Aikaho Mitsuko

        -Mitsu, mikor jössz le reggelizni? -teszi fel a kérdést Kiyoko, ami tekintettel arra, hogy erre ébredtem egy kicsit elhamarkodott volt. -Ömm, 5 perc és lent vagyok, sietek. -válaszoltam neki, mivel kevesebb időt nem mertem mondani, mert már megint azzal jönne, hogy milyen lusta vagyok, hogy csak most keltem fel. Miután sikerült elérnem, hogy már egy emberre hasonlítsak, és ne egy zombira, lementem anyához enni. Amikor ránéztem az órára az legnagyobb meglepetésemre nem tíz órát mutatott, hanem csak hatot. - Anya miért keltettél fel ilyen korán?- szegezem felé a kérdést. Azt már egy jó ideje nem szoktam megkérdezni, hogy ő miért, hisz általában mindig kimegy reggel (szerintem hajnal) kicsit edzeni, ha nem küldetésre megy. - Hát nem mondtam volna tegnap, hogy ma küldetésed lesz, és fél hétre ott kell lenned a részletekért? Ránézek majd az órára, megpillantva az időt, hogy már csak negyed órám van odaérni, szóval még adtam magamnak öt percet az evésre, majd kiviharzottam az ajtón, és futottam átvenni a küldetést, mivel utálok késni.
     Az irodában pár perc szöszmötölés után megszólalt a shinobi: -Akkor a küldetésed e szerint mára egy születésnapi buli megszervezése és lebonyolítása, a megbízóval fél nyolckor találkozol a házuknál. Majd átnyújtott egy címet, és utamra bocsátott. Most komolyan ez a feladat, ennél még egy macska elkapása is jobb, az legalább nem feltétlen egész napos, mint ez. Ráadásul biztos, hogy nem 3 teázósat játszó kislányhoz hívtak. Ehhez most őszintén nincs kedvem, sőt lelkileg sem vagyok erre felkészülve. Míg ilyen, és ehhez hasonló gondolatok kavarodtak bennem megérkeztem a kijelölt címre, azt hogy hány órakor nem tudom, ugyanis nincsen órám, de mivel nem siettem, sőt csak néha tettem egy- egy lépést errefelé gyanítom, hogy nagyjából idő van, legalábbis az a hölgy ott erre utal. Odaléptem a hölgyhöz, majd megszólítottam: -Elnézést! Maga az aki egy olyan küldetést adott fel, hogy meg kell szerveznem egy születésnapi bulit? A nő elkezd rám értetlenkedve nézni. -Milyen bulit? Én semmit nem kértem az utóbbi időben, nem is értem minek néz engem, csak nem azért kérdezett meg engem, mert talán annyira idősnek nézek ki, hogy már lehetne ilyen korú gyerekem? Az ember már csak nyugodtan nem is várakozhat a volt évfolyam társára, felháborító. Oké...őt inkább hagyom, akkor csak odamegyek a házhoz és bekopogok, abból biztos nem lesz baj. Szintén egy hölgy áll velem szemben. -Oh, biztos te vagy az a shinobi, akit felbéreltem, itt a lista, hogy mit kell elvégezned, a gyerekek ötre jönnek, és kb. nyolcig maradnak, jah és itt a pénz, a visszajárót majd csak tedd le az asztalra, szia. Majd már ment is el, még válaszolni sem hagyott. Hátra nézek, majd látom, hogy az először tévesen megszólított hölggyel távozik, ez most komoly? És még itt sem lesz a buli idején? Oké, vessünk egy pillantást, erre a listára: “Teendők:
- kitakarítani, hogy a gyereket hozó szülők nehogy azt higgyék, hogy én nem tartom rendben a környezetem, vagy valami
- bevásárolni, majd megsütni a tortát és a muffint, recept a konyhapulton van
- feldíszíteni a lakást, a dekorációk még nincsenek meg, szóval ez is a te dolgod
- a kutyát a buli előtt vidd le sétálni, majd zárd be a hátsó kertbe, nehogy valakit megijesszen, mert tényleg eléggé rémisztő
- valami program is kell nekik, egyébként nagyjából 10 darab 8-9 éves fiú gyerekkel kell számolnod, akik nem rég kezdték az akadémiát
- a bulit levezetni bármi sérülése, eltörése nélkül, a gyerekeknek sem eshet baja
- a buli után takaríts ki, rendre és tisztaságra akarok hazajönni
 U.I.: a férjem ebédre hazajön, kérlek csinálj neki valamit, és persze te is egyél valamit.”
