Hamacho Yoshitaro

**Hamacho Yoshitaro** Szer. Dec. 18 2019, 17:09

.::Tanulás::.

Kiválasztott technika:

[ltr]Hien: Kaizou no Iki (Formázás útja)[/ltr]

[ltr]Ha valaki csak a fegyverbe vezetett tiszta chakra formázásával törődik, sokkal élesebb, erőteljesebb, és főként nagyobb, akár különleges alakot öltő chakrafegyvert nyer a technika alkalmazásakor.[/ltr]

[ltr]A Hien ilyen téren való legmagasabb specialistái a Vas Országának szamurájai.[/ltr]

[ltr]Besorolás: C[/ltr]

[ltr]Chakraszint: 200[/ltr]

[ltr]Megjegyzés: Samuraioknak 100 Chakraszinttől Tanulható[/ltr]

1. Fejezet: A Kard útja

Egy igazán felhős napra ébredtek a Felhők Közt Rejtőző Falu lakói, ami a település nevéből nem lehet igazán meglepő. Nem is volt ezzel semmi különös, maga a nap sem volt különös, egy egyszerű nap volt ez, mint a többi. Pont ezért volt mindenki hálás érte: egy olyan nap, amikor nem háborúba kell kell menni, egy olyan nap amikor nem hall az ember borzalmakat a határon belülről vagy túlról. Igen, ez egy nyugodt, borús nap volt mindenki számára.

Yoshitaro a főutcán sétált: ruházata a szimpla fekete pulóvere hozzá illő fekete nadrággal, hátán ott díszelgett családi Katana-ja, tenyerei fáslival bekötve. Jobb keze a vállán pihent, melyből egy fehéres szatyor lógott a hátára. A kicsit hűvösebb idő miatt látni lehetett, hogy a szatyorban lévő dobozka még gőzölög és elég finom illatot árasztott.

Elkanyarodva balra, a Ninja Akadémia edzőterei felé vette az irányt. Kora reggel volt, talán 7-8 körül, ami azért fontos, mert a legtöbb diáknak ekkor még javában folyik az elméleti oktatás, így a pályák szinte teljesen üresek. Némán haladt célja felé, fejéből a gondolatok szinte teljesen elszálltak, csak a kellemes üresség maradt. Nem is akart gondolni semmire és senkire. Jól esett most számára a magány.

Jó pár évvel ezelőtt mindig tudott valakivel edzeni: fiatalkorában bátyjával; Genin-ként a csapattársaival; Chuunin-ként akkor barátnőjével, Fujishima Hana-val; ám Jounin-ként most magára maradt. Egy ideig edzett saját klónjai ellen, de rájött hogy tanulni önmagadtól nem tudsz már semmit, mert minden tudást és tapasztalatot másoktól fogsz szerezni. Egy klón nem való erre.

Betért az edzőterek épületébe, aláírta a szükséges papírokat, majd egyenest az egyik kerítéssel elkerített salakpályára kocogott. A legközelebbi pad szélére lehelyezte ételes csomagját, majd elkezdett köröket futni, felülés, fekvőtámasz, a szokásos bemelegítési rutint.

Aztán előhúzta hátára helyezett kardhüvelyből családi Katana-ját és beállt egy fejfölé tartott támadó pozícióba. Először csak elkezdett vágásokat intézni a szélbe, egy láthatatlan ellenfél ellen. Jobb-lentről egy bal-fentre való vágás, ezt követte egy vízszintes vágás, egy forgás s egy határozott előrelépés, végezetül egy fentről-lefelé történő vágás. Ezeket a mozdulatokat újra meg újra elismételte, először csak szimplán a vágásokat, majd a Hien // Száguldó Fecske technikát alkalmazva Szél Elemmel átjáratott pengével folytatta tovább a gyakorlatot. Egy negyed órája csinálhatta a folyton ismételt mozdulatokat, de nem állt le velük. Ezúttal megpróbálta a nemrég megtanult technikáját is belevinni, a Hien: Godai no Iki // Száguldó Fecske: Természet Útját. Behunyt szemmel folytatta a mozdulatokat. Érezte, ahogy a szél lágyan körbefonja kardját és minden egyes csapással a levegő nyomása megborzolja a haját. A folyamatot elkezdte felgyorsítani, egyre gyorsabban ismételte a lépéseket, mire egy recsegő hangot hallott és ijedten pattantak fel a szemei. Annyira belemerült az edzésébe, hogy a folyamatos előrelépéssel a salakpálya másik végére csúszkált és az ott lévő egyik faágat lecsapta, noha az az ág csak egy-két méterre volt tőle.

-Basszus...- vakarta meg a fejét.

Nem számított rá, hogy ilyen távlatból levág egy fa darabját. Értetlenül megvakarta a fejét, majd éppen lehajolt a vastag faágért hogy valahol a "gazdája" mellé földbe szúrja, mire egy rekedtes köhögést hallott maga mögül. Érdeklődve megfordult és egy idős férfit vélt felfedezni a padon.

-Szép vágás volt.- mosolygott egyet.

Az őszes hajú és szakállú úr nem volt se magas se túlsúlyos, erősen látszódtak rajta az öregedés jelei, ám ennek ellenére erős izmokkal büszkélkedhetett. Ami talán még inkább látnivaló volt rajta, az a sok színes és többféle méretű kard a hátán és a derekán rögzítve.

-Köszönöm.- válaszolta hősünk, mire elengedte a faágat s kiegyenesedett.

Az idős férfi nem zavartatta magát, csak bámult maga elé, mintha mi sem történt volna. Egy ideig csendben álltak mindketten. Yoshi visszasétált az eredeti gyakorló pontjához, a kardot újra maga elé emelete és elkezdte az ismételni a mozdulatokat. Szeme sarkából figyelte az öreget, aki ugyan úgy csak ült és nézte őt. A gyakorlatot csinálta még egy darabig, majd hezitálva megállt és az ismeretlen felé fordult.

-Elnézést, segíthetek valamiben?- törölte le az arcáról az izzadtságcseppeket pólója segítségével.

A férfi továbbra is csak némán bámult rá, majd vett egy mély levegőt és kifújta.

-A testtartásod túl merev, a lábaid legyenek picit szellősebben, ugrásra készen. A markolatot csak a csapás előtti pillanatban szorítsd meg jól, hogy a lendület ne vesszen el.- mondta maga elé, mintha csak egy listát olvasna.

-Mi? Maga most kioktat?-

-Még az is lehet.- mosolyodott el az öreg s a narancshajú férfihoz lépet.

Az ismeretlen utazó elkezdte körbejárni őt, akár egy keselyű és árgus tekintetekkel pásztázta, majd elégedetten hümmögött egyet.

-Rendben, kezdetnek nem rossz.- bólogatott lecsukott szemmel.- Kezdjünk is neki.-

-Minek kezdünk neki?- nézett rá Yoshi kérdően, láthatóan teljesen el volt veszve.

-Azt kérdezted oktatlak-e? A válaszom a "talán"nal megegyező válasz volt, amit azóta módosítottam egy igenre. Van kérdés vagy kezdhetünk végre?- nézett rá szigorúan.

-De...Mi...Valaki felkérte, hogy tanítson? Ki vo...- kezdett volna bele, de az idős férfi csak suhintott az egyik kezével az arca előtt, csendre intve.

-Ostoba kérdés. Ostoba kérdésre pedig nem válaszolok. Van kérdés?- nézett rá szigorúbban.

-Nem!- vágta rá gyorsan.

-Reeemek, remek! Kezdjünk is. Látom van jártasságod a Hien stílusban és mint az előbb láttam, az Elemek Útját is már akarva-akaratlanul elkezded használni. Ez jó, nagyon jó. Tehetségre vall. Megtanultad az elemeket irányítani, de vajon a formázás terén is van-e gyakorlatod?- emeli föl kérdően a szemöldökét.

