Fujimori Asami

Név: Fujimori Asami
Ország: Víz Országa
Rejtett falu: Kirigakure no Sato
Rang: Genin!
Szint: D
Chakraszint: ismeretlen
Kor: 12
Nem: Nő

Felszerelések:

- Kunai _ 5 db
- Shuriken _ 5 db
- Makibishi _ 10 db
- Dróthuzal _ 10M
- Szerszámok _ 1 szett  

- Ninja szandál
- Ninja fejpánt _ Kirigakure no sato
- Shurikentartó _ bal lábára szíjazva _
- Övtáska _
- Dróthuzal _ 10M
- Szerszámok _ 1 szett


Kinézet:
Asami vékony testalkatú (pontos testsúlya 31,7 kg), átlagos magasságú (140 cm), kunoichi. Szemei kissé felfelé ívelő, már majdnem mandulavágásúnak mondhatóak. Szeme színe barna. Állkapcsa kissé szögletes, mely enyhén csúcsos állban végződik. Nem elálló, korának megfelelő méretű fülei vannak, melyben nem hord ékszert. Rövid, barackszínű színű haja elöl, szemöldökét eltakaró frufruban végződik.
Általános ruházata, egy narancssárga felső, a felkarjánál kivágással, alsó peremén piros motívummal díszítve. Derekát egy széles övvel fogja össze, melynek elülső részén foglal helyet a fejpánt, a hátuljára pedig az övtáska van felfüggesztve. Normál, bokáig élő szürke nadrágot visel, standard Shinobi szandállal.

Jellem:
Nyugodt és kiegyensúlyozott kunoichi képét mutatja, aki minden pillanatban próbál helytállni és megfelelni. Valójában azonban nagyon is sérülékeny. Mindig kételkedik a döntéseiben és bár megpróbál a lehető legtöbb esetben semleges félként feltűnni, sokkal gyakrabban dönt az érzelmei alapján, mind az bármi is indokolná. Azonban ha biztos magában, szinte megállíthatatlannak érzi magát, legyen az akár elméleti vagy gyakorlati akadály. Ezek mellett nagyon nem csoda, hogy nehezen köt barátságot és enged közel magához valakit. De ha ez mégis megtörténik, akkor az számára mindennél többet jelent és ha kell a végsőkig is képes elmenni azokért akiket szeret.

Különleges képesség: Nincs

Pénzösszeg: a kapott, elnyert pénzösszeg (ryo)

Ninjutsu:
- Shunshin no jutsu (Fürge Test technika)
- Henge no Jutsu (Transzformációs technika)
- Kakuremino no Jutsu (A Láthatatlanság Köpenye)
- Bunshin no jutsu (Klón technika)
- Kawarimi no jutsu (Testhelyettesítő technika)
- Tobidogu no jutsu (Tekercsírás, hordozható fegyverek)
- Jibaku Fuda: Kassei (Robbanó Jegyzet: Aktiválás)

Genjutsu: Nincs

Taijutsu: Nincs

Kenjutsu: Nincs


Előtörténet: Nincs

Taijutsu: Nincs

Kenjutsu: Nincs


Előtörténet:

"A gyermek sírása, a lehető legnagyobb örömmel töltötte el Mari-t. Az órák óta tartó, szinte már elviselhetetlen fájdalom okozta trauma, már csupán egy múló pillanatnak tűnt, ahogyan a kisebb elcsitult a kezei között.
Kipirult arccal nézte az ártatlanság eme csodáját, ahogyan visszanézett rá azokkal az óriás barna szemeivel és végre, ahogyan a kisbaba, ő is megengedhetett egy mosolyt magának. Még ha az fáradt és erőtlenre is sikerült.
- És? Hogy fogják hívni a kislányt? – kérdezte az orvos a büszke szülőket, akik hosszú percek óta, némán nézték, a lassan elszenderülő babát.
– Asami. – és Kirigakure felett, ahogyan felkelt a nap, elkezdett lassan havazni, még gyönyörűbbé téve a napot.




