Ginoo Yukizaki

5 posters

Go down

Ginoo Yukizaki Empty Ginoo Yukizaki

Témanyitás  Ginoo Yukizaki Vas. Okt. 25 2020, 19:59

Vajon miért van az, hogy a könyvtárakban mindegy milyen az idő kint, mindig csak egy kicsit hűvös van? Az élet egyik nagy rejtélye. Ginoo áll az egyik polc előtt és keresgél a könyvek közt. Szürke felső és nadrág van rajta, fekete dzsekivel. A hátán természetesen Majommal, a kezében pedig Kígyóval bot formájában. Most nem a versek iránti rajongását jött kiélni. Mondjuk egy ideje se ideje, se energiája nem szokott lenni rá. Akumi sensei-től kaptak Rian-chan-al egy kis szabadidőt, hogy saját maguk fejlesszék valamivel. Egy új jutsu vagy valami fontos tudás elsajátításával. Ginoo gyakorolhatná a két báb egy idejű használatát is, ami szintén hasznára válna, de jó ideje szeretne a mérgekbe kicsit jobban bele mélyedni. Most pedig eljött az ideje. Arra, hogy valamilyen laborban kísérletezzen ki mérgeket, arra nem érzi magát kellően elszántnak, de hogy a természetből megtanulja, miképp lehet kinyerni őket, azt hasznosnak gondolná. Össze is szed pár könyvet a témában és el is kezdi olvasni. Hogy mitől méreg egy méreg és azoknak milyen fajtái vannak, az őszintén szólva annyira őt nem érdekli. Elég sok a felesleges tudományos tény, amikkel a gyakorlatban nem sokat ér. Hogy miképp különböztetik meg fogalomként a kígyóharapást és a mérges gombát az mindegy. Hogyan kell kinyerni a kígyó mérgét, tartósítani és felhasználni? Ilyenek kellenek neki. Meg, hogy melyik kígyónak a mérgét és azt, hogy az adott állatot, hogy lehet felismerni vagy megtalálni. Ez iránt kezdett olvasgatni. Természetesen, ha unalmasnak is tűnt egy-egy rész attól még elolvasta, azt is. Komolyan vette a kutatást. Napokon keresztül visszajárt oda a könyvtárba. Sikerült néhány jó könyvre is rátennie a kezét. Mint egy ninja falu könyvtára természetesen volt miből válogatni. Össze is szedett jó pár ötletet, amiket általában ki is jegyzetelt magának. Amiket pedig később rendszerezett. Egy egész kis gyűjteményt sikerült már összeszednie mikor is egyik nap, ahogy ott ült a könyvtárban és vitt vissza egy könyvet hátulról valaki megszólította.
-Ginoo-kun! De rég nem találkoztunk. Nézzenek oda! Szinte már egy felnőtt férfi lett már belőled. Mesélj, mi van veled! Otthon minden rendben? Sikerült egy jó csapatba bekerülnöd? Nem hallottam rólad már egy ideje. Mi járatban itt a könyvtárban? Chunin vizsgára készülsz? Nem is tudom mikor lesz az. Mostanság? Lesz egyáltalán?
Suzunabe sensei volt az. Most egy világosabb színű narancssárga kimonót hordott fehér háromszögekkel rajta. Hullámos fekete haja, pedig mint mindig most is ki volt engedve. Tényleg rég nem találkoztak. Ginoo az ideje nagy részét az ANBU kiképzőterepen tölti. Szinte gépies hangon köszöntötte egykori tanárnőjét, aki amúgy meglepte azzal, hogy sikeresen megközelítette észrevétlenül. Van még hova fejlődnie.
-Jó napot tanárnő. Én csak…
-Óh! Hát ezeket ismerem. A mérgekről tanulsz? Ha felkerestél volna, akkor tudtam volna én is ajánlani párat. A régi osztályodból van ám, aki még néha eljár hozzám. Motoyama-han is, aki orvosi technikákat tanul, Wako-chan is, aki genjutsuk-ra specializálódik, de Mutsuko-chan-al is találkoztam már. Ő az orvosi ninjutsuk kevésbé jótékony hatásai iránt érdeklődött, ahogy látom te is. Persze nem azért mondom. Egy ninjának ez is a dolga, hogy rossz legyen, tudom én. Minden rendben?
-Igen.
-Ennek nagyon örülök. Néha azért eszembe jutsz, mi lehet veled. Apukáddal néha találkozunk is. Figyelj! Mi lenne, ha most van egy kis időm csak ezeket jöttem visszahozni és utána körbevezetnélek a kórházban. Láthatnád, hogy hogyan is néznek ki azok a növények vagy anyagok, amikről szó van ezekben a könyvekben. Néhány mérges kígyónk, pókunk, skorpiónk is van. Nekik köszönhetően tudunk ellenmérgeket csinálni.
Ginoo-t annyira nem lepték meg az adott osztálytársai. Nagy valószínűséggel Iwakawa sensei is néha viszontlátja a régi tanítványait. Biztos többen keresik őt fel, hisz leginkább taijutsu beállítottságúak voltak köztük. Az ajánlat pedig olyan, amit butaság lenne elutasítani. Tényleg nagy segítség lenne, ha élőben is láthatná miről is van szó a könyvekben.
-Köszönöm. Az…
-Remek! Akkor vigyük vissza ezeket a könyveket. Amúgy mi ez a bot nálad? Megsérültél?
 