-Hát...Van olyan technikám, amivel egy nagyerejű gömböt kell formáznom...-

-Aham...- látszódott rajta, hogy nem nyerte el a tetszését a válasz.

-Gyűrűkkel.- tette hozzá.

-Hmmm.- itt már meglátszódott az érdeklődés.

-Hármat is egyszerre!- vágott fel egy picit Yoshi.

-Hmmm!- lepődött meg a férfi. - Nem rossz, nem rossz, de nem igazán bonyolult forma. Tartsd maga elé a kardod.- s hősünk már emelte is a pengét maga elé. -Kezdjünk egy könnyebbel: próbáld körbevonni a kardodat Chakrával, de ne bele a kardba mint egy elemi ötvözésnél, hanem köré! Alkoss egy burkot rá. Ez nagyon fontos!- fejezte be, majd összefonta ölbe a kezeit és türelmesen várta az eredményt.

Az elején eléggé kérdően állt az egész technikához és jó ideig csak próbálgatta a fent említett technikát véghez vinni.

~Minek burokba helyezni egy kardot? Nincs semmi értelme. Egy kardnak nem kell burok, hisz az egy támadó eszközöm. Eltompítom vele a vágást. Vagy csak a nyers erő miatt kellene ez a forma? Mintha egy buzogánnyal csapnék le?~ értetlenkedett magában.

Az elmúlt negyed óra azzal telt, hogy megpróbálja a Chakra-ját a kard köré vonna és egy látható, fizikai burokba helyezni. A gömböknél ez egyszerűnek mondható, a gyűrűknél viszonylag nehezebb, na de egy kard teljes alakját körbevonni Chakra-val? Teljesen más. Egy kardnak ívei vannak, kanyarulatai, apró bemetszések. Határozottan több odafigyelést igényel, mint egy labda megalkotása. Hosszú percek teltek el, mire sikerült a kardot Chakra-jával körbevenni és stabilan meg is tartani. Volt pár esett, mikor annyira körbevonta Chakra-val a fegyvert, hogy elkezdett beleremegni és szinte "kirobbant" a kezéből az erő hatására. Ezúttal nem. Határozottan tartotta maga előtt a fegyvert, miközben a Chakra benne alig láthatóan láva lámpaként lüktetett a fegyver körül. Valamiért igen megnyugtató látvány volt.

-Nem rossz, nem rossz, de még mindig nem az igazi. Most hogy sikerült körbefonnod a fegyveredet Chakra-val, jöhet végre a formázás is!- mosolyodott el lelkesen.

-Micsoda? Formázás? Hát ez mi akkor?- morgolódott.

-Na. Ostoba kérdés. Ostoba kérdésre nem válaszolok, mondtam. Csináld végre.- nézett megint szigorúan hősünkre.

Hősünknek már kezdett kicsit töke lenni a parancsolgatásból, ráadásul egy idegentől, de valamiért ismerős volt számára a férfi. Nem maga az egész ember, csak az arcvonások voltak valahonnan nagyon ismerősek. Valahonnan a múltjából...

Megpróbálta elűzni a fejéből ezeket a gondolatokat és folytatta a gyakorlatot. Most már nem volt elég csak körbevonni az adott tárgyat egy Chakra-burokba, meg is kellett azt jobban formázni, hogy rendesen egy kardra hasonlítson.

Ahogy már az ötvenedik alkalommal próbálja megformázni a penge alakját, ami a többihez hasonlóan ugyan úgy felbomlik, lihegve néz maga elé.

-Nem könnyű, igaz?- mosolyodik el a bajsza alatt a férfi.

-Nem. Nem az.- vette egy mély levegőt a tüdejébe, majd újra próbálta.

Minden egyes próbálkozással egyre jobban meg tudta formálni a kardot körülvevő Chakra-burkot, de ez egyre több koncentrációt igényelt. Az időt már nem is figyelte, teljesen lekötötte a technika megtanulása. Kezdett ráérezni a formai manipuláció lényegére. A Chakra olyan, mintha egy slagot fognál a kezedbe: nem elég csak megtartani, úgy kell folyamatos mozgatnod, hogy a benne lévő víz ne folyjon ki feleslegesen, ha pedig túl sok vizet nyomatsz a csőbe, a slag elszabadul és minden lepocsol.

~Formázás és Chakra irányítás. Formázás és Chakra-irányítás. Formázás és...~ mondogatta magában, ahogy újra és újra előhívta a lágyan fénylő pengét.

Már nem is számolta hányszor idézte meg újra meg újra a pengét, mire a "mester" megragadt a karját.

-Ez az Yoshitaro! Ez már jó lesz!- mosolyodott el újra az öreg.

Hősünk észre sem vette, hogy sikerült a monoton gyakorlat közepette létrehoznia a technikát. Ámulattal nézte, ahogy a Chakra-burok szinte egy megnagyobbított mását mutatta a pengének, mégis láthatóan élesebbnek tűnt. Enyhén zihálva csodálta alkotását, majd szépen lassan elengedte a fókuszt, ahogy a Chakra formája lassan szétoszlott a semmibe. Mindketten helyet foglaltak a legközelebbi padon.

~Ahhh, fene...Annyira elvoltam az edzéssel, hogy kihűlt az ételem...~ bánkódott magában, majd az idős úrra nézett, aki továbbra is csak maga elé bámult a semmibe.

-Ki maga? Ismerem esetleg, mert a nevemet biztos nem árultam el magának.- nézett rá hősünk, majd a pálcikát elővéve elkezdett a kihűlt tésztából falatozni.

-Hm. Végre egy okos kérdés.- mosolyodott el huncutul az öreg.- Azt is mondhatnám, hogy elég híres vagy már önmagadba is, Felhők Narancssárga Villáma. Vagy nevezzelek az előző Raikage öccsének? Esetleg a Hamacho-klán vezetőjének?- s úgy tett, mintha keményen gondolkozna, végül csak kuncogott egyet.

Bár ez a kuncogás, inkább szomorúnak hatott a vége felé.

-Ismerlek. Bár nem személyesen.- majd vett egy mély levegőt és a Jounin szemébe nézett.- A nevem Ryujin. Ranaku Ryujin.-

Yoshi egész teste megfagyott. Kezei remegni kezdtek és az azokban finoman elhelyezett étkező pálcikák halk puffanással estek a poros talajra. Feje szinte már robotosan, szakadozva a férfi felé fordította olyan arccal, mint aki szellemet lát. Ez akár egy pontos hasonlat is lehetne, a múlt szelleme. Ranaku. Ranaku Hiien a Genin társa volt, mikor még Konoha-ban tanult. Még a Chuunin-ná avatás után is tartották valahogy a kapcsolatot -főleg hogy mind Hiienben és Hana-ban is egy démon lapult meg, a volt Genin társ pedig segített a lánynak a szörny irányításával-, aztán eljött az az ominózus nap. A nap, mikor Hamacho Yoshitaro-t kimenekítik az Akatsuki markából és végül Hiien feláldozza magát, hogy egy végzetesnek tűnő csapást mérjen az egyik Vörös Felhő tagjára. A narancshajú férfi szája résnyire nyílik és próbál szavakat formálni, de nem jön ki hang a torkán.

