Ishihara Aki

Megtanulni kívánt technika:
 Fuuton: Daitoppa
Ezzel a Jutsuval a tenyerek összecsapásával egy nagy szélrobbanást lehet okozni a felhasználó közelségében, elég nagyot ahhoz, hogy szinte mindent arrébb lehessen lökni vele tisztes távolságba.
Magyar név: Szél Elem – Áttörés
Típus: Támadó
Besorolás: C 
Chakraszint: 200
 
 
Szokásomhoz hűen a mai reggelt is arra áldoztam, hogy edzek. Általában ezt vagy egyedül teszem az egyik kiképzőterepen, vagy pedig a családom birtokán. Ma ez utóbbit választottam. Rég volt már, hogy itt edzettem. Az utóbbi időben nem túl sok időm volt hazajönni. Kisebb küldetések vették el az időmet, vagy éppen az otthoni teendőket kellett elintézni. Sose gondoltam volna, hogy egyedül élni ennyire macerás. Amint megérkeztem, rögtön az udvar hátsó részebe lévő edzésre kialakított részre mentem. A már jól ismert látvány fogadott. Céltáblák, szalmával kitömött gyakorlóbábu álltak arra várva, hogy valaki használja őket. letettem a magammal hozott dolgokat, majd egy gyors bemelegítés után rögtön neki is láttam. Az utóbbi időben sokat fejlődtem, de úgy éreztem, hogy még mindig nem eleget, így minden lehetőséget megragadtam, hogy a képességeimet fejlesszem. Sajnos az egyhelyben álló bábuk nem a legjobb gyakorlópartnerek, de semminél ez is több. Ütések és rúgások sorozatát vittem be a bábúnak, ami rendíthetetlenül próbált ellenállni.  Pár percen belül hallottam, ahogy a gyakorló részre néző tolóajtó kinyílik. Pontosan tudtam, hogy ki az. Gyorsan befejeztem a már elkezdett gyakorlatot és az ajtó irányába néztem. Az idős férfi, aki ott állt nem volt más, mint a nagyapám Ishihara Ayato.
- Látom gyakorolsz. Helyes! Van még mit javítanod a technikádon. –
Igen, nagyapám midig is ilyen volt. Túl sok dicséretet nem kaptam tőle sose, azonban sok mindent tanultam tőle. Ha hinni lehet a történeteknek, akkor a maga idejében kiemelkedő shinobi volt. Amint tudok a taijutsu-ról, azt szinte mind tőle tanultam.
- Jóreggelt, nagyapa! Rég jártam már erre, szóval gondoltam hazalátogatok – válaszoltam neki, mire ő csak a fejét ingatta.
- Akkor miért nem jöttél be a házba?
Arcomon vigyor jelent meg.
- Minek mennék be, ha tudom, hogy úgyis kijössz, mikor meghallod, hogy itt kint edzek?
Nagyapám szúrós tekintettel nézett rám, majd újra megszólalt.
- Látom a szemtelenségedet még mindig nem nőted ki. Láthatóan az egyetlen dolog, amit sikerült beléd nevelni az az állandó gyakorlás. Mondjuk az is valami.
Én csak megrántottam a vállamat, majd újra a bábú felé fordultam.
- Mi a helyzet itthon? Remélem jól van a család.
Újra elkezdtem edzeni, miközben nagyapámhoz beszéltem.
- Áh igen, mindenki jól van. Apád pont a napokba ment el küldetésre, anyád pedig dolgozik. Elég csendes a ház mióta nem vagy itt. Ha már erről van szó, akkor megkérdezem. Nem tervezel visszaköltözni? Neked is egyszerűbb lenne.
Kérdése teljesen váratlanul ért. Mozgásom rögtön abba maradt. Érzékeny téma volt ez számomra.
- Nem olyan egyszerű ez.
Nem igazán tudtam, hogy mit válaszoljak.
- Még mindig nem sikerült tovább lepned? Már lassan három éve.  Tudom, hogy nehéz, mikor elveszítesz valakit, aki ennyire közel állt hozzád, de nem szabad leragadnod a múltba.
Pontosan tudtam, hogy igaza van, azonban közel sem volt olyan könnyű a dolog. Fejemet lehajtva a földet bámultam. Nem tudtam mit kéne válaszolni. Pár másodperces kínos csöndet a sóhaja törte meg.
- Mindegy, nem erőltetem a témát. Remélem, hogy hamarosan sikerül tovább lépned.
