blokkolva a tenketsukat.