-Engedd meg ennek az öreg embernek, hogy elmeséljen egy történetet. - s ujjait maga előtt összefonja, majd a távolba réved.- Akkoriban nagyon nehéz volt a családunknak a... sötét titkunk miatt. A fiam nem lett Ninja, megpróbált egy tisztességes kovácsként egy családot felépíteni. Sikerült is neki. Aztán történtek a háború előszelei, az országok egymást szúrták hátba és azok az apró országok, akik megpróbáltak kimaradni belőle, jártak a legrosszabbul. Csak egy zsivány csapat volt, akik kihasználták a zűrzavart. Fegyvert akartak lopni valószínűleg, de kitudja. Annyi biztos, hogy AZ előtört belőle és lemészárolt mindenkit. Mindenkit, kivéve a kicsi Hiien-t. Aztán a szörny tovább tombolt, haladt tovább faluról-falura, majd harmadnap sikerült utolérnem és végeznem velem. Bár egyáltalán nem volt már az én fiam...mégis annak tekintettem a legvégsőkig és megpróbáltam elhitetni magammal, hogy a legjobbat tettem ezzel. - hangja megcsuklott egy pillanatra, majd folytatta.- Megpróbáltam az unokámat felnevelni a legjobban, ahogy képességeim engedték. Megpróbáltam a démonról tanítani, megfékezni benne. Rettegtem, hogy vele is ez fog történie, de nem. Hallottam felőletek, Onoki-ról és Yoshitaro-ról, akiket folyton idiótának nevezett, de...- s elmosolyodott.- ...az írásából folyton azt sugárzott, hogy boldog. Megkönnyebbültem. Aztán megkeresett és hajthatatlan volt azzal kapcsolatban, hogy gyógyírt keressünk erre a dologra. Én tudtam jól, hogy ezeknek csak egy gyógymódja van: a halál. De ő...tényleg hajthatatlan volt. Megoldást akart keresni. Mesélte, hogy ennek a Yoshitaro-nak a barátnője is hasonló démonnal rendelkezett. Megpróbált segíteni, adott egy kardot neki, ami képes valamilyen szinten féken tartani a szörny tombolását és fókuszálni az erejét. Egy éjfekete, tüskékkel teli penge. Azt a kardot neki készítettem, mégis odaadta másnak...- megint elcsuklik a hangja.- Aztán...- Yoshi érezte, hogy küszköd a szavakkal.- Aztán annyit hallok egy nyomoronc futártól, hogy meghalt valami küldetésen. Semmi indok, semmi magyarázat. Milliószor próbáltam a Medvék Országának vezetőjével beszélni, senki sem tudott vagy nem akart információt adni nekem. Ezután Konoha-ba költöztem és onnan próbáltam információt szerezni. Végül kutakodásomat az ANBU osztag szakította félbe, azt hitték valami rosszban sántikálok. Jött a háború, engem pedig a cellámba hagytak. Aztán mikor végre elengedtek, annyit mondtak, hogy keressek meg egy férfit. A Felhők Közt Rejtőző Faluban találom meg, az egykori társát, Hamacho Yoshitaro-t. Így hát...leszarva az egész mindenséget, idesiettem, a háborútól megtépázott földeken át, hogy itt legyek végre és feltehessem a nagy kérdést...- majd Yoshi felé fordult és egy hirtelen mozdulattal megragadta mindkét gallérját és magához húzta.- MI. TÖRTÉNT. AZ. UNOKÁMMAL?!- kérdezte dühtől fűtve, miközben könnyek potyogtak az arcáról a kiszáradt deszkapadra.

A Jounin szóhoz sem jutott. Lábai teljesen földbe gyökerezett, teste minden egyéb porcikája remegett az undortól. Az undortól, amit önmaga felé érzett. Egy hős? Nevetséges. Egy zsák szánalom, aki nem volt elég ereje megvédeni bajtársát. Ezt gondolta most Yoshi magáról.

-...nálom...- kiszáradt torkából és könnyező szemei miatt nehezen jöttek a szavak, szóval nyelt egy nagyot és erőt vett magán. -Nagyon...Sajnálom...Kérem...- lágyan megfogta az öreg remegő kezeit és eresztésre bírta.- Kérem...Kövessen. - majd az enyhe sokktól lassan, de határozottan elindultak.

Egy negyed óra volt, míg elértek a Hamacho-birtokra, onnan pedig egy újabb 10 perc volt, míg leértek a sziklaszírt aljára. Oda, ahol a szikla magasságából folyó apró folyó földet ér és egy szép tisztássá alakul. Egy idilli hely volt, tele cserjékkel, virágokkal, még a madarak csiripelést is lehetett hallani. Az egész közepén, a pataktól nem messze pedig ott volt egy alig fél méteres kőlap, aminek egy részét már belepte a moha. A kőba az alábbiakat vésték.

Itt nyugszik Hiien Ranaku,

Ki szörnynek született,

Mégis hősként halt meg.

Az öreg lassan megfogta a sírkőt és csak bámult rá. Hősünk ajkai megremegtek és elkezdett beszélni. Elmesélte minden kalandját Hiien-nel, az elsőtől az utolsóig. Semmit nem hagyott ki. Csend ülepedett le köztük, csak a kabócák ciripelését lehetett hallani.

-Köszönöm...- s lassan felállt.- Köszönöm, hogy ennek a vénembernek békét tudtál hozni a lelkébe.- s megtörölte szemeit, majd megfordult és Yoshi-hoz sétált.- Ne emészd magad többet rajta. Hiien tette, amit helyesnek látott. Tudta jól, hogy előbb vagy utóbb, a szörny átveszi felette az uralmat. Tudod, egy férfi nem sok mindent dönthet el a mai világban. Ő járja az útját, de nem mindegy honnan indul. Az sem, hogy az élet hová viszi. Egy férfinak az életben egyetlen egy, igaz és mindentől független döntése lehet az életben. A Kard Útja ez. Ez pedig az, hogy hogyan kíván meghalni. Ő pedig...- majd visszafordult a sír felé.- ...a magány és a sötétség helyett, a barátokat választotta. Ennél szebbet nem is kívánhatott volna egy elátkozott személy.-

A narancshajú férfi szemeiből csak úgy potyogtak a könnyek, amiket megpróbált gyorsan letörölni. Mindkét lélek számára ez egy fontos pillanat volt, így hagytak mindkettőjüknek időt a "regenerálódáshoz". Elkezdtek beszélgetni...

-A kard? Az továbbra is Fujishima Hana birtokában van szerintem. Bár ő vele már évek óta megszakadt a kapcsolatom. Nem tudok ebben segíteni.- válaszolt kérdésére.

-Sebaj. Majd megpróbálom megkeresni valahogy...- morgolódott magában az idős úr.

-Sok sikert hozzá. Marad még a városban?- kérdezte akaratlanul is hősünk.

-Meglehet...- szívott egyet a friss levegőből.- Egész jó itt a levegő és a derekam se fáj annyira.- mosolyodott el nyújtózkodás közben.

A két férfi elköszönt egymástól, megbeszélték tartják még a kapcsolatot egymással.

Ez egy nem szokványos nap volt.

Ez egy jobb nap volt.

**Uchiha Kagami** Vas. Jan. 05 2020, 18:19

Szervusz!

A tanulásodat elfogadom. Szépen felépített, a kellő problémákra megfelelően reflektál, a követelményeknek szintén megfelel. Jutalmad +7 chakra.

Kagami

**Hamacho Yoshitaro** Szer. Feb. 03 2021, 13:05

#2 Tanulás

Ninpou: Kusari no Chakra // Ninja művészet: Chakra Lánc

A használó egy speciális pecsétet helyez le egy szilárd felületre, megjelöli azt, hogy később egy másik technikával kombinálja. A pecsét addig aktív marad, míg a használó meg nem szünteti a technikát vagy a pecsét/felülete meg nem sérül. A teljes kapcsolat érdekében szükséges egy második pecsét, ez lehet tenyéren vagy akár egy másik szilárd felületen. A két pecsét között jön majd létre a lánc, ami bevonz egy testet vagy akár összetart két dolgot. A használó által létrehozott chakra-lánc a tenyeréből - vagy más lepecsételt felületből - indul ki, ami aztán összekötődik egy fizikai vagy saját chakra által létrehozott felülettel. Tulajdonképpen egy A és B pont közötti látható összekapcsolódás. Nem összekeverendő a Homok Falu bábmestereinek technikájával, hiszen ott a fonal eleve alig látható és nagyon precíz mozdulatokra is képes (akaratuk szerint mozgatják a fonalat), de ennél a technikánál ez nem lehetséges. A technika hossza függ a beleadott Chakra mennyiségtől és feloszlik, ha a használó már nem áldoz rá több Chakra-t, elfogy a pecsétből a Chakra vagy ha egy Chakra Pengével elvágják.