A fehér porcelánmaszk percek óta némán figyelte őt. Asami-t kirázta a hideg, ahogyan újra és újra belebámult a maszkot rejtő alak zöld szemeibe. Percek teltek el azóta, hogy magához tért, de a sötét köpenybe burkolózó alak mégsem szólalt meg.
A nyirkos kövekkel borított szóba, alig volt elég arra, hogy az asztal és a két szék elférjen benne, de az asztalon pislákoló gyertya fény, mégsem volt képes bevilágítani azt. Kezdeti rémület és a béklyók okozta tétlenség helyét pedig ha alig érezhetően is, de átvette valami megválaszolhatatlan kényszer, mely a kíváncsiság és a túlélés párosa alkotott. És ez az érzés minden pillanatban egyre jobban kezdett eluralkodni a lányon.
- Látom megnyugodtál. Jó, akkor talán kezdhetjük is- a férfi hangja mély és recés volt, szinte már bántotta Asami fülét.
- Hogy? - tisztán hallotta, de nem értette a férfi szavainak értelmét.
- A légzésed alapján megnyugodtál. Az izmaid már nem görcsösen próbálják szétszakítani a téged fogva tartó köteleket. A tekintetted meg nem az okot, hanem a mi értett keresi. A testi reakcióid egyértelműek. Már nem szabadulni akarsz a helyzetből, hanem megérteni azt. – kezeit nem fedte kesztyű, ahogyan az asztal kopott lapjára helyezte- A rossz hírem, hogy csak akkor szabadulhatsz, ha válaszolsz a kérdéseimre. Kérlek. - lassan megfordította a tenyerét és csak egy apró mozdulattal jelezte, hogy mit akar.
Asami apró kis kezeit.
A bilincs, nem nyomott többet pár dekánál, mégis mázsás súlyként húzta a vékony karjait, miközben megemelte őket. Érezte a fém maró, hideg érintését a csuklóján és a fájdalmat, mely azon korábbi próbálkozásából eredt, mikor botor módon megpróbálta szétfeszíteni a fémet a puszta kezeivel.
Köszönöm. – a maszkos férfi, lágyan és óvatosan ragadta meg Asami csuklóját, épp a bilincs fölött. A keze meleg és érdes volt, mégis furcsa mód ismerős. – Most meddig válaszolj néhány kérdésemre helyesen.
- Mégis mit akar? – Asami hangja kissé ijedt volt és kétségbeesett.
- Mostantól csak én teszek fel kérdéseket. Megértetted? -  a kunoichi tekintette azonban elárulta, hogy nem ért ezzel eggyel.
- Mit akar tőlem? - kérdezte tőle határozottan.
- A mi a neved?
- Nem mondok semmit, míg nem magyarázza el mit is keresek itt! - sziszegte idegesen.
- Rendben! - a férfi lágyan masszírozta a lány csuklóját. - Tudsz valamit, amire szükségünk vagy. Amire Kirigakure-nak szüksége van. Ezt, most meg kell tudnom tőled. - a keze megfeszült a lány kezén – És te együtt fogsz velem működni. Elmondom, amit tudni akarok. És nem ellenkezel...- a fájdalom egyre jobban széterjedt a kunoichi kezében, miközben a vaskos ujjak satuként szorultak össze.  - … nem haszudsz nekem és nem titkolsz el semmit. Mert tudni fogom, mikor akarsz átejteni. Érted? - a szorítás megállt egy ponton.
- Igen. -egy könnycsepp gördült végig Asami arcán a fájdalomtól, de a férfi csak ez akarta. Újra elernyedtek az ujjai.
- Nos, Mi a neved? - tette fel neki újra a kérdést.
- Fujimori Asami. - válaszolta halkan.
- Hány éves vagy Asami?
- 12. - lassan kezdte megérteni mire is megy ki ez a furcsa játék. Mind olyan kérdést tett fel neki, melyre már amúgy is tudta a választ.
- Anyád neve?
- Nagakami Mari. - a férfi mozdulatai a kezén, ahogyan alig érezhetően, de újra és újra fogást váltott a csuklóján.
- Most ő hol van?
- Meghalt. - felelte halkan és szinte már túl ridegen. Hiszen nem is emlékezett rá és számára mindig is csak egy fotó volt a falon, Soha nem több. - Még kiskoromban. Alig voltam két éves.

" Asami órák óta nézte a falon logó lépett. A nő arca komoly volt ugyan, hosszú haja a vállára omlott, arca porcelán fehér, ajkai vörösek akár a vér. Barackszínű hajába, egy lótuszvirágot fűztek, mely valamiért mindig is a lány kedvenc virága volt.
- Gyönyörű igaz? – kérdezte Haruma az ajtóból.
- Igen apa. - fordult meg szomorú arccal az alig négyéves Asami. - De miért nincs velünk? – a lány mindig, túlságosan is kíváncsi volt.
Mert az istenek ezt a sorsot szánták neki. – sétált oda a kislányhoz- Ha csak egy ideig is, de velünk volt és hiszem, hogy ő volt a legboldogabb ember a világon. Hiszen itt voltál neki te. – hajolt le a lányhoz, vaskos kezeit a vállára helyezve.
- Most már egy jobb helyen van? – kérdezte tőle kissé vidámabb arccal.
- Biztosan hogy nem. - Asami meglepődött ezen a válaszon. - Hiszen, mi nem vagyunk vele. Ezért biztos nagyon magányos lehet, de azt is tudja, hogy minél később találkozunk vele újra, annál boldogabb életet éltünk. Ez pedig biztos boldoggá teszi őt is. Hiszen ennél többet nem akarhat. – a lány arca felderült a férfi válaszán.– Akkor is hiányzik.- ölelte át Harumát.
– Ahogy nekem is. "