Nem lehet, azt mondani, hogy kellemetlen csend volt. A tanárnő, mint régen most is csak mondta és mondta. Ginoo pedig alig szólalt meg. Néha még addig se tudott jutni, hogy egy hangot kiadjon. Ezen felül a tanárnő eléggé energikusan haladt. A bábmesternek kellett kapkodnia a lábát, hogy tartsa a tempót. Annyira, nehezére nem esett. Mégiscsak, még ha képzés alatt is, de egy ANBU volt. A kórház közelébe érve azért már többet beszélt mivel ott a tanárnő áttért a vizsgáztatására, hogy mennyit is tud a mérgekről és azoknak az előállításáról. Kezdődött ez az alapvető előírásokkal, hogy mire figyelünk oda a saját egészségünk érdekében, ha mérgekkel foglalkozunk. Hogyan érdemes kinyerni különböző mérgeket, miképp tároljuk őket. Miben, milyen környezetben… Meg persze, hogy milyen mérgekről tud Ginoo. Alaposan ki lett kérdezve mire végre elérték a kórház épületét, de az akadémián nem tudott ilyen jól lefelelni, mint most. Sokat változott az óta. Megkomolyodott és meg lett rendesen nevelve. A kórház épületét látta már Ginoo. Volt olyan is, hogy járt benne. Impozáns kétemeletes épület néhány toronyszerű épületrésszel. A falai világos rózsaszínben pompáztak, az ablakok alatt narancssárga eresszel és a bejárati ajtó fölött nagy zöld felirattal és egy kék előtetővel melynek a színe az épület tetejéhez hasonló. A furcsa építészeti stílusával és színes külsejével tökéletesen illett a többi Konohai épület közé. Belépve a sensei úgy járt ott a folyosókon mintha otthon lenne. Több ott dolgozónak oda is köszönt. Néhányakkal megállt egy-egy szót váltani. A bábmester pedig csak követte. Az épület mögé mentek ki ahol kis park volt található ahol a betegek sétálhattak. Kavicsokkal leszórt földút, fákkal, virágokkal és padokkal. Mivel még nem kellett több ideig lábadoznia így ezt a részt Ginoo még nem látta. Többen is voltak, akik betegként sétáltak vagy ültek a padokon, orvosok vagy rokonok társaságában. Békés időszakban leginkább öregek lettek volna itt, de sok fiatalt is látott. Valahogy volt egy rossz érzése ezzel kapcsolatban. Neki is van esélye egy nap ide jutni és ha szerencsés nem egész életére. De ha mégis akkor is szerencsésnek számít, hogy még él. Persze ez hozzá tartozik a ninja léthez. Csak teljesíteni a parancsot és tökéletesnek lenni. Ezt jelenti ANBU-nak lenni és ezért dolgozik. Egy ettől a parkos résztől félreesőbb részre vezette őt Suzunabe sensei, ami egy jól látható pontossággal mesterségesen kialakított kis kert volt kerítéssel elkerítve. Több féle virág és bokor volt. Mikor oda értek látták, hogy már ott gyűjtötte a növényeket pár fehér köpenyes minden bizonnyal korházi dolgozó. A sensei nekik is odaköszönt. Ezek után fordult Ginoo-hoz és kérdezte meg, hogy melyik növényről tudja micsoda. A fiú szerzett elméleti tudást a növényekről, de attól még ez nem egy könnyű feladat. Alaposan megnézte őket. A leveleiknek és a virágaiknak a formájukat és a színét. A szagukat is megpróbálta felhasználni az azonosításhoz és néhány sejtésének hangot is adott. Főként olyan növények voltak ott, amik gyógynövényként is használhatóak. Mint a gyöngyvirág, a gyűszűvirág vagy a kikerics. A tanárnő ha Ginoo tévedett, akkor kijavította és mindig adott néhány tanácsot és magyarázatot minden növényhez, amit a fiú megemlített. Ezek után még egyéb számára hasznos növényekkel is megismertette a bábhasználót és elmondta, hogy mire érdemes odafigyelnie, ha azokkal dolgozna. Ki is használta Ginoo a lehetőséget és le is jegyzetelte, amit hallott. Tényleg lelkesebb mit annak idején, az akadémián volt. Vagy csak meg tanult tanulni. Fontos egy ninja számára, hogy gyorsan tudjon információkat megjegyezni és akár úgy is, hogy azt jóval később is fel tudja idézni. Erre voltak edzéseik a kiképzésük során. Suzunabe-sensei ezek után gyakorlatba ültette az elhangzottakat. Adott neki eszközöket hozzá és tesztként arra kérte Ginoo-t, hogy azokról a növényekről, amikről szó volt gyűjtse be a felhasználandó részüket. Régen biztos megijedt volna ettől a feladattól hisz csak mérgező növényekről is van szó, még ha a legtöbb nem is bőrön át fertőz, de már nem. Rezzenéstelen arccal, szisztematikusan kezdte begyűjteni a szükséges résszeket. Arra is odafigyelve, hogy úgy tegye el őket, hogy aztán ne kelljen őket külön szétválogatni utána. A tanárnő meg volt vele elégedve. Meg is dicsérte.
-Ügyes vagy Ginoo-kun. Jól jönne itt néha egy-egy ilyen segítség. Azért van pár olyan ügyetlen meg nemtörődöm kolléga, hogy néha a hajam tudnám tépni tőlük. Mintha ők nem tudnák, hogy mennyi plusz munka van utánuk. Volt már, hogy azt mondtam, hogy jó elég volt, inkább menj a laborba és segíts ott vagy a betegek körül, de a ne lábatlankodj itt. Na, nem panaszkodni akarok, csak úgy mondom. Gyere velem, mutatok még pár dolgot!
Ezzel már állt is fel és a sietős tempójában indult meg az épület felé. Ginoo pedig szó nélkül követte. Bementek ahol megint haladtak a folyosókon. Fel egy lépcsőn a másodikra, ahol haladtak tovább és a tanárnő szó nélkül tűnt el az egyik ajtó mögött, amire rá volt írva, hogy csak az ott dolgozóknak. Ginoo meg bár furcsállta a dolgot, de oda is szó nélkül követte. Az addigi folyosókhoz képest ahol azért helyenként voltak a falra ragasztva papírok, esetleg rajzok vagy egy-egy kép ez a rész teljesen steril volt. Csak az ajtókon voltak táblák, hogy mi micsoda. Egyes labor, központi raktár, irattár. Aztán az egyik ajtón belépve különböző hosszú asztalokkal teli terembe jutottak, rajtuk több eszközzel és a falak mentén több szekrénnyel. Néhányon ketrecekben pókok, skorpiók vagy kígyók voltak. Amiknek a látványa azért némi rosszérzéssel töltötte el a bábmestert. A sensei nyugodtan haladt. Itt most nem voltak rajtuk kívül. Suzunabe sensei az egyik asztal mögé lépett és folytatta Ginoo vizsgáztatását. Pontosan az érdekelte, hogy a most gyűjtött növényeket ő miképp is hasznosítaná. Amit korábban a volt tanárnője elmondott neki, azt most felhasználhatta. De utána a könyvekből korábban betanult, dolgokat kezdte mondani. A sensei pedig bólogatott majd kiegészítette. Volt ahol egyéb hasznos tanácsokat mondott, volt ahol, amit a fiú nem tudott, mert még nem olvasott az adott növényről, azt mondta el.
-Most pedig nézzük a gyakorlatban! Végül is azért vagyunk itt. Most kipróbálhatod és én megmutatom, hogy mit is kell csinálni az adott növényekkel. Az itteni eszközöket használd nyugodtan.
Izgalmas és ijesztő feladat volt így hírtelen. Izgalmas hisz Ginoo azért eleget olvasott erről ahhoz, hogy érdekelni is kezdje a folyamat maga és ijesztő hisz olyan dolgokról van szó, amik arra valóak, hogy ártsanak velük másoknak és ha nem elég figyelmes rá is veszélyesek lehetnek. Szóval ehhez méltó óvatossággal is kezdett neki. A sensei pedig most nem is tervezte magára hagyni. Folyamatosan kommentálta amit Ginoo csinált. Volt, hogy bátorította, dicsérte, kedves hangon tanácsot adott. A fiú elfáradt mentálisan mire végzett. Más azért kézzel nekiállni. A nehezebben előállítható például füst formájában használható mérgekhez csak tanácsokat kapott. Azt, nem kellett helyben megcsinálnia. Persze nem csak hallgatott és csinálta, amit mondtak. Rá is kérdezett neki fontos dolgokra, amit akár egy leendő bábnál hasznosíthat. Akár, azt, hogy tárolás szempontjából is, miképp lenne érdemes a kész mérgeket eltenni. Mikor végeztek akkor Suzunabe-sensei a helyükre tette a közben használt eszközöket és kíváncsian rákérdezett.
-Elég volt ennyi vagy szeretnél az állati mérgekről is hallani? Ha fáradt vagy akkor nem kell erőltetni.
Ginoo fáradt volt, de ez egy kihagyhatatlan lehetőségnek tűnt. Természetesen bólintott.
-Köszönöm. Szeretnék.
A sensei elmosolyodott és a ketrecekhez lépett ahova oda is intette a fiút. Nem egy kellemes élmény volt a bábhasználónak azok közt az állatok közt. Sziszegő csúszómászók és szőrös  vagy páncélos soklábú lények. Kár tagadni azért viszolygott tőlük.
-Nos, mit tudsz az állati mérgekről?
-Nem mindegyik hasznosítható emberek által. Van, amelyik inkább arra való, hogy könnyebben megemésszék az áldozatukat. Ezek, ha nem elég erősek, akkor inkább kellemetlenek tudnak lenni, de extrém esetben kezelés nélkül akár üszkösödést is okozhatnak. Meg amelyiknek a hatóideje túl hosszú. Akár órákba is telhet. Használatukhoz a szervezetbe kell a mérget juttatni, de van, ami bőrrel érintkezve is kifejtheti a hatását. Esetleg szembe kerülve. Ilyenek a kígyómérgek vagy a savas pókmérgek. Amik a szervezetbe jutnak, azok lehetnek bénító hatásúak, okozhatnak görcsöket, szédülést, hányást. Veszélyesebb fajok esetén halált.
-Nagyjából megfelelő. Nem olyan a fogalmazás, amit a saját diákjaimnak engednék, de ha csak kiegészítésként foglalkozol ezzel, nem kell annyira szakértőnek tűnnöd. Itt leginkább a helyi fajok vannak összegyűjtve, hogy a mérgükből ellenanyagot vagy gyógyszert lehessen készíteni. Felismered őket?
Ugyan az a játék zajlott le, mint korábban a kertben. Ginoo nekiállt vizsgálgatni az állatokat. Színük, méretük, formájuk szerint. Annyiban azért más volt a feladat, hogy ezek mozogtak és visszanéztek rá. Végül elmondta a tippjeit és szinte mindenben igaza is volt. Amiben tévedett abból a tanárnő kijavította, elmondta mire kell figyelnie, amiket nem tudott ezt azoknál is elmondta, de amit jól elmondott ott is adott pár tanácsot.
-Hogy a mérgüket, hogy kell kinyerni, azt tudod?
-Kígyóknál és skorpióknál határozottan igen. A pókok valahogy idegenebbek. Nehezebb elképzelni a módszert.
-Értem mire gondolsz.-Mosolygott.- A kígyókat a fejük alatt megfogni vagy a skorpiókat a farkuknál egyszerűbbnek tűnik, mint a pókokat megfogni a lábaik miatt. Mérettől függő, hogy érdemes hozzájuk nyúlni. A kisebbeket egy fogóval könnyen meg lehet fogni a toruknál. Aztán a csáprágóikat ingerelni egy pálcával, a kibuggyanó mérget pedig egy fecskendővel felszívni. Megmutatom, utána megpróbálhatod te is.
Hogy a tanárnőnek vannak olyan oldalai, amik túlmutatnak a vidám csevegős, mosolygós énjén, azt eddig is tudta Ginoo. De mikor a nő gyakorlott mozdulatokkal terelt ki egy pókot a többi közül, majd ahogy korábban leírta úgy fejte le a mérgét, azt olyan bizarrnak találta. Azok a kis karomszerű dolgok nagyon riasztónak tűntek. Mikor a bábmesterre került a sor akkor elég kellemetlenül érezte magát. Nem tudta, hogyan és milyen erővel fogja meg a pókot. Meg, ahogy reagált az ingerlésre az is viszolygást váltott ki belőle. A tanárnő lágy hangon segítette. Első alkalommal csinált ilyet, de sikerült. És még az áldozata is túlélte. Bár tény, hogy fával könnyebb dolgozni. Kevésbé undorító és nem szokott mozogni. Nagyot sóhajt végül. Mire újabb gyakorlóeszközöket kap nem túl nagy örömére. Elég kevés méreg jön ki egy pókból, de a végére azért veszélyes mennyiséget sikerül kinyernie. Ezek után jöttek a skorpiók. Ahogy Suzunabe sensei korábban rávilágított ez könnyebb. Leginkább abban, hogy az áldozataihoz nem kellett olyan részeihez hozzáérnie, ami ficergett volna. Szintén nem túl szemet gyönyörködtető állatok, de legalább mikor elkapta őket a fullánkjuk alatt inkább tőle elfele menekültek volna. A mozgó résszel nem is kellett annyira foglalkoznia elég volt a fullánkkal. Hogy volt ilyen célra tető nélküli valamilyen fém dobozszerűség itt nagyon megkönnyítette a dolgát. Most azért jelentősebb méregadagot sikerült kinyernie. Kevésbé is idegesítette a dolog. Ekkor jöttek a kígyók. Akik pedig bár szintén a könnyebbek közé tartoztak, de így is a megfogásuk ijesztő volt. Persze volt hozzá megfelelő eszköz, amivel felemelhették őket a farkuk végénél, hogy aztán a fejük alatt megfogják, de nem túl megnyugtató volt, hogy a fogaik olyan közel voltak. A tanárnő persze ezt is úgy csinálta mintha természetes lenne és egész életében gyakorolta volna. Amit Ginoo már el is tudott volna képzelni róla. Benne mindenesetre ott volt a félsz. Ami meg is maradt annak ellenére, hogy ennek a gyakorlására is elég sok lehetőséget adott a tanárnő. Ez a feladat másképp fárasztotta le, mint a korábbi. Bár nem látszott rajta, de alaposan megdobogtatta a szívét és örült mikor túl lett rajta. A sensei megdicsérte. Néhány mérget megengedett neki, hogy hazavigyen fizetségként a munkájáért. Aztán hozott egy bögre Ginoo szerint különösen finom teát és egy másik szobában elbeszélgetett még a fiúval. Kérdezett is, de leginkább ő beszélt. A bábmester, amire kellett inkább kitérő válaszokat adott. Mégiscsak azért titok, hogy ANBU volna. A tanárnő leginkább arról mesélt mi lett a fiú volt osztálytársaival. Kik kerültek egy csapatba, mi történt velük, mi a helyzet az akadémián. A saját fiáról is beszélt, aki szintén ninja és bár inkább semleges a kapcsolatuk, de ismerték egymást Ginoo-val. Egy csapatba került Hamasaki-kun-al, aki az akadémián is jó barátja volt és a ganjutsu használó Wako-chan-al. Jól működő csapatot alkotnak. Főként harci vagy testőri feladatokat igyekeznek elvállalni. A tanárnő szokta olyankor félteni, de nem szereti, ha mondja neki. Nabeto egy csapatba került Sanada-kun-al és Ueko-chan-al. Veszélyesen tudnak együtt működni. A sensei-ük nagyon jó hatással van rájuk. Ueko-chan jól magára talált és profivá vált a suiton technikákban. Nabeto és Sanada-kun nagyon jó barátokká váltak. Jó ötlet volt őket egy csapatba osztani annak ellenére, hogy a genin vizsga gyakorlati részén pont, hogy ellenségek voltak.  Yuuno-chan a villám elemű technikákban mélyedt el és Ichizoki és Shumiro kun-al került egy csapatba. Még mindig olyan markáns személyiség, mint régen. Ők hárman az akadémián is a tehetségesebb diákok közé tartoztak. Valószínűleg ezért is kerültek egy csapatba. Elég veszélyes társaság. Yuuno-chan okos, de könnyen felbosszantható volt. Ichizoki pedig az osztály egyik legjobbja, de ezt tudta is magáról. Nem félt kockáztatni, mert bízott magában, ami bár mindig bejött, de csak hazárdőrözés volt. Shumiro-kunnak meg a motivációval voltak gondjai. Persze lehet változtak az óta, de Ginoo azért még féltette őket. A véleményét viszont megtartotta magának. Türelmesen hallgatta a tanárnőt, aki lelkesen mesélt mindenről. Már sötétedett mire hazament és Suzunabe- sensei ismét megerősítette, hogy ha bármiben a segítségére van szüksége, akkor nyugodtan felkeresheti.
 