Újabb kínos csend következett. Már azon gondolkoztam, hogy talán jobb lett volna, ha nem jövök, mikor újra felszólalt.
- Ha már úgyis itt vagy, mit szólnál egy kis közös edzéshez? Rég gyakoroltunk együtt.
Az öreg sose volt túl jó, ha érzékeny témákról volt szó, így próbálta elterelni.
- Rendben, legyen. Remélem azért tanítasz valami új dolgot is.
Nagyapa állára helyezte a kezét, majd párszor végig simította ősz szakállát, miközben gondolkozott.
- Ti fiatalok mindig csak az új technikákat akartok tanulni ahelyett, hogy a már meglévőket tökéletesítenétek. Apád is pont ilyen volt fiatalon, de mindegy. Tanítok neked egy új technikát. Azonban nem itt. Menjünk át az egyik kiképzőterepre.
Nem egészen értettem miért akar átmenni oda. Általában csak taijutsukat szokott tanítani nekem, amikre ez a hely is tökéletesen megfele, azonban nem ellenkeztem vele. Kíváncsi voltam, hogy ezúttal mire készül. Pár percen belül már úton is voltunk. A legközelebbi kiképzőterep nagyjából tízpercnyi sétára volt a háztól, így viszonylag hamar odaértünk. Útközbe mindketten néma csöndbe sétáltunk egymás mellett. Sose volt az a beszélgetős típus, leszámítva mikor a régi történeteit mesélte, akkor le se lehetett állítani. Amint egy megfelelő helyre érkeztünk rögtön meg is szólalt.
- Amint ma tanítani fogok neked, az egy kicsit más mint eddig. Ezelőtt főként a taijutsu-ra fókuszáltunk, azonban a ninjutsu tudásodat sem szabad elhanyagolni. Ha jól emlékszem, akkor az elsődleges elemed a szél. Állj egy kicsit hátrébb és rögtön demonstrálom is neked.
Úgy tettem, ahogy mondott. Pár lépéssel hátrébb álltam. Kíváncsian figyeltem, hogy miféle technikát fog nekem tanítani. Kezével gyorsan megformálta a szükséges jeleket, majd két tenyerét összecsapta. Hirtelen erős szél keletkezett. Az előttünk lévő fák meghajoltak, számtalan ág leszakadt a szél erejétől. Nehéz volt pontosan megmondani, hogy mennyire lehetett erős, azonban sejtettem, hogy akár egy ember is könnyedén eltudna sodorni.
- Woah! Nem is tudtam, hogy ilyen jó technikákat rejtegetsz – mondtam neki, amint befejezte a demonstrációt.
- Ez csak gyerekjáték ahhoz képest amiket még tudok – válaszolta.
- Akkor miért nem azokat a komolyabb technikákat tanítod nekem? Félsz, hogy az unkád túlszárnyal, ha valami komolyabb dolgot tanítasz neki?
Az öreg csak felnevetett a kérdésemre.
- Sokat kell még fejlődnöd ahhoz, hogy egyáltalán a közelembe érhess. Ez a technika is elég nehéz lesz neked. Az erősebbekre még nem igazán állsz készen. Ha nem tetszik, akkor ezt se tanítom meg.
Természetesen nem állt szándékomba elveszni hagyni a lehetőséget, hogy egy új jutsut tanuljak.
- Jó lesz ez! Mit kell akkor csinálnom?
Rögtön el is kezdte magyarázni.
- Azt már tudod, hogy miként kell az elemi chakrát irányítani. A technika lényege, hogy ezt az elemi chakrát a tenyeredbe vezesd és ott összegyűjtöd. Amint ez megvan a tenyered összecsapod és a chakrát egy gyors lökéssel kiereszted. Ha jól csinálod, akkor az előbb látható módon egy nagy széllökés keletkezik.
Ahogy magyarázta, a szükséges kézjeleket is megmutatta.
- Bár elsőre könnyűnek hangzik, azonban a gyakorlat teljesen más. Elemi chakrát felhalmozni elég megterhelő feladat tud lenni és nagy valószínűséggel nem fog elsőre sikerülni a dolog. A dolgodat az sem könnyíti meg, hogy az eddigi technikáid szinte mind taijutsuk voltak. Akkor neki is láthatsz a gyakorlásnak. Én addig ott leszek – mutatott az egyik fa tövében, ami pár méterre volt tőlem.