         Legalább éhen halni nem hagy, vagy is de, mert csak engedélyt adott arra, hogy egyek valamit, de itt hagyni semmit nem hagyott, nah mindegy, a kötelesség az kötelesség, lássunk neki, szépen sorjában.  Otthon sem szeretek takarítani, akkor miért kell másnál megcsinálnom, jó hogy azt nem mondta, hogy az ablakot is pucoljam meg. Mindent úgy írt le, mintha mi ninják, ezekhez értenénk, főleg én a sütéshez, remélem senkit nem fogok megmérgezni. De tényleg, hol is vannak a takarító cuccok? Azt persze elfelejtette leírni, meg hogy hol az ő gyereke, nah mindegy a saját buliján csak itt lesz. Fél óra kutakodás után megtaláltam a seprűt, felmosót, portörlőt,így neki is láttam a takarításnak. Én idióta először a felmosással kezdtem, azt kihagytam a számításból, hogy por már ezer éve volt törölve, nem úgy mint nálunk, ahol anya három naponta letörölteti. A porcicákkal elkezdtem fölvenni a küzdelmet, miután beleragadtak a frissen felmosott padlóba. Miután fölszáradt felsepertem, majd újra fel kellett mosnom, azt mondjuk mondhatta volna, hogy ő utál takarítani, és ahogy látom nem is szokott, de legalább rendet rakott mielőtt elment, mondjuk idegenként a házban elég nehéz lett volna, hisz nem tudom minek hol a helye. Tényleg hova rakta a kulcsot, mert nem ártana bezárni, mielőtt elmegyek bevásárolni, mikor a lakásban már szétnéztem kimentem a kertbe, ahol megláttam, hogy a zárban hagyta, de azért ezt mondhatta volna, ugyanis kívül volt, és ha valaki kiveszi belőle? A recepteket vittem magammal, ugyanis nem akartam volna kihagyni valamit, indulás előtt fölmértem, hogy mi az ami nem kell, mert van az otthoni készletben, előtte leszámoltam, hogy van-e tányérból, villából, pohárból elég, de mivel volt, így az már nem kell eldobható verzióban. Viszonylag gyorsan be tudtam vásárolni, mivel az eladó nagyon segítőkész volt velem. Mikor már nagyjából félúton járhattam, a nejlon zacskó kiszakadt, én meg ott álltam egy üres kézzel, 800 dolog cipelésére. Ez is az én szerencsém, mikor máskor történne ez velem? Nem volt más választásom, mindent olyan zsebembe tömtem, amibe tudtam, akár még a másik zacskó tetejére is, vállalva a kockázatot, hogy az én szerencsémmel ez is ki fog szakadni, Kivételesen ez nem történt meg, és valahogy elevickéltem a házig. Oké lássunk neki a sütiknek, mindig csak Kiyokoval sütöttem eddig, és akkor is általában csak ott álltam, mintha segítenék, de amikor segítettem, csak nagyobb baj lett belőle, nah nem baj. A recept alapján elkezdtem összeöntögetni a dolgokat, és az elejére odaírta, hogy a sorrendre figyeljek, eddig nem tudtam, hogy az is fontos, nah mindegy. A harc közöttem és a süti között komolyabb volt, mint a porcicákkal vívott küzdelem, pedig az is nehéz volt. Beraktam a sütőbe először a maffinokat, majd közben megcsináltam a torta tésztáját, és hát őszintén remélem, hogy valahogy fog kinézni, vagy ehető lesz legalább. A maffin megsülte után betettem a tortát a sütőbe, de alatta, elkezdtem az ebédet “főzni” is, mivel már közel dél volt, meg a krém már amúgy is pihent a hűtőben. Valljuk be, nem gondolkoztam rajta túl sokat, hogy mi legyen az ebéd, meg kedvem sem volt túlbonyolítani, úgyhogy még a boltban vettem két instant ráment. Így gyorsan elkészítettem azokat, majd a rám eső részét megettem, a másikat meg az asztalon hagytam a megbízó férjének, aki rá nagyjából fél óra múlva érkezett csak meg, szóval meg kellett persze nekem melegítenem, mert neki letört volna a keze tőle. Miközben ő evett, , én elkezdtem feldíszíteni a házat. A torta, a sütőben maradt, csapok közben a homlokomra, majd futok a sütőhöz, de a torta nem volt benne, hanem a pulton volt. Biztosan a férje szedte ki, mikor látta, hogy ennek a csokitortának kezd nem barna, hanem fekete színe lenni, mondjuk szerencsére nem égett meg. A piskóta lapok közé krémet tettem, majd földíszítettem a tortát, nem azt mondom, hogy egy remek mű, de ez lett életem eddigi legjobb tortája