A göndör hajú nő az ablakpárkányra támaszkodott és nézett ki az ablakon. A nemrég távozott diákján járt az esze. A nem is olyan régmúlton. Ahogy az, mindig kerülte a saját osztálytársait, akik pedig nem szerették és kiközösítették. Ahogy mindig egyedül ült a székén az üres teremben. Olyan magányosnak és elveszettnek tűnt. Ő pedig hiába nem az ő diákja volt, de felelősséget érzett iránta. Csak egy átlagos gyerek volt. Félénk, elveszett gyerek. Most viszont. Bár udvariasan beszélt, válaszolt a kérdésekre de, az egész kisugárzása… akár egy gép. Ezt teszi a háború a gyerekekkel. Nagyot sóhajtott, ahogy bele sajdult a szíve.
Ginoo Yukizaki
Ginoo Yukizaki
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 702
Elosztható Taijutsu Pontok : 5

Állóképesség : 176 (C)
Erő : 117 (D)
Gyorsaság : 390 (B)
Ügyesség/Reflex : 405 (B)
Pusztakezes Harc : 114 (D)

Tartózkodási hely : Konohakagure


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin (Bábhasználó) / ANBU-tag
Chakraszint: 617

Vissza az elejére Go down

Ginoo Yukizaki Empty Re: Ginoo Yukizaki

Témanyitás  Nohara Rin Csüt. Nov. 19 2020, 15:23

Hello!
A pályázatod elfogadom! Jutalmad a megszerzett tudás mellé + 7 chakra és TJP. Az élmény maga jól megírt volt, nem érződött hosszúnak, azonban van néhány apróság, amire szerintem érdemes volna odafigyelni a jövőben:
- néhol voltak vesszőhibák, és olyan szóismétlések, mint pl.: egy ideje se ideje, ezekre érdemes figyelni, de nem volt belőlük egyébként sok
- bár a pályázat célja egyértelmű volt, szerintem azért érdemes volna a jövőben az elejére felírni
- a végén én már kicsit soknak éreztem a volt osztálytársairól való leírást, bár ez már inkább személyes vélemény, az azonban kifejezetten tetszett, ahogy vissza- vissza utaltál a múltbéli dolgokra közben mértékkel, mert így hiába nem olvastam még semmit tőled, a karakter maga eggyel érthetőbbé vált számomra

_________________
Aktív mesélések:
Tsunomi Ai- Elrejtve
Hyuuga Shakaku
Hyuuga Emiko

Fagyasztott:
Djuka Orimi- Kút mélyén
Yurasuhina Kaiji - Előre a múltba
Hamacho Yoshitaro - A feltámadt ifjú
Nohara Rin
Nohara Rin
Adminisztrátor

Specializálódás : Lila

Tartózkodási hely : Temető/ Végtelen Tsukuyomi


Adatlap
Szint: B
Rang: Shalalalala
Chakraszint: Chidori

Vissza az elejére Go down

Ginoo Yukizaki Empty Re: Ginoo Yukizaki

Témanyitás  Ginoo Yukizaki Hétf. Jún. 28 2021, 00:08

//A pályázatom célja, hogy a karakterem elérhesse a D szintű shurikenjutsu fegyverhasználati szintet.//