Nagy lelkesedéssel álltam neki a tanulásnak. Nem tudtam, hogy ténylegesen mennyire lesz nehéz, azonban ez nem vette el a kedvemet. Az általa mutatott kézjeleket használva elkezdtem gyűjteni a chakrámat, majd azt a tenyerembe vezetni. Nem viccelt, amikor azt mondta, hogy nehéz dolgom lesz. Bár alapvető chakrakontrollom jó volt, azonban elemi chakrával nem sokat dolgoztam. Lassan ugyan, de úgy éreztem, hogy sikerült elég chakrát gyűjteni oda. A két tenyeremet erősen összecsaptam, azonban nem történt semmi.
- Huh?
Nem igazán értettem mi történt. Újra és újra összecsaptam, de továbbra sem történt semmi. Mikor nagyapám felé néztem láttam, hogy az öreg nevet az ostoba szakálla alatt. Ugh, majd megmutatom én neki. Nem kell a segítsége! Sikerült kicsit felidegesítenem magam, azonban még volt annyi lelkierő bennem, hogy lenyugtassam magam és újra átgondoljam a dolgot. Chakraelmélet sose volt az erősségem, de igyekeztem felidézni a tanult dolgokat. Emlékszem Hisami rengeteg órát töltött azzal, hogy megpróbálja a különböző dolgokat elmagyarázni nekem. Arcomon egy kis mosoly jelent meg, ahogy a vele töltött emlékeket felidéztem. Azonban tudtam, hogy most nincs itt az ideje a nosztalgiázásnak. Megpróbáltam újra összerakni a dolgokat abból, amit nagyapám mondott, illetve a saját tudásomból. A lényeg, hogy a chakrát egy helyre összpontosítva azt összegyűjtsem, majd egy nagyobb lökés formájában kieresszem. Kérdés, hogy mennyi chakrára van szükség ahhoz, hogy jó legyen? Ugh, ezért nem szeretem a ninjutsut, túl sok kérdés merül fel. Taijutsunál sokkal egyszerűbb rájönni, mi a helyes út. Nagy sóhajt eresztettem ki. Láthatóan nincs más megoldás, mint próbálkozni és remélni, hogy megtalálom a választ. Újra próbálkozni kezdtem. Chakrát gyűjtöttem. Ezúttal kicsit többet, mint azelőtt. Kézjeleket elmutattam, miközben a chakrát a tenyerembe vezettem és összecsaptam a kezemet, igyekeztem gyorsan kilökni a felhalmozott chakrát. A várt hatás ezúttal is elmaradt. Az előző próbálkozással ellentétben most sikerült valami nagyon minimális szellőt kelteni, azonban ezzel egy hangya ellen talán hatásos lennék, de semmi másra nem lenne jó. A következő órák próbálkozások sorozatával teltek. Igyekeztem más-más mennyiségű chakrát használni minden alkalommal. Ezek több kevesebb sikerrel működtek is. Egy idő után már sikerült kisebb szeleket létrehoznom. Még közel sem volt elég ahhoz, hogy hatásosnak lehessen nevezni, de legalább már valamiféle előrehaladást értem el. Természetesen a gyakorlásnak volt még egy nehezítőkörülménye. Ahogy egyre több chakrtá használtam fel, úgy egyre jobban fáradni is kezdtem. Ez a fajta fáradtság nem hasonlítható ahhoz, amit taijutsu tanulás közben érez az ember. Az utóbbi fizikai fáradtság, itt azonban olyan, mintha kiszívnák az emberből az életet. Ez azonban nem gátolt meg abban, hogy tovább próbálkozzak. Újra próbálkoztam. Ezúttal az általam keltett széllökés a pár méterrel odébb lévő fákat is elérte és enyhén megmozgatta azok sárgás lombját. Néhány falevél le is hullott. Már azon voltam, hogy újra végrehajtsam a technikát, mikor láttam nagyapámat mellettem állni.
- Azt hiszem már ennyi elég volt. Holnap folytatjuk az edzést – mondta nekem.
Bár már eléggé kimerült voltam a sok chakra elhasználásától, azonban eszem ágában sem volt abbahagyni.
- Én inkább még maradnék még egy kicsit. Úgy érzem, hogy nemsokár sikerülni fog – válaszoltam neki a magam makacs módján.
