Kenshiro Hanae

Az utolsó láda is bekerült végre a raktárba. Hogy mit vártam ilyen izgatottan? A mérgeimet. Jobban mondva... az állatokat, amelyek azt bocsájtják ki. A múltkori látogatás során, mely alkalommal a fegyverbeszállítónkkal egyeztettünk a további dolgokról (jobban mondva Kouzenmaru tárgyalt, én csak „horgásztam” a vacsorát). A helyzet úgy hozta, hogy sikerült ráakadnom egy olyan „árucikkjükre”, melyekről sokat olvastam és megragadta a kíváncsiságom. Már rég tudtam azt, hogy gyenge vagyok… gyenge vagyok és erőtlen, ha harcra kerül sor. Semmi esélyem sincs, hogy szemtől szembe győzzek egy velem azonos, vagy valamennyivel kisebb szintű ellenféllel szemben, az erősebbekről, meg ne is beszéljünk. A rejtőzködés meg jó, de ha lebukok, akkor mit tudok tenni? Menekülni… és azzal aztán biztos tudom segíteni a szervezetet… és így jutottam arra a következtetésre, hogy muszáj lesz változtatnom. Mivel nem tudok erőteljes, vagy elemi technikákat alkalmazni, így muszáj vagyok egyéb, jóval alattomosabb és harcstílusomhoz jobban illő eszközöket alkalmazni: mérgeket. Hosszú… és fáradtságos munka volt, mire az öregembert sikerült rávennem, hogy vegye meg nekem ezeket az élőlényeket. A kék-gyűrűs polip veszélyes, de nem ezért nem akarta megvenni, hanem azért mert továbbra is lenézett és nem becsült sokra. Viszont Mirubi utasításai miatt kénytelen volt, hosszú távon engedni, hisz mesterem nem akarta, hogy hiányt szenvedjek bármiből... vagyis gondolom, mert semmit nem mondott, hogy miért gondolta meg végül magát Kouzenmaru. Persze megpróbálhattam volna kipuhatolni, de úgy éreztem, akkor lehetséges, hogy mindent elrontok, így hagytam a csudába és inkább csöndben maradtam. Eltartott egy ideig, míg a rendelés megérkezett, de szerencsére a hűtőládákban érkező állati tetemek még jó állapotban voltak, így hamarosan a laboratórium hűtőkamrájába is kerülhettek. Mivel azonban a méreteimre igazított laborköpeny és az egyéb egészségemet védelmező felszerelés még úton volt (tekintve, hogy ezek nélkül igen rövidéletűek lettek volna a „kutatásaim”, így úgy gondoltam kutató munkába kezdek. Éppen ezért fordultam iránymutatásul a hatalmasnak nem mondható, de azért szép mennyiségű könyvkupachoz, melyet a szekrényemen és amellett tartogattam. Rengeteg könyvet elolvastam, de ahhoz, hogy jelenleg megértsem mi mindent kéne csinálnom, úgy voltam vele, hogy ideje előröl kezdeni. Mivel polipszabású lényről van szó, így egy tengeri állatokról szóló tudományos könyvet vettem először kézbe és a fejlábúak családjának néztem utána.
~ Szóval… Fejlábúak…. Octopédák rendje…. Octodideak családja…. IGEN! Hapalochleana nem!  Ezaz.. – ujjongok magamban, hogy viszonylag gyorsan megtaláltam a lényt, majd elkezdtem olvasni - Hm… „A kékgyűrűs polip teste nagyjából 14-20 centiméter hosszú, testét kékszínű pettyek tarkítják, melynek színe és mérgező hatása, a benne élő baktériumoknak köszönhető. Mérge roppant veszélyes, bár csípése viszonylag fájdalommentes a mérgezés tünetei szinte azonnal jelentkeznek. A kékgyűrűs polip mérge idegméreg, ami zsibbadást, látászavart, beszédzavart és bénultságot okoz. Ha nem jut gyors orvosi segítséghez, az áldozat néhány percen belül teljesen megbénul, elveszti eszméletét és meghal szívrohamban, vagy az oxigénhiány következtében. A méregnek nincs ismert ellenszere, a mérgezés okozta „sokkot” csak mesterséges lélegeztetéssel lehet féken tartani, vagy orvosi ninjutsu segítségével, eltávolítani a szervezetből. A méreg tetrodoxint, hisztamint, triptamint, oktopamint, taurint, acetilkolint és dopamint tartalmaz.”