- Apádat pedig Fujimori Haruma-nak hívják? - Asami izmai megfeszültek. Túl korai emlékeket ébresztett benne maga a név hallása is.
- Igen. - préselte ki a magából a választ.
- Ő most hol van?
Ez az újabb kérdés már túl sok volt a számára és túl sok emléket hozott a felszínre. Lassan három éve, attól a naptól kezdve próbálta elkerülni, hogy mások így lássák, ilyen gyengének és elesettnek. Mint előtte oly sokszor, most is megpróbált menekülni, de ezuttal nem tudott. Nem tudott elfutni és ami rosszabb, elrejtőzni.
A férfi érezte, az ellenállást a lányban. Ahogyan a kezei megfeszülnek, a vágyat, hogy megtagadja a férfi érintését. Vaskos kezei újra ráfonódtak a lány csuklójára és vasmarokként béklyózták hozzá. Kicsit közelebb hajolt hozzá és egyenesen Asami szemeibe nézett.
– Válaszolj a kérdésemre.- parancsolt rá a megszeppent kunoichire.
- Meghalt! - csattant fel elcsukló hangon. - Ezért a falúért, ezért az emberekért. Életért adta egy küldetésen mint büszke Kirigakurei jounin! Ezt akarta hallani? - ordította a férfi arcába, aki lassan és talán elégedetten dőlt vissza a székébe.
- Nem.- hangja újra nyers volt és ez fájt legjobban neki. - Most nyugodj le és folytassuk. - ezt az alakot nem érdekelte ő, mint ember. Csupán egy tárgyként tekintett rá, melyet minden áron, mindent bevetve próbál megfejteni. És Asami nem tudta még akkor sem, hogy pontosan mit akar tőle a férfi.

" Órák óta bámulta a fehér követ, melyre az apja nevét vésték. Fujimori Haruma, sokaknak csak egy egyszerű név volt a sok közül, de Asami-nak maga az egész világ. Egészen két nappal ezelőttig azt várta, hogy az apja hazatérjen a küldetésesről, melyet a falú bízott rá.
Alig várta, hogy elmondhassa neki, hogy ő lett az első évfolyam legjobb tanulója annak ellenére, hogy a gyakorlatból a shuriken technikák épphogy csak sikerültek neki. Már megfogalmazta magában, hogyan is kéri meg az apját, hogy mutasson neki pár trükköt ezen a téren. Eljátszott a gondolattal, hogy mit is fog tanulni, milyen látványos jutsu-t fog birtokolni. De aznap, mikor ajtót nyitott egy falubeli chuuninak, aki egy levelet és egy fejpántot szorongatva állt előtte, minden álma egy pillanat alatt tört össze.
- Most már anyával vagy. – próbált mosolyogni, de nem volt rá képes. – … és bárcsak én is ott lehetnék veletek. – a könnyek végigszántották- Bárcsak, bárcsak... – a ceremónián visszatartotta minden könnyét, nem engedte meg magának, hogy gyengének lássa akárki. De most, hogy egyedül maradt, átadta magát a felszínre törő érzelmeknek.
A nagyapja csendben várt, hogy elfogyjanak a kislány könnyei. Várt volna akármeddig, nem akarta megzavarni őt a gyászában. De mikor elérkezetnek látta az időt, odalépett hozzá és gyengéden átölelte őt.
- Menjünk haza. - közölte vele halkan.
- Nagyapa.- nézett fel rá vörös arccal Asami és bár nem mondta ki, de eldöntötte magában, hogy ő soha nem követi az apja útját. Belőle nem fog shinobi válni."