Ő nem szólt semmit, csak a fejét ingatva visszatért a fához, ahol eddig is volt és tovább figyelte a próbálkozásomat. Újabb órányi próbálkozás után érezhető fejlődést sikerült elérnem. Persze egyre nehezebb volt kezelni a fáradságot is. A légzés nehézzé vált és enyhe szédülést éreztem. Nem is tudom mikor volt utoljára, hogy ennyire megerőltettem magam edzés közben. Azonban úgy éreztem, hogy a siker kapujában állok már. Újra elkezdtem gyűjteni a chakrám és a megfelelő helyre összpontosítottam azt. Kézjelek megvoltak, majd a tenyeremet összecsaptam. Az eddigieknél érezhetően erősebb széllökés keletkezett. Ez már elég volt ahhoz, hogy a legközelebbi fákról pár ágat leszakítson. Természetesen közel sem volt ahhoz a szinthez, amit nagyapám csinált, de úgy éreztem, hogy végre már ott vagyok.
- Sikerült!  - kiáltottam fel örömömben.
Rögtön nagyapám felé néztem. A következő, amit észrevettem, hogy egyensúlyom kissé megbillent, látásom homályosodni kezdett, majd hirtelen feketeség. Mikor legközelebb kinyitottam a szemem egy teljesen más helyen voltam. Nem tudtam mi történt. Ahogy körbe néztem, rögtön tudtam hol vagyok. A régi szobám. Láthatóan nem sokat változott. Az ágy mellett ott ült nagyapám, aki szintén észrevette, hogy magamhoz tértem.
- Hogy kerültem ide? Az előbb még a kiképzőterepen voltunk.
Kérdésemre elsőre csak egy rosszalló tekintetet kaptam. Ismertem ezt a nézést. Tudtam mit jelent ez. Akkor szokott így nézni rám, mikor valami ostobaságot csináltam. Tudtam, hogy ennek alapos fejmosás lesz a vége.
- Elvesztetted az eszméleted. Túl sok chakrát használtál és összeestél. Nekem kellett hazahoznom téged. Szerencséd volt, hogy csak ennyivel megúsztad. Sokkal rosszabb állapotban is lehetnél. Nem véletlen mondtam, hogy függeszd fel a mai napra a gyakorlást. Persze neked rögtön makacsnak kell lenned és nem hallgatni az idősebbre. Ninjaként meg kell tanulnod mikor állj rendíthetetlenül és mikor vonulj vissza, hogy aztán újult erővel próbálkozz újra. Remélem ez egy jó tapasztalat lesz számodra.
Láthatóan nem volt olyan mérges, mint azt elsőre gondoltam, azonban láthatóan nem volt boldog sem, ami érthető.
- Bocsánat! Mindössze meg akartam mutatni, hogy képes vagyok rá.
Válaszomra ő csak a fejét ingatta.
- Egy percig sem kételkedtem abban, hogy képes vagy-e rá. Ha úgy gondoltam volna, akkor nem mutattam volna meg a technikát. Azonban abba a hibába estél, amibe már annyian mások is előtted. Azt akartad, hogy minél hamarabb sikerüljön, és emiatt veszélybe sodortad magad. Gondolod, hogy ez bárkinek is menne elsőre? Nekem se ment. Én is hosszú időt töltöttem el azzal, hogy arra a szintre fejlesszem, amit te is láthattál. Most pihenj! Még nem ért véget a tanulás, de már jó úton haladsz. Bízok benne, hogy többet nem sodrod magad ilyen veszélybe.
A mondandója végeztével kisétált a szobából. A tanácsát megfogadva a nap további részét pihenéssel töltöttem. Fura volt egy kicsit a régi szobámba aludni, de nem igazán volt sok időm ezen agyalni, mert az álom hamar újra elnyomott. A következő napok azzal teltek, hogy tovább gyakoroltam a technikát. Ezúttal ügyelve arra, hogy ne toljam túl a gyakorlást. A szél erőssége egyre nagyobb és nagyobb lett. A negyedik nap végére már sikerült a várt eredményt elérni. Ahogy összecsaptam a tenyereimet erős széllökés keletkezett. A fák meghajoltak és ágak sokasága szakadt le a fákról. Úgy éreztem, hogy végre sikerült elsajátítanom ezt a jutsut, azonban tudtam, van még hova fejlődni. Kíváncsi vagyok, hogy mit tud még az öreg tanítani nekem. Bár ezek után kétszer is meggondolja majd, hogy bármit is tanítson.

Üdv!

 A tanulás szép volt, elfogadom. Volt benne pár dolog, amibe belekötnék, de nem teszem.

Jutalmad :
+12ch
+4tjp
+a technika felírható