Típus: Kiegészítő/Ninjutsu

Szint: A

Chakraszint: 550

[+ Sai engedélyével megtanulhatom a Genjutsu Kai-t, mivel anno emlékezetem szerint megtanulta már a karakterem, de nem tudtam bizonyítani, így kompenzálás képen egy kaland vagy tanulás alatt kijátszhatom a technika elsajátítását.]

Feloldás // Genjutsu Kai

A technika segítségével a ninja képes lehet arra, hogy a Genjutsu technikák zömét a Genjutsu felismerése után megszüntesse.

A technika metódusa igencsak egyszerűnek hangzik, ám ennek ellenére a kezdő ninják számára nehézséget okozhat az elsajátításuk: a jutsu lényege, hogy a használónak meg kell állítania a saját chakraáramlását.

Egy Genjutsu úgy jön létre, hogy a használó a célpont chakrahálózatába juttatva saját chakráját, képes lesz manipulálni az áldozat érzékeit, így ha a Genjutsut elszenvedő megállítja a saját chakraáramlását, azzal kirekesztheti a testébe lopódzott idegen chakrát, így pedig a Genjutsu is megszűnhet.

Ám ha az áldozat sokkal gyengébb, mint az illúziót létrehozó személy, - például: az elszenvedő alany D szintű, az illúziót létrehozó pedig A szintű és A szintű Genjutsut is használ - akkor ez a módszer nem mindig lesz hatásos, ugyanis a Genjutsu Kai-t létrehozó chakrája nem lesz elég erős ahhoz, hogy a magasabb szintű ninja chakráját kirekessze. Továbbá a magasabb, akár S szintű Genjutsuk ellen sem elég sokszor a Genjutsu Kai technika, de ez a Genjutsu típusától függ!

Ha valaki Dojutsu, vagy más Kekkei Genkai alapú Genjutsut használ, általában annak megszüntetésére sem elég a Genjutsu Kai. Ennek fényében, a Genjutsu Kai egy általános védelmet jelent: A magas szintű Genjutsu Technikák és a Genjutsu Specialisták ellen nem nyújt védelmet.

Megjegyzés: A mindenkori mesélő dönti el, hogy egy adott szituációban egy adott szintű ninja képes lehet-e a Genjutsu Kai-t sikeresen használni az ellenfele Genjutsuja ellen!; A Genjutsu Kai technikán kívül a fájdalomkeltés lehet még hatásos módszer a Genjutsuk megszüntetésére; Egy harmadik féltől érkező idegen chakraimpulzus akár egy Dojutsu által generált, S szintű Genjutsu Technikát is képes sikeresen megtörni, így ezt mondhatjuk a Genjutsu elleni védekezés legsikeresebb formájának!

Chakraszint: 55

Besorolás: D

Helyszín és időbeli elhelyezés: Gepárdok Faluja, a Szent Majomkenyérfa - Senjutsu kiképzés után

Hamacho Yoshitaro 800px_COLOURBOX40146071

Teljes nyugalom.

Ez volt az az érzés ami azóta a markában tartotta, amióta csak elkezdte a speciális edzését a Természeti Erők megismerése során. Persze tömérdek más edzést is tartogattak számára: erőnléti, gyorsaság és fürgeség "versenyek". Ám bár lehet, hogy a Gepárdok Törzse nagy reményekkel és kiemelkedő odafigyelést szenteltek rá, legtöbbször egy átlag katonaként kezelték őt: egy őrt, aki védi a határokat. Egy pajzs, amit a világuk köré emelhetnek, hogy békében élhessék mindennapjaikat. Egy lándzsa, aki megállít minden behatolót, hogy ne legyenek álmatlan éjszakáik.

Boldog volt. A szavannán töltött idő megmutatta neki, hogy mennyire is csodálatos érzés ez a minimalista élet. Alvás, edzés, étkezés és ami leginkább megragadt a szívében: a Szent Fa tetejéről megcsodálható kilátás. Bár a Seidou no Monkipanki egy szavannai erdő közepén helyezkedett el és a talaj süllyedés miatt nem sokkal emelkedett ki a többi fa magasságától, mégis terepélyessége óriási méreteket öltött. Pont emiatt lehetett tökéletesen szemmel tartani a helyet - arról nem is beszélve, hogy ki merne bemerészkedni egy vadmacskákkal teli erdőbe?

A szél lágy simogatásának és nap melengető sugarainak ölelésének végtelenig kiélvezése tökéletes délutáni programnak tűnt hősunk számára. Egyetlen látható ruhadarabb egy szakadtabb, fekete nadrág volt, aminek az alja már csúnyán megkopott és mindenhol por borította. A férfi egy vastagabb ágon feküdt és kinyúlt testé a Szent Fából kifaragott egyik bejárata mellé fektette le, kezeit kényelmesen a tarkójára helyezve élvezte semmittevését. Mellkasán még mindig ott virította az "X" alakú sebhely, amit még a napon történő barnulása sem tudja teljességgel eltüntetni.

Halk léptek ütik meg a füllét, melyeket a szél és a vastag ág alig érezhető, de annál inkább hallható recsegése miatt kicsit nehezebb volt kihallani. Az apró léptek épp megérkeznek a járathoz, mire hirtelen megállnak és mintha dobbantanának egyet.

-Háááá!- hallatszódik a kislányos ámulás.

-Meg ne pró..!- szólal fel a narancssárga hajú férfi, szemeit még mindig csukva tartva.

A következő pillanatban már csak a nyomást érzi a törzsén, ahogy becsapódik valahol a gyomorszája körül.

-Yo-bácsi! Yo-bácsi!- ugrál rajt a kis poronty.

-Agghrr…Miért kell mindig trambulinnak nézni?- s megpróbál a fekvő pozícióból felülni.

A kísérlet sikerül, ám ennek eredményeképp a vadmacska legurul a hasáról valahol a lába mellé. Nem tetszett számára, hogy elrontották a játékát, ezért bosszúból a férfi kezét támadja meg és apró fogaival próbál beleharapni – kevés sikerrel.

-Mi járatban?- kérdezi unott arckifejezéssel, miközben felemelve karját a fiatal macska a bőrére harapva lóg le róla.

-Marfnya mofdnyata szfóljnyak…- gügyögi tele szájjal.

Yoshitaro megrázza a karját, mire a Su a földre huppan.

-Ezt most újra.-

-Anyu mondta, hogy szóljak! Kész a kaja!- pattog fel s alá.

-Rendben-rendben, megyek is.- tápászkodik fel.

Amióta itt van, sokkalta jobban megismerkedett a jelképével, mondhatni a totem állatával. A gepárdok a leggyorsabb szárazföldi lények, hihetetlen áramvonalas testfelépítésük van, villámgyors támadásaikról és kitartásukról nem is beszélve. Ennyit már korábban is tudott - ami viszont most új volt számára az az, hogy ennyire klán centrikusak. A törzsfőnök, Kabondo-sama, aki egyben a spirituális vezetőjük egy alig félméteres, bottal járó idős macska. Ő az, aki folyamatosan figyeli a falu hangulatát, ő az aki indítja a portyákat, felügyeli a készleteket és segít minden apró dologban. Egy központi figura, aki nélkül el sem tudná képzelni ezt a helyet. A Szent Majomkenyérfa törzsének belső lépcsői kényelmesen ki voltak alakítva mind a vadmacskák, mind az emberszabásúak számára, ami arra enged következtetni, hogy már jártak korábban is itt Shinobi-k.