Némán nézték egymást. Meg sem szólaltak, csupán vártak. A lány tudta mire, de a hiába érezte úgy, hogy már lenyugodott, a férfi mégsem szólalt meg. Csak őt nézte, egyenesen a lány világos barna szemét. Azok a zöld szempárok, melybe vegyült egy kis szürke fény, valamelyest ismét roppant ismerőssé tették számára a férfit.
- Akkor most beszéljünk a nagyapádról. - törte meg a csendet a maszkos alak. - Apád halála után ő vett magához és nevelt fel. - egy pillanatra is, de letekintett Asami kézfejére és ez nem került el a kunoichi figyelmét. - Készített fel az akadémiára, tanított meg sok mindenre ami különlegesé tesz téged. De ez el is várható az Onin egységek különleges kiképzőjétől.
- Ismeri a nagyapámat? - próbált közös pontot találni köztük, hogy valamilyen választ tudjon kicsikarni vallatójától.
- Fujimori Kenji! Negyven évig szolgált kiképzőként, nemzedékeket tanított ki a vadászatra. Köztük engem is. -ismét kissé előrehajolt. - Remélem kielégítettem a kíváncsiságodat. És most mesélj róla!
- Kilenc voltam, mikor magához vett. - emlékezett vissza- És ahogy mondta. Ő volt aki megtanított, hogy válhat belőlem shinobi. Sokkal több tartozok neki, mint amit képes lehetnék visszafizetni neki. - közben egyenesen a férfira nézett.
- Értem. De miért nem anyád szüleihez kerültél? - újabb kérdés, melyet Asami nem értett.
- Anyám árva volt. Ha éltek is még a szülei, akkor sem érdekelte őket soha, mi van vele vagy éppen velem, - ezek a kérdések roppant kellemetlenül érintették őt, Saját maga is, hasonlóan kíváncsi volt fiatalon és ha fájt is valaha az apjának a múlt ezen szeglete, mégis kielégítette Asami kíváncsiságát.
– De ő, nem shinobi volt! - a válasza meglepte a fiatal lányt. Ha ezt tudta, akkor vajon még mit rejtegethet előle a férfi. - Ki kényszerített rá, hogy shinobi akarj válni. Az apád, vagy a nagyapád?
- Senki. Apa, soha nem akarta, hogy ezt az utat válasszam, már ha nem erre vágyok. - légy az, aki lenni akarsz és soha ne az, akivé szeretnének változtatni. Ezek voltak a szavai Haruma-nak. - A halála után sokáig viszolyogtam attól, hogy erre az útra lépjek, de mikor hallgattam a nagyapám történeteit azokról a hősökről, akik shinobiként képesek voltak mindenre, befolyásolni a jövőt a tetteikkel, úgy éreztem, hogy én is képes lehetek erre. Hogy kényszerített-e valaki? Nem! Én magam választottam ezt az utat. - talán többet is mondott a kelleténél, de már nem érdekelte.

" - Shinobi-vá fogok válni! - ordította a férfi arcába, akinek megrökönyödni sem volt ideje.
Már több mind két hónapja csak azt hallgatta a lánytól, hogy belőle soha nem lesz ninja. Nem követi azt az utat, ami a család megkövetel tőle. Otthagyja az iskolát és ha kell a falút is, ha nem segít neki az álmai megvalósulásában. De saját maga sem tudta, mi lett az álma.  
- Nahát, micsoda változás. - mosolygott rá Kenji – Vajon mi volt képes megváltoztatni azon megmásíthatatlan elhatározásodat, hogy magad mögött minket? - a rizsfelfújt melyet majszolt száraz volt. Túlságosan is. Muszáj volt a torkán megakadt darabokat egy kis zöld teával eltávolítani.
- Ez miatt! – olyan erővel vágta az asztala a vaskos kötetet, hogy még a tea is kilöttyedt.
- A Shodaime Mizukage élete? - nézett a könyvre Kenji, majd az unokája felhevült arcara. – Mégis mi lenyűgözött találtál benne, hogy képes volt megváltoztatni a véleményed.-kérdezte tőle kíváncsian.
- Mert ő maga volt lenyűgöző! - válaszolta a lány – Képe volt a semmiből felépíteni a falút. Megbékíteni a klánokat és egységbe tömöríteni őket. Létrehozott valami teljesen újat, csakis az elhatározása alapján! - az arca ragyogott, de Kenji érezte, hogy több van emögött. Valami, amit nem mond el neki a lány.
Valóban jó ember volt, de azt is tudod, milyen véget ért az útja? -kérdezte tőle sejtelmesen,
- Igen! - csapta rá a választ azonnal az öregemberre. - És én nem leszek olyan mind amivé ő vált! - mosolygott rá a leendő kunoichi magabiztosan. Ez pedig meglágyította az öreg szívét.
- Akkor még ma szólok az akadémiának, hogy újra kezded a képzésedet. - állt fel lassan és komótosan az asztaltól .- Még szerencse, hogy türelmesek voltak veled és nem tanácsoltak el. De ne feled! -intette óva a lányt- Sokat kell még tanulnod.
[- Tudom. - ezt pedig komolyan is gondolta. "