A küldetésük nem volt kiemelkedően magas nehézségi szintű, de óvatosan kellett eljárniuk ugyanis egy kis hiba is sikertelenséget eredményezhetett. Akumi sensei bár elkísérte őket, de előre leszögezte, hogy csak megfigyelő lesz. A terv és a kivitelezés, ezzel együtt a felelősség is az ő vállukon nyugodott. A feladatuk a következő volt: Egy csapat bandita rátámadt egy kereskedő szekerére, a testőröket nagyrészt megölték, az árut és a kereskedő fiát, aki szintén a kocsin volt pedig elrabolták. Őt kell kiszabadítani úgy, hogy a banditák vezetője életben maradjon későbbi vallatás céljából. Az ellenfeleik egyszerű emberek nem képesek chakrát használni. A főhadiszállásukat nem volt egyszerű megtalálni, de hála Rian-chan szenzorképességének sikerrel jártak.  Mélyebben az erdőben egy egyszerű hosszú faház volt a rejtekhelyük. Három járőr járta az erdőt, ketten-ketten pedig az elülső és a hátsó bejáratnál őrködtek. A kereskedő egyik túlélő testőre szerint tízen-tizenöten lehettek és vannak sérültjeik nekik is. Rian-chan is így érezte, hogy a házban tizenketten vannak és, hogy egyikük se chakra használó. Egyelőre még nem vették észre őket, amiben Rian chan genjutsui is segítségükre voltak. Akumi sensei ígéretéhez híven végig csendben volt és csak némán követte a két tanítványát. Mielőtt bármilyen további lépést tettek volna megpróbáltak egy tervvel előállni. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy bár az ellenfeleik nem jelenthetnek nekik komolyabb kihívást, főleg ha ügyesen küzdenek ellenük és jól dolgoznak össze, de elsődleges feladatuknak a túsz biztonságát jelölte meg a küldetés. Szóval egy frontális támadás, vagy valami látványos genjutsu, ami őket megzavarja nem biztos, hogy a legjobb megoldás lenne, mert attól lehet fokozottabb figyelemmel őriznék a túszt. Valahogy össze kéne őket zavarni, kihasználni a fejetlenséget és a célpontot mielőbb biztonságba helyezni. Az ötletbörze során most Rian chan volt, aki előállt egy tervvel, amivel bár Ginoo nem teljesen értett egyet hisz túl kockázatosnak találta, de mivel neki jobb ötlete nem volt és mert a lány ragaszkodott a sajátjához, így végül annál maradtak.
A kezdet egyszerű volt. Az erdei megfigyelők semlegesítése és az egyik kivallatása, hogy ne okozhassanak meglepetést a továbbiakban. Mivel szét voltak szóródva így ők is így tettek és egyesével vadászták le őket. Ginoo ehhez Kígyót használta. Felülről közelítette meg az áldozatát észrevétlenül majd gyorsan a nyaka köré tekerte, hogy ideje se legyen kiáltani majd eltörte neki. Rian-chan genjutsut használt és karddal végzett a gyanútlan testőrrel. Az utolsóra ketten maradtak. Miután váratlanul egy fából készült Kígyó a nyakára tekeredett és egy kard véres pengéje pedig az arcának lett szegezve némi pánik és pár fenyegetés hatására elmondott mindent amit tudott. A házban még tizenegyen voltak és a túsz. Közülük hárman súlyos sérültek. Őrségváltás fél óra múlva lesz. Addig nem tűnik fel nekik az ő eltűnésük. Jelszavakat nem használnak és nem is gondolták volna, hogy ANBU-kat küldenek rájuk. Ezen kívül megerősítette, hogy köztük nincs chakra használó, sőt ők csak egyszerű tolvajokból és parasztokból verődtek össze. A szekérre is csak úgy tudtak sikeresen lecsapni, hogy nemcsak túlerőben voltak, de csapdát is állítottak neki. Még úgy is súlyos veszteségeket szenvedtek. A vezetőjüktől tudták, hogy ott lesz a szekér, hogy az honnan hallotta, azt már nem tudta. A két tanítvány miután úgy érezték többet már nem segíthet nekik az a szerencsétlen, leütötték, megkötözték és nekiálltak a terv második részének a megvalósításához.
A főbejáratnál a két őr épp azzal volt elfoglalva, hogy arról beszéltek mire költik majd a részüket a zsákmányból. Természetesen az alkohol, a nők és a szerencsejáték merültek fel mint lehetséges opciók. Az egyik győzködni próbálta a másikat, hogy hagyjon fel a játékkal, mert mindig csak bajba sodorja és azon veszti el az összes pénzét. Az pedig ugyan ezt mondta az okoskodónak a nőkről és az italról. Ezt a bölcs diskurzust zavarta meg a futólépésben az erdőből szaladó egyik megfigyelőjük, aki közölte, hogy baj van. Katonák jönnek vagy harmincan. Mikor ezt a bentieknek is elismételte majdnem kitört a pánik, de a vezetőjük egy nagydarab, durva arcú és modorú figura, pár dühös vakkantásával hamar rendet tett. Menekülni kell. Mivel északról jönnek ezért délre menekülnek, de csak hárman a tússzal. A többiek, köztük a vezér elterelik a katonák figyelmét és elcsalják őket. A közeli folyó partjánál, majd találkoznak. Ott ahonnan vizet szoktak hordani csak a túloldalon. A sebesülteket hátrahagyják. Csak akadályoznák őket. Nem volt olyan ostoba alak, mint amilyennek kinézett. És volt elég fenyegető kiállása, hogy a parancsait kérdés nélkül teljesítsék az emberei. Csak a hátrahagyott sérültek elégedetlenkedtek, de velük meg nem törődött senki. Hamar fegyvert ragadtak és a feladatok kiosztása után négyen hátul a többiek elől távoztak. Mármint terv szerint. Ugyanis kiérve miután gyorsan szemügyre vette a nyolc emberét a vezér dühösen vette észre, hogy eggyel kevesebben vannak. A felderítő, aki jelentette a katonákat eltűnt pedig őt nem a kereskedőporonty mellé osztotta be. Tenni viszont már nem volt mit ugyanis mozgás volt. A fák közül ketten léptek ki. Két ninja. A maszkjuk és a ruházatuk alapján ANBU-k. Egy fiú és egy lány. Nem erről volt szó. Valami nagyon kezdett bűzleni ezzel a dologgal kapcsolatban. A vezér tudta jól, hogy ilyen ellenfelek ellen nincs sok esélyük és ezért is jelentek meg nyíltan. Mikor elkezdtek feléjük szaladni akkor egyből jött is a parancs, hogy „Balra az erdőbe!” Gondolta ott majd lerázhatják őket hisz azokkal ellentétben nekik már volt idejük kiismerniük a környéket. Ez az egész egyre zavarosabb lett. Főleg mikor ők lefordulva a fák irányába kezdtek futni, de a két ANBU pedig rohant tovább egyenesen velük mit sem törődve.
Ginoo az egyik fa tetejéről figyelte a jelenetet. Kígyóval az övére tekeredve két fuuma shurikenjével pedig a kezében. Több ellenféllel szemben hasznosabbnak találta azokat, mint a bábjait. Úgy néz ki, hogy a Rian-chan és az ő klónja tökéletesen meg tudta zavarni a banditákat. Az alapján, hogy ő osztja a parancsokat a vezetőjük kilétével is tisztába került. Mikor azok megindultak a fák irányába ő a lomborona takarásában ugrálva került nem közvetlenül eléjük, de úgy, hogy rájuk lásson és dobótávolságban legyenek neki. A combján lévő shurikentartóból az öt kunai gyorsan a kezébe került, amiket egyből egy chakrafonálra fűzött, majd némi célzás után egyszerre a banditákra lőtt. Kettő földre zuhant pár megsérült és sikerült őket még jobban összezavarniuk. A fiú nem is várta meg, hogy rendezzék a soraikat. Fürge test technikával biztos távolságban mögöttük termett és teljes testből lendülve egy széles mozdulattal feléjük dobta az első fuuma shurikenjét. Mivel hátulról nem vártak már támadást így amúgy is sikeres lett volna a Ginoo támadása, de mivel ő egy bábmester így ezt is kicsit megcifrázta a dolgot. A shurikenen hagyott chakrafonál segítségével megváltoztatta annak az irányát és egyenes helyett a banditákat elérve egy félkörívben letarolta a hátsó hármat, akiknek esélyük se volt a súlyos, durva pengék ellen. Két jutsu és több mint a fele bandita már a földön volt. Persze mindez hála a meglepetésnek, hogy átlagemberek ellen voltak a technikák bevetve és hogy még az akadémán Iwakawa sensei olyan jól kiképezte az osztályát, köztük Ginoo-t is, amire az ANBU-ne táborban csak még inkább ráépítettek. A maradék talpon maradt bandita tudta, hogy esélyük sincs a túlélésre. Mikor pedig látták, hogy a fiú a másik shurikenjét is lendíti feléjük már sikítva menekültek volna, ha a vezérük nem állja útjukat és rántja őket maga elé élőpajzsnak. Ha szétszaladtak volna, akkor nem sikerült volna ismét ilyen szépen bevetnie ez a jutsut, de a gyáva vezetőjüknek hála ugyan úgy végezték, mint a társaik. Csak a banditavezér maradt talpon, aki pedig  a kezében meghalt társait ellökve, földre dobta a kardját és széttárta a kezét, hogy megadja magát. A bábmester elindult felé miközben az övtáskájában matatott a drótjai után. Ridegen ráparancsolt, hogy forduljon meg és tegye hátra a kezét. A fickó előbb hátra tette a kezét majd váratlanul egy kést előrántva ugrott a fiúra, aki csak az utolsó pillanatban tudott elhajolni. Egyből egy a kezébe akadó kunai-át rántotta elő és azzal nézett szembe az eszét vesztve felé csapkodó ellenfelével. Úgy néz ki a banditavezér úgy döntött, hogy ha az életébe is kerül, de nem adja meg magát. A neki még mellkasáig se érőfiú leginkább csak hátrált és védekezett majd ellenfele egyik szélesebb mozdulata után ugrott előre és vágta végig annak a fegyvertartó karját. Az felüvöltött, elejtette a fegyverét és az ép karjával a sérült kezéhez kapott, Ginoo pedig kihasználva a helyzetet mellé lépve előbb térdhajlaton rúgta, majd mikor ez által számára is elérhető magasságba került a fickó tarkója akkor lesújtott rá a kezében lévő kunai gyűrűjével. Majd mégy egyszer, amitől már tényleg földre került a hatalmas férfi. Ezek után már a küldetés zökkenőmentesen folytatódott. Megnézte a földre került banditákat, akik még éltek azokat ellátta, a fegyvereit összegyűjtötte, Rian-chan aki transzformációs technikával felvette a felderítő alakját a maradék három banditát elintézte és a kereskedő fiát biztonságba helyezte. Akit ezek után hazakísértek, az életben hagyott banditákat pedig átadták a társaiknak, hogy szakértő módon minden fontos információt kicsaljanak belőlük. Ők ketten pedig utána hallgathatták Akumi sensei-t, aki viszont nem volt megelégedve velük hisz túl sokat pepecseltek annak ellenére, hogy nem chakra használókkal kerültek szembe és jóval profibb munkát vár el tőlük ahhoz, hogy hivatalosan is bekerüljenek a szervezet tagjai közé. Van még hova fejlődniük.
Ginoo Yukizaki
Ginoo Yukizaki
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 702
Elosztható Taijutsu Pontok : 5

Állóképesség : 176 (C)
Erő : 117 (D)
Gyorsaság : 390 (B)
Ügyesség/Reflex : 405 (B)
Pusztakezes Harc : 114 (D)

Tartózkodási hely : Konohakagure


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin (Bábhasználó) / ANBU-tag
Chakraszint: 617

Vissza az elejére Go down

Ginoo Yukizaki Empty Re: Ginoo Yukizaki

Témanyitás  Sai Vas. Júl. 04 2021, 15:24


Kedves Gino!

Elsőként szeretném kihangsúlyozni, hogy amit írtál, az nem igazán shurikenjutsu jobb elsajátítására vonatkozó pályamű, sokkal inkább egy küldetés esetleg egy kaland kategóriába beleférő élmény. Szóval ha ez most magasabb szintű ismereteket célozna, nem fogadnám el. Csak azért nem dobom vissza, mert a D szintű shurikenhasználat még nem egy olyan magas szint, hogy szükségét érezzem a kötekedésnek, de jó tanács a jövőbeli pályázatokhoz, hogy nem feltétlen baj, ha ilyen formában nyújtod be, de arra figyelj, hogy az legyen az iromány középpontjában, amire pályázol. Jelen esetben tehát a shurikenhasználatnak kell hangsúlyosnak lennie egyrészt, másrészt annak, hogy fejlődsz benne, hogy valami újra jössz rá, valamit kitapasztalsz, elkezded jobban, tudatosabban használni. (Ehhez inkább olyasmi történet illik, ahol nem gáz, ha hibázik a karakter, de tanul belőle, vagy esetleg a történtek hatására kezd el gyakorolni - nyilván ekkor lesz egy olyan történetrész /maga a küldetés/, ami csak fillere a pályázatnak, és maga a pályázat rész már a tanulás lesz, hosszabban leírva. Ezt a filler részt lehet megúszni azzal, ha máris a lényegre térsz. Vagy tényleg mondjuk olyan helyzetbe kerül a karakter, ahol az adott tudásért küzdenie kell, csapáda esik például, és csak hosszabb, a megpályázott dolog gyakorlását igénylő görcsöléssel tud kiszabadulni, vagy valami hasonló, remélem, ilyen felvázolt irányokkal világosabb lesz, hogyan is kellene helyesen elkülöníteni a pályázati részt a többi élménytípustól ^^)

Mindenesetre a pályázat most elfogadva, a D szintű shurikenjutsu használatot megkaptad, mellé pedig +5 chakrát és +5 TJP-t. 
Sai
Sai
Főadminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: ANBU-Root
Chakraszint: mennyit rajzoljak?