meg maffinja, jó mondjuk a lakás rosszabb állapotban van, mint takarítás előtt, pedig akkor sem festett valami túl jól. Így újra kitakarítottam, mert ez tényleg felvállalhatatlan látványt nyújtott. Mindez után befejtem a lakás dekorálását, lufival, boldog születésnapot felirattal, és még több lufival. Őszinte leszek, a programmal sem foglalkoztam túl sokat, hisz tudtommal ninják akarnak lenni, így majd játszok velük olyat, 3 órán keresztül, na nem baj. Mikor újra ránéztem az órára, az már kicsivel négy előtt járt, így fogtam magam, majd elkezdtem megkeresni a kutyát, akit valamilyen rejtélyes módon egész nap se nem láttam, se nem hallottam. Először a leglehetségesebb helyen kerestem, ahol még ma nem jártam, a hátsó kertben. Ahogy kinyitottam az ajtót, egy nagy kicsi blöki rohant felém. Ez lenne a nagyon ijesztő kutya? Nah mindegy, akkor biztos könnyű dolgom lesz vele, gondoltam naivul. Mennék ki vele az ajtón, majd ezelőtt visszatekintek, a lakásra, ahogy rápillantok elkezd hiány érzetem lenni, ezért körbenézek még egyszer. A tortáról a gyertya, a fenébe, így legalább eldőlt, hogy hova viszem ezt a szőrgombócot sétálni, a legközelebbi vegyes boltba. Az oda vezető úton, inkább karban vittem, nehogy elszaladjon, ugyanis a pórázt nem találtam. A bolt ajtaján, egy kutyát bevinni tilos tábla lóg, így letettem az ajtó elé, majd a maradj parancsot adtam neki. Mikor jöttem kifele a boltból, ő persze nem volt előtte. Egy ekkora kutya csak nem mehetett messze, a tulaj ki fog nyírni, de 20 perc és jönnek a vendégek. Fölugrottam a ház tetejére, majd körülnéztem, hogy hol lehet valóban nem ment messzire, ugyanis a lába beakadt egy csatorna fedélbe, szerencse, legalábbis nekem. Odamentem hozzá, majd kiszabadítottam őt, és hogy ő is elintézhesse dolgát az erdő szélén gyorsan sétáltam vele, majd karjaimba vettem, és futottam, amíg meg nem érkeztem. A kutyát visszaraktam oda ahol találtam, majd vártam a gyerek sereg érkezését. A gyerekek nagyjából egyszerre érkeztek, a szülőkön megkönnyebbülés látszott, amiatt, hogy néhány órára nem az ő felelősségük, az adott shinobi tanonc.  Mikor már minden gyerek megérkezett, ismertettem velük, hogy ninjásat fogunk játszani, aminek persze nagyon örültek ők, de nem én, mert mivel ők ezt játszották, nekem el kellett kapnom levegőben repülő tárgyat, nehogy összetörjön, mert akkor az a nőszemély biztosan kinyírna. Nagyjából két óra önfeledt játszás, helyesbítem nekik önfeledt játszás, nekem 10 szívroham, felköszöntöttük az ünnepeltet, akinek koráról csak akkor értesültem. Bár mindenki nevetett, amikor megkérdeztem tőle, hogy hány éves, de megtudtam, hogy kilenc, ki tudja, lehet egyszer ezen fog múlni az életem. Az evés után, már fáradtak voltak, számomra ez volt a legnagyobb meglepetés ma, de cserébe engem kérdezgettek, hogy milyenek a ninja küldetések, persze ennél nem akartam letörni őket, hogy amit most csinálok az is az. Nyolc órakor lassan mindenki hazament, kivéve az ünnepelt, és kezdett csend lenni a házban, ekkor tudtam, hogy még van egy feladatom hátra, a takarítás. Gyorsan végeztem vele, majd vártam a megbízót, aki olyan kilenc körül meg is érkezett, de nem volt erőm még hosszasan társalogni arról, hogy hogy sikerült, mert a gyerekek látszólag élvezték, és ez nekem elég.
      Miután kiléptem az ajtón, elindultam haza, mikor beléptem a házunkba, anya szólt hozzám: -Milyen volt a napod Mitsu? -Fárasztó, de legalább már csönd van. Ennyit tudtam otthagyni válaszul, majd felballagtam a szobámba, és csak leültem az ágyamra. Csönd van, végre, fogtam kezembe a nyakláncom. Miközben csak bámultam ki a fejemből, egyszer csak belépett az öcsém. -Hallod, ma olyan jó volt a nap, de nem edzettél velem, pedig megígérted.- mondta kicsit szomorkásan. -Hmmm...végül is csak kilenc óra, ha akarod egy fél órára kimehetünk.- válaszoltam neki mosolyogva, majd  erre ő megölelt, és már futott is le. Ennek a napnak úgy éreztem soha nem lesz vége.