- Érdekes.- újabb fogást váltott kislány csuklópánt. - Az akadémiai oktatód neve, Danko Etsuya-san, ha nem tévedek.
- Igen.- értett egyet vele
- Két napja pedig meglátogatott titeket, méghozzá kora este. -az információi túlságosan is pontosak voltak és Asami kiváltképp nem értette, hogy hogyan tartozik mindez ehhez a kérdez-felelek játékhoz. Már ha valóban játék volt.
- Úgy van. Megüzentette velem, hogy az Adakémiai záróvizsgámról akar beszélni vele. Még egy lezárt dossziét is küldött neki. - már roppant kíváncsi volt, hogy milyen végkifejlethez érnek el végül.
- Neked, pedig nem volt furcsa, hogy a tanárod egy lezárt dokumentumot küld neki, mikor a szülőknek és gondviselőknek semmi közük és beleszólásuk az iskola tesztekbe. Még akkor sem, ha visszavonult shinobikról van szó.
- Ezt nem tudtam! - ismerte be Asami
- Hallottál valamit, hogy miről is beszélgettek aznap?
- Nem! Kiküldtek a szobából, de mikor a sensei távozott, roppant mérgesnek tűnt. - emlékezett vissza arra az éjszakára. Órákon keresztül beszélgettek és mikor Etsuya-sensei távozott, hiába köszönt el tőle Asami, még válaszra sem méltatta a lányt, ami roppant mód felzaklatta őt. A mindig vidám és beszédes oktatót még soha nem látta ilyennek addig.
- Másnap pedig nem is találkoztál vele az akadémián? -egy újabb kérdés, melyre már tudta a választ.
- Nem! Korán elengedtek minket miatta és..-
- És? – a férfi hangjában kíváncsiság bujkált.
- … és egész délután a kiképzőtéren voltam. A shuriken technikámat gyakoroltam a vizsgára, hátha a gyakorlati teszten szükségem lesz rá. - vallotta be az igazat.
- Más nem történt? -kérdezett vissza az alak.
- Hát, este a nagyapán azt mondta, hogy holnap korán elmegy, hogy találkozzon az régi barátjával és nem tudta mikor ér haza. - még pénzt is adott neki, hogy másnap reggelit és ebédet is tudjon venni magának. Ő persze az egészből Monaka-t vett, méghozzá fagylalttal töltöttet.
- Te pedig?
- Én pedig? -kérdezett vissza Asami. - Másnap reggel elindultam az Akadémiára és..- ekkor elhallgatott. - Mi is történt utána?- nem tudta felidézni, hogy mit csinált utána. Emlékezett arra, hogy megállt egy árusnál, aki finom epres fagylalttal töltött Monaka süteményt árult, de nem emlékezett se arra, mi történt az akadémián, se egész nap.
- Hadd frissítsem fel az emlékeidet. - engedte el a kunoichi kezét és a zubbonya alá nyúlva három képet helyezett a lány elé. - Aznap, éppen beértél az akadémiára, az első emeleten lévő négyes terembe hívtad a mesteredet, hogy beszélj vele valamiről. Ezt több tanár és diák is megerősítette. - pontosan a jobbra lévő képre mutatott.
– Mikor Etsuya-san odaért a teremhez, nem tudom, hogy hogyan, de te, egyszerű tanuló képes voltál meggyilkolni őt, méghozzá úgy, hogy még reagálni sem volt ideje. - Asami egyre gyorsabban vette a levegőt. A pupillái kitágultak és nem akarta elhinni amit látott.
A képen valóban Etsuya sensei vérbe fagyot teste volt látható, ahogy üreges tekintettel bámul maga elé. A torkát jól láthatóan egy erőteljes vágással szelték ketté, mely során még magát a gégecsövet is átvágták. Majd hagyták megfulladni a saját vérében.
- Balszerencsédre, egy tanuló meglátta mi történt - folytatta a hihetetlen történetét a férfi. - Még két tanárnak kellet megsérülnie, hogy eltudjanak téged kapni. Néz magadra. Még most is csupa vár a ruhád...
Asami lenézett magára. Bár a kötelek, melyek a székhez kötötték őt sok mindent elrejtettek előle, de a férfi igazat mondott. A nadrágja, a mellkasa, mindenre feketévé száradt és kicserepesedett vért látott.