Vissza az elejére Go down

Ginoo Yukizaki Empty Re: Ginoo Yukizaki

Témanyitás  Ginoo Yukizaki Kedd Nov. 01 2022, 03:34

Ginoo a könyvtárban kutakodott méghozzá olyan téma iránt, ami annak idején az akadémián nem nagyon jött elő. Vagy ha mégis akkor csak ő nem figyelt. Mikor a tengeren voltak akkor az a testőr által idézett bálna hatalmas segítség volt számukra. Az ilyen idézések keltették fel az érdeklődését. Hogy működik ez, mit lehet idézni, mi ennek a pontos menete? Nem volt haszontalan oda menni. Talált könyveket legendákról, amik a ninjuu-król mesélnek. Bár azokból nem tudta eldönteni, hogy mi a hihető és mi a kitaláció, de az érdekes, hogy a különböző fajok természetét másképp írták le. Még néhány konkrétabb ninjuu-król szóló történetet is sikerül találnia. Az első a kutyákról szólt, akik úgy írta falkákba tömörülnek és békés barátságos faj. Más ninjuu fajokhoz képest gyakrabban látni őket shinobik oldalán. Remek felderítők. Lehet, hogy bennük jó társra tudna találni. A másik faj pedig a patkányoké. Ők arról ismertek, hogy természetük miatt alkalmasak a békés együttélésre és remek informátorok. Az se egy lebecsülendő képesség. Sőt! Egy ANBU számára. Jó persze nem hangzik túl komfortosnak a mocskos betegséghordozó patkányok társasága, de ha hasznosak, akkor Ginoo bevállalná. Talán nem is lenne rossz. Szinte már döntött is mikor az utolsó szinte meseszerű stílusban íródott történet a kezébe került. A mese két barátról szólt, akiknek a falva veszélybe került és bementek az erdőbe, hogy erősebbek legyenek. Az egyik semmivel nem törődve büszkén csörtetett, a másik vigyázva óvatosan, folyton a háta mögé lesve. Mikor pedig az előbbi csapdába esett a másik nem segített neki csak várt. Várta a csapda állítóit. Akik az erdő pókjai voltak. Mikor azok megérkeztek addigra ő is felkészült. Ravaszul csapdát állított nekik. Megmentette a barátját, de úgy hogy a pókoknak nem ártott közben. A büszke barát meg se köszönte neki. Sértetten otthagyta őt és a pókokat, a ravaszt viszont a pókok meghallgatták és mivel méltónak találták ezért segítettek neki és haza engedték. Sikerült is megmentenie a falvát és még sok hőstettet vitt végbe. A büszke fiú viszont sose jutott ki az erdőből. A mese vége nem épp a legvidámabb volt. Ginoo nem olvasná fel gyerekeknek az biztos. Viszont a pókok… Nos, érdekesek. Ahogy letette a kis könyvecskét egy idősebb férfihang szólalt meg mellette.
-Nem hétköznapi olvasmány fiú. Mit gondolsz a pókokról?
Ginoo oda fordult és egy kora ellenére is, még sok fiatalt is szégyenbe hozó izmokkal rendelkező férfit látott. Nála jóval magasabb, kék ninja overállal, amire talán valami fura ízlés miatt egy rikítóan zöld színű haorit vett fel, aminek a mintája mellmagasságban elúszó két felhő volt. Markáns arca bal oldalát egy alig látszó sebhely díszítette, dús szürke haja pedig a hátát verte. Konohai fejpántját az izmoktól dagadó karján viselte. Nem hétköznapi jelenség az biztos. A kapott kérdésen a bábmester elgondolkozott majd érzelemmentesen válaszolt.
-Ha jól sejtem a történetben szereplő két barát shinobik lehettek. Talán képzésük elején. Tragikus, de aki, nem jutott haza az bölcsebb is lehetett volna. A pókok a területüket védték a behatolók elől és a határaikat kijelölték.
A férfi jót mosolygott a fiú magyarázatán.
-Igen így is lehet mondani. És ha mindketten csapdába esnek szerinted, akkor mi lett volna a teszt eredménye?
-Ez akkor lett volna teszt, ha a pókok tudják, hogy jönnek. De akkor, azt a shinobi fiút nem is hagyták volna csapdát állítani. Tesztből idegen csapdájába nem megy bele senki. Egyébként valószínűleg mindketten meghaltak volna.
Ezen is jót kuncogott a férfi és kezet nyújtott a fiúnak.
-Shunsho vagyok. Miért olvastad, azt a könyvet?
Ginoo szokásos óvatosságával állt fel a székről, amin addig ült, hogy kezet fogjon a másikkal.
-Yukizaki. A ninjuu-k érdekelnek.
Ennek hallatán vagy talán a kézfogás miatt, de valami határozottan megjelent a férfi tekintetében. Elkezdte méregetni a fiút.
-Értem. A ninjuu-k. Honnan jött az ötlet?
-Láttam és hasznosnak gondoltam.
-És mit kezdenél egy ilyen ninjuu-val? Testőrnek kéne? Nem sokkal vagy szélesebb, mint egy papírlap. Jó, hogy el nem veszel itt a könyvtárban.
A fiú nem vette fel a sértést.
-Képességeinkhez mérten dolgoznánk együtt, mint egy shinobi csapatban.
-És ha valami kígyókat vagy pont pókokat találsz szövetségesnek nem kutyusokat? Az a mesében is csúnyán végződött.
-A mesében a falu megmenekült.
-És az a fő nem?
-Az.
Ginoo hangja végig olyan élettelenül csengett, hogy mások elviselni se bírnák. Shunsho viszont hirtelen sokkal lelkesebb lett és közelebb hajolt, hogy a bábmester arcába mondhassa.
-Van benned valami. Mit szolnál hozzá ha, azt mondanám, hogy tudok neked segíteni találni ninjuu társakat. Holnap napnyugtakor találkozzunk a második kiképzőterepen. Ha nem ijesztettelek el papírfiú.
Kacagott fel és sétált el egy szó nélkül. A jelenetet csak a morcos könyvtáros nő pisszegése törte, meg amire a férfi bocsánatot kért és pár tekerccsel a hóna alatt távozott.
 