Akárhányszor egy gepárd csoport elmegy mellettük, mindannyian meghajolnak egymás előtt – legalábbis, ha először találkoznak aznap. Tisztelettel bánnak egymással, mert ismerik az élet értéket. Tudják, hogy egy élet egy egész világot jelent, nem mérhető semmivel sem igazán...

Nem kellett sok, mire leértek a lakókörzetükbe, mely a földszinttől egy picit alacsonyabban helyezkedett el az egyik oldalági gyökérben. A díszes függönyt oldalra húzva egy otthonos kis lak mutatkozott be: egy nagyobb, nappali szerű rész; egy kamra és konyha kombója; és pár hálóhely. Az lakhely belmagassága két méter körül lehetett, így néha Yoshi-nak is le kellett hajolnia, hogy be ne verje a fejét a plafonba. Óvatosan leül a nappali egyik asztala mellé és törökülésbe ide-oda imbolyog testével. Már látta párszor a helyiséget, de mindig lenyűgözik a különféle álomfogók és csontokból összeállított díszítő elemek. Maga sem tudta igazán megmagyarázni, de mindegyikben volt valami misztikus és megmagyarázhatatlan kisugárzása. Talán csak beképzeli az egészet vagy a Természeti Energiák megismerésével tényleg közelebb került az élet rejtelmekkel teli oldalához?

Hamarosan kellemes illatok csapják meg a férfi orrát, aki korgó gyomorral szimatol bele jobban a levegőbe, megtöltve üres bendőjét egy időre. Hamarosan a vélhetőleges konyha szobájából Su édesanyja lépked ki kecsesen, miközben egy botot egyensúlyozva a szájában. A bot két végén 2-2 fényesen pislákoló, kékes láncok lógtak lefele, melyek a rajta lógó tányérok egy-egy oldalára voltak összekötve. Még a narancssárga hajú Jounin számára is furcsa látvány volt az egész és szótlanul, némi tátott szájjal nézte végig a jelenetet, ahogy az anya gepárd a négy megterített helyre lehelyezi az egyiket, majd megszüntetve a technikát a láncok apró, fénylő por alakjában semmisé válik. Így ment ez amíg az utolsó tányér is a helyére került. Három tálcán egy-egy nyers borda szeletek voltak, míg a Yoshitaro-én egy nagyobb darab állati comb – lehet egy gazelláé – ízletesen kisült képe tárul elé. Az illata határozottan kellemes, bár sejti, hogy nincsen túlságosan megsózva, lát ráhelyezve pár növényt fűszerek gyanánt.

A férfi pislogva újra számolja a helyeket és kérdően Su-ra néz.

-Várunk valakit..?- kérdi és a kis gepárd leány már szóra nyitná a száját.

-Engem.- szólal meg váratlanul a megszokottnál mélyebb hangtónusú férfi.

A gyönggyel díszített madzagok hadát egy faragott bot szeli keresztül, majd megjelenik maga Kabondo mosolygós arca. Apró termete ellenére is azonnal érezhető komoly és vezetői kisugárzása, amire a Shinobi azonnal arrébb tolja magát az asztaltól és mélyen meghajol.

-Kabondo-dono!- hajt fejet előtte tisztelettudóan.- Ön is csatlakozik az ebédhez?- szegezi fel a fejét.

-Úgy ám.- lépked befele az öreg gepárd két lábán, majd szépen lehuppan Yoshitaro-val szembe.- Remélem nem zavarok?- kérdi bohókásan.

-Ugyan, dehogy, Kabondo-dono.- válaszolja.

Az étel elfogyasztása előtt a Bölcs egy rövid imát mond el, hogy megköszönje az étket, majd jóétvágyat kívánva belefognak az élelem elpusztításába. Yoshitaro két kezében megragadva a kicsit még forró húst nagyokat tépve róla tömi a bendőjét és folyamatosan gondolkodik az előbb látott technikán.

-Mui-san…- tekint a gepárd anyára. – Miféle technika volt ez az előbbi?- kérdi érdeklődve.

-Amivel az ételt hoztam be?- mélázik el Mui.- Semmi különös igazából, csak egy kiegészítő Jutsu a mindennapi ételünkhöz. Mint láthattad elég praktikus, megkönnyíti a dolgainkat az itthoni háztartásban.- majd elfordulva az asztaltól felemeli a botot és kicsit közelebb tolja a férfihoz.- Látod?- kérdi.

A bot végén ugyan haloványan, de látszódik egy bevésés, ami talán a „Kötelék” Kanji-ja akar lenni, de olyannyira girbe-gurba a fa repedezettsége, hogy az nehezen kivehető.

-Érdekes…- gondolkozik el a Hamacho klánbéli.- Meg tudnád tanítani nekem ebéd után?- kérdi, miközben egy nagyobb adag húst harap le a csontról.

-Persze, bár nem hiszem, hogy sok hasznodra válik.- válaszolja értetlenül.

Kabondo-sama sejtelmes mosolya viszont más sejtette, de nem szól semmit, ő is csak folytatja az étel elfogyasztását.

Az ebédnek lassan vége, már tényleg csak a csontok maradtak a tálcákon, amikkel leginkább csak Su játszik egy bősz háborút.

~Szeretek itt lenni…~ szögezi le egy apró mosoly kíséretben.

-Mondja Kabondo-sama, sikerült már valamit kezdeni a Szent Fa letört oldalával?- kérdi az anyagepárd, miközben egyesével beviszi az üres tálcákat.

-Nem, sajnos.- sóhajt egyet, miközben botját simogatja.- Egyelőre nem tudunk annyi dolgozót mozgatni, hogy vissza tudnánk rakni a helyére.- panaszolja el az Öreg.

-Hé! Hát itt vagyok én!- mutat magára a Jounin. -Tudjátok, hogy bármikor segítek!- vigyorog optimistán.

-Hát ahhoz te most nem lennél elég.- kuncog egy halkat.- Az a letört faág majdnem akkora, mint egy hadihajó és több tonnát nyom. A múltkori vihar egyik villámja csapott bele s az égett részek miatt nehezebb is lenne a gyógyítása. Majd’ két percig kellene ott tartani, hogy újra tudjam rögzíteni. Arról nem is beszélve, hogy a Szentély sűrűn nőt, tiltott mezejére esett, ami veszélyessé teszi bárki másnak a fa kiemelését. Egyszó..- folytatta volna a Bölcs.

-Megoldom.- jelentette ki határozottan Yoshitaro.

-Nem figyelsz rám, Yoshitaro. Mondo…-

-Megoldom.- néz mélyen a szemébe.

A gepárd törzsfőnök mély sóhajtással és fejrázással jelzi tanoncának, hogy butaságot csinál, de végül beadja a derekát.

A Szent Majomkenyérfa nedűje most is szinte hangtalanul csorgott a fa belső gyökérzetéből az óriási terem közepén lévő kútba, mely a férfi számára már-már hipnotikusnak hatott. A kút megerősített agyagból készít pereme mellé leült és egyik kezével a fejét támasztotta, miközben némán figyelte a folyadék felszínét. Már érzi…érzi a természet energiáit, ahogy egy örökös körforgásként folyamatosan itt gyűlik össze. Ez egy gócpontja a világuk mindenségének.

Apró neszt hall maga felett, valahol a távolban. Tisztában van vele, hogy Gagagigo, a Fa Olajának Őrzője árgus tekintetekkel figyeli mindazok mozdulatát, akik csak eme szentély közelébe merészkednek.