- Ez nem lehet igaz... -dadogta
- Tudom miért tetted, de nem értem, miért ilyen veszélyes és drasztikus módját választottad. - a férfi kézfeje a második képre siklót. - A nagyapád jól kitanított, de nem elég jól. Átlátszó érzelmekkel próbáltad leplezni a fontos tényeket. Méghozzá az apád okozta bánat, ügyes trükk, de nem elégé. Ez a kép ma reggel készült.
A képen Asami nagyapa volt látható, ahogyan pontosan azt a dossziét adja át egy férfinak, melyek  Etsuya-sensei-től kapott két napja. Egy férfinak, aki az apja arcát viselte. Asami lassan simította végig a képet, mert nem akarta elhinni amit lát. Úgy érezte, hogy egész élet omlik össze benne.  
- Ez nem lehet. Ő halott.- dadogta .
- Még mindig ezzel akarsz áltatni? - Asami arcára a szavak hallatán kiült a harag.
- Ő halott! Láttam a testét, megsirattam őt. Meggyászoltam őt. A mai napig viszek virágot a sírjához, minden egyes szabad napomon. - lassan elhalkult. - Ha nem halt meg, miért nem mondta el nekem... - sírni akart a fájdalmában, de nem volt rá képes. Nem érzett mást csak haragot.
- Ha valóban így van, miért öltél értük? - abban a pillanatban vált egyértelművé a számára mire megy ki ez a játék.
- Nem öltem. Ez, ez egy tévedés... - ezeket a szavakat mondta, de ő maga sem volt biztos benne. Minden ellene szólt és már saját maga is kezdte elhinni, hogy ezt tette.
- Nos a tények mást mutatnak. - keze a harmadik képre siklót. -  Etsuya-san az ANBU tagja volt. Feladata volt, hogy a te és a nagyapád bizalmába férkőzőn. Hogy rájöjjön, nem vagytok-e kapcsolatban Haruma-sannal. - a képen az a dosszié volt, melyet ő maga vitt el a nagyapjának. - Szabad kezet kapott és tökéletesen játszotta a szerepét. Túl tökéletesen. - a nyitott mappa azonban nem azt rejtette amit mondtak neki. Hanem adatokat. Több fotó és név, az ANBU egységekről.- Túl későn jöttünk rá, hogy Etsuya valójában végig információkat adott át a nagyapádnak, aki csendben továbbította őket az apádnak. Aki pedig, nos … jó pénzért adta el az ellenséges nemzeteknek. - a férfi hangja kemény volt- Ezen információk miatt veszítettük el a háborút. Nekik köszönhető annyi társunk halála.
Éles nyekergéssel csúszott hátra a férfi széke, ahogyan lassan felállt az asztaltól.
- Ha bevallod nekem mennyi közöd volt ehhez, ha feladod őket és elmondasz mindent amit tudsz. Akkor talán megúszod a halálbüntetést. Ha nem, akkor is kiszedek belőled mindent. - hangja fenyegetőnek hatott és Asami érezte. Hogy a férfi igazat mond. - Csak rajtad áll, mennyi szenvedésnek teszed ki magad. - sarkon fordult és elindult az ajtó felé.- A képeket itt hagyom, hogy gondolkodjál el rajtuk.
A beáramló fény, azonnal elvakította őt, de amit az ajtó bezárult előtte, újra egyedül maradt a félhomályban, a nyirkos falat közt és nem tudta mit tegyen. Ahogy újra végignézett a képeken, semmi mást, csupán a kételyt érezte magában. Még hogy ő képes lenne végezni valakivel? Ezt az egyet nem volt képes elhinni. És ha igaza volt, vajon bízhat-e abban, hogy a többi állítás is megállja a helyét. Az apja életben lenne, hogy összejátszana a nagyapjával, hogy ez a tökéletes történet lenne az igazság. Azt kezdte hinni lassan, hogy egy álomvilágban ragadt, melyből nem képes felébredni.
- Ez nem a valóság. Nem lehet az... - felemelte az apját ábrázoló képet és abban a pillanatban, hogy meglátta a kép alatt heverő gépkapcsot, rádöbbent a tényre. Hogy valóban egy állom világban, de nem a sajátjában.