A megbeszélt időpontban Ginoo megjelent a helyszínen. Homokos föld, pár gyakorlóbábú és hátrább gondozatlan fás rész a rejtőzködés és erdei harc begyakorlására. Az időpont miatt nem volt ott senki. A nap feladatát kezdték átvenni a csillagok és a városban kezdtek kigyulladni a lámpák a házak ablakaiban. A fiú nem gyújtott fényt csak állt és nézelődött. A rossz fényviszonyok miatt így meg se lephet senkit, hogy az erdőből kicsapódó szürkés háló elől nem tudott kitérni. Egyből odaragasztotta az egyik bábuhoz. Mozdulni se tudott és így a sebesen fák közül felé meginduló, szürke testű, vörös lábait gyorsan kapkodó, nagyobb póni méretű pók ellen esélye se volt. Az, csáprágóit egyből bele is mélyesztette majd sértetten felszólalt.
-Ez egy senki volt! A vénséged a szemedre ment Shunsho.
A férfi nem válaszolt és fel se bukkant. A behálózott chunin egy pillanat alatt hagyta abba a ficánkolást és vált egy korhadt farönké némi füst kíséretében. A pók szinte ugrott egyet ijedtében és már nézett is szét. A fák közül, nem onnan ahonnan a háló, hanem egy másik irányból ekkor indult meg felé több tucat fuuma shuriken. Na, ez egy ijesztő látvány. Igyekezett mielőbb eltűnni a közelükből, de az egyik így is természetellenes ívben pont előtte egy másik pedig mögötte csapódott be. A többi füstté válva eltűnt. Viszont nem csak ők használták ki a rossz fényviszonyokat. Több tucat fuuma shuriken nemcsak az ellenfél megzavarására, hanem egy támadás elrejtésére is alkalmas. Erre pedig a pók akkor jött rá mikor a füstből egy valamilyen kemény indaszerű dolog tekeredett rá és hirtelen egy faragott emberméretű majommal találta magát szembe. Felkiáltott nem túl barátságos szavakat, de a báb egy ütéssel lecsapta a vasmancsával. Ez után füstté vált és a fák közül kisétált Ginoo, hogy összeszedje az összecsuklott bábját. Épp lehajolt hozzá mikor a fák közül ismét kicsapott egy pókháló, ami újra egy gyakorlóbábra ragasztotta és a kacagó Shunsho követte.
-Majdnem kölyök, de nem csak a pókok tudnak hálót szőni.
A kacagása akkor maradt abba mikor ez a Ginoo is füsté vált és a Majom báb megélénkülve rátámadt. Viszont mikor lecsapott volna most a pók shinobi vált füsté. A valódi bábmester a fák közt ezen elhúzta a száját. Levelek közt rejtőzött el és csak az ujjai mozogtak. Visszahívta a bábját, de nem oda ahol volt, hanem látótávolságon kívülre. A Majmon elhelyezett sárkány kémkedő technika ezt lehetővé tette. A pók meglepte őt, de a férfi nem. Abból, hogy mikor a pók lábait lekötözte az nem használt hálót egyértelmű volt, hogy nem képes rá. A shuriken manipuláció és az árnyék klón shuriken jól működtek együtt. Ahogy a hengével közéjük rejtett Majom is jól végezte a dolgát. Viszont a játék most kezdődik. Úgy néz ki Majom máshova küldése nem zavarta össze az idősebb shinobit. Ginoo csak valami megérzés miatt vetődött el rejtekéből, de jól tette hisz a következő pillanatban már be is csapódott oda Shunsho. A fiú első dolga volt előkapni a drótjait és felkészülni az Írisz Madár Jutsura. Jól is tette, mert a chakrával átitatott drótjai könnyedén átvágták a felé repülő pókhálót. A férfi mozgása energikus volt. A látszat nem csalt. Tényleg bírta tartani a tempót még az egyébként sebességéről ismert Ginoo-val is. Már ugrott is utána. A bábmester Ismét a drótjaival próbált segíteni a helyzetén. Az egyik fára tekerte rá őket, hogy a levegőben irányt tudjon váltani a segítségükkel. A terve bevált. Mikor pedig egy pillanatra eltűnt Shunshso szeme elől, mert kitakarta egy fa, a fa mögül már három Ginoo ugrott ki és indult meg három különböző irányba. A férfi nem jött zavarba. Utánuk eredt és egy pókfonál gombolyagot köpött ki, amiből gyors kézmozdulatokkal egy hálót készített, hogy azt halászhálóként dobja a három fiú után. Az eredmény sikeres is volt meg nem is. Elkapta őket, de újra füsté váltak. Mikor pedig a Majom báb újra felbukkant a férfi jóízűt nevetett.
-Rendben van Yukizaki, ennyi elég volt. Láttam benned valamit és kíváncsi voltam. Most már tudom, hogy jól láttam. Rég szórakoztam már ilyen jól, de jobb ha abbahagyjuk. Akárki is volt a sensei-ed jól kitanított.
Arról a fáról, ami mögött a fiú megháromszorozódott sétált le a bábmester. A kakuremino no jutsu számára is előnyösebb volt az esti környezet. Arca most se tükrözött érzelmeket, de a férfit jól láthatóan nem zavarta.
-A bábhasználattal viszont jól megleptél. Nem is tudtam, hogy van ilyen nálunk. Sunagakurei vagy?
-Nem. Konohai.
-Konohai? Tényleg? Nem semmi. Na, de nos, láttad mit szeretnék felajánlani azért, mert ilyen jót játszottál ezzel az öregemberrel. Tudnod kell viszont, hogy a pókok nem olyan barátságosak, mint én. Megválogatják az idézőjüket és ha nem tisztelik vagy ha elárulja őket akkor az ember a halál fia. Ha láttál már pókhálóban vergődő bogarat, akkor lehet sejtésed a módszereikről. Titkos falujuk a Démonok országában van, ami semmit és senkit nem kímélő fanatikus szekták állandó harctere. Ők mégis biztonságban vannak hisz tőlük még azok is rettegnek. Ridegek és számítóak amilyennek egy igazi ninjának kell lennie. Injros akit olyan csúnyán elintéztél csak az ő fenegyerekük. A királynő és a hozzá közeli tanácsadók és általa megbecsült harcosok egy teljesen más kategóriába tartoznak. Ha az ő segítségüket kéred tudd, számukra nem egy barát vagy egy bajtárs vagy. Csak egy idegen, aki ha méltatlan az együttműködésre, akkor csak egy önként jelentkező vacsorafogás. Nos, szeretnél a pókokkal szövetségre lépni?
Valljuk be Ginoo nem erre számított mikor elkezdte ezt tervezgetni. Olyanokra vágyott, akikben megbízhat és akik megmentik az életét ha bajba kerül. Erre most már nem csak a saját ANBU társai végzik ki ha a küldetés sikerét veszélyezteti hanem a szövetséges bijuu-i ha nem nyeri el a tetszésüket. Viszont amit Shunsho a démonok országáról mondott az érdekes. Rideg, számító vadászok, akik biztos nyugalommal csalják csapdába ellenségeiket. Ezek becsülendő tulajdonságok. Olyanok amikre Ginoo-nak szüksége van. Főleg ilyesmire van szüksége. Munkája megköveteli a hasonló mentalitást. Viszont valami zavarta.
-Miért segít?
-Hogy miért? Mert veszélyes vagy. Sunyi módon. Ez pedig tetszett és érdekelt jól láttam-e. Mint mondtam a pókok számára a hasznos szövetséges a jó szövetséges. A magadfajta furabogarakat pedig ők is szívesen megismerik. Nekem meg egy jó pont, ha bemutatlak nekik.
Szóval neki is megvan a maga érdeke. Így már mindent ért. Bólintott.
-Szeretnék velük szövetségre lépni.
Mi lehet a legrosszabb dolog, ami történik majd?
-Hohó! Akkor kezdjünk is hozzá. Elkezdett kézjeleket formálni, majd megharapta az ujját pont annyira, hogy egy kis vér serkenjen, aztán a földre nyomta.
~És így kell szerződést kötni a vérmérgezéssel.~
Viszont a nem túl higiénikus módszer látványos eredménnyel zárult. Jelek jelentek meg a vérfolt körül és egy kutya méretű tömzsibb fajta(madárpók) képviselője jelent meg a pókok népének, a hátán egy tekerccsel. Shunsho biccentett felé.
-A királynő elégedett volt a műsorunkkal?
A pók nem szólt semmit, csak a férfi felé tartotta a hátát rajta a tekerccsel.
-Ezek szerint igen.
Levette róla, széthajtotta és pár kézjel elmutogatása után egy apró fénygömböt hozott létre a kezében. Annak fényében látszott, hogy a tekercsben jól felosztott oszlopsorok voltak. Minden oszlopban egy név vöröslött, alatta öt pont.
-Mint nálunk embereknél, itt is a nevedet kell adnod, hogy hiteles legyél. Csak itt a véreddel. Majd minden ujjad meg kell sebezned és azzal zárnod a szerződést a neved alatt.
Hát ez… Lehetne erre egy jobb megoldás. Intelligens fajok, akik rettegett vadászok, de vérrel irkálnak, mint a barbár időkben. Ginoo a rossz érzése ellenére nem kezdett panaszkodni. Biccentett és lehajolt a tekercshez. Megharapta a hüvelykujját egyre nagyobb erővel, míg fémes ízt nem kezdett érezni a szájában. Utána felírta a papírra a nevét. Ezt követően a többi ujjával is így tett, a folyamat közben magában ismét megjegyezve, hogy erre biztos lehetne jobb módszer is, majd ahogy a többi szerződőnél is látta, még arra is figyelve, hogy nagyjából az övékkel egy vonalban legyen a papíron hagyta öt véres ujjlenyomatát. Shunsho összetekerte a tekercset és visszatette a pók hátára, aki ezek után némi füst kíséretében eltűnt. Ezek után a fiúhoz fordult. A kezében lévő fénygömb nem túl barátságosan világította meg a vonásait.
-Véredet adtad a pókoknak a szövetségért. Mostantól a hálójukban vagy. Az övék vagy. A vér összeköt velük és hozzájuk láncol. Ennek segítségével leszel képes megidézni őket az otthonukból, de csak azokat, akik méltónak találnak rá. Láttad a kézjeleimet amivel Kou-t megidéztem. Megjegyezted őket? Akkor ismételd meg! Közben akard, hogy egy megjelenjen egyik tagjuk!
Más segítséget nem adott. Hát ez elég karcsú. Ginoo még nézett rá egy darabig, de csak annyit mondott, hogy „No!” Akkor megpróbálta. Jobb híján az utasítások alapján. Elmutogatta a kézjeleket, a sebzett ujját a földbe nyomta és látta, ahogy a szimbólumok körbefutják a kezét és füst. Majd szemmeresztgetés és Shunsho fénygömbjének köszönhetően egy aprócska fehér póktojás észrevétele. A férfi jót nevetett.
-Nem rossz, de segítséget még ne várj tőle! Próbáld újra!
Ginoo újra próbálta és az eredmény nem változott. Egymás után jelentek meg az újabb és újabb póktojások, de eredmény még semmi. Már kihajnalodott mikor a férfi, azt mondta, hogy inkább délután folytassák. A pirkadatkor érkező shinobik meg is lepődtek mikor látták, hogy nemcsak, hogy megelőzték őket a korai edzés során, de a fiú sápadt, verítéktől gyöngyöző ábrázata alapján már túl is vannak az edzésen, ami valami ritka kimerítő lehetett. Voltak akiket ez feltüzelt és volt, aki sajnálta a fiút. Viszont miután hazaért, lefürdött, evett és kipihente magát, késő délután a megbeszéltek szerint találkozott Shunsho-val egy másik ritkábban használt kiképzőterepen. Ez a fura fickó alaposan megkavarja Ginoo biológiai óráját. A tegnapi edzés folytatódott. Született egy újabb halom póktojás, míg végül végre a bábmester eredménnyel járt. A füstből egy apró körömnyi kis pók szaladt ki és tűnt el a magas fűben. A férfi megmagyarázta.
-Jól haladsz. Ez egy ivadék volt. Ezekből lesznek a felnőtt pókok. Folytasd csak!
Folytatódott a dolog. Szegény ivadékok csak úgy szaladtak szerte szét a világba. Ginoo-ban fel is merült közben, hogy vajon új szövetségesei mit szólhatnak ahhoz, hogy több tucat tojásukat lopta már el, most meg a gyerekeikkel teszi ugyan ezt. Reméli, hogy nem haragszanak meg rá. Viszont a sok gyerekrablásnak végül meg lett az eredménye. Már rájuk sötétedett mikor Ginoo egy tenyérnyi kis hosszú, vékony lábú pókkal találta magát szembe. Először megörült, majd felmerült benne a kérdés, hogy ez meg talán csak egy tinédzser pók és még ő se igazi, de ekkor az, megszólalt.
-Üdv Vulas vagyok a királynő hírvivője. Ha szükséged van rám, akkor idézz meg nyugodtan!
Majd el is tűnt. Ginoo meg csak nézett. Ekkor érezte meg a méretes férfikezet a vállán és hallotta Shunsho hangját maga fölül.
-Gratulálok. Vulas gyors, ne mond el neki, hogy ezt mondtam, de kicsit szélütött, viszont lelkes és mint mondta a királynő hírvivője. Hasonló feladatokra te is használhatod. Tapasztalatból mondom, nála csak rosszabb természetűekkel fogsz találkozni. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben már te is elboldogulsz. Nekem mennem kell. Holnap kiküldetésre megyek és előtte még el kell köszönnöm néhány barátnőmtől, de remélem, hogy a jövőben még találkozok veled és azt a tegnapi harcot egy nap megismételhetjük. Hohó! Szinte megfiatalodtam az óta! Viszlát Yukizaki!
Azzal a fickó már távozott is. Ginoo pedig egyedül maradt a gondolataival. Ez nem semmi pár nap volt. Most pedig vérszerződést kötött a pókok fajával ilyen gyorsan. Még felfogni se nagyon tudta a dolgot. Egy jó óra múlva idézte újra az izgága Vulas-t és kezdett el vele beszélgetni. A kis ninjuu-nak mikor, azt mondta, hogy a királynő hírvivőjénél jobb idézettel nem is kezdhetett volna, akkor szinte dagadt a melle vagy mije van a pókoknak a büszkeségtől. Még szép, hogy elmesélt a fiúnak mindent, amit tudni kell a pókok falváról és néhány képviselőjükről. Olyasmiket, amikkel egy ilyen fontos pozícióban lévő pók magától értetődő, hogy tisztában van. Ahogy pedig a fiú hallgatta megkedvelte a kis lényt. Úgy is, hogy a hallottak alapján még jobban tisztázódott számára, hogy mit is tett pontosan mikor a vérét adta ezért a szövetségért.
Ginoo Yukizaki
Ginoo Yukizaki
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 702
Elosztható Taijutsu Pontok : 5

Állóképesség : 176 (C)
Erő : 117 (D)
Gyorsaság : 390 (B)
Ügyesség/Reflex : 405 (B)
Pusztakezes Harc : 114 (D)

Tartózkodási hely : Konohakagure


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin (Bábhasználó) / ANBU-tag
Chakraszint: 617

Vissza az elejére Go down

Ginoo Yukizaki Empty Re: Ginoo Yukizaki

Témanyitás  Uchiha Kagami Hétf. Nov. 07 2022, 01:50

Szervusz!

Nos, a pókok mindig is az egyik kedvenc fajom voltak. Láthatóan olvastad a meglévő pókos idézéseket és ügyesen építetted fel magadnak ez alapján a pályázatot, amelyet ez úton is elfogadok. Jutalmad a kellemes esti olvasmány miatt a felírható Kuchiyose no Jutsu-n kívül +5 chakra és +5 elosztható TJP. Nyugodtan dolgozz ki egy, csak Ginoo Yukizaki által idézhető, kis méretű, maximum C szintű (később persze fejlődő) pókot, amelyet eztán beteszünk a Kódexbe. Kérlek, nekem küldd meg a leírását.