Újabb közeledő lépteket hall a narancssárga hajú férfi, ezúttal maga mellől. Tekintetét a hang irányába fordítja és Su édesanyját véli felfedezni, aki lassú kecsességgel sétál az említett férfi mellé. A nőstény gepárd a szájában tartott kis szütyőt óvatosan a földre helyezi, mire az nemes egyszerűséggel kibomlik. Egy fából készült tintatartó és egy elég egyszerűen összeállított ecset volt a zsákocska tartalma. Yoshitaro mindkettőt magához emeli és megvizsgálja.

-Ez… Szimpla Chakra Tinta.- szögezi le.

-Úgy bizony.- bólint helyeslően. -Megvan a kanji?- kérdi.

-Persze.- válaszolja Yoshitaro és felidézi magában a „kötelék” jelét.

Kettő hiányzó oldalú háromszög egymás alatt, majd három, némileg döntött függőleges pont, mellette pedig egy vaskos szár, amit két vízszintes vonal – egy rövidebb majd alatta egy hosszabb- követi, végezetül a bal oldalán egy pötty a két írásjel között s egy ág, ami a hosszanti törzsből emelkedik ki. „Kötelékek”, akár így is olvasható. Két dolog összeköti egymást, hogy együtt valami újat alkothassanak. Egyszerű, mégis megtörhetetlen varázsige.

-Hova akarod felrajzolni?- ébreszti fel a Jounin-t mélázásából.

~Hát erre…magam sem gondoltam…~ tűnődik el.

-Javaslom a mancsod…mármint kezed.- mosolyodik el az anya.

Yoshitaro bólint egyet, majd megragadja az ecsetet és épp a tintába mártaná azt, mire a nagymacska mancsai megállítják.

-Annyi nem lesz elég hozzá.- mondja. -Mártsd bele először az olajba, aztán a festékbe.- javasolja.

-Az miért másabb..?-

-Az olajjal keverve egy tartós pecsét jelét tudod magadra helyezni…mint egy tetoválás. Ezzel akár más felületeket is képes leszel megjelölni mindenféle papír nélkül! - fejti ki.

Bár az ötlet, hogy tetkója legyen kicsit elriasztja a kézre való festéstől, de jobban belegondolva igen hasznos lehet, ha azokat a láncokat bárhonnan meg tudná majd idézni.

Úgy tett, ahogy Su mamája mondta: az ecsetet megforgatva ujjai között finoman az olajba mártotta először. Tekintetét óvatosan a magasba emelte, ahol a robosztusos gyík feje éppen hogy kilógott az árnyékok adta védelméből, nyelvével pedig csapott egyet a levegőben, majd visszavonult: Yoshitaro megkapta az engedélyt. Az olajba mártást követően a speciális Chakra tintába helyezte a festő eszközt, majd pedig oda a bal tenyere felé emelte. Vett egy mély levegőt és felrajzolta a jelet. Az olajos-festékes anyag alig láthatóan habzani kezdett, majd nemes egyszerűséggel beleivódott a bőrbe és csak egy pár fokkal sötétebb bőrszínű tetoválást alkotott rajta. Ezt követte a jobb keze is, melyen ugyan ez látható hatás volt érvényben.

-Most pedig a technika neve…- majd a vadmacska finoman összeérinti két mancsát.- Ninpou: Kusari no Chakra // Ninja művészet: Chakra Lánc!- mondja ki a technika nevét.

A semmiből kékesen fénylő láncok pattantak ki a két végtag között, melynek csilingelése betöltötte a teret. Yoshitaro apróra nyitott ajkakkal csodálta a technikát. Lenyűgözte a látvány.

Aztán jöttek az ő próbálkozásai: az első pár alkalommal leginkább csak egy vastag fonalnak tűnő valami jött létre, de egyre több gyakorlással a nemrég látott láncokat is képes volt létrehozni. Bár nem volt még meg a kellő erő benne, leginkább a formai manipulációra fókuszált.

-Ügyes!- jegyzi meg a gepárd.

-Köszönöm.- hajtja meg fejét tisztelettel Yoshitaro. -Már csak egy dolgom van…- s lendületet véve magán rögtön két talpra pattan.

Az újonnan megtanult technikával újabb órákat gyakorolt, ezúttal megerősítve a technka tartósságát, majd alkonyat közeledtével pár munkás segítségével képes voltak daru módjára felcsörlőzni a magasba a villámcsapás által kiszakadt ágat s ott is tartani, míg Kabondo-sama meggyógyította a kiégett részeket, ezáltal a Szent Majomkenyérfa újra eredeti pompájában tündökölt, mindenféle beázás nélkül. Az élet visszatért normál kerékvágásba - már ha valaha is normális volt.

Hamacho Yoshitaro Images?q=tbn:ANd9GcTtYoFhdBwNuBv9pIrxtUo823nA8YXgd1n9iZev0zJcXfwxb8vnlFgCsngFK2JXK-nXlo7ko2FbXjL54GUCGZP1F4OoMepp5rtAdQ&usqp=CAU&ec=45768321

Ezernyi tücsök szonátája töltötte meg a narancssárga hajú Jounin fülgödrét, mely talán a tudatlanok számára irritáló lehet, de egy természet járta személynek egy műalkotás. Ehhez dukált a világ egyik legszebb látványa: a végtelen éjszakai égbolt, mely csillagos terítőként szelte át felettük a plafont. A telihold, mely fényességével lyukat ütött vásznon, megvilágította nem csak a környéket, hanem az egész kontinenst. Egy világos lepedő terült el a mezőkön, a fákon, a tavakon és minden élőlényen, aki kint járt az éjszakában.

Yoshitaro csillogó szemekkel figyelte ezt a lehengerlő látképet, melyet már többször láthatott, de egyszer sem tudta nem csodálni a természet csodáját. Maga sem tudta szavakba önteni, de olyan volt, mintha csak a hold hívta volna őt, le nem tudta venni a szemét. Nézte a krátereket rajta és gyermeki fantáziával tűnődött azon, vajon mik csapódhattak bele. A fehér égitest váratlanul arcot növesztett: lett két szeme, egy elnyúlt, macskás orra és körsugarából egy-egy macskafül emelkedett ki, melyek pajkosan illegették magukat. A holtsápadt szín pedig átváltott egy sárga-fekete kavalkádra…

A férfi maga is meglepődött egy pillanatra a halucinogén eseménytől, majd kis idő elteltével rájött a turpisságra: vélhetőleg Su játszadozik vele – a maga módján.

-Hogy is volt…?- tűnődik el, mire két kezét egymáshoz tapasztja, felmutatva a Tigris kézpecsétet.

Mélyen magába merült, kiűzve minden gondolatot a fejéből. Légzése lelassult és minden figyelmét Chakra-jának keringésére koncentrálta. Érezte, ahogy a szívveréssel együtt az örök erő egyszerre lüktet az ereiben csörgedező vérrel.

~Lassan…nyugodtan…~ üríti ki elméjét s csak egy pillanatra ugyan, de megszakította az áramlást testében.

~Genjutsu Kai!~ mondja ki magában a réghasznált technika nevét.

Aranylóan csillogó szemeit eltakaró szemfedőit kényelmes lassúsággal nyitotta ki és újra a fenséges látkép terült elé, ám ezúttal mellette volt Su is, aki vicsorgó tekintetével nézett a férfira. A telihold visszatért eredeti alakjába és szineibe.

-Jó trükk…- mosolyodik el Yoshitaro, ahogy hátra dől a fa törzsének, majd még egy ideig ámulattal bámulta…az Életet.

**Uchiha Kagami** Szomb. Feb. 06 2021, 16:00

Szervusz!