Tíz perc telhetett el, mikor kinyitódott az ajtó és Asami lépett ki a folyósora, ahol már vártak rá. A maszkos férfi, alig néhány lépésnyire várta őt, két őhozzá roppant hasonló maszkot viselő alak társaságban.
- Hova hova? - kérdezte tőle kíváncsian.
- Végeztem a vizsgával nem? - Asami óvatosan  mondta a ki ezeket a szavakat. Bár próbált magabiztosnak tűnni, még a vak is láthatta, hogy tétovázik.
– A vizsgával? -a férfi kíváncsi lett- Mégis milyen téveszmét meséltél be megint magadnak? -ő és társai meg sem moccantak.
– A genin vizsga.- tudta, hogy igaza van. Igaznak kellett lennie.
- A genin vizsga? - ezáltal azonban a férfi jobbján álló nő szólalt meg. A hangja elárulta őt. - Ez a lány megörült. Semmi hasznát nem vesszük. - vonta magára vezetője tekintetét is.- Vallassuk ki és elfog mondani mindent.
- Vagy meghal. - szólalt meg a harmadik alak is.
- Mégis miből vontad le ezt a téves következtetést? -kérdezte a vallótó, újfent Asami-nak intézve a kérdést.
- Abból, hogy sikerült kiszabadulnom a bilincsekből és megszöknöm a szobából, itt állók előttetek és ti még mindig próbáltok összezavarni. Ahelyett, hogy újfent elfognátok. - mosolyodott el először a lány.
- Gyenge érvek. - válaszolta a vallató. - Nem tudjuk mire vagy képes, még akkor sem ha túlerőben vagyunk. -fenyegetően lépett egyet a kunoichi felé, talán azért, hogy provokálja őt.  
- Ha így lenne, mért adtál nekem esélyt arra, hogy megszökjek? - kérdezte tőle – Elrejtettél egy segítséget a képek alatt, amik körül sem stimmelt semmi amit mondtál. - jelentette ki egyre magabiztosabb hangon Asami.
- Kérlek fejtsd ki bővebben. - parancsolt rá az idősebb nő
Asami vett egy mély levegőt. Már biztos volt abban, hogy nem téved, de mégis, esélyt kellett adnia annak, hogy ez a veszély fennáll. Többször is átnézte a képeket és minden bent töltött perccel egyre jobban meggyőzte magát, hogy ez a vizsga. De mi van, ha csak saját magát próbálta meggyőzni ezzel.
- A kép, amin Etsuya-sensei van, soha nem készülhetett az első emeleti teremben. A képen lehet látni, hogy a teremmel szemközti szóba a szertár, de az a földszinten van, méghozzá az egyes teremmel szemben, a bejárat melletti folyosó végén. - tárta eléjük az első tényt.
- Kérlek folytasd!- utasította a nő ismét.
- A második kép, melyen a nagyapám átadja a papírokat az apámnak tökéletes lenne, ha nem lenne benne egy apró hiba. Az apám a jobbkezével veszi át a papírokat, pedig ő, ahogy én is, balkezes volt! - engedett meg magának egy újabb mosolyt, - Ami pedig a harmadik képet illeti. -meg sem várta maszkos alakok válaszát, már folytatta is. - Először fel sem tűnt, de ahogyan újra és újra megnéztem a képet, olyan ostobának érezte magam, mint még soha. - a derekára tette a kezét, annyira elégedett volt magával. - A három ANBU, aki a kiket ki lehet olvasni a dossziéból, szándékosan az arcukra terelődik a hangsúly, pedig a lényeg a nevük.
- A nevük? – horkant fel az addig szótlan harmadik fél. - Ezt hogy érted?
- Egyszerű nevek, hétköznapiak, szinte már könnyen felejthetőek, de a lényeg mindig az első. Pontosabban ha a vezetékneveiket átírjuk Kanji-ra, rájövünk, hogy mindannyian három kanji karakterrel írják a nevüket, melyek közül ha elsőket egymás mellé rakjuk abban a sorrendben, ahogyan az arcképük feletti számok mulattját, egyetlen egy szó jön ki. „Vizsga” - a három alak egymásra nézett- Ez az egész, nem más mint a genin vizsgám? Igaz? - kérdezte tőlük immár teljes bizonyossággal.
- Gratulálok. -szólalt meg a vallatója egy olyan hangon, ami annyira ismerős volt a számára, hogy majdnem elnevette magát. - A sikeres vizsgádhoz Asami-chan. - csatolta le az arcáról a maszkot  Etsuya-sensei.