Kagami

_________________
Tää jylhä kauneus ja ääretön yksinäisyys
Lapsuuteni metsän, taivaan
Kaikuu se haikeus halki tän matkan
Aamun tullen yö tarinansa kertoo



Állandó mesélések (4/4)
- Kowarii Zion

        - Jelenlegi kaland: A bánya titka

- Shiawase Zouo
        - Jelenlegi kaland: Messzi földeken

- Hiroto Osumi, Gensai Hayato és Kenta Koizumo
        - Titkok, melyeket őrzünk

- Nosaru Kyoya
        - Teremtés


Szilánkok Fórumkaland
- Kiolvasztás alatt
Uchiha Kagami
Uchiha Kagami
Adminisztrátor

Specializálódás : Több éves posztok előkutatása

Tartózkodási hely : Elfeledett fóliánsok között


Adatlap
Szint: S+
Rang: A Gundan Könyvtárosa
Chakraszint: Vodka

Vissza az elejére Go down

Ginoo Yukizaki Empty Re: Ginoo Yukizaki

Témanyitás  Ginoo Yukizaki Szomb. Dec. 10 2022, 10:14

//Pályázatom célja, hogy a karakterem C szintre fejlődjön a shurikenjutsu fegyverjártasságban.//

Öt kunai hasította át a levegőt és néhányuk megállt a lengedező céltáblákban. Ginoo nem volt elégedett az eredménnyel. Mind a célzáson, mind a célzás utáni korrigáláson javítania kell. Persze lehetne, azt mondani, hogy ő bábokat használ és elég tőle ez is, de nem. Feltűnően alulteljesít a többi ANBU ügynökhöz képest shurikenjutsuban. Megfigyelte, hogy csak mert jutsukkal erősíti meg a képességeit azért jobb egy akadémistánál. Meg mert gyorsabb, de technikában alulmarad tőlük. Ezért kért segítséget az ebben a készségben való fejlődéséhez. Így kapta meg a macskamaszkos kunoichit-t segítségnek. Nem, a fiú örömére nem Akumi sensei volt az. Még nem volt dolguk egymással korábban. A nő állt mögötte és figyelte. Hosszú lapockáig érő sötét haját összekötve előre dobta a bal vállánál, hátán kard, kezében egy bo-t tartott. Járása és egész kisugárzása arra utalt, hogy használni is tudná azokat a fegyvereket, ha kéne. Felszerelése alapján sima ügynök. A fiú, azt is megállapította, hogy ettől még nem szívesen kerülne vele harcba. Ha viszont mégis rá kényszerülne, fegyvertávolságba biztos nem kéne kerülnie. A másik nem szólt egy szót se. Hogy elégedett-e vagy sem, azt Ginoo nem tudta megmondani, de volt egy olyan érzése, hogy nem. Mikor már egy ideje dobálgatta, azt a céltáblát akkor szólalt meg a nő.
-Nem sok éles tapasztalatod van shurikenjutsuban.
-Volt már rá szükségem.
-Nem látszik.
~Aucs.~
-Hogy tudod, hogy kell dobni az igaz, de ez az alap. Viszont gyakorlott használó éles harcban sokféleképp tudja felhasználni ezt a képzetséget. Aki, pedig igazán gyakorlott annak a kezében bármi fegyverré válhat. Kunai, shuriken, senbon, evőpálcika, egy tányér vagy akár egy kard is, ha úgy hozza a sors. Épp úgy alkalmas támadásra, mint elterelésre. Elrejtve ruhaujjból, alkarvédőből vagy a környezetedben lévő tárgyakat kreatívan felhasználva meglepetésből is használhatod. A használatukhoz nem kellenek kézjelek, úgyhogy akár egy jutsut is meg lehet velük törni. Vagy az ellenfeled pozícióját úgy változtatni, hogy neked legyen előnyös. Ha úgy alakul akár közelharcban is használhatóak. Azoknak a technikáknak az összefoglaló neve a shoken. Ezek a legalapvetőbb eszközei egy shinobinak és ezt nem látom benned, hogy ösztönszerűen használnád. Érződik a mozdulataidon, hogy akadémia óta nem figyeltél annyira oda, hogy javíts a mozdulataidon. Pedig ennek alapnak kéne lennie főleg nálunk. Csak hajítófegyverekkel küzdjünk meg! Megmutatom, hogy kell csinálni.
A hangjából nem sütött harag vagy lenézés. Tényeket közölt, még ha nyersen is. Ginoo-nak természetesen nem esett jól egy vele egyenrangútól, azt hallani, hogy alapvető készségei hiányoznak, de ha nem érezné ő is így akkor nem kért volna segítséget.  A kunoichi nyugodtan a fal mellé sétált, nekitámasztotta a botját, majd szinte hátra se nézve dobott pár shuriken-t a fiú felé. Ginoo egyből kézbe vet két kunai-t és hátrálás közben azokat félreütötte, de már hallotta is maga mellől a másik lépteit és azoknak a megszűnését. Reflexből hajolt hátra, elkerülve a feje felé irányított rúgást és éppen tudta az utána alulról a torka felé érkező kunai döfést hárítani, hogy kis fegyverpárbaj során a nő egy ügyes csavarással lefegyverezze és földre vigye. Valóban nagyon jó és nem szabad fegyvertávolságra kerülni tőle. Miközben hátrább lépett tőle, hagyva, hogy a fiú felkeljen érzelemmentes hangon magyarázni kezdett.
-Elterelés. A shurikenek legfőbb előnye. Megzavarod az ellenséget, aki amíg védekezik addig egy jutsut vagy mint én most egy meglepetés támadást előkészíthetsz. A kunai-t pedig közelharcban készségszinten kell használnod. Nem csak reagálnod a téged ért támadásra és visszatámadni egy tanult mozdulattal. Úgy kell kiválasztanod a mozdulataidat, hogy az ellenfelednek kelljen téged követnie és nem fordítva. Újra!
Az eredmény nem sokat változott. Viszont a másik végig magyarázott közben. Hogy annál az adott mozdulatnál mire kell odafigyelni védekezésnél nehogy egy csuklómozdulattal elvágják az ütőerünket, hogy akár egy kardtámadás előtt is el lehet egy shurikent megzavarásként dobni az ellenfél arcába meglepetésként, hogy így kezdve a harcot és átvéve az irányítást lehet úgy pozícionálni magunkat például, hogy a nap nekünk háttal, de az ellenfelünknek szemben legyen. Beszélt olyasmikről is amivel Ginoo azért tisztában volt. Mérgek előnye vagy elfogásnál, üldözésnél, mielőbbi ártalmatlanításnál melyik testtájakra kell célozni. Méghozzá igaz párszor megtapasztalta milyen a földre kerülni, de olyan kemény sérüléseket nem kapott. Azért is, mert védekezni azért megtanították rendesen. Meg most valóban inkább az volt a fő, hogy lássa miről is van szó, mire kell odafigyelnie és minél több tippet kapjon. Amiket volt egy olyan érzése, hogy a másik a gyakorlatban kamatoztatta. A nap végére viszont így is rosszabb állapotban volt, mint a kirendelt kiképzője, de ez sejthető volt.
Az ezt követő napokban mindig valamivel készült neki a másik. Volt, hogy egy adott, shurikenekkel megsegített mozdulatot gyakoroltak be. Ez volt a shurikendobással az ellenfél kézjeleinek megzavarása, a shurikendobás után történő gyors jutsuhasználat, ami menekülésre és egy támadás előkészítésére egyaránt alkalmas vagy a közelharci fegyvert forgató rohamának a megtörése. Akár úgy, hogy a lába elé dobva belelépjen a fegyverünkbe. Ezeknek a begyakorlásához természetesen a kunoichi árnyékklónokat idézett nem ő lépett bele a shurikenbe. Volt olyan is, hogy általa nem használt hajítófegyverek dobását gyakorolták kicsit. Senbon-t, kankyuto-t, hishi-gane-t, egyszer még hajtűt is kipróbáltatta vele a másik milyen eldobni. Ebben az esetben az volt számára kihívás, hogy egyes eszközöket másképp kell dobni. Ugye az általa használt lapos csillag formájú shurikenek, a hira shurikenek közé tartoznak, amiket leginkább a tenyérben tartva akár derékból is lehet dobni. A kunai dobásának módja pedig leginkább a bo shurikenekéhez hasonlítható. Viszont ott kétféle módszer van különböző fegyverek dobására. Az egyik amit Ginoo használt és ahol forog a levegőben a fegyver. A másik pedig, amit a senbonok és egyéb szögekhez hasonló kialakítású fegyvereknél kell használni, ahol darts szerűen kell őket dobni. Azt be kellett gyakorolnia a fiúnak rendesen, hogy ráálljon a keze. Volt, hogy kimondott szituációkat játszottak el. Meglepetés támadás egy utcán hazasétáló ellen vagy koldusálca fenntartásával észrevétlenül, mérgezett fegyverrel megdobni az áldozatot, olyan is volt, hogy harc közben a társaid elterelését kihasználva őket nem veszélyeztetve kellett távolról támogatni őket a harcban. Az volt a legnehezebb hisz az ellenség folyamatos mozgásban volt és ki kellett várni a tökéletes lehetőséget és figyelni közben nehogy a többieket akadályozza. Egyik nap kimentek és a szabadban gyakoroltak. Gyakorlatban is kipróbálni miképp lehet shurikenjutsuval a környezetet az ellenfelünk ellen kihasználni. Valóban, ha a nap az ember szemébe süt harc közben az zavaró tud lenni vagy mikor egy pillanatra leveszed a szemed róla mivel pár az arcod felé dobott shurikent kell kivédj és az addig eltűnik egy fa mögött és egy árnyékklónt hagy hátra maga után, hogy váratlanul meglephessen. Hogy a bokrok és lombok közt milyen egyszerű eltűnni, azt bár az akadiémia óta tudta már a fiú, de az ismétlés sose árt. A fuuma shirikenek használatát is begyakorolták. Miképp lehet velük a legnagyobb pusztítást végezni, hogy kell nagyobb csapatformációkat megtörni vele vagy az ellenfelet elmozdulásra ösztönözni, esetleg pont csapdába csalni. Tökéletes például arra, hogy előzőleg elhelyezett robbanójegyzetek közelébe tereljünk vele valakit. A bábjai kivételével a fuuma shurikenek Ginoo jelenleg legpusztítóbb fegyverei, így az itt elmondottak valóban érdekelték őt.
 Ez idő alatt volt lehetősége kicsit jobban felmérni a másik képességeit. Már amennyit mutatott magából a kunoichi. Kivételes tehetsége volt a fegyverforgatásban. Főleg ha bot volt a kezében, de ninjato-val is különösen veszélyes volt. Hogy kerülnie kell a közelharcot az mindig meg lett erősítve Ginoo számára. Már csak azért is, mert edzéseiket mindig egy összecsapással kezdték és fejezték be. Nagyjából egy hónap után miközben ő épp a harc során eldobált fegyvereit szedte össze aközben közölte tényszerű hangján vele a nő.
-A holnapi lesz az utolsó edzésünk.
Eddig tartott akkor. A fiú ennek hallatán megállapította, hogy hasznos volt ez az időszak számára. Tanult a másiktól. Igaz részben azért kérte ezt, mert kötelességének érezte a fejlődést és reménykedett benne, hogy akár a bábhasználat kapcsán is hasznát veszi a tudásnak. Mindig mikor végzett, otthon még igyekezett azokkal együtt is gyakorolni néhány mozdulatot. Majom mögül eldobni néhány shurikent meglepetésnek vagy begyakorolni, hogyan kell egy olyan ellenfelet, aki megpróbálná kikerülni a bábját megakasztani. Ezt viszont nem fejtette ki. Valahogy az olyan társadalmi kötöttségek, mint a köszönetnyilvánítás elvesztették a fontosságukat számára. Ha használja is őket, akkor csak azért mert valami haszna származik belőle, de ha hálás is akkor se mondaná ki. Talán a maszk lehet az oka. Ha ő nem egy személy, akkor az ilyen formaságok be nem tartása is elfogadott tőle. Így csak bólintott és hazament. A kunoichi se várhatott hálaölelést vagy hasonlót, mert azzal a hivatalossággal, amivel közölte a közös munka végét, azzal távozott ő is, mint minden nap.
Az utolsó napi edzés ott volt az ANBU központ edzőtermében, mint első nap is. Hasonlóan kezdődött, mint szokott. Kezdésnek megmérkőztek. Nagyrészt a fiú igyekezett kerülni, hogy a másikhoz minél közelebb kerüljön, annak a shurikenjutsuval kapcsolatos a trükkjeit egyre jobban átlátta már, de végül csak vesztett megint. Ezek után a különböző dobófegyverekkel történő célba dobást gyakorolták eltérő helyzetekben. Mozgás közben, a plafonon fejjel lefelé állva, különböző irányokból, akár hátrafele vagy fordulásból dobni, úgy hogy a nő megpróbálta eltéríteni őket. Utóbbinál Ginoo-nak annyi előnye volt, hogy használhatott jutsukat és az emelkedő penge manipulálás előnyére vált. Ez alatt az egy hónap alatt, azt is megtanulta jobban használni. A kunoichi ellen volt lehetősége begyakorolni, hogy úgy dobja egyszerre el a kunai-ait, hogy lehetetlen legyen egyszerre mindet eltéríteni. Amit most kis is tudott használni. A következő edzési szakaszban a már ismert alkalmazási módokat gyakoroltál be. Jutsu zavarást shurikenekkel, egy technika előkészítése úgy, hogy shurikeneket dob az ellenfél arcába, roham megakasztása láb elé dobott shurikenekkel. Itt is utóbbinál már annyival megbonyolították a dolgot, hogy fordulásból kellett és úgy, hogy egyszerre több klón szaladt felé. Volt, amelyik a falon, volt, amelyik a plafonon. Nem volt a fiú kímélve, de azért egy párszor sikerült megakasztania őket. Nem mindig érték el. Mondjuk tény, hogy menekülni könnyebb még úgy is, hogy nem volt fedezéke. Ezek után pihenésként ki lett kérdezve az egy hónap alatt elhangzott dolgokról. Milyen eszközökből lehet dobófegyvert készteni, hogy érdemes nagyobb csapatok ellen fellépni, akik esetleg egy szekeret kísérnek, ő hogyan próbálná észrevétlenül megmérgezni a célpontját egy zsúfolt nagyváros piacán, különböző vértezeteket viselő shinobik ellen adott szituációkban milyen testrészeikre érdemes célozni. Például likvidáláshoz, elfogáshoz, megzavarás során. Melyik shurikentípus milyen előnyökkel rendelkezik. Hogy melyikük hangjában volt kevesebb érzelem azzal is versenghettek volna nem csak elméleti kérdésekben. A nő kérdezett a fiú rideg gépiességgel válaszolt. Ha a másik úgy érezte, akkor kiegészítette a kapott választ, de legtöbbször nem kellett. Utolsó előtti feladatként pedig a fuuma shurikenek használatát vették újra át. Konkrétabban a shuriken manipulációs technika azokon történő alkalmazását. A teremben nem egyenes vonalba, hanem egymástól jelentős eltérésekkel különböző bambuszrudakat lógatott fel a nő. Ginoo-nak azokat kellett mindet átvágnia úgy, hogy az eldobott fegyverét a levegőben irányítja a chakrafonalai segítségével. Alaposan próbára tette a bábmester képességeit, de szégyenletes lett volna, ha pont ő nem tud megfelelni egy ilyen faladaton. Mikor végeztek az utolsó bambusz is koppant a földön a nő figyelmeztetés nélkül támadt a fiúra. A felé hajított kunai-t, Ginoo hárította majd a következő szúrást is félrelökte. Viszont belharcba nem akart kerülni. A tokjukból bár shurikent a macska maszkos felé dobott, majd hátrálás közben maga elé is és a kezében lévő kunai-t a nő irányába, akinek mivel egyszerre kellett a lába elé figyelnie és hárítania a támadást már nem tudta tartani a tempót a fiúval. Majd övtáskából tíz kunai már röppent is ki és nézett szembe a macska maszkossal, aki megállt és a legnagyobb nyugalommal feltette a kezét.
-Elég volt ennyi. Az alapokkal már tisztában vagy Genbu. Elvégeztem a feladatom. Végeztünk.
Nem győzött. A másiknak minden bizonnyal sok trükk van még a tarsolyában, amit nem mutatott meg neki. Bár ez rá is igaz. Mindenesetre a várt eredményt elérte. Ezzel a tudásával az elvárt szintet megütötte. Miután összeszedték a felszerelésüket hűvös udvariassággal minden jót kívántak egymásnak és távoztak.