A terjedelem megvan, a minőség kimagasló, a kialakuló problémákra kellően reflektál, jól le van vezetve, olvasmányos. Csak így kulcsszavakban leírva, bővebben: tetszett és nagyon jó, hoztad a tőled elvárt és szokott minőséget. Kicsit a "totem" szó a stílusból kiránthatja az olvaót, azonban ezt a magyar nyelvbe átszármazott szinoníma miatt maximum "idolnak" lehetne még szóismétlés nélkül leírni és az hasonlóan ezt az érzést adná; tehát ez nem hiba, csak megjegyeztem. A képek tetszenek, nem törik meg a szöveget ténylegesen és nem csak a leírásra, hanem a hangulatra is reflektálnak. Természetesen felírhatod a technikát, ahogy a Kai-t is egyúttal, további jutalmad +8 chakra és +8 elosztható taijutsu pont.

Kagami

**Hamacho Yoshitaro** Pént. Nov. 10 2023, 02:48

#3 Tanulás

Fuuton: Saigo no Iki // Szél Stílus: Utolsó Lehelet

A használó lassan teleszívja a tüdejét és egy nagyobb, forgó levegőből álló gömböt hoz létre maga előtt, melynek nagy része hidrogénből áll. A gömb sebesen előre halad és bárki, aki érintkezik vele, az örvénybe ragadva repül tovább 15-20 métert. A technika önmagában itt fejeződik be, viszont a hidrogén hihetetlen gyúlékonysága miatt elég egy apró szikra és egy óriási robbanás kíséretében a Jutsu lángra kap és elpusztít mindent a környezetében.
Típus: Kiegészítő
Besorolás: B
Chakraszint: 380

Kézjelek: Madár, Vadkan, Madár, Vadkan, Kutya, Sárkány, Tigris

Helyszín és időbeli elhelyezés: "Ahol a part szakad..." eseményei után, közvetlen a Daimyo bejelentések követően...

~×××~

A hosszú, elnyúlt edző teremben egyedül ült. A háttérben csak a kisebb fáklyáknak a ropogásait lehetett hallani, ahogy a lángok szépen lassan megdolgozza az éghető anyagot. Térdepelve ült a szoba közepén és mellkasa fel-alá mozgott, ahogy mélyen vette a levegőt és fókuszált. Túl sok történés történt mostanában ami miatt egyre több ránc jelent meg a narancssárga hajú férfi homlokán: Bee eltűnése, Konoha ostroma, Naka átváltozott szemei, a Kirigakure-i behatolás és az Uchiha-k jelenléte, aztán most a Daimyo intézkedések...
Öklei akaratlanul is összeszorultak és sok idő kellett, mire a rángatózás alább hagyott a Jounin-nak. Jounin Hancho. Mármint volt. A híreket hallva és hogy milyen szinten bele akarnának szólni a falu életébe - egyszerűen nem tudott vele azonosulni. Hűsége mindig is Felhők Közt Rejtőző Faluhoz volt köthető, azokhoz az emberekhez akik életüket kockáztatták a harcmezőn, azokhoz akik a legnehezebb döntéseket hozták meg a biztos jövő érdekében, azokhoz akik a saját kezükkel, verítékkel építették fel újra meg újra a falujukat. S most olyanok kezébe kellene adni az irányítást egy egész harcos nemzetnek, akinek egyetlen küzdelme a kevésbé átsült rántott hús elfogyasztásában kimerül?! Hallatlan...

Teste szinte ösztönösen felállt és a nagybátyja, a hajdani Raikage edzés tervét követve egy mozdulatsort kezdett el újra meg újra "eltáncolni", amit még fiatal korában tanított meg neki mikor Genin lett. Nem valami bonyolult, inkább gyors és rugalmas mozdulatokból, mondhatni tánclépésekből állt. Egy gyors lépés előre, leguggolás, mély levegő, lassú fordulás, felugrás, majd támadó póz és előre ütés. Észre sem vette, de a mozdulatsorok követően maga körül elkezdte a szél Chakra-ját áramoltatni, mintha a széllel csak az adott mozdulat meghosszabbítása lenne. A tekintetével lopva a lángok felé nézett, melyek szinte már vele együtt táncoltak...

Miért akarják hirtelen átvenni a hatalmat a Shinobi falvak felett? Megtehették volna ezt Konoha ostroma után, vagy a háborúk kezdetén hogy még előtte megelőzzék ezeket. Miért pont most, mikor leginkább szét vannak zilálva a falvak és az országok? Persze Yoshitaro-nak is jogosnak érezhető hogy mint a jó atya megpróbálja összerántani az egészet és vasököllel irányítani, de ... akkor miért engedik el a Shinobi-kat? A volt Jounin elméje folyamatosan ezen kattogott: ha ő volna egy teljhatalommal rendelkező Daimyo, pont hogy nem akarná a Shinobi-knak- konkrétan a haderő tűzerejének nagyrészét képező egyéneknek - megadni a lehetőséget a távozásra. Miért tenne valaki ilyet?

Az edzés sorozat egyre gyorsabb és gyorsabb ütembe váltakozott. Hol egy piruettet használt, hol tigrisbukfenccel egészítette ki, miközben a légzésére próbált figyelni. Az elméjében szinte már passzívan mennek az ötletelések különféle technikák létrehozásában, bár kevéssel tudott igazán előre haladni. Az egyiket pedig éppen most próbálja újra előállítani...

... Hogy legyengítsék a falvakat. Tegyük félre az ifjúban lévő kétségeket és azt a rémálomszerű változatot, miszerint ezek mögött is az Uchiha-k állhatnak, hisz mibe telne nekik megigézni a Daimyokat valami Genjutsu-val? Azok a vöröslő, átkozott szemek, mintha maga az ördög alkotta volna őket. El kéne pusztítani őket egyszer s mindenkorra, ám ez a rejtett kis álom nem is áll annyira távol a valóságtól. Megszerezte a múltkori küldetésén egy olyan rejtett technikát, melyet anno a nagy Kekkei Genkai vadászat alatt hoztak létre. Egy pecsétet, ami elveszi az illető teljes vérvonalképességét mindaddig, amíg a használó fel nem töri. Amíg ő nem töri fel. De miért is tenné? Végre a kezében az a penge, amivel kiegyenlítheti az esélyeiket. S ha a mérleg végre vízszintesen van, akkor már csak a tapasztalat és a kitartás fog számítani...

Yoshitaro légzését próbálja egyre jobban kontrolálni és szinte már látható a Szél Chakra-jával vegyített levegő felvétele a száján keresztül, mintha csak harapni akarná szelet. Egy pózban megáll, karját hátra és behajlítva megáll egy guggoló állásban a szoba közepén és lecsillapodott lángokra fókuszál. Az összeszorított fogai között elkezdi megszűrni a levegőt és megpróbál egy sajátos anyagot használni, olyat amit szinte bárhol meg lehet lelni - hidrogént. Bár sokat utána kellett olvasni a levegő tudományos összetételének és nem volt egy kémiai zseni, de a Fuuton az első eleme, a vérében van a szél irányítása, még ha ritkában is használja. Egy színtelen, szagtalan könnyű gáz, amit a közönséges belélegzett levegővel észre sem lehet venni. Ám nem ezek a tulajdonságok érdekelték őt. Továbbra is a lángokra figyelt...

Szóval tegyük félre a baljós poszt-apokaliptikus világnézetett miszerint mindent az Uchiha-k irányítanak a háttérben. Miért engedik el a legtalpraesettebb harcosokat? Gyengítsék a falut? Talán egy hosszabb procedúra, amivel fel akarják oszlatni a Rejtekeket? Vagy az ellenség fog ezzel káoszt teremteni hogy nem lesz aki megvédje a nemzeteket? Esetleg ezzel akarják levadászni a távozó egyéneke egyesével? Bár ... az is könnyen lehet hogy ez mind véletlen - de amióta ismeri a Természet Útját Yoshitaro nem hisz a véletlenekben. Ezért is küldött ki üzeneteket az erre rátermett személyeknek, hogy végre cselekedjenek. Ha a Kage Találkozón nem sikerült összhangot kovácsolni, akkor majd azok között próbálkozik, akikben bízik.