Az ismerős arc látványa nyugalommal töltötte el. A mindig mosolygós arc, a zöld szempár mely ezért volt annyira ismerős a számára a maszk mögül. A szőke hullámos haj, mely a vállára omlik és táncot képes lejteni a szélben.
- Sensei.- rohant volna hozzá, de megemberelte magáz és előzékenyen csak egy meghajlással válaszolt a férfi dicsérő szavaira. - Köszönöm.
- Ugyan. - intett neki, hogy kövesse. - A nagyapád már vár rád. - jegyezte meg halkan. - Biztos büszke lesz rád. Ma te vagy az első, akinek sikerült a vizsga. - a két ismeretlen maszkos alak hátramaradt, de tekintetüket le sem vették a lányról.
- Az első? - nem akarta elhinni, hogy ez igaz. Bár hogyan belegondolt, tisztában volt vele, hogy még ő saját maga is kételkedni kezdett mindenben amit ismert.  
- Igen. - sóhajtott fel a férfi, aki kiállása ellenére, alig másfél fejjel volt csak magasabb nála. -Szerencséjükre, ez most csak egy tesztfázisban lévő periódus volt. Aki itt megbukik még tehet sima vizsgát. Aki átmegy, az pedig genin-nek vallhatja már magát.
- Egy kísérleti teszt? - vállt kíváncsivá Asami.
- Úgy van. - mosolygott Etsuya. - Most, hogy a háborúnak vége, sokan gondolják azt, hogy meg kell változtatnunk a fiatalok taníttatásának menetét és megreformálni a vizsga kimenetelét. Ezt a vizsgát a nagyapád találta ki.
- A nagyapa? – gondolatai a férfi körül forogtak. Vajon mennyire nem ismeri őt.
- Még én sem hittem a sikerben, de azzal, hogy neked sikerült reményt adtál. - túrt bele Asami hajába és egy jól irányzott mozdulattal összekuszálta a frizuráját. - Sokan nem akarnak visszatérni a régi vizsga módszerekhez, mert túl brutálisnak és embertelennek tartják őket, de ha sikerül meggyőznünk a tanácsot, hogy ilyen formában is képesek lehetünk rávezetni a gyerekeket, milyen felelősegek vállalnak és milyen életre is számíthatnak, akkor talán tényleg van értelme mindennek.
- A régi vizsga alatt azt érti, ami miatt a falunkat vérködnek hívták? -még a szó kimondása is felkavarta a kunoichi gyomárt. Hiszen mind mindenki, ő is tanult arról, hogy milyen groteszk módon kellett vizsgát tenniük a nagyszüleiknek.
- Úgy van. - vett egy mély levegőt a tanító-  Ez a vizsga, valóban nehéz, elbizonytalanít, összezavar, elkezdesz kételkedni mindenben amit tudtál. Akik gyengék, azok bemesélik maguknak, hogy minden igaz. Megadják azt, amire a vallatójuk vágyik, hogy meneküljenek, hazudnak, hogy ha kell, mert védeni próbálják magukat. Félnek. A félelem miatt pedig nem gondolkodnak tisztán. Nem látják a tényeket, amit ott vannak a szemük előtt.
Lassan, egy kétszárnyú ajtóhoz értek, ami az útjuk végét is jelentette. A férfi azonban még feltartotta egy kicsit a lányt. Lágyan megérintette a vállát, aki kíváncsian fordult vele szembe.
- Ez a tiéd. Már büszkén hordhatod. - a köpenye alól, egy Kirigakurei fejpántot vett ellő, és óvatosan felcsatolta a lány fejére. - Így ni. Jól áll Asami-chan. - boldog mosoly ült ki az arcára. - Remélem, sokkal nagyszerűbb shinobivá válsz, amit az apád.
- Sensei. - nézett fel a férfira.
- Igen?
- Érdekelne, hogy miért nem emlékszek semmire. - kérdezett rá arra, amire még ő magas sem tudta a választ. - Hogy kerültem ide, mit... - a tanítója azonban, ha nem is erősen, de megpöckölte a homlokát, mellyel azonnal csendre intette őt.
- Szerinted? - kérdezett vissza. De a kunoichi arcára csak értetlenség ült ki. - Genjutsu. - mosolygott rá. – Vannak olyan vallató technikák, melyeket képesek lehetünk összezavarni az emlékeidet, átírni azokat, hamis illúziókat elültetni benned. Veszélyes technika, de nem neked nincs mitől félned. Hamarosan visszatérnek az emlékeid. Most menj. Már várnak.  -kinyitotta neki az ajtót, ahol már a nagyapja várta őt és egy világ, mely sokkal hatalmasabbnak tűnt, mint előtte.