Ez állt röviden összefoglalva a könyvben, mely sok egyéb kérdést is felvetett. Persze egy-két dolgot azért megmagyarázott a könyv (mint például a Tetradoxin vagy a Neutroxin jelentése), de a többi dolgoknak azért utána kell majd járnom. Természetesen ez volt a könnyebbik része a dolognak, hisz ennyit bárki meg tud tenni szimplán olvasással, de ahogy könyvet váltottam és elkezdtem olvasni a következő könyvet, már jóval… bonyolultabbá vált a helyzet.
- „A mérgekkel rendelkező, de méregfoggal nem rendelkező lények mérgét általában két módon vonják ki az élőlényből. Az egyik módja, hogy az állatot lehűtve, turmixolással vagy egyéb módon iszapszerű, folyékonyabb halmazállapotba daráljuk. Az így keletkezett anyagot utána ajánlott átszűrni, hogy csakis a folyékony lé maradjon fenn, így kiszűrve az esetleges nagyobb darabokban lévő belsőséget és húsdarabokat. A már átszűrt folyadékhoz öntsünk közel 1:1 arányban nátrium-kloridot, avagy hétköznapi sót. Megjegyzés: a só aránya változó. Az így létrejövő keveréket jól keverjük össze és hagyjuk pihenni. A só arra szolgál, hogy magába szívja a toxinokat, amit később membránozással kivonhatunk a sóból. A membrán kiválasztásakor figyelnünk kell annak méretére és szűrőképességére. …”
Ez volt az a pillanat, amikor így hirtelen lefagytam egy pillanatra. Először nem igazán voltam biztos abban, hogy mindent jól olvastam, így hát pislogta, párat és úgy döntöttem újra olvasom az egészet. Azonban be kellett látnom… hogy nem holmi félreolvasás volt a dolog mögött… hanem jószerével nem értettem belőle semmit. Tanulékony vagyok és értek pár dologhoz, és bár viszonylag értettem mire gondol a könyv… de ez… ez valahogy túlmutatott azon, amit szerintem képes lettem volna csak úgy megcsinálni mindenféle segítség nélkül. Bár elgondolkoztam azon, hogy végül megcsinálom ezt a variációt, de végül elvetettem a gondolatot. Túl veszélyes. Végül inkább csak átlapoztam a következő oldalra és tovább folytatom az olvasást.
- „A másik megoldás, bár viszonylag könnyebb, nem feltétlen veszélytelenebb. Amennyiben az állat érintéssel juttatja az áldozatba a mérgét, úgy nedvszívó hatású anyaggal képesek vagyunk az állatból kinyerni a mérgét. Ez a folyamat azonban lassú és nem túlságosan effektív. Az így kinyert méreg bár minden bizonnyal tiszta, a nedvszívó anyag a méreg egy részét akaratlanul is elnyeli, így az állat mérgének csak egy részét vagyunk képesek kinyerni. Fontos, hogy viseljünk vastag, saválló gumikesztyűt a folyamat elvégzésekor, a mérgek bőrünkbe való bekerülésének elkerülése végett...”
A fejezet végül végéhez ért és már egészen más téma indult meg, így úgy voltam, hogy ennyi információ egyelőre elég lesz, hisz lényegében volt egy olyan információ morzsám, amivel képes lehetek, kinyerni az állat mérgét. Bár napon belül végül meg is érkezett a várt védő felszerelés és miután magamra öltöttem a ruhám és beléptem az laboratóriumba (miután megkaptam az engedélyt a morcos ügyintézőnktől), neki is láttam a dolognak. Amíg vártam a ruhámra, addig át tudtam gondolni a dolgokat, így mikor a dolog elé kerültem, így volt már tervem. Az állat csípő fogai is tartalmaznak némi mérget, de ahogy értelmezem, úgy az állat leginkább a gyűrűk menti méregzacskókból kéne kinyernem a mérget. Ez azonban eléggé veszedelmes munkának fog tűnni, de talán jóval biztonságosabb annál, minthogy nekiálljak a kéncsövekkel ügyeskedni és esetleg megfulladjak az esetleges elgázosított méregrészecskéktől. Nem lenne valami boldogító halál. Mindenesetre felhúzom a kémikus védőfelszerelésem kesztyűstől, maszkostól, mindenestül, ám ahogy belenézek a terem falába szerelt tükörbe, azért kénytelen kelletlen azért elnyomtam magamban egy mosolyt. Nagyon nevetségesen néztem ki ebben a pufajka ruhában. Alapjáraton is elég fura ez a ruha, de