Mellkasa és arcpofája már-már felpúposodik ahogy a nagy levegővétellel megszűri a levegőt és a Fuuton Chakra-jával megváltoztatja annak összetételét. Szemeit lassan nyitja fel és le, miközben folyamatosan a technika létrehozásán ügyködik, de érzi nem megfelelő a Chakra irányítása. Kellenek ide iránymutatók. Kézpecsétek. Szinte ösztönösen elkezdi A Fuuton technikáknál használt kézpecséteket felsorolni magába és a megpróbál egy kombinációt, de nem elég. Újfent belekezd egybe kézjel sorozatba, de nem sikerül.

A mellkasábán növekvő égető érzés azt sürgeti hogy nem lesz képes sokáig visszatartani a Chakra-t, no meg a kezdeti technika alapját. Persze újra kezdhetné majd, de ha már most érzi hogy sikerülhet neki, van annyira makacs a Jounin hogy nem hagyja abba. Nem adhatja most fel, sokáig eljutott, de a préselés nem működik. Akkor talán a forgatás..?

Egy utolsó alkalomra behunyja a szemét és elkezdi magában nem összesűrűsíteni egy pontban, helyette forgatni azt - mint ahogy az a széltől megszokott. A kézpecsétek ehhez igazítva használja fel: Madár, Vadkan, Madár, Vadkan, Kutya, Sárkány és... mi legyen az utolsó? Nem tudja eldönteni, így csak tippel és a Tigrist választja. Hirtelen megérzi, ahogy a szájában a Fuuton Chakra felgyülemlik és kitörni kívánkozik. A férfi egy hányáshoz hasonlatos módon kiköpi a besűrűsített levegőt, ami egy nagy sugarú, áttetsző szélforgatagként megjelenve száll végig a szobán.
-WUUUUHÚ..!- emeli fel magasba a kezét.

KchBOOOOM!

A hirtelen történő légnyomás növekedés a technika érintkezésével lánggal - vagy akár villámmal - egyszerűen belobban kémai hatása miatt és egy robbanás kíséretében komolya károkat tesz egy nagyobb területen. Természetesen erre csak akkor jött rá, miután a BUMM után kirepült az edzőterem kétajtós bejáratán és az egyik díszes bokor közösség közé zuhant.
-..shtaro!- csak foszlányokat hall, valaki szólítja a nevét, de a fülében lévő sípolás nem hagyj alább. - Yoshitaro!- hallatszódik egy mérges, idősebb hölgy hangja.
-Aghrr...- mászik ki a szúrós bokrok öleléséből - Tessék anya..?- kérdi fáradtan.
-Hányszor mondtam már, hogy ne robbantsd fel a környéket?! Erre van kitalálva az Akadémiai Edzőterek, nem? Ott aztán mehet a BUMM de itt nem! Nem bocsátom meg ha letarolod a kertet!- morogja és egy kezében lévő újságot jól összecsavar majd elkezdi csipkelődve megcsapdosni a férfit vele.
Hiába már lassan a 45. évét tölti, még mindig úgy viselkedik az anyja Yoshitaro-val, mintha csak tizenéves lenne és a bátyjával csináltak volna valami rosszat.
-Ne haragudj...- porolja le magát.- De tudod, még egyszer utoljára repülni szerettem volna egyet.- élcelődik a férfi.
-Jaj te...- csapja meg újra az anyja egy kicsit bánatos arccal. -Ne mond hogy utolsó. Mindig visszavárunk, ez az otthonod.- mondja kedves tekintetével.
-Tudom... de nem változtat azon, hogy mennem kell.-
-Jól tudom. Ebben a családban a férfiak egyszerűen nem képesek a fenekükön ülni...- duzzog egyet az anyja, de fia egy apró csókot nyom a homlokára.
-Ne aggódj, rendben leszek. Ígérem, meg foglak látogatni titeket amint lehetőségem lesz rá.- öleli meg anyját szorosan.
-Ajánlom is!- öleli vissza. - Meg végre elhozhatnád bemutatni azt a széplányt, akiről mindig beszélsz. Hogy is hívják? Akane?- mosolyodik el pajkosan.
-Anya! Majd ... ha itt az ideje.- jön zavarba Yoshitaro, mire az anyja egy jót kacag.
-Ohh, egyébként elfelejtettem mondani: vendéged van. A hallban vár téged.-
-Ki az?- emeli fel kérdően a szemöldökét.

~×××~

A várószoba egy díszesen berendezett, a hagyományokhoz hű marad stílusban várta a vendégeit, melyben két nagy ablak szolgáltatta a fényt. Természetesen voltak benne díszes ülőalkalmatosságok, melyen most egy sötét bőrű illető ült.
-Dar... Raikage-sama!- lepődik meg Yoshitaro a férfi láttán.- Nem számítottam magára.- lép be a szobába és tiszteletteljesen meghajol.
-Hagyjad csak, nem kell a formalitás.- emeli meg a kezét Darui, a jelenlegi Rejtett Felhő Falu vezetője.- Beszélgessünk egy kicsit. - teszi hozzá és az udvar felé mutat.

~×××~

-Tényleg ez a végleges döntésed Yoshitaro? Még a Jounin Hancho rang megléte után is?-
-Igen.- mondja ki némi hezitáció után. - Úgy érzem, ez a helyes út.- s mély levegőt véve folytatja.- Tudod jól, hogy mindig is hű maradok a faluhoz és annak épségét fogom szem előtt tartani. - majd itt maga elé tekint, szemei összeszűkülnek. - De nem tudom legyűrni magam ezt a baljós érzést. Muszáj vagyok végre tenni valamit ez ügyben és a sarkamra állni. El kell kapnom azokat, akik felgyújtották a világunkat.- majd visszaemeli szemei Daruira.
-És nem is tudom megváltoztatni a döntésed?-
-Nem.-
-Hát...- szólal meg némi szünet uitán a férfi határozott pillantását követően. - Nincs mit tenni, nem tarthatlak itt. - majd feláll és leporolja magát.
-Ne haragudj.-
-Nem haragszom én!- csapdossa meg a vállát. - Tudom hogy jót akarsz.-
-Köszönöm, hogy megérted ... Raikage-sama.- mosolyodik el.
-Óh, még valami ... - s egy pillanatra visszafordul az indulni kívánt Darui. - Ez lehet, hogy kicsit érzékenyen fog érinteni, de ... - majd narancssárga hajú férfi kezében nyom egy kisebb tekercset. - A nyomára bukkantunk a Sanbi-nak. Valószínűleg majd ha lesz végre erőforrásunk, no meg ha az új vezetés megszavazza, megpróbáljuk elkapni ... hacsak valaki nem teszi meg előttünk.- s itt kacsint egyet.
A Hamacho-klán béli még a PTSD féle visszaemlékezést pörgeti - ez volt az a démoni lény, ami megölte a bátyját, aki az élete árán is megvédte a falut. Ahogy egyre inkább elmélyül ebben a gondolatba, úgy érzi egyre erősebben szorongatja azt a tekercset.
-Vigyázz magadra, Yoshi!- búcsúzik el Darui, majd egy puffanás keretében eltűnik.
Az ifjú ott maradt egyedül a gondolataiban egy ideig és csak az újonnan szerzett információt emésztette. Tudta jól, hogy mennie kell. Egy nagy levegőt vett és egy utolsó lehelettel kiengedte minden kétségét a tervével kapcsolatban...

Ajánlott tartalom

Hamacho Yoshitaro