//A konkrét fegyverek amikben Ginoo talán még reális, hogy erre a szintre fejlődhetett(játéktéren is ezeket használja és a jövőben is ezekre építeném a karit, senbont max bábra szerelt fegyverből használnék majd valamikor) kunai, shuriken, fuuma shuriken)//


A hozzászólást Ginoo Yukizaki összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Dec. 16 2022, 16:01-kor.
Ginoo Yukizaki
Ginoo Yukizaki
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 702
Elosztható Taijutsu Pontok : 5

Állóképesség : 176 (C)
Erő : 117 (D)
Gyorsaság : 390 (B)
Ügyesség/Reflex : 405 (B)
Pusztakezes Harc : 114 (D)

Tartózkodási hely : Konohakagure


Adatlap
Szint: A
Rang: Chuunin (Bábhasználó) / ANBU-tag
Chakraszint: 617

Vissza az elejére Go down

Ginoo Yukizaki Empty Re: Ginoo Yukizaki

Témanyitás  Uzumaki Kushina Pént. Dec. 16 2022, 15:51

Kedves Ginoo Yukizaki!

Elolvastam a pályázatot, de még mielőtt értékelést írnék, szeretnélek megkérni, hogy jelölj meg konkrétan fegyvereket, amelyek forgatásához a C szintet kéred. A szabályzat úgy szól, hogy "Mikor igényli valaki a szintet írja azt is oda, hogy konkrétan milyen fegyverre kéri." Természetesen olvastam, hogy több fegyvert is megemlítettél vagy részleteztél.

Kérlek, hogy a pályázatod posztját editeld, a kiegészítést a poszt aljára tűzd be és kérlek, hogy írj nekem PM-et, amint végeztél vele, hogy kiértékeljem. 

Köszönöm!





Köszönöm a gyors kiegészítést és a PM-értesítést!

A pályázatodat elfogadom, így az adatlapodra vezesd fel a fegyverforgatás jártassághoz, hogy kunai, shuriken és fuuma shuriken C szintű fegyverforgatási szinten áll jelenleg. Értelemszerűen a pályázattal nem érintett fegyvernemekben fejlődés nem történik.

Eredetileg a szabályzat erre úgy szól jelenleg (és azért "jelenleg", mert a későbbiekben pontosítás várható), hogy előbb kell mesélői engedélyt kérni rá (ami nem levonós), és utána megírni vagy játéktéren, vagy élményben. Nem tudom, hogy volt-e ilyen kérelem, és ha igen, akkor tekints el a következő gondolataimtól: a pályázatot elfogadom, mivel egyébként ügyes elképzeléseket rögzítettél benne és szerintem életszerűen vezetted fel, szintén életszerűnek tartottam a kifejezetten erre irányuló edzést és annak időtartamát. Viszont legközelebb, ha ilyen tartalmú és célú pályázatot írsz - és addig a jelenlegi szabályokon nem változtatunk, tehát a jelenlegi szabály érvényben van a következő ilyen témájú "tanulásodnál" -, akkor be kell tartanod azt a kitételt, hogy előbb kell engedélyt kikérni és utána megírni a fejlődést. Hangsúlyozom, hogy ez nem egy "dorgálás", inkább csak egy figyelemfelhívás. Ezt ellentételezte a minőség és a megoldási kivitelezés, ami, legyünk őszinték, egy ilyen jellegű fejlődésnél alkalmanként nehezebben kivitelezhetőek. Olvasni azonban jó volt, így szerintem ügyesen megoldottad a helyzetet.

További jó játékot kívánok.
Uzumaki Kushina
Uzumaki Kushina
Adminisztrátor

Elosztható Taijutsu Pontok : Serpenyőnyi


Adatlap
Szint: S
Rang: Háziasszony
Chakraszint: Ostor ez a nő!

Vissza az elejére Go down

Ginoo Yukizaki Empty Re: Ginoo Yukizaki

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.