valahogy ráad ez a mini kiszerelés, hisz ez a ruha ténylegesen rám lett szabva. Mindenesetre nem most van itt az idő, hogy elszórakoztassam magam… hisz ha nem figyelek, könnyen komoly bajom származhat belőle. Éppen ezért el is komolyodok és óvatosan megközelítem a hűtőládát, melyet már előzőleg előkészítettek nekem és határozott mozdulattal lekapom a tetejét. Óvatosan belekukkantva meg is pillantom a várt állati tetemeket. Vagy tucatnyi kékgyűrűs polip „úszkált” élettelenül hevert a láda alján. Az egyik ilyen példányt óvatosan ki is vettem és az előttem lévő fémtálcára fektetve neki is kezdtem a méreganyagok kinyerésének. Különleges szűrőpapírral végeztem a feladatot, mely hasonló műveletekhez lettek elkészítve… elvileg. Óvatosan lefedtem a gyűrűt és finoman rányomtam. Alapjáraton akár végig is simíthattam volna, de féltem, hogy a papír esetleg véletlenül elszabom és kárba megy. Már így is eléggé felbosszantottam már gondviselőmet, nem örülne annak, ah, még megtudná, hogy pazarlok is. A membrán enyhén elszíneződött, ahogy az a méreg szépen lassan átitatta az anyagot. Végül a tartó edény felé rakom és kicsavarom finoman a mérget. Szörnyű volt nézni, hogy több perce szenvedek, és alig valami facsarodik ki a szövetből. De nem volt mit tennem, folytattam a méreg kinyerését, mely lassú és precíziós feladatnak bizonyult. Meglepő, hogy a kezem nem remegett és a fejem is végig tiszta volt. Mivel már megtapasztaltam a méreg hatását magamon, az ember azt hinné, hogy komoly aggodalom járna át, de mivel bíztam a saját képességeimben, úgy tűnik egyáltalán nem aggódtam a következmények miatt… vagy, mert úgy éreztem nincs mit vesztenem semmit… maximum az életemet, de az úgyse érdekel senkit se igazán. Végül eljött az idő, hogy a gyűrűk menti méregmirigyek kiürültek, így kénytelen voltam a csőrét is megfejni. Ez már valamivel könnyebb, bár semmivel se kényelmesebb feladat volt. A csőrét megfogva az állatnak fogtam és ráharaptattam az üveg szélére, ahonnan lassan folyni kezdett a méreg. Nem volt túl sok, mennyiség ügyileg hisz az állat maga már halott volt, így a méregtermelése kevés volt, de jóval több mérget bocsájtott ki innen, mint az gyűrűk közeléből. Nem véletlen, hisz alapesetben a gyűrűk nem bocsájtanának ki mérget, de mivel megkértem a beszállítókat, hogy kicsit sózzák be az állatot érkezés előtt, a só végül kinyerte a bőrükön keresztül a mérget, amit lényegében leitattam az állatról. Nagyjából fél órámba telt az első állatot megfejni, így összességében és kissé megfáradva rakom félre az állat tetemét. Kissé megfáradva dőlök neki a falnak és bár jó lenne megtörölni a homlokomat, tudom, hogy nem lenne szerencsés. Végül miután szusszantam egyet, máris indultam, hogy megfejjem a következő „Pácienst” is… meg a következőt, meg a következőt… meg a következőt. Mire eljött az élj, kimerülten zuhantam az ágyban. A labort szakszerűen (vagy legalábbis amennyinek annak tartom) kipucoltam és a kinyert mérget is elzártam biztonságosan. Végre… kész vagyok. A védőfelszerelésem már a labor öltözőjében levettem és miután vagy fél órán át suvickoltam magam a zuhany alatt, megfáradva végre aludhatok is. És jól esett az alvás, az egyszer biztos. Alig hunytam le a szemem, máris elnyomott az álom… üres… és álomképektől mentes álom, mégis arcomon apró mosoly pihent… hisz végre… talán én is hasznossá válhatok.

//UI1: Amennyiben ilyen lehetséges a mérget egy különleges tartályban tartanám IC, ha birtoklom a mérget. A tartály maga egy forgószivacsos kis fiola formájú tartó, aminek a nyílásába, ha belenyomom a senbont, értelemszerűen bemérgezi nekem. //

//UI2: Amennyiben a méregtanulás engedélyezett, szeretném megérdeklődni milyen áron és milyen mennyiségben (senbonra számolva) vagyok képes előállítani a mérget. Elolvasást és ellenőrzést köszönöm //